-         Köszönöm szerelmem. Soha senkitõl nem kaptam még ilyen szép, de leginkább ilyen értékes ajándékot. – mondja és hangjában õszinteség tükrözõdik. Magához ölelve szenvedélyesen csókol meg, amit odaadóan viszonzok. – Én is szeretlek teljes szívembõl. – simogatja meg arcomat, mire odabújok tenyeréhez.

-         Örülök, hogy tetszik. – szólok megkönnyebbülten és szemem rabságából elszökik pár könnycsepp, amiket finoman csókol le arcomról.

-         Nagyon imádlak egyetlenem. – suttogja, amitõl megborzongok, majd csókok hadával halmoz el.

 Nem foglalkozva semmivel fektet el az ágyon és fölémmászik, nem mintha nekem ez ellenemre lenne. Elengedi ajkaim és csókjaival nyakamra tér át, közben pedig mindkettõnket megszabadít ruháinktól.

 Meztelenül simulunk egymáshoz, ujjaival és ajkaival végigbarangolja testemet, minek hatására halk sóhajok szöknek ki számon. Melleimet kényezteti egy ideig, majd tovább halad lefele. Elér alhasamig, majd ajkaival és ujjaival éri el, hogy vággyal telve  nyögdécseljek és minnél jobban kívánjam. Alatta vonaglok és alig bírok magammal, végül elér a gyönyör hulláma és magával sodor.

 Egy csók térít magamhoz bódulatomból, amit szenvedélyesen viszonzok. Ágyékát az enyémnek nyomja és mozogni kezd, de nekem most több kell ennél. Magambavezetem vágyát, mire egyszerre nyögünk fel.

 Kéjes nyögések és sóhajok hagyják el mindkettõnk ajkait, ahogy csípõnk ritmusosan mozog egyre gyrosabban ésgyorsabban, egészen addig, amíg mindketten fel nem érünk a csúcsra.

-         Imádlak kicsim. – suttog és egy csókkal kicsusszan belõlem. Pihegve bújok hozzá.

-         Mindig így köszönöd meg az ajándékokat? – kérdezem mosolyogva, mire õ is elmosolyodik.

-         Az illetõtõl függ. Miért nem tetszett?

-         Lehet sûrûbben fogsz ajándékokat kapni. – jegyzem meg nevetve és õ is felnevet. Kezemet ágyékára vezeti.

-         Õt bármikor megkaphatod. Nem kell hozzá ajándék. – mondja, majd megcsókol.

 Eléggé elmerülünk ebben a csókban és egy csengetés térít magunkhoz.

-         Ki az? –kérdem, de kezemmel még mindig farkát kényeztetem.

-         Matt és a barátnõje. – mondja, majd belémvezeti ujjait, amit egy nyögéssel jutalmazok.

-         Nem lehet, hogy kicsit késõbb jöjjenek vissza? – kérdem kiscica szemekkel, hátha meghatja.

-         Menj be a fürdõbe nem sokára én is megyek. – súgja, amire én bólintok és a fürdõbe termek.

 Kis idõ múlva nyitódik, majd csukódik a fürdõ ajtó és én lelkesen ugrom a belépõ ajkaira, miközben õ megszabadul a ruháitól. Szenvedélyesen falom ajkait, õ pedig az ölébe véve ültet fel a mosógépre. Nem tétlenkedve és ahogy az elõbb is, most is m,egfogom merev férfiasságát és magambavezetem, mire mindketten felnyögünk. Ujjaimmal végigsimítok hátán és belekapaszkodom vállaiba, miközben õ gyors ütemben mozog bennem. Hogy ne adjunk ki hangot, folyamatosan marjuk egymás ajkait és a másik szájába nyögjük gyönyörünket, majd egyszerre ér el a beteljesülés minket.  Miélõtt kihúzódna még szorosan magamhoz ölelem és nyakához bújva kiszívok egy kisterületet, majd büszkén csodálom mûvemet, miközben kihátrál belõlem.

 Egy cicamosdás és pár csók után felöltözve lemegyünk vendégeinkhez, akik már a nappaliban várnak minket.

 Nagyon jól elbeszélgetünk, Jenny nagyon kedves lány, remekül összeillenek Matt-el. Amikor a fiúk már szokásosan viccelõdtek, mi Jennyvel kimentünk a konyhába és miközben csináltuk a kaját jól elbeszélgettünk.

 Épp elzárom a tûzet, mikor két kar ölel át hátulról és valaki belecsókol a nyakamba. Elmosolyodom és felé fordulva megcsókolom.

 Az étkezés is jó hangulatban elrepült. Sokat vicceltünk és hülyültünk, közben elég jól megismertük egymást. Már lassan sötétedik, úgyhogy vendégeink úgy döntenek, hogy õk hazamennek.

 Míg David az emeleten ügyködik, én elmosogatom és elrakom az edényeket. Kis idõ múlva én is felmegyek és látom, ahogy egy alsóban, elterülve az ágyon lustálkodik. Szabad ilyet?! Az utolsó dobozból, ami még itt maradt, elpakolok mindent, ezzel kész is. Elégedetten és boldogan mászom rá Davidre, akár egy macska, majd egy finom és érzéki csók után hozzábújok és elfekszem rajta. Azonnal védelmezõen ölel át és a hátamat simogatja.

-         Szeretlek. – suttogom nyakába, ahová oda is bújok.

-         Én is szeretlek. – hallom férfia, mély hangját, amitõl melegség tõlti el mellkasom.

-         Jó volt ez a nap – mosolyodom bele nyakába és adok oda egy apró puszit.

-         Mit szólnál, ha holnap elmennénk piknikezni? – kérdem, ami hirtelen eszembe jut és várom a válaszát.

 Reggel edényzörgésre ébredek. Tapogatozom magam mellett, de nincs ott senki. Heh? Felnyitom a szemem és látom, hogy a nappaliban bagyok. Ez oké, de mit keresek itt?

-         Miért vagyok ide kint? – kérdem álomittas hangon, mikor meglátom a felém közelítõ Davidet. Leül mellém és arcomat kezdi simogatni. Imádom az érintéseit.

-         Azt hittem, hogy erre te fogsz nekem választ adni. Reggel mikor felkeltem már idekint voltál. Magyarán éjszaka jöhettél ki valamikor.

-         Tényleg. Rosszat álmodtam és kijöttem, mert nem akartalak felkelteni. – jut eszembe minden. Szerelmem befekszik mellém és átölel

-         Ha felkeltesz sokkal jobb, mert tudok segíteni, hogy ne légy rosszul. – szorosan bújok hozzá, miközben õ a hátamat simogatja.

 Egész délig nem kelünk ki vackunkból, csak mikor enni kell, de azután is visszabújúnk egymás karjaiba. Csak csókolózunk, ölelkezünk és simogatjuk egymást. Ez megnyugtató és ilyenkor érzem, hogy mennyire szeret. Ahogy én is õt. Elmondhatatlanul.

 Megszakítja a pillanatot és kikel mellõlem. Kérdõn nézek rá.

-         Eljösz velem a temetõbe? – kérdi, mire felpattanok.

-         Igen.

 Felöltözünk, majd kisétálunk a temetõbe. Mikor odaérünk bemutat az anyukájának, amin kicsit elmosolyodom, látom, hogy ettõl jobb kedve lesz egy kicsit. Elbeszélegtünk picit szerelmemmel és édeanyjával, bár õ nem válaszolt, de láttam, hogy Davidnek így könnyebb.

 Mikor már lehûl a levegõ hazamegyünk. Eseménytelenül teltek a percek, amíg nem hallom meg telefonom csörgését. Apa az. Azt akarja, hogy menjek haza.

-         Kérlek apa, had maradjak már itt. – mondogatom neki és mielõtt még bevetném mûsírásom is, inkább szerelmem ölébe csücsülök, aki a lábaimat simogassa.

 Az apával való telefonbeszélgetés után igen ideges leszek. Mi az már, hogy nagykorú vagyok és megmondják, hová meddig mehetek el. Tiszta ideg lettem.Ki is nyomtam a telefont. Közben elkezdtem köröket koptatni a helységben.

 Érzem, hogy erõs karok ölelnek át.

-         Minden renden lesz. – mondja nyugodt hangon, de sajnos ezzel most nem ér el az égvilágon semmit.

-         Még is hogy lenne minden rendben? Apám kitett otthonról. – mondom idegesaen a sírás határán.

-         De nem vagy egyedül és ideköltözöl hozzám. Amúgy is meg akartalak volna már kérni, mert tényleg minden idõnkben együtt vagyunk és így lenne értelme az egésznek. – mondja, miközben az arcomat simogatja. Szeretem az érintését, megnyugtat. – Összeköltözöl velem szerelmem? – néz a szemembe választ várva. Gyengéden mosolyodom el kicsit nyugodtabban és egy tincsétõl fogva húzom közelebb.

-         Igen, David – suttogom ajkaira és megcsókolom. Belemosolyodik a csókba és szenvedélyesen viszonozza,majd mikor már keze a fenekemen és nyelve a nyakamon jár, kicsit eltolom magamtól, mire érdeklõdve nézrám. Elmosolyodom és arcára simítom a kezem. – Szeretlek, de most nem akarok mást,mint összebújni veled, és persze enni valamit- mondom elpirulva és a végét elnevetve, majd húzom a konyha felé.

-         Oké. Mikor akarod áthozni a cuccaidat? – kérdi és már jön magától is, így csak kézenfogva érünk a konyhába. Õ foglalna helyet az asztalnál én meg felhúzom a szemöldököm.

-         Most te is segítesz nekem fõzni, ugye, édesem? – kérdem miközben lehuppanok az ölébe és a fülébe suttogom  a szavakat, amire ráis harapok, mire kapok egy sóhajt. – Egyébként, majd csak holnap délelõtt, akkor senki sem lesz otthon. Nem akarok találkozni apával. – motyogom a nyakába, ahová az arcomat temetem. Imádom az illatát, ahogy keveredik a samponnal és a tusfürdõvel.

-         Jó segítek. – adja meg magát és bólint, hogy rendben.

 Elkészítjük a vacsit, vagyis számunkra ebédet, majd betermeljük és felmegyünk a hálóba. Összebújva simogatjuk egymást, néha csókot váltva, majd lassan így is alszunk el.

 Reggel gyengéd simogatásra ébredek. Elmosolyodom és közelebb bújok hozzá. Mikor kinyitom a szemem, tekintetem az övével találkozik.

-         Jó reggelt! Mióta vagyfenn? – kérdem álmosan motyogva és megdörzsölöm a szemeimet.

-         Neked is, kicsim! Úgy 5 perce – mosolyog ésmegcsókol. Elolvadjak? Ne olvadjak?

-         Mennyi az idõ? – kérdem és mellkasát kezdem simogatni. Elgondolkodik, majd felemeli kissé a fejét, hogy átnézzen rajtam. Mikor megvolt, visszahuppan a párnára és magára húz.

-         Mégcsak 9 óra – jelenti ki, mire felpattanok.

-         Elkéstem az elsõ óráról. Miért nem ébresztettél hamarabb? – kérdem és szállnék le róla, de nem engedi.

-         Ne pattogj, ma még csak vasárnap. – vigyorog és maga alá fordít, hogy belecsókoljon nyakamba,majd ajkaimat marja szenvedélyes csókkal.

-         Akkor jó – suttogom, miközben átölelem a nyakát.

 Úgy terveztük, hogy majd 11 körül elmegyünk hozzám és áthordjuk azt a kevés cuccot, mi ott van, majd áthívjuk Mattéket vacsizni és filmezni, de ezt nem tudom még, majd Dav eldönti, mit akar.

 Mikor már pakolunk eszembe jut valami.

-         Édes, megkérrhetlek, hogy egy percig fordulj el? – kérdem mézes-mázasan és adok egy puszit szerelmem ajkaira. Kérdõn néz rám, de leteszi a dobozt a kezébõl és elfordul. Kiveszek valamit az éjjeliszekrényem fiókjából, majd David háta mögé lopózok.

-         Csukd be a szemed – suttogom a fülébe. Bólint egyet. Felhelyezem rá azt a dolgot, majd szembefordítom magammal szerelmemet. – Kinyithatod – mosolygok rá. Egy szépen mintázott ezüst nyakláncot helyeztem anyakába. – Még a keresztapámé volt, aki 8 éves koromban meghalt. Az utolsó rokonom volt, a szüleimen kívül, aki még élt. Azt hiszem picit többet éreztem iránta, mint gyermeki rajongást. Apa adta ide a nyakláncot, azzal a hírrel, hogy keresztapa már nem él. Sokat sírtam miatta, de mostanra már tudok beszélni róla. Eldöntottem, hogy annak a férfinak adom ezt, akit teljes szívembõl szeretek. – mondom hallkan és izgatottan várom a válaszát.  

 Elindulunk hozzá. Õ átöleli vállam és így sétálunk, mikor megállunk egy fiúval beszélgetni. Hmm... ismerõs.

-         Szia, Dav.

-         Szia, Matt. – köszön David is én meg hozzábújok, hogy jelezzem én is itt vagyok. – Rose, õ alegjobb barátom és egyben háttértáncosom, Matt.

-         Örülök, hogy végre megismerhetlek. David már nagyon sokat mesélt rólad, mikor bent volt dolgozni.

-         Igen? – nézek szerelmemre mosolyogva.

-         Hát igen, mivel nem szeretek nélküled lenni. – mondja õszintén. Milyen édes, kap is egy csókot.

-         Látod öregem, megmondtam, hogy neked is össze fog jönni. – veregeti vállon Matt. – Tényleg, Jenny kérdezi, hogy mit szólnátok egy négyes randihoz valamelyik nap?

-         Szerintem jó ötlet. Szerelmem?

-         Ki az a Jenny? – kérdem egybõl, mire Matt elkezd kacagni. Ne nevess, ez véresen komoly kérdés!

-         Az én egyetlenem. – Nya, most megnyugodtam.

-         Rendben. Benne vagyok. – mosolyodom el. – Mikor mennénk és merre? – kérdem lelkesen.

-         Holnap estéhez mit szóltok?

-         Nekem jó.

-         Holnap nekem nem jó. – mondja David, mire mindketten ránézünk.

-         Mi a baj? – kérdem kedvesen.

-         Holnap én nem tudok elmenni, meg szeretném, ha velem lennél.

-         Forduló? – kérdi Matt, mire õ bólint. Milyen forduló? – Rendben, akkor majd megbeszéljük, hogy mikor lenne jó. Most megyek, mert Jenny vár. – elköszönünk, majd õ távozik.

-         Milyen forduló? – kérdem értetlenül, kedvesem felé fordulva.

-         Menjünk el hozzám és elmesélek mindent. – mondja, mire bólintok. Elmegyünk hozzá, ahol õ felvágtat a szobájába, majd mikor kijön a kezembe ad egy képet. Szép nõ, hasonlít Davidre.

-         Õ az anyukád, gondolom én. – gondolkodok hangosan és bólintást kapok. – Mi a baj vele? – kérdem õ meg nagyot sóhajt.

-         Holnap lesz a halálának évfordulója. – mondja nekem meg kistányér méretû szemeim lesznek. – Sajnos az én édesanyám már meghalt, még öcsém születésénél.

-         Sajnálom – mondom õszintén és megsimogatom az arcát. Belecsókol tenyerembe.

-         Nincs semmi gond.

 El sem tudom képzelni, hogy õ mit érezhet, de megértem, én is nagyon szeretem anyukámat.

 A nap többi részét együtt töltjük és nem hozzuk fel a holnapot, mint témát.

 Este az ágyban vagyunk,de nem nagyon akarodzik egyikünk sem aludni. Hirtelen felém mászik, majd szenvedélyesen csókolva végigsimít testemen. Megremegek, aztán mikor kezét mellemre teszi belesóhajtok csókunkba. Ágyékát az enyémnek nyomja, érzem, hogy már feléledt vágya, de én is hasonló állapotban vagyok már. Aprót nyögök. Levesz minden felesleges ruhadarabot mindkettõnkrõl. Mikor már meztelenül fekszünk õ rám néz, szemében vágy csillog éskérdõn fürkészi tekintetem. Csak elmosolyodom,majd hajánál fogva lehúzom egy csókra. Hüvelykujjammal tarkóját cirogatom, míg jobb kezemmel végigsimítok hátán. Az õ keze oldalamon siklik végig, amitõl kellemesen sóhajtok fel. Csókjaival nyakamra tér le, ahol néha megszívja és harapdálja. Teljesen megbolondít vele. Beletúrok hajába és mellkasátcirogatom másik kezemmel. Ujjai hasam alját, majd ágyékomat kényeztetik, amitõl aprókat nyögök és sóhajtozok. Már teljesen felajzott, mégis csak simogat.

 Hátrahajtom fejem és kortyolok egyet a levegõbõl.

-         David... David... csinálj valamit, mert megbolondulok – nyögöm és hajába túrva felhúzom magamhoz egy csókra.

 Csak elmosolyodik és két ujját csúsztatja belém. Felnyögök, majd felsóhajtok, ahogy mozgatni kezdi azokat.

-         Nehm... nem az ujjadat akahrom, hanem téged – sttogom fülébe, amit megharapok és végignyalok állán.

-         Hová sietsz? Elõttünk az egész este – mondja mély, vággyal teli hangon, ami gerincemet végigbizsergeti.

-         De én akarlak – mondom kissé elpirulva, a szemébe nézve.

-         Én is akarlak, nagyon – suttog és megcsókol.

 Combomat megfogva tárja szét lábaim és szenvedélyesen csókolva hatol belém. Csak a csókra figyelek, aprót nyögök ajkai közé, de még nem engedem el.

 Végül levegõhiány miatt elvállnak ajkaink én meg érzem, ahogy teljesen kitölt. Nem fáj és nem is kellemetlen, inkább kéjes érzés. Pár másodperc múlva megmozdítom csípõmet õ meg értve a célzást, mozogni kezd.

 Szenvedélyesen hajszoljuk egymást a gyönyör felé, hol csókot váltva, hol megjelölve egymást, hol pedig kéjesen nyögdécselve szeretjük egymást.

 Egyszerre élvezünk, majd lihegve gördül le rólam. Hangosan véve a levegõt bújok oda hozzá.

-         Szeretlek- suttogom és nyakába fúrom arcomat. Magához ölel és megcsókol.

-         Én is szeretlek – suttogja a szoba csöndjébe. Boldog mosollyal az arcomon alszom el.

~ ~ ~ ~

 Lázasan és vergõdve próbálok felébredni. Rémálmom van, amitõl egyre jobban kikészülök. Reszketek és fázok, mégis úgy érzem, belülrõl elégek.

 Felpattanok az ágyból. Szerencse nem ébresztettem fel Davidet. Hangtalanul kelek ki az ágyból, David ingjét magamra veszem. Adok egy apró csókot ajkaira, hogy ne ébresszem fel, majd lemegyek a konyhába és töltök magamnak egy pohár vizet. Azt kortyolgatva a nappaliba megyek. Leteszem a poharat és egy vörös díszpárnát magamhozölelve dölök el a kanapén és ott alszom el. 

-         Rose én... – kezdi el. Tudtam, hogy ez túl gyors, de én már nem bírom magamban tartani. Szeretem és azt akarom, hogy ezt õ is tudja. Ha most kosarat ad, biztosra veszem, hogy a szívem apró szilánkokra törik szét.

-         Ne haragudj. Tudom, még korai. Ne haragudj, hogy ezt mondtam. – kibontakozok karjaiból és a kilátó szélére sétálok. Mosolyogva lép utánam és közelebb hajol. Most vagy szeret, vagy csak játszik velem…

-         Én is szeretlek szerelmem. – suttogja, amire megdobban a szívem és repdes az örömtõl. Azto mondta, hogy szeret… Ez a legszebb szó, amit életemben hallottam. És pont tõle. Mérhetetlen boldog vagyok és melegség tölti el szívem. Még a könnyeim is elszabadulnak. Felé fordulva nézek szemébe.

-         Tényleg? – kérdem, csak azért, hogy bizonyosodjak meg róla, hogy nem a képzeletem ûzött tréfát velem. Elmosolyodik és szorosan a karjaiba zár, majd megcsókol, amit képtelenség nem viszonozni. Szenvedélyes csókot váltunk. Most biztonságban és szeretve érzem magam. Sosem szeretném elveszíteni. Mindig a karjaiban szeretnék maradni.

-         Teljesen biztos – mosolyog, mire ismét megdobban a szívem. Visszamosolygok rá.

 Kellemesen telik el pár perc, ahogy egymást öleljük, majd vamai elsuhan köztönk, és ahogy látom, nemcsak én ijedtem meg. De annyira a szélén álltam, hogy ha nem fognám a korlátot, leesnék és az nem lenne szép, fõleg most. Miért kellett megszakítani ezt a pillanatot. Félek, rengeteg sikoly hagyja el ajkaimat.

-          David, segíts! – kiáltozom, mire odarohan, majd lenyújtja a kezét.

-         Add ide a kezed – mondja. De ha eleresztem, akkor lezuhanok, még a könnyeim is kicsordulnak.

-         Nem merem elengedni. Le fogok esni. Segíts! – ereimben meghûl a vér és már a kezeim is elkezdnek fájni.

-         Add ide az egyik kezedet és felhúzlak. – Nem akarom elengedni. Le fogok zuhanni. Csak ez zakatol a gondolataimban.

 Kintebb hajol. Mit csinál? Õ is le akar esni?!

 De csak a kezemért nyúl és azt fogja meg két kézzel, mire kicsit vesztek a tartásból és õ is kiesik, de sikerül tartania magát. Kis erõgyûjtés után magához húz, de nem akarom elengedni a kezét. Szorítom ahogy tudom. Remegve bújok hozzá és zokogok. Azt hittem leesek, hogy meghalok és… és nem látom töbé… Az szörnyû lett volna.

-          Menjünk haza – ejti ki megkönnyebbülve. Csak bólintani tudok és szorosan bújni hozzá.

 Felkap az ölébe és szorosan ölelve visz el hozzánk. Most vagyok biztonságban, de azért a félelmem nem múlt el.

 Amikor becsenget kis idõ múlva anya nyit ajtót és riadtan lép közelebb.

-          Kicsikém, mi történt? – hallom hangjában az aggodalmat.

-         Jó estét – köszön David, majd rámnéz. Elmondja mi történt. Anya ijedten hallgatja végig. Még az õ szájából is nehéz ezt hallani.

-         Kicsikém minden rendben van. Már itthon vagy. – mondja anya, de szavai nem jutnak el a tudatomig. Szerelmem bevisz engem és a kanapén foglal helyet velem az ölében.

 Lassan nyugodok meg, de nem engedem el, bújok hozzá.Simogat és a fejemre ad egy puszit. Jól elbeszélgetnek, nem nagyon figyelek rájuk, csak arra, hogy minnél jobban érezzem szerelmemnek teste melegét.

-          Sajnálom, hogy ilyen körülmények között kellett találkozunk. – mondja David anyának, aki csak elmosolyodik. Én sem így szerettem volna, hogy megismerjék egymást.

-         Nincs semmi probléma David. Örülök, hogy egy ilyen szereti barátja van a lányomnak. -  Anya kedves szavai után szerelmem felé fordulok.

-         Anya itt maradhat David? – kérdem kissé szipogva, mire kapok egy puszit a fejemre, anya meg elmosolyodik.

-         Persze kincsem – mondja és megsimogatja a kezem. - Menjetek pihenni nyugodtan. – mondja amire David bólint és elköszönve felsétálunk a szobámba.

 Együtt pihenünk le. Most legjobban csak rá és egy kiadós alvásra vágyom, hogy elfelejtsem azt a szörnyûséget, amit ma át kellett élnünk.

-          Azt hittem, hogy soha többé nem fogom látni ezeket a szemeket. – suttogom, tekintetét figyelve.

-         Most már minden rendben van, szerelmem. – mondja és nyugtatóan simogatja a hátam, néha meg kapok puszikat is.

-        Szeretlek – suttogom  , mielõtt álomba merülnék és mellégömbölyödve hozzábújok.

~*~

-          Pedig van finom reggeli neked. – Nem hagyja abba a csókokat, bár nem is akarnám. Megadva magam, felnyitom a szemem, a hátamra pördülök és az Õ arcát kezdem nézegetni. Egy kedves és csábos mosoly játszik ajkain.

-          Biztos finom, de valaki az éjszaka kicsit kifárasztott – mosolyodom el jólesõen nyújtózom egyet, amire végig simít oldalamon és mellemre ad puszit.

-          Mert valaki telhetetlen volt – suttogja, amitõl megborzongok, majd befekszik mellém, én meg hozzábújok. Szeretem a közelségét. – De attól függetlenül fergeteges volt és imádtam. – hallom hangjában az õszinteséget. Frlnézek rá és egy gyengéd „reggeli csókot” adok neki. A karjaiban biztonságban érzem magam. Azt kívánom, bár soha ne engedne el.

 Egymást etetve faljuk be a reggelit. Olyan jól esik most, hogy mellettem van. Szeretem és boldog vagyok, mert érzem, hogy õ is hasonlóan vidám.

 De minden pillanat sem tarthat örökké, fõleg azok nem, melyekben jólérezzük magunkat. De majd egyszer rökké fog tartani, ha majd mellettem lesz. Így szeretném eltölteni a reggelt, az estét és minden pillanatot, napot, hónapot. Nem. Nem az etetõs jelenetre gondoltam, hanem arra, hogy milyen jó, ha vele vagyok, a karjaiban, biztonságban, boldogan.

-          Ne haragudj, de Haza kell mennem – mondom picit felsóhajtva, Davd meg rámnéz.

-          Rendben, de elkísérlek – mosolyog, amitõl nekem is mosolyoghatnékom támad. – Utána úgy is mennem kell dolgozni, de mit szólnál, ha este találkoznánk?

-          Örömmel. – Adok neki egy csókot és kimászok az ágyából, majd a ruháimat kezdem magamravenni. Mikor a melltartómat veszem fel, két ölelõ kart érzek a derekamon.

-          Biztos, hogy fontos menned? – kérdi, miközben simogat és csókolgat. Olyan jól esik, hogy nem akarja, hogy menjek. Ezen elmosolyodom.

-          David – pördülök meg ölelésében, kezeit pedig megérzem fenekemen. – Neked is dolgoznod kell, meg nekem is – mondom kedvesen és meghallom nagy sóhaját.

-          Nem akarlak elengedni- suttogja és már csókol is. Kicsit elpirulva mondatán –ami igen jól esett-, viszonzom a csókot.

 Kis ideig még köszködik, de a végén elkezdünk öltözködni. Hazakísér és egy igen szenvedélyes csókkal búcsúzik. Mennyire nem kaartam én ezt. Vele akarok maradni! Mindig!

 Még megbeszéljük a délutánt, leginkább azt, hogy már nagyon várjukés nehezen elmegy a dolgára.

~*~

 Épp a leckémet írom, mikor anya felkiált, hogy csomagom érkezett. Nekem? Miféle csomag és kitõl?

 Amint leérek, egy csokor vörös rózsával alálom szembe magam, na meg a küldönccel. Amint megtudom, kitõl jött, elmosolyodom és boldogan teszem vázába a csokrot a szobámban. Anya meg elkezd kérdezgetni, de én most olyan boldogvagyok, hogy le sem tudok ülni. Elkezdek pörögni a macimmal együtt és a végén a földön kötökki. David, elvetted az eszem... Még sosem voltam szerlems, de ez minden éréssel felér.

~*~

 Mivel dolgoznom is kell, csak egy egyszerû pánt nélküli felsõt és egy szûk világoskék farmert veszek fel. Javában benne vagyok a melóban, mikor meghallom a csengõt, ami egy újabb vendéget jelez. Odakapom a fejem és életem szerelme most lép be a kávézóba. Tálcástól, köpenyestõl libbenek mellé és máris kapok egy heves üdvözlõ csókot.

-   Mmmm.... Szia – mosolygok rá kissé lihegve, kipirult arccal. De nem hagyom mostmegszólalni.- Mit szólnál, ha elmennénk a kilátóhoz, majd hozzád? Egyébként, nagyon szépen köszönöm a rózsákat. Nagyon tetszettek, a vörösek a kedvenceim – mosolygok rá csillogó szemekkel.

 Anya szerint ma a csillagok fényesebben fognak ragyogni, mint máskor és a tenger felöli kilátóról gyönyörû lenne megnézni. De addig még van idõnk. 

-    Szia.Hmm, tökéletes. – mosolyog rám. – Örülök, hogy tetszettek. De még hiányzik valami belõlök. -  mosolyodik el. Közben én letettem a tálcát és a kötényem is.

-          Micsoda? – kérdem és átölelem a nyakát. Karját megérzem derekamra csússzanni.

-          Hát ez. – veszi elõ a másik kezét és egy száll kék rózsát tart felém mosolyogva.

-     David, ez csodálatos, ilyet még nem is láttam. Köszönöm– lelkendezek és Õ vidám mosollyal adja át. Elfogadom és ajkaihoz hajolva megcsókolom gyengéden, amit odaadóan viszonoz. Pár pecig csak állunk és csókolózunk, vagy egymást figyeljük, majd meghallom a fönök diszkrét köhögését. – Na mehetünk? – mosolygok rá és még lehelek egy csókot ajkaira.

-          Végeztél?

-          Igen, csak téged vártalak – mondom, mire elmosolyodik. Kapok egy puszit az arcomra és mivel csak a telefonom hoztam magammal, elveszem, aztán vissza is pördülök David karjaiba.

-          Menjünk – mosolyog és amíg tart a tengerpartig az út, kellemesen elbeszélgetünk, néha a piros lámpáknál váltunk egy rövid csókot és így hamarabb elrepül az a negyed óra.

 Mikor megérkezünk nagy nehezen felmegyünk a rengeteg lépcsõn és egy csodálatos kiltás tárul a szemünk elé. Igaz, hogy sötét van, de a csillagok és a hold fénye beragyogja a tengert és a kis városkát.

-          Ez gyönyörû – mosolygok rá. Hátulról átölel és az állát a vállamra támasztja.

-          Igen az – suttogja és lehellete a nyakamat csiklandozza.

 Államnál fogva fordít maga felé és ajkait az enyémekre tapasztja, egy gyengéd, mégis lágy csókban részesít, amit boldogan viszonzok. Mikor elvállunk, rámosolygok és felé fordulva megsimogatom arcát.

- David, én... – nyelek egyet és kipirultan nézek mogyoróbarnaszemébe, amiben el is veszek azonnal. - ...szeretlek...  – lehelem és a lágy szellõ megborzongatja testem, amiben jólesõ melegség árad szét. Tudom, hogy ez most hamar jött, de csak remélni merem, hogy õ is így érez irántam.