Karakter: Oyama Norio
Megjegyzés: (Raumnak)
Álmosan pislogok az órára, már bőven elmúlt egy óra, de Tatsu még sehol. Aggódva figyelem a mobilom, hátha felhív, hogy valami gond van, de nem történik semmi. Nem szeretek egyedül itthon lenni, bár jobb így, mint mikor anya idehozza a legújabb szeretőjét. De most elment apa után, Hawaiira. Szeretném azt hinni, hogy azért, mert hiányzik neki, de sajnos valószínűbb, hogy a tengerpart és az ottani pasik vonzották.
Sóhajtva dőlök hátra, és lábaimat felhúzva, a kezembe veszem az egyik félkész rajzomat. Le is feküdhetnék, de jobban érzem magam, ha tudom, hogy Tatsu épségben hazaért. Ráadásul ma még a suliban se láttam, muszáj volt segítenem Hidének és Jinnek pár feladatban, így a szünetekben is elfoglalt voltam.
Negyed óra múlva, megunom a firkálgatást, és a dohányzóasztalra dobva a rajzfüzete, újra az órára nézek. Majdnem kettő…
Már nyúlnék a telefonomért, hogy felhívjam Tatsut, minden rendben van e, mikor nyílik a bejárat ajtó. Megkönnyebbülten, jóval kevésbé álmosan pattanok fel, és már ugrok is öcsém elé. Riadtan nézek végig véres valóján, de mikor látom, hogy nem ő vérzik, megingatom a fejem, és megölelem. Jó, hogy nem kellett hívnom, biztos kellemetlen lett volna neki, én pedig nem akarok a terhére lenni. Csak… aggódtam!
- Mi történt megint? Verekedtél? – kérdezem halkan.
- Nem... mármint de, de mi ez az illat? – Oh… szépen tereli a témát.
- Dolce&Gabbana, Light Blue – felelem végül, nem firtatva tovább az estéjét. - De amikor Hidén érezted azt mondtad, hogy idegesítő.
- Hide? – kapja fel a fejét, majd sikerül beazonosítania. - Neki nem állt jól – sóhajt fel, és a vállamra hajtja a fejét. - Bátyó~! Csinálj nekem karamellás tejet – nyafog a fülembe, halk kuncogást váltva ki belőlem. Mint mikor még kicsi volt…
- Menj, zuhanyozz le és öltözz át, mire leérsz, csinálok neked – egyezek bele, és mosolyogva elhúzódok tőle. Tény, hogy régen nem a vért lemosni küldtem el…
A konyhában előkapom a kedvenc bögréjét, majd a hozzávalókat, és majdnem végzek is, mire visszaér.
- Anyu? – kérdezi, én pedig felé fordulva, akaratlanul is végigmérem. Megértem, hogy miért mondják azt az egyetemen, hogy szívdöglesztő… Gyorsan elfordulok, hogy ne lássa, akaratlanul is elpirultam. Viszont ha így rohangászik, meg fog fázni!
- Nem tudom, mire én hazaértem, már csak ez volt az asztalon – tolok elé, egy ki papírfecnit.
„ Apátok ott ragadt Hawaiin, muszáj elmennem hozzá. Minimum egy hét és jövünk, addig jók legyetek, pénz a levesestálban van!”
- Egy hét nyugi – sóhajt fel, miután elolvasta. - Akkor holnap elmehetünk bevásárolni, úgy sincsenek óráink, nem? – kérdezi, majd pár mozdulattal, kiroppantja a vállait. Áucs! Nem szeretem ezt a hangot, inkább megmasszírozom holnap, hogy ne görcsöljön annyit..
- Nincs dolgod? – fordulok felé, majd elé téve a bögrét, leülök vele szemben.
- Nem, nincs. Sőt, ha nincsenek itthon, akkor rád szánom a hetemet – kacsint rám. - Elmehetünk pár helyre, a banda kibír egy hetet nélkülem.
- Miattam nem kell – szólalok meg gyorsan, de halkan. Nem akarom, hogy miattam hanyagolja a barátait.
- Megint ezt csinálod? – pillant rám, kissé szemrehányóan. - Dehogynem kell. A testvérem vagy, Norio, a legfontosabb ember számomra a földön – mosolyog rám, és megfogja az asztalon pihenő kezemet. Halványan elpirulok, a szavai nagyon jól esnek, főleg, hogy tudom, komolyan is gondolja őket.
- Köszönöm – mosolygok rá hálásan. A jelenlétében, pár fokkal gyakrabban mosolygok, mint másokéban.
- Álmos vagy?
- Nem, miért? – nézek rá kérdőn.
- Nézni kellene valami jó filmet – feleli elgondolkodva. - van is pár isteni meleg pornóm – vigyorog rám, mire mélyen elvörösödök, és elrántom tőle a kezem.
- Tatsu, ez nem vicces! – csattanok fel, de ő csak felnevet..
- Jaj, dehogynem – mondja rám kacsintva. - De nyugi, nem akarok olyat. Akármit... vagy nekem az is jó, ha átcuccolsz éjszakára – teszi hozzá mosolyogva.
- Megint? – kérdezem csodálkozva. - Tatsu, mondtam már, hogy a padláson nincsenek egerek – teszem hozzá türelmesen, újra elismételve, amit már párszor elmondtam.
- De hallom minden éjszaka Norio – akadékoskodik, mint mindig.
- Na, akkor átviszem a cuccokat, addig zárogass be – egyezek bele végül, majd elindulok felfelé. A szobámban felmarkolom a takaróm és a párnám, majd átsétálva az övébe, bekucorodok a fal mellé, a szokott helyemre.
Hamarosan ő is megjelenik, majd letelepszik mellém, és ahelyett, hogy a saját takarója alá bújna, az enyém alá furakszik be, és megölel. Annyira jól esik a közelsége, mégis, valahogy túlzottan forrónak tűnik, forróbbnak, mint mikor kicsik voltunk…
- Jó éjt, Tatsu – suttogom neki halkan.
- Neked is, Norio – feleli, én pedig kiélvezve a belőle áradó melegséget, közelebb fészkelem magam hozzá, és hagyom, hogy elnyomjon az álom.
Reggel úgy ébredek, hogy még mindig engem ölel, így óvatosan kikászálódom a karjai közül, és csendesen lesétálok a konyhába. Jókedvűen állok neki reggelit készíteni, nem kifelejtve a karamellás tejét, na meg fura párként, a kóláját. Egy tálcára pakolom a szendvicseket, és némi gyümölcsöt meg a poharait, és felsétálok velük a szobájába.
Már éppen ébredezik, és engem keres maga mellett, mikor megzörren a kezemben a tálca, ő pedig felém kapva a tekintetét, elvigyorodik, és arrébb csúszva, helyet csinál nekem is, meg a tálcának is. Leülök mellé, és magunk közé teszem az ételt.
- Van mindenféle szendvics, meg karamellás tej, és kóla neked. Nem tudtam, hogy most melyikhez lenne kedved – sorolom neki, minden említettre rábökve közben.
- Igazán irigylésre méltó feleség lennél! – nevet fel jókedvűen, én meg pirulva fordítom el a fejem, és inkább egy szendvics megevésének szentelem a figyelmem.
Ő is enni kezd, majd miután az étel nagy részét betermelte, jóllakottan elnyúlik mellettem az ágyon. Állnék fel, hogy levigyem a tálcát, de visszaránt maga mellé, így kis híján eldobom a kezemben tartott cuccokat, de még idejében leteszem az éjjeliszekrényre.
- Tatsu, vigyázz, nincs kedvem takarítani! – sóhajtok fel, mikor már mellette fekszem. A kezére támaszkodva könyököl fel, és bocsánatkérő mosolyt villant rám.
- Bocsi, de ne siess úgy, még bőven van időnk lustálkodni! – feleli szórakozottan.
- El akartál menni vásárolni, nem? – gördülök a hasamra, hogy a szemébe nézhessek. – Akkor pedig lassan indulni kéne, mielőtt még nagy lesz a tömeg!
- Igaz – sóhajt fel drámaian, mire mosolyoghatnékom támad, és egy puszit nyomva az orrára, felkelek mellőle. Nem árt néha nekem se, ha érezhetem, hogy mégiscsak én vagyok az idősebb.
- Készülődj, megyek én is felöltözni, és indulhatunk is! – Elmerengve bólint, én pedig átsétálok a saját szobámba, és magamra kapom a ruháimat, lecserélve a pizsama boxert, és az alvós pólómat.
Tatsuval ellentétben, nekem nem igen van mutogatni való felsőtestem. Valahogy, a férfias vonások többsége, az öcsémbe szorult. Én jobban hasonlítok az anyánkra, míg ő apára.
Végül hamarosan már a házat zárjuk magunk mögött, és a közeli pláza felé haladunk. Egyikünk se jár oda túl gyakran, de néha szórakoztató tud lenni. Mindenféle hülye boltba bemegyünk, és elviccelődünk a hülyébbnél- hülyébb árucikkeken.
- Éhes vagyok! – jelenti ki öcsém, kora délután, én pedig biccentve mutatok az egyik étterem felé.
- Az ott jó lesz? – mosolygok rá, mire felcsillanó szemmel bólint, és a kezemet megragadva, odahúz. Olyan jó meleg a keze, csak kissé zavarba ejtő, mikor a pincértől egy két személyes, eldugott asztalt kér, és a srác értően bólint, majd elismerően végigmér. Jesszum, mégis mit hisz, mik vagyunk egymásnak?
- Mit eszel? – pillant rám Tatsu, mikor már az asztalnál ücsörgünk, és nekem is elmúlt kissé a pirosságom.
- Nem tudom, mondjuk amit te – felelem bizonytalanul. Megcsóválja kissé a fejét, majd gyorsan rendel. Míg kihozzák, az iskoláról beszélünk, és elpanaszolom neki, hogy az új feladattal, mennyi gondja van mindenkinek.
- - Hide és Jin a jobbak közé tartozik, de még így is csak együtt boldogulunk vele! – sóhajtok fel.
- Jin? – pillant rám kérdőn.
- Nem rég jött át a mi szakunkra – felem, rögtön értve a kérdést. – Jó fej srác, Hidével jól kijövünk vele, és ő is szeret kirándulni, mint én. Megbeszéltük, hogy egyszer majd elmegyünk együtt, ugyanis Hide olyan lusta, hogy egy hegy említésétől is izomláza lesz.
- Mi is elmehetnénk, kettesben! – vágja rá Tatsu hirtelen, kihangsúlyozva a kettesben szót.
- Pe… persze – nézek rá meglepetten. Nem szokott így kirohanni, ez fura volt. De mielőtt megkérdezhetném mi nem tetszik neki, meghozzák a kajánkat.
Halványan elmosolyodok, mikor látom, hogy az egyik kedvencemet kérte, még úgy is, hogy van itt olyan amit jobban szeret.
Végül késő délután érünk haza, pár új cuccal felszerelve, és én még el is fáradtam kissé.
- És most tényleg nézzünk filmet! – szólal meg Tatsu élénken, de látva riadt ábrázatom, még gyorsan hozzáteszi. – Nem pornót, ne aggódj!
- Ne is horrort!
- De miért? – néz rám kérlelően. – Csak most az egyszer, légyszi bátyó!
Sóhajtva biccentek, mire felcsillanó szemmel rakja be, és huppan le mellém. Vele ellentétben, én nagyon tudok félni ezeken a filmeken, így rögtön közelebb is húzódok hozzá, és hagyom, hogy átkaroljon. Most már csak az kell, hogy végig behunyva tartsam a szemem!
|
