Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

- Ha undorodsz tõlem, akkor minek ajánlod fel magad?- kérdi mérgesen, szikrázó szemekel. Csak nem érzékeny pontra tapintottam?
- Mert ezt hozod ki belõlem. Te tehetsz mindenrõl. Anya nem tenne ilyet velem soha.- mondom halkan, végig a szemeibe nézve. Azt akarom, hogy fájjon neki. Mert nekem is fáj, amit tett.
Közönyösen nézem, ahogy elkezdi gombolni az ingjét. Majd felsóhajtok és behunyom a szemeimet és várom, hogy ismét megérintsen... titkon reméltem, hogy nem fogja újra megtenni, de ezek szerint túl magasak az elvárásaim...
De ujjak és ajkak helyett csak lágy érintést érzek. Rám terítette az ingjét...
- Öltözz fel.- mondja halkan, komoran, majd egyszerûen megfordul és felsétál az emeletre.
Én pedig sírva fakadok...

***

A hét kínzóan lassan telik. Azóta egy szót sem váltottunk, legfeljebb csak köszöntünk egymásnak. Már sírni sem tudok... azt hiszem, elfogytak a könnyeim.
És a legrosszabb, hogy nem is nem próbál javítani a helyzeten. Nekem többször is megfordul a fejemben, hogy bocsánatot kérek, de valahogy sosem tudom összeszedni a bátorságom...
Mikor romlott el ennyire minden? Mikor történt ez...?
Ráadásul ma Paul is hazajön. Õ biztosan észre fogja venni, hogy összevesztünk. Õ mindig észreveszi...
Mikor meghallom az ajtó nyitódását, eléjük sietek, hogy köszöntsem õket.
- Sziasztok.- erõltetek mosolyt az arcomra.
- Szia Luisa.- köszön apa hidegen, majd leveszi a cipõjét, és egyszerûen elsétál mennem. Égni kezd a szemem, de most csak azért sem fakadok sírva. Ilyenkor mindig puszit nyomott a homlokomra... de most még csak azt sem...- Fent leszek a szobámban, dolgozom.- mondja egyszerûen, majd felsétál a lépcsõn. Nyelek egyet.
- Luisa mi folyik itt?- kérdi Paul rögtön, nekem pedig
- Semmi.- mondom azonnal, közönyösen. – Milyen volt az utad?- próbálok témát váltani, de persze Paulnál ez nem ér semmit. Tudom, hogy addig úgysem hagy békén, amíg el nem mondom neki.
- Jó volt, de ki vele. Mi történt köztetek?- kérdi aggódva.
- Honnan veszed, hogy történt valaha bármi is?- kérdem, igyekszem közönyös hangot erõltetni magamra, majd bemenekülök a konyhába, de persze jön utánam.
- Mert apu mindig is téged szeretett jobban. Nem ment el úgy melletted, amikor hazajött, hogy ne kapnál tõle puszit, meg rideg vagy vele, ahogy õ is közömbös feléd.- sorolja az észrevételeit, én pedig úgy érzem, mindjárt sírva fakadok.
- Megunt, ennyi az egész. Már nem kellek neki.- mondom halkan, elkeseredetten.
- De miért?- kérdi döbbenten Paul.
Ajkaimba harapok…
A vállaim lassan remegni kezdenek.
Nem bírom visszafojtani, elpityeredek.
- Mert már nem szeret. El fogok költözni anyuhoz. Ott legalább szeretnek.- mondom remegõ hangon, miközben potyogni kezdenek a könnyeim. Ez lesz a legjobb mindenkinek. Nem akarok még több bonyodalmat… nem akarom, hogy még inkább megforgassa majd a tõrt a szívemben…
- Soha nem mondtam neked, hogy nem szeretlek.- hallom meg apu hangját, mire ijedten hátrapillantok. A konyhaajtóban áll, szomorú ábrázattal. Hallgatózott volna? – És azt sem akarom, hogy elköltözz tõlem, de ha nagyon szeretnél, akkor felvehetem az anyáddal a kapcsolatot.- mondja halkan, komolyan. – Nos?
Megtörlöm az arcom, de a könnyeim csak nem akarnak elállni.
- Már eldöntöttem. Nem maradok itt.- mondom halkan, majd lehajtott fejjel, sietve elrohanok mellettük, fel az emeletre, a szobámba. Magamra zárom az ajtót, leborulok az ágyra és zokogni kezdek. Nem bírom ezt tovább, a szívem meghasad... szeretem õt, de... de nem így... legalábbis már én sem tudom, mit érzek... annyira össze vagyok zavarodva...
Végül, röpke fél óra után abbahagyom a bõgést, és pakolni kezdem a cuccaimat. Csak a legfontosabbakat hozom magammal, ruhákat, meg... meg egyetlen hógömböt. A gyûjteményem legelsõ darabját. Még apu vette nekem...
Berakom a ruhák közé, aztán végül elõbújok a szobámból.
Lesétálok a földszintre. Apa a konyhaasztalnál kávézik, Paul pedig tévét néz a nappaliban. Szó nélkül nekilátok fõzni, valamit azért enni is kell.
- Beszéltem anyáddal telefonon. Azt mondta, pár órán belül itt lesz.- szólal meg végül halkan, én pedig bólintok. - Tényleg ezt akarod?- kérdi végül, látszik rajta, hogy nagyon nehezen mondta ki.
Elszomorodom.
- Így lesz a legjobb.- válaszolom halkan. Minden miattam romlott el, nekem is kell helyrehoznom. És azzal tudok segíteni a helyzeten, ha egyszerûen elmegyek. - Sajnálom. Mindent sajnálok.- súgom halkan, majd erõt véve magamon ismét nekilátok a vacsora készítésének.
- Luisa...- hallom apu hangját, de csak megrázom a fejem. Nem akarok most beszélni vele. Némán elkészítem hát a vacsorát, kitálalom az asztalra aztán szólok Paulnak. Csendesen megvacsorázunk, szinte nem is szólunk egymáshoz. Majd elmosogatok, és felvonulok a szobámba.
Éppen pakolgatok, mikor Paul kopog az ajtón.
- Gyere be.- szólok, és mikor meglátom öcsém szomorkás arcát, elmosolyodom.
- Tényleg el fogsz menni?- kérdi halkan, beljebb lépve, én pedig bólintok.
- Igen... sajnálom, nem akartam, hogy így alakuljon, de azt hiszem nincs más megoldás.- mondom halkan, mire szó nélkül hozzám lép és átölel. Meglepõdöm, Paul nagyon ritkán szokott ölelgetni...
- Hiányozni fogsz.- súgja, arcát a nyakamba fúrva, én pedig megenyhülve karolom át.
- Te is nekem, öcskös.- mondom, majd puszit nyomok az arcára.
- Azért majd meglátogatsz?- pillant fel rám reménykedve, én pedig bólintok.
- Persze. Majd minden nap viszek neked ebédet a suliba.- mondom, mire elmosolyodva bólint. Nélkülem úgysem vinne magával semmit, túl lusta felkelni és megcsinálni. Egek, mi lesz itt nélkülem! Nem lesz, aki fõzzön és takarítson!
Köhögést hallok, mire mindketten odakapjuk a fejünket. Apa áll az ajtóban, várakozóan.
- Itt van anyád.- közli halkan, majd egyszerûen fogja magát és elsétál.
Megint elszorul a torkom, de most tartom magam. Elég a sírásból, a végén még elfogynak a könnyeim...
Paul aggódva tekint rám, de csak megfogom a táskám és lesietek a földszintre. Mikor meglátom anyut, elõször csak tanácstalanul nézek rá, mire elmosolyodik és kitárja a kezeit. Megölelem...
De valahogy mégsem olyan kellemes, mint mikor apu ölel...
Még utoljára elbúcsúzok Paultól, majd bizonytalanul feltekintek az emeletre, de apunak semmi nyoma... így hát anyával kettesben kisétálunk a kocsihoz, beülünk, és az ablakon keresztül nézem a távolodó házat..

Lassan eltelik egy hónap, aztán még egy... az idõ szinte csigalassúsággal halad... én pedig üresnek érzem magam. Paullal minden nap találkozok a suliban, és természetesen ebédet is viszek neki. Elmeséli, hogy mi történt, mióta nem vagyok otthon. Hogy a ház szalad, fõtt ételt szinte már nem is látott, csak amit a suliba viszek neki, és hogy apu teljesen elhagyta magát. Folyamatosan csak dolgozik, nem jár el szórakozni...

De csak azért sem megyek vissza.

Sõt, megpróbálom teljesen elfelejteni a történteket. Van is egy srác, Mauricio. Nemrég elmondta, hogy tetszem neki. Randizgatunk, csókolóztunk is, de... valahogy nem érzek semmit. Az ég világon semmit.

Most is épp együtt sétálunk az utcán. Moziba igyekszünk éppen. Õ a kezemet fogja, beszélgetünk, aránylag elég jól érezzük magunkat. Majd magához ránt és megcsókol, én pedig átkarolva viszonzom.

És ekkor egy döbbent hangok hallok meg oldalról.

Azonnal felismerem apu hangját. Döbbenten szakítom el magam Mauriciotól, majd nagy szemekkel pislogok a szintén lesokkolódott férfira.

- Apa...?- kérdem megszeppenten. Egy hosszú percig csak bámulunk egymásra. El sem hiszem, hogy ez õ... a haja kócos, az arca borostás, a ruhája gyûrött...

Aztán Mauricio átkarolja a derekam és magához húz, én pedig elpirulok.

És ekkor furcsa dolog történik: apa hirtelen kézen ragad, és szinte szikrázó szemekkel magához ránt, majd elkezd húzni.

- Apa? Apa! Engedj el! Nem hallod, hagyj békén!- próbálok ellenkezni, de sokkal erõsebb nálam, így kénytelen vagyok követni.

- Luisa! Héj, maga, engedje el!- siet utánunk Mauricio, de ekkor apu a világ legdühösebb tekintetével néz rá, amire persze ijedten megáll.

- Tûnj el, ha jót akarsz magadnak.- sziszegi mérgesen, majd tovább rángat. Mindenki minket bámul...

Végül elérünk egy aránylag csendesebb mellékutcát, ahol aztán a falnak penderít, a tenyerei pedig csattannak a fejem mellett a falon. Megszeppenten bámulok fel rá, egészen megijedek azoktól a dühös szemektõl.

- Apa...- nyögöm halkan, egészen a falnak simulva...

- Megint egy nõvel töltötted az estét, igaz? – kérdezi színtelen hangon, eléggé közömbösen, amire kicsit megmerevedek. Nem tudom mi ütött a lányomba, de nem számítottam rá. Õ viszont csak visszafordul a reggelije felé.

- Luisa... figyelj... tudom, hogy nehéz lehet ez számodra, de mégiscsak férfiból vagyok. Vannak igényleteim. – kezdek bele halkan, de lehet, hogy nem a legjobban magyaráztam el neki. Sajnálom, hogy olasz temperamentummal áldott meg a sors, de ki kell töltenem valahogy a bennem keletkezett ûrt.

Látom rajta, hogy kezdi is felkapni a vizet, de most nem tudok vele mit kezdeni ez az igazság.

- Szóval neked mindegy, kivel, csak dughass, ugye? – kezdi nyersen, amin teljesen meglepõdök. Soha nem beszélt még így és kezd nagyon átesni a ló túloldalára, ami nekem nagyon tetszik.

- Na idefigyelj kisasszony. Nem beszélhetsz ilyen hangom velem. – kezdek bele dühösen, amire csak erõltetetten felnevet.

- Én nem beszélhetek így, de neked jogod van csak úgy kihasználni, igaz? Hát tudd meg, én is emberbõl vagyok. A saját lányod vagyok. Elvetted a szüzességem. És ha ez nem lenne elég, rögtön másnap éjszaka más nõkkel hetyegsz. Mégis mit kellene gondolnom? – na jó itt fejeztük be ezt a beszélgetést. Ha nem lett volna olyan amilyen, akkor nem történt volna ez. Közelebb is lépek hozzá, hogy folyatassam, amit akarok neki mondani, de nem tudom…

Egy pofonnal jutalmaz meg, aminek a nyomát nagyon is érzem az arcomon. Na erre nem lesz többet lehetõsége az biztos. Nem õ az anyám. Azt csinálok, amit én akarok, és nem fogja nekem egy kis kölyök megszabni, hogy mit tegyek az egyszer biztos.

- Undorodom tõled. Azt mondtad, szeretsz. Hát neked az semmit nem jelentett? Vagy hazugság volt? – kérdi kétségbe esetten, de én csak még dühösebb leszek.

- Luisa! – kiáltok rá, mert ha nem hagyja abba olyat vélek tenni, aminek nagyon nem fog örülni, de csak folytatja.

- Rajta. Tessék, odaadom neked mindenem. A testem a tiéd. – ledobja magáról a ruhákat és meztelenül áll elõttem. - Parancsolj... neked úgyis csak ez kell. Akkor meg mire vársz? Gyere, és tégy magadévá újra! – kezd egyre hisztérikusabbá válni, majd levágódik a kanapéra és széttárja gyönyörû lábait rálátást adva barlangjára, amiben nem rég merültem el, oly csodálatosan. - Gyere... és dugj meg újra, apu.

Csak kihúzom magam és úgy nézek rá.

- Ha undorodsz tõlem, akkor minek ajánlod fel magad? – kérdezem mérgesen.

- Mert ezt hozod ki belõlem. Te tehetsz mindenrõl. Anya nem tenne ilyet velem soha. – mondja tovább, és engem figyel. Ezzel a mondatával szíven talált. Szóval nem vagyok elég neki. Hát rendben, akkor legyen, ahogy szeretné.

Leveszem a felsõmet, amire egy csalódott sóhaj hagyja el a száját és behunyja a szemeit. Odamegyek hozzá, majd ráterítem a felsõmet.

- Öltözz fel! – mondom egyhangúan, majd felmegyek az emeletre és lefekszek az ágyra, hogy kipihenjem magam.

Ez a hét is lassan eltelik. Nem beszélünk Luisa-val sokat. Csak inkább annyit amennyi valóban szükséges. Soha nem volt ilyen rossz a kapcsolatom egy gyerekemmel sem. Mondjuk, most nem lehet mondani, hogy nagyon javítani akarok rajta, hiszen megmondta nyíltan, hogy undorodik tõlem, akkor meg nem látom értelmét, hogy zaklassam. Had élje az életét, ahogy csak tudja. Látom rajta olykor, hogy zavarja ez az állapot, de õ sem akar rajta változtatni.

Minden estét itthon töltök, de akkor is általában csak dolgozok reggelik, hogy ki tudjam valahogy tölteni a nagy ürességet, ami bennem keletkezett.

Paul meg ma jön haza. Szép kis érzésekre, amit nagyon hamar észre fog venni, hiszen nem hülye õ sem.

Be is lépünk a házba, mire Luisa jön ki a konyhából.

- Sziasztok. – Köszön kedvesen. Leveszem a cipõmet, majd beljebb megyek.

- Szia Luisa. – köszönök neki, de nem adok neki puszit mint eddig mindig adtam, csak elsétálok mellette. – Fent leszek a szobámba dolgozni. – mondom nekik, majd felmegyek, de elbújok, hogy hátha hallok valamit, ami kettejük között folyik.

- Luisa mi folyik itt? – hallom meg fiam kérdését egybõl.

- Semmi. – vágja rá egybõl. – Milyen volt az utad? – próbálja terelni a témát, de tudom, hogy Paul nem fogja engedni.

- Jó volt, de ki vele. Mi történt köztetek? – faggatja tovább.

- Honnan veszed, hogy történt valaha bármi is? – lépteket hallok, ami a konyhába vezet.

- Mert apu mindig is téged szeretett jobban. Nem ment el úgy melletted, amikor hazajött, hogyne kapnál tõle puszit, meg rideg vagy vele, ahogy õ is közömbös feléd. – mondja a következtetéseit.

- Megunt ennyi az egész. Már nem kellek neki. – mondja, amire kinyílnak a szemeim. Ilyet soha nem mondtam neki.

Néma csend következik, majd egy kis szipogás.

- Mert már nem szeret. El fogok költözni anyuhoz. Ott legalább szeretnek. – mondja elcsukló hangon. Szóval egyáltalán nem akarna menni, csak bolond és olyan, mint én.

Lesétálok a lépcsõn, majd megállok a konyhaajtóban.

Ahogy csókolom, egy kis idõ után érzem, hogy viszonozza, ami csak felbátorít. Megdöbbenek kicsit, de végül hevesebben kezdem el csókolni, miközben õ remegõ kezeivel átkarolja a nyakamat és teljesen hozzám simul. Élvezek mindegyes pillanatot, amit csak vele együtt élek át.

Elszakadunk egymástól, majd kipirult arccal süti le a szemeit.

- Fogalmam sincs, mit kellene tennem. Nem tudom, ilyen helyzetben mi a helyes… ezért inkább… rád bízom a döntést, apu… tegyél velem, amit szeretnél. – suttogja halkan. Ezzel felajánlotta, hogy ha akarom, akkor tényleg azt csinálhatom vele, amit már párszor a fejemben elképzeltem.

Az ülembe húzom velem szembe, így már lovagló ülésben foglal helyet rajtam. Ajkaihz hajolva megint egy csókra invitálom, amit elég szenvedélyesen viszonoz. Meg is lepõdök rajta, de nagyon tetszik. Még barna tincseim közé is csúsztatja kezecskéjét. Ám nem maradok sokáig az ajkainál, hanem édes finom nyakát kezdem el szívogatni.

- Luisa… annyira gyönyörû vagy… - suttogom rekedt hangon, amire megrázza a fejét.

- Kérlek… apu… ne beszélj… csak még inkább zavarban lennék… - motyogja vörös arccal, amire bólintok. Kezeimmel végig simítom a gerincén, majd ahogy elérem formás fenekét belemarkolok, amire meghallom édes hangját.

Fenekénél fogva állok fel vele, mire lábait a derekam köré fonja. Elindulok vele az emeletre egyenesen a hálóm felé, hogy végre olyat tehessünk, ami remélem, hogy számára is tökéletes lesz. Ahogy beérek, lefektetem óvatosan az ágyra. Kipirult homályos tekintettel néz rám.

Felé térdelek, majd megszabadítom a ruháitól, amik feleslegessé válta. A melltartó részénél egy pillanatig megállok, majd óvatosan veszem le róla, de a bugyija egyenlõre marad.

Lehunyja szemeit, mire lehajolok és melleit kezdem el csókolgatni. Fel is nyög, hogy tudtomra adja mennyire is élvezi. Eleinte csókolgatom, majd szenvedélyesebben kezdem el nyalogatni és szívogatni édes finom puha mellecskéit. Amikor megszívom, kicsit össze is rándul a hirtelen jött érzéstõl.

- A…- akad el mondandójába, de valahogy sejtem, hogy nem tudja most kimondani, amit szokott. Meg érzem ujjait tincseimbe, majd újra próbálkozik a beszéddel. - R… Raul…- mondja nevemet halkan, mire felé mászok és ajkaira tapadok.

Kezeimmel végig járom a testét, melleinél kezdve lefele a hasát oldalát, majd a combjának a külsõ részét, végül a belsõ részét egyre jobban közelítve ágyékához.

Nyögéseit olykor sóhajai váltják fel, ami annyira jó hallani tõle. Egy kis bátorságot véve csúsztatom bugyijába ujjamat, mire kétségbe esetten pattannak ki a szemei és markolja meg a vállamat.

- Neh… tudod… hogy még szûz… vagyok… - hebegi, mire csak lágy csókot hintek ajkaira.

- Ne aggódj… gyengéd leszek. – suttogom, majd ujjamat belé csúsztatom. Összerándul és ajkait is összeszorítja. Ám amikor elkezdem mozgatni ujjaimat egy idõ után érzem, hogy elernyed a teste és a fájdalmat az élvezet veszi át.

Egy re jobban mozgatom ujjaimat, majd leveszem róla a bugyit és a szemét figyelem, de egybõl melleire hajolok le és csókot adok rá, miközben ujjaimat egy kicsit vissza helyezem, de a csókjaimmal elindulok ágyéka felé, ahol kényeztethetem kicsit. Lejebb megyek érzem, hogy megfogná a fejemet.

- Raul… - szólal meg, de felnézek rá.

- Ne aggódj élvezni fogod. – suttogom, majd visszateszi a fejét és az enyémet is elengedi, majd lehajolok és csókot lehelek barackjára, majd nyelvemmel kezdem el kényeztetni, miközben ujjaimat is tovább mozgatom benne.

Hangosan nyögdécsel alattam, amit nagyon élvezek, mert jól esik, hogy ennyire csábít hangjával. Nem is tudom sokáig kényeztetni, mert leveszem magamról a ruhákat és a lábai közé térdelve csókolom meg vadul és egyer mohóbban, amit viszonoz én meg örömmel élvezem.

Megfogom farkamat és bejáratához helyezem, amire kipattan a szeme és látom, hogy tiltakozna, de meg akarom neki mutatni, hogy nem kell félnie, ezért beléhatolok, mire egy kisebb fájdalmas nyögés szakad fel belõle én meg felnyögök élvezetembe. Annyira szûk és olyan élvezni való. Annyira imádom az ilyen kis szûk puncikat.

Kicsit benne maradok, hogy szokja, bár ahogy az arcát figyelem látom, hogy eléggé fáj neki, ezért kicsit elkezdek mozogni, hogy a fájdalmat vegye inkább át az élvezet. Lassan mozgok benne, majd ahogy megszokja és hallom, hogy élvezetbõl nyögdécsel, gyorsabb tempóra váltok ebben a szûk kis élvezetbe, hogy õt is meg magamat is hajszoljam a gyönyör felé.

Nem kell sokáig várnom és mind a ketten hangosan felnyögve élvezünk el.

Kicsúszok belõle, majd mellé fekve lélegzek mélyeket és élvezem ki, hogy mennyire jó menet volt. Oldalra fordítom a fejemet és látom, hogy kislányom is élvezte, de egybõl el is alszik, mert nem volt még ilyenben része. Elmosolyodok, majd betakarom magunkat és végül magamhoz ölelve szorosan, kezemet melleire rakva ölelem magamhoz és alszok el.

Másnap reggel mikor felébredek másik oldalamra fordulok és mikor kinyitom a szememet kislányommal találom szembe magam, aki engem néz szomorú szemekkel.

- Luisa mi a baj? – kérdezem tõle, aggódva.

- Apa mi tegnap… - nem tudja befejezni.

- Tudom kicsim. – simogatom meg a fejét és az arcát, miközben közel hajolva hozzá, de a kezével távol tart magától. – Undorodsz tõlem? Megutáltál? – teszem fel a kérdést.

- Te az apám vagy. Miért nem érzed rosszul magad attól amit tettünk? Nincs lelkiismeret furdalásod, hogy elvetted a lányod szüzességét? – kérdezi kicsit kiakadva. – Arról nem is beszélve, hogy nem is védekeztél én meg már menstruálok. – mond ki mindent, de szerintem csak a düh miatt, amire elkezdek gondolkozni és valóban.

- Hozok neked gyógyszert, amitõl nem kell félned, hogy gond lenne az együtt létünkbõl. – mondom õszintén. – Tudom, hogy a lányom vagy, de nem tehetek róla, hogy még így is vonzódok hozzád. Szeretlek Luisa. – mondom egyszerûen, mire feláll, majd szinte sírva szalad át meztelenül a szobájába.

Nagyot sóhajtok, majd felállok. Felveszem a ruháimat és az ajtóhoz lépek, ahol kislányom bement. Belépnék, de zárva van.

- Kicsim engedj be. – kérem meg.

- Menj innen apa. – kiabálja ki.

- Luisa engedj be. Beszéljük meg. – kérlelem tovább, de semmi haszna. Most már nem is válaszol, amire nagyot sóhajtok. – Elmegyek, hozok neked gyógyszert. – jegyzem meg, majd felveszem a cipõt és irány a gyógyszertár. Veszek esemény utána tablettát, meg egy pár fogamzás gátlót, hiszen szükség lesz rá ezek után szerintem, de remélem csak velem lesz együtt mással nem.

Bekopogok és meg mondom neki, itt vannak a gyógyszerek, de nem válaszol. Leteszem az ajtó elé, majd ott hagyom, és inkább akkor elmegyek dolgozni, ha nem akar beszélni velem.

Két nap telik el úgy, hogy nem szól hozzám és szinte nem is látom. Sajnálom, hogy nem lehetek vele, de ha õ nem akar, akkor nem fogom magamra erõltetni, de a szex-re meg szükségem van, így esténként mindig másnõkkel vagyok egy hotelbe, ahova járni szoktam. Mindig reggel megyek haza és ez most sincs máshogy. Ahogy belépek látom, hogy kislányom elég dühös, csak tudnám, hogy már megint miért?

- Figyelj jobban, apu.- hordom le, majd mellkasához hajolok és lenyalom róla a csokifagyit. Behunyt szemmel tisztítom meg bõrét.

- Luisa.- szólít a nevemen, de hangja mintha rekedt lenne.

- Igen?- pillantok fel rá kíváncsian, de nem válaszol, csak gyengéden lefektet a plédre, melleimhez hajol és nekilát, hogy õ is lenyalja rólam a fagyit.

Te szentséges ég…

Észre sem vettem, hogy összekentem magam…

De… ó atyám…

Érzem, ahogy egyik felõl lassan elhúzza a bikinifelsõmet, majd mellbimbómat kezdi nyalogatni…

Majd ahogy megszívja, felsóhajtok… szorosan behunyom a szemeimet… olyan furcsa érzés… olyan kellemes…

Te jó ég. Nem, ezt nem lehet. Jézusom, mégis mi a fenét mûvelünk?! Õ a saját apám! Úr isten!

- Apa!- kiáltok fel rémülten, ahogy igazán tudatosulnak bennem cselekedetei. Ellököm magamtól, felpattanok majd felkapom a ruháimat és futásnak eredek.

Megrémülten. Fogalmam sincs, mit kellene tennem. Gondolkodnom kell…

- Kicsim gyere vissza! – kiált utánam, de nem állok meg. jézusom… ez nem történhetett meg… ez csak egy rossz álom… ez lehetetlen… ilyen nincs!

Mikor már elég messze vagyok, felkapom magamra a ruhákat, majd tovább sietek. Egyedül akarok lenni. Gondolkodnom kell… ez… ez…

Elmegyek a kedvenc helyemre, ahol gondolkodni szoktam. Az egyik közeli erdõben van egy hatalmas fa, annak az ágain szoktam ücsörögni, ha valamin gondolkodni szeretnék. Most is oda megyek, de ezúttal csak a tövébe ülök le. Átkarolom a térdeimet és visszagondolok a történtekre…

Amit tett velem… az nem normális… ilyet… ilyet a szerelmesek szoktak mûvelni. Õ viszont az apám! Ez nem történhet meg!

Mégis… ahogy visszaidézem magamban, újra megborzongok… hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem, mégis…

Össze vagyok zavarodva. Még sosem viselkedett így velem. Nem tudom, mit kellene tennem.

Mindig azt gondoltam róla, milyen nagyszerû ember… felnéztem rá, és… azt gondoltam, az én apám a legjóképûbb a világon.

Elõször is, haza kellene mennem, és beszélni vele. Biztosan aggódik értem… még a mobilom is otthon maradt…

Végül sóhajtva felállok, és nekilátok hazasétálni.

Mikor benyitok az ajtón, apu idegen teszi le a poharat, amit fogott.

- Merre voltál? El tudod képzelni, hogy mennyire aggódtam miattad?- kérdi dühösen, de csak egy haragos pillantást vetek rá.

- Miattad szaladtam el, mert olyat csináltál velem, amit eddig még soha senki.- kiáltok én is vissza mérgesen.

- Jó oké, alá írom, hogy egy görény apád van, de attól még nem kellett volna úgy elszaladnod. És mi van, ha jön egy kocsi, ami elüt?- folytatja ingerülten. – A telefont meg nem szokás magaddal vinni, hogy legalább utol tudjalak érni? Minek vettem neked akkor a drága ketyerét?

- Minek kellett rám ijesztened? A partra meg minek vigyem a telefont? Azt hiszed tudtam, hogy el fogok majd szaladni onnan?- vágok vissza én is.

- Nem tehetek róla, hogy túlságosan jó nõ lett belõled és egyszerûen vonzódok hozzád.- közli velem nemes egyszerûséggel.

Úgy tûnik, még saját szavai meg meglepték, mert meghökkenten bámulunk egymásra. Végül én töröm meg a beállt csendet.

- Hogy mondod?– kérdezek rá, lehet, hogy rosszul hallottam. Remélem, rosszul hallottam…

- Igen ez az igazság. Kívánatos vagy és ezért tettem azt, amit tettem. Most utálhatsz és ellökhetsz magadtól, ahogy csak szeretnél.– mondja keserûen, majd leül a fotelbe, kézbe veszi a poharát és belekortyol. Gondolom, bor van benne.

Egy pillanatig némán bámulok rá.

Hát mégis igaz. Vonzódik hozzám.

Odalépek hozzá, kiveszem kezébõl a poharat és nagyot kortyolok a vörös nedûbõl. Apa nem szól semmit, csak szótlanul figyel.

Érzem, ahogy egy kis bor mellé folyik, majd leszalad a nyakamon, egészen a mellemig.

Leteszem a poharat. Már épp keresnék valamit, amivel letörölhetem, mikor apu hozzám hajol, és lágyan lecsókolja bõrömrõl a bort.

Megmerevedek, de nem lököm el magamtól.

Hagyom, hogy nyelvét végigvezesse a vörös kis patakon, végül számhoz érve megcsókoljon.

Egész testemben megborzongok…

Végül csak lehunyom a szemem, és bátortalanul viszonzom a csókját.

Egy pillanatra megdöbben, majd még hevesebben folytatja, én pedig reszketõ kezeimmel átkarolom a nyakát s hozzá simulok.

Nem tudom, mit tehetnék… nem tudom, mit kellene tennem… csak hagyom magam sodródni az árral… talán ez a legjobb döntés… talán…

Közben érzem, ahogy a bor is a fejembe száll, kellemesen zsibbadtnak érzem a tagjaimat…

Mikor elválunk, pihegve, kipirult arccal sütöm le a szemeimet.

- Fogalmam sincs, mit kellene tennem. Nem tudom, ilyen helyzetben mi a helyes… ezért inkább… rád bízom a döntést, apu… tegyél velem, amit szeretnél.- suttogom halkan. Kiben bízhatnék, ha másban nem? Õ biztosan tudja, mi a helyes… tudni fogja, mit kell tenni…

Érzem, ahogy lassan az ölébe húz, én pedig tiltakozás nélkül hagyom, hogy lovagló ülésben a lábaira ültessen.

Újra forró csókot váltunk, én pedig – talán a bor miatt – felbátorodom, s szenvedélyesen viszonzom, miközben beletúrok rövid, barna hajába.

Majd kábán felsóhajtok, mikor a nyakamra tapad s szenvedélyesen megszívja.

- Luisa… annyira gyönyörû vagy…- suttogja rekedt hangon, én pedig megrázom a fejem.

- Kérlek… apu… ne beszélj… csak még inkább zavarban lennék…- motyogom vörös arccal, õ pedig megértõen bólint.

Érzem, ahogy kezeit lassan, érzékien végigfuttatja gerincem vonalán, le, egészen a fenekemig, majd szenvedélyesen belemarkol. Felnyögök.

Még egy férfi sem csinált velem soha ilyet… annyira zavarban vagyok… az új érzés és az alkohol teljesen elkábít, elködösíti az agyam… képtelen vagyok gondolkodni…

Fenekemet markolva feláll velem, én pedig automatikusan lábaimat dereka köré kulcsolom, hogy ne csússzak le. Így sétál fel velem az emeletre, majd bevisz a szobájába és óvatosan lefektet az ágyra. Homályos tekintettel, vágytól kipirult arccal nézek rá, teljesen feltárulkozva.

Fölém térdel, majd óvatosan megszabadít ruháimtól. Mikor bikinifelsõmhöz ér, egy pillanatig habozik, majd óvatos mozdulattal húzza le rólam. Már csak a bugyi maradt…

Lehunyom a szemeimet, majd hangosan felnyögök, ahogy megérzem ajkait a mellemen… elõször csak lágy csókokat hint bõrömre, majd egyre hevesebben és szenvedélyesebben kezd kényeztetni.

Végül szájába veszi egyik mellbimbómat, és finoman megszívja. Összerándulok.

- A…- elakadok. Nem mondhatom ki… képtelen lennék kimondani egy ilyen helyzetben…

Ujjaimat lágyan tincseibe bújtatom… - R… Raul…- suttogom elhalóan, de nincs is lehetõségem többet mondani, mert újra mohón ajkaimra tapad.

Érzem simogató ujjait a testemen, ahogy minden egyes porcikámat áthatóan felfedezi. Majd végigcirógatja melleimet, oldalamat, hasamat… végül combom belsõ felét…

Kábán nyögök és sóhajtozok… a testem forró… égek a vágytól… mindenem reszket…

Majd ahogy megérzem kutató kezét, ahogy lassan benyúl az egyetlen ruhadarab alá, ami még rajtam maradt, kétségbeesetten markolom meg vállait.

- Neh… tudod… hogy még szûz… vagyok…- hebegem elcsukló hangon. Apu lágy csókot hint nyakam hajlatába.

- Ne aggódj… gyengéd leszek.- suttogja, majd egyik ujjával belém hatol. Összerándulok az éles fájdalomtól… majd ahogy szakértõ mozdulatokkal kényeztetni kezd, testem lassan elernyed, a fájdalom helyét pedig édes vágy veszi át…

Eleinte nevetve kezd el lubickolni, mire én is követem, majd mikor sikerült lenyugodom lent, akkor már játszunk. Nevetünk, és jól érezzük magunkat, aminek nagyon örülök, de tény és való, hogy teljesen fáradt vagyok.

Ahogy játszunk, egyszer csak látom, hogy kincsem felsõje kikötõdik így meglátom csodás melleit, amire lefagyok kicsit. Túl szép. Hogy lehet valaki ennyire csodálatos és szépséges? Miért kellett az anyja alakját örökölnie?

Maga elé kapja a kezét és vörös arccal nyakig merül a vízben, takarva magát, de nem igazán jelent sokat, mert a víz túlságosan is átlátszó.

- Apu… kérlek, segíts… - néz rám kétségbe esetten, egy darabig még lefagyva állok a látvány hatására, majd megkerülök és megpróbálom bekötni a felsõjét, de túlságosan is a melleire koncentrálok így nehézkesen sikerül. Amint meg vagyok vele fel is áll, de más is…

- Köszönöm… Azt hiszem, mégsem kellett volna bikinit húznom… na mindegy, inkább menjünk ki a partra és fagyizzunk egyet, rendben? – pillant rám a válla fölött.

- Mi lenne, ha maradnánk még egy kicsit? – felvont szemöldökkel nézek rá kérlelõen. Nem szívesen mászkálnék most álló dákóval.

- De apu! Megígérted! – kezd el kincsem nyavalyogni, majd karon fogva kezd el kifele ráncigálni a partra. felveszem egy törölközõt, amit magam köré tekerek, majd elindulunk fagyizni.

Luisa mindenfélérõl csacsog nekem. A suliról, barátairól. Érzem és látom rajta, hogy élvezi, az együtt töltött pillanatokat, amivel én is így vagyok.

- Tudod apu, olyan rég voltunk így kettesben lent a parton. – rám néz legédesebb mosolyával, mire csak beletúrok nedves hajamba. – Remélem, majd többször is lejövünk! – vigyorog rám, majd elõre szalad a fagyis pulthoz. Kincsem vaníliásat kér én meg csokisat, mint mindig. Amint megkapjuk és kifizetem, visszamegyünk a helyünkre és leülve egymás mellé kezdjük el enni a fagyit immáron már én is félmeztelenül.

Most is sikerül kicsit elbambulnom, majd egyszer csak hideget érzek a mellkasomon. Na szép leeszem magam.

- Fenébe… - kezdek el halkan káromkodni.

- Figyelj jobban, apu. – hord le a saját lányom, majd mosolyogva hajol mellkasomhoz és legnagyobb döbbenetemre elkezdi lenyalni rólam.

Elkerekednek a szemeim és még a levegõ is bennem ragad. Ahogy lenyalja rólam nem kicsit erotikus, fõleg, ahogy négy kézlábra áll. Uram isten kérlek, segíts rajtam.

- Luisa. – szólalok meg elég rekedtes hangon, mert közben észrevettem, hogy a melle belelóg a fagyijába.

- Igen? – néz rám, mire a hátára fektetem, és most õ néz rám kerek szemekkel. Neki is itt az ideje kicsit megdöbbenni. A melleihez hajolva kezdem el lenyalni a melleirõl, majd egyiket kibújtatom a fogságból és a bimbóit kezdem el nyalogatni és szívogatni, ami pár kéjes sóhaj szakad fel, de mintha egybõl észhez térne.

- Apa! – kiabál, majd ellök magától. Felpattan, felveszi a ruháját, majd elszalad.

- Kicsim gyere vissza! – kiáltok utána, de csak szalad és nem áll meg. – A francba. – szitkozódok ezúttal már csak magamnak. Összepakolom a cuccainkat és be a kocsiba.

Remélni merem, hogy hazamegy és otthon tudok vele beszélni, mert nem akarom egy ilyen miatt elveszíteni a lányomat, fõleg, hogy az anyja sincs már velem. Ezért vagyok ilyen, mert elhagyott és nem tudom máshogy kitölteni az ûrt, amit bennem hagyott.

Amint hazamegyek és bemegyek a házba, nem találom otthon a lányomat. Ez nem lehet, igaz merre lehet. Elõveszem a telefont és megpróbálom felhívni, de itthon hagyta. Minek van a telefon, ha nincs nála? Kezdek kicsit ideges lenni, pedig a part után le akartam kicsit pihenni, hogy felkészüljek, majd a hétfõi menetre, mert nem lesz egyszerû és könnyû.

Helyette a konyhába megyek és kinyitok egy üveg bort, amit iszogatni kezdek.

Nem sokára nyílik az ajtó és a lányom jelenik meg benne. Leteszem a poharat, amibe még nem ittam bele.

- Merre voltál? El tudod képzelni, hogy mennyire aggódtam miattad? – kezdem kicsit magas hangon, mire rám néz kicsit morcosan.

- Miattad szaladtam el, mert olyat csináltál velem, amit eddig még soha senki. – szól vissza õ is ingerültebben.

- Jó oké, alá írom, hogy egy görény apád van, de attól még nem kellett volna úgy elszaladnod. És mi van, ha jön egy kocsi, ami elüt? – teszem fel a kérdést még mindig idegesen. – A telefont meg nem szokás magaddal vinni, hogy legalább utol tudjalak érni? Minek vettem neked akkor a drága ketyerét?

- Minek kellett rám ijesztened? A partra meg minek vigyem a telefont? Azt hiszed tudtam, hogy el fogok majd szaladni onnan? – kezdi a dolgokat õ is.

- Nem tehetek róla, hogy túlságosan jó nõ lett belõled és egyszerûen vonzódok hozzád. – mondom ki, amin még én is meglepõdök, de nem vagyok ezzel egyedül, mert a lányom szeme is kerekre nyílik.

- Hogy mondod? – kérdez vissza, amire csak nagyot sóhajtok.

- Igen ez az igazság. Kívánatos vagy és ezért tettem azt, amit tettem. Most utálhatsz és lökhetsz magadtól, ahogy csak szeretnél. – mondom neki, majd leülök a fotelbe és belekortyolok a boromba.

- Kész vagyok!- kiáltom, majd boldogan lerohanok a lépcsõn.

- A kocsinál vagyok. Hozd a kulcsot és indulhatunk.- szól, én pedig felkapom a kocsikulcsot a konyhaasztalról. Boldogabb nem is lehetnék! Olyan régen strandoltunk együtt apuval!

Kisietek, õ már a kocsinál vár rám. Minden szükséges holmit bepakolt. Õ csak fürdõnadrágot vett fel, meg egy inget. Nahát! Milyen jól áll neki. El sem hiszem, hogy már 38 éves... nem néz ki annyinak.

Gyorsan bezárom az ajtót, majd bepattanok mellé a kocsiba. A part felé menet kellemesen telik az út. Rengeteget beszélgetünk, néha pedig együtt énekelünk egy régi számot, ami a rádióból szól. Nagyszerûen érzem magam! Annyira szeretek apuval lenni... kár, hogy olyan keveset vagyunk együtt... Ha nem dolgozik, akkor általában egy nõvel hetyeg... ránk alig jut ideje...

Leparkol, majd elmegyünk a már jól megszokott helyünkre és lepakolunk. Együtt leterítjük a pokrócot majd gyorsan bikinire vetkõzöm. Gondosan összetûröm a ruháimat, majd apu felé fordulok, de mintha kicsit elbambult volna. Szegény, biztos fáradt... talán nem kellett volna lerángatnom a partra...

- Apa.- szólítom meg, mire felréved és megrázza a fejét.

- Igen?- kérdi feleszmélve.

- Jól vagy?- kérdem aggódva, kimerültnek tûnik... közelebb lépek hozzá, s aggódva vizsgálom meg az arcát.

- Igen persze, csak kicsit elkalandoztam.- néz a szemeimbe mosolyogva. Megkönnyebbülök.

- Nem nézek ki jól eben a ruhában?- kérdem mosolyogva, majd körbefordulok elõtte, hogy mindenhonnan láthasson. Kicsit zavarban vagyok, mert még sosem volt rajtam ilyen holmi és nem vagyok benne biztos, hogy ezt kellett volna felvennem.

- De nagyon jól áll.- mondja kissé rekedten.

- Akkor örülök neki.- mosolyodom el szélesen, ha õ azt mondja, akkor úgy is van. Sosem füllentene nekem.

Megfordulok, majd a víz felé kezdek szaladni. Úgy imádom a tengert! Kacagva belegázolok, s bár összeborzongok a hideg víztõl, egész jól esik. Gondolkodás nélkül belevetem magam.

Apa is beslattyog, bár fura módon ingben, amit különösnek tartok. Nem szokott ingben fürödni...

- Apa gyere már úszni. Egész nap csak álldogálni szeretnél?- vonom fel a szemöldököm. Olyan arcot vág, mint aki látványosan szenved.

- Megengeded, hogy megszokjam a vizet?- kérdi, de csaj gonoszan elmosolyodom.

- Nem.- közlöm vele, majd egyszerûen a nyakába vetem magam, mint kiskoromban. Persze ez teljesen váratlanul éri, és együtt esünk hanyatt a vízbe. Odalent szorosan magához ölel, majd együtt bukkanunk a felszínre.

- Ilyet kérlek, ne csinálj, mert ha nem készülök fel, akkor akár bele is fulladhatok. – fedd meg bosszúsan, de csak elmosolyodom.

- Ugyan már apa. Olaszok vagyunk, mi sosem fulladunk meg vízben. – nevetek fel, majd újra belevetem magam a kék hullámokba.

Nevetve lubickolok, aztán nekilátunk fröcskölni egymást.

A nagy hancúrozásban pedig… kioldódik hátul a bikinifelsõm.

Ijedten kapom magam elé a kezeimet, majd vörösödve merülök el nyakig a vízben, de ez sem segít sokat, mivel a tenger gyönyörûen tiszta. És átlátszó…

- Apu… kérlek, segíts…- nézek rá kétségbeesetten. Egy pillanatig meredten bámul rám, majd lassan megkerül, én pedig felállok. Óvatosan beköti hátul a bikinimet, de nagyon ügyetlen lehet, mert elég sokáig tart neki.

- Köszönöm… Azt hiszem, mégsem kellett volna bikinit húznom… na mindegy, inkább menjünk ki a partra és fagyizzunk egyet, rendben?- pillantok rá a vállam fölött.

- Mi lenne, ha maradnánk még egy kicsit?- vonja fel a szemöldökét s kérlelõen tekint rám, de csak felnevetek.

- De apu! Megígérted!- kezdem el nyaggatni, majd karon fogva húzni kezdem kifelé. Persze hamar megadja magát, és hagyja, hogy kiráncigáljam a partra. Ott aztán egy törölközõt teker a dereka köré, és elindulunk fagyit venni.

Én közben boldogan csacsogok neki mindenfélérõl, mesélek a suliról, a barátokról. Élvezem, hogy együtt vagyunk.

- Tudod apu, olyan rég voltunk így kettesben lent a parton.- pillantok rá édes kis mosollyal, õ pedig zavartan túr bele nedves hajába. – Remélem, majd többször is lejövünk!- vigyorgok rá, majd elõreszaladok a fagylaltoshoz. Õ csokisat kér magának, én pedig vaníliát, ahogy mindig szoktuk.

Visszasétálunk a helyünkig, majd leülünk egymás mellé.

Milyen kihalt ma a part…

Persze apu megint elbambul valamin, és leeszi magát.