Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

- Szia – köszön vissza, majd beleiszik a sörébe. – van kedved táncolni? – kérdésére csak bólintok egyet. Közelebb lép hozzám. Kezét derekamra helyezi, amíg én a mellkasára helyezem kacsómat.

- Hogy vagy? – kérdezi a fülemhez hajolva, bár érzem a leheletén, hogy már van benne nem kevés.

- Voltam már jobban is – felelem egyszerûen, amire bólint. - Te? – kérdezem viszont.

- Most remekül, van sör, zene, mi kell még? – mondja viccesen, majd egy húzásra megissza a sörét.

Elkezdünk táncolni, bár inkább lehet mondani dülöngélésnek, mint táncnak, de az a lényeg, hogy mozgunk, még ha pörgõs számra is.

- Gyönyörû vagy, jól áll neked ez a ruha. – bókol kedvesen.

- Köszi, te is jól festesz – mondom halkabban, majd lehajtom a fejemet és inkább mellkasát figyelném, de felemeli és megcsókol.

Meglepõdök rajta, de viszonzom a csókját, mert olyan édes bár nem tudom, hogy kell csinálni, de scak reménykedni tudok, hogy jól csinálom és nem fog megutálni egy életre. Nyakánál fonom át a kezemet és egyre jobban érzem magam ebben a helyzetben. Egyszer csak a keze lesiklik fenekemre és magához húz. Erre kicsit megijedek, hogy mit szeretne, de nem akarok tényleg annyira nyuszinak tûnni, de még is kicsit félek.

Mikor elválunk egymás ajkaitól kipirulva és sûrûn kapkodva a levegõt lélegzünk. Nem is kellett sokat várnom és megint lecsapott ajkaimra. Feljuk egymást. Jobban szólva Cody engem én meg csak próbálom leutánozni, amit csinál. Remélem, jól csinálom. Megszakítja a csókot, és egybõl nyakamat halmozza el puszikkal, ami iszonyatosan jól esik, mind eközben a fenekemet markolássza.

- Nem vagy szomjas? – kérdezi duruzsoló hangon.

- Egy kicsit – suttogva kapaszkodok belé, mire õ magához ölel.

- Akkor menjünk inni. – összekulcsolja ujjainkat, majd elkezd húzni maga után.

A pulthoz érve maga elé vezet, és hátulról ölel meg és a hasamat kezdi el simogatni. Közli a pultossal, hogy két koktélt kérnénk, amire bólint. Cody fizet, mikor megkapjuk és elkezdjük kortyolgatni. Ahogy iszogatjuk, szorosan ölel magához és a hasamat simogatja a csajokat nem látjuk semerre sem. Miután megisszuk, Cody-nál látszik, hogy már nincs teljesen magánál.

Tovább táncolunk és folyamatosan ajkaimat marja, meg érzem rajta, hogy nagyon szeretne többet is, de szerencsémre nem megy. Nem sokára megjelennek a haverjai is és megígérik, hogy vigyázni fognak rá és haza viszik, miközben én a csajokkal megyek vissza a koliba. Elkezdenek faggatni, hogy mi történt, de nem mondok nekik még egyelõre semmit. Kíváncsi vagyok elõször is, hogy Cody mennyire fog emlékezni a történtektõl, és ha esetleg sok mindenre, akkor beavatom majd õket, de addig nem.

Másnap már éppen az egyetemen sétálgatok az egyik órámra, amikor kezeket érzek meg a csuklómon, amik megállítanak. Megfordulok és Cody-val találom szembe magam egybõl.

- Bri azonnal beszélnem kell veled – jelenti ki, amire meglepetten bólintok. Az ablakhoz sétálunk.

- Mi a baj? – kérdezem, miközben a füzeteimet ölelgetem.

- A tegnap estérõl volna szó, szóval megbántad? – kérdezi félve, de nem teljesen értem a reakcióját.

- Nem, nem bántam meg – jelentem ki.

- De ugye védekeztünk – suttogja, amire értetlen fejet vágok.

- Te most mirõl beszélsz? – nézek rá kicsit mérgesen.

- Hát, elvileg mi lefeküdtünk – fonja össze kezeit mellkasa elõtt.

- Nem, ez nem igaz, csak megcsókoltál, de ennél több nem volt, totál részeg voltál. – szemei kipattannak és meglepõdik. Szóval azt hitte, hogy egy csók után képes lennék vele?

- Biztos? – vakarja meg a tarkóját.

- Higgy nekem, nem szokásom hazudni – közelebb megyek hozzá, mire meglepett képet vág.

- Minden esetre köszönöm azt a mámoros elsõ csókot – suttogom, és egy puszit adok az arcra.

Már éppen mennék el, de megfogja a kezemet. Visszahúz magához, és megint ajkaimra tapad, amit viszonzok. Szeretem ezt érezni és nagyon jól esik. Remélem neki is hasonló érzései vannak, mert szeretném, ha õ is élvezné nem csak én.

Elválunk egymástól és mosolyogva nézek a szemébe, miközben alsóajkamra is ráharapok.

- Most mennem kell órára, mert el fogok késni. – mondom mosolyogva.

- Rendben úgy is nekem is mennem kell. – mondja kedvesen. – Délután átjössz? – kérdezi, amire elkezdek gondolkozni.

- Nem. – mondom, és mikor meglepõdött arcát látom, folytatom. – Edzésem lesz délután, meg most te fogsz eljönni hozzám. – mondom, amire megnyugszik és mosolyogva néz rám.

- Rendben. Mikortól lesz edzésed?

- Háromkor kezdõdik. – mondom, majd látom, hogy jön a tanár. – Mennem kell. – már mennék el, de visszahúz és még egy utolsó csókot kapok tõle, majd szinte berohanok a terembe, de az ajtóból még visszanézve integetek neki, végül a tanár betessékel.

Boldog vagyok és jól telik a nap hátra levõ része. Az edzésre mikor lemegyek és átöltözök boldogan lépek ki a pályára. Oldalra nézve látom, hogy Cody most érkezett meg. Intek neki, mire visszaint. Kezdõdik is az óra, amit teljes erõ bedobással játszok. Meglehetõen most nagyon jól játszok, ami meg lep nem kicsit, de örülök neki.

Mikor az edzésnek is végre vége van. Gyorsan letusolok, és már sétálok ki az öltözõbõl, amikor meglátom, hogy egy másik csajjal beszélget. Biztos csak egy ismerõse nem fogok belõle balhét csinálni, hiszen nincs jogom hozzá.

- Sziasztok. – köszönök kedvesen és mosolyogva.

- Szia. – köszön a csaj, majd átnyújt egy cetlit Cody-nak. – Akkor, majd ha gondolod, hívj fel egy menetre. – mikor nem veszi el a papírt, a zsebébe dugja. Kicsit lefagyok a hallottakon. A csaj meg szépen elmegy.

- Bri nézd, én nem akarom, amit a csaj mondott… - folytatná a magyarázkodást, de csak elmosolyodok és ránézek.

- Nincs semmi baj. Nem kell magyarázkodnod. – mondom kedvesen, amin meglepõdik. – Akkor megyünk? – kérdezem továbbra is mosolyt erõltetve az arcomra.

- Nem haragszol nem vagy mérges? – kérdez rá meglepõdve.

- Ugyan miért lennék, hiszen lehet csak egy régi ismerõsöd volt. Nem tudhatok még mindent az életedtõl. – válaszolom, de csak továbbra is meglepõdve áll.

- Gyere, menjünk. – mondom, mire megmozdul, de látom még nincs magánál.

Odasétál hozzám és megfogja a kezemet, amin elmosolyodok, de én is megfogom az õ kezét. Csendben sétálunk a koliig. Gondolkozok, hogy mit kéne csinálnom. lehet még is hamar el fogom veszíteni a szüzességemet, mert nem akarom elveszíteni, ha még egyáltalán akar engem.

Megérkezünk, a szobába beengedem, majd be is zárom az ajtót, hogy ne zavarjanak minket.

- Érezd otthon magad. – mondom mosolyogva, majd leteszem a táskámat és õt figyelem. – Mit szeretnél csinálni? – kérdezem kedvesen.

- Mondjuk veled beszélgetni. – elmélkedik, amire elmosolyodok. Odamegyek hozzá és végig simítok a mellkasán.

- És csak beszélgetni szeretnél? – kérdezem kicsit huncut vigyorral, de belül reszketek és félek. Nem akarom ezt, de tudom, hogy ha nem teszem meg, akkor máshoz fog menni és elveszítem.

- Mire gondolsz? – néz rám, miközben az oldalamat simogatja.

- Hát nem is tudom. – mondom mosolyogva, majd ajkaihoz hajolva kezdem el csókolni, végül az ágyig hátrálok, ahol elfektetem rajta, és felé mászva kezdeném el leszedni róla a felsõt. Nem tudom, meddig merek majd elmenni, de ha el kell teljesen mennem, akkor elmegyek, csak ne veszítsem el. Bármit megteszek érte.

- Szerinted, ilyenkor az a megoldás, ha elrohansz? – kérdezi suttogva, mire csak a fejemet rázom. – Látod, ezt meg kell beszélni, nem elrohanni – mondja, majd érzem, hogy elenged, pedig olyan jó volt a karjaiban lenni.

- Sajnálom – suttogom arcomhoz emelve a kezemet takarom el szemeimet, amik könnyek vannak megtelve.

- Tudod tegnap azt hittem, hogy jól alakulnak közöttünk a dolgok, reméltem, hogy lesz egy csodás esténk és tudunk majd beszélgetni, de ehelyett faképnél hagytál – mélyet sóhajt. – Rosszul esett, mert így még soha senki sem ejtett pofára – beszéde közben ránéztem, de szavaitól csak még jobban elkezd folyni a könnyem.

- Nem az volt a célom, hogy bántsalak – mondom akadozva a sírástól.

- Tudom, mégis megtetted, tudod egyedül nálad próbálkoztam, hogy elõször legyünk barátok, és ahogy alakul majd közöttünk, de így, mire gondoljak, ha elhívlak netán megint hozzánk, és meg szeretnélek ölelni, elrohansz – megcsóválja a fejét.

- Engem is megérthetnél picit, hiszen még soha nem volt barátom, és ezek a dolgok még újak nekem, nem tapasztaltam még ilyet – kezeimet megint szemeim elé téve sírok.

- Pedig szívesen belementem volna még abba is, hogy legyünk együtt – megint sóhajt egyet. – kedves voltam hozzád, elhívtalak hozzánk, hogy legyen egy szép napunk, szerintem nem ezt érdemlem – suttogja, majd hallom lépteit, amik tõlem távolodnak.

- Cody… kérlek… - szólok neki kérlelõen, mire megáll, és felém fordul. Odasétálok elé lassan, de könnyes szemekkel.

- Mondd meg nekem, mit csináljak, hogy ne menekülj el tõlem – kérdezi halkan.

- Nem kell semmit, csak furcsa, hogy itt vagy nekem – néz a szemembe, de csak sóhajt.

- Elhiheted, hogy én mindenbe belevezetnélek, de ha az is furcsa neked, hogy megöleltelek és kicsit táncoltam veled, akkor visszaveszek a tempóból, csak nem tudom, akkor meddig fogom bírni – összefonja kezét mellkasa elõtt. Tudtam, hogy ez lesz. Soha senki nem fog rendesen megérteni.

- Tudom, nem kell visszavenned, igyekeznék hozzászokni, de ha nem akarsz többet látni megértem, ha azt mondod, hogy szálljak ki az életedbõl, megteszem – lehajtom a fejemet, de egésztestemben remegek az elfojtott sírástól, amit nem engedek feltörni.

- Ha gyorsnak találsz szólj, bár nem tudom, hogy mi számít gyorsnak manapság. – tudom, hogy sok gondot okozok mindenkinek, de próbálok rajta javítani, csak nem olyan egyszerû.

- Cody – suttogom a nevét, majd következõ pillanatban azt érzem, hogy magához ölel. Fejét a nyakamba fúrja, és pár puszit kapok. Soha senki nem puszilt még meg sehol és õ meg már annyira vette birtokba a nyakamat, hogy már ez nagy haladás tõlem.

- Nem csinálj ilyet többet, az a mázlid, hogy kedvellek – suttogja, mire szorosan kapaszkodni kezdek a felsõjébe, mint az életem múlna rajta.

- Sajnálom. – suttogom tovább és tovább ölelem meg bújok hozzá fejemet mellkasába elrejtve.

- Menjetek inkább szobára, ha már ennyire egymásba vagytok gabalyodva. – hallok meg pár röhögést, mire inkább nem bújik ki Cody mellkasából, mert tuti, csak a tiszta vörös fejemmel találnák szembe magukat.

- Jobb, ha most elhúztok. – jegyzi meg csípõsen, de nem enged el, mert én sem teszem.

- Nyugi Cody, csak hülyülünk. – mondják tovább nevetve. – Na, eljössz ma megint inni, hátha megint jót tudunk röhögni rajtad. – folytatják tovább Cody cukkolását.

- Matt jobb, ha most fejezed be és eltûntök innen. – mondja túlságosan is fenyegetõen. Érzem, hogy elkezd remegni. Ennyire mérges lenne miattam is, hogy ezt tettem. Nem tudom miért, de akaratlanul is elkezdem a hátát simogatni, hátha ezzel kicsit segítek neki megnyugodni. Kicsit közelebb sétálok hozzá, majd iszonyatosan elvörösödve a nyakához hajolva adok rá egy kis puszit, amin meglepetését érzem, de legalább már nem a mérgére koncentrál.

- Jól van, ha majd lehiggadtál csörögj ránk és elmegyünk inni. – mondja Matt még utoljára, majd elmennek onnan.

Pár percet várok, majd lassan kicsit eltávolodok tõle és nem kicsit elpirulva, na meg vörös szemekkel nézek gyönyörû barna szemeibe.

- Most mennem kell. – szólal meg hirtelen, amire lehajtom a fejemet.

- Rendben. – mondom szomorúan. – Fogunk még találkozni? – kérdezem egy kis reménnyel a hangomban.

- Nem tudom. Még át kell gondolnom, hogy mennyire éri meg nekem a dolog. – szavai pengeként törnek a lelkembe, de nincs jogom kiakadni és tiltakozni, hiszen miattam van az egész.

- Megértem. – mondom halkan. – Másokat sokkal könnyebben megkaphatsz, és õk nem lesznek ennyire félõsek. – jegyzem meg. – Köszönöm azért ezt a párnapot.

- A tegnapi sokkal szebb lett volna. – mondja még. – Szia. – beszáll a kocsiba, majd elmegy.

Megfordulok és én szinte menekülve szaladok a kollégiumi szobámba. Nem tudom, mit csinálhatnék, vagy mit tehetnék. Nem tudok semmit. Lefekszek az ágyra és csak sírok, miközben az ablakon nézek kifele. Néha az idõjárás is együtt sír velem.

Három napja ki se mozdultam a szobámból. Csak fekszek reggeltõl estig. Folyamatosan õ jár a fejembe és nem tudom kiverni onnan akármennyire is szeretném. Igen tudom az én hibám minden. Clio-ék próbálnak kezdeni velem valamit, de nem tudnak túl sokat. Nem mondtam el nekik semmit, de mintha még is tudnának mindent, amit nem értek egyáltalán.

- Na Bri elég lesz a lustulásból. Tessék felállni és eljössz velünk. – mondja Clio határozottan.

- Ne haragudjatok, de nincs kedvem menni semerre. – mondom halkan és bebújok a takaró alá, de leszedik rólam.

- Nem érdekelsz, akkor is tessék felöltözni és kimozdulni, különben idehozzuk a bulit. – mondják, amire nagyot sóhajtok.

- Jól van szállok. – jegyzem meg halkan, majd felállok, de semmi kedvem nincs menni. Lefogytam egy kicsit. Nem vészes, de pár kiló lement rólam. Felveszem az egyik kedvenc fekete nadrágomat és toppomat.

Elcibálnak egy szórakozó helyre. Teli van füsttel meg már félig részeg emberekkel. Miért kéne nekem itt jól szórakoznom? Ha esetleg Cody itt lenne, akkor lehetséges, hogy jól szórakoznék, de nem akarom megzavarnia gondolkodásában, hogy akar-e engem.

- Sziasztok, csajok. – köszönnek a srácok, majd a barátnõimhez mennek, és egybõl csókcsatába kezdenek. Hát igen a szerelmesek. Elfordulok, amíg abba nem hagyják, majd Clio fogja meg a kezemet.

- Gyere. – elkezd húzni.

- Clio engedj el, kérlek. – kérlelem, de semmi reakció tovább húz, majd megállunk Cody elõtt. Kikerekednek a szemeim, de inkább lesütöm. – Szerintem van mit bõven megbeszélnetek. – mondja, majd azzal ott hagy minket egymásnak.

- Szia. – köszönök neki félénken. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki. Teljesen össze vagyok zavarodva meg félek is hogy jobban elfog küldeni mint legutóbb.

Elhajol tõlem és átveszi a telefont. Kicsit szomorú is vagyok, de nem is hiszen még soha senki nem csókolt meg és nem tudom, hogy mennyire tetszene neki a dolog. Félek, hogy valami történni fog.

- Köszönöm, elmehet – mondja. – Igen – szól bele komolyan. Elúszok. Nem szeretnék hallgatózni, majd látom, hogy elmegy. Vagy gond van vagy pedig zavarok és éppen a barátnõje állított be.

Gondolatmenetembõl egy adag srác zökkent ki. Nekem támadva próbálnak beszélgetést kierõszakolni belõlem, de csak inkább faggatás lesz belõle, nagyon félek. Cody. Miért hagytál magamra? Szinte reszketek a félelemtõl. Soha nem voltam ennyi sráccal összezárva.

- Elnézést, hadd raboljam el a kisasszonyt – megjelenik megmentõm kezét nyúlva, amit elfogadom és menekülve bújok hozzá, az ajtónál megjelenik még egy srác. – Mindjárt jövünk,ha megkérhetlek, hogy ne törjetek zúzzatok, mert a múltkor is nagy kárt csináltatok – morran rá. - Gyere – suttogja nekem, mire engedelmesen követem, hogy hova visz.

- Ha zavarok, akkor megyek is – bújnék ki karjai közül, de nem enged el.

- Nem zavarsz, csak a szokásos grill partyra jöttek, meg iszogatni, kérlek maradj itt velem, holnap úgyis hétvége van – kéri olyan kedvesen, hogy képtelenség neki ellent mondani.

- Rendben, de akkor átöltözöm – bemegyek a fürdõbe, de nagy szemekkel jövök vissza. – Nincsenek itt a cuccaim – mondom megijedve, hiszen mindenem abba volt benne.

- Valószínû a szobámba vitték a szolgák a ruháidat, ne aggódj – leveszi a cipõjét és kiteszi száradni. Megfogja a kezemet és felvezet a szobájába. És igaza van. Tényleg ide hozták fel, amire megkönnyebbülök.

- Van itt egy fürdõ, le is zuhanyozhatsz, ha gondolod. – ajánlatára, csak bólintok, majd el is tûnök a fürdõben. Letusolok, majd törölközõt magam köré csavarva lesek ki. Nincs itt. Rendben. A cuccaimhoz lépek és felveszem a ruhámat, amit végszükség esetén hoztam el. Ahogy végzek magammal, nyílik is az ajtó.

- Csinos vagy – mondja mosolyogva, de bókjára elpirulok.

- Köszönöm, segítsek majd valamit a grillezésnél – érdeklõdök, mire elmosolyodva ölel meg. Nyakánál viszonzom ölelését, mire kapok a sajátomra egy csókot. Megremegek érintésére. Nagyon jól esik, de még is megrettent kicsit.

- Lehet, jól jön a segítséged, mert egyedül nehezen tudok ennyi hülye gyereket megetetni – elenged, majd kapok egy puszit az arcomra.

- Oké, akkor menjünk – összekulcsolja kezeinket, ami nekem kicsit furcsa, de kellemesen furcsa. A konyhában egy halom kaját látok meg kipakolva, amire nem kicsit eltátom a számat. – Szépen lassan hozd ezeket ki, addig a grillt felállítjuk – mondja, majd kimegy.

Nem telik el sok idõ és kiviszem az elsõ tálcát, majd visszaszaladva hozom a másikat. Megkér, hogy az egyiket vigyem a oda, mire oda is viszem. Rápakolja a dolgokat és elkezdi sütni. Mellette állok és a többieket figyelem inkább. Nem merek oda menni hozzájuk.

- Kérsz valamit inni? – kérdezi, miközben derekamnál fogva magához ölel én meg vörösben úszok tettétõl.

- Egy kis narancslé jólesne – a kezembe adja a villát, majd elmegy, hoz nekem inni.

Nem is nagyon figyelek arra, ami a hátam mögött történik. Inkább csak a húst forgatom és sütöm rendesen. Egyszer csak érzem, hogy valaki megáll mögöttem és egy poharat nyújt felém, elmosolyodok, majd elveszem a poharat.

- Köszi, az elsõ adagot ehetitek is – mondom, mire kapok egy puszit az arcomra.

- Kedves, hogy segítesz – mondja és belekortyol az italába. – Kérsz? – érdeklõdik, de amint belekóstolok, csak prüszkölni kezdek.

- Hogy tudod te ezt meginni – elveszi, és megint belekortyol.

- Így. – elmosolyodik, majd magához ölelve kezd el velem lassúzni egy egyébként is gyors és pörgõs zenére.

Élvezem a táncot és kezemet a mellkasára is teszem, de nem táncolhatunk túl sokáig.

- Ne haragudj, de a második adag még sütésre vár. – mondom mosolyogva.

- Hát rendben, akkor csináljuk együtt. – mondja kedvesen, amin csak elmosolyodok, de neki végül is most a barátaival kéne lennie, hiszen miatta jöttek nem azért, hogy nézzék, mi mit csinálunk, vagy mit nem csinálunk.

- Nem a barátaiddal kéne inkább lenned? – kérdezem kedvesen, mikor érzem, hogy hátulról átölel, és ugyanúgy dülöngél velem, miközben sütöm a húst.

- Velük foglalkozok pont eleget. – mondja, majd keze a hasamon van és beleiszik a sörébe. Én a fülemig vörösödök el teljesen. Háta teljesen hozzám simul és fenekemnél és érzem vágyát is, ami teljesen megrémiszt.

- Ne haragudj. Most jut eszembe, hogy mennem kell. – bújok ki az ölelésébõl.

- Mi a baj? – kérdezi értetlenül.

- Semmi, de ne haragudj, tényleg mennem kell. – mondom zavarba, de menekülõre fogom a dolgokat nagyon, mielõtt még olyanba keverednék bele, amit még lehet, nem akarnék. – Sajnálom. – suttogom, majd kiszaladok a kertbõl. Felkapom a táskámat és egyenesen elszaladok a birtokra. Az sem érdekel, ha megtámadnak, csak most egyedül akarok lenni.

A koliig futok. Szinte becsapom magam után az ajtót és csak neki dõlve lihegek megrémülve. Lerogyok a földre. Már megint elmenekültem. Gyáva vagyok. Teljesen gyáva, hogy tudna ezek után velem próbálkozni? Könnyeim kezdenek el folyni. Igazuk volt a volt osztálytársaimnak. Gyáva vagyok. Nagyon gyáva.

Este nem sokat alszok, és úgy sétálok az egyetemre. Szorosan magamhoz ölelem a füzetemet, majd besétálok az elsõ órára. Fáradt vagyok és szomorú is. Pedig olyan jól indult mindent. Egésznap csak Cody-ra gondolok, de nem látom. Szóval tényleg csak ennyi lenne az egész.

Már éppen teljesen kezdem feladni a dolgokat, amikor valakibe beleütközök és elesek.

- Ne haragudj nem figyeltem. – hallok meg egy ismerõs hangot. Felkapom a fejemet és meglátom Cody-t.

- Én nem figyeltem sajnálom. – mondom, de amint rájön, ki vagyok, inkább elfordítom a fejemet.

- Bri. Miért szaladtál el úgy tegnap este? – guggol le hozzám és segít összeszedni a füzeteimet. – Mit tettem, amiért úgy elrohantál? – teszi fel máshogy a kérdést, amikor nem válaszolok.

- Ne haragudj. – kérek bocsánatot, majd elveszem a füzeteimet tõle, de nem engedi, hanem feláll velem együtt.

- Miért menekülsz elõlem? – néz a szemembe. – Hidd el, nem akarlak bántani és semmi olyat nem akarok veled tenni, amit te nem akarsz.

- Tudom és sajnálom, csak tegnap. Olyan furcsa volt az egész dolog. – mondom halkan.

- A haverok vagy az, hogy táncolnunk?

- Az utóbbi. – mondom halkan teljesen elszégyellve magamat.

- Miért? – kérdez vissza, amire kicsit megint könnybe lábad a szemem.

- Azért mert nyuszi vagyok. Nem emlékszel? – kérdezem kicsit hisztérikusan, mire kiszedem a füzeteimet és elszaladok onnan, de nincs szerencsém, utánam jön és sajnos utol is ér. Megragadja a kezemet, majd kicsit visszarántva ölel magához és nem enged el.

Nem tudom, hogy mi lesz ezek után, vagy mire számítsak, de nem akarok csalódni és nem akarom, hogy kihasználjanak. Tudom, hogy gyáva vagyok, de még is szeretném õt. Szeretném, ha foglalkozna velem és esetleg együtt boldogok lennénk, ha õ akarja még.

- Ne aggódj, nem hagylak, már elment – simogatja meg a hajamat, de én nagyon félek. Rettegek. Soha nem féltem semmitõl ennyire.

- Mi van ha visszajön – suttogom, majd elválva tõle nézek a szemeibe.

- Akkor is itt leszek – feláll velem, majd karjaiba vesz és a táskámat a vállára dobja. Elindul velem. Olyan ciki, hogy ennyitõl félek.

Nem beszélgetünk semmit. én az ingé szorítom görcsösen. Nagyon félek és rettegek, hogy valami baj lesz. Érzem, hogy õ is szorosan tart, amire megnyugszok kicsit. Nem tudom még pontosan ki ez a srác, de nagy hatással van rám. Bevisz az épületbe és nem igazán akar letenni..

- Hányadik emeleten laksz? – kérdezi halkan.

- A harmadikon, 21-es szoba – suttogom, de elkezdem figyelni, hogy merre megyünk.

Lépcsõ visz fel. Magasan van a harmadik. Itt már pedig letehet nyugodtan. Nem lesz bajom remélem. De nem végig a karjaiba cipelve visz egyenesen a szobámig, ahol letesz és végre a lábamon állok.

- Köszönöm. – szipogom.

- Bármikor megmentelek, ha kell – mondja kedvesen, bár kicsit remélem, hogy nem lesz ilyen legközelebb.

- Hogy háláljam meg? – kérdezem megszeppenve.

- Nem kell meghálálnod, tényleg. – mondja kedvesen. - Na akkor én most megyek, vigyázz magadra, jó éjszakát – megfordul és elindul.

- Cody… - szólok neki, mire megfordul. – Nem szeretném, ha megtámadnának, sötét van odakint – mondom aggódva.

- Ne aggódj, nem fog senki bántani – int, majd elmegy. Nagyot sóhajtok, de a félelmem nem hagy alább. Befekszek az ágyba, de egész éjszaka csak forgolódok, és azon tanakodok, vajon mi lehet vele, és hogy épségben hazaért-e. Ha valami baja esik, akkor azaz én hibám lesz.

Reggel eléggé karikás szemekkel kelek fel. Szinte rohanok az iskolába. Az ajtó elõtt állok és várom, hogy megjöjjön Cody, hogy lássam biztosra nincs semmi baja és épségben van. Végre megérkezik. Kiszáll a kocsiból és mikor megláz odajön hozzám.

- Szia! – köszön kedvesen.

- Szia! – suttogom halkan.

- Mi a baj? – hallom a hangjában, az aggodalmat.

- Csak féltem, hogy este bajod esik – zavartan emelem rá a tekintetemet.

- Ez kedves tõled, amint látod, jól vagyok – ahogy közelebb jön és megsimogatja az arcomat, teljesen elpirulok.

- Ennek örülök – próbálok mosolyogni kicsit.

- Nincs kedved átjönni hozzám kicsit dobálgatni? Délután a parki, meg a suli terem foglalt, esetleg megtaníthatnánk a másiknak egy két trükköt – az ajánlat nagyon csábító, de félek is kicsit. – Nem foglak megenni, csak jót játszanánk, esetleg csobbanhatunk egyet a medencénkben is, persze ha van kedved, úgyis hõség van – mondja kedvesen és elmosolyodik.

- Nem is tudom – mondom bizonytalanul. Soha nem voltam még kettesben pasival. Pláne nem ilyen helyessel.

- Ha nem akarsz nem kötelezõ, csak ritkán ajánlom fel ezt a lehetõséget, nem kötelezõ élned vele, ha meggondolod magad, akkor találkozzunk… mondjuk – elkezd gondolkozni. – két utcával lejjebb van egy fagyis, esetleg ott, mondjuk délután háromkor – fejezi be kedvesen.

- Majd meglátom – mondom, de teljesen zavarban vagyok. Nem tudom, mit tudnék én kosárba neki mutatni, hiszen béna vagyok hozzá.

- Oké, most mennem kell, akkor majd találkozunk – elmegy mellettem, majd végül én is úgy döntök, hogy órára megyek.

A délutáni edzésem kicsit elhúzódik, pedig el akarok menni. Amint elszabadulok összepakolom a cuccaimat és már szaladok is a találka helyre remélem még ott fogom találni, mert szomorú lennék, ha nem lenne ott.

- Ne haragudj, hogy késtem, csak elhúzódott az edzésünk – suttogom lehajtott fejjel.

- Semmi baj, csak azt hittem nem fogsz eljönni – hallom a hangján, hogy azért reménykedett.

- Hát itt vagyok – nézek rá egyenesen szemeibe.

- Akkor gyere, a szüleim nem lesznek otthon, így nem fognak zavarni minket – mondatára kicsit megint megijedek. Kinyitja a kocsija ajtaját, amire beszállok.

Beül mellém és elindulunk. Bekapcsolja a magnóját. Csendben tesszük meg az utat és alig beszélünk valamit. Begurul a garázsba. Kiszállok, majd odamegyek hozzá. Mint egy rettent kis nyuszi.

- Gyere – meg fogja a kezemet és elkezd húzni az házba. Gyönyörû. Szinte eltátom a számat.

Kivezet az udvarra, ahol még medence is van, bár éppen takarítják. Cody szól is neki, hogy hozzon nekünk egy kis limonádét.

- Ha kérsz valamit szólj nekik nyugodtan – mondja kedvesen. – felmegyek átöltözni, te meg ha akarsz a lenti fürdõben átöltözhetsz – amikor felmegy én is bemegyek a fürdõbe, majd felveszem a kis toppot és a rövidnadrágot. Kint az udvarom várom meg, hogy lejöjjön és végre egy kicsit kosarazhassunk is. Amíg várok, addig a tájat figyelem és a környéket.

- Akkor mehet? – kérdezi mosolyogva, mire felé fordulok és bólintok egyet, bár kicsit le is döbbenek, hogy milyen csodálatos teste van, és mindjárt itt olvadok el helyben.

- Zenét is lehet hallgatni? – kérdezem, majd a labdát kiveszem a kezébõl.

- Persze – bemegy és kihoz egy cd-s magnót. Elindít egy válogatás cd-t.

Amint megszólal a zene mi is elkezdjük a játékot. Nagyon jól szórakozunk. Néha még öleléseket is kapok, amire elpirulok teljesen, az elsõ ki tudott hozni a koncentrálásból, de a többi már nem. Egyszer csak elveszi tõlem a labdát, majd bezsákolja, amire nagy kerek szemekkel figyelem.

- Azta – nyögök ki ennyit ledöbbenve.

- Gyere segítek zsákolni – mondja, amire nem tudom nemet mondani. Felé szaladok, majd elkap és a nyakába ültet, végül bezsákolom..

- Segítség – elkezd nevetni, de nekem halálfélelmem van.

- Engedd el – mondja, majd alám sétál és megfogja a lábamat.

- Nem merem – nézek rá nagy szemekkel. Erõsebben fogja meg a lábam, amire elengedem a palánkot. Letesz, majd mikor feláll, egy puszit kapok az arcomra, amire teljesen elvörösödök.

- Szépen zsákolsz – mondja kedvesen, de erre csak nevetni tudok.

Egy ideig még kosarazgatunk, és sokat nevetünk, de sajnos elfáradunk, így most már csak inkább ülünk a medence szélén lábunkat a vízbe lógatva.

- Miért erre az egyetemre jelentkeztél? – teszi fel a kérdést, amire elmosolyodok.

- Jó kérdés. – kezdek el gondolkozni. – Szerintem azért, hogy elszakadjak a családi háztól és egyedül is meg tanuljak boldogulni az életben. – mondom mosolyogva. – De rá kellett jönnöm tegnap, hogy nem is olyan egyszerû.

- Ne aggódj, el foglak kísérni. – mondja kedvesen, mire rá mosolygok. – Szép vagy. – mondja bókolva, amire teljesen elvörösödök. Már megint kezdõdik. A fejemet is inkább a víz felé húzom.

- Köszönöm szépen. – mondom, majd elgondolkozok kicsit. – Ritka, hogy egy fiúval ilyen jól el tudok lenni, mint veled. – mondom õszintén, mire magamon érzem tekintetét.

- Ezt hogy érted? – kíváncsiskodik, de nem bírok a szemébe nézni. Félek, hogy tõle is ugyan azt kapnám, mint a többiektõl gimibe.

- Mondhatjuk úgy, hogy gimiben ezért keserítették meg a minden napjaimat. – mondom halkan.

- Egy srác próbálkozott volna felszedni, de hogy is mondjam kicsit nyuszi voltam hozzá és nem igazán akartam bele menni a dolgokba. Bár az is igaz, hogy csak megfektetni akart… – kezdem el magyarázni a történteket mindent tövirõl hegyire. -… végül mindenki kiutált és nem foglalkoztak vele – fejezem be a történtet, majd hirtelen ölelõ karokat érzek meg.

- Az egyetem más. Emiatt ne aggódj. – mondja, majd még egy puszit kapok az arcomra, amire teljesen elvörösödök.

- Remélem igazad lesz, de kérlek. Ezt ne mond el senkinek. – kérlelem, amire csak rám néz.

- Ne aggódj, megbízhatsz bennem. – mondja kedvesen, majd hogy kicsit oldja, a hangulatot lefröcsköl vízzel. – De most már tessék vidámnak lenni. – mondja, amire felállok.

- Rendben. – mondom nevetve, és bele is lököm a vízbe, amire nagyon csattanva érkezik meg én csak nevetek folyamatosan.

- Gyere segítsél már kihúzni. – nyújtja felém a kezét. Rendben, de csak azért, mert én löktem bele. Odamegyek és megfogom a kezét, de beránt a vízbe, mire nevetve jövök fel. – Ezt megérdemelted. – mondja õ is nevetve.

- Tudom, de nem hagyhattam ki. – nézek rá kedvesen. Elkezdünk úszni és játszadozni a medencébe, mint két kisgyerek, de nagyon jól érzem magam. Szeretném, ha még sok ilyen együtt töltött pillanatunk lenne, mint ez a mostani. Valami sokkal jobban megfogott benne, amit nem tudok elmagyarázni. Vele teljesen másabb lenni, mint a gimis srácokkal. Õ érettebb és mintha nem csak a szex-re menne, vagy csak túl naiv lennék? Majd ki fog derülni minden, remélem idõvel.

- Áááá. – sikítok fel és elkezdek kalimpálni a vízben semmibe nem tudok megkapaszkodni, mire biztos ölelõ karokat érzek derekam körül.

- Hé. Mi baj? – kérdezi aggódva.

- Begörcsölt a vádlim és nagyon fáj. – mondom fájdalmas hangon. Mozgatni sem tudom.

- Gyere menjünk a szélére. – mondja, majd kisegít és leülök a medence szélére, miközben õ még a vízben van és fogja a vádlimat. – Feszíts a lábfejedet. – mondja, de nem megy. Könnyek gyûlnek a szemem, mire hirtelen annyit érzek, hogy elkezdi masszírozni. Eleinte nagyon fáj, de ahogy a görcs kezd kiállni belõle, majd csak kellemes érzést érzek, ahogy masszírozza.

- Köszönöm. – mondom megnyugodva, mire csak mosolyogva néz rám.

- Ugyan már. Tudom milyen fájdalmas. Nekem is szokott görcsölni. – mondja kedvesen. – Visszajössz?

- Ühüm. – karjai között csúszok vissza a vízbe, mire vészes távolságra kerülök hozzá, de õ meg nem távolodik el.

Mélyen nézünk egymás szemébe. Érzem, hogy egyre jobban közeledik a távolság közöttünk. Vajon most tényleg meg fog történni, az ami eddig még nem történt meg velem? Tényleg csókolózni fogok egy fiúval, aki nagyon tetszik nekem és a közelében majd kiugrik a szívem?

- Uram egy barátja keresi telefonon.

Elkezdõdik az egyetem. Végre új közösség és nem a régi középiskolás. Nem szerettem annyira odajárni. Remélem, hátha most itt jobb lesz.

Éppen az elõadó teremben ülök. A füzetemet firkálom a fekete kis ruhámban. Viszont nem elõ kellõ módon kicsit terpeszben ülök a széken. Egyszer csak megjelenik pár srác lent és látom, nagyon felém néznek. Míg az egyik bele is harap ajkaiba. Elpirulok teljesen és egybõl összezárom a lábam. Nem értem, hogy lehetnek itt is ilyenek?