-         Jó reggelt, cicám – mosolyog rám csábítóan.

-         Neked is, egyetlenem – én is elmosolyodom és kap tõlem egy csókot, amit készségesen viszonoz.

 Hallom, hogy még nem állt el a zuhé. De legalább már nem dörög és villámlik.

-         Még mindig rossz az idõ – szomorkásan nézek rá

-         Jajj cicám, ne légy szomorú... – elmosoloydik én meg viszonzom gyengéd csókját. Arcom kezdi simogatni. – Imádlak, imádlak, imádlak, drága egyetlen imádott cicám. – Csak õ tud ilyen nyálasan romantikusat mondani, de én így szeretem. Már jobb kedvem van és boldogan elmosoloydom.

-         Én is, egyetlenem – mondom még mindig mosolyogva.

 Megpördít, hogy hátamra kerüljek és máris nyakamat kezdi támadni, mire évezetes nyögések szöknek ki ajkaimon. Miután elváll mellkason kényeztetésétõl, egy szenvedélyes csókot kapok, amit ugyanolyan hevesen viszonzok, közben az Õ mellkasára simítok, amire belenyög a csókba. Imádom...

 Folytatja felsõtestem kényeztetését, majd letér belsõcombomra, ahol meg is szívja. Huncut mosoly játszik ajkán, olyan, hogyha meglátod rámászol, és elégedetten nézegeti mûvét.

 Nesélnem sem kell, hogy mi kerekedett ki ebbõl... Ahogy elélvez, még bennem marad és néha lök egyet. Mikor a fülembe morran, megborzongok. Imádom a hangját, mindenét...

~*~

 Reggeli készítés közben elég jól megvagyunk, még kergetõzni is kezdünk, aminek az lett a vége, hogy a kanapén kötünk ki, Õ meg alattam. Hehe...

-         Imádlak, egyetlenem. – Nem gyõzöm elégszer mondani neki ezt. Szorosan bújok hozzá. Nnyira, de annyira szeretem.

-         Én is téged, cicám – mosolyog rám és átölel. Ismét nyakamat kezdi puszilgatni, mire hallkan felnyögök. Majd kapok egy csókot, amit képtelenség nem viszonozni.

 Kis idõ múlva elhagyjuk a kanapét és reggelizni megyünk. Egyetlenem elmosogat és elteszi az edényeket, majd együtt megyünk zuhanyozni.

 Gyengéden simogatjuk ésmosdatjuk egymást a vízsugár alatt. Kapok egy csókot, majd egy ragadozó vigyort. Visszavigyorgok rá, már szemében látom, hogy mit tervez. Nem tévedek, mert pár perc múlva már elõttem térdel és szájával kezd kényeztetni. Hajába túrva ösztönzöm gyorsabb tempóra, és hangosabban kezdek nyögdécselni. Mikor élvezek úgy érzem, nem marad erõ a lábamba, de Kazu megfordít és belémhatol, közben szerencsére átölel és megé a fal is tart engem. Felnyögök az érzéstõl, ahogy mozogni kezd bennem, és kapok puszikat is. Meghallom az õ nyögéseit is és egy erõsebb nyögés hagyja el ajkait és fülembe morran, mire jólesõen megborzongok.

~*~

 Hétfõn már suliba kell menni mindkettõnknek. Valami hülye ötlettõl csak szerdán tarták az évzárót. Mivel a héten végig együtt voltunk, elég nehéz volt most a többiek között is mozogni. Szüneteken folyton egymás ajkain csüngünk. Végül a nagyszünetben, egy raktárban estünk egymásnak.

 A suli végére már teljesen kész voltam, néha óra altt rámjött az, hogy most menjek oda és bújjak hozzá, mert biztos vagyok benne, hogy szorosan tartan a karjaidban. Vagycsak egyszerûen odamennék és szenvedélyesen megcsókolnám, de azért látom, hogy nem csak nekem vannak elvonási tüneteim. Ahogy kimegy a tanár, Kazu már elõttem is terem éslekap, de olyan szenvedélyesen, mintha évek óta nem csókolt volna. Hevesen marok vissza ajkára és a nyakára kulcsolom a karomat. Felkap és fenekembe markolva ültet fel a padra. Nézõközönségünk isakad. Had nézzenek csak, úgyis csak azzal maradnak.

 Hazafele kézenfogva sétálunk, hisz elég szép idõ van. Egyetlenem meg lazán, félmeztelenül, a pólóját a vállama dobva sétál mellettem. Igen szép látvány tárul elém és alig fogom vissza magam.

-         Ma megyünk valahova? – kérdi meg mosolyogva.

-         Háát, mondd meg te, hová menjünk! – mosolygok vissza, ugyanis nagyon ritka, hogy õ dönt hollétünkrõl.

-         Kajálni, sétálni és mozizni, majd van egy meglepetésem – mondja, mintha elõre tudta volna, hogy ma õ fogja eldönteni, hova megyünk.

-         Oké. Szeretem a meglepetéseket – kulcsolom nyakára a kezem és megcsókolom, amit viszonoz. Háta mögött meg jó pár méterre meglátok egy fagyiskocsit. – Fagyi – suttogom ajkaira, mire kicsit meglepõdik.

-         Fagyi? – kérdez vissza felhúzott szemöldökkel, én meg elnevetem magam.

 Ismét összekulcsolom ujjainkat, majd elkezdem húzni magam utána, mire mintha megvilágosodott volna, úgy nézi a fagyiárust.

 Odaérve kérünk két fagyit, most kivételesen õ is eszik.

-         Mmmmm... ez finom – nyalogatom élvezettel a hûs jégkrémet. Csak egy nyelvet veszek észre és azt, hogy lop a fagyimból, de ez nem Kazu. Akkor ki mert lopni tõlem!? Megsütöm ebédre! Jobban mondva sütném... nem fér be a sütõbe. Nem gond, majd felvágjuk...

 Kicsit eltávolodom, hogy szemügyre vegyem tolvajkánkat és amint meglátom ki az, rögtön a nyakába ugrok, minek köszönhetõen a földön kötünk ki. De nem csak mi. Ugyanis én még belekapaszkodtam egyetlenem karjába, aki szintén közelebbrõl vizsgálja a hangyákat, nekem köszönhetõen.

-         Na Kim baba, látom még mindig ugyanolyan heves vagy – búgja fagyitolvajunk mély hangján én meg felülök hasára, lábaim pedig Kazu ölébe keülnek. Kényelmes.

-         Igen, még mindig egy vadmacska – mondja egyetlenem nagy vigyorral a száján. Blee... ki is nyújtom a nyelvem, ülõ alkalmatosságom pedig nevetni kezd.

-         Jin, mikor értél vissza? – kérdem mosolyogva és mielõtt fagyimnak annyi lenne, nyalintok kettõt rajta.

 Egész jól elbeszélgettük az idõt. Egy néni sétáltatott egy nagyranõtt kutyust. Én inkább nem mentem a közelébe, de Jin kapott a lehetõségen és még most is jól elvan a kutyussal.

-         Nem bánod, hogy nem lehettünk kettesben? – kérdem és odabújok szerelmemhez.

-         Dehogy. Tök jó, hogy Jin visszajött, már egy éve nem láttuk – mosolyog rám én meg adok egy kissé hevesre sikeredett csókot, amit szenvedélyesen viszonoz.

 Pár pillanat múlva mi még egymás ajkain csüngünk és meghallunk egy füttyszót.

-         Én is kipróbálnám – jön felénk barátunk.

-         Álmomdban, szöszi – vigyorog rá Kazu és kinyújtja a nyelvét.

-         Te is az vagy – viszonozza a nyelvnyújtást. – Ráadásul én nem sokáig leszek az, holnap megyek és befestetem barnára. De ti tényleg nem változtatok.

-         Nem is baj – bújok oda kincsemhez. Telefoncsörgés szakítja meg ezt a hangot. A jól ismert „Lovejuice”.

-         Na drágáim, én még ma ki kell pakoljak, csak menéztem, egyben van-e  még a város. Nem hittem volna, hogy veletek is találkozom. Mondjuk amúgy is felzaklattalak volna titeket – vigyorog, mint a tejbetök. – Mennem kell, de ha még mindig Kim babánál laktok, akkor meglátogatlak. Na csá – és már el is ment. Meg sem várta, hogy valamit mondjunk. Õ már csak ilyen. Ezen elnevetjük magunkat Kazuval.

-         Menjünk, tegyük le a táskáninkat, öltözzünk át és indulás a moziba. – mondja egyetlenem én meg bólintok és magamhoz húzom egy csókra.

~*~

 Hamar bejutottunk a moziba, nincsenek sokan. Valahol a hátsó sorban foglalunk helyet, ahonnan remek a kilátás. Egy humoros vígjáték megy. Sokszor nevetünk fel a filmen, a végére ki is pitultam. Néha váltunk egy-egy csókot szerelmemmel és végtelenül lassan simogatjuk egymást. Majd mikor vége a filmnek, mindenki kimegy a terembõl, egész jó hangulatban. Folyamatos mosolygási rohamom van, ami az embereknek, a filmnek és a hangulatnak köszönhetõ.

 Hazafele vezetõ úton még beugrottunk enni valami,mert az is lemaradt, és kézenfogva sétálunk tovább.

 Otthon pedig, ahogy levettük ruháinkat, bedõlünk az ágyba. Egyetlenemhez bújva simogatom hasfalát.

-         Szeretlek, cicám – ölel magához és suttogja a fülembe, amitõl megborzongok.

-         Én imádlak egytlenem, mindennél és mindenkinél jobba. – mondom és ezt egy csókkal megis pecsételjük. De nekem valami eszembe jutott. – Egyetlenem, nem úgy volt, hogy van egy meglepetésed? – kérdem és fejemet mellkasára hajtom, így hallgatva a számora legszebb, legritmusosabb zenét, a szívverését.

-         De igen, holnap reggel suli elõtt meg is kapod. Jobban mondva kapjuk. – mosolyog titokzatosan. Már alig várom a reggelt.

~*~

 Simogatásokra és gyangéd csókokra ébredek. Tudom, hogy fel kéne ébredni, de most lusta vagyok hozzá.

-         Cicám, kelj, mert elkésünk suliból. Megpersze ott a meglepetés is – mondja mire erõt véve magamon pördülök fölé és lágyan, gyengéden megcsókolom, amit ugyanolyan lágyan viszonoz.

-         Imádom az ajkaidat – suttogom szájára.- Jó reggelt – mondom, mert elmaradt.

-         Neked is, kicsim – mosolyog rám és kapok egy csókot.

~*~

 Reggeli nélkül hagyjuk el a házat és én kapok a szememre egy kendõt. Kezdem megszokni. Az õ vezetésével és az én boltladozásaimmal érünk el valahova. De hova?

-         Na itt is vagyunk. – suttogja pontosan a fülembe. Borzongás fut végig rajtam.

 Leveszi a kendõt és meglátok egy házat. Házat? Öööööö... filmszakadás... Nem értem. Értetlenül, nagy õzike szemekkel nézek rá, mire kapok egy csókot a számra és a nyakamra, amibe beleremegek.

-         Nem lakhatunk folyton nálatok,meg nálunk. Megbeszéltük a szülökkel és megengedték, hogy összeköltözzünk. – mondja mosolyogva és átkarolja a derekam. Odabújok hozzá.

-         És mibõl fogjuk fizetni? – kérdem miközben nyakát simogatom.

-         Óh, hát ez a mi családunk egyik háza, de már nagyon rég üresen áll. Villany, víz, fûtés és egyebek vannak benne. Már nagyon rég szerettem volna idecuccolni veled, de csak most szántam igazán el magam. – mondja és kezei közé veszi két arcámat. – Kim, ugye együtt élünk majd ebben a házban? – kérdezi édesen.

-         Persze, Kazuya, érted bármit. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon és még annál is jobban szeretlek, egyetlenem – mosolygok rá és gyengén, szerelmesen csókolom meg, amiz ugyanolyan lágyan viszonoz.

-         Szeretlek, cicám – mondja ajkaimra.

-         Na de most ideje menni iskolába – mondom hangulatrombolóként, de  a kedvem nagyon jó. Boldog vagyok. Imádom az én egyetlenemet. Itt helyben táncra perdülnék.

-         Igen menjünk – kapok még egy csókot, amit hirtelen elfelejtek viszonozni. – Történt valami, cica? – kérdi aggódva, de már õ is meglátja azt a szõke buksit.

-         Hát ti? – kérdi õ is meglepetten.

-         Ezt a házat nézegetjük, ugyanis itt fogunk lakni – mesélem boldogan, le sem lehetne lõni. Odaszaladok és megölelem.

-         Tényleg, az szuper, mert én is itt lakom, pontosabban abban a házban – mutat a szomsszédban lévõ házra, mire mégjobban örülök.

 Idõközben odabicegünk Kazuhoz én meg áttessékelem magam az õ karjaiba és hozzábújok.

-         Annyira boldog vagyok, egyetlenem – mondom és váltunk mégegy gyengéd csókot. – Szeretlek – suttogom bele a csókba és a szívem már repdes a boldogságtól.

-         Nagyon szép vagy, gyönyörû vagy és ebben a ruhában meg nagyon kívánatos is vagy, drága egyetlen cicám – mosolyog rám és megcsókol.Amit vétek lenne nem viszonozni.

-         Örülök, hogy tetszik – vissszamosolygok és arcát kezdem simogatni.

-         Örökké tetszeni fogsz. Azért, mert gyönyörû vagy. Lehetsz bármilyen ruhában nekem te leszel a leggyönyörûbb. – Ajj, most miért kell ilyeneket mondani, hogy elpiruljak? Na az sikerült. Meg valami oknál fogva a fantáziám is belelendült.

-         Te tudod, miben vagy a leggyönyörûbb, egyetlenem? – vigyorgok rá és arcára adok egy puszit.

-         Szöges, bõr ruhában? – Perverz! De az a felvont szemöldök, rögtön kitör belõlem a nevetés. Na meg az is, hogy itt helyben rámásznék. Iszonyatosan szexi ilyenkor. – Nyah miben? – mosolyodik el csábosan.

-         Ruha nélkül – jelentem ki vigyorogva.

-         És én vagyok a perverz, szexmániás, mi? – neveti el magát, mire nekem is nevethetnékem támad. Én ártatlan vagyok, amíg be nem indul az a perverz fantáziám. – Na igen, te is úgy vagy a leggyönyörûbb, cicám. – Ah, köszönöm. Tudom, hogy ellenállhatatlan vagyok.

-         Még szép, hogy te – nevetek fel, majd folytatom: - ...és tudom.

-         Már egoista is vagy? – Igen, az vagyok és mindig is az voltam, egyetlenem. Összemosolygunk. – Wáááá!!! Segítség, a bácsi le akar támadni!!!- Na szép, én bácsi? Ch... Esetleg cukrosbácsi... hehe...

 Felnevetve menekül el, majd magához húz és szorosan megölel, miközben én az állát kezdem el gyengéd csókokkal telehinteni.

-         De azért visszajöttél a bácsihoz, mert szereted, ahogy a bácsi is szeret, imád téged – mosolygok rá és ezt sikerült õszintén és szépen mondanom.

-         Nincs szó, amivel el tudnám mondani, hogy mennyire is imádlak téged, cicám. – A csókja olyan lágy, hogy képtelenség nem gyengéden viszonozni és csókolni, amíg ki nem fulladunk mindketten. De szép is lenne így meghalni.

-         Jajj, egytelenem, ne csináld, mert elpirulok – nevetek fel. Sikerült kimennem ezzel a mondattal egy hisztis feleség szintjére. De azért kap egy csókot, egy jó hosszat és azt odaadóan viszonozza.

~*~

 A séta meg a mozi is nagyon kellemesen telt el. Vele mindig felszabadultnak és boldognak érzem magam. Ezalatt a két év alatt úgy éreztem mindig, hogy mostmár nemcsak egy fura srác vagyok, aki még egy párnától is képes megijedni, hanem valaki, aki számára jelentek valamit. Õ is nagyon sokat jelent nekem. Többet az életemnél, a világnál, az egész univerzumnál. Ha vele vagyok, biztonságban érzem magam és szabadnak, de mégis kötõdöm valakihez, nélküle nem vagyok senki.

 Miután a medencében is jól kiszórakoztuk magunkat, bementünk a nappaliba TV-zni. Valami yaoi anime ment éppen és azt néztük, bár én inkább belemerültem a gondolataimba és élveztem, ahogy Kazu a hajamat csavargatja. Teljesen belemerült az animébe, mint egy gyerek.

 Egy darabig még nyugodtan heverészünk, majd... sötétség. De jó! Egyetlenem ajkait egy szép kárinkodás hagyja el, én meg azt lesem, hogy mi történt.

-         Elemnt az áram – világosít fel papa egy nagy lámpával a kezében. Ha elment, majd visszajön. Csak ne lenne sötét. Apáék kimennek a konyhába, mi meg ott maradunk a kanapén.

-         Na, egyetlenem, most mit csináljunk? – bújok hozzá, az arcomat az övének dörgölöm. Nem szeretem a sötétet.

-         Lenne pár ötletem, cica – mondja és hallom hangján, hogy vigyorog. Vajon milyen ötletek? Ilyen kétértelmû mondatot, most okot adott rá, hogy képzeletben egy menetet lejátszak.

 Hatalmas zaj töri meg az éjszaka csendjét, mire én ijedt sikollyal fúrom arcomat Kazu nyakába és olyan szorosan ölelem, ahogy csak tudodm. A szobát fehér fény tölti be, amibõl én csak pici fehérséget látok.

-         Ssssss – hallom meg nyugtatását és érzem, ahogy hátamat simogatja. Odakinn úgy kezd zuhogni, hogy minden ereszen csak úgy folyik a víz, legalábbis hallásom szerint.

 Ahogy ismét egy dörgés hangja szalad át a városon, szép gyorsan átrepülök Kazuya ölébe és mint egy kisgyerek, csimpászkodom belé. Ismételten fény tölti be a szobát.

-         Ne enged el! Ne engedj el! – ismételgetem megállás nélkül. Tudja, hogy utálom és félek a vihartól, és ilyenkor nagyon nehéz megnyugtatni.

 Ajkai megkeresik az enyémet és szenvedélyes csókba vonnak. Remek elterelési módszere van. Kizárom a külvilágot és csak ajkai érintésére koncentrálok.

 Mivel nem szándékozom felkelni ölébõl, felvesz és felvisz a szobába, ahol elfektet és fölém hajolva megcsókol. Majd leveszi mindkettõnk ruháját és bebújik az ágyba, ahová húz magával. Kényelmesen hozzábújok és minden egyébbrõl megfeledkezve élvezem, ahogy simogatja a testem, ahol éri. Hintek egy gyengéd csókot mellkasára és szorosan hozzábújva ragad el magával az álom.

 Kint még mindig tombol a vihar és még egy jó pár napig szép idõre nem is lehet számítani.

-         Igen már jobb, cicám. A te puszid olyan mennyei, hogy rögtön elfelejtem a fájdalmat miatta – mosolyodik el csábosan és kapok egy csókot, amit viszonzok és hozzábújok, ahogy átölel.

-         A tiéd is ilyen ám – mosolygok rá és felnyávogva harapok bele nyakába és egy szép foltot hagyok rajta. Felnyög és szorosabban ölel magához. Imádom.

-         Én drága egyetlen cicám... Imádlak te vagy mindenem. Magányos voltál, amíg nem voltál nekem. Nem akarok újra magányos lenni, veled szeretnék lennni örökre. Te voltál az egyedüli, aki érzelmileg így közel került hozzám. Örökké imádlak csak téged, senki mást. Csak tiéd a szívem – most meghatódtam. Ilyen szépet még nem mondott, el is pirulok kicsit. Mosolyától olvadozni kezdek. Jajj, Kazuya, elvetted az eszem... Szerelmes pillantással néz egész végig, amitõl csak pirulni tudok.

-         Tiéd az én szívem is, nyugi – mondom mosolyogva és megcsókolom lágyan csábító ajkait, miközben õ az arcom kezdi simogatni, amitõl jólesõen megborzongok. Mindennél jobban szeretem ezeket az ajkakat, ezt a testet, az ellenállhatatlan tekintetét és mindenét. – Imádlak, egyetlenem – mosolygok rá és az õ arcán hatalmas mosoly terül szét. Megfogja a kezem és a mellkasára helyezi, ahol érzem, hogy szíve gyors ütemben vágtázik odabenn. Ez mérhetetlen boldogsággal tölt el. – Még mindig nem tudtad megszokni azt, hogy ha azt mondom, hogy imádlak? – nézek szemébe boldog mosollyal.

-         Hihetetlenül jó érzés és örökké így fogok reagálni rá – visszamosolyog.

 Mellkasától fogva tolom hátra a székhez, majd gyengéd erõszakkal leültetem és az ölébe telepszek át. Belenézek gyönyörû szemeibe, õ meg az én tekintetemet fürkészi. Már ettõl borzongás fut végig rajtam. Apró csókokat lehel ajkaimra, majd mikor már nagyon kívánom ajkait, hevesen és mégis gyengéden csókolom meg, amit õ szenvedélyesen viszonoz. A csók közben keze mellkasomon és hasamon simít végig többször, majd miután elválltak ajkaink, csókjaival végigjárja nyakam, mitõl jólesõ érzés fut végig testemen. Tudja, hogy a nyakam a legérzékenyebb, így még meg is szívja, amitõl megremegek. Imádom, ha magamon tudhatom a jelét. Mintha csak hozzá tartoznék, ami így is van. Csak az én egyetlenemé vagyok, örökre.

 Lassan nekiállunk a reggelinek is és miután megettük, Kazu elmosologat és elteszi az edényeket a helyére, amíg én kicserélem az asztalon a terítõt.

 Kis idõ múlva, két kart érzek meg a derekamra csúszni és Kazuya illatát az orromba kúszni. Gyengén bújok ölelésébe.

-         Köszönöm szépen a reggelit, cicám. A desszertet késõbb kérjem? – felnevetek, ahogy meghallom hangjában a viccelõdést. Megfogom a kezét és lágyan simogatom.

-         Majd meglátjuk, egyetlenem – mosolygok rá és szembepördülök vele, majd arcára lehelek finom csókokat.

-         Hm... Értettem, cicám – mosolyodik õ is el és behunyt szemmel adja át magát az érzésnek.

 Elszakad tõlem és a kanapéra helyezkedik, majd kinyújtja felém kezeit mosolyogva. Odasétálok és végigsimítok meztelen felsõtestén, a mellkasán, az oldalán, a kidolgozott hasfalán és alhasán. Felsóhajt, én meg rádõlök és homlokoncsókolom. Olyan szorosan ölel magához, mintha én jelentenék neki a világon a legtöbbet. Talán így is van. Hisz nekem õ jelenti az életem. Nélküle nem is tudom, mit csinálnék a világban. Akkor is képes vagyok kétségbeesni, ha véletlenül megvágja, vagy megkarcolja magát.

 Fülére adok csókokat, majd nyakára és már hallom is férfias nyögéseit. Imádom ezt hallani és imádom azt is, hogy ezeket a hangokat én csalogatom ki belõle. Szenvedélyes csókba von, amit viszonzok és innentõl nincs megállás. Hol gyengéden, hol szenvedélyesen és hevesen szeretjük egymást és az élvezés édes gyönyört nyújt mindkettõnknek.

 Miután már csillapodott légzésünk, lejebb csusszanva nyalom le róla élvezetem, tudom, hogy imádja ezt látni. Most is elõcsalok belõle egy nyögést. Mellé fekszem és mikor felém fordul, odabújok hozzá. Érzem, ahogy a kanapé takaróját ránkteríti és ismét szoros ölelésben részesít, közben nyakamba fúrja az arcát, lehellete lágyan cirogat, amitõl kissé megremegek.

-         Ez hihetetlen volt. Elképesztõen csinálod, cicám. – Köszönöm. Tudom én, hogy csodálatos vagyok, de csak a te kedvedért, egyetlenem.

-         Te is nagyon jól csinálod, egyetlenem – mosolygok rá és szabad kezemmel átkarolom, szorosan bújok hozzá, míg a másikkal arcát cirogatom, amit lehunyt szemmel tûr.

 Odahajolok hozzá egy gyengéd csókra, miközben kezemet lecsúsztatom mellkasára és gyengéden simogatom.

-         Megyünk ma valahová? – kérdi, miközben kényelmesebben elfészkelõdik mellettem és magára húzva öleli át derekam.

-         Hmm..., elmehetnénk sétálni, vagy moziba, vagy a klubba. – sorolom fel neki, édesen elmosolyodva, gondolkozó képet vágva.

-         Oké, akkor menjünk a parkba, aztán moziba, majd bekapni valamit.

-         Rendben – mondom és ajkaira hintek lágy csókot, majd feltápászkodom és alhasára ülök. – Bírsz még egy menetet, egyetlenem? Mert nekem már attól feláll, hogy meztelenül fekszel elõttem – suttogom fülébe, mire felmordul és magához szorít.

 Kezeim végigsiklanak felsõtestén, majd csípõjénél áll meg az egyik, míg a másikkal alhasát cirogatom.

-         Cicám, ha nem vetted észre, nekem most is áll - suttogja ugyanúgy a fülembe és végignyal rajta, majd a nyakamat támadja, mire megremegek. Behunyt szemmel kellemesen felsóhajtok.

-         Hn..., dihrekt csinálod? – kérdem felnyögve, ahogy nyakamat szívja ismét. Testén lejebb fészkelõdök és férfiasságomat az övének nyomom. Mindketten felnyögünk az érzésre. Mellkasát kezdem gyengéden csókolgatni és szivogatni, közben kitérek mellbimbóira és fogaim között gyengéden kezdem morzsolni.

-         Igen... ahh... imádom a nyakad. Imádlak... – nyögi és hajamba fúrja ujjait és gyengéden cirogatja tarkómat. Már ettõl az érzéstõl is kiráz a hideg.

 Felkuncogok.

-         Én is imádlak, egyetlenem – suttogom hasfalának és végignyalva rajta jutok el alhasa érzékeny részéig. Miközben ajkaimmal lágyan kényeztetem, belsõ combját és csípõjét simogatom a körmömmel.

 Egyre gyorsabban kezdem szopni, miközben élvezettel hallgatom nyögéseit és sóhajait. Mikor érzem, hogy mindjárt elmegy, mosolyogva hajolok fel hozzá és csókolom meg szenvedélyesen. Már én is eléggé fel vagyok izgulva és elég nedves is vagyok lent, hogy „könnyedén” csúsztassam magamba. Hiába, így is szûk vagyok, csak most érezheti igazán, hogy mennyire. Mindketten hangosan nyögünk fel. Mindennel felér ez az érzés, teljesen kitölt és forrón lüktet, mégha úgy érzem, hogy azonnal ketté szakadok is, nem tudom elmondani, ezt érezni kell.

-         Ha.. ha most megmozdulsz... azonnal elsülök... – mondja és látom az arcán az élvezetet. Szenvedélyesen csókolom meg.

-         Tartsd még egy kicsit vissza – suttogom ajkaira és lassan mozdulok meg. Egyszerre nyögünk és sóhajtozunk, ahogy a vágy és az élvezet érzése átjárja testünket.  Ahogy a vágy és a kéj nõ, a tempónk is gyorsul és kis idõ múlva elélvezünk. Ráborulok mellkasára és hangosan pihegek.

 Még jó pár percig csak lihegésünk az egyedüli, ami megtöri a nappali csöndjét.

 Egy fél óra múlva minketten a fürdõben simogatjuk egymást és lágyan fürdessük a másikat. Majd felöltözünk, hogy elinduljunk sétáni. Még rengeteg, vagyik 3 óra van a film kezdéséig, amit megnézhetünk majd a moziban.

 Magamra kapok egy szûk fekete nacit és hozzá egy fekete-fehér csíkos hosszabb pólót, ami szintén ráfeszül testemre. Hajamat pedig valahogy coffba erõltetem, mert mostanában nagyon csikis a nyakam tõle.

 Miután õ is kijött a fürdõbõl eléállok.

 - Na milyen? – kérdem és átkarolom a nyakát.

 Egy újabb szép gyõzelem az én egyetlenemtõl. Én elõre tudtam, hogy gyõzni fog. Sohasem képes veszíteni. Na jó, párszor már szinte sikerült neki,de a végén jól sült el. És persze ellenem sem képes gyõzni. Öhm, azt hiszem elkanyarodtam kicsit. Na ott tartottam, hogy az én Kazum megint gyõzött és most idejön hozzám. Szegénykémnek már biztos fáj a keze. Majd én ápolgatom!

 Émelyítõ a csókja, szenvedélyes és mégis gyengéd. Jó erõsen hozzábújok közben. Aztán õ egy kicsit marad, míg mi kimegyünk az autóhoz. Hogy én hogy utálom azt a jármûvet, azóta! Majd mikor Kazu is csatlakozik hozzánk, gratulálunk neki, amit õ kedvesen köszön meg, majd idejön és csókolva karol át. Én meg karjai közé bújok.

-         Ügyes voltál, de nagyon aggódtam – mondom komolyan, majd ahogy egyre jobban bújok hozzá és megérzem illatát, elmosolyodom.

-         Nem lesz baj, mondtam, meg ígértem, hogy óvatos leszek – Jaj, tudom, hogy megígérte, csak én vagyok túl aggódalmas, de kérem, most volt csak pár hete egy autóbaleset, ahol õ elég csúnyán eltörte a csuklóját.Most miért ne aggódnék?! Nélküle levegõt sem tudok venni!

-         Imádlak, egyetlenem – mondom neki, elmerülve szeme kékségében.

-         Én is téged, cicám – tekint rám mosolyogva. Imádom, mondtam már? Nem baj, majd mondogatom még! Tudom én, hogy elviselhetetlen vagyok.

-         Na elég az enyelgésbõl, szálljatok be! – szól ránk apa. Hogy én, hogy szeretem ilyenkor! Na jó, csak viccelek, nagyon szeretem aput. Hm,hm...támadt egy ötletem, ami jobb ennél a masinánál.

-         Menjünk gyalog, vagy fáradt vagy? – Bújok Kazuhoz.

-         Oké – bólint, de látom rajta, hogy elfáradt. Egykis idejig csak szépen nézek rá, majd beülök a kocsiba.

-         Na nem jössz? – nézek rá vigyorogva. Tudom én, hogy furcsa vagyok, meg hogy nem szeretem ezt a négy kerekes izét!

-         De – majd õ is beszáll. Mivel van hely a hátsó ülésen, szépen hozzábújok és majdnem dorombolok is, mikor nyakamat kezdi puszilgatni. Mocorgok kicsit, egészen addig, amíg mindketten kényelmesen nem tudunk elfeküdni. Hosszú az út hazáig, és én még gyalok akartam menni. Szólok Kazunak majd, hogy ilyenkor vágjon fejbe.

 Addig simgatjuk, puszilgatjuk egymást, amíg én sikeresen elaluszok.Bár, azt hiszem, hogy õ is elszundított, mert már nem érzem csókjait a homlokomon.

 *-*

 Arra ébredek, hogy fázok, meg melegem is van. Hirtelen, félálomban, nem tudom eldönteni, de érzem, ahogy átölel, így csak közelebb bújok hozzá és a nyakába fúrom az arcom. Pár perc és ismét alszom.

 Reggel, mivel nekem nincs nagy kedvem felkelni és az arcomat simogató személynek, persze az a szándéka, inkább a fejemre húzom a párnám. Csakhogy nem olyan könnyû dolgom van vele. Mikor puszijaival eléri nyakamat, már rég nem vagyok álmos és csak jólesõen megborzongok.

 Volt egy pillanat, ahol azt mondtam: „Na jó, akkor most felkelek!” De sajnos ez addig tartott, amíg a másik oldalra fordulva egyenesen Kazu karjai közé pördültem. Onnan meg végképp nem akarok szabadulni. Csak közelebb és közelebb bújok hozzá.

-         Jó reggelt – szólt lágyan. Kicsit kételkedek abban, hogy még reggel lenne.

-         Neked is, bajnokom – motyogom nyakába és adok egy puszit is. Majd mivel még pár dolog nagyon homályos, rákérdezek, hogy hogy kerültem az ágyba és miért kell ilyen korán felkelni.

-         Felhoztalak. De egyáltalán nincs korán, mert éhes vagyok. – mondja angyalian és hozzámsimul.

-         Meg gonosz – durcizva motyogok nyakába, de kb. 20 perc múlva kibújok karjaiból és nyújtózok egyet. – Menjünk enni – gondolom meg én is a dolgok kicsit késõre, mire egyetlenem nevet.

-         Jó, akkor öltözz! – adja ki a parancsát. Durcis mosollyal dörgölõzök oda mellkasához és felhajolva adok neki egy csókot. Belemosolyodom, mikor érzem, ahogy szenvedélyesen viszonozza és átkarol. Hozzábújok és beletúrok hajába, ahogy õ is az enyémbe. Mielõtt nagyon belemerülnénk, megszakítja a csókot és letessékel magáról, hogy tudjak felöltözni.

-         Montam én, gonosz vagy. – Felveszem a melgítõ nadrágom és már ott sem vagyok.

 Lemegyek, összeütök valamit, aminek a receptje ott az asztalon és kíváncsi vagyok rá, milyen az íze. Közben egyetlenem is odaballag mellém és megöleli a derekam.

-         Kóstold meg! – mondom és a szájába dugom a kanalat.

-         Ez forró – néz rám „szenvedve”, mire kicsit bûntudatom lesz és adok egy puszit az arcára, hogy ne haragudjon. Majd adok egyet ajkaira is.

-         Már jobb? -  kérdem, miközben ajkait puszilgatom. 

-         Köszönöm, nagyon finom volt és ezt a fajta evést be kéne vezetnünk többször. – A kis telhetetlenem. Ezen fel is nevetek.

-         Talán... Nem tudom – odahajolok és megcsókolom gyengén. Kezei még mindig becézgetik bõröm.

Ahogy mellkasomra kalandozik belenyögök csókunkba. Szenvedélyes csókjától érzem bizsergés fut végig rajtam. Szemebe néz, amibe egybõl elveszek. Kinyújtja a nyelvét. A szemtelenje. Leharapom, figyeld csak meg! El is kapom és nem is eresztem. Átváltok csókba és tenyerem arcára simítom, majd mellkasára térek át. Magamban elégedetten elmosolyodom, ahogy megérzem heves szívverését. Forrón csókolom és eldöntöm magunkat az ágyon. Alhasára ülök és egybõl megérzem izgalmát, halkan felnyögök, hiszen én is kezdek beindulni. Ismét rámarnék ajkaira, de megszólal:

-         Hm... a kis ragadozó – Na most letöröljük a vigyort a képérõl, csak tudnám hogyan!? Lágyan csókol, amitõl megenyhülök és viszonzom. Elvigyorodom, ahogy eszembe jut, hogy õ milyen ragadozó szokott lenni. A testem is belebizsereg.

-         Mint te a zuhanyzóban szoktál lenni.

-         Jól van na. – Nekem is jól van így. Imádom ezt az biztos.

zene

Hipp-hopp eltüntetem a ruháinkat és ismét rámászok. Mellaksát kezdem el csókolgatni. Nyögéseitõl megbizsergek és kellemes érzés tölt el, majd mikor hasánál vigyázva puszilgatom, érzem ahogy megremeg. Felkapom a fejem és egybõl szemébe nézek. Istenem, nem akartam bántani, sem fájdalmat okozni neki.

Magához húz és csókjában elveszek. Visszatérek testéhez és egybõl belsõ combját kezdem el puszilgatni, õ meg hangosan nyögdécsel. Imádom ezt. Felmászok és ölébe ülök, érzem, ahogy vágya fenekemnek szorul, hangos nyögés szakad fel belõlem. Szemébe nézve elvigyorodok és addig fészkelõdök, amíg belém nem hatol. Kicsit fáj, de amint egésszen bennem van odahajolok és szenvedélyesen tépem ajkait. Kezével ismét bebarangolja testemet és rátalál merevedésemre. Kényeztetése tempójával elkezdek mozogni rajta. Ahogy mozgunk egyre jobban kitõlt. Kéjes és hangos nyögéseink töltik be a szobát, majd szenvedélyesen mar ajkamra. Csókja megbizserget és lassítok mozgásoman, így lágy ringatózással csókoljuk egymászt. Kezünk mindenhol ott van, érezzük egymást és ki akarunk élvezni minden percet.

-         Imádlak – nyögdécselem ajkára.

-         Én is téged, kicsim. – Melegség önti el testem és most ézrzem, milyen boldog vagyok. Csókom is gyengéd és tele van érzelmekkel.

Nyakához hajolok és ott kezdem el puszilgatni, néhány csókot adok gyengepontjára és ott érintem ajkaimmal. Érzem, ahogy testetünk megfeszül és egy hangos nyögéssel érjük el a gyönyört. Odahajolok egy csókra és lecsúszok egészen hasáig. Egy kelletlen sóhaj hagyja el szám, mikor már merevedése nem lüktet bennem. A kendõért mentem volna, de egy másik ötlet hatására, lassan én kezdem nyelvemmel megtisztítani hasán lévõ élvezetem. Kellemesen bizsergetõ, ahogy férfias hangon nyögdécsel. Megérzem izgalmát mellkasomnak feszülni, halkan felnyögök. Hát ennyire beindított? Szemébe nézve ártatlanul emosolyodom és kezembe veszem vágyát. Lassan kezdem el húzogatni rajta a bõrt, mire sóhajtozni kezd, majd számmal is kényeztetni kezdem. Arcomat simogatja, miközben egymás szemébe nézünk.Hangos nyögéssel élvez számba, gondolkozdás nélkül lenyelem és még kényeztetem kicsit farkát. Felhúz magához és rácuppan merevedésemre, majd szépen leápol.

 Fejét mellkasomra hajtja és pihegve érzem, ahogy mellkasomat puszilgatja és simoatja az arcom. Ahogy végignyal mellkasomon, behunyt szemmel egy sóhaj hagyja el ajkamat.

-         Ez annyira hiányzott – mondja mosolyogva.

-         Tudom, édes, eléggé kitapasztaltalak már – vigyorgok rá szemtelenül.

-         Az igaz –nevet és én is elnevetem magam.

 Mostmár normális légvétellel ölelem magamhoz és addig fészkelõdik, amíg nyakamhoz nem bújik.

-         Szeretlek, cicám – csókol fülembe, amitõl bizsergés fut végig rajtam.

-         Én imádlak – mosolygom, majd a fürdõ felé vesszük az irányt.

 Másnap reggel mikor felkeltem, Kazu már nem volt mellettem. Egy nagy nyújtózás után a konyhába mentem, ahol rátaláltam.

-         Jó reggelt, egyetlenem – ölelem át hátulról derekát és arcom nyakába fúrom.

-         Jó reggelt, cicám – pördül felém mosolyogva és egy futó csókot hint ajkaimra.

-         Mi jót csinálsz? – nézek át vállán.

-         Reggelit – mondja felhúzott szemöldökkel és elnevetem magam rajta.

-         Oké, mert éhes vagyok és még téged eszlek meg. – vigyorgok rá ártatlanul és megcsikizem kicsit. Felnevet, én meg egy kis csókkal fejezem be kínozását.

-         Nem rossz ötlet, cicám – csípbele fenekembe, amitõl most kissé megugrok. Elvigyorodom és nyakába harapok.

-         Nyááúúúú, te leszel a kaja – mondom és nyakát átölelve húzom magammal. 

-         Jó reggelt – köszön apu, ahogy meglát minket.

-         ’reggelt – köszönünk mindketten. Apa lássa, hogy készülök valamire és megfogja a vállam.

-         Gyertek enni – mondja és húz magával. Mivel Kazura csimpászkodom, õ is húzódik velünk.

-         De én most Kazut akarom megenni – vigyorgok apura és elpördülök tõle, egyenesen egyetlenem nyakára, ahol jól megszívom neki. Lesz egy szép kis foltja.

-         Az elér, most valami normális ételt egyél – mondja és megáll.

-         Normális vagyok én, cicám? – néz rám Kazu felvont szemöldökkel. Elnevetem magam.

-         Igen, az vagy, egyetlenem. Én meg eszek ételt, utána Kazut – futok be a konyhába és egy gyors puszit adok anyának, majd, mint az ovodás, várom az ennivalót.

Mikor elém teszi a kaját elhúzom a szám, hogy rá jövök mi az. Tudom, hogy Kazuya sincs túlságosan ezért oda.

-         Nekem jobb ötletem volt – sóhajtom a tányéromnak, amire meghallom a nevetését. Nem a tányéromnak, Kazunak.

 Felállok és szó nélük elveszem elõle is a kaját.

-         Elõre meg akarsz enni, aztán hagysz éhenhalni – néz rám édesen.

-         Megzabállak, de rögtön csinálok valami finomat magunknak. – Adok neki egy futó csókot és anyura vetek egy ’bocsánat’ pillantást.

Ahogy megreggeliztünk elpakolom az asztalt. Hangtalanul állok mögé és nekilátok a desszertnek. Fülébe harapok, mire õ megfordul és egyszenvedélyes csókkal nyom a falhoz. Mondtam én, hogy finomabb.