Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

- Igen élveztem, és gyorsabban is gyógyultam, de nekem ez az idõ luxusnak számított. Nem tehetem meg, hogy egyik napról a másikra eltûnök. Egy ilyen közben simán átvehette volna valaki a családot, ha azt mondja, hogy megölt engem. Nem tudnak utána nézni igaz-e, ha nem érnek utol. Mondjuk az is igaz, hogy mostantól kicsit több idõm lesz, mint eddig volt.

- Hogy-hogy? – kérdezem meglepõdve.

- Ma tárgyaltam a kínai banda fejével és úgy döntöttünk, hogy osztozunk a hatalmunkon. Nagyobb terület, több ember és két vezér.

- Értem. – mondom vidámabban. Ez tényleg ránk fért ez a jó hír.

- Amúgy majd ezzel kapcsolatban kérni is szeretnék valamit. – viszont ez cseppet sem tetszik. - Nyugi. Semmi olyan, ami a feltételeidnek ellentmondana. Csak rám kéne tetoválni a kínai klán jelképét és Xiao Long-ra a tigrisfejet.

- Oh. Csak ennyi? – megkönnyebbülten mosolyodok el és bólintok kicsimnek.

Egy jó darabig még beszélgetünk, ami nagyon jól esik. Most leginkább én kérdezgetem a családjáról, de érzem csak az ittenirõl szeretne beszélni, viszont nem hagyom annyiba. És be is adja a derekát egy kis idõ múlva, hogy mi van a családjával, mert szemmel tartja, csak már annyira nem érdekli. Elmegyünk vacsorázni is, de most fordul a kocka és õ kérdezget engem, hogy milyen a családom és hogyan voltak a dolgok. Amint végzünk a kellemes vacsival lefürdünk, majd egymáshoz bújva alszunk el, hogy végre mindketten kipihenjük magunkat és csak egymásnak legyünk.

Másnap reggel elkezdek ébredezni, kicsim pont akkor tér vissza a szobába és áll meg felettem, amikor nyitogatni kezdem szemeimet. Pedig már kezdtem reménykedni, hogy egyszer végre úgy kelhetek fel, hogy mellettem van.

- Jó reggelt. Ugye nem én keltettelek fel.

- Nem. – válaszolom, mielõtt elkezdenék egy jó nyújtózkodni, ami igazán jól esik.

- Akkor jó. Hoztam neked reggelit. – rám mosolyog. Felülök, mire megkapom a kaját az ölembe, aminek nagyon ínycsiklandozó illata van. Kicsim leül az ágy szélére, hogy minél közelebb legyen hozzám. - Mi a terved mára? - érdeklõdik.

- Mennem kéne dolgozni. – válaszolom, bár nem örömmel, de látom neki sem tetszik, de sajnos ez van. Meg kell rajzolnom a tetkókat arról nem is beszélve, hogy neki kettõt kell majd csinálnom.

- Rendben. Estére szabaddá tudod tenni magad?

- Az meglepi. – mosolyog rám.

Ezzel alaposan meg lep, de miért ne. Majd én is hozok neki meglepit. Befejezem a reggelit, majd miután összepakoltam magam szerelmem elvisz az üzletembe, ahol egy nehéz búcsút követve, megy mindenki a saját dolgára.

Ahogy bemegyek a szalonomba és megnézem a naptáramat, rá kell jönnöm, hogy ma nincs vendégem, de a tetoválásokat akkor is meg kell csinálni, mivel már egy ideje tartozok velük. Elõveszem a jegyzetfüzetemet és elkezdem szépen megrajzolni. Kicsimnek a sárkányt is.

Annyira elmélyedek a rajzolásba, de piszkosul jól haladok, hogy azt még azt is elfelejtem, hogy megígértem Yukinak, hogy estére elmegyek hozzá. Egyszer csak nyílik az ajtó.

- Ed. Még nem készültél el? – hallom a meglepõdött hangot, mire felemelem fejemet a jegyzettömbbõl.

- Ne haragudj, de nagyon belemerültem a rajzolásba. – kérek tõle bocsánatot, majd felállok. Odamegyek hozzá, megcsókolom lágyan. – De van egy jó hírem. – kezdek bele, mire kicsit tettetett durcival hozzám vágja.

- Én is vezessem be, hogy este csak az enyém legyél? – kérdezi keresztbe tett kézzel és elfordul.

Odasétálok hozzá és megölelem, majd a nyakába adok csókot.

- Tényleg sajnálom. – suttogom. – Csak annyira belemerültem, de ígérem többet nem fog elõfordulni. – dorombolom a fülébe, amire érzem, hogy elkezd meglágyulni, ami olyan jó ilyenkor.

- Jól, de ne hízelegj ennyire, mert a végén az ágyban kötünk ki. – magyarázza, miközben a kezemet simogatja és az egyik kezével a hajamba is beletúr.

- Miért az olyan rossz lenne? – kérdezem érdeklõdve. – De mit szólnál egy kis fürdéshez, és akkor halmozzuk az élvezeteket is. – magyarázom neki, miközben ráharapok kicsit a fülére õ meg felnyög tettemre.

- Ed. – csak ennyit tud kinyögni, mert kezemet már félig merev ágyékára teszem, miközben az enyémet a fenekének nyomom.

- Kérlek csak egy fürdõ. – kérlelem suttogva, mire simogatom ágyékát és az enyémet is mozgatom mögötte.

Nem mond semmit, csak kéjes nyögések hagyják el ajkait, ahogy izgatom egyre jobban. Bezárom az ajtót. Megfogom a kezét és szépen felvezetem a házamba. Egyenesen a fürdõbe. Leveszem róla az elegáns ruháját, majd magamról is leveszek mindent.

Betuszkolom a fürdõbe, majd szépen a falnak nyomva csókolom mohón, miközben merev tagomat az övének dörzsölöm. Annyira kívánom és élvezem, hogy itt van velem, hogy nem tudok betelni vele. Már szinte hatolnék belé elölrõl, de megállít.

- Várj egy kicsit. – nyögi sûrûn véve a levegõt, majd megfordul, és a csempének támasztja a fejét és bepucsít.

- Ó atyám. – mondom vággyal fûtött hangon. Szétfeszítem fenekét, majd vágyammal beléhatolok szûk járatába, amire mindketten hangosan felnyögünk. Elkezdek mozogni benne, miközben kezemet vágyára helyezem és azt is elkezdem mozgatni, hogy segítsem a csúcsra való jutását kicsimnek is.

Teljesen elmerülök barlangjába és egyre fokozom a tempót. Annyira élvezem ezt a testet, hogy még csókjaimmal is kényeztetem. Félórás mozgás után mindketten hangosan felnyögve élvezünk el.

- Szeretlek Yuki. – suttogom a fülébe, amire csókot adok.

- Én is szeretlek téged. – válaszolja majd oldalra fordítva a fejét váltunk édes csókot egymással.

A tökéletes együtt töltött fürdõ jelenet után mindketten felöltözünk kellõ ruhába, majd lemegyünk a kocsiba, hogy végre szerelmem eltudjon vinni engem oda ahova szeretne.

- És még is milyen meglepid van számomra? – kérdezgetem és tényleg kíváncsi vagyok, hogy mit talált ki.

Hazaérve egybõl leállok dolgozni, de csak Yukin jár az eszem miért csinálta ezt. Nem értek semmit. Megértem, hogy sok mindenkiért felel, de akkor miért kell engem egybõl elfelejtenie. Kezd kicsit sok lenni a dolog.

Egyszer csak nyílik az ajtó. Szólok, hogy üljön le. Nem is nézem meg kicsoda, de tovább dolgozok. Másfél óra múlva fejezem be a tetoválást, mire felállok és a vendég felé nézve nem kicsit meglepõdök, mert Yukit látom a széken ülve.

- Igaz, hogy azt mondtam, hogy megrajzolom a te tetoválásodat is, de még nincs kész.

- Nem azért jöttem. Csak szeretném megbeszélni a dolgokat.

- Hát, ami három hete történt, és ahogy viselkedtem.

- Miért? Hogy is viselkedtél? – kérdezem kicsit epésen.

- A munkám mögé bújtam, mert nem akartam megint veszekedni, de nem akarlak elveszíteni. Nagyon sajnálom. Most hagylak gondolkozni. Holnap egész nap otthon leszek. Ha szeretnél, ott megtalálsz. Vigyázz magadra. – mondja, és már távozik is a szalonból én meg tovább dolgozok, miközben átgondolom a dolgokat rendesen.

Egész éjszaka csak Yukin gondolkozok és azon, amit mondott nekem. Vajon tényleg komolyan gondolja? De mi lesz, ha megint ugyan így fog viselkedni? Végül is egy esélyt még kaphat. Nem csinált végül is semmit. Nem csalt meg. Szimplán, csak elhanyagolt. Azt hiszem, le kell majd fektetnem párdolgot a kapcsolatunkban, amit nem szeretnék, ha áthágna akármennyire is õ a maffia vezér.

Másnap pár vendéget megcsinálok, mert õk már régebben szerettek volna egy tetoválást. Délkörül végzek, és akkor megyek el Yuki-hoz. Belépek a házba, amikor Sai-val találkozok össze.

- Ed jó újra látni. – mondja kedvesen, mire kezet fogok vele.

- Szia. Yuki itthon van? – kérdésemre viszont inkább elfordítja a fejét. – Szóval nincs, vagy ha igen, akkor is dolgozik. – vonom le a következtetést.

- Edward nézd. Yuki-samanak nem olyan egyszerû az élete és õ nem vehet ki egy szabad napot. Ha jön valami munka, akkor azt csinálnia kell. Nem tehet, úgy mintha nem lenne gond. Így is túl sokat vállal magára naponta. – Kezdi el mentegetni.

- Tudom Sai, de a párkapcsolathoz egy ember nem elég. – mondom neki komolyan, mire hangot hallok meg a hátam mögül.

- Ebben igazad van, de kompromisszumokkal hátha meg tudnánk egyezni. – megfordulok és Yukit látom meg a hátam mögött.

- Egyetértek, d ahhoz elõbb beszélnünk kell. – mondom komolyan, amire bólint

- Menjünk a szobámba. – bólintok, majd Sai-ra néz. – Kérlek, ne zavarjon minket senki. – mondja neki, majd elindulunk a szobába, hogy végre rendbe szedjük a kapcsolatunkat remélhetõleg. Bemegyek, majd ahogy becsukja az ajtót, leül az ágyra és érzem, hogy engem néz, mert az ablakon nézek kifele.

- Nem akarlak én sem elveszíteni, mert idõközben beléd szerettem, de ha pár szabályomat nem fogod betartani, akkor attól tartok, hogy a kapcsolatunknak nincs értelme. – vágok bele a közepébe. Megfordulok, és a szemébe nézek.

- Tudom, és megpróbálom betartani õket, de nekem is lenne kérésem. – mondja, amire csak bólintani tudok, hiszen így fer. Én is kérek és õ is, amit teljesíteni kell. – De kezd te. – néz rám. Hát rendben.

- Rendben megértem, hogy napközben dolgoznod kell, és nem tudunk együtt lenni, de ha már a nappalokat nem tudod velem tölteni, akkor legalább az éjszakákat töltsd velem és ne csak úgy, hogy alszunk. Beszélgessünk, vagy ha éppen azt akarjuk mindketten, akkor szeretkezzünk. – mondom ki konkrétan. – Esetleg legyen olyan nap vagy hétvége, amikor nem dolgozol és esetleg egésznap együtt tudunk lenni. Ja és a legfontosabb, hogy éjszaka ne dolgozz. – mondom neki komolyan, amiken látom, elgondolkozik.

- Megpróbálom betartani õket, de nem ígérem, hogy nem lesznek kivételes alkalmak, amikor még is kell.

- Azok ellen nincs kifogásom, ha csak ritkán lesz. Egy hónapban max kétszer. – mondom komolyan.

- Rendben. – nagyot sóhajt, majd rám néz. – Te pedig kérlek, ne csináld meg még egyszer azt, amit legutóbb csináltál, hogy eltiltottál mindentõl.

- Két kérdést had tegyek fel neked. – nézek rá ugyan úgy komolyan. – Élvezted, hogy normális emberként élsz és semmi dolgod nincs csak az, hogy a szerelmeddel légy és vele töltsd az egésznapot? Gyorsabban gyógyultál, mint azt munka mellett tetted volna? – nézek rá kérdõn és csak a válaszát várom a kérdéseimre, amit remélem hamarosan meg fogok kapni.

Kicsim máshogy gondolja a pihenésünket, amin elmosolyodok. Már is rajtam fekszik és a nyakamat kényezteti. Felhúzza a pólómat is, majd a mellkasomat simogatja. Óvatosan kezemre figyelve veszi le rólam a ruhaanyagot. Folyamatosan haladva lefele leveszi rólam a nadrágot is, amire ördögi vigyor jelenik meg az arcomon. Hanyatt fekve várom, hogy még is mit akar csinálni. Eleinte csak simogatja farkamat, majd a végén bekapja, amire felhördülök. Annyira elveszek az élvezetbe, hogy nem is figyelem, mikor hagyja abba, csak azt veszem észre, hogy magába vezeti. Élvezettel nyögünk fel mindketten, majd ahogy elkezdi mozgatni csípõjét, újabb nyögéseket hallok tõle. Hátra veti a fejét és úgy élvezi az együtt létünket, akár csak én. Egyszer csak rámarkolok farkára, hogy õ is közel legyen a csúcshoz. Nem is kellett sokat várnom, hangosan felnyögve élvez el, amire én is követem a mennyek kapujába. Az aktus végén magamhoz ölelem, amíg lecsillapodunk. Egyszer csak érzem, hogy a nyakamat kezdi el simogatni.

- Nem tetszett a nyaklánc? – kérdezi, mire én teljesen ledöbbenek.

- Hát amit ajándékba kaptál tõlem.

- Mikor kaptam én nyakláncot?

- Hát amikor lázasan idejöttem. Azt ne mondd, hogy még meg se nézted.

- Teljesen kiment a fejembõl. – már állnék fel, hogy megnézzem, vagy hogy odaadjam neki, amit tõle kaptam, de visszatart.

- Nem baj. Majd holnap megnézed. Most pihenjünk.

- De hát most keltél fel...

- Te akartál pihenni. És amúgy is.... Nem azt mondtam, hogy aludjunk. Csak maradj itt mellettem.

- Oké. – visszafekszek mellé, mire szorosan hozzám bújik.

- Te se fogsz dogozni most. Igaz? – hallom meg kíváncsi hangját, miközben mellkasomat simogatja és ábrákat rajzol rá.

- Nem. Most mindketten pihenünk.

Az elsõ két hét nagyon jól telik. Tényleg pihenünk, és már kezdek én is jobban lenni, de marhaságokon persze szoktunk összeveszni. Az lenne a csoda, ha nem tennénk. Rengeteget beszélgetünk és már mondhatni, hogy ismerjük a másikat, aminek nagyon örülök.

Most éppen teázgatunk, amikor kopognak, ki a frász lehet az? Haverjaimnak megmondtam, hogy most ne keressenek és õk szót fogadnak nekem. Arról nem is beszélve, hogy este van. Felállok és kimegyek ajtót nyitni, de ekkor annyira meglepõdök, mert két nagy bengál állat lök be az ajtón. Ahogy kicsim leszúrja, az egyiket én egy serpenyõ segítségével leütöm a másikat így most már az egyik ájultan a másik holtan esik össze. Az ablakhoz megy és kinéz rajta.

- Mit szólnál a pihenés felfüggesztéséhez? Csak addig, amíg eljutunk a házamig? – kérdezi eléggé komoly hangnembe.

- Ha nem tetszene a dolog se nagyon lenne más választásom. És hogy tervezed azt, hogy élve el is jutunk odáig?

- Gondolom semmilyen lõfegyvered nincs... – tudja, hogy nincs. Minden Sai-nál van. - A kések jól fognak jönni. Más fegyvernek használhatót nem láttam a házban.

- Mit akarnak tõled egyébként?

- Közvetetten ugyan, de megöltem a fõnöküket.

Ledöbbenek kicsit, bár nem kéne nagyon csodálkoznom, hiszen láttam, már hogy véresen megy haza. Arra térek magamhoz, hogy kést nyom a kezembe.

- Tessék, ezzel meg tudod védeni magad. – mondja, de mi ez már, hogy õ fog megvédeni engem.

- Nem fogok megölni senkit. – jelentem ki. Leteszem a kést, mire értetlenül néz rám.

- Meg akarsz halni? – kérdezi szinte kiabálva.

- Nem csak jobb ötletem van. – mondom, majd az egyik szekrényemhez megyek. Kinyitom és egy elrejtett rekeszben van egy végszükség esetén mobil telefon, amivel Sai-t fel tudom hívni.

- Mit csinálsz? – kérdezi meglepõdve.

- Szólok az embereidnek. – mondom komolyan, majd meg se várom, hogy mit mond, és már hívom is Sai-t, aki meg felkapja.

- Ed mi gond van? – kérdezi egybõl a lényegre térve.

- Igen Sai gyertek el hozzám. Nyolcan ki akarják végezni Yuki-t. átmegyünk hozzátok, mert ott jobban meg lehet védeni, de elõbb a segítségetek kell. – mondom komolyan.

- Értettem. Ott is vagyunk. – mondja és le is rakja a telefont.

- Miért nem szóltál, hogy van telefon? – néz rám.

- Mert ez csak végszükség esetén van. – mondom õszintén és komolyan. – Remélem, most nem emiatt megint veszekedni, hogy nem hagytalak telefonhoz jutni? – nézek rá mérgesen. Nehogy már megforduljon az erõviszony. Tudtom szerint én hordom a nadrágot.

- Bízhatnál bennem. – mondja, majd duzzogva elfordul. Nagyot sóhajtok és a fejemet fogom.

- Rosszabb vagy néha, mint egy gyerek. – jegyzem meg, mire felém fordul és látom rajta, hogy kezdené elölrõl a pufogást, de nem hagyom. Odamegyek a falnak nyomva csókolom meg, hogy belészorítsam a szót.

Egy kicsit viszonozza a csókot, de szerintem most túl mérges, hogy túlságosan is bemerüljön, ám nem is kell, mert ekkor lép be lihegve és aggódva Sai.

- Fõ…nök. – mondja és el is fordul. Én csak elmosolyodva figyelem a dolgokat.

- Végre hogy megjöttetek. – mondja és odamegy hozzá. – Minek hallgatsz rá? Soha többet ne csinálj olyat, amit tudod, hogy én nem tennék. – kezd el vele kiabálni.

- Yuki. Nem volt más választása. – mondom neki, mire rám néz mérgesen.

- Most jobb, ha inkább befogod. – mondja keménykedve, amire nagyot sóhajtok.

- Sai ne is foglalkozz vele. Menjetek elõre, megyünk mi is nem sokára. – mondom, mire bólint és magunkra hagy.

- Mi az, hogy te parancsolgatsz az embereidnek?

- Fel sem tûnik neked, hogy mennyire aggódunk érted és csak a te javadat akarjunk? – kérdezem tõle nyugodtan. Nem fogom

- Te meg miért nem érted meg, hogy tényleg nem csak egy ember élete a tét, hanem többé? – kérdezi, amire nagyot sóhajtok.

- Rendben menjünk. – mondom. Nincs kedvem most veszekedni egy kicsit sem. Beszállunk a kocsiba,de érezni a feszültséget kettõnk között.

A történtek óta már lassan három hét hogy eltelt. Nem láttam Yukit, vagy ha láttam, akkor is csak annyira, hogy megjött és bedõlve mellém alszik, vagy kora reggel áll neki dolgozni. beszélni sem nagyon beszél. A vállam már jól van így lassan dolgozni is tudok.

Ma reggel is ugyan ez van. Kicsim felkel, felkapja a ruháit.

- Szia, majd este jövök. – kapok egy csókot, majd távozik is. Nagyot sóhajtok, majd felállok és felveszem a dolgaimat. Ahogy kilépek Sai-val találom szembe magam.

- Ed minden rendben van? – kérdezi, amire csak fancsalin elmosolyodok.

- Persze viszont haza megyek, mert nekem is dolgoznom kell. Meg végre megrajzolom Yukinak is a tetoválást. – magyarázom, majd bólint, de látja, hogy nincs minden rendben és, hogy nem olyan állapotban vagyok, mint lennem kéne.

Elhagyva a kastélyt tényleg haza veszem az irányt és egybõl be is állok dolgozni. vajon észre fogja venni, hogy nem vagyok mellette? Kíváncsi leszek, mik fognak történni még velünk, ha egyáltalán akar még velem lenni…

Nem jön válasz arra, amit mondtam. Szóval akkor igazam volt. Ennyire vagyok fontos, mint amennyire elmondta. Nem szeretem ezt csinálni.

- Még egyszer kérlek. Nyisd ki az ajtót. – hallom meg hangját megint.

- Dögölj meg. – válaszolom. Nincs kedvem hozzá egyáltalán, majd lövéseket hallok, amire megrémülök, végül berúgja az ajtót és olyan gyilkos szemekkel néz rám, hogy tényleg összetojom magam. Nem láttam még sosem ilyen dühösnek és ez megrémiszt. Odajön hozzám és egy akkor pofont kapok, hogy leszáguldok az ablakból egyenesen a szõnyegre. Ez kibaszottul fáj, ráadásul a jobb kezemmel kellett megtartanom magamat, de most az a kisebb bajom. A nagyobb az, hogy ne öljön meg.

- Nem tudom, min kell mindig problémáznod. Hogy is fogalmaztál. Azért dolgozol, mert nem vagy milliomos. Mit gondolsz? Nekem minden az ölembe hullik? Nem szeretem a munkám. Veled ellentétben én nem választhattam, hogy mi szeretnék lenni. Gondolkodj egy kicsit mielõtt felkapod a vizet. Én nem csak a saját életemért felelek. A városban elszórva több mint 50 emberem van. A legtöbb családos. Ebbõl kilencen meghaltak múltkor. Elárulom neked, Yamamura volt az egyik áruló, aki miatt ez bekövetkezett. Ezért volt muszáj ezt elintéznem. – mondja teljesen kikelve magából és üvöltve, amivel nem kicsit megrémiszt. Tényleg félelmetes. Vajon én is így nézhetek ki nagyon dühösen? Mikor észhez tér meglepõdik, de mintha egy kis ijedtséget is. Megfordul és elviharzik itthonról. Nagyot sóhajtok, majd a falnak döntöm a hátamat és a vállamat fogom, majd mély levegõt veszek, amikor Sai jön be.

- Ed jól van? – kérdezi, amire ránézek.

- Azon kívül, hogy halálfélelmem volt az elõbbi pár percben és arra vártam, mikor fog egy golyót a fejembe ereszteni igen. – mondom halkan.

- Ne haragudjon Yuki-samara. Meg van az oka, amiért ilyen és errõl nem ön tehet. – kezd el magyarázni.

- Ne magyarázkodj Sai. Neki is igaza van, belátom, de azért kitartok a saját igazam mellett is, mert nem csak a munkáról szól az élet, hanem arról, hogy megpróbálunk élni és boldogságban élni, de ezek szerint Yuki ezt nem tudja. – mondom halkan, majd felállok. – Lecseréled a kötést? – kérdezem, mire átmegyek egy másik szobába, hogy rendbe tudják szedni ezt. Kicseréli a kötéseimet, majd hasra vágom magam és kicsit elszundítok.

Mikor elkezdek ébredezni Yuki arcát látom meg, ahogy engem néz.

- Mit keresel itt? – kérdezem tõle egybõl, mire lehajtja fejét bûnbánóan.

- Sajnálom. Nem akartam veled így viselkedni, csak sok dolog történt hirtelen egyszerre és rajtad csattant az ostor. Nem akartalak bántani. Csak ezt akartam elmondani. Nem is zavarlak tovább. – mondja egyszerre és választ sem hallgatja meg. Kimegy a szobámból. Felállok, majd ahogy utána megyek, látom, alszik.

Most jött el az a pillanat, hogy én vegyem át az uralmat az élete felet és nem lesz bele szólási lehetõsége.

- Sai. – szólok neki, mire egybõl ott terem mellettem. – Vedd el Yuki minden elektronikus eszközét. Az összes telefonját, kapcsold ki, bár ki keresi, nem létezik. – mondom komolyan.

- De ez nem fog neki tetszeni. – mondja, amire ránézek.

- Nem érdekel. Csináld. Végül elvisszük hozzám. Ki kell innen szakítanom. – mondom komolyan, amin Sai csak elmosolyodik, hogy végre talált valaki olyat, akivel nem tud újat húzni Yuki, mert én leszek az erõsebb.

Szerencsére mindent meg tudunk addig csinálni, amíg Yuki alszik, és amikor elkezd ébredezni már az én ágyamban, fekszik. Odaadtam az én összes elektronikus eszközömet is Sainak, hogy vigye el magával, mert nem akarom, hogy kísértésbe essen. A székemben ülök és várom, hogy felébredjek.

Kinyitja szemeit és körbe néz, de csak kicsit dereng, neki hol van, de ekkor meglát engem.

- Miért hoztál ide, meg egyáltalán miért vagy itt? – teszi fel a kérdést, amire felállok.

- Itt fogsz, lakni az elkövetkezendõ 1 hónapban itt fogsz lakni velem és más választási lehetõséged nincs. – mondom komolyan, mire felpattan és szembe áll velem.

- Ezt nem teheted. Nem értettél meg? – kérdezi, majd leültetem.

- De megtehetem és már meg is tettem. El kell fogadnod, hogy nem vagy egyedül, és ha erre van szükség, hogy elszakítsalak a munkádtól, akkor megteszem. – mondom komolyan. – nem fogom hagyni, hogy elüldözz magad mellõl és tönkre tedd magad. Sai mindent kézben fog tartani. A telefonjaink is nála van, meg a gépeink. – mondom neki.

- Miért csinálod ezt? – kérdezi és kezdi eljátszani a hattyúhalálát.

- Mert szeretlek, és nem akarom, hogy úgy halj meg, hogy meg sem próbáltál élni. – mondom komolyan. – Úgy hogy ha azt nem mondod, hogy tûnjek el az életedbõl és hagyjalak, békén örökre itt fogsz maradni. Jobb, ha elfogadod. – mondom komolyan, amire nagyot sóhajt.

- Rendben van, de majd néha had beszéljek Sai-val. – néz rám, de nem fogom engedni.

- Szó sem lehet róla. Az én telefonom is nála van. Tudja, mikor jöhet, és nem kereshet. Mindent meg fog oldani. Bízz benne. – mondom, majd a konyhába megyek. – Kérsz valamit?

- Ha téged megkaphatlak, akkor inkább téged. – mondja, amire most már én is elmosolyodok, majd odamegyek hozzá. Feláll, majd balkezemmel ölelem magamhoz, mire szinte teljesen hozzám bújik és a felsõmet is megmarkolja.

- Sajnálom, ami otthon történt. – mondja még egyszer.

- Felejtsük el. – válaszolom, majd felemelem a fejét és megcsókolom mohón és szenvedélyesen, miközben magamhoz ölelem. – Most csak azzal foglalkozzunk, hogy legyen egy kis magánéleted és megtapasztald milyen az, ha foglalkoznak veled és nem zavar meg a munka.

- Ezzel akarod felnyitni a szememet, hogy többet foglalkozzak veled? – teszi fel a kérdést.

- Ezzel is, de azzal, hogy megmutatom neked, milyen érzés az ha valójában foglalkoznak az emberrel és valóban szeretik. – mondom õszintén, majd elfekszünk az ágyon és hozzám búj szorosan én meg magamhoz ölelem és elkezdem csókokkal halmozni, amire örömmel viszonoz és érzem, hogy lassan, de biztosan kezdi elengedni magát.

Már csak arra leszek kíváncsi milyen lesz a továbbiakban ez a fogság és remélem, tényleg el fogok érni a célomat és Sai meg el fogja bírni a terhet, de bízok benne, hogy meg fogja tudni csinálni.

- Sai! Hívd az orvost, szólj neki, hogy valószínûleg mûteni kell. És gyere értünk. Átvisszük Ed-et hozzám. – rakja le a telefon. Engem óvatosan lefektet, majd hoz egy vizes törölközõt, amit a vállamra tesz. Jól esik a kis hideg, viszont a súly, amivel együtt ját az nem annyira kellemes, mint gondoltam volna. Egyszer csak Sai ront be a házamba. Még jó hogy nem bírok semmit sem mondani és válaszolni, mert a fájdalmammal vagyok elfoglalva.

- Mi történt Yuki-sama?

- Nem figyelt a vállára. Megtennéd, hogy beülteted a kocsiba? Én leejteném még.

- Persze. – felkap, de ellenkezni próbálok, hiszen a kezem fáj, nem a lábam bénult le. Nem vagyok csecsemõ, akit cipelni kell. Na, jó csak egy kicsit, de az a hülyeségeim miatt tudható be.

- Ed. Légy szíves ne mozogj. Neked is jobb lesz, ha nyugton maradsz. – morgok egyet, majd hagyom magam. Beszállunk a kocsiba és már megyünk is a kastélyba, ahol megismertem Yuki-t. megérkezünk, majd Sai vesz karjaiba megint és visz egyenesen Yuki szobájába, ahol az ágyra fektet és az orvos is megjelenik.

- Túl gyakran találkozunk mostanában Yuki-sama.

- Nem hobbiból... elhiheted. De most nem nekem van bajom. – az orvos odajön hozzám és megnézi a vállamat, de látom, eléggé elsápad, hát igen. Nem voltam szófogadó engedelmes kis gyerek.

- Nem hittem volna, hogy van Yuki-samanál felelõtlenebb ember, de ezek szerint tévedtem. Tényleg mûteni kell. Allergiás valamilyen gyógyszerre? – kérdezi, amin elkezdek gondolkozni. Tudtom szerint nem, de ha igen, max mûtét közben kiderül.

- Nem. Semelyikre sem. – válaszolom határozottan inkább, mert fogalmam nincs, mire vagyok allergiás vagy sem.

- Remek. Akkor el tudom altatni. Yuki-sama, kérem, menjen ki.

- De én bent akarok vele maradni. – Na most ki is a gyerek? Bleeeee.

- Értem én, meg tudom, hogy nem is ájulna el a látványtól, de csak útban lenne.

- Rendben. – végül csak kimegy. Az orvos belém döf valamit, majd csak annyit érzek, hogy teljesen elzsibbadok és teljes képszakadás.

Elkezdek ébredezni, de nem tudom mikor. Érzem, a vállam be van kötve, majd ajtócsukódást hallok, de senki nincs bent. Gondolom Sai ment szólni Yukinak. Visszacsukom még a szememet és pihenek.

Mikor még egy ajtócsukódást hallok, majd érzem, hogy valaki befekszik mellém és arcomat kezdi el simogatni, tudom, hogy ez csak Yuki. Oldalra fordítom a fejemet, de elég bamba vagyok még az altató hatása miatt. kapok egy puszit a homlokomra, amire elmosolyodok.

- Jobban vagy? – kérdezi és hallom a hangján, hogy kicsit mintha aggódna is, de meg fogom nyugtatni.

- Hát… úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger, de jobban érzem magam igen. – mondom mosolyogva, amire végre õ is elmosolyodik.

- Látom a fájdalom már az agyadra ment.

- Inkább a boldogság, meg amivel a doki meglõtt. – de tényleg úgy érzem magam, mint aki nagyon beszívott. – Nem tudom mit adhatott nekem ez az orvos, de hatásos az biztos. – kezdek el nevetni.

- Örülök neki, hogy jól vagy, de ha most már nekem megmered erõltetni magadat meg a kezedet. Tényleg hozzád fogom szíjazni, ahogy mondtam legelõször. – mondja komolyan.

- Csak akkor, ha nem fogsz a nap 24 órájában egyedül hagyni.

- Edward ne feszítsd túl a húrt. – mondja komolyan, de csak elmosolyodok.

- Nem feszítem. Valamit valamiért. Én megígérem, hogy pihenek, de csak akkor tudok ha te velem vagy. – mondom õszintén.

- De dolgoznom kell. – mondja, amire ránézek, és magamhoz húzva megcsókolom, és balkezemmel magamhoz ölelem, és nem akarom, elengedi, sõt még a felsõje alá is becsúsztatom a kezemet. – Na, jó. Jó meg gyõzõkéd. – mondja mosolyogva, amit én is viszonzok.

- Ezt akartam hallani. Akkor velem maradsz és velem pihensz? – kérdezem meg a biztonság kedvéért, ha nem lettem volna elég meggyõzõ.

- Hát az attól függ, mit fogok kapni. – mondja most már kicsit játékosan õ is, amire csak magamhoz húzva kezdem el mohón csókolni és belemarkolok a fenekébe, amire kicsit belenyög a csókba.

A kis incidensünket Sai köhögése zavarja meg, mire szétválunk és Yuki egybõl ránéz elég komoran.

- Sai nem hallottál még arról a fogalomról, hogy kopogás? – kérdezi durcásan. A kis édes vadmacska. Nyau.

- Elnézést fõnök, de Yamamura van itt és az új embernek az ügyében. – mondja és egybõl felül, de meg fogom a kezét.

- Yuki. Az elõbb kötöttünk alkut. – emlékeztetem rá.

- Tudom, de ez nagyon fontos. – mondja, amire csak nagyot sóhajtok.

- Neked mindig minden nagyon fontos, csak az nem, hogy velem tölts egy kis idõt. – mondom kicsit megsértõdve. – De menjél, intézkedj, dolgozz megint. Szegd meg a szavad. – mondom kicsit mérgesen, majd óvatosan felállok és kisétálok a wc-be, hogy elintézzem folyóügyeimet, meg megnézzem a vállamat így kötésen keresztül.

Kimegyek, de Yuki sehol. Nagyot sóhajtok. Akkor tényleg csak ennyit jelentek neki. A munkájába szerelmes nem belém. Felveszek óvatosan egy köntöst, amit a fürdõbe találok, majd kimegyek az udvarra, de két nagy hülye majom, megfordulok és elég gyilkos szemekkel nézek rájuk.

- Takarodjatok innen. – üvöltöm le a fejüket, majd, mint két kis nyúl úgy iszkolnak befele a házba. Nagyot sóhajtok, majd leülök a padra. – Pedig már kezdtem reménykedni, hogy minden rendben lesz. – mondom magamnak, mire egy alakot látok meg magam mellett.

- Ed a két õrt Yuki-sama állította magára, hogy ne legyen baja. – mondja Sai, amire felállok és mérgesen, szinte gyilkos szemekkel nézek rá.

- Nem érdekel, miért állította rám. Nem érdekel, hogy mit csinál. Most már egyáltalán nem érdekel semmi. Üzenem neki, hogy ma nem eszek és egyedül alszok. Dolgozza halálra magát. Majd én is azt fogom csinálni. – kelek ki nagyon magamból, majd pufogva megyek be a házba, mire Yuki lép ki az egyik szobából.

- Mi volt ez a nagy kiabálás? – teszi fel a kérdést és rám néz, de elfordítom a fejemet.

- Nem mindegy? Az ügyfeled vár, ja és este keress másik hálótársat. – mondom komolyan és mérgesen, majd felmegyek a vendégszobába, amit kulcsra is zárok, mert nem akarom, hogy zavarjanak, vagy bárki bejöjjön. Fõleg meg nem Yuki. Így legalább most egy kicsit elválasztom magam tõle.

Legszívesebben megint elkezdeném kínozni magam, mint szoktam, de most rajzolni sincs kedvem. Kinyitom az ablakot és kiülök az ablakba kicsit és gondolkozok. Nézem a tájat, ami nagyon szép és csak gyönyörködök benne. Mély levegõket veszek, és magamba roskadva ülök az ablakban.

Hallom, hogy kopognak és be akarnak jönni, de nem megy, mert bezártam. Kopogást hallok megint.

- Ed nyisd ki az ajtót. – szólal meg Yuki.

- Minek? Menjél dolgozni. Így meg nem teszek kárt magamban. Elmenni sem fogok és õröket sem rám pazarolnod. – válaszolom bunkón. – Dolgozzál csak nyugodtan, hiszen te a munkádba vagy szerelmes nem belém. – fordítom vissza a fejemet és csak nézek ki az ablakon, miközben próbálok nem figyelni Yuki-ra bármit is akar majd mondani.

Egész éjszaka csak gondolkozok. Lehet túl kemény voltam vele, de õ is ezt csinálta velem. Elküldött és meg sem kérdezett. Nem tudom, mit csináljak, hogy végre egyszer boldog legyek. Egész nap csak gondolkozok, amíg nem csengetnek. Vállamon borogatás, mert nem kicsit be van pukkanva és meg van dagadva, de ruha alatt nem látszik. Minden mozdulat fáj és egy kínszenvedés.

Amikor ajtót nyitok, meglepõdök, ugyan is fekete rózsákat kaptam száz darabot és mellé egy koncert belépõt. Meglepõdök, de tudom, hogy ezt Yuki küldte. Tisztában vagyok vele, de ezzel nem old meg semmit, hogy virágot küld meg koncert jegyet. Leteszem az asztalra, majd inkább leülök, és a vállamat hûtöm, mert nagyon forró és fáj.

Este alig alszok, de ezt csak magamnak köszönhetem. Reggel viszont ugyan úgy elmegyek dolgozni és kinyitok. Már javában délutánra jár az idõ, amikor hallom, hogy belép valaki.

- Mindjárt végzek.

- Mr. Cain. – hallom meg Sai-t mire odakapom a fejemet és annyit látok, hogy Yuki nincs valami jó állapotba, szinte összeesik, ha Sai nem tartaná. - Yuki-sama szeretne önnel négyszemközt beszélni. Megoldható?

- Két perc és végzek. – visszafordulok és gyorsan befejezem a vendéget, aki fizet, majd távozik. Odaállok eléjük és látom, hogy Yuki már félig el van ájulva. - Mirõl akartál beszélni?

- Csak szerettem volna bocsánatot kérni. – mondja akadozva. - És ezt odaadni. – nyújt felém egy dobozt, amin meglepõdök, majd el is ájul. Sai elkapja, én meg leteszem gyorsan az asztalra a dobozt, majd odamegyek. Érzem, hogy Yuki egészségi állapota romokban hever. És még én vagyok a hülye. Felveszem a kezembe.

- Mr. Cain. Had vigyem én. Kérlek. Yuki-sama megölne, ha bármi baja esne. – mondja, amire csak ránézek.

- Figyelj a vállamnak már édes mindegy, mert romokban hever. Menj haza. Yuki itt marad egy ideig, amíg fel nem épül teljesen. – mondom komolyan, amire nem mer ellenkezni így csak bólint és hazamegy. Bemegyek a házba és lefektetem az ágyamba.

Hozok neki vizes borogatást meg levetkõztetem felülrõl és akkor látom meg az elfertõzött sebet. Nagyot sóhajtok, majd a borogatást cserélem rajta és van, amikor az egész testére teszek, miközben a sebét kitisztítom és bekötözöm. Betekerem az egész testét, majd kimegyek a konyhába és készítek egy kis kaját, hogy ha felkel, belé tudjam tuszkolni.

Végzek, mindennel a vállam már kegyetlenül fáj, a súlyoktól, de most Yuki az elsõ. Az ételt beviszem, leteszem az asztalra és akkor kezd el ébredezni.

- Edward. – nyöszörgi halkan, mire ránézek.

- Pihenj. Nálam vagy és nem fogsz innen elmenni, amíg meg nem gyógyulsz. – mondom komolyan.

- De… - kezdene bele.

- Nincs semmi de. az én házamban vagy én vagyok a fõnök, te meg engedelmeskedsz. – fejezem be a beszélgetést. – Aludjál, vagy ha éhes vagy, akkor adok kaját, mert most készült el.

- Kérnék egy kis ételt. – mondja erõtlenül. A törölközõt kicserélem, de köré tekerem, majd felültetem. Leülök, vele szembe kezembe veszem az kaját és elkezdem etetni, de elég komor és megfeszült arccal, mert nem akarom, hogy lássa fájdalmamat.

- Majd én eszek egyedül. – próbálja elvenni tõlem, de nem hagyom.

- Pofa be és egyél. – parancsolok rá és végre feladja az ellenkezést. Tovább etetem és meg eszi mindent. Szépen visszafektetem és be is takarom. – Most meg aludjál. Kell az erõd. – besötétítek, és már mennék tovább dolgozni, de ekkor hangja megállít.

- Kérlek, maradj velem. – kérlel, amire nagyot sóhajtok.