- Ugyan.- mondja, majd a kabátját levéve a vállamra teríti. - Húzd össze magadon és vigyázz magadra.- mondja, arcán halvány mosollyal, én pedig megszeppenten nézem, ahogy felállva a kezét nyújtja. Bizonytalanul csúsztatom ujjaimat nagy tenyerébe, ő pedig segít felállni. - Gyere, hazakísérlek, jó?- kérdi, én pedig aprót bólintok. - Egyébként nyugodtan mutogathatsz, mivel megértem, csak épp nem tudok rá válaszolni.- tájékoztat, majd lassan megindulunk.
Csend ül közénk, de ez amolyan kellemes, meghitt csend. Biztonságban érzem magam mellette... olyan, mintha már régről ismerném, mintha egy rég nem látott baráttal találkoztam volna újra.
Meglepően hamar elérünk az otthonomhoz. Megállunk egymással szemben, én pedig tétován emelném a kezem, hogy köszönetet mondjak és búcsúzzak, de gyengéden megállít a mozdulat közben.
- Nem kellenek ide szavak vagy jelek. Örülök, hogy nem esett semmi bajod.- mosolyog rám, én pedig elpirulva biccentek. Elenged, majd megfordul, én pedig sokáig nézem távolodó alakját.
Tétován lépek be a lakásom ajtaján, majd miután becsuktam magam mögött az ajtót, sóhajtva dőlök a falapnak. Tétován magamra meredek, és ekkor veszem észre, hogy a kabátja nálam maradt...
Ellágyulva markolom meg a dzsekit, majd lehunyt szemmel szívom magamba annak finom, férfias illatát...
*
A napok lassan, eseménytelenül telnek. Minden olyan szürke, érdektelen... délelőtt iskola, éjszaka pedig meló a közeli moziban. Úgy érzem, lassan minden erőm elszáll. Kiveszett belőlem az életkedv.
Egy oldaltáskába bepakolom a szükséges cuccaimat, majd felöltözve elindulok otthonról. Mivel van egy kis időm, beülök a közeli kávézóba, és legnagyobb meglepetésemre Daniel lép elém.
- Szia, mit hozhatok?- kérdi kedves mosollyal, én pedig megszeppenten pillantok fel rá.
- *Nahát, Daniel. Nem is tudtam, hogy itt dolgozol.*- mutatom jelbeszéddel, mire csak jókedvűen biccent egyet.
- Csak alkalmi meló. Jobbat egyenlőre nem találok.- meséli, én pedig elgondolkodva bólintok.
- *Értem. Egy tejeskávét kérnék, sok cukorral.*- mosolygok fel rá, mire biccentve elsiet, majd alig pár perc múlva visszatér. Mivel jelenleg elég kihalt a kávézó, Daniel leül velem szemben, és az asztalra könyökölve pillant rám.
- Na és te? A múltkor is nagyon késő volt, amikor találkoztunk. Talán éjszaka dolgozol?- faggatózik, én pedig bólintok. Megkeverem a kávémat, kortyolok belőle egyet, majd letéve a csészét mutogatni kezdek.
- *Délelőtt tanulok, egyetemre járok, és hogy eltarthassam magam, éjszakánként mozigépész vagyok.*- tájékoztatom, mire meglepetten pillant rám, majd érdeklődés csillan a szemeiben.
- Nahát, keményen hangzik. Nem túl megterhelő?- kérdi, én pedig elcsigázottan bólintok, keserű mosollyal, majd újabbat kortyolok a kávémból.
- *De, ami azt illeti, elég fárasztó... korán kell kelni a suli miatt, és csak délután van időm pihenni. Aztán estétől reggelig dolgozom. Nagyon kimerítő, de sajnos nincs más megoldás.*- sóhajtok fel hangtalanul.
- Megértem. Nehéz helyzet...- mondja hangosan, elmerengve. - Egyébként minek tanulsz?
- *Építésznek. Ez a második évem.*- mutatom. Vagyis még három év vissza van... kemény lesz, de nem adhatom fel. Az nem vallana rám.
Újabb korty, majd az üres csészét az asztalra teszem, megköszönöm a kávét és kifizetem. Daniel elszámol vele a kasszánál, majd újra hozzám lép, de már készülődöm.
- *Sajnos nekem mennem kell, mindjárt kezdődik a munakidőm.*- szabadkozom, de csak megértően bólint, és egészen az ajtóig kísér.
- Yoshito.- szól utánam, mielőtt távoznék, én pedig érdeklődve pillantok fel rá. - Mikor végzel?
- *Hajnali kettőkor.*- mutatom megszeppenten, mire széles vigyor jelenik meg az arán.
- Tökéletes! Tudod mit? Megvárlak, aztán hazakísérlek, nehogy megint bajba kerülj, mint a múltkor.- ajánlja, én pedig elpirulva, zavartan nézek fel rá.
- *Ez nagyon kedves tőled, de nem engedhetem, hogy olyan későig várj rám...*- mutatom bizonytalanul, de csak a fejét rázza.
- Nyugi, akkor végzek én is. Ráadásul egy felé lakunk, útba esik.- győzköd, én pedig hálásan mosolygok fel rá, még mindig zavarban. Annyira rendes velem...
- *Rendben van... nagyon köszönöm, Daniel.*- mosolygok fel rá őszinte hálával. - *Akkor majd ha végzek, visszajövök ide, jó?*
- Tökéletes.- biccent, azzal búcsút intünk egymásnak, én pedig dolgozni megyek. Valamiért ma a munkaidőm nem tűnik olyan hosszúnak, és végig furcsa, megmagyarázhatatlan jókedv kerít hatalmába...
Aztán munka után gyors léptekkel veszem az irányt a kávézó felé, és mikor meglátom Danielt, amint épp kulcsra zárja az ajtót, bizseregni kezd a gyomrom. Hozzá lépve finoman a vállára simítok, mire meglepetten pillant rám, majd kedves mosoly terül szét az arcán.
- Szia.- köszönt. - Mehetünk?- kérdi, én pedig bólintok. Elindulunk hát, az út pedig pont úgy telik, mint a múltkor. Nem sokat beszélünk, mégis kellemes, simogató csend ül közöttünk. Jó érzés, hogy itt van mellettem, biztonságban érzem magam vele.
Majd mikor megérkezünk a lakásomhoz, megtorpan, én pedig mosolyogva pillantok fel rá.
- *Nem jössz fel egy teára?*- kérdem jelbeszéddel, kissé elpirulva. Belegondolva épp most hívok fel magamhoz egy férfit, az éjszaka közepén... pedig tényleg nincs semmi hátsószándék a szavaim mögött.
- Igazán nem szeretnék zavarni.- szabadkozik, de csak megrázom a fejem.
- *Nem zavarsz, végtére is holnap szombat, nem kell korán kelnem.*- mosolygok rá. -*Meg egyébként is, a múltkor nálam maradt a kabátod, visszaadnám.*
Sötét van. Már nem félek a sötéttől. Pedig sokáig féltem. Féltem és utáltam az éjszakát. Megtanultam nem félni a sötéttől, megtanultam nem félni a félelmeimtől. Megtanultam tisztelni a sötétet. Hisz a sötétnek is meg vannak a maga előnyei és hátrányai. Előny az, hogy egyedül vagy a gondolataiddal, nem csinálsz mást csak gondolkodsz a múltadon, hogy mi az, amin változtatnál, ha visszamehetnél. Vagy mi az, amin nem. Ki az a személy, akinek az elvesztése igazán fáj, és ki az, akinek elvesztése nem fáj. És ki az, akit szeretsz vagy ki az, akit nem. Gondolkodsz, hogy milyen magányos vagy. Hogy nincs senkid, pedig neked nagyon is szükséged lenne valakire. Hátrány az, hogy bármikor megtámadhat valaki és még segítséget sem tudsz kérni, mivel egyedül vagy. Jó az egyedüllét, de nem mindig előnyös.
Ezek a dolgok szorosan egymásba kapcsolódnak, mégis különböznek egymástól. Mégis valahogy taszítják egymást, de valami különös, néha ocsmány módon vonzzák egymást. Erre csak az jöhet rá, aki már egyszer benne volt az éjszaka sötétjében. Más nem tudja milyen is az igazi éjszakai sötét. Csak az, aki már áldozata vagy elkövetője volt.
Én az utóbbi voltam. Már nem vagyok az, hisz az, amikor kórházba kerülsz túladagolás miatt és az életedért küzdenek, akkor jössz rá, hogy mennyire is az élet játékszere vagy. Hogy mennyire rabul ejthetnek a rossz dolgok, és ha egyszer ez bekövetkezik, akkor nem ereszt a karmai közül. Én szerencsés voltam, hogy engem kirángadtak az éjszaka karmai közül. Ha nem teszik meg, akkor ki tudja hol lennék ma. Lehet, hogy egy sötét sikátorban árulnék drogot, vagy éppen egy nőt erőszakálnék meg, vagy egy férfit ölnék meg.
De mivel volt egy idősebb asszony, aki magamhoz térített, és rádöbbentett, hogy az életben nem csak a rossz dolgok vannak, hanem bizony ott vannak a szép és feledhetetlen dolgok, amikért igazából érdemes élni, akkor már nem akarsz az éjszaka sötétjében élni, hanem ki akarsz menni a napfényre.
Most épp egy kis kávézóból indulok haza. Ebben a kis üzletben szereztem munkát. Van, hogy éjszaka is itt maradok és inkább előbb engedem, hogy menjen el Krissy, a munkatársnőm. Még gyorsan összepakolom a székeket, és a kasszából a pénzt hátra viszem a széfbe, majd bezárom azt. Még egyszer körül nézek, majd beriasztózom a helyet és kilépek az ajtón. Bezárom azt, és elindulok hazafelé.
Éjszaka van. Szeretem az éjszakát. Szeretek az éjszakában sétálni, mivel egyedül vagyok. Szeretek egyedül lenni, ám mégis rossz. Rossz érzéssel tölt el, hogy igazából nincs kiért felkelnem reggelente és nincs kiért hazamennem. Néha jó egyedül lenni, de nem mindig.
Én az utca bal oldalán haladok, távol egy 3 fős részeg bandától. Emlékszem, régen még én is ilyen voltam. Képes voltam részegen és bedrogozva kimenni az utcára. Nem tudom, hogy akkor miket csináltam, de nem is akarom tudni.
Én lelassítok, majd megállok. Hagyom, hogy előrébb menjenek. Nem akarok semmilyen balhét. Főleg most, hogy tiszta vagyok. Így megállok és inkább rágyújtok egy szálra. Elrakom a gyújtómat és felhúzom a dzsekimet. Csak egy könnyű kis motoros bőr dzseki van rajtam meg egy sima fekete póló, egy fekete csőnadrággal és egy bakanccsal.
Szeretem a feketét. Valahogy én vagyok, de mégsem. Részemmé vált, hisz amikor úgy éltem, akkor a fekete jelentette nekem a mindenséget. A fekete éjszaka. Most már inkább csak azért hordom, mert megszoktam és a részemmé vált.
Miután összehúztam magamon a dzsekimet, ismét elindulok, de most lassabbra veszem a tempót, és nem haladok gyorsan. Szeretek az éjszakában sétálni. Kiveszem a számból a cigit és a mérgező füstöt kifújom, majd haladok tovább.
Pár percet haladhatok tovább, mikor megpillantok egy felém futó srácot. A cigit már eldobtam egy pár pillanattal ezelőtt. Ugyanaz a 3 alak az, akit láttam korábban is. Egy szerencsétlen srácot kezdtek ki. Emlékszem, régen még akár én is lehettem volna az egyik, de ma már nem.
- Állj meg, te kis ribanc! – üvölti az egyik.
- Ezért esküszöm, halálra foglak baszni! – hörgi a másik.
Egy pár pillanatig még haladok, de aztán amikor látom, hogy tényleg felém kezd el futni és már sír is, akkor megállok és feléjük fordulok. Mikor odaér hozzám, akkor a hátam mögé bújik és érzem, hogy keméyen, erős kézzel markolja meg a dzsekimet. Érzem, hogy remegni kezd. Érzem, hogy törékeny kis teste hozzám simul és segítségért remeg.
Igazából nem nagyon tudok mit tenni, hisz nem akarok balhét, így csak állok és várok. Végig fut az agyamon, hogy én is ilyet tehettem volna bárkivel, ha be vagyok rúgva, vagy szívva. Aztán, mikor az első részeg fazon ideér, benyúl a hátam mögé és ahogy megmarkolja a mögöttem lévő fiú karját és kirángatja mögülem. Ahogy próbál küzdeni és rázza a fejét, megpróbálja lefejteni a kezét a csuklójáról.
- Gyere már, te átkozott kis kurva… – sziszegi, majd rángatni kezdi.
Kétségbeesett szemekkel néz rám. Felém nyújtja a kezét és segítséget kér. Szemünk egy hosszú pillanatig találkozik. Mintha némán kérne segítséget. Nem tudom, de úgy érzem, hogy segítenem kell neki. Előre nyúlok és megfogom a kezét. Visszarátnom magamhoz és a hátam mögé tolom. Már csak előre figyelek és arra, hogy az előttem lévő 3 férfit elintézzem.
- Te meg mégis mi a faszt akarsz? – kérdi agresszívan az egyik részeg.
- Húzz innen, kiscsávó, vagy a végén te is megjárod… – fenyegetőznek tovább.
- Mindig könnyű a gyengébbet bántani. Szánalmas férgek… – szólalok meg. Hangom hideg, és metszően hatol az éjszakába.
- Mit mondtál?! – az egyik nekem ront.
Kitérek a támadás elől, majd meglendül a kezem. A földre hanyatlik, és nyögni kezd. A másik kettő egyszerre támad rám, de pár ütéssel kitérek előlük. Könnyedén elintézem a 3 pasit, akik nyőgve és sebeiket nyalogatva futnak el.
- Hé, jól vagy? – kérdem bizonytalanul. Bólint, és letörli a könnyeit.
Közelebb lépek hozzá, mire lesüti a szemét. Széttépett ingét szororsan összehúzza magán.
- Biztos nincs semmi bajod? – kérdem ismét, mire bólint. – Örülök… a nevem Daniel. Téged hogy hívnak? – kedvesen kérdezem. Nem mosolygok, de a hangom kedves.
Megrázza a fejét. Nem értem… nem értem mit akar… talán néma. Kétségbeesetten néz körül. Megpillant valamit a földön és odamegy. Felkap egy kis tégladarabot és leguggolva írni kezd valamit.
„Köszönök mindent. Megmentettél. A nevem Yoshito.”
Firkálja fel gyorsan, reszketeg betűkkel. Leguggolok mellé, és érdeklődve olvasom el.
- Igazán nincs mit, Yoshito. Te… nem tudsz beszélni?
Mikor rá pillantok, csak lesütött szemekkel bólint. Aztán újra írni kezd.
„Hogyan hálálhatnám meg a segítséged?”
Miután végzett, bátortalanul felmosolyog rám.
- Ugyan. – leveszem a dzsekimet és ráterítem. – Húzd össze magadon, és vigyázz magadra. – mondom halvány mosollyal. Felállok és a kezemet nyújtom neki, elfogadja és feláll. – Gyere, haza kísérlek, jó? – kérdezem, mire csak bólint. – Egyébként nyugodtan mutogathatsz, mivel megértem, csak épp nem tudok rá válaszolni.
Mondom halvány mosollyal és elindulunk vissza felé, amerre ő is tartott. Szinte egész úton szavak és jelek nélkül haladunk, de ha össze találkozik a tekintetünk, akkor mintha szavak nélkül beszélnénk. Megértjük egymást. Mintha mindig is ismertük volna egymást. Amikor a szemébe nézek, elmosolyodom és hirtelen zavart leszek. A szívem dobogni kezd, a gyomromban pillangók repkednek.
Az út, amit együtt teszünk meg, szinte pillanatok alatt elrepül. Elérünk a házához, és egymásra pillantunk. Emelné a kezét, hogy mondjon valamit, de megfogom azt.
- Nem kellenek ide a szavak, vagy a jelek. – mondom kicsit viccelve. – Örülök, hogy nem esett semmi bajod.
Mondom és elengedem a kezét. Elindulok vissza a saját házam felé. Gyorsan haladok, mert egy kicsit fázom. Majdnem haza érek, mikor megállok és elmosolyodva, megborzolom a hajam. Otthagytam nála a dzsekimet. Aztán rágyújtok egy szál cigire és haladok tovább. Haza érve ledobom magam a kanapéra, és bekapcsolom a hangrögzítőt. Lehallgatom az üzeneteimet, miközben elszívom a cigit, majd miután véget értek, elmegyek letusolok és megyek aludni.
Mikor felébredek, az óra már a delet is üti. Felkelek az ágyból és nyújtozom egyet. Az ablakhoz megyek és rágyújtok egy cigire. Aztán bemegyek a konyhába, főzök egy kávét, és kávézás közben elszívom a cigimet. Aztán kilépek a ház ajtaján. Egy sötét szürke csőnadrágot, egy fekete pólót, és egy balancsot, meg egy szintén fekete dzsekit vettem fel. Rágyújtok egy cigire, és elindulok a kávézó felé.
Pontban egykor kezdek ott. Még egy előtt pár perccel érek oda és lépek be az ajtón. A munkatársaim már boldogan, valaki nevetve köszöntenek. Én csak bólintok egyet és hátra megyek, ahol lerakom a dzsekimet. Felveszem a jegyzettömbömet, amit berakok a hátsó zsebembe, a ceruzámat, amit a fülem mögé rakok és magamra veszem a kitűző táblámat. Pontban egykor már munkához is látok.
Telik az idő, de halálra unom magam. Már este felé van és a munka időm hamarosan lejár. Aztán betér a kávézóba pár srác. Az egyik Yoshito. Talán a barátai lehetnek. Odamegyek, és megkérdezem, hogy mit kérnek.
Mivel egyedül élek, muszáj az egyetem mellett dolgoznom is, de ez egyre nehezebb és nehezebb. Délelőtt óráim vannak… délután van időm a pihenésre, de aztán mozigépészként dolgozom az egyik moziban. Leszívja minden energiámat, a jegyeim is kezdenek leromlani…
Nem tudom, meddig fogom ezt így bírni. Talán abba kell majd hagynom az egyetemet.
De így minden álmom romba dől…
Hajnali 4, én pedig hulla fáradtan sétálok hazafelé.
Az utcák kihaltak, mindenhol néma csend honol. A tündöklő csillagokat elhomályosítja a sárgás utcai lámpák fénye és a színes neonok. Olyan más ilyenkor a város… annyira… békés.
Néha elhúz mellettem egy-egy autó, máskor felnyávog egy macska a távolban. Rendőrautó szirénázása szakítja félbe a csendet…
A város megszokott zajai nyugtató hatással vannak rám.
Ám ekkor furcsa zaj üti meg a fülem. A távolban néhány dülöngélő alak sziluettje rajzolódik ki, néhány fiatal alaposan felöntött a garatra… hangoskodva sétálnak az utca közepén.
Bizonytalanul megtorpanok. Jobb lenne őket elkerülni… körbenézek, hátha nyitva van valamilyen üzlet, ahova bemehetnék, amíg el nem tűnnek. De ilyenkor már minden zárva… ráadásul még egy mellékutca sincs a közelben, ahol lefordulhatnék…
Így hát számat elhúzva, bizonytalanul indulok meg feléjük újra. Nincs más választásom… talán nem vesznek észre.
Én szorosan az épületek mellett sietek, a házak árnyékában, de még így is kiszúrnak.
- Némmá’! Milyen helyes kiscsaj!- röhög fel az egyik felém bökve. Idegesen gyorsítok a lépteimen.
- Hova sietsz bébi?
- Nem vágysz egy kis éjszakai mókára?
Tehetetlenül, magamban dühöngve haladok tovább, ám ekkor erős ujjak fonódnak a karomra és visszarántanak. Felkenődök egy mellkasra.
- Szórakozz velünk egyet, cica, nem fogod megbánni…- találom szemben magam egy gusztustalan vigyorral. Rémülten ellökném magamtól, de túl erősen szorít. Ellenkezek, de csak nem enged.
Kezdek komolyan megijedni.
- Te hülye, ez nem is csaj, hanem pasi!- röhög fel a mellette álló, majd megfogja az államat és maga felé fordít. Elrántanám a fejem, de nem enged.
- Leszarom, akkor is helyes pofija van! Én meg már kurvára kanos vagyok…
Rémülten tekintek végig a három férfin.
Árad belőlük az alkohol csípős szaga…
- Mi van édes, elvitte a cica a nyelved?- röhög fel az egyik, miközben rácsap a fenekemre. Betelik a pohár, tökön térdelem azt, amelyik lefog. Fájdalmasan felordítva enged el és görnyed össze.
A másik azonnal utánam nyúl, hajamba markolva ránt vissza magához, én pedig felszisszenek, több úgysem telik tőlem. megpróbálom lefejteni magamról az ujjait, de sokkal erősebb nálam…
- Harcias a kicsike…- röhögi, majd másik kezével előrenyúl és szétrántja az ingemet. Az anyag szakad, a gombok hangosan koppanva gurulnak végig az aszfalton… élveteg vigyorral simít végig fedetlenné vált mellkasomon…
Megfagy bennem a vér is… most már komolyan félek…
- Nem sikoltasz? Nem mondasz semmit? Nem hívsz segítséget?- kérdi rekedt hangon a fülembe suttogva, majd hajamnál fogva oldalra rántja a fejemet és végignyal a nyakamon…
Könnyek gyűlnek a szemembe…
- Talán tényleg néma vagy?- szólal meg a másik is kíváncsian. Fogva tartóm ekkor kíváncsian szétfeszíti a számat, két ujját pedig ajkaim közé dugja, nyelvemet keresve.
Itt az alkalom, amilyen erősen csak tudok, ráharapok a két ujjra. A forró vér fémes íze árad szét a számban…
A férfi felüvölt, elenged én pedig rohanni kezdek, amilyen gyorsan csak tudok. Bárcsak… bárcsak tudnék beszélni… segítséget kérni…
De anyám örök némaságra kárhoztatott…
Ekkor meglátok egy sötét alakot nem messze, az út túloldalán. Gondolkodás nélkül felé rohanok, nyomomban a három ittas vadállat.
- Állj meg, te kis ribanc!- üvölti az egyik.
- Ezért esküszöm, halálra foglak baszni!- hörgi a másik…
A félelem könnyei csurogni kezdenek az arcomon…
Egyre közelebb érek az alakhoz, aki felfigyelt a fenyegetőzésekre, most megállt és kíváncsian pillant felénk.
Furcsa figura, tőlem jó egy fejjel magasabb. Talpig feketében van…
Olyan, mint valami furcsa, sötét angyal. Szintén sötét tekintetében ijesztően csillan az utcai lámpák tompa fénye…
Csak remélni tudom, hogy ő segít rajtam…
Mikor elérem, kétségbeesetten pillantok rá, remegve a háta mögé lépek, megmarkolom a kabátját és reménykedve simulok hozzá. Rettegek… ha az a három férfi a kezei közé kaparint, isten tudja, miket fognak művelni velem…
Könyörgöm… segíts…
Te vagy az egyetlen esélyem…
A különös férfi csak áll, nem tesz semmit.
Mikor ideér az első részeges fazon, megmarkolja a karomat és elránt a háta mögül. Rémülten ellenkezek, a fejemet rázom, megpróbálom lefejteni magamról.
- Gyere már, te átkozott kis kurva…- sziszegi, majd rángatni kezd.
Kétségbeesetten fordulok a sötét alak felé… felé nyújtom a kezemet.
Tekintetünk találkozik.
Egy hosszú pillanatig csak nézünk egymásra, én pedig megpróbálok szavak nélkül segítséget kérni…
Aztán egy kéz fogja meg az enyémet, visszaránt magához. Kicsúszok a részeg fazon szorításából.
Ő magához ránt, majd visszatessékel a háta mögé, én pedig remegve simulok a falhoz, onnan nézem, mi lesz ebből.
- Te meg mégis mi a faszt akarsz?- kérdi agresszívan az egyik részeg.
- Húzz innen, kiscsávó, vagy a végén te is megjárod…- fenyegetőznek tovább.
- Mindig könnyű a gyengébbet bántani. Szánalmas férgek...- szólal meg végre ő is, hideg hangja metszően hatol az éjszaka csendjébe.
- Mit mondtál?!- az egyik alkoholtól mámoros állat nekiront, de a sötét fazon könnyedén kitér a támadás elől. Majd meglendül az ökle, a részeg pedig nyögve a földre hanyatlik.
Ez a férfi tényleg olyan, mint egy angyal… egy sötét, de jó lelkű angyal… vajon azért küldték, hogy megvédjen…? Egy őrangyal lenne?
Megszeppenten nézem, ahogy könnyedén elintézi a három alakot, akik nyüszítve, sebeiket nyalogatva állnak tovább. Majd a férfi felém fordul.
Én még mindig halálra rémülten, a falnak lapulva remegek, elkerekedett szemekkel bámulok fel rá.
- Hé, jól vagy?- kérdi bizonytalanul, én pedig észbe kapva bólintok, majd gyorsan letörlöm az arcomról könnyeimet.
Közelebb lép, én pedig lesütött szemekkel állok előtte, széttépett ingemet összehúzva magamon.
Hogy fejezhetném ki a hálámat…?
- Biztos nincs semmi bajod?- kérdi ismét, én pedig megint bólintok. még mindig remegek ugyan, a szívem is majd kiugrik a helyéről de már elmúlt a veszély…
- Örülök… a nevem Daniel. Téged hogy hívnak?- kérdi kedvesen, de csak megrázom a fejem. Láthatóan nem érti, hova akarok kilyukadni, így csak kétségbeesetten nézek körbe.
Majd megpillantok a földön egy apró kis tégladarabot. Felkapom, majd leguggolva a járdára írni kezdek, vörös, reszketeg betűkkel.
„Köszönök mindent. Megmentettél. A nevem Yoshito.”- firkálom gyorsan, ő pedig érdeklődve guggol le mellém majd olvassa el.
- Igazán nincs mit, Yoshito. Te… nem tudsz beszélni?- pillant rám, én pedig lesütött szemekkel bólintok.
Aztán újra írni kezdek.
„Hogyan hálálhatnám meg a segítséged?” firkantom fel a járdára, majd bátortalanul felmosolygok rá…
Ennek ellenére szinte már elhiheti velem, hogy nem érdeklem.. a zuhany sem, és mégis sikerült meglepnie, mikor már majdnem végeztem a dologgal, akkor oson be hozzám.. arcán letörölhetetlen vigyorral.
Óh hát.. tudtam én hogy nem bírod ki..
A vízcsobogáson keresztül is hallom ahogy nyílik az ajtó, majd nemsokára meg is érzem.. kezeit ahogy a hátamra felgyűlt illatos habot törli le vele. Felé fordulok, vigyora a szokásos.. és valamiért.. azt hiszem nekem is vigyorogni támad kedvem.
- Hol is tartottunk a legutóbb? - kérdezni, és ahogy feneke az ágyékomhoz ér, hangos morgás tör fel a torkomból.
Waarhhh nem hiszem el.
Egyetlen mozdulattal lököm a vizes, mégis kellemesen hűvös csempének, kicsit fel is emelve a földről, és már csak a halkan a szájába súgom a választ ahogy rávetem magam.
Megint ugyanott tartunk.. vizesen.. ő és én...
Belehörgök a csókba ahogy végigsimít fenekemen a lábával, olyan erővel préselem a falnak hogy csak egy rekedt nyögés szakad fel belőle.. majd azt követő halk kacaj.. és sóhajok..
Sosem gondoltam volna hogy ez lesz... de mostmár.. kit érdekel..
Ahhwwwr....
***
Másnap reggel.. kapunk tiszta ruhákat és immár azokkal felszerelkezve álldogálunk odakint a fedélzeten. Nem zsánerem a fehér ing.. de neki valami eszméletlenül áll.
És ahogy a nap első sugarai megcsillannak a hajunkon.... na meg.. a színes foltokon amiket nem takar el a ruha.
Kedves barátom átad minket az egyik ismerősének aki elszállítmányoz az ominózus partszakaszig. Csodák-csodájára ott minden olyan mintha hozzá sem értek volna. Letört ágak, a víz által kivetett növények és kövek, és a ruháink, ahogy hagytuk.
Figyelem ahogy jókedvűen, kacarászva szedegeti a holmijait, énis nekilátok hát, majd a kardomat a vállamra vetve, a cuccaimmal felszerelkezve sétálok hozzá.
Éppen a homnokban hagyott üvegből kortyolja a hűvös italt. Bármi legyen is az. És közben vigyorog persze..
Majd felém tartja, mintha azt kérdezné kérek-e, de én csak kiverem a kezéből.. a cuccaimat ledobva szorítom a mögöttünk lévő kőfalnak. Oh..remek.. igazán...
- Kár érte… igazán finom az a tea. - feleli méltatlankodva, mégsem tesz semmit.. néz.. azt figyelve ahogy én bámulom őt, halványszürke szemeimet az övéibe fúrva.
- Te... - morgom halkan. Már megint megróbál felhúzni.. de végülis elég jó az önuralmam. Kár hogy az utóbbi időben inkább nem és nem akarom használni.
- Azt hiszem itt az ideje megköszönnöm a tegnap estét… a kirándulást… az eseménydús éjszakát… - feleli és egy macska ügyességével csusszan ki a kezeim közül. Figyelem ahogy haját repíti a szél.. a parkolóban állva nézem ahogy elhajt. Visszanéz.. vigyorogva..
Oh tudtam hogy nem hagyod ki..
De ne félj.. én sem!
***
Jah igen.. el is felejtettem azt az idegesítő partyt.
Sajnos azt hiszem rémunalmas estének nézek elébe. Ráadásul.. még ki is kellett csípnem magam.. amit alapból nem nagyon szeretek.
Aztán meghallom azt a hangot, a zene dübörgésén keresztül is tisztán hallani. Ez csak ő lehet.
Nahát.
Követem az irányt, de egyébkéntis megtalálnám.. hol máshol lehet.. a bárpultnál. Kezében egy színes folyadékkel teli pohár. Nahát..nahát..
Mögé lépek, hajam a vállára hullik ahogy közelebb hajolok hozzá.
- Nevetésedet a terem másik végében is hallani lehetett. - jegyzem meg, és innen oldalról látom ahogy arcán megjelenik az a jellegzetes vigyor.
Figyelmem felkelti a kezében lévő pohár.. óvatosan ragadom meg a szárát, és vonom kezével együtt a számhoz. Mmm.. nem is rossz..az ízlésed különben..
- Remélem nem kezdtél játszani… nélkülem… - teszem hozzá kis mosollyal. A kiürült poharat visszadom a pultosnak.
- Miért.. talán féltékeny lennél? - néz rám kacagva, amire a mellettünk elhaladó három nő felkapja a fejét.
Rájukvillantom a szemeimet, mire úgy iszkolnak el, hogy majdnem kitörik a nyakukat a magassarkú cipőjükben.
Na ezen viszont nekem is mosolyoghatnékom van.
Talán nem is olyan unalmas már ez party. Talán..
***
Egymás mellett állva pásztázzuk a hatalmas termet. Én a magam részéről nem zavartatom magam, rendelek valami erőset.. és a pohárral a kezemben vigyorogva nézek végig rajta.
Persze rögtön megérzi és fejét felém fordítva viszonozza a pillantásom, miközben fél kézzel a mellé lépő nőt hárítja el.
Nocsak..de népszerű vagy.
- Nem szeretsz táncolni? - kérdezem kajánul vigyorogva, a pohár szája mögül.
- Ezt nem nevezném táncnak... - feleli lemondóan.
- Hát akkor mit?
Nyelvemmel kikanyarintok a pohárból egy jégkockát. Villan egyet a szeme, és éppen felém lépne, mikor besasszézik közénk egy újabb túsarkú csirke, és a csípőjét riszálva lép a pulthoz.
Szeme szinte szikrákat szór ahogy felé pillant, asszem a csaj azt sem tudja mivan, csak csücsörít a szájával. Boááá mindjárt hányok.
Elindulok ki a teraszra.. ő követ.. látszólag izgalmasabb vagyok mint a tömeg.
Hehehe..ennek örülök.
Kikönyökölök a márvány korlátra.. a tekintetem az éjszakát fürkészi.. mégis azt hallgatom..mikor érkezik meg mellém. Lábát az enyém mellett támasztja a korlátnak.. figyelmét azonnal felkelti az egyetlen vizes dolog a környéken.. a sötét kertben lévő szökőkút.
Most ugyan nem világították ki, hiszen a hátsó kert a vendégeknek tiltott terület.. az ápoltabb elülső kertben rendeztek be mindenfélét.
Viszont.. ha jobban belegondolok.. hahaha..
***
Nemsokára már az elhagyatott kertben sétálunk.. a party dübörgő zenéje csak messziről hallatszik.. a nyitott ablakokon árad kifelé.. és hatol el a fák közé.
Valahogy.... nem tudom..nekem jobban tetszenek a kevésbé mesterséges kertek. Ahol a fű magától nő.. és a bokrokat nem vágják formára.
Ez is egy ilyen.. gondolom azért nem engedik ide az előkelő népet. Az ő ízlésüknek ez túl.. pórnépi.
***
A szökőkút víze hideg.. énis megérzem ahogy belemeríti a tenyerét, majd vizes ujjait végighúzza az arcomon. Kifejezéstelen tekintetemmel igyekszem semmilyen érzelmet nem mutatni... ezt viszont valahogy nem bírom ki. Elkapom a kezét, és egyetlen rántással gondoskodom róla.. hogy élvezhesse a fürdőt.
Egy kis csobbanás.. majd egy kéz ami megmarkolja az ingem nyakát. Átnedvesedő ingemen át érzem.. hmm valóban hideg a víz.
Nyelvét épp csak végighúzza az ajkaimon.. kapnék utána..de elenged.. én pedig hátrazuhanok.. a vízbe. Még szerencse hogy alig tíz centis.
Viszont jéghideg...
Harsányan kacag rajtam. Odabent úgysem hallják.. hála a zenének. Öltönykabátjától egy hangos puffanás kíséretében válik meg.. az ingen keresztül látom karcsú-izmos testének minden egyes részletét.
Megrázom a fejem, egy harcos lendületével ugrom utána, ő pedig ellép, lépteitől fröcsög a víz.
A szökőkút magasabb csipkézett kődarabjai szórják ránk a vizet.. fincsi zuhany.. valóban.
Ha tudtam volna hogy ezért jövök ide...
De nem tudtam. Ez a szép benne.
***
A hold meztelen vállára vetül.. amiről már félig leszaggattam az inget. Az ő kezei éppen valahol a fenekem tájékán kalandoznak.. amitől állatias hörgéssel vetem magam a szájára.
Hajunkat lebegteti a víz ahogy elterülnek benne a tincsek.. kacagni kezdek ahogy arra gondolok.. biztosan nagyot nézne ha erre járna valaki. Teszem azt egy kertész.
Belemarkol a hajamba.. ujjai a tetoválásomat simogatják. Tetszenek a szárnyaim? Kár hogy nem tudok velük repülni..
A nadrág alig akar elválni tőle... de tőlem nem különben. A franc a vizes tapadós.. nehéz..szarba.. wwaahhrr..
Változatos nyögéseket adok ki ahogy ráncigálom, végülis eztis elszakítom..nemkis derültségünkre.
Annyi baj legyen.
Vizes öltönykabátja az egyik vízköpő szörny fejére akasztva.. most mellé kerül egy nadrág..darab..
Hahahaha.. a kert díszei...
Ő sem marad el sokkal mögöttem.. be kell vallanom.. kreatív.
Szempilláin megülnek a vízcseppek.. úgy pislog fel rám.. ártatlannak tettett nézéssel.. amit el is hinnék.. ha nem markolná közben khm. egy másik testtájamat.
Átfordulok vele.. a hideg víz megborzongat, és noha épp csak tocsogunk benne.. azért.. el nem borít.. igazán izgató..
- Feladod? - kérdezi.
- Álmodozz. - vigyorgok rá, és a hajába markolva rántom magamhoz egy újabb durva.. vad csókra.
Fogait a nyelvembe mélyeszti, érzem saját vérem ízét a számban.
Szemei jókedvűen csillannak meg, az enyémek ha látnám.. azt hiszem már sötétek a vágytól...
Játék? Ahogy gondolod.
Ha ez játék.. akkor úgy legyen.. játszom veled...
***
Micsoda party.. - állapítom meg nemsokára saját lélegzetem igyekezvén visszanyerni.
Valahonnan egy béka kerül elő.. és méltatlankodva ugrik a szökőkút peremére..brekegve..
Megzavartunk? Sorry..
Egymásra nézünk.. figyelem ahogy lábait felhúzva ül föl.. és békára néz.. majd rám.. és kacagni kezd.
Isten tudja min röhög már megint.
***
Hangok.. valaki sétál a kertben.
Hát ez marha jó.
Aztán vigyorogva konstantálom magamban hogy ennél jobb dolog nem is történhetett volna.. mikor meglátom a szervezők három nőjét kézenfogva közeledni... nyakukban egy mitugrász kis minden lében kanál alig férfival, aki minden bizonnyal azért van rájuk sózva hogy ugráljon nekik.
Sóhajtva hajtom fejem a szökőkút szélére.. hajam végigfolyik a kövön.. meztelen vállaimon megcsillan a fény.
Az egyikőjük megpillant.. odasúg valamit a másiknak, mire nemsokára mind a hárman leplezetlenül bámulnak erre.. még mutogatnak is.
Jájj.. anyám..
- Bocs.. ez a hely már foglalt. - hallok meg egy hangot ekkor a hátam mögül. - Keressetek másikat. - feleli, mire azok úgy iszkolnak el.. mint akik most látták meg a hátunk mögött magát az ördögöt.
Én nemkülönben.. ha nem járna mellesleg az a fejemben hogy hogyan fogok eljutni az autómig.. ruha nélkül.
Végül megoldja a dolgot.. a díszétésnek a lépcsőkorlátra tekert selyemdrapériával.. amiben eljutunk a sötétben parkoló kocsiig.
Az enyém a mélygarázsban van.. minő balszerencse.
- Igazán remekül mutatsz abban a lila anyagdarabban.. - jegyzi meg a volán mögül, nevetve. Kinyitja az ajtót.. jobb híján beszállok mellé. Csak nem maradhatok odakint egy szál..khm. selyemben.
Hihetetlen hogy mennyire elvesztem az fejem. Az amúgy nyugodt temperamentumomnak se híre se hamva..
- Neked is nagyon jól áll a pink. - szólalok meg énis, kajánul vigyorogva.
Hihetetlen. Hogy tud valaki ennyire felizgatni, úgy hogy ma látom először.
De valahogy minden mozdulatával, szavával.. minden megnyilvánulásával csak ezt érzem..
Nem hiszem el.
***
Ahogy feljövünk a vízből nem hátrálok el, csak pár lépésnyit, hagyom hogy kövessen. Ujjait érzem a karomon végigszaladni.. a hajába markolok a tarkójánál.. ahh.. igenn..
Kész ellentmondás.. amilyennek mutatja magát... és ami valójában. Fogai az ajkaimat szaggatják.. belesóhajt a nyakamba ahogy kezem a fenekére simul, így húzván közelebb magamhoz. Mééhhg... mégg közelebb..
Ahogy ajkai súrolják a nyakamat.. teljesen beleborzongok az érzésbe. Mfff...
Elhúzódna, de a medence széléhez nyomom a csípőjét... szemeim az övéibe mélyednek.
Nevetni kezd, majd ugyanolyan hevesen veti magát az ajkaimra hogy előbb én tettem. Hát ez nem igaz..
Aztán hirtelen lassít a tempón..és szinte lassított felvételben nyalja végig az alsó majd a felső ajkam. Haja a vállamhoz ér.. érzem ahogy kibontakozik a szorításomból.. majd követem a tekintetemmel ahogy kisétál a vízből. A partról mégegyszer rámnéz, én pedig olyan kifejezéstelen arccal nézek rá, mintha nem is történt volna semmi. Áhhh..semmi..
Figyelem ahogy elhúzza az üvegajtót..majd eltűnik mögötte. Hanyatt dobom magam a vízben, majd nem sokára utánaindulok.
Jól van, ha játszani akarsz... én állok elébe.
Az öltözőben találom meg, a zuhany alatt. Nem lepődik meg nagyon mikor belépek mellé a forró víz alá, és ujjaim a csuklójára fonódnak.
Mellkasom a hátának simul.. hajtincseim keverednek az övéivel. Kiveszem a tusfürdős palackot a kezéből.. figyelem ahogy szembefordul velem, ajkain kaján vigyorral.
Nekilököm háttal a csempének.. tekintetem kifürkészhetetlen.
Nevetni kezd. Igen.. látom érted.
Fullasztó és szenvedélyes csókomba hallom ahogy belenyög. Mellkasáról az én testemre kenődik a hab. Nem mintha annyira zavarna.
Elemelem a földtől.. direktből.. felmorranva dörgölöm merevedésem az övének.. mire felnyög.. és a hajamba szaladnak az ujjai. Hátamat.. vállamat simogatja.. kíváncsi keze rátalál a mintára a hátamon...azt fedezni fel.
Végigsimítom a mellkasát.. hasát... érzem az apró karmolásokat a combomon. Wrrr...
Kissé meglepődök mikor minden finomkodás nélkül egyből nekem esik.. ajkai megtámadják a hasam..ágyékom bőrét.. majd a férfiasságomat.
És annyira jól csinálja..aahhh..
A hajába kapaszkodom.. majd mély hangom morogva rántom fel magamhoz ahogy megérzem a fogait is.. ahhmm.
Ajkaim kiszorítják belőle a levegőt.. ujjaim ráfonódnak kemény férfiasságára.. amitől nyögve kap levegő után.
Hozzám simul..tekintete keresi az enyémet. Ránézek.. lassan és élvezettel csókolom meg..ezúttal..nem sietem el.
Játszani akartál nemdebár...
Észrevétlenül engedem el közben, majd megszakítva a csókot a füléhez hajolba belesuttogom:
- Viszlát...
Nevetni kezd.
Egy törölközőt tekerek a derekamra és kisétálok az öltözőből. Nevetését még a folyosón is hallom magam mögött.
Az ablaknból figyelem ahogy kisétál az utcára. Nyakamon egy törölközővel..nedves hajamat szárogatom.
Hehe..még látjuk egymást..azt hiszem..
***
A következő nap szabadságot veszek ki, és hegyekbe utazok, hogy ott tökéletesítsem a technikát amit kiagyaltam. Nem szeretem ha ilyenkor zavarnak. Azt szeretem ha ilyenkor csak én vagyok.. a pengék meg a természet.
A fű sugog a lábam alatt hogy közötte lépkedek.. mosoly tűnik fel az arcomon.. hajamba belekap a szél...
Élvezem..
***
Pár napig tart a kis kiruccanás, végül hazautazom a városba.
Nehezemre esik elhagyni a kihalt.. gyönyörű tájat.. ahol a szikrázóan kék ég hívogat és a levegő olyan tiszta hogy szinte harapni lehet.
Mégis hazajövök, mert nem szeretek sok napot kihagyni a munkából.
Ledobom a táskáimat az előszobába és végighallgatom az üzenetrögzítőt.. miközben az ablakon kifelé bámulva azon gondolkozom..mit is csináljak... hiszen magamat ismerve.. úgysem alszom az éjjel.
***
Végül a tenger mellett döntök.
Egy kihalt partszakasz..ahová már turisták sem járnak.
Csodás.
Leparkolom a kocsit.. felmarkolom a cuccaimat és már sietek is le a partra.
***
Az alkony megfesti a vizet.. először csak sötétkék lesz..majd mintha hatalmas árnyék lenne..kinyújtózik az éjszaka és feketesége ellepi a part menti sekélyest is.
A hullámoktól kissé távolabb rakom le a törölközőmet, a kardot amit hoztam a gyakorláshoz, és ruháit melléjük dobálva szórom le magamról, hogy csak egy testhezálló fekete rövidnadrág marad rajtam. Hajamat nem kötöm össze.. a vízbe sétálok.. hagyom hogy a hullámok bevontassanak a vízbe.. és minden egyes csapásuk egyre jobban összevizezzen.
Megborzongok az óceán hűvös érintésére.. az arcom elé kapom a kezem ahogy a világítótorony pásztázó reklektora végigvág a vízen.. és a szemembe hasít az éles fény. Ahol végigömlik a sárgás fény..halak..delfinek ugrálnak a vízből.
Beljebb sétálok.. a hullámok a combomat ostromolják..a víz és a hűvös szél.. kiűz a fejemből minden gondolatot.
Testem magától mozdul meg, hogy leküzdje a víz lelassító erejét.. mozdulataim kimértek és összetettek. Karom.. lábam fröcsögve hasítja a vizet.. a sós víz beborítja az arcomat is..de nem zavar. Elképzelt ellenfelek ellen harcolok.. szinte magával a tengerrel..aki mindig megpróbál ledönteni a lábamról.. hullámai megpróbálnak beljebb ragadni.. de nem megy nekik.. nem.
A fénypászma újra bevilágítja a testem, majd elvonul.. én pedig zihálva hagyom hogy felborítson egy nagyobb hullám.
Hajam az arcomba tapad.. lihegva harapom a levegőt.. és közben nevetek.
Érzékeim megtöltik a levegő és a víz sós illata.. beleborzongok a hűvös víz érintésébe.
Aztán hirtelen.. az enyémmel egyidőben halk kacagást hallok valahonnan a part felől. Innen nem nagyon látni..de áll valaki ott. A fénycsóva lassan közeledik én pedig megvárom amíg megvilágítja őt a fény.
Elvigyorodom.
Hát ezt nem hiszem el.
***
Hozzám sétál.. haja mögötte lebed a habos vízben.
- Már megint te.. - néz rám kifürkészhetetlen arckifejezéssel.
- Ezt énis mondhatnám.. - vigyorgok rá. Testemen a verejtékcseppek keverednek a sós vízzel..figyelem milyen nedvesen csillog az övé is a gyér fényben.
Elered az eső..de ő csak áll ott.. és engem néz..én pedig őt.
Lassított felvételben lépek közelebb ujjaim a haját simítják végig, majd a tarkójára siklik a kezem.
- Mit gondolsz? Ezúttal végigjátsszuk?
Vigyorra húzza a száját.
- Itt? - kérdezi csodálkozást tettetve, de az a vigyor az arcán az ellenkezőjéről árulkodik.
Egy villám hasítja keresztül az eget, fényében kísértetiesen sápatnak tűnik az arcom.
Nevetni kezd.. de a hangot elnyeli az ég dördése.
Magammal rántom a vízbe, hatalmas csobbanással fogad be a tenger mindkettőnket. A sötétben tapogatózom..szinte vakon. Ujjaim a testét érintik.. és mikor felbukom a víz felszínére.. hallom csak meg az elhaló nyögést.
Oh igen..hehehehehe...
Kicsit kijebb sétál, én pedig követem. A sekély vízben egyszerűen hanyatt lök és fölém mászik... én pedig megtámaszkodom a könyökömön.
Ajaimon mosoly játszik ahogy lehajol hozzám..de nem csókol meg..csak játszik..
Kezem a hasát simogatja.. a víz felcsap a hátára .. egy hullám nekemlöki őt.. hogy a mellkasomon köt ki. Kezem átfogja a hátát.. nem eresztem..
A fülembe harap.. én pedig megmarkolom és megszorítom a merevedését a nadrágján keresztül. Belefeledkezve nyal végig a nyakamon.. ezt a sós ízt érzem a szájában is.. mikor nemsokkal később az ajkaira vetem magam.
Nyögésemet elnyeli a felcsapó hullám hangja..ami átcsap fölöttünk...és kijjebb löki a testünket.
Homokot érzek a fenekem alatt.. haját a testemen mindenhol. A ruhánkat már rég elhagytuk valahol..
- Ahh akkor én most.. - súgja a fülembe.
- Máris mész..? - nevetek fel kajánul.. érezve a helyzet eléggé abszurd voltát.
Ha valaki meglátna biztosan hülyének nézne. Két férfi aki a vihar közepén az óceánban esik egymásnak. Ahh de kit érdekel...
- Valami másra gondoltam.. - feleli kuncogva, mielőtt a mellkasom bőrébe mélyesztené a fogait. Fáj de épp csak annyira.. hogy halvány bizsergés maradjon utána.. és utána hozzámér ott.. sóhajtva szisszenjek fel.
Egyetlen mozdulattal terít a ki fövenyen.. én pedig hagyom.. ahh igen. Hajamat hínár módjára viszi a hullámzó tenger.. miközben morogva kapom az ajkai után és magamra rántom.. durván és erőteljesen.. egyetlen vad mozdulattal hatolva a testébe, hogy szinte énis belelőrülök.
Nyögése beleveszik az éjszakába.. megdörren az ég.. én pedig kishíján csillagokat látok a gyönyörtől.
Megmozdulna, de lefogom... felmordulva lököm a vízbe, továbbra is szorosan hozzátapadva. Érzem hogy körmei a fenekembe mélyednek.. mélyről jövő sóhaj szakad fel belőle.. de neeem.. nem mozdulok..csak figyelem ahogy fekszik.. szinte lebegve a vízen.. lábai a derekamon.. csípőmön..körmei a bőrömet szaggatják.
Halkan felszissszenve hagyom hogy karmoljon.. ujjaim a mellkasán kalandoznak.. körberajzolom az egyik mellimbóját. Megvonaglik.. combjainak szorításával ránt közelebb... én pedig felmordulok ahogy teste az enyémnek csapódik.. újra és újra.
Ahh jézusom..sosem gondoltam volna hogy ez..enyire..jóóóhhh....
Elúszom az árral..visszafordíthatatlanul esem mostmár énis neki.. mozdulataira csak rásegítek..nyögéseinket messzire repíti a szél.
Teste satuként szorít.. mindenhol...
Aztzán hirtelen.. ugyanabban a pillanatban mikor egy hatalmas villám az egész látóhatárt bevilágítja..ugyanabban a pillanatban csap le ránk a gyönyör.. és elmerülünk benne...
Visz a víz...
Lihegve.. levegő után kapkodva hagyom hogy partra sodorjon.. haja rámtapad.. az enyém őrá.
Lehetetlenség letörölni azt a vigyort az arcáról.
Pláne mikor nemsokkal később a tajtékzó víz partravet két árva ruhadarabot.
Kacagva dőlök fel a homokban.
***
Kicsavarom a hajamból a vizet, a törölközővel szárítom fel magamról a maradék vízcseppeket és a sót.
Ő a tengert nézi.. kezében egy üveg valami üdítő.
Hihetetlen. Nem hiszem el hogy csak úgy egymásnak estünk. Pedig nem szoktam ilyen lenni.
- Te aztán mindenkiből kihozod a vadállatot. - jegyzem meg csak úgy magamnak.
- Úgy gondolod? - pillant felém.. tekintete vidáman csillog. - Nem is tudod mekkorát tévedsz.
Újból nevetésre ingerlem. Nahát..ki hitte volna.
***
Aztán valahogy mégis visszakerülünk a vízbe. Az Isten gondolta volna.. hogy ennyire el tudja venni az eszem.. azzal amit mindketten játéknak hívunk, de nem más ez..mint egymás agyának húzása..
Messzire úszunk.. hogy part fényei már nem is látszódnak. A vihar ide-oda veti a testünket. Sosem láttam még ekkora hullámokat.
Szinte fogócskát játszunk a vízben.. egymás után kapdosva.. én morogva, ő kacagva.. miközben egyre beljebb és beljebb jutunk.
Aztán megváltozik a szélirány és a hullámok elsodornak északnak. Mikor már észbekapunk nem is látjuk a partot. A világítótorony fényét is valahogy elnyelte a tengerre telepedő..éjszakai páraréteg.
Nevetni kezdek a dolog abszurditásán, majd mint a hajótöröttek indulunk neki a tengernek.. arra amerre a partot sejtjük.
***
És nem arra van.
Erre egy barátom világít rá, aki hajójával felszed minket, mikor meglát.
Törölközőbe tekerve figyelem ahogy a szél borzolja a hullámokat. Komolyan ebben úsztam.. jézusom..
Mosolyog ahogy a vizet nézi. Nos.. furcsa egy humora van az biztos.
A hajó északnak tart, azt mondják kiraknak a legközelebbi kikötőben. Addig lemegyünk a hajótérbe, elfoglaljuk az egyetlen szabad helységet.. egy nászutas lakosztályt.
Kishíján a röhögőgörcs jön rám.. mikor meglátom az aranyozott ágyat.. meg a többi giccses holmit. Az egész hajú lágyan hullámzik ahogy szél dobálja.
Hatalmas üvegfal a szoba egyik oldalán.. túloldalon a tenger.. máskor halrajok..most csak a kavargó víz..
Ezek szerint akkora a merülése a hajónak hogy a kabinok már a vízszint alatt vannak. Hmm..ez tetszik.
Kibontakozom a törölközőből.. és ledobom a szoba közepére. Az asztalon egy tál süteményt találok.. nem zavartatom magam.. rögtön a számhoz is emelem az egyik habos csodát.
Kaján mosollyal pillant felém.. ujjával letörölve a süti tetejéről egy adag habot.
- Akkor most.. kirándulunk...?
- Úgy néz ki... - felelem lenyelve az édességet és az ujja után kapok a számmal, de elhúzza és lassan élvezkedve lenyalja.
Mosolyogva köszöni meg az italt, majd olyan könnyedséggel csusszan le a székről, mintha éppen táncolni indulna.
Pedig van egy olyan ézésem, hogy nem arra készül.
Figyelem ahogy fogja ujjai között a hűs mentát.. majd eltűnik az ajtó mögött.
***
Odakint nagy sokadalom..kicsalogat engem is, így premier plánban nézhetem végig a kis harcművészeti bemutatót és lefegyverzési technikákat amiket bemutat.
Én a magam rézéről karba tett kézzel figyelem az árnyékból, előttem sipítozó nők, és férfiak, akik túl gyávák ahhoz hogy közbelépjenek, vagy épp élvezik a műsort.
Hát.. ha már itt tartunk...
A kigyúrt fickó arzenálja sokmndent tartogat, kést, pisztolyt...
Figyelem ahogy elbánik vele. Provokálja, szédíti, miközben a mozdulatai jól irányzottak és erőteljesek.
A pasas veszett ordítással ugrik neki, ő azonban könnyedén kicsavarja a kezéből az újfent megszerezett kést.
Halkan kuncogni kezdek, de hangon elveszik a tömeg röhögésében ahogy a nadrágját felhasítva hátulról kényszeríti belé a kés markolatát..
Hát.. van humora annyi biztos.
***
Vége..
Győzött.. a tömeg viszont még mindig elállja a bejáratot.
Fennhangon jegyzem meg hogy mostmár oszolni kéne.
A csalódott morgásokat eleresztve a fülem mellett hajolok le a földre, kezemben az az apró kis mentalevél.
Látom elvesztetted.
Elindul őis visszafelé, mielőtt még belépne féle nyújtom, ő pedig mosolyát leplezetlenül fordul felém.
Figyelem ahogy az arcához emeli..megszagolja, majd vigyorogva megjegyzi:
- Tetszik ez a hely. Uszodája is van?
Nevetni kezdek.
Érdekes humorod van.. valljuk be.
- Hátul, a folyosó végén. - igazítom útba, ő pedig elsiet.
Tovalibbenő haja csak úgy vonzza a tekintetemet.
***
Bezárom az edzőtermet, majd mikor az utolsó vendég is elment, háttal az ajtónak dőlök.
Őt nem láttam elmenni..de ezek szerint nem nagyon zavartatja magát.
Elvigyorodok magamban.
Átsétálok a folyosón, és az üvegajtót elhúzve lépek az uszodába.
A víz tetején lebeg, háttal.. szemei a mennyezet üvegtetején keresztül pásztázzák a csillagos eget.
Az ajtónak dőlök, figyelem egy darabig, majd nem állom meg hogy ne szóljak.
- Látom a záróra mint olyan nem igazán zavar.
Felnéz rám, szemei megvillannak.
- Nekem senki sem szólt. - rántja meg a vállát, mintha nem is vette volna észre, hogy időközben mindenki eltűnt mellőle, és besötétedett.
Nagyon elmerenghettél.. hehehe...
Meztelen talpaim csattognak a nedves kövön ahogy ellépek az ajtótól.
Megáll a medence közepén, a víz körülbelül a mellkasáig ér. Haja körülötte lebeg.. bőrén csillognak a vízcseppek.
Rátenyerelek a lámpakapcsolóra, mire mind a medence világítása, mind a plafonon függő lámpák kialszanak.
Viszont a sötétben idáig látom ahogy vigyorog.
- Hagyd csak.. elhiszem hogy azután ami történt.. kellett egy kis nyugalom. - jegyzem meg, visszatérve az előbbi gondolatmenetre.
- Nahát.. nekem is épp ez jutott az eszembe. - feleli. Nem mozdul, viszont úgy fixíroz onann, mintha puszta tekintettel akarna bevontatni a vízbe.
Hmm.. ez érdekes...
Engedve a kísértésnek lépek közelebb, ő pedig elhátrál, apró mozdulata felkavarja a vizet.
- Sajnálom hogy miattam itt kell maradnod.. ha akarod elmegyek... biztosan fáradt vagy az egész napos munka után. - szólal meg aztán, mintha bűntudata lenne hogy feltart. Noha tudom hogy nincsen.. mégis olyan beleéléssel adja elő, hogyha nem lennék az ami, talán el is hinném neki.
- Maradj. - felelem halkan, mély hangomat visszaverik a csempézett falak.
Egyetlen szó.
Nem fűzök hozzá különösebb magyarázatot, helyette ruhástól a vízbe vetem magam, és fejemet megrázva bukok felszínre tőle nem messze.
A fekete ezdőruha ha lehet most mégjobban rámtapad, kirázom hajam az arcomból, tekintetemmel őt keresve.
A medence szélén könyököl, a felkavart, hullámzó víz a mellkasához csapódik, viszont a szemei...
Engem figyelnek.. furcsán.. olyan kifejezéssel amit embertől még sosem láttam aki rám nézett volna.
A félelem, a zavar, a megvetés, a féltékenység, a tetszés nem tetszés van a szemükben, de neki nem.
Az ő tekintete sokkal inkább kihívó, érdeklődő, nem rejti véka alá azt sem mit tudna tenni velem, ha akarna..
Ez érdekes..
- Látom szereted meglepni és megbotránkoztatni a népet. - szólalok mikor már a közelébe értem. Egészen közelről látom ahogy a vízcseppek kiülnek a mellkasára.. a mellbimbók köré... lapos hasára...
Haja a nyalára tapad, végét elnyeli a víz.
- Csak nem szeretem a kiszámíthatóságot. - feleli. Nos, ez mondjuk nem válasz volt, de ez is valami.
Felvont szemöldökkel méreget, nem zavartatva magát legelteti a szemét rajtam.. de végülis énis azt csinálom.
- Visszatérve az előző megjegyzésedre... - kezdem halkan, kezem a vízbe merítve, egy tincs hajával játszadozva. Felnézek rá, egyenesen a szemeibe. - Nem igazán szoktam aludni.
Futó mosolyt rejt el, majd mégis átengedi az álcán ahogy hozzáteszem.
- Viszont egy csomó sokkal jobb dolgot szoktam helyette csinálni.
- Képzelem...
Vigyorog.
Naná hogy én se állom meg.
- Egy ilyen helyen énis ellennék. Pláne éjszaka. - feleli halkan nevetve.
Keze magától indul meg, felfelé a ruhámon.
Figyelem.. nem teszek semmit.. pedig ő is azt figyeli.. mikor mozdulok meg.
- Figyeltelek.. tényleg nem úgy harcolsz mint aki most kezdte. - súgom halkan, mikor közel hajol hozzám.
Felnéz rám. Van köztünk pár centi, de ez látszólag nem zavarja. Elkapom a kezét, amit most az arcomhoz közelít.
Áthidalom a köztünk lévő távolságot, és homlokomat az övének nyomva nézek a szemébe.
- Szeretsz játszani..
Kijelentés volt.. nem kérdés.. mégis válaszol.
- Pont annyira mint te.
Villan egyet a tekintetem, a medence szélének nyomom.
Amilyen vékony és izmos, azt hinné az ember hogy ugyanolyan törékeny is.
De nem az.. és ezt jólesz ha észben tartom.
Érzem lehelletét az ajkaimon.
Nem ér hozzám.. csak arra ingerel hogy én tegyem meg az első lépést.
Hát.. bejön a kis terve.. mert nem bírom tovább, úgy vetem magam az ajkaira hogy még a fogaink is összekoccannak és belenyögök a csókba ahogy megérzem nyelvén a menta ízét.
Ujjaim a hajába markolnak, ő pedig láthatatlan mozdulattal csúsztatja kezét a vizes pólóm alá..ahova azt hittem már egy hajszál sem fér be.. lévén úgy rámtapad.
Vizes testünk egymásnak csapódik, szinte visszhangzik az üres teremben.
- Játszani.. nem is tudod mennyire... - mondja érdes hangon, mintha kissé rekedt lenne.
Levetem a vizes pólót.. ami csattanva vágódik a földre.
- Az jó.. - mosolyodom el, és magam után rántom a medence közepére.
Lebukom a víz alá, a vállát markolva rántom magam után, ő pedig a számra tapad, az én levegőmmel töltve fel magát.
Hajam sötét felfőként vesz körül.. mint a hínár.. velem szemben ő ugyanúgy.
Vajon meddig bírod.. addig biztosan nem amíg én.
Körbeúszom.. kezem itt ott hozzáér a bőréhez.. mint ahogy a delfinek érintik az úszót a tengerben..
Utánampillant.. úgy forog velem..követ a tekintetével.
Ugyanabban a pillanatban bukunk a felszínre..és lihegve kapunk levegőért.
Eztúttal egy rántást érzek.. ahogy a hajamnál fogva ránt a vízbe.
Egészen a mederce aljáig lenyom, érzem ahogy a csempéhez koppan a hátam.
Vigyorog.. buborékok szállnak fel ahogy elneveti magát.
Indulna fel levegőért..de lent tartom.. szám az övére tapad.. karjaim köré fonódnak.
Testünket végül felveti a víz.. én pedig csak figyelem ahogy a hold fénye csábítóan megfesti a vízcseppeket a testén.
Nem tehetek róla.. vonz mint a mágnes.
Mégha tudom hogy lehet meg fogom bánni is..
Akkoris.. túlságosan izgat a lehetőség ahhoz hogy kihagyjam.
Ez a kis játék sokkal jobban felüdített mint az elmúlt héten bármi is.. pedig nem voltam egyedül az ágyamban eddig sem.
Az ablakból nézem a naplementét. Mint mindig, most is az edzőteremben vagyok, most épp szünet van a két edzés között, én pedig egy fehér törölközővel a nyakamon bámulom a parkolóban álló autókat.
A következő órára még csak most kezdenek szállingózni az emberek, de én már most unom a dolgot. Még szerencse hogy legalább formában tart... de izgalmat nem okoz hogy taníthatom az ügyefogyott népeket.
***
A falnak dőlve figyelem ahogy bevonulnak, ki-ki beszélgetve, ki-ki bámulva ki a fejéből, vagy elgondolkozva. Látszólag nem így képzeltek el egy fekete öves mestert mint én vagyok, mert egyesek lefitymálva néznek végig rajtam, tekintetük kritizálja a ruhámat, hosszú hajamat és ezek szerint nem vagyok elég kigyúrt állat sem.
Nos, ezek szerint nem tudják hogy a harcművészet nem a tonnás izmok játéka, hanem főleg a mozgásé, a gyorsaságé és az észé.
Kár értük.. ha ezért jöttek ide.. ki kell ábrándítsam őket.
Legtöbbjüket ismerem már az edzőteremből, de vannak újak is.
Párokba osztom őket és kiadom az indítójelet.
Első körben úgysem tudnak mit kezdeni egymással, azt mondom csináljanak amit akarnak, cél az ellenfél lefektetése a tatamira, arccal lefelé. Hogy ezt hogyan érik el, az mellékes, de az övön aluli ütés-rúgás és a (nőknek külön hozzáteszem) karmolás és harapás is.
Figyelem ahogy az egyik kigyúrt fickó vigyorogni kezd.
Hát a helyében én nem tenném.. szteroiddal növelt izmaim mégtöbb az alkalmas pont.
Karba tett kézzel figyelem ahogy egymásnak esnek.
Egyesek szinte már szumóbirkózáshoz hasonlatos mozdulattokkal próbálják meg földrekényszeríteni a másikat, mások úgy hadonásznak mint ha valami bogarat akarnának elzavarni.
De nocsak.. mit látnak szemeim.
A kigyórt fickó már a földön is van, keze kicsavarva egy karcsú fiú kezében, aki elégedetten mosolyog, lábát az izomkolosszus hátán pihentetve. A férfi fújtat mint egy bika, megpróbál felkelni, de ekkor csavar még egyet a csuklóján, az pedig szűkölve hanyatlik vissza.
- Nocsak.. neked úgy látom nincs szükséged tanulásra. - jegyzem meg elismerően mikor hozzájuk érek.
Lehetetlenül kék szemek pillantanak fel rám, elnézhetne a vállam felett, tekintve jóval magasabb vagyok nála..de nem teszi.. farkasszemet néz velem.
- De edzésre igen.. - feleli elengedve a fickót, aki hörögve áll fel, és vetné rá magát, de kigáncsolja és elvágódik a földön.
Nem állom meg vigyorgás nélkül.
Mivelén már bemutatkoztam az óra elején feleslegesnek tartom újból elmondani.. inkább őt figyelem amint hűvös, szinte nyugodt tekintettel néz végig a fickón aki úgy bámulja mint aki most helyben tőből leszedné a fejét.
A többiek is lassan eljutottak a feladat teljesítéséig, kiadom a következő.. egyszerű lácütéssekkel és rúgásokkal kell a falig szorítani a másikat, átszelve a termet.
Mivel viszont az ő partnere (mibe hogy nem ő választotta, hanem az izomállat nézte ki magának őt, mint könnyű ellenfelet) nincs harcképes állapotban, felajánlom neki hogy gyakoroljon velem.
Vigyorogni kezd.
Nah igen.. nekem mondod.
Pedig azt hittem ez a nap is olyan lesz mint a többi.
***
Alig telik el pár perc, az egész terem megáll a növésben és minket figyel.
Először csak kerülgetjük egymást, várom hogy ő támadjon először, elvből nem ütök először, de mivel látszólag ő pont ezt várja végül elunom a dolgot.
A mellkasára célzok, ahol egyébként is jó kemények az izmok, hogy ne fájjon annyira, de el sem érem, mert kézéllel kivédi, és elkapja a karomat.
Ügyes..
Elfordítom a kezem a markában.. amitől könnyedén csusszan ki ujjai közül, de nincs időm újabb támadásra mert már érkezik is felém a talpa ami elől csak úgy tudok kitérni hogy a földig hajolok hátra, és szinte lemegyek hídba, mindezt olyan gyorsan hogy szinte követni sem lehet.
Könnyedén lököm vissza magam, és féle ugrom, kezem nélkül..csak a mellkasunk csapódik egymásnak, ami nekem kedvez, lévén azért nehezebb vagyok nála.
Pontos ütés találja el az oldalamat de kifordulok előle, így épp hogy csak megérint.
Felém lép, nagyot, talán túlságosan is nagyot, figyelem ahogy hosszú haja repül után a mozdulattól, majd mikor felém akar rúgni kitérek előle és hátunk összesimul.
Lihegek.. ő is.. de valahogy nem tudom letörölni ezt a vigyort az arcomról.
Egyszerre fordulunk ki, ugyanabba az irányba.
Olyan gyorsan közeledik hozzám, hogy már nem tudok kitérni, ezért egy akrobatikus ugrással lendülök a levegőbe és míg a testem átpördül a levegőben, lábammal felé rúgok.
A közönségünk hangos á-zással és ú-zással kommentálja a szaltót, ő pedig könyékkel hárítja a rúgást, és még mielőtt leérkeznék rúg a lábamba, amitől elvesztem az egyensúlyomat.
Nagyon okos húzás tőle.. hiszen mindig a leérkezés a mozdulat lesérülékenyebb része. Szerencsére sikerült fékeznem az esést, és fél kézzel lököm magam vissza.
Egyetlen pördüléssel kényszerítem hátrálásra, de mikor a lábát akarom elkaszálni átbukfencezik a tatamin és kicsit arrén ismét talpra szökken.
Nem rossz.
Következő ütésem az oldalára célzom, be is talál, de az övé is, ökle a bordáim közé fúródik, nem túl nagy erővel, épp hogy csak érezzem.
Na ilyen se volt még.
Elkapom a kezét, ő is enyémet.
Bármelyikünk és mozdul előbb..ezzel előnyt ad a másiknak, így ezt igyekezzük elkerülni.
Felhúzza a térdét, így próbál a hasamba öklelni vele, de a karjánál fogva rántom magam felé.
Zuhanunk.. a tömeg pedig mint a hangyaboly fut szanaszét.
Hatalmas csattanással érkezünk a szőnyegre, ő van felül, én alatta.
Hajam szétterül a szürke szőnyegen. Kezem a mellkasán, másik kezemmel a vállát megmarkolva taszítom hátra, le magamról.
Felszökken, nem veszti el a lendületét, én pedig utánavetem magam.
Egymás mellett fordulunk el, szinte érzem a lehelletét a fülem mellett ahogy elsiklik mellettem egy ügyes mozdulattal.
Utánanyúlok de már csak a levegőt markolom.
Lendületből fél lábbal felszökken a bordásfdal legalsó fokára, hogy onnan továbblökve magát térjen ki a rúgásom elől.
Remek manőver.. nekiütközök a falnak, hajam csattanással verődik a fának.. ahogy elfordítom fejem.
Szemeim követik a mozdulatot ahogy ahogy leérkezik, és a következő másodpercben már ott is vagyok, éles kanyart írok le a kezemmel, de ez csak elterelés.. ő is tudja mert a másik kezemet figyeli, ami a derekát markolja és oldalra dönti.
Táncosként hagyja magát hátradönteni, haja a földet söpri, engem pedig annyira lefoglal a látvány hogy észre sem veszem ahogy elkaszálja a lábamat.
Ráesek.
Hajam beteríti a mellkasát és vállait, nyakának izzadtságtól csillogó hófehér bőrét.
Szemei kihívóan csillannak rám még most is. Keze a csípőmnél, annál a pontnál ahol a legfájdalmasabb az oldalról bevitt ütés.
- Döntetlen? - szólalok meg rekedten, még mindig kicsit lihegve, mire elvigyorodik.
- Azt hiszem igen. - feleli halkan, kissé ő is kapkodja a levegőt.
Elveszem a kezem a válláról, ő is elenged végre.
Önkéntes nézőközönségünk füttyögve tapsol.
- Naito Keiya. - mutatkozik be végre, nem nyújt kezet, ami nem meglepő, hiszen sok harcművészeti tanítás szerint a küzdelem végén a kézfogás egy újabb kihívás ígérete.
Viszont mosolyog.. tehát tudja ezt.
Nem mintha nem szeretnék újra megküzdeni vele.
Rég nem élveztem valami ennyire.
- Ez a bemelegítés volt vagy a levezetés? - kérdezem, miközben átdobom a hajamat a vállam fölött, és intek a tömegnek hogy oszoljon.
Elmosolyodik.
- A levezetés. A többi már megvolt. - feleli, kifürkészhetetlen kifejezéssel az arcán.
- Nos akkor mielőtt mennél, van egy jó bárja is az edzőteremnek. Ha gondolod.
- Ez most meghívás akart lenni? - mosolya kétértelműbb nem is lehetne.
Heh..
- Vedd ahogy akarod.. csak felhívtam a figyelmed rá. - felelem ugyanazzal az arccal.
Utánzásban nagyon jó vagyok, sokakat lehet ezzel az őrületbe kergetni, pedig a saját dolgait az ember nem tartja idegesítőnek. Vagy igen?
Szemei furán villannak meg.
Van egy olyan érzésem hogy bár a kinézete egy 18-19 éves ártatlan fiúé, sokkal több van emögött mint amit mutat. Márcsak a harcstílusából és a tudásából is látszik.
- Teájuk is van?
Elmosolyodom.
- Ez kérdés akart lenni?
Elneveti magát.
- Igen, úgy emlékszem van.
***
Az előbbi tömeg még mindig az edzőteremben lézeng, míg mi a pultnál ülve iszogatunk.
Teáját jég hűti és mentalevél hűsíti.
Figyelem ahogy a hosszú kanállal egyensúlyoz egy jégkockát a nyelvére.
Arcomba hulló hajam elrejti mosolyomat.
Furcsa hogy ennyire törékenynek tetsző illető kelti fel az érdeklődésemet, és pont azért mert nem az.
Talán hiányzik belőlem a védelmező ösztön, de sosem szerettek azokat, akik csak pirulva lesik minden mozdulatomat, és baj esetén sikítva szaladnak előle, vagy esetleg leblokkolva nézik ahogy az közeleg.
Igazán talán pont azért vagyok egyedül.
A magányt inkább elviselem mint az unalmat.
A gondolataimba merülve figyelem ahogy a gyakorlóteremből ismert kigyúrt fickó mellé lép és valamit mondd neki indulattól vörös fejjel.
Nem értem mit mond, olyan halkan súgja oda neki, csak azt veszem észre hogy a fickó elsiet, és mégcsak nem is szól semmit.
