|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Mora | 2012. 05. 29. 00:16:06 | #21214 |
 Karakter: Devin Shaffer
Megjegyzés: (Punkos négyesnek)
Zsörtölődve dobom a mobilom az ágy végébe, de mivel már teljesen készen vagyok az induláshoz, semmi kedvem mellé dőlni. Áldom az iskola vezetőségét, hogy ismételten fél órával suli kezdés előtt jelzik, hogy elmarad az első két óra. Aludhattam volna még, ha előbb tudom.
Még jó, hogy Mike, akinek nulladikja is volt, szólt egyáltalán, különben bemászok feleslegesen. Na mindegy, kell pár kanna kávé, és máris jobb hangulatom lesz.
Összeszedem a cuccaim, majd lecaplatok a konyhába. Az egész ház üres, anyáék megint elutaztak valami üzleti útra, de elvileg holnap már jönnek. Nem mintha nem lenne mindegy, ha itthon is vannak, a cégnél töltik a legtöbb idejük, így mióta unokabátyám kiköltözött, szinte egyedül élek.
Hoppá, tényleg, Bryan…
Rég láttam, és már kezd hiányozni, miért ne látogassam meg? Bár egyszer már közölte, hogy rám csapja az ajtót ha szó nélkül érkezem, de eddig még sose váltotta be az ígéretét. Sőt, azt is elmondta hol a pótkulcs, ha szükségem lenne rá.
Így végül egy erős kávé után, ami egész jól besegít az élők sorába, elindulok unokabátyám lakása felé. Hamar ott vagyok, nem lakik messze, és hamarosan már az ajtón lépek be.
Éppen szembe találom vele magam, de az arcáról leolvadó vigyor egyértelművé teszi, hogy nem rám számított. Vagy várt valakit, vagy kitessékelt valakit, őt ismerve. Ennyire azért ne örülj nekem, tesó…
- Reggelt. Te mi járatban erre? Nem suliban kéne lenned? – érdeklődik felvont szemöldökkel. Nem megmondtam, hogy nem dob ki? Az pedig egyértelmű, hogy rögtön a sulin akad fent. Jóval komolyabban veszi a tanulást, mint én, pedig én se szórakozom azért el.
- Elmarad az első két órám… Ne nézz így, nem lógok… - húzom el a számat, látva kétkedő tekintetét. Az viszont világosan benne van a levegőben, hogy nem jókor jöttem. Idegesen tekintget a fürdő felé, és még fel sincs teljesen öltözve.
- Mi az? Zavarok, van nálad valaki? – érdeklődök, körültekintve. Nem látok semmi változást, de sose ehet tudni. Hülye meg nem vagyok, van nála valaki, vagy vár valakit.
- Nem nem zavarsz és nincs nálam senki, csak szar éjszakám volt… Sokat ittam és lezuhanyoznék, ennyi, meg talán még visszadöglenék kicsit… - feleli, cseppecskét erőteljesen utalva rá, hogy jó lenne lépnem.
Ezen kis híján felröhögök, de viselkedem inkább, és tömören összefoglalom a mondandóm.
- Ja igen, a banda… Hiányzol a házból, nélküled minden üres és lapos… Kezdem elunni, az életem, és anyáék is folyton baszogatnak… - hadarom, a falnak dőlve. Jó, kicsit felfújtam a dolgot, de na… reggel van.
- Hát ide, bármikor jöhetsz, ezt te is tudod… - vakarja meg a tarkóját, én meg kis híján megjegyzem, hogy csak most nem, mi? De megelőzi a dolgot, mivel papírt és ceruzát kotor elő, majd felfirkant rá valamit, és a kezembe nyomja. - Lehet fellépünk itt, ha a banda belemegy, te is eljöhetnél. Koncert után bulizhatunk egyet együtt.
- Nem vagyok nagy bulizós – vonom meg a vállam.
- Tudom, de együtt lennénk.
- Majd még meggondolom, de most lépek, sétálok egyet, te meg fürödj le bűzlesz… - kuncogok fel, visszafogva a késztetést, hogy hozzátegyem: a szextől. Díjazom unokabátyám lélekóvó magatartását, de rájöttem mi a szitu, és nem vagyok már kisgyerek.
Sokkal többet észreveszek, mint hinné. Naná, hogy van nála valaki!
~oOo~
A suliban hamar repülnek az órák, és a végén már csak az újonnan induló tanfolyamok listáját nézegetem a folyosón, fülemben a fülesemmel, mikor egy idegen srác lép hozzám. Mond valamit, de mivel be volt dugva a fülem, nem igen hallottam. Kihúzom a fülemből, és kérdőn pillantok rá, közben lopva végigmérem.
Jé már, micsoda kis angyalka, egészen ördögös ruciban. Érdekes, kifejezetten figyelemre méltó. Nem egy a sok birka közül, akik vakon követik a nagyok által kiszabott divatot és stílust.
- Tessék? – kérdezek vissza, mire megismétli a kérdését, a titkárság holléte felől. – Ohh, persze – felelem elmosolyodva, és útbaigazítom.
Kissé másfelé jár, mint ahol lennie kéne. – Gyere, elkísérlek! – fektetem kezemet a hátára, és terelem a megfelelő irányba, majd elengedem. - Beiratkozol? – érdeklődök, mutatva az utat.
- Hát, egyelőre még csak érdeklődöm, hogy van-e valami lehetőség arra, hogy kevesebbe kerüljön a suli… - feleli elkenődve. Áh, értem. Valahogy törvényszerű, hogy a legtöbb tehetséges személynek nincs pénze a sulikra, vagy nem támogatják a szülei. Nálam az utóbbi helyzet áll fenn, bár szerencsére némi pénzt azért adnak rá, a másik felét meg megkeresem az eladásaimmal. – Esetleg te tudsz erről valamit? – pillant fel rám kistányérnyi szemekkel, és ismételten meg kell hogy állapítsam, szörnyen édes. Mégis van a kisugárzásában valami, ami megtévesztő lehet.
Mielőtt még felelnék, elfordul, és előhúz egy aszpirines dobozt. Lazán benyel egy tablettát víz nélkül, mire eléggé meglepetten pillantok rá.
- Mi a baj? – kérdezi tanácstalanul, keresve magán a dolgot, amire furán nézhetek.
- Áhh, csak várom, hogy mikor kezdesz el fuldoklani – vonom meg a vállam, mintha csak az időjárásról beszélnénk. továbbra és értetlenül pislog, mire megingatom a fejem. – Víz nélkül gyógyszert bevenni… bátor dolog. Nekem már vízzel is kínszenvedés egy tic-tacnál nagyobb bogyót lenyelni.
Nem felel, csak megvonja a vállát, én pedig inkább visszatérek az előző kérdéséhez.
- A suliba bekerülhetsz ösztöndíjjal, vagy ha megnyered a pályázatuk, mindkét esetben ingyenes az alapoktatás, és minimális a díjazás a plusz tanfolyamokon – felelem, és a táskámból előhalászva egy papírt, a kezébe adom. – Egyiket se egyszerű megszerezni, így ha nem gondolod elég komolyan, kár próbálkozni. Mindkettőhöz szükséges lexikális tudás is a művészetekről, és egy kész mű, amit beadhatsz, bármilyen művészeti ágban.
Nagy szemekkel pislog a kezében tartott lapra, és látszólag nekikeseredik, úgyhogy kihúzom a kezéből, hogy felhívjam magamra a figyelmét.
- Én bekerültem, úgyhogy nem lehetetlen. Ha komolyan veszed, segítek, felkészítelek a felmérőig.
- Miért segítenél? – tátja el a száját, én pedig halkan felnevetek az arcát látva. Már csak azért is megérné, hogy nézhessem még egy darabig, de csak ezért mégse tenném. Érzek benne tehetséget, majd kiderül, nem lövök e mellé.
- Természetesen nem ingyen, de ne aggódj, nem is pénzért – vigyorgok le rá, mire először elsápad, majd egészen kipirul. Ez meglepő bizonyíték arra nézve, hogy nem a nők iránt érdeklődik. Hoppá… érdekes fejlemény, de inkább bele se gondolok, mi fordult meg a csinos kis buksijában. – hogy fizethessem a tanfolyamokat, saját készítésű cuccokat árulok a neten. A tanításért cserébe, segíthetsz, így még gyakorolsz is – tisztázom gyorsan a dolgokat, mire magához tér, és felcsillan a szeme.
- Rendben! – mosolyog fel rám aranyosan. – Jaj, még be se mutatkoztam – kap aztán észbe, és óvatosan felém nyújtja a kezét. – Simon Rowe vagyok.
- Devin Shaffer – rázom meg jobbját, majd észrevéve, hogy nincs oda a hosszas érintésért, elengedem. – Ez a számom – firkantom fel egy fecnire, és nyomom a kezébe. – De ha más nem, itt is megtalálsz a hét öt napján. Most viszont mennem kell, kezdődik a tanfolyam. Itt a titkárság, ha még kéne, de ha a pályázat mellett döntesz, ráérsz vele. – Búcsút intek neki, majd a megfelelő ajtó előtt hagyva, elsietek az épület másik felébe. Bah, késésben vagyok.
~oOo~
A tanfolyam után, jobb ötletem nem lévén, és mivel anyáék hívtak, hogy még vasárnapig ellesznek, ismét azon kapom magam, hogy Bryan felé baktatok. A barátaim csajoznak, vagy éppen magolnak a holnapi dogákra, de én kívülről fújom a művtörit is, nem kell külön tanulnom.
Így végül unokabátyám ajtaja előtt kötök ki, és kivételesen jó gyerekként, rátenyerelek a csengőre. Les se szállok róla, míg bentről morgást nem hallok, hangos „megyek, megyek-kel ” tűzdelve.
Kitárul az ajtó, és Bryannal találom szembe magam, aki felvont szemöldökkel pillant a kezemre, amit éppen leeresztek.
- Hozzáragadtál? – érdeklődik csevegő hangon.
- Elbambultam – felelem féloldalas mosollyal. Sóhajtva áll félre az ajtóból, és enged be, bár ismételten azt kell hogy érezzem, tudok időzíteni… rosszul.
- Még itt van a reggeli látogatód? – érdeklődök, az előszobában hagyott cipőt figyelve. Jé, ez nem olyan, mint a reggeli.
- A kim? – horkan fel, de látva lesújtó pillantásom, sóhajtva ingatja meg a fejét. – Nem ő, úgyhogy róla csönd.
- Ahogy óhajtod – vigyorodok el. – De ha ismételten zavarok, csak szólni jöttem, hogy anyáék vasárnapig külföldön vannak, de üdvözölnek.
- Megint egyedül leszel egész héten? – ráncolja a szemöldökét rosszallóan.
- Bryan, tizennyolc vagyok, nem tudom emlékszel-e – sóhajtok fel. – El tudom látni magam.
- Nem kétlem, de… - Nincs ideje befejezni, mert a szobája felől türelmetlen ciccegés hallatszik, majd megjelenik az ajtóban egy extrém külsejű srác. akaratlanul is a délutáni fiú jut eszembe róla, és be kell ismernem, ritkán találkozik ez ember egy nap, ennyi egyéniséggel.
- Bocsi Sky – pillant rá unokabátyám a szőkére. – Ő itt az unokaöcsém, Devin Shaffer. Devin, ő a legjobb barátom, Skyler Rowe – mutat be bennünket egymásnak, miközben kölcsönösen végigmérjük egymást. Viszont a vezetékneve megragadja a figyelmem.
- Rowe? – ismétlem meg elgondolkozva. Simon Rowe volt a srác délután. Véletlen lenne? Ahogy a hasonlóság is? Kétlem…
- Ismerjük egymást? – pillant rám felhúzott szemöldökkel, és ösztönösen jobbnak látom elhallgatni, hogy ha vele nem is, az öccsével nem régtől igen.
- Nem, csak szépen cseng – mosolygok rá ártatlanul. Elhúzza a száját, de nem kommentálja a dolgot, én meg azonnal letörlöm a bárgyú mosolyt a képemről, ahogy elfordul. Valahogy nem érzem úgy, hogy közös hullámhosszon vagyunk.
- Bryan, én lépek, Simon már biztos otthon van – jelenti ki unokabátyámnak, ezzel igazolva sejtésem is. Tesók, a délutáni angyalkával. Kicsi a világ…
- Rendben – mosolyog rá Bryan, és ekkor esik le az is, hogy kivel van dolgom még pontosabban. A titokzatos legjobb barát, alias unokabátyám viszonzatlan szerelme… Tisztára Serlocknak érzem magam! De nem dob fel a szomorú tekintet, amivel távozó barátja után bámul, míg a torkom köszörülésével, fel nem hívom figyelmét a jelenlétemre.
- Miért nem mondod meg neki, mi érzel? – érdeklődök nemes egyszerűséggel. Alaposan leesik az álla, még cáfolni se tudja a dolgot.
- Mi… mikor? Honnan? – hebegi.
- Már egy ideje tudom, hogy a legjobb haverodba vagy szerelmes – vonom meg a vállam. – Tudod, mint már említettem, tizennyolc vagyok, és minden fellengzés nélkül, elég éles az eszem. Szóval, miért nem mondod meg neki?
- Te ezt nem értheted – sóhajt fel elgyötörten, de valahol megkönnyebbülni látszik, hogy legalább egy valakinél kiderült a titka, akiben meg is bízhat. – Neki az öccse a mindene, csak barátként lehetek mellette!
Elgondolkodva figyelem az arcát, és már van is ötletem, mit jelenthet a minden, de biztos nem vagyok benne, erre meg azért mégse kérdezek rá.
- Találkoztam vele – szólalok meg. – Az öccsével. Indul az ingyenes felvételi pályázatán, és felajánlottam, hogy korrepetálom.
- Simont? – kerekednek el a szemei, mire bólintok.
- Segítek neked megszerezni Skyt valahogy –jelentem ki, felkapva a földről az odaejtett táskám.
- Mi? Devin, ez hülyeség, egyébként is, miért tennéd? – ellenkezik, bár nem túl határozottan. Tényleg durván szerelmes, de nem az a határozottan cselekvő fajta, ha a veszteség is opció lehet. Én viszont nem szeretek veszteni!
- Mert érdekel az öccse – felelem egyszerűen, majd búcsút intve, magára hagyom tátott szájú unokabátyám. Mintha nem is én lennék a fiatalabb…
Remélem Simon tényleg kér a segítségemből, bár más választása nem igen van, ha szeretne bekerülni a művészeti suliba, vagy a tanfolyamokra.
|
| narcisz | 2012. 02. 23. 21:46:08 | #19390 |
Karakter: Bryan Korn
Megjegyzés: A négyesbe
Rossz éjszaka, még rosszabb ébredéssel. Mégis mire számítottam, mikor többet ittam, mint amit egy normális ember el tudna még viselni. Éjfél után, még az is felmerült bennem, hogy a detoxban végzem, és mégis, volt erőm összeszedni, egy szőke srácot, miután a többiek leléptek. Csak azt tudnám mi a fenéért csinálom ezt? Persze tudom, ez a srác is pont úgy néz ki mint ő. Leszámítva azt az aprócska, de igen zavaró tényt, hogy nem sky az, és még ha akarna, sem tudna az lenni. Mellkason simogatja, és apró csókokkal próbál felébreszteni, ez a szőke srác, akinek sajna még a nevére sem emlékszem.
- Korán van, hagyj… - nyöszörgöm, nem túl kedvesen, és hátat fordítok neki. Keze mégis mellkasomra siklik és hozzám bújik. Na ebből sem lesz már alvás, morgom magamnak. A fejem hasogat, és legszívesebben szemen köpném magam, amiért megint egy másik ember ölelésében kerestem menedéket, a lelkemet kínzó vágy elől. Lefejtem apró kezecskéjét mellkasomról, de nem durván, és felülve kicsit csapzott ábrázattal fordulok felé.
- Jó reggelt… - mosolyog nagyon kedvesen és mégsem tudok másra gondolni, csak, hogy minél előbb megszabaduljak tőle, és többé az életbe ne kerüljön a szemem elé. Szemét lennék? Talán, de nem én vágtam magam hanyatt első szóra, egy csap részeg, vad idegen alaknak.
- Fürödj meg nyugodtan, aztán menj haza, ma sok dolgom van… - fordulok el tőle és lemászom ágyamról. Persze ruha nincs rajtam, ezért a szekrényhez lépve a fiókból előhalászom egy alsót. A srác értetlenül néz rám, mikor ismét felé fordulok. Utálom mikor így néznek rám, reményteli ábrázattal, és vággyal teli szemekkel. Azt sugallja, hogy ne dobj ki én képes vagyok szeretni, de mind hiába, az én szívem, agyam, és minden érzésem egy emberé. ezért muszáj kőszívűnek lennem. Megvakarom fejem és felsóhajtok.
- Ne nézz már így rám… Jó volt, ennyi volt… - valójában semmire sem emlékszem, de ezt neki nem kell tudnia, a lényeg, hogy végre eltűnjön a lakásomból. Szomorúan néz rám, de lassan feláll és bevonul a fürdőbe. Amíg zuhanyozik, kimegyek az erkélyre egy cigi és egy kávé ereéig. Örülök neki, hogy legalább nem hisztizik, sajnos volt már példa arra is. Csak akkor megyek be, mikor hallom, hogy a bejárati ajtó csukódik. Elégedett vigyorral megyek vissza, de ez gyorsan le is fagy képemről, mert nem a srác lépett le, hanem az unokatesóm robbant be, mintha a lakásom az övé lenne. Néha meg szokott látogatni, és valamiért mindig a leg alkalmatlanabb időpontot választja. A lakás akár a csatatér és egy nem kívánatos személy is tartózkodik a fürdőben, akit nem akartam bemutatni neki.
- Reggelt. Te mi járatban erre? Nem suliban kéne lenned? – érdeklődöm kicsit felvont szemöldökkel. Utálom, ha ellógja az óráit.
- Elmarad az első két órám… Ne nézz így, nem lógok… - vág egy érdekes képet. Mázlija, hogy nem lóg, mert akkor tuti kapna tőlem egy fejmosást. Általában szívesen látom, de most nem éppen jókor jött. Idegesen nézek a fürdő felé. Amit nyílván észre is vesz.
- Mi az? Zavarok, van nálad valaki? – érdeklődik, és körül néz. A zuhanyzó szerencsére jól szigetel így semmi sem hallatszik ki.
- Nem nem zavarsz és nincs nálam senki, csak szar éjszakám volt… Sokat ittam és lezuhanyoznék, ennyi, meg talán még visszadöglenék kicsit… - fejtem ki, remélve, hogy kapcsol és lelép. Tényleg kedvelem a srácot, és tudom, hogy valahol, valamiért felnéz rám, bár fogalmam sincs mivel érdemeltem ezt ki nála.
- Ja igen, a banda… Hiányzol a házból, nélküled minden üres és lapos… Kezdem elunni, az életem, és anyáék is folyton baszogatnak… - dől neki a falnak.
- Hát ide, bármikor jöhetsz, ezt te is tudod… - vakarom meg tarkóm, és előveszek egy papírt.
- Lehet fellépünk itt, ha a banda belemegy, te is eljöhetnél. Koncert után bulizhatunk egyet együtt.
- Nem vagyok nagy bulizós.
- Tudom, de együtt lennénk.
- Majd még meggondolom, de most lépek, sétálok egyet, te meg fürödj le bűzlesz… - kuncog egyet int és már le is lép. Nagyot sóhajtva dőlök neki a falnak. A srác végszóra ki is jön a fürdőből és morcos képpel öltözik föl. Szinte már élvezem a csendet, ami a szobára telepszik, eszemben sincs többet mondani neki. Amint felöltözik, le is lép. Úgy vágja be az ajtót maga után, hogy majd kiszakad a falból. Igen végre, csak egyedül újra. Feltápászkodom és bevonulok a fürdőbe, egy alapos fürdésre. Nagyon jól esik a zuhany, de sajna lehunyt szemmel ismét csak Skyt látom magam előtt. Úgy érzem kezdek megmakkanni, ettől az egésztől. Tudom, hogy a testvére a mindene, és nekem esélyem sincs, de ezt egyre nehezebb elfogadnom. A dolgom csak még nehezebbé teszi, hogy nem is beszélhetem ki senkivel. Fürdés után felöltöztem, totál feketébe, mint általában és leültem tanulni. Vagy inkább imitáltam, mert a bulizós képeket nézegettem a telómon. Eskü mazoista vagyok, hogy őt nézem és csak sóvárgok utána. A telefont eldobom rá az ágyamra, hogy minél messzebb legyen tőlem. Nem sokkal később a srácok is befutnak. Jenny szinte visítva robban be, hogy neki aszpirin kell, mert megdöglik.
- Ne szívass, nem is ittál annyit, már amire vissza tudok emlékezni… - teszek elé egy szemet, és italt is adok neki.
- Nekem ez is elég… - heveredik el az ágyamon és magához véve a telóm játszani kezd vele. Ő a gyerek a csapatban, néha az agyamra megy, de azért megvagyok velük. Csak ne lógnának folyton a nyakamon, mintha nem lenne otthonuk. A dobos Colt, csak biccent és leül. Ő a hallgatag a csapatban, szó szerint csak akkor beszél ha kérdezik. Ettől függetlenül ő is mindig itt lóg, persze már megszokta, és mivel már hónapok óta egyedül élek, így előfordult már, hogy sky és a tesója is itt aludt. Végül is örülök neki, ha itt vannak, az én lakásom mégis jobb, mint az a patkányfészek, ahol amúgy laknak.
- Már megint tanulsz? Nem unod még? Skyék mikor jönnek? –fetreng, mint aki a halálán van. Csak egy morcos pillantást vetek rá, hogy ne barmolja össze az ágyam, én azon aludni szoktam. Veszi a lapot és abba hagyja.
- Ahogy ide érnek, és nem nem unom. – kezdem el, újra imitálni az olvasát, és néha lapozom. Colt egy újságot vesz elő és olvasgatni kezd, szép csöndben, mikor végre befutnak.
- Végre… hétalvók – szól be nekik, amire én már nem is reagálok. Biccentek neki, hogy jöjjenek be.
- Csak ne szólj be! A te hibád! A piától mindig sokat alszom – ebbe a beszélgetésbe én bele sem akarok folyni, így felállok és inkább hozok inni nekik.
- Csendesebben, fáj a fejem –
- Gyertek – Adok nekik egy-egy pohár kolát és mindenki elfoglalva helyét, kezdünk el beszélgetni. Kicsit végig nézek a pároson, és ilyenkor, mikor így leülnek egymás mellé, azt várom, mikor közlik, hogy szeretik egymást és együtt vannak. Kívül csendben vagyok, de belül ordít a lelkem. Kezem akaratom ellenére szorul ökölbe, hogy vissza tudjam fogni hangom.
- Nos nem rég hívtak az egyik bárból, hogy szombat estére kéne nekik egy fellépő csapat, és egész jó összegért – kezdek bele, valami értelmes témába, mert a ripacskodás kezd fárasztani, ráadásul így a gondolataim is el tudom terelni, vagy lehet, hogy mégsem? Kezét nézem, ami nem testvére dereka köré fonódik, hanem szabadon pihenget combján. Fejezd be te marha, ne nézd, ilyen feltűnően. Szólok magamra, és visszatérek a valóságba.
- De hol? – érdeklődik Sky
- A Happy’s-ben. – felelem, és bár tudom, hogy ez nem túl kellem es emlékeket idéz fel bennük, sajna máshonnan nem kaptam választ.
- A huszonhetes kerületben? – kérdez vissza, mintha nem tudná pontosan, hogy igen, de azért megerősítésnek bólintok.
- Miért? Mi vele a baj? – kérdezi Colt.
- Áááá, semmi… épp csak… mindegy. Régi emlékek.
- Nem érdekes. És mennyit fizetnek?
- Fejenként úgy 20-25 dolcsit – felelem .Persze tudom, hogy ez rohadt kevés, én személy szerint az ágyból sem kelnék ki, ennyi pénzért, mikor a oktatással óránként is többet keresek, de most nem rólam van szó, és Sky sosem fogadna el tőlem, vagy mástól pénzt, így, hogy eltudja látni önmagukat, bármit elvállalnék.
- Hát… lehetne jobb is, de több mint a semmi – jegyzi meg Jenny.
- Akkor rendben? Szombatra?
- Persze, nekem jó – von vállat Sky, mint akinek tényleg mindegy lenne, de ez nem így van. Elég rá néznem és tudom, borsódzik a háta, hogy ott kell fellépnie, de azt is tudom, hogy nem maga miatt aggódik. Szerencséjére azért akad egy balek, aki az ő lelki világával foglalkozik.
- Nekem is. – feleli végül Simon, de nem túl meggyőzően. Megértem őt, mert annak ellenére, hogy eszméletlen féltékeny vagyok rá, amiért így simulhat Skyhoz, kedvelem és nem akarnék neki rosszat
- Naná – egyeznek bele a többiek is, amire helyeslően bólintok.
- Bryan… használhatnánk a tust? – erre a kérdésre, csak intek, hogy menyjenek.
- Persze… tudod, merre van. – teszem hozzá, amire azonnal felpattan és viszi magával testvérét. Erre a srácok össze néznek, mert azért ritka, hogy testvérek ebben a korban együtt fürödjenek. Megcsóválom fejem, de nem szólok semmit, hanem előveszek egy listát, az általunk játszott dalokról, hogy össze tudjuk állítani. Janny persze nem bírja megállni, hogy nwe jártassa azt a nagy száját.
- Ez szép, együtt fürdenek? Mégis ki látott már ilyet? Ezek ketten nagyon gyanusan viselkednek, ha értitek, szerintem túl jó testvérek. – fejti ki vipera nyelvével. Nagyon felhúzom magam rajta.
- Kuss, nem tudsz te semmit, csak egymásnak vannak, ezért ragaszkodnak ennyire egymáshoz, de te meg fogd vissza magad és ne viselkedj úgy, akár egy pletykás vénasszony… Máson köszörüld az ocsmány nyelved… - morranok rá, tőlem szokatlanul, hisz általában higgadt vagyok, de nem szeretem, ha Skyról pletykálnak, még akkor sem, ha én is ezt gondolom, sőt legbelül tudom is.
- Oké, ne harapd le a fejem… inkább foglalkozzunk a számokkal. – emeli fel kezét, mire biccentek és végre elkezdünk azzal foglalkozni, amivel kell. Jó sokáig bent vannak, és majd meg esz a fene, hogy talán az én fürdőmben kamatyolnak, mégsem látszik rajtam semmi mikor végre megjelennek.
- Akkor döntöttetek, melyik számokat játsszuk el? – érdeklődik Sky, mire mind a hárman rá nézünk. Oké, hogy ránk bízza a döntés nagy részét, de mégiscsak ő fog énekelni.
- Utolsó számként a Raindrops legyen, vagy a Punk’s world?! – kérdezzük egyszerre.
- Az utolsó legyen a Punk’s world, és ha kell ráadás, legyen az a Raindrops – feleli, mire mind a hárman rábólintunk. Persze nekem alapban mindegy, szerény véleményem szerint már illene saját dalokat írnunk, ha akarunk valamire jutni, de egyenlőre, ez nem jött össze.
- Rendben. Akkor minden megvan. Kezdhetjük a gyakorlást? – kérdésre előveszem a gitárom és, elkezdem behangolni, hogy tudjunk kicsit gyakorolni.
- Bocsi, én most nem maradok itt. Valahová el kell mennem – hallom mit mond, de nem figyelek oda rá, ha dolga van menjen, még intek is, hogy menjen csak, ahogy a többiek is teszik.
- Hová mész? – Sky persze más, neki a tesója.
- Ééén… öö… a… boltba! Igen, a boltba! Nincs otthon kenyér – hiába néz ki úgy, akár egy angyalka, én is látom rajta, hogy vaj van a füle mögött, hisz csak hebeg habog. Ez viszont csak rá tartozik, mert amíg nem keveredik komoly bajba, addig lehetnek titkai. Ezzel gondolom Sky is így van.
- Vigyázz magadra! – búcsúzik el tőle egy puszival, majd visszajön hozzánk.
- Otthon találkozunk! – rohan el, mint akit üldöznek. Vajon mit titkolhat el Sky előtt? Remélem nem lesz baja, mert abba tuti belepusztulna.
- Kezdhetünk? – kérdezem, és Sky aggódó arcát figyelem. Egy kicsit elgondolkodik, de végül észbe kap és bólint, hogy igen. Felállunk a szokásos sorba, és nekikezdünk a gyakorlásnak, de valahogy veszettül szól most minden, mintha egy hatalmas katyvasz lenne, és még a rég begyakorolt számok is hamisan szólnak.
- Szerintem ne erőltessük mára… Majd holnap, nem megy ez… - teszem le a gitárt és a többiek is, egyet értenek velem, kivéve Skyt, aki mint mindig, most is erőlteti magát.
- Gyakorolnunk kell, különben szarok maradunk örökre… - morran fel. A srácok nem is törődnek vele, már megszokták, hogy folyton pattog és tudják, én vagyok az aki, jobb belátásra bírja. Odamegyek hozzá, miközben lerakom a gitárt és hátulról megölelem.
- Ha morogsz, kénytelen leszek, halálra csikizni téged… Azt nem szeretnéd igaz? A banda nem szar, csak fáradtak, én is, és te berekedtél a tegnapi ordibálás miatt, ha nem pihenteted a hangod, örökre elmegy, talán bízz bennem… hisz tudod doki leszek vagy mi…*nézek tekintetébe.
- Oké tudom, de… túl lassan haladunk… - duzzog tovább, ezért mikor a srácok intenek és lelépnek én magam felé fordítom.
- Bennem megbízhatsz ugye tudod? Ha gond van kérlek mond el segítek, amiben tudok… - teljesen őszintén tudom ezt mondani, mivel ez mindig így volt és így is lesz amíg élek.
- Tudom, te vagy az egyetlen, akire mindig számíthattam… Aggódom kicsit Saimon miatt, ez a koncert, meg mostanában titkolózik előlem… Féltem… - vallja, be amit én már sejtettem. Elmosolyodom és vállon veregetem, pedig legszívesebben megölelném, és megcsókolnám, de az elég fura lenne.
- Nem hiszem, hogy baj lenne… Talán vannak apró titkai, amit nem akar megosztani veled. Neked talán nincsenek? – nézek rá, amolyan sejtelmesen, de eszembe sem jut, hirtelen a mellékes munkája. Gyanúsan néz rám.
- Ezt meg, hogy érted?
- Egész egyszerűen, mindenkinek vannak dolgai amit épp nem akar elmondani, apró titkok, mondjuk, hogy szülinapi ajándékot vesz… Nemsoká szülinapod lesz nem? Bármi lehet, nem kell rögtön rosszra gondolni… - fejtem ki, mire megnyugszik és bólint.
- Igazad van mint mindig… - neveti el magát és elterül az ágyamon.
- Mihez is kezdenék, ha nem lennél itt nekem, hogy lenyugtass… - mellé terülök és a plafont nézzük, szeretek így heverni mellette, bár kicsit közelebb jobb lenne, de valakinek ennyi jut. Ezzel is megelégszem, hisz mégis csak én vagyok a legjobb barátja. Persze ezzel nyugtatom magam, mert kicsit sem vagyok elégedett ezzel a helyzettel. Mikor ilyen közel van hozzám, erőteljes érzés kerít hatalmába, aminek egyre kevésbé tudok ellen állni. Tudom, hogy ki kellene őt vernem a fejemből, és meg is tenném, ha megtudnám, de nem megy, és egyre rosszabb lesz. Felemelem a távirányítót és nyomok egy kis zenét, a pihenéshez.
Szerkesztve narcisz által @ 2012. 02. 23. 21:47:00
|
| Geneviev | 2012. 02. 20. 09:14:02 | #19319 |
Karakter: Simon Rowe
Megjegyzés: ~Punkos négyesbe
Lágy érintés, cirógatás, apró puszik zavarják meg édes álmomat, amiben éppen világhírű stylistként tartok beszédet, és aztán a szintén világhírű énekes bátyám nyakába ugrok, és mindenki szeme láttára megcsókoljuk egymást. Senki sem lepődik meg, hiszen nyílt titok, hogy együtt vagyunk, sőt, inkább sikoltoznak, hogy még több ilyen látványt akarnak.
Próbálom elhessegetni a zavaró tényezőt, aki megzavar csodás álmomban, és megfordulok, hátha észreveszi magát az a bizonyos illető, hogy én még folytatni akarom az álmomat. Már épp visszacseppenek bele, pont oda, hogy a luxus házunk konyhaasztalán hatol belém Sky, amikor tényleg megérzek a fenekemnél valami keménységet. Mellkasomról mintha eltűnne az alvós pólóm, nyakamon apró csókot érzek meg. Valami kutyaszerű izé elkezdi a fülemet rágcsálni, amire már tényleg föl kell ébrednem, mert nem szeretném, ha álmomban valami kutya megerőszakolna. Mondjuk, arról fogalmam sincs, hogy kerülne az ágyamba kutya, amikor egyrészt nincs is kutyánk, másrészt Skyjal szoktam aludni… Szóval nagy valószínűség szerint nem is egy kutya próbál megerőszakolni, hanem a bátyám erotikus ébresztőben részesíteni.
- Jó reggelt – suttogja halkan, így nyer bizonyosságot elméletem. Tényleg nem egy kutya, hanem a drága bátyám, aki bulizás után is képes, és hajnalok hajnalán fölébreszt, mert annyira kanos. Na, nem mintha én nem lennék az, de most sokkal szívesebben folytatom az álmomat, ahol egy luxus villában tesz magáévá, nem pedig egy lerobbant környék hálószobájában. Szóval inkább megpróbálom ismét a tudtára adni, hogy hagyjon már békén, aludni akarok, de persze miért is sikerülne?
Érzékeny mellbimbóim ostrom alá kerülnek, amitől egyből fölébredek ténylegesen, és apró, kéjes nyögést hallatok. Ahh, imádom, amikor a mellbimbómat dörzsölgeti! Az az egyik erogén zónám, és… ahh… imádom. Másik kezével meztelen bőrömön indul felfedező túrára, végig simítva érzékeny hasfalamon, egészen addig, ameddig az alsós sortom akadályába nem ütközik, de kíváncsi kezét még ez sem állítja meg, egyből a letolásával kezd el foglalatoskodni. Ahh, imádom a bátyámat!
- Sky – nyöszörgöm álmosan, de hangomban jobban lehet hallani a kéjt, és élvezetet, mint az álmosságot. Ki ne akarna arra fölkelni, hogy a szerelme, imádottja, drágája kívánja, és magáévá akarja tenni? Nem tudom, de én biztosan nem tartozom közéjük. Nem, én azok közé tartozom, akik imádják ezt, és mikor ujjaival az ajkamat simítja végig, buján bekapom, és minthogyha egy nyalóka lenne, nyalogatni kezdem. Legszívesebben bekapnám, és teljes egészében szívogatnám, minthogyha egy másik testrésze lenne, de már el is vette az ujját, hogy aztán mellbimbóm kényeztetéséhez térjen vissza. Ahh, ez valami fantasztikus!
- Mindjárt felébresztelek – jelenti ki mély, kissé karcos hangon, amitől gerincemen végig fut a hideg. Imádom a hangját. Mindenhogyan. Ha dühös, ha boldog, ha álmos, ha énekel… de legfőképpen mikor a vágytól karcos. Mindig kiráz tőle a jóleső hideg, és úgy érzem, mintha a hangja átölelne, és végig simogatna, ahogy kezei teszik. Fenekemen meztelen bőrét érzem meg, és már vágyódva nyüszítenék utána, hogy hatoljon már végre belém, de szerencsére nem kell, mert egyből belém is tolja magát. A tegnap estétől még bőven síkos vagyok, és tág, így mohón tolom hátrébb fenekemet, hogy teljes egészében érezhessem merev férfiasságát. Annyira imádom, ahogy kitölti a fenekemet! Ilyenkor teljesnek érzem magam. Szívem amúgy is az, hiszen az övé az enyém, az enyém az övé, de ilyenkor testünk is egyesül.
Szapora sóhajok hagyják el ajkaimat, hogy mozogni kezd. Forró férfiassága teljesen, tövig elmerül bennem, amit egy hangos nyögéssel díjazok. Ahh… Istenem! Még! Nadrágomat teljesen letolja, hogy kényelmesebb legyen. Ahogy súrlódik péniszemen a ruha anyaga, miközben fenekemet döfködi, valami eszméletlenül fantasztikus érzés, hát még mikor kezével kezdi kényeztetni. De ez nem jó. Más pozíciót akarok! Így nem tudom teljesen élvezni, ahogy kitölt. Meg persze olyat, hogy megfulladás nélkül be tudjam fogni a számat, mert nagyon vékonyak a falak, és a szomszéd hetven éves néninek idegesítően jó a hallása.
- Várj! Várj! – próbálom leállítani két nyögés között, hogy helyváltoztatásra ösztökéljem, de nem hallgat rám, folytatja tovább édes ostromát. Mellbimbómba fúrt piercinget huzigálja, amit nagyon-nagyon-nagyon imádok. Egy pillanat alatt kitéphetné, ezzel óriási fájdalmat okozva nekem, de ő mindig csak annyira húzza meg, hogy még élvezzem az ezzel járó fájdalmat. Hangomat próbálom visszafojtani, de egyszerűen nem megy, ami a szomszéd néninek nagyon nem tetszik, és átdörömböl.
Ha már pozíciót nem akar változtatni, ahogyan könnyebben tudnám megcsókolni is nem kellene kifordítanom a fejemet, legalább a nyakkitörős csókjával nyomja el kéjes nyögéseimet, sikolyaimat. Nyelveink szenvedélyes keringőt járnak, miközben mozgásunk egyre gyorsabbá válik, és péniszemet is erősebben szorítja. Pár erősebb húzás, és tolás után egyszerre elégülünk ki, élvezetemet szájába sikoltom. Istenem! Imádom Skyt!
Jó pár percig egymást öleljük kicsit kifacsart pozícióban, így pihegjük ki a reggeli torna okozta fáradalmakat. Mikor szívverésem kezd lecsillapodni, picit fájós fenekemre ülve föltornászom magam ülő pozícióba és keresek valami rongyot, amivel letisztogathatom magam, magunk, mert mindketten tocsogunk a testnedvekben.
- Még aludtam volna – jegyzem meg kissé durcásan, mert bár nagyon jó volt az ébresztő, imádom, és többször is akarok ilyet, mégis, azért szívesen befejeztem volna az álmomat. Tetszett az a lakás…
- Tudom, de mennünk kell, ha szeretnél zuhanyozni – vigyorogja Sky, és a ráizzadt ruháit leveszi magáról, és belegyömöszöli egy zsákba, ami elvileg a szennyes tartónk. Meztelen testén élénken rajzolódik ki meseszép tetoválása, amit annyira imádok nézni, és végig nyalni. Annyira szexi így!
- De próbáltok is nem? – kérdezek vissza, és szemeimet leveszem a tetoválásáról, és ínycsiklandozónak tűnő mellbimbóiról. A legközelebbi menetkor tuti az lesz, amit én akarok! Márpedig én azt akarom, hogy véresre haraphassam azokat a bordó mellbimbókat, és utána jól megrakjon hátulról, kutyapozícióban. Ahh, már ha belegondolok, merevedésem lesz. Elpirulva harapok bele alsó ajkamba, és inkább a beszédtémára terelem a figyelmemet.
- Most nem, csak beszélünk majd. Bryan szervezi a következő fellépést, de még nem tudjuk hol lesz. – Áh, érem. Remélem, a közelben, én ennél nem rosszabb környéken…
- Remélem a közelben – jegyzem meg hangosan is, és én is leveszem az átizzadt ruháimat. Célzok, éééés, igen! Bátyus arcában landol a pólóm, és miközben próbál megszabadulni tőle, addig én fölveszek magamra egy tiszta alsógatyát.
- Ha visszajöttünk még leugrunk a mosodába – jelenti ki, mire bólintok. Igen, ez jó ötlet, ugyanis lassan már nincs egy rongyunk sem. Persze nem hiába akarok én stylist lenni, még a leglehetetlenebb ruhákból is ki tudok hozni valami jó összeállítást, szóval egyből dobálom Skynak a ruhákat, mit is vegyen föl. Közben magamnak is találok pár használható ruhát, és fölöltözködünk.
---*---*---*---
Pár utcányit sétálunk, és sétálnék én még tovább is, mert ahogy ismerem Sky bandatársait, még bőven próbálják kiűzni magukból a pia rossztékony hatásait, de bátyus valamiért gyorsan maga után ráncigál, és fölhúz a buszra. Jegyünk, bérletünk persze nincs, de mivel ilyenkor tömegnyomor van a buszokon, nem szoktak ellenőrök jönni, hogy megnézzék. Ettől függetlenül kissé lelkiismeret furdalásom van az állandó bilccelés miatt, de szerencsére mindig el tudom hessegetni, be tudom fogatni a száját.
- Ráértünk volna nem? – kérdezem belé kapaszkodva, mivel nekem már nem jutott kapaszkodó, másra meg nem igazán szeretnék ráesni. De én még jól is jártam, hiszen nem mindenkinek lehet ilyen szexi kapaszkodója, mint nekem.
- De… de most nem volt kedvem sétálni – mondja, amit mondjuk megértek. Reggel igazán jó kis tornát végeztünk.
A lelkiismeret furdalásomat most valamiért nehezebb elhallgattatni, mert félek, hogy talán mégis csak van itt ellenőr, ezért idegesen szétnézek, de szerencsére nem látok senkit. – Nyugi nem fog senki jönni – nyugtat meg Sky is. Hiszek neki, szóval nyugodtan folytatjuk az utat. Körülbelül hat megállót megyünk, mikor leszállunk, de mivel nem számoltam, nem vagyok benne biztos. Ezután még pár utca gyaloglás, és ott is vagyunk Bryan lakásán. Becsöngetünk, és mikor beengednek minket, látjuk, hogy már mindenki ott van, és csak ránk… Skyra várnak.
- Végre… hétalvók – szól be Jenny, miközben vizet iszogat. Nem néz ki valami fittnek ő sem, bár mondjuk tegnap este ő kevesebb alkoholt ivott, mint Sky. Rajtam kívül talán ő itta a legkevesebbet.
- Csak ne szólj be! A te hibád! A piától mindig sokat alszom – mondja, amire csak bólogatni tudok. Igen, ezt tanúsíthatom. Mondjuk, ettől függetlenül megint én keltem később, de ő is csak azért ébredt föl előbb, mert túl kanos volt.
- Csendesebben, fáj a fejem – motyogja Jenny, és elnyúlik a kanapén.
- Gyertek – int Bryan, és két kólával teli poharat tesz le az asztalra. Sky levetődik a kedvenc foteljébe, én meg a szokásos helyemre, a fotel karfájára telepszem le. Bátyus egyből átöleli a derekamat, de többet nem tesz, hiszen társaságban vagyunk. Közölünk egyikünknek sincs baja a melegekkel, sőt, fanservicelnek is, de nem tudom, ahhoz mit szólnának, ha megtudnák, a bátyámmal ÚGY vagyunk együtt. Azt meg, hogy emiatt essen szét a banda, nem akarom, szóval marad az együttlevés a szobánk magányába. Kicsit zavar, mert legszívesebben mindenkinek megmutatnám, mennyire szeretem, de nem tehetem, szóval… maradok így, ahogy most vagyok.
- Nos nem rég hívtak az egyik bárból, hogy szombat estére kéne nekik egy fellépő csapat, és egész jó összegért – kezdi Bryan, miután mindketten kézbevettük a poharat, és ő is lecsüccsent.
- De hol? – kérdezi bátyus.
- A Happy’s-ben. – HOL?!
- A huszonhetes kerületben? – kérdezi Sky a biztonság kedvéért, de biztos vagyok benne, hogy ott. Bryan igent bólint, mire kicsit közelebb húzódok bátyushoz. Nem szép emlékek fűződnek hozzá…
- Miért? Mi vele a baj? – kérdezi Colt. Áááá, semmi… épp csak… mindegy. Régi emlékek.
- Nem érdekes. És mennyit fizetnek?
- Fejenként úgy 20-25 dolcsit – feleli Bryan. A nem túl rossz. Mondjuk, lehetne jobb is, hiszen bátyusék nagyon jók, de több mint a semmi. Talán még azt is kibírom, hogy elmenjek oda, megnézni őket. Csak nem ismernek már föl minket…
- Hát… lehetne jobb is, de több mint a semmi – jegyzi meg Jenny.
- Akkor rendben? Szombatra?
- Persze, nekem jó – von vállat Sky, és megsimizi az oldalamat, hogy nyugodjak le. Nehezen megy, mert… mert hát akkor voltunk a legrosszabb helyzetben, és a suliból hazajövet mindig zaklattak engem az idősebbek. Még mindig félek, ha visszagondolok, de próbálom erősnek mutatni magam. Tudom, hogy bátyus szeretné, ha elmennék vele, és azt is tudom, hogy mindig megvéd, szóval… erőt veszek magamon!
- Nekem is.
- Naná – egyeznek bele a tagok. Hát akkor… szombaton irány a huszonhetes körzet.
- Bryan… használhatnánk a tust? – érdeklődik Sky, mire Bryan csak int, hogy szolgáljuk ki magunkat.
- Persze… tudod, merre van. – Bátyus egyből maga után húz. Még szerencse, hogy megittam az összes kólát, mert a végén még rám borult volna a hevességétől, ami viszont nem lett volna jó, hiszen fehér fölső van rajtam. Abból meg nem igazán jön ki, szépen szólva. Bár… azt egész jól meg lehetne azért oldani. Szép fehér póló helyett lenne egy világos barna, fekete indás fölső. No, de miért is gondolkozom ilyeneken? Hiszen semmi baja nincs a fölsőmnek. Ahj, pénzt kellene szereznem, hogy tudjak járni a sylist suliba, de gyorsan. Már nagyon szeretnék. Talán… talán valami olyan munkát kellene vállalnom. De nem merek. Áhh…
Gondolataimból Sky forró, vetkőztető kezei rángatnak ki. Meztelenül simul nekem, úgy próbálja leszedni rólam a pólómat, amibe be is segítek. Hátulról ölel, állát vállamnak támasztja. Lélegzetvételei cirógatják a nyakamat, amitől megborzongok. Kíváncsi keze fölsiklik a hasamon, egész a mellbimbómban levő piercingig, amit kicsit megráncigál. Ahh…
- Mit szólsz? Ugye van most kedved? - kérdezi pajzánul, és keze lecsúszik alsóbb régiókba. Ajkaim mosolyra húzódnak; naná, hogy van. De van egy aprócska feltétele:
- Csak ha én mondom meg hogyan – suttogom ajkába a választ. Sky egy gyors, beleegyező vigyor után ajkamra mar. Megfordulok ölelésében, és egyik lábammal átölelem derekát. Egyik kezemmel hajába túrok, másik kezemmel hátát simogatom, és néha lecsúszik a kezdem formás fenekéhez, amit annyira szeretek fogdosni. Olyan formás, és kemény. És aww…
Imádom Skylert! Ő a világon a legfontosabb a számomra.
Egy hirtelen mozdulattal elválok tőle, és egy gyors, aprócska csókocska után a falhoz állítom, és a zuhanykabin elé állok. Ajkamba harapok, hogy megtegyem-e, amit akarok, de mikor úgy döntök, igen, kicsit kidugom a nyelvem, és végig nyalok felső ajkamon. Sky vágytól égő pillantásától kísérve simítok végig mellkasomon, picit elidőzve a bimbóimnál, majd a köldökömnél. Szexi, lassú mozdulatokkal tolom le egyre lejjebb és lejjebb a gatyámat, és vele együtt a boxerem is, míg nem a félig merev farkam előbukkan. Bátyus akarna idejönni, de kinyújtom a kezem, hogy maradjon, még nem végeztem. Meztelenül belépek a zuhanykabinba, és megengedem a vizet, ami cseppenként lefolyik rajtam. Megfordulok, és picit megriszálom a fenekem, majd lehajolok. Jobb kezemmel a csapot fogom meg, mint támaszték, bal kezemmel fenekemet, hogy megmutassam, hova jöjjön, és fejemet hátrafordítom.
- Jössz? – érdeklődöm, és picit megrázom a fejemet, hogy szememből kijöjjön a vizes hajam, és mire látok, Sky már itt is van, és merevedését felkínált fenekemnek dörzsöli.
---*---*---*---
Jáj, remélem, nem hallották a fürdőszobai jelenetünket a többiek. Próbáltam nagyon csöndes lenni, de sajna kicsit hangos vagyok, mert már attól is sóhajtozom, ha valaki a mellbimbómmal játszik, szóval nem tudom, hogy sikerült. Kielégülten fejezzük be a zuhanyozást, és fölöltözködünk. Még az ajtóban váltunk egy lágy, szerelmes csókot, de aztán ismét visszaváltozunk a normális testvérpárrá, úgy megyünk ki a többiekhez. Szerencsére ők nagy vitatkozásban vannak, hogy mégis melyik dalokat játsszák, szóval valószínűleg nem hallottak semmit. Legalábbis nagyon remélem.
- Akkor döntöttetek, melyik számokat játsszuk el? – érdeklődik Sky, közbevágva a vitába, mire felé fordulnak.
- Utolsó számként a Raindrops legyen, vagy a Punk’s world?! – fordulnak mindhárman Sky felé egyből.
- Az utolsó legyen a Punk’s world, és ha kell ráadás, legyen az a Raindrops – feleli bátyus, mire mind elgondolkoznak, végül bólintanak. Heh, olyan vicces figyelni őket. Bírom őket, mind kedvesek velem is. Egyedül Bryannel vagyok gondban, hogy most nagyon kedvelem-e, mert jó fej, vagy féltékeny vagyok-e rá, hiszen túl jóban van bátyussal.
- Rendben. Akkor minden megvan. Kezdhetjük a gyakorlást? – kérdezi Jenny, mire mindenki bólint. Ránézek az órára, delet mutat. Azt hiszem… Én elmegyek a suliba, megkérdezni, hogy van-e valamilyen lehetőség arra, hogy később fizessek, vagy ösztöndíjat szerezzek.
- Bocsi, én most nem maradok itt. Valahová el kell mennem – mondom. Egyelőre nem szeretném elmondani Skynak, hogy mit tervezek, hiszen akkor még jobban pénzt akarna szerezni, szóval szerintem majd csak akkor mondom el, ha bekerültem. – Jó gyakorlást! – kiáltom kifele menet, de nem úszom meg bátyus kérdőre vonását. Pedig azt hittem, gyorsan kislisszanhatok.
- Hová mész? – kérdezi összevont szemöldökkel, teljesen meglepődve. Agyamban egymást kergetik a gondolatok, hogy mégis hova mehetnék, de semmi, pedig kellene valami ötlet, mert tényleg nem szeretném bevallani. Nem tudom, hogy reagálna.
- Ééén… öö… a… boltba! Igen, a boltba! Nincs otthon kenyér – mondom határozottan, és bólintok, mintegy megerősítésként. Sky eléggé bizalmatlanul méreget, ezért próbálok minél ártatlanabbnak, ártalmatlanabbnak kinézni, szerintem sikerül is. Fejemről már csak a glória hiányzik, hogy ténylegesen úgy nézzek ki, mint egy kis angyalka, szóval Sky csak sóhajt egy nagyot, és közelebb jön hozzám.
- Vigyázz magadra! – ölel át, és egy puszit nyom a homlokomra.
- Otthon találkozunk! – kiáltom, és egy gyors puszi után kisietek a lakásból, ki, az utcára. Innen… ööö… nem tudom, merre kell mennem. Azt hiszem, jobbra, szóval elindulok arra. Pár utcányi séta után ismerős helyre tévedek. A sulinál már voltam, de még nem mertem bemenni. Majd most!
Nagyon sok emberke mászkál erre felé, ami kicsit ijesztő, mert annyira nem szeretem a sok embert, de kibírom. Bemegyek a nagy épületbe, és a portástól megkérdezem, merre kell mennem, hogy valaki olyannal találkozzak, aki tud valamit a pénzügyi dolgokról. A titkársághoz irányít engem, de kicsit nagy ez az épület, így valószínűnek tartam, hogy eltévedtem. Egy kedvesnek tűnő, lilás-fekete hajú srác az egyetlen, akit látok itt a folyosón, szóval odamegyek hozzá.
- Szia! Bocsi, meg tudnád mondani, merre van a titkárság? – szólítom meg. Kicsit értetlenül néz rám, amit nem értek, egészen addig, amíg ki nem veszi a füléből a fülest. Ohh, szóval nem hallotta.
- Tessék? – kérdezi, mire megismétlem a kérdésemet. – Ohh, persze – válaszolja elmosolyodva, és útbaigazít. Kiderül, hogy teljesen eltévedtem, ugyanis az egyik kanyarnál a másik irányba kellett volna mennem. Pedig hát nem is olyan nagy ez a hely! – Gyere, elkísérlek! – érinti meg a hátamat, hogy forduljak meg, amitől kicsi furcsán érzem magam. Nem szeretem, ha idegen emberek fogdosnak, de nem szeretnék bunkónak tűnni, szóval csak várom, mikor veszi el végre a kezét rólam. - Beiratkozol? – érdeklődik, és elindul.
- Hát, egyelőre még csak érdeklődöm, hogy van-e valami lehetőség arra, hogy kevesebbe kerüljön a suli… - mondom elkenődve, bár nem értem, miért mesélek én neki erről. No, mindegy, ez nem igazán személyes, és csak a kérdésére válaszoltam. – Esetleg te tudsz erről valamit? – nézek föl rá érdeklődve nagy, kerek szemekkel. Remélem, tud, mert nincs semmi kedvem egyedül bemenni egy halom felnőtt közé, aprócska gyerekként. Igen, igen, felnőtt-iszonyom van, na és?! Biztos sokaknak van. Mint ahogy fejfájásuk is, ami nekem épp most kezdődik. Mivel nem akarom, hogy jobban fájjon majd, gyorsan előveszek a zsebemben levő aszpirines dobozból egy darabot, és csak így, minden nélkül lenyelem, míg a válaszra várok.
|
| timcsiikee | 2012. 02. 11. 23:03:14 | #19147 |
 Karakter: Skyler Rowe
Megjegyzés: ~ négyesbe
Sky:
Lehet már lassan dél, mert olyan élesen süt be a nap a sikátorra nyíló ablakból, ahogy egész nap nem tud, csak ha felülről támad. Bah… tegnap nem kellett volna hagyni, hogy Jenny annyira leitasson. Még szerencse, hogy ott volt nekem Simon, és hazacipelt. Másik szerencse, hogy nem fáj a fejem, csak kissé úgy érzem magam, mint akit agyonvertek. A karjaimban kuporgó szőke gombócra pillantok, ruhában és kócos hajjal ölel vissza. Szinte mindig így alszunk, én is hozzászoktam már, viszont van más is, ami szinte szokásos reggel. Persze csak ha együtt alszunk, és nincs más a közelben.
Haját finoman hátrasimítom haját, felszabadult homlokára egy hosszú, bizsergető puszit nyomok, majd hátát simítom végig. Kicsit nyekereg, még nem ébred fel, hosszú pillái megremegnek, ajkait összeszorítja így azokra is nyomok egy puszit, majd nyakára, csípőm lassan megmozdul.
Motyorogva megfordul, első reflex „hagyj még aludni”, de nem tart sokáig. Majd én teszek róla.
Átölelem hasánál, ölem fenekéhez tolom, és finoman súrlódni kezdek rajta. Hasáról felsimítom a pólót egészen a mellkasáig, nyakába újabb puszi, majd amikor félre simítom a kósza tincseket fülét kezdem el csócsálni, erre már jobban reagál.
- Jó reggelt – suttogom halkan, karcosan, s elégedetlen nyöszörgés a válasz. Még mindig a „hagyj aludni” pozícióban van, minden hangrezdüléséből megérzem.
Persze amikor két ujjam közé csippentem mellbimbóját, aztán dörzsölgetni kezdem, arra már kipattannak szemei, kicsit megfeszül, de magamhoz szorítom, s úgy kap hirtelen levegőt, mint aki a víz alól bukkant fel. Egy apró nyögés követi, majd álmos szemek. Mási kezemmel könnyű teste alatt nyúlok át, így folytatom mellkasa ingerlését, szabaddá vált kezemmel lefelé simítva haladok, hogy a falatnyi sortot letoljam a fenekéről.
- Sky – nyekergi még álmosan, és megdörzsöli egyik szemét, de utána már pihegni kezd. Pólója nyakánál kidugom kezem, száját simítom meg és azonnal értve belőle megnyalogatja a végét és halkan felmordulok. Imádom hogy ilyen pajzán és megszólalnom sem kell. Kezem visszakúszik, nyakán finoman szántanak végig fogaim és nedves ujjammal ingerlem tovább mellbimbóit, közben kiszabadítom magam is a farmerból.
- Mindjárt felébresztelek. – dörmögöm halkan, lassan elkezdem magam belé tolni, mire nyekken egyet, tenyerei az ágy melletti falra csapódnak és visszafelé tolja magát, majd ahogy beljebb jutok, szapora kis nyögések követik minden mozdulatomat.
Ah máris forró, pedig csak most kezdtem.
Még a tegnap estétől síkos, bár nem emlékszem sokra, de nem kell nagy segítség, és könnyen tövig jutok, onnantól pár csak egyre gyorsuló tempóval újra és újra megismétlem a műveletet.
Elöl is letolom a kis nacit így sokkal kényelmesebb, szinte kipattan merevedése, rögtön ujjaim közé fogom és masszírozni kezdem, mire hangosabban nyög fel.
- Várj! Várj! – sóhajtja két nyögés között, amiket annyira imádok, de most nem hallgatok szavaira. Majd máskor… most csak így érezni akarom és kész.
A szomszéd néni megint átdörömböl a vékony falon, még szerencse, hogy nem törik be, mert tuti szívrohamot kapna, de most őt is leszarom.
Simon viszont nem.
Fejével hátra fordul, felém eső kezével ruhámba markol, hogy megtartsa magát, s ajkait enyéimre nyomva csókot követelve. Morogva meg is adom neki, nyögései így elhalnak, de mind a számba vész a nyelvek keringője mellett, erősebben szorítok farkára, még kettő mozdulat és számba sikolt, összerándul és így dörmögve vele együtt élvezek el.
Szeretem az ilyen reggeleket.
Pár percnyi ölelkező pihenés után ő ül fel elsőnek, és keres valami rongyot amit már nem veszünk fel, de tisztogatáshoz megfelel.
- Még aludtam volna.
- Tudom, de mennünk kell, ha szeretnél zuhanyozni – vigyorodom el, majd levetem a rám tapadt pólót és a nadrágot is, majd begyűröm egy zsákba pár másik ruhával.
- De próbáltok is nem?
- Most nem, csak beszélünk majd. Bryan szervezi a következő fellépést de még nem tudjuk hol lesz.
- Remélem a közelben – a levetett ruháit felém dobja, és az egyik kis póló az arcomon landol, és ezt kihasználva addig máris felveszi az egyik alsónadrágját, ami még tiszta. Mrr.
A zsákot bevágom a sarokba.
- Ha visszajöttünk még leugrunk a mosodába. – jelentem ki egyszerűen, amire még választ sem várok, de mégis bólint és dobálja is felém, hogy mit vegyek fel, és amíg lefoglal ezzel, Ő is felöltözik.
Már ismer.
~*~
Sétálunk vagy négy utcányit, amikor rájövök elég nagy a tömeg ahhoz, hogy felpattanjunk egy tömött buszra. Ilyenkor az ellenőrök úgysem nyomakodnak fel, pláne ha fel sem férnek. Épp jön pont a megfelelő járat. Elkapom Simon csuklóját és rögtön vonom is magam után, felugrom vele egyből a második lépcsőfokra, át is karolom nehogy elessünk, másik kezemmel megkapaszkodom a korlátban és épp ekkor záródik be az ajtó. Nem is tudunk feljebb lépni, olyan sokan tolonganak a buszon.
- Ráértünk volna nem? – mivel nem jutott neki kapaszkodó így inkább engem fog, hogy rá ne essen másra.
- De… de most nem volt kedvem sétálni. – hátamon kicsit belemarkol a ruhába, majd körbenéz a buszon, hátáról a fejére simul tenyerem – Nyugi nem fog senki jönni.
Körülbelül megyünk vagy hat megállót, innen már csak három utca, és el is értük a célt.
Becsörtetünk Bryan lakására, ahol már mindenki ott van, úgy látom már csak ránk vártak.
- Végre… hétalvók – motyogja Jenny, miközben ásványvizet szopogat.
- Csak ne szólj be! A te hibád! A piától mindig sokat alszom. – Simon csak bólogat mellettem ezzel is alátámasztva kijelentésem.
- Csendesebben, fáj a fejem – erre csak elvigyorodom, főleg amikor elnyúlik a kanapén.
- Gyertek – szól Bryan és tesz az egyik asztalra két poharat. Először csak fejemet ingatom.
Levetődöm a fotelba, Simon a karfára, félig átölelem derekát, de többet ugye nem eresztek meg, mert tuti, hogy Jenny is meg Colt is már gyanúsan figyelnek… egy ideje.
Ha jól látom a poharakban kóla van, az egyiket odaadom Simonnak, a másikat magamhoz veszem, majd végre Bryan is leül a seggére.
- Nos nem rég hívtak az egyik bárból, hogy szombat estére kéne nekik egy fellépő csapat, és egész jó összegért.
- De hol? – kérdem elsőként, és a félig üres poharat leteszem az asztalra.
- A Happy’s-ben. – úgy néz felém, mintha reakciót várna. Sejtem is miért.
- A huszonhetes kerületben? – Bryan csak bólint, Simon pedig közelebb húzódik hozzám.
- Miért? Mi vele a baj? – kérdi Colt teljesen értetlenül.
- Nem érdekes. – semmi különösebb… csak ott éltünk régebben, és van pár kellemetlen emlék, de az már régen volt. – És mennyit fizetnek?
- Fejenként úgy 20-25 dolcsit.
- Hát… lehetne jobb is, de több mint a semmi – konstatálja nagyon okosan Jenny. Nem mondok semmit, igaza van. Jobb, mintha semmit sem kapnánk, és ha egy hónapban játszunk vagy négyszer, az már elmegy.
- Akkor rendben? Szombatra?
- Persze, nekem jó. – megsimítom Simon oldalát, megnyugtatásképp. Mindig velem szokott jönni, ahogy valószínűleg most is, de nem lesz gond. Kevés az esélye hogy bárki a régi ismerősök közül ott legyen, ha mégis akkor leverem, azon ne múljék.
- Nekem is.
- Naná – most hogy mindenki beleegyezett, már csak a listát kell megbeszélni, hogy miket játsszunk le, és persze mivel már csak öt nap van addig, így gyakorolni is jó lenne. Ezt persze rájuk hagyom, mert nekem oly mindegy mit kell elkornyikálni.
- Bryan… használhatnánk a tust? – kérdem egyszerűen, mire csak int.
- Persze… tudod merre van – bólintok és fel is állok, magam után vonva öcsit.
- A többit rátok hagyom, csak kérek majd egy kész listát – teszem még hozzá utoljára, majd hátra vonulunk.
Épp hogy bezárom az ajtót vetem is le a felsőt, a nadrágot, majd hátulról ölelve letámadom Simont, és segítek lerántani róla a pólót. A vállára támasztom államat, és előre, lefelé pillantva a csillanó piercinget látom meg, felfelé simítva hasáról tenyeremet ingerlem egy kicsit az ékszert.
Teljes testemmel simulok hozzá, orrommal pedig nyakát cirógatom meg.
- Mit szólsz? Ugye van most kedved? – utalván kérdésemre, másik kezem lefelé vándorol.
Arca megmozdul, érzem hogy mosoly rajzolódik angyali ajkaira, és lefogja lefelé kalandozó kezemet, csuklómnál fogva.
Oldalra fordul, hogy szemembe nézhessen, így akaratlanul is számba suttogja a választ
- Csak ha én mondom meg hogyan.
|
| ef-chan | 2011. 09. 14. 15:03:06 | #16673 |
Karakter: Wexley Stone
Megjegyzés: (kolbászkámnak)
Unottan játszom a kulcsaimmal várakozva. Persze tudom én, hogy egyszerű játékszernek néz, így az, hogy valamelyest megvárat, mondhatni felsőbbrendűségének fitogtatása. Nem ez bosszant, hanem az, hogy fogalmam sincs, hogy kerülhetnék ki a markából. Ez a vadállat tuti nem kímél majd, s ma este határozottan meg akar kapni. Nem vagyok egy erkölcsös fasz, de azért ez így nem pálya, még csak nem is tetszik, semmi hangulatom odaadni neki magam. Persze, ha az életem múlik rajta, az más, de végül is, megpróbálhattam volna nekiesni ennek a vacaknak, ahelyett, hogy itt ácsorgom. Nem tűnik azért annyira ördöngős szerkentyűnek, lehet, már rég valami kukában ficcenne. Vagy poénból elhozhattam volna az üzletéhez, hogy ha robbantja, a saját kóceráját tegye a földdel egyenlővé.
Nem kellett volna elvállalnom azt a hülye melót még Nick miatt se! Késő bánat... szokták volt mondani.
Gondolataimból a leparkoló autó rángat vissza szorult helyzetem valóságába. Meg sem lepődöm, mikor kiszáll belőle vigyorogva. Az pedig elégedettséggel tölt el, hogy szemeiben enyhe rosszallás szikrája gyúl, ahogy végigmér. Bocs, szivi, nekem ez az "elegáns".
- Nos, Wexley, akkor indulhatunk? - kérdezi tettetett nyugalommal. Nem is a hangsúly miatt kerekednek el a szemeim, megdöbbenésem egyértelművé téve, hanem amiatt, hogy a nevemen szólított. Honnan?
- Mégis honnan veszed, hogy így hívnak? - próbálom harmatgyenge próbálkozás keretein belül elbizonytalanítani. Bár talán hatásosabb lett volna, ha megvonom a vállam, és a megdöbbenős részt kihagyva közönyösen közlöm vele, hogy "Értem, tehát ez az új nevem". Ezt már elkúrtam...
- Amint beszállsz, megtudod te is, miként tudom a teljes nevedet - feleli sejtelmesen, de nem túlzottan csigáz fel. Ha nagyon akarom, én is kitalálom az alapján, hol tartózkodik éjjel - feltételezhetően a saját lakásában - és a lakónyilvántartásba betörve már ki is bogarásztam a nevét. Így abszolút közönybe morculva vissza ülök be a kocsiba, hogy újabb hidegzuhany érjen.
- Nick? Te mit keresel itt? - ráadásul vigyorogva büszkén. Ennek a kocsijában! Elment az esze???
- Átálltam hozzájuk - leesik az állam, s még csak a reflex sem indul be, hogy összekaparjam a földről. - egyedül engem hagytak életben, és szeretném leróni, amit tettem, így megkértem, hogy vegyenek át.
- Te nem vagy normális - jelentem ki a legőszintébben nézve hatalmas marhának barátom. - Nézz már rám! Nézd már meg, mi van a nyakamon! - borítom nyakon dühömmel egyre hevesebben gesztukilálva, végül a nyakörvembe dugva az ujjam, elhúzva azt a nyakamtól egy kevéssé. Teszem ezt azzal a tudattal, hogy a "nagyfőnök" úgyis vezet elől, és nem tud tevékenyen közbeszólni, ergó kupán vágni, uff!
- Csipkerózsika, ne hisztizz, mivel két napon belül nem lesz a nyakadon - olt le, s azt hiszem, a vibrátor hiányára céloz ezzel, legalább is nem nézem ki belőle, hogy önszántából levenné.
- De attól még egy elmebeteg, hülye segg vagy! - vágok vissza, pillanatnyilag még azzal sem törődve mérgemben, hogy ez a beszólásom bizony rajtam fog csattanni, és nem is kicsit. Egyszerűen felhúz, hogy az idióta haverom ekkora egy címzetes ökör. Nem elég, hogy kiszolgáltat neki, elárulva a teljes nevem, mikor már vagy ezerszer elmagyaráztam neki, hogy soha, semmilyen körülmények között senkinek ne mondja el, akit én nem tiszteltem meg azzal, hogy bemutatkozzam rendesen. De hogy még be is akar közéjük állni, így lényegében állandó közvetett kapcsolatra kárhoztatva vele?! Ez már több annál, amit le tudnék nyelni.
- Hát akkor az leszek - jön a felelet, kizökkentve a dühöngésből, és őszintén szólva megrémiszt az arcára kiülő vigyor. Igaz erre a hirtelen kanyar is rátesz egy lapáttal, aminek köszönhetően kis híján kiesek az ablakon. Jobban mondva csak esnék, ha nyitva lenne, de akkor tutifix már a járdát csókolgatnám hevesen.
Nem zötykölődünk sokat, már is lefékez, s Nick értetlenkedve szólal meg: - Most mit csinálsz, főnök, nem úgy volt hogy... - de elnémítja azzal, hogy szavába vág.
- Úgy volt, de a véleménye változtatott a felálláson - hogy mi volt? Tök jó, hogy csak én nem értek semmit... - Megmutatom neki, hogy milyen vagyok, ha valóban elmebeteg vagyok.
Csókolom, volt már a bemutató öt perchez szerencsém, nem hinném, hogy tudna rontani a róla kialakított képemen.
- Kérlek, had beszéljek előbb vele, hátha rám hallgat - szól közbe Nick, és nem értem, ad egy, mi a fasz köze van hozzá, ad kettő, ha ilyen jó viszonyban vannak, akkor inkább dugassa meg magát ő, és intézze el, hogy én mehessek a dolgomra. Úgyis ő érzi magát hálásnak, nem én.
- Egy nagy frászt - adok is hangot még mindig lángoló dühömnek méltatlankodva. - Én is itt vagyok, elfelejtitek? - Nick felveszi a "Wex, kuss" tekintetét, és csendre int, de annyira nem hat meg, sértődötten nézek ki tüntetőlegesen az ablakon, amelyből pontosan tudhatja, most nem egyszerűen haragszom rá, de egyenesen utálom. A röhögő majmot meg még inkább!
- Mi van apuci, nem tudod megfegyelmezni a kisfiadat? Hát akkor nekem kell jómodorra tanítanom - teszi az agyát, és legszívesebben fejbe rúgnám.
- Csak tíz percet kérek - túrázik tovább Nick, s enyhén meglep, hogy a nagykutya belemegy, bár ahogy belemegy...
- Rendben, de utána a szobámba kérem vagy kinyírlak mindkettőtöket! - Felhúz. Nem vagyok hímringyó! Komolyan elgondolkodom azon, hogy egyszerűen hazaballagok, ha felrobbant, úgysem dughat meg, meg aztán, mire megteszi, lehet, már kár a gőzért. Azért valljuk be, elég nagy a rizikófaktor... Talán ezért is nem indultam még neki...
Ahogy eltűnik, Nick rám néz, s addig bámul mereven, míg oda nem fordulok indulatosan: tudja, hogy utálom, s mindig ezzel éri el, hogy hajlandó legyek figyelni rá, és meghallgatni. Végtére is a barátom, kár, hogy mostanában ha vele vagyok, tuti szívok valamiért.
- Wex - kezd bele. -, tudom, hogy most haragszol, de értsd meg, nincs más esélyem. Ha nem léphetek be ebbe a szervezetbe, halott ember vagyok...
- Engem kurvára nem érdekel, Nick! - kezdem ismét az ablakot stírölni, de megragadja a kezem olyan hevesen, mint a fuldokló kap a kinyújtott kéz után.
- Wex, az, akinek tartozom, kinyír, ha visszamegyek hozzá, de ha nem bukkanok fel, akkor is. Nincs más esélyem, egy komolyabb banda nem állna velem szóba, ő is csak...
- ... mert a kurvájává akar tenni - fejezem be a megkezdett mondatát. - Komolyan feláldoznád a barátod, hogy mentsd a nyamvadt életed? Sőt, nem is feláldozol, elvárnád tőlem, hogy bepucsítsak annak a fasznak, amíg rám nem un! - szemrehányóan üvöltök, s lesüti a szemét.
- Nem miattam... - suttogja. - Nem az én életemről van szó... - könnyek csordulnak ki a szeméből, amelyeket idegesen nevetve töröl le. Elfintorodom. Pontosan tudom, kire próbált utalni. Rose, a húga, súlyos beteg. Voltaképp miatta keveredett mindig balhékba. A szüleik ugyan mindent megtesznek, de kisemberek, az éhbérért dolgoznak a szó legszorosabb értelmében, nincs pénzük a lány kórházi kezelését fizetni. Talán ezért is mosolyogtak megtörten, nem kérdezve semmit, mikor Nick beállított az első melójából származó pénzzel. Ha nem tudják, nem olyan fájdalmas, akkor az a pénz nem is mocskos, végtére is "szent" célért fogadják el csak.
- Akkor sem fair, hogy eltaposnál a boldogulásodért. Én egyáltalán nem számítok? - kérdezem, de már nem dühöngök.
- Nem arról van szó, Wex. Csak annyit kért, érjem el, hogy belépj a bandájába. Én csak később döbbentem rá, mit is akar pontosan. Én... annyira sajnálom - nem hiszek neki százszázalékosan. De csak sóhajtani tudok.
- Benne vagyunk a szarban nyakig - jegyzem meg fáradtan döntve hátra a fejem.
* * *
Voltaképp nincs más választásom, hiába dühöngtem rajta pár perccel ezelőtt, Nick miatt, vagy csak szimplán, de nem húzhatom ki magam egyszerűen az események sebes sodrású patakjából, kényszeredett fogcsikorgatással kopogok be a megadott lakás ajtaján. Egy dolog tartja bennem a lelket: történt már rosszabb is. Az ajtó nem sokáig akadály, máris belépési engedélyt kapok, s mély sóhajjal lépek be. Egy próbát megér az üzlet, amely eszembe ötlött...
- Szeretnék beszélni Nickről és... - kezdenék is bele, hogy megakadályozzam, hogy relfexből rám vetődjön, de ahogy rávetem tekintetem, és az ágyon fekszik anyaszült meztelenül, álló fasszal, na az egy elnémító látvány.- Jézusistenfasza! - fordulok is meg azonnal. Hogy lehet valaki tényleg ennyire alpári faszkalap? - Komolyan, muszáj itt pucérkodni meg perverzkedni? Jó, hogy nem már rávered arra, aki épp bejön!
Karok fonódnak körém, mire görcsbe rándul minden izmom.
- Azt csinálok, amit akarok - jelenti ki, s ez olyan alapigazság, ami jelen pillanatban hatványozottan igaz.
- Meg is hallgathatnál - próbálok ránézni, amennyire lehet. Apróra összehúzott szemekkel figyel, s azt hiszem, talán egy cseppnyit mintha érdekelné, mit akarok mondani a Nick-kel töltött pár perc után. Hogy nem szól, és még a nyakam feltérképezését is felfüggesztette egy pillanatig, úgy veszem, folytathatom. - Nick vázolta a helyzetet. A bibi csak az, hogy nem vagyok sem hímringyó, sem elköteleződős típus. Azonban én is szoktam üzletelni, tisztában vagyok vele, hogy úgy nem köthetek üzletet, hogy csak számomra legyen előnyös, legalább is akkor nem, ha okos a partnerem. Szeretném, ha Nicket a pártfogásodba vennéd, cserébe hajlandó vagyok tervezni neked egy, a legkorszerűbb hackertechnológiák ellen is kiváló védelmi rendszert, és egy hónapig... a rendelkezésedre állni - eme utolsó tényt nehezemre esik kimondani, mert voltaképp a büszkeségem tiprom két lábbal a földbe, de ha nem ígérek némi szexuális szolgáltatást is, esélyem sincs, hogy belemenjen. - Utána azonban nem maradok, visszatérek az életemhez.
- S ebben nekem mi a jó? - érdeklődik, miközben megpróbálja levenni a felsőm, amit egyelőre megakadályozok, mire dühösen ciccent.
- Mondjuk egy olyan rendszer, amit még én sem tudnék feltörni, pedig ismerem? - próbálkozom ezt az oldalt hangsúlyozni. - Másrészt mi értelme megpróbálnod örökre megszerezni, ha úgyis rám unsz majd, ha szembetalálkozol egy finomabb hússal? - toldom meg érvemmel az üzlet lényegét. Különben is, nekem sem a legelőnyösebb. Ki akarna egy perverz, szadista állat játékszere lenni akár egy fél percig is? A legnagyobb mazochistákon kívül senki.
Válasz nélkül emel meg, s egy mozdulat után az ágyon nyekkenek, s mielőtt felháborodva, hogy semmibe vesz, felpattanhatnék, már fölöttem tornyosul, s tekintve, hogy már könyökömre támaszkodom, még közelebb vagyok hozzá, arca csak pár milliméterre van az enyémtől. Beleremegek a szemeiből áradó durva, nyers szexuális vágyba.
- Egy kis termékbemutató után talán elgondolkodom rajta - súgja ajkaimra, s azon mód rájuk is mar durván. Reflexből húzódnék el, de végül győz a józan eszem, s viszonzom a csókot, összeszorított szemekkel a vállába kapaszkodva, a bennem kavargó undorral küzdve hagyva, hogy tenyere a póló alá csusszanva tapadjon bőrömre. Mikor elválnak az ajkaink, semleges arckifejezést erőltetve magamra nyitom fel újra szemeim, s belemarok vállába, ahogy belecsíp a mellbimbómba. Fáj, de ajkamba harapva lenyelem, s felvonja a szemöldökét. Elenged, s felül.
- Mutass valamit! - utasít, megérezve engedelmességre való minimális hajlamom. Egy rövid ideig csak kezeimre hátul megtámaszkodva nézek rá, értelmezve a szándékait, s elgondolkodva, mi lenne a legjobb a repertoárból.
- Még műsort is adjak - prüszkölök egyet, elnyomva egy gúnyos nevetést. Nagyszerű... De voltaképp nincs más esélyem. Feltérdelek az ágyra, s kigombolom a nadrágom. Az az igazság, hogy szerintem nem kell megerőltetnem magam, így is totál fel van izgulva, amit alapvetően bóknak kellene vennem, mert egy ideje nem volt ennyire rám izgulva senki. A farmert a combomig tolom, miközben tekintetemmel buján szuggerálom végignyalva alsóajkamon, majd előre hajolok, lényegében négykézláb ereszkedve, s egyik lábam beakasztom a nadrágom szárába, így egy könnyed mozdulattal húzom le magamról, ahogy előrébb kúszok. Aztán ahogy egész közel érek hozzá, fejem felemelem, végigvezetve a combja, hasfala, majd mellkasa mentén a fejem, alig pár centire a testétől, de gondosan ügyelve, véletlenül se érjek hozzá, csak a lélegzetvételem rajzol libabőrt minden porcikájára, aztán felegyenesedem, s a szemeibe nézek mosolyogva, ahogy közelebb hajolna, de alattomosan hátradőlve térek ki előle, ezzel a mozdulattal egyszersmind ledobva a pólóm, s alsónadrágban érkezem az eredeti kiinduló, támaszkodó pozíciómba, kihorgászva magam alól a lábaim, beterpesztve. Fölém hajolna, de a talpammal a mellkasának feszülve állítom meg: - A demoprogramnak itt vége, áll az alku, vagy sem? - emlékeztetem a kis ajánlatomra, s válaszától teszem függővé, hogy együttműködöm a kisded játékaiban a további egy hónapban, vagy átmegyek ellenkezésbe, s lerúgva magamról igyekszem elszökni, de minimum minden módszer szerint megnehezíteni, hogy igazán jól érezhesse magát a társaságomban. Nem igazán erotikus, és még kevésbé vágykeltő, ha az embert csípik, rúgják, harapják, miközben épp kiélvezné a másik testében rejlő lehetőségeket egy kiadós dugás közben.
|
| oosakinana | 2011. 08. 29. 19:48:18 | #16381 |
Karakter: Colby Sinkler
Megjegyzés: (Wex-nek ~ Ef-channak)
- Most őszintén, maga a helyemben volna olyan nagy marha, hogy elárulja? De ha nagyon akarja, mondhatok hasraütésszerűen valamit, ha nem elég kreatív ahhoz, hogy hívjon valahogy – közli vigyorogva, de ez nekem nagyon nem tetszik, hogy ennyire nagy a szája. Azt hiszem meg kell tanítanom a jó modorra.
Akkora pofonnal ajándékozom meg, hogy még a szája is kicsattanva kezd el vérezni. Látom kicsit a fájdalmat az arcán, de nem foglalkozik vele, inkább megvonja a vállát.
- Hát jó, akkor legyen mondjuk Stex, nekem nyolc.
- Szerencséd, hogy még terveim vannak veled – közel hajolok hozzá, majd nyelvemet végig húzom ajkain, hogy lenyaljam édes vérének ízét, ami olyan ízletes most számomra.
- Ezt vegyem udvarlásnak? – kérdezi felvont szemöldökeivel.
- Inkább bazi mázlinak, hogy ledolgozhatod a kárt, amit okoztál, anélkül, hogy golyót kellene repítenem a csinos kis fejedbe – emelem fel fejét az államnál fogva, de amit a szemében látok egyáltalán nem tetszik. Semmi félelem, csak dac és nyugodtság.
- Ha azt hiszed, szűz vagyok még ilyen téren, el kell rontanom a jókedved. Volt már dolgom pasikkal is mindkét szerepben – tárja szét lábait, és mit ne mondjak tényleg lenne kedvem jól seggbe rakni. - Megdughatsz, csak csináld gyorsan, dolgom van.
- Tévedsz, cica, ha azt hiszed, ennyivel beérem – súgom a fülébe, majd kezemmel végig simítok oldalán, majd a felsője alá csúsztatom és figyelem az arcát, de állja tekintetem és semmit nem mutat ki még véletlenül sem.
- Pedig nagyon úgy néz ki – feleli tárgyilagosan.
Ellépek tőle, majd letépem róla a felsőjét, ami látom, már nem tetszik neki egyáltalán. Az asztalomhoz lépve veszem fel a nyakörvet, amit rá is teszek. Legalább tudni fogom mikor hol lesz.
- Ez meg mi? – szépen a nyaka köré pattintom a kis detektorát.
- Egy kis csecsebecse. A helyedben nem próbálnám meg levenni, igen robbanékony helyzetet idézne elő – válaszolom vigyorogva. - A károm jelentős, a társaid szépen szétcsesztek odabenn mindent, egy éjszakával nem elégszem meg.
- Ugyan már, én csak a biztonsági rendszert basztam szét, az nem ér többet egy éjszakánál.
- Nem? – kérdezek vissza cseppet sem bíztatóan. - Van fogalmad róla, mennyi pénz újabb telepítése minden egyes üzletünkbe?
- Ugyan már, annyi idő alatt rám unsz – állapítja meg és próbálja kihúzni magát a slamasztikából, csak hogy nem fog összejönni. Perverz vigyor jelenik meg az arcomon.
- Tévedsz. Épp az a szép az egészben, hogy kénytelen vagy úgy ugrálni, ahogy fütyülök, így bármit, hangsúlyozom, bármit kipróbálhatok veled.
- Nem ajánlom – próbál fenyegetőbb lenni, csak nem jön neki össze..
- Mert mi lesz? – kérdezem magabiztos mosollyal.
- Rohadj ki! – sziszegi.
- Nyugalom – túrok a hajába, majd felrántom, és az asztalra fektetem, amire fájdalmasan felnyög. Pedig még nem is nyúltam hozzá.
- Ma sajnos nincs sok időm rád, de nem engedhetlek el csak úgy, mindenféle “törődés” nélkül – nyalok végig ajkaimon, hogy jelezzem számára igen is kapni fog.
- Nem vagyok hülye liba, túlélem azt is, ha tojsz rám, sőt! – felesel, de egyből ajkaira harap, amikor vágyát kezdem el simogatni nadrágon keresztül. Kipattintom gombját, míg másik kezemmel lehúzom a nadrágjával együtt bokszerét is és ánuszához jutva minden erőlködés nélkül dugom bele egyik ujjamat. Megint egy fájdalmasabb nyögés szakad fel belőle, de nem hagyja, hogy élvezetes nyögéseket halljak, hanem inkább tovább néz rám daccal. Viszont így én sem fogom kímélni. Nem sokkal később még két ujjamat csatlakoztatom elsőhöz, hogy minél jobban élvezze a helyzetet.
Egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkait, amikor végre abba hagyom izgatását és tágítását, de örülni fog nekem, hogy tágítottam.
- Nézd, ezt a szépséget neked adom, míg újból nem találkozunk – lépek vissza mögé és egy övet akarok csatolni rá, amire egy vibrátor van erősítve, hogy folyamatosan tágon tartsa a kicsikémet és izgassa.
- Nem gondolod, hogy ez egy kissé túlzáshh – nem különösebben érdekel, hogy mit szeretne mondani. Egyből beléhelyezem a kis játék szerét, amíg a farkammal nem tudom felváltani. Látom rajta, hogy kicsit könnyei is elindulnak. Jaj szegénykém. Rácsatolom az övet és le is lakatolom. Felemelem, majd az ajtó felé lököm, ahol a földön kezd el heverni.
Felveszem az egyik mobilomat és hozzá vágom, ami oldalán landol.
- Légy elérhető, s a saját érdekedben, ne kerülj az üzlet 5km-es hatósugarán kívülre – közlöm vele komolyan, majd szépen kipakoltatom az irodámból.
* * *
Egész este csak melózok, és alig jut időm akár mire is. Még arra sem, hogy meglátogassam a kicsikémet, hogy merre van, és mit csinál.
Reggelre érkezek haza, amikor küldök neki egy sms-t:
Ma este 7-kor az üzletnél. Legyél elegáns.
Amint ezzel megvagyok, bedőlök a puha kényelmes kis ágyikómba és egy édes álomra hajtom a fejemet, amiben azzal fantáziálgatok, hogy a kis fiúcskámat, hogyan fogom megdugni és milyen eszközöket fogok bevetni, amikkel még jobban élvezhetem a dolgokat.
Minden féle eszközöket dugok csinos kis fenekébe, mikor már nem bírok magammal és már hatolok bele, de mi ez valaki ébresztget? Nagyon a halálát akarja, úgy érzem.
Kinyitom a szememet és jobb kezemmel találom szembe magam, miközben farkam már elviselhetetlenül dagad a takaró alatt, de nem zavartatja magát.
- Mit akarsz, és miért keltettél fel? – nézek rá szúrós szemekkel, de ez inkább a mindjárt meggyilkollak tekintetem.
- Öhm. Ne haragudjon főnök, de a tegnapi elengedett férfi jött ide, hogy beszélni akar önnel. – mondja komolyan, amire csak még mérgesebb vagyok. Hogy meri ide tolni a pofáját és engem kérni? Nem hogy örülne, hogy meghagytam az életét.
- A kis hülye. – pattanok fel és magamra kapva egy köntöst sétálok le az előtérbe, ahol vár.
Amint meglát, felpattanva kerüli a tekintetem. Látom rajta, hogy retteg, ami helyes, főleg, azért, hogy ha nem tisztel, akkor azaz életébe fog kerülni.
- Mit akarsz itt és még is minek jöttél vissza a vesztő helyedre? – nyomom a falnak a nyakánál fogva, amire a rettenetet látom a szemébe.
- Kérlek, engedj el. – kérlel, és a kezemet fogja, hogy engedjem el, de eszem ágába nincs.
- Mit akarsz itt? – üvöltöm a képébe, mire kicsit összeszedi magát.
- Szeretnék csatlakozni a bandájához. – mondja, amire meglepődök, de most sokkal inkább vagyok dühös, mint meglepett.
- És azt hiszed ennyi elég? Besétálsz ide és beszélsz velem, hogy egyelek be? – nézek a szemébe, de az enyéim vérben forognak, de végül elengedem a nyakát, mire a földre hullik és mélyen kapkodja a levegőt.
- Kérem. – néz rám könyörgő szemekkel, de egyből el is fordítja.
- Előbb bizonyíts és majd utána. – hevesen kezd el bólogatni, amire már nekem meg is fordul a legjobb ötlet a fejemben. – Ki volt az a srác, aki kint várt a betörésnél? – kérdezem, majd elkezdem leírni a srácot. – Magas fekete hajú és elég nyers egy modora van. – mondom komolyan, amire a felismerés sugárzik az arcáról.
- Wex-re gondol? – kérdez vissza.
- Nem tudom, mert a nevét nem árulta el. – magyarázom neki. – De mi az igazi és az eredeti neve?
- Wexley Stone. A legjobb barátom. – hümmm. Szóval a legjobb barát? Akkor azt hiszem, hogy ha ez a kis szépség bekerül hozzánk, akkor a kis játékszeremnek is itt kell lennie. Kössük össze az élvezetest a hasznossal.
- Tudod mit? – mondom vigyorogva. – Ha rá tudod venni a kis barátodat Wex-et, hogy csatlakozzon ő is, akkor beveszlek vele együtt. – adom az ötletet, de a másik végletet nem mondom el, hogy mi lesz, ha nem sikerül, mert akkor kénytelen leszek megölni őt is.
~*~
Este elindulok a kis hisztisemért. Megállok az üzlet előtt és már ott van egy szimpla farmer és póló kíséretében. Hát, ahogy látom nem öltözött túl, de nem baj, majd megtanulja, hogy kivel szórakozzon. A kis barátja velem ül szembe, mert őt is el fogjuk most hozni.
Kiszállok és ránézek.
- Nos Wexley, akkor indulhatok? – kérdezem vigyorogva, amikor már látom, hogy a nyakláncom is rajta van, de mosoly, akkor szélesedik ki, amikor látom megdöbbent arcát, de csak pár másodpercre, mert egyből rendezi.
- Még is honnan veszed, hogy így hívnak? – szólal meg dacosan, de nem fogom bevenni. Nagyon nem.
- Amint beszállsz, megtudod te is, hogy miként tudom a teljes nevedet. – válaszolom sejtelmesen, majd szépen visszaülök a kocsiba, de ő is követ, amint beül, látom, hogy elkerekedik a szeme.
- Nick? Te mit keresel itt? – hallom kicsit felháborodott hangját.
- Átálltam hozzájuk. – magyarázza. – egyedül engem hagytak életben és szeretném leróni, amit tettem így megkértem, hogy vegyenek át. – meséli neki, de látom, a fekete szépségnek nem tetszik.
- Te nem vagy normális. Nézz már rám. Nézd meg mi van a nyakamon. – kezd el hisztizni, miközben vezetek.
- Csipkerózsika ne hisztizz, mivel két napon belül nem lesz a nyakadon. – magyarázom neki, hiszen tudom, milyen meg a kis vibrátort is levette.
- De attól még elmebeteg, hülye segg vagy. – mondja teljesen kiakadva. Nem hittem volna, hogy ennyire szeret játszadozni az életéve.
- Hát akkor az leszek. – ördögi vigyor jelenik meg az arcomon és változtatok az útvonalamon és egyből a szállásra megyek, hogy szépen megrakhassam a kicsikét, ha szerintem ennyire hülye és idióta vagyok.
Amint megérkezik Nick éretlenkedve néz rám.
- Most mit csinálsz főnök, nem úgy volt, hogy… - nem akarom, hogy befejezze.
- Úgy volt, de a véleménye változtatott a felálláson. Meg mutatom neki, hogy milyen vagyok, ha valóban elmebeteg vagyok. – elvigyorodok, de ez a kis Wexinek nem jelent jót. Nagyon nem. Még a végén az álmomat fogom megvalósítani vele.
- Kérlek, had beszéljek elébb vele, hátha rám hallgat. – kérlel, amire elkezdek gondolkozni. Megéri-e nekem?
- Egy nagy frászt. Én is itt vagyok, elfelejtitek? – szólal meg, mire Nick szúrós szemekkel néz rá.
- Fogd már be az egyszer, kérlek. – mondja mérgesen, de én csak elröhögöm magam.
- Mi van apuci nem tudod megfegyelmezni a kis fiadat? Hát akkor nekem kell jó modorra tanítanom. – állapítom meg.
- Csak tíz percet kérek. – néz rám nagyon könyörgő szemekkel.
- Rendben, de utána a szobámba kérem vagy kinyírlak mindkettőtöket. – mondom komolyan, összehúzott szemöldökkel. Nick bólint, de Wex csak karba tett kézzel néz kifele az ablakon.
Kiszállok és magukra hagyom a kis galambokat, hogy had csicseregjenek egymással, ha már Nick ilyen szépen kérte, arról nem is beszélve, hogy ez a feladata, hogy át csábítsa hozzám a kicsikét, főleg, hogy ő lesz a fő ágyasom és mindig rendelkezésemre kell állnia, ha nekem éppen úgy van kedvem és azt szeretném.
Na majd kiderül, hogy mit fog Nick kihozni a dolgokból én meg addig megyek játszadozok egy kicsit magammal, ha már most egyből mással nem tudok meg lőttek az egész estének, amit kitaláltam.
|
| ef-chan | 2011. 07. 28. 00:26:23 | #15443 |
Karakter: Wexley Stone
Megjegyzés: (Colbynak)
- Figy, én még mindig nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez jó ötlet - próbálom sokadszorra lebeszélni gyermekkorom óta egyetlen jó barátom, Nicket az egészről. Nem tetszik nekem az akció. Eleve ez a biztonsági rendszer... és hogy azt sem szerették volna, ha előtte itt szaglászom, s így még csak rendesen fel sem tudtam mérni a terepet. Idegesít. Az egész csak kapkodás, és egyedül miatta vagyok itt, mert nem szeretném benne hagyni a szarban. - Másképp is meg tudod adni a tartozást, hallod.
- Wex, nem tehetek mást, ultimátumot kaptam, értsd meg, az egyetlen esélyem, hogy megszabaduljak a maffiától végre. Ez az utolsó, ígérem.
- Mindig ezt mondod... - morgok, de látom a szemeiben, hogy nem tudom lebeszélni, annak ellenére nem tudom lebeszélni, hogy minden zsivány zsigeremben baljóslatút érzek.
* * *
Megérkezünk a kiszemelt elektronikai üzlethez, s azonnal hozzálátok. Pillanatok alatt semlegesítem a védelmi rendszert.
- Kész vagy már? - lök rajtam egyet az egyik fószer, mire dühösen felpislantok.
- A riasztót elvileg kikapcsoltam, de mostanában divat több lépcsős védelmi rendszereket telepíteni...
- Szarok rá! Fiúk, indulás! - adja ki a tulok a parancsot, s arra kell eszmélnem, hogy már be is törtek az üzletbe.
A rohadt kurva életbe! Pillanatok alatt kapom össze a cuccaim, s már nyalábolnám is fel Nicket, de ő már bőszen pakolászik benn.
- Nick, Nick, kurvára nem biztonságos a hely, húzzunk el innen a francba, hallod! - ragadom meg a karját.
- Nyugodj meg, Wex, még pár perc, és eltűnünk innen a fenébe, jó?
Nem, nem jó. Idegesen vágok egy hatalmasat az egyik tv-be, majd kimegyek, s az egyik sikátorba fordulok, mikor egy csapat, az üzlet felé rohanó, épp ezért rohadt gyanús alakba botlom. Az Isten megbaszná! Rántanám elő a fegyvert, de meggondolom magam, mikor az egyik nagydarab és kevésbé bizalomgerjesztő alak a fejemhez nyomja a sajátját. Hogy ne húzzam ki a gyufát, inkább elengedek mindent, s felemelem a kezem, s egyenesen a szemeibe nézek rezzenéstelenül. Az az igazság, a legtöbb gengszter kicsit olyan, mint a kutya, ha nem mutatod ki, hogy félsz, akár tele is lehet a gatyád, lehet, elgondolkodik rajta, hogy fejbe küldjön-e.
- Mit kerestek itt? És mégis kinek dolgoztok? - ordít rám. Hülye lennék elmondani, de még hülyébb lett volna a megbízóm, ha az orromra köti.
- Én csak őrködöm, mást semmit nem tudok - s csak imádkozni tudok, hogy elég hangosak vagyunk, hogy odabenn Nick legalább el tudja húzni a csíkot. Egy fél másodpercig még méreget, aztán megtöri a csendet.
- Fogjátok meg és vigyétek el hozzánk, de a szemét kötözzétek be, hogy ne tudja, merre vagyunk - felesleges ellenkeznem, túl sokan vannak, viszont arra tudok ügyelni, hogy kihasználjam nyugodtságom miatti felületességük, s úgy tartom a kezem, hogy kissé lazábban kössék csak meg a kötelet, s még nekik se tűnjön ez fel.
De mielőtt messzire juthatnánk, gépfegyver hangja zendül fel, s összeszorul a szívem. Nick!... De tovább lök az egyik fogvatartóm durván, s mivel nem látok semmit, nagyon tenni sem tudok más, mint hogy hagyom magam.
* * *
Egy ideig nyugtot hagytak, majd ismét rángatni kezdtek valahova, majd egy székbe nyomnak. Látni azonban még mindig nem látok, s felfedni sem lenne túl szerencsés, hogy a kezem, ha nagyon igyekszem, és nem sajnálom annyira a bőröm, minden bizonnyal ki tudom húzni a kötelékekből. Azért csináljunk valami műsorszerűséget a főnöknek, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy most épp az ő irodájába csüccsentem be egy körre.
- Hol vagyok? Eresszetek el! - még vickándozom is kissé, nehogy rám fogják, hogy tessék-lássék az előadás, s hogy nem adom bele szívem, lelkem.
Kétes jutalmam, hogy “visszakapom” a szemem, azaz lekerül róla a kötés. Ismét csak az a fószer terpeszkedik elégedett fejjel előttem, mint amelyik a pisztolyt is a fejemnek szegezte. Ő lenne a főnök? Faszentos...
- Mi a neved, kölyök? - elhúzom a szám. Apád pöcse a kölyök, te vén fasz. Ha már, akkor már. Bár kötve hiszem, hogy olyan sokkal idősebb lehetne, ha igen, akkor meg igazán bemászhatott volna már a sírba, hogy ne engem haragítson, hanem valakit odafenn, vagy odalenn. Mert nekem aztán nyolc, hova jut, ha feldobta a talpát.
- Most őszintén, maga a helyemben volna olyan nagy marha, hogy elárulja? De ha nagyon akarja, mondhatok hasraütésszerűen valamit, ha nem elég kreatív ahhoz, hogy hívjon valahogy - közlöm vigyorogva, vagy kapok egy marha nagy fülest, vagy nem.
Hát kapok... a vér ki is serken az ajkamból, mert sikeresen ráharaptam. Kurvára fáj ám, a rohadt életbe már! De megvonom a vállam, s csak ennyit felelek. - Hát jó, akkor legyen mondjuk Stex, nekem nyolc.
- Szerencséd, hogy még terveim vannak veled - hajol közel, majd döbbenetemre végignyal az ajkaimon, megízlelve a vérem.
Furán felvonom a szemöldököm: - Ezt vegyem udvarlásnak?
- Inkább bazi mázlinak, hogy ledolgozhatod a kárt, amit okoztál, anélkül, hogy golyót kellene repítenem a csinos kis fejedbe - emeli fel a fejem az államnál fogva. Talán a félelmet kutatja a tekintetemben, de ki kell ábrándítanom.
- Ha azt hiszed, szűz vagyok még ilyen téren, el kell rontanom a jókedved. Volt már dolgom pasikkal is mindkét szerepben - tárom szét a lábam, igencsak kihívón terpesztve be. - Megdughatsz, csak csináld gyorsan, dolgom van.
- Tévedsz, cica, ha azt hiszed, ennyivel beérem - súgja a fülembe, miközben ujjai a mellkasomra tévednek, s lecsúszva a oldalt, furakodnak a póló alá. Végigbizsergek, de semmi jelét nem mutatom, csak állom a tekintetét.
- Pedig nagyon úgy néz ki - felelem tárgyilagosan. Ekkor ellép, felszakítva a pólót; csessze meg, az egyik kedvencem volt; s felvesz valamit az asztalról, amellyel visszatér. Valami nyakörvhöz hasonlatos.
- Ez meg mi? - próbálom végigmérni a tárgyat, de hamar eltűnik, s érzem, a nyakam köré fonódik, majd kattan.
- Egy kis csecsebecse. A helyedben nem próbálnám meg levenni, igen robbanékony helyzetet idézne elő - vigyorog. - A károm jelentős, a társaid szépen szétcsesztek odabenn mindent, egy éjszakával nem elégszem meg.
- Ugyan már, én csak a biztonsági rendszert basztam szét, az nem ér többet egy éjszakánál.
- Nem? - kérdez vissza kevésbé bíztatóan. - Van fogalmad róla, mennyi pénz újabb telepítése minden egyes üzletünkbe?
- Ugyan már, annyi idő alatt rám unsz - állapítom meg elmésem magamból kiindulva.
Arcára perverz mosoly kúszik.
- Tévedsz. Épp az a szép az egészben, hogy kénytelen vagy úgy ugrálni, ahogy fütyülök, így bármit, hangsúlyozom, bármit kipróbálhatok veled.
- Nem ajánlom - húzom összébb a szemöldököm fenyegetően.
- Mert mi lesz? - évődik gonosz magabiztossággal.
- Rohadj ki! - sziszegem.
- Nyugalom - túr bele a hajamba, majd megragadva felránt, s durván hassal nyom az asztalra. Fájdalmasan felnyögök.
- Ma sajnos nincs sok időm rád - mekkora pech... - de nem engedhetlek el csak úgy, mindenféle “törődés” nélkül - nyal végig élvetegen az ajkain.
- Nem vagyok hülye liba, túlélem azt is, ha tojsz rám, sőt! - feleselek, de beleharapok az ajkamba, mikor a férfiasságom kezdi a nadrágon keresztül dörzsölni, majd kipattintja a gombom. Másik keze hátulról támad, lejjebb tolva a nadrágot, s minden komolyabb felkészítés nélkül tolja belém egyik ujját. Fájdalmasan felnyögök, de mérséklem magam, visszatartva a feltörni vágyó hangokat, továbbra is dacos arcomat erőltetve magamra. Nem kímél mégsem, alig, hogy beért az első ujja, s mozgott párat, máris követi még egy. Hogy baszódnál meg! Dögölj meg, te perverz, buzeráns faszfej!
Megkönnyebbülten ernyedek el, ahogy mindkét keze magamra hagy. Kissé reszketegen nehezedem az asztalra, hogy kissé megpihenjek. Ez a hülye pöcs komolyan gondolja. Nem baj, Wex, semmi para, ha kijutok innen, úgyis megszabadulok a nyakörvtől és tőle is örökre.
- Nézd, ezt a szépséget neked adom, míg újból nem találkozunk - lép ismét mögém, s egy fura “erényövet” mutat fel. Mert hogy erre egy vibrátor van erősítve.
- Nem gondolod, hogy ez egy kissé túlzáshh - vetném ellen, de meg sem várja az esetleges érveim, már belém is nyomja. A szavam eláll, s kicsordulnak a könnyeim. Könyörtelen rezzenéstelenséggel csatolja és lakatolja a derekamra. Aztán ismét felemel, s az ajtó felé lökve, esem a földre. Hiszen a kis szerkentyű folyamatosan dolgozik bennem.
Egy mobil vágódik az oldalamnak.
- Légy elérhető, s a saját érdekedben, ne kerülj az üzlet 5km-es hatósugarán kívülre - közli még, mielőtt kipakoltat az irodából.
* * *
Remegve, a fájdalomtól szenvedve. Egy biztos, ez a vacak a seggemben öt percenként lenyom egy öt perces etapot. Nem tudom, mióta vánszorgom, de már iszonyatosan fáj, mire végre megérkezem a bérelt szobámhoz. Reszkető kezekkel szedem elő a szerszámosládám, s egy tükröt. A kettő segítségével, a remegésemmel és a könnyeimmel küzdve közel két kurva óra, mire leszedem magamról. A nyakörvre viszont nem marad erőm. A totális kimerülés határán dőlök el a szőnyegen, úgy, ahogy vagyok, hogy végre megszabadultam a feszítő, maró érzéstől, s azonnal el is alszom.
* * *
Arra ébredek, hogy valami zenél. Először csak nézek bután, de aztán leesik, a mobil csörög. Kotorni kezdek érte, s amikor megtalálom végre, sziszegve, mert minden mozdulat maga a kín, konstatálom, csak egy kurva sms.
Ma este 7-kor az üzletnél. Legyél elegáns.
A falhoz vágom a szerkentyűt. Kapd be a faszom, azt! Bár nem, nem jó, azt szeretné...
* * *
Suliból rohantam haza, gyors ruhacsere, már csak azért sem elegáns, hanem valami szedett-vedett, ha akar, öltöztessen fel. Ma még ki kell bírnom, mert semmi időm nem jutott a fránya nyakörv-problémára. De ez lesz az utolsó, az biztos. Jól megemlegeti majd, egy életre, packázzon az apja faszával, azzal!
|
| oosakinana | 2011. 06. 17. 18:10:07 | #14301 |
Karakter: Colby Sinkler
Megjegyzés: (Wex-nek ~ Ef-channak)
Éppen az irodámban ülök és nézegetem a papírokat, amikor az egyik emberem beront lélekszakadva.
- Colby gond van. Próbálják az egyik raktárunkat kirabolni. – mondja, amire felpattanok.
- Még is merre és hol vannak? – kérdezem mire nyúlok a fegyveremért. A baseballütőmet, otthon hagyom. – Mutasd, merre kell menni. Rossz helyen próbálnak bejutni. – egyből felkapva a fegyveremet előre beteszem, és már megyek is az emberem után.
- Az egyik elektronikai üzletet akarják kipakolni, ami a kilencedik utcai banda környéke felé van. – magyarázza, de nem értek valamit.
- Az első riasztó, hogy hogy nem szólalt meg? – kérdezem, miközben sietünk,a helyszínre.
- Valami zseni van velük, aki kikapcsolta, de a vész riasztót nem vették észre így az szólalt meg bent a műteremben. – magyarázza, amire komolyan bólintok.
- David ha ezt elintéztük, utána mindegyikbe rakni kell még egyet, mert számítani fognak a másodikra is. – mondom, bár inkább parancsnak hangzik.
- Rendben főnök meg lesz. – mondja, és már szinte szaladunk, mikor megérkezünk, odamegyek és hát egy velem egy magasságban lévő fekete hajú sráccal találom szembe magam. Ő is venné elő a fegyvert és már húzná fel, de nekem ez már meg van csinálva így odaszaladva a fejéhez nyomom.
- Mit kerestek itt? És még is kinek dolgoztok? – kérdezem mérgesen, akár mennyire is szememre való a kicsike.
- Én csak őrködök mást semmit nem tudok. – mondja, de tartja a szemkontaktust. Nem mutatja ki félelmét. Egyre jobban tetszik, ahogy kemény és határozott.
- Fogjátok meg és vigyétek el hozzánk, de a szemét kötözzétek be, hogy ne tudja, merre vagyunk. – mondom komolyan, mire bólintanak, és már hozzák is a kötelet. Tovább tartva a fegyvert.
Meglátok pár embert, akinek nem kéne ott lenni és mikor gépfegyvert rántanak, nem kicsit keresek menekülési utat. Egy fám oszlop mellé bújok.
- A picsába. Ezek nagyon felkészültek. – szitkozódok magamban. Ez nem lehet igaz. Ez az én területem. A fiúk látnak az ajtóból és jelzek nekik, hogy jöjjenek, mert nagy gázban vagyok. Mikor meghallják a fegyverek hangját, felkészülnek.
Bejönnek, majd előjövök én is úgy kezdünk el lövöldözni egymásra. Párat mellkason is találok, meg vagy kettőt vállon. Nem szeretem a sebesülteket. Mindenkit elintézünk teljesen, bár egy küldöttet hagyunk, azon kívül, akit elfogtunk, mert őt magamnak fogom meghagyni, hogy tudjak kivel szórakozni.
- Mond meg a vezéreteknek, hogy ha még egyszer ide meri dugni a képét, vagy a bandáját átküldeni nem lesz köszönet. – mondom komolyan, mire nagyot nyel és remegve bólint. Ellököm, majd hagyom, had meneküljön a kis féreg.
- Most mi lesz főnök? – néznek rám, mire csak körbe nézek.
- Hívj két embert nézzék meg mi tűnt el és jelentsék lefogom verni a másik félen az egyszer biztos. – hangom nagyon fagyos, de most perpillanat jobban érdekel otthon a kicsike, mint itt hogy mi történt. – Menjünk haza. – mondom komolyan.
~*~
Az irodámban ülök és várom, hogy behozzák a „foglyunkat”. Már éppen felállnék, hogy menjek lehordani őket, amire nyílik az ajtó és bevezetik. Leültetik velem szamba, majd ott hagyják.
- Hol vagyok? Eresszetek el. – próbál szabadulni, de nem megy neki. Ki van kötve és még látni sem lát. Felállok, majd odasétálok hozzá, leveszem róla a szemkötőt és ránézek.
- Mi a neved kölyök? – kérdezem, mire csak sértődötten néz rám. Azt ne mondja, hogy nem tetszik neki a megszólítás pedig igen szépen kérdeztem örülhetne, hogy nem harapom le a fejét a helyéről.
|
|
