Karakter: Aihara Hideko
Megjegyzés: oosakinanának
Nagyot ásítva ébredek fel, majd szinte azonnal át is fordulok a másik oldalamra. Még öt percet! Már húznám is tovább a lóbőrt, azonban valami – konkrétan az ismeretlen hely jellegzetes hangulata – nem hagy békén.
Így a hátamra fekszem, és összehúzott szemekkel bámulom pofátlanul a felettem lévő fehér plafont. Mekkora királyság lenne már, ha épp valami bombázó ébredezne a fejem fölötti szobában…
A gondolat-folyam közepén azonban hirtelen mozdulattal kapok szétszakadó fejemhez..
Fintorogva ugranak be a tegnapi emlékeim. A suliból jövet, megállt előttem egy fekete limuzin, aminek lehúzott ablaka mögül apám nézett rám mosolyogva.
Ugyanez a mosoly ült az arcán, miközben mézes-mázos hangon előadta a programomat. A dolog egyszerű, s nem nagyszerű: repüljek Amerikába, szorgoskodjak mellette a cég Amerikai kirendeltségének megalapító buliján, majd maradjak még ott egy pár hónapig. Suliba nem kell járnom, elég, ha magántanuló leszek, elvégre a jegyeim bőven jók hozzá.
Nem akartam menni, de rákényszerített. Pontosabban leitatott, a nyakamba ragasztott valami bombázót, és már önként és dalolva csalinkáztam fel a magángépre. Akkor ezek szerint most Amerikában vagyok…
Ajtónyitódás.
Egy piruló cselédlány.
Ja, hogy éppenséggel Ádám-kosztümben fetrengek?!
- Hol a picsában vagyok? – kérdezem a kis hölgytől.
Szinte észre sem vettem, hogy alapból angolul szólaltam meg. Ez jó, mert habár teljesen átlagos jegyeim vannak, nyelvekből jó vagyok.
Először nyekereg egy sort, majd kinyögi, hogy a frissen vett lakásomban. Csak nekem, személyesen. Apu így mosakszik ki a dologból..
Miután valamennyire magamhoz térek, és már a fejem se hasogat, betoppan apám, oldalán édesanyámmal.
- Szia Fiam! Mit ne mondjak, elég hangosak voltatok a repülőn a barátnéddal…
Anyám elpirulva paskolgatja meg a vállamat:
- Jaj, Hide-kun, Mami annyira büszke rád!
Összeráncolt szemöldökkel nézek rájuk:
- Turbékoljatok máshol, én még visszafekszem, vagy valami…
Majd elvonulnék. De nem tudok. Mert apám, pontosabban a mondanivalója megállít.
- Nem ajánlatos. Négy óra múlva kezdődik a fogadás. Én a helyedben már félig készen lennék. Elvégre most fogod megismerni a fő üzletfelemet, Charlie Corelly-t. Úgy hallottam, a lányai nagyon csinosak.
Kacsint, elhajol a felé dobott párna elől és már hűvösen, úriasan, kacagva távoznak anyámmal.
Ezek egyszer az őrületbe kergetnek. Elmosolyodok a gondolatra, majd a bajszom alatt felmorranok:
- Jó fejek az ősök.
Egy pillanatra csak bámulok magam elé, majd kettőzött sebességgel kezdek készülődni. Négy óra?! Kizárt, hogy normálisan elkészüljek!
O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O
Mégis sikerült. Nem a hagyományos kinézetre hajtottam. Bordó, teljesen kigombolt ing van rajtam, fekete nadrággal. A hajamban még pár vízcsepp csillog. Pár idősödő, konzervatív pali meg van botránkozva. A feleségeik is, bár a teremben lévő összes nő figyelme rám irányul. Még mindig a bejáratban állva, beletúrok a hajamba, melynek következtében pár cseppecske a levegőbe reppen. Elmosolyodok, megjátszott sajnálattal. Fanservice, a hölgyeknek.
A házigazda feleségének kezét elkapom, lágy puszit nyomok rá, de még mindig az udvariasság határain belül.
- Sajnálom, hölgyem, hogy megbotránkoztattam. Ígérem, ezután csak tetőtől talpig felöltözve fogok a színe elé járulni.
A hölgyemény elpirul, és tudom, hogy máris folyékony halmazállapotba került szerény személyem cselekedeteinek hála.
- Ugyan, Hide-kun!
Egy pillanatra a vér is belém fagy. Szóval anyám már mesélt neki rólam. Csak azok hívnak így, akiknek édesanyám elmesélt rólam pár dolgot. Remek.
- Ne bánkódjon! A nevem Susan. Ügyvéd vagyok. Én vagyok Corelly felesége.
Elmosolyodok, újra:
- Örülök, hölgyem. Tudja, az elkövetkezendő pár hónapot itt töltöm. Örülnék, ha gondomat viselné.
Mintha képzelném, de a szemeiben furcsa fény csillan.
- Sajnos nem igazán érek rá. De tudja, a gyermekeim ráérnek. Jöjjön, bemutatom nekik!
Ezzel megragadja a kezem, és húzni kezd maga után. Szerencsére hamar elenged, és így ismét hűvös és csábító benyomást nyújthatok apám ügyfelének családja felé.
A hölgy először egy magas, jó kiállású férfinek és egy, mellette ülő hölgynek mutat be, majd egy fiatal, nagyjából 14-15 éves kissrácnak. Ahogy a szemeibe nézek, első pillanatban tudom, hogy mi jó haverok is lehetnénk.
De nincs időm leragadni Chris-nél, máris két, első látszatra teljesen egyforma gyönyörűséggel állok szemben. Ragyogó, ragadozó és pimasz, játékra hívó szempárok.
Carly és Cloe Corelly.
Mindketten rózsaszínben vannak, egyetlen különbség köztük az, hogy Carly ruhája jobb, míg Cloe-é baloldalon van felhasítva. A két ikerlány teljesen egyforma, engem mégis, szinte azonnal Carly fog meg.
- Hölgyeim, önök gyönyörűek. Carly, Drágaságom, megtisztelne engem, és körbevezetne holnap a városban?
A ragadozó-szemű lány, Cloe felhúzott szemöldökkel ül vissza a helyére, és a pimasz szempár tulajdonosa szólásra nyitja ajkait:
- Honnan tudja, hogy Carly vagyok? Lehetek éppenséggel Cloe is.
A zene felcsendül, én pedig kezemet nyújtom a lány felé:
- Maga Carly. Az édesanyjuk úgy mutatta be önöket.
Felkuncog:
- Néha a saját anyánk sem tud megkülönböztetni minket! És muszály magázódnunk?
Picit oldalt döntöm a fejem:
- Csak még egy kicsit. MOst magázós hangulatom van.
Nem szól semmit, de azért látom rajta, hogy zavarja a dolog.
Egymás szemeibe mélyedünk, majd lényegtelen, buta ki apróságokról fecsegünk.
Eleinte még sok pár között suhantunk a parketten, ám a vége felé már csak mi maradtunk.
- Csókoljon meg, Kisasszony!
A kiscica ellenségesre húzza lebilincselő szemeit, és azonnal visszahűl az előbbi, forró-fülledt állapotból.
- Mit képzelsz?! Nem! És ha még egyszer magázni mersz, nem beszélek veled többé!
Tánc közben lehajolok a füléhez:
- Carly, te is tudod, hogy ez igazán gyenge volt.
A tánc véget ér, én pedig még az előtt eltűnök az időközben elősereglett tömegben, mielőtt visszavághatna. Ezt a játékot most én nyertem, Carly.
De meg kell hagynom, jó játszótárs vagy, kiscica.
Remélem, mihamarabb találkozunk.
O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O
Ami azt illeti, a hamar gyorsabban elérkezett, mint hittem.
Épp egy kis, boltokkal teli sétálóutcában csaptam el a napomat, és épp egy platina nyaklánc beújításán gondolkodtam, mikor kinézve az üzletből, megpillantottam két cuki, édi-bédi rózsaszín ruhás lányt. Még az előtt tudtam, hogy ők azok, mielőtt megfordult volna.
Kilépek az üzletből, épp akkor, mikor a kiszemeltem, nyomában ikrtestvérével és Chris-szel, belép egy étterembe. Egy felvillanó gondolatra elmosolyodok: mennyire utálhat szegény kiscsávó a nővéreivel lógni. Egy kicsit felkacagok, majd minél észrevehetőbben, lazán sétálok el a kajálda előtt. Egy pillanatra benézek, és pont arra az asztalra téved pillantásom, ahová a testvérek leültek. A két lány egy pillanatra ellenségesen mér végig, Chris azonban veszett mókusként integet. Mosolyogva intek neki vissza, majd hirtelen meggondolásból, én is belépek a terembe. Még van egy hely az asztalnál, így, miután mindhármuknak köszöntem, le is dobom magam az asztalhoz, és eldumálgatok a kissráccal, a lányokra gyakorlatilag ügyet sem vetve. Had egye őket a fene...
Egy csattanásra kapom oda a fejem. A jobb oldali lány, épp egy poharat tört össze. Túl erősen csapta oda a poharat.
Az egyik lány, hogy vajon melyik, azt egyelőre még nem tudom eldönteni, de majd csak sikerült. Ha máshogy nem, hát gyakorlással..
Talán az zavarta, hogy nem figyelek rá?
Szerkesztve Airi-chan által @ 2011. 03. 26. 17:35:23
|
