A sejtésem persze teljesült. A fõkapitányi irodába vezetnek, de már az a rendõr se örül a jelenlétemnek, aki bekísér. Megérkezve bejelent én pedig belépek. Kedves, maga biztos mosollyal nézek a fõkapitányra.

- Üdvözlöm uram Natalie North vagyok. –Köszöntöm a leendõ fõnökömet és kezet nyújtok. Arca eltorzul, ahogy bemutatkozom ki is vagyok valójában és ezzel a marcona arccal viszonozza a kézfogásom, mely közben megszorítja a kezem jelezve felsõbb rendûségét. Nem okozok csalódást, mert viszonzom az erõs kézfogást.

- Hallottam már önrõl Natalie…

- Remek akkor már megkapta az aktám és át is olvasta talán? –Kérdem állva a tekintetét és egyenesen szemeibe nézek.

- Igen olvastam… mégis minek köszönhetjük jelenlétét? Mi magunk is meg tudjuk oldani az ügyeinket.

- Valóban uram? –Kérdem és keresztbe teszem kezeimet és úgy nézek fel a férfira. –Én ezt nem így hallottam a titkos szolgálat fõnökétõl. –Mondom elmosolyodva. –És akár mit is tesz uram, én most egy darabig itt fogok dolgozni, segítve munkámmal az önökét.

- Ebbe nekem is lesz bele szólásom. Túl magabiztos ahhoz képest, hogy 2 hónapja szabadult az iskolából. –morran rám. Igazán szórakoztató a férfi morgása. A beszélgetés még tovább folytatódik ezen a síkon, ám a végére már elégé fárasztó a dolog és inkább megkérem, mutassa meg a táblát ahova a jelenlegi friss ügyük került fel. Vonakodva mutatja meg a termet, ahova belépve egybõl a táblát kezdem el figyelni. A bizonyítékokat, nyomokat, képeket és az áldozatokat. Hallom, hogy odakint a fõ kapitány tajtékzik és az egyik emberét próbálja elérni, de nem sikerül. A végén csak bele merülök a képek elemzésébe és az össze függéseket megtalálva kezdem el kialakítani magamban az elkövetõ profilját.

Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy valaki bejött és mellém lépett.

- Ethan Harrison vagyok – mutatkozott be egy idegen férfihang, amire összerezzenve fordítottam felé fejem. Mély barna szemekkel és világos barna bõrû férfivel találtam magam szembe. Magasabb tõlem úgy egy fejjel. Gyorsan végig futok rajta, majd mélyen szemeibe nézek újra.

- Örvendek – felelem kedvesen egy halovány mosolyt megengedve. – Natalie North vagyok. – Kezet rázunk, majd mindketten a táblára koncentrálunk. – Szörnyû, hogy fiatal lányokat erõszakol meg, majd különféle módon öli meg õket. Úgy látom a hajszínük különbözõ, a testmagasságuk is…

- Mind fiatal tanárnõk – vág közbe, mire felsóhajtok. Megint kezdõdik. – A tettes minden áldozatnál hagyott spermát, csak nincs mivel összevetnünk. Mindegyikõjüket megfojtotta, ugyan abból az anyagból készült, erõs kötéllel.

- Értem. Akkor a tettest vagy gyermekként egy fiatal tanárnõ bántalmazta, vagy maga az édesanyja is az lehetett, esetleg… - kezdek bele a magamba kialakított profil kimondásának.

- Igen, erre mi is gondoltuk, Miss. North –vág közbe ismét. De utálom az ilyet. Nagyot sóhajtok.

- Maga után szaladgált úgy Mr. Jackson? Úgy tûnt, mintha a Messiást várta volna a maga jövetelével – kulcsolom össze hátam mögött a kezeim, és alaposan végig mérem ismét a férfit. Kora úgy kb 27 és 30 között. Barna haj és szem. Átlagos kinézet és magasság. Erõs kidolgozott test, valószínû a kiképzésen tett szert rá és meg is tartotta. Jó kondícióban lévõ közép korú férfi, nagy tudással.

- Ha Messiás nem is vagyok, de enyém is az ügy – közli velem a tényt, amire felvonom a szemöldökömet.

- Is? Ezt hogy érti, Mr. Harrison? Talán ad másoknak is a véleményére, nem csak a sajátjára? – Próbálom fel venni a kesztyût, ugyanis nem vagyok kevesebb tõlük, mint azt hiszik. Csak azért mert még a szakmába friss vagyok, nem tudok kevesebbet tõlük.

- Én és a munkatársaim, természetesen – feleli. – Ha megbocsát, most elmennék a laborba. Megkérdem lett-e eredmény a DNS teszttel kapcsolatban, amit az adatbázissal vetettek össze a szakemberek. Ha nagyon szeretné, velem tarthat és körbevezetem.

- Tudja, mivel igazán semmi sértõt nem mondott, nem is értem miért érzem úgy, hogy incselkedik velem és nem jó értelemben. Ahogy azt már a fõnökének is elmondtam, lehet, hogy fiatal vagyok, de van már tapasztalatom a bûnüldözésben – világosítom fel én is a tényekrõl. Utálom, ha ennyire lekezelnek. Nem vagyok kevesebb, csak azért mert nõ vagyok és „friss” a szakmámban. – Magával tartok, s azt se bánom, ha közben kóstolgat. Maguk, férfiak úgyis csak erre képesek, ha olyannal találkoznak szembe, aki felér az õ szintjükre.

- Szavamra mondom, én nem kóstolgattam még magát – feleli huncut mosollyal. – Jöjjön, Miss. North. Bemutatom a laboránsainknak.

- Bízom benne Mr. Harrison, hogy õk kevésbé lesznek olyan arrogánsak, mint ön és a fõnöke, hogy más szavába bele vágva próbálják meg sakkba hozni a beszélgetõ partnerük és az új munkatársukat. Ugyanis akármennyire is nem tetszik önöknek, kénytelenek elviselni. –Jegyzem meg neki és elindulunk a labor felé. Nem nézek a férfira, de érzem a visszafojtott agresszióját, amit szavaimmal okoztam benne.

- Nézze Miss North nem vagyunk kénytelenek elviselni, ugyanis egy rossz ajánló levél és máris lõttek a munkájának. Szóval, ha jót akar magának, húzza meg magát, és hagyja a felnõtteket dolgozni. –Na pont errõl az arroganciáról beszéltem. Hihetetlen mennyire lenézik az újakat.

- Na látja, pont errõl az arroganciáról beszéltem Mr. Harrison. Nem is ismer, és már ítélkezik, hogy nem tudnám ellátni a munkámat, hogy nem tudok újat mondani. –Nézek fel rá megvillanó tekintettel. Utálom, mikor ennyire lekezelnek. –Nem mellesleg attól, mert fiatal vagyok, lehet sokkal több sütni valóm, mint magának.

- Hiszem, ha látom. –Nevet fel és csak tovább húzza ezzel az agyamat. Egyszerûen nem hiszem el, hogy hagyom magam befolyásolni. Megköszörülöm a torkomat és rendezve az arcom és pillantásom sétálok tovább a férfi mellett laborig. Inkább már nem szólok.

- Mi az kisasszony elvitte a cica a nyelvét? –Kérdi tovább incselkedve velem és feszíti a húrt elég rendesen.

- Most inkább a munkára koncentráljon és ne arra, hogy engem megpróbáljon feladásra kényszeríteni, mert most szólok… Nem… fog… menni! –A végét direkt tagoltan mondom komolyan szemeibe nézve, majd inkább belépek a laborba. Hallom Ethan nevetését mögöttem és õ is belép.

- Szép jó napot kisasszonyok! Remélem, jó hírrel szolgáltok nekem. –Mondja össze csapva a tenyerét. –Jah jut is eszembe. A kishölgy itt mellettem Natalie North a titkos szolgálattól. Profilozó, szóval nyugodtan nézzetek át rajta, az ügy a miénk és nem az övé. –a kijelentésére csak még inkább felviszi az agyvizem, de behunyva a szemem veszek mély levegõket és próbálom nyugtatni magam, hogy legalább a többiekkel higgadtan tudjak beszélni.

Kinyitva a szemem nézek végig a laborban dolgozókon és mosolyt húzva ajkaimra intek nekik.

- Üdvözlöm önöket. Natalie North vagyok, és mint a mellettem álló arrogáns nyomozó uraság is mondta. a titkos szolgálat egyik profilozója vagyok, de kérném önöket, hogy a mondani valója második felében ne hallgassanak rá, hisz mindannyian azért vagyunk itt, hogy minél hamarabb kézre kerítsük a tettest és ne haljanak meg többen a kezei által. –Mondom komolyan és láthatóan a laboránsok már most jót derülnek Ethan és a köztem feszülõ nézeteltérésen.

- Natalie kisasszony, ha jót akar, akkor nem finomkodik ebben a társaságban. –Szólal meg az egyik laboros srác, aki körülbelül 25 lehet. Tõlem egy fejjel magasabb. Kisportolt jó kiállású fiatalember. Ujján karikagyûrû tehát nõs. Gyereke még nem hiszem, hogy van, vagy ha van is nem lehet idõsebb 1 évesnél. Elégé kipihent, így nincsenek gondjai az alvással és szereti a munkáját. Vonom le a gyors következtetést. –Az én nevem John. A DNS teszt viszont nem járt sikerrel. Nincs az adatbázisunkban, viszont találtam egy érdekeset a DNS-ében. –Mondja, és nagy képernyõre kirakja az eredményeket.

- A 32 szektorban hiányzik a T gén. –Mondom ki helyette és ajkamba harapva figyelem a teszt eredményt és közelebb lépkedve a nagymonitorhoz nézem meg alaposabban. –Próbálja meg össze vetni az orvosi adatbázissal, ha hiányzik valahonnan a T gén, akkor annak nyoma kell legyen az orvosi adatbázisban. –Mondom a srácra nézve.

Imádtam, mikor gyerekként apám a szabadnapjain elvitt a városi múzeumba. Kisvárosban nõttem fel, s az egész tárlat nem volt több négy szobánál s egy hosszabb folyosónál, mégis nekem az volt a világ legnagyobb és legszebb kiállítása, hisz jobb esetben is csak évente változtattak rajta ezt meg azt. Az idegenvezetõ, Mrs. Edinson már akkor is ott dolgozott, mikor apám elsõnek odavitt. Nyolc lehettem, nem túl lelkesen fogtam a rendõrfõnök hatalmas kezét, akinek szent meggyõzõdése volt, hogy ez még kedvezõ gesztus egy korabeli kölyöknek. Az oltalmazó apa szerepe viszont jól állt neki, a serifi csillaggal a mellkasán. Belegondolva, egész életemben egyedül Õt nem akartam még megölni.

Visszatérve a múzeumra, elõtte nem érdekelt a történelem, az is ritkaság volt, ha arra emlékeztem mit ettem elõzõ héten. Akkor és ott azonban, mintha valami megszállt volna, mintha Mrs. Edinson nem túl lelkes mondatai az én fejemben átformálódtak volna, s az ókori görögökrõl szóló apró kis rész teljesen uralma alá vettek. Tagadni sosem tudtam, hogy lenyûgözött Spárta erõssége és ragyogása, természetesen addig, míg be nem férkõzött oda is az emberi butaság, a kényelemre való vágy s hasonló dolgok. Tönkretették az akkori társadalmat, s elindítottak valamit, ami úgy terjedt mint a pestis. Nem halált hozott: tudatlanságot. A tudatlan ember pedig maga volt a Föld pestise.

Kicsit talán szürreális volt, mikor ezek terjengtek a fejemben, pedig fontos volt, hogy alapos munkát végezzek a takarításnál. A padlón még ott virított pár fröccsenésnyi vér, s életbevágó volt, hogy mindent jól áttakarítsak. Igaz, hogy csak fejbelõttem miután kitéptem a nyelvét, amivel rengeteget fecsegett, de mocskosságához híven mindent összevérezett. Kénytelen voltam négykézlábra ereszkedve hipóval feltörölni mindent, miután felületesen felmostam. A hullát is alaposan átvizsgáltam. Biztosra mentem, hisz ki tudja. Netalántán valaki még lebuktatna, aminek nem örültem volna. Nem volt kedvem se kivégzéshez, se életfogytiglanra. Bár odabent is lett volna mit tisztogatni, a pitiáner tolvajoktól a sorozatgyilkosokon át.

Az oldalamra erõsített csipogó éles hangján megszólalt. Nem hozta rám a frászt, sõt, a szívem sem kezdett gyorsabban verni. Letettem a súrolókefét, feltérdeltem, majd kivettem az irritáló hangot kiadó szerkezetet. Behívtak a melóba, pedig szabadnapom volt. Dünnyögve álltam fel, majd néztem körbe a kicsempézett helyiségben. Még lett volna melóm, s nem szerettem semmit sem félbehagyni. Pedig úgy tûnt, nagyon is muszáj lesz, mert tíz perc múlva újra megszólalt a csipogóm. Már majdnem kész voltam a padló feltakarításával, s abból nem akartam lentebb hagyni. Ha odaszáradt volna a vér, soha nem tudom nyommentesen felszedni.

Nagyjából összepakoltam, a hullát a másik szobában hagytam, letakarva, a bonctermekben használt tároló szekrényben. Lezuhanyoztam, mindent a mosóba raktam, gondosan magas hõfokon mosva. Ezalatt még egyszer megszólalt a csipogóm, s éreztem nagy szidást kapok majd, amiért az elsõ után nem siettem be kezemet és lábamat törve. A külváros legvégén volt a kis „laktanyám”, de akadt még pár máshol is. Ezt szerettem a legjobban, csendes volt s a kutya sem járt arra, viszont rendesen nyomni kellett a gázpedált, ha oda akartam érni idõben a melóba.

Biztató jel volt, hogy a telefonom nem csörgött. Ha nagyon komoly ügyrõl volt szó, a fõnök mindig addig csörgetett, míg fel nem vettem s részletes leírást nem adtam arról a helyrõl ahol éppen álltam. Szerencsére ez nem esett meg akkor, így nyugodtan tudtam elvezetni a rendõrkapitányságra. A parkolóhelyemet szabadon hagyták, tiszteletben tartották a munkatársak. Engem szimplán nem érdekelt, míg más nem állt a helyemre.  A folyosón máris letámadott a fõnök, úgy nézett ki mintha egy igen kellemetlen dologba cseppent volna.

- Mondja, magának nem számít a csipogó? Íratlan szabály, hogy a második után még az asszonyt is otthagyjuk a szülõszobán! – kezdett bele köszönés nélkül, mire én rendeztem arcvonásaimat.

- Jó napot fõnök. Siettem, ahogy tudtam – rendeztem le a dolgot ennyivel, majd sétáltam tovább. Természetesen nem úsztam meg, továbbra is pattogott mellettem bõszen. Sokszor megfordult a fejemben, hogy õt is megölöm, akkor sem volt ez másképp. Jól eljátszadoztam a gondolattal, hogy megfojtom a kitüntetésével, amit egy véletlen eseménysorozat eredményeként kapott meg, tíz éve. Igazán szívmelengetõ kép volt, ahogy elképzeltem tusáját a torkán akadt érmével.

- Mi az ügy? – szakítottam végezetül félbe, mikor már meguntam azt, hogy kiosztott.

- Épp ez az! Míg maga a szabadnapját élvezte, mi találtunk egy hullát a város szélén. Annyira súlyos és sürgõs az ügy, hogy a titkosszolgálat is beleteszi a kezét. Egy profilozót is küldtek hozzánk. Hová nem fajul a világ! Hozzánk. Profilozót. Egy kezdõ kis cafkát! Azért akartam, hogy kicsit sürgõsebben tolja be a seggét, hogy bemutathassam neki, hogy rájöjjön vérbeli nyomozóink vannak, nem egyetemrõl éppen hogy csak kiszabadult pisiseink! – tombolt a középkorú, tipikus olaszra hasonlító fõnököm. Már szimpatikus volt a csaj, hogy így felhúzta. Halovány mosollyal az ajkamon vakartam meg az államat.

- Mit vár tõlem fõnök? – érdeklõdtem, mintha nem tudtam volna. Szeretett irányítani, s a látszat kedvéért, kivételesen meghagytam neki ezt a szerepet.

- Szakértelmet – hördülte. – Ez nem óvoda.

- Értettem.

~*¤~*¤~*¤~*¤~*¤~*¤~*¤~

Soha többé ne mert Aylin-t a szádra venni! – Üvölti mérgesen, rettegve nézek rá. – Nem ismerted õt, te nem láttad az arcát milyen volt, mielõtt meghalt volna… - mondja mérgesen és még jobban megszórtja a csuklómat mire felszisszenek. Ha tehetné simán eltörhetné, sokkal erõsebb nálam.

- Akkor nem kellett volna így beszélned velem! – sziszegem dühösen.

- Miért jöttél utánam? Felnõtt vagyok, tudok magamra vigyázni! – Kérdezi hangosan, a szorítás enyhül a csuklómon így a fájdalom is de nem enged még el.

- Azért, hogy végy meg a testõröm vagy Daniel… - mondom halkan – Aztán megláttalak azzal a nõvel… - Elhalhatok és magam elé nézek. Magam se tudom miért, de nem akartam hogy azzal a nõvel legyen. Fogalmam sincs miért lettem olyan dühös mikor megláttam õket.

- Ha nem tudnám, hogy lehetetlen azt hinném, tetszek neked és féltékeny vagy… - Mondja majd kezeit a fejem mellé teszi és a szemeimbe néz. Állom tekintetét közben a csuklómat simogatom még mindig fáj.

- Ez, ez ostobaság… - Tiltakozok. Még hogy féltékeny legyek, ez….ez lehetséges. Különben miért lettem volna olyan dühös amikor megláttam õket.  – Még, hogy te tetszenél nekem, na ne nevetess már! –Mondom nem akarom hogy megtudja mik járnak a fejembe.

- Valóban? – Sejtelmesen mosolyog, egészen jól áll neki ez a mosoly.

- Hát miért, mit vártál? – Felvonom a szemöldököm és gúnyosan elmosolyodom. Daniel oda hajol a nézése nagyon nem tetszik. Aztán hirtelen vadul megcsókol, teljesen ledermedek. Ezt nem tudom hova tenni. Dühösen ellököm magamtól és megtörlöm a számat.

- Ezt még egyszer ne merd!- Nézek rá fenyegetõen. Hogy merészel megcsókolni, nagyon fog ezért még kapni.

- Akkor tudd, hogy mit mondasz! – feleli mire megvetõen nézek rá majd beviharzok a fürdõbe és magra zárom az ajtót.– Nekem tök nyolc hol vagy. Végül is… - hallom a hangját. Lekuporodok hátamat az ajtónak támasztom. Hallom hogy bekapcsolja a tv-t majd megszólal a telefonja. Elsõnek nem nagyon érdekel mit beszél de amikor rólam kezd el beszélni hallgatozni kezdek. Szóval tényleg ennyire utál, tényleg csak egy kis csitri vagyok. Halkan sírni kezdek. Nem érdekel már mit beszél az sem érdekel már ha elmegy. És még én bántottam meg õt. Legalább a szembe mondaná akkor könyebben elviselném de így hogy valaki másnak ecsetelgeti hogy milyen vagyok.

 Lassan csönd borul a szobára, a tv nem szól már és Danielt sem hallom. Szóval tényleg elment. Kinyitom az ajtót, körbe pillantok de sehol senki. Aztán észre veszem a cetlit az asztalon, oda lépek és elolvasom.

-A szüleid felhívtak, hogy csak holnap este jönnek vissza mert valamelyik munka társuk meghívta magához õket.  –Mondta komoran látom rajta hogy nagyon nem örül ennek. Összébb húzom magam és jobban betakarózok.

-Köszönöm. –Mosolyogva elfogadom és belekortyolok. Jól esik a meleg ital. –Daniel kérdezhetek valamit? De ne kapd fel a vizet jó. –Rám néz kérdõn, várja hogy folytassam. –Van valami ami nem hagy nyugodni. Aylin Natali Cambell testvéred teljes neve igaz? 

-Az nap éjszaka mikor az a férfi el akart rabolni õ beszélt errõl. Azt mondta az apám ölte meg és hogy ezt meg akarja bosszulni. –Itt ránézek és komoran kérdezem meg tõle. –Te voltál az aznap éjszaka igaz?     

Mikor körbe járom az egész lakosztályt és nem találom sehol Danielt úgy döntök a szállodában is jobb ha körbe nézek. Kinyitom az ajtót, szerencsére nem zárta be. Kilépek a folyósora és lassan végig sétálok majd le az alattunk lévõ folyosót is végig nézem. Ott sem találom ezért úgy döntök le megyek a bárban hátha ott lesz. Ahogy leérek arra a folyósora hangokat hallok majd rögtön megpillantok egy egymásba gabalyodott párocskát. Elsõnek fel sem tûnik hogy õ az csak amikor kicsit közelebb érek. Egy pillanat alatt elönt a méreg, mégis hogy képzeli ezt? Apám nem azért fizeti hogy valami ribancot szedjen fel.

-      Daniel! – üvöltöm dühösen. Most nem érdekel hogy idiótának néz a többi vendég.

-          Mi van? – fordul felém.

-          Hogy merészeltél ott hagyni? – kérdezem dühösen –Anyáék rád bíztak…

-          Ki ez a lány? – A nõcire nézek egyáltalán nem szimpi. A legjobb lenne ha most elhúzna de azért egy vendéget mégsem dobhatok ki.

-          Egy lány, akire vigyáznom kell. Ne is foglalkozz vele! – mondja neki majd felém fordul. Erre még jobban dühös leszek.  -  Ashlin menj vissza. – szólít fel, csakhogy nekem nem fog parancsolgatni.

-          Nélküled nem! – mondom – Apa nagyon mérges lesz. Nem ezért fizet neked, neked az a dolgod, hogy vigyázz rám.

-          Nem érzed cikinek, hogy tizennyolc vagy és testõr kell melléd? – Kérdezi dühösen – Egy napja ismerlek, de már most az agyamra mész. Egy pasi se bírja ki az ilyen hisztérikus, jaj, mindenki rám figyeljen, sajnáljatok kis dögöket, mint te. Nem fogok rád vigyázni! Volt neked valaha pasid? – Üvöltözik velem a folyosó közepén. Elég sok vendég megbámul minket. Ezt megkeserüli, nagyon meg bánja hogy így megaláz mindenki elõtt. Csak menjünk vissza a szobába esküszöm nagyon meg fogod ezt bánni.

-          Hogy beszélsz te velem? – kérdezem dühösen és egy hatalmas pofont keverek le neki.

-          Ezt még egyszer ne merd! – mondja komoran.

-          Azt hiszem, most megyek Dany. Neked pedig sok sikert a barátnõdhöz.

-          Tévedsz Lexi õ nem… a… nem a barátnõm… - A nõci meg fordul és ott is hagyja, magyarázkodjon csak, én is elindulok vissza a lakosztályunkhoz. Már elég mesze járok amikor hallom hogy Daniel utánam szalad.

-          Állj meg, de rögtön! – ragadja meg a karomat ami elégé fáj. - Tartozol egy bocsánatkéréssel. –Dühösen nézek vele farkas szemet, nem hiszem el hogy ekkora majom. Néhány másodpercig így állunk egyikünk sem modul.

-      Komolyan én kérjek bocsánatot azok után amit mûveltél? Elvagy szállva magadtól öregem de nagyon. Örülj annak ha nem mondom el apának amit csináltál. –Látszik rajta hogy egyre dühösebb lesz, nem érdekel nem tehet velem semmit.

-      Ohh komolyan azt hiszed érdekel is hogy elmondod-e vagy sem. Hát jól nyisd ki a füled egyáltalán nem érdekel mit mondasz az apádnak. És ha már ott tartunk mi mit mûvelt azért te sem panaszkodhatsz Miss elkényeztetet kis hercegkisasszony. –Dühösen nézek rá, mégis mit képzel kivel beszél. Hatalmas pofont akarok lekeverni neki de elkapja a csuklómat és erõsen megszorítja. Legszívesebben kikaparnám a szemét, de mind a két kezemet lefogja. Már nyitom a számat hogy mégis mi a francot akar amikor a lifthez húz. Épp akkor ér le, egy idõs pár szál ki belõle elégé furcsán néznek ránk. Daniel belök a liftbe majd õ is beszáll, látom hogy valami gombot megnyom. Pár pillanat múlva a lift el is indult a lift felfelé. Ahogy megérkeztünk a folyosóra Daniel kirángat a liftbõl be a szobába, dühösen vágja be maga után az ajtót.

-      Na idefigyelj te kis csitri rohadtul elegem van belõled. Az apád azért vizet hogy megvédjelek nem azért hogy a nyavalygásodat hallgassam.

-      Mégis hogy akarsz megvédeni mi? A húgodat sem tudtad megvédeni……- Rögtön elhallgatok és csak komoran nézek rá. Érzem hogy ezzel most messzire mentem túlságosan is. Daniel szemei szinte szikráznak a dühtõl, komor léptekkel elindul felém. Én lassan hártálni kezdek, most ilyedek meg tõle elöször. Adig hátrálok amig neki nem ütközök a falnak, a fiút nézem ahogy egyre közelebb ér. Egy pillanat alat elkapja mind két csuklómat és fejem felet a falhoz szórítja.
- Nem tudsz semmit a hugomról és rólam sem. Eleget nyeltem le töled ezért most nagyon megfizetsz.

-     -Semmi csak érdekelt. – Hallom a hangján hogy nem nagyon érdekli a dolog. Sebaj most szépen majd kikérdezem errõl arról.– Mennyi idõs vagy? Nem nézel ki valami húsz évesnek, de tizenhétnek sem. Mennyi idõs vagy?

-    -Tizennyolc vagyok. – Felelem neki, szóval õ is ki akar kérdezni engem hát legyen. - Te mennyi vagy? – kérdezem vissza de csak kicsit késõbb kapok választ.

-     -Néhány évvel idõsebb lennék, mint te. –Szóval ilyen flegma vagy velem. Nem tudod még kivel állsz szemben öregem. Nem mondok semmi várom hogy õ szólaljon meg. - Mert?

-     -Csak kérdezem. – Válaszolok neki. – Mégis mennyivel vagy öregebb tõlem? –Olyan 5-6 ével lehet talán idõsebb nálam ha jól tippelek.

-     -Miért érdekel? – Erre a kérdésre kuncogni kezdek. Szóval nem akar mesélni magárról hát pedig nem fog lerázni egykönnyen.

- É -Én is megmondtam a korom. Akkor miért ne tudhatnám a tiedet? – Halom hogy megadóan felsóhajt, hát igen egy újabb gyõzelem.

-    - Huszonöt vagyok. – Jegyzi meg. Nem is néz ki annyinak, fiatalabbnak tûnik.

-    -Család? – Lépek tovább a kérdésekben.

- S -Senki…

- S -Szüleid? Barátnõ vagy feleség? –Bombázom tovább a kérdésekkel.

-     -A szüleimtõl már négy éve külön élek. Egyik sincsen, szingli vagyok.  Volt egy húgom, de már meghalt… Öt éve, hogy elhagyta ezt a világot… - A húga hallatán picit elgondolkodok. Kicsit rosszul esik hogy megbántottam.

- S  -Sajnálom. – mondom halkan – Nem tudtam! – hajtom le a fejem.

-     -Nem gond. – hangjában hallom hogy komorabb lett. – Anyádék mikor jönnek vissza?

-     -Nem tudom általában ilyenkor késõ estig tartanak a konferenciák, az üzleti vacsorák és a beszélgetések. Anyuék barátságba vannak az ismerõseikkel, üzlettársaikkal. – Elmosolyodok pimaszul – Este elszeretnék menni bulizni… - Ránézek Danielre tudom hogy ezzel kiakasztom, de ez van kell valaki aki vigyáz rám.

-    - Oké menjél, semmi akadálya. Anyudék itt lesznek és húzok el úgy is. – Kis butuskám nem fogsz ilyen könnyen megszabadulni tõlem.. – Mi az?

-    -Anyuék késõn jönnek meg, én pedig olyan fél kilenc tájt óhajtok elmenni a Hotelbõl. Kell mellém valaki, hogy vigyázzon rám.

- F -Felejtsd el! – Jelenti ki határozottan.

- -  -Most miért Eliot? –Kérdezem tõle, de látom rajta hogy mérges lesz. Nem nagyon értem miért hisz semmi olyant nem mondtam

 -    -Egy, azért mert haza kell mennem, kettõ csak nappalra szól a munkaidõm. Három a nevem Daniel nem pedig Eliot.

-     -Az egy dolog, de én a Daniel használom. Felõlem lehetek Dan, Dany vagy Josef is, de egyet nem engedek, hogy Eliotnak hívj. – Mérgesen néz rám, hát legyen akkor Daniel lesz da akkor is el fog vinni.

Kicsit morcosan nézek rá, fel állok majd elé sétálok.

-Oké mit akarsz cserébe mi? –Nézek rá komoran, nem fogok finomkodni vele. Azért van itt hogy megvédjen és ez addig szól amíg anyámék haza nem jönnek és az nem mostanában lesz. Kérdõn nézek rá és várom a választ.

-Nem kell semmi ha akarsz elmész, csak nappali mûszakra vagyok szerzõtetve estire nem. Ez van kislány itthon maradsz ha nem tetszik. –Mondja komoran és mielõtt bármit is mondhatnék megragadja a karomat és a szobám felé húz. –Szépen a szobádban maradsz. Nem hiszem hogy a szüleid örülnének ha valamelyik discoban leitatnának.

-Hé ez fáj engedj el. Mégis mit képzelsz mi? –Nézek rá dühösen de õ csak belök a szobámba. Mit képzel ez magáról, nagyon megfogja bánni hogy így beszél velem. Látom rajta hogy dühös ha nézéssel ölni lehetne már nem élnék. Hátrálok jó pár lépést õ pedig becsukja az ajtót szerencsére nem zárja be.

Anyukét fel sem tudom hívni mert a mobilom kint maradt és ha ki mennék tuti vissza rángatna ez a barom a szobámba.  Lassan eltelik egy óra majd még egy kintrõl semmi zajt nem halok, ezért óvatosan kinyitom az ajtót. Sehol nem látom Danielt elment volna. Kijövök a szobámból jobban körbe nézek de nem látom.