- Hol…hol vagyok…- kérdezem halkan. Fehér szoba… csipogó hangok. Mi ez?

- Kórházban- hallom a választ és odanézek. Döbbenten nézek a fõnökömre- Tegnap este összeesett a fogadáson.

- Sajnálom…- hajtom le a fejemet- Nem akartam bajt okozni.

- Miért nem szólt, hogy nem érzi jól magát?- kérdezi számon kérve engem- Attól félt, hogy megbüntetem?

- Nem akartam hátráltatni, Mr. Holding. Tudtam, milyen fontos magának az a parti- mondom, mire megrázza a fejét.

- Fontosabb, hogy maga jól legyen- sóhajtja és feláll- Szólok az orvosnak, hogy felébredt. Maga meg maradjon nyugton! Ha kiengedik, legalább egy hétig pihen, megértette? Most már úgy sincs olyan fontos dolgunk. A parti remek volt, most már lazíthatunk egy kicsit- teszi hozzá én pedig csak értetlenül pislogok rá. Csak megrázza fejét és elhagyja a szobát.

Sejthettem volna, hogy baj okoztam. Lehet, hogy csak jóindulatból nem mondja ki azt, amit igazán gondol. Zavaró gondolataimból az orvos megérkezése térit ki. Rutinvizsgálatok csinál, feltesz, pár kérdést majd megállapítja, hogy tüdõgyulladásom van. Zseniális komolyan mondom, hogy már csak ez hiányzott. Soha többet nem alszom el boxerban.

Még aznap kiengedtek a kórházból egy marék gyógyszerrel. Komolyan mintha drogos lennék. Na, nézzük, csak van 2 napom. A szombat meg a vasárnap. Rendesen kikúrálom magam és hétfõn már mehetek is dolgozni. Elmosolyodom, a leleményes gondolatomra majd megállunk a házam elõtt.

- Köszönöm szépen a fuvart- mosolygom és kiszállni készülök, de Hunter megfogja a csuklómat.

- Pihenjen!- utasítja, mire csak bólintok egyet. Kiszállok, a kocsiból majd besietek a lakásomba.

Mást sem csinálok a hétvégén csak a fejem búbjáig a takaró alatt gõzölöm ki magamat, miközben szedem a gyógyszereket és 100 fogásos étkezéseket rendezek. A kúra meghozza a hatását ugyanis hétfõn már csak fejfájással és néha-néha lázzal küszködöm, de amúgy semmi bajom nincsen.

Mikor beérek az irodába akaratlanul is elmosolyodom. Hát úgy tûnik, tényleg szükség van rám, hogy legyek. Szépen rendbe rakok mindent az asztalon és az iratok között is. Felteszek egy jó erõs kávét, amíg elkezdek dolgozni a gépemen.

- Kaoru..- hallom a döbbent hangot és már pattanok is fel.

- Jó reggelt Mr. Holding!- mosolygom-, Elvehetem a kabátját?- kérdezem, illedelmesen- A kávéja hamarosan kész van.

- Ha jól emlékszem azt mondtam pihenjen!- morog, rám miközben összeráncolja homlokát.

- Kérem, ne aggódjon, nem fenyeget veszély, hogy elájulok vagy esetleg másféle gondot okozzak-, veszem el a kabátját és felakasztom a fogasra. Amíg bevonul, az irodájába addig töltök neki egy csésze kávét és már megyek is a noteszommal befelé.

- A kávéja- teszem le elé- Engedelmével a New York-i tartózkodásunk alatt megbeszélt találkozókkal kapcsolatban elintéztem néhány idõpontot és ebédmeghívást az érintett személyekkel. Ennek keretében ma egyelõre a cég személyes ügyivel kapcsolatban lesz megbeszélés a nagyteremben, de holnap találkozik egy befektetõ céggel a Common Hotel-ban ebédmeghívást kapott- mosolygom, majd távozok.

A gépembe mélyedve folytatom tovább a munkát. A szokásos napok telepednek ránk. Azaz látástól vakulásig dolgozunk. Ám lehet, hogy csak beképzelem magamnak a dolgot, de mintha a fõnököm kicsit többet törõdne velem, mint általában. Tekintve azt, hogy nem este 11 óra után hagyjuk el az irodát.

Lassacskán közeleg a karácsony és az egész irodaház lázban ég az évrázó buli miatt. Rettentõek. Nem egyszer kellet rájuk szólni, hogy jobban figyeljenek oda, mert silány munkát adnak ki a kezük közül. Nem azt mondom én is nagyon várom az ünnepeket és, hogy végre hazautazhassak a családomhoz, de a munka az munka. Mellesleg van egy nagyon elmebeteg ötletem. Igen lehet hülyének nézni miatta, de arra gondoltam, hogy veszek, jó bevallom már hetek óta kinéztem még New York-ban egy igazán markáns és elegáns karórát Hunter-nak. Félre is teszem a fizetésemnek egy résztét, hogy meg tudjam venni. Pontosan egy hét van még az évzáró karácsonyi buliig.

~~1 héttel késõbb december 22-én~~

Rettentõen izgatott vagyok. Már kora reggel bejöttem és a szépen csomagolt ajándékot Hunter asztalára tettem mintha misem történt volna. Ugyan akkor megérkezik az irodába és próbálom elrejteni mosolyomat mikor, viszem be neki a kávéját.

- Jó reggelt- teszem, le elé a bögrét- Mára egyetlen megbeszélés van csak. Délután 1-kor a nagyteremben, az évzáró nagy értekezlet- látom, hogy az ujjai között forgatja a színes kis dobozt.

- Kaoru…- szólít meg és rám néz majd a dobozra.

- Semmi közöm hozzá már reggel itt volt mikor érkeztem- felelem, majd távozom.

Alig bírtam nyugton maradni estig a fenekemen. Tudtam, hogy valószínûleg sosem fog rájönni, hogy én adtam neki ezért kicsit szomorú is voltam.

A karácsonyi buli alkalmára kibéreltünk egy kisebb termet ahol vacsorával, zenével és itallal vártak minket. Végül is, ha úgy nézzük, a cég megteheti magának.

Hunterral ültem egy asztalnál csak mi ketten egyedül. Úgy tûnt mintha mindenki más félt volna tõle pedig igazán jó ember. Eleinte mi sem szóltunk egymáshoz, de a sokadik pohárpezsgõ után én voltam az, aki beszélni kezdett. Ezek után kiestek a dolgok, hogy mi is történt.

Reggel iszonyú fejfájással ébredtem. Nehézkesen felültem az ágyba és szétnéztem. Egy teljesen ismeretlen helyen voltam majd szemem megakadt a takaró púpján. Lehúztam és döbbenetemre Hunter feküdt mellettem. Mégis mi történt az éjszaka, amiért én itt fekszem a fõnököm ágyában boxerban?

- Egy óra múlva indulunk –közli velem, mint egy parancsot– Addigra állj készen!

Felkapom magamra egy kényelmesebb öltöny majd nem sokkal késõbb már a Central Parkban sétálunk. Nagyon jó idõ van. Imádom az esõ utáni kellemes illatot, ami a levegõben van. Elmélkedésembõl fõnököm térít észhez.

-– Jöjjön! Kocsikázzunk egyet!- mondja nekem. Mégis mi ez a hirtelen magázó hangnem? Úgy érzem magam, mint egy vénember. Értetlenül követem õt a hintóhoz, aminek elejébe gyönyörû hófehér lovak vannak befogatva. Felülünk, majd elindulunk. Egyszerûen képtelen vagyok betelni a látvánnyal. A hatalmas felhõkarcolók, a nyüzsgõ emberek tömege. Hihetetlen.

– Még sosem járt New Yorkban?

.– Még soha – felelem – Tokióban nõttem fel, a diploma után költöztem Bostonba, ahol magánál kezdtem dolgozni. Miért hívott el várost nézni? – kérdezem hosszas hallgatás után, mire lassan kinyitja szemeit. Kíváncsian tekintek rá.

– Talán randija van? – kérdezi, gúnyos mosolyra húzva száját. A kijelentése elpirul, és hirtelen másfelé nézek.

– Nem, nem… csak… szóval… azt hallottam, hogy maga… nem igazán szórakozik – mondom halkan

– Most sem szórakozunk, Kaoru – mondja kimérten. – Megmutatom magának a várost, hogy amíg itt vagyunk, ne kelljen pesztrálnom, ha elküldöm valahová. Ne vegye személyesnek!

– Értettem, uram- bólintok. Õszintén nem erre számítottam de végülis mit várhatnák egy rideg üzletembertõl.

– Ne legyen tévképzetei! – int a kocsisnak, hogy megállunk. Ebédeljünk meg. Utána elmegyünk a Wall Streetre, hiszen, mint pénzügyi szakember, gondolom, érdekesnek fogja találni.

Csak bólintok egyet, amíg kifizeti a kocsist és elindulunk a járdán. Meg kell, mondjam, elég nehezen tudom követni hatalmas lépteit arról nem is beszélve, hogy az emberek egymáson taposva jutnak elõrébb a tömegben. Egy Arany Papagáj nevû étterem elõtt állunk meg.

– Mr. Holding! Micsoda megtiszteltetés! Szabad a kabátját? Kérem, erre, az asztala már készen van – döbbenten nézek a pincérre. Mintha egy félistenhez beszélne.

– Köszönöm! A szokásosat lesz szíves, és két étlapot!

– Azonnal! – mondja a férfi, majd elsiet.

Olyan gyönyörû itt minden. Süt a gazdagság, a stílus, az elegancia mindenhonnan. Mintha minden arannyal lenne beszórva olyan ez a hely. Percekkel késõbb egy hûtött üveg bor kerül az asztalra és inkább meg sem merem, kérdezi vajon mennyi lehetett. Egy étlapot kapok a kezembe és keresgetem a szemeimet jó ideig az árak láttán. Hunter annyit felel, ne nézzem az árakat. De én képtelen vagyok erre. Nem olyan környezetben nõttem fel, hogy mindezt ne vegyem figyelembe.

Az étterem tömve van emberekkel és a fõnököm elmagyarázza nekem, hogy kik azok a személyek, akiknek biccent. Igazgatók, befolyásos férfiak, politikusok a média által ismert személyiségek. A földön keresem valahol az államat mikor illetlen bámulásomért leszid engem és az étlapba bújtatom az arcomat. Szemem sarkából látom, ahogy a pincérnek int.

– Igen, uraim? – jön oda a pincér. – Sikerült választani?

– Igen. Én elõételnek szarvasgombát kérnék. Fõételnek marhasteaket közepesen átsütve, hozzá törtburgonyát és vajas zöldborsót. Desszertnek pedig csokoládéparfét.

– Értettem uram – bólint a pincér. – És ön? – fordul Kaoruhoz.

- Elõtelnek, Waldorf salátát kérek, a fõétel legyen vajban sült tõkehalfilé zöldcitromos rákmártással és a desszert legyen epres és csokoládést macaron. Köszönöm- mosolyodom el. Remélem nem jegyezte meg az étlapot, de alacsony árkategóriás ételeket választottam mivel gyerekként megmaradt bennem a nélkülözésre való hajlam sajnos ebbõl szinte lehetetlen kinevelni azt hiszem. Alig várunk 5 percet és máris elõttünk van, amit rendeltünk. Csendben szó nélkül ebédelünk, de én minden falatot hatalmas áhítattal nyelek le, mert isteniek. Ezer éve nem ettem ilyen finom ételt. Úgy érzem mintha eddig csak vízen és kenyéren éltem volna.

Ezek után a Wall Street-re mentünk. A végére mikor kikeveredtünk onnan bár rengeteg tapasztalatom van, a pénzüggyel kapcsolatban áldom a jó istent, hogy nem tõzsdésnek mentem mert idõ elõtt kopaszodni kezdtem volna.

Visszamentünk a szállodába és mintha mindenki megbolondult volna a telefonom abba se hagyta a csörgést. A laptop elõtt görnyedtem már órák hosszat és mikor végre nem csörrent be 5 másodperc után mikor letettem elrohantam fürdeni. Hajnaltájt ér az álom a kanapén ölemben a laptoppal. Reggel döbbenten veszem észre, hogy késõn keltem és Hunter épp akkor jött ki a nappaliba.

- Bocsánat azonnal csinálok, a kávét- rohanok mezítláb, boxerban, szemüveg nélkül a konyhába és pillanatokkal késõbb egy bögre forró kávét nyomok a kezébe. Sietve felöltözöm és nekikezdek az egész napos telefonon való lógásnak. Mást sem csináltam csak üzleteket intéztem, idõpontokat egyeztettem és mondtam le és a hétvégi partit szervezésében segédkeztem. Fél nap alatt rájöttem, hogy nem volt túl jó ötlet alsóban elaludni a nappaliban mivel magamra szedtem egy kis meghûlést és lázam is volt. A munka elõrehaladásának érdekében nem pihenhettem le így a gyógyszerekkel próbáltam csökkenteni a lázat és a végtagjaimban lévõ zsibbasztó fájdalmat.

Próbáltam Hunter elõtt is elrejteni a dolgot mivel nem akartam hátráltató tényezõ lenni. De egy reggel kávékészítés közben sikeresen elejtettem a csészét, ami csilingelve tört apró darabokra.

- Kaoru- szólalt meg mögöttem és megfogta a vállam mire én ijedten húztam el magam tõle. Lázas voltam és még nem sikerült gyógyszert bekapnom.

- Bocsánat a hangoskodásért a kávéja készen van-, töltöttem neki egy csészével- A rendetlenséget pedig eltakarítom- láttam neki. Este volt a nagyszabású parti, amiben segítettem.

7-re már zsúfolásig telt a nagyterem tele volt a pénzügyi világ elitjeivel és befolyásos emberekkel. Huntert, mint az árnyéka követtem és jegyzeteltem fel az idõpontokat, megbeszéléseket és pakoltam el a névjegykártyákat. Sok jó üzletet sikerült ezen az estén megalapozni.

- Engedelmével a teraszra mennék frisslevegõt szívni- mondtam Hunternek majd útközben magamhoz vettem egy pohár pezsgõt és a teraszra sétáltam. A hûvös szellõ kellemesen cirógatta a forró testemet. Sajnos a nemrég bevett gyógyszer még nem hatott. Mosolyogva néztem be, ahogy társalog és összeakadt a tekintetünk. De hirtelen remegõ kezembõl kicsúszott az ital majd testsúlyomból kibillenve egyre inkább borulni kezdtem és minden elsötétült.

Álmosan nyomom le a zavaró vekkert. Semmi kedvem nincs felkelni, de muszáj, mert munkába megyek. Mérgesen tekintek az órára, ami hajnali 6-ot mutat. Felkelek az ágyból és a fürdõbe veszem az irányt. Egy forró tusolás hamar felébreszt, amit a frissen fõtt kávé tesz tökéletessé. Magamra kapok egy fekete öltönyt és beszállok a kocsimba. Szeretek ilyenkor menni, mert ezzel elkerülöm a csúcsforgalmat viszont a hátránya, hogy nagyon ingerlékeny vagyok kora reggel.

Beérve a céghez leparkolok a mélygarázsba és felmegyek az épület legtetejére. Gyönyörû a panoráma, ami odafent fogad, de nem ámuldozok, sokáig inkább elfoglalom a helyemet.

Annyira belemerülök a munkába, hogy észre sem veszem mikor a lift pityegve jelzi valaki érkezését sokkal inkább a markáns, férfias illat, ami az orromba kúszik kelti fel figyelmemet. Felemelem tekintetemet és egy határozott kiállású férfival találom szembe magam. Felpattanok a helyemrõl és illendõen meghajolok.

- Kaoru Yuuicha vagyok! Örvendek a találkozásnak! Én leszek, az új titkára- mondom.

- Hunter Holding!- mondja, egyszerûen majd az irodájába vonul. Fõzök egy csésze kávét, amit egy tálcára helyezek krémpor és cukor kíséretében. Beviszem magammal a határidõnaplómat is.

- Uram ma reggel 9- kor értekezlete lesz a nagyteremben egy alcéggel, ezután fél 12-kor ebéd meghívást kapott egy befektetõtõl, majd…- sorolom az idõpontokat és õ csak csöndben néz engem- Bocsánat, hogy megkérdezem, de van rajtam valami? Mert már hosszú ideje csak néz engem!- indokolom meg kérdésemet.

- Semmi! Az ebédmeghívást tegye át szerdára!- mondja, majd távozom.

Alig pár nap alatt kitapasztaltam a rutinját. Mindig fél 8 után 10 perccel érkezik. Utána iszik, egy kávét feketén miközben elmondom neki a napi beosztását. Este 10 után megy, és addig folytonosan dolgozik. Irdatlan tempót diktál és elég nehéz vele lépést tartani, de ettõl függetlenül én mindig utána mentem.

Tudtam mivel jár ez a munka, de sosem gondoltam volna, hogy már az elsõ hétvégémen üzleti útra megyek a fõnökömmel.

Szombat hajnalban indult a gépünk New Yorkba és addig legalább tudtam egy kicsit aludni mivel mihelyst leszálltam mást sem csináltam csak a telefonon csüngtem.

A hotelba érve gyorsan lepakoltunk fõztem egy kávét, amit Hunter kezébe nyomtam majd felolvastam a napirendet és elmentem telefonálni. Estére eléggé kimerült lettem és ingerlékeny, de a forró kádfürdõ ellazított valamelyest. Egy nagy pólóban és boxerban sétálgattam a lakosztályban és Hunter még nem érkezett meg. A szemüveget már levettem, mert fájt tõle a szemem.

Odakint szakadt az esõ. Nyílt az ajtó és az emlegetett személy lépett be csurom vizesen.

- Szuper- sóhajtottam majd elrohantam egy törölközõért és fejére borítva szárítgatni kezdem. Csak akkor eszméltem fel mikor döbbent tekintetével találkoztam.

- Bo..bocsánat és sajnálom!- vörösödöm fülig és elsietek a lakosztályban a saját részemre. Alig bírtam alud az éjszaka olyan ideges voltam. Úristen, hogy lehettem ekkora idióta a saját fõnökömmel ilyesmit csinálni. Nem vagyok eszemnél. Reggel korábban keltem, mint õ így forró kávéval fogadtam. Egy szál nadrágban ül a kanapén és újságot olvas mikor egy telefonhívás után közlöm vele, hogy a mai napra tervezett gyûlést lemondták.

- Kaoru…- szólít, meg mire libabõr fut végig testemen.

- Tessék?- fordulok fel illedelmesen. Miért néz így rám?

- Van kedved szétnézni a városban?- kérdezi, én pedig az államat keresgetem valahol. Megszólalni sem bírok. Azt hiszem sokkot kaptam vagy legalábbis valami ilyesmit. Döbbenetemben megszólalni sem bírok, és amikor feleszmélek már elõtte áll én pedig a fülem hegyéig belevörösödöm.

- Legyen-, mondom és menekülõút után kutatva nézek szét a konyhában.