A néma csend nem sokáig vesz körbe. Ahogy visszanyerem tudatomat, meg hallom a körülöttem lévõk hangját. Szemeimet kinyitom és körbenézek. Az elsõ amit megpillantok az a fehér függöny. Az osztály fõnököm aggódó arca megrémiszt, de megtudom, hogy miért is lettem rosszul. Tény, mostanában nem eszek annyit, mint szoktam. Dorgálással jutalmaz és kimegy. A bátyám jön be, egy puszit nyom arcomra.

• Te kis butus. - suttogja közel hajolva fülemhez. Felé fordulok és szemeibe nézek. - Megkértek, hogy vigyázzak rád, hogy eleget egyél és igyál. - arcomat simogatja. Kezébe simítom pofimat.

• Bocsánat! - kissé bûntudatom van, de végül is nem tettem semmi rosszat. Mosollyal reagál, ami megnyugtat.

• Semmi baj, de még bírd ki ezt a két napot, utána már otthon leszünk. - ahogy betakar úgy érzem, hogy elnyom az álmosság.

~*~

Végre eljött az utolsó nap. Kissé fáj a fejem, de nem fordítok ennek nagy hangsúlyt. Még a tegnapi napon bepakoltam, ebben barátnõm segített. Persze én is neki. Shuichi elég sokszor ölelt magához. Nem zavart a dolog, de semmi vonzalmat nem érzek iránta. Bátyámat mégis elzavartam az õ kedvéért. Most itt ülünk egymás mellett, a kezemet fogja és úgy néz ki nem akarja elengedni. Tomoya egy pillanatra néz be, és azonnal magunkra hagy. Felállok az ágyról, Shuichi keze így végre elszakad az enyémtõl. Táskámat a vállamra veszem és megyek is ki. Ahogy megpillantom bátyámat arcomra mosoly húzódik. Odalépve hozzá táskámat elvéve az övéhez teszi. Hozzábújok, néhány puszi után táskáinkat a buszon helyezi el. Mindenki felszáll, én bátyám mellé ülök leghátulra az ablak mellé. Az ablakon kinézve hallom, hogy a neveket olvassák fel és közlik körülbelül 3 óra és otthon leszünk. A fejfájásom kicsit erõsödött. Bátyám vállának döntöm fejemet. A fagyi szó nem vonzó most, de meg fogunk állni ennek kedvéért. Bár otthon tudnám magam.

• Jól vagy? - Tomoya kérdésére megrázom a fejem. Szájával ellenõrzi homlokom forróságát. Valahonnan elõkap egy gyógyszert, amit vízzel itat meg. Táskámból elõveszi plédemet, és ezzel takar be. Hirtelen ötlettõl vezérelve, ölébe bújok. Közelebb csúszik az ablakhoz és megölel. Egyik kezét a plédem alatt érzem, lábamat simogatja ezzel felébresztve vágyaimat. Fejemmel nyakához simulok és néhány puszit hintek oda. Kezét is megsimítom párszor. Combjaim belsõ részét cirógatja, de én többet akarok.

• Egy kicsit feljebb. - mohón suttogok fülébe. Kérésemet teljesíti, érzem, hogy közel van a keze érzékeny pontomhoz.

• Hinako... - kezét megmarkolva teszem ágyékomra jelezve, hogy ne húzza az idõt. Lábaimat kisebb terpeszbe helyezem.

• Kérlek. - a buszon nem vagyunk sokan, így nem mondhat nemet kérésemnek.

Egy mély sóhajtás után simogatni kezd. Hol erõsebben, hol gyengédebben. Halk sóhajtásaimmal jutalmazom tettét. Nadrágomat félretolva bugyimon keresztül kényeztet, végül azt is eltávolítja az útból és ujját forróságomra helyezi. Simogatásától megremegek és csípõmet mozgatom párszor. Kincsemen köröz kezével, nyakát párszor megnyalom. Egy ujját belém vezeti, emiatt felnyögök. Erre kihúzza, nadrágomat segít letolni, terpeszbe helyezem lábaim és ismét simogatni kezd. Kezemet nemi szervére helyezem és én is kényeztetésébe kezdek.

• Inkább csak én. - suttogja, kérését teljesítve abbahagyom. Kezére helyezem a sajátomat. Ujját ismét belém vezeti, tempója gyors. Úgy remegek karjaiban, mint a kocsonya, de nagyon élvezem, hogy még ilyen helyen is kényeztet. Ujját gyorsabban mozgatja, közben nyögdécselek. Egy ujjához társít még egyet. Egész testemben reszketek, hirtelen markolok lábába és élvezek el. Kihúzza ujjait és gyengéden simogat. - Szeretlek.

Egy puszit nyomok arcára. Zsebkendõt ad kezembe, amivel megtörlöm magam. Nadrágomat vissza veszem és szorosan bátyám ölébe bújok. Szívverésétõl megnyugszom. A busz megáll, amin meglepõdöm. Kiszállok Tomoya ölelésébõl és mindketten leszállunk a buszról. Sokan fagyiznak, de én nem eszem. Most nem igazán kívánom. A buszra vissza szállva a sofõr beindítja a motort. Van, aki még mindig a fagyiját nyalogatja. Ezzel nem foglalkozva az ablakon nézek kifelé.

~*~

Gyalog sétálunk haza, útközben bátyám kezét fogom. Nem zavarja, sõt néha enyhén megszorítja. Mikor ránézek nem fordul felém, de látom rajta, hogy mosolyog. Ettõl nekem is jobb a kedvem. Házunk elõtt elengedem és az ajtót kinyitva anya ölelõ karjaival találom szemben magam. Engem eleresztve Tomoya-t öleli magához. Apa csak egy üdvözlõ mosollyal reagál. Felsietek szobámba és kipakolok mindent. Egy törölközõt fogok kezemben és a fürdõbe megyek. Az ajtót kinyitva hallom, hogy a zuhanyzó foglalt. Ajkamba harapok, de nem lépek be hozzá. Az ajtónak támaszkodok és várom, hogy kijöjjön.

• Hinako? - kérdõn néz rám, amint kilép. Törülközõjét dereka köré tekeri. Testén végig nézve elönt a vágy, de nem akarom megbántani ismét.

• Csak fürödni jöttem, szóval menj ki! - parancsolom neki és háta mögé lépve az ajtónak tolom, de a szõnyegben kissé megbotlom. A törülközõjébe kapaszkodom, de a földön kötök ki. Kezemben a fehér anyaggal állok fel. Bátyámra nézek és azonnal elpirulok. Visszaadom neki azt, ismét a derekára köti és szó nélkül hagy magamra a fürdõben.

Egy mély sóhajtás után levetkõzöm és beállok a zuhany alá. Lemosom minden eddigi gondomat. Kilépve a zuhanyzóból magamra csavarom törölközõmet és a szobámba sietek. Az ajtót bezárom és magamra veszem pizsamámat. Az ágyamba fekszem. Az álom hamar elragad.

Egy simogató kéz ébreszt fel. A kéz tulajdonosára nézek. Anya az. Mosolyog és mivel nehezen kelek fel, lágy hangján ébresztget. Felülök és egy puszit adok arcára. Kikecmergek ágyamból. Magamra kapom ruháimat és a konyhába megyek anyuval. A reggelimet gyorsan fogyasztom el. Közben bátyám is lejön, de nem szentelek neki nagy figyelmet. Megköszönöm az ételt és táskámat magamhoz véve sietek az iskolába. Útközben barátnõm csatlakozik hozzám. Sokat nevetünk, a képeket is megmutatja, amiket csinált a néhány nap alatt. Az iskolába érve meg sem álltunk a teremig. Nem mentem be, ugyanis bátyám állít meg.

• Ma reggel olyan furcsa vagy. Remélem nem a tegnapi nap miatt. - meglepetten nézek rá. A tegnapi incidens még most is zavarba hoz. Pedig már voltam együtt vele.

• Nem dehogy. Csak... nem akarom, hogy bûntudatod legyen... megint. - a terembe nézek, majd vissza Tomoya-ra. Egy puszival köszönök el tõle és igyekszem a helyemre.

~*~

A délután hamar jön el. Nem haza megyek, hanem a könyvtárba, hogy tanulhassak. Táskámat az egyik pad mellé helyezem. Néhány könyvet leveszek a polcról és leülök. Füzemet kinyitva elkezdek tanulni. A matek így nem is nehéz és nem kell könyörögni segítségért. Rajtam kívül nincs itt senki. Legalábbis nem figyelek mások jelenlétére. Most amúgy is fontosabb, hogy megcsináljam a leckémet. Arról nem is beszélve, hogy holnap dolgozat. Hamar megoldom az összes feladatot. A könyveket becsukom és kicsit körbenézek. Egyedül vagyok. Egy sóhajtás hagyja el ajkaimat. Az ajtó nyílására arra fordítom fejem. Egy ismerõs szempárral szemezek. Miért van õ itt? Leül velem szemben és megfogja egyik kezem.

• Nem hittem volna, hogy itt talállak, de örülök ennek. - hirtelen áll fel és lép elém. Leguggol és arcomat simogatja. Akaratlanul pirulok el.

• Mit akarsz? - kérdezem durván, de csak mosolyt húz szájára. Kezeit combomra helyezi.

• Ne félj csillagom, csupán egy szívességet akarok tõled. - ajkaival közelít, de elfordítom arcomat, így egy puszit kapok. Eltávolodik és kiegyenesedik. Kezemet megragadva húz maga után. A leghátsó polcokhoz vezet, ott a falhoz nyom, így nem tudok szabadulni.

• Tudom, hogy te vagy a bátyám egyik barátja, Sagara Souji. - nevezem meg. - De nem értem, hogy miért vagy állandóan a sarkamban. - kuncogása kissé megtöri a csendet. Egyenesen szemeimbe néz.

• Mint mondtam, egy szívességet akarok tõled. Legyél a barátnõm, cserébe nem árulom el senkinek, hogy titkos viszonyt folytatsz a bátyáddal.

Szavaitól tágra nyílnak szemeim. Ezek szerint tudja, hogy Tomoya és én érzünk egymást iránt valamit? De... az nem lehet... Elkerülöm pillantását, de államat megfogva emeli fel fejemet. Ravasz mosoly virít arcán, szõke haja kissé szemeibe lógnak. Ha nem lennénk ebben a szituációban, biztosan azt mondanám, hogy jóképû. De most gyûlöletet érzek iránta. Mégsem mondhatok nemet. Tomoya miatt nem. Biztosan bele betegedne, ha ezzel gúnyolnák. Ráadásul anyuék...

• Na, mit mondasz? Én, vagy a bátyád szenvedése? - könnyes szemekkel nézek rá. Arcomon lefolynak és kissé melegítenek.

• Rendben... leszek a barátnõd... - ajkaimhoz tapasztja sajátjait, de nem viszonzom. Elválik tõlem és halkan nevetve lép ki a könyvtárból. Összerogyva engedem ki minden könnyemet.

Lassan nyugszom meg, szemeimet megtörölve lépek ki a könyvtárból és hagyom el az iskolát. Lassú léptekkel megyek haza. Egész idõ alatt csak a köves utat figyelem. Kedvem lenne sírni, de nem megy. Nem is baj, nem tudnék mit kitalálni a sírás miatt. Hazudni meg nem akarok, sosem szoktam. Az ajtón belépve bátyámmal ütközöm össze. Az ingébe markolok, de hamar elengedem. Mosolyt erõltetek arcomra és köszönök az itthoniaknak. Szobámba érve ágyamba fekszem és a párnámba temetem arcom. Utálom Sagara-t, de Tomoya érdekében el kell viselnem ezt. Talán nem akar hosszú ideig kínozni. Remélem... Kopogás hallatára felnézek az ajtómra, ami lassan nyílik ki. Õ lép be rajta. Ágyamra ül és hátamat simogatja. Nem sokáig hagyom neki, felülök és a padlót nézem.

• Ugye nincs semmi baj? - kérdezi lágy hangon. Csak megrázom fejemet és hozzá bújok. Nem akarok semmit, ami neki ártana. De mit tehetnék most?

• Maradjunk így egy kicsit! - kérem tõle és ölébe helyezkedem. Fejemet vállára hajtom. Nincs kedvem mosolyogni, csupán élvezni akarom, amíg lehetséges.

• Ugye tényleg nem történt semmi? - hangjában aggódást veszek észre. Mosolyra húzom számat és ránézek.

• Ne aggódj, csak fáradt vagyok! - most elõször hazudok annak, akit szeretek. Utálom magam. De, amíg lehet eltitkolom, hogy a barátja megfenyegetett. Viszont arra rá kell jönnöm, hogy hogyan jött rá arra, hogy mi van köztem és Tomoya között.

Ölelkezésünket anya kopogása szakítja meg. Mielõtt benézne bátyám mellé ülök és mindketten anyura nézünk. Vidáman lép be szobámba és közli egy helyes fiú vár rám. Szemeim elkerekednek, hiszen tudom, hogy ki az. Bólintok egyet és a házunk elõtt veszem észre. Kilépek az ajtón és közelebb lépek hozzá. Magához húz és úgy tesz, mint aki szeretne. Egy csókot erõszakol ki belõlem, amit képtelen vagyok viszonozni. Egy pillanatra goromba tekintettel méreget, majd arcán vidámság terül el.

• Ugye nem felejtetted el, hogy mi a kötelességed? - megrázom a fejem. - Helyes! Apropó, a bátyád épp minket figyel. - fejemet felkapom, de nem nézek az ablak felé. - Csókolj meg!

• Ha nem teszem, akkor mi lesz? - próbálok szembeszállni vele.

• Az egész iskola megtudja, hogy mi van köztetek! - mindezt egy ártatlan mosoly keretében közli velem. Undorodva érintem meg ajkait sajátommal. Nyelvével utat tör számba, ettõl megremegek. Szemeimet erõsen hunyom be. Szorosan magához ölel. Hirtelen válik gyengéddé, lassan nyitom ki szemeimet és az övével találkozom. Meglepõdve tekintek rá, csókja lágy, szinte már szenvedélyes. Kezével hajamat simogatja, de erõsen megmarkol és elhúz arcától. Kezét megfogva próbálom megállítani, de ekkor elenged. Könnyes szemekkel pillantok rá.

• Utállak! - mondom mérgesen, de nem foglalkozik velem. Köszönés nélkül távozik, de félúton vissza fordul.

• Holnap találkozunk! - kezemet ajkaimhoz teszem. Én ezt... nem akarom!

Visszatérve a házba a nappaliba megyek és a tévé elé ülök. Apáék is ott vannak, ahogy bátyám is. Fél szemmel nézek rá, olyan, mintha dühös lenne. Hát persze, hiszen látta, amit tettünk. Térdeimet felhúzom és fejemet azokon támasztom. Amit most tehetek az az, hogy elviselem Sagara minden tettét és nem ártok bátyámnak. De érintései nélkül ez nekem nehéz lesz.

Simogatnám tovább õt, de leszáll rólam. Az óvszert elrendezi, ami a kukában landol. Törülközõjét megfogva eltûnik a fürdõben. Lassan ülök fel és helyezkedem enyhe terpeszt felvéve. Bátyám ekkor lép ki, törülközõ fogja körbe derekát. Csodálkozva néz rám. Én vele ellentétben mosolygok, mély sóhajtás után leül mellém. Ahogy rám néz, arcom a piros színt veszi magára.

• Hinako... ugye tudod, hogy ezt nem lett volna szabad. - mindezt suttogva mondja, én pedig csak bólintok. Mégis erre mit mondjak? - Tudod, ezek után lelkiismeret furdalásom van, amiért a húgomat megfektettem. - feláll és öltözködni kezd.

• Tomoya ne legyen, mert... én akartam nagyon, vágytam rád. - felállva lépek hozzá.

• Kérlek öltözz fel, nem szeretném, ha így meglátna valaki. - ismét bólintással válaszolok. A földön lévõ ruháimat magamra veszem. - Viszont én ezt meg nem történté szeretném tenni, így kérlek, ne hozzuk fel többet a szex témát közöttünk, ha lehet.

Mélyen a szemembe néz, szavai elszomorítanak. Ezt biztos észreveszi, közelebb lépve hozzám átölel, én a nyakát karjaimmal átkarolva húzom magamhoz.

• Szeretlek bátyó. - lehelem fülébe. Szorosabban húz magához és hátamat simogatja. Ez igazán jól esik.

• Én is szeretlek.

• Miért van az, ha rád nézek, vagy rád gondolok, benedvesedem? - saját õszinteségembe belepirulok.

• Ez komoly? - csodálkozó pillantással mered rám.

• Igen. - hogy bizonyítsam neki, leveszem a nadrágomat és a bugyimat is letolom. Egyik kezét megragadom és ágyékomhoz nyomom.

• Hát... ezt magam sem tudom, hogy tudlak ennyire felhúzni, minden esetre jó érzés. - ajkaimat hirtelen tapasztom az övére és csípõmet enyhén megmozdítom. Kezének mozgása megõrjít és jól is esik, persze ehhez most nekem kell mozognom. Már feladnám, de megérzem egyik ujját magamban, akaratlanul nyögök bele csókunkba. Gyorsabban mozgatja csodás ujját, ebbe beleremegek. Egyik lábamat dereka köré kulcsolja. Fülébe adom ki vágytól fûtött hangomat, majd szinte felsikítok. Bátyám gyorsan kihúzza ujját, amit nyelvemmel, illetve számmal tisztítok meg.

• Imádom az ujjaidat. - erre egy mosollyal reagál.

• Elhiszem, de ezt a következõ napokban nem szabad, nem akarom ezt még egyszer megismételni! Így is bûntudatom van!

Szavai komolyságot tükröznek, fejemet lehajtom. Nem pont így képzeltem a dolgokat. Ledobott ruháimat felhúzom. Egy mély sóhajtás és bólintás után magára hagyom. A barakkomba megyek és leülök ágyamra. Csak magam elé nézek. Azt hittem, hogy ezért viszonozza a csókjaimat. Úgy látszik, hogy nagyot tévedtem. Ruháimat ledobva veszek fel tisztának mondható öltözéket. Az ebédlõbe igyekszem. Amint meglátom bátyámat, úgy döntök, hogy nem próbálkozom azzal, hogy mellé ülök. A háta mögötti asztalhoz ülök le. Persze nem eszem semmit, valahogy ez nem megy. Csak perceket töltök itt csendben, a szomorúságomba süllyedve. Lassan állok fel és szemeimet törlöm. Csak nem sírok? Amint kiérek az ebédlõbõl a falnak dõlök és kiengedem könnyeimet. Nehezen de elindulok, kissé szipogok még, így észreveszem, hogy a homokban fekszik. Késztetést érzek, hogy oda menjek hozzá. A hasán fekszik, épp hogy hozzá érek fel is egyenesedem és el megyek. Visszatérek szobámba, ahol ágyamra fekszem és hagyom, hogy az álom elragadjon.

~*~

Egy simogató kézre térek vissza a valóságba. Szemeim lassan nyílnak ki. Reménykedem abban, hogy bátyám az, de amint a kéz tulajdonosára nézek csalódnom kell. Õ nem Tomoya, hanem az egyik barátja. Felülök és rápillantok. Mit akar? Keze még mindig arcomat cirógatja. Nem tagadom, ez nagyon jól esik, mégis megfogom és felállva engedem el karját. Elindulok az ajtóhoz, hogy kimenjek, de ölelõ karjai állítanak meg. Lélegzetét a nyakamon érzem. Próbálnék szabadulni, de nem ereszt. Hirtelen fülembe harap, amitõl enyhén felnyögök, de rögtön eltakarom ajkaimat kezemmel. Halkan kuncog tettemre, majd végre elenged. Piruló arccal távozom, így észre sem veszem bátyámat, aki mellettem sétál el. A partig sétálok, ahol kiengedek egy mély sóhajtást. Enyhén megsimogatom fülemet. Hogy tehette ezt? És ez nekem miért tetszett? Leguggolok és csak nézem a vizet. Most jövök rá, hogy este van. A csillagos égre nézek. Olyan szép látványt nyújt. Még egyszer megsimogatom a fülemet és felegyenesedem. Ahogy megfordulok beleütközöm Sagara Souji-ba. Ahogy szemeimbe néz mosolyogni kezd, én pedig kipirult arccal válaszolok.

• Olyan aranyos vagy! - fejemet lehajtom. Jobb, ha nem is nézek a szemeibe. - Oh... Tomoya...

• Mit akarsz a húgomtól? - meglepetten nézek bátyám morcos arcára. Souji ezen csak továbbra is mosolyog. Olyan furcsa ez a fiú...

• Ne aggódj! Csak azt mondtam neki, hogy nagyon aranyos. - ismét rám néz és egy puszit nyom arcomra. Egy hajtincsemet csavarja ujjára, így játszik. Az arcom forró, ennyire belepirultam volna? - Talán ez baj lenne bátyus?

• K... kérlek engedj el! - szólok közbe. Souji eleget tesz a kérésemnek. Tomoya morgolódva elmegy mellettem. Utána mennék, de tudom, hogy nem akar engem látni. - Ha nem haragszol... én most megyek!

Köszönés nélkül hagyom ott, de mégis mit mondhatnék? Ennyire sosem éreztem magam zavarban. Viszont az nagyon rosszul esik, hogy Tomoya nem is foglalkozik velem. Tudom, hogy én vagyok a hibás, de olyan nagy bûn, ha kívánom és akarom õt? Nem gondolkodom ezen sokat. Hamar bekerülök kényelmes ágyamba és végre kialudhatom magam.

~*~

Az újabb reggel madárcsicsergésre térek észhez. Nem kelek fel, csupán az ablak felé fordulok és hallgatom a madarakat. Vajon mi járhatott tegnap a bátyám fejében? Bár tudnám az igazi érzéseit. Nem mond semmit, tanácstalannak érzem magam. Egy mély ásítás után azt veszem észre, hogy az ajtómon belép. Nem szól egy árva szót sem, csak lefekszik mellém és magához ölel. Kerek szemekkel nézek rá. De hisz... nem akar a közelemben lenni. Mi ez így hirtelen?

• Tomoya... - egyik ujját számra helyezi. Most sem válaszol. Valamiért kezd elegem lenni. Ellököm magamtól és kiszállok az ágyból.

• Miért rohansz el, hiszen nem velem akarsz lenni? - hangjából csak úgy üvölt a gúny. Kezemet ajkaimhoz emelem és tekintetem elfordítom tõle. Arcomat forróság önti el könnyek formájában. Miért ilyen kegyetlen? Ahogy sírok, szemeimet becsukom. Hirtelen egy erõs ölelésben találom magam. Megragadom ingének gallérját és úgy kapaszkodom beléjük, mintha attól félnék, hogy zuhanni fogok. - Ne haragudj!

Percekig állunk így, lassan nyugszom meg, de ölelése az ami igazán megnyugtat. Nem akarom elveszíteni, így úgy bújok hozzá, mint egy elõkerült kiscica az újralátott gazdájához. Erõsen tart karjaiban, csukott szemmel élvezem ezt a pillanatot. Ahogy felnézek rá, szomorú szempárral találkozom, ettõl én is hasonlóan érzem magam. Egy puszit nyomok arcára és fejemet vállára hajtom.

• Sajnálom, amit tettem. Talán túl erõszakos voltam, de mivel te voltál... nagyon boldog voltam! - ölelésén kicsit szorít. Halvány mosoly jelenik meg arcomon. - Tudom, hogy most nem akarsz tõlem semmit de egy dolgot kérlek tégy meg!

• Mire gondolsz? - ismét szemeibe nézek. Szívesen mondanám, hogy tegyen a magáévá, de gondolom pont ezt nem akarja hallani.

• Ne hagyj magamra! Kérlek... - olyan gyorsan tapad ajkaimra, hogy egy rövidke pillanatra nem is tudom hol vagyok. Mielõtt viszonoznám eltávolodik és ismét szorosan von magához.

• Szeretlek! - hatalmasat dobban a szívem. Kezeimmel a hátába kapaszkodom. Annyira hiányzott ez már.

• Én is szeretlek!

A következõ egy óra az ö társaságában telik. A parton sétálunk és élvezzük a nap lágy sugarait. Párszor bemerészkedem a vízbe és lefröcskölöm bátyámat. Mindketten nevetésben törünk ki. Még ha nem is úgy vagyunk együtt, akkor is boldog vagyok. Az egy óra gyorsan eltelik. Tomoya a barátjával van, így egyedül vagyok. Mivel korog a hasam, az ebédlõbe sietek. Nincs itt senki, így nyugodtan ehetek. Amint elveszem a számomra tökéletes ételeket, leülök az egyik asztalhoz és neki is látok. Hamar végzek a tányér tartalmával. Felállok és a partra megyek. Mezítláb vagyok, egy kis nyújtózás után futok a víz mellett. Amióta itt vagyunk, kevésbé foglalkozom a sporttal. Ez a futás pedig nagyon jól esik most. Egy pillanatra állok csak meg, hogy vegyek egy mély levegõt. Ezután leülök a homokba, egész közel a vízhez, így néha engem is súrol a kellemes hõmérsékletével. Kissé fáradtnak érzem magam, ezért elfekszem a homokba, csukott szemekkel. A hasam hirtelen görcsölni kezd, így képtelen vagyok felülni. Lassan felállok, közben hasamat fogom. Még nem jöhet meg... A vécére sietek, de mielõtt bemehetnék elsötétül minden.

• Figyelj, most jól rám, mert ez titok. – suttogja és közel húz magához. Vajon mit akar mondani?
            – Igen? – kérdezem halkan, közben ingének gombjait kiengedem és simogatom mellkasát
            – Holnap délelõttõl kezdve délutánig az Állatkertben leszünk, és mint megtudakoltam, nem fogunk egyhamar eljönni onnan, így lesznek ott olyan helyek, ahol sötétebbek lesznek a fények, így csók is lehet – közel hajolok hozzá, hogy megcsókolhassam, amire fenekembe markol. Szoknyámat feltolva érinti meg ismét – Viszont, holnap után mindenki kirándulni megy, mivel én arra hivatkozom, hogy gyengélkedem, és téged kértelek meg, hogy maradj itt velem, így lesz lehetõségünk kettesben maradni – széles mosoly jelenik meg arcomon, hiszen erre vágytam. Ismét megcsókolom de hirtelen jövõ nyögésem miatt elválok tõle, érzékeny pontomon simít végig.
            – Tökéletesen megszervezted! – suttogom akadozva. Ismét csodálatos ajkaira vetem magam. Lábaimat megfogva dereka köré fonja és ágyékomat kezdi simogatni, bugyimat félrehúzva teszi ujját belém, amire egy nyögéssel válaszolok. Ujját mozgatni kezdi, ráadásul gyorsan. Sóhajtásaim közben simogatni kezdem férfiasságát, hirtelen érem el az orgazmust. Mélyen egymás szemébe nézünk, ekkor hallom, hogy barátnõm a nevemet kiálltja. Tomoya kihúzza ujját belõlem, leszállok róla és megigazítom a ruháimat, egy újabb csókot adva hagyom ott és megyek barátnõmhöz. A nap további részében ketten beszélgetünk. Az õ témája Shuichi. Ha tudná, hogy engem egyáltalán nem érdekel és, hogy a bátyámért vagyok oda…. vajon mit mondana? Alapos beszélgetésünk után fürödni indulok. Hamar végzek a szobámba érve hamar ágyba bújok és elég gyorsan alszom el.
  Reggel Sakura ébreszt. El is feledkeztem, hogy ma az állatkertbe megyünk. Gyors mozdulatokkal öltözöm fel és indulok bátyámért, hogy felébresszem. Az ajtó elõtt állva kopogok ajtaján. Hamar ajtót nyit, rámosolygok, közben végig nézek rajta. Rögtön feltûnik, hogy férfiassága aktív állapotban van, ezt jelzem neki is.
             – Bocs, ilyenkor mindig életre kel. – nem bánnám, ha érezhetném magamban….
            – Engem nem zavar, csak szólni szeretnék, hogy gyere reggelizni, mert fél óra s indulunk. – mondom gondolataimat pedig azonnal elfelejtem. Egy puszit nyomok arcára.
             – Rendben sietek. – elindulok az ebédlõbe barátnõm oldalán. Nem eszek sok dolgot, hisz nem vagyok annyira éhes. Nemsokára indulunk így összeszedem magam és lassan felszállunk a buszra. Az ablak mellé ülök Sakura mellém. Az út alatt sok mindenrõl beszélünk, és jól érzem magam. Nem is veszem észre, hogy megérkezünk, csak akkor veszem észre, mikor a motor már nem berreg tovább. Leszállunk a buszról, barátnõm el vesz egy szórólapot, majd végre az állatkertben tudhatom magam. Elõször a tanárok kíséretében nézzük az állatokat. A zsiráfhoz érve kekszet nyújtok neki, amire kissé lehajol és nyelvét kinyújtja. Milyen hosszú….
  – De szép hosszú nyelved van. – mondom ki hirtelen véleményemet. Tomoya ezen csak nevet. Fél óra elteltével az elefántokhoz érünk. Olyan szépek, és persze nagyok is. A borjuk pedig hihetetlenül aranyos. A tanár bejelentése miatt éreztem szívemet reagálni. Most akkor Tomoya-val lehetek?
  Elég hamar eltelik a következõ félóra. Most a kígyókhoz megyünk, rögtön bátyámhoz bújok, hiszen félek ezektõl az állatoktól. Tomoya elõtt álok, egyik kezével átölel a másikkal szoknyám alá nyúl és simogatni kezd. Lassan érünk a bogarakhoz. Kissé elõrehajolok, erre Tomoya érintésére felnyögök. Ujját belém vezeti, erre felegyenesedem és mellemet kényezteti másik kezével. Sokszor nyögök fel érintéseire. A hangok közeledése miatt elenged, puszit ad ajkaimra és elindul, utána megyek és egyik kezét átkarolom. Közel megyek mellette, így néha fenekembe markol. Persze úgy csinálunk, mintha nézelõdnénk. A felszínre érve bátyám két üdítõt vesz. Szomjas vagyok, így hamar lecsapok az italra. Késõbb a bogaraknál találom magunkat. Itt sötétebb van, hirtelen ölelem át Tomoya-t, mivel háttal áll nekem így csak hátulról tudom ölelni. A mellkasát simogatom, ekkor felém fordul, megölel és szenvedélyes csókot ad. Ismételten fenekembe markol, majd gyenge pontomhoz ér.

• – Imádom az ujjadat! – nagyobb terpeszt veszek fel, hogy jobban hozzám férhessen. Ujját azonnal megérzem magamban, ráadásul gyorsan mozgatja, ettõl párszor felnyögök, megcsókolva halkít el. A falnak nyomva lábaimat dereka köré kulcsolom, mellemet simogatja, amit kiszabadít és kényeztetni kezdi. Többször sóhajtok fel és beletúrok bátyám hajába. Hirtelen megérzem Tomoya férfiasságát, amit érzékeny pontomhoz nyom, mozog is közben. Ezzel teljesen feltüzel. Ágyékomhoz érinti, de most erõsebben, amitõl jobban belenyögök, azonnal ajkaira vetem magam. Nem szeretném, ha bárki is meglátna. Sóhajaim közben érzem, hogy bátyám mintha behatolásra készülne. Egy pillanatra belém csusszan, amitõl felnyögök. Igaz csak farkának hegyét éreztem, de szívesen érezném már magamban. Közeledõ hangokat hallok, ahogy bátyám is, ezért elenged lehajolok, mintha a bogarakat nézném. Egy pár jött le, de hamar el is mentek. Bátyám nem sokáig teketóriáz, bugyimat lehúzza, farkát lábaim közé helyezi, amit én összeszorítok. Mozogni kezd egyre gyorsabban, melleimet kiszabadítja melltartómból és játszani kezd velük, közben nyakamat puszilgatja. Érzem, hogy remegés fog el tettei hatására. Nyakamba nyög és szorosan ölel, majd eltávolodik tõlem. Én még…. érezni akarom õt. Nagy szemekkel fordulok felé.

• Mi a baj? – kérdezi, közben férfiasságát elteszi és megsimogatja arcomat.

• Én…. nem mentem el! – vallom be, szoknyámat felhúzom így észreveheti, hogy mi folyik le a lábamon.

• Segítek. – lehajol elõttem, de én hátrálok egyet. Sejtem mire készül, de az talán nem lenne jó ötlet.

• Ezt ne! – feláll, ágyékomhoz ér, amit simogatni kezd.

• Figyeld meg tetszeni fog. – csak bólintok válaszképp. Ismét leguggol, szoknyámat fel emelem. Lábamat szét húzza, hogy hozzám férjen. Amikor megérzem nyelvét teljesen belekábulok. Egész testemben vonaglani kezdek és nyögdécselek, belemarkolok Tomoya hajába is. Hirtelen ujját is társítja, de nyelvével tovább izgat, amitõl hangosabbá válok, kezeimet szám elé teszem. Nem kell sok és megfeszülök, kezeimet erõsebben nyomom számhoz. Tomoya feláll és zihálva, de megcsókolom.

• Ez…. nagyon jó volt, ugye lehet még? – kérdezem suttogva, csak bólint.

• Finom vagy. – bugyimat felhúzom. Mély sóhajtásokkal hagyjuk hátra a bogarakat. Mikor a majmokhoz érünk barátaim vonszolnak el bátyámtól. Jól elvagyunk, barátnõm sok képet készít rólunk a saját gépével.

Hat óra van, sok dolog történt eddig, de amit bátyámmal csináltam az volt a legjobb pillanat. Remélem, hogy a holnapi napon több is lehet ebbõl. Igazán érezni akarom magamban. Felszállok a buszra barátnõm mellé és elindulunk. Amint visszaérünk rögtön fürödni megyek és ruhát kapva magamra megyek megnézni bátyám képeit. Kilép a fürdõbõl, így megjegyzést teszek neki.

• Jó képek lettek, anyuéknak tetszeni fog. – mosolygok az érdekes fotók láttán.

• Nekem is tetszenek a képek. Akkor holnap, ugye itt maradsz velem?

• Persze, ezt ki nem hagynám, hogy kettesben maradjak veled. – hirtelen beugrik az állatkertben történt dolog, ami miatt elpirulok.

• Mi ez a kis pír? – elég hamar kiszúrja. Egyértelmû, hogy elmondom neki azt, amire gondolok.

• Hát a mai nap történtekre gondolok, hogy kényeztettél és…. – inkább nem folytatom, õ is tudja, hogy mirõl van szó.

• Nem szándékosan ment beléd. – nagyon halkan beszél, amin nem csodálkozom.

• Jó érzés volt. – elteszem a gépet. – Gyere enni. – felállok az ajtó elõtt lehajolok fenekemen végig simítok, majd bátyámra nézek. Õ is feláll, fenekemre csap, amitõl felnyögök. Nem tehetek róla de szeretem, ha hozzám ér. A vacsorát gyorsan fogyasztom el és azonnal aludni indulok.

~*~

Végre reggel van, a madarak csiripelése ébreszt fel. Elsõ dolgom az, hogy fürödni megyek. Visszaérve a barakkba Shuichi hátán táskával vár rám. Jól tudja, hogy maradok, mégis meg vár. Puszit adok arcára, erre magához ölel és magamra hagy. Jó sokan hagynak itt minket, de páran itt maradnak. Bátyám nincs sehol így benézek hozzá. Az ágyában fekszik, ledõlök mellé és hasát simogatom, amire felém fordul. Csak elmosolyodom ezen. Közelebb húz magához, férfiasságát megérzem, amitõl nedvesedni kezdek. Szabadon lévõ kezemmel simogatni kezdem, persze ruhán keresztül. Olyan kemény, ettõl teljesen elvörösödöm. Milyen jó lenne, ha érezhetném magamban. Lassan nyitja ki szemeit, de tovább simogatom.

• Jó reggelt! – köszönök neki.

• Jó reggelt! – rám mosolyog. – Ha ezt csinálod beindítasz!

• Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez a célom! – lassan benyúlok ruhája alá. Tisztán érzem farkának lüktetését. Olyan érzés, mintha könyörögne a kényeztetésért. Most meg is kaphatja. Kezemet mozgatni kezdem keménységén, pár sóhaj elhagyja ajkaimat. Hihetetlen, hogy ez ennyire felizgat. – Tomoya…. akarlak!

Sóhajtozva kérlelem. Fölém térdel és megcsókol én tovább simogatom férfiasságát. Mindkét kezemet lefogja. Egyik kezével feltolja felsõmet. Nem vettem fel melltartót, ez meg is lepte, de hamar kényeztetésükbe kezd. Párszor szívja õket, de nyelvével is köröz bimbóimnál. Ha ezt így folytatja tovább akkor többet akarok tõle. Kezeimet elengedi, így szabadon simogathatom hátát, bár enyhén nyomom lefelé ágyékomhoz. Kuncog egyet és lemegy érzékeny pontomhoz. Amint nyelvével megérinti fejemet hátravetem. Megremegek kényeztetése miatt és többször is hangosan nyögök fel. Belemarkolok hajába miközben õ nyelvével játszik. Hirtelen feszülök meg és a takaróba kapaszkodom. Sóhajtozva gyengülök el az ágyon. Tomoya csókokkal halmoz el, ahol csak ér, felhúzom magamhoz és megcsókolom. Valamiért nekem ennyi nem elég. Érezni akarom õt. Azt akarom, hogy csak az enyém legyen és ez a pillanat a legmegfelelõbb erre. Most nem zavar senki. Csókunk közben felülök és elválok tõle. Nyakát látom el puszikkal, bár remegésem miatt bután jönnek ki mozdulataim. Sóhajtozva nézek szemeibe. Mohón kér csókot tõlem, amibe kissé belenyögök, de viszonzom. Kezeit megfogom és melleimre helyezem. Nem kell kérnem rögtön simogatni kezdi, hol keményebben, hol gyengédebben. Sóhajaimmal van tele a szoba, de nem zavar. Csak egy dolgot szeretnék, érezni magamban Tomoya-t. Gyengéden simogatni kezdem keménységét, kissé számba harapok férfiasságát látva.

• Kérlek…. engedd meg, hogy kényeztesselek! – csillogó szemekkel nézek rá. Remélem nem utasít vissza.

• Hinako…. – nemet fog mondani. Persze…. én mindig visszautasítást kapok.

• Ne is mondj semmit! – messzebb megyek tõle, de kezemet megfogva tart vissza.

• A tiéd vagyok! – hirtelen mosolyra húzom számat és bújok közel hozzá. Egyik kezemet farkára irányítja, amit simogatni kezdek. Sóhajtásai kielégítõek számomra. Lassan hajolok közel nemi szervéhez és nyelvemmel kényeztetem. Remélem, hogy jól esik neki. Hirtelen veszem számba, amitõl felnyög. Most elõször csinálok ilyet, így nyelvemmel izgatom. Néha megrándul kezemben férfiassága. Csókot adok ajkaira kezemmel tovább kényeztetem. Egy pillanatra ott hagyom és fiókjában kutatok. Egy óvszert kiveszek onnan és vissza megyek bátyámhoz. Nagy nehezen kicsomagolom és megpróbálkozom feltenni férfiasságára, de nem megy. Tomoya kiveszi kezembõl és gyorsan felhúzza magára. Felhúz és ismét csókban válunk eggyé, közben ágyékomat simogatja. Lassan vezetem magamba farkát, ahogy beljebb érzem magamban felnyögök és sóhajtozom is közben. Teljesen magamban érzem, kicsit megemelem magam és elkezdek mozogni. Derekamat megfogja és gyorsabban mozgat, amire hangosabban adok ki magamból hangot. Mellkasán támaszkodom és kihúzom magam. - Valami baj van?
  Megrázom fejem és elfekszem az ágyon. Kezemet rögtön férfiasságára teszem és vállát megfogva húzom magamhoz. Fölöttem helyezkedik el, lábaimat széthúzzom, hogy elérjen. Farkát nyílásomhoz irányítja és rögtön behatol. Egyszerre nyögünk fel. Elõször lassan mozog, közben hátát simogatom. Tempóján hamar változtat, én csak sóhajtozom alatta. Hírtelen markolok hátába és teljesen megfeszülök, Tomoya is hátravetett fejjel élvez el. Sóhajtozva fekszik rám, közben hátát simogatom. Nem bánom, hogy megtettük, de mi lesz ezek után?

Barátnõm elrángat a parthoz, így ketten ülünk a forró homokban. A rövid nadrág és felsõ alatt egy bikini van rajtam. Sakura egy kis pancsolást tervez a mai nap folyamán. Én meg ellenkezés nélkül belementem és most itt ülök. Ahogy végig nézek a vizen azon gondolkodom, hogy milyen szép is. Milyen jó lenne, ha késõ este itt lehetnék vele és a csillagokat néznénk. Tomoya jelenleg a haverjaival lóg, így biztosan nem jön a közelembe. Barátnõmre nézek, aki a fényképezõgépével szórakozik.
          - Milyen képeket készítettél? - kérdezem kíváncsian tõle.
          - Hát... nem épp a legjobbak, de tessék nézd meg! - felém nyújtja gépét, amit elveszek. Ahogy lapozgatok a képek között észreveszek egy különlegeset. Tomoya is rajta van, pontosan a hátam mögött. Nekem... kell ez a kép, de mégis hogy kérjem el? Egy ideig elmélázom a képen, amire Sakura enyhén meglök.
          - Ne haragudj! - mondom, mintha valami rosszat tennék. - Ez a kép borzalmas! Töröld ki! - vagy inkább nyomtasd ki és add nekem!
Egy ideig ellenkezik a képpel kapcsolatban, de kitörli. Kár, pedig akartam volna. Hírtelen az égre nézek, csak néhány felhõ borítja a halvány kékséget. Felállok és leveszem ruháimat, így a bikinimben mutatkozom meg. A kedvencemet hoztam el, piros színû és fekete lepke borítja a bal mellrésznél. A vízbe megyek, de csak bokáig, kissé hideg, mégis kellemes. Barátnõmre mosolygok, aki viszonozza. Shuichi csatlakozik hozzám. Kezemet megfogva húz kicsit beljebb, de nem engedem, hogy beljebb húzzon.
          - Ne félj, figyelek rád! - nem nyugtat meg egy kicsit sem, mégis beljebb megyek. A víz elsõre eléggé hideg, ráadásul derekamig ér. A karjaiba húz, melleim mellkasához nyomódnak. Emiatt kissé elpirulok. - Olyan puhák a melleid! - hogy... hogy mondhat ilyet? Még Tomoya sem hangoztatta ezt. Ellököm magamtól és kijövök a vizbõl. Kezem után kap és ismét átölel, most viszont hátulról.
          - Kérlek engedj el! - szépen kértem, pedig ilyen helyzetben ordítozni szoktam. Vagyis, Tomoya-val mindenképp.
          - Próbállak szeretni, de folyton ellöksz magadtól! Miért? - ledöbbenek kérdése miatt. Most erre mit mondjak? Várjunk... felé fordulok és megcsókolom. Legalább nem zaklat a kérdéseivel.
Még csak egy órával ezelõtt csókoltam meg Shuichi-t, persze csak kényszerbõl. Önzõ vagyok és egy szemét. Õ tényleg megpróbál szeretni, én mégis a bátyámra vágyom. Mit szólna ehhez bárki is, ha megtudná? Biztosan azt mondaná, hogy ez milyen undorító. De engem nem érdekel! Szeretem és ez így is marad! Egyedül ücsörgöm a homokban, Sakura és Shuichi elmentek pihenni. Unatkozom, de mégsem ez a legrosszabb. Van egy olyan érzésem, hogy ma nem látom már. Ebbe még belegondolni is rossz. Rajzolni kezdek a homokba, egy mosolygós csillagot hoztam össze. Bár én nem vagyok olyan hangulatomban. Felállok és visszamegyek szobámba. Törölközömmel megtörlöm magam, bikinimet leveszem és egy kihívó ruhát veszek magamra. Ideiglenes szobámat elhagyva megyek vissza a partra, de ekkor látom meg bátyámat. Néhány barátja társaságában iszogat. Nem akarom zavarni, így csak egy padra leülve figyelem õket. Bárcsak együtt lehetnénk most, de itt ez nem lehetséges. Mély sóhajtás hagyja el ajkaimat.
          - Szia! - egy nálam idõsebb fiú ül le mellém. Amint rá nézek elfintorodom, ugyanis Tomoya egyik haverja az.
          - Mit akarsz? - kérdezem flegmán, amire õ csak kuncog. Ezzel meglep, hiszen nem mondtam semmi olyat, ami vicces lenne.
           - Sagara Souji vagyok, a bátyád osztálytársa és egyik barátja. - nem igazán érdekel, így felállok és elsétálok elõtte. Csuklómat megfogva állít meg, erre mérges szemekkel nézek rá. - Igazán édes vagy! Nem is... inkább ellenállhatatlan!
Hírtelen áll fel, nálam egy fejjel magasabb. Derekamnál átkarol és nyakamba csókol. Ellököm magamtól és megpofozom. Gyors léptekkel hagyom ott. Mégis mit képzel ez magáról? Hülye...
~*~

Elég hamar jött el a reggel, amit egyáltalán nem is bánok. Pocsék itt lenni azzal a tudattal, hogy nem lehetek együtt azzal, akit szeretek. Nem bánom, ha csak egy percre, de a bátyámmal akarok lenni. A tegnapi napon csak messzirõl láthattam. Mindig jött valaki, vagy valami ami közbeszólt. Remélem, hogy ma nem lesz ilyen pillanat. Elég korán keltem, miután felöltöztem rögtön a partra jöttem. Egy labdát rugdosok, legalább addig sem unatkozom. Olyan ez, mintha sétálnék. A régi emlékek elõtörnek, régen fociztam így nem csoda. Néhány fiú zajong a közelemben. Valami titkos dologra készülnek, de nem rossz dologról van szó. A labdát megfogva indulok vissza ideiglenes szobámba. Amint megpillantom õt hírtelen állok meg. Közelebb lép hozzám én pedig úgy ölelem át, mintha évekig nem is láthattam volna.
          - Én is örülök neked! - mondja kuncogva és hátamat simogatja. Eltávolodom tõle és szemeibe nézek. Vajon tud arról, hogy a barátja kikezdett velem? El kéne mondanom, de nem akarok rosszat. Legjobb lesz ha hallgatok.
          - Tudod... hiányoztál! - mondom komolyan. Szívesen csókolnám meg, de ezen a helyen nem lehet. Milyen kár!
          - Te is nekem! Lenne kedved kihagyni a mai tábortüzet? - kérdésére elmosolyodom.
          - Igen! - bólogatok válaszom mellé. Arcomra egy puszit ad és el is köszön. A percek gyorsan telnek. Hol barátnõmmel vagyok, hol Shuichi-vel. Most kivételesen jól érzem magam, ezt észre is veszik, mégsem nagyon kérdezik meg az okát. Végülis nem mondanám el, hiszen nem tartozik ez másra csakis rám. Az este messze van még, így osztályfönökünk ötletekkel áll elénk. Néhány osztálytársamnak szintén jó ötletei vannak a napi programokkal kapcsolatosan. Barátnõm ötelete tetszik mindenkinek. Mivel ugyanannyi fiú van, mint lány párokba lettünk osztva. Shuichi velem akar lenni. A feladatunk annyi, hogy néhány szépnek mondható kagylót kell gyûjtenünk. A többiek ennél jobb szórakozással lesznek elfoglalva. Végülis nem rossz, hogy Shuichi-val vagyok, legalább jobban megismerhetem. A tengerparton sétálunk, a kezemet fogja, amit nem utasítok el. Nem beszélgetünk sokat én inkább a homokot kémlelem. Hírtelen erõsen szorítja meg a kezemet, amire ránézek. Nem engem néz, hanem valaki mást, így én is arra fordítom fejem. Bátyám és az a szõke lány állnak tõlünk pár lépésre. Olyan, mintha veszekednének. Húzni kezdem Shuichi-t bátyámék irányába, de õ visszatart.
          - Engedj el! - hangosan szólok rá, amire meg is teszi kérésemet. Elindulok végre Tomoya felé, de valaki megállít. Egyik osztálytársam zaklat ostoba kérdéseivel, amire nem figyelek. Kikerülve hagyom magára és végre bátyám mellé érek. Mérges szemekkel néz rám, ami érthetõ, hiszen az imént veszekedett. Bár az a lány már nincs itt.
           - Most nem akarok társaságot! - általában magára hagynám, de most semmiképp nem teszem ezt. Egyik karját átölelem és elindulok vele. - Hova rángatsz?
Nem válaszolok, mikor már nem láthat minket senki szembe fordulok vele és ajkaimat az övére tapasztom. Csókomat viszonozza. Már-már olyan az egész, mintha fel akarna falni. Annyira szeretem. Mikor elválunk egymástól mélyen szemeibe nézek.
          - Szeretném érezni az ujjad, ahogy bennem van. - suttogom, közben teljesen elpirulok. Nem gondoltam arra sosem, hogy ilyet fogok kérni a bátyámtól. De amikor megérint úgy érzem magam, mint akit elvarázsoltak.
Elmosolyodik és nyakamba csókol, egyik kezével mellemet simogatja, amire halk nyõgésekkel reagálok. Kezét lassan csúsztatja le én pedig elfekszem a homokban. Nem aggódom amiatt, hogy észrevennének, hiszen olyan helyen vagyunk amit nem nézne meg senki. Ágyékomat simogatja, amitõl szaporábban veszem a levegõt, majd végre belém vezeti ujját, amitõl kissé felsikítok. Csókkal fojtja belém gyönyöreim hangját. Uját hol gyorsan, hol lassan mozgatja bennem. Egész testemben remegek, hiszen nagyon élvezem a dolgot. Vállaiba kapaszkodom, amire csókunkat félbeszakítja, így ismét hallathatom hangomat. Ujját hírtelen húzza ki, felülök és vágyakozó tekintettel meredek rá. Tenyerét ajkaimra tapasztja, elõször nem értem, de mikor hangokat hallok megértem. A hangzavar egyre közelebbinek tûnik. Tomoya elenged, én megigazítom fehérnemûmet és ruháimat is. Miért van az, hogy folyton közbe jön valami? Tudom jól, hogy õ a testvérem és ez tiltott dolog, de mit tehetnék ezzel az érzéssel? Akarom õt... mindenkinél jobban! A zajok halkabbak lesznek, Tomoya felém fordul. Mielõtt bármit is tehetne ránézek.
          - Hagyjuk ezt az egészet! - kérdõ tekintete miatt magyarázkodásba kezdek. - Akárhányszor ilyen helyzetbe kerülünk mindig közbe jön valami! Én tényleg akarlak, jobban mint ahogy azt te képzeled, de hiába érzek így... valami megakadályoz...
Mondanék még mást is, de nem akarom hogy azt higyje, hogy eltaszítom magamtól. Azt el sem bírnám viselni. Nem láncolhatom magamhoz, de tudom, hogy sosem lehetek az övé.

Még csak fél óra telt el, de unatkozva ülök szobámban. Laptopom be van kapcsolva, de senki sincs, akivel beszélhetnék. Különféle oldalakat nézek, a legtöbb zenei elõadókkal van tele. Sokat szeretek közülük, de most nem hallgatok egy zenét sem. Barátnõm hírtelen ír rám, ezzel félbeszakítja az úgynevezett programomat.
          - Szia csajszi! - sokszor becézget, de még most is nehezen szokom hozzá. Visszaköszönök neki. - Gondoltam szólok hogy tudd, nemsokára kirándulásra megyünk! Szóval készülj arra, hogy közelebb kerülhetsz Shuichi-hez!
Na igen... ha tudná, hogy nem is Shuichi az, aki közelebb áll hozzám. Egy szimpla okét adok válasznak és elköszönve tõle kapcsolom ki gépemet. A konyhába megyek, hisz éhes vagyok. Anyuék az elõszobában tévéznek, így a konyhában egyedül vagyok. Összedobok magamnak egy szendvicset és az asztalhoz ülök. Tomoya ilyenkor itt szokott lenni, most még sincs. Vajon mit csinálhat? Minden bizonnyal azzal a lánnyal van.
          - Jó étvágyat! - bátyámra nézek, aki csak mosolyog. Morcosan fordítom el fejem, persze ez csak színjáték. Nem haragszom rá, sõt... szívesen csókolnám meg, de nem lehet. Leül velem szemben, de csak narancslevet iszik.
          - Na mi az, a barátnõd nincs ma itt? - hangomból csak úgy árad a féltékenység, ezt persze úgy is letagadnám ha rákérdezne.
          - Nem a barátnõm! - szemeibe nézve enyhe dühöt veszek észre. Csak nem érzékeny erre? Vállamat megvonva állok fel az asztaltól és megyek vissza szobámba. Féluton jó éjszakát kívánok családomnak. Szobámba érve ágyamba fekszem és hamar el is alszom.
~*~

Barátnõm unszolására sok mindennel készülök a kirándulásra, ami holnap lesz. Elég gyorsan eljött ez is. Eddig sokszor kerültem bátyámat, de egyre jobban vágyom rá. Talán ebbe fogok beleõrülni. Még jó, hogy most az ágyamban fekszem, bár aludnom kellene. Valahogy ez még sem megy. Izgatott lennék talán? Ásítok egyet, erre a fal felé fordulok és lassan elalszom.
Reggel a telefonom kelt fel. Magamhoz véve kapcsolom le. A fürdõbe sétálok, megmosakszom és vissza kullogva szobámba átöltözöm. Egy szoknyát és piros felsõt veszek magamra. Hátizsákomba még bepakolok pár apróságot és lesietek a konyhába. Anya egy nagy mosollyal fogad.
           - Kicsim, olyan szép vagy! Vigyázz magadra rendben? - bátyámra néz, aki elfordítva fejét mindenhova néz, de rám nem. - Tomoya, te is vigyázz magadra! És Hinako-ra is.
Nem válaszol semmit csak bólint. Anya mindkettõnket megpuszil. A buszhoz megyünk, ami a házunktól nem messze áll. Barátnõm mellé ülök, Tomoya leghátulra kullog barátai mellé.
           - Ugye nem felejtetted el, hogy ebben a három napban Shuichi és te egy szobában lesztek? - kerek szemekkel nézek barátnõmre. Ez teljesen ki is ment a fejembõl. De vajon, Tomoya mit szól ehhez? Mégis csak jobb lenne, ha vele lennék egy szobában.
Az út nem rövid, tulajdonképpen egy folyópartra igyekszünk. A mi osztályunkon kívûl még hat jön velünk. Többek között a bátyám osztálya is egy a hat közül. Amint megérkezünk a busz leparkol, mi pedig leszálunk. Shuichi mellém lépve fogja meg kezem. Az utóbbi idõben teljesen hozzászoktam ehhez, így nem reagálok semmit. Mindegyikünk megkapja a saját szobájához való kulcsát. Shuichi és én tényleg egy szobába kerültünk. Lepakolok mindent és az egyik ágyra ülök. Hírtelen kopogásra figyelek fel. Az ajtó kinyíllik és Tomoya lép be rajta. Csodálkozó tekintettel meredek rá, ahogy osztálytársam is.
          - Csak hogy tisztázzam, én is ebbe a szobába vagyok beosztva. - ez nem lehet igaz! Böröndjét a sarokba helyezi és mellém ül. Shuichi bosszús szemekkel méri végig bátyámat, aki erre nem válaszol. Vajon mi lesz még ebbõl? Hiszen a vak is észrevenné hamar, hogy már most utálják egymást.
Az este elég hamar érkezik el. A parton tábortüzet rendeztek meg. Pár fiú gitározással növeli a hangulatot, van aki alkohollal. Shuichi karjaiban nézem a többieket. Némi alkohol bennem is van, így kissé furcsa hangulatomban vagyok. Néha-néha Tomoya-ra tévednek szemeim, aki a barátnõjét csókolgatja. Ez engem nagyon zavar, ezért hírtelen csókolom meg osztálytársamat, aki ledöbben. Mire elválok ajkaitól õ kap utánam. Szenvedélyesen csókol, ami izgalmi állapotba hoz, ezért belenyõgök a csókba. Eltávolodom tõle és szemeibe nézek, tekintete csillogó. Hírtelen erõs kéz szorítását érzem egyik karomon. Tomoya felhúz magához és a szobáig meg sem áll velem. Az ajtót kulcsal bezárja. Fejemben érzem a szeszes ital hatását. Közelebb lépek bátyámhoz és polója alá nyúlva simogatom izmos testét, erre azonnal megcsókol, amit örömmel viszonzok. Ha tudná, hogy mennyire hiányzott ez. Szoknyámat letolom magamról, piros felsõmet a földre dobom, így fehérnemûben állok vele szemben. Egyik kezemmel domborulatát simogatom, közben érzem farkának lüktetését. Most érzem úgy, hogy kívánom õt.
          - Hagyd abba, hiszen nem vagy teljesen... - csókot adva folytom belé szavait, közben megszabadítom nadrágjától.
            - Ne utasíts vissza! Én akarlak. Ráadásul az utóbbi idõben hozzád se érhettem és te sem. - gyengéden az ágyra fektet. Felém térdel és megcsókol. Móhon kapok én is ajkai után, közben érzem, hogy szédülök. Az alkohol hatása lehet. A melltartót felhúzza és azonnal lecsap melleimre. Hangosan nyõgök fel tettére, amire elmosolyodik, majd egyik kezével ágyékomat simogatja. Szaporábban nyögdécselek alatta. Ekkor abbahagyja, amit elkezdett és puszit nyom homlokomra.
            - Most még nem! Aludd ki magad! - ezzel hagy magamra. Betakarom magam, de ez nem csökkenti a dühömet. Ekkor lép be a szobába Shuichi és mellém fekszik. Egy pillanatig csak engem figyel, majd váratlanul csókol meg, amit teljes odaadással viszonzok. Néhány perc múlva mélyen el is alszom.

Ahogy ébredezem azt veszem észre, hogy Tomoya háttal fekszik nekem. Ásítok egyet, kiszállok ágyából és saját szobámba megyek. Órámra pillantok, ami jelzi, hogy reggel 6 óra van. Csörgés nélkül idõben keltem fel. Ilyen is rég volt már. Iskolai egyenruhámat magamra véve megyek le a konyhába. Reggelimet elfogyasztom. Anyuékkal nem beszélek, nincs mit mondjak nekik. Illetve lenne mit, de arról jobb, ha nem tudnak. Reggelim befejezte után visszatérek szobámba, hogy összepakoljak. Nem sokkal ezután el is indulok az iskolába. Minden bizonnyal kérdõre leszek vonva, hogy tegnap miért is nem voltam.

          - Hinako! - egy ismerõs hang megállít. Felé fordulok, Shuichi az. - Jó reggelt! - mellém érve hírtelen csókol meg. Ezzel nagyon meglep. Nem viszonzom, így hamar eltávolodik. Arcára pillantok, hátha leolvashatok róla valamit. Csillogó szemein kívül semmi érdekeset nem veszek észre.

          - Jó reggelt! Az imént... eléggé megleptél! - kissé megrázza fejét és bocsánatot kér. Ismét sétálásba kezdek, õ követ. Út közben nem nagyon beszélgetünk. Nem is vágyom társalgásra, legalábbis most nem. Az elsõ óráim elég lassan telnek el, szinte már számolom a perceket, hogy mikor mehetek haza. Nagy nehezen elérkezik utolsó órám is, ami testnevelés. Ilyenkor általában dresszben vagyok, de most egy rövid nadrágot vettem magamra, amihez fehér felsõt választottam. Az udvaron barátnõmmel a pályán futunk, hírtelen szegõdik mellém Shuichi is.

          - Lenne kedved eljönni moziba? - hírtelen állok meg, pár lépéssel elõttem õ is. Barátnõm mosolyogva fut tovább. - De ha nem akarsz...

          - De igen, szívesen elmegyek! - adom a gyors választ. Végülis mit veszthetek? Az idõpontot megbeszéltük. Óra végén az öltözõben gyorsan átöltözöm. Barátnõmtõl elköszönve igyekszem haza. Az ajtóban rögtön bátyámba ütközöm.

          - Mi ez a sietség? - kérdezi és kissé arréb áll. A lépcsõn felfutva válaszolok.

          - Randim lesz! - szobámba érve táskámat ágyamra dobom. Kedvenc nadrágomat választom egy fehér spagetti pántos csillogós felsõvel. Kevés parfümöt fújok magamra, ekkor kopogást hallok. Tomoya szinte dübörögve jön be szobámba.

          - Nem mehetsz randira! - kiáltja mogorva hangnemmel, emiatt ideges leszek.

          - Nem te fogod megszabni, hogy mit tehetek és mit nem! - közelebb jön, erõsen megszorítja egyik csuklómat. Emiatt megrémülök tõle, de hamar enged szorításán. - Shuichi nemsokára itt lesz, szóval...

          - Veletek megyek! - csodálkozó tekintettel nézek rá, amire szúrós szemekkel reagál. Jobb, ha nem ellenkezem, de félek. Mi lesz ebbõl?
~*~

A moziban ülve egy romantikus filmet nézünk. Shuichi mikor megpillantotta a bátyámat, eléggé elszomorodott. Nem tehetek róla, õ erõszakoskodott. Igaz nem ellenkeztem, sõt örülök, hogy itt van. Bár a két fiú közé kellett ülnöm, ezt is Tomoya erõszakolta ki. Ráadásul Shuichi meg sem foghatta a kezemet. Most meg alíg figyelek a filmre, de nem is ez a legrosszabb.
A film végén felállok és a kijárat felé megyek, bátyám és Shuichi a hátam mögött jönnek. A mozi elõtt elköszönök osztálytársamtól, aki elég hamar hagy magunkra. Idegesen fordulok bátyám felé.

          - Remélem, hogy most boldog vagy! - csak kicsit emeltem feljebb a hangomat. Mégsem akarom, hogy mindenki ránk figyeljen. - Elüldözted az egyetlen fiút, akinek tetszem! - gyorsan lép közelebb és magához húz. Kissé belepirulok a dologba.

          - Nem õ az egyetlen! - szemeibe nézek. Kezemet szájához teszem, jelezve, hogy ne folytassa. Egy puszit nyomok arcára, kezét megfogom és húzni kezdem magam után. Egy olyan utcába megyünk, ahol van egy pár love hotel. Otthon mégsem biztonságos, itt pedig senki sem ismer. Tomoya felé fordulok.

          - Mit szólnál hozzá, ha egy ilyenbe mennénk? - az egyik épületre tekint, majd rám néz. Fejét megrázza és elengedi kezem.

          - Ne haragudj, de te többet érsz ennél a helynél. Ráadásul te mondtad, hogy nem állsz még készen! - igaza van, de mi van ha õ megint azzal a lánnyal teszi meg. Én akarok az elsõ lenni számára, bár errõl már lekéstem. Sóhajtok egyet és lassan indulok el házunk irányába. Nem hallom Tomoya lépéseit így hátra fordulva nézem meg, hogy miért nem követ. Az a szõke lány bújik a karjaiban. Úgy fordulok el, mint aki nem is vette észre. Gyors léptekkel hagyom õket magukra. Biztosan lefekteti, hiszen õ nem a ronda testvére. Futva igyekszem haza. A házba beérve könnyes szemekkel sietek szobámba. Ágyamba dõlve engedek utat könnyeimnek. olyan bolond vagyok! Miért hiszem azt, hogy megtenné velem. Ott van neki az a szõke liba.
Egy mély sóhajtás után felülök ágyamon, megtörlöm szemeimet és labdámat elõkeresve megyek el a pályára. Nincs még sötét, hiszen 5 óra van. A pályán nem tartózkodik senki, így végre egyedül lehetek. A labdával zsonglõrködöm kicsit, ekkor egy kezet érzek vállamon. Az illetõre nézek, Shuichi az.

          - Ugye nem zavarok? - kissé megrázom a fejem, jelezve, hogy nem zavar a jelenléte. - Sajnálom, hogy nem jött össze a randink. A bátyád nagyon figyel rád és meg is véd. De nem lehet mindig veled!

          - Tomoya egy idióta! - fakadok ki. - De most nincs itt, így ha gondolod beszélgethetünk nyugodtan. - a hátam mögé lép és átkarol derekamnál fogva. Meglepettségemben elpirulok, de nem tagadom, hogy jól esik az ölelése. - Shuichi...

          - Egy kicsit maradjunk így! - kérésére elhallgatok. A földet nézegetem, ekkor tûnik fel egy pár cipõ, aminek tulajdonosa is van. Felnézek rá, Tomoya az. Egyedül van, ezek szerint...

          - Ne haragudj, hogy magadra hagytalak, de úgy látom megoldottad! - hangjában valami furcsát veszek észre. Hátat fordít és elindul. Kirántom magam osztálytársam ölelésébõl és átkarolom hátulról bátyámat.

          - Kérlek... ne hagyj egyedül! - könyörgésemre megenyhül, mégsem fordul felém. Shuichi még itt van, így nem csoda ha úgy tesz, mintha nem is érdekelném õt. El is engedem õt. - Ne haragudj én csak... hírtelen jött!

          - Otthon találkozunk! - ezzel elindul. Érthetõ minden reakciója én mégis úgy érzem, mintha összetörték volna a szívemet. Shuichi felé fordulok. Csak kérdõn néz rám. Valamit hebegek neki, amire csak bólint. Hamar el is köszönök tõle és elindulok házunkba. Szobámba érve ágyamra fekszem, szemeimet becsukom és bátyámra gondolok. Olyan jó lenne, ha ismét megérintene. Párnámat magamhoz ölelem, erõsen szorítom testemhez. Vágyom Tomoya érintéseire, arra hogy megcsókoljon és érezzem törõdését. Szemeimet kinyitva kelek fel ágyamról, párnámat elengedem és bátyám szobájába megyek. Az ajtót becsukom magam után, õ pedig rám néz.

- Tomoya... én... - nem fejeztem be mondandómat, ugyanis az a szõke lány sétált a szobába és bátyám ágyába feküdt. Miért érzi ennyire otthon magát. Könnyeim útnak erednek arcomon, visszarohanok szobámba és az ajtót bezárom. Utálom õt... nagyon...

          - Szóval… tényleg rám gondoltál? - kérdése után jobban bújok hozzá. – Tudod, nem sejtettem, hogy tetszem neked, ugyanis, mindig flegmán viselkedtél velem,meg ellöktél te is magadtól.

          - Te is ugyanúgy viselkedsz velem, a mai napig. - eltávolodom tõle, így szemeibe nézhetek. Bár könnyes, nem szégyellem, hisz a testvérem. Letörli azokat, arcomat kezébe simítom.

          - Tudom, és sajnálom, csak néha az agyamra mész. - elmosolyodik, követem példályát. Gyengéd csókot ad ajkaimra, amit rögtön viszonzok. Tudom, hogy a testvérem, mégis erre várok már egy ideje.

Magához szorít, kezei fenekemet tapizzák így közelebb húz magához, ettõl a csókba nyõgök. Lábaimat dereka köré emeli, a csókot nem szünteti meg. Kezének nem minden mozdulatát érzem, mégis mikor érzékeny pontomhoz ér nedvesedni kezdek, talán ennek köszönhetõen dörzsöl erõsebben, amitõl mocorogni kezdtem. Csókunk közben egyre többet nyõgdécselek, ezért elválnak ajkaink, fejemet vállába fúrom és erõsebben kapaszkodom belé. Persze õ folytatja. Amikor abbahagyja mélyen veszem a levegõt. Fehérnemûmet félretolva érinti meg érzékeny pontomat, ettõl összerezzenek.

          - Ishhtenemhhh … - hírtelen nyõgök fel, ahogy õ is. Egyik ujját belémvezeti, emiatt megcsókolom. Csókunk szenvedélyes. Ujját mozgatni kezdi, amitõl hozzá dörgölõzöm. Mégha a bátyám, akkor is élvezem amit tesz velem. Ujját egyre gyorsabban mozgatja bennem. Érzem, hogy nem kell sok és elélvezek. Csókunknak véget vetek és arcára nézek. Ujját végre kihúzza belõlem, majd lenyalja azt. Lábaimat a földre teszem, õ elenged. Az ágyamhoz lépek, megigazítom a takaromat, emiatt kissé lehajolok. Tomoya tette miatt megdöbbentem. Nemi szervét lábaim közé teszi. Én erre nem vagyok képes.

          - Menj hûsd le magad. - ijedt tekintettel fordulok felé. Nadrágját felhúzza és magamra hagy. Nem tagadom, nagyon élveztem, hogy érezhettem Tomoya kezét, de többre nem hiszem, hogy képes lennék. Ágyamba feküdve szemeimet becsuktam és lassan el is aludtam.
~*~

Reggel úgy ébredtem fel, mint aki hosszú évekig aludt. A fáradtság egyetlen jelét sem éreztem. Mosakodás után elindulok az iskolába. Barátnõimmel összefutva megyünk be az épületbe. Óráim alatt az elõzõ este járt a fejemben. Tomoya vajon mit gondolt?
Az óráim nem tartottak sokáig, hamar elment az idõ. Kilépve az épületbõl egy fiúba ütközöm, ránézek. Ekkor jut eszembe, hogy õ adta a szerelmes levelet. Még nem is adtam neki választ.

          - Szia! Gondoltam megvárlak! - mosolyog, amit viszonzok. - Esetleg hazakísérhetlek?

         - Persze, mehetünk! - egyezem bele és elindulunk. Útközben sok mindenrõl beszélgettünk. Szobámban üllve a házim felett térdeltem. Shuichi mellettem ül. Gondolom az járhat a fejében, hogy milyen buta is vagyok. Ha tudná, hogy mit mûvelek a bátyámmal biztosan itt hagyna és soha nem szólna hozzám. De nem beszélek errõl se neki, se másnak.

          - Segítsek? - kérdezi. Erre csak megrázom a fejem. Füzetemet becsukom és vállára hajtom fejem, õ átkarol. - A levelet olvastad ugye? - kissé ledöbbentem, ugyanis eddig nem is jutott eszembe a levél. Mégis bólintással válaszolok.

Nemsokkal ezután egyedül unatkozom szobámban. Shuichi hazament. Nem adtam konkrét elutasítást, csak hebegtem össze-vissza. Tomoya jár a fejemben. Ablakomon kinézek, este van már. Õ nincs egyedül a szobájában, ráadásul a leckém sincs meg. Talán segíteni fog.
Ajtaja elõtt állok, kopogok. Válasz nélkül lépek be, ami elém tárul teljesen ledöbbent. Tomoya másvalakivel van az ágyban. Nem szólhatok bele a dolgába, de ez mégis fáj. Nem is tudom, hogy miért, de ülve találom magam, ekkor néz rám és másodpercek után el is jut arra a bizonyos csúcsra. Könnyek szöknek szemeimbe, felállok és sietek vissza szobámba. Amint beérek ágyamra fekszem és erõszakosan törlöm le a sírás nyomait. Egy ilyen bunkó alak miatt nem fogok bõgni! Kopogás hallatszik ajtómon, aminek nem szentelek figyelmet, mégis ajtómra pillantok. Belép a szobámba és rám veti pillantását.

          - Mit akarsz? - kérdezem bunkó hangnemben. - Menj vissza a barátnõdhöz!

          - Nem megy a lecke mi? - kérdezi, mintha nem is hallaná, amit mondtam az imént. Hát jó, akkor játszuk ezt a játékot!

          - Azzal semmi gond, valaki segített. - felülök ágyamon, de nem nézek rá. - Az egyik osztálytársam aki fiú, adott egy szerelmeslevelet. - vajon milyen lehet a reakciója erre? Kíváncsi vagyok, de nem nézek rá.

          - Na és... igent mondtál? - megráztam a fejem. Lehet, hogy most olyan dolgot fogok tenni, ami rossz, de nem bánom. Felállok és elélépek. Ajkaimat az övére tapasztom, csókomat rögtön viszonozza. Polójába kapaszkodok és elszakadok tõle.

          - Voltam olyan buta, hogy nemet mondok egy olyan fiúnak, de csakis miattad! - halkan mondom mindezt. Tudom, hogy tisztán hallja, de nem érdekel. Elmegyek mellette, szerencsére nem állít meg. A fürdõbe megyek, bezárkózom. A kádba ülök és kiengedem a könnyeimet. Nem tartózkodom itt sokáig, visszatérve szobámba ágyamba fekszem és lassan elalszom.

~*~

Ezen a reggelen nehezen ébredtem fel. A fürdõt messze elkerülve megyek a konyhába. Szüleim és az a lány reggeliznek. Rögtön feltûnik, hogy Tomoya nincs sehol. Rákérdeztem volna, de nem tûnt jó ötletnek, így leülve az asztalhoz neki álltam a reggelimnek.

          - Jó reggelt! - Tomoya rekedtes hangja a hátam mögül jött. Felé fordulok, kissé meglep a kinézete. Arca kipirult és köntöse is rajta van. Csak nem...?

          - Kicsim, olyan sápadt vagy! - anya mellé lép és kezét homlokára teszi. Aggódo szemekkel mér végig mindannyiunkat, amjd Tomoya-ra néz. - Lázas vagy! Legjobb lesz, ha ma itthon maradsz!

          - Anya! Én is itthon szeretnék maradni! - hadarom, hiszen nem engedhetem, hogy ez a lány mondja ki helyettem. - Majd én vigyázok rá!
Anya egy mély sóhajtás után belement, apa visszakozott egy ideig, de anya rávette õt is. Néhány perc eltelte után ketten maradunk a házban. Tomoya visszakerült az ágyba apa által. Én pedig itt ülök közel hozzá. Haragszom rá, mégis... az a tegnapi nap...

         - Vajon... mi történne, ha lefeküdtem volna veled? Amit tettél az nagyon... jól esett! Kívántalak, nagyon is, de te mégis csak a testvérem vagy! - nem csak elpirulok, de még könnyezem is.

          - Attól, hogy lázam van, még hallok mindent! - kerek szemekkel nézek rá. Azt hittem, hogy alszik. Sóhajtás hagyja el számat, majd hírtelen megcsókolom. - Szeretlek!
Fejemet vállára helyezem, egyik kezével átölel. Bár nem akarok, mégis elalszom. Álmomban olyan dolgokat teszek, amiket a való életben talán nem tennék meg. A bátyámmal szeretkezem, nagyon gyengéd, mégis szenvedélyes. Ahogy szemeimet kinyitom furcsán kezdem érezni magam. Tomoya-ra nézek, alszik. Óvatosan hagyom el az ágyat és a fürdõbe megyek. Megengedem a tussolót és aláállok. Minden porcikámat mossa a víz, ami nagyon jól esik. Hírtelen kezeket érzek melleimen, kissé erõsen szorítja mégis gyengéd. Párszor felnyõgök halkan, fél szememet rá emelem. Nem tûnik betegnek, de teste mégis forró.

          - Ne...neked ágyban lenne a helyed! - sóhajtom, de mindhiába. Mintha nem is hallaná. Erõsebben szorítja melleimet, amitõl kissé felsikítok. Talán bûn, de ez jól esik. - Tomoya... - felé fordulok, egyik kezét megfogom és érzékeny pontomra helyezem. Amint megérinti felnyõgök. Másik kezével sem tétlenkedik, egyik mellemet kényezteti, amihez nyelvét is használja. Hírtelen jön a megdöbbenés. Nem csinálhatom ezt vele, hiszen ettõl még betegebb lesz. Kezeit megfogva állítom meg. - Hagyd abba! Menj vissza az ágyba! És bocsáss meg!

Lassan összekapja magát, egy törölközõvel távozik és hagy magamra. Nem vagyok normális! Mi lesz, ha miattam komolyabb bajai lesznek? Olyan hülye vagyok! Remélem hogy elfelejti mindezt és nem teszek én sem ilyen dolgokat. Nagyon remélem!

Valahogy mindig is arra vágytam, hogy Tomoya érintései legyenek az elsõk, hogy õ csókoljon meg elsõnek. De most hogy ez megtörtént, már valahogy nem vágyakozom iránta. Ebben a percben biztosan nem. Ellököm magamtól. Mégis hogy merészeli?

          - Mégis mit képzelsz? - mordulok rá. Felállok asztalomtól. Ezt nem tudom csak úgy semmiben hagyni.

          - Hogy hogy mit? Erre vártál ne tagadd. - karjait összekulcsolja. Mondatára kissé elpirulok.

          - Nem, nem erre vágytam, hanem a régi idõkre, amikor segítettél a tanulásban, mint ahogy nemrég ezért mentem át, hogy segíts nekem, nem te egybõl a farkad után mész. - elfordítom tõle arcomat. Élvezi, hogy ezt teszi velem? Ráadásul van más is. - Elvetted az elsõ csókomat te perverz!

          - Mit számít ez? - kérdése olyan lekezelõ.

          - Igen is nagyon sokat, mert nem akartam, hogy ezt tedd velem. - közelebb jön, de én megsem moccanok.

          - Szerintem, meg élvezted, ne tagadd! - hova jön már ennyire közel? Teljesen összezavar! Gyorsabb tempóban veszem a levegõt, ez is azért van, mert a távolság köztünk túlságosan is kicsi.

          - Nem! Nem élveztem, én itt csak egy áldozata vagyok a te perverzségednek. - ismét rá fordítom arcomat. Újabb csókja váratlanul ér, de most nem hagyom magam. Ajkába harapok, amire felszisszen.

          - Vipera! - rögtön meg is bánom tettemet. Sosem tudnék ártani neki.

          - Ne haragudj, nem akartalak megharapni, csak nem szeretem ha ilyen vagy. - szemeimben biztos észrevszi a szomorúságot.

          - Kanos vagyok, nem tehetek róla. - kijelentése miatt erõsen kezdett verni a szívem. Hírtelen fogja meg csuklómat. Gondolok mindenfélére, de arra nem, hogy a nadrágjába teszi, hogy érintsem meg férfiasságát. Érzem teljesen elpirulok, de kezemet nem akarom ott tartani. Hiába húznám ki, nem tudom.

          - Ezt hozod ki belõlem, minden áldott nap. - nyakamra adott puszija miatt aprócska nyõgés hagyja el ajkaimat. Mellemre teszi kezét. Ellököm magamtól, ez mégis csak sok.

          - Szállj le rólam, vagy elmondok mindent anyuéknak! - fenyegetésem úgyse hatja meg, ráadásul ezt mégsem mondhatom el nekik.

          - Úgyse mered, gyáva vagy ahhoz! - magamra hagy szobámban. Remegõ lábakkal rogyok a földre. Ha tudná, hogy mit érzek most...

Azok után, ami történt nem merek a szemébe nézni. Emiatt elkerülöm õt, mégis füzetemre nézve jövök rá, hogy segítség kellene a leckében. Csak õ tudna segíteni, de mégis, nem akarok vele lenni. Pedig muszály lesz. Bekopogok hozzá és választ nem is várok, úgy nyitok be.

          - Most mit szeretnél? - nem néz rám. De... ez miért aggaszt?

          - Segítesz a tanulásban és a perverz fantáziádat hagyd itt a szobában. - mondtam komolyan és magára is hagytam. Visszatérve szobámba leülök és várok. Nem kell sokat egyedül lennem, ugyanis betoppan hozzám. Leülve mellém könyvemet kiveszi kezembõl. Tomoya mindig is nagy segítség volt, ha tanulásról van szó. Most is sok dolgot értettem meg, mégha többször mondott el egy példát. Közelsége teljesen megnyugtató számomra, de az egészet mégis elrontja azzal, hogy kezét combomra helyezi. Tétovázás nélkül lököm félre kezét, de õ sem tétovázik és ismét combomat fogja, ráadásul simogatni kezdi. Érzem, hogy tettére elvörösödöm.

          - Most segítesz, vagy taperolni akarsz, mert ha tapogatni, akkor mehetsz is! - most komolyan, meddig akar velem szórakozni?

          - Mindkettõ, nekem jólesik, és ahogy elnézem neked is jólesik,ne tagadd húgikám. - közelebb hajol és ad egy puszit, amire én arrébb megyek.

          - Ez így jó? - elé tolom füzetemet, valójában ezzel akarom terelni a figyelmét. Addig sem taperol.

          - Nem. - ismételten magyarázásba kezd, hogy mit rontottam el és mi lenne a helyes. Nem sokáig tudunk tanulni, ugyanis anyu kopogása szakítja félbe tanulásunkat.
~*~

Reggel könnyen kelek fel, de a hangulatom nem mondható nagyszerûnek. Lehangoltnak érzem magam, de nem csak ez az egyetlen problémám. Szobámat magára hagyva megyek a fürdõbe, hogy lerendezzem magam. Amint beérek teljesen ledöbbenek, ugyanis Tomoya áll elõttem... teljesen meztelenül. Azonnal magára hagynám, de kezemet megfogva állít meg. Az ajtónak lök és teljesen hozzám bújik egész testével. Pirosló arccal fordulok el, de még így is látom, hogy ravaszul elmosolyodik. Egyik kezével lefogja mindkét karomat, a másikkal vándorútra indul.

          - Hagyd abba! Testvérek vagyunk... - hiába könyörgök neki, rá sem hederít. Szemeimet becsukom, nem akarom látni az arcát, sem azt, hogy hova nyúl kezével. A saját sóhajtásaimon kívül nem hallok semmit, viszont érzem Tomoya lehelletét, ami eléggé feltüzel.

          - Nahát... nedves vagy! - kuncog egyet. Érzékeny pontomat simogatja bugyimon keresztül, emiatt akaratlanul nyõgök fel. Valaki... igazán megmenthetne! Kérésem után kopogást hallok, majd anya hangját.

          - Tomoya, kicsim. Ne legyél bent sokáig, Hinako-nak hamarabb iskolába kell mennie! - Tomoya hírtelen enged el, aminek nagyon örülök. Morcosan néz rám. Anya léptei távolódnak, így magára hagyva indulok vissza szobámba, ahol gyorsan magamra kapom iskolai egyenruhámat és el is indulok.

Lassan teltek az órák, mégis csak õ járt a fejemben. Neki nem vallhatom be, de nagyon vágytam rá. Ennek oka leginkább az álmom. Vele álmodtam és elvette a kincsemet. Emiatt nedvesedhettem be. Szégyellem de sajnos így van. Utolsó órámnak is vége, amint kilépek az épületbõl egyik osztálytársammal találom szemben magam.

          - Ne haragudj, hogy megleplek, de ezt át adom neked. - egy levelet nyújt felém, amit el is veszek. Jól tudom, hogy mi ez. Szerelmes levelet kaptam. Nem ez az elsõ. Eddig mindegyikre nemet mondtam, de talán változtathatnák a szokásomon. - Egyébként Nakamura Shuichi vagyok!

          - Tudom! - mit mondjak neki? A levélre nézek, majd vissza rá. - Azt is tudom, hogy mi van benne és... a válaszom igen! Szívesen járok veled! - mosolygok rá, amit õ viszonoz, ekkor veszem észre bátyámat. Engem néz, ráadásul látszik rajta, hogy dühös. Aki itt igazán dühös lehet az én vagyok és nem õ. Minek hiszi magát?

          - Nos, nekem sajnos dolgom van, de ha gondolod holnap elmehetnénk valahová. - éppenhogy hallottam Shuichi tanácsát, amire bólintással válaszolok. Köszönés után elmegyek bátyám mellett. Nem szentelek neki egy percet sem.

          - Állj már meg! - rám kiabál, amire képtelen vagyok felé fordulni. Ahogy szemeibe nézek kicsit megtorpanok, ugyanis nagyon dühösnek látszik.

          - Mi bajod van? Miért vagy mérges? Nekem lenne rá okom, nem neked! - kiabálva válaszolok. És tudom, hogy nekem van igazam. A reggeli húzása túl sok volt, arról nem is beszélve, hogy kívánom õt. És gyûlölöm ezt az érzést!

          - Semmi, csak induljunk haza! - komolyan... elegem van belõle! Egyszer biztosan felpofozom.
~*~

Hamar eljött az este. Vacsora után a fürdõbe megyek. Megengedem a melegvizet és a zuhanyzó alá állok. Egész vacsora alatt csak az a gondolat motoszkált fejemben, hogy Tomoya megérinthetett. Hírtelen ülök a kádba és piros arccal nyúlok magamhoz. Eddig sosem tettem ilyet, de gyengepontomhoz érve halkan nyõgök fel. Elöszõr csak egy újjal kényeztetem magam, közben csak õ jár a fejemben. Teljesen forrónak érzem egész testemet és remegek is. Nyögéseim szaporodnak és gyorsabban csinálom, halkan bátyám nevét suttogom. Hírtelen feszülök meg és hangosan nyõgök fel. A kád támlájának döntöm hátam, közben sóhajtok párat. Élvezem, hogy a víz lemossa rólam azt a mocskot, amit gondoltam az imént. Hát most már tudom, hogy mi az az önkielégítés, de a legrosszabb, hogy Tomoya járt a fejemben. Kiszállok a kádból és megtörölközöm. Pizsamámat magamra veszem és a szobámba indulok. Az a kellemes gondolat, hogy aludhatok hamar kiszállt a fejembõl, ugyanis az ágyamon feküdt. Amint beléptem rám pillantott.

          - Mit csináltál a fürdõben? - kérdésére ledermedtem. Erre nem válaszolhatok, de várjunk csak...

          - Csak nem leskelõdtél? - rárivalok. Nagyon remélem, hogy nem látta, amit tettem.

          - Nem. Fürõdni indultam, de a nyõgéseid miatt megálltam. Mondcsak... kívánsz engem igaz? - kerek szemekkel nézek rá. Hogy mer ilyet képzelni? Mégis... mégis mit gondol magáról?

          - Egyértelmûen nem! - elfordítom tekintetemet róla. Az õ nevét emlegettem, rá gondoltam közben. Mi értelme tagadni? Mit tegyek? Ránézek, szemeim csukva vannak. - Igen, rád gondoltam az elõbb, de ez a te hibád! - nem kiabálok, hiszen anyuék nem hallhatják meg. Szemeimet lassan nyitom ki. Felállva indul felém. Most mit csináljak?

- Hé! Nem tudnál a saját ágyadban aludni? - érzem, hogy ingerült vagyok, de ez nem annyira fontos. Õt kell a szobájába zavarnom. Unottan fordul felém, amire elpirulok, hiszen egy törölközö takar csupán.

- Nem tök mindegy? Egyébként... ne mutogasd magad! - hülye! Minek jött a szobámba? Ha piszkálni akar keressen más alkalmasnak mondható személyt erre. Durcás arccal hagyom magára és az õ szobájába indulok el. Nem jutottam el, csupán az ajtajáig. Csuklómat megfogva állított meg.

- Most meg mi van? Félsz, hogy a szobádba megyek? Talán titkolsz valamit? - kérdezem, amire csak visszaráncigál az én szobámba és magamra hagy. Bonyolult egy személy, de mégis a bátyámról van szó. Lassan magamra veszek némi itthoni ruhát és nekiállok a tanulásnak. Emlékszem, régebben mindig Tomoya segített, mostanában magamra kell számítsak. Az egyetlen dolog, ami mégis mindig megnyugtat az a foci. Lány vagyok, de mégis játszok. A szüleim még most is ez ellen vannak, de ettõl mégsem tilthatnak el. Hírtelen a naptárra téved tekintetem, szombat van, mégis ketten vagyunk a házban. Anyuék vásárolni mentek, mielõtt felébredtem volna. Vajon õ mit csinál? Ezt a kérdést 2 éve nem tettem volna fel. Akkor még egy szobában voltunk, aztán jött a panaszkodása, hogy nem akar velem egy azonos helyen lenni. Tulajdonképpen így kerültünk külön szobába. Én egy kissé bánom. Talán nem tudja, de sokat változott. Nagyon jóképû lett, szinte már túlságosan is.
Enyhén fejemre csapok, hiszen a tanulással kellene foglalkoznom. A füzetre nézve jövök rá, hogy ez nekem nem fog menni. Ide is Tomoya kellene. Ha megkérem biztosan segít. Ezzel a gondolattal kopogok ajtaján. Nem válaszol, ezért benyitok. Amint köörbenézek azt veszem észre, hogy nincs egyedül. Egy szõke hajú lány fekszik karjai között. Hatalmasat dobbant a szívem, becsuknám az ajtót, de megállít.

- Mit akarsz? - szokás szerint bunkó. Ebben a hangnemben válaszolnék, de a hangulatom nincs olyan fokozatban.

- Semmit... ne haragudj! - az ajtót bezárva hagyom magukra. A hangom szomorú volt, de mégis miért? Szeretem õt, de nem úgy. Tulságosan hozzászoktam a jelenlétéhez, hiszen mindg együtt voltunk, kiskorom óta. Tudom jól, hogy mi változott, de nem bírom elfogadni. Lassan kullogok vissza szobámba és asztalomhoz ülök. Nem is tudom... bezártam az ajtómat? Visszafordulok annak irányába és õt látom. Na ne...

- Mit akartál hugi? - kérdezi és lassan közelít. Az én szívem pedig gyorsít. - Ne haragudj az elõbbi miatt, csak szórakoztam az éjszaka. Túl jól sikerült.

- Ez engem nem érdekel! Ne fitogtasd magad! - morcosan fordítom el fejem. Nem veszi észre, hogy mi bánt? Ennyire hülye... Vissza forulok felé. Teljesen meglepõdtem, közel volt arcomhoz, mintha meg akarna csókolni. Lassan közelít, mintha már nem lenne így is elég kicsi a távolság kettönk között. Hagynám neki a csókot, de nem. Arcomat újból elfordítom, így oda kapok egy szimpla puszit.

- Azt hittem erre vágysz. - felegyenesedik. Még hogy én az õ csókjára vágyom? Ez beteg!

- Én arra vágyom, hogy foglalkozz velem többet! Hiányoznak azok a napok, amikor... - nem tudom folytatni, ugyanis egy csókkal fojtja belém szavaimat. Nem lököm el, nem teszek semmit, csak tágra nyílt szemmel meredek rá. Õ... ellopta az elsõ csókom.