|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Levi-sama | 2012. 07. 01. 00:04:17 | #21840 |
 Karakter: Josh Sandler
Megjegyzés: ~Timcsnek
Mennyire más mint az enyém. Nahát. Minden kellemes világos pasztell zöld és natúr színű, van benne valami gyermeki és mégis fiús. Kivéve néhány plüssfigurát, amelyeket River azonnal felvesz az ágyról és egy fotelbe gyömöszöli.
- Bocsi, ezeket biztos a húgom hagyta itt.
- Van húgod?
- Igen, nemsokára négy éves lesz. Ülj ide – mutatja az íróasztali székét, és szófogadóan ledobom magam rá, hátizsákomat a földre dobom. Kipakol egy csomó mindent, egy rakás tollat meg cerkát, vonalzót, számológépet, könyveket, füzetet, jah a radírt is. Az én íróasztalomon összvisz egy toll meg egy cerka van. Neki ötszáz. – Szóval, mivel egy évfolyamra járunk, azt hiszem ugyan úgy haladtunk mindennel. Akkor innentől ugye? – Bök a könyvre.
- Azt hiszem…
És elkezdjük. Nagyon jól magyaráz, az összefüggéseket többször is elmondja, szájbarágósan, lassan. Megértem, és gyakoroltatja is velem, hogy még inkább értsem. A lámpalázam elmúlik, már csak néha remeg meg a kezem, ha véletlenül hozzám ér.
- Ha ezt megoldod, mára végeztünk. – Rábök egy feladatra. Gyerekjáték lesz, nekiállok, ekkor nyílik mögöttünk az ajtó. River anyukája nem lehet, már volt fent a sütivel és tejjel.
- Bátyó, nem tudod hol van Bobby-nyuszi? – csipogja egy édes gyerekhang. Megfordulok és rácsodálkozhatok egy tündéri göndörhajú kislányra. Bájos kis pufók babaarcú, aranyos rózsaszín szoknyában, pólóban és harisnyában totyog be hozzánk. River kedves mosollyal veszi ölbe, kezébe ad egy plüssvalamit. – Ő ki? – bök rám egy icipici ujjacska.
- Szia, Josh vagyok – mosolygok rá, és megfogom a levegőben lógó pici kezét. Kacagva élvezi. – A bátyód pedig a tanárom.
- Tényleg tanár bácsi lettél Riv?
- Bizony, szóval hagyjuk Josht tanulni. – Felém fordul. - Mindjárt jövök és leellenőrzöm.
- Juuuj, csokiii~ Én is kapok? – hallom, ezek szerint megsúgta neki mi a stájz. Hallom a folyosón a diskurzus folytatását, miközben gyorsan lefirkálom a feladat többi részét. River nagyon kedves, egészen megváltozott az arca, amikor a kistesójával beszélt. Tetszik ez az oldala... Sokkal szebben néz a kicsire, mint rám, vagy bárkire akit ismerek. Szóval ilyen, amikor szeret valakit...
Nézem a polcokon álló okleveleket és képeket. Egy óvodai csoportos akad a kezembe, elmerengek az én ovimon. Egyáltalán nem emlékszem rá.
- Az vagyok én – szólal meg hirtelen mellettem River, és rámutat a legszélesebben mosolygó foghíjas kisfiúra a csoportból. Majdnem frászt kapok, de nem ejtem le mákomra.
- Kész vagy?
- Igen.
Végignézi a feladatot és elégedetten bólint.
- Jó lett.
- Tényleg?
- Látod? Ügyes vagy, mondtam, hogy nem vagy hülye ehhez.
Ez az!
***
Harmadik napja, hogy matekozunk. Szombaton és vasárnap is átmentem hozzájuk, gondosan ebéd után, hogy ne okozzak problémát. Nos, River szüleinek nem is jelentettem problémát. De neki igen, ugyanis mindkét alkalommal nagyon álmos volt, vasárnapi ebéd után el is szundított, miközben a feladatokat oldottam szép csendben. Amikor végeztem, a nagy tábla csokit az asztalán hagytam és csendben kisurrantam a szobájából, hogy ne ébresszem fel.
Persze hétfő reggel meg is kaptam a magamét tőle. Megvárt a suli bejáratánál, és együtt mentünk fel a termekhez.
- Nyugodtan felébreszthettél volna, de komolyan – mondja duzzogón, de kedvesen hunyorgó szemeit látva tudom hogy nem komoly a szidás.
- Próbáltalak, de olyan hangosan horkoltál, hogy túlharsogtál.
- Hazug! – rikkantja, és máris nekem csapódik a tesicuccát tartalmazó kis szütyője. Felnevetek, és visszadobom neki, de amikor bekanyarodunk a folyosónkra, mindketten egyszerre húzzuk ki magunkat. Torkomat köszörülve igazítok a sérómon, ő pedig elmélyülten turkálni kezd a táskájában. Mostmár nem marhulhatunk, a z osztálytársak és haverok minket figyelnek. Meg a csajok. Natalie sértetten áll, karjait összefonja díjnyertes mellei előtt, és bosszúsan toporog a magas sarkúban.
- Izé, akkor ma délután – mondja River.
- Oké, de tudod minden hétköznap fociedzésem van, fél háromtól négyig.
- Tényleg, el is felejtettem... Akkor megvárlak!
- Biztos? Haza is mehetsz, és majd...
- Nem, nem gond, megvárlak. Úgysem láttam még egy fociedzést sem. Biztos izgalmas!
Zavartan pillantok a haverok felé.
- De ha nem akarod hogy elmenjek rá, akkor...
Elfelejtem a minket bámulókat, és a tanterme felé lépő River után lépek, elállom az útját.
- Ne beszélj zöldségeket... – hadarom zavartan. – Gyere el, én örülnék neki. Utána elmehetnénk hozzám...
- Szuper – mosolyodik el édesen. – Akkor szia!
Beröppen a terembe, én pedig megfordulok, és beleszaladok majdnem a csajomba. A nem kicsit durcás csajomba.
- Egyszer sem hívtál hétvégén! – kezdi. – Már nem is köszönsz nekem, észre sem veszel, csak Riverrel foglalkozol!
Valahogy elröppen az eufória, amit River mellett éreztem idáig. Francba.
***
Ebédszünetben szakítok Natalie-val.
Délutáni edzés. Focimezben rójuk a köröket a pálya körül. Amikor már izzadtak és büdösek vagyunk, néhány passzolgatós gyakorlat következik, majd kapura lövés. River valamikor a futás és a passzolás között érkezik, nem tudom pontosan, de abban a pillanatban, hogy a pálya szélén egy padon meglátom, intek neki és ő vissza nekem. És innentől kezdve el sem találom rendesen a labdát. Francba.
- Sandler! – ordít az edző. – Találja el azzal a labdával azt a szaros kaput! Nem otthon strandlabdázik! Szétrúgom a hátsóját, ha elkúrja!
Összeszedem magam végre. Kellett ez a lebaszás, hogy visszataláljak magamhoz. Amikor végre lefújja az edző, egy törülközőt a nyakamba akasztva odafutok Riverhez, és lihegve torpanok meg előtte.
- Szia – zihálom. – Még letusolok és jövök, okés?
- Rendben – válaszolja félénk mosollyal. Olyan sápadtnak tűnik.
- Valami gond van?
- Nem, semmi. Menj csak nyugodtan.
- Biztos? - Rossz érzésem van, ő nem szokott ilyen lenni. De bármi is történt, büdösen és izzadtan nincs értelme nekiállni beszélgetni ezen. – Hát jó, sietek vissza.
Intek neki és az öltözőbe szaladok.
|
| timcsiikee | 2012. 06. 30. 23:10:04 | #21837 |
 Karakter: River McKee
Megjegyzés: ~ Levinek
River:
Ahogy látom zavarba jön, de szerencsére nem attól, amit mondtam. Mármint ahogy mondtam. Tarkóját dörzsöli feszélyezetten.
- Hát öö... Nálam most eléggé... – kupi van, igen ismerős a szöveg.
- Semmi gond nálam is, de akkor menjünk inkább hozzám. – látom megkönnyebbül így mosolyogva ülök mellette tovább.
Hamar meg is érkezünk, beriasztózza a kocsit nagy nehezen a mikrót cipelve, majd előre megyek szatyorral a kezemben.
- Szia anya! – szólok neki mikor már látom kint. El is felejtettem szólni reggel neki, hogy Ki Ő.
- Csókolom – köszön neki kedvesen – Josh vagyok.
- Ő Josh… - és ennyi, mert… igazából nem nevezhetem barátomnak, hisz Ő maga mondta, hogy még alig idmerem, de szerencsémre átveszi a bemutatkozás fonalát.
- Az egyik barátja vagyok, egy héten fog engem matekból korrepetálni. Elnézést kérek a zavarásért – milyen udvarias… pedig ahogy múltkor beszélt Natalie-val visszautasítva a mozit nem volt ilyen kedves. Megnyerően mosolyog, beszélget anyuval, és sokkal beszédesebb, mint általában amikor kettesben van velem. Úgy néz ki a lányokkal könnyebben kijön, de hogy anyukámat is így megbabonázza, az hihetetlen.
- Zseniális vagy – súgom neki a lépcsőn felfelé haladva. - Még apa sem tudja rávenni, hogy hétköznap süteményt süssön, kizárólag hétvégén hajlandó rá.
Csak vigyorog telibe, majd el is érjük az ajtómat.
- Nálam is kicsit kupi van, előre bocsesz.
- No problem. – nyugtat meg röviden, majd kinyitom az ajtót, és előre engedem.
A halványzöld falak még így délután is élénk színt visznek a szobába, ahogy a világosbarna bútorok is, na meg a szintén kék, csillag mintás ágynemű. Neki biztos sokkal menőbb szobája van, mint nekem. A szőnyeg sötétebb zöld a falhoz illőn, szerencsére reggel még volt annyi lélekjelenlétem, hogy megvessem az ágyamat. Az ágy mellett az íróasztal foglalja a helyet, felette a falon palatábla, ami tele van képekkel, cetlikkel, fontosabb papírokkal, a polcokon pedig a könyvek előtt a bekeretezett oklevelek vagy díjak. Viszont amikor az ágyszélén meglátok két plüsst, na meg egyet a székemen, eléggé zavarba jövök.
- Bocsi, ezeket biztos a húgom hagyta itt. – oldalra teszek mindent, a szoba sarkában lévő fotelba, köztük az egyik kék bébiplüssből készült nyulat, amit még én varrtam Emilynek.
- Van húgod? – kérdi kedvesen, majd tanácstalanul néz körbe.
- Igen, nemsokára négy éves lesz – mosolyodok el, majd az íróasztal előtt kihúzom a széket. – Ülj ide – le is teszi magát, én meg térülök fordulok a matekkönyvért, füzetért, ceruzáért tollért, vonalzó, minden amit kell. – Szóval, mivel egy évfolyamra járunk, azt hiszem ugyan úgy haladtunk mindennel. – Elé pakolom az összes istennyilát, és kinyitom az év eleji dolgoknál. – Akkor innentől ugye?
- Azt hiszem… - mondja tanácstalanul, majd a saját füzetemből haladva elkezdek magyarázni neki. Két órai anyaggal végzünk is egyszerre, nem volt nehéz, az eleje még nagyon könnyű. Ő az íróasztali széken ül és az asztalon ír, én mellette ülök az ágyon, és az asztalra könyökölve magyarázok, néha mutatok a füzetben, ha elront valamit. Igyekszem úgy igazítani a lábam, hogy ne érjünk össze, de néha sajnos muszáj megmozdítanom.
Mivel ma már a fesztiválozásban és boltozásban biztos eléggé kimerültünk, főleg Ő, hogy nyüstölöm a matekban, így még egy utolsó ismétlő feladatot adok neki.
- Ha ezt megoldod, mára végeztünk. – bólint és elkezdi, én csak csendben várom, közben nyílik az ajtó lassan, nehézkesen és máris ismerem a jövevény érkezési stílusát.
- Bátyó, nem tudod hol van Bobby-nyuszi? – motyogja kicsi húgom, felállok az ágyról, a fotelhoz lépek és felkapom az említett plüsst, majd őt is felemelem, miközben szemét dörzsölgeti, a kezébe is adom. – Ő ki? – Mutat felé, majdnem el is dőlök vele, és csak ekkor veszem észre, hogy Josh minket néz.
- Szia, Josh vagyok – nyújt neki kezet, Emily pedig megfogja három ujját amit átér, és megrázza gurgulázó nevetéssel. – A bátyód pedig a tanárom.
- Tényleg tanár bácsi lettél Riv? – néz rám nagy szemekkel, és csak bólogatok.
- Bizony, szóval hagyjuk Josht tanulni – felé fordulok fáradt mosollyal – mindjárt jövök és leellenőrzöm – Kilépek húgommal az ajtón, közben odasúgom neki – És képzeld csokival fizetnek.
- Juuuj, csokiii~ Én is kapok? – kiált fel, mire pisszegek, hogy halkabban.
- Hát… nem is tudom – gondolkodom el lassan, kicsit megrázom az ölemben, hogy rendesen tudjam tartani.
- Naaa, lécciii – halkan felnevetek, és visszaviszem a szobájába.
- Jól van, jól van. De csak ha jó leszel, ma este szépen fogat mosol, és amikor anya mondja, akkor aludni fogsz.
- Oké – egyezik bele vígan bólogatva, majd a homlokára puszit nyomok és elköszönök tőle. Mikor visszaérek a szobába, Josh már oldalazva ül, és az egyik bekeretezett képet nézi, a régi ovis csoportommal. Nyitva volt az ajtó, így olyan halkan jövök be, hogy észre sem vesz, vagy nagyon elbambult, így mögé osonok, és rábökök magamra a képen.
- Az vagyok én – ijedtében majdnem elejti a képet, én csak felnevetek rajta, de végül sikerül letennie. – Kész vagy?
- Igen – bólint, majd visszaülök helyemre az ágyra, de ráhajolok az asztalra. Gondosan végignézem lépésről lépésre, mindent úgy írt le ahogy magyaráztam, és a végeredmény tökéletes. – Jó lett.
- Tényleg? – néz rám teljesen hitetlenkedve, és mosolyogva bólintok.
- Látod? Ügyes vagy, mondtam, hogy nem vagy hülye ehhez. – még boldogan visszanéz a matekpéldára amit megoldott, mintha még mindig nem hinné el, hogy sikerült. Mára nem nyúzom tovább több feladattal, viszont holnap sokkal, de sokkal több anyagrészt kell majd átvennünk.
|
| Levi-sama | 2012. 06. 30. 21:51:38 | #21834 |
Karakter: Josh Sandler
Ötkor kelek. Egyszerűen felpattannak a szemeim, és nem bírok visszaaludni. Csak River jár a fejemben, így inkább elmegyek borotválkozni és fogat mosni. Tegnap este megmosott hajamat belövöm egy kis zselével, majd ismét egy Levi’s farmer mellett döntök, de ezúttal feketét, hozzá világoskék Adidas póló és cipő. Ma sportosra veszem a figurát, nem akarom megint túlöltözni Rivert. Lassan eszem a reggelimet, de az idő így is csak vánszorog, és odakint még csak most kezd világosodni.
Amikor végre pontosan hat óra ötvenöt perckor leparkolok River otthona előtt, torkomba ideges gombóc szorul. Dudálok két rövidet, majd a motorháztetőre támaszkodva várom őt. Napszemüveget most nem veszek fel, még nagyon korán van. Röpke tíz perc múlva mosolyogva jön ki az ajtón a mikróval a kezeiben és néhány zacskóval.
- Bocsi, hogy megvárattalak, csak kicsit elbambultam – mondja aranyosan a kocsiban, és amikor beköti magát, kezünk összeér. Elektromosság szalad végig a testemen, de még sikerül kipréselnem pár szót magamból.
- Nem baj, nem vártam sokat.
A boltban aranyosan futkos ide-oda, össze és vissza, de végül mindent sikerül beszereznünk. A csokirészlegbe még visszalépek egy csokiért, a pénztárnál pedig fizetünk és kigurulunk a parkolóba.
A fesztivál eseménytelenül zajlik, Natalie egész délután nálunk lóg. Elég unalmas már a folyamatos panaszkodást és sirámot hallgatni. Ha így folytatja tovább, szakítani fogunk.
A nap végén elpakolunk mindent, a standot visszavisszük a tanárnak, majd a kocsihoz sétálunk.
Izgulok. Vajon milyen lesz az első korrepetálás vele? Képes leszek figyelni és megtanulni amit kell? Fú, remélem nem járatom le előtte magam nagyon. Olyan ciki lenne, ha elkönyvelne egy buta tuskónak. A kocsiban mosolyogva fordul felém.
- Akkor… hozzátok menjünk, vagy hozzánk? – Kipirulva hevesen rázni kezdi a kezeit, zavartan rávágja: - Mármint matekozni!
Megvakarom a fejemet, mert emlékszem hogy milyen állapotban hagytam magam mögött a szobámat. Basszus, pedig egész reggel ezen járt az agyam, és egy csomó időm volt, mégsem csináltam rendet! Elfelejtettem!
- Hát öö... Nálam most eléggé rendetlenség van...
- Semmi gond nálam is, de akkor menjünk inkább hozzám.
Hatalmasat dobban a szívem, és muszáj egy mély levegőt vennem, mielőtt beindítom a verdát. Fú. Sokat gondolkoztam azon, milyen lehet a szobája, de elképzelni sem tudom...
- Szia anya! – kiabál be River, amikor a szatyrokkal becammog. Kisiet elénk egy kerekded, kedves mosolyú nő, még Rivernél is kisebb.
- Csókolom – üdvözlöm udvarias biccentéssel, mivel a kezem tele a mikrohullámú sütővel. – Josh vagyok.
- Ő Josh... - kezdi River, és elakad.
- Az egyik barátja vagyok, egy héten át fog engem matekból korrepetálni. Elnézést kérek a zavarásért – mosolygok le anyukára elbűvölően. Igen, a nőkhöz nagyon értek. Bókok sorozata a szép otthonról, a jól nevelt fiáról és a híres süteményeiről. Néhány perc múlva már a lépcsőn lépkedünk fel, anyuka boldog eufóriában nekiáll süteményt sütni nekünk.
- Zseniális vagy – suttogja River az emeleti folyosón. – Még apa sem tudja rávenni, hogy hétköznap süteményt süssön, kizárólag hétvégén hajlandó rá.
Csak hülye vigyorral fogadom a bókot, majd megtorpanunk egy ajtó előtt.
- Nálam is kicsit kupi van, előre bocsesz.
- No problem.
Benyit, és előre enged, én pedig besétálok és elnémulok. Minden szép rendben, szóval mese volt a kupi, és finom fahéjas River illat lengi be a szobát.
|
| timcsiikee | 2012. 06. 30. 20:39:16 | #21829 |
Karakter: River McKee
Megjegyzés: ~ Levinek
River:
- Tényleg? – kérdez vissza hitetlenül.
- Aha.
- Ez most komoly?! – tényleg ennyire hihetetlen, hogy felajánlottam?
- Aha – bólintok is hozzá, hogy megerősítsem válaszomat. – Ne idegeskedj, szerintem menni fog.
- De... de miért segítesz nekem? Nem is ismersz.
- Valamennyire azért ismerlek már, és szerintem rendes vagy, nekem is segítettél többször is. Ezért segítek neked, de ezek nélkül is megtenném, mert én ilyen jószívű vagyok – elmosolyodva kuncogok szerény önfényezésemen, és végre egy őszintébb mosolyt kapok tőle. Így már sokkal jobban néz ki mint összeesetten, mint egy túrószacskó.
- Igen. Nagyon jó szíved van – olyan lágyan ejti ki, hogy ebbe már tényleg belepirulok, pedig ha nevetve, vagy csak rendes hangszínnel mondta volna, csak tovább mosolygok én is. Gyorsan témát terelek és összeszedem magam, térdemen tapsolva fel is állok a székről.
- Oké, akkor ezt megbeszéltük. Holnap kezdjük. Készülj fel rá, hogy nagyon szigorú leszek és véreskezű! – úgy billegetem ujjamat, mint egy idős bácsi fenyegetőzve, de mindketten mosolygunk így nem olyan fenyegető.
- Rendben tanci bá’. – vigyorogva, én meg csak fülemre tapasztva kezeimet nevetve rikoltok.
- Váh! Ne hívj így! – kezeim takarásán át is átüt nevetése, de hirtelen elhalkul.
- Na mi van srácok? – lép hozzánk Nataie, jobban mondva Joshhoz, aki át is karolja.
- River fog korrepetálni engem matekból. – olyan büszkén mondja, mintha épp azt mesélné, ma rúgott gólt. Kicsi szívem ez megdobogtatja, de kicsit félek Natalietól, hogy mit reagál rá.
- Tényleg? – nem is nézek rá, inkább pakolászok, mintha itt sem lennék, bár a beszélgetést még így is hallom.
- Bizony ám.
- Akkor jössz ma moziba?
- Mondtam, hogy nem. Menj a barátnőiddel arra a szarra.
- Az Alkonyat nem szar! És most jött ki az új része! Mindenki imádja.
- Hát én nem. Hazaviszem Rivert és a cuccokat inkább. Este átjöhetsz, ha akarsz.
- Oké.
Mikor elcsendesednek véletlenül odanézek egy fél pillanatra, majd kipirulva vissza a cuccokhoz, meg a szatyorhoz. Ezek itt mindjárt megeszik egymást. Mikor Natalie elmegy már mindent összeszedtem, sőt már a Mikrosütő is a kezemben van, de kiveszi belőle
- Miattam nem kellett volna lemondanod a moziról, de tényleg – szabadkozom félénken, de csak elindul a kocsihoz.
- Nem szeretem a vámpíros vackokat. – oh, akkor tényleg jól hallottam?
- Az alkonyatról van szó? – kérdezek rá, mire bólogatással válaszol. – Fú, hát... nem csodálom hogy inkább maradtál. – megkönnyebbülve kuncogok, és kissé felszabadultabban haladok mellette. A csillogó vámpírok nekem sem a zsánereim. Ha már valami vért szív az legyen darkos, ne olyan mint egy kivilágított kaszinó, vagy valami ilyesmi.
A kocsiban még a holnapi fesztiválról beszélek, csak hogy elüssem az időt csend nélkül hazafelé, de nem nagyon válaszol, viszont már az is elég nekem, hogy ha bólint vagy fél szóval reagál vagy legalább egy mosollyal. Mikor megérkezünk kioldom az övet, hogy kiszálljak, de halk krákogással szakít félbe.
- Igen? – kérdezek vissza kíváncsian.
- Izé. Szóval...
Azt hiszem valamiért megint zavarban van.
- Szóval?
- Nem ingyen kérem tőled a... az izét... – fújtatva beletúr hajába, mire csak elmosolyodom.
- Aha, értelek! Nem kérek pénzt érte, de rendes vagy, hogy felajánlottad.
- De ingyen azért mégsem... Érted? – szám elé teszem a kezem, hogy elrejtsem nevetésemet így csak kuncogássá fojtom, de ez is elég feltűnő.
- Nehezen, de megértem mit akarsz mondani. Mit szólnál hozzá, ha... – elgondolkodok, vajon mi lenne az, ami nem túl nagy összeg, egy apróság amitől Ő is megkönnyebbülne, hogy nem ingyen tanítom. Úgy látszik ez a vérében van, hogy semmi sincs ingyen, pedig tényleg úgy ajánlottam fel, hogy semmit nem kérek.
- Csoki? – kérdi halkan, majd észbe kapok.
- Csoki? – visszhangzom kérdését, majd kivirul arcom - Persze! Minden korrepetálásért adsz egy kis csokit és megegyeztünk! – megpecsételve az egyezséget kezet rázunk.
~*~
Már reggel hétkor a házunk előtt áll, amikor én még épp fogat mosok. Hogy honnan tudom? Az előbb dudált valaki, és anyu szólt, hogy „vajon kié az a fekete BMW a ház előtt? Amint ezt meghallottam ki is hagytam a reggelit, rohantam minden felé egyszerre, és most itt kötöttem ki a fürdőben. Egyik kezemmel fogat mosok, a másikkal meg egy vizes fésűvel próbálom lelapítani az alvástól felkunkorodott tincseket. Jaj miért pont ilyenkor áll szerteszét? Öt perc alatt végzek, mindent összeszedek amit kell, hatszor átgondolom mit hagyok itthon, és mikor már integetve köszönök Joshnak, eszembe jut a mikro sütő. Visszarohanok érte, anya elbúcsúzik egy arcra puszival, majd kint már Josh veszi ki a kezemből a nehéz készüléket, és beteszi a csomagtartóba. Olyan dögösen állt a motorháztetőnek támaszkodva, hogy szinte szidtam magam gondolatban, miért kell elrontanom a látványt a jelenlétemmel.
- Bocsi, hogy megvárattalak, csak kicsit elbambultam - szabadkozom már a kocsiban ülve, miközben bekapcsolom a biztonsági övet egy pillanatra összeér a kezünk. Mosolyogva dőlök hátra, hogy végre indulhassunk.
- Nem baj, nem vártam sokat – beindul a motor lágyan dorombolva mint egy nagymacska, majd csak mondanom kell melyik nagybolt felé menjünk, és már indul is.
~*~
Bevásárlókocsit kell tolnunk, mert olyan sok a cucc. Na igen, pár zacskó virsli és kifli, na meg az üdítők és a műanyag tálak, poharak.
Már mindent összeszedtünk és beállok a hosszú sorba, amikor szól, hogy mindjárt jön. Mivel nálam van a pénz nem aggódok, épp akkor ér vissza, mikor már felpakoltam a szalagra, sőt le is kell pakolni róla a másik oldalon amikor a pénztáros néni beblokkolja, és még a holmik mögé külön elválasztva tesz egy nagy tábla csokit.
- Ugye azt nem nekem veszed? – kérdezem elhűlve, miközben a pénztáros néni már mondja is az összeget.
- Te ezt, most nem láttad – mondja mosolyogva, ami nem tudom azt jelentheti-e, hogy Natalienak veszi, vagy nekem, csak bazsalyog.
- Ha nekem vetted nem érdemlem meg, ezt inkább add Natalienak – megvárom, míg ő is fizet, majd együtt megyünk ki bepakolni a kocsiba. Inkább nem firtatom tovább a dolgot, mivel nem válaszolt semmit. Igaz nagyon is csábító, hogy ilyen csokit vett talán nekem. Már nagyon rég meg akartam kóstolni ezt a krémes-kekszes fajtát, de elég drága ebből egy tábla. Remélem nem nekem vette, vagy ha igen, akkor csak úgy fogadom el, ha az összes gyakorlásért adja, nem csak egy óráért.
~*~
A fesztivál ugyan úgy telik mint tegnap azt leszámítva, hogy a tanárnő nem jön ellenőrizni, és nem űzi el innen a lányokat. Kicsit talán bánom, mert a délután felét itt töltötte Josh-sal, rábízva másokra a pultját. Ha csak annyi lenne, hogy itt van nem zavarna, de… amikor hallgatom, hogy mennyire fog neki hiányozni a héten, és hogy miért nem és rá, miért foglalkozik a matekkal legalább több ideje lenne, magamra erőltetett mosollyal szolgálom ki a vevőket.
Miért nem érti meg, hogy ez Joshnak fontos? A foci miatt csinálja, hogy játszhasson. Olyan önző dolog ez. De nem mondok semmit, nem fogok és már nem is akarok, nem szólhatok bele, nem szabad. Hogy a tanárnőnek ne tűnjön fel az utolsó fél órában visszamegy a helyére, miután jó mélyen elbúcsúztak egymástól. Ez a fél óra pont elég arra, hogy visszanyerjem a jókedvemet, és a lelkesedésemet.
Amint össze is pakoltunk mindent, még a standot is, majd bepakoltunk a kocsiba, mosolyogva fordulok Josh felé.
- Akkor… hozzátok menjünk, vagy hozzánk? – kérdezem lelkesen, majd mikor leesik egy fél másodperc múlva, hogy ez félreérthető, zavartan pirulva, erősen gesztikulálva kapálózok – mármint matekozni!
|
| Levi-sama | 2012. 06. 30. 19:40:21 | #21828 |
Karakter: Josh Sandler
- Josh...
Kedves lágy hangja felé fordítom a fejem, látom hogy mellettem ül, könyökével térdén támaszkodva kuporodik össze. Már nincs kötényben, haja tündérien áll szerteszét, mielőtt látná tekintetemben a vágyat, inkább a cipőjét kezdem bámulni.
- Igen? – préselem ki magamból. Nem tudom, hogy most sírjak vagy nevessek, mert kivágnak ugyan a csapatból, de itt ül tőlem alig ötven centire az a fiú, aki után már egy éve epekedek titokban, és még csak soha meg sem mertem szólítani, ma pedig egy egész délutánt együtt tölthettem vele, és holnap is így lesz.
- Melyik tantárgyból kell írnod?.
- Matekból.
- Oh, pedig az jó.
Már akinek.
- Hát lehet… de én hülye vagyok hozzá.
Basszus, de kikészültem!
- Dehogy vagy! Csak kevesebb időd volt tanulni rá, ennyi az egész.
Milyen édes, ahogy vigasztalni próbál. Tök rendes tőle, pedig a tanulmányai alapján le is nézhetne engem, sőt, belém rúghatna mégegyet. Elmosolyodom én is, de csak haloványra sikerült.
- Kösz. – A valóság viszont hidegen közbevág. - Viszont egy hét féléves anyagra... – Jaj basszus, nekem végem. - Ez akkor sem lenne elég, ha reggeltől estig tanulnék.
- Izé… Tudod… már csak holnap kell a standon Hot-dogoznunk… Szóval… Ha esetleg szeretnéd, szívesen segítek gyakorolni a matekot utána a héten.
Meglepetten nézek rá és ahogy elpirul, egyszerűen újra elolvadok.
- Tényleg?
- Aha.
- Ez most komoly?!
- Aha – biccent újra, mosolya kiszélesedik. – Ne idegeskedj, szerintem menni fog.
- De... de miért segítesz nekem? Nem is ismersz.
Tiszta hülye vagyok! Miért akarom meggyőzni arról, hogy nem is érdemes fáradnia velem?! Nekem teljesen elmentek otthonról!
- Valamennyire azért ismerlek már, és szerintem rendes vagy, nekem is segítettél többször is. Ezért segítek neked, de ezek nélkül is megtenném, mert én ilyen jószívű vagyok – elkuncogja a végét.
Elmosolyodom.
- Igen. Nagyon jó szíved van – válaszolom lágyan, olyan hangsúllyal, amit ritkán használok. Elpirulva lesüti a szemeit. A fenébe, ha most lány lenne, egyszerűen megcsókolnám és kész, Natalie lecserélve. De ő fiú.
A térdére csap kezeivel, és vidáman feláll.
- Oké, akkor ezt megbeszéltük. Holnap kezdjük. Készülj fel rá, hogy nagyon szigorú leszek és véreskezű!
Mutatóujját felemelve fenyeget meg, de egyszerűen nem lehet komolyan venni őt. Elvigyorodom.
- Rendben tanci bá’.
- Váh! Ne hívj így! – sikkant kiakadva, és füleire szorítja kezeit. Felnevetek, és ellágyulva nézem őt. Olyan édes, mint a méz.
- Na mi van srácok? – szól közbe Natalie, mellém lép és az oldalamhoz simul. Automatikusan átölelem a derekát, és elújságolom neki a jó hírt.
- River fog korrepetálni engem matekból.
- Tényleg? – pislog nagyokat a babakék szemeivel.
- Bizony ám – brummogom a fülébe, és kemény seggére paskolok. Hirtelen témát vált, River pedig csendben pakolni kezd, mintha itt sem lenne.
- Akkor jössz ma moziba?
- Mondtam, hogy nem. Menj a barátnőiddel arra a szarra.
- Az Alkonyat nem szar! És most jött ki az új része! Mindenki – hangsúlyozza a szót – imádja.
- Hát én nem. Hazaviszem Rivert és a cuccokat inkább. Este átjöhetsz, ha akarsz.
- Oké.
Forró csók, rajta vezetem le, amit néhány perce Riveren akartam. Fuh, egész kanos lettem. Mielőtt elmegy Natalie, még a fülébe suttogok néhány kis disznóságot, amitől hangosan felkacag, és mellkasomba boxol.
Kettesben maradunk Riverrel.
- Miattam nem kellett volna lemondanod a moziról, de tényleg – magyaráz édesen. Kiveszem a kezéből a nehéz mikrosütőt, és elindulok vele a kocsihoz.
- Nem szeretem a vámpíros vackokat.
- Az alkonyatról van szó? – Bólintok. – Fú, hát... nem csodálom hogy inkább maradtál. – Aranyosan kuncogva fordul vissza a szatyrokért. Követem, és valahogy nehezemre esik nem őt bámulni. Amikor befejezzük a pakolást, becsapódunk a kocsiba. Elég gyorsan hazaérünk hozzájuk, de mielőtt kiszállunk a kocsiból, tétován megköszörülöm a torkom. Félbehagyja a szövegelést a holnapi fesztiválról.
- Igen? – kérdezi félrehajtott fejjel. A biztonsági övet már kioldotta. Most itt az ideje, hogy kifejtsem azt a gondolatomat, mely szerint nem kéne hogy ingyen korrepetáljon, és megkérdezzem, mennyit szeretne érte. Biztos nem fog csillagászati összeget kérni.
- Izé. Szóval...
Hát nem megy valami fényesen.
- Szóval? – segít bátorító mosollyal.
- Nem ingyen kérem tőled a... az izét... – Ha ennyire közelről figyel engem, nem tudok értelmesen beszélni! Wá! Idegesen beletúrok a hajamba, elkapom róla a tekintetem, és a kezemben lévő slusszkulcsot kezdem babrálni.
- Aha, értelek! Nem kérek pénzt érte, de rendes vagy hogy felajánlottad.
- De ingyen azért mégsem... Érted?
Belekuncog a tenyerébe.
- Nehezen, de megértem mit akarsz mondani. – Oké, kész. Totál hülyének hisz. – Mit szólnál hozzá, ha...
Ajkát kezdi harapdálni, és látom rajta hogy gondolkozik. Nem tudom nem megbűvölten bámulni ahogy ezt csinálja. Muszáj nyelnem egyet.
- Csoki? – nyögöm ki nagy nehezen.
- Csoki? – kérdez vissza értetlenül, majd hirtelen felragyog az arca. – Persze! Minden korrepetálásért adsz egy kis csokit és megegyeztünk!
Kezét felém nyújtja, hogy kézfogással megpecsételjük az üzletet. Óvatosan fogom meg őt, nehezemre esik elengedni.
Néhány órával később - amikor már otthon kétszer is aládurrantottam Natalie-nak, és hatalmasakat élveztem, miközben River arcát képzeltem az övé helyére -, hallgathatom a csajom sirámait, hogy így még kevesebb időm lesz rá, és milyen önző vagyok, és különben is River tök béna srác, lejáratom magam vele, és egyéb hisztik.
Nem érdekel, a holnap reggelt várom, amikor hétre River-ért megyek és együtt elkocsizunk tanítás előtt a közeli hypermarket-be bevásárolni a délutáni fesztiválra. Alig várom...
|
| timcsiikee | 2012. 06. 30. 17:43:33 | #21825 |
Karakter: River McKee
Megjegyzés: ~ Levinek
River:
Nagyon gyorsan elfogy minden az utolsó szálig, így úgy néz ki holnap megint be kell vásárolni, de a mai összeszedett pénzből ez nem lesz nehéz. Elmosok és kitakarítok mindent, amíg Ő a lányokkal beszélget. Megérdemli a kikapcsolódást, annak ellenére, hogy felajánlottam fedezem ha nincs itt, itt töltötte velem az egész délutánt, na meg a kocsijával segített elhozni a cuccokat. Tudtam én, hogy Josh nagyon rendes srác, látszik rajta.
Már egy ideje Natalie is itt van, így minél messzebbre próbálom őket elkerülni, épp a füzetkébe írom fel a bevételt, meg hogy holnap fogok majd vásárolni, és hamarosan befut a tanárnő.
- Natalie, neked nem a cukorkás pultnál kellene lenned? – elhessegeti a lányokat kicsike megkönnyebbülésemre. Persze jó volt tőlük hallani, hogy milyen aranyos a felszerelésem, és Josh is milyen jól néz ki, de amint Natalie megjelent számomra picit ellenségessé vált a környezet. Nem nagyon, csak egy picikét. Amint mindenki a helyére kerül, felénk fordul ofő, és így Josh mellé lépek.
- Nagyon szép munkát végeztetek fiúk, főleg te, River. – dicsér mosolyogva, mire én csak visszamosolyogva karolom át Josh vállát.
- Köszönjük tanárnő, de Josh nélkül biztos nem ment volna. – naná, mert csak úgy csábította ide a csajokat, talán ezért is fogyott el minden ilyen hamar.
- Tényleg nagy segítség volt? – kérdi kedvesen tanárnő, mire csak nevetve bólogatok.
- Elég volt, hogy itt állt a pult mögött és csak kapkodták a Hotdogokat, na meg Ő felügyelt az üdítőkre – mondom büszkén, de tanárnő csak változatlanul mosolyog, és az említett felé fordul.
- Ahogy hallom, tényleg hasznos voltál Josh, így megkapod az utolsó esélyt. – Már csak úgy állok Josh mellett, aki engem figyel, de nem szól semmit. – Josh! Josh! – szólongatja a tanárnő, mire hirtelen felé néz.
- Te-tessék?
- Azt mondtam, hogy megírhatod a javító dolgozatot, egy hét múlva pénteken az órák után.
Kettejüket figyelem, de leragad a szemem, az elsápadó fiún.
- Egy hét? De hiszen ennyi idő nem elég... Féléves témazáróra egy hét alatt nem tudok... – akad ki, és sajnálkozva nézem.
- Egy hét. Sziasztok srácok! – és már el is tűnt. Na igen, tanárnő nem szereti azokat, akik sorba rossz jegyet kapnak. Mindig azt mondja, hogy volna esze az illetőnek, csak lusta tanulni. Én igazából nem tudom mi lehet az oka, de hiszem azt hogy valaki, aki igyekszik mint látszólag Josh, biztos nem azért ilyen mert lusta. Hisz még segített is nekem, hogy javíthasson.
Lehuppan egy székre hátracsapott fejjel, könyökei az ég felé néznek szemével együtt, ahogy ujjait összefonja a tarkóján.
- Az edző szétrúgja a seggem... Nekem végem, és a bajnoksági meccsnek, a csapatnak is befellegzett.
Egy pár pillanatig csak figyelem. Szegény… biztos a fociról van szó, ha jól tudom jegyekhez vannak kötve. Így már mindent értek, a tanárnő lehetett volna kicsit elnézőbb is fele. Mondjuk a tanárnőnek tudom mi a véleménye… Nem most kéne tanulni, hanem a félévben kellett volna. Talán igaza van, de a tanárnő nem focizik így nem tudja milyen kimerítő.
Elgondolkodom, hogy mit is tanít az ofő matekon kívül, és rájövök, hogy még fizikát. Szerencsére mindkettőben jó vagyok, de azért megkérdezem.
- Josh – szólítom meg, majd közelebb húzva hozzá egy széket leülök a közelében, őt figyelve. A kötényt meg a sapit már levettem és eltettem a szatyorba, ahogyan Ő is. Ezért tudta dögleszteni a csajokat, bár a legtöbbnek kötényben is nagyon tetszett. Egy pillanatra néz rám, majd lesüti a szemeit a széklábakra.
- Igen? – biztos nagyon szomorú lehet, látszik az arcán. Na meg ideges.
- Melyik tantárgyból kell írnod? – érdeklődöm kedvesen, majd térdemre könyökölve tenyeremmel támasztom meg pofimat.
- Matekból – sóhajt nagyot, majd kicsi szégyenkezés is látszik az arcán. Talán… talán azért mert minap bemondták a nevem matekból a sulirádióban? Remélem nem… Én senkit nem nézek le, aki néha rossz jegyeket kap valamiből.
- Oh, pedig az jó – mosolyodom el, de csak csalódottan mered előre.
- Hát lehet… de én hülye vagyok hozzá – morogva kezdi az orrnyergét masszírozni, míg másik kezében a szemüveg lóg.
- Dehogy vagy! – szólok rá, mire lassan rám néz megint így bíztatóan próbálok mosolyogni. – Csak kevesebb időd volt tanulni rá, ennyi az egész.
Egy kis mosoly fut át az arcán, ami máris jobb kedvre derít engem is.
- Kösz – megmarad az a picike mosoly, és megint előre fordul, de pár pillanattal később megint elkámpicsorodik – Viszont egy hét féléves anyagra – sóhajt megint. – Ez akkor sem lenne elég, ha reggeltől estig tanulnék.
Megint szomorúvá, csalódottá és idegessé válik, amitől újfent megsajnálom. Mondanám, hogy hátha Natalie segít neki tanulni, de… Őt ismerve nem lenne nagy segítség számára. Ő is mindig kettest ér csak el biztosan, a többi meg mázli, vagy ha a többiek lesúgják neki. Persze soha nem mondom el tanárnőnek, én is szoktam másnak súgni, de ez Joshon most nem segít.
- Izé… - kezdek neki kicsit bizonytalanul, de ha már belevágtam be is fejezem. – Tudod… már csak holnap kell a standon Hot-dogoznunk… Szóval… Ha esetleg szeretnéd, szívesen segítek gyakorolni a matekot utána a héten – pirulós mosollyal fejezem be, főleg amikor újra a szemembe néz.
|
| Levi-sama | 2012. 06. 30. 16:54:57 | #21822 |
Karakter: Josh Sandler
Megeszi és elalszik. Úgy ahogy van, a csokipapírral a kezében. Nem, nem bámulom meg, nem érintem meg, és nem élek vissza a helyzettel. Ha véletlenül felébredne, elsüllyednék szégyenemben. Szegénynek gőze sincs arról, hogy mit érzek, és nem is szabad megtudnia. Még én sem fogtam fel igazán, nem értem mi ez az erős vonzalom, miért tekintek rá lányként, nem tudom. Gőzöm sincs, de a reakcióim félreérthetetlenek, és ez nagyon ijesztő.
- Megjöttünk.
Felriad, aranyosan pislogva néz körül, kócos haja hátul lelapult az üléstől.
- Elaludtam?
- Azt hiszem.
A kocsiból kiszállunk, és közelebb lép hozzám, felém nyújtja a pofiját.
- Csokis vagyok?
Alaposan megcsodálom, hiszen ilyen nagyon közelről még nem láttam. Ú, micsoda hosszú szempillák. Fel sem tűnt eddig, milyen elképesztően hosszúak.
- Itt – bökök a csokis szájszélére. – Nem… itt.
Hátrébb lépek, mert elfogy a levegőm.
- Köszi – mosolyog rám édesen.
Alig fél órán belül a stand áll, fehér abrosszal letakarva, minden kipakolva, ahogy kell. Már csak néhány dolog van hátra, kiveszem a műanyag poharakat az egyik nagy szatyorból és megfordulok.
- Ezt hova… - kérdem tőle, de torkomon akad a szó. River egy aranyos kis szívecskés köténykében kis séfsapkában áll előttem, fülég érő mosolyban. Kacagva megperdül, hogy megcsodálhassam.
- Tetszik? Tegnap kaptam. Bár a sapi nagy volt, így beljebb varrtam. Hoztam ám neked is.
Megperdül, előre hajol és kutatni kezd, én meg elnyíló szájjal bámulom még mindig. Valamit elővesz, amikor elteszi kezemből a poharakat és a nyakamba akasztja, akkor jövök rá hogy egy kék köpenyt adott rám.
- Fordulj meg. – Megköti rajtam, és megperdít, majd felmosolyog rám. Alig a vállamig ér. – Ez azért jó, hogy nehogy lefröcsköld a drága ruhádat, kár lenne akármelyikért, így ez megvéd. Pont illik az ingedhez is. Sapit nem adok, nehogy tönkremenjen a szép hajad.
Mire bármit is kinyöghetnék, már faképnél is hagy, és elkezdi kicsomagolni a virsliket. A hangszórókból elkezdenek zenét sugározni, valami könnyű popzenét. Az üdítőket felteszem az asztal másik végére, és máris megjelennek az első vásárlók.
***
Két óra elteltével már teljesen kifogyunk mindenből, így jobb híján a lányokkal flörtölök. Valahogy könnyen megy velük, de ha Riverről lenne szó, képtelen lennék rá. Natalie is befut a végére, és a hátralévő kis időben az oldalamhoz simulva, szikrázó pillantásokkal tartja tőlem távol a többi lányt.
A tanárnő is megjelenik.
- Natalie, neked nem a cukorkás pultnál kellene lenned? – És visszahessegeti a helyére, amikor hármasban maradunk Riverrel és vele, elmosolyodik. – Nagyon szép munkát végeztetek fiúk, főleg te, River.
- Köszönjük tanárnő, de Josh nélkül biztos nem ment volna. – Barátságosan átkarolja a vállam, és szélesen rámosolyog a tanárnőre, én pedig teljesen lefagyok. Már nem hallom miről beszélgetnek, csak oldalról figyelem az arcát, ahogy mozog a szája, ahogy nevet...
- Josh! Josh!
Nagy levegőt veszek, hiszen lélegezni is elfelejtettem.
- Te-tessék?
A tanárnő leereszkedő mosollyal néz rám.
- Azt mondtam, hogy megírhatod a javító dolgozatot, egy hét múlva pénteken az órák után.
Kifut a vér az arcomból.
- Egy hét? De hiszen ennyi idő nem elég... Féléves témazáróra egy hét alatt nem tudok...
A tanárnő szemei szigorúan villannak.
- Egy hét. Sziasztok srácok!
Elsuhan a tűsarkújában, magával cibálva minden reményem. Lerogyok egy székre, és kissé összeomlok. Idegesen a tarkómra teszem a kezeimet, és mereven az égboltra szegezem a tekintetem.
- Az edző szétrúgja a seggem... – suttogom. – Nekem végem, és a bajnoksági meccsnek, a csapatnak is befellegzett.
|
| timcsiikee | 2012. 06. 30. 15:31:52 | #21817 |
Karakter: River McKee
Megjegyzés: ~ Levinek
River:
Amikor elindulunk egy idő után torlódást veszünk észre és a rendőrök elterelték az utat.
- Mi történhetett, baleset? – szakítom félbe mondandómat aggódva nyújtogatva a nyakam hátha látok valamit az útzár mögött, de semmi. Biztos messzebb történt.
- Aha, lehet – rendezi le ennyivel.
- Remélem senkinek nem esett komoly baja. És most hogy megyünk be?
- Hát... csak kerülünk egyet. – nyugtat meg, majd tovább hajt, de a terelés miatt egy dugóba kerülünk be.
- Nem baj, még van egy teljes óránk a kezdésig, addig biztos beérünk, a standot néhány perc felállítani, és már kész is. – mondom nyugtatólag, hogy ezzel is teljen az idő, de hiába a nagy beszélőkém, olyan sokáig maradunk a dugóban, hogy egyszerűen kifogyok az olyan témákból ami közös lehet, vagy ami egyáltalán érdekli… na meg amihez én is értek. A csend valahogy feszélyez, mert nem szoktam hozzá, várom, hogy talán ő is mondjon valamit, hátha eszébe jut, de nem, hanem egyik pillanatban oldalra nyúl, majd felém.
- Tessék – krákogja, de az utat figyeli, majd meglátom hogy a kedvenc csokimat ajánlgatja éppen. Juj!
- Fú, köszi! Ez a kedvencem! –azonnal ki is kapom kezéből és már bontani is kezdem.
- Nincs mit.
- Nahát, milyen véletlen, hogy te is ezt a fajtát szereted! Kérsz belőle? – kérdem, hogy azért ne legyen igazán illetlen.
- Nem kösz. – hát jó, akkor mind befalom ezt a csodát. Jobb kedvem aligha lehetne, a fesztivál szinte pihenés lesz, itt ülök egy újabb leendő baráttal egy kocsiban, és a kedvenc csokimat majszolom.
Egy kicsit megolvadt, így óvatosan eszem, na meg a gyönyörű világos bőrülést sem akarom összepiszkolni, viszont az első falat után hátra dőlve, lehunyt szemekkel annyira elvarázsolódok, hogy még a kocsi dudát sem hallom meg, csak a csoki íze tölti ki minden érzékszervemet. Mivel ez ráadásul a kedvencem a hatás egyszerűen hatványozott, így csak arra eszmélek fel a nassolás után, hogy megérkeztünk.
- Megjöttünk – jelenti ki Josh, kipattannak a szemeim, és körbenézek.
- Elaludtam? – ijedek meg.
- Azt hiszem – válaszol, majd kinyitja az ajtót.
- Csokis vagyok? – kérdem még tőle mire visszafordul, és ismét arcán van a napszemüveg. Egy ideig meredten figyel, majd az arcomra mutat.
- Itt – megtörlöm a szám szélét, de semmi. – Nem… itt – majdnem hozzám ér a másik oldalt, majd elhátrál, amikor letörlöm.
- Köszi – mosolygok rá, kipattanok én is, még mielőtt bezárom a kocsi ajtaját leellenőrzöm, nem kentem-e össze semmit, de szerencsére nem.
Becipekedjük a szatyrokat, a mikróval kezdi, így én egy nagy böhöm szatyorral fordulok a még fel nem állított standhoz, leteszem és futok a másikért. Közben Josh szembejön még egyszer két szatyrokkal így már csak másfél jut nekem, és mielőtt célt érnék, segít is a nehezebbiket kiveszi a kezemből. Ismét megköszönöm neki mosolyogva, majd pihegve, homlokom letörölve nézek a kupacra.
- Amíg összeszereled a standot, hozom a rezsót oké? – bólint így magára is hagyom és futok a cuccért, mire visszaérek a böhöm holmit vonszolva, már szinte készen is van. Helyettem teszi be a helyére a szerkezetet, majd máris nekikezdhetünk a készítésnek. Kiszedem a virsliket és a kifliket, késeket, rongyot szalvétát és végül a kis szatyromhoz nyúlok, amiben a kötényem van. A nyakamba akasztom és megkötöm a hátamon, majd a fejembe nyomom a sapit is. Mikor megfordul az egymásba pakolt műanyag poharas zacskóval, és már teljes díszben vagyok.
- Ezt hova… - kérdezné, majd elakad, ahogy meglát engem, és csak lefagyva mér végig. Nevetve pördülök egyet.
- Tetszik? Tegnap kaptam. Bár a sapi nagy volt, így beljebb varrtam – igazítom meg a fejemen – Hoztam ám neked is – visszafordulok és lehajolok a szatyorért, amiben egy kék minta nélküli egyszerű kötény van, mikor felegyenesedek még mindig kezében tartja a poharakat. – Azokat tedd ide – kiveszem a kezéből és leteszem a pultra, majd a kötényt a nyakába akasztom. – Fordulj meg. – Eleget tesz kérésemnek, majd hátul megkötöm a kötényét, hogy jó laza és egyenes maradjon rajta. – Ez azért jó, hogy nehogy lefröcsköld a drága ruhádat, kár lenne akármelyikért, így ez megvéd.
Mikor bekötöttem rajta megfogom vállát, és visszafordítom magam felé.
- Pont illik az ingedhez is – elégedetten mosolyogva mérem végig, megállapodva a hajánál. – Sapit nem adok, nehogy tönkremenjen a szép hajad. – bólintok, majd körbenézek. Minden kipakolással végeztünk, így neki is vághatunk a hotdog készítésnek.
|
| Levi-sama | 2012. 06. 30. 14:27:10 | #21816 |
Karakter: Josh Sandler
Megjegyzés: ~Timcsnek
Lassan vezetek, muszáj koncentrálnom, nem szabad elkalandoznom semerre sem. Kifogunk egy piros lámpát, akkor őt nézem a szemem sarkából, és igyekszem nem feltűnően magamba szívni az illatát.
Amikor bekanyarodunk a házuk elé, meglepődöm. Nem olyan nagy házban lakik a családja, mint az enyém, és medencéjük sincs, ellenben rengeteg virág és barátságos otthonos külseje van. A miénk rideg szürke és üveg, körülötte zöld gyep és cső, hátul meg medence és néhány örökzöld növény. Náluk nincs örökzöld, csupa virág és szín mindenhol.
- Hát ez lenne a házunk – hallom River kedves hangját. Kiszállunk a verdából, elsétálunk a rózsaalagút alatt a bejárati ajtóig. Figyelem ahogy kinyitja az ajtót, majd bocsánatkérően mosolyog. – Előre is bocsánat, ha rendetlenséget látsz valahol.
Odabent kellemes félhomály fogad, és igen... Fahéj illat mindenhol.
- Nézz körbe nyugodtan, addig összeszedem a cuccokat. Kérsz inni valamit?
- Nem… köszi.
Szemüvegem a fejem tetejére tolom, és csak bámulok ki a fejemből. Sok kéróban megfordultam már, házibulikon meg máskor is, és ez a ház sem különbözik a többitől, mégis... Ez River otthona. Az ő illata, a kanapé, amin ülve tévézik, és...
Megjelenik River, így elkapom a kezem a kanapé háttámlájáról, és elveszem tőle a szatyrokat, kiviszem a csomagtartóba. Elfogynak a csomagok, ő pedig elporzik a lépcső felé.
- Egy pillanat és jövök!
Kiviszem még a mikrohullámú sütőt is, amit mutatott, majd amikor visszajövök, még mindig sehol sincs.
- River? – kiáltok fel, és máris hallom lépteinek dobbanásait, de a látványra nem készültem fel. Épp egy fehér pólóval szerencsétlenkedik, teljesen szőrtelen hasa és kerek kis köldöke egy pillanatra elővillan, mielőtt eltűnne végleg a póló alatt. Letaglózva állok, akár egy rakás szar amit odapottyantottak valahová. Leér mellém.
- Bocsi, csak nem találtam. – Borzolt haját ujjaival még jobban összekócolja az ujjaival. – Biztos nem kérsz inni?
Csak bambán nemet intek a fejemmel és kilépek az ajtón. Visz a beépített pilóta, nem is hallom mit mond ezután, csak a kormány mögött térek magamhoz. Napszemüveg fel, és úgy figyelem ahogy beül mellém. Már megint szövegel, valamit a ketchupról magyaráz, de nem figyelek rá.
A fő út már tele rendőrökkel, az egyik eltereli a forgalmat, így kénytelen vagyok kerülőútra menni.
- Mi történhetett, baleset?
- Aha, lehet.
- Remélem senkinek nem esett komoly baja. És most hogy megyünk be?
- Hát... csak kerülünk egyet.
Miért van az, hogy rövid tőmondatokban vagyok képes csak megnyilvánulni, ha ő is itt van?!
Persze a kerülőút bedugult, így lassan araszolunk a forgalomban, River pedig egyfolytában beszél, amit nem bánok.
- Nem baj, még van egy teljes óránk a kezdésig, addig biztos beérünk, a standot néhány perc felállítani, és már kész is.
Csak hülyén bólogatok ha kérdez. Amikor kifogy a szóból, hosszú csend ereszkedik ránk. Kezdek nagyon feszült lenni, valamit muszáj mondanom... A kesztyűtartóhoz nyúlok, felpattintom és kiveszek belőle egy csokit.
- Tessék – nyújtom neki, de nem nézek rá. Mereven a piros lámpát bámulom a szemüvegemen keresztül, de a mosolyát még így is meglesem egy pillanatra.
- Fú, köszi! Ez a kedvencem!
- Nincs mit.
- Nahát, milyen véletlen, hogy te is ezt a fajtát szereted! Kérsz belőle? – És már csomagolja is ki.
- Nem kösz.
Egy szóval sem említem, hogy pontosan tudom milyen csokit szeret, és azt sem, hogy ezt direkt neki vettem ma reggel az iskolába jövet.
|
| timcsiikee | 2012. 06. 30. 12:45:53 | #21814 |
Karakter: River McKee
Megjegyzés: ~ Levinek
River:
Mire megérkezem Josh már a mondott helyen vár, és mint mindig, ma is jól néz ki. De szeretnék egyszer én is ilyen menőn kinézni, de szerintem akkor sem lennék ilyen jó, ha ugyanabban a cuccban feszítenék.
- Szia – üdvözlöm mosolyogva.
- Heló – kezet nyújt amit elfogadok, és megszokott módon kezet rázunk. Persze mi még sosem ráztunk így kezet, de a fiúknál ez így szokás. Az osztálytársaim is ezt csinálják minden reggel, mikor bejönnek a suliba. – Akkor… - kezd bele, így megvárom mit szeretne mondani, de ahogy látom nehezen megy. Az elmúlt évek alatt biztos nem vett még részt fesztiválon, persze megértem… a foci és a tanulás együtt nem a leg szabadidő spórolóbb dolog, nem beszélve arról, hogy ad a külsejére, és még ki tudja otthon milyen dolgai lehetnek. – Szóval… akkor… - vág bele megint, de inkább kisegítem.
- Hát először el kell mennünk hozzánk a vásárolt kajákért, utána Mr. Noble tanártól elkérjük a pultot és a kis gázrezsót, tudod, amin megfőzzük a virsliket, meg kell egy mikró is, az majd az enyém lesz. – mivel nem vagyok benne biztos, hogy szeret főzni, így ha kell is segíteni, talán az üdítő töltést rábízom.
El is indulok, hogy kövessen, mert nem tudhatja merre lakom, majd folytatom - Nem lesz nehéz, és nem lakom messze, csak két buszmegálló az egész, ne aggódj.
Hirtelen megáll, és amint észreveszem 1-2 lépéssel utána visszafordulok felé.
- Én… - talán nem szeret cipekedni? Biztos ha a barátnőjével jár vásárolgatni, hamar megunja az ember a szatyrok fogdosását.
- Semmi baj, ha nem akarsz jönni, akkor elhozom egyedül, legfeljebb kétszer fordulok – nyugtatom meg, de amint indulnék tovább a csuklóm után kap, visszaránt én meg már teljesen nem értem, hogy mi van.
- Van egy... kocsim. Menjünk azzal, jó? – felcsillan a szemem. Nem hittem volna, hogy maga fogja felajánlani.
- De jó! Tudtam hogy van neked, de nem akartalak kihasználni. És biztos nem gond? Tuti? – megrázza a fejét ezzel jelezve, hogy neki nem gond a dolog, így vidáman indulok meg a másik irányba, a parkol felé vele együtt. Mielőtt pont odaérnénk kiriasztózza a méregdrága fekete autót amit ámulattal nézek.
- Nagyon szép kocsi...
- Kösz – ki is nyitja az ajtót. De lovagias! Biztos megszokta Natalienál is. Behuppanok és mire elfoglalja helyét a vezető ülésen, én már be is kattintottam a biztonsági övet.
Míg menet közben mutogatom neki az irányokat, agyamban izgatottan cikáznak a gondolatok, hogy vajon rend van-e a lakásban, na meg a szobámban, de ha reggeli emlékezetem nem csal, akkor minden rendben. Belülről is megcsodálom ezt a csodamasinát, figyelem ahogy vált kézzel meg lábbal, ahogy kormányoz a napszemüvegben, és ahogy fordul az általam mutatott kanyarban, és előtte szétnéz a lehúzott ablakokon keresztül. Nem megyünk túl gyorsan, nincs is igazán értelme sietni, mert csak két megálló az egész, az úton meg bizony figyelni kell. Sosem vezettem még kocsit, vagyis élesben nem, de biztos vagyok benne, hogy ébernek kell lenni, így a navigáción kívül mást nem mondok addig, míg meg nem állunk a házunk előtt.
- Hát ez lenne a házunk – mutatok oldalra, majd ki is szállok, és követ engem. A kicsi járdán az ajtó felé vezető utat alacsony rózsabokrok övezik, a terasz előtt pillangóvirágok meg még rengeteg másik virág van. Az ablakomból is lóg ki egy hosszúkás cserép, de az innen nem látszik, mert a szobám ablaka a ház másik oldalán van, pont a szomszéd felé néz. Előkotrom a kulcsokat, majd kinyitom a zárat. – Előre is bocsánat, ha rendetlenséget látsz valahol – ez a szokásos zavart megjegyzésem amikor egy barátom vagy a lányok esetleg feljönnek, de mindig azt mondják, hogy tökély rend van, náluk ilyen sose lesz.
Figyelem, hogy követ e, a nappaliba lépve feltolja a szemüvegét, és hunyorog egy picit, hogy a kinti fényár után hozzászokjon szeme a kicsit sötétebb térhez. Na igen, anya szereti ilyenkor behúzni félig a sötét függönyöket, hogy ne rekedjen bent a meleg.
- Nézz körbe nyugodtan, addig összeszedem a cuccokat. Kérsz inni valamit?
- Nem… köszi – még beljebb lép és már tiszta látással vezeti végig tekintetét. Az asztalra már ki van pakolva a szatyor, amit anyu hagyott itt, így a hűtőből gyorsan bele is górom a megvett holmikat, négy teli és egy fél szatyor lesz belőle az üdítőkkel együtt. Hát igen, a legtöbb helyet a kifli és a virsli foglalja el, az üccsik, az apróságok még egy.
Kiviszem őket egyesével a nappaliba, szó nélkül megfogja, és mind kihurcolja a csomagtartóba. Az utolsó páros szatyor után eszembe jut mit hagytam még ki.
- Egy pillanat és jövök – szólok majd felrohanok az emeletre. Meg is találom a kis szatyorkát benne a köténnyel és a sapival, de van amit nem találok. A fehér pólómat. Most korán reggel azért nem vettem fel, mert nem akartam beleizzadni míg beérek, viszont most nincs sehol. Hol lehet? Emlékszem, hogy ide rátettem a szatyorra. De akkor hol van? Rohangálok ide-oda a szobában, feltúrom a szekrényt, de rendben hagyom magam után, viszont nincs sehol. Jaj, nem akarom megváratni Josht. Kirohanok a szobából, be a fürdőbe, a szennyesben sincs és a száradó ruhák között sem. Berobbanok Emily szobájába, és meglátom az ágy szélén. Hogy a fenébe került ez ide? Na mindegy.
Lekapom a zöld pólót, majd felkapva a fehéret a kezembe elindulok kifelé, időközben kifordítom és elkezdem felhúzni, de a lépcső tetején megakad a fejemen.
- River? – hallom Josht, ahogy keres. Tudtam, hogy megváratom, fenébe. Gyorsan áthúzom a fejemen, eligazítom a hasamon, lehúzom a fenekemig és kész is.
- Bocsi, csak nem találtam – meglátom a bejárati ajtónál, ahol engem néz, vagyis már nem engem néz, hanem előre. Nincs időm fésülködni így beletúrok a hajamba, és mellé érek. – Biztos nem kérsz inni? – megrázza a fejét, majd kilép – Akkor mehetünk. Kimegy a kocsihoz, bezárom az ajtót, majd követem.
|
|
