Karakter: Bruky Stillen Megjegyzés: riporteremnek
Japán és Amerika elég messze van, de a kötelesség az szólít. Márha ezt kötelességnek lehet nevezni. Sokkal inkább élet stílus. Élet vitel. Az életem. Mindennél jobban szeretem ezt csinálni. Amíg meg nem öregszem, ezt akarom csinálni. Az éneklés, megnyugtat, mégis felizgat. Úgy érzem beleszerettem a munkámba.
****
A repülő gép leszlta után és a szükséges ellenőrzések után, elindulok a koncert helyére. Egy csómo riporter akadályozza lépéseimet, így kénytelen vagyok pár kérdésre felelni. Egy jó 20 perc múlva, már a limuzinomba üldögélve nézelődöm a városba. Elhaladunk egy iskola előtt és intek a sofőrnek, hogy álljon meg. Éppen szünet van. Az összes gyerek kint van.
- Biztos meggondolta, hogy ki akar szállni, Miss Stillen??!
- Igen meg. - mondom mosolyogva és felveszem napszemüvegemet és kiszállok a kocsiból. Szemem egy fekete hajú, lilás szemű fiút pillant meg. Ahogy megpillantanak, egyből letámadnak. Papírokkal és tollakkal. Én szorgosan osztogatom az aláírásokat. Pár perc elteltével, kijön az igazgató. Rámnéz és elhúzza a száját. Odajön hozzám.
- Segíthetek valamiben? - kérdezi angolul, de nyájasan.
- Nem. Csak benéztem ide, az ön iskolájába. - feleltem japánul. Igen, tudok japánul. Szeretek nyelveket tanulni.
- Honnan tudja, hogy igazgató vagyok? - kérdezi pici mosollyal a száján.
- Kövér, kopasz és pecsétes az ingje. Mellesleg elég nyájasan szólt hozzám először. - mondom neki, mire mindenki nevetni kezd. Majd a diákokhoz fordulok. - Szeretnétek eljönn a koncertemre? - kérdezem, mire hangos kiabálás lesz. Oda lépek a fekete hajú sráchoz és megszólítom. - Téged, hogy hívnak?
- Hato Mikami. - mondja és az etiketthez mérten, meghajol.
- Hato Mikami. - ismétlem utána a nevét. A napszemüvegem a fejemre tolom és gondolkozom. - Ismerős név, de nem ugrik be. Várjunk csak. Nem te vagy az aki egy riportot vágott össze rólam, a American Idol magazinba? - kérdezeme.
- De igen, én vagyok az. - mondja és elmosolyodik.
- Akkor tessék, itt egy V.I.P belépő. - mondom és egy puszit adok az arcára. - A jegyeket, pedig majd elhozza valaki. - kiáltom a tömegbe és visszamegyek a kocsimhoz. Egészen a koncert helyéig, meg sem állunk sehol. Ott aztán próba ezerrel. Este hatig csak próbáltunk. Nyolckor veszi kezdetét a koncert, addigra kész kell lennem. Így is lett. Pontban nyolc órakor ott álltam teljes hadi díszben. A hajmból konytot csináltak, míg testemre egy lila ruha került. Arcomra, normálisnak nem mondható sminket raktak fel. Egyszóval elég extrém lettem, most is, mint mindig. A színpadon sötétség van. Magszólal a zene és rá kezdenek villogni a fények. Mikor elkezdek énekelni, még sehol nem lehet látni. A padloból emelkedem fel, és kezdek el énekelni mostmár a színpadon. A közönség örjöng, hisz az első szám, japán.
Szerkesztve Nanami Hyuugachi által @ 2011. 08. 07. 15:47:37
|