Karakter: Jolene Perry /Jojo/
Megjegyzés: oosakinanának
Jojo:
Rózsák... hogy valaki milyen romantikus lett hirtelen. Felfordul a gyomrom tőle. Mégis miféle amatőrnek nézek én ki, hogy azt hiszi, ennyitől elolvadok. Legalább egy ócska rókabundát küldött volna az a perverz rohadék.
- Nesze neked rózsa, te vén szivar! – Kapom fel a vázát, majd a tucatnyi virágot egyenesen a falhoz vágom.
Hangos csörrenéssel peregnek szanaszéjjel a padlón az üvegszilánkok, csak pár darab váj bele a kemény falba, szétmarva a tapéta díszes mintázatát.
- Rosali! Hol vagy te, semmire kellő?! – Hogy miért nem tudok már egy jó cselédet találni? Ezek állandóan csak pletykálnak a konyhában. Esténként alig tudok tőlük aludni. Állandóan a fejemben zúg ezeknek a naplopóknak a pökhendi fecsegése. Hálátlan népség.
- Igen, asszonyom? – jön be végül a cseléd.
- Végre, hogy itt vagy! Hát nem látod, hogy mekkora szemét van itt? Mégis hogy takarítasz te, tohonya? Azonnal takarítsd fel! Egy rózsaszirmot se akarok látni a szobában!
- Igenis, asszonyom! – hajol meg előttem, majd neki is esik a rom halomnak.
- Visszavonulok készülődni, mire visszajövök, kész legyél!
..oOo..
Tompa kopogással töltöm be a hotel előterét. A vörös selyemruha halk susogását teljesen elnyomva. Mindenki tekintete engem figyel. Marcust okkal tölti el a büszkeség, amikor engem kér fel kísérőjének a neje helyett.
- Jojo! – hallom meg az érces férfihangot, amire azonnal felkapom a fejem. Emlegetett szamár.
Egy bájos mosolyt erőltetek az arcomra, ami természetesebben hat, mint egy ártatlan gyermek mosolya. Ez, amit a színészek ezrei is megirigyelnének tőlem.
- Drágám!
Ahogy közel érek, már a derekamon siklik a ráncos kezének a mohó ujjai.
- Hogy tetszett a meglepetés, gyönyörűm? – súgja a fülembe, egészen közel hajolva, mitől megcsap a kesernyésen gyomorforgató szivar szaga, mi árad abból az undorító lyukból, amit ő szájnak nevez.
- Lenyűgöző volt, soha nem láttam még szebbet, Marcus. Túl jó vagy hozzám! – A bolondja. Az önelégült mosolyát elnézve, még el is hiszi.
- Te mindent megérdemelsz, Jojo.
- Óh… - Elfordítom a fejemet, mintha zavarba hozott volna. Néha egyáltalán nem értem, hogy miért erőltetem magam ennyire pár vacak kis kóró miatt.
- Gyere, menjünk, már biztosan várnak ránk. – Felajánlja a jobbját, amibe azonnal bele is karolok, kissé bizalmasabban, mint ahogy azt általában más tenné.
A hotel nagytermébe vezet az utunk, amit kibérelt Markus cége, csak hogy egy kisebb partit csapjanak. Ilyenkor itt van az összes nagy fejes, akik csak léteznek: befektetők, résztulajdonosok, egy két alkalmazott is, akik már kellőképpen felküzdötték magukat a ranglétrán, na meg persze az igazgató, Marcus. Még ha ronda is, mint egy bányarém, még is úgy érzem magam egy-egy ilyen eseményen, mint egy igazi királynő.
Ahogy belépünk, mindenki nagy tapssal üdvözöl minket, hogy ezzel is megköszönjék a kitartó munkát az igazgatónak. Ha tudnák, hogy valójában mennyit is sikkasztott már ez a szaralak tőlük, biztosan nem ünnepelnének ilyen nagy kedvvel.
Bájosan mosolygok mellette, úgy fogadjuk a többiek személyes gratulációit, ami teljesen kifárasztja az idegeimet. Sok mocskosul gazdag, de még annál is perverzebb alakok, akik a szememet még hírből sem is merik, csak a mély, mégis ízléses dekoltázsomat.
Amikor már unom a banánt, elszakadok tőlük, mondván, hogy hozok valami italt. Természetesen a lelkemre köti, hogy siessek vissza, meg minden undorító hülyeség, amitől normális fiatal nőnek élből felfordulna a gyomrom. Szerencse, hogy anyám már időben kicsempészte nekem.
A hosszú hidegtálas asztal mellett egy bárpultot is felállítottak, ahol egy csóró mixer ácsorog. Már innen érzem az olcsó pacsulija szagát és a rosszminőségű ingje se árulkodik többről. Az a nyakkendő meg… hát hol vásárol ez, az ócskapiacon?
Mindenesetre oda megyek hozzá és kérek egy cozmopolitant, remélhetőleg, azt képtelen lesz elrontani.
- Én is ugyan azt! – hallok meg egy női hangot magam mögül, visszataszítóan közelről.
Oldalra sandítom a fejemet, mire egy fiatal nőt pillantok meg. Leül mellém, majd engem kezd el méregetni.
- Csak nem keserű a szőlő, Aranyom… - szólalok meg lenézően, ugyanis ki nem állhatom, ha azt hiszik, felvehetik velem a versenyt.
- Hogy mondod? – kérdez vissza egy mosollyal az arcán. Bár vártam volna, hogy kissé lehőköl vagy valami, de ez sokkal inkább egy önelégült mosolynak tűnik, mint aki erősen nyeregben érzi magát. Hogy milyen undorító.
- Azt hiszem, mi még nem ismerjük egymást. – A pultra támasztja a karját és a hosszú sötét hajába túr, ami finom hullámokban omlik a legújabb Coco Chanel ruhájára. Ez a hitvány boszorka!
Megjön az italom. Megfogom a poharamat, majd egy megvető pillantást vetek rá.
- Addig jó neked… - mondom félvállról véve, majd ahogy hátat fordítok neki, már veszem is fel a parti arcomat Marcusnak. Nem hagyom, hogy valami jöttment kis liba, levadássza tőlem itt a legjobb prédát. Legyen akármennyire is szép alakja, akkor is csak egy horgas orrú trampli marad, akit ügyesen díszítgetnek.
- Hol időztél eddig, Jojo, már hiányoltalak… - súgja diszkréten, hogy mások véletlenül se vegyék észre, mennyire féltékeny típus.
- Sajnálom, Életem! Csak az a fránya mixer, olyan lassú volt. – Arcomra kiül az ártatlanság és megbánás kellemes keveréke, ami megenyhíti a vasszívét.
- Jó, jó, de most gyere, be akarlak mutatni az egyik aligazgatónknak. Ő egy nagyon befolyásos ember minálunk és megígértem neki, hogy bemutatlak.
- Rendben, akkor mutasd ki az. – Felcsillan a szemem, ahogy meghallom a befolyásos szót. Egyszerűen ennél szebb szó, már nem is túl sok létezik a szótáramban.
- Miss Horson! – szólal meg végül Marcus, elnézve a tömeg felé, mire én is odakapom a fejem, majd teljességgel fejbe vág a zord valóság.
Nem hogy egy nőről van szó, de ez a Miss Horson nem más, mint a Coco Chanel ruhás liba, akivel a pultnál találkoztam. A fenébe is! Hát mióta dolgoznak ennél a cégnél egyáltalán nők, akik még nem aszalódtak meg az íróasztal mögött?
Nyugodj meg, Jojo! Nem lesz semmi baj! Valamit úgy is ki fogsz találni, hogy mentsd magad, elvégre ez csak egy nő… nem lesz nehéz. – nyugtatgatom magam, ahogy csak tudom, miközben bájosan vigyorgok a képébe és kedvesen bemutatkozok, mintha ezer éve barátnők lennénk, hiszen Marcus nem tudhatja meg, hogy valójában milyen vagyok.
|
