|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| henne-chan | 2013. 02. 01. 15:07:01 | #25032 |
 Karakter: Enel
Megjegyzés: Yonának
Rám hajolva kéjesen nyalja le a wiskhyt a mellkasomról egészen a nyakamig, aminek hangot is adok egy kisebb sóhaj keretében. Hátamra dőlve élvezem játékát, mert inkább ezt teszem, mint, hogy megemlítsem, hogy fáradok. Azt nem díjazná nii-sama… meg nem lesz ez rossz dolog, legalábbis nem ígérkezik annak. Akárcsak anno most is gyengéden és puhán érint, ami százszor jobban felizgat, mint a levezethetetlen szenvedélyessége. Mikor térde izgatni kezd, tűnik csak fel, hogy a köntösöm már nagyon messze jár, de az érzékeim szinte már csak rá fókuszálnak. Az övé vagyok.
- Nii – shhama… ne – nyögöm halkan.
A sütik, nagyon is hatni kezdenek, mert egy gyenge elképzelés se futott át az agyamon, ami azt mondaná, hogy: Hagyja abba! Újra és újra megtelik, csak vele és tüzes mivoltával a levegő, ami valahogy bátorságra ad erőt.
Jobban mondva inkább csak arra, hogy engedjem nyakamhoz, amit meg-megharapdál kedvtelésből én pedig csak nyögve tűrhetem.
Széles ujjaival oldalamon simít végig, testem csak libabőrrel és remegéssel ad választ, egyszerűen nem tudok mit tenni, azt tesz, amit akar. Minden egyes mozdulata, erotikusan dicsőíti őt és én csak sodródok az árral akár egy báb. Ujjai már belül kényeztetnek, azt sem tudom mikor kezdett bele, ám legérzékenyebb pontomat megtalálva körmeimet a vállába vájom.
- Ehmil…kérlek – suttogom és látom, hogy ujjain megcsillan nedvem a sötétben.
- Jól van kis ukém.
Egyetlen erős mozdulattal hatol belém, ami egyszerre szörnyű és fergeteges, hogy van ilyen kettőség a világban, de komoly. Ösztönösen mozdítom meg a csípőmet, hogy mindkettőnket furcsa inger járhasson át. Szemei már messze nem csak a vágyat tükrözik, legszívesebben szétdöngölne… azt inkább neh.
- Hadd legyek felül…
Egy merő pillantást követően fordít a helyzeten, én pedig nem panaszkodva lassan kezdek mozogni. Kezeimmel mellkasán támaszkodok, és már rég leszarom, hogy az egész hálószoba tőlem zeng és a nyögéseimtől, ami igencsak visszapattan a medence akusztikájában. Derekamat megfogva késztett gyorsabb „tornázásra” szabad kezével pedig leránt egy hosszú és vad csókra épp olyanra, ami szex közben kell. Állatias mozdulattal vágja el a pillanatot, hogy vámpír módjára essen a nyakamnak ami… ami kész mámor.
- Enelh… a kurva életbe veled – mondandójával egyben, már tudom, hogy nem kell sok.
Majdhogynem egyszerre érjük el a végét és kezdünk pihegni egymáson. Még utó bódulatomban mászok le róla, hogy a velem forgó szobáról már ne is beszéljek a sötétség pedig valósággal jótékonyan hat rám.
A másnap a változatosság kedvéért úgy indult, mint általában mindig, azaz Emil Nii-sama őrjöngött. Meglepődtem mikor keléskor csak úgy ott hagyott, hogy menjek utamra, már itt megsejtettem, rohadt módba nincs kedve találkozni semmilyenfajta luxus macával. Amikor pedig ugye még szombat lévén apánk által házhoz hivatott szabók, fodrászok, designerek jelentek meg valóságos háborús övezet alakult ki. Amit pedig végképp megtetőzött mikor Emil édesanyja is megjelent a villában. Ushiromiya Euphemie maga lenyűgöző csodálatával. Tényelegesen gyönyörű francia nő lágy vonásokkal, sosem volt semmilyen műtétje mégis majd harmincnak néz, ki pedig a negyvenhez közelít. Emil tőle örökölte gyönyörű szemeit és bárki számára vonózóvá váló mosolyát. Rám se hederített, mindig csak annyit szólt hozzám amennyit muszáj volt, bár ezt én sosem bántam, megérettem már évekkel ezelőtt, hogy személyem az ő szégyenfoltja magas körökben. Ezt a pillanatot választottam arra, hogy a maradék időt végelegesen is szobámban töltsem és hol Emil, hol pedig Euphemie hangját halljam, melyet néhol egymással, néhol meg a szolgákon töltötték ki.
A repülő út egyszóval fogalmazva: Ushiromiyás lett. Azaz, már az induláskor látszott igen ebben pofátlanul és rohadék módon mutogatni fogjuk kik is vagyunk mi. Természetesen magán gép, az anyuka rész elkülönítve, külön sztyuárdesszek mindenkinek, belülről már ne is ejtsünk szót inkább. Mindig is utáltam repülni amúgy is ráadásul ez egy 13 órás út, én meg fogok halni. Keményen egy bőröndöt és a hegedűmet hoztam magammal, Emil anyja sztem felvásárolta fél Tokiót így az is a gépbe került, a fia, meg nos, ő még ezt is leszarta és inkább bepakoltatott valamit.
Ja Emil.
Ha nem ismerném, komolyan azt mondanám, hogy ideges, de ez már magában röhejes. Egész reggel óta egy kurva szót sem volt hajlandó kinyögni leszámítva, hogy a limóba megjegyezte: mellém ülsz.
A repülő út elején, meg szimplán elfordult aludni aztán föl kelt és kért egy üveg bort, azóta azt iszogatja. Én szimplán jobbnak láttam a kottáimba merülni, ha már a franciákhoz megyünk, meglátogatnék valakit, neki meg nem árt mutatni is valamit.
Igazából azt kell, hogy mondjam egy gyönyörű bishi ül mellettem. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire jól tud állni neki, ha ki csípi magát rendesen. Vonásai még férfiasabbá váltak, a jelenlegi haja tökéletesen tükrözi metsző lila tekintetét, hol ott sokat nem is engedett vágatni belőle. Az öltöny… azaz öltöny, hát bűn levenni róla. Lezser mégis a dominancia villan minden egyes pislantásában.
Persze, ritka alkalmak egyike mikor én is felöltözök rendesen, akár még kész úrfinak is mondható vagyok, talán sóhajokat én is bezsebelhetek, de versenyről kettőnk közül sose tudnának beszélni ilyen téren.
Ő most tökéletes.
- Otouto – szólít meg, miközben kifele bámul az ablakon. – Lassan csorog a nyálad.
- Bo…bocsánat Nii-sama – motyogom és vörösödve bújok a kottáim mögé. A francba.
De ő mit sem foglalkozva vele tovább nézete a levegőt, meg az alattunk lévő felhőzetet és újra és újra öntött a poharába. Ó basszus... erre csak ezt tudom mondani. Visszamerülök a kottáimba, ő pedig ismételten hallgatásba merül. Kis idő múlva int a hostessnek, hogy elviheti a csak félig megivott méregdrága olasz bort, ő pedig elnyúl a széken.
Hirtelen mozdulattal kap, arcélem alá a másik kezével szimplán elveszi tőlem a kottákat és eldobja. Tágra nyílt szemekkel figyelem, az ő arcán csak egy fél mosoly húzódik, ami nem egy aranyos békítő mélásának tűnik.
Rám dőlve veszi birtokba ajkaimat, hogy duzzadtra csókolhassa őket, követelőzően és önzően szinte örül, hogy belenyögök az ő szájába. Nyál csík marad, köztünk mikor elválunk, és csak akkor szólal meg amint az elszakadt.
- Unatkozom – vágja a pofát. – Kellesz egy kicsit.
Karomnál megragadva ránt át magához és kényszerít, hogy térde essek előtte. Kegyesen emeli fel keresztbe tett lábait és rakja át oldalamra, hogy így kerülhessek szó szerint a lábai közé. Nagyot nyelve félve pillantok fel rá, hisz de javu érzés kerít hatalmába. Élvezettel simít végig arcomon és számon megmaradva kedvtelve csinál pár kör körös mozdulatot. Nyelvem akaratlanul kapok ujjai után és már csak akkor veszem észre magam, hogy elbájolva dominanciáján nyaldostam körbe mikor elveszi azokat.
- Tudod mi a dolgod Enel – fogja államat meg és azzal együtt szemet lesütve bólintok. – Helyes.
Óvatosan csomagolom ki ebből a nagyszerű ruhából férfiasságát, mely azért már dudorodott, pedig még semmi extra nem történt. Lassan kezdem húzogatni a felületet és csodálkozva szemlélem, hogy Emil egyszerűen hátra döntve rejti el élvezkedő fejét. Bár annyira nem eresztette el magát. Nyelvemmel, először csak hosszában húzom végig és kisebb ingerkedő csapásokat teszek. Ő ezt hamar megunva, vagy talán elveszítve egy kicsit az önuralmát, fejemet rányomja a hímtagjára.
Innentől ő diktálta a tempót én csak egy eszköz lettem, a jobb érzésekért cserébe. Már megint. Hol lassabban, hol gyorsabban mozgatott, kiélvezve minden pillanatot és a végletekig húzva a jót.
- Otouto – szólal meg számomra is meglepetten kissé rekedtes hangon. – Nyeld majd le szépen – majd ismét hátra hajtja a fejét.
Orgazmusa hamar be is következik, de önző módon lenyomta fejem, hogy ne láthassam pillanatát. Nedve szétterjedt a számba és nagy kortyokba nyeltem le, mert ez sose tartozott kedvenc elfoglaltságom közé.
Egy csíkba kifolyt ajkaim között, de ő „készségesen” felajánlva egy ujját ismételten lenyalhattam róla, az utolsó cseppig.
- Egész jó voltál most erre – közölte, majd felállva kiment anyjához nemesi egyszerűességgel.
- A francba – roskadok le a székre ahol még nem is olyan régen ő ült. – Én tényleg csak ennyire vagyok neked jó? Ez annyira megalázó.
Majd mikor első könnycseppem kicsordult azonnal letörölve és felállva kerestem meg a kottákat, hogy inkább azzal foglalkozzak.
A reptéren kész fogadó bizottság várt minket. Két limuzin, egy-egy sofőrrel és egy testőrrel apánk mellé. Ki ott állt az egyik méreg drága autó mellett. A negyvenes éveiben járó férfi szigorú tekintettel mérte végig „családját” pedáns cuccában. Mindig csodálkozva néztem, ahogy rajta is kiütköztek a két kontinensre utaló vér. Hisz Ushiromiya Eric félig francia és csak félig japán. De akárcsak rajtunk ez inkább az európai vér kitüntetésével járt ahol pikáns egzotikusságként jelent meg egy-egy ázsiai beütés. Szóval jól nézünk ki ennyi.
Euphemie kézcsókot kap üdvözlésként, de arcokról a szerelem legkisebb szikrája sem látszik. Néhány kellemes bók után Emil felé lép.
- Apám – üdvözli kézfogással, de még csak a szemük se rebben meg.
Fagyos légkör csapott meg és a két férfi néma harcát figyelem. Sosem jöttek ki igazán, mert istenigazából Emil az örökös annak a rakat nagy vagon pénznek, így a nevelésébe is közre játszott a dolog. Ezért lett olyan amilyen legalább 70 %-ban. Ellépve idősebb fiától, néz felém azokkal a zöld szemekkel, amiket én is látok magamon nap, mint nap.
- Enel – mosolyodik el, majd kézfogásunk után, szeretettel simít végig arcomon.
Nem tartott sokáig, csak pár pillanatig mégis ez inkább tűnt „apa és fia” üdvözlésnek. Emlékeim szerint, habár azok eléggé halványak anyut is mindig így üdvözölte egy csók után megsimította.
A melegség hamar tovaszáll, és bár a két lila számpár tulajdonosai, már többször is láthatták ezt a lágyságot a családfőtől, mindig ugyanaz jött vissza bennük. Az irigység.
Szerkesztve henne-chan által @ 2013. 02. 01. 15:07:21
|
| henne-chan | 2011. 11. 15. 00:04:09 | #17742 |
Karakter: Enel
Megjegyzés: Yona nee-nek
Reggel ő kibaszott másnaposan ébred fel, míg én végre fellélegzek, hogy na, most már valószínűleg nem kell sokáig élveznem társaságát.
Csak menjen, el minél előbb a puszta jelenlététől feláll a szőr a hátamon. Szemhunyásnyit nem tudtam az események után aludni Önagysága úgy szorított magához mintha valami alvó maci lennék és baszott enyhíteni a szorításán. Ez egy állat.
Egyszerűen volt pofája a nagy orgazmusát követően eldőlni az én ágyamon és legnagyobb nyugalommal bealudni.
Rohadék geci… annyira undorító volt az egész…
Az Istenség felébredt majd egy mozdulatába telik és közelebbi ismertségbe kerülök a padlóval és az ágy szélével.
Fájdalmamba felnyögök, de nincs időm sajnálkozni, mert újabb fájdalom nyilall belém méghozzá, hogy a bátyám tövistől akarja kitépni a hajszálaimat.
- Hogy a faszba kerültem fel hozzád te kis drága? - Ne érj hozzám… ne érj hozzám, csak menj el, nagyon kérlek.
Hamar megunja, hogy nem nézek a szemeibe így kikényszeríti – Válaszolj szépen a gazdinak – adja a szokásos hangját és motiválásképpen bele tép ismét a hajamba. Automatikusan felszisszenek.
- Én – adok ki magamból végre valamennyit, mert ha ennyit se tennék, biztos tovább menne – Én… kérlek hagyj – az első könnycseppjeim is megindulnak a már így is sós arcomon. Majd végig nyalint rajta! Gondolom bosszantani akart, de kikerekedett szemei azt mutatja, hogy nem erre számított.
- Kinek sikerült leszopatnia magát veled, otouto – kérdi, kárörvendően majd félreköp egyet az ágyamra.
Most ugye csak szopat?
Na ne azt nem veszem be, hogy semmire nem emlékszik!
A gondolatba, hogy nem emlékszik, vagy azért mert felhúzott agyilag vagy, mert igen is örült vagyok talán, azért mert a bátyám és valahol tudom, hogy csak szánalmat érdemel, de elmosolyodok.
- Neked – tátogom felé.
Azt hiszem, nem tudom, hogy én vagyok a világ, na, jó talán Japán egyik legtehetségesebb hegedű művésze legalábbis a korosztályomba. Ám ugyan ezzel a tehetséggel vonzom az Emil Ushiromiya féle bajt is.
Ugyanis kedves és imádott féltestvérem épp fél méterre tőlem az ebédlőbe kezd velem ordítozni. Azt hiszi, süket vagyok.
- Na, mi az öcsi? Csak nem pályázol megint a farkamra – Teszi fel a nagy kérdést. Persze Tesó én csak és kizárólag arra vágyom. Ezt azért nem közöltem hangosan. De láthatóan ez is probléma mivel a reggelim a földön landol ő meg befurakodta magát a kajám helyébe. – Válaszolj szépen, ezért nem jár büntetés.
- Egy ilyen szörnyeteget önszántamból sose szeretnék, nem hogy leszopnám – vágom hozzá ő meg felröhög – egy olyan ösztönlényt milyen te vagy…ch…aki még arra se emlékszik, hogy kit és hol dug meg… te nem ember vagy, Nii-sama – megjegyzem nem dugtunk, de nem kell róla tudnia.
- Fogadjunk otouto – veti fel kegyetlenül, míg engem elkap a teljes félelem. – Nekem senki nem tud ellenállni még te se – taglalja nekem itt a végét, míg én arra koncentrálok, hogy legalább ne remegjek. – A tét csak annyi… egyetlen kívánságát teljesítem a másiknak – ez egy pöcs ezt nem kajálom be. Esélytelen, hogy én győzzek akármibe is ellene, hisz ez nem ismeri a szabály szót.
- De ez így nem Fair rám nézve…
- Lehet – vonja meg a vállát – de mikor voltam én fair játékos – kérdi a lehetetlent. – egy kis ösztönzést kapsz, hogy egyetlen egy kívánságodat teljesítem… BÁRMI legyen is az – suttogja a végét a fülembe. Nincs sok választásom, ha nem megyek bele a játékba, akkor csak rosszul járok, ha belemegyek, rosszul járok, na meg ott van az a majdnem lehetetlenség, hogy nyerek.
Arcélem alá kap hirtelen és ajkai felé vezeti arcomat, míg én csak hitetlenül tudok belenézni azokba a gonosz lilákba. Majd rá egyáltalán nem jellemző lágysággal és kedvességgel kezdi harapdálni az ajkaimat.
Bazd az anyád!!! Direkt…direkt ilyen… ezért, hogy megtörjek, hogy epekedjek felé, hogy bálványozzam őt. Nagyon tudja, a rohadt életbe. Vajon sejti is, hogy így mennyivel emberibb?
Magabiztosan és mégis gyöngéden simít végig az oldalamon majd tarkómnál megállapodva erogén zónámat simogatja. Alhasamnál meg talál egy különösen érzékeny pontot, amibe majdnem belenyögök. Búja nyelve hívogatóan kínálkozik arra, hogy hosszú és meleg táncot lejthessünk, de nem adom meg neki a járt kört.
Egyetlen nem várt mozdulattal kap hímtagomra és a meglepettségembe szabad utat biztosítok virgonc nyelvének. Ösztönből akartam ellökni magamtól ám ő szorosan húzott közelebb magához majdhogynem belepréselt erős ölelésébe, de érdekes módon erre csak égetőbbnek éreztem arcom.
Alig érezhető meglepett remegéssel veszem tudomásul, hogy saját bátyám már másodszor ágaskodik rám. Hátrálnék, ám ő gyorsabban szorít a közeli falhoz. És úgy… pont úgy, néz rám amitől egyszerűen megfőni lenne kedvem.
Ez nem ér, ennek még is ki tudna ellenállni! Zavartan sütöm le szemem majd ő fenekembe markolva tol közelebb oda ahol már ő is nagyon ég.
Eltépi magát ajkaimtól és inkább nyakam ingerlésére tér rá. Neee…. bazd itt ne…itt tegnap is, ajjj ez olyan jó itt.
- Ngh – hagyja el a vesztes hangom a torkomat mikor olyan mélyen belém szív. Ő pedig abban a minutumba lép el tőlem.
Kész ennyi voltam…
- A bálra várlak nőnek öltözve öcsi – integet vissza bunkón az ajtóból.
Na ne már!!!
Három napig szenvedtem, menekültem, jajongtam, rimánkodtam még könyörögtem is neki a rohadt életbe, de ő hajthatatlan volt. Meg szemét és nem utolsó sorban egy bunkó még képet is készített! Ahogy én pont ott állok abban a méregzöld báli ruhában. Megjegyzem egész csinosra sikeredtem hála egyik prostijának. Lett két hosszú copfom és két brutális nagy mellem pár tömőanyagnak köszönhetően. A hosszú szoknya eltakarta pasis lábaim, de öregem ez a magas sarkú egy borzadály.
- Szívesen dugnálak öcsi, ha az én kurvám lennél – hangzik a kellemes kedves bók nem is olyan messziről, míg én franc se tudja, mért belepirulok. Talán mert érzem megint meg akar alázni. Ez a hobby-ja mostanság. Fájón veszem tudomásul, hogy megint a fal és Emil között tengődöm és ez utóbbi ismét ajkaim felé veszi az irányt.
Mi van már ezzel a sráccal? Miért csinálja ezt, amikor mindenki tudja, hogy hetero. Elfordítanám, arcomat ám ő helyette inkább alsó ajkamba harap. Bizsergően és követelőzően ingerel, én meg tudja isten miért, de keservesen nyögtem fel, hogy újra érezhessem azt a hívogató domináns táncát a számba.
Nii-san ha hiszi, hanem de ilyenkor… ilyenkor akkor is kicsit kedvesebb. Önző szemét dög továbbra is, de láthatóan élvezi, hogy nem tört még be, és ezért mert talán érdekesebb vagyok a többinél egy leheletnyivel emberibb. Ez pedig annyira tetszik…
- Tetszik ugye – találja ki gondolataimat majd csak egy halk nyögéssel vagyok képes válaszolni hisz ott szívogat ahol legutóbb kegyetlenül abba hagyta. Kétségbe esetten kapaszkodok drága ingébe, hogy ellökjem magamtól ám úgy ámblok nem ér semmit.
- Engedj el – próbálkozom kinyögni magamból, de befejezni már nem, tudom, mert igencsak álló farkam kényeztetetésébe kezd.
És itt…itt adom fel újra. Főleg mikor megéreztem ismételt felizgultságát már kész voltam.
- Hagyd abba – nyögöm elhalóan, de már rég tett rá magasról.
- Kussolj már be –kommentálja és tényleg megtettem neki. Ismét csak… sőt jó kiskutyaként engedem a gazdinak, hogy úgy csókoljon, ahogy neki tetszik, hogy ott vegyen, el bármit ahol neki tetszik. Egy szerencsétlen fasz vagyok…
Belém markolva emel, följebb én pedig kulcsolom rá lábaimat a derekára. Óvatosan csimpaszkodom a nyakába egyik kezemmel és karolom át, hogy még közelebb tudhassam magamhoz. Mire észbe kapok már rég váll-nyak gödröcskéibe nyöszörgöm kiélvezve, hosszú kellemes illatú haját amint meg-megcirógassa arcomat.
Ennyi… ennyi épp elég volt ahhoz, hogy bátran induljak meg keresni bizonyos dolgot Nii-sama nadrágjába és alsójába.
Ő pedig talán saját meglepődésbe vagy, mert tényleg jól esett neki hallatott egy elfojtott nyögést, amit valóságos remegésként éltem át.
- Kurva jó csinálod – kommentálja és talán jutalomból tapasztaltan kezdi számomra is az örömöket okozni még inkább. Aztán ujjai a megfelelő kegyetlenséggel kezdik körözni bejáratomnál lassan és kínzóan épp eléggé ahhoz, hogy hangom betöltse a szobát és lassan kifolyó nyál csíkom Nii-san nyakába folyón. A gyönyör hamarabb elért, mint vártam, de azt egyszerűen belenyögtem Emil szájába. Áldásos munkámat azért folytattam, de ő visszatuszkolt a nyakába megint csak nem akarta, hogy gyengének lássam a legjobb pillanatába. Remegve érte el az orgazmus majd túl nagy csend telepedett ránk. Ő szinte kiviharzott a limuzinba, míg én egy gyors alsócserét produkáltam.
A bálba érve nem kis meglepetés fogad. Emil poénja hát egyszóval is arat. Ezek a kanos részeg barmok egymás után jönnek! Tök jó viccnek vélik, hogy a seggemet fogdossák, vagy épp beküzdjenek a tánctérre. Nem sok sikerrel.
- Enel-chan – hallom meg azt a lágy baritont mely mindig kedvesen szól felém.
- Chiaki-senpai – nyögöm, felé rubint vörösen ő pedig kedvesen mégis éhesen néz barna meleg szemeivel melyek messze nem olyan kegyetlenek, mint Nii-samaé.
- Hűha – nyögi ki miközben egy pohár puncsot nyom a kezembe.
- Hát nem is tudom – motyogom zavartan és a másik irányba fordulok ahol láthatóan az egyik idióta megindul felém.
- De én igen – szólal meg Chiaki-senpai tőle mégse hangzott bunkón, sőt fülig vörösödtem. De Nii-sama…
- Meg-megbocsátasz nekem – majd kezébe adom a poharat és elindulok kifele. A seggarcok hallhatóan követnek, míg én csak szaporán szedem a lábaim, hogy egy óvó és birtokló karok megtaláljanak.
Elsőre azt hittem Chiaki-senpai védett meg, de majdhogynem kellemesen csalódtam mikor bátyám méreg lilás gonosz szemeivel találkozom.
Megint… megint nagyon felhúzták őt, egyből tudtam. Olyan erős és maga biztos dominanciát mutat, hogy a félelem nem várt gyorsasággal terjed szét bennem. Derekam megragadva kezd el húzni valamerre, de én egyből szabadulni próbálok. Erre ő karomat kicsavarva válaszol, míg másik kezem a számat halkítja el. Érzéki lassúsággal és teli finomsággal harap, bele nyakam szirtjébe én pedig nyögök fel a kellemes érzésre.
Kész Emilnek ennyi volt eddig bírta.
Most az iskolai folyosó egyik falának nyomva találom magam, amiből egyből szabadulni próbálok. Itt aztán nem! Az már tényleg nem!
Majd keményen hozzám préseli magát és arcélemet erősen tartva maga fele fordít, miközben halkan felkuncog.
- Ugyan már Enel – kezdi halkan – tudod, hogy előlem nincs menekvés – itt lassan végig nyalint ajkaimon – ajánlom, hogy sürgősen kezd el élvezni, amit csinálok, mert ma bizony, megduglak. készülj fel rá szépen otouto.
Ez egy állat… egy kibaszott perverz beteg… nem lehet igaz, hogy ez…ez a bátyám.
- Ssss – húzza végig mutatóujján a nyelvét melyet a számra szorított. Tudta, kibaszottúl tudta mennyire is klinikai esettnek tartom, őt mégis jó játéknak véli ezt velem. Lassan húzta le ujját, hogy nyelve vegye, át ugyan azt a szerepet majd vámpír módjára essen neki nyakamnak.
Nem kellett sok, se neki, se nekem, hogy égető vágyakkal szenvedjünk ezen a rohadt folyosón.
- Ne tedd a szűzlányt, azok után, ami a házban történt, Enel
- Az nem az én hibám volt… én – suttogom elhalóan, mert mellbimbóim dörzsölgetése közben csak és kizárólag a nyögés, ami kijött belőlem.
- Hmm… hanem kié kicsi Enel? Mit csináltam, hogy nyögdécselni kezdtél, mint most is - suttogja behízelgően fülcimpámba – Miért nem ellenkezel – harap bele, míg én egészen odáig vörösödtem el.
Mert fölösleges mondanám, de már értelmes mondatok rég nem jönnek ki a számon lassan a gondolatok is csak Emil Nii-samara korlátozódnak. Csak rá… mint mindig. Erőszakosan, hogy lilás-piros foltokat a nyakamon, míg én csak nyöszörögni vagyok képes erre.
- Ajánlom, hogy fogd vissza nyögéseid különben fájni fog a feneked.
- De …ngh – te akartad itt te vadállat. meg ez a parancs valósággal lehetetlen, de tök mindegy. Meg, ahogy látom neked is bejönnek a kis uke nyögései.
Ujjai megint csak bejáratom felé haladnak és türelmetlen vadsággal vezet bele egyből kettőt. Amit kikerekedett szemekkel tapasztal mennyire is könnyen megy.
- Nocsak, ki volt neked az első – kérdezi inkább csak magától meg amúgy sincs semmi köze hozzá.
Tehetetlenül nyögdösök alatta hisz …
- Ngh – tényleg nagyon jó. És Nii-sama annyira, de annyira kell már… belém. – Emhil… tedd, be kérhlek – nézek rá, holott kicsorduló élvezett könnyeimen alig látom. Valószínűleg életében először hallgat rám és gombolja szét nadrágját, hogy aztán egy hatalmas kiáltással tudhassam végre csak magamba.
- Ez…kibaszott jó – nyögöm extázisomba Nii-sama, végre csak bennem. Nii-sama…
Majd hirtelen csak azt érzem, hogy forog a világ és Emil ködös tekintettel vár rám.
- Lássuk mennyire is akarod te azt az orgazmust, tőlem. Mutasd csak azokat a szép csípőmozdulatokat – és kéjesen belenyal, a fülembe melytől szinte ívbe feszülök.
Kellett párnéhány másodperc mire leesett, hogy mit is akar voltaképp, de már rég nem akarok tétlenkedni. Rák vörösen nézek rá de szépen elkezdek körkörösen mozogni rajta miközben lassan a vér is kicsordul úgy harapdáljuk egymást csókjaink közepette. Gyengéd lassúság hála Emil türelmetlenségének hamar vágyak elszabadulásába torkollott.
- Ez az…ügyes vagy – nyögi ajkaim közé, de az orgazmus határai már mindkettőnknél igencsak súrolja a mércét. Ha így haladunk akk…
- ENEL – hallok meg a nevem megrökönyödve és túlismerős baritonon.
- Chi…Chiaki-senpai – nézek rá miközben nevével és arcával együtt Emil lök rajtam egyet és hozzá bújva épp, hogy belenézve most oly gyönyörű lilás szemeibe utoljára feszülök ívbe. Nii-sama talán ezt látva talán, hogy Chiaki – senpai megzavart minket mellkasomra hajolva belém élvez.
Reszketve mászok le Nii-samaról mert ő meg túl csendes, én mondom túl csendes. Holt nyugalommal kezdi rendbe szedni magát, míg én ügyetlenül és még mindig szaporán lélegezve kezdek ugyan ebbe a hadműveletbe.
- Enel – szól rekedtes hangon Emil én meg mintha parancsoltak volna fordultam felé, majd állam alá kapva durván és birtoklón megcsókol. Opálszínű szemeim teljesen kikerekedtek és hol a senpaira hol nii-samára néztem velük paprika pirosan. Mikor elszakadtak ajkaink egy nyálcsík maradt kettőnk között – Gazdinak tetszett a produkció – paskolta meg megint fejemet majd felállva a senpai felé fordult.
- Menj el – motyogom neki, de láthatóan nem érezte a veszélyforrást és oda emberelte magát.
- Csak a végét szarták el kibaszottúl – vágta be őrült sátáni vigyorát majd egy balegyenest vágott a senpaihoz ki kicsit hátra tántorodott és haja a szemébe hullik.
- Pont Enel-chant - mondja. – Perverz beteg állat – és beleköp Emil fejébe
- Ne senpai – mondom ismét de már rég késő Nii-sama teljes erejéből neki esett. Igen… neki ilyet mondani…
- Hagyd abba – motyogom a folyosónak ám a vér fröccsent a padlóra – Hagyd abba – kiabálom, majd hátulról belecsimpaszkodom abba a karjába. Futó szemmel ránéztem a senpaira de csak a szemöldöke és a szája repedt fel. – Kérlek a senpait ne – hajamba markolva kényszerített a padlóra ismét, hogy térdelve nézzek vissza rá könnyes szemeimmel.
- Kussolj be Enel most – majd elereszt én meg nem hagyva az ingébe csimpaszkodom és szó szerint remegek.
- Kérlek… bármit megadok a hegedűn kívül, de a senpait hagyd békén… kérlek, kérlek Nii-sama.
- Már mindened az enyém – közli könyörtelenül.
- Kérlek – suttogom újra. Sötéten néz rám és túl csendesen ez nem megszokott tőle. Kurvára nem megszokott tőle…ebből baj lesz, rohadtul az lesz. Aztán karomba markolva rángatott fel a földről majd indult meg velem el…el a senpaitól. Rá se merek nézni a tempóját alig bírom követni és majdhogynem berepültem a limuzinba. A sofőr akárcsak én a legnagyobb holt kussba vagyunk, ha csak hangosan vettük volna a levegőt szerintem agyonvert volna mindkettőnket. Mire feleszméltem már a villánk előcsarnokába fagyoskodtam ahol még a szobalányok se mertek minket fogadni.
- Otouto – nézz rám – fél óra múlva a szobámba legyél. Egy büdös másodpercet se merj késni – csak bólintani mertem és már spuriztam is a szobámba. Nem akartam belegondolni a túl fiatal éjszakába még így elmentem venni egy gyors zuhanyt és megenni pár falatot.
- Gondolom, nem kell túlöltöznöm –mosolygom magamnak így csak egy köntöst veszek fel és elbattyogtam a kivégzésemre.
Nii-sama szobájához érve kopogtam de választ természetesen baszott adni így anélkül megyek be. Ő ott ül félig fekve lezseren, az ágyán csak a szemeit fordítja felém, de nem kell hozzá sok logika, hogy rohadt gyorsan meg kell emberelnem magam. Ma nem fogja elviselni ha, bőgök neki.
- Hoz ide valami erőset és azt a tál sütit – mutat a bárszekrényre, amit még csak inkább magamba se kérdőjelezek meg. Szó nélkül vittem elé a skót whiskyt és töltöttem is neki egy pohárral, amit ő már felülve fogadott megjegyzem ugyan csak köntösbe. Kérdés nélkül ületet a combjára és nyomott egy sütit olyan muffin félét a számba.
De szar íze van.
- Tölts még egyet – parancsolta. Igazából kurvára nem akarom tudni mit ivott még azelőtt, hogy én bejöttem volna, de hogy nem málnaszörpöt az is biztos.
- A senpai csa – vissza kézből kapom egy tockost de úgy, hogy repül a süti a számból. Nem …nem akarok itt lenni… itt vele.
- Ma itt maradsz éjszakára – jelenti ki. – Mostantól én, duglak téged. Kizárólag. Meghatározatlan ideig más ember nemi szervét az enyém kívül kurvára nem láthatsz. Nincs mással randi, délutáni terefere, kocsikázás, flörtölés.
- De… - kezdeném, ő meg még egy furcsa ízű sütit, nyújt, hogy fogja be a számat.
- Ha netán meglátlak valakivel kettesben és túlságosan érdeklődik irántad te is és ő is gecire megjárjátok.
- De…
- Ezentúl ott dugunk ahol, és amikor én akarom, nem érdekel, ha órád van, ha beteg a kutyád, leszarom ha éppen szülnél és az sem érdekel, hogy most fáj a fejed.
- Ezeket eddig is leszartad Nii-sama –válaszolom felé majd töltöttem neki még egy pohárral.
- Ez igaz – vonja meg a vállát – de mostanság elkanászodtál így felelevenítettem neked a régieket is – vigyorogta a képembe.
- Ülyehsza – mondom halkan, ami egyenlő a hülye fasszal Emil csak megforgatta a szemét.
- Nem ízlik – kérdezi vigyorogva Emil.
- Hát fura íze van – állapítom meg.
- Tudod egyenesen Hollandiából hozták. Bár nem hinném, hogy lejárt volna a szavatossága.
- MI – nézek rá kikerekedett szemekkel. Ugye nem?
- Pontosan, ahogy gondolod. De nyugi ez kicsit később hat, mint a füves cigi, de csak pár perccel. Így lesz egy kis időnk még előtte.
- Nem…- dadogom – nem volt elég még mára - kérdezem inkább magamnak.
- Tudod Enel pechedre én egy olyan férfi vagyok, aki mindennapképes lenne csinálni nem egyszer – majd végig döntött az ágyon és kivette a kezemből az üveget. – Szóval, ha lennél szíves elkezdeni izgatni magadat ugyan nem köszönném meg, de hidd, el neked sokkal fájdalom mentesebb lenne.
- Hogy – nézek rá félénken. Nem lehet igaz, hogy ez a csávó erre bukik.
- Ezt most komolyan magyarázzam el?
- Nem úgy értettem! - kiáltok, rá aztán észbe kapva hozzá teszem – Nii-sama…
- Na, hajrá – majd felemelve az üveget meglóbálja az ágy túloldaláról – én innen drukkolok.
Ez nagyon gáz…
Ez nagyon gáz…
Mégis. mégis, ne már… ez így annyira…
- Én ritkán maszturbálok, mert mindig van valaki, aki ezt megoldja – kezdi, majd belekortyol a wiskhy-be - de szerintem előtte vedd le köntöst, tudod, az segít a mozgásban.
- Szemét – motyogom paprika pirosan.
- Kétségtelenül az – vigyorogja bólogatva. Na, jó ez így nem megy. Technikát kell váltanom, ha ezt nem akarom megtenni még hozzá olyat, ami neki is „megfelelő”. – Nem úszod, meg és ne bassz fel idegileg.
Az a kevés remény szikra, ami még megfogalmazódott bennem az vezérelt arra, hogy paprika vörösen felüljek Emil elé, épp hogy karnyújtásnyira. Csak a felhúzott szemöldöke jelezte, hogy ő nem egészen ennyire közel képzelte el. Lassan kiélvezve figyelmét kezdem érzékien vetkőztetni magam végig simítva itt-ott ahol annyit szokott ő is időzgetni.
Bal kezét mely szabadon és léhán tengeti, maga mellett felemelem, hogy bele simulhassak, szeretet éhesen és bele csókoljak tenyerébe, hogy aztán kedvesen becézgetve nyaljak végig azokon az ujjain, amik már voltak bennem.
Emil póker arccal tűrte, hogy nyáltól nedves ujjait ball mellbimbómra helyezem, és együtt kezdjük el morzsolgatni, jobbammal saját magam izgatom. Óvatosan közeledtem mellé szorosan így pont tök esetlenül ülhettem le lábai közé. Előre hajolva végig nyalok, ajkaimon lágy puszit adok szája szegletébe és kicsit rácsodálkozva saját bátorságomra negédesen nyögök ajkai közé, melyek keserves wiskhy ízű. Jó kis kutya módjára dörgölőzök felsőtestéhez, hogy ismét elbújhassak nyak a gödreibe, és gyöngéden kényeztethessem azt. Tudom, hol határ, ha foltot hagynék, meghalnék szerintem, őt nem lehet megjelölni ellenben ő kedvtelve nézegette eddigi műveit melyekről saját izzadságom folyik végig.
- Emeld csak feljebb azt a kerek fenekedet – mondja lényegtelen hangnembe én pedig édesen nyögve teljesítem a parancsát. Térdre állok kicsit nagyobb terpeszbe, hogy belső combjaimat remegés váltsa, ki mikor erős bal tenyerével kezdi simogatni.
- Nii-sama – kapaszkodok, bele egyik kezemmel mikor erekciómon érzem, hogy kezdi húzogatni a bőrt, majd látványosan ráharapok saját két ujjamra és szaporán nyálazni kezdem.
- Élvezed ezt kis ribanc mi – mondja sóhajtva és bele iszik a piába.
- Igen – suttogom a túlságosan is látványos igazságot. Nincs mit tenni, egyszerűen csak el kell ismernem. Lehet, hogy a saját bátyám, aki nem utolsó sorban egy ön és közveszélyes barom, de kibaszottúl ért a szexhez. – Tudod, mikor magamnak csinálom akkor néha… – motyogom, majd saját bejáratomhoz emelem ujjaim és befejezem a mondatot magamban.
- Perverz egy uke vagy te – röhög föl, de folytatja ő jóságos munkáját, sőt gyorsít tempóján is, hogy így nyögdécseljek fülébe.
- Deh… ez tetszik nehked…ngh… - somolygom – már nincs sok… - aztán elérkezett, hogy ívbe feszült testemet átjárja maga a pokol és a menny egyszerre. Ránehezedve hagyja, hogy pihegjek, rajta míg ő csak jól végezte dolgát alapon ismét a piát választja.
Aztán hirtelen megszólal valami nagyon térgörbítő csengő hang ő meg a köntös zsebéből varázsolja elő a még kis sem adott típusú telefonját.
- Ez meg mit akar – nézi, a kijelzőt majd élvezettől teljes kezét felém nyújtja és a törölközők felé bök a fejével.
- Mit akarsz – vágja a telefonba – nincs rád időm Otou-san - mire én felkapom a fejem, de azért jó fiúként törlöm a kezét is közben.
- Nem – mondja elsötétült fejjel Nii-sama – nincs azaz isten.
- Dehogy megyek én házassági interjúra vasárnap- kikerekedett szemmel nézek rájuk. Hát ez tényleg lehetetlen ötlet.
- Párizsba! Messzebb nem volt! – dobom el ijedtembe a törölközőt.
- Enel is! – mit én is vonom össze szemöldököm.
- Jól van, itt van mellettem. Üdvözöl. Igen… szinte beleremeg, a jóba úgy elhavazom azzal – vigyorog saját magának, de megjegyzem rám se nézett. – Na, leraktam.
- Apa volt az igaz – nézek rá kábé annyi lelkesedéssel, mint ő mikor felvette a telefont.
- Ja – kortyol egyet az üvegből. – Vasárnap megyünk Párizsba házassági interjúmra – kommentálja.
Isten nem ver bottal mi? Csak feleségekkel. Kevés hiányzott, hogy ne röhögjek rajta. Gondolom, sok mindent ez ellen ő sem tehet. Hisz ha nincs feleség nincs örökség se így szól a szerződés.
- De addig is – húzza, ördögi vigyorra a száját aztán már csak azt érzem, hogy a wiskhy-is üveg maradék tartalma az én testemet borítja. – Kicsit belenyalok a jóba.
|
| henne-chan | 2011. 04. 10. 22:11:50 | #12907 |
Karakter: Enel
Megjegyzés: Yona-neenek
A Millfiore Akadémiát, mint mindig most is a zene teszi élettel telivé. Az én játékom is közéjük tartozik. Itt az iskola balszárnyának második emeletéből egyenesen a F-134-es zeneszobájából. Pachelbel úgy irányít D-dúr kánonjával, mint ha csak egy robot volnék a Terminátor-ból. A hegedű magát zenéli el, nem engem. Valami… valami fontosat akar, közölni. Igen ez a dal… ez a kotta… az akarja, adjak egy emlékezetes, dolgot.
Chiaki - senpai kísérő játéka nosztalgikus. Kedves dolgokra gondolhat. Hív a játéka, hogy tegyek én is így. Gyönyörűen zongorázik, hol ott egy cseppnyi tehetség sincs benne.
Ez miért idegesít?
Hisz jól játszom. Tudom, hogy jól játszom.
De nem…
A senpai játéka jobb. Miért? Nem értem. Azt akarják, hogy szép dolgokra gondoljak. Valami olyanra, ami meg melengeti a szívemet.
Nem… ez hülyeség… ezt a darabot én játszhatom.
- Itt a vége – kapom el a vonót a húroktól. A darab közepénél sem jártunk pedig. A senpai értetlenül néz fel rám tengerkék szemeivel, amit barna tincsei el-eltakarnak. – Ez a darab nem nekem való – suttogom kicsit ijedten. Igen ez a zene túl könnyű és felelőtlen. Azt akarja, hogy a vágyaimat mondjam el.
- Ugyan Enel-chan – húzza félmosolyra a száját de, ő is becsukja kottáját. Jóvágású egy fickó ez a senpai.
- Nem szeretem ezt a darabot – adom rövid magyarázatként majd a hegedűmet, belerakom tokjába – nem - kattintom rá a zárat – Ez a darab, nem szeret engem – motyogom magamnak.
- De…
- Nem - makogom tovább magamnak. Nem érdekel, hogy a Senpai beszélne hozzám. – Ez egy furcsa játék – kinézek az ablakon. Már javában délután van a pontos idő, nem igazán izgat. De jó lenne már otthon enni egy kis rament. Igen azt hiszem haza, megyek, és már fordulok is az ajtó felé. Ez a zene túl akar engem játszani.
- ÖÖÖ Enel-chan mikor próbálunk legközelebb? – Vajon mi hiányzik a muzsikámból, hogy egyesüljünk? Mi lehet az? Igen Senpai majd még játszunk… mondjuk holnap... igen addigra lehet, rájövök a problémára.
- Vigyázz – kiált.
- Miért is? - kapom fel a fejem, de mire észbe kapnék már az ajtóval, ismerkedem túl közvetlenül és túl fájdalmasan. Aúúú. Szegény kobakom. Chiaki – senpai meg csak kuncog innen hallom. – Jól vagy – kérdi bujkáló mosollyal két nagy lépés elég volt neki, hogy mellém, kerüljön. Nem válaszolok. Azért fáj, de nem sírok azt nem szabad. Megtanultam Nála, hogy azt nem lehet.
- Na mutasd – kéri a senpai halkan, és gyengéd erőszakossággal elveszi kezeimet a fájdalom helyéről, ám nem engedi el őket. Mikor közelebb hajol, megérzem férfias illatát, nem szeretném ezt most. Ám akaratlanul is kigyulladt az arcom. – Nyugi – mosolyog továbbra is – nem látszik semmi – a senpai-nak a szemei is mosolyognak. Talán ezért játszik ilyen szépen a hosszú ujjaival.
- AkJó – motyogom, (amit valószínűleg nem érthetett,) majd ellépve Chiaki – senpai-tól most már az ajtót kinyitva távozom, de még intettem neki.
Ez enyhén ciki volt.
Az iskola előtt már természetesen ott a limuzin, ami haza visz engem. Csak beszállok hátulra illedelmesen köszönve sofőrnek, majd robogunk is haza. Az út nem hosszú kocsival 10 perc gyalog 30 lenne. Szeretek sétálni, de a formaságok megkövetelik, hogy ne így tegyek. Főleg az Ushiromiya családban, mivel rohadt gazdagok. Állítólag én is ott élek velük, a mostoha anyámmal, az édesapámmal és a féltestvéremmel. Ténylegesen csak ez utóbbival, ami bőven elég.
- Enel – sama – szól hátra a sofőr a visszapillantó tükörből. Felnézek zöld szemeimmel, amik találkoznak az ő barnáival.
- Igen – kérdem halkan közben a hegedűmet az ölembe, rakom. A „gyermekem” csak az én ölembe van biztonságba.
- Emil – sama már otthon van – mondja. Remek húzom el a számat. – Gondoltam szólok – teszi hozzá a reakciómat látva.
- Köszönöm George – kun - mosolygok rá az ír származású szeplős fiatal férfira. Hát ez egy kibaszottúl szar hír volt. Úgy tudtam, hogy ma project külön órái lettek volna közgazdaságtanból. Apánk kötelezte rá, mégis nagy ívben tojik rá. Jellemző, de különösebben nem érdekel.
Haza érve, szakácsunk Lois már elkészítette számomra a finom rament. Amit hálás pillantásokkal fogadok el és eszek meg. Aztán egy nagy köszönet után felmegyek a szobámba. A kottáimat, amit előzőleg az egyik szobalány már felhozott az asztalomon találom meg még, házi is van vele.
- Nagy a csend – mondom magamnak. Lekapva a polcomról egy Richard Clayderman cd-ét berakom a hifi-be és pár másodperc múlva, már szól is a Liszt Magyar rapszódiája az ő előadásában. Fel cuccolom magam az ágyamra törökülésbe és magam kotta hegyekkel körülvéve, kezdem kibogarászni, a lényeget és értelmezni őket. Szeretek így lenni egymagam. Ez mind, amit én szeretek. A zene.
Hmm... annyira … annyira magával ragadó erős zene, szinte életre kelti ...
- ENEL, A KURVA ÉLETBE MÁR – a bátyámat … fejezem be a saját gondolatomat. A marhája a szó legszorosabb értelmébe berúgta az ajtómat majd a hifit is hazavágta azzal a mozdulattal. Bakker ezt meg ki, húzhatta fel ennyire? Ki kerekedett szemekkel nézek rá. Ez hülye.
- Ajánlom, hogy estére szűnj meg létezni ...– ordítja tovább. Azt mégis, hogy csináljam nyomjak magamon egy „off” gombot?
- ... minimum a zenéddel ...– az nem az én zeném, hanem az előadóké de teljesen mindegy.
- ... mert megint buli lesz. – Óriási. Már megint itt fog dekkolni a piroslámpás negyed. Elfelejtve, hogy ki is, áll előttem még a szemeimet is megforgatom. A francba, ez fájni fog! Mire felfoghattam volna saját gondolatomat már a nyakamnál szorítva tett saját magával egy szintbe. Ami gáz mivel kettő teljes fej van köztünk Így közelről is rávilágítást, kaphattam, milyen is az, amikor Emil Ushiromiya lila szemei úgy villámlanak, mint az isten nyila. Baszki valaki tényleg kihúzhatta nála a gyufát. Hát tudom sajnálni a szerencsétlent. Meg el is, mehet az illető a fenébe ugyan is Nii-sama szokása szerint rajtam, vezeti le a feszültséget.
- Van valami problémád esetleg ÖCSI – kérdi enyhén nyomatékot adva az utolsó szavának.
- Sncin. Etsakc – nem bírtam ki, hogy ne így nyögjem ki a választ egyenesen a szemébe. Ez nálam annyit tesz: Nincs csak Te. De persze ő ezeket, a szavakat óvodás kora óta nem érti, én pedig óvodás korom óta szeretem használni. Hol ott ez csak a betűk felcserélése volt. Ettől eltekintve úgy félek, mint a rohadás. Egyáltalán nincs szükségem arra, hogy gazdagodjak pár lila folttal újból. Sose tudtam semmit ellene tenni. Ledobott a földre én meg csak annyit tehettem, hogy könnyeimet visszatartva nézek fel rá.
Nem szabad még hozzá nyúlnom a torkomhoz.
Nem köhöghetek.
Ne sírj Enel míg el, nem megy. Akkor csak rosszabb. Csak azt tehetem, amit ő akar. Akkor lehet, megúszhatom ennyivel. Lehajol én, pedig megrettenve kapnám magam hátrébb, de az ágy túl közel van. Láttam megvillanni a szemében a tetszést, hogy ennyire megijedek a közelségétől.
- Jó kutya – simogatja meg a fejem, mintha a legaranyosabb házi kedvence volnék. Talán annak is hisz.
Mosolyog.
Cöh. Dehogy. Évek óta nem tud mosolyogni. Ez csak egy sátáni vigyor.
Menj már el, nagyon kérlek.
Imáim meghallgatásra találtak ugyanis lelépett bevágva maga után az ajtót.
Azt, hiszem, ezért nem fogom sose eljátszani azt a Pachebel-t.
Vajon hányadik alkalom volt ez? Vagy még mennyi lesz? Fájni fog?
Már csak egy év és elhúzok innen, egy év és kereshet más boksz zsákot magának.
A felvételi lapot elküldtem, már csak a vizsgákon kell megjelennem, és ha minden jól megy jövő szeptemberbe a világ másik végén, fogok járni egyetemre. Tőle jó messze. Az egyetem meg hülye lesz nem fel venni, egy Ushiromiyát. Rohadt sok lovét fognak értem kapni csak úgy, mert hát én vagyok a fiatalabbik, és ott leszek, az meg már csak ráadás, hogy elismert tehetség vagyok a kontinensen. Addig viszont csak túlélhetek és tűrhetek.
Először is, mert gyenge vagyok, a zene az megy, de sporttól kíméljen mindenki.
Másodszor meg hát egy felnőtt sincs már évek óta lassan idehaza, nem mintha akkor számított volna a dolog mikor itthon voltak.
Harmadszor pedig jelenleg ő a ház ura az Ushiromiya bankvállalat jogos utódja és egyben jövendőbeli vezérigazgatója. Mivel csak ő vehet fel pénzt, itt ebben a házban mindenki tőle kapja a fizetést, ami nem kicsi, így senki nem fog a segítségemre sietni.
Tessék már potyognak is a könnyeim.
Pedig én.... én mindig is jóban akartam lenni Nii-sama-val.
Lassan oda battyogok álló tükrömhöz, és megszemlélem magam a benne.
Nagyszerű. Megint vehetek fel sálat. Természetesen meglátszik a keze nyoma. Három teljes ujja látszik. Király. Azért, hogy még csak én se lássam, felveszem zöld-fekete csíkos sálamat, és visszatelepszem a kottáim közé.
Nem baj most egy jó darabig nem fog feljönni. Bulit tart, ilyenkor készülődik, meg elvan magával. Aztán persze bedrogozik, leissza magát és megoldja szexuális gondjait is.
Végre.
Aztán nyugi lesz egy-két napig.
Egyszóval fogalmazva: borzalom. Ez egyszerűen kibírhatatlan. Nem is akarom tudni, hogy mi minden történhet oda lenn. Emil szobája a villa másik végében a földszinten, az enyém pedig a másodikon és így is elhallatszik az egész. Még jó, hogy az „érdekes” hangokat nem hallom idáig. Szerintem én inkább átmegyek a szolgálók házába (mert nekik külön fenn van tartva egy) és a 70 éves kertész bácsival sakkozok, mint hogy EZT hallgassam. Jó ez lehet erős volt.
Ezektől függetlenül még az „Emil-féle” buliknak is van előnye. Tuti, hogy itt az a tag aki, hozza ide az anyagokat, hisz mindig itt van. Sose vágytam a bátyám és a haverjai társaságára, mivel az összes balfasz egytől egyig. De hasznos balfaszok. Főleg, ha csak egy szál füves cigiről van szó. Az egyetlen hátulütője, ha Ő észre veszi, vagy ha valaki felismer és köp.
Leérve, természetesen valami „zaj” dübörög, de nagy örömömre, jó hangosan és az ajtó is be van csukva. Így sem a szűzi lelkemnek sem a szűzi testemnek nem esik komolyabb traumája.
Velem valószínűleg isten van ugyanis, kedvenc tagom épp egy szőke bigével tart befele a buliba a mosdótól.
- Takeshi – kiáltok rá ő, pedig hátra fordul. Mikor meglátja, hogy ki szólt magáll- helyes. – a szokásos áron van a cucc – kérdezem, ahogy elé érek. Nincs időm itt totojázni.
- Ja – feleli röviden.
- Akkor, tessék – nyújtom neki a bankót ő, pedig a részem és már el is párolgok.
Felérve, nem akarok már sokat gondolkodni csak elengedni végre a stresszt. A nyugalom, az egyedül lét, a fű és természetesen mp4-en, egy kis Négy Évszak társaságában. Csak egy-két órát ahol az teszek, ami nekem kell és tetszik. Lerogyok az ágyra és az előre bekészített a fülhallgatót a fejemre nyomom, ahogy a cigit a számhoz emelem, és meggyújtásra állítom az öngyújtót.
- ENEL – ordítja túl egy hang a zenét, ami fájdalmasan ismerős.
Aztakurva. Jut el az agyamig a dolog de, csak eddig, mert a gondolataimat abban a pillanatban elfogott a félelem mikor az ajtó úgy csapódott be, hogy a kilincs kiesett a túloldalt.
- Ilyen nincs – motyogom magamnak, ahogy végig mérem. Tévedtem, isten rohadtul nincs velem, ugyanis maga sátán áll előttem. Aki jelen pillanatban bűzlik a piától, a tipikus szex szagtól, le van izzadva, a gatyája meg nagyon középtávon dudorodik. A lila szemei pedig, nagyon-nagyon ördögiek, amik most bennem látják az áldozatot, és ez felperzseli.
- De van – húzza félmosolyra ajkait – rohadt, nagy sajnálatodra kurvára van Otouto – mondja túlságosan is nyugodtan. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor ténylegesen is átjárt a már jól ismert félelem. Nagyon rég volt már ennyire dühös. Éveknek tűnt az a három lépés, amit megtett, hogy az ágyam elé kerüljön. Olyan dominancia veszi körül, hogy ijedtembe még a cigit tartó kezem is remeg. Fel emelete a kezét egyenes jelként mutatva, hogy meg fog ütni, így ösztönösen kaptam magam elé a kezemet.
- Ne...kér...lek – nyögöm már most könnyezve, ám ő kegyetlenül elkapta a cigist, tartó kezemet és szó legszorosabb értelmében markolta.
- Melyik kezecskéd volt az, te drága – kérdi úgy dorgáló hangon, mintha öt éves volnék.
Válaszolni egyszerűen képtelen vagyok úgy sokkolt már csak maga a látványa. Erre ő még jobban megszorította. Az UJJAIMAT! Halkan folyik végig az arcomon könnyfolyamom, úgy nézem merev és hideg tekintetét. Fáj... fáj.. az ujjam.
- Jajj otouto – sóhajt fel színpadiasan. – Tudod, jól, hogy ezzel az édi piros pofikáddal, engem nem hatsz meg – látványosan beharaptam az ajkaim. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy hallja a fájdalmam. De...ezek...az UJJAIM! – Ugye ez a kezed volt az – folytatja „kérdezős nem válaszolok” játékát. Ő pedig eddig volt kedves.
Egyetlen mozdulatába került, hogy hátra csavarja fogva tartott kezemet én meg azzal az egy mozdulatával ordítottam bele a szobába.
- Ajjj. Zene füleimnek – anyád. Gyakorlatilag így pont a mellkasához préselődtem, és így tisztán éreztem meg és öntött el valamiért a félelem, mikor megéreztem mekkora vággyal is tört be hozzám. De az ujjaim.
- Emil – sírom és áztatom ezzel hiper drága ingjét – kérlek... engedj – válasza annyi volt, hogy szabad kezével hajamba markolva fordít ördögi szemeihez.
- Azt, hittem már megtanítottam neked a helyes megszólítást felém – sziszegte.
- Az ujjaim – makogom makacsul.
- Nem hallom – ordítja az arcomba.
- Onii...sama – nyögöm ki. Az ujjaim nagyon...nagyon.... ezt nem veheti el tőlem! Ezt nem engedem!
- Igen – kérdi a nagy kegyes urat megjátszva.
- Kérlek... az ujjaimat... enged el, ez nagyon fáj.
- Szóval, fáj – beszél szarkasztikusan vigyorogva – ÓÓÓ a drága öcsinek az ujjaival nem történhet semmi, igaz? – kérdi továbbra is, de nem értem mért így. Illetve a hangsúlyt nem értem. Féltékeny? Az nem lehet – Ne, hogy már elvágja azt a nagy-nagy tehetségét, ugye? – beszél tovább, de esze ágába nem volt elengedni a kezem, de engedett a szorításon.
- Nem értem miről beszélsz – találom meg a hangomat, ami meglepte – Basszus! Mindened meg van, ami kell neked! Te vagy a világ egyik leggazdagabb 19 évese! Nehogy, már még neked álljon feljebb – kiabálom szinte teli torokból.
- Mi a fene – vigyorog őrülten. Ez azt se tudja, mit tesz! – Látom, elég jól tudod használni a szádat, ha úgy tartja kedved – ül le az ágyam szélére, és onnan néz végig megtört testemen. Furcsán. Nagyon furcsán. – Tudod, Otouto elbasztad az éjszakám. – baszki kommentálom magamba – Most két ki-be baszottan gyönyörű szőke libát dughatnék, erre veled társalgok – ez nem beszélgetés ez kínzás. Ah a kezem... – Ezért súlyosan megfizetsz – villan meg a szeme. Majd hirtelen lerogytam a földre. Ez a köcsög kigáncsolt! Egyenesen a lábai közé.
- Térdre – hallom a meg a parancsot.
- Mi – nézek fel rá nagy szemekkel – Nii-sama – teszem hozzá.
- Jól hallottad – és hátra feszítette egyik ujjamat. Aminek egyből hangot adtam. – ha nem akarod, hogy súlyosabb kárt tegyek benned – Mint egy jó kis házi kedvenc teljesítettem óhaját. Sakkban tart és jóval erősebb nálam. A zene pedig nem menne ujjak nélkül. Azokat nem veszíthetem el, mert sose tudnék szabadulni innen!
- Okos, kutya – paskolja meg a fejem – Az a helyzet, Otouto, hogy alapjáraton úgy jöttem fel ide, hogy fel voltam izgulva– kezd úgy beszélgetni, mintha az időjárást fitogtatná – és a te kínzott, síró arcocskád csak rá tett egy lapáttal, az igazság az, hogy felállni nem tudok annyira, állok – vigyorog rám ördögien.
- Megfogtál – ismeri be, én pedig inkább próbálom fel, se fogni mit mond. Ez őrült – Úgy, hogy most szépen le fogsz szopni.
- Nem – válaszolom egyszerűen. Ő pedig tök egyszerűen feszíti hátra a következő ujjamat és ilyen egyszerűen ordítottam fel újból csak.
- Ha így áll a helyzet ez el fog törni – néz megjátszott szomorúsággal. – Egy hónap, míg visszaforr, biztos jót fog tenni ez a kihagyás a verseny előtt – arról meg honnan tud – lehet el, se indulhatsz majd rajta.
- Menj a picsába – nézek rá. Sakk-matt, teljes vereség.
- Oda nem megyek, de már elmennék – most váltotta át a szerepét – és kezd fogyni a türelmem – rázza meg a fájó kezem melyet, lassan nem érzem. – Amúgy is olyan jól használtad előbb a szádat – kacsint gyerekesen mellé.
Szóval ez a büntetésem a szájalásért. Többé soha, esküszöm hozzá, se fogok szólni, csak ezt ússzam meg Istenem. A ZENE a mindenem. Bármit megtennék érte, és ez a pöcs van ezzel a legtisztábban. Hiszen nekem nincs más. Mire felfoghattam gondolataimat a balkezem már régen tevékenykedett és szakította meg Őt a csomagolástól. Banyek, már ösztönösen cselekszem a parancsaira. Kikerekedett szemmel figyelem a szerszámát, majd belenézek túlvilági liláiba, amik csak a felfokozott vágyat mutatják.
- Kérlek – suttogom halkan – ezt, ne.
- Gondolkodtál volna akkor mikor átvetted azt a kurva füvet - majd hajamba markolt keze rányomott férfiasságára. Automatikusan nyitottam ki a számat, hogy bekapjam, ami nem nagy volt, hanem óriási. Felét se tudtam, elnyelni. – Nyugi Otouto – pakolta ismét a fejemet, majd a fülemhez hajolt – majd adom a ritmust – suttogta bele és vörösödtem el odáig.
Először nagyon lassan indult a fejem lefelé, aztán föl, szépen benyálazva a felületet.
Undorító.
Csupán ennyi jutott el az agyamig. A fejemet csak irányította, pont úgy, ahogy neki tetszett, ahogy neki volt jó. Összeszorítottam a szemeim, hogy még véletlenül se lássak semmit. Főleg nem az intim tetkóját.
Nem bírom... ez a szag... nem akarom... gusztustalan... perverz. Én sose... ne...gyorsan, gyorsan legyen vége! Levegőt alig kapok de a hányingert, azt igen! Hiába próbálom a fejem elkapni, ez a csávó annyiszor nyom rá erősebben.
Néha, gyors, néha lassú. Le fogom hányni! Egyszerűen esélytelen volt, hogy ne úgy mozogja, ahogy neki nem tetszene.
Annyira megalázó!
- Lazíts – szólal meg lassan szinte vontatottan – Ne legyél ennyire feszült, az a partnerednek sem jó Otouto.
Anyádat. Pofázz neki! Még van képe tanítgatni!
Ezt én egyszerűen nem érdemlem! Habár a szorítása enyhült, tudom, hogy résen van.
Némán élvezkedett, nem engedte meg magának, hogy gyengének halljam. Felnézni meg nem mertem, hogy úgy lássam! Ki tudja, mit tenne akkor!
Ezt nagyon meg fogja bánni. Ez... ez nincs lejátszva hosszú távon. Ezért garantáltan megfizet.
Rég nem számolom a perceket mire elrántott a farkától és élvezete egyenesen az arcomba nem csapódott.
Az egész.
Hirtelen le se esett, hogy mi az, ám a felismerés kiülhetett az arcomra. Most komolyan ennyi jött ki abból az emberből!
Lassan rendeződött a lélegzetvételem, valósággal remegtem, de meg mozdulni azt nem mertem. Se ránézni.
Most mi lesz? Ugye elmegy?
Balkeze szinte simogatva, indult meg fejem búbjától arcomon át az államig. Lágyan kísérte a vonalakat, meleg tenyere egy jóságos nagyapóra emlékeztetett.
Ez most mi? Becsípte az államat, és felfele irányította így megengedte, hogy felnézzek rá. Rajta, nem túl sok minden látszott, egyedül az izzadó felső teste árulkodott.
- Ez az arc jól áll neked – nézz le rám ajkain félmosoly, táncol. – Meg mutatja, hogy hol is a helyed valójában – nem válaszoltam valami azt súgta, ne tegyem.
- A gazdinak igazán tetszett a produkciód – vigyorgott, mint mindig – a jutalmat is megkapja a jó kutyus. – Elengedte végre a mindentérő kezemet.
Ő pedig újból csak megpaskolta a fejem, ahogy az édi kutyáknak is szokták.
|
|
