|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| oosakinana | 2011. 07. 23. 15:15:01 | #15314 |
Karakter: Jos Keort
Megjegyzés: (Ryumnak ~ Mora-nak)
- Nem rémlik, hogy valaha is ilyet mondtam volna neked! – lép elém dühösen és összehúzott szemmel. Csak nem irritálja, hogy legyőztem?
- Ha nem is nekem, de másoknak dicsekedtél effélével. Pech, picur, gyorsan terjednek a hírek – röhögök fel élvezettel, és el is érem vele, hogy teljesen elvörösödik, de azt hiszem inkább a dühtől, mint a becenevétől. Valamit motyog magának, de nem tudom, hogy mit. Majd kifaggatom róla később.
- Ne szállj el magadtól, legközelebb én nyerek! – jelenti ki és a kezembe nyomja a nyereményemet. Már húzná is vissza a kezét, de megfogom és visszarántom magamhoz. Villámló szemekkel néz rám és látom rajta, hogy örömmel megfojtana egy kanál vízben, de nem szabad. Jobb szórakozást találtam ki neki.
- Ha már a legközelebbi meccs emlegetésénél tartunk, mi lenne, ha annak egészen más tétje lenne? – hajolok teljesen közel arcához, mire kicsit megdöbben, és benne ragad a szó is. Kicsikémet figyelem, miközben próbálja összeszedni magát, hogy meg tudjon mukkanni.
- Mire gondolsz? – préseli ki magából egy kisebb idő után. – Az autómat nem szokásom feltenni!
- Nos… tedd fel magad – duruzsolom a fülébe, úgy hogy csak ő hallja. Szemei kikerekednek és hitetlenkedve néz rám, de akkor is meg fogom kaparintani magamnak ezt a srácot és remélem, rá fog jönni, hogy mennyire is komolyan gondolom a dolgokat.
- Ezt… nem gondolhatod komolyan! – naná, hogy azt hiszi hazudok. Miért nem lepődök meg?
- Csak nem attól félsz, hogy mégse tudsz legyőzni? – vigyorodok el. Akkor is ki fogom harcolni belőle, hogy feltegye magát. Kirántja kezét kezemből, amit most még engedek.
- Francokat! De ilyen hülyeségben akkor se fogadok! – mondja makacsul. – Ne nézz óvódásnak, nálam nem jön be az „úgy sem mered” féle beszólogatás.
- Oh, akkor sajnálatos, mert ha se a kocsidat, se a testedet ne teszed fel, nem tudsz olyat ajánlani, amiért megérné nekem ismét egy unalmas verseny – közlöm, és már fordulok is meg, hogy távozzak. Tudom, hogy nagyobb az önérzeted annál, hogy így hagyjon elmenni. Már csak várnom kell, hogy visszatartson. Három… kettő… egy…
- Várj! – na meg mondtam, hogy csak várni kell. Megtorpanok, mie felkenődik a hátamra. Hmmm. De jó kis teste van. Ez kelleni fog nekem, de nagyon is. Morogva lép hátra én meg megfordulok és vigyorogva nézek a képébe.
- Rendben, felajánlom magamat, a kocsimat nem veszélyeztetem. Viszont ha én nyerek, mit kapok? – nem tetszik neki a feltétel, de legalább valami jót fog kapni cserébe, de úgy is én nyerek és az ágyamban lesz egy éjszakára minimum.
- Nem mintha lenne esélyed, de mondjuk, megkapod a kocsim, meg az elismerésem. Rendben? – közel hajolok hozzá, de nem hajol el. Bátor kis figura az egyszer biztos. Biccent egyet, mire elvigyorodok, majd búcsút intve játékszeremnek megyek tovább a dolgomra.
Ahogy haza fele megyek, eszembe jut, hogy nem is tudom a nevét és azt tőle akarom megkérdezni. Visszamegyek, és megkeresve haverjait kérdezem meg, hogy merre laknak, mikor nem akarnak válaszolni keményebbre, veszem a dolgokat, és úgy dalolnak, mint a kis madarak, aminek igazán örülök.
Egyből visszaszállok a kocsimba és el is megyek a címre, ahol két kocsi van. Ez nekem nagyon gyanús. Kiszállok a kocsiból és látom, hogy az egyik már rajta fekszik, és többet szeretne. Na nem. Nem fogom hagyni, hogy bárki hozzá érjen. Ő az én kiszemeltem. Odaszaladok és leszedem róla a srácot, majd ahogy arrébb lököm, beveri a fejét egy kicsit az oszlopba és elveszíti az eszméletét.
A kicsike, ahogy fel néz rám nem kicsit meg van lepődve, hogy mit keresek itt, amin nem kicsit csodálkozok, mert én magam is meglepődök viselkedésemen.
- Te meg? – bukik ki belőle, de egy kisebb várakozás után még hozzá teszi. – Vagyis… kösz, de mit csinálsz itt?
- Nem kérdeztem meg a neved! – vigyorodok el. Látom, hogy mondani szeretne valamit, de nem tud, mert valami az eszébe jutott és egyből felpattanva kezd el szaladni.
- Picsába! – most már én is látom, hogy mit szeretne még pedig a kocsiját. Utána eredek, hogy segítsek megmenteni a szépségét, hogy tudjunk megint versenyezni és elnyerjem a jutalmamat.
A srác viszont addig el kezd vele fogócskázni, amíg én oda nem érek, de erre nincs sok lehetősége. Elzárom az egyik menekülési út vonalát, amíg a másikon megjelenik a szépségem. És végre ellátná a kis baját, ha az a hülye kerékkulcs nem lenne nála és nem hadonászna. Közelebb lépve megpróbálok neki segíteni.
Az első ütés elől el tudok ugrani, amit nekem szán, de a következőnél, már le kéne szerelni. A kicsike is próbálkozik, de neki sem nagyon akar menni. Egyszer csak belenyúlok és elkapom a kulcsot, de meg is járom, mert annyira nagy a lendülete, hogy a csuklómat el is kapja, amire összerándul az arcom, és legszívesebben elkiáltanám magam a fájdalom miatt, de inkább kihagyom. Nem akarok nagyobb örömet okozni a támadóknak, hogy sikerült egy kis repedést okozni a kezemben.
Kirántom a kulcsot, majd most már szépségemre hagyom a munka többi részét, addig én a kezemet fájlalva sétálok arrébb, hogy mint egy kutya, a sebeimet nyalogassam, ezen esetbe ellássam.
Ahogy kötözöm magam, csak annyit veszek észre, hogy két kocsi motorja felbőg és szépen kerékcsikorgással eltűnnek. Nem is telik bele sok idő, mire gyönyörűm, akinek még a nevét nem tudom, előttem terem.
- Jól vagy? – érdeklődik, mire ráemelem tekintetem.
- Ja, hogy ez? – emelem fel a kezem. – ne aggódj rendbe fog jönni, a kocsidnak viszont kell majd egy kis plasztikázás. – állapítom meg, mert nagyobb kárt nem tett benne, csak felületi sérüléseket okozott szerencsére.
- Rendbe fogom hozni. – jegyzi meg, kevesebb gőggel a hangjában, mint amikor megismerkedtünk. – Kösz a segítséget, de térjünk a tárgyra. Még is mi a fenének jöttél ige? Meg honnan tudtad meg, hogy itt vagyok? – már megint ezek a hülye kérdések.
- A haverjaidból vertem ki a címet és amint már mondtam a nevedre vagyok kíváncsi. – válaszolom, amire látom, kezd nőni a feje.
- Bántottad őket? – közelebb lépve próbál fenyegetni, de ekkor felállok és beállítanak kiáltozva.
- Ryu jól vagy? – szaladnak oda hozzá, de amikor meglátnak, kicsit megállnak én meg mérgesen nézek rájuk.
- Mondtam, hogy nem tőletek akarom megtudni a nevét. – morranok rájuk.
- Ne haragudj, csak aggódtunk érte. – magyarázzák, amire nagyot sóhajtok, meg inkább visszaülök, mert a kezembe is bele hasított a fájdalom.
- Veletek még számolok. – mutat haverjaira, majd rám néz. - Mataru Ryusuke a neve, de mindenki csak Ryu-nak hív. – mutatkozik be végre és mintha nem lenne annyira zabos, mint mikor azt gondolta, hogy összevertem a haverjait.
- Jos Keort. A becenevemet meg gondolom már hallottad. – mutat az arcán lévő sebhelyére.
- Valami rémlik. – nézi, majd felállok. És megpróbálom összeszedni magam.
- Megyek. – nézek a kocsijára. – Egy hetet kapsz, hogy rendbe szedd a kocsid és utána megtartjuk a versenyt. – ördögi vigyor jelenik meg a képemen, amint eltervezem, hogy milyen szépen fog nyögdécselni alattam.
- Nem kéne több idő a kezednek? – kérdezi, de látom rajta, hogy csak kifogásokat, meg menekülési útvonalat keresne a fogadás alól, vagy talán abban reménykedik, hogy meg gondolom magam?
- Ne aggódj rendben lesz. – kikerülök és elmegyek mellette, majd a füléhez hajolva még megjegyzem. – A szép testedre meg vigyázz, mert nem akarom, hogy bárki előttem meg kaparintson. – suttogom a fülébe, majd szépen még mielőtt magához térve válaszolna, elhúzom onnan a csíkot és szépen haza hajtok, bár a kezem piszkosul fáj. nem baj. Holnap bent meló helyen megröntgeneztetem.
~*~
Ahogy gondoltam valóban megrepedt az egyik csontom és azért fáj, amikor mozgatom. Eredetileg be kéne gipszelni, de úgy hogy vezetnék ma? Ma telt le az egy hetét a dolgok történése óta. Eddig nem vezettem, hiszen pihentetni kellett a kezemet.
Szépen a versenyre igyekszek. Váltani nehezen tudok. A kezemben annyi erő nincs, hogy keresztbe tegyem az ujjaimat, ami elég necces. Beállok a helyemre. Befásliztam még otthon, hogy egy kicsit tartson rajta.
Látom begurulni szépségemet és egyből odasétálok kocsija mellé.
- Látom megérkeztél. – nézek végiga kocsin. – és elég szépen ki is pofoztad a kocsit. – dicsérem meg.
- Mivel a testem a tét így ki kellett pofoznom, hogy le tudjalak győzni. – magyarázza, mire csak széles vigyor jelenik meg az arcomon.
- Helyes hozzá állás. – állapítom meg. – Akkor menjük a start vonalhoz és kezdjünk neki. – bólint egyet. Beszállok a kocsimba és már gurulunk is.
Beállunk, majd szépen beindítjuk a motorokat. A csajszi, aki indít, minket a felsője elől leveszi a melltartóját. Felemeli, végül, amikor elejti mindketten bele tapsunk a gázba.
Nagyon jó verseny. Megint fej-fej mellett haladunk. Látom megfigyelt előző meccsen, hogy vezetek, de lesz még itt meg lepetés. A kanyarokat elég jól vesszük be mind a ketten. Viszont az egyik kanyarnál gubanc van. Nem a kocsival, hanem a kezemmel. Nem tudom mozgatni és teljesen kipördülök, mire oldalasan csapódok az egyik beton oszlophoz.
A kezem eltört teljesen mozgatni sem bírom még az ujjaimat sem. A fejem is kicsit vérzik, mert bevertem az ablakba, de kit érdekel a fejem, amikor a kezem romokban hever? És még a kocsimat is elvesztettem. Bár kérdés, hogy ennyire sérülten kell-e neki. Majd kiderül, ha egyszer képes leszek kiszállni a kocsiból a fájdalom miatt.
|
| Mora | 2011. 07. 21. 16:36:59 | #15266 |
Karakter: Mataru Ryusuke (Ryu)
Megjegyzés: (Nanának)
Sértődötten ücsörgöm a műhely egyik sarkában elhelyezkedő fotelek és kanapék egyikében, meredten bámulva a tv képernyőjét. Én most megsértődtem, és kész! Persze két körülöttem tébláboló haverom is tisztában van ezzel, és nem győznek elnézést kéregetni. Mint a koldusok, komolyan!
- Ryu, hidd el, nem akartunk pletykát indítani, csak azoknak a köcsögöknek olyan nagy volt a pofájuk, hát mi is kijelentettük, hogy téged is nehéz lemosni a pályáról. Aztán ők meg szépen kiforgatták a szavainkat, és úgy adták tovább őket – magyarázkodik Akira már sokadszorra. Persze, tudom én, hogy nem okolhatom őket, de mióta a tegnapelőtti bulin benyögték ezt, nem száll le rólam a nép.
Pedig nem is én mondtam, ott se voltam éppen, és nem is hiányzott kihívás minden napra. Tegnap már levertem két pattogós hapekot, de ma este is lesz összezördülés, fenének se hiányzik még egy pár.
- Jól van, megbocsátok, de… hozzátok ide a fagyimat a fagyasztóból! – pillantok rájuk, mire Benkei vidáman lehuppan mellém, Akira pedig sóhajtva eleget tesz a „kérésemnek”.
Csakhogy hiába bocsátottam én meg, a vetélytársaim szinte személyes sértésnek vették a terjedő pletykát, és mikor este megérkezünk a megadott helyre, már kapásból ketten várnak kihívással. Kedvem támad a fejemet a motorháztetőbe verni, és nem a verseny miatt, azt imádom. De milyen ok már ez?
Végül egyszerre győzöm le a kettőt, és a kocsim állapotát vizsgálva, a laptopommal ülök le mellé, a kábalét a motorháztető alá kötve. Úgy nézem minden rendben, ez meg se kottyant neki, de azért nem árt még lefuttatni pár tesztet.
Közben néha-néha körbepislogok, és fancsali képpel állapítom meg, hogy megint kisebb banda vesz körül, de a felét nem ismerem. Eh… a siker átka, pech… De sírni nem fogok miatta.
- Mit akarsz itt idegen? – szólal meg, az egyik rajtam lógó srác. Az itt lévők közül, csak két legjobb barátom az, aki közel áll hozzám. A többi mind haszonleső, élvhajhász, figyelmet akaró személy. Így nem is tulajdonítok túl nagy jelentőséget a dolognak, továbbra is a kocsim állapotát figyelem a laptopomon.
- Vele akarok beszélni. – Hümm… ez már érdekesebb, azt hiszem nekem szóló dolog.
- Azt hisszük ez most lehetetlen. Senkikkel nem áll szóba. – Eh… ki kért személyi testőröket? Sóhajtva csukom le a gépemet, és moccanok meg.
- Még hogy senkikkel. Hát pedig ő a nagy senki – érkezik a lesajnáló, nevetéssel tarkított reakció. Mi a fene?! Morogva csúszok le a motorháztetőről, és tolom félre a nagyszájú „védelmezőmet”.
- Mit akarsz? – pillantok dühösen, az engem keresőre.
- Egy versenyt közted és köztem. Most. Tízezer jen a tét – ajánlja rögtön. Elgondolkodva mérem végig, nem rémlik, hogy láttam már. Pedig ha láttam volna, biztos emlékeznék rá. Kevés embernek van sárga konyaklencséje és sebhelye. Jóval magasabb nálam, izmos srác, széles vigyorral a képén.
- Rendben. Benne vagyok – egyezek bele, és visszalépek a kocsimhoz. A gépemet Benkei kezébe nyomom, és bepattanok a járgányomba, majd a starthoz gurulok.
- Sok sikert szükséged lesz rá – cukkol vigyorogva, cserébe bezsebelhet egy lesajnáló pillantást tőlem. Beizzítom a motort, és mikor a lenge öltözetű csaj elindítja a versenyt, beletaposok a gázba.
Csikorgó kerekekkel indulunk neki, és szinte fej-fej mellett haladva érjük el az első kanyart. Ott azonban ő veszi át a vezetést, olyan közel húzva el a fal mellett, hogy még én is megijedek, pedig szinte nem is ismerem a fék fogalmát.
A gond viszont az, hogy hiába érem be mindig az egyenes szakaszokon, a kanyaroknál rendszerint előnyre tesz szert, így a mérkőzés veszettül szoros, az utolsó pillanatig. A célegyenesben benyom egy kis nitrót, és hiába teszem én is ezt, az a pár méternyi előny, az ő javára billenti a mérleget.
Csak pár másodpercnyi eltéréssel fékezek be a célnál mellé, és dühösen csapok rá a kormányra, majd rögtön elnézést is kérek kis kocsimtól. Ez nem az ő hibája, a srác tényleg jó. Pufogva szállok ki a kocsiból, előhalászva a pénzt az ülés alól, és felé lépek.
- És még te nevezed magad a pályaördögének? – kérdezi gunyorosan, és nevetésben tör ki. Pff… de behúznék neki, csak nagyon úgy néz ki, hogy erősebb nálam, nem lenne szerencsés. És mégis mit mondtam én? Mikor? Kinek?
- Nem rémlik, hogy valaha is ilyet mondtam volna neked! – lépek elé, dühösen összehúzott szemekkel. Utálok veszteni, de el kell ismernem, hogy tisztességesen, és nagyon jól versenyzett.
- Ha nem is nekem, de másoknak dicsekedtél effélével. Pech, picur, gyorsan terjednek a hírek – röhög fel, kiélvezve, hogy a becenevet hallva, kipirulok a dühtől. Egyáltalán nem szokásom dicsekedni, így ez csak egyet jelenthet.
- Kinyírom a srácokat! – morgom magam elé, majd ismét az előttem álló felé fordulva, neki címezve folytatom. – Ne szállj el magadtól, legközelebb én nyerek! – jelentem ki, a kezébe nyomva a nyereményét. Húznám vissza a kezem, de ujjai a csuklómra fonódnak, és visszaránt magához.
Villámló szemekkel nézek fel rá, de csak gunyorosan elvigyorodik.
- Ha már a legközelebbi meccs emlegetésénél tartunk, mi lenne, ha annak egészen más tétje lenne? – hajol az arcomhoz, bennem rekesztve a levegőt. Fogalmam sincs miért, de a szívverésem felgyorsul, és legszívesebben menekülnék a közelségéből. Túlságosan zavarba hoz, ez nem korrekt.
- Mire gondolsz? – préselem ki magamból az egyszerű kérdést, ami mégis bonyolultnak tűnik jelenleg. – Az autómat nem szokásom feltenni!
- Nos… tedd fel magad – duruzsolja, hogy csak én halljam. Kikerekednek a szemeim, és úgy nézek fel rá, mint aki kísértetet látott. Pedig ő nagyon is eleven. Túlságosan is…
- Ezt… nem gondolhatod komolyan! – bukik ki belőlem, mikor végre megtalálom a hangom.
- Csak nem attól félsz, hogy mégse tudsz legyőzni? – vigyorodik el szélesen, én pedig összeszedve magam, dühösen rántom ki kezemet az övéből, szerencsére elenged.
- Francokat! De ilyen hülyeségben akkor se fogadok! – hadakozok makacsul. – Ne nézz óvódásnak, nálam nem jön be az „úgy sem mered” féle beszólogatás.
- Oh, akkor sajnálatos, mert ha se a kocsidat, se a testedet ne teszed fel, nem tudsz olyat ajánlani, amiért megérné nekem ismét egy unalmas verseny – közli, unott hangot megütve, és már fordul is meg, hogy távozzon.
Ezt egyszerűen nem hagyhatom ennyiben. Megalázott, vissza kell vágnom, egy új versenyben! Tekintetem a kocsimra rebben, és végül fogcsikorgatva szorítom ökölbe a kezem.
- Várj! – szólok utána, és lépek is. Rögtön megtorpan, mintha számított volna erre, de így felkenődök a hátára, és mikor morogva hátrálok pár lépést, vigyorgó képével találom szemben magam. Ez a srác tökéletesen ért hozzá, hogy tolja fel bennem a pumpát.
- Rendben, felajánlom magamat, a kocsimat nem veszélyeztetem. Viszont ha én nyerek, mit kapok? – érdeklődök kissé elégedetlenül. Nem igazán tetszik a feltétele, hiába néz ki jól, nem szoktam bárkivel összefeküdni.
- Nem mintha lenne esélyed, de mondjuk megkapod a kocsim, meg az elismerésem. Rendben? – hajol az arcomhoz, én pedig összeszedve magam, nem hátrálok el, csak biccentek. Elégedetten elvigyorodik, és búcsút intve, távozik.
Francba már!
Zsörtölődve sétálok vissza a kocsimhoz, aminek a motorháztetőjén ücsörögve, már Akira és Benkei vár. Látják rajtam, hogy nincs túl jó kedvem, am nálam eléggé ritka, így egymásra nézve, leugranak elém.
- Hé, egy vereség nem a világ vége, Ryu! – csap a vállamra Benkei.
- Az nem is, de ha a következőt is elvesztem… Eh, fenébe, és mindezt azért, mert nektek muszáj volt azt híresztelnetek, hogy legyőzhetetlen vagyok! – pillantok rájuk neheztelőn, mire zavartan túrnak a hajukba, és bocsánatkérően sandítanak rám.
- Gomenasai, Ryu, nem hittük volna, hogy ilyen hamar szájra veszik a dolgot, és így átírják – mentegetőzik Akira. Sóhajtva legyintek, és a kocsihoz caplatva, bepattanok.
- Hazamentem, majd gyertek ha meguntátok a bulit – mondom halkan, és már lépnék a gázra, mikor eszembe jut valami. – Kivel versenyeztem?
- Errefelé úgy hívják, hogy Sebhelyes – feleli Benkei. – De az eredeti neve Jos valaki… Holland asszem.
- Kösz – mosolygok rá, jóval élénkebben. Ugyan mitől félek, hisz már versenyeztem egyet vele, ismerem a stílusát. Legközelebb több esélyem lesz! Addig is tuningolom még kicsit a kocsikámat!
- Mentem – intek a többieknek, és kifarolva a tömegből, hazafelé veszem az irányt.
Már hajnali kettő körül járhat az idő, de én még mindig a műhelyben tevékenykedek. Az egész kocsin elvégeztem a karbantartási tesztet, és a polírozást, festés javítását is megcsináltam. Pár helyen elkaptam az utca felszereléseit, meg a másik srác kocsiját is, az előzések próbálkozásnál.
A garázs előtt motorzúgás hangzik fel, és ha jól saccolom, ketten vannak. Ami fura, mert Benkei és Akira egy kocsival ment el. Biztos nem nyertek el autót, nem akartak ma versenyezni.
Megtörlöm kissé még festékes kezemet, és a garázsajtó távirányítóját előkotorva, felnyitom. Basszus, ez nem volt a legnyerőbb ötlet, előbb meg kellett volna néznem, kikkel van dolgom. A vesztesek többnyire nem gratulálni mennek ebben a világban a győzteshez.
- Mondtam, hogy még egyedül van! – pattan ki a kocsiból, az egyik ipse, akit ma győztem le. – Így nevetségesen könnyű dolgunk lesz, hiába vezet jól, ő legkisebb a haverjai közül! – röhög fel, és a másik sofőr is előmászik.
- Mi a francot akartok itt éjjel? – pillantok rájuk rosszat sejtve, és nem is kell csalódnom, az egyik rögtön elém érve, behúz nekem. Fel kellett volna készülnöm erre, mégis váratlanul ér, és hátraesek. Pattannék fel, de a csípőmre ülve nyom vissza, kezeimet oldalra szorítva.
- Menj intézd el a kocsiját! Sajnos elvinni nem tudjuk, de elintézhetjük, hogy ne versenyezzen vele egy ideig! – szól a garázs felé caplató társának, majd felém fordul. – Én meg téged veszlek kezelésbe – hajol az arcomhoz, és rögtön támad egy olyan sejtésem, hogy nem csak verésre gondol.
Dühösen próbálom lelökni magamról, de erősebb nálam, nem mennék sokra, ha hirtelen nem teremne mellettünk valaki, és rántaná le rólam.
Levegő után kapkodva, nagy szemekkel nézek fel a holland srácra.
- Te meg? – bukik ki belőlem, majd azért kiegészítem. – Vagyis… kösz, de mit csinálsz itt?
- Nem kérdeztem meg a neved! – vigyorodik el. Nincs időm közöli vele, hogy ha a címemet megtudta kérdezni, a nevemet miért nem, mert eszembe jut a másik ürge, aki a kocsimat célozta meg.
- Picsába! – tör ki belőlem, és rögtön rohanok, hogy megvédjem életem értelmét. Jos-sal utána is lesz időm tárgyalni.
|
| oosakinana | 2011. 06. 02. 10:14:43 | #14019 |
Karakter: Jos Keort
Megjegyzés: (Vetélytársnak)
Éppen a munkámat végzem tisztességesen. Embereknek segítek és szolgálom ki őket. Mintha a szolgájuk lennék vagy mi a nyavalya. Nem éppen a legjobb meló számomra, de nem tudok mit csinálni. Szükségem van a pénzre és jól megfizetnek érte.
Viszont az esti kis versenyre nagyon fáj a fogam. Kéne valami jó kis lóvét szerezni, mert már kezd fogyóba lenni a kis Hondámnak meg kell a tuning rendesen a benzinről ne is beszéljünk. Nem akarom, hogy a kis szépségem megharagudjon rám, mert szépen kell ma mennie.
- Sebhelyes. – hallom egyik hülye versenytársam hangját.
- Mit akarsz itt Junsuke? – teszem fel a kérdést és tovább ügyködök.
- Csak azt rebesgetik a madarak, hogy ma este lesz egy érdekes emberke a versenyen. – mondja, mire kicsit fejbe kólintom.
- Nem meg mondtam, hogy ilyennel itt ne zargass? Ha megtudják, hogy versenyzek lőttek a melómnak. – mondom halkan, de körbe nézek, hogy mi a helyzet.
- Tudom. Tudom, de feltétlenül ki kell hívnod. Úgy véli, hogy legyőzhetetlen.
- Te véletlenül nem rólam beszélsz? – vonom fel a szemöldökömet.
- Dehogy. Tudom, hogy te holland vagy, de ő Japán. – nocsak. Kezd érdekesen alakulni.
- Hmm. Majd megnézem este, hogy mennyire is verhetetlen. Majd alaposan megmutatom neki, ki az utak királya. – morfondírozok. – De most tünés. Dolgozok. – rakom ki, amire csak tovább vigyorog, és már megy is a dolgára.
Meg kell néznem magamnak ezt a japán figurát. Még hogy ő a legyőzhetetlen, majd megmutatom neki, hogy mit bír az én kicsikém és mit fogok vele csinálni.
Amint vége van a melónak, hazasétálok. Munkába nem szeretek kocsival jönni, mert félő, hogy ellopják, vagy tönkre teszik, ami nem lenne szerencsés, főleg, ha azzal akarok versenyezni este és pót kerek sincs, ha defektet kapnék.
Amint haza esz a penész a garázsba sétálok.
- Szia kicsikém. Remélem, jól érzed magad. Ma megyünk szépen versenyezni egyet. – simítom végig a tűzpiros Hondámat. A szemem is szinte csillog, ahogy ránézek. – Nem sokára jövök szerelmem. – bemegyek a házba.
Elmegyek, gyorsan lerendezem a sorsomat. Megfürdök és tiszta ruhát is felveszek, meg amiben versenyezni szoktam. Beszállok a kis Hondába és már megyek is a verseny helyszínére, amit sms-ben kaptam meg, hogy merre lesz.
Amint megérkezek, körbe nézek. Jó nagy buli van, a zene tombol, bármerre fordítom a fejemet, és még szép pipik is vannak. Hmmm. Érdekes a dörgés. Rá is cuppannék egyre, ha nem lennék tisztába hova tartozásommal, és hogy a pasikat szeretem.
Beállok a helyemre, majd kiszállok. A motorháztetőre ülve lesem az ellenfeleket, amikor megjelenik Junsuke.
- Szevasz Sebhelyes. – köszön, mire kezet fogok vele.
- Cső. Na merre van az a nagyképű? – kérdezi, miközben a kezemet kötözgetem.
- Ott van azzal a Mitsubishi-vel. – mutat arra az irányra, amire vigyor telepszik a képemre.
- Hát akkor látogassuk meg. – leszállok, majd rábízom a kocsimat Junsuke-ra. Ő tudja mennyire pipa tudok lenni a kicsikém akármilyen kárára.
Odasétálok és látom, hogy pár haverja már körbe is veszik.
- Mit akarsz itt idegen? – hallok egy teljesen más hangot, ami nem a szépséghez tartozik, akit már pedig az előbb olyan szépen megnéztem.
- Vele akarok beszélni. – mutatok a hátuk mögé.
- Azt hisszük ez most lehetetlen. Senkikkel nem áll szóba. – mondja fellengzősen, amire csak nevetni támad kedvem.
- Még hogy senkikkel. Hát pedig ő a nagy senki. – mondom tovább nevetve, mire végre előbújik.
- Mit akarsz? – kérdezi és látom a dühöt a szemébe.
- Egy versenyt közted és köztem. Most. Tízezer jen a tét. – ajánlom neki a tétet, amire mintha elgondolkodni látnám és végig is mér alaposan.
- Rendben. Benne vagyok. – mondja, és a kocsijához megy. Én sem teszek másképpen.
Beszállok az én kicsikémbe. A célhoz gördülünk mind a ketten, majd intek a kis japónak.
- Sok sikert szükséged lesz rá. – cukkolom vigyorogva, mire csak egy ronda nézést kapok, de még így is túl helyes. Beteszem szépen harmadikba a szépséget, és amikor a kis csaj elindít, már tapossuk is a gázt.
Nem kicsit kifüstöl a kerekem, de ő sem kíméli a sajátját. Hát ilyen ez az ilyen. Nyomatjuk és a kanyarok nagyon jól jönnek. Olyan közel kerülök a falakhoz, hogy senkinek nem lenne esélye belsőíven előzni max külsőn, de úgy meg nincs értelme, mert nem érne utol.
Nagyon szoros a mérkőzés és meg kell hagyni tényleg nem kezdő az emberke, de még mindig nem ér fel hozzám. Nem hiszem, hogy lett volna balesete, amiből megtudná, hogy mennyire is lehet közel menni egy falhoz. Még kis fiatalka. Fél a falfogalmától.
Sorban tudjuk le a kanyarokat, mire végre behajtunk a célegyenesbe. Megpróbál beparkolni mellém, de hát ki a fene hagyná, amikor az utolsó előtti kanyarnál vettem át a vezetést. Nem fogom visszaadni egykönnyen. Tovább hajszolom a kicsikémet és végül egy kis nitrót adok neki. Lehagyom, de pár másodperc múlva követ is. Belépek a célba és megnyerem a versenyt. Elég szoros volt és meredek, de engem nem győzhetnek le.
Nagy por és füstfelhő közepette szállok ki a járgányomból, mire ő is kiszáll, de látom elég nagy a feje.
- És még te nevezed magad a pályaördögének? – kérdezem fellengzősen és kigúnyolva, amire csak röhögésben török ki. Remélem, meg fogja gondolni, hogy miket terjeszt szét komolyabban magáról, mert rá fogok cáfolni. Bár ha azt mondja, hogy mennyire helyes és szexi, arra csak helyeselni tudok. Szívesen látnám az ágyamban én is egy menetre.
|
|
