|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| oosakinana | 2011. 06. 07. 08:50:11 | #14123 |
Karakter: David Leonel
Megjegyzés: (Rose-nak ~ Darkrukianak)
Boldog születésnapot
- Hát ezek után nem a barátnőiddel, hanem csak a barátnőddel fogsz szeretkezni. De ha mégis, akkor teszek róla, hogy ne tudj senkivel sem. – mondja komolyan, de még is viccelve.
- Á, szóval féltékenykedős vagy. – állapítom meg mosolyogva, mire hozzám bújik, és fejét mellkasomra hajtja.
- Csak egy kicsit. Mondjuk úgy, hogy ami az enyém, azt nem eresztem. – érzem, ahogy ujjával köröcskéket rajzol. Puszit adok homlokára, miközben a hátát simogatom. – És te mostantól az enyém vagy – jelenti ki a szemembe nézve.
Ahogy figyeljük, egymást nem mondunk semmit. Tetszik ez a határozottság benne. Pár perc elteltével viszont ajkaink összeforrnak. Miután elvállunk felnevetek, majd magamhoz ölelem szorosan. Most tényleg valóban boldog vagyok és ezt egyedül csak Rose-nak köszönhetem. Kapok egy kis csókot a nyakamra, kulcscsontomra, meg mellkasomra és minden hova, ahol csak ér így ölelésemben.
- Jó volt? – kérdezem tőle és remélem, végre visszatér a valóságba, mert mintha nagyon elkalandozott volna.
Lábát átveti combomon és fejét megint mellkasomra teszi.
- Igen, az volt. Bár, először kicsit talán féltem. Bár úgy tudtam, hogy fáj, mégis én nem éreztem fájdalmat, csak melegséget, kéjt és vágyat. – mondja őszintén és érzem, hogy megremeg karjaimban. – És neked? – az őszinte hangot félénk hang váltja fel.
- Elmondhatatlanul jó érzés volt – válaszolom, mire hatalmas mosoly jelenik meg az arcán.
Egy darabig még beszélgetünk és élvezzük egymás társaságát, majd megbeszéljük, hogy elmegyünk fürdeni. Ő felül, mire én kiszállok az ágyból és elindulok keresni valami ruhát, amit fel tudok venni, mert kicsimnek már adtam.
Amint megtaláltam és a fürdő felé veszem az irányt, kincsem jelenik meg kezeit nyakam köré fonja és szenvedélyesen csókol meg, amit örömmel viszonzok.
- Nem lehetne még egyszer? – néz mélyen a szemembe, de elég szépen el is pirul, ahogy felteszi kérdését.
- De kis mohó vagy – mondom mosolyogva, miközben végig simítok haján. kipirulva és ködös tekintettel néz szemembe.
Bemegyünk együtt a fürdőbe és ott töltünk együtt még egy szenvedélyes szeretkezést, ami nekem is jól esik, hiszen régen voltam már együtt nővel, de nekem Rose nem csak a szex miatt kell, hanem ön maga miatt.
~*~
Másnap reggel mikor felébredek, látom, kincsem még alszik, amin elmosolyodok, és kicsit megsimogatom arcát. Teljesen kimerítette az éjszaka történtek. Adok egy lágy puszit is neki, majd kimegyek a konyhába. Készítek egy kis reggelit, majd egy kis rózsával megspékelve tálcára teszem és beviszem.
Mivel mint átlagba a pasik nem nagyon tudok főzni így csak pár szendvics telik tőlem, de azért remélem, hogy ízleni és tetszeni fog neki. Leteszem az éjjeli szekrényre, majd bemászva hozzá kezdem el csókolgatni a vállát és a hátát, miközben simogatom.
- Hmmm. Ez finom. – jegyzi meg, amire csak elmosolyodok. – Még öt percet kérek. – suttogja, de nem fogom sajnos megadni, hanem inkább tovább csókolgatom.
- Pedig van finom reggeli neked. – mondom kedvesen és tovább csókolgatom, amire végre kinyitja a szemét. Hátára fekszik, és felém néz.
- Biztos finom, de valaki az éjszaka kicsit kifárasztott. – mondja mosolyogva és nyújtózkodik egyet, mire oldalán simítok végig és mellére adok puszit.
- Mert valaki telhetetlen volt. – suttogom, majd befekszek mellé, mire hozzám bújik. – De attól függetlenül fergeteges volt és imádtam. – mondom őszintén, mire felnéz rám és végre megkapom édes reggeli csókomat. Olyan jó lenne mindig érezni és ölelni magamhoz.
Megreggelizünk együtt egymást etetve. Nagyon jó végre boldognak és szerelmesnek lenni. Nem tudom mikor voltam utoljára ennyire szerelmes és ennyire boldog. Viszont a boldogság is véget ér egyet, mert kicsim megszólal.
- Ne haragudj, de Haza kell mennem. – mondja, amire csak ránézek.
- Rendben, de elkísérlek. – mondom mosolyogva. – utána úgy is mennem kell dolgozni, de mit szólnál ha este találkoznánk? – teszem fel a kérdést.
- Örömmel. – mondja mosolyogva, majd egy csókot kapok, végül kiszáll az ágyból és elkezdi venni a ruháit, de túl tökéletes a teste és az idő, ahhoz hogy így eltudjam engedni így odamegyek hozzá pont mikor a melltartóját veszi fel és megölel.
- Biztos, hogy fontos menned? – kérdezem, miközben simogatom és csókolgatom.
- David. – mondja mosolyogva, majd megfordul az én kezem meg egyből formás fenekére siklik. – Neked is dolgoznod kell meg nekem is. – mondja, amire csak nagyot sóhajtok.
- Nem akarlak elengedni. – suttogom és megcsókolom.
Egy ideig még szenvedek, mert nem akarom elengedni, de a végén csak felöltözünk mindketten. Kincsemet hazakísérem, ahol egy szenvedélyes csók kíséretében válunk egy egymástól, de megbeszéljük, hogy már mennyire várjuk a délutánt, hogy találkozhassunk. Nagy nehezen ott hagyom kincsemet és elmegyek dolgozni, mert valamiből élni is kell, na meg kincsemet is meg kell lepni valamivel. Mondjuk, eleinte egy csokor vörös rózsa küldemény megteszi.
Fel is hívom a virágárust, hogy egy csokor vörös rózsát vigyenek ki most azonnal a megadott címre. Mikor el van intézve, mosolyogva, boldogan és fülig szerelmesen megyek dolgozni ahol mindenki, megcsodál, de nem érdekel. A boldogságomba senki nem fog belerondítani.
|
| darkrukia | 2011. 06. 05. 14:34:57 | #14075 |
 Karakter: Rose Blue
Megjegyzés: (Davidnek)
Pár pillanatig, csak lemerevedve állok ott, majd látom, ahogy kinyitsa mogyoróbarna szemeit és egyenesen az enyémekbe néz vele. Ha lehet mégjobban elpirulok és próbálok nem arra figyelni, milyen kívánatosan néz ki. Istenem, feláll és idelépked elém, azzal a hódító mosolyával. Csak most jövök rá, hogy lehet azt hiszi leselkedtem. Mondjuk részben ígyis van,... de ha egyszer annyira tetszik.
Észreveszi, hogy hátrálok előle és megszólít:
- Kérlek, ne menj el! – néz rám kérlelően és elkapja a kezem. Átölel és ajkait az enyémeknek nyomja. Az érzéstől megremegek és lágyan viszonzom a csókját. Ki tudna neki nemet mondani?!
Aztán azt érzem, hogy eltűnik a lábam alól a föld és David öléből az ágyába kerülök. Belenézek szemeibe, hátha ki tudom olvasni mit tervez, de csak valami felismerhetetlen csillogást látok bennük.
- David – suttogom, de puha ujját ajkaimon érezve hallgatok el.
- Ssssss. Minden rendben lesz. Vigyázni fogok rád, ígérem. – suttogja lágyan. Miért kéne vigyázni rám?
Egy sóhajt hallok, majd látom, ahogy elkezdi felvenni az alsóját. Tényleg, hisz eddig teljesen meztelen volt, na most kezdhetek pirulni.
- David – feltápászkodom és ránézek. – Mit csinálsz? –kérdem végre meg azt, amit már az előbb is akartam.
- Nem akartlak megijeszteni, meg látom, hogy félsz – mondja halkan és némi felajzottsággal.
Na várjunk. Miért kéne, nemet mondanom, meg félnem ettől, hiszen olyan nagyon kedvelem, hogy azt el sem tudom mondani. Tudom, hogy nem bántana, nem is feltételezném ezt róla. És azt sem akarom, hogy szomorú legyen.
Kényelmesebben elfészkelődök az ágyon, magamhoz hívom. Amint idejön, elkapom a kezét és magamhoz húzva egy szenvedélyes, mégis gyengéd csókkal marok ajkaira. Hátra dőlök és tarkójánál fogva húzom magamra. De ő megszakítja a csókot és kérdőn néz rám.
- Szeretnéd? – Méghogy szeretném! Már azóta szeretném, hogy lent a nappaliban megcsókolt.
Válasz helyett csak még egy csókot adok neki. Ahogy látom, ezt igennek vette, mert hevesen kezd el megszabadítani a ruháimtól és magát is a feleslegessé vált bokszertől. Majdnem, hogy falja ajkaimat és a kezei mellemnél kalandoznak. Gyengén kezdi el maszírózni őket, majd ajaival is hint rá egy csókot, mire kellemes sóhaj hagyja el ajkaimat. További csókokkal áraszt el és kezével lent is kényeztetni kezd, amire apró nyögések hagyják el ajkaim. Érzem, ahogy ujjaival belémhatol. Már nem tudom megállni, hogy minden mozdulatánál ne hagyja el egy nyögés vagy sóhaj ajkamat. Elhajol tőlem, ködös tekintettel nézem végig, ahogy elővesz egy óvszert és felhúzza magára. Elpirulok és kicsit szétteszem a lábam, ő egy kisebb lögéssel hatol belém, amire kéjesen nyögünk fel. Megborzongok, ahogy ez a hang elhagyja ajkait. Érzem, a vágyát, ami feszít, és mégis, olyan jó érzés. Lüktet és teljesen kitőlt. Tekintetét az enyémbe mélyeszti és lassan kezd el ringatózni. Arcom kipirul és kissé gyorsabbanveszem a levegőt. Ahogy a vágyaink nőnek, a tempónk is gyorsabbá válik. Nyakamat kezdi csókolgatni. Átölelem és gyengén karmolászom hátát.
Érzem, hogy élvezi, hogy egyre jobban feszíti a vágy. Leírhatatlan érzés szalad végig testemenés elönt a melegség. Vele eggyütt lépek át a gyönyör kapuján és elönt az elégedettség.
Megcsókol és kicsússzan belőlem, majd mellém fekszik. Ebben a pillanatban melegség járja át mellkasom és miután eltüntette magáról az óvszert és megcsókol szenvedélyesen, amit viszonzok, szorosan hozzábújok.
- Örülök, hogy velem vagy és a bartátnőmnek mondhatlak. – Barátnőnek? Akkor most járunk? Istenem, bár minden nap vele lehetnék és érezhetném. Azt hittem, ezekután rám sem néz majd. Meglepődve nézek rá, de ahogy ezt kimondta, boldogság töltött el. – Csak a barátnőimmel szoktam szeretkezni. – A hangja őszinte és a csókjai olyan édesek, hogy elhinnék neki most bármit.
Egy darabig döbbenten nézek rá, majd elmosolyodom.
- Hát ezek után nem a barátnőiddel, hanem csak a barátnőddel fogsz szeretkezni. De ha mégis, akkor teszek róla, hogy ne tudj senkivel sem. – mondom komolyan, mégis a hangomban apró viccelődéssel.
- Á, szóval féltékenykedős vagy – mondja szintén mosolyogva. Odabújok mellé és arcomat a mellkasára hajtom.
- Csak egy kicsit. Monjuk úgy, hogy ami az enyém, azt nem eresztem. – ujjaimmal köröcskéket rajzolok hasára, ő meg megpuszilja a homlokom és hátamat simogatja. – És te mostantól az enyém vagy – jelentem ki és szemébe nézek. De nem látok benne semmi ellenkezést. Még egy ideig csak egymás tekintetét tanulmányozzuk, majd az ajkunk egyszerre ér össze és egy szenvedélyes, mégis lágy csókkal ajándékozzuk meg egymást. Amint vége szakad a csóknak, felnevet és még jobban magához ölel. Megborzongok hangjától, jó értelemben és adok egy kissebb csókot nyakára, majd kulccsontjára, majd mellkasára és mindenhova, ahol csak elérem így az ölelésében.
Itt fekszem meztelenül Davis Leonel mellett –aki szintén meztelen- és ráadásul ilyen szorosan ölel én meg csókolgatom. Hát hova kerültem én, a mennybe? Határozottan ott érzem magam.
- Jó volt? – kérdi, amivel megszakítja gondolkodásomat.
Kényelmesen átvetem a lábam combján és visszahajtom a mellkasára fejem.
- Igen, az volt. Bár, először kicsit talán féltem. Bár úgy tudtam, hogy fáj, mégis én nem éreztem fájdalmat, csak melegséget, kéjt és vágyat. – mondom őszintén és ahogy visszagondolok az érzésekre, megremegek karjaiban. – És neked? – kérdem félénken.
- Elmondhatatlanul jó érzés volt – mondja, amire egy nagy mosoly terül szét arcomon.
Egy darabig még pihenünk és élvezzük egymás közelségét, majd mondja, hogy menjünk fürdeni. Bólintok és elengedjük egymást. Ülő helyzetbe fészkelődöm és mikor leszáll az ágyról végignézek rajta. Megint valami furcsa érzés jár át és már majdnemhogy üvölt a fejemben a gondolat, hogy ugorjak rá.
Arra eszmélek, hogy előtte állok és átkarolom nyakát, majd érzéki csókot lehelek ajkára.
- Nem lehetne mégegyszer? – kérdem szemébe nézve. Kicsit elpirulok, magamat hoztam most zavarba ezzel.
- De kis mohó vagy – mosolyog rám és végigsimit hajamon. Kissé ködös tekintettel nézek rá. Arcom kipirult és a levegőt is kicsit kapkodva veszem.
|
| oosakinana | 2011. 05. 29. 15:53:50 | #13936 |
Karakter: David Leonel
Megjegyzés: (Rose-nak ~ Darkrukianak)
Érzem, ahogy elkezdi lágyan viszonozni csókomat, ami nagyon jól esik így még jobban csókolom. Annyira finom és édes csókja van, hogy képtelenség nem csókolni. Érzem, ahogy kezeivel hajamba túr. Annyira lágyan és finoman, hogy mindjárt megveszek érte. Érezni akarom még jobban. Szükségem van rá, de nagyon. Fokozom szenvedélyességemet, ahogy csak tudom, mire jobban beletúr hajamba és viszonozza minden mozdulatomat.
Csókunknak levegőhiány vet véget. Lihegve nézünk egymás szemébe. Annyira gyönyörű el sem hiszem, hogy a karjaim között tartom és itt van velem ebben a pillanatban. Mintha egy álomban lennék, de olyan álomban, amiből nem akarok felébredni.
Ő is hasonlóan érezhet, mert kezeit arcomra teszi, amire elmosolyodok és a füléhez hajolva suttogom neki a szavakat:
- Ez a valóság! – közel hajolok hozzá és megint birtokba veszem édes ajkainak ízét, amit soha nem leszek képes megunni egy pillanatra sem.
Egy hirtelen vezérelt ötlettől felkapom a karjaimba és lefektetem az ágyra. Felé támaszkodok, és megint ajkait csókolom. Nem bírok meglenni nélküle annyira ízletes, hogy egyszerűen képtelen vagyok nélküle élni egy pillanatra is. Érzem, hogy hátamat simogatja, mire én a póló alatt simogatom minden fele, majd szépen lassan kibújtatom belőle. A szemébe nézve látom, hogy nagyon vágyik rám, akár csak én rá. Megölel, mire én is megölelem és szorosan ölelve a másikat élvezzük a pillanatokat és egymás közelségét is, miközben forrótestünk összeér.
Tovább simogatjuk és csókolgatjuk a másikat. Nagyon húzzuk a másik agyát, de az enyém nagyon is meglétszik. Farkam már meredezőben van, és alig várja, hogy végre valami izgalmas is történjen a mai este folyamán.
- Fel kell hívjam anyáékat. – suttogja, miközben éppen a nyakát halmozom el édes csókjaimmal.
- Csak nyugodtan – mondom neki nyugodtan, de a nyakát még mindig tovább ostromlom.
- David, nincs nálam telefon. – mondja, mrie nagyot sóhajtva ülök fel és hagyom, hogy tudjon menni. Kapok egy édes csókot ajkairól, majd telefonját felkapva intézi el amit el kell.
Én addig felmegyek a szobámba. Hangulatvilágítást csinálok, majd leveszek magamról mindent. Nem bírok tovább a bokszerben maradni. Csak fekszek. Kezem mellkasomon van, és néha meg simítom. Behunyom a szememet és Rose-t képzelem el, hogy velem van és ő is hasonló képpen meztelenül és felizgulva vágyakozik rám. Már a gondolattól majdnem elsülök.
Egyszer csak érzem, hogy valaki figyel. Kinyitom a szememet, majd meglátom az ajtóba legyökerezve. Felállok és mosolyogva odasétálok hozzá, mire megpróbálna menekülni.
- Kérlek, ne menj el. – kérlelem és megfogom a kezét, majd magamhoz ölelve csókolom meg, hogy ne tudjon válaszolni. Érzem, hogy remeg karjaim között. Felkapom az ölembe, majd az ágyhoz viszem és elfektetem rajta, mire a szemembe néz.
- David. – suttogja, mire csak ujjamat ajkaira teszem.
- Ssssss. Minden rendben lesz. – suttogom. – Vigyázni fogok rád, ígérem. – suttogom, de még mindig nem látom, hogy meg lenne kellő képen nyugodva. Nem tudom így megtenni vele, hogy látom fél és nem bízik meg bennem.
Nagyot sóhajtok, majd leszállok róla és felveszem a bokszeremet.
- David. – felül és rám néz. – Mit csinálsz? – kérdezi, mire ránézek.
- Nem akarlak megijeszteni, meg látom, hogy félsz. – mondom halkan. Le kell valahogy nyugtatnom magam.
- Gyere ide. – hív magához, mire odamegyek hozzá. Megfogja a kezemet és lehúz magához, ajkaim után kapva, majd elfekszik és már megint felé kerülök. Szóval ő is szeretné? Megszakítom a csókot és szemébe nézek.
- Szeretnéd? – kérdezem tőle,d e nem válaszol, csak megint megcsókol. Ezt igennek veszem. Nem is kell több. Leveszem róla a ruhákat egyből. Majdnem hogy tépem, de azért még türtőztetem. Magamról is lekerül hamar a bokszer, ami már nagyon felesleges.
Tovább csókolom, majd kezem melleire tévednek, amiket elkezdek masszírozni. Elhagyva ajkait veszem csókjaimat melle irányába. Amint leérek, megcsókolom édes halmait, amire felsóhajt és engem az őrületbe kerget.
Tovább csókolom édes melleit, miközben kezem lesiklik ágyékára, amit simogatni kezdek. Nagyon nedves ő is, akkor ő is vágyik rám ezek szerint, csak kicsit megijedt az előbb látottaktól? Majd kiderül idővel minden. Tovább simogatom, mire nyögések sorozata hagyja el ajkait. Nagyon édes és finom. Ujjaimmal beléhatolok, amire felnyög.
Még egy kicsit tovább kényeztetem és mozgatom benne ujjaimat, de a nyögései teljesen az őrületbe kergetnek. A fiókból kiveszek egy óvszert, majd felhúzom. Rose bejáratához helyezem magamat, majd egy lökéssel hatolok belé, amire mindketten kéjesen nyögünk fel. Erre vártam egész éjszaka, hogy ez megtörténjen, és most itt van megtörtént minden. Ennél boldogabb nem is lehetnék.
Lassan kezdek el mozogni benne, miközben mélyen nézek szemébe. Annyira gyönyörű. El sem hiszem, hogy ő mostantól az enyém. Fokozom a tempót, majd nyakához hajolva kezdem el csókolgatni, miközben magához ölelve markolja a hátamat, ahogy egyre jobban az élvezetek felé hajszolom.
Nem sokkal mindketten hangosan felnyögve élvezünk el, miközben megérzem édes körmeit a hátamba mélyesztve.
Megcsókolom, majd szépen lassan kicsúszok belőle és mellé fekszek. Óvszert lehúzom a kukába dobom, ami az éjjeliszekrényem alatt található. Visszafordulok hozzá és megcsókolom szenvedélyesen.
- Örülök, hogy velem vagy és a barátnőmnek mondhatlak. – mondom neki őszintén, amire mintha meglepődést látnék a szemére. Remélem nem gondolta, hogy csak megfektetem és annyi. Komolyan gondolom a kapcsolatunkat. – Csak a barátnőimmel szoktam szeretkezni. – mondom őszintén és a fülére adok csókot, majd minden fele, ahol még érem, miközben simogatom és próbálom döbbenetségéből felébreszteni.
|
| darkrukia | 2011. 05. 29. 10:27:55 | #13926 |
Karakter: Rose Blue
Megjegyzés: (Davidnek)
- De majd mindjárt, csak oda akartam adnia ruhákat, amiket fel tudsz venni. – nyújtja felém a ruhákat.
- Rendben bemegyek a szobába és ott felveszem. – mondom kedvesen mosolyogva rá és miután elvettem tőle a holmikat, bemegyek az egyik szobába. Kellemes érzésem támadt, amikor betettem a lábam a helyiségbe. Annyira illik hozzá a szoba, hogy biztosra veszem, hogy az ő hálója. A bútorok és a színek, mind mind hozzáillőek. Elkezdek öltözködni és mikor a pólót akaramom magamra venni, hallom, ahogy nyílik az ajtó. Odafordulok és meglátom őt, a szemeim kissé elkerekednek és a köldökömig pirulok.
- David. – próbálom eltakarni magam.
- Ne haragudj, csak nem tudtam, hogy még bent vagy. – mondja, de nem nagyon tudok ráfigyelni, ahogy egy szál törölközőben áll az ajtóban. Mellkasáról még egy-egy csepp lecsordul.Gyönyörű, férfias és iszonyatosan kívánatos.
- Semmi gond. Azt hiszem, inkább lemegyek a konyhába. – mondom zavartan és nagy erőfeszítésbe kerül nem hozzáérni, ahogy elmegyek mellette. Viszonylag hamar megtalálom a konyhát, és a dolgokat. Kis idő eltelik, amire meghallom magam mellett a hangját.
- Segítsek? – hallom mostmár közelebbről és felé fordulva ránézek.
- Már nagyjából meg vagyok. – mondom és elveszem a már kitöltött teák egyikétés felé nyújtom a bögrét. – Nem tudom, hogy szereted hány cukorral, de úgy kaptad, ahogy én szoktaminni. – mondom még gyorsan és rámosolygok.
- Köszönöm, tökéletesen megteszi. Gyere, üljünk le a kanapéra. – szól én meg rábólintok, amint felkapom a saját bögrém, majd ahogy elhelyezkedünk a kanapén. Kellemesen elbeszélgetünk ismét, amíg meg nem hallok egy hangosabb dörgést. Kicsit megrezzenek.
- Ez az eső nem akar elállni. – mondom és kinézek az ablakon. Ömlik a víz az égből.
- Maradj itt. Majd holnap reggel haza viszlek, addigra, már amit ittam kiürül belőlem – hallom lágy, mégis férfias hangját.
- Nem tudom, a szüleim lehet aggódni fognak miattam.
- Akkor hívd fel őket, hogy ott alszol nálam. Mire kimennénk a kocsimhoz, már akkor annyira eláznánk, hogy lehetne fürdeni. Szerntem jobban jársz, ha maradsz – kedvesen mosolyog hozzá, én meg kicsit ledöbbenek, majd én is elmosolyodom.
- Rendben, felhívom őket. – Mindketten felállunk a kanapéról én pedig odahajolok hozzá egy puszira, ő meg átkarolja a derekam, amin nem kicsit lepődöm meg. Gyönyörű szemeibe nézek, de olyasmit olvasok le belőle, amit magam sem tudom, hogy mi. Egyre közelebb kerül hozzám és ajkaival gyengéden ízleli az enyéimet. Szemeim lecsukódnak, hasamban millió pillangó röpköd. Nem tudom, nem értem, miért csókolt meg, de ennyi nem volt elég. Gyengéden viszoznom ajkai játékát, hisz eddig erre vártam. Felemelem kezem és ujjaimmal haját és tarkóját kezdem simogatni. Melegség tőlt, el, ahogy magához ölel és hozzábújhatok testéhez. Érzem a haja illatát és ahogy egyre szenvedélyesebben csókol. Úgyanolyan hevesen viszonzom, újjaim hajába túrnak. Ha most meghalnék, még az sem érdekelne, ez az érzés, mindennel felér.
Csókuknak a levegőhiány vet véget. Pihegve nézek szemébe, arcom ismét elpirul, ahogy elveszek szemeiben. Tenyeremet arcára simítom, hogy biztos legyek benne, nem csak egy álom. Elmosolyodik, mintha kitalálná a gondolataimat, úgy suttogja a fülembe, hogy: - Ez a valóság!
Másodpercekkel később újra elvesztem csókjában, ez teljesen más volt. Mohón falta ajkaim és én is igyekeztem szenvedélyesebben csókolni. A lábam alatt eltűnt a talaj, ahogy derekamtól fogva felemelt és elfektetett az ágyon. Fölöttem támaszkodott és ismét elkezte ajaim ostromolni. Hátán végigsimítottam, ő meg a póló alatt cirogatott, amiből szépen, lassan kibújtatott. Egy pillanatra elválltunk. Szemébe pillantva teljesen eluralkodott rajtam a vágy. Átöleltem, ahogy ő is engem és olyan erővel szorítottuk egymást, mintha soha nem akarnánk elengedni egymást. Elmerültem az élvezetben, amit a közelsége okoz.
Nem történt más, csak simogattuk és csókoltuk egymást, ahol értük. Húztuk egymás agyát és a másikból felszakadó hagokon mosolyogtunk. De mint minden pillanat, ez sem tarthat örökké.
- Fel kell hívjam anyáékat. – suttogtam, miközben a nyakam puszilgatásával volt elfoglalva.
- Csak nyugodtan – mondta, de nem hagyta abba, amit csinál.
- David, nincs nálam telefon. – mondom a nyilvánvaló tényt, ő meg sóhajtva ül fel és én elmosolyodom. Egy apró csókot hintve ajkára, felállok és elintézem a telefonbeszélgetést anyával.
Visszasétálok a nappaliba, de már nincs ott. Felmegyek az emeletre és ott látom meg a nyitott szoba ajtaját. Eluralkodik rajtam a kíváncsiság és a kinyitott résen bekukucskálok. Arcomból kifut a vérés nagy erőte telik, hogy ne nyögjek fela látványra. Csak halkan nyelek eggyet, de nem tudom elfordítanitekintetem. Istenem, remélem nem vesz észre.
Az ágyon fekszik, tökéletes teste, most teljesen meztelen, egyik kezével mellkasán simít végig. A szobában lévő kislámpa gyér fényénél csak épp, hogy látni lehet. Számomra mégis kivehető, hogy mit csinál. Férfiassága merevenfeszül alhasának.
A lábam földbegyökerezik, és csak remélem, hogy nem vett észre.
|
| oosakinana | 2011. 05. 21. 12:12:23 | #13730 |
Karakter: David Leonel
Megjegyzés: (Rose-nak ~ Darkrukianak)
A party nagyon jól telik. Próbálom a lehető legvicesebbé és élvezhetőbbé varázsolni számára. Sokat nevetünk, és ami a legviccesebb az egészbe, hogy mindenki a barátnőjének gondol, ami eléggé vicces szituáció, de nekem egyáltalán nincs ellenemre az ötlet. Jó lenne, ha tényleg a barátnőm lenne. 11 óra után jövünk el valamikor, mert már kezdünk fáradni.
Az utcákon sétálunk. Belém karol, és úgy élvezzük a kis sétát, ami most ránk vár. Nagyon jó érzés vele lenni és ez boldoggá is tesz.
- Köszönöm, ez az este, igazán jól telt – mosolyog rám és kapok egy puszit, ami az elmúlt este folyamán elég sokra sikeredett és egy kettő a számra is jutott, ami nagyon jó érzéssel tölt el.
- Nincs mit köszönnöd, máskor is. – mosolygok vissza rá.
- Nagyon szép ez az este – néz fel az égre és meglátja a csillagokat meg a felhőket, amint egyre csak gyülekeznek. Azt hiszem ebből csúnya erő lesz.
- Szerintem is. Jó lenne megismételni. – mondom neki komolyan, mert tényleg jó lenne mg egy ilyen estét tartani. Rám néz és elkezdi a szememet figyelni. Meg az áll idő és csak egymásnak számítunk teljes mértékben. Kezemet lassan arcára csúsztatom és azon vagyok, hogy megcsókoljam, de a természet közbe szól.
Elkezd irdatlanul szakadni az eső. Meleg az esőcsepp, de még sem lenne kellemes, ha megfáznánk. Összekulcsolom a kezünket és elkezdek szaladni haza hozzám, mert az közelebb van, és kevésbé fázunk meg. Kinyitom az ajtót és kedvesen behívom, és majd ha kell, hívok neki egy taxit. Bár az sem lenne rossz, ha itt maradna. Legalább nem maradnék egyedül.
- Itt laksz? – érdeklődik, ahogy az előszobába érünk.
- Igen – bólintok, miközben leveszem a dzsekimet. Hajam csurom vizesen tapad hozzám és összevizezi az ingemet is. Arcomon is végig folyik pár csepp.
Leveszi a cipőjét és beljebb sétál szét nézve lakásomban.
- Igazán szép ház – állapítja meg mosolyogva.
- Köszi. Biztos átáztál, menj fel nyugodtan az emeletre, jobb oldalt találsz egy fürdőt. Kerítek valami ruhát. – mondom és eltűnök a szobámba, hogy valami nadrágot és felsőt tudjak neki adni.
Amint megtalálom, amit kerestem a fürdőhöz megyek, de nem hallok semmit így inkább bekiabálok. Nem akarom, hogy pedofilnak, majd akár minek képzeljen.
- Végeztél már? – érdeklődök.
- Igen. – szól és kijön a fürdőből. Törölköző van köré csavarva és a ruhái a kezében van. Kicsit feltüzel a látvány. – Te nem zuhanyozol le? Addig, ha akarod, és megmutatod merre a konyha, készítek egy-egy forró teát. – válaszolja töretlen mosollyal ajkain, miközben végig néz rajtam.
- De majd mindjárt, csak oda akartam adnia ruhákat, amiket fel tudsz venni. – nyújtom neki oda a pólót meg a nadrágot.
- Rendben bemegyek a szobába és ott felveszem. – válaszolja, majd elveszi és bemegy a szobámba én meg utána nézve figyelem ezúttal már csak a csukott ajtót. A szívem sóvárog utána, hogy magamhoz öleljem és csókoljam.
Nagyot sóhajtva megyek be a fürdőbe. Leveszem a vizes gönceimet és kiterítem száradni. Beállok a tus alá és megmosom magam alaposan, sőt még hajat is mosok. Kiszállva megtörlöm testemet és hajamat egyaránt, hogy jó száraz legyen. Meg is fésülöm. Egy töröközőt csavarok a derekam köré és úgy sétálok be a szobámba bele se gondolva, hogy esetleg még Rose ott lehet.
Ahogy belépek, viszont rájövök, hogy ott van, mert éppen a pólót veszi fel és kicsit látom csodálatos felsőtestét kerek melleivel egyetemben. Nyelek is egy nagyot. Meglát, és nem kicsit meglepődik.
- David. – öleli meg magát.
- Ne haragudj, csak nem tudtam, hogy még bent vagy. – válaszolom, de látom, hogy azért alaposan meg figyel ő is, ahogy félmeztelenül állok előtte.
- Semmi gond. Azt hiszem, inkább lemegyek a konyhába. – mondja zavarában és inkább tényleg lemegy a konyhába.
Amint hallom, hogy csukódik az ajtót, nagyot sóhajtok. Lehunyom a szememet és felidézem magam előtt csodálatos testét. Bár hozzá is érhetnék. Végül összeszedve magamat és felöltözök. Felveszek egy bokszert és egy nadrágot. Más nem kell. Itthon nem szeretek túlöltözni. Ennyi bőven elég. Lesétálok és a konyhából hallok szöszmötöléseket.
- Segítsek? – lépek be hozzá, mire rám emeli tekintetét.
- Már nagyjából meg vagyok. – válaszolja, majd felém nyújt egy bögre teát. – Nem tudom, hogy szereted hány cukorral, de úgy kaptad, ahogy én szoktam inni. – magyarázza. De kis édes.
- Köszönöm tökéletesen megteszi. Gyere, üljünk le a kanapéra. – bólint és már le is telepszünk.
Elkezdünk beszélgetni, ahogy az este folyamán sokszor. Az eső viszont nem fog megállni, ahogy hallom. Dörög, villámlik, és csak szakad, mintha kötelező volna neki. Mondjuk, örülök neki, mert így legalább nagyobb az esélye, hogy Rose itt marad nálam.
- Ez az eső nem akar elállni. – jegyzi meg, ahogy kinéz az ablakon.
- Maradj itt. Majd holnap reggel haza viszlek, addigra, már amit ittam kiürül belőlem. – mondom kedvesen.
- Nem tudom, a szüleim lehet aggódni fognak miattam.
- Akkor hívd fel őket, hogy ott alszol nálam. Mire kimennénk a kocsimhoz, már akkor annyira eláznánk, hogy lehetne fürdeni. Szerintem jobban jársz, ha maradsz. – adok teljes magyarázatot és indokot is.
- Rendben felhívom őket. – adja be a derekát, aminek én nagyon örülök. Felállunk, de odajön hozzám és kapok megint egy puszit az arcomra, de most már többet szeretnék. Derekánál fogva tartom magamnál. Szemembe néz, és látom, nem érti, mit szeretnék csinálni.
Elkezdek közel hajolni hozzá, de nem mozdul el. Végül annyira közel hajolok hozzá, hogy édes ajkainak ízét ízlelem meg és lágyan kezdem el csókolni, ami nagyon jól esik és már erre vártam mióta, hogy érezzem. Tovább ölelem magamhoz és csak csókolom reménykedve, hogy csókolom viszonozva lesz és egypár lehetünk.
|
| darkrukia | 2011. 05. 20. 19:14:08 | #13713 |
Karakter: Rose Blue
Megjegyzés: (Davidnek)
- Mondjuk egy kis inni valót és te mit szeretnél? – erre kicsit furcsán nézek rá, majd elszomorodom.
- Nem ihatok, ha munkában vagyok. – mondom halkan, de ahogy látom, nem nagyon hatja meg.
- Hát rendben, de akkor el kell jönnöd velem holnap egy partyra – közli mosolyogva, mire kicsit meglepődök. Ez zsarolás lenne? A mosolyából nem arra következtetnék.
- Én? Veled? – nézek rá nagyon értelmesen.
- Pontosan, ahogy mondod. Szeretnélek megismerni és mivel itt nem ihatunk meg semmit, mert mindig dolgozol, ezért elhívtalak egy partira, amit rendeznek holnap. – kicsit elpirulva nézek rá, majd eszembe jut valami.
- De biztos van más, akit sokkal szívesebben elvinnél.
- Nincs senki más és téged szeretnélek elvinni. Úgy, hogy szépen öltözz fel. Mondd meg hova menjek érted holnap és rendben is leszünk. – mosolyog ellenállhatatlanul, amire beadom a derekam.
- Rendben. – egy szalvettára lefirkantom neki a címet és mosolyogva átadom. Feláll az asztaltól, amin kicsit meglepődöm. – Nem maradsz?
- Még dolgoznom kell csak kértem egy kis szabadidőt, hogy ezt meg tudjam veled beszélni. De holnap este nyolcra ott leszek érted. – rám mosolyog és ad egy puszit a szájam szélére, mire kicsit elpirulok. – Vigyázz magadra. – mondja még és eltűnik. Na ez aztán fura. Még nézek utána pár másodpercig, majd folyatom a melót.
~*~
Mire elkészülök estére, már csengetnek is.
- Kinyitom. – és úgy is teszek. Szembetalálom magam egy nagyon dögös Daviddal.
- Szia, David – mosolygok rá. Bámulásától kicsit elpirulok.
- Öhm. Szia, Rose. Ne haragudj, csak teljesen elbűvöltél. Csodálatosan áll rajtad ez a ruha. – néz végig ismét rajtam, mire megint elpirulok és a kezemmel kezdek babrálni.
- Köszönöm, azért te sem panaszkodhatsz. – pillantok én is végig kifogástalan öltözetén.
- Indulhatunk? – kérdi és felém nyújtja a karját, mire én mosolyogva karolom át.
~*~
A party nagyon jól telt. Egész barátságos és kedves, végig szórakoztató társaság. Kellemesen éreztem magam. Mindenki David barátnőjének nézett, ami egész vicces volt. Miután elbúcsúztunk, már lehetett 11 óra.
Az utcát csak a lámpák fénye világította meg. Belekaroltam Davidbe és úgy sétáltunk hazafele. Jó érzés ragadott magával, mintha már millió éve ismernénk egymást.
- Köszönöm, ez az este, igazán jól telt – mosolygok Davidre és adok egy puszit az arcára. Az este folyamán, nem egyszer kapott már tőlem puszikat, sőt néhány eltévedve még az ajkára is jutott.
- Nincs mit köszönnöd, máskor is – mosolyodik ő is el, mire mellkasomban szétárad némi melegség.
- Nagyon szép ez az este – nézek ámélkodva a félholdra és a körülötte játszó csillagokra. Nemsokára rabságába fognak esni, hiszen óriási feketének tűnő felhő vadászik rájuk.
- Szerintem is. Jó lenne megismételni – hallom hangját, amitől most kicsit megborzongok. Csak elmosolyodok kijelentésén és némán kedzem el arcát fürkészni. Egészen lementem arra a szintre, ahol csak őt érzékelem. Érzem, ahogy tenyere arcomra siklik és abban a pillanatban… elkezd zuhogni. Vááá, de mintha öntenék rank a vizet. Az a fura, hogy nincs is hideg. Az esőcseppek is langyosak, vagy csak mi forrtunk fel ennyire pár érintéstől. David összekulcsolja az ujjainkat és futni kezdünk. Elérünk egy házhoz és ő kedvesen beinvitál.
- Itt laksz? – kérdem és körbenézek az előszobában.
- Igen – bólint és leveszi a dzsekijét. Igazán jégolvasztó látvány. A haja vizesen omlik vállára, az arcán végigfolyik pár esőcsepp, ahogy hajától elszakad. Miután levettem a cipőm kicsit beljebb sétálok a házban, majd visszafordulok hozzá.
- Igazán szép ház – mondom mosolyogva.
- Köszi. Biztos átáztál, menj fel nyugodtan az emeletre, jobb oldalt találsz egy fürdőt. Kerítek valami ruhát. – mondja és már indul is befele.
Én meg felkutatom a fürdőt és mikor rátalálok levetem a ruhám és belállok a zuhany alá. Miután végeztem, belebújok egy törlközőbe. Olyan puha és finom a tapintása.
- Végeztél már? – hallom odakintről David hangját.
- Igen. – szólok én is ki és a cuccaimot a kezemben fogva lépek ki. – Te nem zuhanyzol le? Addig ha akarod, és megmutatod merre a konyha, készítek egy-egy forró teát. – mondom mosolyogva és végigpillantok férfias vonásain.
|
| oosakinana | 2011. 05. 14. 13:29:55 | #13613 |
Karakter: David Leonel
Megjegyzés: (Rose-nak ~ Darkrukianak)
- Örülök, hogy megismerhetlek. Nagyon tetszenek a számaid. Gratulálok neked – mondja kedvese mosollyal az arcán.
- Én is örülök és köszönöm – válaszolok úgy szint mosolyogva.
- Ha gondolod, várj meg, csak kiviszek egy rendelést és mára végeztem. – mondja élénknek. Mintha fordítva szokott inkább lenni, hogy a fiú hívja el randizni a lányt, de nem baj. Majd lesz egy máshogy is.
- Oké, megvárlak. – válaszolom, majd visszaülök az asztalhoz, de előtte még elköszönök a haveromtól, mert a csajához kell mennie. Hát igen ilyen az élet, hogy ha valakinek barátnője van. Remélem nem sokára én is meg fogom tapasztalni milyen az, mert már nagyon hiányzik és jó lenne ölelgetni valakit, akit szeretek és ő is szeret engem.
- Ugye nem untad meg a várakozást? – érdeklődik, amikor megáll mellettem cuccaival kezébe.
- Ugyan dehogy. – válaszolom, majd meglátom a táskát a hátán. – Sulis vagy?
- Egyetemre járok, igaz, még csak gólya vagyok.
- Na az faja. – mondom kicsit megkönnyebbülve, mert akkor ezek szerint nem leszek liliomtipró, ahogy azt mondani szokták.
- A barátod ilyen hamar elment? – néz az üres helyre mellettem.
- Ja, lelépett. Nem sétálunk egyet? – nézek ki, majd visszafordulok hozzá, végül felállok az asztaltól.
- De, szívesen. Amúgy is süt még a nap – válaszolja mosolyogva, majd elindulunk. – Ööhm, merre akarsz sétálni? – érdeklődik.
- A parkra gondoltam. – nézek mélyen a szemébe, amire elpirul kissé.
- Oké – egyezik bele és elindulunk a park irányába. Nem beszélgetünk, csak csendben sétálunk egymás mellett, de kivételesen ez a csend cseppet sem kínos.
Tíz perc múlva viszont megunom a csendet és beszélgetésbe elegyedek vele, de csak azokról a dolgokról beszélgetünk, amelyik mindkettőnknek érdekes és szeretjük. Megérkezve a parkba leülünk egy padra és úgy beszélgetünk tovább, miközben egy gyönyörű naplementét is nézünk.
- Hú, de szép – szólal meg Rose, amikor rám nézve elpirul, én meg viszonzom mosolyát.
- Igen, az – nagyon szép a naplemente és gyönyörködünk benne meg egymásban is. Olyan meghitt a hangulat és nagyon tetszik.
- Bocsánat, de haza kéne menjek, már biztos aggódnak már miattam. – mondja, miközben a telefonját előbányássza a táskájából.
- Semmi gond. – válaszolom, majd felállunk és ránézek, mire ő is engem figyel, és várja, mit szeretnék még. – Találkozhatunk még?
- Persze, bármikor. Bár csak ilyentájt van szabadidőm. – mondja töretlen mosollyal. – Visszakísérsz?
- Akkor oké. Igen – válaszolom és visszasétálunk a kávézó elé.
- Köszi, majd akkor találkozunk – áll meg előttem.
- Aham, nincs mit.
- Hát akkor, szia – mondja és elvonul haza.
- Szia – köszönök én is neki, majd amikor eltűnik szemeim elől én is hazatérek.
~*~
Másnapom is nagyon hosszúra elnyúl, de munka után nem hagynám azt a pillanatot, amikor megint betérek a kávézóba, hogy újra lássam Rose-t és gyönyörű mosolyát. Belépek és leülök a tegnapi asztalhoz. Nem is kell sokat várnom és meg is jelenik.
- Helló, hozhatok valamit? – kérdezi, bájos mosolyra húzza ajkait.
- Mondjuk egy kis inni valót és te mit szeretnél? – érdeklődöm, amire rám néz.
- Nem ihatok, ha munkában vagyok. – utasít finoman vissza, de nem érdekel, akkor is inni fogok vele valamit, mert én így szeretném, de ha nem itt, akkor jobb ötletem van.
- Hát rendben, de akkor el kell jönnöd velem holnap egy partyra. – mondom mosolyogva, amire látom, meglepődik.
- Én? Veled? – látom rajta, nem kicsit meglepődik.
- Pontosan, ahogy mondod. Szeretnélek megismerni és mivel itt nem ihatunk meg semmit, mert mindig dolgozol, ezért elhívtalak egy partira, amit rendeznek holnap. – Magyarázom neki, és kicsit mintha elpirulna szavaimtól, de nem baj olyan kis édes és aranyos, ahogy látom arcán a kis pirosságot.
- De biztos van más, akit sokkal szívesebben elvinnél. – próbálna akadékoskodni, de nem fogom hagyni.
- Nincs senki más és téged szeretnélek elvinni. Úgy hogy szépen öltözz fel. Mond meg hova menjek érted holnap és rendben is leszünk. – mondom mosolyogva, amire látom, végre megérti, hogy ellenem nem győzhet, és tényleg komolyan gondolom, hogy elviszem arra a partira.
- Rendben. – adja be a derekát, majd elővesz egy szalvétát, amire leírja a címét. Helyes. Felállok és ránézek.
- Nem maradsz?
- Még dolgoznom kell csak kértem egy kis szabadidőt, hogy ezt meg tudjam veled beszélni. – válaszolom kedvesen. – De holnap este nyolcra ott leszek érted. – mondom mosolyogva, majd odahajolva hozzá adok egy puszit a szája szélére. – Vigyázz magadra. – válaszolom, majd egy mosollyal az arcomon távozom a kávézóból és boldogan megyek vissza dolgozni, hogy minden rendben és simán sikerüljön, ahogy én azt szeretném.
~*~
Teljesen készen voltam este mire hazaértem. Elfáradtam és nagyon álmos vagyok. ma meg egész nap azon izgulok, hogy mi lesz a mai este, mert szeretném, ha jól sülne el és mindenki jól érezné magát, de legjobban Rose.
Már este nyolc van. Megállok az ajtó előtt és becsengetek.
- Kinyitom. – hallom meg a hangját és ajtót nyit. Egy gyönyörű kék ruhában áll előttem. Egyszerűen csodálatos. Szebbet nem hiszem, hogy láttam valaha. Teljesen elvarázsol és földbe gyökerezik a lábam is. – Szia, David. – köszön tüneményes mosolyával.
- Öhm. Szia, Rose. Ne haragudj, csak teljesen elbűvöltél. – mondom őszintén, mikor észhez térek. – Csodálatosan áll rajtad ez a ruha. – bókolok tovább, amire pironkodva kezdi el tördelni a kezét.
- Köszönöm, azért te sem panaszkodhatsz. – válaszolja.
- Indulhatunk? – nyújtom felé a karomat, hogy induljunk, mert a partin már várnak minket. Remélem minden a terveim szerint fog elsülni, ahogy én azt szeretném, mert nem szeretném, ha rossz élményekkel térne haza.
|
| darkrukia | 2011. 05. 09. 10:14:16 | #13510 |
Karakter: Rose Blue
Megjegyzés: (oosakinananak)
Az egyetemről egyenesen a melóba megyek és már megint elkéstem. Sürgök-forgok, mint mindig.
- Jó estét, mit hozhatok önöknek? – mosolygok egy vendégre. Jobban megnézve nagyon helyes és valahonnan ismerős, de biztos csak járt már ebbe a kávézóba, vagy az egyetemről, nem, a srácon látszik, hogy nem sulis már.
- Én egy forró csokit kérek. – szólal meg a másik férfi. Ő sem néz ki rossszul. Ma jó napom van. – Hé, Dav- szól oda a barna hajú srácnak, akinek a nézésébe kicsit elpirultam. Megrázza a fejét és mondja is a rendelést.
- Bocsánat, én egy csokoládés Frappét. – rámosolygok.
- Azonnal hozom. – biccentek egyet, majd megyek tovább a dolgomra. Néha magamon érzem tekintetét és reflexszerűen én is rápillantok, olykor meg elpirulva kapom el a fejem és próbálok a munkára koncentrálni. Odaviszem nekik amit kértek és mosolyogva rakom le az asztalra.
Ezután kissé belemerültem a melóba.
- Ne haragudj a faragatlanságomért, de megtudhatom a nevedet? – hallom meg kellemes hangját.
- Rose. Rose Blue-nak hívnak – mosolygok rá. – És te elárulod a nevedet? - nézek rá kíváncsian.
- David Leonel vagyok. – Itt kapok enyhe sokkot. Na ezért volt ismerős. Alig hiszem el, hogy a mostanra kedvenc rapperem áll előttem. Boldogan mosolygok rá.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Nagyon tetszenek a számaid. Gratulálok neked – mondom kedvesen.
- Én is örülök és köszönöm – mosolyog ő is. Nagyon jól áll neki, ha mosolyog, ezt az előbb is észrevettem.
- Ha gondolod, várj meg, csak kiviszek egy rendelést és mára végeztem. – mondom élénken.
- Oké, megvárlak – visszaül az asztalhoz és megvárja, amíg végzek. Ősszeszedem a cuccom és a táskám, majd szólok, hogy én húztam és már előtte is állok.
- Úgye nem untad meg a várakozást? – kérdem tőle.
- Ugyan dehogy. – A hangja annyira kellemes, megborzongok tőle. – Sulis vagy? – néz a hátamon lévő táskára.
- Egyetemre járok, igaz, még csak gólya vagyok – mosolygok rá.
- Na az faja. – mondja és akkor jut eszembe, hogy volt valaki vele.
- A barátod ilyen hamar elment? – nézek az üres helyre.
- Ja, lelépett – bólint rá és kinéz az ablakon. – Nem sétálunk egyet? – fordul vissza és feláll az asztaltól.
- De, szívesen. Amúgy is süt még a nap – mosolygok és elindulunk kifele. – Ööhm, merre akarsz sétálni? – kérdem mosolyogva.
- A parkra gondoltam. – szemébe nézve kissé elpirulok.
- Oké – mondom és kis ideig nem is szólalunk meg. Furcsa, olyan, mintha már nagyon rég ismernénk egymást. Tetszik az a nyugodt szótlanság, ami körülvesz. Talán úgy 10 perc után ő szakítja meg a csendet és elkezdünk beszélgetni azokról a dolgokról, amik érdekelnek a másikkal kapcsolatban. Közben még egy padon is megszállunk és élvezzük a nap utolsó sugarait.
- Hú, de szép – mondom ámulattal teli hangon. Rátekintve egyből szemeibe nézek, csöppet elpirulok, de csak rámosolygok.
- Igen, az – mondja, mintha mi sem lenne természetesebb. Mégegy darabig figyeljuk a naplementét – inkább egymást-, majd megszólalok.
- Bocsánat, de haza kéne menjek, már biztos aggódnak miattam. – mondom és előkotorászom a táskámból a telefont. Már rég elmúlt 9 óra.
- Semmi gond. – mosolyog, majd mikor felállok, ránézve látom, hogy még akar mondani valamit. – Találkozhatunk még? – kérdi kedvesen.
- Persze, bármikor. Bár csak ilyentájt van szabadidőm – mosolygok rá. – Visszakísérsz?
- Akkor oké. Igen – mosolyog és lassan visszasétálunk a kávézó elő.
- Köszi, majd akkor találkozunk – állok meg előtte.
- Aham, nincs mit – kicsit megborzongok ismét hangjától.
- Hát akkor, szia – mondom halkan és elindulok.
- Szia – hallom még hangját.
Hazaérve lepakolok mindent, szólok, hogy még élek és elmegyek zuhanyozni, majd tanulni. Csak az a gond, hogy gondolataim nagy részét ő tölti ki. Megrázom a fejem és próbálok újra a leckére koncentrálni.
Másnap reggel vidáman érkezek a suliba és sosem hittem, hogy ezt mondom, de még a suli is jól telik. Még elnézünk egyet a többiekkel kosarazni és aztán indulok a munkába.
Pörgök a melóban és kicsit meglepett, mikor látom ki jtt be az ajtón. Odaérek az asztalhoz.
- Helló, hozhatok valamit? – mosolygok rá.
Szerkesztve darkrukia által @ 2011. 05. 09. 20:42:50
|
| oosakinana | 2011. 05. 08. 10:26:51 | #13475 |
Karakter: David Leonel
Megjegyzés: (Rose-nak ~ Darkrukianak)
Egy újabb fáradt nap, amikor csak a felvétellel foglalkozunk. Miért kell hatszor felvenni, hogy ha úgy is az elsőt választják. Kezd elegem lenni az itteni stúdióból és már nagyon sok hova hívnak, ahova lehet át kéne pártolni. Na mindegy erre alszok még párnapot szerintem, mert nem lehet csak így itt hagyni őket, meg akkor megakadna az új cd-m is.
Ezt hívják, azt hiszem patt helyzetnek. Hullafáradtan jövök ki a táncfelvételről, majd egyik táncos srác, akivel összehaverkodtam jön oda hozzám.
- Dav. Mit szólnál, ha elmennénk meginni valamit? – kérdezi, amire elmosolyodok.
- Csábító ajánlat. – mondom kedvesen és mosolyogva. – Rendben menjünk, de ma még szeretnék valahol aludni is, ha esetleg leitatni szeretnél. – mondom, amire mindketten elnevetjük magunkat.
- Ugyan már. Olyannak ismersz?
- Olyannak hát. – mondom és most már tényleg szakadunk a nevetéstől.
- Rendben, akkor csak kávézóba megyünk. – ajánlja fel. Na erre már főleg nem tudok nemet mondani, de nem is akarok. Ő az, akinek el tudom panaszolni magamat és ő tudja, hogy keresem a csajt, akit tudok szeretni és szokott segíteni a dolgokban.
- Na, akkor menjünk, de te fizetsz. – mondom nevetve, amire vállba bokszol.
- És te mikor fogsz fizetni nekem?
- Mit akarsz az előző heti ivászatodat én fizettem és nagyon a pénztárcám mélyére kellett néznem. – mondom neki.
- Ja, hát igen akkor kicsit ittunk. – jókat röhögünk és beszélgetünk, amíg a kávézó felé megyünk. Most tényleg nincs kedvem részegre inni magamat, csak kicsit beszélgetni és kiönteni valakinek a lelkemet, aki megért és tudja, hogy miről beszélek, mert nem kicsit stresszes a meló, amit csinálok. Ha csak táncolnék, könnyebb lenne, de így annyira nem az.
Beülünk és megérkezve leülünk egy helyre és csak várjuk a felszolgálót, amikor meg is érkezik, felnézek és egy gyönyörű nővel találom szembe magam. Fekete haja van és még annál is gyönyörűbb zöld szemei.
- Jó estét mit hozhatok önöknek? – teszi fel kedvesen és mosolygósan a kérdést.
- Én egy forró csokit kérek. – mondja haverom, majd rám néz. – Hé Dav. – szólít meg, mire megrázom a fejemet.
- Bocsánat én egy csokoládés Frappét. – mondom kedvesen.
- Azonnal hozom. – mondja, és már megy is leadni a rendelést és tovább is megy más asztalokhoz.
- Na mi van csak nem bejön a kis csajszi? – kérdezi vigyorogva Leon.
- Ennyire látszik rajtam? – nézek rá, amire csak bólint és elröhögi magát.
- Nem tehetek róla, akkor is gyönyörű. – nézek utána. Van, hogy párszor összetalálkozik, a tekintetünk olyankor kicsit elpirul, és egyből elfordítja, a fejét vagy éppen visszanéz a vendégekre.
Elkezdünk beszélgetni haverommal és még az italainkat is megkapjuk, amit örömmel fogyasztunk el mind ketten. Kibeszéljük a lelkünket is és ő meg elmeséli, milyen gondjai vannak a csajával, amivel kikészíti, és az őrületbe kergeti, hát igen vannak ilyenek sajnos. Mikor már mindent megbeszéltünk felállunk, de nem bírok elszakadni a lánykától így odamegyek hozzá.
- Ne haragudj a faragatlanságomért, de megtudhatom a nevedet? – kérdezem tőle kedvesen.
- Rose. Rose Blue-nak hívnak. – mutatkozik be, amire elmosolyodok. – És te elárulod a nevedet?
- David Leonel vagyok. – mutatkozok be én is és mintha megvilágosodást vélnék felfedezni a szemébe, mert elég tágra nyílnak és csak engem bámul, mintha nem akarna hinni a szemének. Vajon mi történt vele?
|
|
