|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| vicii | 2012. 08. 11. 21:11:35 | #22836 |
Karakter: Cirillo Luisa
Megjegyzés: (Nővérkémnek - vége)
- Kicsim... el fogok... menni...- nyögi kéjesen, majd felemeli a fejem, de nem hagyom abba, kézzel kényeztetem tovább.
- És az baj lenne?- kérdem huncut mosollyal.
- Veled együtt szeretnék élvezni, meg nekem is kijár a desszert.- válaszolja, majd felhúzva magához megkeresi ruhám cipzárját. Majd ahogy elkezdi lehúzni, majdnem felkuncogok az arckifejezésére. Nos igen, nem húztam fehérneműt a ruha alá... minek tettem volna...?
- Szóval készültél nekem?- kérdi olyan széles perverz vigyorral, amit még életemben nem láttam tőle. Felhúz magához egy forró, heves csókra, majd hanyatt dönt és hozzám simulva ingerlően nekem dörgöli a merevedését.
- Igen.- nyögöm kéjesen. - De mit fogsz most velem csinálni?- kérdem ártatlan szemekkel, mire ha lehetséges, még szélesebben elvigyorodik.
- Nyugi angyalkám. Mindent meg fogsz tudni.- duruzsolja, majd felkapva a tejszínhabot ezúttal engem nyom tele van. Pihegve, kipirultan nézem tevékenységét, és mikor lassan, érzékien elkezdi lenyalogatni rólam, kéjesen sóhajtozom. Gátlástalanul élvezem, ahogy melleimmel játszik, külön figyelmet szentelve a mellbimbóimra, majd lassan elkezd lefelé kúszni rajtam...
Mikor már a hasamnál jár, reszketve figyelem, majd ahogy bekúszik a lábaim közé, kéjesen nyögve vetem hátra a fejem, haját markolva közben.
- Raul...- sóhajtom, mikor egyik ujját megérzem magam, ő pedig kíváncsian néz fel rám, de keze eközben sem pihen.
- Mondjad életem.- súgja a számba, majd forrón megcsókol, amit örömmel viszonzok.
- Téged akarlak... érezni...- sóhajtom akadozva...
- Kérésed számomra parancs.- duruzsolja mosolyogva, majd kihúzza belőlem ujjait és nemsokára merevedésével helyettesíti. Lassan csúszik belém, majd kezd el mozogni, a szoba pedig kisvártatva telített lesz kéjes sóhajokkal és nyögésekkel. Ujjainkat összekulcsolja a fejem felett, én pedig szabad kezemmel átkarolva húzom magamhoz még közelebb. Ahogy telik az idő, úgy fokozódik a tempó is, és nem kell sok, kéjesen sikoltva rándulok össze. Raul érzékien felhörren, majd megérzem magamban forró magját, ami csak fokozza az orgazmust...
Az egész éjszakát végigszeretkezzük. Majdnem mindenhol a magáévá tesz majdnem minden pózban, majd kifulladva dőlünk le az ágyra.
Magához von, én pedig szorosan bújok hozzá, pihegve, bágyadtan...
- Szeretlek, Rachel.- búgja a sötétségbe, nekem pedig egy pillanatra a szívem is kihagy egy ütemet. A szemeim könnybe lábadnak és próbálok rájönni, hogy képzelődtem-e vagy sem.
Felpillantok rá, de már halkan szuszog. Óvatosan kibújok hát a karjai közül, felkapom a mobilom aztán beszökök a fürdőszobába és magamra csukom az ajtót. Elpityeredek.
Térdeimet felhúzva kezdek zokognim magamat ölelve közben. Nem hiszem el, hogy ezt mondta... nem hiszem el, hogy képes volt Rachelnek hívni...
Tétován pillantok a telefonomra könnyfátyolos szemmel, majd tárcsázni kezdek. A fülemhez tartom, és kővé váltan hallgatom az egyenletes búgást. Majd végre felveszik.
- Tessék, körzeti rendőrség.- búgja egy bájos, női hang, én pedig újra elsírom magam.
- A nevem... a nevem Cirillo Luisa... és az apám... az apám megerőszakolt...- suttogom, majd felzokogva markolok a hajamba. Meglepett csend telepszik a vonalra, majd a nő zaklatott hangon megszólal.
- Le tudná írni, hol van most?- kérdi azonnal, nekem pedig pörögni kezd az agyam.
- Persze... egy love hotelben a 13. utcában, a szobaszám 225.- súgom, és hallom,ahogy toll serceg a túloldalon.
- Nyugodjon meg, egy csapat járőr azonnal ott lesz.- mondja, én pedig bólintok, szabad kezemmel letörölve arcomon csorgó könnyeimet. - Ön hol van most, Luisa?
- Bezárkóztam a fürdőszobába. Apám odakint alszik...- súgom fojtott hangon.
- Értem. Maradjon ott, amíg meg nem érkezik az erősítés.- mondja. Türelmet kér, félreteszi a telefont majd hallom, ahogy mással beszélget. Végül újra megszólal, és perceken keresztül beszélgetünk, egészen addig, amíg odakintről hatalmas zörej nem hallatszik.
- Itt a rendőrség! Álljon fel! Lépjen a falhoz és tegye rá a kezeit! Gyerünk!- hallok egy parancsoló hangot, majd apám zavarodott szavait. Leteszem a telefont, majd lassan az ajtóhoz lépek. Idő közben egy törölközőt tekertem magam köré, most azt markolászom idegesen.
- Nem tettem semmit! Kérdezzék meg a lányomat! Luisa? Luisa!- hallom a rémült hangot. Lassan elfordítom a kulcsot, majd reszkető kezekkel kinyitom az ajtót. Minden szem rám szegeződik.
Szomorúan, könnyáztatta arccal nézek döbbent apámra.
- Gyűlöllek... sosem fogok megbocsátani neked...- súgom remegő hangon, neki pedig elkerekednek a szemei.
- Luisa...- nyögi, de nincs ideje mást mondani, mert a rendőrök kirángatják a helyiségből. Én zokogva csúszok a földre, egy másik egyenruhás pedig valami plédet terít a vállaimra és nyugtató hangon duruzsolva kikísér a szobából.
*
A következő napokban minden zavaros lesz. Kórházba visznek, ahol először egy hölggyel beszélgetek. Kérdezget, hogy mi történt köztem és Raul között, hogy erőszakoskodott-e velem, én pedig töredelmesen bevallom, hogy nem voltdurva, viszont nem is mertem ellenkezni, tehát nem adtam neki okot, hogy erőszakodkodjon.
Felveszik a vallomásomat, majd megvizsgál egy orvos, aki megerősíti, hogy már nem vagyok szűz. Azt is elmondom, hogy bár volt már barátom, egyik sem ért hozzám. Kihallgatják az öcsémet és anyámat is...
Mindketten a nagyihoz költözünk, mert anya még mindig nem hajlandó tudomást venni rólunk. Majd elérkezik a tárgyalás napja is. Szépen felöltözve megyünk be, és mikor bevezetik apát, egy pillanatra elszorul a torkom. A tekintete megtört, az arca komor...
Mikor rám pillant, elkapom a tekintetem. Képtelen vagyok rá nézni.
A tárgyalás eseménytelenül zajlik le. Apát elítélik 12 évre és 7 hónapra pedofília, vérfertőzés és molesztálás vádjával. Mikor elvezetik, könyörögni kezd, hogy mondjam el az igazat, hogy valljak be mindent... de csak lehajtott fejjel hallgatok.
Minden megváltozik.
Az öcsém alig szól hozzám. Mikor rám pillant, látom a szemében az értetlenséget, a sajnálkozást és a rémületet. Kerül, és ha teheti, még csak egy légtérben sem tartózkodik velem. A nagyi szomorúan babusgat, folyton azt motyogja magában, hogy "szegény kislány, nem ezt érdemelte...". Az iskolában kinéztek maguk közül a többiek, összesúgtak a hátam mögött, én pedig nem bírtam tovább. Megkértem a nagyit, hogy írasson át másik iskolába.
Egy napon aztán levelet kapunk a börtönből. Az áll benne, hogy apát megkéselték... egy napot töltöt kórházban, majd meghalt.
Bennem pedig elszakad valami. A könnyeim megálíthatatlanul folyni kezdenek...
Éjszaka felöltözök majd kiszökök a házból, a közeli erdőbe megyek. Felmászok egy magasabb fára, a kötelet pedig az ághoz kötöm. Hurkot csinálok rá, majd a nyakamba húzom.
- Annyira sajnálom, apa...- súgom halkan pityeregve, majd levetem magam a fáról.
Szerkesztve vicii által @ 2012. 08. 11. 21:25:15
|
| oosakinana | 2012. 08. 08. 22:29:36 | #22765 |
Karakter: Cirillo Raul
Megjegyzés: (Hugimnak)
- Ez csodálatos! Köszönöm! – mondja teljesen meghatódva kicsikém. - Annyira figyelmes vagy... – súgja mosolyogva, mire magamhoz ölelem a derekánál fogva és irány be a hotelbe. Elkérem a szoba kulcsot a portástól, aki kellemes szórakozást kíván nekünk. Hát igen nagyon jól fogunk szórakozni ehhez kétség sem fér hozzá.
Ahogy a szobába érünk rendelek pezsgőt és vacsorát is. Koccintva ünnepeljük meg az évfordulónkat, majd az ölembe ültetetem és úgy etetjük meg egymást, bár nem szabad túl sokat enni, mert akkor hogy fogunk mozogni, ha teli a hasunk?
Ám itt valami készül. Kicsikém kivezeti a felszolgálót és valamit meg akar vele beszélni, de nem tudom, hogy mit, ami viszont furdalja az oldalamat. Mit akarhat tőle, amit én nem tudhatok?
- Mit mondtál neki? – kérdezem tőle, amit vissza, de csak az ujjait kapom meg elsőnek válaszként, ahogy előttem ingatja jobbra meg balra.
- Majd megtudod, ha eljön az ideje. – kuncog, de végül ugyan azt kapom meg, amit én is adtam neki. Kis zsivány. Elnevetem magam, majd karjaimba kapom, és az ágyra teszem, ahol én is fekszek mellette, hogy együtt pihenjünk egy kicsit és neki lássunk az éjszakának.
- Te kis kópé... na megállj, apuci megbüntet... – mondom neki perverz hangon, amire csak felcsillannak a szemei és olyan érzékien nyal végig az ajkán, hogy menten megkeményedek tőle.
- Már alig várom... – válaszolja, de olyan vággyal, hogy nem bírok tovább várni magammal. Lehajolva kezdem el egyből ajkait csókolni olyan vadul és mohón, hogy komolyan mondom nem bírok magamat türtőztetni, de ekkor kopognak.. Ki a nyavalya az és mit akar? Senki nem tudja, hogy itt vagyunk.
De erre szerelmem eltol magtól és mosolyogva megy az ajtóhoz, hogy kinyissa és átvegyen valamit, de még is mit?
- Megjött a meglepetés... – kuncog, de nem értem, hogy egy Eper meg egy tejszínhab hogy lehetne meglepetés. Erre felém mászik és derekamra egyenesen kemény farkamra, amire kicsit felsóhajtok.
Elkezd vetkőztetni, amit annyira élvezek és csak vigyorogva figyelem a mozdulatait.
- Feküdj hanyatt... így. – kezd el helyezkedni, majd ahogy mellém ül és elkezdi felrázni a tejszínhabot, majd rám nyomja egyenesen a mellkasomra.
- Jesszus, ez hideg...! Luisa... te meg... – értetlenkedek egy sort, de egy csókkal folytja belém a szót.
- Csak lazíts... én tálalom magamnak a desszertet. – hmmmm. Szóval erről van szó? Hát akkor rendben benne vagyok a játékba és a perverz mosoly is jelzi az arcomon.
- Te perverz kis bestia... – mondom neki vágytól fűtött hangon.
- Tőled örököltem... – kuncogja én pedig élvezettel figyelem, amit csinál és már alig várom, hogy neki lásson lenyalogatni rólam. Amikor a farkamra nyomja, felsóhajtok, mert olyan jól esik, bár jobban fog esni ha a szája lesz rajta és nem a tejszínhab.
Kiteszi az epret is miközben, de én csak perverz vigyorral figyelem, hogy mire készül pontosan.
- Én kapok? – kérdezem tőle, miközben bimbómról nyalogatja le az édességet.
- Dehogynem... – válaszolja, majd lenyalja a tejszínhabot és egy epret vesz a szájába, majd engem megcsókol és hasonló képpen magon meg az édességet, ahogy a madarak szokták átadni a kicsinyeiknek, de attól függetlenül isteni és még fel is morranok. – Finom
- Finomabb nem is lehetne... – annyira fel vagyok már hevülve, hogy azt elmondani nem lehet.
Nem is beszélgetünk többet, hanem egyből neki lát annak, hogy lenyalja rólam az összes tejszínhabot, ami nem oda való. Harapdál, nyalogat, olykor még a őrömet is megszívja, hogy nyomot hagyjon rajta én meg élvezettel sóhajtozok és nyögdécselek alatta, mert olyan jül tudja csinálni a dolgokat-
Lassan halad egyre lejjebb, de a hasam aljánál és a köldökömnél kicsit eljátszadozik és meg takarít a tejszínhabtól… De amikor már lejjebb halad a farkamhoz, felkönyökölök, hogy lássam mit is csinál. Ő erre csak rám vigyorog és végül olyan szenvedéllyel és erotikával nyal végig szerszámomon, hogy egy nyögés szakad fel belőlem, mert nem tudom megállni.
Alaposan le nyalja róla a rákent tejszín habot, majd amikor elég tisztának gondolja a szájába csúsztatja, de folyamatosan a szemembe néz. A kis vadmacska. Kezemmel hajába markolok, és úgy élvezem a pillanatokat, amiket csinál velem.
Annyira jól járatja a fejét, hogy menten elfogok élvezni főleg, ha azt is nézzük mikor voltunk együtt utoljára.
- Kicsim… Elfogok.. menni. – nyögöm ki, miközben felemelem a fejét, de a kezét járatja.
- És az baj lenne? – kérdezi olyan huncut mosollyal, hogy öröm nézni.
- Veled együtt szeretnék élvezni, meg nekem is kijár a desszert. – kezdem lehúzni a ruhájának a cipzárját, hogy végre ő rajta se legyen semmi, mert engem zavar, hogy ennyire ruha van még rajta, ám amikor lecsúsztatom a vállára ér csak igazán nagy meglepetés. Semmi nincs a ruha alatt. Se melltartó, se tanga, amire csak még nagyobb vigyor jelenik meg az arcomon.
- Szóval készültél nekem? – kérdezem vigyorogva, majd felhúzom édes csókra, végül az ágyon fektetem el és felé kerülve kezdem farkamat ágyékához dörzsölni.
- Igen. – hagyja el egy nyögés a száját,. – De mit fogsz most velem csinálni? – kérdezi, amire csak elvigyorodok.
- Nyugi angyalkám. Mindent meg fogsz tudni. – mondom mosolyogva, majd elveszem a tejszínhabot és most én fújom be vele felhevült testét… Melleit, hasát egészen le ágyékáig.
Ám én nem pepecselek az eperrel. Szeretem a tejszínhabot magába, főleg, hogy Luisa-n van. Elkezdem lenyalogatni róla, de melleire külön figyelmet szentelek és addig játszok velük, amíg olyan keményen nem állnak fel, hogy azzal már üveget lehet vágni. Nagyon jó érzés, hogy végre megint meg ízlelhetem őket.
Lassan haladok lejjebb, miközben a hasánál elkalandozok kicsit és édes nyögései csak úgy betöltik a szobát, meg a vágy, ami kettőnk között van jelen pillanat. Lejjebb siklok, majd amikor ágyékához érek úgy vetem bele magam a habok közé, hogy egyből falni tudjam édesem édes kincsét. Annyira finom és ahogy a hajamat markolja, meg ahogy nyögdécsel kezdem egyre jobban eszemet veszíteni.
- Raul… - szólal meg kicsikém, mikor ujjaimat helyezem belé és kezdem ujjazni. Abba hagyom a nyalást és felé helyezkedek, de ujjaim mozgása semmit sem változik.
- Mondjad életem. – csókolom meg, amit örömmel viszonoz.
- Téged akarlak… érezni. – nyögdécseli olyan édesen, meg ahogy a kéjt látom az arcán elterülni csak még jobban felhevíti a már így is tűzben égő testemet.
- Kérésed számomra parancs. – mondom mosolyogva.
Ujjaimat kihúzom és farkammal csúszok helyette bele, amire mindketten hangosan felnyögve élvezünk el. Eleinte lassan kezdek el mozogni benne, miközben ujjainkat is összekulcsolom a feje fölött, de ahogy érezzük mind a ketten a kéjt úgy veszem egyre gyorsabbá a tempót és kezdem hajszolni magunkat az orgazmus felé. Olyan jó vele lenne, hogy azt elmondani nem lehet. Fokozom a tempót, de most nem is kell sok, hogy mind a ketten elélvezzünk, hiszen kellő képpen fel voltunk már izgulva a másikra.
Hangosan felnyögve élvezünk el, miközben a mozgást nem hagyom abba, hanem tovább folytatom, hogy az esténk is még tovább tartson.
Rengeteg helyen egymáséi leszünk. A fürdőben, a kanapén, az ablakban, az asztalon, sőt még a pár pulton, meg állva is szeretkezünk. Az összes lehetőséges és pózt kipróbáljuk, amit csak lehet és amire képesek vagyunk.
Olyan forró az éjszaka, de még nincs kedvem haza menni, ezért lefekszünk az ágyra, hogy egymáshoz bújva aludjunk el. Szorosan ölelem magamhoz a kicsikémet, majd féleálomba egy mondat csúszik ki a számból:
- Szeretlek Rachel. – végül teljes mértékben el is alszom.
|
| vicii | 2012. 07. 20. 21:55:50 | #22313 |
Karakter: Cirillo Luisa
Megjegyzés: (Nővérkémnek)
Lassan eltelt egy év, mi pedig csodálatosan érezzük magunkat. Nagyon jól kijövünk, egyenesen imádjuk egymást. Apunak a munkáját is sikerült visszaszereznie, és már minden olyan, mint régen. Vagyis nem olyan, hanem kellemesebb.
Paul is visszaköltözök, aminek persze nagyon örülök, csak így minden sokkal bonyolultabb lett. Titkolnunk kell előtte a kapcsolatunkat, és jóformán bujkálunk, titokban találkozgatunk. Én bulizás címen elmegyek itthonról, apu meg hasonló ürüggyel lép le és általában egy hotelben töltjük az éjszakát. Én pedig kezdem úgy érezni, hogy határtalanul boldog vagyok.
Szinte futva sietek hazafelé a suliból. Paul csak fél óra múlva ér haza, így lesz egy kis időnk kettesben.
- Megjöttem!- kiáltom, majd lelkesen indulok apu keresésére.
- Az emeleten vagyok.- kiáltja le, én pedig izgatottan futok fel a lépcsőn, majd vetem magam a karjaiba. Mohón tapadok az ajkaira, ő pedig hevesen a falnak nyom és viszonozza a szenvedélyes csókot. Közben ágyékát az enyémnek dörgöli... jesszus, kő kemény... hát, nemhiába, már talán 3 nap is eltelt, mióta utoljára együtt voltunk...
Percekig csak elmélyülten csókolózunk, majd lihegve válunk el egymástól, ő pedig homlokát az enyémnek dönti.
- Este lesz egy meglepetésem neked.- súgja mosolyogva, én pedig lelkesen, csillogó szemekkel tekintek rá.
- Mi lesz az?- kérdem kíváncsian, de csak elmosolyodik, ujját pedig az orromra teszi.
- Majd idejében meg fogod tudni.- mondja titokzatosan, de ezzel csak még kíváncsibbá tesz. - Annyit viszont kérek, hogy este majd menj el a barátaidhoz, de csak a közeli parkba menj. Oda érted megyek és elviszlek a meglepetésemhez.- mondja, én pdig elmosolyodom.
- Rendben. És van kívánság, hogy mit vegyek fel?- incselkedem, miközben élvezettel puha tincsei közé túrok és hozzádörgölőzöm. Nem tagadom, már én is nagyon kívánom...
- Az ágyadon van, amit fel kéne venned estére.- tájékoztat. Mindenre gondol!
- Rendben.- súgom, majd kapok még egy vadító csókot, de sajnos nyílik a bejárati ajtó.
- Apa, megjöttem!- kiáltja Paul lentről, így kénytelen vagyunk elengedni egymást.
- Már alig várom az estét.- súgja vágytól fűtött hangon, arcomat cirógatva. - Jövök fiam.- kiáltja aztán, majd lassan lesétál, én pedig néhány mély levegőt véve nyugtatom le magam.
Kicsit később együtt megvacsorázunk, de olyan nehéz megállni, hogy ne érjek hozzá, vagy csókoljam meg... annyir de annyira kívánom...
- Apa elmegyek ma a csajokkal bulizni.- mondom aztán komoly hangon, mire mindentudóan elmosolyodik.
- Rendben, érezd jól magad.- mondja kedvesen.
- Apa én is elmennék a barátaimmal bulizni.- csatlakozik Paul is.
- Rendben, de vigyázz magadra. De ha gondolod, itthon is bulizhattok, hogy biztonságosabb legyen. Akár még a piát is megveszem nektek.- ajánlja fel.
- De az úgy nem jó, apa. Hiszen itthon vagy.- durcázik Paul, én pedig elmosolyodom az orrom alatt.
- Ne aggódj, be kell mennem a munkahelyemre, így nem leszek itthon.
- Akkor jó, hívom a haverokat is.- pattan fel, majd rohan is telefonálni.
- Nagyon szép legyél este.- lép aztán hozzám, majd mélyen megcsókol, én pedig odaadóan viszonzom. Végül felsétál az emeletre. Én is megyek, készülődi kezdek. A szívem hevesen dobog, nagyon izgulok, hogy vajon milyen meglepetést tartogat nekem.
Felveszem a ruhát, amit vett nekem. Nahát, igazán kihívó darab, és tökéletesen áll rajtam...
- Nagyon jól nézel ki.- mondja aztán apu, miután lesétálok a földszintre.
- Te is.- mosolygok rá. Igazán fess ebben az öltönyben. Hozzá lépek, és megigazítom kicsit félrecsúszott nyakkendőjét. - Várni foglak.- súgom halkan, majd elengedem és elsétálok.
- Sziasztok!- köszönök el aztán, és izgatottan távozok otthonról. A parkba megyek, ahol aztán leülök egy padra és türelmetlenül várom, hogy végre befusson.
Mikor végre begurul, azonnal beszállok mellé a kocsiba.
- Már annyira kívánlak.- súgja a fülembe vágytól fűtött hangon, én pedig érzékien végigsimítok az ágyékán.
- Igen, azt érzem.- mosolygok. Már most kő kemény. - Na de lássuk, hova akarsz engem vinni és miért?- kérdem, mire mosolyogva lép a gázra.
Pár perc múlva egy hihetetlenül puccos szállodában lyukadunk ki. Elképedve szállok ki a kocsiból és letaglózva nézek végig a hatalmas, kivilágított épületen.
- Boldog egy éves évfordulót, kicsikém.- mondja, miközben magához ölel, én pedig meghatódottan karolom át a nyakát.
- Ez csodálatos! Köszönöm!- mondom ellágyulva. - Annyira figyelmes vagy...- súgom mosolyogva, ő pedig derekamat átkarolva kezd a hatalmas épület felé kormányozni. Elkéri a szobánk kulcsát, a portás pedig kedves mosollyal adja oda nekünk aztán kíván jó szorakozást... kissé elpirulok, de végül is igaza van... szórakozni jöttünk ide...
Felmegyünk a szobánkba, apa pedig rendel pezsgőt meg vacsorát. Koccintunk, aztán elkezdjük etetni egymást... már most minden csodálatos.
Aztán épp a desszerten gondolkodunk, mikor eszembe jut valami és kuncogva tessékelem ki a felszolgáló fiút a folyosóra, majd a fülébe súgok, hogy kíváncsi apám ne hallhassa.
- Mit mondtál neki?- érdeklődik, de csak nevetve megingatom az ujjam az orra előtt.
- Majd megtudod, ha eljön az ideje.- kuncogok, felvéve ugyanazt az arckifejezést, amit ő is nemrég. Felnevetve kap fel, majd kiterülünk az ágyon, én pedig nevetve túrok a hajába.
- Te kis kópé... na megállj, apuci megbüntet...- duruzsolja perverzül, én pedig felcsillanó szemekkel, érzékien nyalok végig ajaimon...
- Már alig várom...- súgom vágytól fűtött hangon. Mint valami kiéhezett kutya, úgy csap le ajkaimra, vadul, szenvedélyesen véve birtokba a szám, én pedig nem kevesebb hévvel viszonzom csókját. De ekkor kopognak, én pedig kuncogva tolom el magamtól és az ajtóhoz szökkenve veszem át a sráctól, amit rendeltem. Egy doboz eper és egy flakon tejszínhab... mmm...
- Megjött a meglepetés...- kuncogok, de láthatóan nem nagyon érti, mire készülök, így hát négykézláb fölé mászok, majd a csípőjére ülök. Te jó ég, milyen kemény...
Az ingjét kezdem gombolni, ő pedig perverz mosollyal élvezi, ahogy teljesen pucérra vetkőztetem.
- Feküdj hanyatt... így.- duruzsolom, mikor kiterül az ágyon, majd perverz kis mosollyal telepedek le mellé a kellékeimmel. Felrázom a flakont, aztán nekilátok tejszínhabot nyomni a mellkasára.
- Jesszus, ezideg...! Luisa... te meg...- értetlenkedik, de csak kuncogva nyomok puszit a szájára.
- Csak lazíts... én tálalom magamnak a desszertet.- kacsintok rá, mire perverz mosoly fut szét az arcán.
- Te perverz kis bestia...- duruzsolja vágytól elmélyült hangon.
- Tőled örököltem...- kuncogok, majd kényelmesen nyomok némi habot a mellbimbóira, majd a fehér habból virágokat rajzolok a mellkasára... a köldöke köré... majd nekilátok befújni a farkát... apa persze élvezettel nézi mindezt...
Majd gyorsan kirakom eperrel, és nekilátok kóstolgatni... ő persze perverz vigyorral figyeli minden mozdulatom...
- Én kapok?- nyögi, mikor épp az egyik mellbimbójáról nyalogatom le az édességet.
- Dehogynem...- súgom, majd a másik mellbimbóját támadom meg, a számba veszem az egyik epret, majd hozzá hajolok egy érzéki csókra. Elégeedtten morran egyet, mikor átcsókolom az szájába az epret. - Finom?- kérdem perverzül.
- Finomabb nem is lehetne...- duruzsolja. Jesszus, ez a hang... teljesen benedvesedek tőle...
Folytatom hát tevékenységemet, és érzékien tovább nyalogatom a tejszínhabot csodás testéről... tisztára nyalogatom napbarnított bőrét, feszes izmait, néhol megszívva vagy meharapdálva egy kicsit... kéjes nyögései pedig betelítik a szobát, élvezet hallgatni...
Lassan elérek a köldökéig, izgatóan végignyalogatom hát ott is, közben mohón falatozva az édes epreket. Majd ahogy lejjebb érek, ő felkönyököl, hogy jobban láthasson. Perverz mosolyt küldök felé, majd a szemeibe nézve, ertikusan végignyalok a farkán... elégedett, mély nyögés a válasz.
Nyalogatni kezdem merevedését, akár ha egy finom édesség lenne. Letisztítom róla a tejszínhab nagy részét, majd lassan, erotikusan az ajkaim közé fogadom, közben végig a szemeibe nézve... majd érzékien kezdem kényeztetni, úgy, mint eddig soha... ő pedig a hajamba markolva élvezi...
|
| oosakinana | 2012. 06. 24. 12:58:42 | #21679 |
Karakter: Cirillo Raul
Megjegyzés: (Hugimnak)
Reggel kelek fel és látom, hogy kicsikém még ruhában van. Gondolom fog még egy ideig aludni, ezért átöltöztetem, bár ahogy meglátom meztelen testét, nem kicsit felizgulok, de nem szabad. Megpróbálom lenyugtatni magam, majd szépen lesétálok a földszintre a konyhába és elkezdek valami kis reggelit összeütni, majd virágot is szerzek be, amit majd az asztalra tudok tenni…. ám mielőtt mindenhez hozzá kezdenék egy alapos fürdés, borotválkozás, hajfésülés, öltözés és már mehetünk is reggelit készíteni az én édesemnek. Csak egy egyszerű kis rántottát dobok össze, mert azt biztosra el tudom készíteni.
Nem tudom mennyi időt szenvedek vele, de már meg is terítek és pakolom a cuccokat az asztalra, amikor meglátom, hogy kicsikém sétál beljebb a helyiségbe és egy igen édes mosoly van az arcán.
- Jó reggelt, angyalom. – köszönök neki és odamegyek. Egy csókot lehelek homlokára, ám a kis mohó nem éri be ennyivel. Nyakam köré fonja karjait, majd úgy tapad ajkaimra, egy édes csókra, mire magamhoz húzom a derekánál és úgy csókolom meg forrón, amit örömmel viszonoz.
- Jó reggelt. Nahát, tele vagy meglepetésekkel. – az asztalra néz én meg felnevetek és a hajamba túrok.
- Hát, mivel az elmúlt hetekben úgyis te gondoskodtál rólam... úgy gondoltam, meghálálom. – szavaimra boldogan mosolyodik el, ami nekem is jól esik.
- Köszönöm. Sokat jelent ez nekem. – mosolyog rám, miközben közelebb lép. Ám viszont megyek tálalni. Leülök az asztalfőre és mielőtt még helyet foglalhatna, az ölembe húzom, mire kuncogva foglal helyet én meg átkarolom.
- Így sokkal kényelmesebb. – adok csókot a fülébe, ő meg hozzám simul, ami olyan jól esik.
- Egyet értek. – bólint és elkezdjük etetni a másikat. Olyan jól érezzük magunkat és kellemesen telik ez az étkezés. Nem hittem volna, hogy valaha valakivel még így fogom élvezni a reggeliket.
Amint végzünk a reggelivel, nem engedi, hogy felálljak, hanem lovaló ülésben helyezkedik el, miközben lábaival átölel és követelőzően simul hozzám. Nem értem eleinte a dolgokat, de nagyon jól esik. A nyakamhoz hajolva kezdi el csókolgatni, majd a fülemet harapdálja.
- Kívánlak. – szavaitól teljesen lefagyok. Hiszen emiatt balhéztunk össze. Kezeimet a derekára csúsztatom.
- Luisa... - súgom a nevét, de csak a nyakamra tapadva kezdi el kiszívni, mire felnyögve döntöm oldalra, hogy jobban hozzá férjen.
- Kérlek... tégy a magadévá...- duruzsolj a fülembe és ágyékát is az enyémnek dörzsöli.
Nem is kell más. Egyből ajkaira tapadva kezdem el mohón csókolni, miközben kezemet fenekére helyezve markolok bele és húzom minél közelebb magamhoz. Ahogy megérzi mekkora merevedést okozott nekem bele sóhajt a csókba, ami oly édes füleimnek. Átkarolja a nyakamat és úgy próbál lépést tartani velem, ha lehet, hiszen már olyan régóta voltam akárkivel is, hogy teljesen ki vagyok éhezve.
Ajkaitól elválok és nyakát kezdem el csókjaimmal halmozni és végig is nyalok egészen rajta. Reszketeg sóhajjal veti hátra fejét, hogy jobban hozzá férjek. Ennek következtében olykor meg is harapom vagy szívom. Ő sem marad tétlen, mert hajamba túrva markolja meg tincseimet.
Kezeimmel vándorútra térek a hálóingje alatt, ahol édes selymes bőrét érinthetem és simogathatom. Olyan édes és annyira szeretném már kóstolni. Neki is vágok tervemnek. Felültetem kicsikémet az asztalra, mire ő széttárja lábait engem hívogatva. Látom rajta a vágyat így hát teljesítem mindkettőnk vágyát.
Lábai közé lépek és ágyékomat övének nyomva dörzsölöm meg, amire nyögve fekszik el az asztalon. Én sem vagyok rest. Egyből végig simítok a hálóinge alatt a testén és végig simítok csupasz mellein egészen le a combjáig… élvezetes sóhajok törnek fel belőle az én vágyaimat is még feljebb korbácsolva ezzel.
Leveszem róla a ruhaanyagot, majd szinte felfalom a szememmel a látványt. Csak úgy iszom, ameddig lehet, hiszen olyan gyönyörű. Bármit megadnék érte, hogy ezt örökre láthassam.
Ahogy felém nyújtja a kezét, odahajolok hozzá és megcsókolom. Egyből elkezdi meglazítani a nyakkendőmet, majd a remegő kezekkel kezdi el bontani ingemet. Amint meg van a dologgal mellkasomat kezdi el simogatni és ahogy elnézem nagyon élvezi is, bár én se bánom, hogy így simogat. Sebeimet is óvatosan simítja végig. Annyira gondoskodó még így is, hogy érzem, mennyire vágyik rám, meg én is ő rá.
Végig simít a felsőtestemen egészen a fejemig, ahol a hajamba túrva húz le egészen magához, hogy ajkaimra tapadhasson. Bőrünk szinte csak úgy sistereg, ahogy egymáshoz ér. Felvagyunk hevülve és vágyunk a másikra. A levegő is csak úgy forr közöttünk.
Hamar elhagyom ajkait és lejjebb csúszva kezdem el csókolgatni a nyakát, vállát, majd elég hamar elérek a melleihez, de itt már leragadok. Hevesen megszívom, majd kezemmel játékosan kezdem el markolászni a másikat. Addig kényeztetem mind a két bimbót, amit keményen fel fele nem áll, mint a cövek. Közben hallom kicsikémnek a hangját, ami még mindig zene füleimnek.
Lassan kúszok egyre lejjebb, mire levegővételei teljesen besűrűsödnek. A hasánál egy kicsit elidőzök a köldöke környékén, majd leérek a bugyijához, ami már teljesen be van nedvesedve. El is távolítom róla, majd szétnyitom a lábait és belső combját kezdem el eleinte csókolgatni, mire érzem, hogy megremeg.
Elérek ágyékához és amint megnyalom, felnyög az érzésre. Kezeit hajamba túrja és úgy élvezi kényeztetésemet. Lefogom a csípőjét, hogy ne mozogjon annyit és csak élvezze. Nem is kell sokáig várnom, mert ő is hamar elélvez, hiszen régen nyúltak már hozzá véleményem szerint. Megfeszül a teste, majd hangos sikoly kíséretében élvez el kezeim alatt.
Ám én sem bírom tovább. Kigombolom a nadrágomat, majd elhelyezkedek a lábai között és egy határozott mozdulattal hatolok belé, amire mind a ketten mélyről jövő nyögéssel válaszolunk. Annyira jó érzés benne lenni végre. Olyan rég óra vártam erre a pillanatra. Lábaival átkarolja csípőmet, mire én lehajolok hozzá. Megkeresem kezét és összekulcsolom a sajátommal és ajkaira tapadok. Elkezdek mozogni miközben nyögések szakadnak fel bennünk.
Ahogy csak tudom csókolom, de a mozgást nem hagyom abba, hanem még jobban fokozom. Annyira vágyok az orgazmus felé és már érzem, hogy ő is. Annyira jó érzés, hogy azt elmondani nem lehet.
Egy erősebbet lökök, mire hangosan felnyögve élvez el és ezzel engem is magával húz a mennyekbe. Felnyögve élvezek egyenesen belé… amint végig fut rajtam az élvezet kicsikémre borulok, és úgy lihegek, miközben ő magához ölelve élvezi a pillanatokat.
Mikor kicsit észhez térek, ránézek, majd egy édes csókot adok ajkaira, bár kicsit fáradtan viszonozza, de örülök neki, hogy itt van velem.
- Szeretlek...- súgja, mire megcsillan a tekintetem és magamhoz ölelem. Kicsúszok belőle, felhúzom a nadrágomat és felsietek az emeletre. A szekrényhez megyek, ahol van eseményutáni tabletta még a múltkori időszakból és leviszek neki egyet. Nem akarom, hogy gond legyen.
Mikor lemegyek és meglátom az ingemben, elmosolyodok, mert jól áll rajta, de a tablettát a kezébe nyomom, mire be is veszi, majd hozzám sétálva megfogja a kezemet és az oldalamnak simulva kezdi el meztelen mellkasomat simogatni.
- Fürdünk együtt? – kérdésével ugyan meg lep, de jól esik, hogy feltette.
- Persze. – bólintok, majd felkapom karjaimba és egyenesen a fürdő felé veszem az irányt…
~*~
1 év elteltével
Nagyon jól megvagyunk. A lányommal élek majdnem házastársi viszont, de ha úgy nézzük, akkor élettársi viszonyt, de engem cseppet sem zavar. Örülök, neki, hogy ő is elfogadott engem. Sikerült az állásomat is visszaküzdenem oda ahol volt. Minden olyan, mintha soha nem történ volna semmit, de egy valami mindenre emlékeztet… a vágás a hasamon. Van olykor hogy még fáj, de csak ritkán. Már tényleg egy éve vagyunk együtt és ha jól sejtem nem sokára itt lesz az évfordulónk is, amit meg kéne valahogy ünnepelni, de van egy nagy probléma…
A fiam is vissza költözött hozzánk két hónapja, mert nem akart az anyjánál maradni aki állandóan csak szapult engem és visszajött, így Luisa-val is kicsit finomabban kell csinálnunk a dolgokat, de mindig amikor tudunk csak együtt vagyunk. Együtt szoktunk aludni, csak később fekszünk és korán kelünk, hogy még a fiam előtt ébren legyünk és keltünk gyanút benne. Olykor még az is előfordul, hogy Luisa elmegy „bulizni” a barátnőivel én meg véletlenül akkor megyek éjszakára „dolgozni”, de a valóság persze az, hogy együtt vagyunk egy hotelben mondjuk, vagy szállodába, attól függ, mikor melyikhez van kedvünk.
De mára nagyon nagy meglepetést szánok neki és egy olyan Szállodába akarom vinni, amelyikről csak álmában gondolna és olyan éjszakában fogom részesíteni, hogy vissza fogja emlegetni nagyon sokáig és vissza akar, majd oda menni, amiért meg is fogom érteni, hiszen gyönyörű a hely és a kiszolgálás is első osztályú.
Most fog nem sokára hazajönni és Paul meg csak utána vagy félórával… be is lép a kicsikém.
- Megjöttem. – kiáltja el magát és már hallom, hogy siet is, hogy megkeressen.
- Az emeleten vagyok. – kiáltom le és a kicsikém már rohan is hozzám fel. Egyből karjaimba veti magát, majd ajkaimra tapad én meg a falnak nyomom és úgy viszonzom csókját édesen és mohón. Ki vagyok kicsit éhezve rá és ezt gondolom meg is érzi, amikor a farkamat ágyékának nyomom.
Nagyon sokáig faljuk egymást, de a levegőhiány miatt szét kell válnunk és lihegve támasztom fejemet az ő homlokának, de csak finoman.
- Este lesz egy meglepetésem neked. – mondom mosolyogva ő meg mosolyogva, de csillogó szemekkel néz rám.
- Mi lesz az? – kérdezi kíváncsian én meg elmosolyodok, majd az ujjamat az orrára teszem.
- Majd idejében meg fogod tudni. – mondom mosolyogva és sejtelmesen. – Annyit viszont kérek, hogy este majd menj el a barátaidhoz, de csak a közeli parkba menj. Oda érted megyek érted és elviszlek a meglepetésemhez. – mondom mosolyogva, mire elmosolyodik.
- Rendben. És van kívánság, hogy mit vegyek fel? – kérdezi meg a hajamba túrva és teljesen hozzám dörgölőzve. Ezek szerint nem csak én vagyok kívánós, hanem ő is nagyon, aminek nagyon örülök, hiszen egy elég hosszú éjszakának nézünk elé.
- Az ágyadon van, amit fel kéne venned estére. – mondom mosolyogva, ugyan is délelőtt vettem neki egy nem mindeni ruhát.
- Rendben. – adok neki még egy csókot, majd meghalljuk, hogy nyílik és csukódik az ajtó, ezrét kénytelen vagyok elengedni.
- Apa megjöttem. – hallom Paul hangját.
- Már alig várom az estét. – suttogom neki, majd megsimítom az arcát. – Jövök fiam. – lesétálok az emeletről és fiamra nézek majd elkezdek beszélgetni vele, és elmondja, hogy milyen volt a suli. Adok a gyerekeimnek enni valót is, de olyan nehéz megállni, hogy ne etessem a kicsikémet és ne csókoljam meg.
- Apa elmegyek ma a csajokkal bulizni. – jelenti ki egyszer az ebéd közben én meg elmosolyodok.
- Rendben érezd jól magad. – mondom kedvesen, majd fiam is megszólal.
- Apa én is elmennénk a barátaimmal bulizni. – mondja fiam is, én meg elmosolyodok.
- Rendben, de vigyázz magadra, de ha gondolod itthon is bulizhattok, hogy biztonságosabb legyen. – ajánlom fel. – Akár még a piát is megveszem nektek. – ajánlom fel.
- De az úgy nem jó apa. Hiszen itthon vagy. – mondja, de csak megrázom a fejemet.
- Ne aggódj, be kell mennem a munkahelyemre, így nem leszek itthon. – egyből felcsillan a szeme.
- Akkor jó hívom a haverokat is. – felpattan, és már megy is telefonálni én meg felállok, majd kicsikémhez megyek.
- Nagyon szép legyél este. – suttogom, majd megcsókolom, és végül felmegyek az emeletre és készülődök.
Az este nagyon izgatott vagyok. Már megyek le, amikor kincsem is megjelenik és olyan jól áll rajta a ruha, hogy menten letámadom.
- Nagyon jól nézel ki. – mondom kedvesen és mosolyogva.
- Te is. - odalép hozzám, majd megigazítja nyakkendőmet. – Várni foglak. – suttogja, majd elsétál mellettem így hátulról is meg tudom alaposan nézni, de nagyon kár volt, mert olyan látvány tárult elém, aminek következtében nagyon koncentrálnom kell, hogy ne támadjam le.
- Sziasztok. – köszön el, mert közben lejött Paul is, majd távozik az ajtón.
- Luisa nagyon szép. Hova készült vajon ennyire? – kezd el gondolkozni.
- Csak bulizni mentek gondolom én. – állapítom meg, mire csípőre tett kézzel néz rám.
- Szerinted bulizni ment ilyen szexin. Már lassan 18 éves szerinted nem él szexuáliséletet? – kérdezi tőle, mintha naiv lennék. Pedig ha tudnád, milyen tisztába vagyok, hogy szexuális életet él. Muhaha.
- Attól hogy az apátok vagyok, ne nézz naivnak. Tudom, hogy mit fogtok itt is csinálni. – borzolom össze a haját. – Na elmentem dolgozni, azért csak okosan. – figyelmeztetem, majd magára hagyom a fiamat és elindulok kicsikémért. Beszállok a kocsiba, majd a parknál megállva keresem lányomat, aki meg lát és be is száll mellém, mire egy csókkal köszöntöm.
- Már annyira kívánlak kicsikém. – suttogom a fülébe, mire vágyamon simít végig.
- Igen azt érzem. – mondja mosolyogva. – Na d elássuk hova akarsz engem vinni és miért?
Elmosolyodok, majd elindulok a szálloda felé, ahol egy csodálatos éjszakát fogunk együtt tölteni.
Hamar meg is érkezünk, mire látom, hogy kerek szemekkel száll ki a kocsiból és nézi a szállodát. Mosolyogva szállok ki én is, majd mellé állok és magamhoz ölelem.
- Boldog egy éves évfordulót kicsikém. – mondom kedvesen és csak a reakcióját várom, hogy mennyire tetszik neki az ötletem és a meglepetésem.
|
| vicii | 2012. 05. 23. 19:18:54 | #21137 |
Karakter: Cirillo Luisa
Megjegyzés: (Nővérkémnek)
- Én bevallottam neked, hogy szeretlek, de utána nem tudtam, hogy te miként vélekedsz a dolgokról, csak a régi meglátásom volt, amikor undorodtál tőlem.- mondja halkan, mélyen a szemeimbe nézve. - És azért nem akadtam ki, amikor kellett volna, mert nem akartalak megint elveszíteni.- ölel magához szorosan.
- Nem vallottál be nekem semmit.- morgom halkan.
- De igen. Emlékezz vissza. Amikor jöttél nekem segíteni és először megcsókoltalak.- mondja, én pedig összehúzom a szemeimet. - Akkor azt mondtam, hogy te nem szeretsz úgy engem, mint én téged.- ismétli, nekem pedig lassan rémleni kezd a dolog... - Már akkor szerettelek, amikor elráncigáltalak attól a k... sráctól, akkor kegyetlenül féltékeny voltam, mert hozzád senki más nem érhet rajtam kívül. De akkor lecsuktak. Nem akartam, hogy megint elveszítselek.- fejezi be.
- De akkor is mond többször és légy féltékeny. Éreztesd, hogy számítasz rám.- erősködöm. Nekem... nekem szükségem van rá, hogy éreztesse velem mindezt.
Válaszul magához húz majd hevesen az ajkaimra tapad, én pedig sóhajtva viszonzom a csókját...
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.- súgja, majd újra megcsókolna, de épp ekkor rikolt fel a csengő. Látom rajta, hogy bosszúsan indul meg az ajtó felé, és... őszintén nekem sincs túl jó kedvem attól, hogy épp most csengetnek...
Egy kicsit várok, de mivel csak nem jön vissza, sőt, egyre hangosabb szóváltás hangjai szivárognak be, utána megyek. És mikor meglátom anyát az ajtóban, értetlenül lépek közelebb. Ő meg mégis mit keres itt?
- Anya?- kérdem nagy szemekkel.
- Szedd össze a cuccaidat, hazamegyünk, ahol nem kell rabszolgának lenned.- mondja szigorú hangon. Hogy rabszolgának...? Mégis miről beszél?
- Anya, én nem megyek sehova.- szögezem le. Eszem ágában sincs most elmenni, mikor minden végre jóra fordul. - Itt maradok.
- Meg még mit nem. Apád mellett nem fogsz maradni. Mauricio mondta, hogy apád legutóbb mit csinált veled. Nem fogom hagyni, hogy vele maradj.- erősködik tovább, én pedig egyre dühösebb leszek. Neki ehhez már semmi köze! Kicsi voltam még, mikor elhagyott minket, nem törődött velünk! Nincs joga ahhoz, hogy most a semmiből újra felvegye a törödő anya szerepét!
- Márpedig én nem megyek el innen.- fonom keresztbe a karjaimat, még aránylag higgadt hangon, de ha tovább erősködik, úgy érzem, ez változni fog. Anya felém nyúlna, de apu a testével véd meg tőle.
- Ne merd elvinni innen. Nagylány, ha ő itt akar lenni, akkor itt is fog maradni.- csattan keményen, ellent mondást nem tűrő hangon.
- Ugyan már, mégis hogy látnád el? Nincs munkád. Elveszítetted.- sziszegi, farkasszemet néznek.
- Az egy dolog, de azt nem tudod mennyit spóroltam össze, arról nem is beszélve, hogy anyámék is segítenek, ha éppen kell. Egy szem lány unokájukért bármit megtesznek.- mondja halkan, én pedig büszkén mérem végig erős hátát, széles vállait. Igen, ő az én apám... végre újra a régi.
- Bolondok.- sziszegi anya. - Majd ha meguntad apádat, vagy megint börtönbe került, akkor hozzám ne gyere, hálátlan kölyök.- mondja villogó szemekkel, apa válla fölött átnézve. Döbbenten bámulok rá... én... még sosem mondott nekem ilyet...
- Élősködő szipirtyó!- kiáltja utána apa dühösen, majd becsapja az ajtót és hozzám fordul. Könnyes szemekkel, megilletődötten nézek fel rá. - Ne is hallgass rá.- súgja gyengéden, majd magához von, én pedig elpityeredem. - Nem tudja, miket beszél. Elborult az agya.- győzköd, de akkor is... egy anya hogy mondhat ilyet a tulajdon gyerekének?
- Én itt vagyok neked és ne aggódj, nem lesz velem semmi. Itt fogok maradni a nyakadon.- mosolyog, majd ujjait az állam alá csúsztatja, hogy gyengéd erőszakkal felemelje a fejem és könnyektől homályos szemeimbe nézzen.
- De mi lesz, ha mégis történni fog veled valami?- kérdem remegő hangon. Nem akarok egyedül maradni...
- Az lehetetlen.- mondja magabiztosan, én pedig hiszek neki... hinni akarok neki...
Ismét megcsókol, biztatóan, kedvesen, én pedig kétségbeesetten kapaszkodom belé.
- Gyere, pihenjünk le.- javasolja, majd a karjaiba kap, én pedig szipogva bújok hozzá közelebb. Olyan jó, hogy itt van velem... nem is tudom, mihez kezdenék nélküle...
Felsétál velem az emeletre, majd a saját szobája felé veszi az irányt. Gyengéden letesz az ágyra és mellém fekszik, vigasztalóan a hátamat simogatva.
- Itt maradok neked örökre. Szeretlek.- súgja, én pedig bágyadtan nézek rá a könnyeim függönye mögül. Azt hiszem, ez volt az a szó, amire most leginkább szükségem volt...
Végül megadóan az ölelésébe simulva, testének melegét szivacsként magamba szívva hagyom, hogy az álom átrántson jótékony világába...
*
Másnap reggel ébredek csak fel. Nagyot ásítva kezdek nyújtózkodni. Fáradtnak érzem magam, és a fejem is zúg... de talán csak a sírástól.
Bizonytalanul nézek körbe, de apunak semmi nyoma. Felülök hát, álmosan, a takaró pedig lecsúszik. Nahát, hálóingben vagyok... most vagy nem emlékszem arra, hogy átöltöztem, vagy pedig ő öltöztetett át...
Elpirulok a gondolatra, de hamar túlteszem rajta magam, a kíváncsiság nagyobb úr. Felkelek hát, halkan kisétálva a hálóból. Lefelé veszem az irányt, onnan hallok motoszkálást, méghozzá a konyha felől. Meztelen talpam semmi zajt nem csap, így észrevétlenül közelíthetem meg az említett helyiséget, s mikor belépek, nagy meglepetésben lesz részem.
Apa épp lelkesen az asztalt teríti, az arcán vidám kifejezés. Nahát, megborotválkozott, és ing van rajta, nyakkendővel. Elmosolyodom. Rég láttam ilyennek, a haja is jól fésült és visszaköltözött az arcára a régi sármosság. Mielőtt... szóval mielőtt minden így összekuszálódott volna, pont ilyen volt. Vidám, és odafigyelt a külsejére. Akkor úgy gondoltam, ő a világ legsármosabb apja. Most úgy gondolom, ő a világ legsármosabb férfija.
Még egy szál virágot is tett az asztalra, vékony kis vázában. Ellágyult mosollyal lépek beljebb, ezzel hívva fel magamra a figyelmét.
- Jó reggelt, angyalom.- köszön, majd hozzám lépve csókot nyom a homlokomra, de nem engedem, hogy eltávolodjon, átkarolom a nyakát, számat pedig az övének nyomom. Megenyhülve karolja át a derekam s húz magához, hogy aztán forró csókot adjon, én pedig elégedetten vigyonzom. Vágyom rá, ezt már magam előtt sem tudom tagadni. Nincs értelme tovább.
- Jó reggelt. Nahát, tele vagy meglepetésekkel.- mondom az asztal felé pillantva, mire borzongató hangján felnevet, sután a hajába túrva.
- Hát, mivel az elmúlt hetekben úgyis te gondoskodtál rólam... úgy gondoltam, meghálálom.- mondja halkan, én pedig boldogan elmosolyodom.
- Köszönöm. Sokat jelent ez nekem.- mosolygok fel rá, majd közelebb lépek. Apa tálal, majd leül az asztalfőre, de mielőtt én is helyet foglalhatnék, az ölébe húz. Kuncogva ülök hát le, ő pedig élvezettel átkarol.
- Így sokkal kényelmesebb.- súgja a fülembe, majd bele is csókol, én pedig sóhajtva simulok hozzá.
- Egyet értek.- bólintok, majd egymást kezdjük etetni nevetve. Amolyan romantikus, jókedvű, mégis forró hangulatú reggelit költünk el együtt. De nekem nem elég... a testem annyira fel van hevülve...
Reggeli végeztével nem engedem, hogy felkeljen, lovaglóülésben helyezkedem el rajta, lábaimmal átölelve a derekát, követelőzően simulva hozzá. A nyakához hajolok, forrón belecsókolok majd a fülcimpáját harapdálom meg játékosan.
- Kívánlak.- súgom vágytól fűtött hangon. Érzem, ahogy megmerevedik, arcára döbbenet ül ki. Kezei a derekamra csúsznak.
- Luisa...- súgja meghökkenten, de válaszul egy helyen kiszívom a nyakát. Nyögve dönti oldalra a fejét.
- Kérlek... tégy a magadévá...- duruzsolom a fülébe, ágyékomat az övéhez dörzsölve... több sem kell neki, nyögve tapad az ajkaimra, kezeivel a fenekembe markolva, így húzva magához még közelebb. És mikor ruhán keresztül hozzám szorul merevedése, belesóhajtok a szájába. Vadul, szenvedélyesen csókol, kizsákmányolva a számat, én pedig nyakát átkarolva próbálom felvenni a tempóját.
Majd ajkaimtól elszakadva a nyakamra tapad, forrón végignyalva egész hosszán, majd vágyakozva csókolja végig. Reszketeg sóhajjal vetem hátra a fejem, teljesen átadva magam neki, élvezem, ahogy néhol megszívja vagy finoman megharapdálja a bőröm.
A hajába túrok közben, lágyan megmarkolva a selymes tincseket.
Közben egyik kezével a hálóingem alá simít, lágyan cirógatja a hátam, gerincem vonalán. Élvezem az érintését, ellep a libabőr is, ahogy egy érzékenyebb részre téved.
Az előzőleg leszedett asztalra ültet, én pedig hívogatóan tárom szét a lábaimat. Teszek rá, hogy az apám, akkor is vonzódom hozzá... szeretem...
A lábaim közé áll, ágyékát az enyémhez dörzsölve. Nyögve hanyatlok hátra, kiterülve az asztalon, ő pedig kapva kap az alkalmon, besimít a hálóingem alá, végigcirógatva csupasz melleimet, hasamat, csípőmet, combjaimat... önkívületben, élvezettel sóhajtozok érintése nyomán...
Finoman lesimogatja rólam a vékony ruhadarabot, majd vágytól sötét tekintettel mér végig, szinte felfal a szemeivel...
A kezeimet nyújtom felé, ő pedig néma kérésemnek eleget téve hozzám simul, hevesen megcsókol. Türelmetlenül lazítom meg nyakkendőjét, hogy lehúzhassam róla, majd ingjét kezdem remegő kezekkel gombolni. És mikor feltárul előttem mellkasa, megigézve simítok rajta végig, élvezem, hogy a feszes izmok táncolnak érintésem alatt... bér egy helyen még mindig be van kötve, ez nem ront a képen. A sebei már majdnem teljesen begyógyultak. Azért még mindig óvatos vagyok, nem akarok neki fájdalmat okozni.
Élvezettel sóhajt fel, ahogy aztán lesimogatom vállairól az inget... Elbűvölve cirógatom végig feszes hasát, mellkasát, széles vállait, nyakát, hogy aztán újra a hajába túrhassak, türelmetlenül húzva le magamhoz egy csókra. Élvezettel mordul fel, mikor csupasz bőrünk egymáshoz simul, én pedig még jobban hozzá törleszkedem.
Nem időz túl sokat a számnál, lejjebb kúszik, forró csókolva végig a vállaimat, kulcscsontomat, majd melleimre tér, és én meg-megfeszülve nyögök fel. Forró, nedves nyelve játékosan köröz mellbimbóm körül, majd hevesen tapad rá s szívja meg. Egyik kezével aztán finoman markolászni kezdi, mellbimbómat is megdörzsölve, én pedig nyögve vetem hátra a fejem. Majd lejjebb kúszik. Én pedig egyre gyorsabban szedem a levegőt. Hasamat csókolja, köldökömet nyalogatja körbe, majd elér teljesen átnedvesedett bugyimhoz. Lassan húzza le rólam, majd finoman választja szét lábaimat, és mikor megérzem ajkait a combom belső felén, meremegve harapok ajkaimba.
Majd nyelve legérzékenyebb pontomra csusszan, lágyan kényeztetve, én pedig hajába markolva, hangosan nyögdécselek alatta. Lefogja a csípőmet, hogy ne ficánkoljak annyit, majd hevesen kezd kényeztetni. Alig pár perc kell és hangos sikollyal, megfeszülő testtel élvezek el...
Végül türelmetlenül kigombolja a nadrágját, majd elhelyezkedik a lábaim között. És egy erőteljes mozdulattal tövig elmerül bennem. Hangosan, mély hangon nyög fel, én pedig aprót sikkantok, lábaimmal ösztönösen átölelve a csípőjét. Majd hozzám simul, egyik kezével az enyémet megkeresve, összefúzve az ujjaink. Az ajkamra tapad, a nevemet sóhajtja a számba, miközben mozogni kezd. Szabad kezemmel átölelem, erősen kapaszkodva belé, csípőmmel felvéve a ritmusát...
Ott csókol, ahol csak ér, egyre hevesebben mozog, én pedig a mennyekben érzem magam. Fantasztikus érzés... egyre forróbb a levegő körülöttünk, csupasz bőrünk szinte szikrákat hány, mikor összesimul.
Majd erőset lök rajtam, én pedig megrándulok, a nevét sikoltom, testem ívbe feszül. És egyszerre ömlik szét bennem a vegytiszta élvezet, végigbizsergetve minden porcikám...
Mély hörgését hallom a fülemben, majd valami forró áraszt el belülről. Végül lihegve hanyatlik rám, én pedig lehunyt szemekkel ölelem, élvezve az idilli csendet. Egymás kezét fogjuk közben.
Majd rám pillant, kapok egy édes csókot, én pedig bágyadtan viszonzom.
- Szeretlek...- súgom aztán. A tekintete furcsán csillan, majd szorosan magához ölel. Pár percig így maradunk, majd végül kihúzódik belőlem, gyorsan begombolja a nadrágját, majd felsiet az emeletre. Én is összekaparom magam, vöröslő arccal, egy papírzsebkendővel törölgetem le a combomon csorgó magját, majd furcsa ötlettől vezérelve az ő ingjét kapom magamra. Tetszik a ruhadarabból áradó kellemes, férfias illat.
Mikor visszaér csak elmosolyodik, és a kezembe nyom egy tablettát. Gondolom esemény utáni pirula, így hát engedelmesen beveszem. Majd boldog mosollyal fogom meg a kezét, oldalához simulva, megcirógatva meztelen mellkasát.
- Fürdünk együtt?- kérdem reménykedve.
- Persze.- bólint, majd a karjaiba kap, én pedig nevetve ölelem át a nyakát. Most minden annyira szép és jó... bár minden így maradna...
|
| oosakinana | 2012. 04. 25. 20:06:01 | #20641 |
Karakter: Cirillo Raul
Megjegyzés: (Hugimnak)
Nem mond semmit, csak felmegy az emeletre, miközben én magamban dühöngök. Még is mit képzel az a kölyök. Nem is hozzá való…
Közben szépen megterítek, majd amikor lejön kicsi lányom leül és elkezdünk enni. Bár én inkább érdeklődve várom a válaszát, hogy milyen lett, mert én egyáltalán nem értek a főzéshez. Fapofával várom, hogy reagáljon valamit, vagy legalább az arcáról tudjam leolvasni a dolgokat.
- Héj, első próbálkozásra nem is rossz. – mosolyodik el, amire kicsit megkönnyebbülök, de amikor megkóstolom érzem, hogy nincs vele minden rendjén és valami nem stimmel, de nem akarok inkább bele szólni. Csendben essük meg a kajákat, amiket szerencsésen elrontottam.
A második fogás sem jobb, az meg teljesen íztelen. Hát, a fűszerekkel még meg kell tanulnia bánni, de ha gyakorol, ebből még tényleg lehet valami.
Megköszöni a kaját, de tudom, hogy mit szeretne, ám ebben megelőzöm és összeszedem a mosatlant.
- Te csak pihenj. Már így is eleget tettél értem, most rajtam a sor. – mosolygok rá, majd egy puszit nyomok a homlokára, amin mintha kicsit meglepődne.
- Rendben. Köszönöm. Én addig felmegyek a szobámba tanulni. – mondja, majd felmegy az emeletre. Azt hittem kicsit legalább együtt leszünk, de ha nem akar, akkor nem fogom erőltetni. Hát akkor nem fogom zavarni.
Elmosogatok, majd a nappaliba sétálva ülök le a kanapéra és nézek tv-t. este viszont a kicsikém elég komoly arckifejezéssel állít elém.
- Apa, holnap ne várj, suli után elmennék moziba. – mondja, amire kicsit meglepődök, de mintha csalódott is lennék. Azt hittem, hogy együtt töltjük ezt a mai napot, meg minden napot. Önző lennék? … igen, de így jó.
- Rendben... egyedül mész? – nézek megint a tv-re.
- Nem. Mauricioval. – ahogy meghallom, teljesen lefagyok.
Merevvé válok és legszívesebben már a föld legmélyére átkoznám azt a hülye kölyköt, hogy az én kicsikém közelébe akar menni, de ha ő ezt akarja, akkor nem tehetek mást, mint elengedem.
- Ne maradj sokáig. – bököm ki, de a hangom nem kicsit van eltorzulva a dühtől. Erre csak megfordulva sétál fel az emeletre.
*
Egésznap esz az ideg és várom haza Luisa-t ám csak nem akar jönni… kezdek nagyon mérges és ideges lenni arra a kölyökre arról nem is beszélve, hogy már kezd sötétedni…
Kinézek az ablakon, amikor meglátom őket, ahogy búcsúzkodnak. Remélem nem fogja megcsókolni, mert akkor tuti, hogy kiverem a srácnak az összes fogát.
Belép a házba, majd meghallom a hangját.
- Megjöttem! – kiáltja el magát, amire egyből megjelenek egy erőltetett mosollyal az arcomon, de birtoklóan magamhoz ölelem és csókolni kezdem, amire érzem, hogy megremeg a kezeim között. Hajamba is túr, amire felsóhajtok. Olyan finomak a kezei és annyira tetszik, hogy így viszonyul még is hozzám. Amikor meg a csókot is viszonozza teljesen belelkesülök.
- Luisa, aggódtam érted... olyan sokáig el voltatok... – lihegem, amikor elválok tőle és megölelem. Fejemet a vállára hajtom.
- Ne haragudj. Két filmet néztünk meg végül. – ahogy ezt meghallom szorosabban ölelem magamhoz, majd jóval hevesebben kezdem el csókolni. Nem fogom átengedni senki másnak. Ő csak az enyém és csak hozzám tartozik!
Elszakadok ajkaitól, majd a hajába túrva fordítom el, hogy nyakára tudjak tapadni, de ekkor olyat látok, amilyet nem akarok és teljesen ledermedek.
- Mi ez? – kérdezem cseppet mérgesen, amire nyel egy nagyot.
- Az, aminek látszik. Egy szívásnyom. – mondja közönyösen, de még mást is kihallok a hangjából, amit hirtelen nem tudok hova tenni, mert a dühömre koncentrálok.
El is taszítom magamtól, mire a kanapéra huppan. Nem tudom mikor voltam utoljára ennyire dühös, de hogy mindjárt a srác után megyek és megölöm az is biztos.
- De elküldted! Azt mondtad neki, hogy én fontosabb vagyok neked! Hazudtál! – kiáltom el magam, miközben ökölbe szorítom a kezemet, de ő kipirultan csillogó szemekkel néz rám.
- Nem hazudtam. – mondja halkan, de csak még több olajat önt a tűzre. Odacsörtetek, majd akkorát verek a támlára, hogy majdnem letöröm, de lányom összerezzen félelmében.
- Most is hazudsz! Csak játszol velem! Velem és az érzéseimmel! Semmibe veszel! – sziszegem, amire lesüti a szemét.
- Nem igaz... te játszol az én érzéseimmel... – hogy mi van???? Megütközve nézek rá.
- Hogy van merszed ezek után ezt mondani...? Miután megcsaltál? – kérdezem döbbenten, de ő csak mérgesen kapja rám a tekintetét.
- Megcsaltalak volna? Miért, talán együtt voltunk? – eddig azt hittem igen, de ezek után már tényleg nem tudom.
Nem tud mit válaszolni. Ellöki magát a foteltól és hátat fordítva ellép tőlem.
- Nem... de akkor is... mi... mi... – nyögöm kicsit tanácstalanul. Tényleg azt hittem együtt vagyunk bár miről is beszélek, hiszen a lányom…
- Nem volt mi. Te voltál és én. Nem érdekelt, mit csinálok, hol és kivel. Nem érdekeltelek. – feláll, de erre csak dühösen nézek rá.
- Nem igaz! – mondom hangosan. Miért ölném meg azt az idiótát, ha nem érdekelnél, meg miért nézném mikor kivel vagy, meg miért vallottam be neked az érzéseimet?????
- De igaz. Valld csak be. Ha komoly kapcsolatot akarsz, nem vehetsz ennyire félvállról. Fiatal vagyok még, az igaz, de szükségem van a törődésedre. – mondja halkan szomorú arckifejezéssel. - Még csak féltékeny sem voltál... – Egy nagy frászt nem, csak nem mutattam, mert nem akartalak elveszíteni… Megint.
- Szóval direkt csináltad? – kérdezem döbbenten, de egy csöppnyi haraggal is, amire bólint egyet kipirult arccal.
- Igen... kicsit sem vonzódom Mauriciohoz, de tudni akartam, hogy... hogy jelentek-e neked valamit. – vallja be őszintén, de lehajtott fejjel. Átkarolom a derekát, majd másik kezemmel állánál fogva emelem fel a fejét, hogy a szemembe nézzen.
- Annyira buta vagy. Még szép, hogy jelentesz nekem valamit. Sőt, egyenesen az egész világot jelented számomra... – suttogom az ajkaiba, de nem csókolom meg, várom, hogy ő mit lép erre, főleg, amikor meglátom könnyeit is az arcán végig folyni, de a mosolya is ott van.
- Apa...- súgja halkan az ingembe markolva. - Akkor mond meg, hogy szeretsz. Mondd, hogy féltékeny vagy, tiltsd meg, hogy találkozzak vele! Éreztesd velem, hogy fontos vagyok neked! – suttogja kétségbe esetten, majd megszünteti a távolságot közöttünk és ajkaimra tapadva kezd csókolni mohón, amit örömmel viszonzok.
Levegőhiány miatt szakadok el tőle, mire a szemébe nézek.
- Én bevallottam neked, hogy szeretlek, de utána nem tudtam, hogy te miként vélekedsz a dolgokról csak a régi meglátásom volt, amikor undorodtál tőlem. – mondom őszintén. – És azért nem akadtam ki, amikor kellett volna, mert nem akartalak megint elveszíteni. – ölelem magamhoz egyetlen kincsemet.
- Nem vallottál be nekem semmit.
- De igen. Emlékezz vissza. Amikor jöttél nekem segíteni és először megcsókoltalak. – emlékeztetem. – Akkor azt mondtam, hogy te nem szeretsz úgy engem, mint én téged. – mondom a fontos részt. – Már akkor szerettelek, amikor elráncigáltalak attól a k… sráctól, akkor kegyetlenül féltékeny voltam, mert hozzád senki más nem érhet rajtam kívül. – folytatom. – De akkor lecsuktak. Nem akartam, hogy megint elveszítselek. – fejezem be a mondandómat.
- De akkor is mond többször és légy féltékeny. Éreztesd, számítasz rám. – mondja továbbra is, amire megcsókolom és magamhoz szorítom.
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. – ígérem meg neki, majd amikor éppen megcsókolnám, csengetnek.
Nagyon nem tetszik nekem főleg, hogy a srác nem rég ment el és már este van. Ki az és mit akar itt? Az ajtóhoz sétálok, majd kinyitom, de legnagyobb meglepetésemre gyermekeim anyja áll az ajtó előtt.
- Te meg mit keresel itt? – nézek rá érdeklődve.
- A lányomért jöttem. Úgy hallottam már jól vagy és szeretném haza vinni. – mondja bájvigyorral.
- Még is honnan, meg miből gondolod, hogy elviheted? – nézek rá érdeklődve, amikor megint megjelenik a kislányom.
- Anya? – kérdezi meglepődve.
- Szedd össze a cuccaidat, haza megyünk, ahol nem kell rabszolgának lenned. – kezd elpattanni a fejemben egy ér, és ha az meg történik, akkor jaj mindenkinek, aki a környéken van.
- Anya én nem megyek sehova. – jelenti ki. – Itt maradok.
- Meg még mit nem. Apád mellett nem fogsz maradni. Mauricio mondta, hogy apád legutóbb mit csinált veled. Nem fogom hagyni, hogy vele maradj. – folytatja továbbra is.
- Már pedig én nem megyek el innen. – Rakja keresztbe a kezét, de még szerencse, hogy mögöttem áll, mert így elé tudok állni, amikor megpróbál felé nyúlni.
- Ne merd elvinni innen. Nagylány, ha ő itt akar lenni, akkor itt is fog maradni. – közlöm vele keményen.
- Ugyan már még is hogy látnád el? Nincs munkád. Elveszítetted. – dörgöli az orrom alá.
- Az egy dolog, de azt nem tudod mennyit spóroltam össze, arról nem beszélve, hogy anyám is segítenek, ha éppen kell. Egy szem lány unokájukért bármit meg tesznek. – mondom őszintén.
- Bolondok. – mondja megvetően, majd megpróbál át nézni a vállam felett, hogy lássa Luisa-t. – Majd ha meguntad apádat vagy megint börtönbe került, akkor hozzám ne gyere hálátlan kölyök. – mondja kegyetlenül, amire még az én szemeim is kikerekednek.
- Élősködő szipirtyó. – kiáltom utána, majd bevágom az ajtót és lányom könnyes szemeibe nézek. – Ne is hallgass rá. – mondom, majd magamhoz ölelem. – Nem tudja miket beszél. Elborult az agya. – mondom, de csak hozzám bújva kezd el sírni.
Szegény egyetlenem. Hát igen nem lehet könnyű, ha az anyja kitagadja vagy meg tagadja tőle a szeretetét.
- Én itt vagyok neked és ne aggódj nem lesz velem semmi. Itt fogok maradni a nyakadon. – mosolyogva nézek a szemébe, miután felemeltem az állánál fogva.
- De mi lesz, ha még is történni fog veled valami? – kérdezi sírós hangon.
- Az lehetetlen. – magabiztosan beszélek, majd megcsókolom, hátha ezzel kicsit meg tudom nyugtatni.
Úgy kapaszkodik belém, meg csókol, mintha attól félne, ez lenne az utolsó csókunk, de ez nem így van nagyon sok lesz még és erről én magam fogom kezeskedni.
- Gyere, pihenjünk le. – mondom, majd a karjaimba veszem, mire szorosan bújik hozzám szipogva.
Egyenesen az emeletre sétálok vele, majd az én szobám felé veszem az irányt. Szerintem észre se veszi, mert nem mond semmit, csak kapaszkodik belém. Ahogy az ágyhoz érek leteszem, majd mellé fekszek és szorosan magamhoz ölelem, miközben lágyan simogatom is.
- Itt maradok neked örökre. Szeretlek. – suttogom, majd csak hallgatom, ahogy szipog, majd végül mély álomba merül.
Egy ideig csak nézem, hogy kisimult arca mennyire nyugodt, meg egyenletes szuszogását hallgatom, de betakarom magunkat és végül engem is nagyon hamar elnyom az álom, de kicsikémmel a karjaimba, ami engem is nagyon megnyugtat… meg remélem őt is…
|
| vicii | 2012. 04. 24. 17:39:24 | #20624 |
Karakter: Cirillo Luisa
Megjegyzés: (Nővérkémnek)
- Ne haragudj.- mondja, miután elszakadt ajkaimtól. Meglepetten pislogok rá. - Nem akarok olyat rád erőltetni, amit nem akarsz.- mondja, majd bűnbánó arccal inkább ismét a tévének szenteli a figyelmét. Elmosolyodom.
- Apa én szeretlek.- mondom halkan. Ó te ostoba!
- Igen tudom, de nem úgy, ahogy én szeretlek téged.- fejti ki. Bár így lenne...! De már rég elrontott mindent. Ellopta a szívemet... - Ahogy mondtad, te csak úgy szeretsz engem, mint apádat.- mondja, majd maga mellé tenne a kanapéra, de inkább magamtól ülök le, nem szeretném, ha nagyot emelne, még biztosan nagyon fájnak a sebei.
- Hová mész?- kérdem, mikor feláll mellőlem.
- Csak wcre. Folyó ügyeim adódtak.- mosolyodik el haloványan, majd távozik. Sóhajtva döntöm hátra a fejem. Most komolyan, mikor süppedt ilyen önsanyargató életmódba? Hogy mondjam el neki, hogy én már rég nem apámként tekintek rá...?
Végül utána megyek, és halkan benyitok a fürdőbe. Félmeztelenül áll a tükör előtt, és sötét arckifejezéssel néz szembe a tükörképével.
Mögé lépek, és lassan átölelem, majd a mellkasát kezdem cirógatni.
- Fájnak?- kérdem aggódva, ujjaimat lágyan végighúzva minden egyes darabon.
- Ne aggódj, nincs semmi baj. Rendben vagyok, csak megnéztem, hogy alakulnak.- mondja hárítóan, de túl jól ismerem már, tudom, hogy valami más gondolat lappang az elméjében. - Kicsit lefogytam.- állapítja meg végül ezt is.
- Kicsit?- vonom fel a szemöldököm, ki tudom tapintani a bordáit az ujjaimmal. - Csont és bőr vagy.- közlöm vele a kegyetlen igazságot.
- Tudom.- sóhajtja végül gondterhelten, majd megfordul és mélyen a szemeimbe néz, mint aki a gondolataimat akarja meglátni.
Nagy levegőt veszek. Most vagy soha, el kell mondanom neki, hogy...
A csengő éles rikácsolása megakadályoz.
- Vársz valakit?- kérdi összehúzott szemekkel, bosszúsan, de csak megrázom a fejem. Nem, senkinek nem mondtam el, hogy idejöttem...
Apa szó nélkül felveszi az ingjét és kimegy, gondolom ajtót nyit. Én pedig sóhajtva dörzsölöm meg a szemeimet. Egyre bonyolultabb lesz minden...
Aztán fojtott, fenyegetőző hangokat hallok, a vészcsengőm pedig ijedten sikoltozni kezd. Sietve megyek apa után, és ekkor az ajtóban egy ismerős arcot pillantok meg.
- Mauricio?- kérdem meglepetten, honnan tudta, hogy itt vagyok? Egyáltalán... - Miért vagy itt?- fejezem be hangosan a gondolatot.
- Anyukád mondta, hogy itt megtalállak. Látni akartalak, meg elhívni téged valamerre.- mondja zavartan, én pedig beharapom az alsó ajkam. Látom, ahogy apa tekintete egyre sötétebb lesz. Ebből még valami nagyon rossz fog kisülni...
- Nem hiszem, hogy most ez a legjobb alkalom.- mondom hárítóan, úgy érzem, sürgősen el kell távolítanom innen, még mielőtt valami nagyon megbotránkoztató dolgotlátnék... vagy hallanék...
- Menj.- vág közbe apa hátat fordítva, én pedig döbbent szemekkel nézek rá. Mi? - Kell a kikapcsolódás, nem kell állandóan az öregeddel lógnod.- fejezi be közönyös hangon, majd besétál a nappaliba. Felsóhajtok... ha valamihez nagyon ért, az az érzelmi zsarolás.
- Bocsi, de most szüksége van rám. Nem mehetek el.- fordulok Mauriciohoz, aki csalódottan húzza el a száját.
- De Luisa! Ez a fic csak molesztált, nem emlékszel?- emeli fel a hangján. Dühít, hogy így mer beszélni az apámról.
- De emlékszem, de ettől függetlenül szüksége van rám és nem fogom magára hagyni az apámat.- mondom komolyan, az utolsó szót megnyomva. Vérkötelék van köztük, az ő húsa és vére vagyok, nem hagyhatom csak itt, mikor ekkora bajban van.
- Az istenért, gondolkodj egy kicsit! Ez az alak... ez az alak m normális, bolond! Milyen botrányt rendezett a nyílt utcán?! Diliházba kellene dugni!- próbál tovább győzködni, bennm pedig komolyan felmegy a pumpa.
- Ne merészelj így beszélni róla! Akármilyen legyen is, ő akkor is az apám és én szeretem! Most pedig menj el, kérlek.- mondom fojtott hangon, Mauricio pedig szikrázó szemekkel fordul meg. Beteszem mögötte az ajtót, rendezem az arcvonásaimat és apa után megyek.
- Remélem kihallgatóztad magad.- monom mrcosan, hiszen tudom jól, hogy ez az utóbbi időben a szokásává vált. Sőt, szinte már hobbi szinten űzi...
De csak ártatlan arccal felhúzza a szemöldökét. - Tudom, hogy hallgatóztál.- mondom komolyan, nem tu becsapni.
- De csak addig, amíg vissza nem utasítottad és fel nem világosítottad, hogy az apád vagyok.- vallja végre, én pedig felsóhajtva túrok a hajamba.
- Miért mondtad, hogy menjek, hogy ha te magad sem szeretnéd?- kérdem végül halkan, értetlenül. Annyira nem tudok néha kiigazodni rajta...
- Egyszerű a válaszom.- mondja halkan, miközben tüntetően a tévé felé pillant. - Neked kell döntene. Ha felé húz a szíved, akkor úgy is elmész vele, mert hiányzik a társasága, de ha felém húz a szíved, akkor úgy is visszautasítod és velem maradsz.- mondja halkan, a saját kis kifacsart logikája alapján. Komolyan mondom, férfi létére lehetetlenl bonyolult ember...
- Rajtag igazodjon el az ember.- mondom a fejemet ingatva. - Készítek egy kis kaját.- zárom le végül a témát és a konyha felé veszem az irányt.
Nem hiszem el... miért nem tudja egyszerűen a szemembe mondani, mit érez?! Miért kell így viselkednie? Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha csak venné a fáradtságot és egyszerűen elém állna!
Vagy fél óráig dühöngök magamban némán, mikor végre bemerészkedik. Viszonylag már nyugodt vagyok, így hagyom, hogy átöleljen majd a fejem tetejére adjon egy puszit.
- Lenyugodtál?- kérdi halkan, a pocimat cirógatva.
- Ühüm.- bólintok, de figyelmen kívül hagyom, csinálom tovább a vacsorát. Persze tudom, hogy attól, ha levegőnek nézem egyenesen a falra mászik, de jól esik picit idegesíteni.
Persze hamar orvosolja a problémát, egyszerűen a vállaimnál fogva maga felé fordít, és lágyan az ajkaimra tapad...
*
A napok lassan vánszorognak, ahogy a hetek is. Egy hónap eltelik, apa pedig egyre jobban van. A sebei szépen gyógyulnak, és lassan kezdi visszazedni a leadott kilókat. Kezd újra megemberesedni. Kezd végre hasonlítani a régi önmagára.
Közben folyamatosan közledik felém, becézget, csókokat lop, simogat... de még nem mer tovább menni, aminek örülök. Igazából... hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól az érintése, de még mindig fenntartásaim vannak a kapcsolatunkkal szemben. Rossz érzés tölt el, mikor arra gondolok, hogy mit is tesz...
- Itthon vagyok.- lépek be az ajtón sóhajtva. Végre vége az iskolának, de kezdem úgy érezni, ez a ház a második munkahelyem. Mintha megfordultak volna a dolgok, és most én pesztrálnám őt...
Mosolyogva siet elém, hogy üdvözöljön. Derekamnál fogva erőteljesen magához húz majd szenvedélyesen tapad az ajkaimra, én pedig megremegve viszonzom a csókot...
- Szia kicsim.- mosolyog rám, szinte csillognak a szemei. - Milyen napod volt?
- Átlagos. Mauricio megint el akart hívni valamerre.- modom halkan, árgus szemekkel figyelve a reakciót. Persze a tekintete elsötétül, de ezen kívül nem reagál semmit.
Fura módon csalódott vagyok.
- Készítettem egy kis kaját, hogy meglepjelek, bár nem lett olyan jó, mintha te csináltad volna, de igyekeztem.- mondja zavartan, én pedig elmosolyodom. Mindent megtesz, hogy a lehető legjobbá tegye a kapcsolatunk, aminek örülök.
Szó nélkül besiet a konyhába, én pedig addig leteszem a táskám, és felmegyek átöltözni.
Fura módon egyre többet említem neki Mauriciot. Szeretem látni, ahogy a féltékenység szétfut az arcán. Szadista lennék? Talán picit...
Bár, őszintén... inkább valami komolyabb reakciót várok. Hogy őrjöngeni kezd, kiabálni, a földhöz vág valamit. Akármit... ehelyett, mintha meg sem hallaná...
Pedig ha féltékenységi jelenetet rendezne, akkor legalább... legalább tudnám, hogy tényleg fontos vagyok neki és nem csak a levegőbe beszél.
Ilyen gondolatok közt megyek le a konyhába, ahol egy szépen megterített asztal vár. Mosolyogva ülök le mellé enni, majd mikor megkóstolom az ételt, feszülten figyeli a reakciómat.
Hát... ez kicsit sós lett. Mit kicsit, nagyon!
- Héj, első próbálkozásra nem is rossz.- mosolygok rá, és mintha megkönnyebbülne. Csendesen eszünk, én pedig faarccal küzdök a kajával. Nem szeretném megbántani, mert tényleg értékelem, amit tesz.
A második fogás sem jobb, az meg teljesen íztelen. Hát, a fűszerekkel még meg kell tanulnia bánni, de ha gyakorol, ebből még tényleg lehet valami.
Megköszönöm a vacsorát és állnék neki mosogatni, de megelőzve összeszedi a szennyest.
- Te csak pihenj. Már így is eleget tettél értem, most rajtam a sor.- mosolyog rám, puszit nyomva a homlokomra. Csak elgondolkodva nézek rá...
Ahogy múlik az idő, egyre kevésbé igazodom ki rajta.
- Rendben. Köszönöm. Én addig felmegyek a szobámba tanulni.- mondom, és szó nélkül felsétálok és bezárkózom.
Sóhajtva borulok az ágyamra...
Vajon... mikor akadna ki igazán? Ha együtt látna vele? Ha Mauricio megcsókolna? Mikor csókolózni látott minket az utcán, teljesen kiborult. Talán most is bejönne...
Sőt, még jobb ötletem van...
*
Este komoly arckifejezéssel állítok elé.
- Apa, holnap ne várj, suli után elmennék moziba.- kezdek bele semleges hangon, mire meglepetten tekint rám. Kicsit mintha csalódott is lenne, de láthatóan próbálja leplezni.
- Rendben... egyedül mész?- kérdi, tekintetét megint a tévére szegezve. Mintha oda menekülne előlem.
- Nem. Mauricioval.- jelentem ki komolyan. Szinte megfagy.
Szobormerev arccal, de belül élvezettel nézem, ahogy szótlanul próbálja legyűrni a dühét és lenyelni a békát.
- Ne aradj sokáig.- böki ki végül, vészesen elmélyült hangon, én pedig hátat fordítva felsétálok az emeletre. Elmosolyodom.
*
Másnap suli után be is tartom az ígéretem. Mauricioval rögtön a mozi felé vesszük az irányt, ő meg persze be van zsongva, amiért végre igent mondtam az egyik felkérésére. Megnézünk egy kellemes filmet. Átkarolja a vállam, de nem reagálok, végül megpróbál megcsókolni, de kitérek előtte...
Aztával, próba szerencse címen, a nyakamra tapad, és én elégedetten felsóhajtok. Engedem, hogy szívjon rá egy mutatós, piros foltot, de semmi több.
Aztán hazakísér, az ajtóban pedig búcsúzkodunk. Szinte érzem magamon apa tekintetét.
Aztán bemegyek a házba. Már későre jár, odakint is sötétedik, talán kicsit tovább is elmaradtunk, mint terveztem.
- Megjöttem!- kiáltok be, mikor beteszem magam mögött az ajtót. Apa is megjelenik, erőltetett mosollyal az arcán, és birtoklóan magához von majd heves szenvedéllyel tapad az ajkaimra, én pedig a hajába túrva, élvezettel felsóhajtva viszonzom...
Ettől, elegt téve a várakozásaimnak, fellelkesül.
- Luisa, aggódtam érted... olyan sokáig el voltatok...- lihegi a fülembe, én pedig átkarolom a nyakát, fejemet a vállára hajtva.
- Ne haragudj. Két filmet néztünk meg végül.- hergelem tovább, és érzem, ahogy a karjai szorulnak körülöttem. Újra az ajkaimra tapad, mohóbban, vadabbul, mint az előbb, én pedig egész testemmel beleremegek...
Valamiért ez a férfias dominania teljesen elveszi az eszem... igen, ez az én apám. Két kézzel védi azt, ami az övé, és nem rest azért átgázolni másokon. Erős kezű, kimondja, amit gondol, és megbüntet, ha rossz vagyok...
A hajamba túr és gyengéd erőszakkal félrerántja a fejemet, hogy a nyakamhoz férjen. És ekkor megmerevedik.
- Mi ez?- kérdi elmélyült, rekedt hangon. Nyelek egyet.
- Az, aminek látszik. Egy szívásnyom.- mondom közönyös hangon, izgatottan, reménykedve, hogy végre visszakapom őt...
Dühösen eltaszít magától, én pedig huppanok a kanapén. A szemei villámokat szórnak.
- De elküldted! Azt mondtad neki, hogy én fontosabb vagyok neked! Hazudtál!- kiáltja egész testében remegve a visszafojtott indulattól. Pihegve, kipirultan nézek fel rá, a szemeim csillognak az izgalomtól és a gyönyörűségtől.
- Nem hazudtam.- mondom halkan, de ettől csak még mérgesebb lesz. Felém csörtet, és én összerándulok a félelemtől, ahogy a kezei csattannak a fejem mellett a kanapé támláján. Alig pár centiről néz a szemeimbe.
- Most is hazudsz! Csak játszol velem! Velem és az érzéseimmel! Semmibe veszel!- sziszegi, én pedig nem tudom állni a tekintetét, lesütöm a szemeimet.
- Nem igaz... te játszol az én érzéseimmel...- súgom reszkető hangon, és ettől mintha magához térne. Megütközve néz rám.
- Hogy van merszed ezek után ezt mondani...? Miután megcsaltál?- kérdi döbbenten, én pedig keményen nézek a szemeibe.
- Megcsaltalak volna? Miért, talán együtt voltunk?- kérdem halkan. Sakk-matt.
Nem tud mit válaszolni. Ellöki magát a foteltól és hátat fordítva ellép tőlem.
- Nem... de akkor is... mi... mi...- nyögi akadozva, aztán tanácstalanul lehajtja a fejét. Elmosolyodom.
- Nem volt mi. Te voltál és én. Nem érdekelt, mit csinálok, hol és kivel. Nem érdekeltelek.- állok fel, és dühösen pillant rám a vállam felett.
- Nem igaz!- vakkantja hangosan, de csak megrázom a fejem. Közelebb lépek hozzá, de még óvatosan, nem tudom, vége van-e a dühkitörésnek.
- De igaz. Valld csak be. Ha komoly kapcsolatot akarsz, nem vehetsz ennyire félvállról. Fiatal vagyok még, az igaz, de szükségem van a törődésedre.- mondom halkan, szomorú arccal, ő pedig mintha már kezdene rájönni a dolgokra. - Még csak féltékeny sem voltál...
- Szóval direkt csináltad?- kérdi döbbenten, némi méreggel a hangszínében, és én elpirulva bólintok.
- Igen... kicsit sem vonzódom Mauriciohoz, de tudni akartam, hogy... hogy jelentek-e neked valamit.- vallom be őszintén, lehajtott fejjel, és a következő pillanatban karokat érzek meg magam körül. Erős, férfias karokat, olyanokat, amelyekre szükségem van.
Végül ujjak fonódnak az államra és gyengéd erőszakkal emelik fel a fejem, hogy a szemeibe nézzek.
- Annyira buta vagy. Még szép, hogy jelentesz nekem valamit. Sőt, egyenesen az egész világot jelented számomra...- súgja az ajkaimba, de még mindig nem csókol meg, és én remegő könnyeim mögül pillantok rá egy reszketeg mosollyal.
- Apa...- súgom halkan, ingjébe markolva. - Akkor mond meg, hogy szeretsz. Mondd, hogy féltékeny vagy, tiltsd meg, hogy találkozzak vele! Éreztesd velem, hogy fontos vagyok neked!- susogom kétségbeesetten, majd ezúttal én tapadok az ő ajkaira, mohón, szeretetre éhesen...
|
| oosakinana | 2012. 04. 19. 10:35:43 | #20534 |
Karakter: Cirillo Raul
Megjegyzés: (Hugimnak)
Már éppen becsuknám az ajtót és visszamennék a szobámba, amikor dühösen kivágja az ajtót, majd beljebb lép. Leteszi az utazóját, végül szembe áll velem és egy akkora pofont lekever nekem, hogy meg is szédülök, mondjuk az én állapotomban nem is csodálom.
- Te vagy a világ legrosszabb apja. – közli velem, de erre még akkor is rá jövök, ha nem mondja ki nyíltan. Nem hiába hagyott el, mind a két gyerekem. A kezemet az arcomra teszem és elkezdem simogatni, mert azért nagyon fáj.
- Ha csak azért jöttél, hogy felpofozz, akkor kifelé. – mondom komolyan, mert soha senkinek nem tűröm, hogy pofozgasson, ám erre ő csak elmosolyodik.
- Tudod, én mindig felnéztem rád. Azt hittem, hogy bármi történjék is, te mindig fel tudsz állni és tovább lépni. Ehelyett most egy apró csalódás miatt teljesen összetörsz. Szánalmas vagy. – vágja hozzám a kemény szavakat, amiket nélküle is tudok. - Amúgy is, hogy nézel ki? Az én apám mindig adott a külsejére. Ráadásul ezt mered te otthonnak nevezni? Ez már inkább disznóól. – mondja fintorogva, amivel csak tovább forgatja bennem a tört, amit belém szúrtak.
- Nem mindegy neked? Amúgy sem lehet egy olyan helyet otthonnak hívni, ahol csak egyedül él az ember. – válaszolom vállat vonva, egy kicsit rideg kifejezéssel, amire felsóhajt.
- Bármit mondhatsz, én akkor is itt nőttem fel. – néz a szemembe, de elfordítom a fejemet, mert nem tudok bele nézni.
- Menj innen. Nem kell a szánalmad. – mondom neki komolyan. Tényleg nem kell a szánalma. Kapok pont eleget… magamtól. - Tudom, hogy csak szánalomból jöttél ide.
- És ha szánalomból? Az ok teljesen mindegy. – mondja semlegesen, amire elég mérges pillantást vetek rá. - Hát nem vetted még észre? Bármit is teszel, mindig fogok találni egy okot, legyen az akár a szánalom, akár valami más, ami miatt visszatérhetek majd ide. Mindig. – mondja végül, amit szeretne elérni komolyan én meg csak döbbenten nézek és bámulok rá.
- Luisa... – súgom a nevét és most legszívesebben elbőgném magam, mint egy kis pisis, de még is tartom magam, mert csak az apja lennék.
- Most pedig kapd össze magad. Először is rendbe szedlek, aztán majd a házat is kezelésbe veszem. – sóhajtja el magát, majd behozza a többi cuccát, ami itt van.
Becsukja az ajtót maga után, majd meg fogja a kezemet és elkezd az emeletre cibálni, ami annyira nem esik jó a sérüléseim miatt, de nem akarok még szólni neki.
- Hát mégis visszajöttél... – súgom még mindig, miközben alig akarom elhinni. Bevisz a fürdőbe.
- Sosem mentem el igazán. – válaszolja, majd neki lát és elkezd vetkőztetni.
Ekkor látja meg a sérüléseimet, amik láttán kicsit meg is döbben meg le is sokkolódik, hát igen. Nem mostanában voltak ellátva a sebeim, de nem baj ezek kellettek.
- Mi a fenét műveltél magaddal? – kérdezi teljesen elborzadva, de nem mondok semmit. Magamhoz ölelem, mire kicsit tétován, de viszonozza az ölelésemet.
- Úgy örülök. – súgom, majd az arcomat a hajába fúrom és alaposan beszívom az illatát. Félek, hogy csak egy illúzió, amit érzek, ezért próbálok minden lehetőséget meg ragadni, hogy valóság legyen.
- Hülye... – jegyzi meg.
Nem csinálunk semmit, csak öleljük egymást, de végül kibontakozik az ölelésemből. Levetkőztet, és a fürdőkádban kezd el fürdetni. Kicsit durván, amire olykor fel is szisszenek, főleg, amikor törött bordához ér, de próbál türtőztetni magamat. Meg mossa a hajamat is és meg is borotvál. Nem tudom hol tanulta, de tényleg mesterien csinálja. mintha csak én csinálnám egyedül. Amikor velem végzett a szekrényhez sétál, és tiszta ruhát keres nekem, ami elég nehezen talál meg.
A sérüléseim nagy részét ellátja, amiket tud, de úgy látja jónak, ha elvisz az orvoshoz. Hát igen én érzem nagyjából, milyen sérüléseim vannak, amit az orvos csak megerősíteni tud és el is mondja az én hercegnőmnek, hogy bizony bordatörésem van.
- Te nem vagy normális. Az öngyilkosságnak van kevésbé fájdalmas módja is, mint péppé veretned magad néhány nehézfiúval. – dühöngi, de én csak mosolygok. Örülök, hogy itt van velem megint és nem csak álmodom a dolgokat. Remélem, tényleg nem kell félnem, hogy ha felkelek megint nem lesz mellettem. A doki bekötözi a sebeimet és kapok gyógyszert, meg elmondja, hogy ne erőltessem meg magamat.
Haza megyünk, ahol leültet az asztalhoz és szétnéz, de nem fog találni semmit. a táskából előkerül pár kaja, amit meg is csinál szendvicsnek.
- Fogadni mernék, hogy mióta nem vagyok itthon, rendes kaját sem ettél. – morogja tovább, de én csak mosolygok továbbra is. Így morgósan még aranyosabb.
- Parancsolj. Aztán ajánlom, hogy mindet megedd, mert ha nem, erővel tuszkolom le a torkodon. És ne vigyorogj ilyen bamba képpel. – leteszi elém a kaját, de csak őt figyelem és iszom a látványt.
- Csak boldog vagyok. – jegyzem meg, amire felsóhajt.
Arcomhoz nyúlva simogat meg gyengéden, majd lehajol a homlokomhoz és kapok tőle egy puszit, amit eddig mindig én adtam neki. Az én kislányom újra haza tért és mivel ő itthon van, ezért én is kezdek haza térni.
Amikor megunta, hogy csak velem foglalkozzon, a házzal is kezd kicsit. Rendbe teszi, és szépen fényesre kisikál mindent. Akár csak régen. Szegénykémnek két napjába kerül, hogy a háznak megint otthon kinézete legyen.
*
Sóhajtva ül le mellém, amikor végez a házimunkával végre. Tv-zek, mert nem engedte, hogy segítsek neki mondván pihennem kell, de most még vitatkozni sem merek vele. nem akarom, hogy elmenjen innen.
- Azért ne erőltesd túl magad. – mondom aggódva. Oké, hogy én szar állapotban vagyok, de neki nem kéne abban lennie.
- Ezt egyszer már megbeszéltük. Én aggódom miattad, nem pedig fordítva. – szögezi le, de remélem ő is nagyon jól tudja, hogy nem így működnek a dolgok. Fejét a vállamra is hajtja.
- Tényleg köszönöm... – mondom halkan, majd átkarolom és a vállát kezdem el cirógatni. Annyira hiányzott, hogy azt nem tudom elmondani. Olyan jó, hogy itt van.
- Hogy vannak a sebeid? – kérdezi egyből nem is reagálva a kijelentésemre, de nem baj.
- Jobban. – mondom kicsit kitérően. Elegem van, hogy állandóan csak rólam kérdezget. Legyen már szó róla is.
Egyszer csak feltápászkodik, majd az ölembe ül, amire nem kicsit meglepődök. Nem mondja miért, vagy mit szeretne, de hagyom, hogy azt tegye, amit csak szeretne. Elkezdi kigombolni az ingemet, amire nagyot nyelek, de csak a sebeimet vizsgálja végig és talál egyet, ami kicsit be van gennyesedve, de cseppet sem fáj.
- De nem elég jól. – húzza el azt a gyönyörű száját.
Feláll, majd a fürdőbe lévő elsősegély dobozkával tér vissza és ül az ölembe. Neki lát a fertőtlenítésemhez, amire párszor felszisszenek, mert kegyetlen fáj ám így a sebem.
Ám amikor készen van kapok édes puszit is tőle. Megsimogatom, majd az álla alá nyúlva emelem fel a fejét, amire elmosolyodik. Kicsit meglep, de most próbálok az eredeti célomra koncentrálni. A szemeimbe néz kíváncsian, hogy mit szeretnék csinálni. Eleinte csak nézem és magamba iszom a látványt, de végül odahajol hívogató ajkaihoz és lágyan megcsókolom, amit felsóhajtva viszonoz. Ennyire nem szeretné, ha csókolnám?
Elszakadok ajkaitól, majd a szemébe nézek.
- Ne haragudj. – kérek tőle bocsánatot. – Nem akarok olyat rád erőltetni, amit nem akarsz. – mondom, majd a kezemet a lábára ejtem és inkább a tv-re terelem vissza a figyelmemet.
- Apa én szeretlek. – mondja, de nem éri teljesen, amit én akarok mondani.
- Igen tudom, de nem úgy, ahogy én szeretlek téged. – mondom egyszerűen. – Ahogy mondtad, te csak úgy szeretsz engem, mint apádat. – mondom, majd magam mellé teszem, d persze egyből mozdul ő is, hogy ne emeljek nagyot.
- Hova mész? – jön az aggódó kérdés.
- Csak wc-re. Folyó ügyeim adódtak. – mosolyodok el, majd bemegyek és elintézem a folyó ügyemet. Lehúzom a wc-t, majd leveszem a felsőmet és megnézem a sebeimet a tükörben. Eléggé csúnyák még, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Sajnos ez van. Nem direkt verettem magam össze a bentiekkel, de nem mintha tudtam volna mit kezdeni.
Egyszer csak karokat érzek meg magam körül. És a mellkasomat kezdi el simogatni.
- Fájnak? – kérdezi aggódva.
- Ne aggódj nincs semmi baj. Rendben vagyok, csak megnéztem, hogy alakulnak. – válaszolom. Ekkor nézek végig magamon és látom meg, hogy szinte minden csontom kint van. – Kicsit lefogytam. – jegyzem meg hangosan.
- Kicsit? – szólal meg Luisa. – Csont és bőr vagy. – állapítja meg.
- Tudom. – megfordulok és mélyen a szemébe nézek. Mélyen a szemeibe nézek és próbálom kitalálni, hogy mit gondolhat, de nem vagyok benne biztos, hiszen, már két hónapja nem láttam. Nem tudom mennyit változott azóta.
Látom rajta, hogy mondana valamit, de ekkor megszólal a csengő. Kicsit összehúzom a szemöldökömet.
- Vársz valakit? – kérdezem meg, de csak megrázza a fejét.
Felveszem az ingemet, majd kimegyek ajtót nyitni, de olyan személyt látok ott akivel nem volt kedvem összetalálkozni. A lányom udvarlója, aki miatt börtönbe kerültem.
- Maga? – néz rám gyilkos szemekkel és látom, hogy ugrana nekem.
- Fogd magad vissza. – jegyzem meg jéghideg szavakkal és tekintettel. – Ez az én házam. Mit akarsz? – nézek rá, de cseppet sem kedvesen.
- Luisa-hoz jöttem.
- Nincs itthon. – mondom egyből, de ekkor lép ki a lányom a hátam mögül.
- Mauricio? – hallom, hogy meg van lepődve, majd elém lép, mert gondolom észrevette, a közöttünk dúló feszültséget. – Miért vagy itt? – kedves vele, de miért?
- Anyukád mondta, hogy itt meg talállak. Látni akartalak, meg elhívni téged valamerre. – mondja egyből, amire nekem leginkább csak felmegy a pumpa.
- Nem hiszem, hogy most ez a legjobb alkalom. – kezd bele.
- Menj. – fordulok meg háttal nekik.
- Apa. – hallom lányom aggodalmas hangját.
- Menj. Kell a kikapcsolódás nem kell állandóan az öregeddel lógnod. – mondom egyszerűen, majd bemegyek a nappaliba, de azért még hallgatózok egy kicsit, hogy mi lesz.
- Bocsi, de most szüksége van rám. Nem mehetek el. – válasza nagyon jól esik a lelkemnek.
- De Luisa. Ez a fickó csak molesztált nem emlékszel? – kezd kicsit kiakadni.
- De emlékeszem, de ettől függetlenül szüksége van rám és nem fogom magára hagyni az apámat. – mondja a végét kicsit nyomatékosítva, amivel mosolyt csal az arcomra, majd inkább leülök a kanapéra és nem hallgatózok tovább, had beszéljék meg a dolgokat.
Pár percig ülök csak egyedül, mire vissza tér a lányom a nappaliba.
- Remélem kihallgatóztad magad. – esik nekem kicsit, amire csak felhúzom a szemöldökömet. – Tudom, hogy hallgatóztál. – mondja mindent tudóan.
- De csak addig, amíg vissza nem utasítottad és fel nem világosítottad, hogy az apád vagyok. – vallom be. Eszem ágába nem volt titkolni a valószínűt.
- Miért mondtad, hogy menjek, hogy ha te magad sem szeretnéd? – néz rám kérdő tekintettel.
- Egyszerű a válaszom. – nézem a tv felé. – Neked kell döntened. Ha felé húz a szíved, akkor úgy is elmész vele, mert hiányzik a társasága, de ha felém húz a szíved, akkor úgy is visszautasítod és velem maradsz. – mondom el az én logikámat.
- Rajtad igazodjon el az ember. – rázza meg a fejét. – Készítek egy kis kaját. – tájékoztat, majd a konyhába lépve kezdi el készíteni a kaját.
Egy kicsit hagyom had forrjon magában, mert ha most utána mennék tuti, csak veszekedés lenne belőle, azt meg nem akarom. Olyan félóra után megyek be. Odasétálok a háta mögé, majd megölelem és a fejére adok puszit.
- Lenyugodtál? – kérdezem tőle, miközben a hasát kezdem el simogatni.
- Ühüm. – válaszolja szűkszavúan, de csak tovább folytatja a kaját, ami engem kicsit idegesít
Magam felé fordítom és lágyan ajkaira tapadva csókolom meg szenvedélyesen és lágyan.
~*~
Már lassan egy hónapja itt van velem megint a kicsikém. Nagyon jó kapcsolatban lettünk megint. Naponta érezhetem édes csókjainak ízét, de nem mertem még tovább menni, csak idáig. A sebeim is alaposan gyógyulgatnak, aminek örülünk mind a ketten. Fájdalmaim már nincsenek.
Luisa most is éppen iskolába van, de nem sokára szerencsére hazajön. Addig, hogy kicsit meglepjen megpróbáltam összeütni valamit, de nem lett olyan finom, mint szerettem volna. hát igen nem is mintha tudnék főzni, de azért reménykedni lehet. (az egyiket elsózta, a másik meg teljesen ízetlen)
- Itthon vagyok. – hallom meg lányom hangját, ahogy belép a házunkba. Elmosolyodok, majd odamegyek hozzá és magamhoz ölelve csókolom meg szenvedélyesen.
- Szia kicsim. – nézek rá mosolyogva. – Milyen napod volt?
- Átlagos. Mauricio megint elakart hívni valamerre. – erre a névre valahogy úgy eltud borul az agyam.
- Készítettem egy kis kaját, hogy meglepjelek, bár nem lett olyan jó, mintha te csináltad volna, de igyekeztem. – mondom őszintén, amire elmosolyodik, de én csak megfordulva megyek a konyhába és kezdek el teríteni. Elegem van abból a kölyökből. Legszívesebben megölném és a föld alá küldeném örökre.
|
| vicii | 2012. 04. 17. 16:34:31 | #20508 |
Karakter: Cirillo Luisa
Megjegyzés: (Nővérkémnek)
- Miért? Miért kellett mással megtenned?- kérdi szikrázó szemekkel, én pedig egyre inkább megijedek tőle. Talán még soha nem láttam ennyire dühösnek.
- Apa, engedj el.- kérem, de a hangom már remeg, akárcsak a térdeim is... komolyan megijeszt... - Hadd menjek vissza.- kérem halkan, de nem moccan.
- Hogy tudsz ilyen hamar kiverni a fejedből?- kérdi, immáron halkabban, fájdalmas arckifejezéssel. Ettől gombóc keletkezik a torkomban... most mért mond nekem ilyen dolgokat? Miért akarja, hogy még ennél is rosszabbul érezzem magam? - Hogy bírsz mást csókolni, miközben az enyém vagy?- folytatja, nekem pedig égni kezd a szemem a könnyektől. Hogy mondhat ilyet? Ő volt az, aki eltaszított magától... - Miért hagytál el?- kérdi végül halkan...
- Miattad volt. A te hibád volt, hogy így alakult. Olyat kényszerítettél rám, amit nem akartam.- mondom halkan.
- Ez nem így van!- kiált fel dühösen, én pedig újra összerezzenek. Még sosem láttam ezt az oldalát... megijeszt... - Azt mondtad, megbízol bennem és hagytad, hogy csináljam.- emlékeztet, mintha direkt akarná még inkább megforgatni a tőrt a szívemben...
- Te tetted ezt velem...- súgom halkan, és szembesíteném is a hibáival, de ekkor minden bevezetés nélkül az ajkaimra tapad, és forrón, szenvedélyesen csókol...
Belesajdul a szívem. Még ezek után is annyira jól esik a csókja, hogy az elmondhatatlan...
- Ő ráncigálta el a barátnőmet!- hallom meg oldalról Mauricio hangját, és megfagy bennem a vér. Megrémülök. Ez rendőrt hívott?!
Rémülten nézem, ahogy két egyenruhás férfi elrántja tőlem, majd a földre teperik és megbilincselik.
- Letartóztatjuk. Jogában áll hallgatni, bármit, amit mond, felhasználhatjuk ön ellen...- kezd bele az egyik fickó.
- Engedjenek el! Nem csináltam semmit!- próbálna apa szabadulni, de azok ketten túl gyakorlottak már.
Ijedten, sóbálványként nézem, ahogy felszedik a földről majd elrángigálják, végül beültetik a rendőrautóba.
De nem teszek semmit... én... én... fogalmam sincs, mit tehetnék...
Vajon most örökre elvesztettem...?
Mauricio mellém lép és átkarol, én pedig bénultan engedem. Csak nézem, ahogy elviszik, majd egyszerűen megint sírva fakadok. Túl sokat sírok mostanában...
*
Hazamegyek, és elmondom anyunak, mi történt. Persze, kicsit elferdítve az igazságot. Képtelen lennék bárkinek is beszélni arról, hogy... hogy igazából milyen kapcsolat is van közöttünk. Persze, közben Paul is ideköltözik. Aggódom apuért, de egyszerűen képtelen vagyok bemenni hozzá. Nem akarom ilyen állapotban látni. Én a régi apámat akarom... azt a magibiztos, mosolygós férfit...
Aztán eltelik lassan egy hét, én pedig tudomást szerzek róla, hogy kiengedték. Kell még vagy két nap, mire összeszedem a bátorságom. Aztán végül leülök beszélni anyával, és elmondom neki, mi is a tervem. Nehéz szívvel, de elenged, én pedig összepakolom a holmim, és útra kelek.
Busszal megyek vissza a házhoz, amit még máig is az othonomnak nevezhetek. Megnoymom a csengőt, a szívem a torkomban dobog, de nem akarja kinyitni. Viszont biztos, hogy itthon van, mert odafent ég a villany. Így hát durcásan tenyerelek rá a csengőre, ha nem akar ajtót nyitni, akkor majd ráveszem, hogy nyissa ki.
Képes lennék órákig itt állni és csengetni.
Végül lépteket hallok, és végre kinyitja az ajtót.
A látvány viszont, ami elém tárul, enyhén szólva megdöbbentő. Te jó ég... ennyire még ő sem hagyhatta el magát, vagy igen?
- Csak azért jöttél, hogy bámuljál?- kérdi flegmán. - Menj inkább a kis barátodhoz.- közli szárazon, majd már tenné is be az ajtót.
Összehúzom a szemeimet, megmarkolom a kilincset és visszarántom. Dühösen néz rám.
Ledobom az utazótáskámat, belépek, és akkora pofont keverek le neki, hogy megszédül.
- Te vagy a világ legrosszabb apja.- közlöm vele hűvösen, de még erre sem hajlandó egy értelmes reakciót kicsikarni magából, csupán kezét savanyú kifejezéssel simítja arcára.
- Ha csak azért jöttél, hogy felpofozz, akkor kifelé.- mondja metsző pillatással. Elmosolyodom.
- Tudod, én mindig felnéztem rád. Azt hittem, hogy bármi történjék is, te mindig fel tudsz állni és tovább lépni. Ehelyett most egy apró csalódás miatt teljesen összetörsz. Szánalmas vagy.- folytatom tovább, ha ez kell ahhoz, hogy helyretegyem, akkor hát legyen. - Amúgy is, hogy nézel ki? Az én apám mindig adott a külsejére. Ráadásul ezt mered te otthonnak nevezni? Ez már inkább disznóól.- állapítom meg fintorogva, gyalázat ez a ház.
- Nem mindegy neked? Amúgy sem lehet egy olyan helyet othonnak hívni, ahol csak egyedül él az ember.- válaszolja vállat vonva, nemtörődöm stílusban. Felsóhajtok. Hát még mindig nem esett le neki.
- Bármit mondhatsz, én akkor is itt nőttem fel.- nézek a szemébe, de képtelen állni a pillantásom, elfordítja a fejét.
- Menj innen. Nem kell a szánalmad.- próbálna ismét szavakkal eltaszítani magától, de ez már rég nem megy. Tudhatná, akármilyen szeszélyes is vagyok, akkor sem fogom itthagyni. - Tudom, hogy csak szánalomból jöttél ide.
- És ha szánalomból? Az ok teljesen mindegy.- rándítok vállat, de csak egy haragos pillantást kapok. - Hát nem vetted még észre? Bármit is teszel, mindig fogok találni egy okot, legyen az akár a szánalom, akár valami más, ami miatt visszatérhetek majd ide. Mindig.- ismétlem meg halkan, de annál komolyabban.
A hatás nem marad el, döbbenten néz rám.
- Luisa...- súgja, látom, ahogy a szemei könnybe lábadnak, de hősiesen tartja magát.
- Most pedig kapd össze magad. Először is rendbe szedlek, aztán majd a házat is kezelésbe veszem.- sóhajtok fel, majd kilépek a cuccomért. Most veszi csak észre, hogy utazótáskával jöttem. Beteszem ház magam mögött az otthonom ajtaját, a táskámat csak ledobom a nappali közepére, hiszen itt már úgyis édes mindegy, majd karon fogom aput és húzni kezdem az emeletre.
- Hát mégis visszajöttél...- súgja halkan, miközben felvonszolom a lépcsőn, egészen be a fürdőszobába.
- Sosem mentem el igazán.- válaszolom halkan, miközben nekilátok az ingét gombolni. Istenem... fogadok hogy mióta kiengedték a sittről, nem is mosott. És ahogy lehúzom róla a ruhadarabot, csak még szörnyűbb látvány tárul elém. Le is fogyott... ahogy elnézem, nem is keveset. Ráadásul tele van lila foltokkal. - Mi a fenét műveltél magaddal?- kérdem elborzadva, de nem válaszol, csupán szótlanul magához ölel. Tétován átkarolom én is.
- Úgy örülök.- súgja, arcát a hajamba fúrva, majd kapok egy puszit is. Elmosolyodom.
- Hülye...- jegyzem meg. Percekig öleljük egymást, végül kibontakozom a karjaiból. Levetkőztetem, betuszkolom a kádba és megmosdatom. Tényleg ramatyul fest. Borzasztó...
Alaposan lesikálom és teszek rá, hogy fájdalmasan jajgat, köszönje magának. A haját is megmosom, sőt, még meg is borotválom, végül feltúröm szinte az összes szekrényt, mire találok tiszta ruhát.
A felületesebb sebeket ellátom, majd kézen fogom és elviszem az orvoshoz. Félek, hogy komolyabb baja van, és nem is tévedtem nagyot: bordatörés. Nem is egy. Na remek.
- Te nem vagy normális. Az öngyilkosságnak van kevésbé fájdalmas módja is, mint péppé veretned magad néhány nehézfiúval.- dühöngök hazafelé menet, de ez az idióta, aki az apámnak merészeli hívni magát, csak mosolyog magában, mint a tejbe tök. Az orvos bekötözte a sebeket, írt fel gyógyszert is, és azt mondta, ne engedjem, hogy megerőltesse magát.
Mikor hazaérünk, leültetem a konyhaasztalhoz és szétnézek a hűtőben. Ahogy sejtettem... még szerencse, hogy felkészültem, és hoztam némi elemózsiát. Előszedem hát a táskámból az alapanyagokat és nekilátok összeütni valami rendes ételt.
- Fogadni mernék, hogy mióta nem vagyok itthon, rendes kaját sem ettél.- morgok tovább. Nem akarom, sőt, talán nem is tudom eltitkolni, mennyire mérges vagyok rá, mégis, ezalatt az idő alatt, míg nem láttam, majd szétvetett az aggodalom.
- Parancsolj. Aztán ajánlom, hogy mindet megedd, mert ha nem, erővel tuszkolom le a torkodon. És ne vigyorogj ilyen bamba képpel.- osztom tovább, miközben leteszem elé az ételt, de mintha meg sem hallotta volna.
- Csak boldog vagyok.- jegyzi meg halkan. Felsóhajtok.
Aztán ellágyulva cirógatom meg az arcát. Hihetetlen ez az ember... még most sem tudok olyan dühös lenni rá, mint szeretnék.
Lehajolok hozzá, csókot nyomok a homlokára, majd nekilátok, hogy rendbe tegyem ezt a szemétdombot. Először a mosatlant intézem el, összeszedem a szemetet, mindent a helyre teszek...
Két nap alatt nagyjából végzek is. Újra minden a régi.
*
Sóhajtva ülök le a kanapéra apu mellé, mára végeztem a házimunkával. Ő épp tévét néz.
- Azért ne erőltesd túl magad.- mondja agódva.
- Ezt egyszer már megbeszéltük. Én aggódom miattad, nem pedig fordítva.- szögezem le halkan, majd fejemet a vállára hajtom.
- Tényleg köszönöm...- mondja halkan, miközben átkarol és a karomat kezdi cirógatni. Lehunyom a szemem... miért esik ennyire jól az érintése? Ő az apám, nem szabadna ezt éreznem... mégis...
- Hogy vannak a sebeid?- kérdem, elengedve a fülem mellett az előbbi mondatát. Naponta legaláb százszor elmondja, lassan már meg sem hallom.
- Jobban.- mondja kitérően. Szó nélkül feltápászkodom, majd egyszerűen az ölébe ülök, nem kis meglepetésére. Nem vagyok hajlandó nyilatkozni, csupán kigombolom az ingjét és figyelmesen végigmérem a sebeit. Ahogy sejtettem, az egyik körül elég piros a bőr.
- De nem elég jól.- húzom el a számat, majd felkelek. Elhozom a fürdőszobából az elsősegélydobozt, visszaülök az ölébe és nekilátok óvatosan fertőtleníteni. Néhányszor felszisszen, de tartja magát.
Mikor kész vagyok, puszit hintek a seb fölé.
Lágy érintést érzek... az állam alá nyúl, felemeli a fejem. Elmosolyodom.
Igazából csodálkozom, hogy idáig bírta...
A szemeibe nézek, kíváncsian, várakozóan. Egy hosszú pillanatig mintha magában örlődne, végül hozzám hajol, ajkait az enyémekre tapasztva... én pedig lehunyt szemekkel, reszketegen felsóhajtva viszonzom...
Azt hiszem, tényleg magához láncolt... már nem tudok hadakozni az érzéseim ellen... végleg elvesztem...
|
| oosakinana | 2012. 04. 16. 18:12:29 | #20492 |
Karakter: Cirillo Raul
Megjegyzés: (Hugimnak)
Megtörli az arcát, amikor rám néz, de a könnyei tovább folynak.
- Már eldöntöttem. Nem maradok itt. – mondja halkan. Lehajtja a fejét, majd elrohan mellettem. Nem kicsit meglepődök, de ha ő ezt akarja, akkor nem fogom erőltetni a dolgokat. Nem kicsit el is szomorodok, de ez van ezt kell elfogadnom.
Paul próbál velem beszélni, de inkább nem, mert nem akarom tovább rontani a dolgokat. Felhívom Rachelt, hogy Luisa hozzá akar költözni, aminek nagyon örül és már tervezgeti is, hogy miket fognak csinálni, de egyszerűen nem érdekel. Csak simán leteszem a telefont és a konyhába megyek, ahol kitöltök egy kis kávét és iszogatni kezdem, amikor Luisa lejön és vacsorát kezd el készíteni.
- Beszéltem anyáddal telefonon. Azt mondta, pár órán belül itt lesz. – mondom neki, mire csak bólint. - Tényleg ezt akarod? – kérdezem meg nagy nehezen. Nem akarom, hogy elmenjen, de… mindegy.
Látom rajta, hogy elszomorodik.
- Így lesz a legjobb. – válaszolja halkan. - Sajnálom. Mindent sajnálok. – suttogja, majd erőt vesz magán és tovább készíti a kaját.
- Luisa... – mondom ki a nevét, de csak meg rázza a fejét. Miért hasonlít ennyire rám ez a lány? Ahh. Nagyon el fogom veszíteni, amit meg nem akarok. Nem akarok nélküle lenni.
A vacsorát is némán fogyasztjuk el. Majd Luisa feláll és elmosogat, végül felvonul a szobájába.
Nem telik bele sok idő, mire csenget Rachel. Kinyitom az ajtót, majd felmegyek, hogy szóljak a lányomnak, amikor pár mondatot elkapok a beszélgetésükből.
- Azért majd meglátogatsz? – hallom fiam szomorú hangját.
- Persze. Majd minden nap viszek neked ebédet a suliba. – elszomorodok, amin ezeket hallom. Szóval akkor én egyáltalán nem fogom látni. De ha nem akar belőlem, akkor most sem kell majd elviselnie. Csak szólnom kell neki, hogy itt van az anyja.
Megköszörülöm a torkomat, mire mind a ketten rám néznek.
- Itt van anyád. – közlöm vele, majd elsétálok. Nem akarok búcsúzkodni. Soha nem szerettem és ezek után sem fogok. Bemegyek a szobába, majd az ablak elé sétálok, és onnan nézem a kocsinak a távolodó alakját, ami az én egy szem lánykámat viszi tőlem messzire.
*
Két hónap telt el azóta, hogy Luisa magunkra hagyott. A ház teljesen szalad. Poros és rendetlen. Kaját nem szoktam főzni, sőt még a hűzőben is alig van valami. Soha nem voltunk ennyire szétcsúszva. Midig vigyáztam, hogy a gyerekeim jó életkörülmények között legyen, de most képtelen vagyok. Reggeltől estig dolgozok. Bele merültem a munkába és nem is járok nőkhöz sem. Esténként, csak otthon vagyok és a szobámba gubbasztok, miközben közös képeinket nézegetem. Paul mesélne, hogy milyen Luisa, de mindig leállítom. Nem akarom, hogy még jobban fájjon.
Éppen egy megbeszélésre sétálok, amikor meglátom a lányomat. Nem kicsit meglepődök, főleg, amikor a mellette álló srác magához húzza és megcsókolja. Erre nem kicsit ki is kelek magamból, de meg is lepődök. Nem tudtam, hogy van valakije.
- Luisa? – szólok neki, mire döbbenten ugrik el a sráctól és rám mered.
- Apa...? – kérdezi szeppenten. Hát igen nem úgy nézek ki, mint ahogy ő elhagyott minket. Kicsit lejjebb adtam magamból, de hát ilyen az élet. Enni is alig ettem azóta, de erről nem kell tudnia.
A srác aki mellette átkarolja a derekát elszakad bennem valami. Nagyon bepipulok, majd megragadom a lányom kezét és elkezdem cibálni magam után.
- Apa? Apa! Engedj el! Nem hallod, hagyj békén! – próbál ellenkezni, de felesleges, mert úgy is erősebb vagyok mint ő.
- Luisa! Héj, maga, engedje el! – siet utánunk a csávó, de ekkor megfordulok és olyan dühös szemekkel nézek rá, hogy szinte még a szar is megáll benne.
- Tűnj el, ha jót akarsz magadnak. – sziszegem mérgesen, majd megint magam után húzva a lányomat indulok egy olyan helyre, ahol végre nem fognak minket zaklatni.
Egy mellékutcába viszem, ahol a falnak nyomom és a kezemmel a feje mellett támaszkodok meg. Látom az arcán, hogy teljesen meg van rémülve dühös tekintetemtől. Azért vagyok mérges, mert tudott mással kezdeni helyettem.
- Apa... – nyögi halkan a nevemet.
- Miért? Miért kellett mással megtenned? – teszem fel a kérdést, még mindig dühösen, mire még mindig rettegve néz rám.
- Apa engedj el. – kér tovább remegő hanggal. – Had menjek vissza. – mondja, de nem bírom elengedni.
- Hogy tudsz ilyen hamar kiverni a fejedből? – nézek a szemébe fájdalmas tekintettel. – Hogy bírsz mást csókolni, miközben az enyém vagy? – kérdezem továbbra, amik érdekelnek. – Miért hagytál el? – teszem fel a számomra legfontosabb kérdést.
- Miattad volt. A te hibád volt, hogy így alakult. Olyat kényszerítettél rám, amit nem akartam. – kezdi el, amire kicsit felkiáltok.
- Ez nem így van! – nézek mérgesen a szemébe. – Azt mondtad megbízol bennem és hagytad, hogy csináljam. – akadékoskodok, mert nem igazán akarom elfogadni, hogy magamra hagyott.
- Te tetted ezt velem… - folytatná is, ha nem tapadnék ajkaira éa csókolnám szenvedélyesen. Annyira hiányzott már a csókja, hogy azt elmondani nem lehet…
De minden jónak vége szakad.
- Ő ráncigálta el a barátnőmet. – hallom a csávókának a hangját, mire odajönnek hozzám és letepernek a földre a rendőrök.
- Letartóztatjuk. Jogában áll hallgatni, bármit, amit mond, felhasználhatjuk ön ellen… - mondja a szöveget.
- Engedjenek el. Nem csináltam semmit. – vergődök alattuk, de csak még szorosabbra húzzák a bilincset.
Felrángatnak, majd elráncigálnak. Ahogy lányomra nézek, látom, hogy meg van ijedve és kicsit mintha szomorú is lenne, de abban nem vagyok biztos. Beültetnek a kocsiba, de ahogy oldalra nézek, látom, ahogy lányomat megöleli az a kis ficsur, de nem lép el tőle… minden remény szertefoszlott.
Elfordítom az arcomat, majd hagyom, hogy bevigyenek a rendőrségre, ahol kiszabott büntetést adnak a fejemre. Amint beérünk és kiszednek a kocsiból, már annyira nem érdekelnek a dolgok, tegyenek velem azt amit akarnak. Ujjlenyomatot vesznek, majd le is fényképeznek, végül beültetnek egy cellába, ahol vannak páran még rajtam kívül.
Nagyon nem érzem jól magam és ez nem a történtek miatt van, hanem hogy elveszítettem Luisa-t. az emberek párszor bent a cellában össze is vernek, de különösebben az sem érdekel. Tűröm a fájdalmat most már. Pár bordám is eltörik, mert nehezen tudok mozogni, de egy panaszszót nem hagy el az ajkam.
~*~
Egy hetet töltök el bent a sitten, de mire kijövök semmim sincs. A fiam is az anyjához költözött. Senki nem látogatott meg oda bent. A munkámnak szerintem már vége. Semmi összeköttetésem nincs. A házam még éppen meg van, de kérdés, hogy meddig. Amikor kitesznek az utcára, elmegyek a lakásomra, hogy megint bezárkózzak és csak ott legyek egymagamnak.
Kinyitom és ugyan az a kupi fogad, ami volt. Vissza is zárom az ajtót, majd felsétálok az emeletre. Az arcom teljesen beesett a hónapok meg a hét alatt. Tiszta csont és bőr vagyok, meg az életkedvemnek is annyi.
Párnapja már csak egyedül gubbasztok bent a szobámban, amikor megszólal a csengő hangja. Úgy vagyok vele, majd elmegy, és inkább nem nyitok ajtót, csak tovább fekszek. Ám az illető ráfekszik a csengőre. Nagy nehezen mászom ki az ágyból. Fáj mindenem. A sérüléseim nem gyógyultak meg, de kit érdekel?
Lemászok a bejárati ajtóig, majd kinyitom. Legnagyobb meglepetésemre a lányomat látom ott. Amint meglát, teljesen elkerekedik a szeme.
- Csak ezért jöttél, hogy bámuljál? – kérdezem tőle. – Menj inkább a kis barátodhoz. – jegyzem meg teljesen színtelen hangon, miközben csuknám be az ajtót…
|
|
