|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| oosakinana | 2011. 08. 10. 13:19:17 | #15732 |
Karakter: Clio Choi
Megjegyzés: (Tanárbácsinak ~ Saya-nak)
- Cho, ő itt az iskola igazgatónője, ahol dolgozom, Clio Choi – mutat be minket egymásnak. Felém fordulva folytatja. - ő pedig itt a húgom, Cho Narm. – kezet is fogunk.
- Örvendek. – mosolyog a lány, majd leül Chul mellé. Kínos csend telepszik ránk.
- Akkor én nem is zavarok. Jó étvágyat. – köszönök el, hogy menjek is, mert érzem, hogy rosszkor zavarok, de férfi még is megállít.
- Nem tartana velünk? – kérdezi mosolyogva. - Ez a legkevesebb azután, hogy tegnap annyit segített. Had hívjam meg egy ebédre. – éppen finoman utasítanám vissza, de kihúzza nekem a széket. Nem tudom, miért vagyok ennyire figyelmes számára és miért esnek ilyen jól a kedvességei.
- Nem akarok zavarni… - nézek kínosan a testvére felé.
- Semmi baj, üljön csak le. – válaszolja, amire kicsit megnyugszom és leülök.
Eleinte semmiségekről beszélgetünk, de még a vak is észreveszi, hogy nincs minden rendben. Cho nagyon zavart és mintha kicsit ideges is lenne, mintha csak azt várná, hogy mikor fogok elmenni, bár ha így folytatja tovább, akkor hamarabb, mint gondolná.
- Cho, mi a baj? Még el sem mondat, hogy mi történt? Munkával kapcsolatos? –kérdezi rá Chul két korty között.
- Ez nem olyan dolog, amit… Inkább elmesélem, ha négyszemközt leszünk. – néz lefelé. Szóval akkor itt az idő, hogy elmenjek és magukra hagyjam őket.
- Nekem már úgy is mennem kell. – állok fel, bár nem vagyok a legboldogabb, de ha menni kell, hát nincs választás. - Köszönöm a meghívást, és örülök, hogy találkoztunk. – mondom Cho-nak.
- Sajnálom, hogy…- kezdene bele a mentegetőzésbe, de nincs semmi gond. Én pofátlankodtam bele a dolgokba.
- Semmi baj, megértem. – válaszolom álmosollyal, majd elköszönve távozok az étteremből. Kívülről még kicsit visszanézek rájuk, de végül a parkba sétálok és csak a játszó gyerekeket figyelem.
Nem sűrűn fordul meg a gondolat a fejembe, hogy babát szeretnék, de most valahogy még is megfordul. Olyan jó lenne egy picivel a hasamban, de akkor le kéne mondanom mindenről. A bulizásról, a pasikról meg mindenről. Bár ha megnézzük az utóbbi párnapot, akkor nem voltam bulizni. Inkább voltam Chul-lal. De kit akarok becsapni? Soha nem lesz egy normális pasim. Kialakítottam magamról egy olyan képet, amit a pasik a guminőnek vagy kurvának hívnak, és ezen nem hiszem, hogy fogok tudni változtatni. Magamnak köszönhetek mindent.
~*~
Másnap reggel, ahogy a suliba megyek, szétnézek a tanárokon, de látom, hogy nem mindenki van teljesen tisztába a dolgokkal. Chul teljesen szét van esve és nem is figyel oda, hogy merre megy, és mit mondanak neki. Nem akarom így látni. Aggódok érte. Beszélnem kell vele.
Az egyik szünetben éppen keresem, amikor szó szerint egymásba ütközünk.
- Sajnálom. – hajol le a papírjaiért.
- Chul, mi van önnel? Olyan meggyötörtnek látszik. – nézek rá aggódva, mert valóban érdekel és kíváncsi vagyok mi tette ennyire tönkre.
- Csak kicsit szétszórt vagyok, még egyszer nagyon sajnálom… - már indulna is, de megfogom a karját, hogy várjon egy kicsit.
- A húga? Tudom, hogy nem tartozik rám, de rossz híreket kapott? – kérdezek rá óvatosan, mert nem akarok semmi rossz élményt esetleg felkavarni, de ahogy látom a kérdésemmel már megtettem.
- Nem, csak bizonytalan vagyok. Emlékszik arra a nőre a partin? Ő volt a barátnőm egy hónapja, és most… most lehet, hogy gyermekünk lesz. – mosolyodik el, de én inkább csak ledöbbenek, és a szívem szakad ketté. Erre ma tuti el fogok menni, bulizni. Nem fogom kibírni, hogy ma józan legyek és ezen forogjak.
- Valóban? Gratulálok… azt hiszem… - válaszolom letörten, pedig nem akarom, hogy megtudja.
- Ne aggódjon, nem fogom elhanyagolni a munkámat, és ígérem, hogy öt percen belül összeszedem a gondolataimat is. – kezd el magyarázkodni, de kit érdekel ez a hülye munka?
- Nem ez a baj…
- Akkor mi? Kérem, mondja el…- kezd el kérlelni, de most még is mit vár, hogy mit mondjak neki? Bocsi, de beléd estem és reménykedtem, hogy végre valaki nem gumibabának fog nézni, hanem egy értelmes felnőtt nőnek? Ezt még sem mondhatom el neki, ahogy semmit sem. Nem tudhatja meg, mert akkor csak elüldözném és lehet, megnehezíteném a dolgát.
- Jobban jár mindenki, ha inkább nem mondom el. – magyarázom halkan, majd egy mosolyt erőltetek az arcomra.
- Igazgatónő… - kezdene bele, de a csengő közbe szól.
- Ne haragudjon, de most nekem is órám lesz. – kérek bocsánatot, majd megfordulva hagyom inkább ott gyorsan, mielőtt bevetné a további könyörgést és teljesen elárulnám magamat.
A nap hátra levő részében próbálom kerülni Chult, hogy ne tudjon faggatni mi a gond és miért nem örülök annak, hogy gyereke lesz, mert nagyon nem örülök neki. Legszívesebben sírnék, de megfogadtam, hogy soha egyetlen pasi miatt nem fogok sírni. Elég volt azaz egy, aki miatt ilyen lettem. Nem kell még több, hogy megkeserítse az életemet.
~*~
Sikerült a tervem este úgy döntöttem, hogy elmegyek és leiszom magam, mert addig sem gondolok Chul-ra és arra a hatalmas fájdalomra, ami a szívemben keletkezett. Felöltözök a lehető legdögösebben és irány az egyik szórakozó hely. Holnap lehet szabad napot fogok kivenni magamnak, mert oly annyira le fogok részegedni, hogy képtelen leszek bemenni.
Ahogy a buliban sikerül teljesen padló részegre leinnom magamat kapásból és már csak a srácoknak dőlve tudom megtartani magamat, ami elég hülyén néz ki, de nem baj. Most erre van szükségem. Bár még így is csak Chul-ra gondolok. Hiába próbálkoznak be pasik, hogy megfektessenek nem, azaz arc köszön vissza, akit szeretnék.
Ott is hagyom a bulit kielégületlenül, pedig úgy szerettem volna, ha valakivel végre lefekszem. A parkba sétálok, de csak sírás tör ki rajtam, miközben az arcomat a kezembe temetem. Hogy lehettem ekkora hülye? Naná, hogy van családja és lesz is. Ekkora marha is csak én lehetek. Ezt nem hiszem el.
- Clio kisasszony? – hallok meg egy ismerős hangot, mire odakapom a fejemet és meglátom Chult. Jaj ne. Egyből elkezdem megtörölni az arcomat, bár a ruhámat úgy sem tudom elrejteni. – Valami gond van? – ül le mellém és kezét a hátamra teszi. Nagyon jól esik, de még se bújhatok csak úgy hozzá.
- Nincs, jól vagyok. Köszönöm. – próbálok egy mosolyt erőltetni az arcomra, de a szemem teljesen mást mond.
- Kérem, mondja el mi bántja a lelkét. – kérlel tovább, amire csak nagyot sóhajtok. Nem lesz más választásom, de nem akarom a bocsánat kérését, hogy ennyire sajnálja a dolgokat.
- Az hogy önnek gyermeke lesz. – nyögöm ki végül.
- És ez miért bántja önt? – kérdezi értetlenül.
- Mert magába estem. – mondom ki nyíltan, de nem bírom tovább, felpattanok és elkezdek haza fele futni, még ha nagyon is instabil vagyok, de még is sikerül.
- Clio kisasszony kérem várjon. – hallom a hangját, de csak tovább futok. Egyszer megbotlok egy kőben és elesnék, de erős karokat érzek a derekam körül és egy ismerős illat. Chul. Magához ölelve tart meg.
- Kérem, engedjen el. – kérlelem, de csak szorosan ölel magához, miközben folynak a könnyeim.
- Sajn… - nem akarom, hogy befejezze.
- Ne. Kérem, ne mondjon semmit. ne nehezítse meg még jobban a helyzetemet, meg sajátját se. – válaszolom, majd kibontakozok karjaiból, de nem nézek rá.
- Kérem, had kísérjem haza. – kérlel, de csak a fejemet rázom.
- Nem akarom tovább bonyolítani a dolgokat. Menjen a családjához, hiszen ők sokkal fontosabbak. – ahogy ezeket a szavakat kimondom, érzem, hogy a szívem törik ketté. – Ne aggódjon, ez nem foghatással lenni a munkájára. Ugyan úgy megfogja kapni a fizetését és nem fogom kirúgni. – mondom tovább, majd kibontakozok az öleléséből és most már egyedül sétálok haza, de a könnyeim folynak.
Amint haza megyek bezárkózok a házamba. A hálóba térve lefekszek és csak tovább sírok egészen addig, amíg álomba nem sírom magam. Nem akarok emlékezni a dolgokra. Csak el akarom felejteni. Egyszerűen csak boldog akarok lenni.
~*~
Másnap nem is megyek iskolába. Túlságosan is fáradt vagyok. Felhívom az igazgató helyettesemet, hogy vigyázzon helyettem a rendre és ne zaklassanak. Nem érzem jól magam és majd bemegyek a suliba, amint rendbe jövök és minden rendben lesz. Mondjuk azt nem tudom, hogy mikor lesz…
|
| Saya | 2011. 08. 09. 00:30:44 | #15681 |
Karakter: Chul Narm
Egy darabig még ülünk, de rám vár a többi vendég is, így mennem kell. Körbe is nézek, egy kicsit beszélgetek a kollégákkal, de aggaszt, hogy az igazgatónő nem jött ki…Úgy döntök, hogy bemegyek, és megkeresem őt. Meg is találom őt a macskáimnál.
-Szép kis cicák vagytok.
-Próbálok is rájuk vigyázni. –szólalok meg mögötte mire zavartan áll fel.
-Ne haragudjon. Nem akartam kutatni, csak körbenéztem, és megláttam őket. –nevet kínosan.
-Semmi baj, csak nem akartam, hogy megzavarják őket. –leguggolok, hogy megsimogassam Tom-ot- Magányosnak érzi magát, nem engedi oda a kicsikhez. –nézek az anyamacskára.
-Oda fogja engedni, addig meg mégsem magányos, hiszen itt van neki. –körbenéz- A többiek? –nos igen, közben a partinak is vége lett.
-Már mindenki elment, csak ön van itt. –felállok, már kezdtek elzsibbadni a lábaim.
-Akkor segítek elpakolni. –mondja.
-Ugyan már. Ön is vendég. Nem szeretnék önnel pakoltatni, majd elintézem. –mégsem engedhetem, hogy a vendégem, aki a főnököm is ezt csinálja. De ő csak rázza a fejét.
-Ne aggódjon emiatt. Nem fogom levonni a fizetéséből. Baráti segítség. –ezt nem hiszem el, tényleg elkezd pakolni…
-De tényleg nem fontos. Meg tudom csinálni egyedül is. –hiába minden szó, csak segít nekem. Fél óra alatt sikerül rendet tenni…
-Na akkor én magára is hagyom, hogy tudjon pihenni. –elindul az ajtó felé- Köszönöm a meghívást, nagyon kellemesen éreztem magam. –mosolyog.
-Köszönöm a segítséget, és azt is, hogy eljött. –nem is tudom, hogy egyedül a pakolást is hogy fejeztem volna be.
-Szívesen. Jó éjszakát. –köszön el, ahogy én is, aztán megy.
Másnap a húgommal, Cho-val találkozom. Furcsa volt a telefonban a hangja, ezért kicsit aggódom, de azt mondta, hogy személyesen kell ezt elmondania. Egy étterembe beszélünk meg találkozót, de nagyon nehezen tér a lényegre. Kimegy a mosdóba, hogy összeszedje magát. Aztán…
-Szép napot! –köszön rám egy ismerős hang. Az igazgatónő? Nahát…
-Clio kisasszony, hogy került ide? –kissé meglep, hogy megint összefutottunk.
-Csak ebédelni jöttem. Na és ön?
-A testvérem érkezett ma hozzám, és őt várom, hogy visszaérjen ide. –felelem.
-Megjöttem. –szólal meg húgocskám. Illene bemutatnom őket egymásnak.
-Cho, ő itt az iskola igazgatónője, ahol dolgozom, Clio Choi -majd Clio kisasszony felé fordulok- ő pedig itt a húgom, Cho Narm. –kezet is fognak.
-Örvendek. –mosolyog a húgom, aztán leül mellém. Egy-két másodperc kínos csend után…
-Akkor én nem is zavarok. Jó étvágyat. –köszön el, de…
-Nem tartana velünk? –kérdezem mosolyogva- Ez a legkevesebb azután, hogy tegnap annyit segített. Had hívjam meg egy ebédre. –mielőtt bármit mondana, kihúzom neki a széket.
A húgom később is elmondhatja, amit akar, de biztosan csak munkaügy. Gondolom…
-Nem akarok zavarni…-néz kínosan húgom felé is.
-Semmi baj, üljön csak le. –mondja Cho, és végre az igazgatónő is leül.
Csak általános dolgokról beszélgetünk, de látom, hogy a húgom nagyon zavart.
-Cho, mi a baj? Még el sem mondat, hogy mi történt? Munkával kapcsolatos? –kérdezem két korty között.
-Ez nem olyan dolog, amit…Inkább elmesélem, ha négyszemközt leszünk. –néz lefelé.
-Nekem már úgy is mennem kell. –áll fel az igazgatónő- Köszönöm a meghívást, és örülök, hogy találkoztunk. –mondja aztán húgomnak.
-Sajnálom, hogy…-kezdek bele.
-Semmi baj, megértem. –mosolyog, aztán elköszönünk, és elindul.
-Mi történt? –nézek a húgomra.
-Soo Jin-ről van szó…
-Ne, kérlek. Tudom, hogy jóban voltatok, de szakítottunk. Egyszerűen nem illettünk össze, de nem szeretnék a barátja sem maradni. Nem haragszom rá, remélem, hogy ő sem rám, de most nem tenne jót, ha összejárnánk, vagy beszélgetnénk. –magyarázom.
-Ennél kicsit bonyolultabb a dolog…Soo Jin nem szólt még neked róla, mert nem biztos benne, de…Ugye pár hete szakítottatok, és akkor volt utoljára köztetek…-értem- Azóta rosszul érzi magát, de nem csak lelkileg, hanem fizikailag is. Nem akar orvoshoz menni, mert fél, de lehet, hogy teherbe esett. –hogy micsoda?
-Cho, ez képtelenség. Hiszen vigyáztunk, és…ez nem lehet…-gondterhelten temetem arcomat tenyerembe. Azt mondják, hogy nincs szebb egy új élet kezdeténél, de nem így képzeltem el azt, hogy apa leszek. Miért most? Miért nem egy évvel ezelőtt? Talán meg tudtuk volna menteni a kapcsolatunkat, de most már késő…Mégis örökre össze fog kötni egy gyermek? Egy apróság, akinek én vagyok az apja?
-Chul…nem is tudom, hogy mit mondjak…-simogatja húgom a hátamat.
-De miért nem akar elmenni kivizsgáltatni magát? Mire vár még? Ha ez igaz, akkor már egy hónapos terhes. –kétségbe vagyok esve, de nem azért, mert nem vetetheti majd el, hanem azért, mert ha így van, szeretném, hogy a gyermekem egészséges legyen, és Soo Jin is jobban vigyázzon magára. Nem emelhet, nem viselkedhet gyerekesen…
-Hagy neki időt, nem tehetsz mást, csak várhatsz. –mondja megértően.
Másnap nehezemre esik bemenni dolgozni, de ez a kötelességem. Kötelesség…Ha Soo Jin teherbe esett, lesz még egy kötelességem, mégpedig elvenni őt. Nem hagyom magára a picivel, bármit megtennék a gyermekemért…
Épp a folyosón megyek, mikor véletlenül az igazgatónőbe ütközöm.
-Sajnálom. –hajolok le a papírjaiért.
-Chul, mi van önnel? Olyan meggyötörtnek látszik. –néz rám aggódva.
-Csak kicsit szétszórt vagyok, még egyszer nagyon sajnálom…-indulnék, de megfogja a karomat.
-A húga? Tudom, hogy nem tartozik rám, de rossz híreket kapott? –minek is titkolnám?
-Nem, csak bizonytalan vagyok. Emlékszik arra a nőre a partin? Ő volt a barátnőm egy hónapja, és most…most lehet, hogy gyermekünk lesz. –mosolyodom el, bár aggaszt a dolog.
-Valóban? Gratulálok…azt hiszem…-ő miért tört le ettől a hírtől?
-Ne aggódjon, nem fogom elhanyagolni a munkámat, és ígérem, hogy öt percen belül összeszedem a gondolataimat is. –szabadkozom zavartan.
-Nem ez a baj…
-Akkor mi? Kérem, mondja el…-mi lehet a baja? Nem értem.
|
| oosakinana | 2011. 07. 29. 22:19:07 | #15482 |
Karakter: Clio Choi
Megjegyzés: (Tanárbácsinak ~ Saya-nak)
- Úgy is szerettem volna elhívni a munkatársakat egy kis kerti partira. Nem túl nagy a házam, és nem is sok ember férne el, de szívesen látnék mindenkit. Én is szeretnék jobban megismerni a munkatársaimat. – válaszolja, amire cseppet sem leszek boldog. Jobban örültem volna, ha igent mond.
- Értem… és persze én ott leszek. – válaszolom mosolyogva illedelmesen, de cseppet sem tetszik, de nem erőltethetem rá magam csak kicsit.
Elköszönünk egymástól és mindenki megy a saját dolgára. Pedig olyan szépen alakult ez a nap. Miért kellett ilyennel elrontani? Nem értem az embereket, de nagyon nem. Pedig olyan lehetőséget ajánlottam fel neki, mert eddig még soha senkire nem főztem.
A következő héten viszont már ő is jön a suliba így legalább többször össze tudok vele futni. Meg is hívja a kollégákat a kis hajlékába, hogy megtartsa a kis összejövetelt. Amberrel nem beszélek erről, ha akar eljöhet tőlem, csak felejtse el Chult, mert ő az enyém és így is fog maradni. Úgy érzem, hogy kezd kicsit fontosabb lenni a kelleténél, de nem akarok még ennyire előre szaladni mivel, kitudja mi lesz a dolgokból.
Megérkezek a megadott címre és szépen besétálok a házba, amikor szembe találom magam a többiekkel, na meg Chul-lal így is lehet beszélgetni és hátha jobban elvonom a figyelmét az első találkozásunkról, ami olyan nem megfelelő volt. Szolidan öltöztem fel, hogy javítsak helyzetemen, ahogy csak tudom, de most ő ezt hozza ki belőlem, hogy így volt kedvem felöltözni.
- Szép estét kedves Chul. – köszönök neki, mikor elém sétál.
- Önnek is Choi kisassz…- nem tetszik ez a hivatalos megszólítás, hiszen megbeszéltük, hogy tegez. - akarom mondani Clio kisasszony. – mosolyog rám. Annyira gyönyörű mosolya van. Nem tudok neki ellenállni.
Körbe vezet a házon és megmutatja az állófogadás legfinomabb falatjait, amit örömmel kóstolok meg. Folyamatosan beszélgetünk és meglepő módon nem érzem magamon, hogy mennyire vágynék más ágyába vagy éppen bulizni a haverokkal. Lehet, hogy őt kellett volna hamarabb is megismernem?
Nagyon kellemes az este és jól érzem magam, de hirtelen csak egy nő bukkan fel.
- Chul! – szólítja is meg egyből.
- Soo Jin… - ledöbben teljesen a férfi és látszik rajta, hogy nem tudja mit kéne csinálnia.
- Holnap indulok Európába, de nem tudtam úgy elmenni, hogy ne köszönjek el tőled… Zavarok? – igen kisanyám nagyon zavarsz és jobb lenne, ha elhúznád innen a beledet, vagy én kaparom ki a szemedet a helyéről.
- Bocsánat. – kér tőlem bocsánatot, majd szépen elindul be a házba a lánnyal, miközben a kezét fogja.
Nagyot sóhajtok. Körbe nézek, de látok senkit, akivel el tudnék most úgy beszélgetni. Sétálgatni kezdek, de amikor benézek a házba annyit látok, hogy Chul és az a csaj éppen smárolnak. Elszomorodok és lehajtom a fejemet. Azt hiszem, hogy megint rossz emberrel húztam újat. Hiszen ő szereti még azt a lányt, ahogy elnézem, meg a csókot is láttam.
Legközelebb, mikor már benézek, azt látom, hogy Chul egyedül ül a földön és a semmibe néz. Ennyire megviselte volna a történtek vagy egyáltalán tényleg történt valami? Nem értem a dolgokat nagyon nem. Odasétálok hozzá. Mikor észrevesz, fel akar állni, de megállítom.
- Kérem ne… Inkább én is ide ülök. – lekuporodok mellé, majd egy szendvicset adok neki meg egy zsebkendőt. - Rúzsos lett az ajka…
- Kö… köszönöm… - elveszi és gyorsan meg is törli ajkait, amiket én is annyira szívesen csókolnék, ha lehetne. - Tudja…
- Ne mondjon semmit. Azt hiszem, hogy csak nem akarom hallani… - jegyzem meg szomorúan. Engem is meg lep, hogy az vagyok, de tényleg zavar, hogy ennyire nem
- Rendben… - sóhajt egyet és a szendvicsbe harap.
Egy ideig még ülünk ott egymás mellett, de utána neki sajnos mennie kell, mivel a többi vendéggel is foglalkoznia kell. Felállok én is és elkezdek körbe nézni a házba kicsit. Kellemes és milyen kis takaros ház. Körbe sétálok, majd találok egy kisebb terasz részt. Kinyitom, hogy benézzek, és ekkor látom meg a kiscicákat, a két naggyal.
- Sziasztok szépségeim. – leguggolok és úgy figyelem őket, de nem akarom meg zavarni véletlenül sem, hiszen éppen most esznek a kicsik. Apuka, meg odasétál hozzám. Megsimogatom. – Szép kis cicák vagytok. – jegyzem meg.
- Próbálok is rájuk vigyázni. – hallom meg Chul hangját, mire felállok és kicsit zavarban érzem magam. Mi történik velem? Hiszen eddig ilyen nem volt. Sosem voltam zavarban egy pasinál sem, de ő miket ki nem tud váltani belőlem.
- Ne haragudjon. Nem akartam kutatni, csak körbe néztem és megtaláltam őket. – magyarázom neki, mire kicsit kínosan elnevetem magam.
- Semmi baj, csak nem akartam, hogy megzavarják őket. – magyarázza. Olyan kedves és milyen figyelmes is. Leguggol a macsekhoz és megsimogatja ő is. – Magányosan érzi magát, mert nem engedi oda a kicsikhez. – kezdi el mesélni. Szegényke.
- Oda fogja engedni, addig meg még sem magányos, hiszen itt van neki. – ahogy körbenézek, viszont most tűnik fel, hogy eltűnt a zaj. – A többiek? – kérdezem meglepődve.
- Már mindenki elment, csak te vagy itt. – néz rám, majd feláll.
- Akkor segítek elpakolni.
- Ugyan már. Ön is vendég. Nem szeretnék önnel pakoltatni, majd elintézem. – utasít vissza finoman, amire csak elmosolyogok és megrázom a fejemet.
- Ne aggódjon emiatt. Nem fogom levonni a fizetéséből. Baráti segítség. – kacsintok rá, majd visszasétálva elkezdem összeszedni a mosatlant, hogy ki tudjam vinni.
- De tényleg nem fontos. Meg tudom csinálni egyedül is. – jön utánam, de végül csak elkezd ő is pakolni. Azt hiszem jobb, ha a saját bőrén tapasztalja, hogy nekem nem szabad ellent mondani, mert képtelenség. Mindig az lesz, amit én szeretnék és ez így van rendjén.
Fél órás pakolászás és mosogatás után végre sikerül mindent a helyére tenni. El is fáradjon nem kicsit, de látom, már Chul is nagyon fáradt, amin nem csodálkozok. Jól teljesített egész este.
- Na akkor én magára is hagyom, hogy tudjon pihenni. – mondom neki és már az ajtó felé tartok. – Köszönöm a meghívást nagyon kellemesen éreztem magam. – válaszolom mosolyogva, mire odajön hozzám.
- Köszönöm a segítséget és hogy eljött. – látszik rajta, hogy fáradt, amin csak elmosolyodok. Csak tudnám, hogy miért változok meg ennyire a közelébe.
- Szívesen. Jó éjszakát. – köszönök el, majd kisétálok. Beszállok a kocsimba és elindulok haza, ahol végre engem is a pihe-puha ágyikóm vár, meg végre letehetem ezt a cipőt is a lábamról, mert már kicsit kezd fájni.
~*~
Másnap kicsit később kelek mint szoktam, de olyan jól esett aludni, hogy azt most elmondani nem tudom. Kimászok az ágyból, de amikor az órára nézek rájövök, hogy ebédet főzni már késő így lehet, hogy inkább el kéne mennem egy étterembe enni valamit, mert viszont éhes vagyok.
Felveszem a kedvenc ruhámat, majd szépen elsétálok a közeli vendéglőbe, ám meglepetésemre nem is akár kivel futok össze előtte, hanem Chul-lal.
- Szép napot. – köszönöm, mire felém fordul és meglátom csodálatos mosolyát, ami talán első pillanattól rabul ejtett, amikor megláttam.
- Clio kisasszony. Hogy kerül ide? – kérdezi kedvesen. Mástól lehet, hogy furcsán venném ezt a kérdést, de tőle valahogy nem tudom, ami még engem is meg lep.
- Csak ebédelni jöttem. Na és ön? – kérdezem vissza. Szó mi szó a tegnapi nap után kíváncsibb lettem irányába.
- A testvérem érkezett ma hozzám és őt várom, hogy visszaérjen ide. - mondja, de ebben a pillanatban meg is hallok egy édes vékony hangot.
- Megjöttem. – mondja mosolyogva és tényleg le sem tagadhatná, hogy a testvére. Barna haj, akár csak az övé és ugyan az a kisugárzás. Lenyűgöző.
|
| Saya | 2011. 07. 26. 23:31:55 | #15411 |
Karakter: Chul Narm
Másnap otthon vagyok, mert át kel néznem pár papírt. Nem túl izgalmas elfoglaltság, de nem panaszkodom. Tom macskám néha a papírok fölé mered, mintha próbálná megérteni azt a sok valamit, ami számára oly érthetetlen, de inkább valószínű, hogy ő sem tud mást kezdeni magával.
-Jaj Tom…látom, te is belekóstolsz a mostoha férfisorsba, bár neked ez csak ideiglenes…-simogatom meg a fejét, mire kezemhez dörgölőzik. Nem is nagyon csinálok ma mást, de csak eltelik a nap…
Másnap úgy döntök, hogy kicsit kimozdulok. Szükségem van a friss levegőre, éppen ezért egy tengerparti séta mellett döntök. Nincs is annál kellemesebb, mikor a tenger halk morajlása, a hűvös szellő, és egy kellemes látkép nyugtatja meg az embert. Aztán…
-Szép napot. –Choi igazgatónő? És…egy kutya?
-Miss Choi. Hogy kerül ide? –meglepő így találkozni vele, és most sokkal inkább a pozíciójához megfelelően van felöltözve. Kellemes csalódás.
-Kérem, inkább csak Clio. –oh- És édesanyámék kutyáját sétáltatom. –értem.
-Aranyos kutya. –mit mondhatnék még? Kissé kínos megint a helyzet, hiszen Clio kisasszony mégis csak a főnököm, és nem tudom, hogyan viselkedjek vele az iskolán kívül.
-Van háziállata Chul? –kérdezi.
-Van két macskám, de a nőstény nem rég fialt. –mesélem neki, és látom, hogy elmosolyodik.
-Biztos nagyon aranyosak lehetnek –vajon mire gondol? Olyan furcsa a tekintete. –Nem lenne kedve egy kicsit sétálni?
-Mennem kell, mert otthon még meg kell írnom a tantervet, amit majd le kell adnom. –ezt ő mindenkinél jobban tudhatná.
-Ugyan már. Éppen a partra megyünk, és legalább tudnék kivel beszélgetni. –nem biztos, hogy célszerű lenne visszautasítanom a főnökömet. No meg ma kellemesebb benyomást tett rám, mint legutóbbi, esti találkozásunkkor.
-Rendben, legyen. –megyek bele végül.
Útközben beszélgetünk, és meglepetésemre én sem feszengek annyit, mert tényleg tudunk kommunikálni. Az első nagy csalódás után ennek nagyon örülök.
Amint a tengerhez érünk, elengedi a kutyust, had ússzon egy kicsit.
-Játékos kutya. –nézek az állat után, hiszen hol lubickol, hol a parton rohangászik.
-Igen. Anyuméknak nagyon a szívéhez nőtt, hiszen az anyja is a miénk volt, de ő pár hónapja elhunyt. Nehezen tudta Foltos kiheverni a traumát. Ahogy egyre többet foglalkozunk vele, és kihozom ide játszani, jobban van, és élvezi az életet. –meséli.
Még az állat témáról is el tudunk beszélgetni, amit szintén nem gondoltam volna.
-Nem lenne kedve nálam vacsorázni, hogy kicsit jobban megismerjem? –mégis csalódnom kell így a nap végére?
-Nem hiszem, hogy jó ötlet, hiszen munkatársak vagyunk. –pontosabban ő a főnököm.
-Én csak egy vacsorát és beszélgetést kértem. Nem azt, hogy feküdjön le velem. –hogy mi?
Nem is gondoltam ilyenre, csak arra, hogy kissé kacér…Hogy hozhat ilyen helyzetbe?
-Öhm. Ne haragudjon. –ez annyira kínos, már megint kínos, mindig csak kínos…mindig nekem…
-Nos, akkor egy baráti vacsora, hogy jobban megismerkedjünk? –kérdezi meg újra.
-Úgy is szerettem volna elhívni a munkatársakat egy kis kerti partira. Nem túl nagy a házam, és nem is sok ember férne el, de szívesen látnék mindenkit. Én is szeretnék jobban megismerni a munkatársaimat. –azt hiszem, hogy jó kitérőt találtam ki. Amúgy is szerettem volna kivitelezni, és most pont jókor jutott az eszembe.
-Értem…és persze én ott leszek. –mosolyog, bár látom, hogy nem erre számított.
El is köszönünk, mert mindkettőnknek mennie kell.
A következő héten viszont már munkába állok, és megpróbálok beilleszkedni, és megszerettetni magam, mind a tanárok, mind a diákok körében. Nem is megy nehezen, nagyon kedvesen fogad mindenki. Ideje kitűzni azt a kis kerti összejövetelt, amit megígértem.
Szombati napra teszem, hiszen akkor sokan ráérnek. Előre megmondom, hogy csak szerény körülményekkel tudom fogadni a vendégeket, de nagy szeretettel várok mindenkit.
Aznap már egészen korán elkezdek készülődni. Régen nem voltam már házigazda nagyobb összejövetelen, így inkább hagyok magamnak időt, hogy mindennel készen legyek. Cicáim már kora délután nyugovóra térnek. A hátsó, zárt kis teraszra így be tudom őket csukni, nehogy megzavarja őket a kinti sokaság. Miután elkészülök mindennel, én magam is elkészülök. Lazán elegáns öltözetet választok, azt hiszem ez pont megfelelő lesz.
Este hat körül jönnek meg az első vendégek. Mindenkit kedvesen fogadok, nagyon örülök, hogy eljöttek. Aztán megérkezik Choi igazgatónő is. Igazán kifinomult stílusról árulkodik szolid öltözéke. Mintha csak kedvemben akart volna járni…vagy tévedek?
-Szép estét kedves Chul. –mondja bársonyosan lágy hangon, mikor elé megyek, hogy üdvözöljem.
-Önnek is Choi kisassz…-oh, azért néz rám így, mert megbeszéltük, hogy nem így szólítom- akarom mondani Clio kisasszony. –mosolygom.
Körbevezetem őt is, megmutatom az állófogadás legfinomabb falatait is, és úgy látom, hogy minden nagyon ízlik neki. Most, hogy jobban kezdem megismerni, tetszik, amit látok.
Az este jól alakul, mindenki jól mulat, mindaddig, míg…
-Chul! –szólít meg egy ismerős hang a hátam mögül.
-Soo Jin…-teljesen ledöbbenek, ő meg hogy kerül ide?
-Holnap indulok Európába, de nem tudtam úgy elmenni, hogy ne köszönjek el tőled…Zavarok? –néz körbe szemérmesen.
-Bocsánat. –nézek Cliora, majd megfogom Soo Jin kezét, és elindulok vele a házba.
-Hogy kerültél ide, és mégis miért jöttél? Nem lett volna egyszerűbb szó nélkül elmenned? Egyikünknek sem tesz jót, ha újabb sebeket ütünk a másik szívén…-vonom kérdőre.
-Igaz, de olyan sokáig olyan sokat jelentettél nekem, hogy nem éreztem tisztességesnek igazi búcsú nélkül elmenni. Látni akartalak…-fogja meg a kezemet.
-Túl késő Soo Jin…köztünk már nincs helye búcsúnak, régen elköszöntünk már egymástól. –sóhajtva húzom ki a kezem a kezéből.
-Ki az a nő? Az új barátnőd? –néz ki a kert felé.
-Ő a főnököm, de ha új barátnőm lenne, sem kérhetnéd számon. Tisztáztunk mindent, és azt hiszem, hogy nincs szükség újabb szavakra, vagy felesleges mondatokra. –sajnálom.
-Chul…-a nyakamba kapaszkodik- Bocsáss meg nekem, kérlek…Szeretném, ha egy barátra gondolnál, nem az ellenségedre, mikor rám gondolsz…-nem tudom, hogy miért teszi, de megcsókol. Olyan rég éreztem már ajkait, hogy egy pillanatra engedek a csábításnak, de tudom, hogy ez nem helyes, így hátra lépek.
-Nem akarlak megbántani, de ezt kérlek ne…-el is fordulok.
-Szerettelek, őszintén szerettelek, és most is szeretlek, csak másként. –teszi egy pillanatra a vállamra a kezét.
-Ég veled…-markolom meg egyetlen röpke másodpercre kezét, aztán megfordulok, és kinyitom az ajtót.
-Szia…-ez az egyetlen szó újabb darabokat tép ki a szívemből. Tudom, hogy én is így akartam, mégis…Kudarcként élem meg, hogy sem én nem voltam boldog, sem őt nem tudtam azzá tenni. Csak egy rövid ideig…de már az is olyan hamisnak tűnik.
Csak ülök, és merengek a semmiben. Hátammal a falnak dőlök, így ülök a padlón. Pár perc múlva női cipő kopogására leszek figyelmes. Hosszú lábakat látok meg magam előtt, és ahogy felnézek, látom, hogy az igazgatónő az. Fel akarok kelni.
-Kérem ne…Inkább én is ide ülök. –lekuporodik mellém, és egy szendvicset ad a kezembe, majd egy zsebkendőt- Rúzsos lett az ajka…
-Kö…köszönöm…-veszem el, és gyorsan megtörlöm a számat- Tudja…
-Ne mondjon semmit. Azt hiszem, hogy csak nem akarom hallani…-tényleg szomorú, vagy csak én képzelem?
-Rendben…-sóhajtok, és a szendvicsbe harapok.
|
| oosakinana | 2011. 07. 21. 17:52:51 | #15268 |
Karakter: Clio Choi
Megjegyzés: (Tanárbácsinak ~ Saya-nak)
- Az én nevem Chul Narm, és… - kicsit elakad. Látom, zavarja a tegnap történtek, bár most hogy tudom milyen helyes engem is zavar. - és én vagyok az, aki a megüresedett állásra jelentkeznék.
- Sajnálom azt a kis tegnapi jelenetet, de tudja, valahol ki kell ereszteni a gőzt. – kezdek kicsit nevetni.
- Ez olyan kínos nekem. Ön mégis csak az igazgatónő, és mégis csak nő… Tegyünk úgy, mintha nem láttam volna semmit, hiszen voltaképp semmi közöm a szabadidejéhez. Amúgy sem történt semmi, én legalább is már nem emlékszem… Este volt, fáradt voltam, és ezért kihagy a memóriám. – nem hiszem én azt, hogy annyira kihagy a memóriája, de hálás vagyok érte, hogy ennyire megértő.
- Köszönöm. – egy kis csönd - De meséljen magáról. Hol dolgozott eddig, milyen képesítése van? – leülök az íróasztalom mögött, majd mutatom neki is, hogy foglaljon helyet.
Megmutatja a diplomáját, nyelvvizsgáit, amibe jó sok nyelv fel van sorolva. Nem kicsit meglepődök, de egyre jobban tetszik nekem ez a férfi. Teljesen biztos, hogy megszerzem magamnak.
- És ezek az ajánlóleveleim az előző munkahelyeimről. Valahol még mindig tanítok, csak sajnos több iskola bezárt, és azokból el kellett jönnöm. – adja át a papírokat.
- Maga egy gép? Hogy volt ideje minderre? – nevetem el magam, de amikor nem nevet velem, csak szolidan elmosolyodik, megköszörülöm a torkomat.
- Szeretek tanítani, ösztönözni a diákokat a tudásra, hiszen a modernkor igazi fegyvere a tudomány, nem a fegyverek és a bombák. Szeretnék hozzájárulni a fejlődésükhöz. –magyarázza. Engem is taníthatnál… mondjuk, hogy milyen vagy az ágyban. - A nyelvek pedig csak érdekeltek, és volt, ahol meg is követelték. Fontos a nyelvérzék…
- A nyelvek engem is érdekelnek…- nézek egy kicsit ajkaira. Biztos nagyon ízletes és finom csókja van. – Mivel önnél tökéletesebb embert úgy sem találunk, magáé az állás. – mondom egyszerűen, de ez is a legjobb alkalom arra, hogy közelemben tarthassam.
- Hát ez nagyszerű… - mosolyodik el. Ha tudnád mibe sétáltál bele. - Nem is tudom hogyan háláljam meg… - nekem lenne pár gondolatom a hálálkodás terén.
- Majd kitaláljuk… - mosolygok rá. - A következő héttől kezdhet is, addig pedig barátkozzon az épülettel. Majd tájékoztatom a munkaköréről.
- Nagyon kedves. A hölgy, Soo kisasszony már felajánlotta, hogy körbevezet. – meséli és már indulna is, de álljunk csak meg egy szóra, szóval Amber is szemet vetett rá?
- Valóban? – elgondolkozok. - Sajnos ez most lehetetlen… - mondom, majd kikiabálok. - Amber, gyere be!
- Igen asszonyom? – belép titkárnőm, de egyből az én kis cukimra néz. Ezt nem hagyhatom.
- Hogy áll a környezeti pályázat előkészülete? – nézek rá szigorúan. Senki nem fog az én játékszeremre ráhajtani.
- Egész jól… Mivel csak a következő hétre kell, még meg kell…
- A következő hétre? Nem. Holnapra legyél kész mindennel, mert a következő héten még át kell néznünk, és kijavítanunk az esetleges hibákat. – mondom komolyan.
- Értettem asszonyom… - lehajtott fejjel hagyja el az irodámat.
- Most már ön is elmehet. – nézek felé mosolyogva.
- Igen, és köszönöm. – meghajol, majd távozik az irodámból.
Még hogy Amber-é legyen az én tigrisem, akit már kiszemeltem magamnak. Még mit nem. Erről beszélnem is kell vele, hogy tisztázzam vele, ha megpróbál ráhajtani még ennél is jobban lehet nem fog sokáig itt dolgozni.
Felállok és kimegyek, csak egy félmondatot kapok el.
- De…hol is van?
- Micsoda? – lépek ki és nézek a beszélgetőkre.
- A könyvtár asszonyom. - válaszol Amber - A folyosó végén balra az utolsó ajtó. –mondja új játékomnak. - Menjünk, még sok átnéznivalónk van…- rám emeli tekintetét, de ez nekem nem tetszik. - Chul… akarom mondani Mr Narm segít átnézni a papírokat. –szóval már tegezed is? Na megállj te némber ezt meg fogod keserülni. - Kövessen. – felállnak, és már együtt mennek is a könyvtárba.
Csak egy kisebb fajta féltékenység szakad rám. Minden féle képpen ki kell köszörülnöm a csorbát, vagy pedig olyanná kell tennem, mint én vagyok. Egyszerűen kell nekem ez a férfi és nem fogom csak úgy simán Ambernek odaadni. Ő az enyém lesz és kész. Ezen senki nem fog változtatni.
Este haza megyek és annyira idegesít, hogy Amber egész délután Chul-lal volt, hogy el kell mennem, lecsillapodnom. Felöltözök és elmegyek kedvenc helyemre, de most nem fogok inni, mert a tegnapi pontosan elég volt főleg, ha megint összetalálkozok kedvenc tanárommal, akkor nem akarom megint szégyenbe hagyni magam.
~*~
Másnap reggel felébredek, összeszedem magamat, majd szépen bemegyek az iskolába, ahol kicsit eszek, hogy még sem éhgyomorral. Amint eszek, egyből behívom Amber-t, hogy elbeszélgessek vele.
Belép az irodámba.
- Itt vagyok igazgatónő. Tegnap mindent meg tudtunk csinálni. Mr. Narm annyira kedves és olyan okos. – kezd el ábrándozni. – olyan férfi, akire mindig is vágytam. – fejezi be, amire csak elvigyorodok.
- Nem beszélhetsz Mr. Narm-mal és ha vele próbálod meg megcsináltatni a feladataidat, akkor viseld a dolgok következményét. – mondom, amire kerekre nyílnak a szemei.
- De…
- Jól hallottad. Nem beszélhetsz vele, és ha még is megpróbálod vagy elfogadod a segítségét, ki leszel rúgva. – mondom komolyan és mélyen a szemébe nézve.
Látom rajta, hogy fél. Sosem látott még ilyennek és nem tudja, mit csináljon. Ami az enyémnek akarok, nem fogom másnak átengedni és ezt jobb, ha most tisztázzuk négyszemközt.
- Értettem. – mondja lehajtott fejjel.
- Természetesen remélem, azért azt nem kell mondanom, hogy ezt senkinek egy szóval meg ne merd említeni a dolgokat, akkor ugyan az a sors vár. – magyarázom tovább neki az asztalon könyökölve és elég vészesen szikrákat szórnak a szemeim.
- I-igen. – lassan itt fogja elbőgni magát.
- Menjél dolgozni. – biccentek a fejemmel az ajtó felé, mire szinte menekül kifele, majd odakint hallom, hogy eléggé az egereket kezdi el áztatni, de kit érdekel? Chul az enyém és ezt jobb, ha megjegyzi.
Amint véget ér a meló már indulnék haza, de csörög a telefonom.
- Igen tessék?
- Szia Clio. Haza kéne ugranod, meg a kutyát elvinni, sétáltatni. – mondja anyám, amire nagyot sóhajtok. Tudom, hogy ő nem tudja, mert eléggé súlyos egy teremtés a kis Huskynk, de hétköznap van. Kell nekem is a pihenés főleg este a buliba.
- Rendben anya nem sokára ott leszek, csak haza megyek átöltözni. – magyarázom neki, végül letesszük a telefont és szépen haza megyek. A szekrényemhez lépve kezdek el kutatni egy kicsit rosszabb, de még is szívdöglesztőbb ruháért. Mivel a melegségre is oda kell figyelnem most egyelőre egy farmer ruhánál, maradok, ami kiemeli fenekemet és melleimet is.
Belebújok, majd egy kényelmes cipőt is felvéve megyek át anyámékhoz. A kutyára ráteszem a pórázt, majd szépen a parkba viszem, ahol meg szoktam sétáltatni, majd utána a tengerpartra megyünk, ahol elengedem, hogy kicsit szórakozzon.
El is indulunk. Nagyon szép idő van és mindenki megcsodál, amit nagyon élvezek. Egyszer csak egy ismerősalakot látok meg még pedig nem mást, mint Chul-t.
- Szép napot. – Köszönök oda mosolyogva, miközben megpróbálom megállítani a kutyát.
- Miss Choi. Hogy kerül ide? – kérdezi, és mintha meg lenne lepődve, de azért látom rajta, hogy kicsit végig nézi a testemet, amire nem kicsit én is begerjedek.
- Kérem inkább csak Clio. – kérem meg. – És édesanyámék kutyáját sétáltatom. – mutatok a Husky-ra.
- Aranyos kutya. – jegyzi meg látom túlságosan is zavarban van.
- Van házi állata Chul?
- Van két macskám, de a nőstény nem rég fialt le. – meséli, amire elmosolyodok.
- Biztos nagyon aranyosak lehetnek. – És még ha látnád, te milyen aranyos vagy. El tudnálak képzelni többször az ágyamban, arról nem is beszélve, hogy mennyire szeretnélek kényeztetni, ami szerintem viszonzásra találna is. Hmmmm. – Nem lenne kedve egy kicsit sétálni?
- Mennem kell, mert otthon még meg kell írnom a tantervet, amit majd le kell adnom. – kezdi el magyarázni, de kit érdekel. Kaphat haladékot, csak találja el, hogy mivel lehetne engedékenyebbé tenni.
- Ugyan már. Éppen a partra megyünk, és legalább tudnék kivel beszélgetni. – nézek rá kérlelő szemekkel, amire nagyot sóhajt.
- Rendben legyen. – adja be a derekát az én malmomra hajtva a vizet.
Elindulunk és elkezdünk beszélgetni. Teljesen hétköznapi dolgokról beszélgetünk, de olyan furcsa dolog mozdul meg bennem ez alatt az idő alatt. Teljesen olyan érzésem van, mint amit Vele éreztem, amikor megismerkedtünk. Vele is ön magam tudtam lenni és most meglepő módon most Chul-lal sem kell megjátszanom magam. Nem kell a kemény lányt mutatnom, amivé az évek tettek.
Amikor a partra érünk, elengedem a kutyát, aki boldogan szaladgál a tengerbe és úszik is kicsit. Mosolyogva nézek utána.
- Játékos kutya. – jegyzi meg hirtelen, egy kisebb csönd után.
- Igen. Anyuméknak nagyon a szívéhez nőtt, hiszen az anyja is a miénk volt, de ő pár hónapja elhunyt. – mesélem. – Nehezen tudta Foltos kiheverni a traumát. Ahogy egyre többet foglalkozunk vele és kihozom ide játszani, jobban van és élvezi az életet. – mesélem kedvesen.
Még egy kicsit beszélgetünk a kutyusokról meg a macskákról, de nem bírom ki, hogy ne kérdezzem meg tőle.
- Nem lenne kedve nálam vacsorázni, hogy kicsit jobban megismerjem? – fordulok felé, de látom, ledöbbenti a kérdés.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet, hiszen munkatársak vagyunk. – elmélkedik, amire felhúzom a szemöldökömet.
- Én csak egy vacsorát és beszélgetést kértem. Nem azt, hogy feküdjön le velem. – Legalább is most még nem. Előtte még becserkészlek.
- Öhm. Ne haragudjon. – vakarja meg a fejét zavarába, amin csak picit mosolyodok el. Jól áll neki, ha zavarban van.
- Nos, akkor egy baráti vacsora, hogy jobban megismerkedjünk? – kérdezek rá még egyszer. El kell jönnie minden féle képpen. Ha nem jön el elkábítom és elcibálom magamhoz, hogy ott legyen.
|
| Saya | 2011. 07. 16. 18:39:08 | #15123 |
Karakter: Chul Narm
Este az ágyamban fekszem. Egyedül, pedig alig két hete még volt kivel megosztanom az ágyamat. Teljesen magányos most sem vagyok, mert van egy macska család, akivel megoszthatom legénylakásomat. Most születtek meg Marsha cicám kiscicái, így úgy döntök, hogy veszek is nekik valami finomat.
Ágyazás közben eszembe jut volt menyasszonyom, Soo Jin. A párnákon még mindig érzem az illatát, pedig azóta kétszer is húztam ágyneműt. Talán az emlékezetembe ivódott bele édes illata, ami most oly keserű emlékeket idéz fel. Próbálok nem gondolni rá, de még nagyon szokatlan…
Már hazafelé tartok a boltból, mikor hirtelen egy nő szó szerint a karjaimba zuhan. Csinos, mégis úgy néz ki, mintha most jött volna a „munkából”. Lehet, hogy egy hivatásos nő? Nagyon csapzott, és dülöngéléséből ítélve részeg is…
-Jól van hölgyem? –kérdezem tőle.
-Jól vagyok. Köszönöm. –tényleg részeg…Nem hagyhatom csak így itt. Kórházba, vagy legalább a rendőrségre kéne mennie, ha nem talál haza.
-Biztos, haza fog így találni? –teszem fel neki a kérdést.
-Persze, csak megbotlottam egy kicsit…-valahogy sikerül felállnia- Remélem, még találkozunk. –mondja kacéran, és egy puszit ad a számra.
Miután lassan eltűnik az utca végén, előveszek egy zsebkendőt, és megtörlöm ajkaimat. Még így is érezni lehetett azt az alkoholt, amit ma este ihatott. Hogyan süllyedhet le ennyire egy nő, hogy még magát is megalázza? Szegény pára…
Másnap reggel állásinterjúra megyek egy helyi iskolába. Nagyon örülnék, ha bekerülnék, mert közel van, és a fizetés is igen jó. Még egy állás, ami lekötne…
Mikor megérkezem, még várnom kell egy kicsit az igazgatónőre, de lekötöm magam tablónézegetéssel.
-Elnézést, esetleg kér addig valamit? Egy kávét, vizet, vagy egy üdítőt? –kérdezi kedvesen a titkárnő.
-Nem köszönöm, de nagyon kedves. –felelem mosolyogva.
-Én Amber Soo vagyok…-nyújtja a kezét- gondoltam, bemutatkozom, mert ha jól tudom, akkor hosszútávra tervez itt.
-Az én nevem Chul Narm…-kezet fogok vele- és igen, szeretnék maradni, de ez már nem rajtam múlik.
-Kérem, jöjjön. –szól ki az igazgatónő.
-Ha felveszik, szívesen körbevezetem. –szól utánam halkan, én meg bólintok.
Bemegyek, de nagyon meglepődök azon, hogy kit látok meg. Az a tegnapi nő az, akire azt hittem, hogy a testéből él, de aki valójában…igazgatónő? Jó ég…
-Ön? –nem hiszek a szemeimnek.
-Jól kezdjük. –elém sétál, és kezet nyújt- Clio Choi vagyok, ennek az iskolának az igazgatónője. –a kisebb sokk után elfogadom a kéznyújtást.
-Az én nevem Chul Narm, és…-és tegnapi miatt teljesen le vagyok döbbenve, de ez egy állásinterjú, össze kell szednem magamat- és én vagyok az, aki a megüresedett állásra jelentkeznék.
-Sajnálom azt a kis tegnapi jelenetet, de tudja, valahol ki kell ereszteni a gőzt. –nevet, pedig én a helyében sírnék.
-Ez olyan kínos nekem. Ön mégis csak az igazgatónő, és mégis csak nő…Tegyünk úgy, mintha nem láttam volna semmit, hiszen voltaképp semmi közöm a szabadidejéhez. Amúgy sem történt semmi, én legalább is már nem emlékszem…Este volt, fáradt voltam, és ezért kihagy a memóriám. –de valójában, nagyon is emlékszem, csak jobb úgy tenni, mintha nem emlékeznék, hogy könnyebb legyen mindkettőnknek.
-Köszönöm. –egy kis csönd -De meséljen magáról. Hol dolgozott eddig, milyen képesítése van? –leül az íróasztalához, és mutatja, hogy én is üljek le vele szemben.
Megmutatom neki a diplomáimat, a nyelvvizsga bizonyítványokat, hiszen
Koreaiul, japánul, kínaiul, angolul, németül beszélek, sőt valamennyire még a tagalog nyelvet is beszélem. Kénytelen voltam megtanulni ezeket a nyelveket a munkáim miatt.
-És ezek az ajánlóleveleim az előző munkahelyeimről. Valahol még mindig tanítok, csak sajnos több iskola bezárt, és azokból el kellett jönnöm. –adom át a többi papírt.
-Maga egy gép? Hogy volt ideje minderre? –nevet, aztán megköszörüli a torkát, mikor látja, hogy én csak szolidan mosolygom. Ez vicc volt? Nem értem a humorát…
-Szeretek tanítani, ösztönözni a diákokat a tudásra, hiszen a modernkor igazi fegyvere a tudomány, nem a fegyverek és a bombák. Szeretnék hozzájárulni a fejlődésükhöz. –magyarázom- A nyelvek pedig csak érdekeltek, és volt, ahol meg is követelték. Fontos a nyelvérzék…
-A nyelvek engem is érdekelnek…-egy pillanatra a számra néz, aztán a papírokra. Vagy csak képzelődtem? Mi baja ennek a nőnek? –Mivel önnél tökéletesebb embert úgy sem találunk, magáé az állás. –mi? Ilyen hirtelen?
-Hát ez nagyszerű…-mosolyodom el- Nem is tudom hogyan háláljam meg…-biccentek felé hálásan.
-Majd kitaláljuk…-mosolyog megint olyan…olyan furán…-A következő héttől kezdhet is, addig pedig barátkozzon az épülettel. Majd tájékoztatom a munkaköréről.
-Nagyon kedves. A hölgy, Soo kisasszony már felajánlotta, hogy körbevezet. –mesélem el neki, és indulnék, de…
-Valóban? –elgondolkodik- Sajnos ez most lehetetlen…-mondja, majd kikiabál- Amber, gyere be!
-Igen asszonyom? –jön be, majd egy félénk mosollyal rám néz egy pillanatra.
-Hogy áll a környezeti pályázat előkészülete? –néz rá szigorúan.
-Egész jól…Mivel csak a következő hétre kell, még meg kell…
-A következő hétre? Nem. Holnapra legyél kész mindennel, mert a következő héten még át kell néznünk, és kijavítanunk az esetleges hibákat. –mondja komolyan.
-Értettem asszonyom…-lehajtott fejjel megy ki.
-Most már ön is elmehet. –néz felém mosolyogva.
-Igen, és köszönöm. –hajolok meg, majd kimegyek.
-Sajnálom Mr Narm, most mégsem tudom körbevezetni. –szegény lány, még ő magyarázkodik…
-Csak Chul, kérem. –mosolygom- Semmi baj, gondolom, hogy sok a dolga. –mondom megértően.
-Igen, rengeteg papírt kell átnéznem, nem beszélve a külföldi befektetők ajánlatairól…-sóhajt.
-Külföldi befektetők? –kérdezek vissza.
-Igen, kínaiak…
-Akkor azt hiszem, hogy abban tudok segíteni. Ha ön ilyen kedves volt hozzám, had viszonozzam…-szeretnék mindenkivel jóban lenni, ez talán az első lépés. Kedves lány.
-Tényleg segítene? Közben mesélhetnék az iskoláról, a szokásokról…Pár óra alatt meglennénk. –lelkesedik.
-Jól van, talán üljünk be a könyvtárba…De…hol is van? –nézek tanácstalanul.
-Micsoda? –lép ki az igazgatónő.
-A könyvtár asszonyom. -válaszol Amber- A folyosó végén balra az utolsó ajtó. –mondja nekem- Menjünk, még sok átnéznivalónk van…-Clio-ra néz- Chul…akarom mondani Mr Narm segít átnézni a papírokat. –nem jön válasz- Kövessen. –mondja, én meg megyek utána.
Miért nézett ilyen furcsán az igazgató? Nem értem…
Szerencsére a könyvtáros hölgy sokkal barátságosabb. Lelkesen mesél ő is, sőt pár könyvet is ajánl. Ha tudtam volna, hogy ilyen csinos és kedves hölgyek társaságában leszek, előbb jöttem volna. Csak az igazgatónő…Még mindig zavar az a tegnap este. Tényleg megsajnáltam őt, de most, hogy tudom csak szórakozás neki, még jobban sajnálom. Egy nőnek nem így kéne élnie, ez nem méltó hozzá…Sok beleszólásom ugyan nincs, de egyszer szívesen megmondanám neki, hogy éljen boldogan, és büszkén. Nincs abban semmi jó, ha egy nő felkínálkozik férfiaknak, és az öntudatlanság határára issza magát. Nem tudok tényleg jobb szót rá, mint azt, hogy méltatlan. A munkájában viszont komolynak tűnik, úgy látom jól igazgatja a helyet. Nekem csak ezt szabad látnom, hiszen ez tartozik rám…
Este érek haza, de megéri, hiszen végeztünk mindennel. Marsha cicám fogad, de csak köszön, máris rohan vissza kölykeihez. Töltök nekik tejet, vizet, és adok enni is. Alomcsere után Tom, a kandúr is hazaér, bár mostanában inkább van kutyasorsa, hiszen Marsha nem engedi a kicsik közelébe. Biztosan félti őket az apjuktól, bár Tom annyira jámbor lélek, hogy még egy legyet sem lenne képes bántani, nemhogy a fajtáját. Ő megcáfol minden ösztönt és tudományt, már most négy évesen olyan, mint egy megfáradt öregember, aki csak egy kis nyugalomra és napi újságjára vágyik, amit elolvashat a hintaszékében. Az ő esetében ez tej és némi fekhely valamelyik puha párnán. Örülök is neki, hogy itthon van, mert ma este zuhog az eső, és hangosan dörög az ég. Eszembe jut Soo Jin, ahogy ilyenkor mindig a karomba bújt, és rögtön nem is félt. Egyszer, még a kapcsolatunk legelején a régi kocsim hátsó ülésén szeretkeztük át az egyik vihart. Hideg volt, mi mégsem fáztunk egymás mellett. Bosszantott a tény, hogy a vihar elültével sem juthatunk egykönnyen haza, csak az autómentők kiérkezése után, de most mit meg nem adnék, ha vele lehetnék a semmi közepén…
Kétségtelen, hogy szeretethiányom van, amióta egyedül vagyok. Olyan vagyok, mint a macskáim, simogatásra és megértő szavakra vágyom. Férfi létemre is néha elgyámoltalanodom, de vágyom arra is, hogy valaki mellettem legyen sebezhető.
Miért ilyen bonyolult az élet? Miért nem veszem olyan könnyedén, mint…?
Mint…
mint…
|
| oosakinana | 2011. 07. 15. 07:15:18 | #15096 |
Karakter: Clio Choi
Megjegyzés: (Tanárbácsinak ~ Saya-nak)
A ma estém is teljesen jól alakul. Igaz, hogy holnap suli van, de nem érdekel. Kicsit részeg vagyok és egy srác is bepróbálkozik a klubban, amit most hagyok, mert én is kívánós vagyok. Bemegyünk a wc-be és ott hagyom neki, hogy megtegye, amit egy férfinak meg kell tennie, de ahogy elnézem túl kis fiú, mert be van gerjedve, de képtelen még is megtenni.
- Akkor legalább nyalj ki, ha már megdugni nem tudsz. – nyögöm neki két csuklás között. Majd ő elintézi magát, de előtte arról tegyen, hogy nekem jó legyen a napom vége.
Le is térdelve elém egyik lábamat vállára teszem, miközben ő meg mint egy engedelmes kiskutya kezdi el nyalni kincsemet. Nyögések szakadnak fel belőlem és már alig várom az orgazmus részét, mert utána mennék haza. Ujjait is belém csúsztatja, amivel nagyobb nyögés szakad fel belőlem. Annyira élvezem ezt a részét, hogy azt elmondani nem lehet.
Nem is kell sokáig szenvedtetnie magát, mert annyira fel voltam már húzva, a sok taperolgatás miatt, hogy hangosan felnyögve élvezek. Tovább folytatná, de leállítom. Nem akarom, hogy hálásnak kelljen lennem neki.
Kimegyek a wc-ből és bár kicsit instabilan, de még is hazaindulok. Kezdek fáradni is teljesen, meg nem vagyok teljesen kielégülve sem, mert szerszámot akartam érezni magamban, de nem jött be a kis nyomi miatt.
Ahogy sétálgatok a sötét városban, egyszer csak egy férfi karjaiba esek, mert megbotlok.
- Jól van hölgyem? – kérdezi, mire eléggé érdekes állapotba nézek fel barna szemeibe.
- Jól vagyok. Köszönöm. – mondom vigyorogva és gondolom már sejti, hogy csak alkohol bajom van.
- Biztos, haza fog így találni? – érdeklődik, de szerintem csak azért, mert túl kedves.
- Persze, Csak megbotlottam kicsit. – magyarázom, miközben még mindig gyönyörű barna szemeibe nézek és arca meg olyan csábító, hogy az már valami.
Elengedem a férfi és megpróbálok felállni a lábamra.
- Remélem, még találkozunk. – mondom csábosan, majd egy puszit adok ajkaira és végül haza megyek.
~*~
Másnap reggel elég fejfájósan megyek az iskolába. Ahogy az irodámba kerülök, leülök az asztalomhoz, de be kell vennem egy fájdalom csillapítót, mert szétrobbanok a másnaposságtól.
- Asszonyom az új tanár keresi önt. – szólal meg kedvenc titkárnőm.
- Öt perc múlva beengedheted. – fogom fájós lüktető fejemet.
- Rendben asszonyom. – bólint és kimegy.
Beveszem a fájdalom csillapítót, majd szépen iszok is rá. Kell, neki pár perc mire hatni kezd, és nem fog fájni a fejem, mindenféle hangra, ami körül vesz. Bár kíváncsi leszek erre a fickóra, hogy ide szeretne jönni, tanítani. Általában a férfi tanárok nem szeretnek olyan helyen dolgozni ahol egy nő dirigál nekik. Remélem most ezúttal máshogy lesz.
Az ajtóhoz sétálok és kinyitom.
- Kérem jöjjön. – hívom be, mire visszasétálok a helyem. Hallom, hogy az ajtó is becsukódik. Amint viszont megfordulok, majdnem seggre ülök a meglepettségemben. Ez az a férfi, akinek a karjaiba zakóztam az utcán.
- Ön? – kérdezi ő hamarabb meglepetten, amire a fejemet fogom.
- Jól kezdjük. – odasétálok elé, majd kezet nyújtok neki. – Clio Choi vagyok ennek az iskolának az igazgató nője. – mutatkozok be neki.
Csak reménykedni tudok, hogy elölről tudjuk kezdeni és kijavítom a csorbát, amit tegnap este okoztam a nevemen ennek a férfinak a szemébe. Arra emlékszem, hogy a sötétben részegen milyen helyes volt, de most így józanul bugyi áztató kinézete van. Nekem kell ez a férfi és mindent meg fogok azért tenni, hogy meg is kaparintsam, de előtte még sok mindent ki kell derítenem róla.
|
|
