|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Vadmacska | 2013. 08. 29. 23:01:01 | #27126 |
Karakter: Ethan Ramuld
Megjegyzés: Dawn Blacknek
Próbálja kiszabadítani a kezeit. Kis harcias nőszemély. Ahogy rám néz, ha pillantással ölni lehetne már nem élnék az biztos. Pár pillanatig dühösen néz rám majd megemeli a fejét és az ajkát az ajkamhoz tapasztja. Elégé meglelődök, ilyen lépésre nem számítottam, az egyik karját sikerül kiszabadítania és máris pórbál eltolni magától. Szóval ilyen kis piszkos módszerekkel akarja elterelni a figyelmem. Kap ezért még. Dühösen nézek rá, máris nem olyan harcias. Szeppenve néz vissza rám, mint egy ijedt kiscica. Megragadom a mellkasomon lévő karját és újra le akarom szorítani, erősen az ingembe kapaszkodik körmeit pedig a bőrömbe mélyeszti.
- Kislány, térj észhez, vagy olyat teszek, amit nagyon meg fogsz bánni. – fenyegetem meg dühös tekintettel. Ajkai enyhén szétnyílnak, látom hogy remeg a félelemtől. Helyes féljen csak tőlem, akkor nem csinál ostobaságot. Kicsit gonoszkodok vele, kihasználom az alkalmat és megcsókolom, sokkal vadabbul és erőszakosabban. Elégé meglepődik, az ingemet is elengedi. Könny gyűlik a szemébe, és levegőért kezd kapkodni, mikor végre elhajolok tőle. Hmm csak nem tetszet neki ennyire a csókom.
- Szálljon le rólam, maga szörnyeteg! - sziszegi kipirult arccal.
- Én a helyedben jobban megválogatnám a szavaimat – mondom komoran és még jobban megszorítom a kezeit. - Remélem nem kell a továbbiakban erőszakhoz folyamodnom. – Fel kellek és leülök az ágy szélére. A kis ijedős cica is feltápászkodik törökülésben ül és engem figyel.
- Miért kell a segítségem? Még a nevét sem árulta el. – Kissé mérgelődik. Elmosolyodom, hát ha ennyire tudni akarja ki vagyok akkor , nem fosztom meg ettől a vágytól.
- Ethan Ramuld. – Felelem nyugodtam. A várt reakció nem marad el. Fal fehéré válik a nevem hallatán. Akkor tudja ki és mi vagyok. Gúnyosan elmosolyodom, legalább most már tudja kivel áll szembe, és ha rosszul viselkedik nagyon megbánja.
- Meg tudhatnám, hogy egy ilyen neves bűnözőnek mi szüksége van egy egyszerű pszichiáterre? – Kérdezi kis idő után.
- Nos úgy fél éve volt egy elég csúnya balesetem. Pár hétig feküdtem utána kezdődtek azok a düh roham szerűségek. Elsőnek nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget, de ahogy telik az idő már a munkámra is kezd kihatni és nem lenne nyerő ha ezt a többiek megtudnák. A nyugtatok eleinte hatottak valamelyest de most már semmit…
- Én egy egyszerű pszichiáter vagyok, önnek kórházba kellet volna már régen mennie. – Néz rám komoran. – ha tudok is segíteni az rengeted időbe telik.
- Nekem van időm….
- Hónapokról beszélek, addig nem tarthat itt bezárva. – Megint kiabál, szóval nem tanult semmit. Elgondolkodva nézek rá.
- Egy hónapot adok, ha hat a módszered akkor elengedlek ha nem akkor jaj neked. – Állok fel és az ajtóhoz sétálok, valami csörömpölést hallok lentről. – Bármi történik, maradj csendben! – Szólok rá komoran majd lesiettek. A bejárati ajtó résnyire nyitva van, valaki bejött. Az asztalról felveszem a pisztolyomat majd elindulok ahonnan a csörömpölést hallottam. A konyhába egy alakot pillantok meg, rászegezem a pisztolyt.
- Nocsak Ethan így fogadsz egy régi barátot? – Ez a hang. Nem az nem lehet. Az alak megfordul, teljesen ledöbbenek.
- Nick….de te meghaltál?
- Hát, amint látod élek és virulok. Mond csak a többieknek mit adtál be mi történt? Meghaltam a balesetben vagy mi? – Komoran nézek rá.
- Mit keresel itt? – Kérdezem, még mindig rá szegezem a pisztolyt. Mögülem valami halk kattanást hallok. Az utolsó pillanatban tudok csak félre ugrani, a golyó a falba fúródik. Rohadék, többen vannak, kilövöm a lámpát így félhomály borul a szobára. Hárman biztosan vannak, ha nem többen, ki kell jutnom a lakásból. Körbe pillantok, de semmit nem hallok, neki rugaszkodok és a lépcsőhöz rohanok. Egyből elkezdenek tüzelni, az egyik golyó az oldalamat súrolja, egy másik a karomat. Felrohanok a lépcsőn, berontok a szobába, ugyan azzal a lendülettel be is zárom. Dawn riadtan néz rám. Ha itt hagyom ki tudja mit művelne vele ez az idióta barom.
- Segíts eltorlaszolni! – Nehezen de sikerül a szekrényt az ajtó elé tolni. Nem hiszem hogy sokáig feltartaná őket, de annyi időt nyerünk hogy meglépjünk.
- Mi történt? Ethan mondj már valamit! – Dawn kétségbe eseten néz rám.
- El kell tűnünk. – Mozdulattal félre tolom az ágyat. Alatta van egy rejtett ajtó ami ki vezet a hátsó kertbe. A lány döbbenten néz. – Na mi van cica, nem is gondoltad hogy oda zárlak be ahol van egy vészkijárat? – Szúrósan néz rám, az ajtón dörömbölni kezdenek. – Na nyomás kifelé. –Mielőtt tiltakozhatna lelököm majd utána mászok. Hamar ki jutunk az udvara, szerencsére itt nincsen senki. A kocsimra bökök, ami ott áll nem mesze. Beszállunk majd egyből indítom és már ki is hajtók.
- Kik voltak ezek? – Dawn idegesen néz rám. – Te jó ég te vérzel!! – Egy félre eső kis mellékutcában megállok. Most érzem csak mennyire fáj az oldalam és a karom.
- A hátsó ülésen van egy táska, van benne egy elsősegély doboz, vedd elő. –A kormányra hajtom a fejemet, próbálom összeszedni a gondolataimat. Nick…miért nem halt meg, és mégis mi a francért akar megölni. Jó mondjuk tény hogy mindig is ki akart túrni a pozíciómból, de így az embereimet is ellenem tudja fordítani. Dawn elő veszi a dobozt, kinyitja és keresgélni kezd benne.
- Ezzel kórházba kéne menni. –Elkezdi bekötni a karomon lévő sebet. Nem mondok semmit, lehunyom a szememet. – Ethan?!
- Nem mehetek kórházba….Egyenesen a rendőrök kezeibe sétálnék. Csak kösd be őket amennyire tudod. El kell tűnnünk mielőbb, te is veszélyben vagy.
|
| Vadmacska | 2013. 07. 05. 14:20:28 | #26399 |
Karakter: Ethan Ramuld
Megjegyzés: Dawn Black-Katicaa
Fáradt vagyok, a munka kikészített és éjszaka újabb rohamom volt. Már ezek a szar nyugtatok sem érnek semmit. Felkelek az ágyból, a fürdőbe megyek. Megnyitom a csapot, hidegvizet megmosom az arcom. A kezem megint remegni kezd, elönt a düh. Teljes erőmből belebokszolok a tükörbe, szilánkokra törik, a kezem vérzik de nem érdekel. Segítség kell, a nyugtatokkal nem megyek már semmire és csak rosszabb napról napra. Egy rongyot tekerek a kézfejemre, kisétálok és a gépem elé ölük. Jó pár percig keresgélek mire sikerül megtalálnom azt ami kell. Egy pszichiáter, itt él a városba. Dawn Black megvan a munka helye és az otthoni címe is. Az órára nézek, lassan végeznie kell, gyorsan döntök, magamra kapom a kabátomat és beülök a kocsimba.
Egyből a munka helyére hajtok, öt óra környékén lép ki az épületből. Meg kell hagyni csinos, elindul az egyik irányba. Figyelem, az iskolába megy, egy kisfiúval találkozik. Nem hiszem hogy az ő gyereke lenne. Elindulnak az egyik irányba, messziről követtem a kocsival. Vesznek fagyit majd egy háznál megállnak, a kis sráctól elbúcsúzik majd elindul. Na itt az idő. Leparkolok mellette, kiszállok a kocsiból, kicsit gyorsít a léptein. Hamar beérem majd egy altatóval átitatott rongyot nyomok az arcára. Pillanatok alatt elveszti az eszméletét, szerencsére nincs senki az utcán így nem látták. Beteszem a kocsimba, majd haza hajtok. Behajtók az udvara, a hátsó bejáraton viszem be, jobb lenne ha a szomszédoknak nem szúrna szemet. A vendég szóbába megyek vele, egy székhez kötözöm a sarokba. Nem hiszem hogy elsőnek is segíteni akar. Pár óra még mire magához tér, kisétálok, az ajtót bezárom a biztonság kedvéért. Lesétálok a konyhába, a kezem újra remegni kezd, újra elönt a düh. Mindent lesöprök a pultról, tányérokat, poharakat. Nem foglalkozok a szilánkokkal, úgyis fogok még ma zúzni. Kiveszek egy üveg sört a hűtőből, a nappaliban lerogyok a kanapéra. Ha a többiek rájönnek ezekre a kitörésekre nekem végem. Amit eddig elértem, elfog tűni. Lassan megiszom a sört, mikor végzek vissza megyek a vendég szobába, a nő már felébredt. Neki dőlők az ajtónak, egy kis fény jut be a szobába.
- Ki maga, és mi az istent akar tőlem?! – ordítja mire csak komoran nézek rá.
- Ne kiabálj, sérti a fülem – Mondom és inkább fenyegetésnek szánom.
-Nem maga mondja meg, hogy mikor kiabálhatok és mikor nem! Mi az istent akar tőlem, én csak egy pszichiáter vagyok! – El lököm magam lassan elé sétálok.
- Épp ez az, nekem a maga segítségére van szükségem. Méghozzá sürgősen.
- Frászt, elrabolt és még a segítségemet akarja. – A hajába markolok és hátra rántom a fejét. A másik kezemet magasra emelem hogy pofon vágjam, elkezd remegni. Minden önuralmamra szükség van, hogy ne tegyek benne nagyobb kárt. Ökölbe szorul a kezem és a nő feje mellet a falba ütök. Lehunyom a szemem, hogy lenyugodjak.
- Mind kettőnk érdekében jobb, ha segít. Eloldozom egy feltétellel, ha nem kiabál és nem fog el szökni. – Nézek rá komoran. Nem tudok semmit leolvasni az arcáról de végül bólint. Eloldozom a köteleket. – Tud segíteni? – A nő a kezét dörzsölgeti, komoran néz rám. Komoran néz rá de egy ideig nem mond semmit.
- Lehet, de akkor sem kellet volna elrabolnia A rendőrök keresni fogják. – Feleli végül, akaratlanul is elmosolyodok. Ha tudná, hogy már mi mindenért keresnek nem lenne így felháborodva. Leülök az ágyra hamiskásan nézek rá. Most nézem csak alaposan végig a nőt. Szeme égszínkék, az arca kislányos, barna haja lapockájáig ér. Vékony kis törékeny teremtésnek tűnik.
- Mondjuk, úgy a rendőrök már elégé ismernek, a fekete listájuk élén vagyok. – Kicsit riadtan néz rám. – Ha segít el engedem és nem bántom. –Fel állok az ajtóhoz sétálok. –Ez a szoba az öné, ott van hozzá egy fürdő is. –Mutatok az ajtóra, kilépek és bezárom magam mögött az ajtót. Lesétálok a konyhába, össze takarítom a romokat. Készítek egy kis ételt a nőnek, itt kell tartanom amíg segít. Ha a többiek megtudják még ellenem is fordíthatják a helyzetet. Lehunyom a szemem, milyen lehet normális életet élni. Rendes, lakás, állás, család. Keserűen elmosolyodok, amilyen életet éltem eddig ezt nem fogom megkapni soha. Beszedek egy nyugtatott, fogom a tálcát amin az étel van felviszem a szobába. A nő épp akkor lép ki a fürdőből. Leteszem az asztalra a tálcát. Amíg nem figyelek a Dawn megpróbál kiszökni. Sikerül elkapnom a kaját és vissza rántom, megbotlik és magával ránt a földre. Dühösen néz rám, a szemei teljesen megbabonáznak. Arcunk csak pár centire van egymástól. Lefogom a kezeit.
- Nem szerencsés dolog hogy meg akartál szökni. Vissza kéne kötözzelek a székhez.
- Akkor tedd, nem fogok egy bűnözőnek segíteni. – Próbálna kiszabadulni, semmi esélye sokkal erősebb vagyok nála. Bátor kis nőszemély, meg kell hagyni.
|
| Vadmacska | 2011. 12. 29. 21:16:31 | #18342 |
Karakter: Ethan Ramuld
Megjegyzés: Kis foglyomnak.
Lassan odasétál hozzám, és leguggolva elém kezdi kigombolni az ingemet, mire meglepetten nézek rá.
Mit akar ez a kis boszi, eleget játszadozott már. Ha nem vigyáz az ilyenekkel még megjárja. Hogy elpirult a kicsike, talán kezd megszelídülni.
- Mit csinálsz? – Kérdezem elégedetten és beletúrok a hajába. Lehámozza rólam az inget és magára húzza. Nem mondom hogy nem áll neki rosszul de nélküle jobban tetszet.
- Sajnálom, ami az öcséddel történt, de ugye nem gondoltad, hogy bugyiban fogok előtted flangálni? – kérdezi pimaszul miközben begombolkozik amit figyelek. Direkt húzza az agyamat de még rá fog faragni erre.
- És ha én azt akarom? – állok fel és feléje lépek.
- Mellesleg ahhoz semmi közöm, hogy apám mit művelt... Egy kérdésem azonban lenne – Úgy tesz mintha meg se halja amit kérdeztem tőle.
– Hol a deszkám?
- Hogy mid? – Értetlenül nézek rá.
- A gördeszkám! Nálam volt aznap amikor idehoztatok, de most sehol sem látom! - Láttom rajta hogy egyre idegesebb amit nem nagyon értek.
- Arra nem volt szükségünk... – pislogok rá még mindig értetlenül.
- Otthagytátok?! Tudod te mennyi idő volt, mire megszereztem??? – fakad ki dühösen. Aranyos amikor mérges. Körbe tekint, megint szökni akar nem adja fel ez utal nem fogja megúszni.
Egy pillanat alatt felkapja a kést és felém kezd rohanni. Kinyújtom a kezem hogy elkapja de fürgébb és mögém kerül. A következő pillanatban már a kés hideg pengéjét érzem a torkomon. Meglep erre nem számítottam.
- Még mindig nem tudom, mit akarsz tőlem, de mint mondtad nem vagyok olyan mint a többi lány! Ne becsülj alá! És engedj el, különben „véletlen” megcsúszik a kezem! – sziszegi a fülembe mire csak elmosolyodom. Még mindig nem tudja kivel áll szembe.
- Tényleg más vagy. És ez tetszik! Nem is tudod mennyire! – Mosolygom, elkapom a csuklóit és elég erősen szorítom meg őket, meg van az eredménye mert fájdalmasan felsikít és a kést elejti.
Ezt kihasználva felé fordulok és a kést odébb rúgva szorítom hátra a kezeit.
- Eressz!!! –Dühösen kiállt és próbálna kiszabadulni. Semmi esélye de most megbüntetem ezt a kis vadmacskát.
- Késő! Én megpróbáltam kedves lenni hozzád, de nem kellett... Akkor leszek durva, hátha az segít! – Közel húzom magamhoz hogy érezze a szerszámom, igazán vágyik egy kis szórakozásra.
A kis ribanc középsőn rúg, a fájdalomtól elengedem így kihasználja a lehetőséget. Az egyik ablak felé rohan amin már hiányos az üveg, a maradékot is kitöri majd egyszerűen kiugrik. Hallom hogy az embereim már utána eredtek. Nagyon megfogja ezt bánni.
Sikerül elkapniuk és egy adag altatott nyomnak belé. Intek nekik hogy vigyék a szobámba. Nem sokára én is felmegyek a kezeit a feje fölé az ágyhoz kötözöm, majd az inget ki gombolom. Az ajtót bezárom nem akarom hogy bárki zavarjon. Végig nézek a lányon, dühös vagyok rá most megtanulja hogy velem nem packázhat. Lassan ébredezik, értetlenül néz körbe majd rémület ül ki az arcára amint megpillant.
- Ugye tudod, hogy rohadtul felhúztál??? – kérdezem ingerülten és feléje lépek. Látom a szemében a félelmet és a kétségbe esést.
- Ne….ne csináld kérlek….- rebegi halkan. Gonoszul elmosolyodom leülök az ágyra és fölé hajolok.
- Csak magadra vethetsz én engedékeny voltam eddig…..- Elő húzom a késem és szépen levágom a kis bugyiját. Kezeimmel végig simitok a testén, maja a füléhez hajolok. –Nehogy azt mond hogy szívtelen vagyok…-Bugom és elkezdem izgatni. Érzem hogy megrándult a teste, végig nyalom a nyakát hol gyengében hol erőseben megharapom majd a melleire siklok, közben egyre gyorsabban izgatom mire halkan nyöszörög.
- Hagyd..abba –Nem adom meg neki ezt a szívességet. Tovább izgatom közben a melleit csókolom és markolászom.
- A tested nem ezt mondja, egészen nedves lettél pedig csak kicsit cirógatlak meg és a melleid is meg keményedtek, csak nem vágysz mégis rá? –Nézek rá mire rák vörös lesz és elfordítja a tekintetét. –Ha akarod akkor miért ellenkezel?
- Nem akarom te idióta oldoz el!!! –Kiabálja dühösen, válasz képen beleveztem két újamat mire még jobban megfeszül a teste. Hmm szóval így álunk nem volt még senkivel. Elkezdem benne mozgatni az újaimat közben megcsókolom és a melleit simogatom. Kis idő elteltével abba hagyom majd elő veszem a szerszámomat és egy lökéssel belé hatolok. Sikolyát egy csókkal belé fojtom, lassan kezdek el benne mozogni.
- Elég….hagyd abba….- Könnyek folynak végig az arcán. Elsőnek csak a fájdalomtól nyögdécsel aztán mintha a kéjtől.
- Miért ellenkezel ennyire? –Most már valamennyire lenyugodtam, picit gyorsítok a tempón. –Élvezd! –Súgom és megcsókolom, legnagyobb meglepetésemre viszonozza, nem tudom azért mert tényleg élvezi vagy csak hogy mielőbb szabaduljon.
Jó fél órát mozgok rajta, a végére már a lány elveszti az eszméletét. Leszállok róla, komoran nézek rá majd eloldozom, remélem most már tanult a leckéből. Elmegyek lezuhanyozom majd tiszta ruhát húzok, még egy pillantást vettek a lányra aztán ki megyek a szobából és kívülről bezárom.
Az embereim megbeszéltek az apjával egy találkát, oda tartok. Pár emberem velem jön ha véletlenül bármi gond lenne.
Amikor oda érek a találka helyre már ott vár engem, látszólag egyedül.
- -Itt vagyok ahogy kérte hol a lányom?
- -Azt mondta nekem nem nagyon fog aggódni miatta, ennek ellenére pont az ellenkezőjét mutatja. –Nézek rá a férfire. –Egyébként meg megnevelhetné…..De ha már itt tartunk hol van a pénz.
- Itt van! –Vesz elő egy dobozt, majd felém dobja. Az utolsó pillanatban kapcsolok de így is megsérülök. Rohadék bombát rakót a dobozba. Neki csapódok a falnak több helyen megvágnak a repesz darabok.
Szerencsére az embereim intézkednek és füst bombát használnak. Így a férfi nem lát engem, nehezen fel állok és az embereimmel egyűt eltűnök onnan.
Ahogy vissza érünk fel megyek a szobámba, a lány még mindig alszik vagy legalábbis úgy tesz. A fürdőbe megyek és megkötözöm a sebeimet.
Halk kattanást halok, az ajtó felé fordulok, Layla áll ott a lepedőt maga köré fogja az egyik kezével a másikkal rám szegezi a pisztolyt.
- -Le akarsz lőni….Tessék az apád megpróbált ma már megölni, háta neked sikerül.
Szerkesztve Vadmacska által @ 2012. 05. 18. 17:14:09
|
| Taira | 2011. 10. 02. 16:38:55 | #17086 |
Karakter: Layla
Megjegyzés: ~Ethan-nek~
- Ennyire meg akarsz halni kislány? - kérdi miközben erősen megszorítja a kezeim. Ez bolod... Határozottan. Mégis ki akarna meghalni? Pláne egy ilyen helyen, egy olyan senkivel mint ő... Kizárt! – Hidd el nem esik nehezemre elvágni a torkodat. Bár kár lenne a szép nyakacskádért. Inkább egyezünk meg abban hogy nem leszel ilyen kis amazon én pedig nem bántalak – Komolyan mondom, ennél jobb vicc a világon nincsen... Itt állok előtte egy szál bugyiban, ráadásul nem önszántamból, erre megpróbál jópofizni...
- Miért bízzak benned? Csak egy senkiházi tolvaj vagy,nem hiszem hogy épp az igaz mondásról vagy híres – nézek rá komoran, miközben karba teszem a kezem, hogy kicsit takarhassam magam.
- Lásd, hogy igazat mondok – mondja miközben elenged és visszaül a székébe. Biztos jól meggondoltad te ezt? – Kiszökni úgysem tudsz mert az embereim elkapnak szóval jobb ha lenyugszol. Bár elégé tetszik ez a kis harcias természeted, soha nem találkoztam még olyas valakivel mint te. A többi lányt könnyen meg lehetett szelídíteni de te más vagy. Azt is elmondom minek hoztalak ide. Annak idején dolgoztam az apádnak. Csak egy egyszeri meló volt de azt mondta elég szépen megfizet minket. Elmondta hol találjuk a személyt akit ki kell iktatnunk. Néhány emberemmel mentem csak azt hittem egy rutin meló lesz, akkor jött velünk először az öcsém is… - tart egy kis hatásszünetet. Most tényleg leáll nekem itt lelkizni? Hol érdekel ez engem? És hogy nem-e? Majd meglátjuk drága... Nem ismersz te még engem... – Egy régi irodaházba mentünk elvileg itt kellet volna lennie az emberünknek, de csak a zsaruk fogadtak minket. Tűzharcba keveredtünk két emberem halt meg azon az éjjelen és egyikük az öcsém volt. Apád elárult minket és ő miatta halt meg az a két ember.
Szóval faterom ilyesmire is képes... Szép! Persze... Sajnálom, de nekem ehhez semmi közöm! Ha az apámmal van baja rabolja el őt, vagy aki közel áll hozzá, de ne engem, ugyanis ő rohadtul leszarja mi van velem, persze a tanulmányi eredményemet kivéve. Ennek ellenére tényleg sajnálom az öccsét, de ezzel már úgysem hozza vissza...
Lassan odasétálok hozzá, és leguggolva elé kezdem el kigombolni ingét, mire meglepetten néz rám.
~Ne is reménykedj!~ - mondom gondolatban, miközben feltekintek. Ám kezem ledermed, ahogy újra immár csupasz mellkasára tekintek. Szépen kidolgozott felsőteste ott virít előttem... Arcom kissé elpirul, miközben nyelek egyet. ~Komolyan mondom, ha nem a jelenlegi helyzet állna fent, biztos beleszeretnék... Az az igéző fekete szempár és most ez...~
- Mit csinálsz? - kérdezi elégedetten mosolyogva, miközben kicsit beletúr hajamba. Ez sikeresen visszazökkent a valóságba, és gyorsan levéve róla az inget veszem magamra.
- Sajnálom, ami az öcséddel történt, de ugye nem gondoltad, hogy bugyiban fogok előtted flangálni? - kérdem pimaszul, miközben begombolom a ruhadarabot, amit ő lázasan figyel. Perverz... Ehhez semmi kétség sem fér...
- És ha én azt akarom? - állt fel, ahogy egy lépést tett felém.
- Mellesleg ahhoz semmi közöm, hogy apám mit művelt... Egy kérdésem azonban lenne – mondtam, mintha az előző mondatát meg sem hallottam volna – Hol a deszkám?
- Hogy mid? - néz rám értetlenül.
- A gördeszkám! Nálam volt aznap amikor idehoztatok, de most sehol sem látom! - mondom, miközben ismét karba teszem a kezem. Kezdek ideges lenni... És rohadtul nem izgat, hogy esélytelen a dolog, ha a deszkámról van szó, azért harapok, pont!
- Arra nem volt szükségünk... - pislog még mindig döbbenten. Biztos nem erre számított, de ki a halált izgat.
- Otthagytátok?! Tudod te mennyi idő volt, mire megszereztem??? - fakadok ki majd nagy levegőt véve nézek ismét rá. Szóval annak a segítségével nem tudok megszökni... Sebaj. Majd kitalálok valamit. Idő közben elvigyorodott, de letörlöm én az arcáról.
Kiutat keresve tekintgetek körbe. Semmi... Semmi megoldás, hacsak...
Felkapva az elrúgott kést a földről rohanok hozzá, és egy gyors mozdulattal elhajolva felém nyúló keze elől kerülök mögé, és szorítom hátulról nyakának a kést. Döbbenten néz rám, erre aztán tényleg nem számított.
- Még mindig nem tudom, mit akarsz tőlem, de mint mondtad nem vagyok olyan mint a többi lány! Ne becsülj alá! És engedj el, különben „véletlen” megcsúszik a kezem! - sziszegem a fülébe, mire elvigyorodik. Ez most komolyan ennyire hibbant?
- Tényleg más vagy. És ez tetszik! Nem is tudod mennyire! - vigyorogja, ahogy elkapva így is sérült csuklómat szorítja meg olyan erővel, hogy egy kiáltás közepette elejtem a kést.
Ezt kihasználva fordul felém, s a kést odébb rúgva szorítja hátra mindkét kezem. ~Baj van... Nem így terveztem...~
- Eressz!!! - kiáltom dühösen, miközben rángatni kezdem fogságban tartott végtagjaimat, de hiába. Erősebb mint én...
- Késő! Én megpróbáltam kedves lenni hozzád, de nem kellett... Akkor leszek durva, hátha az segít! - húzott olyan közel magához, hogy éreztem nadrágjában feszülő szerszámát.
~Csak ezt ne!~ -rohan végig agyam kuszaságán, ahogy kétségbeesve pillantok a férfira, de nem hatja meg. Egy kicsit sem... Végső megoldás révén erőt véve magamon, és pánikomon, húzom fel a térdem, amivel középsőn találom. Fájdalmában felkiáltva görnyed össze, én pedig ezt kihasználva rohanok az egyik félig meddig kitört ablakhoz, és véglegesen megszabadulva a maradék üvegtől indulok futásnak. Hallom ahogy követnek, de teljes erőmből rohanok. Az utolsó esélyem! Ha most elkapnak...
Nem volt időm végiggondolni. Már a kerítésnél jártam, mikor egy kér kulcsolódott erősen karomra és rántott vissza.
~Végem...~ - futott át az agyamon, mielőtt elkábítottak volna.
Lassan kezdem nyitogatni a szemem. Testem alig mozdul. Minden tagom ólomsúlyú, és mégis... Fekszem? Mintha... Ki lennék kötözve... Mikor látásom kitisztul a férfi dühös, szinte őrjöngő pillantásával találom szemben magam. Az ágy végében áll, és figyel. Ingem kigombolva engedi látni melleimet, és bugyimat, mely még valamennyit takar belőlem. Kezeim a fejem felett az ágytámlához vannak kötve, de szinte mozdulni sem tudok. Bedrogoztak?
- Ugye tudod, hogy rohadtul felhúztál??? - kérdezi ingerülten, miközben kétségbeesett, és egyben fáradt pillantásom nadrágjára vándorol, melyben még mindig dudorodik férfiassága.
~Nem... ugye nem akarja velem azt csinálni?~ - vándorol tekintetem arcára, melyről csak végeérhetetlen dühöt tudok leolvasni semmi mást. Szinte felnyársal tekintetével...
Szerkesztve Taira által @ 2011. 10. 02. 16:40:49
|
| Vadmacska | 2011. 08. 15. 20:12:45 | #15884 |
Karakter: Ethan Ramuld
Megjegyzés: foglyomnak
A lány halkan kuncogni kezd és kissé feljebb tornásza magát. Még mindig van mersze pimaszkodni. Egyre jobban tetszik hogy ilyen.
- Tudod mit? - kérdi halkan - Igazad van... Szánalmas vagyok, de én legalább vagyok valaki. Ellentétben veled, aki csak egy szánalomra sem méltó senki vagy! – Vágja a fejemhez majd a kis fruska kirúgja a kést a kezemből. Ezt rosszul tette de nagyon rosszul.
Mihelyt a kés koppan a földön felpattan, és gyomorszájamba könyököl majd a kijárat felé kezd rohanni. Tudom hogy ott van két emberem így nem aggódok azon hogy meglép. De nagyon felbosszantott és ezt megbánja.
Látom hogy már majdnem kint van, mikor az embereim elfogják. A lendülettől majdnem elesik de sikerül talpon maradnia. A kis átkozott középsőn vágja az egyik emberemet de a másikat már nem tudja ki cselezni. Ő a gyorsabb és egy pillanat alatt hátra csavarja a karját.
Most már nem menekül. Az emberem oda ráncigálja elém. Dühösen nézek rá de félelem helyet csak a kihívó dac van a szemeibe. Soha nem találkoztam még ilyen lánnyal akit ilyen nehéz megtörni. Ilyen vad…Tetszik nagyon is. Ahogy így nézek rá hirtelen kiszabadítja a karját és elég erősen arcon vág. Van ereje a kis boszinak, letörlöm a vért a szám sarkából. Egy erős mozdulattal kiszakítom az emberem kezei közül majd a falnak szorítom ismét.
- Megmondtam, hogy eressz el!!! – mondja de nem engedem, most nem. Intek az embereimnek hogy menjenek ki és csukják be az ajtót.
- Ennyire meg akarsz halni kislány? –Kérdezem tőle komoran. Kicsit erősebben szorítom meg a kezeit. –Híd el nem esik nehezemre elvágni a torkodat. Bár kár lenne a szép nyakacskádért. Inkább egyezünk meg abban hogy nem leszel ilyen kis amazon én pedig nem bántalak.
- Miért bízzak benned. Csak egy senkiházi tolvaj vagy,nem hiszem hogy épp az igaz mondásról vagy híres. –Feleli mire kicsit elmosolyodok. Hát igen nem éppen az erőségem de ha kell megtartom a szavam.
- Lásd hogy igazat mondok. –Elengedem és vissza ülök az eredeti helyemre. –Kiszökni úgysem tudsz mert az embereim elkapnak szóval jobb ha lenyugszol. Bár elégé tetszik ez a kis harcias természeted, soha nem találkoztam még olyas valakivel mint te. A többi lányt könnyen meg lehetett szelídíteni de te más vagy. Azt is elmondom minek hoztalak ide. Annak idején dolgoztam az apádnak. Csak egy egyszeri meló volt de azt mondta elég szépen megfizet minket. Elmondta hol találjuk a személyt akit ki kell iktatnunk. Néhány emberemmel mentem csak azt hittem egy rutin meló lesz, akkor jött velünk először az öcsém is….- Itt kicsit elhallgatok a lányt figyelem. –Egy régi irodaházba mentünk elvileg itt kellet volna lennie az emberünknek, de csak a zsaruk fogadtak minket. Tűzharcba keveredtünk két emberem halt meg azon az éjjelen és egyikük az öcsém volt. Apád elárult minket és ő miatta halt meg az a két ember.
|
| Taira | 2011. 08. 03. 20:10:54 | #15563 |
Karakter: Layla
Megjegyzés: Ördögi fogvatartómnak~
Lehajol lábamhoz és elvágja a köteleket. Érdeklődve figyelem. Ez az... Nagyon nagy hibát követ el, de az egyetlen dolog amiért nem rúgom rögtön meg, az az, hogy a kezem még rab. Megvárom, amíg azt is elvágja, majd ugranék fel, hogy menekülhessek, de nem enged. Durván felránt és a falhoz taszít, testével gátolva, hogy mozoghassak, majd előhúzza kését, és kis vágást ejt arcomon. Felszisszennék, de sikerül visszafolytanom, s figyelmemet immáron könnyed mozdulattal kettévágott felsőm köti le.
Mégis mire készülhet? - nézek enyhe rémülettel az engem pásztázó éjsötét szemekbe.
- Kislány velem ne szórakozzál! Egy mozdulatomba kerülne és már halott lennél. De most meg tudod milyen is ha valaki magára haragít - mondja, szinte kifejezéstelen azccal. Na persze, de úgyse fogsz megölni, tekintve, hogy szükséged van rám... Majd lepattintja nadrágom gombját, így az lecsúszik rólam.
- Neee mégis mit csinálsz te perverz?! Eresz el!!!! - kiabálom dühösen, és szabadulni próbálok, rúgok össze-vissza, de nem találom el, mire csak még jobban a falhoz szorít elzárva előlem a mozgás lehetőségét.
- Nem, most már nem…Hmmm de ha jó kislány leszel akkor talán nem leszek olyan durva - Még hogy durva... Mire készül? Nem akarom megtudni... A kés hegyét óvatosan végighúzza hasamon, s fáj beismerni, de az acél hideg érintése, mindazonáltal, hogy eléggé félelmetes, kellemes érzéssel tölt el, amit rögtön félbeszakít hangjának újbóli csendülése - Bár ki tudja lehet hogy csak abból tanulnál ha jól ellátnám a bajodat - mondja, s lassan elvágja először egyik, majd másik melltartópántomat is.
- Elég hagyd abba te barom állat!!!! - kiabálom, sőt... üvöltöm, ahogy érzem, hogy melltartóm lecsusszan, feltárva azt, ami eddig felülről takarva maradt.
- Hmmm…Kicsikém formás alakod van… - simít végig elégedetten mellemen, majd mikor kicsit erősebben rámarkol halkan felnyögök, s szemeiben rémülettel tekintek rá. Nem akarom, hogy így érintsen... Egyáltalán nem akaom, hogy megérintsen... Csak... hagyjon békén, és eresszen el... - Szánalmas vagy… - mondja, és durván a földre taszít.
Igen... Végre... Hatalmas hibát vétettél öregem... - halkan kuncogni kezdek, és kicsit feljebb tornászom magam - Tökéletes pillanat...
- Tudod mit? - kérdem halkan - Igazad van... Szánalmas vagyok, de én legalább vagyok valaki. Ellentétben veled, aki csak egy szánalomra sem méltó senki vagy! - mondom idegesen, és egy jól irányzott rúgással kiütöm kezéből a kést, ami messze repül.
Hatalmas hibát vétettem... Tovább ingereltem... De nem érdekel! Felhúzott, és azt akarom, hogy tudja én is tudok ám rohadtul mérges lenni...
Mihelyt a kés koppan a földön felállok, és gyomorszájába könyökölök, majd mikor összeroskad a kijárat felé kezdek rohanni.
Csak egy kicsi kell... Látott, amit látott nem érdekel. Az se számít, ha az emberek az utcán megbámulnak, csak... Csak hagy jussak ki innen végre. El a közeléből, minél messzebb!
Már majdnem kint vagyok, mikor erős kezek kulcsolódnak karjaimra és visszarántanak. A lendületnek köszönhetően megtántorodom, de még idejében sikerül visszanyernem egyensúlyom. Mikor feltekintek kér szélesvállú erős férfi áll velem szemben elzárva az egyetlen kivezető utat. az egyiket ugyan sikerül nagy erővel középsőn rúgnom, de a másik fürgébbnek bizonyul, és elkapva kezeimet szorítja őket hátra.
Elvesztem...
Fogalmazódik meg bennem ez az egyszerű mégis végletekig kétségbeejtő gondolat, ahogy elkezd visszafelé ráncigálni a mostanra már felegyenesedett főnökéhez, kinek kicsit sem bizalomgerjesztően szórnak villámokat szemei. Nyelek egy nagyot, és dacosan nézek a szemébe, miközben minden erőmmel azon vagyok, hogy ki tudjak szabadulni fogvatartóm karmai közül. Erőfeszítésem rövid időn belül kifizetődni is látszik. Egy óvatlan pillanat, s kezem szabadul, lendül és nagy erővel betalál. A feketehajú dühösen ragadja meg csuklómat, s erősen megszorítja, mire felszisszenek. Szememben azonban még mindig ott ül az a rendíthetetlenség, és immáron elégedettség, látva, hogy ütésem nyomán vér serkent szája sarkában.
Igen, nem vagyok egy hétköznapi lány, én igenis tudok verekedni, és női mivoltomhoz képest nagy erőm van, amit használni is szoktam. Ráadásul nem holmi harcművészeti oktatáson tanultam bunyózni... Ó nem... Én is az utcán, mint a balhés fiúk, akik el is ismerték, hogy jó vagyok...
Ám mindez kevésnek bizonyult. Hiába vagyok erősebb az átlagnál, a férfi olyan könnyed mozdulattal szakít ki a másik kezéből, és minden tiltakozásom ellenére szorít ismét a falhoz, hogy tényleg szánalmasan festek. Az én erőm eltörpült az övé mellett, mégis... Tekintetetem továbbra sem változik.
- Megmondtam, hogy eressz el!!! - mondom határozottan, ám mivel mozgásterem, ismét a nullára csökkent, csak állhatatosan bámulok fekete szemeibe, melyből érzelmek kavalkádját lehet kiolvasni, de mindenféleképpen a düh dominál.
|
| Vadmacska | 2011. 07. 26. 18:38:48 | #15400 |
Karakter: Ethan Ramuld
Megjegyzés: Kis foglyomnak Laylanak
- Cseréljünk helyet... Töltsd te az éjszakát egy székhez kötözve, és megtudod... – Vigyorodik el, úgy szóval még mindig pimaszkodik. Majd meg tanulja hogy velem csak rosszul jár ha felbosszant. - Amúgy meg nem vagyok a kicsikéd! – szögezi le.
- Úgy látom még mindig nagyon fel van vágva a nyelved... - kezdek el a tálcán lévő kenyérrel játszadozni.
- Oh, szerintem senki sem vágta fel... – vonja meg a vállát mire dühösen lerakom a tálcát és komor határozott léptekkel elindulok felé. Aztán egy durva mozdulattal hátra rántom a fejét. - Neked ez a mániád? Ha így folytatod kitöröd a nyakam! - nyöszörgi kissé fájdalmasan. Nem érdekel hogy fájdalmat okozok neki, ha kel nagyobbat is okozok neki csak hogy meg tanulja ki az úr. - És ha túl sokáig maradsz ilyen közel hozzám a végén még úgy végzed, mint tegnap... – Vigyorog pimaszul.
- Te tényleg ki akarod nálam húzni a gyufát?? – kérdezem ingerülten.
- Talán! De ha apám miatt hoztál ide, akkor jobban jártál volna anyámmal, őt ugyanis jobban szereti mint engem... – Próbál nevetni - Más szóval eressz el te barom!!! – Újra rángatni kezdi a csuklóját, csak még jobban belevág a csuklójába a kötél. Nem érdekel saját magára vessen. - Úgyse fog összejönni amit elterveztél, bármi legyen is az! - jelenti ki határozottan. Ezen elmosolyodom azt se tudja mit akarok is így ki jelenteni. - És ami a tegnapit illeti... Engem úgysem tudsz "megszelídíteni" – Vigyorog mire sokat mondó vigyor jelenik meg a képemen. Úgy szóval így gondolja hogy nem tudom megszelídíteni.
Elő húzom a késemet és elsőnek a lábánál lévő köteleket vágom el majd a csukóján lévőket. Nem engedem el, durván felrántom a székről és a falhoz nyomom. A késel kis vágást ejtek az arcán, majd egy mozdulattal felhasítom a felsőjét. Látom az arcán hogy kicsit megrémül.
- Kislány velem ne szórakozzál! Egy mozdulatomba kerülne és már halott lennél. De most meg tudod milyen is ha valaki magára haragít. –Késemmel egy pillanat alatt lepattintom a nadrágja gombját így az lecsúszik róla feltárva formás lábait.
- Neee mégis mit csinálsz te perverz?! Eresz el!!!! –Kiabál dühösen rúg-kapál próbálna kiszabadulni de nem engedem.
- Nem, most már nem…Hmmm de ha jó kislány leszel akkor talán nem leszek olyan durva. –kés hegyét óvatosan végig húzom a hasán nem akarom megvágni csak azt akarom hogy féljen. –Bár ki tudja lehet hogy csak abból tanulnál ha jól ellátnám a bajodat. –Lassan az egyik melltartó pántja alá csúsztatom a kést és elvágom azt is, majd pár pillanattal később a másikat is elvágom.
- Elég hagyd abba te barom állat. –Édes ahogy kiabál de nem hat meg. A melltartója lecsúszik így elém tárulnak szemrevaló mellei.
- Hmmm…Kicsikém formás alakod van…..- Végig simítóm a melleit kicsit erősebben rámarkolok mire felnyög. Látom a szemében a rémületet. –Szánalmas vagy… -A földre lököm, nem terveztem azt hogy bántom csak rá akartam ijeszteni egyelőre de ha továbbra is pimaszkodik nem csak azt fogom tenni vele.
|
| Taira | 2011. 07. 22. 00:02:21 | #15281 |
Karakter: Layla
Megjegyzés: Ethannek~
- Nem vagy egy könnyű eset de majd megtörsz…. Azt hogy most itt vagy köszönd a drága jó apádnak. Ő juttatott ide engem is és amin látod téged is - mondja, mikor odaér elém, majd erősen megfogja az állam és felemeli a fejem, hogy a szemembe nézzen - Ajánlom légy jó kislány és akkor nem foglak bántani.
- Rohadt szemét alak miről beszélsz… - húzom el a számat - Na hol nem szarom én le, hogy apámnak mi köze van ehez a fickóhoz, de engem jobban tenné, ha elengedne... - Majd gondolatom tett követi, és arcon köpöm - Dögölj meg! - sziszegem összeszűkült szemekkel.
- Nagyon meg bánod még ezt… - rántja hátra erősen a fejem, mire akaratlanul is felnyögök fájdalmamban - Hidd el kislány nem akarod megtudni mit teszek azokkal akik magukra haragítanak. Egyelőre nem áll szándékomban bántani de ha továbbra is ilyen kis harcias maradsz kénytelen leszek megszelídíteni téged - mondja, azzal távozik is.
Jó vicc mondhatom... Még, hogy Ő megszelidít engem? A szüleimnek nem sikerült megtörniük éveken keresztül, akkor neki mégis miért sikerülne? No meg persze hogyan... De ez egyenlőre mindegy is, hiszen most nyertem egy kis időt... - kíváncsian kémlelek körbe, és két őrt veszek észre a szobában lézengeni - Remek... ezek szerint társaságot is hagyott nekem, hogy ne próbálkozhassak semmivel. Francba már, hogy mindenre gondol! - mérgelődöm magamban, miközben megpróbálok szabadulni a csuklómon lévő kötéltől, ám mind' hiába. Csak azt sikerül elérnem, hogy felsértse a kerem - Mondhatom pompás... - sóhajtom, majd beletörödve hajtom le a fejem, és lassan álomba merülök.
***
Korán reggel arra ébredek, hogy az a barom hozzámszól. "Kellemes ébresztés..." Ráadásul borzalmas éjszakám volt... Sőt, ez még enyhe kifejezés. A fenekem sajog, a nyakam és a hátam elgémberedett, és a kötelek tovább dörzsölték bőrömet, szóval szerintem már vérzik is, de mivel a fejem hátulján nincs szemem, ebben nem lehetek biztos... Bezzeg fogadjunk, hogy az a nyomorult valami luxus ágyban aludt...
- Nos hogy telt az éjszakád kicsikém? - kérdezi hegykén, mikor leül velem szemben egy tálca étellel. Most komolyan szórakozik velem???
- Cseréljünk helyet... Töltsd te az éjszakát egy székhez kötözve, és megtudod... - vigyorodom el, és láthatóan nem tetszik neki a válaszom. Na bumm - Amúgy meg nem vagyok a kicsikéd! - szögezem le.
- Úgy látom még mindig nagyon fel van vágva a nyelved... - kezd el a tálcán lévő kenyérrel játszadozni.
- Oh, szerintem senki sem vágta fel... - vonom meg a vállam, mire dühösen lerakja a tálat a székre, majd határozott léptekkel felém jön, s ismét hátratántja fejemet, aztán közel hajol arcomhoz. Pompás... - Neked ez a mániád? Ha így folytatod kitöröd a nyakam! - nyöszörgöm kissé fájdalmasan - És ha túl sokáig maradsz ilyen közel hozzám a végén még úgy végzed, mint tegnap... - vigyorgom.
- Te tényleg ki akarod nálam húzni a nyufát?? - kérdezi ingerülten.
- Talán! De ha apám miatt hoztál ide, akkor jobban jártál volna anyámmal, őt ugyanis jobban szereti mint engem... - nevetem, már amennyire hátrahúzott fejjel lehet nevetni - Más szóval eressz el te barom!!! - kezdem el rángatni a kezemet, mire a kötél élesen belevág csuklómba, de nem érdekel - Úgyse fog összejönni amit elterveztél, bármi legyen is az! - jelentem ki határozottan - És ami a tegnapit illeti... Engem úgysem tudsz "megszelidíteni" - vigyorgom, mire az eddig komor arcon egy túlságosan is sokatmondó vigyor jelenik meg. Hirtelen nagyot nyelek. Egy biztos: Nem akarom megtudni, hogy mire gondolt pontosan...
Szerkesztve Taira által @ 2011. 07. 22. 00:04:24
|
| Vadmacska | 2011. 07. 18. 13:03:19 | #15158 |
Karakter: Ethan Ramuld
Megjegyzés: Laylanak
Álmosan nézek fel az ablakomra, a redőnyökön át beszivárog már a napfény. Ki tudja hány óra lehet nem nagyon érdekel. Estig úgy sincsen dolgom. Fel ülök és az ágyam melletti asztalon lévő papír kupacot vettem magam elé. A legtöbb számla de ahogy nézegetem őket megakad a szemem egy vastag borítékon. Ahogy kinyitom egy kép hulik ki belőle. felveszem és szemügyre veszem. Egy igen szemre való leányzót ábrázol. Hmm…szívesen látnám az ágyamban bármikor. A levelet kezdem el olvasni, egy régi ismerősöm küldte. Elmosolyodva hajtogatom össze a papírost majd újra a képre nézek. Szólok néhány emberemnek hogy menjenek és kövessék ezt a lányt.
- Hát akkor eljött a bosszú ideje…..
A nap folyamán elintézem hogy az esti rajta ütést más vigye véghez. Nekem fontosabb dolgom akad. Ahogy esteledik elindulok a városba, tudom hol találom a lányt, embereim egész nap figyelték őt. Nyugodtan sétálok a park felé, egészen besötétedik mire oda érek. Hamar meg is pillantom akit keresek. elindulok felé majd elég erősen neki megyek.
- Talán legközelebb figyelhetnél is! – veti oda kicsit sem kedvesen. Milyen kis harcias majd megszelídül. Egy szó nélkül elkapom a csuklóját. –Eresz el barom! –Kitépi a kezét a kezemből, ekkor az egyik emberem mögé kerül és leüti. Elégedetten mosolygok amikor a lány elveszti az eszméletét.
Gyorsan berakjuk a furgonunk hátuljába majd vissza térünk a szállásunkra.
***
Mikor megérkezünk a lányt az egyik szobába visszük, hozzá kötözöm egy székhez. Csuklóit hátra, bokáit pedig a szék lábához. Most már csak várni kell, neki támaszkodok a falnak és onnan figyelem.
Lassan ébredezik látom rajta hogy fogalma sincs mi történt. Az emberem nem ütött akkorát jó óra múlva semmit sem fog már érezni belőle. Rám néz, észre vehette hogy figyelem.
- Te meg ki vagy? – Hangja még mindig kába, elkezdi rángatni a kezeit. Rángasd csak kicsikém, így csak még jobban belevág a csuklódba. - Francba, csak eressz el, és letörlöm azt a vigyort a képedről! – Egyre jobban tetszik hogy ilyen kis harcias. - Mégis mit akarsz tőle idióta?? Eressz el!! – Lassan oda sétálok elé. Embereimnek intek hogy menjenek ki majd úgyis szólok nekik ha kellenek. A lány egész végig dacosan a szemembe néz.
- Nem vagy egy könnyű eset de majd megtörsz…. Azt hogy most itt vagy köszönd a drága jó apádnak. Ő juttatott ide engem is és amin látod téged is. –Erősen megfogom az állát és felemelem a fejét. –Ajánlom légy jó kislány és akkor nem foglak bántani.
- Rohadt szemét alak miről beszélsz…- A lány arcon köp. –Dögölj meg.
- Nagyon meg bánod még ezt….- Nézek rá kicsit mérgesen majd durván hátra rántom a fejét. –Híd el kislány nem akarod megtudni mit teszek azokkal akik magukra haragítanak. Egyelőre nem áll szándékomban bántani de ha továbbra is ilyen kis harcias maradsz kénytelen leszek megszelídíteni téged. –Mondom komoran majd kimegyek a szobából. Két emberemet megkérem figyeljenek rá nehogy valami hülyeséget csináljon. Majd holnap reggel meglátjuk milyen hangulata lesz ha végig koplalja az éjszakát.
***
Másnap reggel amint felébredek lemegyek az ebédlőbe. Veszek egy tálcát és ennivalót rakok rá majd bemegyek a kis foglyomhoz. Leülök vele szembe és elégedetten nézek rá.
- Nos hogy telt az éjszakád kicsikém?
|
| Taira | 2011. 07. 15. 21:13:01 | #15112 |
Karakter: Layla
Korán van... Túl korán... Apám beszél mellettem, de szokás szerint elengedem a fülem mellett amit mond. Úgyis mindig ugyan arról van szó: Tanulj jobban!
- ... Érted kislányom? - kérdezi mosolyogva.
- Nem tud érdekelni... - szállok ki a kocsiból iskolám előtt.
- Mikor jössz haza? - kérdezte érdeklődve, miközben áthajolt az anyósülésre.
- Majd megyek... - mondom, és a csomagtartóból kivéve gördeszkámat várom meg, amíg távozik - Na végre... - morgom, s deszkámon megindulva veszem a park felé az irányt. Én és az iskolába járás fogalma két külön dolog, és ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
***
Egészen estig lófrálok a parkban, különböző trüköket gyakorolva és végrehajtva, míg már olyan sötét esz, hogy az orromig se látok. Lassan megindulok hazafelé, ugyanis kedvem az nagyon nincsen a szobámban punnyadni, amikor is nekem jön valaki. Arcát képtelen vagyok kivenni a sötétben, de biztos, hogy nem ismerem...
- Talán legközelebb figyelhetnél is! - vetem oda, majd indulnék, tovább, de szó nélkül megragadja a csuklómat - Eressz el barom! - tépném ki a kezem az övéből, de hirtelen éles fájdalmat érzek halántékomon, majd még látom elégedett vigyorát, és lassan elsötétül minden.
***
Fájdalmasat rándul arcom, és nehézkesen nyitogatni kezdem szemeimet. Hasogat a fejem... Mégis mi történt? Nem emlékszem... Szorít... valami szorít... Kötél. Csuklóm és bokám környékén, de miért?
Egy fekete hajú fiú áll velem szemben. Éjsötét szemei engem figyelnek, majd mikor észreveszi, hogy mozgolódom és elégedett vigyor terül el arcán, ugyan olyan mint... - éles fájdalom hasít fejembe.
- Te meg ki vagy? - kérdezem kicsit kábán, s elkezdem rángatni kezem. Ekkor tudatosul bennem: Megkötöztek... Ő volt? De miért? - Francba, csak eressz el, és letörlöm azt a vigyort a képedről! - mondom bosszúsan - Mégis mit akarsz tőle idióta?? Eressz el!! - rángatom egyre erősebben a kötelet, de nem enged. Hiába kezdek félni, ahogy sorra szúrom ki magam körül az embereket, dacosan nézek a fiú szemébe, aki csak egyre közeledik felém.
|
|
