Karakter: Nicole Hartnell
Megjegyzés: ~ Kedves nyomozónőmnek ~
Óriási nyomás alatt van az ember, ha az üzleti életben mozog. Persze, ha az ember sikeressé válik, akkor megkap mindent, amit csak akar. Igen, ezeknél az embereknél nincs olyan szó, hogy szeretnék. Akarom! Csak ezt nagyon kultúráltan tudják néha megfogalmazni. Apám mellett hozzászoktam a luxushoz, és bizony én sem akarom lejjebb adni, ezért keményen dolgozok. Telefonálgatások, tárgyalások, prezentációk tömkelegét kell elvégeznem, ha talpon akarok maradni, mert itt aztán egy pillanat alatt
elbukik az ember mindent, aztán mehet a híd alá.
Apám annak idején kiváló stratégiai érzékkel látta meg, hogy a japánok bizony elég játékfüggő emberek, ezért belevágott a játékbizniszbe. Most ennek a cégnek állok az élén, az EastLine com-nak.
Bár nem szerettem apámat, amiért nem törődött nagyon velem, egy dologért azért mindig hálát fogok adni. Hogy ide költöztünk Japánba. A kultúra a város szépsége azonnal megfogott engem, és a lányok... Ó igen a lányok egyszerűen gyönyörűek. De most térjünk vissza a tárgyalásra.
Többször ellenőrzöm magam, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van e. Egy fekete miniszoknyát vettem, fehér inggel, és legfelülre a szoknyámmal egyező színű. Nyakkendőmön még egy utolsót igazítok.
Végül egy kis heroint szívok fel. Így biztosan féken tudom tartani magam. Szúrni meg nem fogom magam, mert az bizony elég feltünő lenne a bőrömön. Várok egy kicsit ,amíg hatni kezd. Most már a belső remegésem teljesen elmúlt, és teljesen magabiztosnak érzem magam, ami nem árt a tárgyalásokhoz.
Egy utolsó gyors szemre vételezés után végül kilépek a szobámból, ami már igazából inkább egy lakosztálynak felel meg, majd elhagyom a házat, miután a komornyikomnak megadtam a szükséges tanácsokat és a garázsomat felnyitom egy gombnyomással. Egy kisebb gyűjtemény lelhető fel, amiből most az egyik legújabb szerzeményemet, egy hófehér SLS AMG Mercit választok útra. Ennek szeretem a legjobban a hangját. Játszadozok a gázzal is egy kicsit, hogy az mély morajlással elárassza az egész garázst.
Olyan mintha valaki hevesen nekem esne, és az egész testemet bizsergetve próbál kellemesen kínozni. Majdnem elszállok gyönyörömben. Úgy látszik túl kevés adagot
szívtam be, de talán megteszi. Miután sikerül újra visszarántanom magam, kihajtok, és a kilóméter óra meg sem áll a 200-as jelzésig. Az a jó Japánban, hogy 180 felett
már nem jönnek utánad a rendőrök. Hát nem egy csodálatos ország?
A cégem japán székhelye a belváros lüktető részében található, ahol zsong az élet és minden a pénzről szól, meg az üzletről. Behajtok a VIP parkolórészhez, majd leállítom az autót. Az órámra nézek, még fél óra van az érkezésig. Becsukom a szemem és egy kicsit hátradöntöm a fejem. Miután ez megtörténik, mély levegőt veszek és kiszállok az autóból, majd az irodámba megyek le, ami a legfelső emeleten van. Ahogy beérkezek a titkárnő azonnal lerohan a legfrissebb hírekkel.
Nanako egy igazán kedves titkárnő. Visszahúzódó, szerény, mosolygós. Fekete keretes szemüvege még mintha egy kicsit erősítené is az esetlenségét.
- Jó reggelt, Hartnell kisasszony, ma is nagyszerűen néz ki! - köszönt rám halk hangján és felveszi a tempómat, miközben magyaráz.
- Egy rendező kereste, hogy az egyik játékunkból filmadaptáció csinálna?
- És ki ez a rendező?
- Hát nem egy személy, hanem egy egyetemi csoport.
- Akkor mondd le, amatőrökkel nem foglalkozunk. Van még valami?
- Nincsen.
- Köszönöm, visszamehetsz.
Beülve elintézek néhány telefont. Ez a megfilmesítés dolog tényleg nem rossz, de jó lenne, ha valami profi keresne fel. Kitöltök egy pohár bort, majd a számítógépen kezdenék el elmélkedni meg ezzel-azzal szórakozni, amikor megint a titkárnőm állít be egy borítékkal.
- Ezt önnnek küldik, Hartnell kisasszony! - teszi le az asztalomra, mire én azt gyanakodva lassan felveszem. Erősíti a rossz érzéseimet, hogy névtelen.
- Köszönöm, elmehet.
A boromba kezdek kortyolni, miközben egy pillanatra se veszem le a borítékról a szemem. Ezután kinyitom, ahol néhány képet találok benne az éjszakai szórakozásomról.
Az egyiken székhez vagyok bilincselve, és az ölemben egy másik lány táncol. A másikon egy lánnyal csókolózok, miközben egy másik hátulról nekem simul, és a nyakam nyalja, és még számtalan más hasonló kép. Egy üzenet is található benne.
"Vigyázz magadra Nicole. Mindent tudunk rólad!"
Anyádat fenyegesd! Eltaposlak, ha a kezeim közé kerülsz! Ha csakugyan a kezeim közé kerül. Kérdés, hogy egyedül van e. Itt az ideje lépéseket tennem, de megérkeznek az ügyfeleim, úgyhogy át kell mennem a tárgyalóba, ahol egy hosszú asztalt lehet találni székekkel körülötte, és egy óriási táblát, ahová kivetíteni szoktam a képet.
Nosza rajta, fel is kapom a laptopom, és gondosan összeszereteltetek az informatikussal mindent. Pont kész van mindennel, amikor megérkeznek a tárgyalópatnerek. Mély meghajlással üdvözítjük egymást. Szigorú kemény japán emberek, de mintha néhány amerikai is lenne köztük.
- Köszönöm, hogy eljött, Megura-san! - adom meg a tiszteletet.
- Részemről a szerencse, Miss Hartnell. Nagyon felkeltette az érdeklődésünket az ajánlata.
- Ígérem, hogy meggyőző leszek, rövid, és tárgyilagos.
- Ezt szeretem, semmi felesleges beszéd. Lássuk Hartnell kisasszony.
Bekapcsolom a laptopot és a mondanbómba kezdek. Határozottan lépkedni kezdek az asztal körül.
- Először is köszönöm, hogy megtisztelnek figyelmükkel. Nos aligha kell már bemutatnom a céget, de pár szóban megteszem. Viszonylag fiatal a cégünk, de hamar a játékipar élére álltunk, ami mi sem mutatja jobban, hogy az eladásaink már-már a Capcom-ot veri - mondom, ahogy a táblához érek és egy hosszú pálcával mutatom a grafikonokat. Biztos azt kérdezik most, hogy miért éppen mi legyünk azok, akikkel együttműködnek. Elmondom. Mert a saját történetíróink Hollywoodot megszégyenítő sztorikat írnak a játékhoz, a hibák a játékban szinte kizártak, mivel a tesztelőink éjt nappallá téve dolgoznak ahhoz, hogy a lehető legtöbb hibát megtalálják és azt orvosolják és a lényeg! A látvány. Igyekeztünk a legjobb grafikusokat, programozókat, kreatív embereket leszerződtetni, akik mindezt megvalósítják! - magyarázom érveimet, miközben a háttérben az egyik fantasy játék videója megy. - Ettől a következő lépés már csak a megfilmesítés. És hogy miért pont maguk? - kérdezem, mikor odasétálok a vezetőjükhöz és egész közel hajolok az arcához - mert mi csak a legjobbal elégszünk meg.
Aztán még közlök néhány adatot, és a végén hatalmas tapssal zárják. Megura úr odajön hozzám és kezet fog velem.
- Nagyon köszönöm az ajánlatát. Úgy érzem megbízhatok önben - súgja a fülembe, majd a nyakamat akarja megnyalni, de én eltáncolok előle.
- Csak nyugodtan Mr. Megura... ne lőjük el mindjárt az összes lőszert - biccentek a nadrágja felé.
- Hamarosan hívni fogom az összegajánlatommal.
- Minél hamarabb jó lenne - mondom vissza se nézve rá.
Lépteimet ezután sierősre veszem. Egyik alkalmazottam jön akkor.
- Hartnell kisasszony!
- Most nem érek rá!
- De...
- Majd holnap megbeszéljük! - mondom szigorúan, összeráncolt szemmel nézve, és emberünkből elszáll a bátorság.
Következő utam a kórházba vezet. Szegény édesanyámat még mindig kómában találom. Két-három hónapja fekszik így, amióta autóbalesetet szenvedtem. Egy furgon váratlanul
belénk hajtott oldalról. A rendőrség balesetnek vélte az ügyet, de én biztos vagyok benne, hogy nem a véletlen műve volt, és abban is, hogy én voltam a célpont.
Gyengéden meg fogom a kezét, szemeimbe pedig könnyek szöknek. Arra gondolok, hogy inkább nekem kellene most itt feküdnöm. Biztos vagyok benne, hogy nem baleset volt, és ki fogom deríteni, hogy ki áll ennek a hátterében. Anyám látogatása után a főorvossal beszélek.
- Mit tud mondani? Rendbe fog jönni?
- Nem tudok még semmi biztosat, mindent meg fogunk tenni.
- Csináljanak valamit! Egy csomó pénzt kifizettem már eddig, most már szeretném, ha történne valami! - mondom az orvost galléron ragadva a falnak nyomva.
- R-rendben hölgyem. Megteszünk tényleg mindent!
- Ajánlom is.
Majd feldúltan távozok.
---
Felkészülök az estére. Bekapcsolom a lejátszót, amiből Lindsey Stirling szól, majd egy üveg bort kibontok. Élvezettel kortyolgatom, majd megtekerek egy füves cigit, és egy hatalmasat slukkolok. Leülök egyik fotelembe és hátra döntöm a fejem, és becsukom a szemem. Teljes izgalomba jövök, hogy itt az este megint. Ezt az állandó stresszt egyszerűen nem bírom máshogy elviselni, csak ha ezekbe menekülök. Végül felszívok egy csíknyi kokót, és belevetem magam az estébe. Egy sötét színű miniszoknyát vettem fel, meg felülre egy ilyen megkötős Bolerot. Hát nem sokat takarok magamból az biztos, de imádom, ha érezhetem a másik érintését. A szokásos klubomba megyek, ami tele van mindenféle maffiózókkal és kétes hírű alakokkal. Szerencsére jó néhány kapcsolatom van. Az egyik ilyen Kenji, aki biccent felém
üdvözlésként.
- Mi van, jöttél megint egy kicsit jól érezni magad?
- Aha...
- Aztán vigyázz magadra!
Rögtön kiszúrok egy barna hajú leányzót magamnak, aki leültet a székbe, majd hátra bilincseli a kezem. Majd leül az ölembe, és lassan mozogni kezd rajtam. Kezét végigcsúsztatja a testemen, aztán a nyakamat simogatja. Ezt követően hátra nyomja a fejem, majd a nyelvével éppencsak megérinti a nyakam, amitől belőlem kéjes sóhajok szakadnak fel.
- Tetszik? - súgja a fülembe, majd folytatja a "kínzásom"
Egy darabig még az ölemben ficánkolva kényeztet, majd feláll a székből, és utána a bal lábát erősen odanyomva a lábam közé folytatja a táncát. A fejemet továbbra is
hátra feszíti, és ujjait finoman húzza végig a testemen. A testem teljesen beindul, teljesen magatehetetlenül és kiszolgáltatva ülök, de ez teljesen felhúzza az agyam,
és egyre hevesebben kezd a testem mozogni, és mintha érezné, hogy nemsokára a csúcsra fogok jutni, abbahagyja.
Fogyasztásom megint egy kisebb vagyont hozott a helynek.
Befejezésül két lányt viszek fel a lakásomra, ebből az egyik úgynemond a dominánsabb, és megbilincsel mind a kettőnket, én pedig izgatottan csókolni kezdem a fekete hajú leányzót, aki a "szolgalelkűbb". Hozzám hasonlóan, ha szexről van szó. Aki pedig mindezt figyeli, az egy szőke hajú, akinek tüzes a pillantása, és szigorú. Miután hagy egy kicsit játszani a barnával, maga felé fordít, és én térden állva mohón csókolni kezdem a combja belső felét, valamint a lába közét, olykor hevesen megnyalva azt. Ő pedig egy vékony pálcával simogatja a testem, aztán a számba adja azt, és a másik lányt kezdi kényeztetni, amitől én csak könyörgően nyöszörgök, hogy engem juttasson a csúcsra, hiszen nem szabad, hogy kiessen a számból.
De vége volt a legjobb. Amikor velem szemben a barna áll, azaz térdel az ágyamon, egymást csókolgatni tudjuk, annak híján, hogy a bilincs miatt alig tudok hozzáérni, de azért sekerülni néha oldalról megéreznem testének finom tapintását, mögöttem pedig a "domina" a nyakamnak feszíti a pálcát egy kis ideig, majd a keze a bugyimba csúszik bele, és egészen addig izgat lentről, amíg el nem élvezek. Végül lekerül rólam a bilincs, elintézzük az anyagiakat, és ők elhagyják a villát.
---
Egész éjjel semmit nem aludtam szinte. Kábultan fogom a fejem, úgy érzem magam, mint akit kifacsartak. Ha nem lenne mára időpontom, ki se kelnék egész nap az ágyamból.
Nyolc órára kell odaérnem, és most reggel hét óra van. Sikerül rávennem magam, hogy felkeljek, és az arcomat valami borzasztó állapotba találom. Minden sminket bevetek, hogy a lehető legjobb állapotba hozzam magam. Most a fehér szoknyámat, valamint annak felsőjét veszem fel, majd egy kis parfümöt fújok magamra, de nem azt émelyítően édes fajtát. Még egyszer ellenőrzöm az eredményt, összeszedek minden fontos dokumentumot, majd megint a Mercimbe ülve Natsume felé veszem az irányt.
Sokat hallottam a Kobayashi magánnyomozói irodáról. Sok kapcsolatom van, de nem tudom, hogy kiben bízhatok meg és kiben nem. Ezért végül a magánnyomozó felfoadása mellett döntöttem. Hát most kiderül, hogy tényleg olyan profi, mint amilyen a híre szerint. A külváros fele már egyre kihaltabb a terep, néha elngoldolkodok, hogy biztos a jó cím felé haladok e. Esküszöm, hogy itt önszántamból világosba se mernék eljönni, nem hogy sötétbe. Márpedig fényes nappal van, de a frász kap el ettől a helytől. A sok romos ház közül azonban kiemelkedik egy, ami a nyomozóiroda épülete. Hát legalább ez a ház rendben van - gondolom, és óvatosan körbenézve szállok ki a
kocsimból. Végül kopogtatok.
- Jöjjön csak be ! - hallom meg a nő hangját bentről, és belépek. Amikor meglátom, egy igazi bombázó látványa tárul elém. Egy nagyon szép és csinos hölgy fogad engem,
akitől egy pillanatra belém szorul a levegő. Egy nagyot nyelek, de aztán gyorsan összeszedem az összes határozottságom, és egy fejbiccentés után közelebb lépek az asztalhoz. - Foglaljon helyet, hölgyem - folytatja gépiesen, már-már túl hivatalosan is, mire én a vele szemközti széken foglalok helyet. - Nicole Hartnell, ugye ? Egy kávét esetleg ? - kérdi itt már kedvesebben, mire én kihúzom magam, és feszengve megigazítom a ruhám. Bár leráznék ezzel magamról mindent. Majd előveszem a legszebb vigyoromat: - Igen. Köszönöm. Cukor nélkül.. - válaszol tömmören. Cukorral szeretem inni ugyan, de most jobb cukor nélkül, hátha az kiviszi ezt a kóválygást a fejemből.
- Nos miben segíthetek? - kérdezi, miközben a kávét odateszi elém. Egy mély levegőt veszek, és elmesélem nagyvonalakban, amik történnek velem. Azt hiszem, jobb ha egy két dologról nem tud, ezért nem mesélek olyan részletesen el mindent, mert azt se tudhatom, mennyire bízhatok benne. Folyamatosan a tekintetét figyelem, miközben bánatom mesélem, mert üzletasszonyként nagyon is jól tudom mennyi mindent elárul a pillantás. Előveszek néhány levelet, ahol az elrablásomról fenyegetnek, meg sok egyéb másról, és oda nyújtom neki.
- Értem ... - mondja nagy hangsúllyal, mintha ő már most tudna valamit. - Van még valami amiről tudnom kéne ? Az ilyen módszerek aligha vallanak rivális cégekre... - sandítja oda nekem. Pont ettől tartottam. Ajkaim egy kicsit megremegnek, szótlan maradok. - Biztos benne hogy mindent elmondott ? Minden apró részletre szükségem lesz ha fel akarom göngyölíteni az ügyet.. - folytatja miközben egy kacsintást ejt meg. Ettől egy kicsit feloldódok, de kell némi habozás, hogy újra a táskámba nyúljak, ahol a rólam készült képeket nyújtsam át neki. - Áá, egy ölbetánc.. *mosolyog rám* - Mindig ki akartam próbálni, csak valahogy nem jutottam el odáig.. - közli velem, ami egy kicsit meglepett, hiszen nem erre számítottam, hanem hogy megvet majd az ilyen dolgaimért és amiért a saját nememhez vonzódok. Mélyen a szemébe nézek, és most csodálkozok rá, milyen igéző pillantása van. Meg aztán... lehet, hogy ő is a lányokat szereti? Jézusom, első alkalommal rá akarok nyomulni a saját magányomozómra? Az
szép mutatvány lenne, gyorsan ki kell vernem ezt a fejemből. - Khmm, khmmm... - rángat vissz a hirtelen a valóságba a torokköszörülése, mikor egy váratlan kérdést szegez felém: - És hogy fogyasztja ? Belövi, vagy felszívja? - Erre mégis hogy jött rá? Zavartan vigyorogni kezdek, és csak rázom értetlenül a fejem, hogy "Ugyan már? Miről beszél egyáltalán?" De ő jobban összehúzza szemeit, amivel jelzi, hogy nagyon is jól tudom, hogy miről beszélek. Hát tényleg tudom, ezért nincs más választásom. Felállok hirtelen a székemből, és eszeveszett menekülésbe kezdek. Natsume azonban elkapja a karom.
- Nyugodjon meg ! Nem rám tartozik, hogy mit tesz magával.. Térjünk vissza az ügyéhez. 10000 yen előleget kérek, a többit majd ha sikerül megoldanom - mondja újra hivatalos hangnemben, mitnha semmi sem történt volna. Visszaülök a székembe és rezzenéstelen arccal elé teszem a pénzt. Belekortyolok a kávémba, de belefintorodok, mert kihűlt. Újra Natsuméra nézek. Biztos lehetek benne már, hogy ez a csaj profi, és meg fogja oldani az ügyemet, hiszen olyan dolgokat kitalált, amiket el se mondtam neki. Nincs mese, el kell mondanom neki mindent.
- Ez az egész azóta kezdődött el, mióta a cégünk felverekedte magát az Elitbe.
- Igen, igen... észre vettem én is, és ez bizony nem mindenkinek tesz jót. De akkor is azt vallom, hogy rivális cégeknek nem ez a módszerük.
- Szóval különféle leveleket kapok, hogy lelöknek a trónról, elrabolnak és hasonló borzalmakat. Lehet, hogy több helyről is veszélynek vagyok kitéve. Folyamatosan azzal fenyegetnek, hogy leleplezik, hogy járok, és tudnak a drogos ügyeimről is. Nézze, megértem, ha emiatt elitél engem. Saját nememhez vonzódok, emellett alkohol- és drogfüggő vagyok. De máshogy úgy érzem, nem bírom ezt az egészet elviselni. Emellett sokszor teljesen egyedül vagyok. Hiába vesz körül sok ember, magányosnak érzem
magam, nincs akivel megoszthatom a sikereimet, a komornyikom nélkül. Anyám az egyetlen ember, aki miatt még élek ezek a földön! - mondom a végén teljesen kiborulva, és könnyek szöknek a szemembe, mire Natsume gyengén a vállamra teszi a kezét, én pedig könnyes szemmel nézek rá.
- Nekem kellene most ott feküdnöm, nem anyámnak!
- Ne mondjon ilyeneket, hölgyem. Kívánom, hogy az anyja gyógyuljon meg. Ítélkezni meg nem fogok mások felett, nem ez a dolgom. Ha jönnek, elmondják mit kell csinálnom és megteszem.
Feljegyzett mindent, amit mondtam, legalábbis nagyon szorgosan jegyzetelt. Ez a lány képes lenne talán jó irányba is terelni engem, képes lenne... hmm irányítani engem, és egy kicsit perverz gondolataim támadnak. Szép, csinos fiatalos pofi, igéző szemek, gyönyörű test. És ha belegondolok, 10000 yen kurvára nem sok egy ilyen melóért.
- Köszönöm szépen, hölgyem, hogy segít nekem! Nem fogok hálátlan lenni ígérem!
Mondom neki, és bárcsak úgy hálálhatnám meg neki, hogy odaadom magam, így marad a pénzbeni. Elő is veszek, újabb 10000-et, és nyújtanám neki, de ő visszautasítja.
- Megtisztelő, de nem fogadom el. Amíg nem végeztem el a munkát, addig nem kérek semmit.
- Értem, elnézést, nem akartam megsérteni.
- Semmi gond.
Elég szűkszavúan válaszolgat, de ezzel nincs is semmi baj igazából. Szakmájából adódóan eredhez ez. Csakis a lényeget. Egy mély meghajlással elbúcsúzunk, de még az ajtóban megfordulok.
- Jaj még valami! - mondom, és egy névjegyet veszek elő, amit a japán szokásoknak megfelelően meghajolva két kézzel fogva nyújtom át neki.
- Hívjon fel kérem, ha tud valamit.
- Értettem, Ms. Hartnell.
- Szólítson csak Nickie-nek! - kacsintok rá még az ajtóban, majd távozok.
Drogok nélkül magabiztosnak érzem magam most. Végre valaki, akiben úgy érzem, megbízhatok. Remélem, eredményre jutsz, Natsume. Te vagy az utolsó reményem. Ígérem, hogy
nem fogok hálátlan lenni!
|
