Nem tudok aludni.. mégha megnyugtat is a tudat.. hogy mellettem van.. és nyugodtan szuszog.. arcát a mellkasomba temetve.

A világítótorony fénye.. ahogy végigvonul a parton.. a sekély vízben halak ugrálnak.. és kagylók csillognak. Elmélázva figyelem a vizet az üvegen át.. miközben a haját simogatom.

ZENE

Aztán egyszercsak.. ahogy a fénypászma elsüvít a parton.. egy árnyékot látok.. egy alak a sötétben.

Csak nem..?

Megvárom amíg újra körbefordul a prizma és a fény újra megvilágítja.. akkor már pár méterrel elõbb jár. Lassan oson.. akár a vadállatok. Sötét.. fekete ruháját elnyeli az éjszaka.

Máris megtalált volna? Az lehetetlen.

Óvatosan csusszanok ki mellõle. A táskámban kotorászva jövök rá.. hogy nem hoztam magammal fegyvert.

Hát ez remek.

Az ablakhoz lapulok.. figyelem ahogy elér a kocsiig.. majd körbejárja. Kezem ökölbe szorul.. ha arra gondolok mire készül.

Az a szemét.

Micuki felriad a zajra.. és álmosan pisligva fordul felém.

- Akito-san…

- Micuki.. maradj itt. El ne mozdulj érted? – kötöm a lelkére, és már rohanok is lefelé a lécspõn.

Ha kell puszta kézzel szedem darabokra azt a szemetet. Nem elég hogy a két gyerekét és a feleségét megölte.. most rám fáj a foga.. és Micukira.

Honnan tudhat róla? Hide szerint.. tudja. De honnan?

Futok a parton.. õ pedig mikor meglát nekiiramodik.

Biztosan azt hiszi van nálam pisztoly, de az összes dolog ami rajtam van az az alsónadrág amiben alszom.. és ez az elemi düh bennem.

Nagyon gyors a szemét.. van jópár méter elõnye.. mégis csökken közöttünk a távolság.

A tenger morajlik.. mintha zúgolódna a látottak miatt.

Aztán mikor már csak pár méterre vagyok tõle.. egyszer csak megáll.

Rávetem magam.. ütésem pont az állát találja el.. amitõl a földre esik. Megvillan a kezében valami.

Egy kés. Naigen.. õ azt szereti.

Hangokat hallok.. Micuki közeledik kiáltozva.

- Micuki.. maradj ott. – ordítom. Egy pillanatra fordulok csak félre.. õ pedig ellök.. kése végigvágja a mellkasomat. Sziszegve vágódom el.. még reflexbõl elkapom a bokáját.

Ütném ha tudnám.. de kapálózik. Gyomrom találom.. õ pedig belém rúg.

Tovább fut.. nem tud elmenekülni elõle.. Micuki.. neee…

Elkapja a karját.. kezében megvillan a kés.. de valahogy sikerül kiszabadulnia.

- Micukiii.. fuss… - kiáltom neki.. miközben mellette termek és igyekszem kicsavarni a kezébõl a kést.

Vér cseppen a homokra.. ahogy a kezem megvágja a kés.. de akkorsem eresztem.

Hogy az a rohadt.

- Kiscica.. – vigyorogja felé pillantva.. én pedig hátharúgom. De újra felkel. Utánakap..de nem éri el, mert a ruhájába csimpaszkodom.

Megragadja a hajam és annál fogva ránt rajtam egyet, én pedig olyan erõvel ragadom meg a kezét hogy az reccsen egyet, és kiejti a kezébõl a kést.

Vérben forgó szemekkel mászik felém.. én pedig a földre teperem és ütni kezdem. Azt hiszem betörhetett az orra.. mert a kezem csupa vér.

Te szemét.. hogy dögölnél meg.. te állat.. te rohadék.. – morgom, minden szavamnak egy ütéssel adva hangot.

Közben látom hogy többen szaladnak felénk.. karok ragadnak meg és lerántanak róla.

~ZENE VÉGE~

Még akkoris kapálózom mikor Hide parancsnok int hogy szedjék össze.. már ami maradt belõle.

- Micuki felhívott minket. – magyarázza miközben a mentõsök nekemesnek.

Õt keresem a szememmel de sehol sem találom. Nem csoda.. rémes lehetett. És aztán aztis végignézni.. mekkora vadállat vagyok. Most aztán.. még tõlem is rettegni fog.

***

Nemsokkal késõbb néhány ragtapasszal felszerelkezve (szerencsére csak megkarcolt a penge), sétálok a járõrkocsihoz. Õ ott áll.. épp az egyik kollegának diktál valamit.. aki szorgosan írja.

Hihetetlen.

- Hogy lehettél ennyire felelõtlen? Mikor eljöttem hozzád figyelmeztettelek de te fegyvertelenül mentél neki. Hívnod kellett volna minket.. nem hõsködni.

- Kirándulásra készültem.. – motyogom. - .. nem késelésre. Nem alszom fegyverrel..hacsak nem muszáj.

- Legalább a fiúnak volt lélekjelenléte felhívni minket. – torkoll le. Tudom megérdemlem. És aztis.. ahogy rám fog nézni...ezek után.

Egy örjöngõ gyilkos.. épp elég egy embernek egy életre.. neki kettõ is jutott.. hála nekem. És akkor még.. énis…

Hahh..

Õszintén csodálkozom.. mikor hozzám sétál. De azon mégjobban hogy a következõ pillanatban nekem vágódik.. és hüppögve fúrja arcát a mellkasomba.

- Micuki…

- Úgy féltem…

- Sajnálom.

- Úgy féltem hogy bajod esik.

Na erre aztán végképp nem tudok mit mondani. Engem.. miattam…

Engem féltett? Mikor az a szemét.. akár õtis megölhette volna. Óh istenem..

- Sajnálom.. ez hozzátartozik.. ahhoz ami vagyok… - simogatom meg a fejét.

Miközben a technikusok a helyszínt biztosítják mi leülünk a vízpartra. Messzirõl még idelátszik a villogó piros-kék fény.. a járõrkocsik tetejérõl.

- Ezért mondtam hogy.. féltelek.. magamtól.. és attól ami velem jár. Nem ezt érdemled… - sóhajtok halkan.

- Akito-san.. én..

- Cssss ne mondj semmit. – teszem a szájára az ujjam, majd a következõ pillanatban.. már az ajkam van a helyén.

– Tudom.. –súgom a szájába.

Igyekszem zaklatott álomba üldözni magam, a történtek után aligha hiszem hogy tudnék aludni hogy itt van mellettem, mégis sikerül.

Aztán már csak érzésekre emlékszem.. ahogy szorosan hozzámbújik az éjszaka közepén.

- Micuki…

***

Reggel aztán korán felébredek.. és figyelem ahogy alszik.. békésen.. a virágmintás takarón. Mosolyra húzódnak az ajkaim.. és már szinte sajnálom hogy fel kell keltenem. Elnézném még így.. nagyon sokáig.

Viszont mielõtt kísértésbe esnék inkább kikelek mellõle… és a konyhába vonulok reggelit készíteni. Hajamat egy copfba fogom, és átdobom a vállam felett, mikor végigsimítok rajta veszem csak észre a belefont apró fonatokat.

Szóval akkor..mégsem aludt.. azaz nem sokat.

Sóhajtva csóválom meg a fejem, majd folytatom a pakolászást.

***

- Ébresztõ álomszuszék.. – súgom a fülébe, õ pedig édesen grimaszol egyet, és magára húzza a takarót.

- Mrrwrhmm..

Hogy mondod? Jólesõen kuncogok rajta, majd azért megkérdezem: - Hasadra süt a nap, Micuki. Meddig óhajtasz még aludni?

- Sokáig... – jön a válasz folytottan a párnából.

Mosolyogva húzom le róla a takarót, majd nekiállok csikizni, mire õ kacsagva rándul össze.

- Jó reggelt. – mosolyodom el mikor látom hogy a szemeit dörzsölgeti.

- Jó reggelt... – feleli, majd felágaskodik hozzám, és egy futó puszit ad.. a számra. Egy pillanatra úgy maradok, majd megrázom magam és kiterelem reggelizni.

***

Már a tejeskávénál tart.. vagy még..?

Elmélázva kenegetem a zsömléket vajjal, majd vékony sonkaszeletek teszek rá, és egy-egy paradicsom szeletet.

- Na és miért nem tudtál aludni éjjel? Horkolok talán? – kérdezem mosolyogva, a kérdés mégis komoly. Talán rémálma volt.. megint?

- Mibõl gondolod, hogy nem aludtam? – pislog rám ártatlan szemekkel.

Felemelem az egyik hajfonatot kibontott hajamból, majd elengedem mire az visszahullik a mellkasomra.

- Nem kevés idõdbe telhetett ezeket megalkotni. Szóval? Nyomaszt valami? – kérdezem.

Lehet hogy.. elrontottam mindent.. azzal hogy..

Hahhh.. – sóhajtok egy hatalmasat. Remélem azért nem. Igazán sajnálnám ha azért mert..

Lehajtja a fejét és bögrében barnálló tejeskávét fixírozza. Hmm nem lesz így jó.

- Micuki.. – kezem az övéire kulcsolom, együtt fogjuk a bögrét. - Nézz rám. Mi a baj?

Az ajkába harap, mintha mondani akarna valamit.. de aztán.. mégsem.

- Megijesztettelek azzal amit tegnap veled csináltam...? Ugye...? – teszem fel a kérdést.. ami nyomaszt.

Megrázza a fejét.

- Én csak...

- Hm?

- Semmi...

- Micuki... Hallani szeretném, mi a baj. Látom rajtad, hogy van valami... Tudod jól, hogy nekem mindent elmondhatsz. – bíztatom halkan.

- Az öledbe ülhetek? – kérdezi rám pislogva.

Elmosolyodom. Hogy lehet még ilyenkor is.. ennyire.. édes…?

- Hát persze.

Átül az ölembe, fejét a mellkasomnak támasztva kezd el beszélni.. miközben ujjaival a hajamat babrálja.

- Nem tudom elmagyarázni Akito-san... mert nem értem én sem. Csak annyit tudok, hogy nem akarok mást, csak veled lenni. Túlságosan is...

Megcirógatom a haját. Oh te.. butus.. ha tudnád… énis mennyire.. ezt akarom.

Sokáig nem szól semmit. Én sem. Mit is mondhatnék.. hogy a vonzalom amit iránta érzek.. kezd túlnõni azon a barátságon amit kezdetben elképzeltem? Hogy féltem õt.. magamtól.. az élettõl amit élek.. a csalódástól.. az aggodalomtól? Hogy félek azok után amin keresztülment.. sok lenne még neki.. mindaz amit iránta érzek? Ezt így nem mondhatom ki… nem…

A csöndet végül mégis én töröm meg, mikor látom hogy nem tud mit mondani.

- Én is így érzek. – felelem halkan, hiszen igaz.. csak.. a valóság ennél sokkal de sokkal bonyolultabb.

Óvastosn nyúlok az álla alá.. azt akarom hogy rám nézzen.. lássam a szemében hogy valóban így gondolja.. és igen.. sõt még több is…

Mikor lehajolok hozzá õ az aki elébe siet a csóknak.. bátortalanul és sután.. mégis már ettõl az apró mozdulattól olyan elemi erõvel tör rám a vágy hogy alig tudom türtõztetni magam.

Micukii.. hrr…

Ezt a mohó.. édes csókot.. ami miatt úgy remeg a karjaimban.. valahogy nem akaródzik megtörni. Majd mikor egy pillanatra elengedem hogy levegõt kapjon.. keze végigsimít a nyakamon.. érzem hogy elvesztem. Mohón vetem magam az ajkaira.. felmordulok ahogy beleremeg a mozdulatba..

Ahh jézusom.. hihetetlen.

Kis kezei nekem feszülnek.. én pedig kezem a tarkójára csúsztatva tartom meg a fejét.. miközben nyelvem vadul kergeti az övét. Felmorranva harapok gyengéden az ajkába. Olyan puhák.. olyan finomak..

Aztán észbe kapok.. ez talán.. a nemtetszését akarta kifejezni.. – jut eszembe ahogy a mellkasomnak feszülõ kezeire pillantok. Megint a frászt hozom rá.. fenébe!

Sóhajtva engedem el.. kipirult arcában gyönyörködve. Viszont arcom most egészen komoly. Azt hiszem.. kicsit elragadtattam magam. Nem szabadna.. Micuki nem érdemli meg..

Valószínûleg amúgysem tudna mit kezdeni azzal a vad vággyal amit iránta érzek.. csak megrémíteném. Hahh..

Megköszörülöm a torkom és felállok, visszaültetve õt a székre.

- Khm... Fejezd be a reggelit, mindjárt jövök, csak összepakolok néhány dolgot még az útra.

Huss. Akito el.

***

Sóhajtva csukom be magam mögött az ajtót. Édes istenem.. még mostis szinte égnek az ajkaim ahol hozzáértem.

Nem.. nem tehetem ezt. Nem akarom halálra rémíteni. Na.. nyugi… nyugalom..

***

Mikor kicsit lenyugodtam a konyhába veszem az irányt. Az én cuccaim ígyis be vannak csomagolva, csak be kell dobnom a táskát a csomagtartóba.. viszont ahogy látom… nem evett egy falatot sem.

Becsomagolok hát pár szendvicset.. hátha azért késõbb megjön az étvágya.

Lassan megérkezik õis.. finom szappan és fogkrém illat lengi körbe, én pedig lopha szívom be az illatát ahogy a zacsi fölé hajol hogy megnézze mit csomagoltam.

***

Nemsokára már a kocsiban is ülünk.. õ pedig izgatottan faggatna.. hová megyünk.. hogy néz ki az a hely.

- Majd meglátod. –felelem titokzatosan mosolyogva.

- Jaj olyan vaaagy...

Nevetve borzolok fél kézzel a hajába, miközben másik kezemmel tekerem a kormányt.

- Talán két óra és ott vagyunk.

Egy órával késõbb már hallom is.. úúúgy tudtam.

- Akito-san...

- Hm?

- Éhes vagyok.

Hehe.. lottóznom kellene.

Kikotrok a táskából egy szendvicset és átnyújtom neki.

- Mivel hozzá sem nyúltál a reggelidhez, gondoltam hogy erre szükség lesz. – felelem kacsintva, mikor megállok a pirosnál.

Fél órát vezetek még.. mire feltûnik az autóút mellett az óceán. A hullámok fehér tajtékot vetnek a fövenyre.. most egész sötétkék a víz.. szürke felhõk úsznak az égen. Ez a látvány.. valahogy mindig megnyugtat.

- Nézd, nézd! Egy világítótorony! Nézd! – kapaszkodik a karomba mikor leparkolom a kocsit egy, a parttól nem messze lévõ parkolóban. - Ugye megnézzük? Légyszi!

- Hát persze. – mosolyodom el, majd meglepõdöm.. mikor hozzám hajol és boldogan lehell puszit a számra. Mmm.. eperlekvár..

Évezkedve nyalom végig a száját. Nemcsak az eper.. õis csodálatos.. mmmm..

Ujjai a ruhámba markolnak.. érzem ahogy megremeg ahogy végigcirógatom ajkait a nyelvemmel.

- Micukih.. – sóhajtom halkan, majd felkapom a hatalmas sporttáskát a csomagtartóból. – Khm… menjünk.

***

Végigsétálunk a tengerparton.

Úgy érzem a hûs tengeri szellõ kifújja belõlem a gondokat.. a bevetések szörnyûségeit, a bûntudatot.. és a többi rossz érzést.

Csak ez a jó érzés marad.. hogy élvezem.. minden percét.. amit vele tölthetek. Ez már nem kötelességtudat.. nem segíteni akarás.. rég nem „segíteni akarom”.. hanem.. hihetetlen módon már attól boldog vagyok ha a közelében vagyok. Mi ez ha nem az.. ami sz-el kezdõdik és m a vége.

Aztán mikor elered az esõ.. derült égbõl.. ahogy az a tenger mellett szokott.. gyorsan kézenfogom és magam után cibálom a világítótorony felé.

Csodálkozik, mikor kulccsal kinyitom az ajtót.. és megpillantja a lépcsõt.

- De…

- A torony az enyém. A nyaralóm odafent van. Innen belátni az egész partot..azért választottam ezt. – magyarázom mosolyogva. – Na de.. nyomás fel.. mert megfázol.

Becsukom az ajtót.. és a táskával birkózva követem õt fel a toronyba.

A hatalmas prizma ami szórja szét a fényt éjjel a parton.. legfelül van.. a tetõtérben.. alatta egy kör alakú helység.. ami úgy van megcsinálva hogy körben ablakokkal.. és egy beépített körkanapéval amire összevissza rengeteg párnát dobáltam mikor utoljára jártam itt.

Az üvegen most az esõcseppek folynak lefelé.. a nap átsüt a felhõk között.. és a tenger fölött szivárvány jelenik meg.

Õ az üveghez tapadva csodálja a kilátást…míg én lepakolom a cuccokat, majd mellé telepedek.

- Olyan szép… - mondja mosolyogva, majd elpirul ahogy rámnéz. Hát izé.. kissé eláztam. De te is.

Kerítek egy takarót és bebugyolálom vele.. hogy csak a feje látszik ki, majd lemegyek egy fél szintet a lécspõn.. a miniatûr konyhába.

Azt hiszem hagytam itt.. mit is.. jah igen.. forrócsokit. Megtalálom a zacskót.. és míg a tejet melegítem, eszembe jut.. milyen rég jártam itt.. úgy, hogy nem lelkileg összetörve.. megnyugvásra használtam ezt a helyet. Általában a nehezebb bevetések után.. kell egy-két nap mire összeszedem magam. Ugyan megszoktam már.. hogy a munkám során.. emberek halnak meg.. de ez olyan amin az ember sosem tud csak úgy átlépni. És ez a táj.. ez a hely mindig megnyugtatott.

- Akito-san.. Akito-san.. – hallom a hangját. Kétségbeesetten kiáltozik.

Csapot-patot eldobva rohanok hozzá, és rettenetesen megkönnyebülök mikor látom hogy semmi baja.

- Mi a baj?

- Nézd. – nyomja az ujját az üveghez.

Odalent a parton.. nem messze innen. Egy hatalmas testet sodort partra a víz. Egy delfin?

- Segítenünk kell neki. – mondja, és már szalad is lefelé.

- Micuki.. – kiáltok utána.. de hiába. Így rohanok énis utána.

Mire odaérek már ott térdel a sárra avanzsált homokban.. és simogatja. Igen az.. fehérdelfin. Talán az egyik áramlás sordorhatta partra. Azt gondolná az ember hogy a bajbajutott állatok veszélyesek lehetnek..de ez.. úgy tartja oda a fejét neki.. mintha egy kiskutya volna.

Fél tonnás kiskutya.

***

A víz az arcunkba folyik.. míg erõlködve próbáljuk visszanyomni a vízbe. Karomon megfeszülnek az izmok ahogy lökök rajta egyet, már térdig a vízben állok, de még mindig túl sekély a víz.

- Ne félj.. – kiabálja neki.. túlkiabálva az esõt.. és a szél süvítését, miközben teljes erejébõl nekifeszül hogy kiszabadítsuk a homokból. Centiméterenként csúszik elõre.. már alig látok a szemembe folyó esõtõl.. hajam az arcomba tapad.. a víz felcsap a mellkasomig.

Aztán egyszer hirtelen csap egyet a farkával és beljebb löki magát.

Micuki boldogan neveti el magát.. és hátraesik a lendülettõl. Illetve csak esne.. de én megfogom.

A delfin csettint egyet azon az éles hangon amivel õk kommunikálnak.. majd közelebb úszik.. amennyire a víz sekélysége engedi. Feje már szinte a lábát érinti.

- Szívesen. – felelem mosolyogva, hiszen.. tényleg olyan mintha megköszönné.

Mosolyogva figyelem ahogy elúszik.

Mire kiérünk a vízbõl az esõ is eláll.. és kisüt a nap a felhõk közül. Csurom vizes a ruhánk.. de jókedvûen sétálunk a világítótorony felé.. amikor egy fekete autót látok lefékezni az enyém mellett a parkolóban.

Hófehér inges alak csapja be a kocsiajtót.. hunyorog a fényben, miközben a partot pásztázza. Na ne…

Remélem nincs baj. Mert elméletileg szabadságon vagyok. És õ nem szokott csak úgy felkeresni.

Micuki meghúzogatja a ruhám ujját.. miközben azt figyelem ahogy közelebb sétál.

- Baj van.. Akito-san..?

- Remélem nincsen. – felelem, miközben Hide átverekszik a homokon.

- Szia..bocs. A kollegák mondták hogy valószínûleg itt vagy. Beszéltél róla hogy ki akarsz jönni.

Bólintok.

- Baj van? –kérdezem komolyan.

Ránéz Micuki-ra mintha nem elõtte akarná mondani. Ha munkával kapcsolatos akkor talán nem is kéne.. ám õ közbeszól:

- Semmi baj. Erõs vagyok.

Bólint, mosolyogva. Szemüvegén megcsillan a napfény.

- Emlékszel a késelõs gyilkosra?

- Arra a koreai fickóra aki kinyírta a gyerekeit? – kérdezem, miközben érzem hogy Micuki keze a tenyerembe csúszik.

A fõnök lassan bólint.

- Mi van vele?

- Kiengedték.

- Mi van??? – kérdezem megrökönyödve. – Az a pasas közveszélyes.. az meg hogy lehet?

- Gondolom jó ügyvédje volt. Vagy lefizette a bírót. Már ráállítottam a korrupcióellenes csoportot.. Akihiko-ék ki fogják deríteni ha a bíró a ludas. De nem ez a lényeg. A fickó szabadlábon van. És téged akar. Jobb lenne ha egy idõre..

- Nem fogok elfutni. – felelem morogva.

- Tudod hogy ismeri az arcod. Ha nem tépi le a maszkod nem lenne baj. De így.. – Micukira pillant. – Veszélyben vagytok.

- Nem félek. – feleli vékony hangon mellõlem..olyan eltökélten amilyennek még nem hallottam.

- Micuki.. –pillantok rá aggódva. Ebbe talán.. nem kéne belekevernem. – Talán mégis jobb lenne ha..

- Nem akarok egyedül maradni. – néz rám szomorúan. – A nénikém elment..

- De szólhatok neki.

- Melletted biztonságban érzem magam.

- Mellettem vagy most a legkevésbé biztonságban. – sóhajtok.

- Nem érdekel. – feleli megszorítva a kezem.

- Nahát.. nahát. – mosolyodik el Hide. Váltunk egy sokatmondó pillantást, majd folytatja amibe belekezdett:

- Beköltözhetnétek az egyik túszoknak fenntartott házba.

- Nem kösz. – felelem.

- Ahogy gondolod. – sóhajt gondterhelten. – De légy készenlétben. A fiúkat már ráállítottam a fickóra.. egy rossz lépés és visszakerül a sittre.

- Még valamit. – állítom meg mikor meg menni készülne. Visszafordul és rámpillant a válla fölött.

- Te nem veszel részt az akcióban.

Felvont szemöldökkel sandít rám. Neki mint rendõrfõnöknek..amúgysem szabadna.. de nekem jobb okom van rá.

- Mert akkor.. neked kell vigyáznod rá.

Végignéz rajtunk.. majd bólint.

Sóhajtva tartom arcom a hûvös szélbe.

- Akito-san.. – hallom a hangját magam mellõl. Kezem a vállára teszem.. és letérdelek hozzá.. hogy egy magasságban legyen a fejünk.

- Ne félj Micuki.. nem engedem hogy bárki egy ujjal is hozzádérjen. – suttogom, miközben arcom puha hajába temetve ölelem át. Érzem testének alig érezhetõ remegését. Jó volna azt gondolni hogy csak fázik.. és nem a félelem miatt remeg.

Remek Akito.. megint tönkreteszel mindenkit magad körül.

A kocsinak dõlve várom, mikor nemsokára kisiet az ajtón. A haja még nedves, meg is jegyzem hogy meg fog fázni, de csak legyint és rám mosolyog.

Mosolyog.. megint.. én pedig azon kapom magam hogy jó volna az utat is nézni végre.. elvégre vezetek vagy mi.

Nemsokára haza is érünk, és a konyhaasztalon két cetli vár minket, az egyik nekem címezve. Instrukciók az ételekhez, hogy találok bizonyos dolgokat a házban, és hogy vigyázzak Micukira amíg õ távol van.

Hát azt hiszem.. ennél mi sem természetesebb.

A hûtõhöz lépek, hogy megnézzem az odakészített életeleket, amikrõl a papíron azt írta fel vannak cetlizve, és külön süteményt és készített.. nekem. Hát ez kedves.

Aztán kinyitva a hûtõajtót harsány kacagásban török ki.

Hát ez.. rengeteg..

- Ez egy hadseregnek is elég. - jegyzem meg nevetve, õ pedig vállat vonva feleli:

- Mindig ezt csinálja.

Hát..legalább a fõzéssel nem kell vacakolnom. Úgysem fõzök annyira jól.

Micuki elmegy elrakni az edzõscuccait, én nemsokára visszatér egy farmerben és pólóban. Még ebben is olyan karcsúnak tûnik, hogy alig tudom elkapni róla a tekintetem. Naa. Nem mágnes az.. csak egy karcsú derék.. csípõ.. fenék..

Arggh fejezd már be!

Legszívesebben jól fejbevágnám magam.

Nekilátok a terítésnek hogy addig se õt nézzem. Segít, amivel megint közelebb merészkedik hozzám. Óh egek.

Hmm.. ennek nagyon finom illata van.. akármi is ez.

Leülünk enni. Mmm tényleg nagyon fincsi.

- Itt is alszol ugye? - kérdezi hirtelen, szemecskéivel rám pislogva, aminek ha nem akartam volna is az lenne a vége, hogy mostmár itt alszom, mert ennek aztán nem lehet nemet mondani.

- Ühüm. A cuccaim a kocsiban vannak még, majd behozom. - felelem lenyalva a kanálról az utolsó falatot.

Látom ahogy megörül neki, de nem szól semmit. Nem is baj.. beszélnek helyette a szemei.

A vacsora után tv-t nézünk. Csupa rombolás.. robbantás, tömegkatasztrófa, sikkasztás, politikusok, adótörvény.. áhh..

Micukit figyelem aki a szõnyegre telepszik.

- Nyújtanod kell? - kérdezem érdeklõdve, de hülye kérdés, hiszen látom hogy azt csinálja.

- Kezdenek bemerevedni az izmaim. Hosszú kihagyás után sajnos elõfordul. - feleli, a lábára hajolva szinte teljesen.

- Értem.

Figyelem ahogy csinálja.. a tv szinte nem is érdekel.. mégcsak nem is hallom.

Sporthírek közben, figyelem ahogy az égnek nyújtózva a karjait nyújtóztatja. Hát.. azok után a mutatványok után nem csodálom ha merevek kicsit az izmai.

- Segítsek? - kérdezem egy idõ után, mikor látom hogy a végére el is fárad benne.

Bólint, én pedig a háta mögé térdelek és megpróbálom a földig nyomni. Hihetetlen milyen hajlékony.. milyen könnyedén lemegy spárgába.. és még most ez is.

Viszont most csak erõlködik.. ha nem lazítja az izmait még a végén megsebzi ez a nagy erõkifejtés.

- Erõsebben.. - nyögi halkan.. orra már a szõnyeget érinti.

- Lazíts Micuki, különben semmit sem ér... - felelem nyugodtan.

- Tudom... csak eltunyultam, és a sok kihagyás miatt merevek még az izületeim... -feleli és.. csodák csodájára sikerül végre. Teste a szõnyeghez simul, majd könnyedén emelkedik fel, mosolyogva. Jókedvûen simítom végig a hátát.

Ahogy felnéz rám.... mosolyogva. Édes Istenem..

Legszívesebben itt helyben leteperném hogy aztán...

Észre sem veszem hogy nemcsak gondolom ám a dolgot, hanem cselekszem is, õ pedig úgy hagyja magát, mintha csak erre várt volna eddig.

Hihetetlen...

Végigsimítok az arcán.. puha hajába bújnak az ujjaim.. kezemet a tarkójára csúsztatva döntöm el a szõnyegen. Érzem karcsú testét magam alatt ahogy hozzá simulok... szemei tágra nyílva pillanatanak rám, de nem akar elmenekülni.. vagy ellenkezni.. valószínûleg fogalma sincs mit akarok tenni.

Akito.. nem tehetsz tönkre egy ilyen ártatlan.. gyönyörû fiút.. nem.. nem lehetsz ilyen..

Sóhajtva emelkedek fel róla, majd kézenfogva húzom fel.. azzal a mondattal hogy: - Gyere, kezdõdik a film.

Ahh.. Akito te szerencsétlen..

Próbáloka tv-re koncentrálni..de érzem hogy engem figyel. Valószínûleg rájött hogy mit akartam tenni.. és most..

Érzem ahogy keze megérinti az enyémet. Ránézek mosolyogva.

Vagy mégsem?

Kis édes..

Mosolyogva ragadom meg a kezét, és húzom közelebb magamhoz. Jön is azonnal, bújik hozzám mint egy édes kiscica. Fejét a vállamnak támasztva nézi a tv-t õis.

- Sajnálom... nem tudom mivel bántottalak meg, ne haragudj... - szólal meg idõ után. Csodálkozva pillantok rá. Mivan??

- Micuki... te azt hitted haragszom rád? - kérdezem értetlenül.

Apró bólintás.

Édes Istenem.. pedig dehogy.

- Dehogy haragszom - ölelem magamhoz, arcom a hajába fúrva. - Soha nem tudnék rád haragudni...

- Akkor miért nem...? - motyogja halkan.

Hát ez hitetetlenül édes. Azt hiszi haragszom rá azért nem csókoltam meg.. pedig csak meg akarom õt óvni..

- Semmi...

Figyelem ahogy elfordítja a fejét, bizonyára zavarban van, azért nem akar rámnézni. Hát ez édes..

Finoman az álla alá nyúlva fordítom magam felé a fejét, és rámosolygok.

- Semmi baj.. éncsak.. azt hiszem túlságosan is féltelek.

- De.. én.....én nem... miért..?

Miért? Hát ez bonyolult kérdés. Ha te azt tudnád.

Magamhoz húzom, állam a feje búbjára támasztva ölelem át szorosan. Nem mondhatom el neki.. nem árulhatom el ilyen nyíltan hogy belészerettem... hiszen..valószínûleg nem tudna vele mit kezdeni.. és csak megijeszteném.

Mélyet sóhajtok, ujjaim a selymes tincseket cirógatják hátul a nyakán. Érzem ahogy beleborzong. Milyen kis érzékeny...

- Túlságosan fontos vagy nekem ahhoz.. hogy megrémítselek és elveszítselek miatta.. - sóhajtom halkan.

- Nem értem.. - pillant fel rám.

- Nem baj. - felelem és visszatemetem arcom a hajába. Addig jó, amíg nem érted. Addig nem fogsz eltaszítani magadtól. Már az is elég volna, hacsak így melletted lehetnék. De persze.. én ennél sokkal többre vágyom.

Sokkal..de sokkal többre.

***

Nézzük a tv-t. Azaz.. õ a tv-t, és folyamatosan csicsereg róla.. magyaráz valamit arról hogy ezt a filmet látta a moziban, és hogy a végén ki fog derülni hogy a lány nem is a fõhõst szereti, hanem annak a testvérét.

Én közben õt figyelem, de amikor észreveszi hogy nézem, zavartan ficeregni kezd. Nem húzódik el, csak nem tud nyugton maradni.

- Mi a baj.. ? Micuki.. - kérdezem, a reklám alatt, miközben épp a teáscsészéket helyezem el az asztalon.

- Semmi. - feleli gyorsan és rámmosolyog azzal „a nyugi minden rendben” mosollyal, amirõl azonnal tudom, hogy épp az ellenkezõje.

- Nyugodtan elmondhatod. - mosolygok rá, és leülök mellé. - Nem érzed jól magad hogy itt vagyok? Szeretnéd ha inkább hazamennék?

- N..neem. Nem dehogy. - kezd el zavartan hadonászni. Hallom ahogy halkan felszisszen.

- Micuki.. - nézek rá gyanakodva. - Fáj valamid? Gondolhattam volna.. biztosan meghúztad edzés közben.

- Nem..öö.. - kezd el mentegetõzni. - Nem.. semmi komoly.

- Azért mégis az ha fáj. - nézek rá kissé rosszallóan, mégis kedvesen.

Olyan vörös az arca mint a paradicsom. Vajon miért? Nem kell azt szégyellni ha valami fáj.

Megfogom a kezét, mire õ elhúzódik tõlem, majd a következõ pillanatban felpattan és eltûnik a fürdõszobaajtó mögött.

Sietek utána, de magára zárta az ajtót. Odabentrõl vízcsobogást hallok.

- Micuki.. jól vagy..? - kérdezem bekopogva.

- Öh.. per..szehh.. - hallom odabentrõl.

- Micuki.. nyisd ki az ajtót!

Semmi válasz.

- Micuki.. mi a baj?

Még mindig csak a vízcsobogás. Mi a fenét csinálhat odabent? És ha rosszul van? Ha újabb pánikroham.. vagy valami szörnyû..

- Micuki.. ugye tudod hogy engem egy ajtó nem tart vissza? - kérdezem mostmár komolyan. Naná.. egy kommandóst egy acélajtó sem.. pláne nem egy ilyen vékony fa.

- ...nem ér.. a hideg víztõl eddig mindig.. - hallom folytott hangú bosszankodását az ajtó mögül.

- Micuki..

Ijedt hangon válaszol. Csak tudnám mitõl fél ennyire.

- Akito-san.. kérlek ne gyere be..!

- De mi a baj Micuki.. ? Rosszul érzed magad?

- Ööö.. én nem..

- Kérlek. - sóhajtom halkan, az ajtófélfának támasztva a homlokomat. Úgy néz ki ez mûködik, mert nemsokára nagyon lassan kinyílik az ajtó, és megjelenik benne õ.. egy szál köntösben.

Arca pipacspiros.. és mintha...

- Micuki.. - térdelek le elé. - Mitõl vagy csurom víz? - kérdezem aggódva és köntöse hosszú ujjával letörlök egy kósza vízcseppet hófehér kulcscsontjáról. Istenem.. milyen gyönyörû...

- Én.. én.. csak.. - hüppögi. Édes istenem.. nehogy sírni kezdj nekem.. annyira nagy baj nem lehet. - Ígérd meg hogy nem nevetsz.. - mondja halkan, és szörnyen komolyan néz rám.

- Bármit megígérek.. csak mondd már. Mi a baj?

Óvatosan fogja meg a kezem, és a köntösére csúsztatja elöl. Lesüti a szemét... és még a száját is összeszorítja. A puha anyag alatt.. valami keményet érzek az ujjaimmal.

Elõször csodálkozva nyitom el a számat, majd a megkönnyebüléstõl hangosan kacagni kezdek.

- De megígérted! - veti rám magát és kezd el játékosan ütögetni, én pedig fetrengek a nevetéstõl.. miután hátralökött a szõnyegen.

- Semmi baj. - túrok a hajába mosolyogva. - Nem rajtad nevetek. Csak annyira örülök hogy nincsen semmi komolyabb bajod..

- Hát ez nem elég baj? - sóhajt halkan. - Valami baj van velem.. azt hiszem..

- Dehogy van. - vigyorodom el jókedvûen. Hajam szétterül a szõnyegen.. õ pedig kíváncsian pillant le rám. - Ez teljesen természetes. Velem is elõfordul.

- Tényleg? - néz rám nagy szemekkel.

Bólintok.

- De ez.. olyan.. kellemetlen. És fáj is.. - szüttyögi halkan, és zavartan süti le a szemeit. Megtámaszkodom a kezeimen és felemelkedem hozzá, tenyeremet az arcára simítva.

- De van annál sokkal jobb módszer mint hogy hidegvízben áztatod magad. Ezzel csak annyit érsz el hogy még össze is szedsz egy jókis tüdõgyulladást.

Figyelem ahogy rám pislog. Arcáról kezd eltûnni a zavar pírja, viszont még mostis érzem keménységét hozzám simulni. El sem hiszem.. ezek szerint nemcsak engem izgat fel a közelsége. A kis édes.. és még nem tudja miért.

- Mit.. mit csinálsz olyankor? - kérdezi kíváncsian, rám pislogva. Hihetetlen milyen kis ártatlan. Most komolyan arra kíváncsi hogy..?

Hát rád gondolok és..

Najó.. azt hiszem.. jobb lesz ha lenyugszom. Ígyis elégé kényes neki a téma. De legalább kiderült hogy semmi komoly.

Felkászálódom a földrõl.. felsegítem õt is és kézenfogom.

- Megmutatom ha te megmutatod a szobádat.

Mosolyogva bólint és már húz is a megfelelõ irányba. Már nyitja is az ajtót.. kellemes hangulatú.. halványzöld és bézs színû szobába toppanok, köröskörül rengeteg serleg és aranyérem.

- Hûû.. ezeket mind te nyerted? - simítom végig az egyik serleg szélét.

Büszkén mosolyog.

- Igen.

A széles ágyon egy egyszemû, rongyos plüssmaci trónol.. a tömérdek párna közt. Párna gyûjteménye lehet, ugyanis a szoba több pontját is párnahalom borítja, nem csak ágyat.. a sarkokat is.. a szoba egyéb szabad tereit.

A könyvespolcon a könyvek elõtt, képek. Fotók a versenyekrõl, róla és a nénikéjérõl.. és.. a barátairól. Mosolyogva figyelem ahogy odalép, és a kezébe veszi a képet. A mosoly lehercad az arcáról és szomorú, vágyakozó kifejezésbe megy át. Elveszem tõle, és visszateszem a polcra.

Ne.. most ne szomorkodj.. Micuki...

***

Ahogy rám néz.. várakozva.. mégis már egyetlen érintésemtõl megborzong.. érzem. Zavarában a macija történetét kezdi el mesélni.. hogy õ egy nagyon régi maci, és amikor még kicsi volt lenyelte az egyik szemét.

Hangosan kacagva dõlök hátra az ágyon, õ pedig mosolyogva hajol fölém.

- Most biztosan kis ostobának hiszel.. - mondja elszontyolodva.

- Mibõl gondolod? - kérdezem mosolyogva, kisimítva az arcából egy hoszabb tincset. - Sosem hittelek ostobának.

Kezemet a tarkójára csúsztatva húzom le magamhoz. Érzem testének alig érezhetõ remegését ahogy ajkaim az övéit érintik. Kezeivel a vállamnak támaszkodik... ezek szerint még mindig zavarja a közelségem amikor.. hmm..amikor felizgatja valami.

Másik kezem a hátára téve húzom le magamhoz, õ pedig rámzuhan... közelségébe pedig én magam is beleborzongok. Legvadabb álmaimban sem képzeltem hogy a mai nap.. az õ ágyában fogok kikötni.. karcsú testével az enyémen. Viszont ez a csók.. annyira jó hogy alig tudom abbahagyni. Ahogy kis nyelve simogatja az enyémet.. ajkainak íze.. és a tudat hogy õ.. csakis õ hat rám így.. hogy egyszerûen megbolondulok..

Sóhajtva válok el tõle.. figyelve ahogy pihegve hanyatlik rám, és a nyakamba temeti az arcát. Meztelen bõrömön érzem minden egyes kapkodó lélegzetvételét. Ez viszont már rám sem hatástalan..

Zavartan süti le a szemét, én pedig elmosolyodom rajta. A köntös lecsúszott a válláról.. én pedig végigsimítok hófehér.. csodásan sima bõrén.. amit már olyan rég vágytam így érinteni. Érzem ahogy megborzong. Hanyatt döntöm az ágyon, úgy hajolok fölé.. hosszú hajam az arcát érinti.. szemei engem fürkésznek.

- Micuki.. - súgom halkan a nevét. - Hunyd be a szemed..

Bólint és meg is teszi, én pedig csodálkozva mosolyognék .- hogy mennyire megbízik bennem.. azok után ami vele történt - ha nem lennék ennyire izgatott.

Óvatosan simítok végig a mellkasán, szétcsúsztatva rajta a puha köntöst. Bõrén még ott fénylenek a vízcseppek, érzem ahogy a hajamba túr ahogy lehajolok hozzá, és kínzóan lassan lecsókolom róla a vizet. A hajamat simogatja, megborzongok ahogy a tarkómra csúzik a keze.

Elmosolyodom ahogy felsóhajt halk hangon, nem veszem ki a szavait, csak a nevemet.. ahogy kimondja...reszketeg hangon.. pont akkor.. mikor végigsimítok az ágyékán.

Figyelem ahogy megmarkolja a takarót, arcán verejtékcseppek gyöngyöznek.. mégis .. olyan szép ilyenkor.

Magamba iszom a látványt.. minden egyes pillanatát.. ahogy gyönyörtõl részegülten vergõdik alattam. Hahh istenem..

Elég neki pár apró simogatás, majd mikor kicsit erõsebben megszorítom.. teste ívbe feszül a gyönyörtõl.

Figyelem ahogy kinyílnak a szemei.. most egészen világosszürkék és ködösek... még mindig levegõ után kapkod.

Magamhoz húzom, õ pedig bújik hozzám, fejét a vállamba fúrva, érzem ahogy piheg, mint aki kilométereket futott.

***

Várom hogy megnyugodjon.

Késõbb jövök csak rá.. azt ígértem megmutatom.. közben õ ebbõl aztán nem látott semmit.

Na annyi baj legyen.

- Kimegyek a ruháimért. - simogatom meg a fejét.. mikor már egy ideje nyugton fekszik mellettem és éppen a hajam egy tincsét fonja be. - Addig öltözz fel nehogy megfázz.

Mielõtt kimennék a kocsihoz megmutatja a vendégszobát, ahová bepakolhatom a cuccaimat.

Mikor azonban visszajövök már a vendégszoba hatalmas ágyán fekszik. Felvont szemöldökkel nézek végig rajta, miközben lerakom a sportáskámat és kiveszek belõle egy tiszta alsót meg egy fekete pólót.

- Itt alszol? - kérdezem, bár nyilvánvaló. Huh Akito.. akkor viszont vissza kell fognod magad. - sóhajtok, õ pedig zavartan bólogat. Elõtte egy tányérban mindenféle csokis édesség.

- Oké, mindjárt jövök csak megfürdök. - bökök fejemmel a fürdõszobaajtó felé, õ pedig bólint. A hátam közepén érzem a tekintetét.. miközben besétálok az ajtón.

Kissé csöndes.. mióta..

De nem baj. Nem csodálom hogy az.

***

Olyan sokáig maradok benn a fürdõszobában hogy már aggódni kezd, de megnyugtatom hogy mindjárt megyek. Meg velem együtt a gõz is.. kitódul az ajtón.

Leülök mellé az ágy szélére, és elorzom az éppen bekapni készült csokis meggydarabot.

Rosszallóan néz rám, majd elvesz egyet és felém nyújtja. Elmosolyodom és ledõlök mellé.

- Arra gondoltam.. hogy nem kell itt töltenünk az egész hétvégét. Ha gondolod elmehetünk a nyaralómba. Az északi parton van.

Felcsillan a szeme.

- Olyanod is van?

- Igen. - mosolyodom el.

- Szeretnéd megnézni? Bár hideg lesz holnap.. de majd jól felöltözünk. - simogatom meg a fejét.

- Oké.

Befészkeli magát mellém.. én pedig betakarom. Olyan jó érzés.. amitõl nem szeretnék megválni.. pedig ha így folytatom.. vagy halálra rémítem.. vagy..

Nem, ebbe belegondolni sem akarok.

Hallom ahogy félálomban azt motyogja..

- Köszönöm Akito-san..

- Nincsmit. - puszilok bele a fülébe. Összeborzong. - Ahhoz képest ez semmiség amit te adtál nekem.. - teszem hozzá egészen halkan.

Igen.. végre érzem hogy ember vagyok, nem pedig egy gép aki parancsot teljesít.. és aki miatt emberek halnak meg.

És ezt neked köszönhetem.

A nagynénje mosolyogva fogad minket. Ahogy belépünk megcsap valami incsiklandó illat, ami minden bizonnyal az ebéd ami ránk vár.

Micuki mosolyogva, lelkesen mesél neki a fesztiválról.. és Momokáról, meg a sárkányról amit nyertem neki.

Az ebéd tényleg fennségesre sikerült, de hát mit is várok egy olyan valakitõl akinek a fõzés és a sütés a mindene.

Mikor befejeztük segítek neki összeszedni a tányérokat. Amíg Micuki nincsen hallótávolságon belül, felém fordul és mosolyogva köszön meg mindent.

- Micuki-nak nagyon jót tesz a társasága Akito-san. A pszichológusa azt mondja nagyon sokat javult az utóbbi idõben. És ez nagy dolog ahhoz képest ami történt.

- Én...

- Nem, ne mondjon semmit. - int le mosolyogva. - Nagyon köszönöm hogy törõdik vele. Már nagyon rég óta nem láttam így mosolyogni, ilyen vidámnak.

Mosolyogva nyomja a kezemben a becsomagolt ételt, és süteményeket.

- Jó szórakozást! - köszön el immár az ajtóból, Micuki pedig izgatottan pattan a kocsiba.

Komolyan ennyit számít neki hogy valaki mellette van? Vagy ez most miattam van?

Bár nem tudom.. egész úton ezen gondolkozom.

***

Mikor megérkezünk rögtön nekilátunk az akvárium összeállításának.

Micuki hozott magával egy csomó mindent, így végre nem kell az én ruháimat viselnie. Pedig azis jól állt neki. De még mennyire.

Felütöm a kézikönyvet õ pedig mellém ül és együtt olvassuk hogy mi a teendõ. Momoka izgatottan tátog az üvegtáljában.

Mutatom neki hova tegye a szjnes kavicsokat,  míg én a rajz alapján összeszerelem a víztisztító és levegõztetõ berendezést.

Figyelem ahogy nagyon óvatosan a kavics tetejére illeszti a kis kastélyszerû házat. Végül jöhet a víz is, õ pedig gyorsan átolvassa meg az utolsó tanácsokat.

- Itt azt írja, hogy 10 csepp bigyót kell csepegtetni literenként. De mi nem vettünk ilyen bigyót... - mondja halkan, aggódva pillantva a vízre.

- Mutasd! - hajolok fölé.

- Hmm.. itt azt írja hogy ...a melegvízi halaknak szükséges a fertõtlenítõ és algátlanító a vízbe.. - olvasom hangosan. - .. de az aranyhalak hidegvízi halak. - teszem hozzá mosolyogva.

Nem is figyel rám. Csak bambul rám.. mintha nem is itt járna.

- Micuki..?

Hirtelen kapja fel a fejét, és hátrahõköl, olyan lendülettel hogy a szék is borul vele.. azaz csak borulna ha nem kapnám el.

A nyakam köré fonja a karjait hogy ne essen hátra, én pedig mosolyogva figyelem kis piros arcát. Vajon most mire gondolt amitõl így elpirult?

- Bo... bocsánat, én csak... - dadogja, a fejét elfordítva zavartan. - Elgondolkoztam és... Mit is mondtál?

- Semmi baj - simogatom meg az arcát. - Azt, hogy a te halad fajtájának nem kell csepegtetni a vizébe abból a koncentrátumból.

- Oh értem...

Elhúzódik tõlem.. pedig élveztem ahogy a nyakam ölelte azokkal a puha karjaival.

Figyeli ahogy hajkurászom a halat, majd egy kis vízzel egyetemben a tenyerembe véve õt, teszem át az akváriumba.

Izgatottan lesi ahogy a halacska körülúszkálja új birodalmát.

Megkóstolja a növényzetet, a kavicsokat, majd eltûnik a házban. Várjuk hátha elõjön, de ezek szerint épp a berendezéssel ismerkedik odabent. Haha..

- Szerintem tetszik neki.. - suttogja, mintha attól félne hogy megzavarja valamiben, az új helye felfedezésésben lévõ kis állatot.

Állam a fejére támasztva figyelem énis mosolyogva.

- Igen, szerintem is. - felelem halkan.

Nézzük hátha elõjön, de nem akaródzik neki.

- Talán mert szégyenlõs -felelem jókedvûen. - Na, megyünk fürdeni? - kérdezem felé fordulva, õ pedig lelkesen bólint.

- Igen!

És már el is tûnt szobairánt.

Énis megkeresem a fürdõnadrágomat, és két hatalmas törölközõvel felszerelkezve várom hogy elõmerészkedjen.

Kicsit sokáig elidõzik, már épp azon vagyok hogy bemegyek utána hátha baj van, mikor elõkerül.

Az egyik puha törölközõt neki nyújtom.

- Indulhatunk? - mosolygok rá.

- Hm? Ja igen... persze...

Mintha nem is itt járna. Furcsa.

Na mindegy. Most azt hiszem a legjobb lesz ha mindketten elfelejtünk mindent. Én a tegnap éjjelt, õ pedig azt a minden bizonnyal kellemetlen dolgot ami nem hagyja nyugodni.

***

A tenger lágyan hullámzik mikor besétálunk a habjai közé. Azaz elõször csak én.. õ odakintrõl nézi ahogy a hullámok lassan elborítanak, és a hajamat megrázva vetem magam közéjük.

Mikor feljövök a felszínre már õ is bent áll a vízben, derékig elborítja a hûvös kékség, fekete tincseibe belekap a sós illatú szél.

Odaúszom hozzá, derékon ragadva húzom beljebb, õ pedig ficánkol mint egy halacska. Nevetését messze viszi a szél.

Lefröcsköl, én pedig eldobom õt, hogy nem messze hatalmas csattanással csapódik a vízbe.

- Ez nem ér.. te erõsebb vagy. - fújja fel az arcát, aztán kezével csapkodva jutatt egy jó adag sós vizet az arcomba.

- Ez a nem fair. - felelem kacagva. Mire kipislogom a szemembõl a sós vizet, addigra õ már a hátam mögött van, és a nyakamba a kapaszkodva csimpaszkodik belém.

Megpróbálom lerázni magamról, mint bika a lovasát a rodeón, de õ olyan erõsen csimpaszkodik belém hogy nem sikerül. Kacagva vergõdöm alatta, õ pedig nevetve fogódzkodik, miközben össze-vissza csapdossuk magunk körül a vizet.

Végül csurom vizesen kászálódunk ki a vízbõl.. mindeketten fáradtan lihegve.

Ledobom magam a homokba, nedves testemhez azonnal hozzáragadnak az apró szemek, nagyot sóhajtva nyújtózom ki.

Õ fölöttem áll és néz. Nem nagyon látom mert a nap pont a háta mögül süt.. aranykoronát rajzolva neki.

- Gyere! - paskolom meg a földet magam mellett, mire õ is leül mellém. A törölközõt a vállára terítve. Mosolyogva simogatom meg a hátát, és a törölközõ anyagába markolva húzom le magam mellé.

Sikkantva vágódik hanyatt, és bosszúsan pislog rám.

Nevetni kezdek azon az édes arcon amit vág. Megsimogatom az arcát.

Elfekszik mellettem a homokban.. felém fordítja a fejét.

- Mit beszéltél vele amíg én kint voltam? - kérdezi. Nocsak.. szóval tudsz róla.

- Csak aggódik miattad. - felelem. - Viszont nem is mondtad hogy versenyezel. Mikor mész?

- Hát izé.. holnap délután. - feleli az ég kékjét bámulva. Énis félnézek a felhõkre.

- Olyan mint egy hatalmas bárány. - felelem kuncogva, követve a tekintetét, amint egy hatalmas pufók felhõt bámul. Elkapom kis kezét, és oda emelem ahol a felhõ van. - Látod?

- Nem is.. vattacukor. - feleli kacagva.

- Szerintem meg tejszínhab.

Rámmosolyog.

- De a felhõ vízbõl van. - néz rám nagy komolyan. Nem mondod? Összeborzolom a haját. Olyan gyönyörû így...

- Igen. És mikor sír.. esik az esõ. - felelem továbbra is jókedvûen mosolyogva.

- És mikor jég esik?

Na most megpróbálsz kifogni rajtam? Nem fog menni!

A szemöldökömet összevonva töröm a fejem.

- Hát akkor biztosan buliznak. - vágom rá kacagva.

Õ is nevetni kezd.

- És látod azt ott? - mutat fel a fejünk fölé. - Az olyan mint Momoka. Jajj tényleg.. nem is adtam neki enni!

Pattanna fel, de elkapom a karját és visszatartom.

- Maradj még egy kicsit! - húzom vissza. Nem kell nagyon rángatni, már vissza is fordul hozzám, és a homokban térdelve néz le rám.

Finoman végigsimítom az arcát és mosolyogva nézek fel rá.

- Na nézd csak.. még glóriát is font köréd a nap. - sóhajtok és felkönyökölök hogy fejünk egy szintben legyen. A dagállyal lassan a tenger is kijebb merészkedik és a lábunkat mossa.

Nevetve néz a feje fölé.

- Igazad van. Menjünk be. - sóhajtok és felállok a földrõl.

Sóhajtva indulok meg a ház felé. Nem sokon múlott hogy nem tettem valami olyat, amivel biztosan halálra rémiszteném. Viszont a tudat hogy mellettem van, én pedig nem érinthetem úgy ahogy szeretném.. a legrosszabb érzés a világon. Viszont ha meg távoltartom magam tõle.. azzal semmi nem lesz jobb. Hiszen épp most mondta nekem a nagynénje hogy nagyon jó hatással vagyok rá.

Ahh.. patthelyzet.

***

Bemegyünk, én pedig mosolyogva, az ajtófélfának dõlve figyelem ahogy megeteti a halat. A színes, apró morzsák úsznak a vízfelszínén.. õ pedig tátogva eszegeti õket.

- Szerinted ízlik neki? - kérdezi izgatottan. Mellé könyökölök az asztalra. Hajam csapzottan hullik a hátamra.

Mikor a hal az utolsót is eltünteti felkuncogok.

- Nos, azt hiszem ezt vehetjük igennek.

***

Megmelegítem a vacsorát, amit a nagynénje bepakolt nekünk, õt pedig elküldöm fürödni. Krémszínû pizsamában mászik ki aztán a fürdõszobából, és onnan figyeli ahogy éppen tányérra szedem a sajttal leöntött sült húst, és a hozzá való köretet.

Kis éhes csókaként vetõdik az asztalhoz, ahol aztán kuncogva figyelem ahogy magába lapátolja az ételt..idõnkét megnyalva a száját.

Hopp..azt hiszem elbambultam. Néha azért énis a számba ejtek egy-egy falatot.. hogy evés kinézete legyen a dolognak.

Aztán megkérem hogy ágyazzon meg, amíg én kimosom a hajamból a beleragadt homokot.

Mosolyogva bólint, és már veszi is le az ágyról a világos színû ágytakarót.

Én addig eltûnök a fürdõszobában. Sóhajtva lépek a zuhany alá.. fejemet a forró vízsugár alá tartva. A csempének támaszkodva hagyom hogy végigfollyon rajtam a víz. Behunyt szemmel próbálom elûzni lelki szemeim elé gyülemlett képeket..de nehezebben megy mint gondoltam.

Miközben a hajamat dörzsölöm a samponnal, azon gondolkozom mivel verhetném ki a fejembõl a dolgot, de eleve halott ötlet.. ha meglátom az ágyamban szuszogni édesen.

Vizesen.. a hajamat törölgetve lépek ki a fürdõszobából, ami a hálóból nyílik. Csak egy fekete alsót vettem fel, mivel meleg van, de a hajam a derekamig beborítja a hátamat és a vállaimat.

Õ éppen az éjjeliszekrényen hagyott könyvemet lapozgatja, hason fekve, mikor leülök mellé, és megcsikizem, amitõl õ csapot papot eldobva kezd el vonaglani és kacagni.

- Neee... Akito-san..engedj el!! Hahahaha.. - kiabálja.

- Nem mondtad a varázsszót. - vigyorgok rá a hasa magasságából fölé kerekedve. Kezem végigfut a mellkasán majd az oldalán kezdem el újból csikizni.

- Kérlek..hahaha... légyszi... naaa.. hahahaha... neee..

Nevetve hempergõzünk az ágyon, összetúrva az ágynemût. Végül még aztis sikerül megakadályoznom hogy leesünk a nagy lendülettõl.

Magamhoz húzom, és az ágy közpére hernyózok vele.

Odakint már sötét van, a függönyökön keresztül beszûrõdik kicsit az utcai lámpák fénye. Bent félhomály.. csak az éjjeliszekrényre állított kislámpa ég.

Lihegve temeti az arcát a mellkasomba.. még mindig kuncogva. Ujjai a vizes hajamban matatnak...

- Olyan szép.. a hajad.. - szólal meg halkan. - Szerinted nekem hogy állna?

Megfog egy tincset és a fejéhez húzza, elfedve vele a fekete tincseit.

Mosolyogva csóvalom meg a fejemet.

- Te így vagy szép. - felelem sóhajtva. Felnéz rám.. szemeiben megcsillan a lámpa fénye. Olyan hihetetlenül gyönyörû így.

- Micuki.. - súgom halkan a nevét, és kisimítok egy hajtincset az arcából.

Hahh...édes istenem... nem fog menni úgy visszafogni magam, hogy közben az ajkaimat bámulod.

Lassan hajolok közelebb hozzá hogy legyen ideje lehúzódni ha akar, de meg sem mozdul..csak engem néz. Ajkaim finoman érintik az övét, végignyalom puha száját, mire õ felsóhajt halkan, szemeit behunyva. Ezt kihasználva cirógatom meg a nyelvét az enyémmel finoman.. ujjaimmal az arcát simogatják közben. Érzem ahogy a vállamra csúszik a keze.. belemarkol a hajamba. Édes.. Micuki.. legszívesebben sohasem engednélek el.

Finoman.. lassan és élvezkedve csókolom.. úgy mintha ez lenne az utolsó.. pedig tudom hogyha ez így megy.. úgyse tudom abbahagyni.

Keze lecsúszik a vállamról.. érzem hogy egész testében beleremeg a csókba.

Mikor elengedem az arca olyan piros mint egy túlérett paradicsom. Arcomat az övé mellett temetem a párnába.. lassan kifújva a levegõt. Melléfekszem, kezemet továbbra is rajta nyugtatva.

- Micuki.. - pillantok fel rá, õ pedig az arca elé kapja a kezét. - Ne.. - ragadom meg a kezét, és finom puszit hintve rá elhúzom az arcától. - Ne takard el magad. - mosolygok rá, õ pedig hozzám simul..egyetlen szó nélkül fúrja arcát a meztelen bõrömbe..amitõl kiráz a hideg és forróság kúszik végig a gerincemen. Érzem lélegzetét a bõrömön. Ahh...istenem..

Azt hiszem most zavarban van. Persze megértem.. de... remélem nem rontottam el ezzel semmit. Én komolyan...

Áh nem is tudom mit filózok ezen, hiszen nem szaladt el meg semmi.

Csöndben ölelem õt míg el nem alszik. Persze én nem tudok aludni... de ez már a legkisebb gond.

***

Reggel már korán fenn vagyok, és kimegyek a tengerpartra edzeni amíg alszik.

Aztán miközben térdig a vízben állva viaskodom a hullámokkal, kezemben az edzéshez használt fakardommal, egyszer csak ajtócsapódást hallok, és meglátom õt a teraszon ácsorogni a köntösömben, ásítva.

Lesétál a lécsõn, épp mikor kilépek a vízbõl. Megrázom a fejem, vízcseppekkel terítve be a homokot.

- Jó reggelt. - köszön mosolyogva.

- Jó reggelt. - mosolygok rá énis, miközben összeszedem a holmikat a partról. - Menjünk be, mert reggeli után haza kell vigyelek.

Kicsit elszontyolodik erre, de igyekszik nem mutatni. Hiába..akkoris látom.. és nagyon jól érzem magam tõle, mégha õt elszomorjtja is. Hát ennyire sokat jelent neki ha velem lehet?

***

A kocsiban átölelve búcsúzik.

Megígérem neki hogy amint tudok, benézek hozzá. Persze azt nem árulom el hogy érte megyek az edzére.. mert az titok.

A nagynénje már az ajtóban várja, én pedig intek neki is, és továbbhajtok.

Szabadnapom van ugyan, de azért benézeka kapitányságra, elhozok pár papírt amire a jelentést kell megírnom a múltkori túszejtéses ügyrõl.

***

Végül délután jókedvûen pattanok a kocsiba, és a városba hajtok, ahol egy edzõterem különtermében gyakorolnak.

Micuki minden bizonyára odabent van, és a recepciós el is igazít merre menjek.

Az ajtó félig nyitva, zeneszó csapja meg a fülemet.

ZENE

Bekukucskálok és akkor meglátom.

A hatalmas tükrös terem közepén áll, a terem szélén egy idõsebb nõ a magnó mellett, aki épp a kezével mutogat valamit.

Egy testhezálló fekete nadrág van rajta.. és vékony fehér póló, ami úgy simul a testére..mint a második bõr.

Figyelem ahogy a zene ritmusára mozog, lehajol, teste ívben meghajlik, majd felugrik a levegõbe, és megpördül. Csodálatos látvány. Teste minden egyes apró mozdulata követi a zenét.. minden porcikája arra mozdul..ahogy int a kezével.. ahogy lép.. ugrik...és.. szinte lemegy hídba ahogy hátrahajol.

A szám is tátva marad a látványtól.

Közben az edzõ észrevesz, és lopva int nekem hogy jöjjek be.

Belopakodom, Micuki nem vesz észre, annyira lefoglalja a gyönyörûen kivitelezett mozdulat, ahogy szinte magához öleli a világot, majd elengedve egy ugrással zuhan a mélybe. Mintha láthatatlan szárnyak repítenék.

A zenében felhangzik egy apró csilingelõ hang, õ pedig félrekapja a fejét, haja az arcába hullik csapzottan. Kisimítja onnan.

Ez a mozdulat annyira gyönyörû és érzéki.. hogy azt hiszem ha nem látna senki.. most már a padlón tocsognék valahol..nagy és rettenthetetlen létemre.

Most szívesen a karomba kapnám hogy én repítsem még magasabbra.. hogy repülhessen.. újra és újra.

Megpördül, közben fél lábbal a magasba löki magát, és karjait kinyújtva fordul meg vagy háromszor, miközben fejét büszkén emeli a magasba. Még sosem láttam ennyire.. magabiztosnak..

Itt otthon érzi magát.. azt hiszem..ez az.. amit igazán szeret csinálni. Ahol kinyílhatnak a szárnyai.

Azt hiszem sajnálom hogy nem tudok táncolni.

Figyelem ahogy szinte lemegy spárgába ugrás közben, és leérkezéskor a földig hajol, kezei kecses modzulattal hasítják a levegõt.

Újra és újra megismétli a lépést.. körbe..körbe.. kezei mint a szív dobbanása.. majd a dal végén.. lecsúszik a földre.. átölelve saját magát.. fejét hátrahajtva.

Mosolyogva tapsolom meg, õ pedig felkapja a fejét. Rögtön elmosolyodik amint meglát és feláll a földrõl. Felénk szalad, és megölel.

- Szép volt Micuki. - dícséri meg az ezdõje. - Ha így megy a versenyen is megint elhozod az elsõ díjat.

Valahogy még mindig a hatása alatt vagyok, mert a szemem nem lát mást csak õt.

- Mikor jöttél? - kérdezi izgatottan.

- Gyönyörû voltál. - sóhajtok, majd eszembe jut hogy kérdezett valamit. - Öhm.. most az elõbb.

Az hölgy a hátam mögött lopva elmosolyodik.

- Akkor mára ennyi. Jövõhéten folytatjuk Micuki. - mondja, és elpakolja a magnót.

- Nem kell dolgoznod? - kérdezi egy törölközõvel megtörölve az arcát. Csodálkozol hogy itt látsz mi?

- Nem csak beugrottam a jelentésekhez szükséges dokumentumokért. De ma szabad napom van.

- Nem is mondtad. - feleli durcásan, mikor egyedül maradunk a teremben.
- Meg akartalak lepni.

Elmosolyodik.

- Sikerült.

- Neked is. Sosem láttam még ilyen szépet.

Elpirul, és összeszedi a vizesüvegét meg a cipõjét.

- Megvársz amíg átöltözöm?

- Persze. Hiszen érted jöttem.

- Hova megyünk?

- Hozzátok.

Elszontyolodik.

- A nagynénédnek el kellett utaznia. Biztosan téged is hívott csak..

- Az öltözõben van a telefon. - csap a homlokára.

- Szóval megkért hogy maradjak veled amíg õ hazajön vidékrõl.

- Biztos megint az unokatestvéréhez ment. Gyakran beteg. - feleli, miközben az öltözõ felé sétálunk.

- Megvárlak a kocsiban. - búcsúzom el tõle az ajtóban, õ pedig izgatottan szalad be.

Ez sose fog kimenni a fejembõl. Egyszerûen.. lenyûgözõ.

Akár egy földreszállt angyal.

Sóhajtva szállok be a kocsiba és dõlök a kormányra.

Akito.. azt hiszem szükséged lesz még egy hideg vizes zuhanyra ma éjszaka elõtt.

A kocsihoz kísérem, és még el sem indultunk máris beszélni kezd, én pedig mosolyogva hallgatom.

- Még soha nem volt háziállatom - meséli lelkesen. - De a szomszéd kislány kutyájával gyakran játszottam, és sokszor vittem neki kekszet.

Erre eszembe jut egy kellemes emlék és énis elmesélem hogy volt egy kutyusom még régen a nevelõszüleimnél. Yuko-nak hívták.

Látom hogy csodálkozva hallgat. De nem akarom elszomorítani a gyerekkorom emlékeivel, ráadásul ez nekem is egy kényes pontom, így inkább gyorsan elterelem a témát.

- Na és hogy nevezed el a haladat? - kérdezem mosolyogva. Kíváncsian szemléli meg a zacskó tátogó lakóját, aki fátyolszerû úzsóit lebegtetve pislog rá.

- Nem is tudom... Neked van ötleted? - pillant a csöppnyi uszonyosra, aki csak tátog valamit válaszként.

- Úgy mozog a szája, mintha folyamatosan azt mondogatná, hogy momomo... - jegyzi meg vidáman.

Jókedvûen felnevetek rajta.
- Akkor legyen ez a neve. Mondjuk Momoka.

- Nekem is ez jutott eszembe - mosolygok rám, boldog mosollyal. Olyan édes ilyenkor. Nem, nem is. Inkább gyönyörû.

Nemsokára meg is érkezünk, õ pedig a plüss sárkánnyal és Momokával felszerelkezve masíroz be az ajtón, míg én bezárom magunk után.

A konyhába indulok, aholis elõveszek egy mély üvegtálat, ami ideiglenesen a hal lakóhelye lesz ma éjszakára. Teszek bele neki friss vizet, õ pedig izgatottan úszkál új helyén.

Állunk fölötte és nézzük. Figyelem ahogy mosolyog. Egy ilyen kis ostoba állat jgy jókedvre tudja deríteni. Nos vannak olyan dolgok a világon amiknek túl kevés jelentõséget tulajdonítanak. - tanakodok magamban, miközben azt figyelem hogy Micuki beledugja az ujját a vízbe a hal pedig odamegy és megcuppantja. Felkacag csengõ hangján.

- Holnap veszek neki mindent - mondja, majd aggodalmas arccal hozzáteszi: - Szerinted éhen hal addig?

- Biztosan nem. Nem vagyok halszakértõ, de azt tudom, hogy általában 2-3 naponta kell etetni õket. - nyugtatom meg mosolyogva.

Jobb kedvre derül máris.

- De téged többször. - teszem hozzá kuncogva. - Nem vagy éhes? Mert én egy lovat is fel tudnék falni.

- De hát egész délután nassoltunk. - jegyzi meg a hátam mögül ahogy a hûtõ tartalmát fürkészem. Be kellett volna vásárolnom, mert most a csak a szokásos zöldségeim és pár apróság van itthon. Na nem baj, abból is tudok valamit alkotni. Csak nem halunk éhen.

- Hát épp ezért. Semmi rendes ételt nem ettünk. Összeütök valamit. - felelm kuncogva és elkezdem kipakolni a cuccokat a konyhapultra.

- Segítek! - ajánlkozik, és már lát is neki hogy feltûrje a ruhája ujját, mint valami nagy munka elõtt, de megrázom a fejem.

- Elõbb öltözz át. Ismered a járást, a ruhásszekrényemben találsz magadra valamit.

- Szupi!

És el is tûnik szobairánt. Mosolyogva csóválom meg a fejem, és kezdek el gondolkozni hogy akkor mit is.

Végülis van saláta, és ebbõl a friss csirkemellbõl is süthetek a rántotta mellé pár csíkot. Felteszem az olajat és feltöröm a tojásokat. Majd a felsõ polcon kezdek el kotorászni a fûszerek után. Közben sikerül magamra borítani az egyik üveg tartalmát, így bosszankodva válok meg a trandícionális ruha bosszantóan hosszú felsõjétõl.

Nemsokára meg is érkezik õis, egy térdig érõ pólóban, és egy rá legalább 5 számmal nagyobb nadrágban, amin ezúttal sem állom meg hogy ne mosolyogjak. Annyira édes így. Ráadásul a tudat hogy az én ruháimat viseli.. olyan mintha már..

Na jó, ezt felejtsd el! Csak arra van szüksége neki is hogy még miattad is aggódjon! Ez úgysem mûködne, hiába is áltatod magad!

Sóhajtva fújom ki a levegõt, és az immár megfûszerezett tojást kezdem el felverni egy habverõvel.

- Akkor segíthetek? - kérdezi, a halacskát figyelve, ujjaival megcirógatja az átlátszó üveget. Az meg, mintha tudná, közelúszik a kezéhez.

- Tudsz egyszerû salátát csinálni? A hûtõben találsz salátakeveréket, paradicsomot, sajtot és salátaöntetet. - adom ki az utasítást, õ pedig már röppen is.

Közben az olajba rakom egymás mellé a vékony húscsíkokat, és a serpenyõbe öntöm a tálnyi fûszeres tojást.

- Mi lesz ebbõl? - jelenik meg hirtelen mögöttem hirtelen, én pedig mosolyogva pillantok rá hátra.

- Majd meglátod. - adom a rejtélyest mosolyogva.

- Jaj olyan vaaagy - durcizik, kis arcát felfújva.- Akkor én sem mondom meg milyen salátát csinálok!

Nevetni kezdek, figyelem ahogy visszamegy az asztalhoz és keverni kezdi a salátástálban az öntetet.

Lassan készül a hús, majd a tojás is megsül, én pedig kiszedem egy lapos tálba. Mmmm.. jó illata van. Õ is megérzi, mert nemsokára már mellettem is van.

- Kész a saláta? - kérdezem mosolyogva.

- Igen, már a hûtõben van... - feleli nagy büszkén.

Megdícsérem, majd együtt terítjük meg a kis asztalt odakint az erkélyen. Jójzûen megvacsorázunk, figyelem ahogy eszik, lassan, minden apró falatot külön megízlelve. Megállapítjuk hogy mindketten jó munkát végeztünk, mert a vacsora finom lett.

Leteszi a villáját és tele hassal dõl hátra a fonott széken sóhajtva.

Meg tudnám szokni ezt az érzést. Hogy nem vagyok egyedül. De tudom hogy nem tehetem ezt vele. Túl nagy veszélybe sodrom, ráadásul neki az õ állapotában nyugalomra lenne szüksége nem pedig...

- Micuki.. - szólítom meg halkan, mire mintha e varázslatos pillanat szétrobbantója lenne, megszólal odabent a telefonom.

- Francba.

Elméletileg ma nem vagyok készenlétben, de sajnos ilyenkor is behjvhatnak ha nagy gáz van. Tudom hogy az van, hiszen Hide parancsnok nem szokott apróságok miatt keresni. Ezt a számot pedig csak õ ismeri.

Besietek és bosszúsan szólok bele.

- Akito!

- Gyere most azonnal!

- De..

- Szaporán. Majd a kocsiban elmondom a részleteket!

Tényleg nagy gáz lehet ha már így kezdi.

- Oké. Indulok. - bontom a vonalat és berohanok a szobába öltözni. Pár perccel késõbb már a szoksásos fekete ruhámban lépek a konyhába ahol meg is találom. Épp most fejezte be a mosogatást. Hajamat összekötöm, és átvetem a vállamon.

- Behívtak, sajnos el kell mennem. -  sóhajtok és hozzá lépve ölelem magamhoz csalódottan. - Nem akarlak egyedül hagyni, de muszáj.

- Semmi baj... Nem maradok egyedül, hiszen itt van Momoka. - feleli mosolyogva. Tudom hogy csak engem próbál megnyugtatni, de ez most valahogy nem derjt jobb kedvre.

Elhúzom a számat és sóhajtva temetem arcomat a hajába.

- Õ nem tud megölelni, ha sírva felébredsz... - felelem halkan. - Sietek vissza. Ígérem. Feküdj le aludni, és zárd be az ablakot, éjszaka vihar lesz. - teszem hozzá. Érzem hogy a mellényembe kapaszkodik, arca hozzásúrlódik az enyémhez ahogy felemeli a fejét hogy rám nézzen.

- Rendben. - feleli eltökélt arcot vágva.

Milyen bátor. Pedig tudom hogy nagyon fél.

Sóhajtok. Micsoda szemét vagyok hogy kiteszem ennek.

Finom puszit hintek a szájára, és halkan sóhajtva búcsúzom.

Most ki kell vernem a fejembõl õt egy idõre. Most a munkára kell koncentráljak, különben még meghal miattam valaki.

Bevágódom a kocsiba és a gázra lépve indulok meg a megadott helyszínre.

***

Nemsokára már az események sûrûjében találom magam. Rég nem volt szerencsém ilyesféle látványhoz.

Még az én tapasztalt sokat látott szememnek is szörnyû látvány.

Vér a padlón, a falakon, holttestek és rémült emberek.

Egy õrült, körözött bûnözõ elbarikádozta magát egy kórházban ahol a társát ápolják az egyik elkülönített kórteremben.

Nem enged be magához senkit, már két ápolónõt lelõtt, ráadásul a kérdéses osztályon olyan betegek fekszenek akik állandó felügyelet nélkül egy pillanat alatt meghalhatnak.

Mikor megérkezem a társaim már a helyszínen vannak, és elmondják hogy a fickó azt akarja hogy engedjék el a társát az õt õrzõ rendõrök. Kapok egy fülest is, amin át tarthatom a kapcsolatot a többiekkel.

Három irányból kell megközelítenünk a kórtermet, mert csak így biztos hogy el tudjuk intézni a fickót mielõtt õ intéz el még valakit.

Futva közelítem a helyszínt, amennyire tudok, a fényesre koptatott linóleumon. Kezem a fegyveremen, ahogy halkan lenyomom a kilincset a férfi háta mögött, és belépek a teremben.

Velem szemben hat ágy, mindegyiken egy-egy halálra rémült emberrel. Velem szemben egy fiatal fiú, szemei elkerekednek ahogy meglát. Az ajkam elé emelem a kezem, ezzel intve csendre. Közben az egyik társam is megérkezik a szomszédos ajtón.

A gépfegyveres ámokfutó nekünk háttal áll, fegyverét a túszulejetett betegekre fogva, most látom csak hogy mindegyik fiatal fiú és lány.

Ordibál az odakint álló rendõrökkel hogy szabad távozást követel neki és a barátjának, különben lelövi a szobában lévõket, mint a két ápolónõt akik csak véletlenül nyitottak a terembe.

Az egyik fiú köhögni kezd, hallom hogy odakint az egyik orvos azt sipítozza hogy segítség kell neki.

Mozdulatlanul állok, fegyveremmel becélozva a férfi hátát, de amíg nem megy el a gyerekek elõl, nem tudom úgy lelõni hogy ne tegyek kárt másban is. Fenébe!

Figyelem ahogy a fiúcska fuldoklik, a szívem összeszorul a látványra. Az egyik kislány feláll és hozzá szalad. A férfi ráfogja a fegyvert.

Valamit csinálnom kell, ez így nem mehet tovább.

A pisztolyt leengedve ugrom hátulról neki, igyekezve ledönteni a lábáról. A lendületem elsodorja, de közben elsüti a fegyvert, egyszer..kétszer.. háromszor. A lány hátrahanyatlik ahogy az egyik golyó a nyakán találja el. Szinte lassított felvételben látom magam, ahogy megragadom a férfi karját és a plafon felé fordítom a fegyvert. Vakolat hullik ránk, ahogy a gépfegyver kalapálva a plafonba szórja a töltényeket.

Társaim beözönlenek a szobába, és körbeveszik a férfit, aki õrülten vergõdve próbál meg lerázni magáról. Lihegve tarkójához nyomom a fegyvert.

Látom hogy az orvosok felemelik és az ágyra rakják a lányt. Nagyon vérzik.

Társaim közül öten körbeveszik a férfit és nekiszegezett gépfegyverekkel tartják sakkban.

Szédülve állok fel, ahogy látom hogy az egyik orvos lepedõt borít a lányra. A falnak tántorodom, hajam az arcomba hullik, alig kapok levegõt.

Meghalt.. mert én nem voltam elég gyors. Ha nem tétovázok még most is élne.

Az egyik társam lép mellém, a vállamra teszi a kezét de lerázom magamról.

- Nem a te hibád.

Egy frászt nem!

Zombiként tántorgok ki a kórházból, aztán a kocsiban ülök vagy fél órát a kormányra dõlve mire megnyugszom annyira hogy el tudjak indulni.

„Már ketten meghaltak mire ideértél, ha te nem cselekszel még többen haltak volna meg”. - szajkózza egy hang a fejemben. Tudom, de akkoris. Úgy érzem tehettem volna többet is.

Gépies mozdulattokkal vezetek hazáig. Halkan nyitom ki az ajtót, hogy ne ébresszem fel, majd a fürdõszobába veszem az utam, szinte leszórom magamról a ruhákat és bevetem magam a zuhany alá.

Nem.. nem gondolok most a történtekre. Nem. Hagyom hogy jéghideg víz kimossa belõlem a méregként felgyûlt bûntudatot és rossz érzéseket. Csak akkor hagyom abba és álljtom melegebbre mikor már vacognak a fogaim.

Megtörlöm a hajam, kerítek egy alsónadrágot és egy pólót, felöltözöm majd sóhajtva bújok be mellé, szorosan átölelve õt. Arcom a hajába fúrom, mélyet lélegezve szívom be az illatát.

- Akito-san? - suttogja kábán, álomból ébredve. Felém fordul, kis keze a vállamat érinti. Nem kérdez semmit csak magához ölel és betakar a takaróval.

- Semmi baj... itt vagyok... - suttogja mielõtt álomba merülne.

Megnyugtat a tudat hogy mellettem van. Holott nekem kéne neki támaszt nyújtani és nem fordítva. Ennek ellenére most én érzem magam úgy, hogy menedékre találtam az ölelésében.

Figyelem ahogy alszik, kezecskéivel még mindig engem ölelve. Valamiért azt gondoltam ébren találom, de örülök hogy mégis tudott aludni és nem voltak rémálmai. Aztán az éjjeliszekrényen megpillantom a tálat. Az aranyhalacska tátogva rázza fátyolos uszonyait.

Akkor mégiscsak félt. Micuki, aki erõsnek mutatja magát, de valójában amire mindennél jobban vágyik az az, hogy sose hagyják egyedül.

***

Nem sokat alszom az éjjel, jobbára éberen figyelem õt, az arcát, haját simogatva. Nem ébred föl, nem is álmodik rosszat, olyan békés mint egy mesebeli hercegecske.

Végül valamikor hajnalban engem is elnyom az álom.

***

Kellemes.. rég elfeledett érzésre ébredek. Valaki az arcomat cirógatja. Mikor az ajkaimat is megérinti lassan kinyitom a szemem, és a tettes egy sikkantással eltûnik a takaró alatt.

- Micuki.. - sóhajtom álmosan és felülök az ágyban.

Takarókupac jobbról.. takarókupac balról, a póló felcsúszott a hasamon. Hoppá! Ásítva igazítom meg, majd körülnézek. Hmm.. két takarótorony.

Figyelem õket, majd kipécézem magamnak azt, ahonnan kilóg egy kicsi a sötétzöld nadrágom csücskébõl.

- Micuki? - kérdezem mégegyszer, de mivel nem kapok választ, megragadom a takarót, és egy mozdulattal rántom le róla. Nagyot visítva vetõdik utána, én pedig õt kapom el, kacagva.

Összekócolom amúgyis kócos haját, hogy aztán nevetve hallgassam ahogy bosszankodik.

- Jó reggelt! - mosolygok rá, õ pedig édesen elpirul.

Háta a mellkasomnak simul, hajam függönyként takarja el elõle a szobát ahogy felnéz rám.

- J..jóó.. izé.. reggelt.. - dadogja a szemembe nézve, én pedig az állát megemelve csókolom meg lágyan.

Sóhajtva hunyja be a szemét.

- Umm.. Akito-san.. - szólal meg kicsit késõbb, mikor éppen az arcát simogatom elgondolkozva. - ..tegnap éjjel...

- Inkább mesélj arról hogy aludtál. - terelem el a témát, õ pedig érti a célzást és mesélni kezd.

- Azt hiszem Momoka egyedül érezhette magát, ezért behoztam. - mondja mosolyogva.

Jól tudom hogy ez fordítva történt, de nem szólok semmit, csak magamban mosolyogva élvezem a közelségét. Lehet hogy morbid gondolataim vannak, de az jutott eszembe ha nincs az az ámokfutó talán sosem ismerem meg.

- Akito-san.. - zökkent ki a hangja a merengésbõl. - Csináljak reggelit? - kérdezi.

- Édes vagy, de majd én. Te addig fürödj meg. - felelem mosolyogva és kikelek az ágyból. Rendberakom a hálószobát, majd a konyhába lépek, és nekiállok reggelit készíteni. Bekapcsolom a rádiót is, de azonnal rájövök hogy rossz ötlet volt mikor a tegnap éjszakai túszdrámáról kezdenek el tudósítani. Dühösen lépek a készülékhez.

Aztán megfordulok és látom hogy Micuki áll az ajtóban, elkerekedett szemekkel.

Jajj istenem, csak nem hallotta?

Hozzám szalad, egy szál törölközõben, és semmivel sem törõdve ölel magához.

- Micuki.. - simogatom meg a fejét, mikor hallom hogy hüppögni kezd. - Ne sírj! Semmi baj!

A törölközõ csúszni kezd róla, de megfogom és megtartom.

- Olyan szörnyû lehetett. - hüppögi, felnézve rám.

Most komolyan miattam sír? Édes Istenem...

Mosolyogva törlöm le a könnyeit az ujjaimmal és hozzá hajolva nyomok finom puszit nedves szemeire.

- Semmi baj. - suttogom neki halkan, inkább magamat nyugtatva mint õt, de úgy tûnik beválik mert nemsokára megnyugodva néz fel rám, és inkább az kezdi el érdekelni hogy itt áll elõttem egy szál törölközõben. Arca elpirosodik, el is menekülne, de nem engedem.

Finoman nedves hajába borzolok, majd elengedem, figyelve ahogy forgószélként rohan be a szobába.

Már kint ülök a teraszon két tányér müzli és vajas, lekváros kalács társaságában, mikor megérkezik, még mindig fülig pirulva. Leül velem szemben, meséli hogy megnézte Momokát, és jól van.

Elmosolyodom és megígérem neki hogy reggeli után elviszem az állatkereskedésbe hogy vegyünk neki akváriumot meg kaját.

***

Nemsokára már egy hatalmas bevásárlóközpontban sétálunk, én szatyrokkal megrakodva, õ vidáman lépked mellettem.

Az állatboltban aztán választ egy hatalmas gömbakváriumot a halnak, bele apró színes kavicsokat, és háromféle halkaját. Nagy büszkén meséli az eladó hölgynek hogy õ fogta a fesztiválon.

Aztán beülünk fagyizni az egyik cukrászdába. Én jegeskávét iszom, õ pedig egy hatalmas fagyikelyhet kóstolgat a hosszú kanállal.

- Mmm nagyon finom.

- Annak a kéknek érdekes színe van. - bökök felé a szívószállal. - Ó mert az áfonya és szõlõ ízû.. ez pedig rágós. - mutogatja. - Kóstold csak meg! - nyújtja felém a kanalat. Finoman fogom meg a kezét és igazítom a számhoz a kanalat, lenyalva róla a fagyit. Közben õt figyelem, látom hogy elpirul. Édes.

- Hmm tényleg finom. - felelem megnyalva a számat. A kanalat figyeli egy fél másodpercig majd a fejét megrázva szedi össze magát, és az evésre koncetrálva.

Szerencsére nem jön újabb riasztás, ezért nyugodtan telik az idõ.

Beszélgetve sétáljuk végig a hatalmas bevásárlóközpontot, én pedig azt veszem észre magamon hogy még sosem éreztem magam olyan jól .. mint az utóbbi idõben vele.

- Nézd fényképek! - ragadja meg a kezem és húz el az egyik irányba. Bedob egy pénzérmét, majd maga után húzva kezd el grimaszokat vágni a kamerába.

- Micuki.. - ölelem át hátulról, õ pedig pirulva süti le a szemét. A kamera kattog, közben én elõrenyúlva mosolyt rajzolok neki, mire elkezd nevetni.

Végül kuncogva nézegetem a képeket. Kettõt elteszek belõle, a többit odaadom neki. Elneveti magát ahogy meglátja az elsõ képen a meglepett arcomat, majd mosolyogni kezd.

- És most? - néz rám pislogva.

- A nagynénéd most hívott. Ebéddel vár minket.

- Honnan tudja a..? - csodálkozik.

- Megadtam neki mikor vittelek a tárgyalásra. Hogy el tudjon érni.

- Ó.. értem.

- Micuki..

- Igen? - fordul felém. - Utána ha gondolod elmehetünk úszni. Elég meleg van.

- Hozzád? - csillan fel a szeme.

Nevetni kezdek.

- De. - süti le a szemét. - Mostanában többet vagyok nálad mint otthon.

- Talán bánod? - kérdezem halkan, kinyitva neki az ajtót.

- Nem csak..

- Akkor meg, nem számít. - felelem mosolyogva, és beszállok mellé.

Leeresztem az ablakot és elgondolkozva figyelem ahogy a felhõket bámulja, miközben vezetek.

Hát meg tudnám ezt szokni. Az biztos.

Másnap a szokásos.

Ülök otthon és várom hogy jöjjön a riasztás. Már naggyából rendet raktam, de azért még találok olyan dolgot, ami eszembe jutattja õt, és hogy itt volt velem.

Az egyik fonott fotelben ücsörgök a tengerparton mikor csörög a mobilom.

- Igen? Itt Akito. - mormorgok bele. Hide parancsnok az, bevetésre kell mennünk, azúttal egy... mivan? Parkba?

- Igen jól hallottad. Valami õrült túszulejette a fél parkot és bombával fenyegetõzik amit magával együtt akar a levegõbe repíteni.

- És mit akar?

- Azt nem tudjuk.

A fejemet fogom sóhajtva.

- Rendben.. 5 perc és bent vagyok. Szólj a fiúknak!

Bontom a vonalat és futólépésben vonulok el öltözni.

***

Fekete ruhánkban álljuk körbe az asztalt, ismertetem a stratégiát a fiúkkal.

Én beszéltetem a fickót, elterelem a figyelmét, õk pedig egyenként kiragadják a túszokat.

Beszálllunk a furgonba és elindulunk.

Mikor odaérünk már messzirõl látjuk a rendõrkordont a park egy része körül. Leveszem a fejemrõl a maszkot, hajam elõlibben, egy mozdulattal hátravetem a vállam fölött.

Intek a fiúknak akik elhelyezdkednek a bokrok között.

Nyugodtan sétálok közelebb a férfihoz, aki éppen egy fiatal lányt szorít magához õrült vigyorral szorongatva a detonátort.

Elnézve õt..az a robbanóanyag a fél várost a levegõbe repítheti.

Nyugodt hangon kezdek el beszélni hozzá, megkérdezem mit szeretne, de nem válaszol csak kacag, azon az idegesítõ hangon.

Nem tántorodom el, továbbra is beszéltetem, miközben látom hogy a társaim éppen egy másik lánynak fogják be a száját és vonszolják el a közelébõl. Észre sem veszi, annyira el van foglalva azzal hogy rám figyeljen és markolja azt az átkozott szerkezetet.

Aztán elõkerül egy pisztoly is, amit rámszegez, miközben fél kézzel tartja a halálra vált lányt.

Nem rettenek meg, ugyanolyan faarccal nézek szembe a felém szegezett puskacsõvel mint az elõbb vele.

Megpróbálom lebeszélni arról hogy ne tegye. Ha nem is sikerül..meg kell próbálnom.

Végül mikor az utolsó túszt is megszöktetik a társaim, lendületbõl vetem rá magam, és megszerzem tõle a detonátort.

Egyetlen hatásos ütés a nyaka hátuljára és ájultan zuhan a földre, azaz csak zuhanna, mert én alkapom és lassan engedem le, nehogy a bomba ennyitõl mûködésbe lépjen.

Közben megérkeznek a tûzszerészek is, én pedig sóhajtva csatlakozom a társaimhoz  a furgonnál.

Na ennyit errõl.

Hide hazaküld minket, én pedig mihelyst hazaérek bevetem magam a zuhany alá. Igazából csak áltatom a körülöttem állókat azzal hogy nem félek. A jeges izzadság csorog a nyakamon végig valahányszor arra gondolok hányan halhattak volna meg mostis hacsak valami rosszat szólok. Szerencsére nem történt tragédia, és ezt is..mint sok minden mást.. a hidegvéremnek köszönhetem.

Állok  a hideg vízsugár alatt, addig míg reszketni nem kezdek, majd forróra állítom és csempének dõlve sóhajtok egy hatalmasat.

***

Másnap.

Alig vártam ezt a napot.. hiszen végre láthatom õt. Talán hülyeség ha bevallom de hiányzott hogy arra a kis édes arcára nézhessek.

Mikor megérkezem hozzájuk õ még szüttyög valamit, mert csak a nagynénje nyit ajtót.

Kicsit furcsán érzem magam ebben a ruhában, fõleg ahogy rámnéz, de megnyugtat hogy nagyon jól festek benne.

- Köszönöm. - felelem udvariasan, és várom hogy õ is elõbújjon a rejtekébõl.

Mikor végre megérkezik belém reked a köszönés. Fekete haja lágyan öleli körbe  az arcát.. ruhája barack színû és fehér.. csodásan fest benne. Olyan halvány..akár a bõre.. szinte sugárzik tõle.

- Szia... - köszön halkan.

- Nagyon jól nézel ki. - mosolygok rá, mire durcásan fújja fel kis pofiját.

- Hazudsz... - mormogja. - Nénikém erõltette rám ezt a bigyót, pedig én olyat akartam, mint amilyen neked van...

Halkan felnevetek rajta. Igazán édes. De valahogy azt hiszem a fekete túl komor szín lenne neked.

- Na indulhatunk? - nyújtom felé a kezem, õ pedig felém röppen.

***

A kocsiban megnyugtatom õt, mert látom hogy eléggé izgul. Azok után ami vele történt nem igazán kellene tömegbe mennie, de én azt hiszem ez a legjobb módszer arra hogy végre visszaszokjon végre a rendes életbe.

- Ne félj, bármi történik is, ott leszek melletted és vigyázok rád. - mosolygok rá.

- Én... rendben.

- Micuki, csak próbálj meg lazítani és élvezni oké? - nézek rá, én pedig bólint komoly pofival.

Aztán a kocsiból kiszállva mégegyszer emlékeztetnem kell a dologra, de megfogadja hogy nem pánikol és megpróbálja.

Na remek.

Elindulunk és beszélgetve sétálunk a mindenfelé felvonuló között. Körös-körül árusok és mutatványozók Micuki izgatottan nézelõdve kezd el mesélni egy történtet én pedig mosolyogva hallgatom.

Aztán megpillant egy vattacukor árust, és odarohan. Veszek mindkettõnknek az édességbõl, aztán már csak sóvárogva figyelem ahogy majszolja. Maga sem tudja milyen erotikusan csinálja ahogy az ujjairól nyalogatja le a ráolvadt cukrot.

Oh..és még a pofiján is van egy darabka.

Lehajolok hozzá és mosolyogva törlöm le az ujjammal aztán a számhoz emelve nyalom le róla. Mmm.. finom.

Pirulva süti le a szemét.

- Nézd csak! - mutatok az egyik irányba. - Gyere! - fogom kézen és odavezetem.

A medence körül sok ember ácsingózik.

- A régi mondás úgy tartja hogy amelyik aranyhalat kifogod az teljesíti egy kívánságodat. - súgom a fülébe ahogy elhajolok hozzá. - Megpróbálod?

Felnéz rám, bólint.

Kérek neki egy hálót és mosolyogva figyelem ahogy a nyelvét kidugva koncetrál és üldözi az egyik fátyolfarkú szépséget a hálójával.

Végül mikor végre elkapja csengõ hangon felkacag.

Gyönyörû ilyenkor.

***

Nemsokára már egy kis zacskóval a kezében sétál amiben az aranyhal úszkál.

- Tudod már mit fogsz kívánni tõle? - kérdezem tõle mosolyogva.

Elpirul, és megrázza a fejét.

Hát ez nem hangzott túl meggyõzõen.

- Elõbb nevet fogok neki adni. - meséli nagyon komoly arckifejezéssel. Mosolyogva teszem a kezem a vállára miközben sétálunk.

Mindenfelé emberek tradícionális ruhában amerre a szem ellát, én mégiscsak õt látom. Gyönyörû ebben a ruhában. Szinte elképzelem szétcsúszott kimonoban ahogy fekszik egy..

Najó Akito most hagyd abba!

Megrázom a fejem és mosolyogva húzom õt az egyik sátor felé.

- Nah Micuki.. megpróbálod eltalálni?  - nézek a távoli céltáblára. - Azt mondtad a suliban volt íjászverseny.

- Hát én.. én..nem.. nem nagyon vagyok jó benne..

- Majd segítek. - mosolygok rá. - És kifizetem a tulajnak a pénzt.

Óvatosan igazítom a kezébe az íjat, arcom az övé mellett a céltáblát nézi. Mögötte állok, kezem fogja az övét, miközben halkan magyarázom neki merre felé tartson.

- Rendben, és most lõjj!

Halk pendüléssel lövi ki a nyílvesszõt, ami a céltábla szélébe fúródik bele.

A tulajdonos mosolyogva nyújtja oda neki a nyereményét és színes szitakötõ alakú kulcstartót.

Micuki pedig nekem adja.

- Köszönöm. - felelem mosolyogva és lehajolok hozzá óvatosan egy puszit nyomok az arcára.

A pofijára simítja a kezét és pirulva néz félre.

- Te is megpróbálod? - néz rám aztán hirtelen.

- Nos ha akarod.

Kérek a tulajtól mégegy íjat, és a nyílvesszõt finoman a húrra illetszve célzom be a tábla közepét.

Micuki figyeli ahogy koncentrálok. Ebben a ruhában elég furcsán festhetek így, lábaim szétvetve, támadóállásban, miközben befont hajamból néhány tincset szabadon repít a szél.

És kilövöm a vesszõt, ami a céltábla közepébe fúródik bele.

Micuki ugrálni kezd, és éljenez, én pedig csak mosolygok, majd a kezébe nyomom a hatalmas plüss sárkányt amit nyertem.

***

Sétálunk az emberek között, látszólag teljesen el van feledkezve arról hogy félnie kellene. Fogja a kezemet és nézelõdik, közben az aranyhalat lóbálja a zacskóban és azt meséli nekem hogy fog építeni neki vízalatti palotát színes kövekbõl.

Sötétedni kezd, mikor megtaláljuk az egyik édességárust, és veszek neki cukrozott gyümölcsöket, amibõl aztán énis eszek egy keveset.

Õ kóstoltat meg vele, és fülig pirul mikor a szám hozzáér a kezéhez ahogy elveszem.

Ahogy sötétedik meggyújtják a lampinokat és sejtelmes fények közepette sétálunk végig a hosszú utcán.

Végül egy magas dombon pihenünk meg, leül mellém a fûbe, épp akkor mikor elkezdik fellõni a rakétákat.

Elõször megijed a hangjuktól és pedig csitítva húzom magamhoz. A mellkasomba temeti az arcát.

- Micuki.. nézd csak.. milyen csodaszép. - súgom neki, õ pedig lassan felemeli a fejét.

Szemeiben ezer csillagként ragyognak a tüzijáték fényei, ahogy ezer meg ezer darabbá robbanva festik meg az éjszakai eget.

Megigézve figyeli, én pedig õt.

Valahol messze zenét játszanak, én pedig õt nézem ahogy csillogó szemekkel bámulja ezt a csodát.

- Gyönyörû - sóhajtja.

- Igen. Az vagy. - csúszik ki a számon. Õ továbbra is a fényeket nézi, csak kicsivel késõbb esik csak le neki hogy én nem arra gondoltam.

Felém fordul, pillantása elidõzik egy pillanatra az arcomon.

- Akito-san.. - szólít meg halkan. A fejünk fölött még mindig durrognak a tüzijátékok de meg sem hallom.

- Igen? - nézek rá mosolyogva.

- Köszönöm. - mosolyodik el. Ebben a pillanatban olyan lehetetlenül szép.. mikor elmosolyodik.. hogy csak sóhajtani tudok.. és ahogy végigsimítok az arcán..szinte fáj hogy nem ölelhetem szorosan magamhoz.

Hirtelen a fejünk fölött egy hatalmas tüzijáték robban és ezernyi apró darabja csillagösvényként világítja be az eget, felénk hullva lassan..megannyi hullócsillagként.

- Micuki.. - sóhajtok ahogy ajkam az övét érinti. Épp csak puhán hozzáérek.. ujjaim a hajába bújnak ahogy gyengéden megcsókolom.  Érzem hogy remegni kezd a karjaim között ezért lassan el is engedem.

Félek ezzel most mindent elrontottam!

De nem húzódik el, csak bámul rám értetlenül.

- Ezt..ezt.. miért csináltad? - pislog rám elpirulva.

- Mert akartam. - simogatom meg az arcát lágyan. - Bocsánat ha megijesztettelek Micuki. - sóhajtom halkan és magamhoz húzom. - Csak.. egyszerûen olyan szép voltál így.

Látszólag nem nagyon érti a dolgot, de mégis olyan könnyedén simul hozzám és sóhajtva hajtja a fejét a mellkasomra.

Csendben élvezem a békét.

***

- Micuki.. - szólalok meg nemsokára. - Az emberek már szedelõzködni kezdtek, és lassan nekünk is indulnunk kellene. - Lassan indulnunk kéne. - súgom a fülébe.

Álmatagon pillant rám.

- Máris?

Elnevetem magam.

- Nem haza. - rázom meg a fejem. - A nagynénéd már bizonyára alszik, ne zavard most õt. Mondtam neki hogyha késõn érsz haza majd holnap hazaviszlek. - mosolygok rá.

Felderül az arca és gyorsan felpattan ültébõl.

Megfogom a kezét és versenyt futva szaladunk le a dombon hogy aztán gurulva álljunk meg az alján. Õ kerül felülre és kacagva konstantálja hogy a hajam teljesen kócos.

Mosolyogva simogatom meg az arcát. Zavartan kászálódik le rólam, én pedig alig bírom elfolytani a mosolyt ahogy a kocsihoz kísérem.

Nagyon rég nem éreztem ilyen jól magam. Igen.

Hát Akito.. pedig vár még rád egy átvirrasztott éjszaka. Mert aludni nem fogsz tudni ezek után..azis hót zicher...