- Tequilát szeretnék… - simít a mellkasomra, én meg vadul magamhoz rántom a csuklóját megragadva. Cicám ezzel elkéstél!  

- Mi a probléma? – kérdi nagyokat pislogva én meg minden eddiginél jobban igyekszem visszafogni az indulataim. Van bõr a képén, annyi szent.

- Még kérdezed? Beszólsz, aztán lelépsz, és most azt hiszed, fizetem a piádat? Ideje lenne felébredni a Csipkerózsika álomból, bogaram… Mellesleg, le merném fogadni, hogy még életedben nem láttál dobfelszerelést közelrõl… - morogom el a problémám minden önuralmam latba vetve, hogy visszafogjam magam, aminek következtében egyre jobban szorítom a kicsike karját. Legnagyobb meglepetésemre azonban egy mosollyal válaszol csábos pillantásokkal fûszerezve ajkaimra simít.

- De édes vagy… - nyalint ajkaimra és minden önuralmam összeszedve nem csapok le rá. Azért annyira részegre még sose ittam magam, hogy egy ilyen sértés után bármit is elfelejtsek.

- Elõször is, én nem léptem le, megkérdeztem szeretsz e táncolni, te erre azt válaszoltad nem igazán, vagyis ez számomra nemleges választ jelent és én személy szerint bulizni jöttem, elsõsorban, nem azért, hogy egy ilyen dögös pasi, megfojtson a nyelvével. – bök rá a mellkasomra - De, ha te nem bírod kivárni, hogy egy kicsit, kiéljem magam, akkor dugd fel magadnak az ajánlatod az italmeghívásoddal együtt, ami elvileg annyi körre szólt, amennyire én akarom, feltételek nélkül…  és keress magadnak egy ribancot, aki csak a faszra utazik, az majd kielégít. – csiripeli, mint egy ma született ártatlan kis bárány, aztán mielõtt észreveszem, kiszabadul a kezeim közül, majd mélyen a szemembe néz, csak azért, hogy összezavarjon és megvadítson.

- Jah, mellesleg, tényleg nem tudok dobolni, de valójában azt sem tudom, hogy te, hogy dobolsz, mivel még azt sem tudom, milyen zenét nyomattok, egy újságcikkben láttalak, ahol a tehetséged firtatták, a szóló karrieredrõl bla-bla-bla, innen tudom a neved, meg, hogy milyen zenekarban játszottál, annó.  A megjegyzésemmel, mindössze kicsit le akartalak csillapítani, hogy ne rohanj le mint egy buldózer, hisz fiatal még az éjszaka. Most pedig keresek, valaki mást, aki szeretne bulizni és igényt tart a hátsómra is… - világosít fel majd kuncogva lépne is le, közben nekem akaratlanul is lesiklik a szeme a formás kis hátsójára. De még mielõtt elriszálhatná magát váratlanul félrehajol és egy barom öklével találkozok. Fel se fogom mi történt és már a székek közt találom magam és sajgó tagjaim.  Fapofával konstatálom, hogy egy öngyilkosjelölt húzott be nekem, majd szépen, színpadiasan letörlöm a szám szélét miközben azon tanakodom, hogy a kis csicskának melyik bordájával kezdjem a mûveletet. Bár mire felállok, addigra az idióta hortyog a székek közt. Csak az az idegesítõ röhögés ne baszná a fülemet.

- Te meg mit vihogsz? Ezt neked szánták… - ugatok Ethan felé. Hm… eszembe jutott a neve… furcsa.

- Nos az lehet, viszont neked kézbesítették, de ha lehet, léccci ne add át az üzenetet… - néz rám angyalian, míg végigsimítja az arcom, mintha ezzel meg tudna hatni.

- Lépjünk le innen, ez a hely dög unalom… - harap alsó ajkaiba. Ez a beszéd már jobban tetszik.

- Ennyire félsz, hogy beverem a képed? – gúnyosan vigyorogva húzom fel szemöldököm. Na ne már csak õ szórakozzon, az úgy nem járja. De minden féle felháborodás nélkül csupán sóhajt egyet. Miért nem viselkedik úgy, ahogy az emberek többsége?

- Ugyan ne viccelj, ha attól félnék, egész egyszerûen ezt tenném… Jól figyelj, mert csak egyszer mutatom meg… - egyet hátralép, már azt hiszem, hogy tévedtem a viselkedését illetõen és verekedni szeretne, de minden hirtelen mozdulatot mellõzve körbetekint, érdeklõdésem teljesen felcsigázva, majd újból felém fordul.

- Kint találkozunk… - dob egy halovány puszit, újból teljesen összezavarva. Lehet hogy sokat piáltam, de összefüggést még nem látok, csak kérdõjeleket a fejem fölött.

- EMBEREK, EZ ITT ANNUS C HOLLOV BLOODY STORM DOBOSA… ESKÜSZÖM, LÁTTAM A SZEMÉLYIGAZOLVÁNYÁT!! – ordítja el magát egy nagy levegõvétel után és még mielõtt felfoghatnám a történteket minden megfagy. Az emberek megdermednek, a zene is elnémul én meg ott állok padlót verdesõ állal teljesen lesokkolva. Még egy utolsó pillantást vethetek a hamiskártyásomra, mielõtt a sok idióta letámadna.

-Tûnjetek a kurva életbe! – kezdek hadonászni a kezemmel, lökdösõdni, másszóval, eljutni a kijárathoz. - Mégis mi a francot akartok?! Takarodjatok a picsába!

A tömeghez képest viszonylag elég gyorsan kiverekszem magam és már tartok is fölfele a kijárathoz. Megölöm, kinyírom, szétverem… megy bennem a pumpa egyre magasabbra. Így elkurni az estémet! Ráadásul ezek az eszementek biztos utánam jönnek, amint sikerül kinyitniuk azt a kibaszott ajtót. Mire nem jók a székek, hah? Kiérve a friss levegõre úgy vágom be a ajtót, hogy még a ház is beleremeg. Azonnal kiszúrom a kis katasztrófa generátort és rögtön felé vetem magam és szinte karját is kiszakítva kezdem magam után cibálni.

- PÁ-PÁ ÉDES, MAJD MÉG TALÁLKOZUNK… - köszön irritáló hangon a kidobónak.

Fogaimat csikorgatva várom meg, hogy beforduljunk az egyik sarkon és ott karjánál fogva neki lendítem a kis aranyost a falnak.

-Naaa… lehetne egy kicsit finomabban is, ez nem úriemberhez illõ magatartás. –húzza tovább az idegeim a nyervogós hangjával.

-Ki a faszomat érdekli az illem?! – kulcsolom össze a kezeit a feje felett és gyilkos tekintettel nézek a szemeibe. – Egyáltalán felfogtad te, hogy kivel szórakozol? – morgom vérfagyasztóan, de semmi. Még csak meg se remeg.

-Hja, asszem. Valami kurva nagy egoista, agresszív barommal, akit imád a nép.  – nyammog unottan.

- Mégis mi az anyám kínját képzelsz te magadról? – rázom meg erõsen azzal a kezemmel, amivel összefogtam a kezeit.

- Inkább te mit képzelsz magadról édesem? – mosolyodik el halványan. – Legyáváztál és ez vért kívánt. Sajnálatos módon nem vagyok akkora, mint te és annyi erõvel sem büszkélkedhetem, szóval kénytelen voltam az eszem használatával demonstrálni, hogy elõbb ijedek meg a saját árnyékomtól, mint tõled. Tégy meg egy szívességet és hûtsd le magad.

- Még mit nem! Nem te mondod meg, hogy mit csináljak! – vágom neki újból a falnak, de ezúttal eleresztem. Egy halkat nyiffan, ami elég ahhoz, hogy egy fokkal lejjebb vegyem a bennem égõ haragot. – Vagy talán félsz? Hiszen a nagyra tartott agyacskád itt nem ér semmit. – hozom fel újból gúnyosan a témát. Ha én ideges vagyok az a minimum, hogy õ is az legyen, vagy reszkessen.

- Mondtam már, hogy nem félek tõled. – néz rám teljesen nyugodtan, míg közelebb lép. – Semmi okom rá, hogy féljek. – kapja el, majd tartja rabságban tekintetem villódzó, zöldes barna szemeivel.

- Majd ha péppé verlek lesz okod.

- Miért akarnál péppé verni, ha annál sokkal kellemesebben is elüthetnénk az idõt? – búgja míg végigsimít mellkasomon. Érintésére ruhám alatt táncot járnak az izmok.

- Ez már sokkal jobban tetszik.

- Azt mindjárt gondoltam. – ereszt meg egy öntelt, ravaszkás vigyort, míg keze vállamra vándorol – Mondd csak, merre is laksz? – pipiskedik lábujjhegyen én meg lecsapok az ajkaira. Azonnal visszaereszkedik a talpára és míg bírom levegõvel, alaposan kaparom a torkát.

- Majd meglátod. – szakadok el tõle, hogy meg ne fulladjunk és újból hurcolom magam után. Hol is hagytam a motorom?

Nagy nehezen, mikor már körülbelül ötödszörre mentem el mellette, megtalálom az én szívem csücskét. Rápattanok és várok, de õ nem huppan mellém.

-Neked most meg mi a fasz bajod van? Csak azt ne mondd, hogy meggondoltad magad.

- Annyit azért nem ittam, hogy megunjam az életem. – bök a motorra. Kell egy két másodperc mire leesik, hogy mire gondol, de akkor elkezdek röhögni.

- Most mi van? Nem úgy volt, hogy nem félsz? Ha idáig el tudtam jönni, akkor mibõl gondolod, hogy vissza nem tudok?

- Akkor inkább béreljünk valami motel szobát. Annak a parkolójában nyugodtan hagyhatod a járgányod.

- Na ne csináld már!

- Nem vagyok hajlandó ingyen szervdonorrá alakulni. – fonja keresztbe a kezeit és olyan tekintettel néz rám, hogy azzal vitatkozni nem lehet. Na nézzük csak… Odakötözni nem tudom, nincs hozzá eszközöm. Akkor… végig ott tartani sem tudom, mivel mindkét kezem kell a vezetéshez. Ha leütöm, akkor is magamhoz kéne kötözni. Ez így nem járja…

- Hol van az a kibaszott motel? –szállok le az édesemrõl fújtatva. Õ csak gyõzedelmesen vigyorog. Hülye számító dög.

Olyan egy órával késõbb már a motel bárjánál vedelünk. Sikerült rávennie, illetve nem is kellett rávenni, hogy igyunk még. Kellett már az az utánpótlás. Persze az õ részét is én fizetem, mivel állítólag meghívtam annyi körre, amennyire csak szeretné. Biztos igaza van.

Az idõ valahogy elveszik, megszûnik létezni, ahogy az emlékeim is. Emlékszem a bárra, nevetünk, jön a Jackie meg a Label, aztán valami táncféleség rémlik, szédülök, hányingerem van, Ethan bagózik. A következõ jelenet már szobában van, ahol majdnem mászok az ágyig, de azért még hozatok a szobaszervizzel egy kis tequilát, hogy biztos ami biztos, ne legyen hiány semmibõl. Ezután minden kiesik. Semmi másra nem emlékszem.

Olyan délután lehet mikor kinyitom a mázsás szemhéjaim. Elõször nem tudom hol vagyok és hogy kerültem oda. Második észrevétel: a fejem kibaszottul fáj, mintha egy egész elefántcsorda rohant volna végig rajta és a szoba enyhén mozog. Megkapaszkodok és valahogy ülõ helyzetbe tornázom magam. Kurva jó, marhára ügyes vagy, na de most keress egy mosdót. Elkacsázok a fürdõig, ahol szembesülök nem is tudom hányadnapos énemmel, kivedelem a csapot és jéghideg vízzel lezuhanyzom. Már kicsit jobb közérzettel térek vissza a szobába, ahol eszembe jut, hogy kéne lennie még egy személynek. Épp ez az… kéne, csak kéne, de nincs. De mit bánom én? Egy éjszakás kis kalandokat nem szoktam pátyolgatni. Sõt, senkit sem pátyolgattam még, senkit, csak õt…Õt…
Pont az ilyeneket kéne elfelejtenem! Azonnal felhívom a szobaszervizt, hogy másnaposságom egy kis reggeli itókával orvosoljam.

Miközben öltözködöm elkezdem keresni a tárcámat a kártyákkal, de nem találom. Felforgatom utána az egész szobát, majd a szállodán csörtetek végig, akár egy veszett bika. Ordítok, csapkodok és szinte könyörgöm, hogy valaki kössön belém, hogy bokszzsákként használhassam.

-Ethan! – dühöngök – Nem emlékszem, de a te érdekedben nagyon remélem, hogy megért ennyit a tegnap esti kúrás, különben…- ez az, amit még nem sikerült eldöntenem, de rengeteg ötletem van a kasztrálástól kezdve a legválogatottabb kínzásokig. 

Komótosan nézek a csillagos égre, ahogy néha egy-egy felhõ, haloványan beárnyékolja a telihold csodás fényét. Az amúgy tiszta idõjárásban messzire elhallatszik a város zaja és a nyüzsgõ élet forgataga, bulira csábítja érzékeim. Mehetnékem van, nagyon, már hetek óta nem voltam sehol és nem csak testben, de lélekben is kimerült vagyok és, ha ma sem jön össze a felügyelet, tuti megkattanok. Elcsigázottan szívok bele cigarettám maradékába, majd a hamusban elnyomva, fordulok az erkélyajtó felé. Az öcsém a fotelban ücsörög és tv-t néz, már amennyire ezt tv nézésnek lehet nevezni, mivel szemeit, sajnos nem képes egy helyre fókuszálni, de imádja a zenét, tudom, mert olyankor teljesen nyugodt szépen csendben figyel. Besétálok a kissé gyéren berendezett szobába. Ez az elrendezés, mind az õ védelmét szolgálják, itt tényleg nincs semmi, amivel kárt tudna tenni magában, legalábbis szem elõtt nem. A kések és egyéb sérülést elõidézhetõ dolgok, gondosan vannak hét lakat alatt õrizve.  Sajnos tapasztalatból tudom, milyen gyorsan és pillanatok alatt képes kárt tenni magában. Odasétálok hozzá, és elé térdelve simogatom meg arcát, annyira távol van tõlem és az állapota, nem hogy javulna, egyre csak romlik, de küzdök érte, még kitartok, hogy velem maradhasson, amíg csak lehet.
- Elmegyek egy kicsit, de ne aggódj, jó kezekben hagylak itthon és, ha kellek, azonnal hazajövök… - beszélek hozzá, mintha felfogna maga körül bármit is. Nagyon türelmes és kedvesen gondoskodó vagyok vele, mint mindig. Az asztalról elemelek egy poharat és a szívószál végét a szájához emelem. Lassan inni kezd, mire elmosolyodom, és ahogy a szívószál már nem mozog ajkai közt elveszem és megtörlöm a legördülõ vízcseppeket. Ahogy lerakom a poharat kopognak, így feltápászkodva sétálok az ajtóhoz, hogy beengedjem azt az ápolót, aki már évek óta van segítségemre. Az egyetlen személy, akire rá merem bízni testvérem.
- Szia, megjöttem, ma egész éjjel itt tudok maradni… - magyarázza, miközben beteszem mögötte az ajtót.
- Szia, ennek örülök, ma nagyon jó hangulatban volt, de már kicsit elcsigázott…Szerintem gyorsan ki fog dõlni, még maradok lefektetni, csak utána lépek… - magyarázom, amíg Sara levetkõzik és bemegy üdvözölni az öcsém is.
- Szia kincsem… - simogatja meg kezét. – Nyugodtan menj, már hetek óta nem voltál sehol, rád fér a kikapcsolódás, elég nyúzottnak tûnsz, nem lesz semmi baj, mi elleszünk ketten… igaz drágám? – mosolyog kedvesen, miközben az arcát simogatja. Mindig aggódom, mikor elmegyek itthonról, mivel nagyon nehezen találtam megfelelõ személyt, a felügyeletre. Volt olyan, hogy arra jöttem haza, ordibál az illetõ és megüti, az én drága kincsem. Igen, így hívom, mert õ számomra, egy igazi kincs, én nem egy visszataszító lényt látok benne, mint a legtöbben, akik szembe kerülnek vele. Számomra az öcsém, maga a tökély, egy törékeny teremtés, aki csak szeretetet érdemel, bántalmazást semmi képen. Elgondolkodva nézem õket, és belátom, hogy igaza van, nem lesz gond. Odaslattyogok és lehajolva megpuszilom homlokát.
- Jól van, lelépek, aztán panaszt ne halljak… - mosolyodom el és intve, elindulok kifelé. Egy magas szárú, csatos motoros bakancsot veszek föl, ami tökéletesen passzol a félig lecsúsztatott övemhez. Indulás elõtt, még belenézek a tükörbe és elégedetten konstatálom, tökéletes külsõm. Lesietek a ház elé, és leintve egy taxit, vágódom a hátsó ülésre, belevetve magam az éjszakába. A város nyüzsgése egyre inkább lázba hoz, felpezsdíti punnyadó vérem. A taxiból kiszállva, mély levegõt veszek az éjjel nyirkos, kellemesen hûs levegõjébõl. A sikátorból szûrõdõ zene, még inkább felizzítja bulira éhezõ szervezetem és kezdem érezni azt a bizsergõ érzést ami egész testemen végig szaladva, készteti testem mozgásra. Besétálok a kihaltnak tûnõ zsákutcába és a végén megpillantom a jelet, amit az egyik haverom említett  bandából. Azt mondta, ide sok balek jár, és mindnek ki van tömve a zsebe, ami nekem pont kapóra jön. Az elkényeztetett kis ficsúrok tömkelege él hal azért, hogy a ma esti italom õk állják és ki vagyok én, hogy ebben meggátoljam õket? Vigyorogva indulok az ajtó felé, mikor két nagydarab állat állja el az utam.
- Jelszó?... – érdekesen nézek végig rajtuk és megvakarom fejem. Dominik nem említett jelszavat, szóval ez valami beugratós kérdés lehet.
- Ez egy beugratós kérdés?... – nézek rájuk ártatlan képpel, szinte könyörögve, hogy ne gátoljanak a szórakozásban. Alsó ajkamra harapok és mint  leg ártatlanabb virágszál, nézek a két marcona legényre.
- Úgy tudtam nincs jelszó… - pillázok, mire az egyik elmosolyodik. Azt hiszem, nála vagyok nyerõ, sõt biztos.
- Tényleg nincs, de mindenkit meg kell kérdezni, ez egy zártkörû klub, és ezzel zárjuk ki a nem ide illõ alakokat… De menj csak, majd nézz ki, ha megunod a társaságot… - erre elmosolyodom, és majdhogynem ugrándozni kezdek. Mit is mondhatnék, remek színész vagyok, mivel akkor sem töltenék vele egy kis idõt, ha az egyetlen gorilla lenne ezen a világon, nekem õ túl, csóró.
- Okés, szavadon foglak… - kacsintok rá és elsétálva mellette simítok izmos karjára. Micsoda izomzat, ez azért figyelemreméltó. Kuncogok magamban és a nyüzsgõ buli közepébe vágom magam. Gyorsan felmérem a terepet, kiszúrva a legrészegebb társaságot és egyben a legnagyobbat is. Igazi balekformák, de ha nem érzik magukat annak, hát majd fogják. Gyorsan épülök be közéjük, és pillanatok leforgása alatt, már rendelik is nekem az italokat, amiket persze egymás után töltök magamba, ahogy azt kell, mégsem érzem igazán jól magam, valami hibádzik, mégpedig a jó társaság, ezek a nagyarcú, kis ficsúrok nem tudják kielégíteni az igényeim. A tánctérre indulok, ahol rengetegen, fél kába állapotban táncolnak, már ha ezt táncnak lehet nevezni. Nem vagyok túlzottan elégedett sem a kínálattal, sem a zenével. Ez a hely dög unalom, már épp kezdem föladni, és más szórakozóhely után nézni, mikor a pultnál meglátok egy érdekes fickót. Azonnal felismerem és nem csak a cilinder miatt, persze benne van a pakliban, hogy csak egy baromarcú rajongó, aki azt hiszi, mert hasonlít rá, talán olyan tehetséges is. Egy próbát viszont megér. Ingem teljesen kigombolom és hajam kicsit összeborzolom, hogy úgy tûnjön remekül szórakozom, és lágy léptekkel úgy huppanok le mellé, mint aki figyelembe sem vette, a mellette ülõ sötét alakot.
- Egyedül vagy? – nocsak, könnyebb fölkelteni az érdeklõdését mint hittem, nos akkor lássuk, mit hozhatunk ki a dologból.
- Nem, még vagy öten ülnek itt mellettem egyszerre és velem dumálnak. –felé sem fordulok, mintha kicsit sem érdekelne, de azért ingem megigazítom kicsit, hogy kellemesen kidolgozott testem kivillanjon és a klub fényei megcsillanjanak tökéletes bõrömön.
- Ezt a példátlan humort, komolyan, mintha magamat hallanám. – a hangja stimmel és a stílus is, ezért felé fordulok, és végig nézve rajta némi döbbenetet varázsolok arcomra, de mint egy varázsütésre szinte azonnal rendezem is ábrázatom. Nem kell a nagy feltûnés, elég, ha egy kicsit játszom meg magam.
- Bloody Storm? – teszem föl a kérdést, mire egy helyeslõ bólintással válaszol. Tehát tényleg õ az. Ez a préda, már egy jóval érdekesebb fogásnak ígérkezik, talán mégsem lesz elcseszve az estém.
 - A cilinderrõl rögtön felismertelek. – fordulok vissza a pulthoz, mire megérzem parfümének illatát, ahogy közel hajol hozzám. Nem mosolygok, de belül elégedettség tölt el.
- Mit iszol? Meghívlak. –duruzsolja.
- Hány körre? – kérdezem rezzenéstelen arccal.
- Amennyire csak akarod. – helyes válasz.
- Megegyeztünk. – ismét felé fordulok, egy elégedett mosollyal és kacér, csábos tekintettel.
 - Ethan Bakr. – mutatkozom be és kezet nyújtok neki, amit szépen viszonoz, mint egy illedelmes fiú.
- Agnus C. Hollow.  Nos akkor mit rendeljünk? – kérdése zene füleimnek, mintha olvasna gondolataimban.
- Kezdésnek mondjuk sört, utána pár felest, pálinkát, ami eszünkbe jut. – felelem egész egyszerûen.
- Benne vagyok.  – bólintok és felemelkedve a bárszékrõl hajolok elõre, kicsit kitolva hátsóm. Véletlennek tûnhet, pedig minden mozdulatom egy remekül kidolgozott stratégia része, hogy minél jobban elaltassam éberségét. Talán szakmai ártalom, hogy még a flörtölést is precízen megtervezem, de ez van és ahogy látom bejön. Mikor visszaülök, még jobban szétlibben ingem, ami szintén nem a véletlen olcsó közremûködése. Látom, hogy figyeli minden mozdulatom és szemi szinte kocsányon lógnak, ahogy végigméri testem, minden egyes apró részletét.
- A szemed azért ki ne essen! – nevetek felszabadultan és vidáman, immár gátlásaim nagy részét, elhagyva.
- Szeretsz táncolni? – emelem el a korsót és tekintetébe mélyedek.
- Nem. – kapok egy igen egyértelmû, mégis némileg hazugságnak tûnõ választ.
- Hm… akkor ott a sarokban füveznek, csatlakozhatnánk az ivászat után. – említem meg a díszes társaságot, ahonnan jelenleg kicsit kiszakadtam.
- Egyetértek, de utána csinálhatnánk valami izgalmasabb dolgot is. – érdekesebbet mi? Baszhatnékod van drága? Benne vagyok, de még nem, elõször bulizni akarok és még te sem gátolhatsz meg benne, szóval inkább játszunk kicsit. Ártatlan fejjel nézek rá, mint aki az ég egy adta világon semmit sem ért, adva a szüzet.
- Bocsi, de gõzöm sincs, hogy mirõl beszélsz. –nézek rá, akár a ma született bárány, de egy halovány mosolyt megejtek, hogy érdeklõdése ne lankadjon, majd ajkamhoz emelem a korsót és úgy kezdek inni, mint egy, mint aki attól  tart, ha nem húzza le gyorsan az italt, az pillanatok alatt elillan poharából. Vékony sörpatak indul meg szám szélérõl, le mellkasomon át, egészen köldökömig .Az utolsó cseppeket is kivarázsolom a korsóból, majd elégedett vigyorral rakom le a pultra.
- Még egy kört! – kiáltok fel és ismét drága áldozatom felé fordulok. - Hát te meg miért nem iszol?- nézek értetlenül a teli korsóra. Ennyire borzalmas látványt nyújtott az ivásom, vagy épp ellenkezõleg? Ezt persze inkább nem kérdezem, hisz a választ úgy is tudom.
- Mert támadt egy nagyszerû ötletem. – feleli, sanda tekintettel.
- Mégis mi? – vonom fel szemöldököm.
- Ó, csak ennyi… - mosolyog titokzatosan és lehajolva köldökömhöz, indul el nyelvével testemen, a sörcsík mentén. Ah bassza meg, de rohadt jól csinálja, de ez így nem lesz jó. Nem zabálhatja föl a desszertet, még az elõétel és a fõfogás elõtt, szóval más stratégiához kell folyamodnom, mivel ha hagyom, véget ér a móka, mielõtt elkezdõdhetett volna. Halk sóhaj hagyja el  ajkam és mikor hozzájuk ér vadul tapadva hozzá, tolja le nyelvét torkomon. Micsoda vadállat, szó szerint ront ajtóstól a házba. Nem mintha zavarna, ha az ágyban lennénk, még élvezném is, de jelen helyzetben inkább bosszant, hogy bele akar szarni a müzlimbe. Csókját, persze megpróbálom viszonozni, ami nem is annyira egyszerû, hisz nem csak a nyelvem, de a légcsövem is birtokba veszi. Végül azért, csak elszakad, minek köszönhetõen, végre hozzá jutok a klub poros, dohányfüstös levegõjéhez. Jobb mint a semmi.
- Hozzám vagy hozzád, esetleg itt a mosdó? – rekedtes hangja, nagyon izgatóan hat, és érintése is komolyan megmozgat bennem valamit. Ahogy combomra simít, kicsit lehunyom szemem, de csak egy pillanatra.
- Hozzád, de csak majd ha megtanulsz rendesen dobolni. – kacsintok vigyorral a képemen és elemelve az idõ közben kihozott sört indulok meg a tánctér felé. Ezzel rendesen felhúzhattam az agyát, vagy annyira, hogy leszálljon rólam, amit nem szeretnék, vagy kellõ képen felcsigázzam, hogy még inkább engem akarjon, most már azért is. Visszafordulva emelem rá a korsót.  – Kösz a meghívást.  – tekerem meg csípõm és besétálok a táncoló tömegbe. Még félszemmel látom, mennyire pipa, amiért becsméreltem isten adta tehetségét, de nem igazán hat meg, és ha valami problémája van, majd közli, bulizni jöttem és nem azért, hogy már az elsõ órában hazavágják a seggem, mikor még be sem rúgtam hozzá kellõ képen. Azonnal találok magamnak egy táncpartnert és hozzá simulva vonaglani kezdek, néha belekortyolva sörömbe. A látványom egész egyszerûen maga a tökély, mint egy remekmû, vonzza a tekintetet és csábítja az érzékeket. Remélem figyeli, mert neki produkálok ilyen látványos. A táncpartnerem eközben átkarolja derekam és nyakam kezdi nyalogatni, mint egy kiéhezett kutyus, de nem, hogy nem hoz lázba, inkább undorral tölt el, mégis hagyom, hisz a célom a szórakoztatás. Bele-bele kortyolok sörömbe, miközben csípõm ringatva dörgölõdzöm a sráchoz, akinek szerszáma, epekedve ágaskodik irányomba, szinte könyörögve a folytatásért. Heves reakciója kicsit sem hat meg és mivel fél szemmel nyomon követem Agnus ténykedéseit, aki a pultra támaszkodva dönti le garatján egymás után a feleseket, kicsit elkerüli figyelmem, hogy a kis pöcs idõ közben becsúsztatja, mocskos kis mancsát fenekemhez és két ujját feltolja, feszes hátsómba. Ez egy igen kellemetlenül és meglehetõsen váratlanul érint, mind testileg és lelkileg, ezért reflexbõl mozdulva szorítok rá mogyoróira, hogy kapjon észbe, hová nyúlkál. Ettõl úgy visít fel, mit ha minimum kasztrálnám és kihúzva ujjait mered meg egy pillanatra.
- Megvesztél? – nyöszörgi, de mozdulni nem tud a fájdalom és a sokk hatása miatt.
- Gondolkodj, hová teszed a mocskos mancsod, kis köcsög… - iszom meg söröm maradékát és csavarva rajta egyet engedem el, megadva neki a kegyelemdöfést. Nemesebbik szervét markolászva hullik térdre elõttem, akár egy rongybaba, én pedig kecses mozdulattal, Bloody felé, egy kacér tekintet kíséretében. Jó lecke lehet ez számára is, hisz aki velem túl heves és nem tartja be az ismerkedés alapszabályait, könnyen mondhat búcsút a leendõ utódainak, sõt akár a farkának is. Visszasétálok a pulthoz és levágom a korsót a pultra. Agnus végig engem néz, és látom rajta, hogy valami veszettül bassza a csõrét, ami nyílván atombombaként fog a fejemre robbanni. Nem ismerem igazán, hogy milyen alak õ, sõt még azt sem tudom, milyen zenében utazik, ezért kicsit puhatolgatnom kellene. Felé fordulok és elmosolyodom iszonyat bájosan, ami nyílván nem hatja meg.
- Tequilát szeretnék… - simítok mellkasára, mire megragadja csuklóm és magához ránt.
- Mi a probléma? – kérdezem nagy szemekkel pillázva.
- Még kérdezed? Beszólsz, aztán lelépsz és most azt hiszed, fizetem a piádat? Ideje lenne felébredni a Csipkerózsika álomból, bogaram… Mellesleg, le merném fogadni, hogy még életedben nem láttál dobfelszerelést közelrõl… - morogja azon a sexi rekedtes hangján, teljesen beindít és milyen kis önérzetes, mindjárt megzabálom, viszont a karom egyre erõsebben szorítja, ami már kevésbé tetszik, így elmosolyodva simítok ajkaira, csábos pillantásokkal illetve.
- De édes vagy… - nyalintok ajkaira, de most nem reagál. A fene, ki fog csúszni a markomból?
- Elõször is, én nem léptem le, megkérdeztem szeretsz e táncolni, te erre azt válaszoltad nem igazán, vagyis ez számomra nemleges választ jelent és én személy szerint bulizni jöttem, elsõsorban, nem azért, hogy egy ilyen dögös pasi, megfojtson a nyelvével. De, ha te nem bírod kivárni, hogy egy kicsit, kiéljem magam, akkor dugd fel magadnak az ajánlatod az italmeghívásoddal együtt, ami elvileg annyi kõrre szólt, amennyire én akarom, feltételek nélkül…  és keress magadnak egy ribancot, aki csak a faszra utazik, az majd kielégít. – mondom mind ezt, olyan bájjal, hogy még haragudni se lehessen lám, majd kihúzom kezem szorításából és mélyen a szemébe nézek.
- Jah, mellesleg, tényleg nem tudok dobolni, de valójában azt sem tudom, hogy te, hogy dobolsz, mivel még azt sem tudom, milyen zenét nyomattok, egy újságcikkben láttalak, ahol a tehetséged firtatták,a szóló karrieredrõl bla-bla-bla, innen tudom a neved,meg, hogy milyen zenekarban játszottál, annó.  A megjegyzésemmel, mindössze kicsit le akartalak csillapítani, hogy ne rohanj le mint egy buldózer, hisz fiatal még az éjszaka. Most pedig keresek, valaki mást, aki szeretne bulizni és igényt tart a hátsómra is… - kuncogom és már épp indulnék, hogy ennyiben hagyjam a dolgot, vagyis egész pontosan ismét lángra lobbantsam érdeklõdését. Szinte biztosra veszem, hogy ezt nem fogja csak úgy, szó nélkül hagyni, de akad egy dolog amire nem gondolok, mégpedig az a barom, akit megmogyoróztam a tánctéren. Eddigre pont összeszedi magát és a haverjaitól felspanolva száguld felém, hogy vagy leverjen, mint vak a poharat, vagy valami intelligens beszólással, próbáljon helyre tenni. Ez esetben az elsõre tippelnék, és mivel semmi kedvem verekedni, nyílván meg próbálom rendezni a kényes helyzetet. Viszont a csávó, nem sok esélyt ad. Már épp szólnék, hogy lassabban, mire lendül a keze és sajnos nekem semmi kedvem bekapni egy ütést. Szépen elhajolok a totál részeg srác ökle elõl, így a hátam mögött éppen felállni készülõ, Boodyt kapja telibe és meginogva, amúgy is bizonytalan lábain borul rá, mint egy zsák, majd tovább zuhan, a székek közé és nagy zajjal csapódik, be a padlóba. Agnus arca meg se rezzen, csak szépen elegánsan letörli szája szélét, ami az ütéstõl kicsit felrepedt, de semmi komoly, majd lenéz a szerencsétlen tagra. Verekedésre esélye sincs, hisz a fazon, már édesdeden csicsikál, és csalódott arca, nevetésre késztet.
- Te meg mit vihogsz? Ezt neked szánták…
- Nos az lehet, viszont neked kézbesítették, de ha lehet, léccci ne add át az üzenetet… - nézek rá édesen és közel lépve hozzá simítok morcos ábrázatára.
- Lépjünk le innen, ez a hely dög unalom… - harapok alsó ajkamra.
- Ennyire félsz, hogy beverem a képed? – húzza föl szemöldökét egy gúnyos vigyor kíséretében. Felsóhajtok, mivel ez vért kíván. Tényleg ennyire gyávának tart engem?
- Ugyan ne viccelj, ha attól félnék, egész egyszerûen ezt tenném… Jól figyelj, mert csak egyszer mutatom meg… - lépek egyet hátra, de nem annyira, hogy azt higgye meg akarom ütni, vagy rúgni. Kõrbe tekintek, õ pedig érdeklõdve figyeli, mire készülök.
- Kint találkozunk… - dobok neki egy halovány puszit.
- EMBEREK, EZ ITT ANNUS C HOLLOV BLOODY STORM DOBOSA… ESKÜSZÖM, LÁTTAM A SZEMÉLYIGAZOLVÁNYÁT!! – ordítom el magam, mire még a zene is leáll, megigazítva hajam lépek egyre hátrébb, pápát intve, a ledöbbent arcú, szépséges fekete hercegemnek és mielõtt, még a sok marha lerohanna, slisszolok es a tömegbõl, a kijárat irányába. Útközben, még egy bontatlan üveg tequilát is sikerül elemelnem, az egyik üresen hagyott asztaltól, ami pont kapóra jön. Azt hiszem, ha eddig nem húztam föl, most sikerült, azon sem csodálkoznék, ha kiérve, csak egy alsó lenne rajta és azonnal egy jobbegyenessel indítana, de nem, nagyon érdekel. Kiállok a klub elé sodrok magamnak egy szál cigit, miközben a kidobó taggal beszélgetek és nyugodtan iszogatni kezdem az isteni nedût. Nem kell sokat várnom és a kis drága, ki is robban az ajtón, szinte porzik utána az ajtó, ahogy bevágja, vastag dohányfüst csíkot húzva maga után, ami még a klubban ragadhatott rá. Legnagyobb sajnálatomra, csak némileg zilálták szét és minden ruhadarabja, még a veszett idétlen cilindere is a fején maradt. Már épp nyújtanám felé a jól megérdemelt italt, mikor megragadja másik csuklóm és dühösen kezd maga után cibálni.
- PÁ-PÁ ÉDES, MAJD MÉG TALÁLKOZUNK… - köszönök a kidobónak, aki persze már mozdulna, hogy segítsen, de szavaimból gyorsan leszûri, hogy nem elrablás van folyamatban.

Nagy nehezen feltápászkodom, miközben fogom a fejem és a fájó porcikáim számolom. Lehet, hogy verekedtem… vagy csak elaludtam a vállam meg a derekam… nem emlékszem… Beletúrok hajamba és meglepõdve tapasztalom, hogy nedves, de nem csak a hajam. Teljesen le vagyok izzadva és az ágynemû sem csontszáraz néhány helyen. Röviden mondva úgy érzem magam, mint egy három hetes vízi hulla, akin átrobogott vagy ötven Harley.
Komótosan felkelek és ellébecolok a villanykapcsolóig, amit azonnal vissza is kattintok. Fény… bazd meg, a retinám… majdnem kisült. Ráadásul a fejembe is elviselhetetlen fájdalom nyilallt. Elámolygok az elfüggönyözött ablakig és az egyik oldalon összehúzott szemmel (hogy a lehetõ legkevesebb fény okozzon károsodást) kipislantok. Nagy megkönnyebbülésemre csak a nagy sötét éjszaka fogad. Nagyszerû! Vajon hány óra lehet? Elõhalászom a mobilom. Este kilenc… de korán felkeltem! Na de akkor használjuk már ki ezt az idõt, hiszen fiatal az éjszaka!
Elmegyek megfürödni és áthúzni a cuccom, gyorsan bekapok pár falatot, zsebre teszem a tárcám és megkeresem a slusszkulcsot. Az én édes Harleym! Olyan sokáig pihent! A garázsban  (amin parkolóháznak is elmehetne) már majdhogynem elérzékenyülten simítok végig a motoromon. Ezt a gyönyörû vonalvezetést! Ahogy megcsillan rajta a fény és, hogy milyen szépen karban van tartva! Ilyenkor szörnyen büszkének érzem magam.
- Gyönyörûségem, készen állsz egy újabb menetre? – kérdezem ellágyulva, miközben felpattanok rá. Megnyomok egy gombot, mire a garázs ajtaja kitárul. Gázt adok és már kint is vagyok a feljárón a kertben, ami szintén nem kis méretérõl híres. A kapu is lassan kinyitódik, és gázt adva robogok az országúton. Gyorsan beérek a belvárosba, ahol a forgalom sosem alszik és akadályozza a továbbjutásom. A szabályokat nagy ívben leszarva szlalomozom gyorsan a többi jármû közt, több piros lámpán is áthajtva. Leparkolom a motorom a szokott mélygarázsban és felmegyek a felszínre. Neonfények, zaj, forgalom, nyüzsi. Sok idióta, hülye ember, akiknek nincs jobb dolguk, mint engem bámulni. Nem láttak még magas embert feketében vagy mi a fasz? Esetleg a cilinderrel van valami problémájuk? De minek idegesítem én magam ezzel? Merre van az a jó kis hely, ahova a múltkor estem be taccs részegen? Valami rémlik, de nem vagyok biztos semmiben, kérdezõsködni meg nem fogok. Már attól berezelnek, ha rájuk nézek. Mi lenne, ha hozzájuk is szólnék? Egyszer majd kipróbálom, de nem most. Vodkát vagy whiskyt akarok, most azonnal!
Befordulok egy elhagyatott, sötét utcába, ahol az egyik ajtón meglátok egy érdekes skorpió alakú tetoválást. Már majdhogynem nonfiguratív, de mégsem és mintha még keresztezve is lenne valamivel, de csak közönyösen vállat vonok. Kit érdekel?
Benyitok és két izomagy fogad,
- Jelszó? Esetleg jegy? – förmed rám a két nagy darab bunkó.
- Nektek is helló. Hallom köszönni megtanított az anyuci. – jegyzem meg gúnyosan, mire kicsit sem vidáman elállják az utam.
- Útban vagytok, szóval vonszoljátok odébb a seggeteket! – váltok hangnemet, de úgy néz ki ez nem elég.
- Elõször a jelszót. – hörgi az egyik és csodálom, hogy a sok izomtól még fér ki hang a torkán.
- Szórakozzatok azzal, akinek három anyja van és menjetek a picsába és ne tegyetek fel nekem ilyen egyértelmû, balfasz kérdéseket! „Elõször a jelszót” hát bazd meg hol vagyunk mi? Elit pizsamapartin? Nincs jelszó, múltkor sem volt és azelõtt sem szóval húzzatok odébb, amíg szépen mondom. -  sziszegem a végére már vérfagyasztóan fenyegetõn és mire eljut az agyukig, hogy nahát, a helyes választ mondtam és mire felfogják, hogy jééé tényleg nincs jelszó, addigra már ötször feljön a nap. Szóval végre elvonszolják magukat az útból és én végre lemehetek a lépcsõn. Egyenlõre nincs semmi zaj, de egy ajtóba ütközöm, amin ugyanaz az embléma díszeleg, mint kint. Kinyitom, és szinte azonnal megcsap a dobhártyaszaggató hangerõ, a füst és a poharak hangja. Egy pillanatra a közelben tartózkodók rám pislantanak, de utána ugyanúgy rázzák a fejüket, mint annak elõtte. Néhányan követnek a tekintetükkel, de csak stírölés szempontjából. Na igen, ezért is imádom ezt a várost, olyan nagy és annyi fura fazon rohangál, hogy fel sem ismernek és ha véletlenül mégis, akkor sem mernek hozzám szólni, mert lehet, hogy csak egy õrült rajongóval van dolgok. Így igazán kellemes minden.
Ledobom magam a bárhoz és elsõ nekifutásra rendelek egy Jack Daniel’set és felmérem a terepet. Ma nem csak inni akarok… férfi, nõ… mindegy, csak lyuka legyen. Sajnos így hirtelen nem találok senkit, aki megmozgatná a fantáziám.
Mikor rendelném a következõ kört egy fiatal srác huppan le a mellettem levõ székre és a fantáziám is hirtelenjében új erõre kap. Látszólag ridegen veszem szemügyre és tetõtõl talpig végigmérem, a formás kis seggétõl kezdve a cseresznyepiros ajkakig és hát az öltözéke… Nem egy szürke kis egér a kicsike. Kicsit szûk nadrág, ferdén álló övvel, a nadrág lecsúszva a medencecsonthoz és zöldes, összegombolatlan ing engedélyezi a stírölést a mellkasa felé. Nyakán egy elég feltûnõ sárkánytetoválás vicsorít rám és frizurája sem utolsó. Elõl nõni hagyta, hátul rendesen fel van nyírva. Nagyon dögös a kiscica és ahogy kicsit bepucsít miközben elõrehajol… Kell nekem és nem érdekel, hogy õ akarja-e vagy sem, bár nekem senki sem tud ellenállni.
- Egyedül vagy? – kérdezem meg hirtelen. Minek kerülgetni a forró kását? Ha nincs egyedül, majd lesz velem, ha egyedül ugyanaz a végeredmény, ha nem akarja, akkor majd akarni fogja és ha akarja, akkor van a legegyszerûbb dolgom.
- Nem, még vagy öten ülnek itt mellettem egyszerre és velem dumálnak. –szóval a válasz igen, mégha kicsit ironikus is, de nem néz rám.  
- Ezt a példátlan humort, komolyan, mintha magamat hallanám. – erre már felém fordul és, mintha egy kicsit meglepõdne, de utána rendezi a vonásait.
- Bloody Storm? – teszi fel a kérdés, mire bólintok. – A cilinderrõl rögtön felismertelek. – fordul vissza és én közelebb hajolok hozzá. Ha egy rajongó, akkor még könnyebb dolgom is van.
- Mit iszol? Meghívlak. –duruzsolom.
- Hány körre?
- Amennyire csak akarod.
- Megegyeztünk. – fordul felém újra, mostmár elégedetten mosolyogva és felém nyújtja a kezét. – Ethan Bakr.
- Agnus C. Hollow. – fogadom el a baráti jobbot. – Nos akkor mit rendeljünk?
- Kezdésnek mondjuk sört, utána pár felest, pálinkát, ami eszünkbe jut. – szóval bírja az alkoholt. Egyre jobb a mai éjszaka.  
- Benne vagyok.  – bólint és szól a csaposnak, újból kicsit felemelkedve a székrõl, kicsit jobban kidugva formás kis fenekét és mikor visszaül, felém fordul és a mozdulatban kicsit jobban szétnyílik az inge. Most már nyíltan tapadok szememmel kecses pont kellemesen kidolgozott testére, de még csak a szemöldökét sem emeli fel.
- A szemed azért ki ne essen! – nevet fel meglepõen energikusan és vidáman. Eddig, mintha egy kicsit csendesebb, visszafogottabb ember ült volna mellette. – Szeretsz táncolni?
- Nem. – ami nem teljesen igaz, de kíváncsi vagyok, hogy próbálkozik-e még.
- Hm… akkor ott a sarokban füveznek, csatlakozhatnánk az ivászat után.
- Egyetértek, de utána csinálhatnánk valami izgalmasabb dolgot is. – írom körbe szépen, hogy baszhatnékom van, de olyan ártatlan értetlenséggel pillant rám, hogy átvillan az agyamon, hogy õ most vagy hetero és nem vágja, vagy még szûz, amit meg nem veszek be.
- Bocsi, de gõzöm sincs, hogy mirõl beszélsz. –rázza meg a fejét, mint a ma született bárány, de ajka szögletében mosoly kandikál. Engem aztán nem versz át. Ha játszani akarsz, akkor játszunk. Kihozzák a sört és megdönti és egyhúzásra megissza, pont ahogy én szoktam a vodkával. Olyan mohón iszik, hogy vékony sörpatak indul el ajkaitól a nyakáig, ahol tovább vándorol mellkasán a köldökéig. Az utolsó korty kivégzésével nagy levegõt vesz és vidáman az asztalra csapja a korsót.
- Még egy kört! – kiált fel, aztán felém fordul. - Hát te meg miért nem iszol?- néz érintetlen korsómra (ami nagy szó) értetlen szemekkel.
- Mert támadt egy nagyszerû ötletem.
- Mégis mi?
- Ó, csak ennyi… - somolygok titokzatosan, végig a szemeibe nézve. Lehajolok a köldökéhez és elkezdem nyalogatni, mindenki szeme láttára, de ki nem szarja le a sok bámészkodót? Kicsit megfeszül a teste, de nem pattan fel, nem kezd el háborogni, nem akar leállítani és nekem nem kell kétszer mondani. A lecsordult sör vonalát követve jutok fel egyik mellbimbójához, ahol kicsit elidõzöm, amit visszafogottan élvez, ami mégjobban felkorbácsol, majd nyakán át a csókra termett ajkaiig. Nem finomkodok, szinte feltépem a száját és nyelvemmel betörök, végigszántom a fogait, a szájpadlását, már lassan a torkát kaparom..Szegény próbálja felvenni a tempóm, de nem sikerül neki. A levegõ fogytával szétválunk, de nem távolodunk el egymástól.
- Hozzám vagy hozzád, esetleg itt a mosdó? – kérdezem rekedt hangomon és rásimítok a combjára.
- Hozzád, de csak majd ha megtanulsz rendesen dobolni. - kacsint egyet vidáman és feláll, a sört is megfogja, már indulna is, de még visszafordul, szerintem direkt azért, hogy az a bizonyos pumpa még inkább felmenjen az agyamban. Ezt még meg fogja keserülni, nem hagyom annyiban. Egy ilyen kis senki be mert nekem szólni? Lefogadom, hogy még életében nem látott közelrõl dobot! – Kösz a meghívást.   

A nyári szellõ, lágyan simogatja arcom, és egy halovány mosolyt ejtek meg. Nem vagyok boldog, mégis mosolyognom kell, azon a folyton ismétlõdõ képen, ami a fejemben és az életem során rendszeresen köszön vissza.
- Mit vigyorogsz? – szakítja félbe mélyenszántó gondolataimat, öcsém hangja. Okitó, az öcsém és egyben a nemezisem, életem megkeserítõje. Miért is? Ez igazán egyszerû. Anyám alapvetõen azaz asszony volt, aki mindenkit egyformán akart szeretni, de én többre vágytam. Már apámra is gyilkos pillantásokat vetettem, mikor megsimogatta anyámat a jelenlétemben. Emlékszem, olyan tisztán, mintha tegnap történt volna. Ott állok a nappaliban, anyám apámmal beszélget, és apám magához öleli anyámat. Ettõl akkora harag gerjed bennem, hogy kezembe ragadom az utamba kerülõ papírvágót és apám karjába vágom. A is betolakodó, vagyis az öcsém csak rontott, beteges féltékenységemen. Apámnak, mégis én voltam, és vagyok a szeme fénye, talán mert õ maga is pont olyan, mint én. A kettõnk közt egy kényeges különbség van, hogy õ nem veszítette el az édesanyját, mielõtt, kinõtte volna az antiszociális viselkedését.
- Jó lenne, ha rám koncentrálnál! – förmed rám újra, amire már kinyitom szemem és tekintetébe mélyedek. Mennyire idegesít és irritál, még ebben a pillanatban is.
- Ennyire sietsz meghalni? – kuncogom el magam.
- Ma nem én fogok meghalni. Megígértem valakinek, hogy életben maradok. – fordul oldalra és szeretõjére néz, aki mellesleg egy 24 éves fiú. Még a hányinger is elkap, ha arra gondolok, mit mûvelhetnek ezek kettesben.
- Ráadásul. – fordul vissza. – A fiaimat is meg kell védenem. –emeli fel kését és felém mutat vele. Okitó, egyenrangú fél, nem gyöngébb, vagy ügyetlenebb nálam, így össze kell kapnom magam, ha végre pontot akarok tenni, az éveken keresztül húzódó, viszályra. Lenézek, arra a keskeny farönkre, amin éppen egyensúlyozunk. Alattunk a vadul morajló folyó, minek zaja, elnyomja a külvilág zaját. A párás levegõ, erõvel tölt meg, és felfrissíti zavaros gondolataim. Megmarkolom a kész markolatát, és felkapva fejem, gonosz vigyorral indulok meg Okitó felé. A pengék összecsapnak, és visítva szikrát hányva, hárítjuk egymás támadását. Nagyon ügyes, sokat fejlõdött, mióta nem láttam, talán számított rá, hogy újra megtámadom. Újra és újra lecsapunk egymásra, néha mégis sikerül egy-egy vágást ejtenem rajta, de ezek elenyészõ sérülések, nem halálosak, sõt mélynek sem mondhatók. Kimerítõ és véget nem érõ csatározásunkat, szeretõje sikolya szakítja néha félbe, ami kezd az agyamra mászni.
- Ha végeztem veled, a kis ribancot is kifilézem. – suttogom, mikor kicsit közelebb kerülök hozzá.
- Soha!! – ordít és egy jó erõs lökéssel, eltaszít magát. Hátra lépek, és a rönk amin állunk meginog, majd egy darab kéreg szakad le, pont a lábam alatt. Ettõl teljesen elveszítem egyensúlyom és elkezdek zuhanni, egyenesen a hideg és vadul tomboló folyóba. Idõm sincs, észhez térni, vagy felfogni, mi is történik körülöttem, mivel hatalmas hullámok csapnak át fejem fölött, a mélybe taszítva, kimerült testem. Nem hiszem el, hogy tényleg én veszítettem. Tényleg egy folyóban fogok megfulladni? Száguldanak fejemben ezek a gondolatok, ahogy igyekszem fejem kiemelni a vízbõl, kisebb nagyobb sikerrel. A víz sodrása nagyon erõs, az életemért küzdök, de nem is biztos, hogy van értelme, hisz ez a mostani vereségem, vagy kudarcom, egyben szégyenem is, ha véletlen túlélem, biztos az orrom alá dörgöli Okitó, mivel ellenkezõ esetben én is ezt tenném. Most viszont komolyan ezzel foglalkozom? Ekkora marha mégsem lehetek. Összeszedem minden erõm, ami még megmaradt és a felszínre lököm magam, a folyó egy olyan szakaszon, ahol sekélyebb a víz és a sodrás sem annyira erõs. A part felé úszom, vagy inkább küzdöm magam, és mikor végre kimászom, hanyatt fekve terülök el. Mellkasom hevesen jár fel és le, levegõ után kapkodva. Jó darabig így heverészem és nézem a kék eget, zavaró gondolataimba mélyedve. Most sem lett vége, még mindig nincs pont életem végén és sajnos Okitónak sem. Lassan felülök, majd felállva megrázom hajam, és elindulok ki az erdõbõl. A mobilom teljesen elázott és a folyó jó messzire sodort a várostól. Jó kis séta vár rám, amit magamnak köszönhetek, de ez nem vígasztal. Vagy két óra kutyagolás után érek vissza kocsimhoz, ami egy fekete Audi a8-as. Beszállva, nagy sebességgel hagyom el, ezt az elátkozott helyet és vissza se nézek. Túl ideges vagyok, ez egy veszett rossz nap, és még nincs vége. Beérve a klubbomba, mér az ajtóban betámad az egyik kliensem, aki mellesleg nemes kormányunk, egyik kimagasló személyisége.
- Magával meg mi történt? – néz végig rajtam, de válaszolni nem hagy.
- Mindegy, nem az én dolgom. – na ez pontosan így van. – Ígért nekem egy ázsiai fiút, de már hetekkel ezelõtt. Sok pénzt hagyok itt magánál, hogy tejesítse minden kérésem. – magyarázza. Ezt a faszt még az sem érdekli, hogy a tökömrõl is folyik a víz, a cipõmben meg halak kergetõznek. Legszívesebben beverném azt a nagy arcát, de csak arrébb tolom.
- Meglesz, csak más dolgom volt. – felelek röviden és velõsen, majd elsétálva mellette az irodám felé veszem az utam. Mindenki Sorba köszön, de ahogy elhaladok szépen összesusmorognak a hátam mögött. Az irodámban három alak várakozik. Egy közülük az egyik legmegbízhatóbb emberem, a másik kettõt nem is láttam még soha.
- Jó napot uram. Rossz napja volt? – ezt inkább ne kérdezte volna, mivel szerintem nyilvánvaló, hogy milyen napom volt.
- Nem a legjobb… Ezek meg kik? – nézek a két srácra, akik elég fiatalkák. Az egyik kimondottan ideges, és a kezét morzsolgatja, az ázsiai srác, meg rám sem mer nézni. Vetkõzni kezdek, hogy megszabaduljak vizes cuccaimtól, és egy szekrény elé állva kutatni kezdek benne. Mire alsóig vetkõzöm, már elõ is halászom egy impozáns öltönyt és száraz alsót. Ledobva székem támlájára feléjük fordulok.
- Az japán srác, akit keresett, a neve Ishikawa Atsumori. Jól elbújt a kis féreg, de azért mégis sikerült elõkotorni. A másik barom meg a díler, aki hitelre adott neki anyagot. – magyarázza.
- Remek. – veszem le alsóm és így már egy szál pöcsben, nézek velük farkasszemet, de persze azonnal öltözni is kezdek. Amíg fel nem kerül rám az összes ruhadarab, mély hallgatásba burkolódzom és a szobára is síri csend ülepszik. Csak a klub halk zenéje, töri meg a csöndet. Lassan odasétálok a két sráchoz és Atsumori szemébe nézek.
- Szóval a jó drog jöhet, de fizetni az büdös mi? – kérdezem érzelemmentes hangon.
- Én fizetni akartam és fogok is csak… - szakítom félbe mondandóját, mikor egy hirtelen mozdulattal fejbe lövöm a mellette álló dílert.
- Félbeszakítottalak? Ne haragudj. Ott tartottál, hogy csak… Csak mi? – nézek szemébe és elrakom fegyverem.
- én fizetni fogok… esküszöm, mindenre… - kicsit berezelt, amit nem is csodálok, ez egy természetes reakció. Már csak az érdekelne, hogyan tervezte a fizetést. Elég sokkal tartozik nekem, amit nagyon nem szeretek.
- Fizetni fogsz? Mégis hogyan? – kérdezem érdeklõdve, miközben a hullát az emberem, igyekszik eltávolítani irodámból. A srác alig állja tekintetem, ami szintén a félelmét mutatja, és, hogy valószínûleg nem tudja, miként fog fizetni.
- Nekem van egy ötletem. Fizetni nem tudsz ez nyílván való. A dílered azért halt meg, mert õ mg pluszban lopott, amit szintén a nyakadba varrt. Azt hitte ostoba vagyok és nem fog feltûnni, hogy az általad lenyúlt anyag negyedébe is beledöglöttél volna. – kuncogom gonoszkásan.
- Az anyag viszont eltûnt ez tény és valakinek meg kell fizetni az engem ért kárt. Le fogod dolgozni, és már tudom is, hogyan. – egyenesedek fel, és így bõ 10 cm-el vagyok magasabb nála, a súlykülönbségrõl nem is beszélve. Az emberem felé fordulok.
- Vidd innen és adj rá, valami normális göncöt, aztán hívd fel azt a vén buzit, hogy itt az ázsiai, fiú akit annyira akart. Ezt baszhatja, amennyit jól esik. Gusztustalan vén buzi, és még pedofil is, szóval kicsit próbálj meg lefaragni a korából.
- Igenis uram, kerítek, valami ruhát neki, amitõl fiatalabbnak fog kinézni. – feleli.
- Te meg, jobban teszed, ha kedvére teszel, mert nem hiszem, hogy a díler nyomdokait szeretnéd követni. – fordulok el ezzel a mondattal és legyintek kezemmel.
- Vidd és készítsd elõ rendesen. – ülök le asztalomhoz és munkához látok. Leonárd az megfogja Atsumori karját és kiviszi.

Alig két óra elteltével az a vén perverz jelenik meg, elégedett vigyorral a képén és máris, más hangnemben közelít felém, kicsit meg is lep.
- Niro, drága barátom, el sem hiszem, hogy ilyen gyorsan teljesítette kérésem. Nem azért mondtam, hogy azt higgye, nem bízom önben, csak sok a problémám, és jó levezetni valamin. – vigyorog rám azzal az undorító stílusában.
- Örülök, ha elégedett… mindig a kliens az elsõ, ez a mottóm. – ejtek meg felé, egy álmosolyt, ami annyira õszintén hat, hogy bárki bevenné, ahogy a legtöbb szövegem, és viselkedésem, ami nagyjából kicsit sem tükrözi valódi énem. Azt senki sem ismeri, mert én nem hagyom, hogy megismerjék. Az egyenlõ lenne, érzéseim kiadásával és védtelen maradnék a keselyû ügyfeleimmel szemben.
- Nagyon elégedett vagyok, és be fogom ajánlani a barátaimnak is… - erre persze felkapom fejem, mert az csak jó nekem, ha még több befolyásos személyrõl lesz kompromittáló felvételem. Felállok és kezet fogok vele.
- Örülök, hogy kiszolgálhattuk kényes ízlését. – Elköszönve le is lép, majd telefonon rászólok az egyik emberemre, hogy hozza be a japán srácot, mert beszélni akarok vele. Székemen hátra dõlve várom a srácot és mikor bejön a kanapéra ültetik. Felállva odasétálok hozzá és leülök mellé. Sejtelmesen vigyorgok rá és elõveszek egy adag drogot. Jófajta heroint, amit csak a nagymenõknek tartogatok.
- Szereted igaz? Ölni tudnál érte. Nos nem kell ölnöd, csak kielégíteni a vendégeim, mint a mai vén fazont, ha jófiú leszel, mindennap kaphatsz. Tetszik az ajánlatom? – lóbálom a pici átlátszó zacskót szeme elõtt.