|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Levi-sama | 2012. 11. 01. 22:56:41 | #24001 |
 Karakter: Josh Sandler
- Ugye… ugye nem viccelsz? – motyogja, és zavartan elfordítja az arcát. Óvatosan a kezeim közé veszem, hogy újra a szemeit láthassam. Kezd sötétedni, a nap már lement.
- Szerinted viccelnék ilyennel?
Olyan aranyos, amikor ennyire elpirul, egyszerűen szép és édes, és mindenféle olyanjelzőt tudnék mondani rá, amit fiúkra tilos, de nála helytálló. Feszülten várom a reakcióit, minden rezdülését figyelem. Ó basszus, életemben először vallottam szerelmet! Ez őrület!
- N-nem.
Belekapaszkodik a pólómba, és magához húz, nyakamba fúrja arcát. Meglep ez a heves reakció, és nagyon hülyén érzem magam. Bénán mozdítom zsibbadt karjaimat, átölelem.
- Én – dünnyögi aranyosan - Azt hiszem én is, de… de nem tudom kimondani… még nem.
Megkönnyebbülten felnevetek.
- Most mi van? – motyogja még mindig a nyakamba.
- Örülök, hogy menekültél el sikítva. Nem tudom, mivel magyaráznám el anyukádnak, hogy felfaltak a cápák.
- Hü-hülye... A cápák nem jönnek partközelbe, és különben is, errefelé nem...
Kuncogok, mert végre újra feloldódott.
- Rendben, kedves River McDiscovery. A többit majd később elregéled, de most azt áruld el, mit ennél vacsira?
Felemeli végre a fejét, és engedi hogy a kezét megfogva kihúzzam a fa mögül ismét a partra.
- Vacsi? – kérdezi kistányér szemekkel.
- Szóval, mit ennél?
- Nem is tudom... Mennyi pénzt hoztál?
- Hö?
Nevetése édes méz, szemei ragyognak. Szeretem őt, és tudom hogy idővel elfogadja majd az érzéseimet. Türelmesen várom majd azt a percet.
VÉGE
|
| timcsiikee | 2012. 07. 27. 10:15:11 | #22451 |
 Karakter: River McKee
River:
Beleolvadok karjaiba, nyaka köré kell kapaszkodót alkotnom, hogy ne csússzak össze a fa tövében. A lábaim kocsányokká váltak, a mellkasom forró és majd’ kiugrik a szívem. Nem hittem volna, hogy ilyet is lehet érezni.
Annyira jó és… annyira hihetetlen is egyben. Ahogy az ajka enyémet cirógatja, nyelve kutatóan táncol számban, érzem az ízét a fagyi után, hűvös és egyszerre forró, összeszorított szemmel élvezem és próbálok lépést tartani. Nehezen megy, de nem is kell nagyon erőlködnöm teljesen magával repít. Azt akarom hogy sose legyen vége.
Mégis el kell válnunk egymástól, hogy rendesen is levegőhöz jussunk, de teljesen kábultan, ingatag állaggal karolok nyakába, hogy megtartsam magam. Résnyire nyitott szemeim, pilláim kerítése mögül nézek rá, szép arcára, ahogy csak engem néz, engem lát, kedves tekintete még mindig éhséggel vegyül, pedig az előbb majdnem felfalt és hagytam. Bármikor hagynám.
- Még ilyet senkinek nem mondtam – kezdi halkan, erre felfigyelek, de apró villámok cikáznak végig testemen, mikor homlokát az enyémnek dönti. – Szeretlek, River... – a kis villámok hatalmas fergeteggé válnak, végigsöpör minden porcikámon apró remegést váltva ki végtagjaimból.
A torkomban egy kis gombóc fojtja vissza a hangomat így nyelnem kell egyet de még utána is kicsire tátott szájjal nézek rá végül kislábujjamig pirulva fordítom oldalra a fejemet.
- Ugye… ugye nem viccelsz? – keze közé fogja arcomat és máris visszafordítja maga felé ,hogy mélyen a szemembe nézhessen.
- Szerinted viccelnék ilyennel? – olyan forróvá válik az arcom, hogy a kezét hidegnek érzem, csak tátogni tudok. Ne… ne légy dühös, kérlek.
- N-nem – ijedten szuszogok kicsit, de amikor mély levegőt fúj ki, én is felsóhajtok. Lehelete cirógatja arcom, kicsit csikiz.
Hirtelen szorosabban ölelem magamhoz, arcomat mellkasába fúrom, nyakába kapaszkodok még mindig, meghökken nyögése után ő is átkarol, és ez a kellemes melegség egyszerre nyugtat meg mégis izgalommal tölt el, hogy így érezhetem.
- Én – dünnyögöm ruhájába, és magamba szívom drága parfümjének férfias illatát, ami újfent elkábít – Azt hiszem én is, de… de nem tudom kimondani… még nem. – Szorosabban ölelem magamhoz, mintha attól félnék, hogy mindjárt ellök és magamra hagy.
Azt mondja szeret, de… mégis mit szerethet bennem? Azt mondja, nem mondta még senkinek… még egy lánynak sem? Csak nekem? Ez igaz lenne, tényleg?
|
| Levi-sama | 2012. 07. 06. 12:31:59 | #21989 |
Karakter: Josh Sandler
- Ez jól hangzik. Sétálni vagy strandolni?
- Amit szeretnél. Akkor holnap reggel érted jövök.
Megérintem az arcát.
- Itt bárki megláthat – suttogja, de közelebb húzom magamhoz.
- Csak egy pillanat, a sötétben senki nem veszi észre, kérlek – dörmögöm halkan, és végigsimítom számmal az övét, megkóstolom ajkát, de már tol is el. Ennyivel kell megelégednem mára, pedig szívem ezerrel dübörög, szédülök és bizsereg mindenem, annyira vágyom a folytatásra. Inkább elköszönök tőle egy kedves mosollyal.
Nem sokkal később, leparkolok a garázsunkban, és hátradőlök az ülésen. Behunyt szemekkel idézem fel a mai eseményeket. Hihetetlen... River és én... Én és River... Az első csókunk emléke még mindig égeti a számat, és csupán a gondolat is elég, hogy szívverésem felgyorsuljon.
***
A tengerparti séta minden elvárásomat felülmúlja. River édes és aranyos, a nap minden percében mond vagy tesz valamit, amit imádok benne. Lefényképezem csokifagyisan is, és olyan erősen megkívánom, amennyire ember csak képes rá. Nem a fagyit. Őt. Megcsókolnám, de elhúzódik.
- Ne csináld ezt, még megláthatnak – hadarja kipirulva. Csuklóját megfogom és magam után húzom egy félreeső részhez, és egy fa törzsének rejtekében megállítom.
- Itt nem lát senki.
- Josh, ne… - pihegi, szám az övétől alig egy centire torpan meg.
- Kérlek River… reggel óra erre várok – mormolom levegőért kapkodva, remegve a vágytól. Hirtelen ő puszil meg, aprócska áramütések szikráznak fel, levegőt se vagyok képes hirtelen venni. - Csináld még – kérem tőle elégedett vigyorral. Olyan aranyos ilyen pirosan, látom hogy zavarban van, de megrebbenti hosszú szempilláit és megismétli, ezúttal bátrabban, bénácskán próbál megcsókolni. Olyan édes... olyan finom...
Kezeim közé veszem az arcát, átveszem az irányítást, és elmerülök River édes csokiízű világában...
Hosszas csemegézés múlva, amikor már pudingállagúra főztem, és megadóan öleli a nyakamat, felemelem a fejem.
- Még ilyet senkinek nem mondtam – suttogom, homlokom az övéhez támasztom, és behunyt szemekkel fújtatok. – Szeretlek, River...
|
| timcsiikee | 2012. 07. 04. 22:39:08 | #21946 |
Karakter: River McKee
Megjegyzés: ~ Levinek
River:
Elvagyunk Emilyvel, na meg amikor anyu elkészül a sütivel, innentől már csak lent töltjük az időt, de Emily mindig a nyakamban van. Furcsa, mert ritkán szokta ezt csinálni, általában akkor amikor ki akar sajátítani. Jaj nekem.
Este felé már Josh is indulni készül, de Emily még mindig rajtam csüng.
- Megengeded, hogy River kikísérjen?
- Nyem! – tiltakozik éles hangon így muszáj nekem lefejteni magamról, miközben a fülébe súgok, hogy menjen anyuhoz, mindjárt jövök. Tényleg morcos Joshra, mert még nyelvet is ölt rá.
Lassan kimegyünk és a kocsijához sétálunk.
- Azt hiszem van egy riválisom. – úgy látszik nagyon is feltűnő, de örülök hogy ilyen könnyen veszi.
- Majd megbékítem, ne aggódj. Legfeljebb dupla esti mesét kap.
- Holnap mit szeretnél? – kérdi a kocsijának dőlve.
- Nem is tudom... Neked mihez lenne kedved?
- Egy Emily-tlenített Riverhez. – jelenti ki vigyorogva, mire nekem is mosolyognom kell.
- Jól van, akkor menjünk el valahová. Tetszett múltkor a bobozás, esetleg...
- Oké. Vagy ha van kedved, kigurulunk valami szép helyre, csupán fél napi út kocsival a Longland-i tengerpart.
- Ez jól hangzik. – bólintok beleegyezően. – Sétálni vagy strandolni?
- Amit szeretnél – a sötétben pont két utcalámpa között vagyunk így picit homályos, de olyan szépen csillog a szeme. Csak egymásra mosolygunk. – Akkor holnap, reggel érted jövök.
Már nyúl is az arcom felé, de nem mozdulok el, csak érzem kipirulok és kapkodom a levegőt, lapos tekintettel jobbra-balra nézek.
- Itt bárki megláthat – suttogom idegesen, de közelebb von magához egy lépéssel.
- Csak egy pillanat, a sötétben senki nem veszi észre, kérlek – mondja halkan, nyugodtan, kérlelve, és amikor felnézek nem nagyon tudok ellenállni. Hagyom hogy hozzám hajoljon, pár cirógató mozdulattal finom csókot ad, de mikor mellkasára támaszkodok, már is elhajol. – Jó éjt.
~*~
Az este elgondolkodva megijedtem az ötlettől, hogy strandoljunk, mert… mert az azt jelenti, hogy csak egy fürdőgatyában fog látni. Tudom nem kéne ennyire szemérmesnek lennem egy másik fiúval szemben, de… de ő Josh… Így még este, vagyis éjjel a gépnél úgy döntöttem csak sétálgassunk és nézzünk körül. Majd nyáron lesz időn strandolni is.
Egy jó séta után jólesik a hideg, így vettünk egy-egy fagyit és én naná, hogy csokisat. Josh nem tudom milyet, de az övé színesebb mint az enyém. Hogy ne csak ülve töltsük az időt, tovább sétálunk még valamerre, figyelve az utcákat, az embereket, egy parkos részhez érve a tengerpart közelében leülünk, épp ekkor fejezem be a fagyimat.
- Csokis vagyok? – kérdezem felnézve rá, de arca helyett a telefonjával szemezek, majd hallom, hogy kattan.
- Igen – szólal meg vigyorodva én meg számat gyorsan megtörölgetve a telója után nyúlok.
- Ne mááár! mutasd meg! – Megfordítja a telefont, és messziről is jól látszik, ahogy maszatosan épp készülök felnézni. – Neee! Azonnal töröld ki! – kapkodok megint utána, de csak nevet, és magasba nyújtja a telefont, már fel is álltunk a padról, és megelégelem hogy magasabb nálam. Egyik kezemmel a telefonomért nyúlok, a másikkal pedig a lent maradt karja felé – Nesze – a tölcsért a fagyival a szájára nyomom, mire kitágult szemekkel, meglepetten veszi észre, hogy meglöktem, majd az én telefonom is kattan, de már csak akkor amikor a fagyit nyalja le ajkairól.
Megnézem a képet, bámulom egy ideig, majd vöröslő fejjel a hátam mögé rejtem.
- Ez nem ér, te még így is jól nézel ki – duzzogok oldalra fordulva, mire megfogja az állam, de nem fordít maga felé csak tart, majd megnyalja szám sarkát.
- Finom a csoki – suttog a fülembe, ellépek tőle, majd ijedten nézek körbe, de közel nincs egy ember sem, messziről meg nem figyel ránk senki. Huhh…
- Ne csináld ezt, még megláthatnak. – Ekkor tünteti el fagyija maradékát, majd körbenéz, és megfogja a csuklómat. Letérünk a kis kövezett útról, be a füves részre, egy fa mögé érve pedig háttal állít a fatörzsnek.
- Itt nem lát senki – hajol közel, és vállába kapaszkodok, pihegek idegesen, de még épp időben találom meg a hangom.
- Josh, ne… - súgom már a szájára, mire megáll, egy fél lépéssel viszont közelebb ér, majdnem összeér testünk is.
- Kérlek River… reggel óra erre várok – fullasztóan dörmögi elmélyülő hangon, és mivel tényleg nem hallani sem látni mást a közelben, csak a szelet a víz felől, így engedek. Egy puszival a szájára jelzem, hogy oké, de nem folytatja. – Csináld még – súgja vigyorogva, én meg először nem értem, majd leesik és nyakig vörösödök. Nos… egyszer mindent el kell kezdeni. Próbálok emlékezni arra, ahogyan ő csinálta, még egy puszit nyomok csak most hosszabbat, majd következőnél puha ajkán maradva kinyitom és becsukom az szám mintha csak ajkakkal harapnék barackba finoman. Résnyire nyitja száját, nyekkenek halkan egyet, nyelven megpróbálom átdugni, de csak ajkáig jutok.
Végre megment, kezei közé veszi arcomat, és innentől már átveszi a vezetést, ingére markolok, hátamat a fának döntöm és teljesen elolvadok karjai között.
|
| Levi-sama | 2012. 07. 04. 20:34:08 | #21930 |
Karakter: Josh Sandler
-Té-tényleg?
Legurulok róla, és mellé heveredek. Bólintok válaszul.
- Sok lánnyal csináltam már, de… sosem volt még ilyen… ilyen szédítő.
Hallgatásba merül, néhány másodperc múlva halkan megszólal, alig érteni amit mond, annyira motyog.
- Nekem… nekem ez volt az első.
Hoppá!
- Tényleg? – kérdezem hökkenten, és muszáj felülnöm, hogy lássam az arcát. Teljesen vörös. – Ez azt jelenti, hogy enyém volt az első?
- I-igen.
Nem bírom visszatartani a boldog vigyort.
- I-igen.
Mohón kezdem faggatni.
- És jó volt? Mit éreztél?
- Ne csináld máár – Nyafogva nyomja a képembe a párnát, de gyengéden eltolom az útból a kezeivel együtt, hogy láthassam édesen zavart arcát, meg is cirógatom.
- Kérlek, River, komolyan kérdezem. Tudni szeretném.
- Jó volt... Olyan jó hogy azt hittem elolvadok.
Olyan édes! Imádom. Halkan felnevetek, és ő azonnal felfortyan.
- Nem vicces!
Megpuszilom duzzogó kis száját.
- Csak örülök. Enyém lehet a második is?
- Majd… majd később… Most inkább menjünk le, mielőtt anyunak gyanús lesz.
Huss, és már az ajtónál jár.
Odalent River anyukája mosogat, az illatok alapján süti sül, Emily pedig a nappaliban mesét néz. Annyira elmerül a beszélő gyümölcsök világában, hogy se lát se hall állapotban ül a kanapén. Észre sem veszi hogy leültünk mellé, nem érdekli semmi más, mintha hipnotizálták volna. River az ölébe ülteti, és befonja Emily haját, aki rezzenéstelenül tűri. Halvány mosollyal figyelem azt a gyengédséget, amit a kishugának ad, és rájövök: komolyan szerelmes vagyok belé. A gondolat megrémít, de mégis valahogy boldoggá tesz. Véget ér a mese, és az élet visszaköltözik Emily barna szemecskéibe.
- Szia Riv – sikkantja édesen. Átöleli a bátyója nyakát, a következő két órában pedig ebben a pióca üzemmódban leledzik. Amikor kimegyünk a konyhába sütizni, akkor sem lehet őt levakarni róla. Utána sem. Késő délután már illik távoznom, így elköszönök illedelmesen River szüleitől, akik valami sorozatot néznek a tévén, és Emily felé fordulok. Ő bárgyú kis mosollyal öleli Rivert és egy plüss nyuszit.
- Szia Emily.
- Szia Josh!
- Megengeded, hogy River kikísérjen?
- Nyem! – rikkantja, és összeszorított szemekkel erősebben kapaszkodik belé. Azt hiszem nem fogom kedvelni Emilyt. Azt hiszem riválisokká váltunk, és amikor ellenkezése ellenére River mégis gyengéden lefejti magáról a kicsiny karokat és leteszi őt a földre, dühösen kinyújtja rám a nyelvét és elviharzik az anyukájához, igazi hisztibőgéssel. River csak sóhajt egyet, majd megfogja a kezem és kihúz a bejárati ajtón.
- Azt hiszem van egy riválisom – morgom vigyorogva.
- Majd megbékítem, ne aggódj. Legfeljebb dupla esti mesét kap.
A kocsimhoz érünk, de még nem ülök be, csak nekitámaszkodom és lenézek rá.
- Holnap mit szeretnél?
- Nem is tudom... - Zsebébe gyűri a kezeit, és a kereket kezdi finoman piszkálgatni a cipője orrával. – Neked mihez lenne kedved?
Elvigyorodom.
- Egy Emily-tlenített Riverhez.
Ő is elvigyorodik.
- Jól van, akkor menjünk el valahová. Tetszett múltkor a bobozás, esetleg...
- Oké. Vagy ha van kedved, kigurulunk valami szép helyre, csupán fél napi út kocsival a Longland-i tengerpart.
|
| timcsiikee | 2012. 07. 04. 11:49:05 | #21924 |
Karakter: River McKee
Megjegyzés: ~ Levinek
River:
Szokásához híven ebéd után ékezik, anya pedig engem nyúz ebéd alatt, hogy miért nem hívom hamarabb, hogy egyszer velünk ebédelhessen. Az nem elég magyarázat neki, hogy Josh nem szeretne gondot okozni, mert anyunak mindenre van egy válasza, vagy mondata. Délután mikor megérkezik már újrafürödve, átöltözve, fogat mosva mindenemet rendbe szedve várom, a szobát kétszer is átnéztem, az ablakom alatt növekvő epreket is meglocsoltam. Minden tökély.
Amikor megérkezik anyu kap virágot, Emily csokival rohan a szobájába, és máris kettesben maradunk. Ez… ez gyors volt, azt hittem több időm lesz. Nyüh.
- Mi ez a fancsali arc? – féltékeny vagyok hugira.
- Nekem nem hoztál csokit? – bociszemek aktiválva, kuncogására végigbizsereg a bőröm, majd amikor zsebébe nyúl, képzeletbeli hátsó farkamat csóválni kezdem.
- Hát gondoltam rá, de aztán eszembe jutott, hogy pénteken elcsaptad a hasad a cukrászdában, így...
- De már jól vagyok! Tényleg! – nyüüüüssz, csokiból sosem elég.
Leül mellém és úgy csinál mint aki itt előttem akarja megenni, majd felém nyújtja.
- Olyan szenyó vagy!
- Mert annyira édes vagy ilyenkor.
- Ez a kis édes egyszer szétrúgja a hátsódat – csokival nem viccelünk River előtt! Nem és nem.
Hátradőlök az ágyon, a falnak támaszkodva, majd lassan beleharapok a csokiba, és megszűnik minden létezni. Lehunyom a szemem, élvezem a kedvenc csokim ízét, amihez nincs fogható és elnyammogva merülök képzeletembe, ahol minden csupa csoki.
- El fogsz hízni.
- Ennyitől? Soha.
- De bizony, mert ennél sokkal de sokkal többet fogsz ezentúl enni – mikor kinyitom a szemem oldalra dőlve engem néz.
- Mert?
- Mert nagyon szép vagy ilyenkor, ezért folyton csokival foglak tömni. – olyan mosollyal és hanggal jelenti ki, hogy még a csokin is túltesz a hatása, és kipirultan oldalra fordulva szakítom le róla szemeimet.
- H-hülye... – miért mond mindig olyat amivel teljesen zavarba hoz? Tuti élvezi.
- Megcsókolhatlak, River? – kérdezi hirtelen a semmiből, mellkasomban dübörögni kezd a szívem. Most… most annyira nem félek… talán a szobám nyugalma miatt.
Tétova bólintással válaszolok, de nem merek az arcára nézni.
- Be... bezárom az ajtót, jó? – nem akarom hogy véletlenül Emily vagy anya benyissanak, mert abba tuti belehalok.
- Persze – mondja halkan, elreteszelem az ajtót, majd visszaülök mellé, egyre fülledtebbnek érzem a levegőt, főleg amikor felül, és egyre közelebb kerül hozzám. Ujja megsimítja arcom, én csak meredten bámulok lefelé, mintha a pólójának mintája annyira érdekes lenne. Mondjuk tényleg nem rossz.
- Nézz rám – nyelek egy aprót, majd megteszem amit kér, és azonnal elmerülök tekintetében. Olyan meleg és lágy a tekintete, mint a forrócsoki – Olyan szép szemeid vannak... – súgja halkan, és egész testemen alig észlelhető remegés fut végig. Vagy csak kirázott a hideg?
Már nem csak simít de megfogja arcom, mikor közelebb hajol megint lehunyom a szemem, de most nem szól újra. Arcom több pontján is puszit hint el én pedig mindjárt megőrülök, de amikor eléri a számat, apró bizsergető szikrák milliói a számból indulva elárasztanak mindenütt, és még a légzés is nehézségekkel jár.
Lassan és óvatosan mélyíti el, összeszorítom a szemem, de hamar ellágyulok a forróság érzése után. Egyre fullasztóbbá válik, számomra vaddá, olyan mintha meg akarna enni, én pedig hagyom, mert annyira jó érzés. Olyan jól csinálja, hogy újra megszűnik körülöttem minden, mintha csak mi ketten lennénk, ölelkezve, elmerülve a másikban és élvezve a pillanatot.
Észre sem veszem, amikor ledönt az ágyra, csak a fejemet támasztó puhaságra eszmélek, és hogy kezével simít, kipattannak szemeim, és látom ahogy lehunyt szemmel, teljesen elmélyülten csókol, teste hozzám simul, és ez nekem már sok, főleg amikor… amikor megérzem lent… A vállába marok, de nem áll le, így hirtelen oldalra fordítom a fejem, hangosan lihegve. Fejemben csilingel a vészcsengő.
- Josh!
Magán kívül lehet mert úgy néz rám, de amikor visszahajol, nyaka köré font karjaim megmozdulnak, hajába fúrom ujjaimat, és belemarkolok, hogy visszatartsam. Végre lenyugodni látszik, mert elernyednek izmai, félig rám félig rajtam fekszik, és úgy zihál, mint én.
- Hú. Ez eszméletlen volt! – recsegő hanggal morogja, ujjaim még mindig hajában vannak és óvatosan simítom őket, ujjaim köré csavargatom a rövid tincseket, de amikor ezt meghallom, elakadok.
-Té-tényleg? – makogom még mindig kipirultan, megfordul az ágyon, a teste oldalra kerül, de a feje még mindig mellkasomon, de már engem néz.
- Sok lánnyal csináltam már, de… sosem volt még ilyen… ilyen szédítő.
Zavartan, tartva arcomon a pírt csak oldalra fordítom a fejem, de nem nézek semmit, csak ki a fejemből.
- Nekem… nekem ez volt az első – motyogom szégyenlősen, majd a mondat végén összeszorítom az ajkaimat.
Felemelkedik rólam, csak azt érzem, hogy mozog az ágy.
- Tényleg? – csak bólintok, de nem nézekrá. Tudom, hogy nagyon ciki, ennyi idősen, főleg egy olyan előtt bevallani, akinek megannyi csaja volt már a középiskola alatt. Vajon most lenéz? Vagy… vagy kis szánalmasnak tart? Megfogja az állam és hagyom hogy óvatosan maga felé fordítsa arcom, de nem nézek rá. – Ez azt jelenti, hogy enyém volt az első? – erre felnézek és látom a szemében a vidámságot, arcán a mosolyt, és megint hebegős zavarba jövök.
- I-igen.
- És jó volt? Mit éreztél? – válaszként az arcába nyomom a párnát és próbálom eltolni.
- Ne csináld máár – nyüszögöm, de most nem nevet fel mint máskor, hanem eltolja finoman a párnát, és komolyan néz a szemembe.
- Kérlek, River, komolyan kérdezem. Tudni szeretném – megsimítja az arcom, hogy ne fordíthassam el. De így sem bírom a tekintetét állni, így lesütöm a szemem.
- Jó volt – nyekergem megremegő hanggal, viszont a fejem már annyira ég, hogy csoda nem kapja el a kezét a forróságtól. – Olyan jó hogy azt hittem elolvadok – jóleső, halk és visszafogott nevetést hallok, ahogy közrefogja arcomat. – Nem vicces – pillantok rá, mire kapok egy szájra puszit, finom puhát és hosszút.
- Csak örülök – magyarázza ki, majd mohón elvigyorodik. – Enyém lehet a második is? – kérdi dörmögő hangon, majd bevillan az érzés, amikor hozzám dörgölte magát és éreztem a… a…
Lenézek a nadrágjára, de nem látok semmit, viszont ez nem jelent semmit. Vagyis sok mindent. Óvatosan nyelek egyet.
- Majd… majd később… - hebegem bátortalanul, majd óvatosan kiaraszolok karjai közül. – Most inkább menjünk le, mielőtt anyunak gyanús lesz. – fogom menekülőre, és lecsusszanok az ágyról.
|
| Levi-sama | 2012. 07. 03. 20:50:49 | #21914 |
Karakter: Josh Sandler
Csodás hét van a hátunk mögött. Szünetekben és lyukas órákon gyakran megkeressük egymást, órák alatt sms-ben folytatjuk.
Pénteki nagyszünetben is átcaplatok hozzá, Natalie sértetten felhúzott orral kivonul a tanteremől, de rá se pillantok. Lejárt lemez. Ledobódom River mellé.
Végre előkerül a legfontosabb téma:
- Mit szeretnél hétvégén csinálni?
- Josh – súgja rémülten, és körbepislog. Olyan cuki. Sunyi vigyorral figyelem. Ugyan, mi rossz lenne abban, ha két haver hétvégén együtt lóg? River nem tudja, de amióta járunk (egy hete), azóta minden buli meghívást elutasítottam, és a barátaimmal alig beszélek, akik emiatt neheztelnek rám, és nem értik miért csinálom ezt, amikor épp nincs barátnőm sem. A matekra hárítom és a korrepetálásokra, és egyenlőre úgy tűnik ez elég magyarázat.
- Szóval? – firtatom félrehajtott fejjel.
- Hát… arra gondoltam, most lehetnénk nálunk. Tudom nincs sok szórakozási lehetőségünk mint nálatok, de… hátha anyu megint süt a kedvedért.
Máris mosolyog, mert egy igazi kis haspók, csak a nassolásra tud gondolni.
- Áh értem, szóval csak azért kellek, hogy legyen sütid mi?
- Most hogy így mondod.
- Oké, akkor majd átmegyek. És ma délután? Mozi? Konzol?
- Nem is tudom... Nyílt egy új cukrászda a Havens bevásárlóközpontban...
- Sütitúra? Jöhet.
*
Szombaton ebéd után betoppanok hozzájuk. Anyukájának egy csokor csini virág, River hugicájának csoki. Amikor megkapja mindenki a magáét, boldogan elhussan azt dédelgetni, így ügyesen és okosan leráztam őket, hamar kettesben maradunk River szobájában.
- Mi ez a fancsali arc? – kérdezem pimasz mosollyal.
- Nekem nem hoztál csokit? – kérdezi édesen nagy szemekkel. Kuncogva kapom elő farzsebemből a kedvencét, és meglobogtatom.
- Hát gondoltam rá, de aztán eszembe jutott, hogy pénteken elcsaptad a hasad a cukrászdában, így...
- De már jól vagyok! – nyiffan aranyosan. – Tényleg!
Kibontom a csokit, ledobom magamat őmellé az ágyra keresztben, és úgy teszek, mintha bele akarnék harapni a csokiba, majd nevetve adom oda neki.
- Olyan szenyó vagy! – mosolyodik el boldogan.
- Mert annyira édes vagy ilyenkor.
- Ez a kis édes egyszer szétrúgja a hátsódat – morogja és beleharap a csokiba. Szemeit behunyja, a világ megszűnik létezni, elfelejti a mérgelődést is. Olyan szép ilyenkor. Oldalra fordulok, és a könyökömre támaszkodva nézem őt, arcomon elégedett, szerelmes mosoly játszadozik. Ő csak ül, hátát a falnak döntve nassol, és élvezi az ízeket.
- El fogsz hízni – jegyzem meg halkan.
- Ennyitől? Soha.
- De bizony, mert ennél sokkal de sokkal többet fogsz ezentúl enni – dörmögöm. Kinevet.
- Mert?
- Mert nagyon szép vagy ilyenkor, ezért folyton csokival foglak tömni.
Elvörösödik, és nagyot nyelve tünteti el az utolsó falatot is a szájából.
- H-hülye... – suttogja cukin, lesütött szemekkel gyűrögeti az üres papírt.
- Megcsókolhatlak, River?
Félénken biccent, és ettől meglódul a pulzusom. Végre! Végre!
- Be... bezárom az ajtót, jó? – dadogja kipirulva.
- Persze – nyögöm én is hasonló idegállapotban. Figyelem ahogy az ajtóhoz botorkál, bereteszeli és visszajön, leül mellém és az ujjait kezdi tördelni. Felülök én is, és zihálva a heves izgalomtól, azt sem tudom hogy hirtelen hogyan kezdjek neki. Mintha soha nem csókolóztam volna még, úgy viselkedek, pedig én aztán szakértő vagyok a témában.
Úristen... River itt ül mellettem, és végre megcsókolhatom! Annyira de annyira vártam már ezt a pillanatot!
Remegő kézzel megérintem kipirult arcát, és kicirógatom a szemébe lógó hajtincseket. Felém fordul ültében, és behunyja a szemeit, hosszú sötét, sűrű szempillái elbűvölnek.
- Nézz rám – suttogom levegőért kapkodva. Barna szemei elképesztően nagynak tűnnek, és egyszerűen gyönyörűek. – Olyan szép szemeid vannak...
Kezeim közé fogom az arcát, és érzem hogy nem csak én remegek. Lassan, óvatosan hajolok közelebb, és ő behunyja a szemeit, amikor végre megérintem a számmal. Először csak finom puszikkal borítom a szemeit, az orrát, arcának egyik felét, és onnan lejjebb térek, szájának szegletére. Egyik kezem végigsimít a nyakán, vállán és karján, hogy végül a derekára fonódjon a karommal együtt. Megmerevedik egy pillanatra, de aztán egy puha sóhajjal engedelmesen ellazul és hagyja hogy magamhoz húzzam. Ekkor csókolom meg őt. Lágy, húsos meleg ajkaira szorítom a számat, nyelvemmel finoman megcirógatom, és becsusszanok. Finom csoki íz, meleg nedvesség fogad, a torkom összeszorul az izgalomtól, megszédülök és dübörögni kezd a fejem, olyan hevesen, amilyen gyorsan a szívem dobog. Hangos szusszanással szívom be a levegőt, miközben megcirógatom nyelvemmel a fogait, a szájpadlását, és a nyelvét, amely óvatosan tapogatózva ér az enyémhez. Nem kell sok idő és teljesen elbódulva, mohón, de mégis lassan csókolózni kezdünk.
Olyan finom... olyan izgatóan puha és lágy... Olyan... Olyan jó...
Magától mozdul a testem, és River engedelmeskedik akaratomnak. Már a hátán hever, én rajta fekszem, kezeim őt simogatják, az arcát a mellkasát, a csípőjét. Halkan belenyögök a csókba, és egyre hevesebb és vadabb vágy ébred bennem, olyan erős érzések, amelyeket még soha nem éreztem. Nem bírok parancsolni a cselekedeteimnek, ágyékom az övéhez préselem és lassan, izgatóan dörgölőzöm hozzá. Édesen felnyög, körmei a vállaimba vájnak, amitől jeges és áramütésszerű borzongás kúszik végig a gerincemen, egészen a péniszem hegyéig.
Eltépi tőlem a száját, és zihálva felnyög.
- Josh!
Felemelem a fejem, fújtatva nézek le rá, nem igazán tudom hol vagyok és miért, csak egy biztos: itt fekszik alattam Ő, és egyszerűen nem bírok leállni. Mohó sólyomként csapok le ismét az ajkaira, de beletép a hajamba az ujjaival, és a fájdalom magamhoz térít.
Szédülve ejtem fejemet a mellkasára.
Hosszú-hosszú percekig csak így fekszünk, és zihálunk.
- Hú - krákogom rekedten. – Ez eszméletlen volt!
|
| timcsiikee | 2012. 07. 03. 09:49:33 | #21909 |
Karakter: River McKee
River:
A hétvége olyan jól és felszabadultan telik. Kicsit még úgy érzem, mintha még mindig csak barátok lennénk, de amikor olyan helyzetbe kerülök vele, ami barátként zavarnia kéne… nos kicsit még zavarba jövök, de nem mondhatom azt, hogy zavar is a dolog. Anya örül, hogy kimozdulok, és hogy ennyire jóban lennem Josshal, de… de ő nem tudhatja meg, nem szabad.
Vasárnap estefelé megint újabb zavarba ejtő pillanat, amikor a kocsijával a házunk előtt állunk meg, és megmakkanok a tanácstalanságban.
- Nagyon zsúfolt volt a hétvégénk. Nem gond neked? Mármint a holnapi doga miatt kérdezem – de kedves, hogy aggódik.
- Áh, nekem nem gond, félálomban is megírom azt a vackot. És te tudtál tanulni?
- Persze. És írtam puskát is – vigyorgok rá. Frászt kap.
- Puskát? Ne máár! Ez komoly?
- Aha.
- Most csak hülyéskedsz, ugye? Ez nem vicces, majdnem elhittem! – csak vigyorog aggódásomon. Tessék, nevess csak ki. Hümpf.
- Sosem kockáztatnám meg, hiszen ha lebukok azonnal kidobnak a csapatból – icipicit megnyugtató gondolat, hogy… gondol a focira is.
- Akkor holnap?
- Aha, ebéd?
- Okés!
- Edzésre is beugrassz?
- Azt hiszem, de nem biztos, mert a könyvtárba is el kell mennem.
- Megdumáltuk.
- Aha. – és bumm, megint eljött a pillanat, amikor el kéne búcsúzni, de nem tudom hogyan. Úgy… úgy én még nem tudnék. Pláne a házunk előtt…
Előre biccentem fejem, de óvatosan simítva meg arcomat maga felé terel. Zúg a szívem, ég a fejem. Felém hajol, én meg megdermedek. Félek, félek… mint egy csapdába esett nyuszi.
- Még ne – suttogom remélem idejében, remegő hanggal és még épp megáll, de orrunk összeér, érzem arcomon a cirógató hangtalan szuszogást.
- Rendben. – fanyar mosollyal egyezik bele. Miért tud ilyen közvetlen lenni ilyen helyzetben is? Én miért nem?
- Holnap... – kezdek neki bátortalanul. Egész hétvégén fel akartam hozni a témát, de nem mertem most viszont ez az utolsó alkalom…
- Igen?
- Holnap mi lesz? Úgy értem mások előtt is... Szóval talán nem ártana ha egyenlőre nem tudná meg senki...
- Hogy járunk?
- Igen... – kérlek, kérlek, ne haragudj rám. Hallom, ahogy recseg a bőrülés, amikor elkényelmesedik rajta.
- Ezen én is gondolkoztam már. Nem tudom mi lenne a helyes, de szerintem is jobb ha nem tudják meg mások.
- Igen, nem kellene. Neked sem tenne jót, ha a csapattársaid megtudnák, akkor...
- Rendben, rendben, megértettem, oké. A mi titkunk marad, de attól még együtt járunk, szóval nem akarom hogy megint kerülj engem vagy ilyesmi, mert nagyon morcos leszek! Világos?
- Hülye – nem tennék ilyet… már nem.
- Én is imádlak – bizsergető homlokpuszi és River máris elszállt. – Jó éjt, River.
- Jó éjt...
~*~
Tudom, hogy sokáig nem menekülhetek bizonyos dolgok elől, de a suli az tökéletes mentsvár számomra. Igazából… nem is tudom mitől félek igazán. Hogy ha megcsókol akkor nem fogom azt érezni amit kéne? De már most is annyira bizsergek minden érintéstől, izgatott leszek, ha mélyen a szemembe néz. Akkor attól félnék, hogy vajon Ő fog bennem csalódni? Igen, ez már valószínűbb… viszont… ha megváratom, az sem lesz jó. Látom rajta mennyire szeretné. De még így is félek. Talán… talán ha csak kettesben maradnánk valahol, ahol senki nem lát… talán…
De az biztos, hogy én nem tudnék kezdeményezni. Hevesen megrázom a fejem. Nem-nem-nem-nem.
- Mi a baj River? – kérdi hirtelen, én meg ugrok majdnem egy nagyot ijedtemben. Már szünet van és Josh a padom felett áll. Hupsz.
- Semmi, csak elkalandoztam, mehetünk ebédelni – mosolygok fel rá ragyogva, majd szelíd mosolyát látva együtt indulunk el.
A szokásos hülyéskedés és beszélgetés folyik, ami a suliban még… nem feltűnő. Hétfőn annyira izgatott voltam, hogy majdnem visszafordultam a suli kapuból… sőt… de beleütköztem Josh mellkasába, aki szépen visszafordított így együtt mentünk be és… senki nem foglalkozott velünk kifejezetten. Ez megnyugtató volt.
Viszont itt a péntek, ami azt jelenti következnek a hétvégi programok.
- Mit szeretnél hétvégén csinálni? – kérdi teljesen normális hangon, mire ijedten nézek körbe.
- Josh - suttogom erőteljesen mire csak elmosolyodik. Aztán leesik, hogy… mondatárra senki nem fordult ide. Ja igen… hisz barátként is miért ne találkozhatnánk? Csak sunyin mosolyogva végignézi, ahogy lenyugszom.
- Szóval?
- Hát… arra gondoltam, most lehetnénk nálunk. Tudom nincs sok szórakozási lehetőségünk mint nálatok, de… hátha anyu megint süt a kedvedért – most én vigyorodok el.
- Áh értem, szóval csak azért kellek, hogy legyen sütid mi?
- Most hogy így mondod – ő is elvigyorodik lassan majd együtt nevetünk fel.
- Oké, akkor majd átmegyek – majd otthon kitalálok valamit. Mondjuk film, vagy… vagy nem is tudom. Ott van a húgom is. Megmutathatnám a kertet is, bár nem hiszem, hogy érdekelné. Hmmm… de a lényeg, hogy kicsiny önző célú ötletem szerint most hétvégén nem a kocsijában ülve kell búcsút venni. Nem tudom, ez most jobb lesz-e.
|
| Levi-sama | 2012. 07. 02. 23:26:52 | #21896 |
Karakter: Josh Sandler
Mindig is szerettem nézni, ahogy szunyókál. Most aztán kedvemre nézegethetem olyan közelről, amilyenről csak akarom. Megártott neki a sok izgalom, meg a rengeteg nasi amit magába tömött, mert úgy alszik a vállamon, mint a tej. Nagyjából a film feléig tartott, mire hajlandó volt a kanapé túlsó végéről idearaszolni hozzám, de végül idejött, és már összebújva nézzük a filmet. Vagyis csak én nézem, mert a drágaszág bealudt. Véget ér a film, és én beleszagolok a hajába. Sampon diszkrét illata üdvözöl.
- Ébresztő – súgom kedvesen, halántékát súrolja a szám. Olyan hirtelen ül fel, mint akit seggbelőttek egy sörétes puskával.
- Azt hiszem most már haza kéne mennem – dünnyögi félig nyitott szemekkel, kócosan. Annyira édes.
- Oké.
Összekanalazza magát, és nem sokkal később már úton vagyunk. Hiába vezetek lassan, péntek este alig van forgalom a környékükön. Leállítom a verdát a házuk előtt.
- Akkor holnap? – kérdezi aranyosan pislogva. Ennivaló ahogy feláll a haja, de nem igazítom meg neki, mert így édes ahogy van.
- Holnap… - Tényleg, ki kéne találni valami jó programot. Ööö... eddig csak csajokkal randiztam, ők egyszerűek mint egy zacskó popcorn, de River nem lány, így talán hasonló dolgok érdeklik, mint engem. – Voltál már bobozni? – kérdezem tőle, amikor bevillan egy jó ötlet.
- Micsinálni?
- Akkor megvan a holnapi program. – Vigyorgok mint tejbetök.
- Naa, ez nem éér, tudni akarom.
- Majd holnap meglátod – kacsintok rá, és ő fintorogni kezd, de aranyosan.
- Holnap hányra legyek kész?
- Mondjuk… - Szeret aludni, hát aludjon. – Kilencre.
- Oké, akkor… holnap.
Megdermed, szinte hallom ahogy kattognak az agytekervényei, és pontosan ugyanarra gondol, amire én. Muszáj nyelnem egyet, ajkaira pillantok, majd a felém nyújtott kezére. Oké, vettem a lapot, nem lesz smár. Sajna.
Megfogom puha kezét és magamhoz rántom, átölelem és behunyt szemekkel élvezem közelségét. Samponjának illata keveredik a fahéjjal, pólóján keresztül érzem bőrének melegét is. A szívem hangosan és nagyon gyorsan verdes, alig kapok levegőt, annyira izgulok, arcom is vörös lehet.
- Jó éjt River – fújtatom halkan. Bénácskán, tétován visszaölel.
- Jó éjt...
Mielőtt kiszáll a kocsiból, egy édesen félénk kis Riveres mosolyt is kapok tőle. Figyelem ahogy besiet a házba, majd elhajtok.
*
Fantasztikus hétvégét töltöttünk együtt. Vasárnap este nálunk játszottunk konzolon, és egész este azzal szórakoztunk, hogy mindig minden karakterrel, a legbénábbal is elverem a Tekkenben, ő sopánkodik és csalni próbál, de sosem jön össze, és hatalmasakat nevet közben. Ennivaló, minden helyzetben. Amikor már teljesen kimerül és egyre laposabbakat pislog, inkább hazaviszem.
- Nagyon zsúfolt volt a hétvégénk. Nem gond neked? Mármint a holnapi doga miatt kérdezem – faggatom, miközben leparkolok a házuk elé.
- Áh, nekem nem gond, félálomban is megírom azt a vackot. És te tudtál tanulni?
- Persze. És írtam puskát is – vigyorgok rá. Frászt kap.
- Puskát? Ne máár! Ez komoly?
- Aha.
- Most csak hülyéskedsz, ugye? - Csak vigyorgok, mire leesik neki és megkönnyebbülten, de mérgesen meglegyinti a karomat. – Ez nem vicces, majdnem elhittem!
- Sosem kockáztatnám meg, hiszen ha lebukok azonnal kidobnak a csapatból – válaszolom még mindig remekül szórakozva. Lecsillapodik.
- Akkor holnap?
- Aha, ebéd?
- Okés!
- Edzésre is beugrassz?
- Azt hiszem, de nem biztos, mert a könyvtárba is el kell mennem.
- Megdumáltuk.
- Aha.
Kissé feszültté válik a légkör, már megint a búcsú ideje. A pólóját kezdi gyűrögetni, de amikor megérintem az arcát, engedelmesen fordítja felém.
- Még ne... – suttogja félig lehunyt szemekkel. Annyira dobol a fülemben a vér, hogy alig hallom meg, de meghallom és ez a lényeg. Orromat az övéhez érintem és lemondóan elmosolyodom.
- Rendben.
- Holnap... – Elengedem, és kérdően felemelem egyik szemöldököm.
- Igen?
- Holnap mi lesz? Úgy értem mások előtt is... Szóval talán nem ártana ha egyenlőre nem tudná meg senki...
- Hogy járunk? – kérdezek vissza bénán. Lesüti a szemeit.
- Igen...
Elkomorulok és hátradőlök az ülésben.
- Ezen én is gondolkoztam már. Nem tudom mi lenne a helyes, de szerintem is jobb ha nem tudják meg mások.
- Igen, nem kellene. Neked sem tenne jót, ha a csapattársaid megtudnák, akkor...
- Rendben, rendben, megértettem, oké. A mi titkunk marad, de attól még együtt járunk, szóval nem akarom hogy megint kerülj engem vagy ilyesmi, mert nagyon morcos leszek! Világos?
- Hülye – mosolyog rám édesen.
- Én is imádlak – vigyorgok rá, újra az orrához dörgölöm az enyém, homlokára adok egy kis puszit és beszívom hajának finom illatát. Fúh, teljesen oda vagyok érte. – Jó éjt, River.
- Jó éjt...
|
| timcsiikee | 2012. 07. 02. 21:07:43 | #21881 |
Karakter: River McKee
River:
- És most? Most mi lesz? – kérdem halkan, de szerencsére meghallja. Annyira nem hangos a szívdobogásom, hogy elnyomja a hangomat.
- Hát öö... Ilyenkor általában csókolózni szokás – jelenti ki elgondolkodva, majd a számra néz én meg már a kislábujjamig is elpirultam.
- Ne, még ne... Úgy értem, fel kell rá készülnöm, mert...
- Persze semmi gond, nem gond, akkor... akkor esetleg... Nem is tudom, nézhetnénk együtt egy filmet vagy focimeccset...
- J-jó... – egyezek bele.
- Aztán holnap szombat, elmehetnénk valahová... Tudod, amit a párok szoktak meg hasonló dolgok...
Pár pillanatig csak nézünk egymás szemébe, mintha farkasszemeset játszanánk, de nem bírom tovább kuncogás nélkül, aminek nevetésáradat lesz a vége. Kész, eddig bírtam.
- Olyan béna vagy! – csitítom lassan nevetésem az ágyon ülve, míg ő a földön fetreng. – Pedig azt gondolná az ember, hogy jobban megy neked a csajozós duma.
- Jah, és még a matek se megy.
- Dehogynem! Azt már szépen megtanultad. – bíztatom az ágyon hasalva, lemosolyogva rá.
- Nagyon szép vagy így. Máskor is mosolyogj rám, jó? – na kész, ennyit a lenyugodásról. Vöröslő pofimat az ágyneműjébe fúrom.
- Ne égess mááár
- Szokj hozzá, bébi.
- Áááá! Ne hívj így! – megragadom az első dolgot ami a kezem ügyébe ragad, és mozdítható, és hozzácsapom. Szerencsére csak egy párna.
- Oké, oké! – nevet ki jóízűen - Menjünk le, a nappaliban a nagytévén nézzünk egy filmet, aztán hazaviszlek, jó?
Még mindig a takaróba rejtve arcomat beleegyezően bólintok, majd amikor megint megfogja a kezem, hogy felsegítsen és magával húzzon, lábaim már maguktól mozognak.
~*~
A film elején még csak ültünk egymás mellett mint két fatökű, de ahogy lassan kezdtem feldolgozni a helyzetet, a gondolatot és így az egészet, apránként nem is a film részletei maradtak meg a fejemben, hanem a kísérletezgetés egymás megközelítésére. A film végére már egyik oldalt átkarolva dőlök a vállára, és laposakat pislogva igyekszem ébren tartani magam, de ebben Ő is mindig besegít, amikor keze megmozdul karomon, és végigsimít. Már nem remegek meg, csak jóleső szuszogással ébredek fel, kezemet félénken a combjára fektetve szoktatom magam az egészhez. Kicsit olyan mintha bűnös dolgoknak érzem még néha a dolgot, de annyira jólesik vagyis… annyira jó érzés, hogy… hogy másra nem is nagyon tudok gondolni.
Mikor a film végén már a stáblista megy félálomban szenderegve hunyorgok, míg a homlokomra nem hajol.
- Ébresztő – suttogja puhán a hajamba, mintha nem is akarna felébreszteni, de ajkai érintése a homlokomon villámokat szór minden porcikámba, és hirtelen felpattanok. Megtörlöm a szám mert ki tudja mennyire kábultam el, de szerencsére nem nyáladztam rá a drága pólójára.
- Azt hiszem most már haza kéne mennem – motyogom félig a tenyerembe, majd hogy ne legyek illetlen, gyorsan elkapom a kezem.
- Oké – mosolyog lágyan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és már csörög is a slusszkulcsa. Összeszedem a motyómat, és követem.
~*~
Amikor a házunk előtt megáll, ismét izgatottság lesz rajtam úrrá, pedig már sikerült nagyjából felfogni a dolgot, na de… na de most el kell tőle búcsúznom.
Egy kicsit még ülünk a kocsiban, még az övet sem oldottam ki.
- Akkor holnap? – kérdem oldalra nézve, és belepirulok már csak abba, ahogy rám néz. Ki fogja kezdeni a szívemet már csak a nézésével. Mi lesz még később? Úr isten, mi lesz később? Inkább nem gondolok bele… még.
- Holnap… - veszi át a beszélgetés fonalát elgondolkodva. – Voltál már bobozni?
- Micsinálni? – homlokomon kis kérdőjelek jelennek meg.
- Akkor megvan a holnapi program. – jelenti ki kiszélesedő mosollyal.
- Naa, ez nem éér, tudni akarom.
- Majd holnap meglátod – reagál le ennyivel én meg durcásan csücsörítek. Hát jó. Kioldom a biztonsági övet.
- Holnap hányra legyek kész?
- Mondjuk… kilencre – mondja elgondolkodva.
- Oké, akkor… holnap – na most blokkolok le. Nem igazán tudom, hogyan kéne elbúcsúzni, így az eddig megszokott berögződött mozdulattal a kezemet nyújtom.
Szép lassan elfogadja, majd olyan hirtelen ránt magához és megölel, hogy felsikkantok. Állával a vállamon támaszkodik, márkás parfümjének illata az orromba kúszik és mindjárt pocsolyává válok.
- Jó éjt River – suttogja a fülembe, amitől meg a pirulás hódítja meg bőrömet, tétován viszonzom az ölelést, már ahogy sikerül döbbenetemben… meg izgalmamban.
- Jó éjt – válaszolom vissza, majd elenged, egy utolsó félénk mosolyt küldök felé, majd kiszállok, és addig integetek neki, míg a kocsival el nem tűnik.
Épp hogy befordul a sarkon veszett nagy sebességgel felrohanok a szobámba, rávetem magam az ágyra mint egy mókus, és a fejemet a párnába nyomom, és próbálok valami szót kinyöszörögni, de csak tátogásra futja, majd nagy levegőt véve a hátamra fordulok.
Nem hiszem el… tényleg nem hiszem el… Én most… én most Joshal járok. Ez most komoly? Igen…
Veszettül a gép elé ülök, beizzítom a közösségi oldalt, semmi mást, majd azonnal az adatlap módosításra megyek. Ezek szerint… ezek szerint akkor mi most kapcsolatban vagyunk ugye? De… de őt nem írnám ki mellé viszont… viszont ha kitenném, azonnal letámadnának az ismerősök, hogy ki az.
Ajkaimat rágcsálva feszengek vagy fél óráig a gép előtt az egeret markolva, de végül nem csinálok semmit, berázok, kikapcsolok mindent, és lefekszem, hogy kihipent legyek a holnapi napra… Kár hogy nem tudok elaludni.
|
|
