- Nem biztos, sajnálom, neki kell álljak írni – mondja. Milyen kár... Apa int, hogy menjenek, de én ragaszkodom hozzá, ölelem. Felkap így az ölébe, nincs is más választása. – Egy kicsit, ha lehet, akkor maradok – mondja, mire apa bólint. – Merre van a szobád? – Nagy szemekkel nézek rá, majd megmutatom, õ pedig felvisz és letesz az ágyra. Az ajtót is bezárja.

 Fölém mászik. Heh? Nagyokat pislogok. Számra hajol, puha ajkai az enyémeket masszírozzák. Most, komolyan megcsókolt? Megszeppenten lökném el magamtól, de nem tudom, õ erõsebb. Valamiért, tetszik az hogy erõsebb, és fölém tornyosul. A pólóm alá nyúl, mire kicsit félni kezdek, azonnal elkapja kezét onnan. Aztán... nem is látok mást, csak azt, hogy elszalad... Miért?

 Nem is tudom, miért hagyott itt... Mikor sikerül annyira normálisan gondolkoznom, hogy megfogjam a telefont, azonnal õt hívom.

 Felveszi.

 - Jacob, mi... mi volt az az elõbb? Nem érten... – dadogom nehezen, de nem szól. – Hallasz? Kélek, kérelke, mondd meg, hogy mi volt az az elõbb? Nagyon megijedtem... – nem válaszol, a sípolásból ítélve le is rakja. Aztán pár perc múlva meg õ hív.

- Shin, el tudsz jönni a mozi elé? Ott várlak, elmondok mindent, és semmi baj, megígérem, hogy nem foglak bántani. Most ne kérdezz, csak gyere – hadarja, majd leteszi.

 Gyorsan összeszedem magam, s megyek a mozihoz. Õ, ahogy megpillant, szó nélkül megfogja a kezem és húz maga után. Felvisz magához, majd leültet az asztalhoz és a szemembe néz. Fogalmam nincs, mit akar, talán félnem kéne tõle? Így is eléggi megrémültem attól a csóktól.

- Figyelj, én sajnálom. Nekem... nekem van már, akit szerethetek... és õt szeretem, csak te... és akkor én meg akartalak... és most is úgy érzek és...

 Értetlenül nézek rá. Nem nagyon értem, mit akar mondani.

- Talán szakítanom kéne Hiróval... – mondja, szinte csak suttogja maga elé.

- Miért? – kérdem kedvesen és odamegyek mellé közelebb, hogy meg tudjam fogni a kezét.

- Ne csináld ezt – morran rám, mire ijedten húzódom el. Látja ezt és sóhajtva fogja meg a kezem, húz az ölébe.

- Miért baj az, ha ezt csinálod velem? – nézek a szemébe. Szeretek az emberek szemébe nézni, mikor beszélek hozzájuk, akkor tudom, hogy rám fognak nézni. Most õ is felpillant rám. Elmosolyodok. Õ sóhajt. Mit sóhajtozik már annyit?

- Azért, mert ezt csak Hiróval lenne szabad csinálnom – mondja. Bólintok.

- Akkor... baj, ha én hozzádbújok? – pislogok rá.

- Nem, nem az a baj... vagyis, az is, de... inkább az, hogy a közelséged furcsa érzéseket ébreszt fel bennem.

- Mint például? Meg akarsz öleleni? Én is szeretem, ha megölelenek – bújok vállához, mire érzem, hogy kicsit megremeg. Biztos fázik, pedig nincs is hideg benn.

- Igen. Megölelni, megcsókolni, megd... – gyorsan becsukja a száját.

- Heh? – nézek rá. Mintha elpirult volna.

- Nem, ez nem helyes. Nem szabadna ilyeneket gondolnom és éreznem.

- Ha ez megnyugtat, akkor a közeledben én is szeretek hozzádbújni és érezni, hogy átölelsz. Mikor... megcsókoltál... nem utasítottalak volna el, ha maradtál volna, csak... kicsit megijedtem... – motyogom.

- De én... máshogy vágyom rád – suttogja közel füléhez, mire megborzongok. Ez jól esik.

- Vágysz rám? Az milyen? Mint mikor a fagyit kívánod? – kérdem, mire bólint.

- Annál kicsit erõsebb, mintha nagyon meleg lenne és nem lenne pénzed fagyira, mikor az árus pont elõtted dogatja a többieknek oda – magyarázza összeráncolt homlokkal.

- Értem. És az rossz?

- Nem rossz, de nem szabadna. Ahogy mondtam, én mást szeretek. Rá akarok vágyni.

- És nem érzed ezt iránta?

- Nem, de... nem tudom.

- Azért... fogsz még velem találkozni? Fogsz még hozzánk jönni? – kérdem kissé ijedten.

- Persze, hogy fogok. Ez... Én csak... Shin, te...

- Igen? – nézek rá. Megint felsóhajt.

- Megcsókolhatlak? – kicsit megremegek karjaiban.

- Mint az elõbb?

- Nem, annál kicsit finomabban – mondja. – Nem akarlak megijeszteni.

- Jó. De... szabad neked?

- Nem.

- Azért megcsókolhatsz – suttogom.

- Meg is foglak – suttogja õ is ajkaimra, majd összeérinti szánkat és megremegek. Ez nagyon finom. Ahogy az õ ajka az enyém masszírozza és nyelve finoman végignyal alsóajkamon, az nagyon jól esik. Felnyögve nyitom ki szám, mire bedugja nyelvét közé. Meglepõdök, de úgy karol, hogy belefelejtkezzek az egészbe és jól essen nyelve simogatása. Én is átfogom nyakát, belebújtatom ujjaim hajába, mire õ nyög fel. – Shin... Shin... – szakítja el magát tõlem. Pihegve nézünk egymásra. Érzem, hogy forró az arcom a pírtól. – Sajnálom – tolna el magától, de ragaszkodom hozzá, enegem nem tud lekaparni. Olyan vagyok, mint a koala, ha valamire felkapaszkodom, ott is maradok.

- Jacob... ez nagyon jó volt... neked is? – nézek rá csillogó szemekkel. 

Arra ébredek, hogy valaki simogatja a pocim. Próbálok elhúzódni az érintés elõl, de csak azt érem el, hogy csiklandózni kezd. Nevetve nyitom ki a szemem, s lendülök én is ellentámadásba. Mikor már pihegve terülünk ki az ágyon, a telefonja pittyegését halljuk.

- Megyek a haverokkal egy kis túrára, csak el akartam köszönni, valószínûleg holnap este jövök haza – hint egy puszit a homlokomra, s én felszusszanok.

- Jó. Vigyázz magadra! – mondom.

- Te is, öcskös – borzol bele még hajamba, majd lemegy.

 Felöltözöm, s nem sokkal azután, hallom is, ahogy apa begurul az udvarra. Lemegyek gyorsan. Tudom, hogy hozott valakit, hogy ügyeljen rám. Már sokszor megkértem, hogy ne tegye, már nagyfiú vagyok, de õ csak legyintett. Talán, igaza is van, magányos lennék egyedül, egy ilyen nagy házban.

 Kiszállnak a kocsiból, én meg odalibbenek. Jéé! Barna kócos haj, zöld szemek... de ismerõs...

 Hirtelen felismerem, s az ujjammal mutatok rá, ami nem szép dolog.

- Õ az a srác, aki az utcán... – nézek nagyot. Õ csak vizslat, végigstírõl tetõtõl-talpig, aztán szemembe nézve elmosolyodik.

- Igen, már emlékszem, kiskorunkban sokat játszottunk, bár, Shin csak két éves volt – mondja, s megsimogatja a fejem.

 Apa megy dolgozni, mi meg ketten maradunk. Rágyújt egy cigire, amit én utálok, de most az egyszer hagyom még neki. Kérdezõsködök tõle, elég sokat, de õ nem válaszol, ezért több kérdést teszek fel neki.

Aztán már csak azt látom, ahogy kinyomja a cigit, majd egyre közelebb kerül az arca az enyémhez, mígnem...

***

 Gyorsan a számhoz kapom a kezem. Tehát, õ most... engem...

 Érzem, ahogy ég az arcom a pírtól. Te jó ég!

 Miután bemegyünk, egybõl a konyhába vezetem.

- Éhes vagyok. Tudsz fõzni? – kérdi, mire kinyitva a hûtõt körbekémlel benne, majd pár perc múlva kész is a rántotta.

 Mikor kimegy, megyek utána, nem hagy nyugodni az, amit az elõbb csinált. Szívecském is ezerrel dobog azóta.

- Na, mi baj?

- A csók... az mi volt!? – kérdem kissé félve, mire megszorítja a kezem.

- Ki tudja!? – válaszol egyszerûen.

 Meghúzom a karját, majd inkább befutok és a kanapéra huppanok le.

 Utánam jön és leül mellém. Elõvesz egy játékot, majd játszani kezdünk. Mesélek neki, õ meg vagy bólint, vagy a fejét rázza. Utálom, ha nem figyelnek rám rendesen, ezért is beszélek hozzá egyre többször.

Aztán nemsokára megjön apa is. Jacob már indulnak, de õ szól, hogy majd hazaviszi.

***

 Másnap ismét õ vigyáz rám, elég jól elvagyunk, de valami nem hagy nyugodni. Igen, a csók az... Elmegyünk moziba és megnézzük a Jégkorszak 4-et. Elég jókat derülünk rajta, még akkor is röhögünk, mikor kifele tartunk a terembõl.

- Ez nagyon jó volt – mosolygok rá.

- Szerintem is. Na, mit szólsz egy fagyihoz? – mutat a fagyiskocsira kicsit távolabb tõlünk.

 Lelkesen ugrálok, s megfogom a kezét, húzom, hogy érjünk már oda, pedig csak tíz lépés az egész, ha nem több.

 Jól telik a nap, este a fotel elõtt, a földön csücsülönk, s társasozunk, õ áll nyerésre, de ezt pár lépéssel überelem, s nyertem is. Nagy vigyorral nézek rá.

- Nyer... – nyögöm, mire valaki a hátamra ugrik.

- Shin, Shin, képzeld, randira hívtam Mayát – hallom meg bátyám lelkes hangját, mire kicsit elereszt, de még mindig fogja a nyakam. Hátradöntöm fejem. Ah, a jövõ tükrébe nézek. Pont olyan, mint én. Csak neki melegbarna szemei vannak, és két évvel idõsebb vonásai.

- Gratula, Shon – mosolygok fel rá. – Nézzd, õ az aki vigyázott rám tegnap is, ma is, Jacob Grey – mutatok rá, mire õ is elmosolyodik, s kezet nyújt bátyámnak.

- Örülök, Shon Koori – mutatkozik be.

- Oké, most, hogy így megismerkedtetek, szaladj fel fürdeni, meg fogat mosni, mert tiszta cigiszag vagy – ütögetem meg kicsit a kezét, mire elenged, s kicsi puffogással ugyan, de felmegy.

- Szimpatikus bátyád van, még a nevetek is hasonlít – nevet fel, mire én is rámosolygok. Mivel úgy ül, hgy a fotelnak veti a hátát és széttárja lábait, könnyen odaférkõzöm, s ölébe vackolom magam. Hátamat nekidöntöm a mellkasának, s fejemet a vállának. Elkezdek babrálni a telefonommal.

 Apa is megérkezik késõbb, s odafutok, hogy megöleljem õt. Jake jön, hogy búcsúzzon akkor, de megfogom a kezét.

- Úgye, holnap is jösz? – kérdem mosolyogva, a legszebb tekintetemmel figyelve rá.

  Stephen végigsimít tincsimben, aztán kapok egy puszit homlokomra.

-         Úgy hallom, ideje enni valamit – mondja és máris a karjaiba kap.

 Odabújok hozzá, de nemsokáig érezhetem finom illatát és közelsége bódítását. Ugyanis átpasszol Shon ölébe. Bevetem a legszebb tekintetem, de csak egy mosolyt kapok. Kimegy a konyhába, aztán letörten tér vissza. – Hát, azt hiszem, ha enni akarunk, el kell mennünk valahová. Itt nincs semmi – jelenti ki. Kelletlenül tápászkodunk fel és én azonnal Szephen nyakába akaszkodom.

-         Hová akartok menni? – kérdi Ramon, mire mindketten kíváncsian néznek rank. Bátyóval összenézünk és megrántjuk a vállunkat.

 Kandúrom ölében kelünk útra, míg Shon Ramon kezét szorongatva, ahogy õ is a bátyámét fogva sétál. A kocsiban átpakolnak Shon ölébe. Hozzábújok õ meg félkarral átölel.

-         Apa nagyon dühös volt? – kérdem szomorkásan, mire vállamra hajtja a fejét és csak pár perc múlva szólal meg:

-         Valószínûleg ki fog tagadni minket. Most még dühösebb volt, mint eddig bármikor. De… Most itt vannak nekünk a fiúk. Majd õk vigyáznak rank – mondja kedvesen és mégis keserûen. Ha anya ezt tudná, biztos hazajönne. Fel kell majd hívnunk õt.

 Az egyik bevásárlóközpontban beszerzünk némi kaját és indulunk haza. Csendesen telik az út. Bátyó nyugtatóan simogatja buksimat, míg az övét Ramon cirogatja.

~*~

 Mikor megérkezünk, lepakolunk a konyhába, amit Shon uralma alá is von. Még engem is kikerget. Durcásan vágom magam a kanapéra Ramon mellé, aki elkezdi arcomat csipkedni, én meg nyöszörgöm neki. Steph azt hiszem épp a konyhába próbál bekérezkedni. Sikertelenül. Ha bátyó azt mondja, hogy “ide most senki nem jön be”, akkor tuti, hogy úgy lesz.

 Hirtelen valaki felemel és az ölébe ültet. Nem is kell gondolkodnom, ki az, kesernyés, férfias illata elárulja õt. Odabújok hozzá és szinte dorombolok, ahogy kezei simogatnak.

 Mikor kész a kaja, mindenki felpattan és a konyhába rohan. Le se ülünk és már tömjük magunkat. Hát, nem csak én voltam éhes.

 Vacsi után Ramon és Shon elfoglalják a vendégszobát, mi meg miután rendbeszedtük a konyhát, a kanapén dõlünk el. Stephen magáhozölele, mire én vállára ejtem fejem.

-         Fel kell majd hívnunk anyut. Nem akarom, hogy apa kitagadjon, ha mégis, akkor legalább maradjon nekünk meg anya neve – motyogom nyakába.

-         Okés, majd reggel felhívjátok. Mit szólnál, ha mostmár felmennénk? – kérdi mosolyogva. Én is elmosolyodva bólintok.

 Elmegyünk a szobájába és ledõlünk az ágyra. Tetszik a hely, mindent átitat Stephen illata. Rendezett, nem is vártam mast tõle. Melléfészkelõdve bújok oldalához összekucorodva.

-         Elmegyek fürdeni. Jössz? – kérdi, mire fülig pirulva bújok el nyakhajlatában. – Oké – nevet fel.

-         Kaphatok valami pizsomaféleséget? – kérdem mikor felkel mellõlem.

-         Persze – mosolyog rám.

 Õ elmegy fürdeni én meg belefúrom fejem a párnájába. Mikor visszajön egy boxerbe, kicsitr elpirulok. Elõvesz nekem egy pólót. Elveszem, megköszönöm és belépek a fürdõbe. Gyorsan letusolok és felkapom magamra a pólót, ami a térdemnél ér véget. Visszamegyek a szobába, ahol már csak az éjjeliszekrényen lévõ lámpa világít. Odamászom az engem éhes vadként figyelõ kandúrhoz és bebújok a takaró alá. De jó meleg van itt…

- Neked is fáj a fejed? – kérdezi Cicus Shontól. Mindhárman aggódóan ránézünk, nem akarjuk, hogy fájjon a fejecskéje. Shon a karjaim közé tolja szegénykémet, én meg óvón átkarolom, és ölbe veszem.

- Steph, menj, vidd el Shint valahova, aztán írj egy üzit, hogy hol vagytok. Elvisszük a balhét és össze is pakolunk. Indulás! – utasít Csibe. Bólintok egyet, és kiviszem a hozzám bújó Cicust. Mikor kiérünk a házból, a hideg miatt szinte belém bújik. Finom illatú haja az orromat csiklandozza, ezért picit arrébb fújom.

- Nyugi, elmegyünk hozzám, egyelõre az is megteszi. Ráadásul van vendégszoba, ahol a tesód és Ramon is ellehet, csak nem tudom, hogy õ magához viszi-e Shont, vagy velünk marad – magyarázom. Remélem, hozzánk jönnek…

- Nem akarok Shon nélkül sehová sem menni. – szipogja az édes. Arcát belefúrja a mellkasomba, és még jobban összegömbölyödik. Biztos valami olyanon töri a buksiját, hogy az apukájuk megverte Ramonékat, de én biztos vagyok benne, hogy meg tudják védeni magukat. Fõleg, hogy Shonnak már semmi oka arra, hogy tûrje apja bántalmait. Ilyen apát…

- Nem lesz baj, majdcsak kiterveljük. Kapaszkodj! – utasítom, és futni kezdek. A kocsit itt hagyom, hogyha gyorsabban kéne elhúzniuk, akkor azzal menjenek. Meg azért nincs is olyan messze a lakás. Egyre szaporábban veszem a levegõt, mert jó, jó, elég jó kondiban vagyok, nem egy cuki ukéval a karjaim közt szoktam futni. Kb. negyed óra múlva meg is érkezünk a lakásomhoz, ahol le kell, hogy tegyem Cicust, mert nincsen harmadik kezem, hogy SMS-t tudjak írni Ramonnak. Shin már nyújtózkodik is, hogy vegyem vissza, de a lift megérkezik a harmadik emeletre, és inkább a kulcsaimat adom oda neki.

- Keresd meg a kulcsot, írok egy üzit Ramonnak. – mondom neki. Mondjuk jó sok idõ azt megkeresni, mert mindegyik lakáshoz van kulcsom, amit takarítok… Közben megírom Ramonnak, hogy itthon vagyunk. Mire bepötyögöm az üzit, és el is küldöm, Shin is megtalálja a kulcsot. Gyorsan kinyitom az ajtót, Cicus meg egybõl beleveti magát a jó meleg lakásba. Az elõszobában ledobom a kulcsokat, és szinte nekiütközöm.

- Isten hozott nálam. Na mi lesz, menj be – tolom beljebb. A lakásom eléggé puritán berendezésû, nincs semmi olyan luxus, amit megszokott, mert nekem nem kell, de ha marad(nak), akkor majd veszek még dolgokat. A pénzem meg van hozzá. – Tudom, hogy nem ehhez szoktál, de hidd el, Ramonnál sem jobb a helyzet. – vonok vállat. Shin édesen elmosolyodik, és megpördül.

- Szép lakas és jóóó meleg – mosolyog rám. A telefonom pittyegni kezd, hogy SMS-em érkezett. Cicus hozzám bújik, hogy õ is elolvassa az üzenetemet, melyben ez áll:

“OK. Ott leszünk mindjárt. Tereld el a cicusod figyelmét, hogy ne legyen annyira szomorú, mint Shon!”

Kinyomom a mobilom, és úgy teszek, ahogy tanácsolta Ramon: elterelem a figyelmét Cicusnak. Édes ajkaira hajolok, és mohón megcsókolom. Puha hajába beletúrok, Cicus hozzám simul karcsú testével. Megveszek érte! Kicsit arrébb sétáltatom, hogy nekiütközzünk a kanapénak, és ledöntöm. A csókot csak egy pillanatra szakítjuk meg, de csak akkor, amikor Shin picit felnyikkan az ijedtségtõl.

Mikor Ramonék megérkeznek, én már Cicus álló farkincáját simogatom, amivel farokállító nyögéseket csikarok ki belõle. Hirtelen egy csípést érzek meg a fenekemen – na ki jött meg? Hát persze, hogy Ramon.

- Haver, te aztán nem pocsékolod az idõd. Na mi legyen? Maradhatunk, vagy menjünk hozzám? –kérdezi, és elüldözi mellõlem Shint, aki a bátyja ölébe mászik át.

- Maradjunk itt, mégiscsak kevesebben vagyunk a húgod nélkül, szóval itt jobb.

- Oké. Hoztam pár cuccot, de csak szûkösen, mert apa közben dühöngve tort össze mindent. – szól közbe Shon. Remélem, azért nem történt semmi vész.

- Jó. Tiétek a vendégszoba, miénk az én szobám, próbáljunk meg elférni valahogy, nincs azért akkora szegénység – mondom.

- Ugye nem vert meg apa? – kérdezi aggodalmasan Shin az alatta ülõ Csibétõl

- Nem, de tuti, hogy kitagad. – nevet fel, de aztán elszomorodva bújnak össze. Édesen pocija nagyot kordul, és elvörösödik.

- Bo-bocsánat. – motyogja elpirulva, és az én ölembe kéredzkedik át. Megsimogatom a buksiját és egy puszit nyomok homlokára.

- Úgy hallom, ideje enni valamit – mondom, és karjaimba kapom Cicust. Mivel a konyhához kell mind a két kezem, ezért útközben visszateszem Shon ölébe ezt a bújós kismacskát, aki olyan elárvult szemekkel néz rám. Egy mosolyt küldök neki, aztán kimegyek a konyhába. Benézek a hûtõbe – semmi. Kinyitom a szekrény ajtót, amiben a tartós dolgokat tartom – semmi. Ezután az összes ajtót kinyitom, de semmi, semmi, semmi. Letörten megyek vissza a többiekhez. – Hát, azt hiszem, ha enni akarunk, el kell mennünk valahová. Itt nincs semmi – mondom. A többiek nagyot nyögve feltápászkodnak, Shin pedig egybõl a nyakamba akaszkodik.

- Hova akartok menni? – kérdezi Ramon, és érdeklõdõn rátekintünk a fiúkákra. Õk ketten összenéznek, de csak megrántják a vállukat. Rendben, akkor majd keresünk valamit.

Shin az én ölemben, Shon pedig Ramonnal kéz a kézben, így indulunk útnak. A kocsi az út mentén vár ránk. Mivel én vezetek, ezért inkább Shon ölébe ültetem be, a kis bújós cicát, nem pedig a sajátomba.

- Apa nagyon dühös volt? – kérdezi szomorúan. Nem látom, mit csinálnak, hogy megnyugtassák, de percekig csönd van, majd Shon szólal meg: - Valószínûleg ki fog tagadni minket. Most még dühösebb volt, mint eddig bármikor. De… Most itt vannak nekünk a fiúk. Majd õk vigyáznak ránk – mondja. Két érzés viaskodik bennem erre. Egyrészt a szomorúság, hogy miattunk kitagadta õket az apjuk, másrészt viszont örülök, hogy mi itt vagyunk nekik. Egy ilyen apa nem érdemli meg õket.

Az egyik közeli bevásárlóközpontba viszem õket, hogy válasszanak, amelyik étel csak tetszik nekik. Az út csendben telik, és ahogy belepillantok a tükörbe, látom, hogy Shon Cicus haját simogatja, az övét pedig Ramon. Milyen jó együtt lenni velük…

Annyira elfoglal az, hogy nyögdécselek, észre sem veszem, ahogy Shon már nincs is rajtam. Helyette perszelõ, édes ajkak simulnak nyakamra, ami apró sikolyt csal ki számból. Kezem felemelve emelném lepényesõm elé, de a rá fonodó kezek megállítanak ebben.

-          Rossz kiscica! Nem akarod, hogy halljam azt a kéjes kis hangocskádat? Ccc… Meg kell büntetni a rossz cicust! – dorombolja fülembe Stephen rekedtes hangon, aztán egy apró nyalintással mellkasomra hajol.

 Mellbimbómra támad ajkaival, míg ujjai végigcirogatják testem. Megõrjít simogatásával. Minden porcikám végigjárja. Végül belenyúl nadrágomba és markába veszi farkincámat.

-          Steph… Stephen! – nyögöm nevét, miközben testem ívbe feszül.

 Minden alsóruházatom eltûnteti és végigsimulva lecsúszik kincsemig. Számomra ismeretlen hang hagyja el torkom, mikor megnyalintsa azt. Aztán hirtelen forróság ölel körbe, amitõl felsikoltok és fejem hátraejtem. Shon ujjai megtalálják államat és annál fogva közelebbhúz magához egy csókra. Milyen más az õ íze, mint Stephené, aki már a fenekemet simogatja, aztán valami hideggel bevont ujjait bejáratomnál mozgatja. Felnyikkanok az ismeretlen érzéstõ, teljesen elönt a forróság. Egy ujjaát belémhelyezve szünteti meg egy pillanatig a világot, aztán átfordít hasamra.

-          Stephen? – kérdem felnyikkanva. Jesszus, most fel leszek nyársalva!

 Nyakamhoz hajol és odasuttogja el mondandóját: - Nyugi, csak bízd rám magad! Élvezni fogod, hidd el! – És én hiszek neki. Kissé aztért bizonytalanra sikerült az a bólintás, de legalább nem hagyja abba ujja mozgását bennem. Épp nyögdécselnék neki, hogy kifejezzem mennyire tetszik ez, mikor valaki hangosan felkiált.

-          Mi a fene folyik itt? – Apánk hangja vészjósló, mindenkit arra kényszerít, hogy ijedten nézzen rá.

-          Apa? – kérdezzük ijedten Shonnal egyszerre. Hogy lehet, hogy ilyen korán hazaért?

-          Maguk! Hogy képzeli ezt?! TAKARODJANAK A HÁZAMBÓL! Hívom a rendõrséget kiskorú megrontásáért! – übölti atyánk. Most meg fog verni, elõre félek és érzem, ahogy tenyere bõrömhöz csattan. Remegve kapunk ruháink után testvéremmel.

-          Shin tizennyolc eves – szólal fel Stephen, de én már nem merem nézni édesapám reakcióját.

-          Akkor is takarodjanak innen! Mégis mit képzeltek? Jóhiszemûen magára hagyom a fiaimat, erre ezt a gusztustalanságot mûveli velük?! El innen! Följelentem magukat birtokháborításért! – órdítozik apuci, aztán meg mikor Shon is beleszólna, csak mégnagyobb haragra gerjed. – És tiiii! Ti mocskos, buzik! Hogy képzelitek, hogy az ÉN házamban ilyesmit csináltok?! Majd adok én nektek! – Shonnal mindketten összezárjuk jó szorosan a szemünket, ahogy apánk felemeli a kezét. De az ütés nem ér célba. Heh? Kinyitva szemeim, látom, ahogy Stephen elkapja a férfi kezét.

-          Ne merészeljen hozzájuk érni! – Igazi megmentõ! Hátrafordul és rank néz. – Shin, Shon. Itt akartok maradni, vagy eljöttök velünk errõl a helyrõl? – Mi?

 Kerek szemekkel nézzük a két reménykedve minket figyelõ srácot. Hogy elmenni innen? Velük? Annyit töröm a buksim, hogy megfájdul. Odahajolok Shonhoz.

-          Neked is fáj a fejed? – kérdem, mire három aggódó pillantást kapok, majd bátyóm hónam alá nyúlva átpakol kandúrom ölébe, aki készségesen magáhozszorít. Szinte dormombolva bújok oda mellkasához.

-          Steph, menj, vidd el Shint valahova, aztán írj egy üzit, hogy hol vagytok. Elvisszük a balhét és össze is pakolunk. Indulás! – hallom Shon parancsát, aztán érzem, ahogy a karjaiban velem elindul valamerre.

 Kijutunk az ajtón, ahol bizony hideg a világ, szóval mégjobban odagömbölyödöm Stephen mellkasához.

-          Nyugi, elmegyünk hozzám, egyelõre az is megteszi. Ráadásul van vendégszoba, ahol a tesód és Ramon is ellehet, csak nem tudom, hogy õ magához viszi-e Shont, vagy velünk marad.

-          Nem akarok Shon nélkül sehová sem menni. – Szipogom, mert gondolataim oda jutottak, hogy lehet már agyonütötte apa mindkettõt.

-          Nem lesz baj, majdcsak kiterveljük. Kapaszkodj! - Miért is?

 Nyilvánvalóan azért, mert fénysebességgel elkezdett futni. Nyakát átkarolva bújok hozzá szorosan. Ahogy kifújja a levegõt apróbb hajszálaim a tarkómon, mind egyenesbe vágják magukat. Megborzongok közelségétõl.

 Negyed óra múlva elérkezünk egy tömbházhoz, ami elött letesz. Ez viszont megbocsájthatatlan dolog! Nyújtom kezem, hogy nyakába kapaszkodva visszabújjak, de megérkezik a lift, ami egy folyosóra visz minket. Odaadja a zsebében lévõ kincseit mind.

-          Keresd meg a kulcsot, írok egy üzit Ramonnak. – Keresem én, keresem. Mégis mekkora a te zsebed, ember, elférek benne én is, ha már ennyi cucc belefér.

 Miután megvan, odaadom a kulcsot neki õ meg gyakorlott mozdulattal nyit ajtót. Végre meleg. Wíííí!

-          Isten hozott nálam. Na mi lesz, menj be – tól beljebb és becsukja az ajtót. Én meg végignézek a számomra szegény környezeten. – Tudom, hogy nem ehhez szoktál, de hidd el, Romannal sem jobb a helyzet. – Von vállat én meg mosolyogva pördülök meg a melegben.

-          Szép lakas és jóóó meleg – mosolygok rá, aztán meghallom telefonja pittyegését. Odabújok hozzá, hogy én is lássam mit ír.

“OK. Ott leszünk mindjárt. Tereld el a cicusod figye…”

 Eddig jutottam, ugyanis az enyémre tapadó ajkai megállítanak mindenben. Mohó csókja nyelvem táncba fogja és már nem gondolok senkire rajta kívül. Ujjaim hajába csúsznak és testem hozzásimul.

 Mire Shonék megérkeznek, mi már a kanapén faljuk egymást. Stephen fölöttem van és a lehetõ legérzékenyebb pontjaimat simogatja, amivel apró nyögéssel kevert sóhajokat csal ki belõlem.

 Ramon belecsíp fenekébe, így számba morranva néz fel rá.

-          Haver, te aztán nem pocsékolod az idõd. Na mi legyen? Maradhatunk, vagy menjünk hozzám? – kérdi, mire kandúrom hajlandó leszállni rólam. Kipirult arcomat elrejtve mászom bele bátyám ölébe, ki helyet foglalt az egyik fotelben.

-          Maradjunk itt, mégiscsak kevesebben vagyunk a húgod nélkül, szóval itt jobb.

-          Oké. Hoztam pár cuccot, de csak szûkösen, mert apa közben dühöngve tort össze mindent. – Szólal fel Shon is, amire kap egy aggódó pillantást Ramontól.

-          Jó. Tiétek a vendégszoba, miénk az én szobám, próbáljunk meg elférni valahogy, nincs azért akkora szegénység.

-          Ugye nem vert meg apa? – kérdem megszeppenve ülõalkalmatosságomtól, aki beleborzol amúgy is kócos hajamba.

-          Nem, de tuti, hogy kitagad. – Nevet fel, aztán fejét mellkasomra hajtja szomorúan. Én is odabújok nyakához, csak a baj, hogy éhes is vagyok, amit pocim nem halaszt el jelezni is.

-          Bo-bocsánat. – Motyogom elpirulva és bekedveskedem magam Stephen ölébe. 

Cica csak kíváncsian rápillant a mellette levõ tesójára, aki vigyorogva viszonozza pillantását. Ez azt jelenti, hogy benne vannak? Hmm, szexik, ahogy Shon az öccse fölébe suttog valamit, mire Cica elpirul. Vajon milyen rosszaságra készülnek ezek az ukicák?

– Nyugi, cica, csak gondolt azt, hogy ketten vagyunk a szobában. – mondja Csibe hangosan. Hm, ez azt jelenti, hogy szoktak rosszalkodni egymással? Szexi tesók… Ez minden meleg pasi vágyálma: két szexi és cuki uke egymással való játszadozása.

Shon rácsap Cicus fenekére, mire õ fura hangot kiadva megugrik, majd csábítóan, cicás mozgással fölmászik az ágyon. Ramonnal, mi csak kimeredt szemekkel bámuljuk õket, és várjuk, mi fog kisülni ebbõl az egészbõl. Közben Shin hanyatt fekszik az ágyon, Shon meg négykézláb fölé mászik. Kibaszott szexik! Ramonnal meg sem szólalunk, csak fölizgulva nézzük, mit fognak csinálni. A szobában egyre nõ a hõmérséklet, fülledt, feszültségtõl terhes a levegõ.

A két szexi tesó belekezd a showba, ami igazán bejön nekeim, de ahogy látom, Ramonnak is. Csibe elkezdi Cicust vetkõztetni, de csak egy kicsikét, hogy csak a pocija látszódjon, ami a cirógatás hatására libabõrössé válik. Shon pár puszi után megszabadítja Cicust a fölsõjétõl, aki a hidegtõl libabõrös lesz, és felém, a meleg test felé húzódik. Ajj, de kis cukorfalat! Az egész Shin édes, de a részek is: itt van például, egybõl szem magasságban a meredezõ, rózsaszín kis mellbimbója. Ojj, de szívesen ráharapnék!

- Alig értem hozzá és máris megkeményedett, enyje, kis kéjenc. – susogja Shon perverzen, a kis cukikám fülébe. A kis édes kéjesen megremeg, én meg a látványtól már kõ kemény vagyok. Ahogy érzem, Ramon is, akinek a pénisze keményen ágaskodik, nekifeszülve a hátamnak. Kicsit hátrább tolom magam, amivel egy fojtott nyögést csikarok ki a barátomból, de aztán csak figyeljük tovább a mûsort. Csibusz Shin nyakacskáját csókolgatja, amitõl egy hangos nyögés szakad ki finom ajkai közül. Már mozdulna, hogy elfojtsa kezecskéjivel a hangját, de Shin is, és én is, lefogjuk a kezét: muszáj hallanom azt a szexi, kéjes kis hangot, amit kiad!

– Oh, igen, ez a gyengepontod, öcsikém. – sóhajtja a nyakába kéjesen. Ezt megjegyzem, tehát a nyaka az egyik erogén zónája. Shon csókolgatni, harapdálni kezdi Cicus nyakát, amitõl az édesem vonaglani, nyöszörögni, menekülni kezd, de nem sikerül neki. Már hárman fogjuk le ezt a szexi kis dögöt. De nem sokáig, mert Ramon nem bírva magával, Shon nyakába harap és kezével magához húzza. Így lesz a csábító, seme bátyóból egy remegõ, kiéhezett uke. De így legalább szabad a pálya, és végre én kényeztethetem Shint. Egybõl a nyakára hajolok rá, amitõl egy apró kis sikolyt hallat. Ahh, ez a hang! Még, kicsim, még! De Shin rossz kiscicaként már megint a szájára akarja tenni a mancsát. Ezt nem engedhetem!

- Rossz kiscica! Nem akarod, hogy halljam azt a kéjes kis hangocskádat? Ccc… Meg kell büntetni a rossz cicust! – búgom a fülébe, és egy apró nyalintás után mellbimbójára hajolok. Kezeimmel felfedezõútra indulok finom, puha testén. Határozott célom van, de elõtte még kicsit ingerlem bõrének minden elérhetõ pólusát, és csak mikor már nem bírom tovább kordában tartani a vágyaimat, akkor nyúlok be a nadrágja alá, és ragadom meg ágaskodó vesszejét.

- Seph… Sephen! – nyögi a nevem, miközben teste feszes ívbe hajlik. Lerántom róla a nadrágját, vele együtt az alsógatyáját és lecsúszom testén, egész a helyes kis péniszéig. Rózsaszín makkja az elõváladéktól fénylik, amit nyelvemmel le is nyalok. Kicsit kesernyés íze van, de olyan kis édes a vesszeje, meg az a hang, amivel tettemet jutalmazta, hogy még csak szoktatni sem szoktatom magam az ízéhez, egybõl bekapom az egészet. Magas sikoly tör ki ajkai közül, miközben hátra feszíti fejét. Fél szemmel fölpislogok, és látom, ahogy Ramon is pont ugyan azt csinálja, amit én, közben meg a két kis uke szenvedélyesen smárol egymással. Ahh, mindjárt elmegyek!

Farka izgatása közben egyik kezemmel a fenekét kezdem simogatni, miközben a másikkal a síkosító után kutatok. Tudom én, hogy valahol itt esett ki Ramon gatyájából! Áhá! Meg is van… Fél kézzel leügyeskedem a tubusról a kupakot és ujjaimra nyomok egy kicsit belõle. Remegõ lyukát simogatom vele, mire Shin kicsit fölnyikkan. Elõször csak kicsit nyomom be az ujjamat, majd még nyomva a kezembe síkosítót, teljesen benyomom az egészet. Az után a bizonyos pont után keresgélek, de pont nem jó a szög, ezért fogom Cicust, és átfordítom õt hasra.

- Stephen? – kérdezi fölnyikkanva.

Fölhajolok a nyakához, és érzékeny bõrébe suttogva próbálom megnyugtatni: - Nyugi, csak bízd rám magad! Élvezni fogod, hidd el! – Shin csak egy bizonytalan bólintással jelzi beleegyezését, de én tudom, hogy ez az volt, hogy „bízik bennem”, szóval nyugodtan folytatom édes lyukának a kényeztetését.

- Mi a fene folyik itt?! – dörren ránk egy hang, a szoba ajtajának kicsapódása után. Mi? Ijedten hátrafordulok, ugyan úgy, ahogy a többiek is, és basszus! Shinék apja mit keres itt ilyen hamar?!

- Apa? – kérdezik ijedten a fiúcskák.

- Maguk! Hogy képzeli ezt?! TAKARODJANAK A HÁZAMBÓL! Hívom a rendõrséget kiskorú megrontásáért! – üvölti az apjuk. A két fiú remegve kapkod a ruhájuk után, de Ramonnal mi ketten csak egymásra nézünk, és tudjuk, ugyan azt akarjuk: a két tesót.

- Shin tizennyolc éves – világosítom fel az apukát, aki egy pillanatra megnémul, de aztán folytatja az üvöltözést.

- Akkor is takarodjanak innen! Mégis mit képzeltek? Jóhiszemûen magára hagyom a fiaimat, erre ezt a gusztustalanságot mûveli velük?! – ordítozik. – El innen! Följelentem magukat birtokháborításért! – süvölti. Shon próbál közbeavatkozni, de ezzel csak azt éri el, hogy a haragja rájuk zúduljon. – És tiiii! Ti mocskos, buzik! Hogy képzelitek, hogy az ÉN házamban ilyesmit csináltok?! Majd adok én nektek! – emeli ütésre az apuka a kezét, de én gyorsabb vagyok nála, és elkapom, még mielõtt Shonhoz érhetne.

- Ne merészeljen hozzájuk érni! – szûkítem össze dühösen a szemeimet, majd hátra fordulok a tesókhoz. – Shin, Shon. Itt akartok maradni, vagy eljöttök velünk errõl a helyrõl? – teszem föl azt a kérdést, ami Ramont is és engem is érdekel. Vajon hogy fognak dönteni? Remélem… Remélem, velünk jönnek. Nem akarom itt hagyni õket az apjuk kénye-kedvére, ráadásul teljesen beleestem Cicusba, mint vak ló a szakadékba.

-         Nem ismerem ezeket az embereket, de jó szórakozást! – mondja sensei kimérten. – És Ön? – kérdi Ramontól.

-         Köszönöm az ajánlatot, de én is meglátogatom õket.

-         Rendben. Akkor menjünk is! – sensei szavára mindketten belépünk a szobácskába és leülve, lábunkat lógatva izgatottan várjuk, hogy sensei belekezdjen mondandójába.

~*~

 Eléggé jól érezzünk magunkat. Mivel mindkettõnknek remek a felfogása, ezért kevés dolgok kell lejegyzetelni. A végére, már csak nevetünk mindenen. Nem is gondoltunk, hogy pár óra valaha fárasztó is lehet.

 Elbúcsúzunk Kato-senseitõl és a két távoli bárányka keresésére indulunk. Végül az egyik hálószobában akadunk rájuk, elég érdekes pózban. Azt hiszem nyitva maradt a szám.

-         Csatlakoztok? – kérdik szinte egyszerre és kezüket felénk nyújtják.

 Báttyóra nézek, hogy neki mi a válasza. Egy vigyor. He?

 Közelebb hajol és úgy suttog a fülembe, hogy véletlenül se hallja meg senki más.

-         Rosszalkodunk egy kicsit? – kérdi, mire én belepirulok a zoknimba és egy értelmes szót nem vagyok képes kinyögni. – Nyugi, cica, csak gondolt azt, hogy ketten vagyunk a szobában. – mondja immár hangosabban, de vigyora még mindig ajkain díszeleg.

 Rámkacsint én meg elmosolyodom. Rosszalkodni akar? Vajon ezzúttal mit ért ez alatt? Gondolataimból kiszakítva csap fenekemre, mire én felnyikkanva megugrom. Nyaa! De értettem a célzást. Elmosolyodom és cicásan felmászva az ágyon, négykézláb indulok a két kandúr közé, hogy majd hátamra fordulva boruljak a finom illatú párnák közé. Ezért imádom ezt a házat, majdnem mindennek rózsa és vanília illata van. Furcsa párosítás, de az én orrocskám szereti.

 Shon is ugyanolyan mozdulattal, bár kicsit hevesebben mászik egészen fölém és ott elmosolyodik, ahogy kristálykék szemeimbe tekint.

   Stephen és Ramon minden mozdulatunkat figyelik, de úgy, hogy érzem, ahogy tekintetük felforrósítja a bõröm és mondanom sem kell, hogy én imádom a forróságot.

 Báttyó az orrát az enyémnek simítja.Tudom, hogy mit akar, így szépen elfészkelõdöm magam kényelmesen és lehunyom szemeimet.

 Érzem, ahogy ujjai feljebb csúsztatják pólómat és hasamat cirogatják. Megremegek az érintésétõl. Furcsa borzongás járja át testemet, mint mindig, ha hozzámérnek.

 Kapok egy puszit az államra, a fülemre és a pólóval fedett mellkasomra. Az a póló nem sokáig marad ott, ugyanis Shon, amint beleütközik, már meg is szabadít tõle. Megcsapja testemet a hideg és közelebb húzódom azegyik testhez az ágyon.

 Shon kezét mellkasomra simítja és egy darabig ott is tartsa. Szinte tenyere alatt lükttet szívecském, ami most kellemesen bizsereg. Egy ujját mellbimbómra teszi, amitõl megrezzenek.

-         Alig értem hozzá és máris megkeményedett, enyje, kis kéjenc. – suttogja fülembe. Megremegek, ahogy érzem lehellete cirogatását. Egy kisebb puszit kapok nyakamra, amitõl hangosan nyögök fel és már mozdítanám kezecskéim, hogy szám elé tegyem, de két különbözõ kér fogja le kétfelõlrõl. – Oh, igen, ez a gyengepontod, öcsikém. – Szemem felpattan és inkább próálom behúzni nyakamat, mert nagyon jól tudom, hogy most addig fogja csiklandozni és harapdálni, amíg az egész testem remegni kezd és felforrósodik.

 Érzem, ahogy egyre többször érnek azok a puha ajkak nyakamhoz. Vonaglok alatta, de nem tudok menekülni, túl sokan fognak le. Forró ujjai végigcirogatják mellkasom és bordáim, hogy hasamnál megallva rásimítsa tenyerét. 

- Hát tudod, haver, nem mindenki olyan vadállat, mint te – feleli Ramon, mire Shon tisztára elvörösödik. Még jobban, mint eddig. Olyan kis édes ukék... Mind hárman. Élükön ezzel a bújós kiscicával, aki képes, és a puha kezecskéjével, édes illaával tisztára fölizgat. Hogy én is csináljak valamit, mint Ramon és Shon, Cica tarkóját kezdem simogatni.

- Jól van na – válaszolom durcásan. Különben is! Nem vagyok vadállat! Vadállat akkor lennék, ha ezt az édes kis cicuskát az elsõ találkozásunk alkalmával megdöntöttem volna. De nem tettem. Tehát nem vagyok vadállat!

- Shin! Hány óra? – kérdezi Shon ijedten. Shin két pillanat múlva rémülten kipattan az ölembõl, és mobilján levõ óráját nézi meg. Mi van?!

- Mégvan 10 percünk – mondja. Mire van 10 percük? Foggalmam sincs, csak azt tudom, hogy mind ketten elsprintelnek, és 5 perc múlva teljesen fölöltözve csúsznak be elénk, hogy aztán minket löködjenek be a fürdõbe. Itt meg mi a franc történik?!

Mi is kb. 5 perc alatt készülünk el, ami nálam speciel rekord sebesség.

- Mi az? Miért sietünk ennyire, kicsim? – kérdezi Ramon. A számból vette ki a szót. De választ megint nem kapunk, mert a megszólal a csengõ.

- Ohayo, Kato-sensei – mondja Cica mosolyogva a belépõ férfinek, aki kíváncsian végig mér minket. – Õ Stephen az új takarítónk és a másik a barátunk, Ramon – mutat be minket.

- Ohayo gozaimasu. Kato Nomia vagyok, a fiúk jog és kötelesség tanára – mutatkozik be õ is. – Önök is csatlakoznak? – kérdezi benyitva egy ajtón. Na neeem! Nem azért lettem takarító, hogy megint újra kelljen szenvedni ezt az egészet!

- Elnézést, de engem már vár Rongy úr, és Partvisné, így nem tudok menni – mondom. Ramon erre az égnek emeli tekintetét, a tesók meg kuncognak. A férfi meg értetlen tekintettel bámul rám…

- Nem ismerem ezeket az embereket, de jó szórakozást! – mondja mereven. Öööö… Okké! – És Ön? – kérdi Ramon felé fordulva.

- Köszönöm az ajánlatot, de én is meglátogatom õket – válaszolja. Naná, hogy inkább a takarítást választja! Egy dolgot utál jobban annál. A jogot. Tehát a két rossz közül persze hogy a kevésbé rosszat választja.

- Rendben. Akkor menjünk is! – mondja a férfi, és beterelgeti Cicát és Csibét a szobába, és becsukódik mögöttük az ajtó. Máris hiányom van…

Pár pillanat múlva fogom Ramónt, és kivezetem a kocsimhoz. Kivesszük belõle a takarító felszerelést, amiket beviszünk, és nekiállok takarítani. Ramon, természetesen csak ledõl a kényelmes kanapéra, és nézi, mégis mit csinálok. Igazából nem is baj, ha nem takarít, mert azzal csak még nagyobb rendetlenséget csinálna… De azért igazán felemelhetné azt a kerek seggét a kanapéról, hogy ki tudjam azt is porszívózni…

Nem tudom, mennyi idõ múlva már csillog az egész ház, de a fiúk még mindig nem szabadultak ki. Lehet, kómába estek, annyira unalmas volt… Áh, én utáltam. Na jó, nem utáltam, de mindenbõl elegem lett egy idõ után, ami a gazdagsághoz köthetõ. Kivéve Ramónékat, és most már Cicáékat. Na, de mégis mit csinálnak ennyi ideig?!

Morgolódás közben Ramon keresésére indulok, akit a nagy takarítás közben elhagytam valahol. Átnézem a szobákat, míg végül Shonéban találom meg, az ágyban fetrengve. Az én ágyamban is fetrengett már… De rég is volt az! – gondolom zuhanyozás közben. Jó, tudom, hogy nem rég zuhanyoztam, de könyörgök! nem fogok tiszta porosan mászkálni a házban csak azért, mert már egyszer fürödtem!

Mikor végzek, megtörölközök, és csak a boxeremet veszem vissza. Én is bemászom Ramon mellé az ágyba, és megtámasztom magam felette.

- Megrontjuk azokat az édes ukékat? – kérdezem vigyorogva. Válasznak egy felhúzott szemöldököt kapok, de aztán Ramon is elvigyorodik, és bólint. Csak erre vártam, így hevesen megcsókolom. Faljuk egymás ajkát, miközben a másikat simogatjuk. Érzem a bõre illatát, és rájövök, nem is volt az olyan rég, amikor még mi jártunk…

Nem sokkal késõbb hallom, hogy nyílik az ajtó, de be nem jön senki. Legördülök Ramonról, és a ledöbbent tesók arcába nézek, ugyan úgy, ahogy a mellettem heverõ, duzzadt ajkú srác is.

- Csatlakoztok? – kérdezzük vigyorogva, és ukéink felé nyújtjuk kezeinket.

 Nyelvét az én számba dugja, ha szeretné leharapom... De ahogy végigsimít nyelvemen azövével, egész testem megbizsereg. Mmmm... annyira jó érzés... Akarom, még...

 Ujjaimat hajába túrva simogatom tarkóját, kimutatva, hogy ez milyen jó érzés.

-         Shin! – hallom meg testvérem kiabálását. Ekkor felébredek abból a mámorból, amibe tanszított és felpattanva, piros pofival rohanok lefelé.

~*~*~

 Shont annak a fiúnak az ölében találom, aki az ágyában volt. Inkább leülök az egyik fotelbe. Báttyó elmeséli, hogy ki az. Ramon, akivel tegnap ismerkedett össze, ugyanis kiszöktek bulizni Stephennel. Na szép, ha ezt apa megtudja táncol majd a derékszíj a hátán. Kami-sama, Shon, hogy lehetsz ennyire felelõtlen?!

 Arra leszek figyelmes, hogy valaki fölemel, elfoglalja a helyemet, majd az ölébe ültet. Ahogy megérzem illatát kicsit gyorsabb ütemre kapcsol szívverésem. Vajon õ érzi? Hozzábújok meztelen mellkasához. Valami nekifeszül combjaimnak, de nem foglalkozom vele. Olyan jó meleg, már szinte forró. Egyik kezével hajam birizgálja, másikkal meg hátamat simogatja. Dorombolni tudnék ettõl az érzéstõl.

-         Na, Ramon, megrontottad Csibuszt? Vagy annyira részegek voltatok, hogy egybõl bealudtatok? – kérdi óriási vigyorral az arcán, mire a szobában rajta kívül mindenki felveszi a vörös színt.

-         Hát tudod, haver, nem mindenki olyan vadállat, mint te – feleli Ramon, mire tesóm elpirosodik jobban. Nekem meg feltámad a szeretetéhségem, mert látom ahogy a barnahajú fiú  báttyóm comját simogatja. Orrommal végigsimítok Stephen állán és fejemet nyakába fúrom. Csak picit remegek meg, ahogy megérzem mámorító illatát jobban orromba kúszni és ujjait, ahogy tarkómat cirogassa. Minden másodpercben libabõrõs leszek tõle, de imádom ezt az érzést.

-         Jól van na – jön Stephen válasza morcos hangon. Ahogy beszél kis renzdülések bezsergetik mellkasom és nyakam, ami szinte egybeolvad az övével. Bújok, a világ elõl. Most csak az õ közelségére tudok gondolni. Mi ez az érzés?

-         Shin! Hány óra? – kérdi Shon, hallom hangján a kétségbeesést. Elõször az villan át az agyamon, hogy talán megbolondult, aztán nekem is leesett ezzel a célzás. Kipattanok Steph ölébõl és az üvegasztalon lévõ telefonomon lesem meg az idõt.

-         Mégvan 10 percünk – mondom kicsit nyugodtabban.

 Rekordsebességgel rohanunk tusolni és öltözni. Most nincs idõm válogatni, felkapok egy kopott farmert és egy világoskék testresimuló pólót magamra, majd már lent is vagyok. Shon is beérkezik felltözve, teljes pompában, majd kiszemelve, hogy a két férfi nem nagyon érti a helyzetet, õket is sürgetjük az öltözéssel és zuhizással.

 Nem zavartatta magam viszek beStephennek tiszta ruhákat, amiket kiveszek a táskájából és semerre sem nézve pirulva teszem le a ruhatartóra, majd ki is sietek.

 Mire végeztek, már nem maradt idõnk.

-         Mi az? Miért sietünk ennyire, kicsim? – kérdi Ramon tesómtól. Abban a pillanatban csöngetnek én meg megyek ajtót nyitni.

-         Ohayo, Kato-sensei – mosolygok rá a belépõ férfire és beljebb tessékelem. Érdeklõdve méri végig a két férfit, aki itt tartózkodik. – Õ Stephen az új takarítónk és a másik a barátunk, Ramon – mosolygok a senseire, aki bólint.

-         Ohayo gozaimasu. Kato Nomia vagyok, a fiúk jog és kötelesség tanára – mutatkozik õ is be és elindul a tanulószoba felé,mi meg illedelmesen követjük õt. – Önök is csatlakoznak? – kérdi és kinyitja a szoba ajtaját. 

Csibével este észrevétlenül kiszökünk a házból, és a buli helyszínére megyünk. Körbenézve nem látom Ramónáékat, szóval köszönés nélkül vetjük bele magunkat Shonnal a bulizásba. Nagyon jól mozog, így ellökdösöm a rátapadó csajt, és én kezdek el vele táncolni. Kihívõ mosollyal fogadja tettemet, így tudom, hogy tetszik neki. Tánc közben megfordul, így háta van felém. Csípõjét megfogom, és izgatóan vonagló fenekét még jobban magamhoz húzom.

Egy, a vállamra helyezett kéz akadályoz meg abban, hogy a nyakába csókoljak ennek a csábító dögnek. Hátrafordulok, és drága barátaimat látom meg.

- Hali! – köszönünk egymásnak, és Shont is bemutatom nekik. Ha jól látom, Ramon bejött Shonnak, így Ramonával egymás karjaiba lökjük egymást, és figyeljük, hogy riszálják együtt.

---*---*---*---

Alkohol ittas ködön át próbálom kitalálni, mégis merre kell menni. Többször hátra kell szólnom a hátul ülõ Csibének és Ramonnak, hogy ugyan már, ne a hátsó ülésen akarjanak szexelni. Ez az egyetlen dolog tart józanul, hogy minél elõbb érjünk haza, különben ez a kettõ elõttem fog egymásnak esni. Ami igazán szexi látvány lenne, ha éppen nem kéne vezetnem.

Végül egy idõ után eltalálok a Koori birtokra, de addigra már mindkettõjükön csak a gatyájuk maradt. Szépen halkan Shon szobája felé terelgetem õket, és mikor beértek, magukra hagyom õket. Ezek után semmi kedvem egyedül aludni, így Shinhez csatlakozok. Levetem magamról a ruháimat, csak az alsómat hagyom magamon, és úgy fekszem be az édesdeden alvó cicus mellé. A meleget érezve közelebb jön hozzám, és alszik tovább, én meg próbálhatom lenyugtatni testem reakcióit, hogy el tudjak aludni. Biztos, hogy jó ötlet volt mellé feküdni?!

---*---*---*---

Reggel arra kelek, hogy egy test nyomódik az enyémhez. Egy aprócska, édes kis test. Meglepõdve nyitom ki szemeimet, és belenézek Shin szintét értetlen szemeibe. Hogy kerülök ide? Arra emlékszem, hogy Ramónával összehoztuk Shont és Ramont, de hogy hogy kerülök ide…? Passz.

- Cica? – kérdezem meglepõdve. Valami történt köztünk? Nem tudom, de Shin nem hazudtolja meg magát, és a mellkasomhoz bújva a hajammal kezd el játszani. Finom kis testének érzése meztelen mellkasomon nem hagy hidegen. Shin lerugdossa rólunk a takarót, így megpillanthatom fehér mellkasát, és a hidegtõl összeránduló rózsaszín mellbimbóit. Nyámi~!

- J-Jó reggelt! Apa nem mutatta meg a szobád és eltévedtél, igaz? – kérdezi nevetve. Hát, magamat ismerve nem épp ez történt, de higgye csak ezt. Elmosolyodok, és nem bírom ki, magamhoz kell, hogy öleljem ezt a kis édeskét.

- Neked is jó reggelt, kiscica. Csöppet eltévedtem, de nem bánom – nevetek fel. Hát igen, abszolút nem bánom! Mellette bármikor szívesen ébrednék.

- Shon hol van? – kérdezi a cicuska, mire beleborzolok a hajacskájába. Igaz, már így is eléggé kócos, de ne már, hogy csak az én hajam legyen olyan, mint egy szénaboglya…

- Azt hiszem a másik szobában. – ráncolom össze a homlokom. Asszem… Ööö… Ha jól emlékszem…

- Gyere, ébresszük fel – rikkantja, és hozzám dörgölõzik. Ó, a francba! – az összes értelmes gondolat kimegy a fejembõl, a vérrel együtt, ami lentebbi régiókba távozik. Cicus, nem szép dolog fölizgatni!

… Aztán meg fölrángatni az ágyból, és magad után rángatni. Rosszul vagyok… De legalább a merevedésem lelohadt. Szinte a földön mászva követem. Arra érek oda a szobába, hogy Shin Ramon ölébe huppan.

- Ne kiabálj már, Shin! Aludni akarok! – mondja Shon. Érzem, hogy Shin kezd kiakadni, mert nem érti mi történt. Nekem már eszembe jutott! Ramon és a kiscsibe alig bírtak magukkal a kocsiban. Ehh, szegény Shin remélem nem látott semmi olyat, ami ártana a lalkacskéjének… Gyorsan, nem törõdve háborgó gyomrommal, odaugrok hozzá, és száját befogva kiráncigálom a tesója szobájából és az övébe viszem. Beérve ledobom az ágyra, és óvatosan hasra fekszem. Ahh…

Cicus fölnyávog, és fejét a lapockámra hajtva hozzám simul. Mrrr… Én is lehetek macska… A kandúrok mit is csinálnak? Megdugják az ilyen édes kis ukékat, nem igaz? Szíves örömest!

Háborgó gyomromat lecsillapítom, és megfordulok. Shin feje így most a mellkasomon van, teste meg az ágyon, de nem sokáig, ugyanis fogom, és a fenekénél fogva magamra emelem a kiscicusomat. Értetlenkedve pislog nagy, édes cicus szemekkel, amik ellenállhatatlanok, így kicsit fölhajolok, és szánkat egymáshoz érintem. Puhatolózva kidugom a nyelvem, és körberajzolom szájának ívét. Gondolom tetszik neki, mivel még nem akadt ki, így tovább megyek és ajkai közé nyomom a nyelvemet. Mrr… Azok a puha ajkak, a finom íz, és az édes kezecskék, amik a hajamban matatnak… Istenem.

- Shin! – kiált Csibusz, mire a cicus fölpattan, és itt hagy álló farokkal. Basszus.

---*---*---*---

Immár lehiggadva próbálom megkeresni õket, és a nappaliban meg is vannak. Shon Ramon ölében kuporog, mint ahogy Shin szokott, a Cicus meg az egyik fotelben árválkodik, és hallgatja, mégis mi történt tegnap. Besétálok és a többiek pillantásától övezve fogom Cicust, fölemelem, és miután helyet foglaltam, az ölembe helyezem. Szokás szerint belekuporodik, és érezhetem a bõrén keresztül, milyen gyorsan dobog a szíve. Mindhármukon van gatya, csak rajtam van alsógatya, de nem vagyok szégyellõs, így nem zavar. Shin haját simogatom egyik kezemmel, másikkal meg a hátacskáját.

- Na, Ramon, megrontottad Csibuszt? Vagy annyira részegek voltatok, hogy egybõl bealudtatok? – kérdezem vigyorogva, mire mindketten egyszerre elvörösödnek. Hmm, jól áll nekik. Vajon Cicus is elvörösödött?