- Olyanba ütötte a dolgát, amibe nem kellett volna – jegyzi meg fura hangon. – Hagynia kellett volna, hogy azt tegyem, amit akarok. A saját akaratomból hagytam el Konohát.
Valamiért úgy érzem, érzéketlenné kezd válni, és nem tudom, hogy ez jó-e. Mert hogy én vagy a többiek azok vagyunk, de neki vannak barátai, lenne hova visszamennie. Mindegy, nem szólok semmit. Olyan érdekes, aggódom érte, de most jobban leköt, hogy megkívánom. Simogatom, csábítom, aztán nagyra nyílnak a szemeim.
Olyan erõ telepszik a vállamra, ami eddig soha. Mi lehet ez…?
- Ezt jelentenünk kéne Peinnek. – Nem félek, nem vagyok ideges, de jelenteni kell. Tudnia kell róla, hiszen ez fontos.
- Hn - reagálja le bõbeszédûen. Mosolyogva indulunk vissza, nem szólok, nem akarok beleszólni a beszédáradatba.
- Nem hinném, hogy azok a konohaiak mostanában visszamerészkednek ide – beszél épp Kakuzu.
- Egyetértek. A kis szuka halála hatalmas nagy sokként érte õket. Biztos majd eltemetik, meg bõgnek a hullája fölött, ami csak kell. De aztán tuti, hogy meg akarnak majd minket bosszulni – feleli Hidan. – Dei, a helyedben kezdenék készülõdni. Te leszel az elsõ, akin bosszút akarnak majd állni.
Reszketek, amint ráérek… idióta.
- Most fontosabb dolgunk is van, mint a konohai kiskutyák megsértett becsülete. Sasuke és én… Éreztünk valamit. Kint az erdõben - mondom én, mire valahonnan - fogalmam sincs, hogy honnan, hiszen két napja ment el, és az erdõn keresztül sem jött vissza, megjelenik Suigetsu.
- Miért kell közszemlére bocsátani a gusztustalan kapcsolatotokat? Kit érdekel, hogy mit éreztetek az erdõben? Hányingerem van.
Jobban leköt, hogy hogy került ide, de valami nem stimmel, így megállítom Sasukét is inkább. Nagyon nem stimmel Suigetsu jelenlét. Ráadásul nem jött vele vissza Kisame? Miért nem?
- Azt akartam mondani, hogy egy hatalmas és erõs jelenlétet éreztünk meg az erdõben. Hasonlított a jinchuurikik chakrájára, de… valahogy mégis más volt - fejezem be a gondolatot, de még mindig pörög az agyam. Mi a fene történik itt?
- Valószínû, hogy akihez ez a durva, erõs chakra tartozik, meg fog minket támadni – mondja Sasuke. – Beszélnünk kell Peinnel.

- Elõtte még van itt más is - szólok közbe, mikor már formálják a kézjeleket.
- Mégpedig? - fordul felém Kakuzu.
- Suigetsu, hol van Tobi? - kérdezem. Mindenki elcsendesedik és meglepve figyel. Nem szólnak, hiszen tudják, hogy mire megy ki a játék.
- Tobi? - pillant rám a kérdezett. - Miért?
- Csak érdekelne, hogy hol van. Veled ment el - jegyzem meg oldalra billentett fejjel. Hazudok, de ha az igazi lenne, akkor most leszedné a fejem, hogy inkább figyeljek oda.
- Ja, hogy Tobi. Õ nem jött velem vissza. Azt mondta, az útnál megvár. - Senkinek nem kell több. Szinte egyszerre támadunk rá.
Ahogy pukkanva átalakul, meglepve látom, hogy Sasuke barátja, Naruto az.
- Nicsak nicsak - jegyzi meg Kakuzu. Sasuke már sújtana le, de lefogom. - Hogy kerülsz ide?
A klón nem felel, pukkanva tûnik tova. Hidan morran fel elsõként.
- Ez meg mégis hogy lehet? Nem éreztünk meg egy klónt?!
- Nem sima Bunshin no Jutsu volt. Mindent le tudott másolni, és gond nélkül felvette Suigetsu alakját - hümmög Sasuke. - Ilyet korábban nem tudott Naruto.
- Fejlõdik, ez csak természetes - jegyzi meg Kakuzu, és formálja a kézjelet, amivel Paint hívjuk.
Lejelentünk mindent, a kiscsaj halálát, a másoló klónt, mindent.
- Aggasztó - sóhajt fel Pain. - Azt hiszem, ideje lenne lépni.
- Mégis merre lépni? - kérdezem.
- Ti négyen maradjatok együtt, fontos feladatot bízok rátok - mondja. - Keressétek fel Konohát, és támadjátok meg. Együtt. Ne romboljátok le, csak érjétek el, hogy pánikhangulat legyen.
- Az miért jó? - kérdezi Hidan.
- Mert a céljaink elérése érdekében a következõ lépés fontos. Ahhoz viszont az kell, hogy összefogjanak a nemzetek - jegyzi meg.
- De ha összefognak, mi kevesen vagyunk, nem? - kérdezem én. - Mármint az összes nemzet, a kagék, a seregek… egy kage is komoly falat, ráment a karom is - jegyzem meg. - Sõt, Sasori mester is!
- Deidara, ne félj - mosolyog rám Pain. - Nem baj, ha félsz, az azt jelenti, hogy élsz, de bíznod kell bennem. Menjetek, és teljesítsétek a parancsot. Ha minden rendben lesz, elmondok mindent.

Szó nélkül indulunk el.
- Nem tetszik ez nekem - jegyzem meg.
- Mármint? - néz rám Sasuke.
- Fogjanak össze a nemzetek? Az összes kage… harcoltatok ti kagéval? Nem véletlenül azok, amik…
- Én igen, és egyetértek veled, Deidara - sóhajt fel Kakuzu. - De Pain sosem állt még elõ helytelen tervekkel. Viszont pénzre van szükségünk.
- Kit ölünk le? - kérdezi izgatottan Hidan.
- Van egy szentély nem messze egy volt harcossal. Jó kis pénzt adnak érte. Útba esik - sóhajt fel. - Velünk tartotok?
- Persze, nem válunk el, ez a parancs - mondja Sasuke.

* * *

- Ez undorító - jelentem be. Csupa vér vagyok. Tetszene, de ez… ez most undorító! A konohai kiscsaj vérét sem mostam még le.
- Egyet kell értenem. Keressünk egy patakot, Deidara lassan idevonzza a dögevõket - jelenti ki Kakuzu, és alig észrevehetõ vigyor kúszik az ajkaira.
- Utállak titeket - fújom, mire Sasuke vigyorogva pillant felém.

- Az átadó arra van, itt a patakban fürödj meg, Deidara mi leadjuk a hullánkat.
Bólintok Kakuzu parancsára és amikor elmennek, vetkõzni kezdek.
- Nos, van kedved velem tartani, Sasuke-chan? - kérdezem vigyorogva. Rég voltunk együtt…

Amikor a jinchuuriki agya feldolgozza, amit lát, felordít.

- SASUKE! – A kutyás kölyök kap utána, aztán az unott képû szólal meg.

- Állj le, Naruto! Gondolkozz már egy kicsit! Nem látod, kikkel van?

Kicsit még mindig szánalmasan viselkednek. De remélem, már legalább van valami kis erejük, hogy jelentsenek egy picike kihívást.

- Igaza van Kibának, Naruto! Csak csináld, amit mondtam!

- De mi lesz Sasukéval? – Meddig fognak ezek még dumálni… és ez a csaj még mindig mennyire idiótán néz ki.

- Ne engedd Narutót a közelébe.

- Naaa, mi lesz már, pisisek? Nem érünk rá egész nap itt álldogálni! – unja meg elõbb Hidan, mire az unott képû már akciózik is. – Megint a trükkjeid, mi? Egyszer elég volt.

Szépen lassan oszlik a banda. Mindenki kettõt kap, nekem jut egyedül egy.

Nem is akarnék vele beszélgetni, de valamiért belekezd. Pedig lenne fontosabb dolga, a sérülései eleve durvák, amit az elsõ bomba okozott, és mióta elkezdtük kapott még párat. De mintha csak mondani akarna valamit.

- Mit csináltál Sasuke-kunnal? - kérdezi aztán. Egy negyed másodpercre elgondolkodom, hogy neki ehhez tulajdonképpen mi köze is van, de nem válaszolok neki. Viszont ezzel mintha csak még jobban felhúznám, üvöltve ismétli meg a kérdést.

- Szerintem lenne fontosabb dolgod is.

- Nincs fontosabb ennél jelenleg - vigyorog rám, mintha legalábbis õ alázna engem és nem fordítva. El is pattan bennem valami, és a lehetõ legkomolyabban kezdek támadni. Mûvészetemmel persze képtelen felvenni a versenyt, így menekülõre fogja. Engem most az izgat, hogy megöljem, leginkább valamelyik társa szeme láttára. Ezért is nem csapok le most. A legjobb a jinchuuriki lenne, de bárki megte…
Hoppá.
Erre nem számítottam.
Viszonylag egy helyen találok rá a három harcoló csapatra, Hidan meg persze nem hagyja ki, hogy beszóljon, bár ahogy látom, jól végzi a dolgát. Az egyik ellenfele már a földön, nem tudom, hogy él-e még, az unott képû meg épp eszeveszetten menekül elõle.

- Na, csak ideértek a csajok is - röhögi fennhangon. Ahogy ellenfele rám pillant, már el is kapta, pillanatokon belül csak azt lehet látni, hogy az unott képû megmerevedik, Hidan pedig a vért nyalja le a pengéjérõl.

- Nézzenek oda, a szöszit épp most etette meg valaki - mondja röhögve. Kakuzu felsóhajt mellette, de nem szól. - Csak nem a kisebbik Uchiha?
- De - felelem egyszerûen. - És el sem hiszed, mennyire jó volt - vigyorgok rá, mire elõször megszeppen, majd elvigyorodik õ is.
Hidan eléggé bizonytalan ezen a téren. Még Itachi elõtt bepróbálkozott, de ugyanúgy volt épp, mint Sasuke. Nem volt elõttem férfivel.
Utána megbeszéltünk mindent. Isteni volt neki is, nekem is, hiszen pont annyira volt vad és kegyetlen, mint amennyire szeretem. Neki pedig jó volt kipróbálni valami ilyesmit is. Nem kellett sok beszélgetés, meg tudtunk egyezni, hogy egyszeri alkalom volt. Bár azóta eléggé furcsán reagál, ha valami bajom van. Ha õ sebez meg és vágja le majdnem az akármimet az nem baj. Amikor viszont Kisame megtudta, hogy Itachival vagyok és meg akarta beszélni velem, hogy ne mocskoljam be az õ Itachi-samáját, Hidant Kakuzu szedte le Kisaméról. Biztosra veszem, hogy nem szerelmes, Hidan az ilyen érzéseket nem ismeri. Valami bizarr kötõdés, de örülök, hogy nem látok bele a gondolataiba. Az õ fejében tuti, hogy õskáosz uralkodik.

A pataknál aztán lassan mosom magam. Olyan kellemesen hûs a víz, és olyan isteni érzés, hogy még most is olyan, mintha bennem lenne. Bizsereg mindenem, és talán fájni fog egy-két napig, nem érdekel. Megéri. Mindig megérte és ez nem változik. Sasuke pedig majdnem olyan jó szeretõ, mint Itachi volt. Tökéletes lesz, hogy pótolja.
Már messzirõl érzem, hogy közeledik felém, de nem zavar.
Ahogy mögém ér, finoman beleharap a vállamba, mire felsóhajtok és belesimulok a karjaiba.
- Rossz híreim vannak – jut el hozzám a hangja. Mmm, most a legkevésbé sem érdekelnek más shinobik. Pláne, mikor elkezdi a megharapott részt nyalogatni. Aztán persze elenged.
- Deidara, megtalálták a rejtekhelyünket. Az Aburame klán bogara volt a szobámban.
- Szemetek… - adok hangot a véleményemnek. Utálom, hogy nem tudják nyugton várni, hogy szép lassan megismerhessék a mûvészetem csodáját.
- Amint el tudjuk érni Peint, megtudjuk, mi a teendõ. Bár semmi kedvem várni.
Nézem, ahogy lefürdik, de most nem bonyolódom semmibe. Ha bent szólt valakinek, akkor Pein pillanatokon belül...
- Azonnal gyertek be, mindketten. - A hangja élesen hasít az elmémbe. Sasuke felkapja a fejét, tehát õ is hallotta.
- Igazán kár - jegyzem meg, és felöltözve indulok el befelé, õ pedig követ. Egyikünk sem szól egy szót sem, most felesleges.

Ahogy beérünk, már mindenki ott van. A hal olyan gyûlölködve pillant rám, hogy meglep. Mi van ezzel? Csak szexelek Sasukéval, nem fogom megölni álmában.
- Rossz híreket kaptunk, de örüljünk, hogy Sasuke észrevette - kezdi Pein. Igen, sosem volt fukar a dicsérettel sem. Mindig említette, ha valaki jól csinált valamit. - A rejtekhelyrõl négyõtök kivételével mindenkinek azonnal távoznia kell. Mindenki egyesével meg fogja tudni, hogy merre kell mennie és kivel. Mindenki küldetést fog kapni, aminek a sikeressége kulcsfontosságú a terveinkben. Elvárom, hogy mindent beleadjatok. - Pillanatnyi csend. - Kakuzu, Deidara, Hidan és Sasuke itt maradnak. Bevárják itt az üldözõinket és felmérik a képességeiket. A többiekhez egyesével fogok szólni, készüljetek!
Eltûnik. Ismét pici csend, majd Suigetsu szólal meg.
- Hát hogyne. Miért ne õk ketten… - Nem tudja befejezni. Látom, hogy mi történik, sokszor éltem már át. Pein ellen a vérvonal képessége sem használ, üvöltve görnyed a földre.
- Parancsot kaptál. - Pein hangja kérlelhetetlen, majd lassan mindenki eltûnik, négyen maradunk.
- Fasza. A nyakunkba kaptunk egy kibaszott kölyköt - szisszen fel Hidan.
- Mi van? - morran felé Sasuke, de inkább megszólalok.
- Hidan, Sasuke hasznos lehet. Hm. Ismeri a konohaiakat és erõs shinobi. Ideje lenne elfogadnod.
- Majd meglátjuk, hogy mennyi haszna lesz a harcokban - szólal meg Kakuzu. - De az értelmetlen vitát abbahagyni. Deidara, tedd a dolgod. Megvárunk itt.
Bólintva indulok, Sasuke nem követ, nem szól, aminek örülök.

Alig egy óra alatt mindenfelé elhelyeztem a bombáimat, ahonnan közeledhetnek. Szerencsére minden Hebissel volt egy közülünk is, így senki sem sétált bele egyikbe sem.
Ahogy visszaindulok azonban hirtelen elkezd szakadni az esõ. Annyi idõ alatt, amíg az úttól visszaérek, bõrig ázom. Mikor a barlanghoz érek akkor látom, hogy mindhárman a barlangnál állnak. Én morogva kezdem kirázni a hajamból a vizet.
- És még hideg is lett - jegyzem meg. Kakuzu felsóhajt. Nem szereti ha rám tör a morgás, így elindul befelé, Hidan meg természetesen követi. Ahogy ketten maradunk, Sasuke mögém lépve ölel magához.
- Erre semmi szükség - morgok rá is.
- De. - Bár a helyzet nem tetszik, nem szólok semmit. Magamban elküldöm a francba, hogy én nem vagyok csaj, erõs vagyok, nem fogok megfázni, és ha mégis, nem fogok belehalni pár tüsszentésbe! HM! De akkor is, valahol jól esik.
- Mázli, hogy az esõ nem tudja tönkretenni a bombákat - jegyzem meg.
- A föld alatt vannak?  Bólintok.
- Néhányat fatörzsekbe rejtettem. Aktiválódni fognak ha a közelükben van valaki. - Kicsit helyezkedek az ölelésében. - Meddig tart nekik ideérni?
- Ha az Aburame észrevett minket, valószínûleg idõbe telik, mire kidolgozzák a taktikájukat. Bár Pein távozása óta nem láttam bogarat. Nem véletlenül, ha jól sejtem.  - Bólintok, mire az egyik kezével eltûri a hajam az egyik oldalra  és a másik oldalon elkezdi a nyakam csókolgatni.
- Sasukeh… - nyögök fel. - Nem csinálhatjuk, küldetésünk van.
- Épp az imént beszéltük meg, hogy idõ mire ideérnek. És a barlang tetején levõ kis tisztásról látszik a környék, majd figyelek. - Nem hagyja abba a nyakam csókolgatását, én meg lassan már nem is akarok tiltakozni.
 
Megértette, hogy nem csináljuk végig, csak kielégítettük egymást. Én õt szájjal, õ engem kézzel. Persze visszatérve Kakuzu kifejtette, hogy utálja, hogy nem tudunk uralkodni magunkon és nem mehetünk ketten sehova. De kinek van kedve vitázni vele.

Másnap este viszont hirtelen megcsap néhány ismeretlen shinobi chakrája. Épp semmit sem csináltunk, Hidan morgott, mert még mindig szakad az esõ, Kakuzu néha felsóhajtva jelezte, hogy nem igazán figyel, én kezdtem idegeskedni, mert a bombáim lassan védelem ide vagy oda, átfognak ázni, Sasuke meg látszólag csak ül, de biztos vagyok benne, hogy valamin jár az agya.
Aztán robbanás, és már megyünk is. Kint a Kyuubi jinchuuriki, egy kutyás shinobi, egy felkötött, fekete hajú kifejezetten unott képpel, egy fekete szemüveges és egy hosszú, fekete hajú. Oldalra pillantva látom meg, hogy egy rózsaszín hajú kislányt kaptak el a bombák. Remek. Úgyis utálok nõkkel harcolni.
- Sasuke… - nyög fel a Kyuubi. Hm… 

- Elég vagyok.
Kijelentésére halvány mosoly kúszik az ajkaimra. Határozott, célratörõ, ahogy az a másik Uchiha is, akit ismertem.
Közelebb lépek hozzá mintegy magamnak is jelezve, hogy ez most Sasuke és nem Itachi, nem szabad még csak össze sem hasonlítanom õket fejben. Sasuke csak szexet ad.
Látom, hogy amit lát, tetszik neki, így nem lep meg, hogy azonnal magára ránt ahogy eléggé közel érek. Úgy csókol, mintha ettõl függne az élete, és kifejezetten élvezem, hogy ilyen vadul reagál rám.
Lassan már a nyakamnál izgatja a bõröm, és annyira mindenhol ott van, hogy beleborzongok. Vagy a szája, vagy a kezei, de mindenhol érzem magamon.
Ahogy eléggé felizgat ahhoz, hogy fogalmam se legyen arról sem, hogy hol is vagyok most úgy igazán, én is akcióba lendülök.
A kezem hideg, a bõre szinte forró ahogy vetkõztetni kezdem. Élvezi, látom rajtam, pláne mikor a lényeghez érve rámarkolok. A reakciójából gyorsan egyértelmûvé válik valami más is, amire azért rákérdezek. Egyrészt, hogy még biztosabb legyen, másrészt hogy tudja: tudom.
- Csinálta már neked pasi?
- Nem. – Tömör, tipikus Uchiha-válasz, de a szeme sokkal árulkodóbb, a tekintete szinte perzsel a vágytól.
- Hidd el, teljesen más, mint amikor egy lány szop le – jegyzem meg, és meg is mutatom, mire gondolok.
Az íze, ahogy a számban duzzad egyre keményebbé és a tudat, hogy mit teszek és kivel, elemi erõvel csap le rám - vágy formájában. Egyre keményebb vagyok én is, egyre jobban érezni akarom, de ezt sem akarok abbahagyni. Tetszik, hogy feléget a tekintete, a hangok, amiket ki tudok csalni belõle, és szívem szer9int befejezném így, de ahogy a hajamba túr, magamhoz térít és elszakadok tõle.
Aztán ahogy rám néz, az messze túlmegy az erotikus pillantás határán, imádom, hogy ennyire tetszem neki és ilyen mélyen vágyik rám. Ahogy magához húz, szinte akaratlanul lököm neki a merevedésemet, jelezve, hogy nekem si kell valami.
Csókok, simogatások, vad tekintetek és még több csók meg simogatás után a fülemhez hajolva suttog bele.
- Mit csináljak? – Alig fogom fel a kérdést, leköt a forró lehelet a fülemnél, fülemben, ahogy a nyakamra csapódik, a bõre a bõrömön, minden felizgat és ha nem érezhetem magamban, megölöm.
Fordítok magunkon, õ a futon másik végébe kerül, közelebb a bejárathoz, én a hátamat a falnak vetem.
- Figyelj.
Egy szó, de látom rajta, hogy olyan, mintha egy oroszlánnak akarnék magyarázni., Õ most ugrana és felfalna, pláne mikor felhúzom a lábaimat és még jobban rálát a lényegre.
Azonnal lendül is, és ahogy elér, már az ajkamra is tapad és egy csók után a fülembe súg.
- Képtelen vagyok tovább várni - jegyzi meg, és bár nem lenne  ellenemre a dolog, ellököm, majdnem le is esik.
- Figyelj, vagy itt foglak hagyni. - A szemébe nézek, õ az enyémbe. - Megmutatom, mit kell csinálod, és legközelebb te fogod megtenni, oké? - kérdezem, mire bólint. Még mindig érzem, hogy akármelyik pillanatban kirobbanhat belõle megint a vágy és a dominancia, de valamiért tényleg igyekszik figyelni arra, ahogy az ujjaimat benyálazva a farkamra simítok, összeszedve onnan is az elõváladékot, és lassan magamba hatolok egy ujjal. Felnyögök, egy pillanatra lehunyom a szemem, õ meg szinte morog, annyira akar, tudom, látom és érzem. A szemébe nézek, megragadva a tekintetét, majd lassan tágítani kezdem magam, õ pedig hol oda, hol az arcomra figyel.
Amikor három ujjal tágítom magam, látom, hogy már borzalmasan nehezen tartja vissza magát, így kihúzom magamból az ujjaimat, és a mutatóval magamhoz intem.
Szinte repül, ahogy rám ugrik, én pedig ismét benyálazom az ujjaimat és végigsimítok velük a farkán, de neki is van elõváladék bõséggel, az elég kell, hogy legyen.
Felhúzom ismét a lábam, õ szinte ösztönösen térdel közéjük, és a megfelelõ helyre illesztve magát, elkezd a testembe hatolni.
Kicsit kapkodva. Az arcára simítom az egyik kezem, és a szemébe nézek.
- Lassanh… - nyögöm, mire kicsit mintha visszazökkenne a valóságba és a vállamra hajtva a fejét kezd el hangosan szuszogni. Ahogy egyre inkább sikerül lenyugtatnia magát, egyre kellemesebb az egész.
Lassabban csúszik belém és bár még így is fáj és feszít, nem érzem, hogy szét fogok szakadni.
Egy kis vér sosem volt baj, de ha most nem fékezem meg, komolyabb kárt tett volna bennem - ha adok neki esélyt. De így könnyebb, hiszen ha mindent megtanul, lesz egy remek szexpartnerem, akihez nem kell semennyire kötõdnöm, csak megkeresem, ha szükségem van rá. Ennyi.
Hogy még jobban felizgassam, mikor már kellõen sikerült ellazulnom, kicsit felhajolva az egyik kis rózsaszín mellbimbót kezdem szívogatni és nyalogatni, mire megint felmorran és erõsebben löki magát belém, pont õgy, ahogy kel..
Hátracsapom a fejem, hiszen eltalálja azt a pontot, amivel a létezõ legkomolyabb örömöt okozza nekem, és mintha tetszene neki a dolog, ugyanazzal az erõvel folytatja, ugyanabban a szögben, nekem pedig már be kell fognom a saját számat, hiszen közben egyik kezével, eltanulva a mozdulatot tõlem a mellbimbómat morzsolgatja, miközben a nyakam szívja vörösre. Az egész helyzet és a tény, hogy farkam beszorult kettõnk közé annyira felizgat, hogy képtelen vagyok magam tovább tartani.
Hatalmasat nyögök, ahogy még egyszer eltalálja azt a pontot, majd remegni kezd a testem. Elenged, és kicsit eltávolodva, néha végigsimítva a farkamon figyeli, ahogy elélvezek. De a végén már az arcomat nézi, nekem viszont nincs erõm, hogy megkérdezzem.
Épp mondanám neki, hogy teheti nyugodtan, amit csak akar, hogy neki is jó legyen, de mintha ösztönbõl érezné, lök még párat és õ is hangosan morranva egyet, elélvez.
Rám hanyatlik, a nyakam csókolja, én még mindig felhúzott lábakkal fekszem, magamban érzem õt, a magját, a forráságát, mikor hirtelen megjelenik az az idióta hal.
- Sasuke, be… - A hangja hirtelen akad el, ahogy gondolom felfogja, mit is lát. Sasuke tökéletesen nyugodt marad, ahogy én is, csak a válla felett fordul hátra.
- Tünés.  
A tekintete, a gesztus, minden annyira még…. kívánatosabbá, szexibbé és férfiasabbá teszik, hogy nem tudom megvárni, míg az a hülye hal kimegy, magam felé fordítom és ismét megcsókolom. Közben érzem, hogy megint kezd keményedni, így vigyorogva hajolok el tõle, picit lökve a csípõmmel.
- Még egy kör? - nyalok végig az ajkain, mire morran egyet, és már kezd is mozogni én meg nyöszörögni, és hogy meddig látja a hal, fogalmam sincs… nem is érdekel.

* * *

Még kér körrel késõbb merülünk le mindketten teljesen. Rám nagyon rám férne egy fürdés, ahogy rá is.
- Megyek a patakhoz. - Felállok, de visszahúz, nem rántva le teljesen, csak jelezve, hogy vár valamire. Megfordulva hajolok hozzá közelebb, és az ajkaira suttogok. - Ha esetleg megkívánnál, tudod hol a szobám - lehelem, és adok egy gyors csókot, picit megrágcsálva az alsó ajkát, majd elengedem és õ is engem.
Ahogy kifelé megyek, még hallom, ahogy Suigetsu ordítani kezd vele, de a hang gyorsan el is hal. Kíváncsi vagyok, mit beszélhetnek, és hogy mikor keres fel ez a fekete démon.

- Semmit, pihend ki magad – jelenti be mélázva. Felkelek, és megütöm.
De nem most.
Ahogy kilép, felsóhajtok, és mielõtt elkezdhetnék gondolkodni, elalszok.

 * * *

Amikor felkelek, nem tudom, mennyi idõ múlva, már nincs bent. Elindulok kifelé, de ahogy megtalálom, majdnem felröhögök. A falnak dõlve alszik.
- Mit csinálsz itt a földön? Hm?

- Aludtam. - nem felelek neki különösebben semmit, lépnék el mellette, de nem hagy. - Várj! Gyere vissza – néz rám. Elõször nem is értem, mire gondol, aztán leesik. - Azt mondtam, gyere vissza. Költözz vissza a szobánkba – mondja, mire megint ideges leszek. Egyáltalán nem ért engem!
- Te tényleg nem érted, hogy mi a baj?! Hogy miért mentem el?!

- Érteni értem. Csak éppen nem nagyon érdekel. - He?! - Talán ideje lenne továbblépned.

Egy pillanatra lefagyok. Forognak az agyamban a fogaskerekek, hogy mivel vághatok vissza, de egyszerûen nem jön semmi ésszerû. Talán tényleg tovább kellene lépnem, elfelejteni Itachit, de mégis hogyan csináljam? Miért pont úgy kellene elfelejtenem, hogy az öccsével pótolom õt? Jó dolog ez? Az, hogy helyes-e mindegy. De jó?
- Deidara… - A hangja halk, mintha nem akarná széttörni a pillanatot, de ahogy ránézek, megint elönt a bizonytalanság - és ezt az érzést utálom. A világon a legjobban. Vagy igen, vagy nem, de bizonytalannak lenni borzalmas!
- Hagyj magamra. - Ellépek mellette, nem érdekel az sem, ha mondani akar valamit, csak ellépek a kijárat felé, ahol azonnal teremtek egy madarat, felpattanok rá és már repülök is. Most messzebbre. Ki a biztonságos részrõl, nem érdekelnek a ninják, nekem senki nem ellenfél. De gondolkodnom kell, biztosnak kell lennem abban, hogy helyesen cselekszem, akármit teszek is.

Lehunyt szemekkel fekszem a fûben, kizárva minden mást magam körül. Nem tudok olyan sok felé figyelni, így csak a gondolataimra koncentrálok. Fogalmam sincs, hogy mi lenne a helyes. Szükségem van valakire, ez biztos, hiszen utálok egyedül lenni, mióta csatlakoztam az Akatsukihoz. Nem szeretem, ha nem alszik mellettem senki, mert Itachi hozzászoktatott a jóhoz, és most halott. És aki a helyére akar lépni az a gyilkosa, az öccse. Nem is az zavar, hogy a gyilkosa - az, hogy erõsebb lett Itachinál, az az utóbbi hibája. Engedte, hogy legyõzzék. A kérdés az, hogy zavar-e, ha egy Uchihát egy Uchihára cserélek le.
- Mit csinálsz itt, Deidara? - hallok meg magam mögött egy kifejezetten ismerõs hangot.
Kisame…
- Egyedül akarok maradni a gondolataimmal.
- Nem lesz nagy a tolongás - jegyzi meg felsóhajtva. - Bár te mindig azt teszed, ami szerinted helyes. Most is ezt tedd és menj vissza, mert idecsábítod az üldözõinket - lép el mellettem.
- Küldetésre mész? Egyedül?
- Igen. Mi ebben meglepõ? - Nemlegesen intek a fejemmel és felszállok a madaramra, majd visszarepülök. Közben eldöntöm, hogy nem fogok visszaköltözni a szobába. Az a Sasuke szobája, nekem már van saját, nem akarok megint együtt lenni vele.
Most még.
 Az idõ viszont annyira elszaladt, miközben elmélkedtem, hogy már senki nincs a táborban ébren. A Hebi is, az Akatsuki itt levõ tagjai is nyugodtan alszanak a helyükön. Mondjuk Paint ismerve nem sokáig lesz ez a helyünk, hamarosan úgyis tovább kell állnunk.

A saját kis alomba érve körbepillantok.
Igen. Eldöntöttem.
Ki fogom használni Sasuke testét arra, hogy ne legyek egyedül. A lelke nem kell, nekem csak a testére van szükségem. Nem is kell sokat tennem, azt hiszem.
Ledobálom a ruháimat a köpeny alól, és csak a meztelen testemre kapom vissza a köpenyt. A hajam kiengedem, így megyek át hozzá. Régen Itachit is mindig így csábítottam el.
Belépek - õ épp a futonon fekszik. Felpillant rám, majd a könyökeire támaszkodva néz folyamatosan.
- Azt javasoltad, hogy lépjek tovább. - Ledobom magamról a köpenyt. - Úgy véled, te elég vagy ahhoz, hogy ebben a segítségemre legyél? - kérdezem tõle. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg olyan bátor-e. - Ma éjjel bizonyíthatod, ha igen.

- Le akartam fürdeni, és ez volt a legközelebbi hely, ahol víz van – feleli. Igaz… ez tényleg így van, és akkor legalább nem utánam jöttek.
- Nekem ezt semmi kedvem végignézni – szólal fel Suigetsu, és a földre köp. Egyre inkább elegem van belõle, és ha Pein nem tiltotta volna meg, már meg is oldottam volna. De nem hiányzik a haragja…
Amikor viszont Sasuke beáll a vízesés alá fürdeni, nem tudom róla levenni a szemem. Kifejezetten kedvemre való a teste. Izmos, de nem túlságosan. Jó ránézni, és nagy baj a stílusával sem lenne, csak tényleg idegesít, hogy ki is õ.
Arra eszmélek fel, hogy teljesen meztelenül kimászik a vízbõl és elindul felém. Ahogy elém ér, megölel…
Én egy fél pillanatra lepõdök meg, aztán ellököm.
Idióta!
- Mit csinálsz?
- Megöleltelek – feleli, mintha ez olyan természetes lenne. Kezd megint felhúzni…
 - Velem ne játszadozz! Ideje lenne, hogy elgondolkozz azon, mit csinálsz, hm!
Csak bámul rám, mintha olyan dolgot mondtam volna, amit nem ért. Már épp szólalnék meg megint, mikor végre kinyögi a véleményét.
- Komolyan nem értelek - sóhajt fel, mintha neki lenne a legtöbb gondja, nekem meg tényleg elpattan az agyamban valami. Muszáj vennem pár nagyobb levegõt, de még így is üvöltök rá.
- Nem értesz?! Te engem?! Komolyan nem érdekel, hogy a bátyáddal voltam?! Ugyanazokat csináltam vele, amiket te is akarsz, Sasuke! - Látom, hogy picit kezd észhez térni. - Beszélek Peinnel, te meg szállj le rólam, amíg tényleg szépen kérem - morgom, felkapom a ruháimat és elindulok vissza.

* * *


- Miért is kéred ezt? - kérdezi Pein. Ezúttal is csak hologram-formában van jelen.
- Nem jövünk ki túl jól, és nem szeretném, ha tovább mérgesedne a kapcsolat - hazudom. Illetve… nem teljesen hazugság. Valami ilyesmi történik, csak mégsem.
- Rendben - sóhajt fel. - De ez az utolsó, és amint szobát cseréltetek, elindulsz megkeresni nekem valakit - néz rám. - Tobi addigra visszaér, mehetsz vele.
Bólintok. Õ elmondj, hogy menjek abba az egy szobába, ahol Konan szokott lenni, ha itt van, mostantól az az enyém, úgysem akarnak visszajönni ide, amíg a Hebi is itt van és a Konohával kapcsolatos konfliktust meg nem oldjuk.

Én kifejezetten boldogan sétálok vissza a szobába, de csak a futonomért.
- Hé… - néz rám Sasuke, mikor összeszedtem a holmimat és elindulok kifelé. Nem felelek, csak hátrapillantok rá, és kilépek.
Tökéletes megkönnyebbülés. Végre küldetés, végre Sasuke nélkül! Bár Tobi nem hiányzott…
- Deidara-senpai! - ugrik mögém, visítva az említett. - Mehetünk, mehetünk, mehetünk?
Gondterhelten sóhajtok egyet.
- Maradj már csendben - hurrogom le. Bedobom a szobába a futont és már indulok is elõre. A köpenyt út közben veszem fel.
Peinnek szerencsére volt ötlete, hogy merre keressem a kiszemeltet, így csak oda kell mennem, megnézni, hogy mi van vele, kiszedni belõle néhány információt és már mehetek is vissza. Ha ügyes vagyok, egy hét.

* * * Egy héttel késõbb * * *

- Deidara-senpai, alig várom, hogy visszaérjünk! - ugrál körbe Tobi. A munka java részét persze hogy én végeztem el, de nem is volt különösen nehéz. Kabuto olyan gyenge volt, hogy könnyedén meg is ölhettem volna, de a parancs nem az volt. Bár nem értem, hogy miért akarta tudni Pein, hogy Orochimaru gyûrûjét hol találjuk meg. Mondjuk Kabuto most nekem adta, mondván, hogy neki erre nincs szüksége, de azt a ninját ismerve biztosan készül valamire. Nekünk meg jól jön, így legalább folytathatjuk Pein tervét, hiszen megvannak az emberek, akiknek gyûrût adhat.
- Hagyd már abba az ugrálást! - Komolyan, mint valami kutya, majdnem elesek benne! Mondjuk tudom, hogy mit keres köztünk, nagy ereje van. De ha Zetsuval jön ki jól, akkor miért nekem kell elviselni?!
Ahogy közeledünk, Suigetsut látom meg.
- Csak nem haltál meg - mondja.
- Ne reménykedj - morgok rá, és ellépek mellette. Pihenni akarok, egyedül! Tobi nélkül…

Miután beszámoltam Peinnek mindenrõl elengedett. A gyûrût elvette, majd meghagyta, hogy pihenjem ki magam, én meg ki vagyok, hogy ellenkezzek vele?
A szobámba megyek, lefekszem a futonomra, de a következõ pillanatban becsörtet valaki. Felpillantok…
- Te meg megint mit akarsz? - kérdezem, Sasukére pillantva.

- Na és te? Mit vártál? - kérdezi.
Hogy én? Hogy kerülök én itt szóba?! Nem én smároltam le õt.
- Nem vártam, hogy megcsókolsz… - vallom be õszintén. Az eddigiek alapján hamarabb vártam volna azt, hogy valami közvetlen közelrõl végezhetõ támadásra készül, de a csók az nem feltétlenül jutott eszembe.
De…
Mellém mászik a futonra… már megint! Kezd elegem lenni ebbõl, hogy itt van, de akkor miért pirulok el már attól is, hogy itt van mellettem?!
Mindegy, tökéletesen lényegtelen, hogy mitõl, vagy mitõl nem pirulok el, az a lényeg, hogy nem lehet semmi. Viszont az, ahogy a nevem suttogja, valami fergetegesen jó. Aztán ajkaival megint az enyémekre tapad és nekem már csak egy dolog villog az agyamban: mégmégmég! De a helyzet még mindig ugyanaz, mint egy órája: nem lehet. Akármennyire lenne jó, nem. Eleve a csókjából érezni, hogy most csinálja férfival elõször. Rajtam csak ne kísérletezgessen. Nem azt akarom, hogy egy ninja miattam döbbenjen rá, hogy milyen is az élete igazán. Másrészt azt hiszem, fogalma sincs a szexrõl két férfi között. Egyszerûbb, ha szimplán csak elijesztem.
Hirtelen fordítok magunkon, kihasználva, hogy picit elernyedtek az izmai. Meglepõdik, de nem hagyom megszólalni, megmutatom neki, hogy mit akar magára szabadítani!
A csók egyre vadabb, bár még mindig õ irányítja, de nem hagyom, hogy finomkodjon.
Amikor kezd eléggé belemelegedni, én elkezdem ringatni magam rajta.
Az elsõ pillanatban meglepõdik, lefagy egy fél másodpercre, de aztán összeszedi magát, és megpróbál lépést tartani, de egyre vadabbul csinálom. Végül persze, hogy felnyög, elélvez. Pillanatokkal késõbb én magam is, hiszen ekkorra már egy jó ideje csókolózunk és ringatom magam rajta, összedörgölve kettõnket.
- Van mit átgondolnod - nézek le rá. - És most tünés a futonomról.
Ahogy lemászok róla, ki is megyek. Egyrészt le kell öntenem magam, másrészt nekem is gondolkodnom kell.

A vízeséshez megyek, ott biztosan egyedül lehetek, hiszen eléggé messze van a búvóhelytõl. Bár tény, hogy ide már a köpenyben, mert fennáll az esélye, hogy valaki rábukkan erre a helyre, és ugye nem titok, hogy ki vagyok és hiva tartozom…
Szeretek itt lenni, így most is leveszem a ruháimat és bemászok a vízbe. Rám fér egy mosdás.
Közben persze le sem áll az agyam, egy pillanatra sem. Itachi sosem tiltotta meg, hogy mit tegyek és mit nem. Azt sem, hogy ha adott esetben összefutok Sasukével, hogy álljak hozzá. Így hát az õ részérõl ez nem lehet gond.
Mindig mindent kikötött elõre. Ha valamit nem, akkor az nem érdekelte.
Másrészt meg… nem is tudom.
A baj velem van. Be kellene tökélnem, hogy ha lehetne is valami Sasukével, valószínûleg az csak szex lenne, semmi más. Õ nem olyan, mint Itachi, szerintem képtelen lenne komolyabb érzéseket táplálni akárki iránt, hiszen még azt is megölte, aki erõsebbé tette.
Nem is tudom, akarok-e tõle akármit is. De azt hiszem, most inkább várok, amíg történik valami más is.

Annyira belefeledkezek a fürdésbe és a gondolkodásba, hogy nem veszek észre senkit magam körül. Késõbb, majdnem fél óra elteltével csap meg két idegen chakra. Illetve egyik sem idegen, de miért nem vettem észre õket korábban?!
Kiszállok, felveszem a köpenyt, hiszen ha itt vannak, most csak arra van idõm, és a vállam felett hátrapillantok rájuk, mikor már félig rajtam van.

- Ti mit kerestek itt? - kérdezem idegesen. Nem hiszem el. Amíg nem, voltak itt, ez a hely csak az enyém volt, erre most…. Suigetsu és Sasuke már megint! Ki más lenne?! Kezd egy kicsit mára elegem lenni belõlük, az biztos! Legalább küldene el Pein valahova, küldetésre. Akkor távol lehetnék tõlük, esetleg levezethetném a felesleges energiámat is. Bijuu-vadászat vagy valami…!

Mire feleszmélek, már mellettem van, az én futonomon. Eldobom az agyam! Már az sem elég neki?!
- Te meg mi…
- Nagyon fáj? – Egy pillanatra levegõt is elfelejtek venni. Ez most valami béna klón, vagy mi?
- Mit érdekel ez téged? – Próbálok távolabb feküdni, de nem tudok, mellettem ugyanis ott a fal.
- Csak… Aggódom – nyögi ki, én meg még mindig nem tudom, hogy most akkor mi van.
- Ki kért rá?
Már vörös lehet az arcom, mert még mindig közelebb és közelebb jön, ráadásul most leplezni sem próbálja, hogy néz. Aztán az ajkaimat kezdi el bámulni, és mire észbe kapok, már a szája az enyémen…

Megcsókolt?!

Eltolnám… az elsõ két pillanatban mg eltolnám, de nem bírom. Erõsebb nálam testileg, ezt kár tagadni. Aztán meg már azt is kár tagadni, hogy mennyire tetszik, hogy vágyik rám.
Õ is.
A két Uchiha fivér… és mindkettõ kezdeményez nálam. Nem tudom, hogy mi lehet ez, miért vonzom õket ennyire, de nem is érdekel. Azonban miközben csókol, én meg ezen gondolkodom, bevillan Itachi arca.
Ha Sasukével meg is tehetném, hogy hülyének nézem, Itachival nem tehetem meg, hogy ilyen formában bántom a testvérét. A testvérét, akit mindig annyira szeretett, bár sosem mondta ki. Hamarabb hagyta volna, hogy kivágják a szemeit minthogy elmondja akárkinek is nyíltan és egyenesen, hogy félti a testvérét.
Nem lököm el, hanem finoman tolom el magamtól. Nézem õt, gondolom még mindig vörös az arcom. Õ rám pillant, és most valahogy nem olyan szilárd az érzelmeinek az elrejtése, mint eddig.
Mintha valami változott volna…
- Ezt nem tehetem - nézek rá. A karom rohadtul fáj, de most ezt kell lerendeznem.
- Miért nem? - kérdez vissza.
- Nem, mert te Itachi testvére vagy. Nem lehetek én az, aki szeretett két Uchihát is, hm - jegyzem meg, és ha nem lenne ennyire feszült a légkör, még röhögnék is. De ahogy a bátyja említésére kiül az arcára az idegesség, már tudom, hogy ezt így nem kellett volna. Szinte ide hallom a gondolatait: Itachi mindig, mindenben jobb volt nála. Megölte a szüleit, a rokonságot, mindenkit, erre most még abban is az útjába áll, hogy azzal lehessen, akivel akar. Tudom, hogy ezek járnak a fejében.
Percek telnek el csendben. Õ annyira közel van már hozzám, hogy a keze a kezemhez ér, de nem szólok érte. Még azért sem, amikor - szerintem önkéntelenül - elkezdi simogatni a kezem. Látom, hogy nagyon gondolkodik valamin.
- Nem csináltam jól? - néz rám. Tudom, hogy csak megerõsítés kell neki, tudja, hogy jól csinálta.
- Te is tudod, hogy jó volt.
- Akkor nem vonzódsz hozzám.
- Mondtam, hogy ennek egyetlen oka van: Itachi. Nincs köze ahogy, hogy mennyire volt jó. vagy hogy mennyire talállak vonzónak. - A szemébe nézve mondok neki mindent. Most nem lökhetem el, nem lehetek vele a szokásos én. Eleve nekik is nehéz lehet beilleszkedni közénk, mi meg nem könnyítjük meg. Bár az is tény, hogy mi már mind missing-ninek voltunk, amikor õk még a saját falujuk akadémiáin koptatták a padokat. Még én is. Bár Sasuke talán nem annyival fiatalabb nálam. De ez most a legkevésbé lényeges.
- Itachi, Itachi, Itachi… - Olyan keserûen köpi a szavakat, hogy már szinte nekem esik rosszul.
- Ne gyûlöld a testvéredet. Jobban szeretett, mint azt gondolnád - nézek rá. - De ha nem haragszol, most felállok egy picit, mert a karom egyre jobban fáj - mondom neki, mire bólint, és felül, hagyva engem is felállni. Pár percig sétálok a szobában, aztán mellém lép.
- Gyere utánam. - Ez most nem parancs, valami kérésféleség, így felvont szemöldökkel ugyan, de követem.
Egy hátsó szobához vezet, ahol most tudom, hogy az egyik Hebis van.
- Nem fog nekem segíteni egyik társad sem.
- De. Fog. - Határozott, erõs… egyre jobban vonz. Ha nem Itachi öccse lenne, minden baj meg lenne oldva.
Belépve tényleg az egyik Hebist látom meg, a nõt. Karin volt a neve, ha jól emlékszem.
Tart tõlem, látom a tekintetén, sõt, Sasukétól is tart. Tudnám, miért ilyen gyáva embereket szedett össze. Az egyetlen valamire való harcosa Suigetsu, akármennyire nagyképû is.

A nõ végül, kisebb ellenkezés után meggyógyít. Nos, talán ennyi haszna lesz nekik itt. Mármint Sasukén kívül. Ez a nõ tud gyógyítani, mi meg megsérülünk, így tökéletes lesz az összedolgozás. Legalábbis remélem. Painnek biztosan volt valami komolyabb célja velük.
Ahogy visszaérünk a szobába, fáradtan ugyan, de legalább fájó kar nélkül térek vissza. Sasuke leül a saját futonjára, én meg nem szólok pár pillanatig. Most nem engem néz, hanem a földet bámulja.
- Egyébként miért is csókoltál meg egészen pontosan? - Felkapja a fejét. - Mármint mit reméltél, mi történik majd?

Miután ott hagytam azt a két idiótát, repültem egy kört, de végül kikötöttem a másik edzésre fenntartott kis réten, és elkezdtem gyakorolni, amiket Pain mondott. Szerinte, ha a chakrám egy nagyobb részét rááldozom, akkor kézjelek nélkül, csak a Katsuval tudok robbantani egy kisebbet. Ha esetleg le lennék kötve, vagy valami ilyesmi. Még jól is jön, ha akármi történik, mindig baj volt ugyanis, hogy nem tudtam a kezem mozgatni… akkor csak a közelharc maradt.  
Persze ehhez az is kell, hogy egyedül, nyugodtan legyek, ami rohadt nehéz, ha valaki már lassan egy órája nézi, hogyan és mit csinálok. Megunom, egy klónra cserélem magam, amit egy kisebb robbanással eltüntetek, amit nem vesz annyira észre, mert rögtön keresni kezd, így van idõm mögötte felbukkanni.
- Meddig akarsz még leskelõdni? Hm?

- Nem leskelõdtem - feleli, tartva rezzenéstelen kifejezését az arcán.
- Véletlenül erre sétáltál és kábított a zöld fû? - kérdezem felvont szemöldökkel. Nem felel. - Tudod mit? Nem érdekel, de ne gondold, hogy nem veszem észre, ha nézel.
Megint nem felel semmit, csak néz rám. Most vagy ezzel akar idegesíteni, vagy…
- Deidara! - dörren egy nagyon is ismerõs, és kifejezetten ideges hang. - Hol a picsában vagy?!
Sasuke is a hang irányába fordul, és látom, hogy az ujjai a kardja markolatára siklanak.
- Ez csak Hidan, megígértem neki valamit és elfelejtettem - sóhajtok fel gondterhelten. Azt beszéltük meg, hogy segítek neki tökéletesíteni azt az idióta szertartást. Hiába mondtam neki, hogy amíg Kakuzu vissza nem ér, nem szívesen robbantom szét mert nem lesz, aki összevarrja, de ragaszkodik hozzá. És ha Hidan valamihez ragaszkodik, akkor még az az idióta istene sem tudja lebeszélni róla.
- Itt vagyok - kiabálok neki, és már csörtet is felém. Ahogy elém ér, elkapja a felsõmet és magához rántva üvölti le a bõrt az arcomról.
- Megbeszéltünk valamit, te szerencsétlen!
- Jól van már - rázom le magamról, és már épp folytatná, mikor észreveszi, hogy nem csak ketten vagyunk.
- Ez mi a faszt keres itt? - bök Sasuke felé.
- A szobatársam - felelem.
- Itt? - röhög fel Hidan, de letudom egy lemondó sóhajjal. - Kakuzu ma estére visszaér, Konan most ment vissza, õ mondta. Ha szét is robbantod a seggem, akkor sem lesz belõle baj, addig elvagyok - vigyorog rám.
- Pain nem bünteti a harcot? - kérdezi Sasuke.
- Ez nem harc, idióta - morran felé Hidan. - Csak biztos akarok lenni benne, hogy jó a technikám, és a szõke olyan dög támadásokat tud, hogy az már elég, h tudom védeni. Õ segített Kakuzunak is.
Pár pillanatig csend ereszkedik ránk. Én emésztgetem, hogy ha Hidannal edzek, az tényleg veszélyes. Elborul az agya és simán a szívembe szúr, én meg ugye nem vagyok halhatatlan. Bár eddig sosem okozott maradandó sebeket.
- Oké, legyen - mondom, Hidanra nézve. - De valaki kell, aki leállít, ha elborul az a hülye fejed - vigyorgok rá.
- Itt vagyok. - Sasuke hangjára mindketten odakapjuk a fejünket, én próbálok jó fej lenni, de Hidan kiröhögi.
- A te kis játékaid nekem nem jók, haver. Menj inkább, fegyelmezd a seggnyalóidat, mert véletlenül meg találom ölni valamelyiket. - Látom, hogy Sasukét felhúzza a dolog, de nem fogok közbeszólni. Õ sem szól, nem akar harcolni gondolom, és tudja, hogy Hidan ellen tényleg nem ér sokat a technikája. Nem csak az övé… senkié sem igazán. Ha el is temetik szétdarabolva csak egy ásó kell hozzá, tû meg cérna, és jobb, mint új korában. Nem hiába van tele a teste Kakuzu varrataival.
- Zetsuék nincsenek már itt? - kérdezem, mikor Sasuke elment.
- Ez a csóka mit lóg rajtad? - kérdezi Hidan.
- Mondtam, hogy a szobatársam. Összekaptam a halával, eljöttem, õ meg erre sétált és belém botlott. - Magyarázhatom én akárhogy, Hidan csak vigyorog.
- Menjünk vissza a másik terepre. Zetsu vagy Tobi még itt van, Pain nem mondta nekik, hogy mehetnek. Meg kell várniuk még Kisame vagy Kakuzu visszaér - feleli.  Bólintok, és elindulunk, sétálva vissza. Közben persze válogatott káromkodásokkal elmondja, hogy mennyire nem bírja a Hebiseket, és mennyire oda meg vissza van magával az összes, de õ kapásból kettõt, megerõltetés nélkül át tudna küldeni a másvilágra. Nem tudok vele ellenkezni, igaza van. Tényleg beképzeltek, pláne az a hal, aki nekem esett.

* * *

- Úgy érzem magam, mint aki gyerekekre vigyázott egész nap - morogja Kakuzu. Mázlinkra akkor ért vissza, mikor kezdeni akartunk, és beállt nekünk segíteni, miután beszélt Painnel, és Tobi meg Zetsu elindult. Kisame nem ment messzire, õ holnap reggelre visszaér.
Nekem meg épp ömlik a vér a karomból. Az az idióta persze, hogy nem bírta ki, hogy átszúrjon a lándzsával. Idióta. Cserébe Kakuzu foltozgatja össze.
A technikám ellene nem bonyolult. Az egyik kezemmel, amikor már a csapdájában vagyok, leejtek egy szobrot a földre. A chakrámat nem tudja lekötni, azzal a föld alatt eljuttatom hozzá, és hála az új ötleteknek, amiket Pain adott legutóbb, egy kisebb robbantáshoz elég a chakrám és ha mondom a kulcsszót. Akkor utána már nem nehéz, elpusztul a rituális kör egy része és szétrobbantom elemeire, ahogy most is.

Ahogy beérek a szobába, õ persze a futonján fekszik. Felpillant rám, végigmér és ahogy meglátja a karom, felül.
- Mit nézel ennyire már megint? Nem láttál még átszúrt kart? - kérdezem. Picit ideges vagyok és rohadtul fáj. Hidan sosem a kegyelmérõl volt híres.

- Hé, Deidara… - szólal meg több órányi csend után. Lassan úgyis menni kellene enni valamit és gyakorolni kicsit. – Te és Itachi… - Ahogy kimondja, megfeszül a testem. Az õ szájából hallani ezt a nevet nekem vérlázító és fáj is, de Pain parancséra nem fogok nekiesni.
- Igen? - sürgetem, minél elõbb le akarom tudni a csevegést.
- Dugtatok?
Egy pillanatra nagyra nyílnak a szemeim a meglepettségtõl, talán még nyögök is egyet.
Dugni? Én és Itachi?
- Nem – felelem, mikor könyöklõ pózból visszaengedem magam fekvõbe, és a plafonon egy repedést kezdek bámulni. – Az nem dugás volt. Szeretkezés.

Az arca megérte ezt kimondani. Olyan fejjel bámul, mintha minimum azt mondtam volna, hogy én tanítottam a Kyuubi jinchuurikijét olvasni és harcolni. Édes ez a tökéletesen meglepett, és mióta ismerem és láttám, elõször kifejezõ arc. Elmosolyodva fordulok vissza a plafonhoz, majd megszólalok megint. Ütöm, amíg forró - ha csak képletesen lehet, akkor úgy.
- Te nem tudod mi a különbség, ha jól sejtem, hm… - hagyom függõben a mondatot, majd visszapillantok rá. Nem tudja. Ide látszik. - Mázli, hogy jobban ismertem a testvéredet, mint te - vigyorgok rá, szúrva egy utolsót, hogy törlesszek valamit abból, amit érzek és tudom: betalált.
Még mindig nem szól, de legalább letörlöm a meglepettséget az arcáról és felváltja a fapofa ismét.
- Mindegy is. Olyan sok mindent nem tudtál róla… csodálom, hogy a testvérének nevezed magad - sóhajtok fel, és felállva elindulok kifelé. Nem veszem fel a köpenyt, most nem megyek messzire. Az utolsó mondat talán nem kellett volna, mert felpattan és mögém lépve elkapja a karomat. Nem szólok egy szót sem, csak a másik kezem ujjaival átkulcsolom a karját és a tenyerembõl egy kötél-félét kötök a karjára, ahol elkaptam.
- Mit csinálsz? - kérdezi sziszegve.
- Ha nem engedsz el most azonnal, lerobbantom a karod a helyérõl.
Nem kifejezõ a tekintetem. Õ még nem tudja annyira, hogy én ezt komolyan gondolom, nem kell a tekintetemmel rásegíteni. Mégis elenged. Egy mozdulattal leirányítom róla a kis szalagot, és mielõtt foldet érne, felrobbantom. Nem nagy robbanás, így, hogy földet sem ért, nem tett kárt, de arra elég, hogy tudja, hol a határ.
- Azt mondok a volt szeretõmre, amit csak akarok - nézek a szemébe. - Eszedbe se jusson meggátolni benne, vagy letépem a fejed.
Félrebillentem a saját fejem, és így figyelem, de nem szól. A tekintetében látni csak a villanást, az arca kifejezéstelen marad.
Részemrõl lezártnak tekintem a beszélgetést, és kilépek a helyiségbõl. A hajam még mindig kiengedve suhan utánam, most nem fogom össze. Egyrészt nem érdekel, másrészt most tetszik így.

Kint persze nincs senki. Tobi és Zetsu talán már elindultak, Kisame már a megbeszélés után azonnal. Azokat sem látom, akik Sasukével jöttek. Egyedül vagyok, ami kifejezetten tetszik most, nem kell beszélni senkivel, még egy levegõt sem kell szívni senkivel.
Nem eszek sokat, egy gyümölcsöt rágcsálok el, és már megyek is ki. Szeretek kint edzeni picit, a mûvészetemet gondoznom kell. Mondjuk olyan nagy robbantásokat nem szabad, Pain megtiltotta. A c4-et is egy sivatagba menve tudtam csak fejlesztgetni, bár az akkori bázis nem sokkal volt messze a sivatagtól, nem volt gond. Akkor még Sasori mester is élt. Mennyivel könnyebb volt az az idõszak. Gondtalannak lenni, hiszen a felelõsség õt terhelte. Most itt van Tobi, sõt, ha nem vagyok észnél, Sasukét is a nyakamba varrják. Aki persze remek ninja, ezt nem vitatom, de a mi dolgainkba igencsak bele kell tanulnia még. Painnel szemben is tiszteletet kell mutatnia, mert ahogy vezérünket ismerem, nem fog tûrni több, az enyémhez hasonló kirohanást.
- Te tényleg legyõzted a Kazekagét? - kérdezi valaki. Hm. Megfordulok, de nem az, akit…. vártam.
- Mit keresel itt, Sasuke kutyája? - kérdezem.
- Inkább a hala - kuncogja, jól mulatva saját viccén. - Ismerkedek. - Rám villan a tekintete és látom, hogy a kardjáért mozdul, nekem viszont pont van annyi idõm a támadás elõtt, hogy egy agyagklónomra cseréljem magam, így mikor keresztülvágja az elõtte álló testet, a penge bent ragad az agyagban.
- Ugye tudod, hogy ez a robbanás megöl majd? - kérdezem, mögötte bukkanva fel ismét.
- Suigetsu. - Ez Sasuke hangja!
Megfordulok, és tényleg õ az. Erõt sugároz, a megjelenése szinte letaglóz, ahogy figyelem.
- Magadhoz valóval kezdj - oltja le társát, aki szitkozódik, nem is nagyon értek belõle mindent. - Engedd el õt - néz rám. Mélyen a szemébe nézek, majd megformálom a kézjelet, és kimondom a kulcsszót.
- Katsu!
A társa azonban, várakozásaim ellenére nem pusztul el, hanem a teste vízzé alakul.
- Te beteg vagy - morran rám, amikor sikerül percekkel késõbb újra összepakolni magát.
- Ne támadj rám és nem foglak bántani - nézek rá, majd egy madarat készítve és felnagytva, felpattanok a hátára és a magasba emelkedem. Nem akarok most velük beszélni.