 Karakter: Lyneli Blackemonogatary
Megjegyzés: Nathnek
Tikk-Takk
Ketyeg az óra a falon. Már csak 2perc és kiszabadulok ebből a pokolból. Pokol… milyen sötét hangzású szó… Maga a jelentése is az, egy hely, ami csupa szenvedés. Igen számomra ezt jelenti a gimnázium. Utálom ezt a helyet, a csengő számomra maga a megváltás. Minden áldott nap azon reménykedem mikor lesz már vége a kínzásnak. Hisz kínoznak, különféle módszerekkel. Van, mikor a könyveim szedik darabokra, van, mikor a rajzaimat szaggatják darabokra, sőt olyan is előfordult már, hogy az ebédre hozott ételemet kidobták a kukába. A legdurvább eddig az volt mikor a telefonom szétzúzták. Gyötrelmes gondolatmenetemből a csengő szabadságot hozó hangja szakított ki, vissza a valóságba, ami talán még rosszabb, mint maga az elképzelés.
Gyorsan felpattantam és bedobáltam mindent a táskámba, szó szerint. Futni akartam ki, minél messzebb innen. De késő volt, mire az ajtóhoz értem Nathali két klónja elállta a szabadságba vezető utat. Karba tett kézzel álltak előttem.
- Hova-hova ilyen sietősen, sátán fattya? –kérdezte kuncogva miközben elkezdett elől lehulló tincseimmel játszani.
- Minél messzebb a förtelmes szájszagodtól édes –mosolyodtam el és erősen megnyomtam az utolsó szót. Szája elé kapta a kezét és dühösen méregetni kezdett. Hát igen, van egy sejtésem, miért nem fogad be a gimi társadalma. Néha túl nyersen fogalmazok, és ami a szívemen az a számon is. Anyám megmondta, ez fog a sírba vinni. Még mielőtt Nathali bármit is reagálhatott volna durván félrelöktem az ajtóban álló két lányt és hagytam el a termet. Szedtem a lábaimat, amilyen gyorsan csak tudtam. Rohantam. Mikor kiértem körbe tekintettem, elindultam a kapuba, de mielőtt odaérhettem volna, kutyaugatást hallottam. Egy aranyos Husky ült a kapu tövében, pár srác körbeállta és mindenféle utcai szeméttel dobálta. Néha még bele is rúgtak. Tennem kell valamit, nem hagyhatom itt. Odaviharoztam és megragadtam az egyik épp dobni készülő fiú karját és durván csavartam rajta egyet.
- Ártott nektek valamit ez a kutya? –kérdeztem kimért dühvel. Mindegyik rám szegezte a tekintetét és kissé hátra is hökköltek. A fiú, akinek a kezét tartottam kirángatta jobbját a szorításból és a kezében lévő követ hozzám akarta vágni. De az eddig nyugton maradt kutya, hangos vicsorgásba és ugatásba kezdett és mellém állt.
- A sátán fattya gazdagodott egy házőrzővel –röhögött föl az egyik. Dühösen elé léptem és felnéztem a szemeibe. Jóval magasabb volt nálam. Nem vagyok az erőszak embere, épp készültem valamit mondani, amikor az egyik srác egy kisebb kaviccsal eltalálta az arcomat. Fájdalmasan odakaptam. A következő percekben a fiúk eltűntek és mentek a dolgukra mintha mi se történt volna. Nem értettem miért van, de amikor a kapu felé néztem és megláttam az igazgatót kifele jönni minden világosság vált számomra. Leguggoltam a kutyushoz, nagyon rossz állapotban volt. Felkaptam a kezembe és elindultam az állatorvoshoz. Nem esett útba, sőt pár utcával messzebb is volt. Mikor az ismerős fehér épület elé értem, lábammal berúgtam az ajtót és bementem. Senki sem várakozott így a lábammal bekopogtam a rendelő ajtaján. Egy kedves nő nyitott ajtót.
- Szerbusz, mi járatban? –kérdezte mosolyogva.
- Ezt a kutyust bántalmazta pár diák, nem hagyhattam ott. De én már mennék is,el fogok késni a munkából.
- Kedves tőled, hogy megmentetted. Ha nem gond holnap vissza is jöhetnél érte. Mivel úgy látom, nincs rajta nyakörv, megtarthatod, ha gondolod – vette át törékeny karjaival kezemből a kiskutyát. Mindig is akartam egy kutyát. Anyu meg is engedte, de sose jutottunk el odáig, hogy elmenjünk és vegyünk egyet.
- Rendben, megbeszélem otthon, de holnap mindenképpen visszajövök érte – mosolyogtam fel a magas nőre, hátat fordítottam és elmentem. A lemez bolt, ahol dolgozom nem volt annyira messze. Csak három utcával lejjebb. Míg odafele sétáltam elkezdett szakadni az eső, így meggyorsítottam a lépteimet. Odaérve az üzlet ajtóhoz hihetetlen boldogság áradt szét a testemben. Haza értem, haza mivel ez a hely a második otthonom. Mikor kinyitottam az ajtót, a felette lévő kis csengettyű aranyos kis hangján megszólalt. Mintha csak azt mondaná, Isten hozott. A polcok mögül hirtelen egy idősödő férfi lépett elő, odalépett hozzám és melegen átölelt, Ő volt Alfredo bácsi, az én nagy becsben tartott barátom, őst nem is a barátom volt, hanem inkább olyan volt mintha a nagypapám lenne.
- Egy kicsit késtél, merre jártál? Kezdtem aggódni, mindig pontosan vagy előbb érkezel –aggodalmaskodott és elengedett.
- Hosszú történet Alfredo bácsi –mondtam mosolyogva és beléptem a pult mögé onnan pedig a mögötte lévő kis szobába, ahonnan egyúttal fel lehetett menni Alfredo bácsi lakására, másrészről viszont ott tároltam a dolgaimat. Ledobtam a székre a táskámat és odaléptem a kis vas iskolai szekrényhez. Még egy kiárusításon vette Alfredo bácsi azzal a céllal, hogy legyen hova pakolnom a dolgaimat. Levettem a vizes pulcsimat és a szék támlájára terítettem és előkotortam egy egy árnyalattal ugyan világosabb lila, de teljesen ugyan olyan mintázatú pulcsit és gyorsan magamra is kaptam.
- Lyneli drága, ha megkérhetlek, pakold ki a most érkezett lemezeket, utána, figyelnél az érkező vendégekre? El kell mennem a testvéremhez, van egy antik akusztikus gitárja, amit ki akar dobni, úgyhogy mielőtt hatalmas hibát követ el elmegyek érte.
- Rendben –mondtam és mosolyogva kimentem a pult mögé és már csak Alfredo bácsi alakját láttam elfutni a kirakat ablaka előtt. Hátra mentem a raktárba és felkaptam a már kikészített dobozt. Three Days Grace-s CD-k voltak benne. Imádom ezt a bandát, örömmel pakolgattam ki a CD-ket a kijelölt helyükre, majd miután végeztem visszavittem hátra a dobozt. Miközben mentem volna vissza a pulthoz, megláttam a hatalmas fehér zongorát, ami csábítóan hívogatott, hogy játsszak rajta.
- Na, jó csak egy kicsit –adtam be a derekam. Ha valaki most látta volna ezt az önvívódást tuti, hülyének nézett volna. Leültem a zongora mögé és gondolkodni kezdtem mit is játszhatnék. Eszembe jutott, amit tegnap este hallgattam. Elkezdtem játszani a számomra már jól ismert dallamot. Lecsuktam a szemem és úgy folytattam, kizártam a külvilágot. Megszűnt minden számomra csak a zenére koncentráltam. Nem tudom mikor és miért, de elkezdtem a szöveget is énekelni. Teljesen önkívületlen állapotba kerültem. Papa roach –hollywood hore című számát játszottam. Nem tudom miért, de még a szöveget is elkezdtem teli torokból énekelni. Csak üvölteni akartam a dallamot, hadd vigye a szél. Ez a szám számomra azért kedves, mert emlékeztet az álmomra. Az álmomra, hogy egy híres bandaalapító tagja és frontembere legyek. Ahogy így énekeltem és játszottam észre se vettem, hogy az erőteljes dallamot egy halk, de ugyanakkor intenzív akusztikus gitár kíséri. Vajon mikor kezdhetett el velem játszani valaki? Kinyitottam a szemem abbahagytam az éneklést és cask néztem azt a különös fehér hajú fiút, aki a földön ülve játszott. Hirtelen abbahagyta ő is a tevékenységét és mosolyogva elkezdett engem nézni.
- Jól gitározol –mondtam neki mosolyogva. Eltelt egy kis idő válaszra vártam, de azt nem kaptam –Hmm? –kérdeztem csalódottan, mivel mást már nem voltam képes kinyögni. Kissé csalódott vagyok.
- Ne haragudj, megismételnéd, kérlek? –kérdezte kissé zavartan, de továbbra is mosolyogva.
- Jól gitározol –ismételtem meg, bátrabban, és elhatározottabban, mint az előbb – Megtudhatom, hogy hívnak? –kérdeztem ráemelve a tekintetem.
- Ühüm - bólint vigyorogva - Nathaniel Okama. De neked csak Nath –felállt ültéből és elindult felém. Megállt előttem és kezet nyújtott. Én a kis termetemmel sután mosolyogtam fel rá.
- Lyneli Blackemonogatary –azzal elfogadtam a felkínált jobbot. Felálltam és kikerültem. Hirtelen ezernyi kérdés kezdett el cikázni a fejemben. Ő lehet, majd az, aki mellém szegődik. Ragyogott fel a remény szikrája. Meg akartam fékezni a nyelvem, de nem igazán akart menni. Hisz, mint már említettem, ami a szívemen az a számon is.
- Mióta zenélsz? Csak akusztikus gitáron nyomod, vagy az elektronikussal sincs bajod? Milyen zenéket kedvelsz, és mik a céljaid későbbre? –na, jó lehet ennyi kérdést egyszerre mégse kellett volna. El fogom üldözni, már látom a lelki szemeim előtt, hogy mindjárt hátrál, megfogja a cuccait és elrohan.
- Még csak két éve gitározok akusztikuson, és elektromoson is egyaránt. Teljesen egyedül tanultam meg mindent, és bár nem vagyok sem egoista, sem pedig önimádó, de tudom, hogy remekül tanultam meg játszani a húrokkal –elvigyorodik és felveszi a gitárt a földről és elrakja a tokjába - A Rock-ot részesítem előnyben, Kedvencem a Three Days Grace, tőlük is legtöbbször a Pain című dalt hallgatom. Hogy mik a céljaim a jövőmre nézve? –a földet nézi és mosolyogva megrántja a vállát, azzal a lendülettel egyúttal a gitárt is hátára helyezi - Nem tudom. A szüleim azt szeretnék, ha állatorvos lennék, de én... Híres gitáros akarok lenni. Az lenne a legjobb –fejezi be. Nem szólok egy szót se. Kikerülöm és a pulthoz lépek, leülök a székbe és erősen gondolkodni kezdek. meg merjem kérni, hogy csatlakozzon hozzám? Megkérjem, hogy váltsuk valóra egyt az álmainkat? MI van, ha nemet mond? Mi van ha… Linely!! Elég a sok mi van, ha meg hasonlókból te nem ilyen vagy! Makacs eltökélt! Egy próbát megér, mit veszíthetsz? Csak egy órája, ha ismered szóval semmit!
Ezzel az elhatározással papírt és tollat kerestem, majd felfirkantottam a számomat. Feltekintettem és örömmel látom, hogy a pult előtt ácsorog és engem néz. Nem ment el!
- Tudod. Híres akarok lenni, de ehhez kell egy banda, akivel zenélhetek. Bejön a stílusod, és jól játszol, így... Ha akarod, beléphetnél, mint ritmusgitáros. Érzéked van hozzá, nem lenne belőle baj – nézek eltökélten a szemébe, az izgatottság és az adrenalin csak úgy tombol bennem. Na, erre vajon mit lép? Odanyúl a cetliért és mosolyogva kezdi nézni.
- Itt dolgozol ugye?- kérdezi, mire csak bólintok- Belépek a bandába. Holnap pedig bejövök, és akkor bővebben beszélhetünk róla, ha nincs ellenedre. Nekem viszont ideje mennem, anyu biztos patáliát csap, ha nem érek haza időben – mire kinyögnék egy sziát már csak elsuhanó alakját látom. Még visszaint a kirakat túloldaláról és már el is tűnik a város zajában.
A nap további részében a The Rock! című újságot olvastam, hisz egy vevő se jött aznap. Az idő teszi, mindenki leverté válik, mikor esik. Kedvetlenek lesznek és otthon maradnak. Alfredo bácsi meg jövetelével egyúttal a munkaidőm is letelt és a nyitvatartási idő is lejárt. Még hosszas bajlódás árán felraktuk a falra új szerzeményét, majd egy két órás dobóra után kelletlenül ballagtam haza. Már csak azon kaptam magam, hogy egy üres és sötét lakás fogad otthon. A konyhába érve, felkapcsoltam a villanyt és egy levelet találtam a pulton.
,, A kajád a mikróba, egyél, kérlek. Hívtak az állatorvostól. A kutyát megtarthatod, hagytam otthon pénzt holnap vegyél meg neki mindent. Két napig nem leszek itthon. képzeld, a marketing osztály engem küld az új termék bemutatására. Hát nem remek? A te szerető anyád”
Tök jó, legalább lesz, velem valaki itthon mikor ő elmegy. Szomorúan melegítettem meg a vacsorámat, ettem, letusoltam, fogat mostam és mentem is aludni, hisz holnap szombat, nincs iskola. Hál Istennek.
Álmosan kelek ki az ágyikómból. Izgatott vagyok. Ma megyek újdonsült kedvencemért. Ahogy erre gondoltam az energia, amit pár perce nem éreztem megcsapta a testem és sietségre késztetett. Gyorsan megfésülködtem, majd az ablakon kihajolva teszteltem milyen idő van. Novemberhez képest rossz idő van. Konstatáltam szomorúan. Beraktam egy fehér masnit a hajamba, aminek a közepén egy fém halálfej díszelgett. Mai öltözék fekete fehér, tökéletes lesz. Előkotortam a szekrényemből egy fehér szaggatott farmert, aminek a zsebei szögecsekkel vannak díszítve, felraktam hozzá a kedvenc fekete fehér kockás övemet valamint az összes színes láncomat és felraktam a nadrágra. A pólót illetően nem voltam biztos. A szekrény előtt egy szál melltartóban elkezdtem gondolkodni melyik is lenne a tökéletes mára. Egy fehér mélyen dekoltált hosszujjú mellett döntöttem. Előkerestem a fekete bőrdzsekimet és a fekete acél betétes bakancsomat. Még egyszer beletúrtam a hajamba, majd a tükör elé álltam és megszemléltem az összképet és meg kell hagyni nem vagyok egoista, de tetszett. Lefele menet felkaptam az előszoba szekrényről a kockás pénztárcámat, amin egy lánc díszeleg. A lánc másik végét a nadrágomra csatoltam, így raktam zsebre az említett tárgyat. Még utoljára a lakás kulcsomat kerestem meg, bezártam és egyenest az állatorvoshoz indultam. Előkotortam a dzseki zsebéből a telefonomat, délelőtt tíz óra van, a lemez boltba csak kettőre kell mennem, addig mindent el kell intéznem. A sarkon jutott eszembe, hogy otthon hagytam a fülhallgatóm, még gyorsan visszafutottam lekaptam az előszoba szekrényről, megint bezártam és újra nekivágtam az útnak. A fekete alapon fehér koponyával ellátott Skull Candys darab egyúttal melegítette fülecskéimet nem csak kellemes zenével töltötte meg.
Fél óra alatt értem oda a rendelőbe, éppen akkor jött ki egy idős nő a macskájával, így egyből mehettem be. Az állatorvos beljebb invitált, majd eltűnt az orvosi szobából nyíló folyosón. Mikor legközelebb visszatért kezében volt a kiskutyus.
- Már csak nevet kell neki adni –mosolygott és átadta a kezembe. Mikor megfogtam a nyaka körül egy nyakörvre lettem figyelmes.
- Hát ez? –kérdeztem megdöbbenten és a csodás fekete szegecses darabot néztem.
- Tegnap a fiam látta, amint a kutyussal foglalkozom. Elmeséltem neki, hogy került ide és erre ezt adta nekem. Azt mondta a megmentőnek egy kis hála ajándék – meleg tekintettel simogatta a kutyust.
- Ez esetben kérem, adja át neki, hogy köszönöm. A kutyus neve pedig legyen, mondjuk… change, mint változás –mosolyogtam a doktornőre. Elkezdte felírni a lapra. Még a végén kért tőlem egy aláírást, majd elköszöntem. Következő úti célom nem más volt, mint a kisállat kereskedés. Amint beléptem a két házra lévő boltba megcsapott az ismerős állat szag. A sorok között sétálva a kezembe akadt egy fekete póráz, állítható hosszúságú. Egyből a kosaramba helyeztem. Továbbá beszereztem egy kutyatálat szintén fekete, valamint egy vizes tálkát szintén az előbbi színből. Megvettem, még ami kellett, majd elindultam a lemez boltba. Szeretek előbb ott lenni, főleg ha otthon csak egyedül lennék.
Mikor odaértem, bemutattam Alfredonak az új családtagot. Örömmel fogadta és az öltözőbe még pár újságpapírt is leterített neki. Alfredo rendelt nekem és magának is pizzát ebédre, így míg az megjött kellemesen beszélgettünk és megetettük a kiskutyust. Mikor megjött a pizza, fizetett és meg is ettük egyből hisz farkas éhesek voltunk. Kettőig még zenélgettünk egy kicsit, így mire eljött az ideje a nyitásnak hivatalosan is teljesen jó kedvem volt. Sorra jöttek a vendégek, mindenki vett is valamit, nagyon fogytak a tegnap kirakott TDG-s CD-k. Öt óra fele már alig jött valaki így elvonultam a sorok közé és a CD-ket kezdtem pakolgatni és feltölteni a készletet, addig Alfredo bácsi játszott a kis kutyussal. Már jó fél órája pakolgattam amikor megcsörrent a kis csengő az ajtó felett, nem nagyon zavart hisz a kasszára főnököm ügyelt. Az egyik magasabb polc tetejéről akartam leszedni az utolsó megmaradt CD-t, hogy átrakjam az ,,Utolsó darabok” című polcra, de mint mindig, most se értem el. Hirtelen két kéz nyúlt el fölöttem és leszedte nekem a CD-t. Mikor hátra fordultam megköszönni két zöld szemmel találtam szembe magam.
- Köszönöm Nath! –mondtam neki mosolyogva. Visszamosolygott és elkísért egészen a polcig ahova leraktam a CD-t.
- Ugyan nem tesz semmit –mondta kicsit késve. Hátramentem a kanapéhoz ami a hangszerek mögött árválkodott és leültem, ő is követte a példámat de előtte nagy becsben tartott gitárját helyezte biztonságba a falnak támasztva.
- Szóval… -kezdte zsebre dugott kézzel és a padlót fixírozva.
- Szóval… -folytattam nevetve – Azt mondtad tegnap, hogy ma megbeszéljük a dolgokat. Azért jöttél nem? –kérdeztem kicsit bátortalanul.
- Igen persze –nevetett fel – Mesélj egy kicsit nekem erről a dologról, hogy is nézne ki akkor?
- Hát tulajdonképpen rajtad kívül nincs más tagom –árultam el neki. Kérdőn rám nézett mire felbátorodva folytattam – Nincsenek barátaim, különc vagyok szóval ez érthető is. Ki akarna velem zenélni? Mindenki elítél, azért aki vagyok és olyanná akar tenni, aki nem, vagyok. régóta az a remény tart életben, hogy talán egyszer híres lehetek. Emiatt küzdöttem évekig. Most, hogy jöttél te meg van az esély rá, hogy esetleg teljesüljön is. De csak akkor ha tényleg benne vagy… -fejeztem be a monológom. Kissé elgondolkodott, sokáig csak merengett maga elé, már már féltem, hogy most gondolja meg magát.
- Tudod hasonlítunk… mármint mindketten különcök vagyunk –mosolyodott el – Benne vagyok, de ezt már tegnap is mondtam. Tagokat meg lehet később is szerezni.
- De optimista vagy, bárcsak nekem is menne –sóhajtottam fel. Hirtelen hangos ugatás scapta meg a fülem és a következő pillanatban azt láttam, hogy aranyos husky kölyköm száguldozik felém és rám ugrik és agyon nyalogat.
- Hé…hé… -nevettem hangosan – Change én is szeretlek, de kérlek hadd vegyek levegőt! –és bumm mintha szavaim végre célba találtak volna, abbahagyta a nyalogatást és befészkelte magát az ölembe összekuporodott és lecsukta szemecskéit. Bocsánatkérőn tekintettem Nathra.
- Ne haragudj Change miatt. Ma hoztam el az állatorvostól –mosolyogtam és simogatni kezdtem új kincsemet. Hirtelen Nath odanyúlt kutyusomhoz és a nyakörvét kezdte nézegetni.
- Te vagy az akiről anyu tegnap mesélt –nevette el magát.
- Te vagy az állatorvos nőnek a fia? –mosolyogtam. Mire csak bólogatott.
- Na és mi legyen a banda neve? Ha már bandát alapítunk név is kell neki –kérdezte kis idő elteltével.
- Mit szólnál a … nem az nem jó… és a… az se jó –gondolkodtam hangosan. Gondolkodásomból az rántott vissza, hogy valaki hangosan röhögni kezdett mellettem.
- Tudod mi jutott eszembe az, hogy…
|
