2008.12.18 08:42

Shun:

Süvítek akár a szél az elõszoba felé, mint egy rakéta, é most azt élvezném a legjobban, ha egy naaaaaaagy....tûzcsóva jönne ki belõlem, s az jelenezné utamat, amit temérdek füst fûszerezne meg... juj de szeretem a rakétákat! Kis koromban kaptam is egyet, csak az a baj, hogy rárobbantottam a karácsonyfára, amitõl az felgyulladt, s ezért kaa-san inkább azt mondta, hogy nem kapok többet életveszélye s ajándékokat, mert én mindenbõl képes vagyok halálos dolgot készíteni.. de ez nem is igaz! Nem az én hibám! Útban volt az égõsor... na de nem baj! Majd most veszek egy macit, ami biztosan ne lesz veszélyes!

- Shun-chan! – hallom meg Mara-san mély hangját, s én érdeklõdve fordulok meg egyhelyben futkározva, mikor már az ajtó valaki kitörést tesztelném, mert egyszer láttam a TV-ben, hogy egy hozzám hasonló vékony kis fiú egy pöccintéssel ketté hasította a falapot, szóval ha én is nekiugrok, akkor én is átmehetek rajta, és akkor majd Endo nem fog azzal dicsekedni, hogy õ pusztakézzel eltudja törni a fogpiszkálót! Mert Szupersüni, mindig szuper és erõs!!!! Mondjuk, lehet, hogy a feszülõs ruha nem áll jól nekem... nem baj! Akkor majd a nyuszi ruhát húzom fel, mert akkor még a bûnözõk is szeretni fognak!– Ilyen puszikat másoknak ne osztogass!

- Miért? –faggatózom nagy szemekkel.... Endonak is akartam ilyet adni, mert õ is a legjobb barátom, és õ is megérdemli! Meg aztán nem szeretném elhanyagolni, mert akkor lelkiismeret furdalásom lesz, és akkor teletömöm magamat egy csomó csokival és elhízok, és majd olyan leszek, mint egy naaaaaagy golyó és csak görgetni lehet majd... amit nem szeretnék!

- Most sietsz. Majd legközelebb elmondom… - kacsint kedves mosollyal... hmm.. igaz ehet! Nem tudom, miért mondja, hogy ne adjak másoknak ilyen puszit, de ha Mara-san monda, akkor biztos igaza lehet... csak jót akar nekem... igaz is!ez lesz a kettõnk titkos üdvözlése! Csak nekünk lesz ilyen! Jujj de jóóóóóó!

- Rendben Mara-san! Szia!!! – integetek széles, jókedvû vigyorral, hogy aztán végre észbe kapva, nyúlcipõt felvéve indulhassak el a próbára, mert megígértem Endonak, hogy idõben odaérek... és én mindig betartom, amit ígérek! Mert úgy helye,s és én jó fiú vagyok!

*

Széles mosollyal majszolom a mogyorókrémemet, ujjaimról folyamatosan nyalogatom le a fincsi krémet, minden egyes pillanatot kiélvezve... lassan szopogatom, mert úgy naaaaagyon finom... annyira szeretem a mogyorókrémet! Ha megjön Mara-san, akkor õt is megkínálom vele! Mert õt is szeretem, és akit szeretek, azt ölelgetem meg sütit sütök neki, meg degeszre etetem mogyorókrémmel mert attól õ is olyan édes les, mint én!

legalábbis Too-san azt mondta, hogy azért vagyok ilyen aranyos,a mert sok édességet eszek... és ha ez így van. Akkor egy életen át nyalánkságon fogok élni!!!!

De nem jó! Rosszak lesznek a fogaim!

De nem! Mert mindig mosok fogat este is!

S mielõtt még komolyabb vitába szállhatnék magammal, s elhatározhatnám, hogy új fogkefét, megy egy rakat fogkrémet, meg egy csomó rágót, meg fogselymet veszek, meg szólal a csengõ, s én mint akit felhúztak, rúgót raktak a fenekébe, úgy pattanok fel, a kis mogyoróvajas edényemet eldobva, mely indiszkréten landol Shiro-chanon, ki fintorogva, bajszát aranyosan mozgatva nyávog sértõdötten... bocsi, Shiro-chan.. DE AAAANYIIRA SZEERTEM MARA-SANT, HOGY ROHANNOM KELL HOZZÁ!!!!

- Szia Mara-saaan!!! – rikkantom vidáman, ahogy kinyitom az ajtót, s megpillantom a jól ismeret, magas, fekete hajú alakot, aki szinte reflexszerûn vetem rá magam, kezeimmel kis majomként átölelve nyakát, lassan már azon lennénk, hogy lábaimmal is belékapaszkodok, de akkor biztosan lennénk a lépcsõrõl, és Mara-sannak már így is nagy mutatvány, hogy megálljon, így nem teszem meg, mert nem akarom, hogy megsérüljön, mert akkor engem is Shiro-channak titulálnának.. de én nem vagyok szõrõs!és kövér sem! És macska sem.... Mosolyogva öleli át derekamat, hogy biztosan tartson, s ahogy én is felnézek barátságos, kedves arcára képtelen vagyok megállni egy édes somolyt...

De van az a határozott érzésem, hogy valamit elfejeltettem... hmm...HMMM.... mit felejthettem el? Nyem tudom... vagyis... mégis!

Észbe kapva boldogan hintek bátortalan, finom kis puszit szájára, s én mosolyogva hagyom neki, hogy bearaszoljon velem a házba, hogy aztán ott a Mara-san-féle üdvözlõ csókot is megkaphassam... még mindig kicsit furcsa, hogy Mara-san megcsókol köszönésképpen, de jó barátok vagyunk! És ez ékes bizonyíték rá! Tudtam! Jó a hatodik érzékem, a barátokhoz! Érzetem, hogy Mara-san és én nagyon jóban leszünk!

- Szia Shun-chan – üdvözöl széles vigyorral, ami arra utal, hogy elégedett volt a köszönésemmel.. féltem, hogy valamit rosszul csinálok, de ezek szerint tényleg jó voltam! Ezért jutalmul meg is eszem a maradék mogyorókrémet, utána pedig gitározgatok Shiro-channa, mert attól édesen elalszik mindig és olyankor annnyiiirraaa aranyos... azt hiszem kissé elõre szaladtam.. de nem baj! Szeretek elõre terezni! Így már most ügyi vagyok, és tudom mit veszek majd Mara-sannak!- Shun-chan, kérdezni szeretnék tõled valamit – mondja mély hangján, s én nagy szemekkel pillázva váltok fejemmel látószöget, hogy Mara-san arcát minden lehetséges oldalára megnézzem... hmm... Innen is szép! Olyan gyönyörû mélykék szemei vannak! De én sem panaszkodhatom! Endo azt mondta, hogy csodás tengerkék szemeim vannak! Nem tudom miére célzott vele egészen pontosan, de letudtam szûrni, hogy a szemeim, azok nagyon jók!– Nincs kedved eljönni a hétvégi motorversenyre?

- Motorversenyre? – kérdezek vissza kíváncsian.... motorversenyre....? Még sosem voltam ott, de biztosan jó lehet! Olyan jól szórakozik a közönség, mikor a versenyzõk orra buknak! Mondjuk én nem szeretek elesni, mert az fáj, de azok motorosok még akkor is vigyorogtak, mikor gipszbe rakták a kezüket! Olyan erõsek! Én is olyan akarok lenni! Lehet, hogy acél pizsijük van! Juuujj!!! Nekem is kell olyaaaaaan!!!

- Igen . Megnézheted mivel foglalkozok.- magyarázza félholdas mosollyal, melytõl szemim, úgy csillannak fel kár a csillagszórók.. Mara-san olyan kedves! Midig gondol rám, és figyelmes, meg segítõkész, meg aranyos, meg kicsit furcsa, de nagyon imádoom!!!!! Hû ha ezt elújságolom majd Endonak! Lila lesz az irigységtõl! Õ általában mindig lilul, ha valaki mást lát a közelembe, aki a motorok közelébe visz... azt mondja, nekem elég ha két métere álok egy ilyen géptõl, de már akkor is képes vagyok össze törni magam... lehet... de nem baj! A kórházban sok a kedves ember! Meg a csinos nõvérek, akik megsimogatják majd a fejemet, ha fáj valamim! Majd a gyógyszereke eldugom az ágy alá, és mikor már nagyon sok les, akkor megetetem a gyógyszerevõ növényemmel...hmm... van olyan? Biztosan! A WC kacsa barátja!

- Tényleg?? És lesz ott sok motor, meg versenyzõ, meg alkatrész meg soksoksok nézõ meg minden? –kérdezem ugrándozva, Mara-san kabátjába csimpaszkodva, aki derekasan viseli, ahogy kis híján lecibálom róla a ruhát lelkesedésemben...annyira izgatott vagyok! motort fogok látni! Meg versenyt! MOTORVERSENYT!!! DE JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!

- Ühüm – helyesel.

- Jujj! De jó lesz! – örömködök boldogan, nem is szomorít el annyira hogy ilyen hamar mennie kell.. pedig sütivel is meg akartam kínálni! Nem baj! Vasárnap majd viszek neki, és majd a verseny alatt azt falatozzuk!

- Akkor vasárnap érted jövök –emlékeztet, s közben búcsú csókot kapok tõle, nagyon finomat.. szeretem mikor megcsókol! Furcsa kis pillangók verdesnek a gyomromban, kitörésre készen, ajkaim bizseregnek, égnek, egész testemben remegni kezdek.. Mara -san tényleg nagy hatással van rám! Nem tudom miért, de már csak attól izgatott leszek ha meglátom! EGYMÁSNAK TEREMTET MIKET AZ ISTEN IS! MARA-SAN! ÖRÖK BARÁTOK LESZÜNK!!!

*

Teljes izgalommal toporgok az ajtó elõtt, hogy mikor Mara-san jön, akkor teljes erõvel vethessem rá, üdvötlésképp… NAGYO IZGULOK!!!! MI VAN HA NEKEM IS MEGENGEDIK, HOGY RÁÜLJEK AZ EGYIK MOTORRA??? Akkor neki hajtok majd egy fának… de nem baj! Too-san sokszor volt már kórházban, és annyi jó dolgot mondott! Azt mondta, ha jó kis fiú leszek, akkor kapok neon színû gipszet! ÉS AZ OYLAN JÓ! VILÁGÍT A SÖTÉTBEN, ÉS TUDOM HOVA KELL LÉPNI, ÉS NEM BOTLOK EL A KÜSZÖBBEN! Bár a küszöb nem világít… DE NEM BAJ!!!

S mikor végre megcsörren a csengõ, úgy vetem ki magam az ajtón, mintha rakétából lõttek volna, ki vagy legalábbis az lenne a hátamra szerelve…tényleg… Endo felajánlotta., hogy szerez nekem egyet, mert olyan jól állna nekem, hogy biztosan kitörõ sikerem lenne vele az elsõ fellepésünkön… de mi van ha véletlenül elindul? Repülök majd a gitárral! JUJJ DE JÓ!!! ÉN LESZEK SZÁLLÓ SAS! ÉS VESZEM MAJD INDIÁN RUHÁT, MEG TOLLAT, ÉS MÉG SHIRO-CHANT IS BELÖLTÖZTETEM, ÉS PIPÁT ADOK A SZÁJÁBA HADD FÜSTÖLÖGJÖN! Õ úgy is szereti a füstöt…. Mindig az odaégett sütit szimatolja, ami olyan felhõket gyárt, mintha épp esni készülne a szobában…

- Gyere Shüni, sietnünk kell – mondja mély hangján Mara-san, s én izgatottan ugrándozok belékapaszkodva, mintha egy adag energia italt ittam volna meg, pedig nem igaz mert csak egy zsák sütit ettem meg, és attól vagyok ilyen izgatott!!!!

A szokásos üdvözlõ csókon is átesünk, s én hiába éltem már tá többször is, még mindig megbizseregteti minden porcikámat... Mara-san valamilyen furcsa szert használhat... neme is kell, bármit használ! Borzong tõle mindenem, és ooooolyan jó érzés!!!

- Rendbeeen! – rikkantom, s észbe kapva követem õt motorához, melyre felpattanva rögtön száguldásba kezdünk.. olyan szép így minden! Az emberek elmosódnak, olyanok, mintha épp hígítóval öntötték le volna õket, vagy ha valaki egy képet maszatolt volna össze.... széles mosollyal nézem, ahogy az sutúk fényei rám villannak, észre sem veszem, hogy merre járunk, csak azzal törõdöm, hogy milyen szééééééééééépp... Fényes minden... hmm... ah egyszer szuperman leszek akkor majd én is így látok majd mindent? Az nem jó.. mi van ha egy endõr megállít gyorsrepülésért? A levegõben van traffipax? Nem hinném... de ha igen, akkor majd látják, hogy én nem vagyok részeg, mert én sosem iszom alkoholt, mert nem bírom, mert tengeri beteg leszek tõle, és már egy kortytól is berúgok, és olyankor Azt sem tudom, hogy hol vagyok és az nem jó!

Egyszer csíptem be otthon szilveszterkor, de másnap reggel a kertben a cseresznyefán ébredtem... de nem baj! Kényelmes volt, ráadásul Shiro-chan is mellettem volt, és aranyos kismadarak is meglátogattak, és fütyörésztek nekem!! OLYNA JÓ VOLT!!!!

Már csak arra eszmélek fel, hogy a stadion hatalmas épülete elé érünk, ahol furcsa, nagy darab emberkék ellenõriztetik Mara-sant, s mikor végre beengednek és is köszönök egy széles mosollyal, na meg egy kapálózásnak minõsíthetõ integetéssel, õs pedig faarccal, de legalább visszaintegetnek... kacarászva húzódom közelebb Mara-sanhoz, s mikor beérünk, szemeim is kitágulnak a látványtól... jujjj... A SZÍNFAALK MÖGÖTT VAGYUNK! JUUUJJ!! MÉG SOSEM LÁTTAM A SZÍNFALAK MÖGÖTT! MENNYI EMBER! MILYEN JÓ RUCIJUK VAN!!!!!!

Még sosem láttam egy helyen ennyi szerelõt! Vajon ha szépen nézek nekem is megengedik, hogy megbütyköljem az egyik motort? Ha igen, akkor rászerelek majd egy lángoló meghajtót, és akkor a versenyzõk úgy fognak száguldani, mint a szél!!!

Mara-san leszáll, hogy kezét felém nyújtva segítsen nekem is.. e nem ér4 az én lábaim nem érnek le! Olyan kicsi vagyok! Ki kell állnom az esõ alá, akkor megnövök! De az nem jó! Olyan nagy leszek, hogy nem tudok majd kimenni a ajtón, mert mindig beverem majd a fejemet a ajtófélfába! De nem baj! Legalább létre nélkül takarítok majd, meg akkor megértem majd a zsiráfokat is! Jujj de jó lesz!!

Ámuldozok, nagy szemekkel, széles mosollyal szemlélem a sok sietõ embert, ahogy furcsa, érdekes mintás mappákat szorongatva rohangálnak föl s alá, mintha kilométerhiányuk lenne... Eldöntöttem! Nem csak zenész leszek, de autószerelõ is4 sõt! Még Birkákat terelõ juhász is! Szeretem a barikat...

- Csak marad mellettem, ne kószálj el – hallom Mara-san mély hangját, közvetlenül fülembõl, ám én a látványtól., s és sok ismeretken dologtól lenyûgözve csak bólintani tudok, de azt is hevesen csinálom... életemben nem jártam még ilyen helyen olyan izgalmas! Nagyon tetszik! Többször akarok jönni! Akararokakarokakarokakarok!!!

Shiro-chant is magammal hozhattam volna! Neki is biztos tetszett volna e a sok színes cucc! Imádja a motorokat! Szeret bebújni a küllõk közé, egyszer majdnem el is gázolták is így, de Endo megmentette! Azóta Shiro-chan imádja Endot!

ha elhoztam volna, biztosan belemászna az egyik ládába és ott aludna addig, míg a verseny véget nem ér... de akkor is olyan aranyos lenne! Senki el nem bírná mozdítani, de édesen szuszogna, meg dorombolna! ANNYIRA SZERETEM SHIRO-CHANT!!!

- Mara, már megint késtél! Menj, öltözz át!- tûnik fel hirtelen, egy kém ügyességével egy magas, idõsnek tûnõ férfi, aki szigorú hangjával kis esõfelhõket vonz körénk... hmm... miért ilyen morcos? Lehet, hogy citromot szopogat! Olyan az arca, mintha lapát találta volna el! Hmm.. segítenem kéne neki! Adhatnék neki abból a testápolóból, amit és is használok, és olyan sima lesz tõle a bõre, mint a baba popsi! Vagy mint az enyém... mármint õröm! Nem a popsim! Vagyis az is sima...

- Én is örülök. Rendben, mindjárt megyek – köszön Mara-san is, arán egy érdekes, fanyar mosollyal... hmm.. õ is citromon szopogat! Igeny? Azt én is szeretem! Olyan vicces arcot tudok vágni tõle! Annyit szoktam nevetgélni, mikor a tükör elõtt próbálkozok! Még Shiro-chan is nevet!

- Gyere egy kicsit – ragadja meg kezemet a fekete hajú, én pedig kíváncsian érdeklõdve követem oda ahova vinni akar, s mikor megérzékezünk érdeklõdve nézek körbe... hmm.... ki ez a sok ember? MARA-SAN MUKATÁRSAI! Nagyon jó ruhájuk van! Még a nyuszis alsómnál is jobb! Neme is kell egy! kellkellkellkell!!

Furcsa... amióta itt vagyok, azt sem figyelem, hogy merre jöttünk, már pedig az jó lenne tudni,mert másképp nem találom meg majd a kifelé vezetõ utat, és eltévedek, és majd egy csúnya farkas világosít fel, aki elvezet a nagymamához,és megesz vele együtt! De neeeee!!! Az én nagyimat nem eheti meg! Túl kedves és aranyos!!!

- Csapat Shun-chan, Shun-chan csapat. Shun, maradj itt egy kicsit, mindjárt visszajövök.- magyarázza, miután bemutatott annak a sok embernek, akik most nagy szemekkel érdekõdve szemlélnek engem, én pedig vidáman integetve köszönök nekik, barátságosan! Mennyi új ismerõsöm lesz! Huuuu! Még több karácsonyi ajándék! El fog fognyi a pénzem! Nem baj! A barátokért bármit! És amiért Mara-san, olyan kedves velem, azért tõlem bármit kérhet majd! Nagyon nagyot, mert aranyos kedves, segítõkés, és nagyon szereteeem!!!

Ujjai összekócolják szõke hajamat, de nem zavar, mert szeretem, mikor hozzám ér.. széles vigyorral viszonzom kedvességét,s mikor elsiet az engem nagyban figyelõ, tanulmányozó egyénekhez fordulok:

- Sziasztok!- ugrok eléjük, s izgatott ugrálásba kezdve szemlélem meg az egyik férfi kezében tartott mappát.- ez mi?

- Nos Shun-chan, ez itt a lista a versenyrõl, és arról, hogyha valami baj történik mit kel tenni, vagy kinek kell szólni!- magyarázza a muki, s én mosolyogva bólogató, jelezve, hogy felfogta, amit mondott nekem. Nagyon izgalmas! Baj is történhet! Ami megint csak jobbá teszi ezt a versenyt! Juuujj!! Bezsongok!! DEJÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!

- Az jóóóó! Nekem is kéne egy ilyen, mert mindig mindent elfelejtek, meg mindig bajom esik, és olyankor nem mindig tudom, hogy mit kell csinálni, és o mindig másnak kell kihúznia a bajból! És ez mi? És ez? – kérdezem az ott lévõ dolgokra mutogatva, és õk kedvesen kezdenek mesélni nekem, minden egyes apró részletet érthetõen elmagyarázva, én pedig széles vigyorral fogadom a sok féle, érdekes beszámolót, szemeimmel szüntelenül, hol a pályát, hol pedig az itt nyugvó izgalmasabbnál-izgalmasabb dolgokat kutatva... nagyon jó itt! Akár ide is költözhetnék bár néha nagyon hangos lenne, de nem baj, mert van füldugóm, és ha azt beteszem nem hallok semmit, ami néha nem jó,mer Mikor Endo jött,elfelejtettem kivenni, szájról olvasni meg nem tudok... de vicces volt, mert kis táblát csinált és azzal mutogatott nekem!

- Látom nem hagynak unatkozni a fiúk… - hallok egy kellemesen mély hangot, s ahogy erõs kéz siklik vállamra, kíváncsian pillantok gazdájára, de ahogy végig mérem, s felfogom hogy ki a szemeim ki tágulnak, akár egy kis tányér, s meglepetten fixírozom a mellettem állót...

- Mara-san… Te versenyzel? – ámuldozok... jujjj!! Mara- sannak milyen jó ruhája van! Nekem is kell ilyen, csak kékben, mert nekem a piros nem áll jól, mer nem illik a szememhez.... vagy valami ilyesmi de ha kaa-san mondja, akkor biztos igaza van! Neki hiszek,mert õ nagyon okos,és tapasztalt, és az öregeknek mindig hinni kell és szót fogadni! És én jó fiú vagyok, szóval a Télapó is sok ajándékot hozzon! Akarok egy naaaaaaaaaaaaaaagy nyalókát! Zöldet! Karácsonyfa alakút!!! Azt egy éven át is nyalhatom!!! JAJJJ DE JÓÓÓÓÓÓÓ!!!!! ALIG VÁROM!!!

- Persze. Ezzel a vassal itt - szavai bizonyításaképpen ütögeti meg motorját, arcán széles, vidám vigyorral... szeretem boldognak látni, azokat akik körülöttem vannak.. és általában midig azok!- Mégis, mit hittél?

- Mara! – dörren egy mély hang, melytõ a mellettem álló mélykék szemeit megforgatja, sóhajtozva reagál.. szegén Mara-san! Remélem nem esik baja! Szorítok majd neki! Betolakszok az elsõ sorba, vagy beleülök az egyik nagy ember nyakába, és onnan integet, és szurkolok neki, hogy õ gyõzzön, és akkor biztosan nyerni fog!!!

- Dolgom van Shun-chan, majd még verseny elõtt találkozunk – búcsúzik, hogy aztán a mogorva féri felé igyekezzen... HAJRÁ MARA-SAAAAAN!!!! TE VAGY A LEGJOBB!!!!!

*

Érdeklõdve nézek körbe, mert fogalmam sincs, hogy hol vagyok... az egész versenyt ajkaimba harapva, összehúzott ujjakkal, kiáltozva izgultam végül,s mikor Mara-san orra bukott, annyira megijedtem, hogy a szívem majd kiesett a helyérõl! És hihetetlenül megkönnyebbültem, mikor láttam hogy semmi baja...

S mikor õ futott be elsõként majd kiugrottam a bõrömbõl, s kis híján örömkötésemben orrba vágtam a mellettem állót, aki nem nagyon örült, így mielõtt még komolyabban megharagudhatott volna inkább elmenekültem, hogy megkeressem Mara-san öltõzõjét, de most eltévedtem.... vagyis tudom, hogy erre van, de nem látok semmit...

Jajjjjj!!!! Elvesztem!

Az nem jó! Mi van ha jön, majd a farkas? Azokat nem szeretem, mert szõrösek, meg nagy foguk, és csúnyák, meg gonoszak!!!! Sõt mióta láttam, milyen gonosz módon falta el Piroskát, egyáltalán nem szeretem! Még Shiro-chan is fúj rá, mikor meglátja!

Ujjaimmal ajkaimat böködve nézek körbe nagy szemekkel, minden egyes kuka, dísznövény mögé benézve, hátha egy mini ajtó mögött rejtõzik majd Mara-san öltözõje.... deeeeeeeeee nyem találom.... jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaj.....

S mikor végre ráakadok, vidám vigyorral ugorok, oda s a kilinccsel val orv küzdelem után, bejutok, s megkönnyebbült sóhajjal vetem magamat, az egyik fotelbe, hogy az asztalon lévõ banánt elzsákmányolva, hallgassak hangosan korgó hasamra, s kezdjek bele a majszolgatásba... naaaaaaaaagyon éhes vagyok.... ma csak hatszor ettem és az nem elég, mert fejlõdõ szervezet vagyok, sok energiát igényelek és ha nem kapok, akkor bárhol elaludhatok...és most is kezdek álmos lenni!

De ha megeszem a banánt, akkor feltöltõdöm, mint a Duracell nyuszi, és akkor megint tudok pörögni, meg Mara-sant ünnepelni, meg ölelgetni, meg köszöntetni neki, meg puszilgatni! Tényleg... ha megjön, akkor adok neki a kezére egy gyógypuszit, mert nagyon csúnyán megütötte magát! megérdemli!

Nyikorogva, hangos zörejjel nyílik ki az ajtó, s ahogy feltûnik mögötte az akit vártam, felpattanok akár a kelj fel Jancsi, s vihorászva, boldogan nevetgélve vetem magamat a nyakába, hogy banános szájjal kezdjem puszilgatni, cicásan hozzá bújni, ujjaimmal fekete tincseit összekócolni, dicséretként.. annyira ügyes volt! Nagyon gyors, és bátor, meg ffangos4 még sosem láttam ilyen jó versenyzõt! Mara-san a legjobb! Hivatalosan is a rajongója vagyoook!!! Fogok venni egy Mara-sanos pólót, és abban fogok menni mindenhova, sõt, mg abban is alszom hogy vele álmodjak, mert tényleg nagyon szeretem!!!!

- Szia Shun-chan!- köszön széles mosollyal, mikor végre szóhoz jut, s én ruhájába kapaszkodva, izgatottan ugrándozva, akár egy hiperaktív kisgyerek engedem hogy átölelje, magához húzzon, s én úgy simulhassak hozzá, akár egy kis macska... nyyyaaauuu!!!

- Mara-san, olyan ügyes voltál! Meg gyors is, alig láttalak, úgy suhantál, minta szélvész, meg ahogy száguldozva kerülgetted a többieket, az is olyan izgalmas voltál de mikor orra buktál, annyira megijedtem hogy azt hittem elájulok! Nagyon aggódtam érte, Mara-san! Nem sérültél meg? Nem esett bajod, mert ha igen, akkor adok rá gyógypuszit,és akkor biztosan begyógyul, mert sokan mondták már, hogy a puszim csodákra képes!- magyarázom neki számra mutogatva, miközben kancsalítva csücsörítek, hogy megbizonyosodjam igazamról... bár nem látom, csak az orromat, de biztosan szerencsét és gyógyulást hoz a puszim! El kéne mennem gyógyítónak, vagy orvosnak, hogy a sok beteg embert puszilgassam, és õk meggyógyulhassanak tõle!

Halk nevetésre leszek figyelmes, majd hosszú ujjakra melyek vidáman bújnak szõke tincseim köz, hogy lágyan borzolják meg azokat.. kíváncsian pislogok fel a fekete hajúra, majd mosolyát viszonozva bököm meg orrát, halk nevetéssel hangot adva jókedvemnek... szeretek Mara-san mellette lenin, mert az átlagos vidámságommal együtt is boldogabb vagyok! Jó hatással van rám! JAJJ MARA-SAN! TÖKÉLETSE BARÁTOK VAGYUNK!A SORS IS ÚGY AKARTA, HOGY MI KETTEN EGYMÁS LEGJOBB BARÁTIA LEGYÜNK, ÉLETÜNK VÉGÉIG!!!

- Várj Mara-san! Meg nézem tényleg nem-e esett bajod! Levetkõztetlek jó? Úgy is át kell öltöznöd, mert nem lehetsz ebben a ruhádban mindig, mert koszos lesz, és akkor a következõ versenyedre nem húzhatod fel, ami nem enne jó, mert meztelenül nem indulhatsz!- magyarázom mosolyogva, s fölsõjének cipzárjával matatva szabadítom meg vége tõle, s mikor elõbukkan izmos mellkasa, nagy szemekkel hajolok közelebb, hogy megvizsgálhassam.. ámuldozva böködöm meg a kemény izmokat, mintha még éltemben nem láttam volna ilyet... és tényleg nem! Mara-san nagyon erõs! Milyen felsõteste van! Nekem miért nincs ilyen?

Érdeklõdve húzóm le pólómat, s hol a saját mellkasom, hol Mara-sanét vizslatom, aki nagyra nyílt szemekkel eltátott szájjal, furcsa tekintettel vizslat engem... hmmm..... tudom, hogy nagyon nyeszlett vagyok... ÍGY NEM LEHETEK SZUPERHÕS! MEG KELL ERÕSÖDÖM!!! Pedig muszáj lesz, mert zsonglõrködni akarok a kocsikat, ahogy a Tv-ben az a sok erõs ember!

- Ez nem ér! Mara-san te olyan izmos vagy! Nekem miért nem ilyen a felsõtestem? Talán le kéne szoknom a sok édességrõl.. de arról ne tudok, mert szeretem, és ha nem eszek, akkor elvonási tüneteim lennének, és olyankor hallucinálok,meg kettõt látok, és az nem jó, mert akkor neki megyek az ajtónak, mert azt hiszem, hogy máshol van, és akkor fájni fog a fejem!- mutogatok, miközben saját mellkasomat tanulmányozva böködöm azt, hogy nagyobb hangsúlyt adva mondandónak...

- Szerintem, a te felsõtested így is tökéletes, Shun-chan...- hallom meg Mara-san furcsán rekedtes hangját,s ahogy kíváncsian felpillantok, sötét szemibe, melyek éhesen méregetnek engem, nagyokat pislogva mélyülök el a mélykék íriszekben.. hmmm... Mara-san éhes lenne, nem is csodálom én is az vagyok pedig csak szurkoltam, de azt aktívan, de õ versenyzett, ami sokkal jobban kifárasztja!

Biztos banános csoki tortát akar! Igen! Szereznem kell neki, hogy ne legyen éhes!

Hirtelen fonódnak kezei derekam köré, magához ránt, csupasz bõrével hozzám simul, s ahogy találkozik testünk, pillangócskáim újra felébrednek, õrültek módjára kezdenek repkedni, furcsa bizsergetést okozva, szinte felparázslik bõröm, ahogy hozzám ér...

Ujjai arcomra simulnak, lágyan cirógatják meg bõrömet, villámcsapásként cikázik végig a borzongás érintése nyomán… ajkai egy szempillantás alatt csapnak le az enyémekre, nyelve forrón siklik számba, s vad táncba kezd… Mara-san miért közön megint? Tényleg… nem is köszöntünk! Már megint elfelejtek mindent… jaaaaaaaaaaj….

Vállába csimpaszkodva húzódom hozzá közelebb, sóhajtva reszketek, ahogy keze fenekemre siklik, erõsen markolja meg, de én képtelen vagyok valamit is reagálni… mintha édes méreg lenne, úgy terjed szét testemben a kábulat, amit csókja ébreszt…

Ahogy elválik tõlem, széles, élveteg, furcsa mosollyal harap bele ajkamba, én pedig kábán pihegve, ölelem át nyakát, mert attól félek remegõ térdeim minden percben feladhatják a szolgálatot…

Nyakamhoz hajol, mély szippantással szimatol meg, hogy halk morranással haraphasson gyengéden érzékeny bõrömbe… szám elé kapom kezem, ahogy halk nyögés hagyja el számat, s reflexszerûen kipirulva mélyülök el mélykék íriszeiben… mi…mi ez…? Miért érzem ezt?

Mara-san miért harapott meg? Miért simogat?

Ám mielõtt még tovább folytatódhatna, ez számomra ismeretlen játék, hangos dörömbölés indiszkrét hangja hasítja meg a szoba csöndjét, s én egy parancsszóra kijózanodva pislogok a bejárat felé…hmm… mi lehet az? ÚRISTEN! LEHET HOGYA FARKAS!!!!

Mi van ha látta Mara-sant és azt hiszi, hogy õ a nagymama, és megakarja enni, hogy utána engem is bekaphasson, ami nem jó, mert akkor a hasában leszek, és nem tudom ki a vadász! NYEM AKAJOM, HOGY MEGEGYEN!!!

- Ó hogy az a…- morogja a fekete hajú, s fáradt sóhajjal enged el engem, én pedig pólóm kutatásába kezdve merülök el az egyik dísznövény mögötti, kisebbfajta zöldség dzsungelben… hûûûhaaa… ezt tényleg olyan mint az õserdõ! Sõt! Még akvárium is van! Micsoda halak! Itt tényleg én lehetnék Tarzan! Hmm… akkor kell keresnem egy olyan érdekes vágyékkötõt, meg egy lián, s mellkasomat verve ugrándozhatok! Shiro-chant meg beöltöztem majomnak, és Mara-san lesz Jane! Vagyis… Jhon!

DE JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!

- Shun-chan!- hallom meg a szólítást, s én négykézláb kikecmeregve mászom ki a virág mögül pólómmal kezembe, melyet nagy küszködések árán de végül magamra erõszakolok… hmm… jaaaaaj!! Fordítva húztam fel! Nyyyyeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!! Nem szeretem a pólókat…. Vagy is igen, csak most nem, mert nem tudom melyik az eleje, mert túl kis a cetli, a feliratot meg nem látom, mert túl világos!

- Igen…?- kérdezem kíváncsian miközben a pólóval közelharcot vívva ugrándozok egy helyben, nyelvemet kidugva pördülök meg tengelyem körül, s, majdnem elnyalva…. Oooooolyaaaan nehéz ez a póló! Bonyolult! Aaaaaaaaaa!!!! Nem szeret a póló! Nem szeret a póló!!!!!!! NYEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!

- El kell mennem vissza a stadionhoz, hogy interjút adjak. Velem jössz?- kérdezi, s halvány mosollyal segít az ádáz ruhadarabbal való küzdelemben, s én hálás mosollyal pillantok fel rá, jutalmul egy puszit nyomva orra hegyére…. MARA-SAAAAN!! ANNYIRA SZERETLEK! OLYAN SEGÍTÕKÉSZ VAGY!!!

- Igenigenigenigen!!!- rikkantom lelkesen… MARA-SANNAL INTERJÚT CSINÁLNAK!!!! DE JÓ!!

Hmm… de én álmos vagyok… nagyoon… nem akarok haza menni… olya messze van!!! Túl messze! Elaludnék út közben, és akkor karamboloznánk, ami nem jó, mert akkor megoperálnak, és sok csõt dugnak belém! NYEM AKAJOM!!!!

- Mara-saaaaaaaaaaaaaaaaaaan… aludhatok ma nálad?- kérdezem, kis cica szemekkel fel pislogva rá, szokásos könyörgõ arckifejezésemmel arcába búja, ajkaimba harapva… lééégysziiiiiiiiiiiiiiiiii!!

Halkan nevetve tõúr bele hajamba, s homlokát az enyémhez simítva, piszézi meg orromat….

- Persze, Shun-chan!- egyezik bele, s én vidáman nyakát átölelve bújok hozzá, kacarászva….

- Köszönööööm!!!- rikkantom… MARA-SAN OLYAN JÓ VELEM!!!!! Bár furcsán villognak a szemei, de akkor is az!

*

Dudorászva támaszkodom a falnak, s lábaimmal hintázva várom, hogy Mara-san végezzen.. azt mondta, hogy maradjak itt, mert ha kimegyek vele, akkor az újságírók felfalnak… nem tudtam, hogy ilyen vérmesek! Kannibálok! Meg ennének engem? Akkor az újság is veszélyes, mert újságírók írják! Már értem! Ezét fél Shiro-chan annyira az újságoktól! Mindig elszalad, mikor az asztalra rakom, vagy fáj rá, és apró darabokra cincálja szét! CSÚNYAA ÚJSÁG!!!!! NEM SZERETEM!!!

- No lám.. Mit keres itt, egy ilyen aranyos fiúcska, mint te?- hallok meg egy ismeretlen, mély hangot…. Hmm…. Ki lehet az? Nem ismerem!

Kíváncsian pilláz fel a magas illetõre, ki vörös hajába túrva kacsint rám, egyik kezével fejem mellé támaszkodva… hmm…. Hmmmm…HMMMM…. Nem tudom ki, az de biztosan kedves, mert olyan barátságosan mosolyog rám, meg olyan kedvesen méreget!

- Szia! Atamagaokashii Shun vagyok! De szólíts csak Shun-channak, mert mindenki így szólít, szóval hívhatsz te is így! És te? Ki vagy?- kérdezem elõrébb hajolva, nagy szemeket meresztve, õ pedig széles vigyorral támasztja egyik ujját állam alá, hogy közelebb hajolva simítsa ajkait az enyémekre… juuuujj!!! Õ is köszönni akar! De Mara-san azt mondta, hogy senkinek se köszönjek így, rajta kívül! Akkor nem szabad!

- Muroi Aido…- duruzsolja, még közebb húzódva hozzám, testével szinte a falba szorítva… hmmm… meg van! Õ lett a második a versenyen! Õ IS MOTOROZIK! JUJJ DE JÓ!!!

Egy csomó motoros ismerõsöm lesz!

Ám hirtelen hallatszik dühöst léptek zaja, és a hozzá társuló morgás is…

Oldalra pillantok, s egy nem túl boldog Mara-sant pillantok meg…. Miért ilyen dühös? Aido-san csak barátkozni akar! De igaza van…. MARA-SANT JOBBAN SZERETEM!!!

2008.12.07 21:15

Mara:

- Mond csak Mara-san… - gondolkodik el, a plafon felé fordítva tekintetét. Pár pillanatig némán töri a fejét. – Mit szeretnél tõlem?

Meglepõdöm kérdésén, és fáradt sóhajjal túrok hajamba. Shüni, Shüni… tényleg ennyire nem érted? Egy tapasztaltabb uke már rég a karjaim közé hullott volna…

- Az a helyzet Shun-chan, hogy azt akarom, hogy az ukém légy – pillantok le rá, teljes komolysággal arcomon. Remélem ezt végre megérti. Meglepetten pislog fel rám, és feszülten várom reakcióját…

- Rendben! Leszek az ukéd, bármi legyen is az! – mosolyodik el. Most megint rajtam a meglepettség és a döbbenet sora. Azt se tudja mi az az uke?? Oh my God…

Hasához kapva araszol ki alólam, és még mindig döbbenten, elgondolkodva pillantok utána, ahogy a konyhába siet. Ennél egyértelmûbben csak úgy tudnám közölni ezzel a lököttel mit akarok, ha vadállatias morgással az ágyra dobnám, letépném róla az összes ruhát és…

- Mara-saaaaaaaaan… ehetek valamit? – kérdezi aranyosan. Sóhajtva biccentek neki, megmasszírozva halántékomat. Vidáman örvend fel, majd derékig eltûnik a hûtõben.

Komolyan elgondolkodom rajta, hogy miért is jó nekem Shun-chant puhítgatni… Még egy ilyen kérdést! Elképesztõ a srác, és édesen ártatlan… talán kissé túl ártatlan… na meg hibbant… de azt jó értelemben! Már ha lehet azt…

Fáradt sóhajjal kelek fel és odasétálok hozzá, majd a hûtõ ajtajának támaszkodva nézek le rá, ahogy épp egy rizsgombócot majszol.

- Tényleg nem tudod mi az az uke, Shun-chan? – komolyan pillanatok égkék szemecskéibe, amik naivan pillantanak vissza rám és válaszkén csak egy fejrázást kapok. Hajjaj… - Akkor majd elma…- kezdenék bele a felvilágosító órába, de a mondat közepén jobb ötletem támad. Amilyen kis ártatlan nem biztos hogy jó ötlet lenne szembesíteni ilyen komolysággal. Minden esetre, Shun-chan… megkaptad a VIP jegyet az ágyamba… elsõ osztályú oktatásban foglak részesíteni, azt garantálom…

Gondolataim akaratomon kívül is gonosz vigyort csalnak az arcomra.

- Mji azj? – kérdezi, édes szemecskéivel felpillázva rám, kiszakítva egyre nagyobb számú oktatási módszereim ötletelésébõl.

- Semmi, nem fontos – búgom neki mély hangomon. Nocsak, megint leette magát… Hm, szívesen letakarítom szép kis pofijáról…

Megfogja állát húzom magamhoz kissé közelebb, egyre fellángoló éhséggel csókolgatom le arcáról a rizsszemeket. Szeretem az ajkaimmal érinteni… jó lenne máshol is… de most be kell érnem ennyivel. – Kismalac… - jegyzem meg halkan, mosolyogva.

- Tudom! – mondja lelkesen. Kicsit elfordítja fejét, majd merõn gondolkodni kezd valamin. Na mi az, csak nem programod van? Mintha eszébe jutna mit is akart, felkapja a fejét.

- Mennem kell Mara-san! – hadarja gyorsan, elhúzódva tõlem. Keh, pont most? Szabadkozva csukja be a hûtõ ajtaját, majd gyorsan összekapkodja cuccait. Elindul a kijárat felé, majd hirtelen megtorpan és visszafordul.

Hozzám siet és legnagyobb döbbenetemre vállamba csimpaszkodva nyújtózik fel hozzám, hogy finom kis puszit nyomjon ajkaimra. Meglepetten pislogok utána, ahogy mosolyogva az ajtó felé iszkol. Akkor most mégis megértette? Vagy mégsem…?

- Shun-chan! – szólok utána gyorsan, összekaparva magam. Kíváncsian pillant vissza, de sietõsen toporogva. – Ilyen puszikat másoknak ne osztogass! – mondom, barátságos mosolyt kenve az arcomra.

- Miért? – kérdez vissza.

- Most sietsz. Majd legközelebb elmondom… - kacsintok rá bizalmasan. 

- Rendben Mara-san! Szia!!! – vigyorodik el és kisietve becsukja maga mögött az ajtót.

- Huh… - sóhajtok fel, és lehuppanok a kanapéra. Még egy ilyen srácot…

***

Péntek van és még mielõtt elmegyek az idõmérõre, még beszélni szeretnék Shun-channal. Nem mobilon, jobban szeretem személyesen intézni a dolgokat. Fõleg, mivel addig is legeltethetem rajta éhes szemeimet… Azért rácsörögtem, hogy átugrom hozzá, ha otthon van, és lelkesen egyezett bele.

Leparkolok a ház elõtt a motorral, majd sisakomat hónom alá csapva csöngetek fel Shun-höz.

- Szia Mara-saaan!!! – vetõdik ki az ajtón, egyenesen a nyakamba ugorva. Kis híján hátraesek… megint. De szerencsére sikerül megtartanom az egyensúlyom, mégha nehézségek árán is. Átölelem karcsú derekát és mosolyogva pillantok le rá. Visszamosolyog, majd mintha egy pillanatra eltöprengene, aztán felragyogó arccal vigyorodik el és puszit nyom ajkaimra. Hmm…

Beljebb viszem õt derekánál fogva a lakásba és lehajolok hozzá, egy éhesebb csókkal viszonozva köszöntését.

- Szia Shun-chan – köszönök vissza vigyorogva, miután elhúzódom tõle.

- Nyau… - hallom lábam felõl és lepillantva Shiro-chant látom meg. A macska visszanéz rám, majd hízelegve a lábamhoz dörgölõdzik. Nem tudom miért, de az állatok általában szeretnek…

- Shun-chan, kérdezni szeretnék tõled valamit – pillantok vissza az én kis szõkémre, aki kíváncsian billenti kicsit oldalra fejét. – Nincs kedved eljönni a hétvégi motorversenyre? – kérdezem végül.

- Motorversenyre? – pislog érdeklõdõen.

- Igen – húzom félmosolyra a szám sarkát. – Megnézheted mivel foglalkozok.

- Tényleg?? – virul fel arca. – És lesz ott sok motor, meg versenyzõ, meg alkatrész meg soksoksok nézõ meg minden? – hadarja ruhámba kapaszkodva, izgatottságát kis ugrásokkal fejezve ki.

- Ühüm – bólintok.

- Jujj! De jó lesz! – kezd el örvendezni. Mosolyogva figyelem vidámságát, majd elköszönök tõle, késésemre hivatkozva.

- Akkor vasárnap érted jövök – hajolok le hozzá, megcsókolva édes ajkait. Teljesen természetesen fogadja, aminek örülök… csak egyszer el kéne magyaráznom neki, mit is jelent ez a köszönési forma… na majd egyszer.

***

Az idõmérõ jól sikerült, a versenyen az elsõ helyrõl indulhatok. Szuper. Már csak fel kell szednem Shun-chant, bemutatni a gárdának és csak meg kell nyernem a versenyt. Tiszta sor.

- Gyere Shüni, sietnünk kell – mosolygok a fiúra, a szokásos üdvözlés után.

- Rendbeeen! – mondja és gyorsan összekapja magát.

Kimegyünk a házból és felpattanva a motorra már indulunk is a stadion felé.

Nincs túl, messze, hamar odaérünk. Fõleg az én vezetési stílusomat tekintve. Nem tehetek róla, a véremben van a száguldás. Megérkezve egy külön bejárathoz gurulok a motorral, s ahogy leveszem a bukósisakomat, a biztonságiak be is engednek.

Odabent leparkolok és leszállok a motorról. Már egész nyüzsgés van itt a színfalak mögött, mint mindig. Lesegítem Shunt, aki ámulattal néz körbe.

- Csak marad mellettem, ne kószálj el – súgom fülébe mosolyogva. Hevesen bólogat, kíváncsi tekintettel vizsgálva meg mindent. Elindulok a csapatom boxja felé, és kis szõke kísérõm mindenfelé pillantgatva, de követ.

- Mara, már megint késtél! – toppan elém azonnal a csapatfõnök. – Menj, öltözz át!

- Én is örülök – mosolyodom el gúnyosan.- Rendben, mindjárt megyek – teszem hozzá nyugodtan, majd visszafordulok Shunhöz.

- Gyere egy kicsit – húzom magam után a boxba. Már mindenki itt van, köszönésképp biccentek nekik.

- Csapat Shun-chan, Shun-chan csapat – mutatom be egymásnak õket gyorsan. – Shun, maradj itt egy kicsit, mindjárt visszajövök.

Megborzolom szõke üstökét, majd elsietek átöltözni.

Versenyruhámban feszítve térek vissza. Fekete és bordó, leszámítva a szponzorok kis emblémáit. Visszaérve Shünit látom és a körülötte álló csapattársaimat, akik nagyban magyaráznak a vigyorgó fiúnak. Tudom, hogy nem kell tõlük féltenem, szimplán megragadta õket is ez az ártatlan, pezsgõ srác. Keh, akár az ellentétem is lehetne. Egyáltalán nem vagyok ártatlan, és többnyire nyugodt, semleges szemlélõje vagyok az eseményeknek.

- Látom nem hagynak unatkozni a fiúk… - mondom félmosollyal, átkarolva Shüni vállát. Csak ekkor pillant rám, és elkerekedett szemekkel néz végig rajtam.

- Mara-san… Te versenyzel? – kérdezi ámulattal.

- Persze – vigyorodom el. – Ezzel a vassal itt - paskolom meg az elõttünk álló motort. - Mégis, mit hittél? 

- Mara! – hallom meg a fõnök fenyegetõ hívását. Fáradtan forgatva szemeimet sóhajtok fel.

- Dolgom van Shun-chan, majd még verseny elõtt találkozunk – köszönök el, elindulva a fõnök hangjának iránya felé.

***

A verseny elõtti izgalom… Motorok halk zúgása… Hallom ahogy a szívem dobban, légzésem nyugodt ütemét…

Felvillan a zöld lámpa. Ráhúzok a gázra, alattam feldübörögnek a lóerõk. Száguldok.

A végeredmény a dobogó felsõ foka, gyõzelem. Izgalmas verseny volt. Egyszer felbuktam, elveszítve a vezetõ helyet, de sikeresen visszaküzdöttem magam. Nem is lett volna az esés nélkül olyan izgalmas.

A szokásos ceremónia után, elsõ dolgom felkeresni Shun-chant. Mielõtt elindult a futam, csak egyszer tudtam még vele összefutni, a nagy nyüzsgés miatt.

Most meg nyakig pezsgõsen kutatok utána. Heh, ez vicces lesz…

2008.11.27 21:15

Shun:

Kitartóan lobogtatom orra elõtt a csavarhúzó, mintha zászló lenne, de õ nem látszik boldognak.. hmm.. lehet, hogy nem sárgát akar? Van itt piros is, de az nem megy a szeméhez... van fekete is! Jéééé....! Annak biztosan örülne! Hmm... legalább már tudom mit veszek neki karácsonyra! Egy kis barkáskészletet! Feketét! Annak biztosan örül, és majd lesz kedves, és aranyos, és csinál majd nekem egy saját motort, és akkor majd karambolozhatok, és bekerülhetek a kórházba, ahol nagyon sok kedves ember van! Akkor még órákra sem kéne bejárnom! De jó! Mara-san és Endo is meglátogatna minden nap...! jujjj!! ÉPÍTS NEKEM MOTORT! ÖSSZEAKAROMTÖRNIMAGAMÖSSZEAKAROMTÖRNIMAGAM!!!

Vagy talán még sem kéne, mert a vér nem áll jól nekem... meg a lila sem... nem tudom, honnan tudok ilyen dolgokat, de ha már nõi megérzéseim vannak, akkor már meg sem lepõdöm...hmm... hatodik érzékem van! Plusz egy a ráadás! De jó! Mutáns vagyok! Vajon tudom, lebegtetni a kanapét? Ha igen, akkor könnyebb lenne pórszívózni ünnepek elõtt!

Ujjait hollófekete tincseibe fúrja, mély kék szemeivel kört ír le, majd hol a csavarhúzókat hol engem néz.. hmm... lehet, hogy láncfûrész szeretne, és azért ilyen csalódott mert itt nincs ilyen? Vehetek neki azt is karácsonyra, de én nem bírom el, Shiro-chan pedig nem tud két lábon járni....nem baj! Majd egy daruval berakom a fa alá!

Ám mielõtt még felajánlhatnám neki, hogy lakásának tetõét leszerelve adom neki oda meglepetésem, kezeit derekamra kulcsolja, s könnyed mozdulattal kap fel, akár egy krumplis zsákot... Mara-san nagyon erõs! 50 kiló vagy, azt nem könnyû emelgetni! Lehet hogy még elefántokat is tud emelni? Zsonglõrködni is tud velük? DE JÓÓÓÓÓÓÓ!!!! MARA-SAAAAAAAAAAAN!!! DE JÓÓÓÓÓ VAGY!

-Mit csinálsz Mara-saaan? –érdeklõdöm nagy szemekkel pislogva, majd ajkaimat széles mosolyra húzva vidul fel arcom... Mara-san visszafejlõdik! De jó! Játszani fog velem! Lehet, hogyha megkérem, akkor ugrókötelezik velem, mert azt nagyon szeretek, csak kicsi koromban megbotlottam benne és eltörtem a lábamat meg az egyik bokámat, mert a rózsabokrunkba estem bele, ahol egy karó volt! De nem baj! Szeretek ugrókötelezni!– Játszunk? Szeretek játszani!!

A fekete hajú úgy rohan, akár a szélvész, szinte elképzelem, ahogy porzik utána az út, ahogy a kis alkatrészek köhécselve káromkodják, hogy beperelik levegõszennyezésért! Hmm.. talán túl élénk a fantáziám... nem baj! Legalább ha egyszer lesz egy kis gyerekem, akkor majd sooooookat tudok neki mesélni! Bár lehet, hogy a beszélõ fákkal nem jár jól, mert mikor kicsi voltam láttam a tv-ben hogy a kislány a fával beszélget, s mikor én is kimentem az nem válaszolt nekem.. biztosan néma fa volt! Ha legközelebb kimegyek a parkba, majd megpróbálok egy másikat!

- Majd késõbb visszajövök –köszön el Mara-san és én széles mosollyal kezdek kapálózva integetni a fura tarajos srácnak, aki fejé rázva sóhajt fel... hmm... még nem ismerem, de vele is biztosan jóban leszek! Szimpatikusnak tûnik, csak ne mágnest kérjen karácsonyra.. nem biztosa, hogy olyan szép lenne a piercingek nélkül.. lehet, hogy kifolyna belõle a víz! Az nem jó....

- Szia! – rikkantom, s integetve búcsúzom el a szöges arcú mukitól... mihelyt kiérünk az utcára, Mara-san fénysebességre kapcsol, én pedig viháncolva, kacarászva kapálózok, játékosan imitálva, hogyan is rabolnak el.. egy ü4egnni rosszallóan rázza meg botját, mire én csak egy kacsintással nyugtatom le, s ennek köszönhetõen mosolyogva ingatja mag fejét, hoyg aztán a mellette lévõ teddy macinak öltözött fiúcskával sétáljon tovább... aaaaaaauuu.... Mara-san válla a pocimba vág.. tényleeeeeeg..... még mindig éhes vagyok! A nagy játékban észre sem vettem, hogy mennyire korog, most viszont, tisztán és intenzíven érzem, hogy marja az éhség a pocakomat...hmm. Ha szépen meg kérem Mara-sant, vajon el vissza a cukrászdába, és vehetek valamit, amit a vállán megehetek? Végül is... túsz vagyok! Csak nem halhatok éhen! ÉÉJJESS VAGYOOKKK!!! ENNI AKAJOK! ENNKI AKAJOOOOOOOOOOK!!! Vagy legalább leülni, mert nagyon kényelmetlen Mara-san válla... Biztosan ott rejtegeti a géppisztolyát! Tudtam, hogy terrorista! Tudtam! Úristen! Most vissza fõhadiszállásra,a hogy egy csomó csillagszórót tekerjenek rám, és elküldjenek az egyik reptérre, amit így lángokba boríthatok! Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!! Nem akarom! Csúnya Mara-san! De azért szeretlek!

Betér naaaaaaaaaaagy épületbe, s a lépcsõn felrobogva egy általam még nem ismert ajtóhoz, mellyel egy kicsit bajlódik, de kinyitja,s bevisz egy nagyon furcsa helyre... egy nagy terembe érkezünk, ahol csak egyetlen furcsa dobozra hasonlító szobácska van külön, a többi helyiség egy helyen tömörül össze... vagyis nagy a hely.. csak... furcsa... de tetszik! Nagyon szép! Fõleg ez a sok motor! Juuuuj! Lehet, hogy Mara-san most motorozni fog tanítani! De jóóó!!! De mi lesz ha belehajtok a Wc-be, NEM AKAORM, HOGY A WC KACSA ELKAPJON!!! NEM SZERETEM!!!

A fekete hajú sietve spurizik fel az egyik emelvényre, s egy pihe-puha kanapéra ledobva könnyít has tájéki fájdalmamon... ooh... de jó... már azt hittem, hogy visszajön a reggelim... annak meg nem örülnék, mert akkor nem lenne energiám, és akkor nem tudnék pörögni, mint a búgócsiga, már pedig én szeretek pörögni, a búgócsigát meg imádom!

- Mara-san, te itt laksz? – érdeklõdöm, mikor már levegõhöz is jutok, s kék szemeimet röntgen sugárként hordozom végig a hatalmas lakás minden egyes négyzetcentiméterén.. hmm.... nagyobb end van, mint nálam! Ez nagy szó! Meg van! Mara-san kitakaríthat nálam is, és cserébe kap tõlem egy barkácskészletet! Benne megbízom! Õ még a mosógépet is tudja kezelni, és egy igazi hõs! Biztosan a porszívóval is elfog bánni... én nem tudok mert, mikor megnyomom a gombot kiszáll belõle a por, és beterít engem, én pedig allergiás vagyok a porra... de akkor miért nem takarítok... hmm... lusta vagyok.. ne igaz! Csak energiatakarékos!

- Ühüm – bólint mosolyogva Mara-san, s akár egy nagymacska mélykék szemivel tekintetemet rabul ejtve ereszkedik a kanapéra, s kúszik közelebb hozzám... ó jajj... vajon Mara-san horoszkópja az oroszlán? Mert ha igen, akkor most meg fog enni reggelire.... juuujj!!! Ha oroszlán, akkor Shiro-chan nagyon szereti! De azért remélem, Shiro-chan nem akarja majd rávetni magát szeretet kinyilvánításaképp, mert amikor velem elõször tette meg eltörte a mutatóujjaimat... talán nem kellett volna felé mutogatnom...

- Mit csinálsz Mara-san? –folytatom a kérdezõdik, s kistányér méretû szemekkel értetlenül pislogok felé, akár a ma született kis macskák... lehet, hogy tényleg terrorista és most fogja elõkapni a csillagszórókat? Nem akarom! Nem szeretnék csillagszóró lenin, nem akarok robbantgatni! De biztosan nem tenne ilyet, még ha arcán olyan vészjósló mosoly is ül, amit nem tudok hova tenni.. Mara-san kedves, és segítõkész! Biztosan nem akarna aktív járkáló karácsonyfát csinálni belõlem! De majd ha eljön az ideje, akkor én manónak öltözök, õ meg télapónak és akkor majd repülünk a motorjával az égen és dobáljuk a csavarhúzókat a gyerekeknek! De jóóóó lesz!

Bár ha jobban belegondolok kell majd rénszarvas is... az majd lesz Shiro-chan! Majd a szomszéd bácsi antennáját felkötözöm a fejére!

- Csak játszunk… - duruzsolja, s én kíváncsian pillantok furcsa fénnyel villanó mélyék íriszeibe, melyeket lassan hordoz végig rajtam, hogy aztán szemhéjaival eltakarva õket, vegyen nagy levegõt.. hmm mi lehet az? Lehet hogy „Amerikából jöttem!”et fogunk játszani? Vagy Activitit? Azt nagyon szeretem! Sõt a monopolit is imádom! Mindig én nyerek, és Endo a haját tépi, mert rekordját megdöntve kerül be 46-szorra is a börtönbe a talicskával, gyorshajtás miatt.... bár é nem tudom, hogy lehet talicskával gyorsan hajtani, de ha már vasalóval kerülök be én is sikkasztás mait, akkor nincs semmi gond!

- Shun… Tetszett, amit a boltban mutattam? –kérdezi, hangja furcsán elmélyül, mintha egy oroszlán morogna elõttem... huh... lassan dzsungel lesz itt.... rendben! Akkor én leszek a repülõ mókus! És majd szárnyalok! Vagyis fáról fára ugrálok, mint Tarzan!!! OOOLIIOOOLIIIOOOOO!!!

- Mi volt az? – kíváncsiskodok... hmm... a boltban? De ott csak.. vagyis...csak... a csavarhúzót akarta4 a többit... biztosan... nagyon biztosan csak képzeltem... nem lehet, hogy történt valami, amirõl azt sem tudom mi az.... vagyis biztosan tudom,... vagy nem.. ajjjjjj Mara-san! Összezavarsz! Már azt sem tudom milyen nap lesz holnap! Tényleg.. holnap milyen nap lesz...? Szerda? Nem.... az két napja volt... vagy három? De akkor ma nem lenne iskola... meg van! Holnap péntek lesz! Igen!

Mosolyogva ereszt el egy fáradt sóhajt, én pedig kíváncsian várom a fejleményeket... nem tudom mi volt az ott a boltban, de olyan furcsát még nem tapasztaltam... vagy legalábbis nem emlékszem rá... lehet, hogy romlott volt a reggeli tej...

- Mutassam meg még egyszer? – susogja, leheletének forrósága végig simogatja ajkaimat, apró kis villámocskákat keltve, melyek egy másodperc alatt rohannak végig rajtam, reszketésre késztetve egész testemet... mintha édes méreg kígyózna belém, elkábulok, egy pillanatra elhomályosul elõttem a virág, így csupán egy halvány bólintásra futja... alig látható, õ mégis érti... forró, nedves valami cirógatja kiszáradt ajkaim, forró enyhülést hozva, hogy aztán számba csusszanva kezdjen lassú tánca... újra életre kelnek a kis pillangók, s ujjongva repdesnek hasamban, bódító borzongást hozva, melytõl reszketve próbálok nem kábulatba esni... erõs kéz indul el hátamon, ruhámon keresztül is érzem finom melegét, ahogy végig utazik gerincem mentén, hogy egy kis tétovázás után fenekemhez is elérjen, a reszketés erõsebb fokozatát kiválva belõlem...

Ahogy elszakad tõlem a kellemes, puha forróság, levegõ után kapkodva, pihegve próbálom kitisztítani tekintetemet, elkergetni az ott lebzselõ felhõcskéket, azonban egy hamar nem megy... próbálom rendezni lélegzetvételeimet, melyeket nagy nehezen, de végül is sikerül lecsitítanom, õrültek módjára verdesõ szívemmel együtt....

Érzem, hogy paradicsomhoz hasonlatos pír szökik pofimra, ahogy Mara-san elégedett mosollyal meghintett arcára pillantok, ahonnan mélykék íriszei csillogva mélyednek az én lassanként egyre zavartabb szemeimbe...

Nem vagyok olyan tapasztalt, de ha...ha.. nem képzelõdöm újra, akkor Mara-san... Mara-san megcsókolt? De hát... az... az nem...nem helytelen? Sosem láttam még ilyet, bér kaa-san minidig is azt mondta hogy ne foglalkozzam azzal, hogy másoknak mi tetszik, csak a szívemre hallgassak.. és én úgy érzem, semmi rosszat nem követtem el.. vagyis követett el... biztosan, ez egy újformája barátságának kinyilvánítására! Igen! Biztosan! Bár én mg nem hallottam róla, de sok olyan dolog van, amirõl még nem tudok... de jó szokás! Zavarba hozó, és talán nem utcára való, de határozottan kellemes!

Hmm.. ezentúl majd ha a nyakába vetõdöm, akkor majd meg is puszilom, és akkor majd tényleg jó barátok leszünk!

- Mondd csak Mara-san...- kezdem, s szemimet a plafon felé függesztve, ujjamat ajkamhoz illesztve kezdek gondolkozni a megfelelõ kérdésen... hmm... hogy kérdezzem meg tõle, miféle szokás ez? Tetszeni, tetszik, csak meg csinálhatom, akkor a többi barátommal is, vagy csak a legjobbakkal? Mert akkor Endot is meg kel puszilgatnom sürgõsen, mielõtt elhanyagolva érzi magát!- mit szeretnél tõlem?

Behunyja szemeit, s nagy sóhajjal túr bele ében tincseibe, orra alatt morgolódva... de jó lenne, ha tudnék gondolatot olvasni! Akkor mg a tanár fejébe is beleláthatnék, a nem tudok valamit a vizsgákon! De jó lenne! Én lennék a következõ csillagjós, és a Tv-ben ülnék és a többi rászoruló embernek jósolnám meg, hogy mit kell tennie! És perce kapnék pénzt, és abból fincsi süti tápot vennék Shiro-channak! Biztosan van olyan.... remélem... mert Shiro-chan imádja...!

- Az a helyzet Shun-chan, hogy azt akarom, hogy az ukém légy.- válaszolja mély hangján, komolyan, mintha valami tényleg fontos dologról beszélni.. tényleg nagyon fontos lehet neki, ha ilyen határozott a tekintete.. finom arcán vonásai keményebbé válnak, s percekre néma csönd áll be kettõnk között.., mialatt én csak nagy szemekkel pislogok rá, mint bori a moziba...hmm... az ukéja?

- Rendben! Leszek az ukéd, bármi legyen is az!- mosolyodom el jókedvûen. Tényleg nem tudom mi lehet az az uke, de biztosan a legjobb barátokat hívják így! Mara-san azt szeretné, hogy a legjobb barátja legyek? Ez... ez... olyan kedves! MARAAAAAAA-SAAAAAAAAAAAN!!! ANNYIRA SZERETLEK, HOGY AZ MÁR HALÁLOS!!!

Szemei kistányér méretûre tágulnak, arcán látható megdöbbenés tükrözõdik, egy darabig csak tátog, mint az aranyhalak, s én élénk fantáziáimmal rögtön egy akváriumot képzelek mögé, ahol a sok színes halacska úszkál körülötte, buborékokat nyelve... veszek párat! Bár nem lehet... Shiro-chan megenné õket! Mondjuk ha magara teszem nem veszi majd a fáradtságot ara, hogy fölmásszon értük...

Halkan kordul meg gyomrom, s felnyögve kapok pocakomhoz, s aggódó tekintettel simogatom meg, panaszosan síró kis testrészemet... ohh... még mindig éhes vagyok...

Szemeim rögtön felfedezõ útra indulnak, s miután megtalálom a konyhát, széles vigyorral mászok ki Mara-san alól, s akár a kommandósok, úgy lopakodok oda, útközben minden egyes kezem közé akadó tárgyat alaposan megvizsgálva, s nevetgélve alkotva furcsábbnál-furcsább elméleteket róluk. Ahogy megékezem a konyhának nevezhetõ kis elkerített részhez, a hûtõhöz lépve fordulok vissza Mara-sanhoz ki tarkóját vakargatva tekint utánam...

- Mara-saaaaaaaaaaaan... ehetek valamit?- nézek rá kiscica szemekkel, szokásos kérlelõ tekintetemmel, õ pedig halántékát masszírozva bólint... – Éljen! Tudod, már nagyon éhes vagyok, és ha nem eszek, nyûgös leszek, azt pedig senki sem szereti, mert olyankor nagyon vékony hangom van, és egyszer majdnem szét repedt egy pohár tõle, a te hallásodat pedig nem akarom kitenni ennek a veszélynek, sóval inkább falatozok valamit!

Széles mosollyal kutatok valami édes után, s miután találok egy-két rizsgombócot boldog mosollyal zsákmányolom el, s kacarászva harapok bele, de úgy hogy a legtöbb rizsszem inkább arcomra ragad... úgy eszek min a malackák.. le kéne végre szoknom róla... mi lesz ha egyszer lesznek gyerekeim? Nem ehetnek õk is így... meg persze én se, mert akkor malacnak fognak nézni, már pedig én inkább hasonlítok egy macskára!

Léptek halk hangját hallom, melyek egyre erõsödve állapodnak meg lettem, egy kéz társaságában, mely a hûtõajtajára támaszkodva pihen meg...

- Tényleg nem tudod mi az az uke, Shun-chan?- kérdezi halkan mély hangján, s én ártatlan, nagyra nõtt szemekkel pillantok rá, szám telisége miatta inkább csak megrázva fejemet, így jelezve, hogy ne, még nem hallottam róla, de mivel jó barátok vagyunk ezért biztos valamit ilyesmit jelenthet... Mara-san és én tényleg jól összeillünk!- akkor majd elma...- kezdene bele, azonban hirtelen szakítja meg mondandóját, s én érdeklõdve kutatom az arcán megjelenõ egyre szélesebb, a kis ördögökével vetekedõ vigyort... megint nagyon lettem magam?

- Mji azj?- kérdezem teli szájjal, miközben egy újabb harapással enyhítem éhes pocim fájdalmát... biztosan nagyon szomorú volt szegényke, amiért olyan csúnya módon éheztetem ki...

- Semmi, nem fontos.- duruzsolja, s ujjait állam alá fonva emeli fel fejemet, hogy közelebb húzhasson magához annál fogva, még ha a hûtõajtó az utunkba áll. Furcsa mosollyal simítja ajkait arcomra, s én egyik szememet behunyva, kíváncsian hagyom, hogy lepuszilja bõrömrõl az ott éktelenkedõ rizsszemeket.- Kismalac...

- Tudom!- mosolyodok el én is, s ahogy a falon lévõ órára pillantok hirtelen olyan érzésem támad, mintha valamit csinálnom kéne... hmm.. valami zenével kapcsolatos... próba! Úristen! Elfogok kéni, és akkor Endo megint mérges lesz rám, és nem fizet be többet banános csoki tortára!- mennem kell, Mara-san, mert elfogok késin, és akkor nagyon mérgesek lesznek rám, és én azt nem akarom, mert próbálnom kell, és úgy nem tudok, ha haragszik rám a banda, szóval én most sietek! Szia!

Becsukom a hûtõajtót, s cuccaimat összevadászva készülõdöm indulásra, de mielõtt még távoznék, a döbbenten álló Mara-san elé sietek, s vállaiba csimpaszkodva állok lábujjhegyre, s puha ajkaira hintek egy leheletnyi kis puszit, búcsú-barátság-puszi címen, majd széles vigyorral iszkolok el, mielõtt még komoly késésbe nem kerülnék...SIETENEM KELL!!! JAAAAAAAAAAAAJ!!!

2008.11.25 19:06

Mara:

Kimászva a szétkapott motor alól, olajos kezemmel törlöm meg homlokomat. Összehúzott szemekkel nézem meg a végeredményt, és az egyik alkatrészen egy vékony repedést fedezek fel. Ezt is cserélhetem ki… Nem tett túl jót a gépnek, hogy zakóztam vele egyet. Nekem semmi bajom, tudok esni. Azonban a motoromat legnagyobb bánatomra egy villanyoszlop állította meg, ahogy végigcsúszott a földön.

Felülve kutatok egy dobozban, amiben a mindenféle alkatrészeket tárolom, de egy ép darabot sem találok abból ami nekem kell. Akkor el kell mennem vásárolni…

Megmosom kezem és koszos arcom, majd átvéve szerelõpólómat egy kényelmesebb, és mindamellett jóval tisztább ingre indulok el a közeli motoros boltba. Nincs messze, hamar megjárom.

Zsebre vágott kezekkel sétálok végig az utcán. Nincs sietni valóm, kényelmes tempóban haladok.

Megtorpanok, mikor egy ismerõs alakot pillantok meg az egyik utcasarkon befordulni. Shun-chan? Hmm, úgy tûnik akarva, akaratlanul, mindig összefutunk. Elmosolyodva gyorsítom fel lépteim, és hamar utolérem az álmosan ballagó fiút.

- Szia Shun-chan! – köszönök rá, mire azonnal megáll, és keresõen pillant körül. Mosolyogva lépek közelebb hozzá. – A hátad mögött – segítem ki a kutatásban.

Megfordul és meglepett arckifejezéssel konstatálja, milyen közel álltam meg hozzá. Végigmérem, majd újra arcán állapodik meg tekintetem, ahol széles mosoly terül el.

- Szia Mara-saaaaaaaaaan! – kurjantja boldogan, és szokásához híven a nyakamba ugrik. Már számítok rá, mégis kicsit hátratántorodom lelkesedésétõl. Átölelve karcsú derekát húzom magamhoz. Jaj, hogy én mennyire imádom, mikor ilyen közel van… hm… Kis lökött…

- Egyszer még biztosan belehalok ebbe az ölelésbe… - állapítom meg lágyan mosolyogva. Egy motorral se tudnék akkorát bukni, mint mikor Shüni orvul rám veti magát. Na majd visszakapja. Csak majd egy diszkrétebb helyszínen…

- Nem ártott még senkinek a halálos szeretetem! – vigyorogja jókedvûen, majd kipördül a karjaimból. Játékos kiskutya módjára hajol le, hátát ívbe feszítve, popsiját pucsítva. Hrr… Aranyos kis tekintete csak még rátesz egy lapáttal.

- Mit csináltál? Honnan jöttél? Mit fogsz csinálni? Ráérsz? Mert ha igen akkor elmehetnénk valahova, és csinálhatnák valami izgit! Mit szólsz? Van programod? Ha igen, akkor hadd menjek veled én is!!! Légysziiiiiiiiiiiiiiiii!!!! – hadarja a maga kis módján. Kerek, kérlelõ szemekkel csimpaszkodik felsõmbe, egész az arcomba hajolva próbál meghatni tekintetével. Ki tud ennek ellenállni?!

- Az a helyzet, hogy ebbe a boltba igyekeztem, de… - végülis? Miért ne jöhetne velem? Megborzolom szõke üstökét, mire elvigyorodik. –… ha gondolod, velem jöhetsz. – fejezem be végül, kedves mosollyal pillantva le rá. Elképesztõ. Életemben nem mosolyogtam annyit, mint abban az idõben, amit eddig Shünivel töltöttem…

- Gondolomgondolomgondolomgondolom!!!!- kiáltja vidáman, és vállaimba kapaszkodva ráz meg kissé.

- Akkor gyere – fejemmel a motoros bolt felé bökök, majd megfogva puha kis kezét húzom magam után.

Belépve azonnal egy régi ismerõsöm toppan elénk.

- Szia Moshi – engedem el Shun-chant és intek a régi havernak.

- Csõ – bólint. – Már megint összetörted a motorod? – kérdez rá. Már ismer.

- Elõfordul – vonom meg a vállam.

- Keh, veled nem elõfordul, hanem már berögzõdött szokás. Megállna a világ, ha egyszer egy hétig nem zakóznál egy nagyot – mondja gúnyos félmosollyal. Viszonzom az arckifejezést.

- Csak pár alkatrészért jöttem… - kezdem, majd felsorolom, hogy miket is akarok elvinni. Bólint és elindul összeszedni a dolgokat.

Megfordulok és Shunnek se híre, se hamva. Hova kóborolt ez a kis dinka?

A kutatására indulok, és hamar meg is találom egy csavarhúzókkal teli szekrény elõtt.

- Megvagy! Már azt hittem elvesztél! – állok meg mögötte, zsebre vágott kezekkel.

- Nem vesztem el, csak felfedezek! – mondja sajátos gyermeteg bájával, majd ismét hosszú szóáradatot zúdít a fejemre. Shüni, túl sokat csacsogsz. A végén megfulladsz, ha ilyen sokáig nem veszel egyhuzamban levegõt. Kívánatos kis ajkaira téve mutatóujjamat hallgattatom el, megóvva ennek a lehetõségnek a veszélyeitõl is.

Hm, vajon még mindig nem látja a helyzetet ez az ártatlan kis szempár? Lassan közelebb hajolva hozzá nézek mélyen két kis naiv, égszínkék szemecskéibe.

- Csukd be a szemed, mutatok valamit… - búgom halkan. Meglepetten pillant fel rám, de egy kis idõ után megadóan hunyja be szemeit. Leengedem a kezem, s pár pillanatig gyönyörködöm arcának szépségében, ahogy türelmesen várja a meglepetést.

Mosolyogva hajolok le hozzá, ajkaimmal megsimogatva övéit, puha csókban részesítve õt. Ajkai csodálkozásában kissé szétnyílnak, és azonnal kihasználva az adandó alkalmat mélyítem el a csókot, nyelvemmel éhesen kutatom fel szájacskájának zugait. Ruhámban megkapaszkodva sóhajt fel, és én átkarolva derekát húzom magamhoz. Remegõ kis teste hozzám simul és készségesen tartom meg talpon, miközben érzékien csókolom finom kis ajkait.

Végül elhúzódom tõle, elégedetten pillantva felnyíló kis szemeibe, amik kíváncsiságot tükrözve néznek fel rám. Megsimogatom bársonyos arcát, segítve magához térni. Érted már, Shun-chan?

- Mara-san… - motyogja halkan, és a következõ pillanatban egy kiábrándító vigyor terül el szép kis arcán. Egy csavarhúzóra markolva nyomja az arcom elé a szerszámot. – Tessék! Biztosan ezt akartad! – mondja boldogan. OH MY GOD…

Szemeimet forgatva, hajamba túrva pillantok oldalra, majd vissza a fiúra. 

Na jó Shüni… édesen dinka vagy… de azért én sem vagyok végletekig türelmes… sõt…

Egy hirtelen mozdulattal dobom a vállamra.

-Mit csinálsz Mara-saaan? – kérdezi meglepetten, majd hallhatóan felvidul a hangja. – Játszunk? Szeretek játszani!!

Gyors léptekkel elhaladok Moshi mellett, és egy biccentéssel köszönök el tõle.

- Majd késõbb visszajövök – jelentem ki egyszerûen, könnyedén vive a vállamon a boldogan integetõ fiút.

- Szia! – köszön el a percingestõl kis Shüni, aki csak rosszallóan megrázza a fejét búcsúzóul. Ritkán szoktam hasonlókat elõvezetni, de akkor…

Shun-chan, hozzá méltóan ujjongva fogadja ”elrablását”. Keh…

A járókelõk furcsálló tekintettel figyelik a jelenetet, ahogy végighaladok egy szõke fiúcskával a vállamon az utcán, de nem izgat. Ennél rosszabb dolgokért is bámultak már meg. Még szerencse, hogy a közelben lakom. Belépve a házba, kettesével szedve a lépcsõket sietek fel lakásomhoz, majd pár gyors mozdulattal bejutok az ajtón. A lakásom egyetlen, de nagy alapterületû terembõl áll, egy alacsony pulttal elválasztott emelvény egyik fele szolgál hálószobaként és a másik felén, egy kis részen, ami nappaliként funkcionál, néhány fotel és egy széles kanapé foglal helyet. Az alsó szinten többnyire motorjaim sorakoznak. Egy kis konyhasarok is van, és az egyetlen külön álló szobát a fürdõ képezi. Fellépek az emelvényre és egyszerû mozdulattal döntöm a kanapéra a meglepett Shun-chant.

- Mara-san, te itt laksz? – kérdezi kíváncsian körbepillantva.

- Ühüm – mosolyodom el, és lassan a pirosodó kis Shüni fölé mászom.

- Mit csinálsz Mara-san? – mondja halkan, naivan pislogva, mire mosolyom élvetegen kiszélesedik.

- Csak játszunk… - válaszolom. Egyelõre csak játszunk… Nem akarlak nagyon megrémiszteni Shüni… Éhesen mérem végig a kis szõkét és mély levegõt véve higgasztom le magam. Nyugi Mara… Nem veted rá magad…  Finom, édes illata az orromba kúszik… Mrr…

Felnyitva szememet pillantok az alattam heverõre, csábítóan mosolygok le rá.

- Shun… Tetszett, amit a boltban mutattam? – kérdezem érzékien búgó hangon.

- Mi volt az? – pislog fel rám. Édesen ártatlan vagy Shun-chan. Elmosolyodva, fáradtan sóhajtok fel, kíváncsian csillogó kis égkék szemeibe pillantva. Jaj, Shüni… sok dolgom lesz még veled.

- Mutassam meg még egyszer? – lehelem ajkaira. Kipirult arccal, megremegõ testtel bólint. Mosolyogva nyalintom meg ajkait, majd nyelvemmel beljebb hatolok szájának édes forróságába. Megízelem minden kis zugát, és újra meg kell állapítanom… Finom… Hmm…

Végigsimítom hátát és derekát, és nem bírom megállni, hogy ne haladjak egy kicsit lejjebb. Kerek kis fenekén is végigsiklik kezem. Felsóhajt és édesen érzékenyen remeg alattam. Szeretem az ilyet…

A levegõhiány arra késztet, hogy megszakítsam a fullasztó csókot. Elhúzom tõle arcom, és lepillantok kis piros arcára, felég lehunyt kába kis szemecskéire. A csók miatt pihegve pillant utánam, kedvesen mosolygok le rá.

Egyelõre elég lesz ennyi, holott legszívesebben most úgy rámásznék, hogy egy darabig fel se tudna állni utána a kanapéról… De Shünit még puhítani kell…   

2008.11.24 21:25

Shun:

- Igazán csábító ajánlat Shun-chan, de épp fontos dolgom van – magyarázza, arcán különös fintor kúszik... miért nem jön...? pedig olyan jó lett volna... Endo és õ imádnák egymást! Egész nap arra vártam, hogy találkozhassak vele, és most nem tud jönni.... nem tudom ki az, aki miatt nem jöhet de rádobom Shiro-chant, hogy törjön el a jobb keze! És akkor majd nem tud írni! MUHAHAHA!!!! Milyen gonosz vagyok... elmehetnék, gonosz professzornak! Hmm... a hajam elég kócos hozzá, de nem vagyok öreg... meg szemüvegem sincs... Mindegy! Too-sannak van, tõle majd kölcsönkérem, a szomszéd nénitõl elkérem a fehér köpenyét, meg Kuroi-santól kérek pár dolgot, és akkor én leszek a gonosz Shun prof, aki édességbe taszítja a világot, és minden gyerek fogát elrontja!! MUHAHAHAHAA!!!!

Attól függetlenül még mindig kicsit le vagyok törve... le is hajtom fejemet, plüss fülecskéimmel takarom el arcomat, s már az kezdem tervezgetni, hogy banános csoki tortába fojtom a bánatomat... De hogy én milyen kis undok malac vagyok! Ott van Endo is! Õ már nem jó nekem!? Ejnye Shun-chan! Nem szabad ilyen gonosznak lenned! Ha most Endo hallotta volna, mit gondolok, akkor megharagudna rám...

- Tudod mit? Ha végeztem, elmegyek veled. Jó lesz?- kérdezi, arcán kedves mosollyal, elindítva bennem a felvidulás vonatát, mely megállónként rakja le az izgatottság dobozkáit.. Igen!!!! Mint, egy hiperaktív kis gyerek, olyan vehemenciával kezdek bólogatni, lassan át megyek bólogató kutyusba, ami Kuroi-san kocsijában van, de nem baj mer én szeretem azt a kutyust, csak nekem cicában kéne... majd megkérdezem tõle hol vette, és akkor majd a sákámra rakom, és bólogatok mikor futok próbára! De jó lesz!

- Jóóó! –húzom széles vigyorra számat, jókedvem az egeket veri , azt hiszem jelen pillanatban az égvilágon semmi sem tudná lelohasztani... vagy igen.. ha beszélõ brokkolik rohamoznának meg, zöldségekkel dobálnának meg... nem szeretem a zöldségeket... pfuj... mondjuk arament megeszem... és abban is van... nem értem...hmm... de ott nem zöldségnek néz ki! Ott.... olyan... oszladozó és nem hasonlít rá...

- Meddig leszel itt?- érdeklõdik... hmm ez jó kérdés...

- Hát… izé… - simogatom meg arcomat mancsommal, s közben számolom a perceket... vagyis a negyed órákat.. vagyis nem is tudom mit kéne számolnom.. mennyi az idõ...? nem tudom.. de nem sokat kell itt állnom már, pedig szeretek csak, szívesebben tortáznék már... meg van!– Még egy órát!

- Rendben –biccent mosolyogva, s végül eltûnteti arcát a fekete bóksisakkal, melyrõl nekem elsõként egy bowling golyó jut az eszembe... az a naaaaaaaaaaaaagy fekete, három lukkal... gyerekkoromban , meg persze most is, imádtam a Tom és Jerry-t és ott volt mindig ilyen golyó... Mara-san a golyóbis... hmm... ez jó! De nem hinném, hogy szívesen venné ha így hívjam, pedig aranyos név... és Mara-san is aranyos és kedves, és megérdemel egy ilyen cuki nevet!– Egy óra múlva találkozunk.

Mosolyogva integetek neki mancsommal, azonban úgy érzem mintha elfelejtettem volna valamit... hmm... ossza rövidtávú memóriám... így mindig a kézfejemre írok fel dolgokat, hogy megjegyezzem, mert a homlokomra már egyszer felírtam, csak a hajam eltakarta, és sajnos röntgen szemem még nincs... ezért felírom kezemre, így mindig tele an firkélva... de mos rajta van a mancs és nyem tudom mit kéne csinálnom...

Fepillantok a piros lufikra, s hirtelen bevillan, hogy mit is akartam...

- Várj! – állítom meg mielõtt még bármit is csinálhatna, s széles, boldog vigyorral nyomok szinte bukósisakjába egy lufit.. illik a motorjához! Olyan hól nézne ki vele! Ahogy lobogna a szélben... mindenki tudná, hogy Mara-san az!

- Vigyázz rá nekem – nevet fel, s én bólintva ölelem magamhoz a lufit, s integetésnek nevezett kapálózással búcsúzom tõle, miközben a létezõ összes erre járó ember kis híján megütök, de kárpótlásul adok nekik egy lufit, s kedves mosollyal kérek bocsánatot, melytõl õ somolyogva, fejüket megrázva ballagnak tovább... úgy szeretem ha szeretnek! Miért lehet...? Nyem tudom...

*

Hmm.... még mindig nyem tudom... már felsoroltam párindokot, ami bizonyíthatná, hogy szeretni való vagyok- amit tudok is- de most hogy már ezren felül vagyok elvesztettem a fonalat... hát.... too-san azt mondta nyitott, és kedves vagyok, kaa-san szerint, kissé szeleburdi de aranyos, Endo szerint dinka, lassúfelfogású, de rettentõn édes... hmm...meg még jószívû, meg naiv, meg... neeeem... tudom.. ajj!!! Megint elveszettem a cérnát! A vasmacskát lánccal! A kötelet! Aaaa..... fonalat! Igen!

Na jó.... azt hiszem ha Mara-san ideér, akkor tõle is megkérdezem, hogy mit gondol, miért lehet szeretni engem... mert biztosan szeret, mert jó barátok vagyunk, és a barátok szeretik egymást, mint a testvérek, és õ akkor olyan mint bátyám.... hmm... el kéne menni piknikezni is! Vagy elmehetnék mozizni! Vagy nálunk nézhetnénk valamit!! Ez jóóó!!! Vagy elrángatom a vidámparkba... igeeeeeeeeeeeeeen!! Vidámpark!! Juuuujjjjj!!!!!

Hirtelen motorzúgás csapja meg fülemet, s kíváncsian pillantok a hang irányába, ahol nem sokára feltûnik Mara-san fekete motorja, s én ugrándozva, széles vigyorral kezdek integetni neki a lufikkal karöltve, hogy biztos lehessek abban, hogy észre vesz... muszáj lesz neki, mert feltûnõ vagy ebben a nyuszi jelmezben.... de azt hiszem járhatnék ide dolgozni! Jól megy ez a nyuszis dolog... szeretnek a gyerekek!

- Szia megint Mara-san! – köszöntöm ismét, ahogy magam mellette tudom, s miután bowling golyótól is megszabadította magát– Mindjárt mehetünk, csak átöltözöm és megkeresem Endot!

Hipersebeséggel száguldozok a bolt ajtajáig, akár a gyalogkakukk, már-már madárszerûnek is érzem magamat, annak dacára, hogy nyuszi vagyok perpillanat, s mikor eszembe jut valami nagyon fontos, port keverve, akár a rajzfilmfigura lefékezem gyorshajtó lábaimat, s kezemrõl egy piros lufit lematatva veszek 180 fokos fordulatot, s ügyködve ügyeskedem Mara-san csuklójára az ajándékát... ezt azért apja mert nagyon kedves velem! Endonak is adtam egyet, ás úgy fair ha az új barátom is kap egyet! Csak egy napja ismerem, de máris közel áll a szívemhez!

Széles, Shun-chan-féle vigyorral jelzem neki, hogy nagyon,nagyon,nagyon,nagyon cejetem!!!!! JUUUJJJJJ!!! MARA-SAN LÉGY A TESTVÉREM!!!! OLYNA JÓ BÁTTYÓ LENNÉL!!! Bár lehet, hogy kaa-san szívrohamot kapna a szerelésedtõl , too-san meg szétszedné a motorod, de nagyon jól meglennénk!!

Dolgom, azaz ajándékom odadását letudva viharzok be a boltba, s kíváncsi szemeimmel kutatok... hmm... Endo nincs itt... biztos elment a raktárba... mindegy...

Mielõtt még szólhatnék Mara-sannak, hogy eltûnök, köddé válok, s tökéletes kémkedési képességeimet fitogtatva pucolok el, mint a kis csibe, aki Shiro-chan elõl menekült múlt héten olyan elkeseredetten- pedig Shiro-chan csak meg akarta tanítani labdázni...-, s a következõ pillantban lyukadok ki a kis öltözõnél, ahol a ruháimat és a többi cuccomat hagytam.

Na most akkor levetkõzök... olyan meleg a ez a ruha, mint a szauna... most legalább tudom, mit érez a virsli, mikor a mikroba rakom... szegény virsli! Biztosan fájhat neki! Úristen! MEGÖLÖM A VIRSLIT! TÖBBE TNEM ESZEK VIRSLIT MERT FÁJ NEKI!!!

Nyelvemet kidugva, erõlködve kapálózok hátam mögött, ám sem a cipzárt, sem más, a hátamon megfogható dolgot nem találok, így nyöszörögve vergõdöm a ruhában, néhány tengelyem körüli kört megtéve... elkeseredetten üldözöm a cipzár körbe-körbe-karikába, azonban a szédülésen kívül semmi mást nem érek el... ez nyem igazság!!!!! Áááá!!!! A cipzár ellenem fordult! Ezentúl csak csatos ruhát húzok fel.... jajj... forog a világ....

- Valaki segítsen!!! – rikítom, amint megbírok támaszkodni, s forgásomat abbahygva ki tudok ejteni két értelmes szót hangosan... úggy...úgy... billeg ez a fal... mindjárt rám esik!

megrázom fejemet, s kõkemény elhatározást bevetve kezdek ismét erõlködésbe, s mancsaimmal hadnászok a cipzár felé.. nya...NYAAAAAAAAAA!!!!!

- Mi történt? – hallok meg egy mély hangot cipõ kopogás kíséretében, ám az ismerõs érkezése nem tántorít el célomtól.. megküzdök veled te aljas cipzár, ha addig élek is!!!

- Nem tudom… lehúzni… - makogom, s továbbra is elszántan kapálózok... csak meg ne üssem Mara-sant, mert akkor elfogy a gyógy puszim... azért kedves tõle, hogy a segítségemre siet! Igazi barát!

- Ezekkel a mancsokkal nem csodálom –kommentálja kedvesen, s ahogy megüti fülemet a cipzár suhogása, boldogan hámozom ki magamat a fülledt börtönbõl... nem tudtam, hogy ilyen rossz nyuszinak lenni... ha jobban belegondolok, akkor az én nyuszim, tényleg jó helyen van a fagyasztóban.... azt hiszem ott is hagyom, és ha lesz idõm viszek egy hûtõt Kuroi-sannak is, hogy a nyuszikat legyen hova rakni... hmm...HMMM... nem is rossz ötlet!

- Köszi Mara-san! – rikkantom, akár rigó, s széles mosollyal, kitörõ örömmel pördülök meg, hogy szembekerülhessek a megmentõmet, akinek immár sok sütivel lógok.. egyszer az ádáz mosógéptõl mentette meg, most pedig a megsüléstõl... MARA-SAN!! OLYAN KEDVES ÉS ÖZETLEN VAGY!!!!!

Endo is ilyen segítõkész szokott lenni, fõleg mikor a jelmezeket kell rólam lesegíteni, mikor itt segítünk.. nem értem, hogy miért olyan lelkes olyankor... hmm... biztosan õ is felakarja õket próbálni! Igen! Biztosan ez lesz az! Én pedig milyen undok vagyok, hogy mindig a jelmezért könyörgök... sebaj! Legközelebb neki adom!

Jókedvûen pillantok fel Mara-sanra, kinek mélykék szemi különös fénnyel csillanva pillanatnak rám, pontosan úgy, ahogy én szoktam a banános csoki tortára... lehet hogy éhes! Akkor sietnünk kell!

Hirtelen mosolyodik el, mintha mély álomból ébredt volna fel, s én komolyan kezdek aggódni miatta... nagyon éhes lehet... kár, hogy nincs nálam abból a fincsi sütibõl, amit tegnap vettem a boltban... pedig olyan, de olyan nagyon finom! Az ember beleharap, s még azt is felejti, hogy hívják... imádom!!!!

- Szívesen máskor is Shun-chan –mondja Mara-san, s én mosolyogva látok neki ruháim elõkerítésének.. hála Mara-sannak, most már tudom hogy kel kezelni a mosógépet, pedig ha nem tudtam volna, akkor ma nem húzhattam volna fel a nyuszis alsóm, és a kedvenc Good bye Kittys ingem! Pedig nagyon szeretem! Shiro-chan kevésbé.. mikor együtt mentünk vásárolni, és meglátta az inget, nagyon megijedt, és mikor az eladó levette nekem a legmagasabb polcról, amit nem érem fel, Shiro-chan szegény fiúra vetette magát... és eltörte a bal kezét... de azt mondta, a gyógy puszimtól jobban lett! Midig is tudtam, hogy különleges puszim van... Kaa-san is megmondta, hogy pénzért kéne osztogatnom! De én inkább ingyen adom! Mert kedves vagyok!

- Shun-chan… - rángat ki emlékeimbõl Mara-san különösen méllyé ált hangja, s én érdeklõdve emelem fel fejemet, hogy megkérdezhessem mi a baj...

Arcán furcsa mosoly ül ki, szemei továbbra is érdekesen csillognak, s úgy simítja kezét a falra, közvetlenül fejem mellé... nagy szemekkel pislogok ráértetlenül, már mg is szóalnék s megkérdezném, hogy mit szeretne... azonban, ahogy szoros közelségbe kerül hozzám, belém reked a levegõ... miért hajol ilyen közel? Valami megint van az arcomon? Vagy... lehet, hogy a jelmezt akarja? Igen! Biztosan azért nyúlna csak nem éri el...

Ajkai az enyémekhez érnek, különös bizsergés cikázik végig bõröm alatt, ahol szája enyémhez ér, meleg lehelet megsimogat... akaratlanul is pír szökik arcomra, bár tudom, hogy csak a jelmezért nyúl... oda kéne neki adnom, biztosan tetszik neki... bár nem hinném, hogy õ beleférne... túl szélesek a vállai, és nagyon magas!

Mikor eltávolodik egy kicsit tõlem, meglepetten pillantok fel arcára... miért nem vette el a jelmezt? Tényleg nem fért hozzá.. na majd oda adom neki én...

- Bocsáss meg Shun-chan, de mégsem tudok veletek menni… - suttogja, mélykék szemeit meglepett égkék íriszeimbe fúrja, s kezemmel hátrafelé matatva keresném már meg neki a kosztümöt, mikor ellöki magát a faltól...hova megy? – Holnap találkozunk…

Döbbenten, nagy szemekkel pillantok utána, megmozdulni nem tudok...összeráncolom homlokom, s szõke hajamat vakargatva meredek mg mindig utána... hmm...Hmm... miért ment el? Megígérte, hogy megeszi velem a sütit! MARA-SAN!!! GYERE VISSZAAAAAAAA!!!! Mindegy.. majd holnap bepótoljuk, de akkor már nem ússza meg!

- Shun-chan!- zendül Endo mély hangja, s én táskámat magamra kapva lépek ki a öltözõbõl széles vigyorral, mire barna hajú barátom megkönnyebbült sóhajjal, túr szõke tincseim közé... – azt hittem, elvesztél.. vagy elkapott a WC kacsa!

Ijedten ugrok karaji közé csupán a név említésére, s rémülten pillantok körbe, erõsen szorítva Endo ruháját... nem...nyem akarom, hogy megint jöjjön a WC kacsa! Bár még sosem láttam DEAKKORIS!!!

- Csak vicceltem!- nevet fel halkan a barna hajú, s én mérgesen pillantok fel rá, ökleimmel mellkasát püfölve... mindig et csinálja! Folyton ijesztget! Olyan gonosz ilyenkor! És ezért többet nem is fogom megölelni! Késsz! Nem lesz több ölelés!

- Olyan gonosz vagy! Nem szeretlek!- fordulok el tõle, karba tett kézzel, orromat felhúzva... ám két percnél tovább nem bírom, s félszemmel kukucskálok hátra õ pedig kedves mosollyal rázza meg fejét, ahogy pajkos vigyor szökik arcomra, s nevetgélve vetem magam nyakába.. na jó... a mérgességet majd késõbbre halasztom, ha megettem a tortám... úgy is õ fizet! Éljen!

*

Álmosan nyammogva törölgetem szemeimet, nagy morgolódások közepette sétálva az utcán, egy kiadós zene töri után... ki nem állhatom a órát... érdekes lenen, mert szeretem ez is, csak Tastuko-sensei olyan unalmasan magyaráz... fõleg mikor azzal a hooooszúúúúú bottal suhogtat... nem tudom mi az... pálca...? Talán... nem értem miért hadonászik vele, egyszer eltörte Raigetsu orrát, mikor véletlenül elbotlott a saját lábában...

De legalább aludni tudtam! De azt nagyon jól... olyan....de olyan szépet álmodtam.. Mara-san kedves róka volt én meg nyuszi, s egymás kezét fogva ugrottunk be a csoki tengerben, és búvárkodva figyeltük a banánhalak... de egyszer minden vég jót ér... mármint minden jó véget ér, és ennek a jónak a sensei hangos koppanása vetett véget... közvetlenül elõttem... úúúúúúúgy fáj a popsim, ahogy hátra vágódtam...... lehetséges, hogy ezentúl kis párnát kéne kötnöm rá? Hmm.... nem is rossz ötlet! Van egy Pokémonos, azon Pikachu pont jól fogja majd az érkezést! Ráadásul még világít meg énekel is mikor megnyomják! De jóóó!!!! Ez tényleg jó ötlet!

Hmm... olyan érzésem van mintha valaki figyelne... Hmmm... mindegy!

Meg kordul gyomrom, s én felnyögve simogatom meg pocimat... jajj... nem ettem semmit fél órája... éhes vagyoook... enni akarooook!!! Van egy olyan határozott érzésem, hogy éhes vagyok....

- Szia Shun-chan!- állít meg egy mély hang, s én meglepetten kapkodom fejemet jobbra-ballra, fel-le, nagy szemekkel pislogva, akár Bori a moziban, hogy behatároljam, vajon honnan is jött az engem a haladásban megállító hang... kiazkiazkiazkiaz?? Jujj... biztos egy titkos ügynök... remélem be vesz, mert akkor én akarok lenni a 0,7-es ügynök!!!!- a hátad mögött.

Ahogy meg kapom segítségem, megfordulok, s nagy szemekkel pillantok a hozzám kissé talán túlságosan is szorosan álló Mara-sanra, ki kedves mosollyal pillant le rám, mélykék szemeit végig hordozza hóbortos alakom minden szegletén... úristen! Hogy került a hátam mögé? MARA-SAN UFÓ??? JÉZUSOM! Tudtam, hogy van benne valami különös.. de hogy teleportálni is tudjon, az furcsa... bár... ha szépen megkérem vajon körbevezet a csészealján? És megmutatja a teheneket, akikbõl a Milka csokit szívja ki? Lehet, hogyha szépe nézek rá, akkor még fura ûr ruhát is kapok antennákkal? De jóóóóóó!!!!! Én leszek Shun a bolygón kívüli! És majd haza telefonálok, és akkor majd világítani fog az orrom, és majd egy repülõ tehén jön értem...!

- Szia Mara-saaaaaaaaaaaaaaaan!!- rikkantom, s ösztönös, már-már megszokott mozdulatokkal vetõdöm a fekete hajú nyakába, pedig rutinosan –ugyan hátrafelé botorkálva- de azért megtart, s derekamat átölelve rázza meg fejét... imádooooooooooooom így üdvözölni a barátaimat! Kaa-san azt mondta egy ölelés néha többet ér, mint egy vagonnyi pénz! Igaz-igaz! Az én ölésemet még az ûrlények sem tudnák megfizetni!

- Egyszer még biztosan belehalok ebbe az ölelésbe...- kommentálja gondolatait, s közben kezét lágyan hordozza végig hátamon, én pedig széles vigyorral pillantok fel rá, s pöccintem meg homlokát... nagyon szeretem, Mara-sant! Azt hiszem örök baráttá fogadom, bár nem tudom mire alapozni... de igen! A megérzéseimre! Már pedig azok sosem csalnak! Amolyan nõi megérzés féle... de várjunk.. én nem vagyok lány! Akkor miért vannak ilyen érzéseim? Hmm... lehet, hogy túl sok idõt töltöttem Kaa-sannal... mindegy!

- Nem ártott még meg senkinek a halálos szeretetem!- rikkantom jókedvûen, s akár egy kis madár kireppennek karjaiból, s egy tengelyem körüli fordulatot véve állok meg ismét elõtte, kíváncsian meghajolva, s onnan huncut pillantásokkal feltekintve rá... ezt a pózt annyira szeretem! És általában más is... hogy miért az nem tudom, de Endo azt mondta, hogy macskásodásom utolsó szakaszait végzem, s nem sokára már szõrgombócokat fogok felköhögni... az jóó lesz! Talpra esek majd, mikor a szekrényre mászok fel a dugicsokiért! A múltkor is leestem, és utána annyira fájt a fenekem.. egyszer elfog törni a popsi csontom... jajj... de nem baj! Legfeljebb kocka alakú lesz! – Mit csináltál? Honnan jöttél? Mit fogsz csinálni? Ráérsz? Mert ha igen akkor elmehetnénk valahova, és csinálhatnák valami izgit! Mit szólsz? Van programod? Ha igen, akkor hadd menjek veled én is!!! Légysziiiiiiiiiiiiiiiii!!!!

Kis macskaszemekkel, letaglózóan csillogtatva õket, ruhájába csimpaszkodok, arcába hajolva, számat lebiggyesztve, már-már vészesen egy kismacska hasonlítva... már csak egy farkinca kell és egy pár fül és akkor tényleg olyan leszek! CICA AKAJOOOK LENNI!!!!

Nagyokat pislogva tanulmányozza meg közelrõl is arcomat, felvonja szemöldökét, majd megadó sóhaj kíséretében túr bele ében tincseibe, egy fáradt fejrázás kíséretében... nyaaaaaaaaaaaa.... olyan szépen nézek rááád! Engedd meeeeeeeeeg!!!! Nyaaaaaaaaaaaaaaa!!

Kitartóan kapaszkodom ruhájába, lábujjhegyre állva csimpaszkodom kabátjába, izgatottságomba kisebb fajta ugrásokat lebonyolítva, esdeklek neki gyermeki bájjal.. Endo ezt valami...valamiiiiii.... kicsi kori édifakatornak hívja? Nem tudom.. de állítólag nekem van olyan!

- Az a helyzet, hogy ebbe a boltba igyekeztem, de...- rám tereli mélykék íriszeit, egy darabig elgondolkozik, majd furcsa mosollyal arcán túr bele szõke tincseimbe, s lágyan megborzolva késztet engem egy Shun-cham-féle-vigyorra, amely szinte fültõl-fülig terjed... lehet hogy tarkómon összeér! Meg kell nézni! Jujj!!! Körbekeríti a fejemet! Akkor egy egész tortát betudok kapni egyszerre!!!! Sõt még a boltost is! De jóóó!!!- ha gondolod, velem jöhetsz.

- Gondolomgondolomgondolomgondolom!!!!- kiáltom, s vállában megkapaszkodva rángatom meg egy kicsit, hogy nyomatékosítsam izgatottságomat... olyan jóóóóóó!!! Mara-san elvisz valahova! De hova...? nem tudom... de biztos jó lesz!

- Akkor gyere.- int, majd kezemet megragadva kezd vonszolni az elõttünk lévõ bolt ajtaja felé, ahol a kirakatban lévõ motor alkatrészek már szöge ütnek fejembe... hmm.. motoros bolt? Tényleeeeeg!!! Mara-san motorokkal foglalkozik! JUJJ!!!! MOST JÖN ALKATRÉSZEKÉRT!!!!! DE JÓ!!! Lehet, hogy összerak egyet? AKAJOK EGYET! NAGYOON!!!

Ahogy belépünk, egy igen csak feltûnõ kinézetû, szögekkel teletûzdelt arcú, fénylõ alak közeledik lép elénk, s fülbevalóit megrázva kezd magyarázni valamit Mara-sannak... hmm... olyan mint egy kakas... piros taraja van, meg soookk szöge.. lehet, hogy ezelõtt egy barkácsboltba dolgozott, csak megtámadta a szögbelövõ..? de nem baj... jl áll neki! Biztosan napfénnyel töltõdik, és akkor sokkal aktívabb lesz, és két perc alatt rak össze egy motort! Jujj!!! Nekem is kell ilyen!!! Kellkellkellkell!!! Bár lehet, hogy akkor Endo végleg Süninek hívna... olyan gonosz!!!! Undok WC kefe....

Míg Mara-san és a furcsa napeleme srác beszélgetnek, én nagy szemekkel érdeklõdõ tekintettel kószálok el, s minden egye csillogó dolgot megvizsgálva haladok egyre beljebb a boltba, hogy két másodpercen belül már azt se tudjam, hogy hol vagyok.... hmm... tényleg.. hol vagyok? nem tudom.... Mindegy... majd csak visszatalálok!

Izgatottan ugrok az egyik állvány elé, és a rajta lógó furcsa csavarhúzókat veszem szemügyre... sárga a nyelük.... és olyan...olyan... érdekesek... kel vinnem egyet haza! Shiro-chan szereti a sárgát! Endo sárga cipõjébe is belehordta a reggelijét tegnapelõtt! Úszott benne a macskaeledel.... meg s húsdarabok.. meg egy-két süti is.. meg egy fésû.. meg egy fél baba láb.. .Endonak nagy lába van.... de szép volt! Le is fényképeztem! Az a háttérképem a laptopomon! Olyan édes!!!

- Megvagy! Már azt hittem elvesztél!- hallok meg egy mély, simogató hangot, mely kíváncsi hátam mögé való pillantgatásra kényszerít... jéé... egy Mara-san!

- Nem vesztem el, csak felfedezek! Tudod, mindig is felfedezõ akartam volna lenin, vagy kalóz! Bár papagáj helyett Shiro-chan ült volna a nyakamban, de az nem baj! Bár lehet, hogy õt nem bírtam volna el, de n erõs vagyok szóval biztosan még dobálni is tudtam volna! Lett volna nagy kardom, és úgy kaszaboltam volna a cápákat meg a tengeri hidrákat, meg a polipokat és a WC kacsát, akit nem szeretek, mert leharapja a fenekemet, és még akkor...- folytatnám, azonban egy hosszú ujj landol számon, ezzel belém fojtva a további szóáradatot.. hééééé!! Ez nem ér!!!

Meglepetten pislogok Mara-sanra, mélykék szemiben, furcsa, talán kissé gyanúkeltõ fény csillannak, arcára érdekes, talán lehengerlõen szánt mosoly kúszik, s úgy hajol le hozzám, csiga tempóban... hmm...? Mit akar? Mit szeretne? Lehet, hogy csavarhúzót akar elvenni, vagy lehet, hogy õ is kalóz akar lenni! De jó! Akkor együtt mehetnénk WC kacsára vadászni a Fürdõ-szigetekre, ahol az ádáz zuhany borítja viharba a tengert!

- Csukd be a szemed, mutatok valamit...- duruzsolja, s én egy percnyi értetlen pislogás után, izgatottan hunyom le szemhéjaimat, a izgatottan, ujjaimmal játszva várom, hogy megérkezzen a meglepetés... vajon mit kapok? Lehet, hogy most adja oda nekem a kardomat! Bár... nem biztos, hogy elbírnám.. nem baj!akkor majd Shiro-chan is segít! Vagy felkötöm a nyakamba!

Valami puha simul ajkaimhoz, kellemes melegséggel cirógatja õket, perzselõ forró levegõ szánt végig rajtuk, bizsergetõ villámocskákat elõidézve, melyek lassú borzongást indítanak el testemben, belelopakodva minden egyes porcikámba... Mi lehet az? Mit csinál? Nedves dolog feszíti szét a csodálkozástól, izgalomtól enyhén elnyílt ajkaimat, hogy nem sokára számba csusszanva kezdjen heves kutatásba... Mi ez?

Végig simít szájpadlásomon, megcirógatja nyelvelem, önkénytelenül egy halk sóhajt elõcsalva belõlem, remegésre késztetve, elgyengülésre ösztönözve... furcsa érzés, ahogy térdeim reszketni kezdenek, gyomromban mintha ezernyi apró kis lepke szárnyalna... kábán kapok egy ismereten ruhaanyagba, erõsen megmarkolom, s hagyom, hogy erõs karok öleljék át derekamra, hogy megtartsanak, megakadályozzák azt, hogy a földre eshessek...

Ám hirtelen megszakad a furcsa érzés, eltûnik a forróság, elengednek az erõs kezek, s én pihegve, kipirult arcomat tapogatva próbálok megnyugodni... mi volt ez...? Olyan... szokatlan...

Felnyitom szemeimet, s érdeklõdve, kíváncsian pillantok fel, az engem elégedett arccal figyelõ Mara-sanra, ki kedves mosollyal cirógatja meg arcomat, s én csak nagyokat pislogva tudok rá nézni... Mara-san... Mara-san... mit csinált..? Adott valamit nekem?

Talán... talán... a csavarhúzót akarta? De akkor i volt ez az elõbb...? Lehet, hogy csak képzelõdtem? Nem tudom... Valóságosnak tûnt.. Shun! Nyugalom! Biztos, csak az Ufók tettek valamit a reggelimbe... vagy lehet, hogy a sensei hipnotikus sugarai hipnotizáltak! JÉZUSOM!!!

- Mara-san...- makogom halkan, majd széles mosollyal markolok meg egy csavarhúzót, s az arcába nyomva lebegettem meg orra elõtt.- tessék! Biztosan ezt akartad!

2008.11.18 23:46

Mara:

- The nyem eszej, Mara-sjan? – pillant fel rám kíváncsian, beszédét szájából kilógó villa nehezíti meg. Hogy milyen aranyos ez a srác… Ha nem lenne, ki kéne találni…

Kicsit félrebillenti a fejét, az arca pedig már csupa csoki az eddig elfogyasztott édességtõl. Még az orra is olyan… Heh…

Csábító mosollyal arcomon tenyerelek az asztallapra és közelebb hajolok hozzá. Égkék szemecskéi meglepetten kerekednek el. Hát meg kell zabálni… Ha már itt tartunk, meg is kóstolom egy kicsit…

Még közelebb hajolok hozzá és megnyalintom pisze kis orrának hegyét, eltûntetve róla a kis csokifoltot. Hm… finom vagy Shüni… Arcának többi pontjáról is letakarítom a finom édesség maradványait, majd élveteg mosollyal arcomon húzom el a fejem. Ha ettõl nem esik le neki a helyzet, akkor semmitõl…

Kistányérszemekkel pillant utánam, majd hirtelen hatalmas vigyorral arcán kapja ki a villát szájából.

- Köszönöm Mara-san! Kedves vagy, hogy segítettél! – mutat vigyorogva megtisztított arcára, én pedig lelkiekben egy akkora hátast dobok, hogy még a föld is beleremeg. Hát nem esett le neki…

- Szívesen Shun-chan… - sóhajtok fáradtan. Elgondolkodva túrok hajamba. Most mit kezdjek veled te kis dinka? Mert hogy nem engedlek veszni hagyni, az is biztos…

Mikor felpillantok éppen egy falatot lop a süteményembõl.

- Egyél, vagy felfalom elõled! – mondja hatalmas mosollyal arcán. Én is elmosolyodva rázom meg fejem… Milyen kis lökött… Édes naivitásával olyan mint egy ma született bárány. Lassan kell rávezetni a dolgokra. Egyelõre ez is megteszi…

Egy falatnyit kanyarítok a villámra az édes süteménybõl, és másik kezemmel fejemet megtámasztva pillantok Shun-chanra, élveteg mosollyal. Felé nyújtom a falatot. Értetlenül pislog rám és a villára.

- Kapsz még egy falatot – magyarázom. Megértve a helyzetet viruló fejjem kapja be, fogai közé kaparintva a villát is. Megpróbálja kihúzni a kezembõl, de nem engedem neki, de édesen kuncogva próbálkozik tovább… A végén még ezt is lenyeled te kis lökött…

***

A pályáról térek vissza éppen morcosan. Nem sikerült túl jól a mai edzés. Nem stimmelt valami a motorral, de most nem volt kedvem bent maradni, inkább a gárdára bíztam a bütykölést. Az az egyetlen gép, amit hagyok, hogy rajtam kívül más is szerelje. Ha már mûszaki hiba zakózom egyet a versenyen az legalább ne az én hibámból legyen. És még a menedzsernél is van egy jelenésem. Bakker… hosszú lesz ez a nap… Pedig Shun-chant is fel akartam hívni.

Mintha csak a gondolataimból pattant volna elõ, a következõ sarkon az õ szép kis pofijával találom magam szembe. Azonnal fékezek, és pont elõtte állok meg. Levéve sisakom pillantok rá.

- Shun-chan…? Mi ez a gönc rajtad? – célzok nem mindennapi nyuszi jelmezére, amibõl mindössze csupán szép kis arca látszik ki. Boldog mosoly terül szét arcán, és már felkészülök rá, hogy a nyakamba veti magát. Ez meg is történik, kis híján felborítva engem; motorostul.

- Szia Mara-san! De jó hogy itt vagy! – kezdi vidáman és bõszen kezdi ecsetelni, hogy mit is keresett ebben a nyuszi jelmezben. Édes benne. Felszínes figyelemmel hallgatom meséjét, és közben van idõm tüzetesen végigmérni. Kis PlayBoy nyuszi… Vajon mi van rajta a kis bundácskája alatt? Jó lenne utánanézni... Ilyen melegben nem hinném, hogy sok minden…

Tizennyolc karikás gondolataimból könyörgõ hangja zökkent ki.

- Naaaaaaa! Léééééégyssziiii!!!! – mászik az arcomba. Ha nem lennének itt gyerekek, én másznék az övébe… de visszafogom magam.

- Igazán csábító ajánlat Shun-chan, de épp fontos dolgom van – mondom, a mondat végére keserûen elfintorodva. Keh, sokkal inkább tölteném az idõmet Shun-chan puhításával, mint a menedzserrel. De sajnos…      

Shun elszontyolodva hajtja le fejét, nyuszifülei csalódottan konyulnak orra elé.

- Tudod mit? – eresztek neki egy félmosolyt. – Ha végeztem, elmegyek veled. Jó lesz?

Felragyogó arccal hevesen bólogatni kezd. Egy kis PlayBoy nyuszi, amibe durcell elemet tettek. Nem is rossz párosítás…

- Jóóó! – vigyorogja boldogan.

- Meddig leszel itt?

- Hát… izé… - töpreng el, gondolkodón arcára téve plüss mancsát. – Még egy órát! – találja ki végül.

- Rendben – mosolygok rá, majd felveszem a bukósisakom. – Egy óra múlva találkozunk.

Már épp készülnék elindulni mikor…

- Várj! – mondja nagyban vigyorogva és felém nyújt egy vörös lufit. Ez most komoly? Shun-chant alapul véve semmi sem komoly.

- Vigyázz rá nekem – kérem meg nevetve, majd intek neki és elporzok. Gyorsan le kell rendeznem azt a menedzsert…

***

A legtöbbször mihamarabb próbálok elmenekülni a nyakkendõs vérszívók, illetve egyéb hasonló kellemetlen élõlények listájába besorolható emberek közül, és ez esetben ez kétszeresen is igaznak bizonyult. Sikerül egy órán belül meglógnom, ami igazán szép teljesítmény, tekintve, hogy gyakran egy fél napot magánál tartóztat menedzserem.

Egyenesen odamegyek, ahol még Shun-chant hagytam, és elégedetten konstatálom, hogy még mindig ott van. Hatalmas vigyorral az arcán fogad és már messzirõl integet túlméretezett plüssmancsával.

- Szia megint Mara-san! – köszön lelkesen, ahogy leparkolok mellette és leveszem a sisakom. – Mindjárt mehetünk, csak átöltözöm és megkeresem Endot! – mondja gyorsan és megfordulva elviharzik a játéküzlet felé. Leszállok a motorról és követem. Még mielõtt belépne, megtorpanva jut eszébe valami, majd hirtelen felém pördülve ragadja meg kezem és gyorsan rákötözi a piros lufit, amit már egy órája is rám akart sózni. Hatalmas vigyorral pillant fel rám, majd bemegy az üzletbe.

Követem és belépve egy biccentéssel köszönök az eladónak. Kicsit meglepett arckifejezést kapok válaszul, majd egy barátságos mosolyt. Hát, nem túl gyakran tévedhetnek be ide talpig feketébe öltözött motorosok…

Shun-chan eltûnik a bolt hátsó részében, de rövid idõ múlva meghallom hangját.

- Valaki segítsen!!! – a boltosra pillantok, de éppen el van foglalva a kiszolgálással, így hát nekem kell menni kisegítenem Shünit. Ami nem is nagy baj…

- Mi történt? – lépek be a kis elválasztófallal elkerített részbe.

- Nem tudom… lehúzni… - nyöszörgi, hátrafelé kalimpálva kezeivel. Nem boldogul a cipzárral.

- Ezekkel a mancsokkal nem csodálom – mosolyodom el, majd mögé lépve segítek a problémáján. Nem volt jó ötlet… A nyuszijelmez alatt, korábbi sejtésem látszik beigazolódni, mi szerint tényleg csupán egy alsónadrág van rajta. Ahanyám… Testem azonnal lángra lobban és ledermedve figyelem, ahogy kibújik a jelmezbõl és napvilágra kerül tökéletes teste. Valaki öntsön nyakon egy vödör vízzel, dupla jégkockával… vagy kettõvel… vagy sokkal…

Bár az összhatást gyermekien rontja a nyuszis alsó, de az majd elõbb-utóbb úgyis lekerül… Ha nem vesz fel valamit gyorsan, inkább elõbb...

- Köszi Mara-san! – mondja vidáman és mosolyogva fordul meg. Meglepetten pislog rám, ahogy megpillantja arcom. Magamhoz térve mosolygok fel rá.

- Szívesen máskor is Shun-chan – hidd el, foglak én még megszabadítani a ruháidtól… de még hogy…

Egyelõre viszont áldom a reggeli ruhaválasztásomat, öltözékem az ápol és eltakar kategóriába sorolható, aminek most nagy hasznát veszem… fõleg az eltakar részének, mert olyan merevedésem lett csupán testének látványától, mint a ház. Nyugi Mara, gondolj a pingvinekre… a délisarkon vagy, a -50 fokban, és pingvinek vesznek körül… Ah micsoda test…

Szerencsére gyorsan magára kapja köznapibb jellegû ruháit, bár ez jelenlegi állapotomon nem igen segít. Csak egy kicsit… muszáj… különben itt örülök meg…

- Shun-chan… - mondom vágytól elmélyült hangon. Felpillant rám felsõje begombolásáról, és édesen naiv szemekkel pislog szemembe. Egész a fel mellett áll. Tökéletes. Feje mellett megtámaszkodva hajolok közelebb hozzá, csábító mosollyal.

Meglepetten figyeli, ahogy egyre közelebb hajolok. Végül elérem ajkait és lágyan simítom meg õket enyéimmel. Ah, de finom puhák az ajkai… Elhúzom fejem és édesen kipirult arcában gyönyörködöm. Sajnos most nem mehetek tovább… de félek, ha a közelében maradok, nem tudom majd megállni.

- Bocsáss meg Shun-chan, de mégsem tudok veletek menni… - susogom, mélyen a szemébe nézve, megbabonázva tekintetemmel. – Holnap találkozunk… - húzódom el tõle.

 Na most húzok innen mint a vadlucák, mert sürgõsen hidegzuhanyt kell vennem…

Gyors léptekkel sietek ki, hátrahagyva szegényt Shun-chant. Bocsi Shüni, de a te érdekedben lépek le…

2008.11.05 21:50

Mara:

Gondolkodva biggyeszti ujját ajkára, tekintetét a plafon felé fordítva motyog valamit.

- Mi tart ennyi ideig? – morgom és teszek felé egy lépést. Egy ilyen egyszerû kérdést még csak meg tud válaszolni! Vagy még a nevét se tudja?? Mit keresek én itt?!

Rám mereszti szép kék szemeit, ajkát böködve ujjával.

- Atamagaokashii Shun vagyok! – terül el egy hatalmas vigyor az arcán és hirtelen mozdulattal nyújtja ki felém a kezét. Jól hallom? Nagyon bizarr lehet most az arckifejezésem. Közelebb hajolva vizsgálom meg újból, s hatalmas értetlen szemekkel pillázik fel rám.

- Hogy mi?? – kérdezek megint. Félrepillantva kezdi haját piszkálni, arcán aranyos pír terül szét. Szép fiúcska csak… enyhén szólva lökött.

- Atama… ööö… A-ta-ma-ga-o-ka-shii…- tagolja lassan, érthetõen. – Shun! – biggyeszti a végére. – De szólíts csak Shun-channak! Mindenki így hív! Nem baj, ha te is így hívsz, szeretem, ha így hívnak! – hadarja lelkesen.

- Jól van Shun-chan – húzok ajkamra egy félmosolyt. Közelebb lép és a kabátomba csimpaszkodva néz fel rám kerek szemekkel.

- Most te jössz! Kivagykivagykivagy? – ugrándozik mint egy kisgyerek. Hát, én már kivagyok…

- Heiki Mara – sóhajtom kicsit fáradt hangon. A következõ pillanatban hatalmas vigyor terül el az arcán és legnagyobb meglepetésemre a nyakamba veti magát. Döbbenten hátrálok pár lépést, igyekezve elkerülni a zuhanást, de szerencsére a fal ennek útját állja. Ahogy kis házigazdám nekem vetõdik, különös édeskés illatfelhõ követi mozdulatát. Reflexszerûen a derekára fonódik egyik karom, ezzel is megakadályozva a további borulást.

Mihelyt hogy visszanyerem mindkettõnk egyensúlyát, széles vigyorral enged el.

- Örülök, hogy találkoztunk Mara! – lép egyet hátrébb. Hmm, mindenkinek így a nyakába veted magad, vagy csak engem tiszteltél meg ezzel? Végülis… aranyos srác…

Még egyszer végigmérem tüzetesen, tetõtõl talpig. Azonban mint egy hiperaktív duracellnyuszi, száznyolcvan fokos fordulatot téve nyalábol fel egy ruhakupacot a földrõl és eltûnik egy ajtónyílásban. Meglepetten pislogok utána. Hamar újból meghallom hadaró kis hangját.

- Mindjárt megyek, csak… - kezdi a szóáradatot, és hálát adok az égnek, hogy szelektív a hallással áldott meg. A lényeget mégis sikerül leszûrnöm: nem tudja, hogy mûködik a mosógép.

Körbepillantva a szobában, ezt elsõ látásra is megmondtam volna. A következõ pillanatban halkan hallom, ahogy egy kis mondókát dalolgat. Ebben egy ovis veszett el… És, mire a dalocska végére ér, meghallom a mosógép jellegzetes zúgását. Legalább nem kell kimennem segíteni…

- ÁÁÁÁÁÁ!!! MARAAAAA-SAAAAAAAAAAAN!!! SEGÍÍÍÍÍTS!!! – elszóltam magam… Felkapom fejem a fülsüketítõ kiáltásra. Az ajtóba lépve megpillantom a fölig habos kis szõkét, ahogy egy hosszú felmosóval a kezében hadakozik a mosógéppel. Megszánom szerencsétlent, egy gyors mozdulattal rántom ki a konnektorból az elszabadult gép dugaját. A ”fenevad” azonnal elcsitul, Shun pedig még pármásodpercig kapálózva szabadul meg a rajta lévõ habtól.

- Talán ha lecsuktad volna a tetejét… - állapítom meg félrehúzott orral, meglátva a tárva nyitva álló dobot. Shun még néhány pillanatig habot prüszköl, majd csillogó kerek szemekkel néz rám. Furcsállva vonom fel egyik szemöldököm. Most mit néz?

- MEGMENTÕM! – kiáltja el magát és a nyakamba veti magát. Már megint… Ezúttal viszont nincs a hátam mögött fal, ami megállíthatna, így akadálytalanul tántorodok hátra és a küszöbben megbotolva zúgok ki az ajtón. Hangos puffanással érek földet.

- Mara-san?? Jól vagy? – kérdezi kerek szemekkel, rajtam trónolva.

- Most komolyan kérded? – sziszegem fájdalmasan, megdörzsölve bevert tarkómat.

- Hozok jeget! – pattan fel nyomban és egy másik ajtóban tûnik el. Szinte hallom ahogy monoton géphangon mondja: Csak megy és megy és nem fogy ki az elem… bzz…

Felülök és végigpillantok magamon. Drágalátos kis Shun-channak köszönhetõen én is csupa hab lettem. Csodás…

Halk nyávogást hallok oldalról, és a macskával nézek szembe. Még õ is bizarr tekintettel néz végig rajtam, majd farkát felcsapva tûnik el abba az irányba, amerre gazdája is eltûnt.

Morogva tápászkodom fel, még mindig fejemet fogva. Ebbõl jó nagy pukli lesz. És örülhetek, ha nem kaptam agyrázkódást. A konyhának vélt helyiségbõl hangos csörömpölés zaja szûrõdik ki. Vajon Shun-chan kaphatna agyrázkódást? Bele gondolva ez annyira lehetséges, minthogy én valaha is vidáman elcsevegjek egy falka vérszívó ügyvéddel.

Mire ennek a gondolatmenetnek a végére érek, kis házigazdámat pillantom meg felém robogni. Már épp készülnék egy kecses mozdulattal félreállni az útjából, még mielõtt ön- és közveszélyes barátocskám megint letarol, de még épp idõben áll meg. Zavartan vigyorogva nyújt át egy rongyba csavart jeges zacskót.

- Kösz – morgom átvéve és a fejemre nyomva a hûsítõ tasakot. Lerogyva egy éppen ruhák által nem foglalt fotelba hunyom be szemeim. Fáj is, és csípõen hideg. Bakker… Utálom a hideget, de ha a mai nap folyamán még fel akarom venni a bukósisakot, le kell lohasztani valahogy ezt a puklit…

- Ugye azért nem fáj nagyon? – ááá, nem, dehogy Shun-chan… Felmerülõ gonosz megjegyzéseimet félretéve sandítok fel rá fél szemmel.

- Nem azt mondtad, hogy a macskádat akarod orvoshoz vinni?

- De! – döbben rá, a homlokára csapva, majd azonnal elkezdi keresni az állatot, ami persze ösztöneinek köszönhetõen rögtön tudta mikor kell eltûnni. Amíg megtalálja én ücsörögve összeszedem magam. Na nézzük a lehetséges tüneteket: hányinger – nincs. Kettõs látás – nincs. Fejfájás – múlófélben. Asszem megállapíthatom, nem kaptam agyrázkódást.

- Meg van Shiro-chaaan! – rikkantja boldogan, a nagy macskát szorongatva. Elmosolyodom felhõtlenül boldog arcán. Persze csak az én stílusomban. Helyes fiúcska, csak kissé szeleburdi. Nagyon szeleburdi.        

2008.11.04 19:26

Shun:

Várom hogy lecsapjon rám az idegen, magamba már mindenkitõl elbúcsúztam, csak azt sajnálom, hogy végrendeletet nem tudtam írni…hhmmm…. A házamat Shiro-chanra hagynám, a gitáromat Endora, a ruháimat….öööö….. Raigetsura! És….öö…. azt hiszem, hogy a bélyeg és a szalvétagyûjteményemet elpostázom kaa-channak meg too-channak… vagy inkább a piszkos ruháimat kéne??? Nem tudom, hogy kell kezelni a mosógépet… annyi gomb van rajta! Fõleg piros… a használati utasítás szerint a pirosat kell megnyomni… DE LEGALÁBB HÁROM VAN RAJTA! Melyik piros? Endo segített a múltkor, de épp Shiro-chan új gumikacsáját kerestem, és nem figyeltem melyik gombot nyomja meg…. Mondjuk utána fél órán keresztül kiabált velem, hogy a szélsõ vörös, a másik bordó, és csak az egyik piros…. DE HA VILÁGÍTANAK UYGAN ÚGY NÉZNEK KI!!!!

Csupán egy hatalmas sóhajra leszek figyelmes, de számomra közel sem cseng úgy, mintha nem reggelizni készülne.. vagyis ebédelni… de én nem vagyok finom! NE EGYÉL MEG!!!!! Elõbb rá kell jönnöm hogy mûködik a mosógép… nem hívhatom át mindig a szomszéd fiút! Endo már a lábát sem meri betenni a laksába…pedig nincs is kupi! Csak a ruháim a kanapén… meeeeg… még sok ismeretlen dolog, amirõl már tulajdonképpen nem is tudom mi volt eredetileg… na majd kitakarítok… valamikor…

- Azér’ jól vagy? – hallok egy nem ép boldog, mély hangot, mely közelrõl sem tûnik túl türelmesnek… öhm… nem fog megölni…? Nem fog? De jó!

Leengedem kezeimet, s kissé bátortalanul méregetem az elõttem álló alakot, ki mélykék szemeivel morcosan, kissé grimaszolva fixíroz engem, mint mókus az ebédjét… de én nem vagyok makk… az oviban is pöttyös labda volt a jelem!

- I… Igen… - hebegem, majd lelkes bólogatással adok nyomatékot szavaimnak, miszerint az ég világon semmi bajom nem történt azon kívül, hogy kis híján szívrohamot kaptam, s hogy majdnem elcsaptam egy motorral… végül is… Élek! Ami jó! Sértetlen vagyok... Ami még jobb!

- Hova siettél annyira, hogy kis híján elütteted magad? – érdeklõdik, s szemeim felcsillannak akár a nyolcvanas égõk.

- A macskámat kell elvinnem az állatorvoshoz, mert oltásra van szüksége, mert szegényt valami csúnya betegség környékezi, és nem akarom, hogy elkapja! De túl sokáig húzódott el a gyakorlás a bandámmal, ezért késésben voltam, és végig rohantam az utcán, és egy öreg bácsi majdnem megvert a járókeretével, s miután átvergõdtem a lányokon, nem jött semmi ezért arra gondoltam, hogy lelépek, és ekkor jöttél te és majdnem elgázoltál!- hadarom szinte egy szuszra, s pihegve pillantok fel, mintha épp a maratonon lennék túl… hûha… gyorsbeszélõnek mehetnék! Igen! Elmehetnék TV bemondónak! Fel is vetem Endonak ha találkozom vele! De most komolyan! Van tehetségem hozzá!!!

- Gyere, elviszlek – mondja, még mielõtt bármit is csinálhatnék, vagy épp vele is megoszthatnám a gyorsbeszélõi pályagutásomat... hmm...? meglepetten pillantok felé, s kistányér szemekkel figyelem határozott vonású arcát... festi a szemét? Miért ilyen sötét? Mindegy... – A végén még sikerül is elüttetned magad Na pattanj fel.

értetlenül figyelem a motorra ülõ illetõt, s nem tudom eldönteni, hogy az elõbb tényleg azt mondta, hogy üljek fel mellé, vagy tényleg azt mondta, hogy üljek fel mellé... még életemben nem ültem ilyenen... Endonak is van, de én a robogónál nagyobbra nem szállok... még a robogóval is kis híján belehajtottam az árokba!

Fáradt sóhaj hagyja el ajkait, majd látszólag türelmébõl kifogyván nyomja kezembe nyomva egy sisakot... ez komolyan gondolja... végül is... kedves! Haza visz.. Shiro-chan biztosan nagyon magányos lehet otthon! Még a távirányítóból is kifogyott az elem! Pedig egyedül is be tudja kapcsolni... remélem semmi baja nem eset... a múltkor is a mosógépben kötött ki... hogy hogyan került oda az rejtély... de legalább megfürdött!

- Nem fogok leesni? – érdeklõdöm bátortalanul, s úgy mérem végig a jármûvet, mint egy veszedelmes oroszlánt... Mi van ha az utunkba szegõdik egy terrorista csoport, hogy elraboljon? Lehet hogy... HOGY Õ MAGA IS TERRORISTA???

Úgy is olyan furcsán és félelmetesen néz ki... meg esz reggelire!!!!! Neeeeeeeeeeeeeeeee!!!!!

Cégül is felkászálódok a háta mögé, s bizonytalanul ficergek... kemény ez az ülés... töri a fenekemet.. a csontomat... a fenékcsontomat!!! Van olyan? Majd megnézem....

- Karold át a derekamat, és akkor nem – magyarázza én pedig egy bólintás, és egy sisak felvétel után átkarolom derekát, s engedelmesen bújok hozzá közelebb, úgy szorítom, akár egy Teddy macit a kis gyerek... hhmmm... a maciknak nincs ennyi fülbevalójuk... báááár... azért megteszi!

Még a címemet is megkérdezi, s én boldogan árulom el neki... milyen kedves fickó! Haza visz a motorján! Azt hiszem ez egy jó kis barátság kezdete! Biztosan jóban leszünk!

Ahogy meghallom a motor dorombolását, mintha egy adag kólát itattak volna meg velem kávéval vegyítve, izgatottan fészkelõdöm közelebb, s felcsillanó szemekkel várom, hogy elinduljunk... jujjj!!! Nyomásnyomásnyomás!!!!

- Wooo!- sikkantok fel akár egy óvodás, mintha megbolydultam volna, mintha felhúztak volna izgatottan ficergek mellette, ahogy elindulunk, akár egy rakéta... jó érzés, ahogy már-már suhanunk, legszívesebben sikongatva engedném el, hogy úgy érezzem szállok...! Olyan, mintha kis madárka lennék, az autók a felhõk, melyek sebesen siklanak mellettünk.... ez jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó!!!! JUUUUJJJ!!! MÉGEGYSZERMÉGEGYSZERMÉGEGYSZER!!!!!!!!

- Megjöttünk –közli miután megállunk, s pár percig azért emésztenem kell, hogy hol is vagyunk... magas naaaaagy ház... igen! Végre itthon! Lekászálódom mellõle, s fejemrõl levéve a sisakot pillantok rá, pár percig elgondolkozva...hmmm... nem kén neki megköszönnöm...? Végül is... adhatok neki sütit! Azt biztosan szereti! Azt mindenki szereti! Fõleg én!

Elvigyorodk eme gondolatomra, s ahogy felrémlik elõttem egy tál finom csokis süti képe, már nyálözön indítok el számból.....rrrrrrrrr...

- Ez jobb mint a hullámvasút! – rikítom lelkesen , õ pedig közömbösen tekint rám... jajjjj... na most akkor meghívom egy teára meg sütire, aztán...aztán...izzé..... jó barátok leszünk!

- Sietsz valahová? Nincs kedved bejönni? Fõzök egy teát, vagy kávét, vagy valamit! Gyere, ismerkedj meg Shiro-channal!- ajánlom fel neki, s már-már azon vagyok hogy megragadjam kezét, és magammal hurcolva raboljam el, hogy felrángassam a lakásomba... most hogy belegondolok, kis csatatér van fönt... de nem baj! Fiú vagyok! Biztosan megérti!

- Rendben – biccentve adja beleegyezést, majd õ is lepattan a motorról, s nyomomba szegõdik.

- Bocsi ha egy kicsit rendetlenség lesz, de nincs idõm takarítani mert sok a próba, meg dolgoznom is kell, meg nehéz az iskola, és ha haza jövök csak arra vágyom hogy pihenjek, megy hogy egyek valami finom édeset! Te és Shiro-chan biztosan nagyon szeretni fogjátok egymást, nagyon aranyos macska, bár kissé nehéz, úgyhogy vigyázz nehogy rád vesse magát, mert Endo így törte el múltkor a lábát, én pedig nem szeretném, ha neked is eltörne, mert akkor kórházba kéne kerülnöd, és a kórház nem jó, elhiheted!- magyarázom, miközben kulcsaimat nézegetem... hmm.... melyik is a lakáskulcs! Jaaaaaaaa...aaaaa....aaaa.... sárga! Nyah akkor most...

- Néha veszel levegõt? – morog a hátam mögül, s én kíváncsian fordulok hátra, hogy szemügyre vegyem morcos vendégemet, kinek sötét tincsei is rátesznek egy lapáttal borongós kisugárzására...hmm... egy pár sárga ruha feldobná! Olyan lenne mint egy napraforgó! Szeretem azt a virágot!!!

- Persze! – vágom rá, s az ajtó nyílásával egyetemben rögtön az én drága Shiro-chanomat keresem... hol vagy te kis aranyos? Annyira hiányzooootttt!!!! Shiiirrooooooo-chaaaaaaaaaan!!!

- Õ lenne Shiro-chan? – érdeklõdik, miközben a cicusra bök, ki nyávogva és hízelegve adja tudtára milyen igaz is, amit állít. Elsõre felismerte! Ez valamiféle égi jel! Õ meg én... a legjobb barátok leszünk!!!!

- Aha aha! – helyesek vidáman, miközben elrakok az útból egy ruha dombot... hmm... õ vajon tudja, hogy kell kezelni a mosógépet? Ha igen, akkor segíthetne, hogy kell! De elõször megpróbálkozom vele én... Mert én! Aki supermanos alsógatyát hord, lelkesen s bátran néz szembe a bõsz mosógéppel!!!! Igen! Legyõzöm! Ha kell a felmosóval harcolok ellene!!!

- Ha már így beinvitáltál. Hogy hívnak? – tudakolja a fekete hajú...jjjjééééé.....tényleeeeeg... Még nem is tudja a nevemet.... meg én sem az övét...hmm... az nem jó, mert akkor nem tudom mikor van a névnapja és nem tudok neki ajándékot venni!!!

- Mi? Hogy engem? – kérdezem mutatóujjammal magamra bükve... ohh.....hát... tényleg...udvariatlan voltam, hogy nem mutatkoztam be...

- Igen, téged – kommentálja határozottan.

Na most akkor... na most akkor kimondom... nem értem, hogy too-channak miért van ilyen kilométer hosszú neve, és hogy miért ilyen nehéz, de én másodjára ha ki tudom mondani...

Ujjamat szám elé tépve, tekintetemet a plafon felé szegezve mondom ki magamban szépen lassan...

- Mi tart ennyi ideig? – türelmetlenig, s közelebb lépve néz le rám úgy, mint a hóhér szokott az áldozatra... felpillantok rá, s még mindig ujjammal ajkaimat böködve figyelem... nya jó...

- Atamagaokashii Shun vagyok!- vigyorodok el, s kezemet nyújtva várok arra, hogy elsõ baráti kézfogásunkat ejtsük meg. Naaaa..... fogd meeeg.... lllééégyssziiiiii!!!!

Egy pillanatig felhúzott szemöldökkel néz rám, majd lehajolva grimaszol csúnyán, én pedig érdeklõdve nézek vele farkas szemet. Mi az? Mi az? Van rajtam valami, piszkos vagyok? holholhol???

- Hogy mi???- kérdez vissza. Zavart mosoly terül el arcomon, egy halvány pír kíséretében, s szemeimet lesütve kezdem piszkálni hajamat mélységes zavarom levezetéseképp... tudtam, hogy egyszer még beégek ezzel a névvel... mármint... nem lehet egyszerre megérteni, olyan hosszú... lehet, hogy el kéne mennem, hogy lerövidítsem...

- Atama...ööö....A-ta-ma-ga-o-ka-shii... Shun!- tagolom lassan, hogy én is meg õ is megértése... huh... ki tudtam mondani! Éljen!- de szólíts csak Shun-channak! Mindenki úgy hív! Nem baj, ha te is így hívsz, szeretem, ha így hívnak!

- Jól van Shun-chan.- húzza ajkait egy fáradt mosolyra, s én kíváncsian lépek hozzá közelebb, kezeimmel kabátjába kapaszkodva, csimpaszkodom fel hozzá, akár egy kis cica...

- Most te jössz! Kivagykivagykivagy??? – faggatózom, egy kis ugrálással is megtoldva, akár egy kis gyerek, aki a nyalókáját kapja meg... nalókkaaaa..... KELL! Van itthon? Biztosan...mmm... fincsi...

- Heiki Mara.- mutatkozik be röviden unott sóhajjal. Hmm... érdekes név... furcsa... de tetszik!

Széles vigyorral vetem magam nyakába, hogy elsõ baráti ölelésében részesítsem, amelynek lendületétõl kis híján hanyatt esünk, hátrálunk egy darabig, míg végül a falnak ütközve ragad meg derekamnál, s a helyzetet megmentve akadályozza meg a földdel való találkozást.

- Örülök, hogy találkoztunk Mara!- engedem el hirtelen, s érdeklõdõ, felvont szemöldökû furcsán csillogó szemeirõl tudomást sem véve kapok kezembe egy adag ruhát s robogok vele a mosógéphez. Na most akkor... belerakom... oké... öblítõ, meg mosópor...oké... és most... jön a piros gomb...öööö.....

- Mindjárt megyek, csak beindítom a mosógépet, de nem tudom, hogy melyik piros gomb jó hozzá, úgy hogy ha segítenél nagyon hálás lennék, de elõbb megpróbálom, és majd sikítok ha segíteni kell!- rikítom, mire csak egy morcos morranás a válasz, s ez egyértelmû jelzés számomra, hogy újdonsült barátom, szíves örömest fog nekem segíteni! Igazi barát! Biztos vagyok benne!

- Ecc-pecc kimehetsz... holnap után bejöhetsz, cérnára-cinegére, ugorj cica az egérre fuss... itt áll egy vén krampusz, elvitték a szállodába tüskement a sej hajába, inc-pinc-lõrinc te vagy oda kinn!- mutagatom a három piros gomb között, s bégül a jobb oldalinál akadok ki... oké... akkor... most megy nyomom a gombot!

Érdeklõdve nyomom meg a gombot, mire a gép elõször csak börrögni, majd morogni kezd, s végül úgy tör ki belõle a hab mint vulkánból a konfetti... mármint a láva... te jó ég... TE JÓ ÉG! MEGFULADOK A HABOKTÓL!

- ÁÁÁÁÁÁ!!! MARAAAAA-SAAAAAAAAAAAN!!! SEGÍÍÍÍÍTS!!!- kiáltom, s a felmosót felkapva próbálom meg visszatuszkolni a habot a helyére... DE NEM MEGY!!!

2008.11.03 21:41

Mara:

Végre elszakadok az ügyvédem karmai közül. Wááá, hogy én hogy gyûlölöm ezt a vérszívót… De legalább elsimítja az ügyeimet. Mint mindig, most is gyorshajtásért akartak bevinni, meg emberélet veszélyeztetése, blablabla… senkinek semmi baja, pont.

Felkapva sisakomat pattanok a kedvenc fekete motoromra és füstölgõ kerekkel, felbõgõ motorral lövöm ki magam. Imádom ezt a hangot… Dorombol akár egy macska… vagy inkább vad tigris. Heh.

Bekanyarodva egy hosszú egyenes útszakaszra pillantom meg távolban a zöld lámpát. Sehol senki… A sisak alatt elmosolyodva húzok a gázra. Az utolsó pillanatban érek át, nem mintha nagyon érdekelt volna milyen színû is a lámpa. Élvezem a gyorsulást, hogy csak elsuhanó foltok mellettem a tárgyak. Aztán…

Pár száz méterre elõttem egy alak lép le a járdáról. Ú, a francba! Azonnal fékezek, ami 220 km/órás sebességnél nem kis féktávot jelent. A gumik füstölnek alattam, s az utolsó pillanatban a gyalogostól alig egy méternyire állok meg. Huh… Na most aztán a fejébe verem, hogy nézzen körül, mielõtt elém lép!

- Nem tudsz figyelni, te idióta? – pattanok le a motorról, levéve sisakomat. A szerencsétlen fölé magasodom, és szikrázó szemekkel megvizsgálom a hullajelöltet.

Égszínkék, megrettent szemek pillantanak fel rám, egy szõke üstökkel keretezett arcról.

- Bo…Bocsánat…! Én… én nem láttam… csak… Bocsánat! - dadogja és védekezõn kapja maga elé a kezét. Áh, hogy én pont egy ilyen elesett fiúba botlottam. Ha ráordítok elrepül mint tehén a forgószéltõl.

Nagyot sóhajtva teszem karba a kezem, grimaszolva várva, hogy leeressze a karját.

- Azér’ jól vagy? – morgom neki bosszúsan. Meglepetten pislog párat, mintha most került volna ki egy halálközeli élménybõl, és leengedi a kezét.

- I… Igen… - bólogat hevesen. Úristen… milyen bolygóra kerültem?? Még mindig félrehúzott szájjal mérem végig. Hát, szemrevaló marslakócskák laknak itt. Bólintok.

- Hova siettél annyira, hogy kis híján elütteted magad?

Elkezd hadarni valami macskáról, meg állatorvosról, meg banda gyakorlás miatt milyen késében van. Hm, tényleg van egy gitártok a hátán, ha sejtésem nem csal, gitár is van benne.

- Gyere, elviszlek – szakítom félbe a további végtelennek tûnõ szóáradatot. Meglepetten pislog rám. – A végén még sikerül is elüttetned magad – ülök fel a motorra. – Na pattanj fel.

Párat még értetlenül pislog, majd miután sóhajtva nyújtom neki a másik bukósisakot, észhez kap és felmászik mögém.

- Nem fogok leesni? – kérdi félénken. Hát ez sem ült még motoron.

- Karold át a derekamat, és akkor nem – vetem hátra, felvéve a sisakot. Õ is felveszi sajátját és engedelmesen simul a hátamhoz, szorosan körém fonva karjait. Félig hátrafordítva fejem tudakolom meg a címét, majd ismét elõre fordulok. Megbõgetem a motort és már indulunk is.

- Wooo! – kiált fel kis utasom meglepetésében, ahogy szinte kilövünk az állásból. Pedig most nem is megyek annyira gyorsan… heh.

Ismerem a várost, mint a tenyeremet. Gyorsan elérkezünk a megadott házhoz. Kényelmesen begurulva fékezek le. A fiú görcsösen szorít magához. Leveszem a sisakom.

- Megjöttünk – jelentem ki. Kis fáziskésés után elenged és leszáll mögülem. Levéve a sisakot nyújtja vissza, és alóla egy kicsit lesokkolt arc pillant rám. Jól vagy, kölyök? Hirtelen azonban egy hatalmas vigyor ragyog fel arcán.

- Ez jobb mint a hullámvasút! – rikkantja vidáman. Lelkiekben a homlokomra csapok. Bár, végül is igaza van… jobb mint a hullámvasút. 

- Sietsz valahová? Nincs kedved bejönni? Fõzök egy teát, vagy kávét, vagy valamit! Gyere, ismerkedj meg Shiro-channal! – hadarja. Uramatyám… ez hiperaktív. És ki az a Shiro-chan?? Heh, ha tudnád, nem kéne megismerkedned vele, nem igaz?

- Rendben – bólintok és én is leszállok a motorról. Zsebre vágott kezekkel megyek a fiú után. Az ajtó elõtt kezd a kulcsaival babrálni, közben folyamatosan csacsog.

- Néha veszel levegõt? – kérdezem kicsit fáradtan.

- Persze! – vigyorog fel rám és benyit a lakásba. Utána megyek és rögtön egy macska jön velem szembe és felpillantva rám nyávog egyet.

- Õ lenne Shiro-chan? – vonom fel szemöldökömet, ahogy az állat a lábamnak dörgölõdzik.

- Aha aha! – bólogat lelkesen a fiú, miközben valószínûleg rendrakás címen költözteti pár méterrel odébb a kupi-kupacokat. Tényleg, még nem is tudom a nevét.

- Ha már így beinvitáltál. Hogy hívnak? – kérdezek rá, és lépnék egyet, de majdnem átesek a macskán. Morcosan lepillantva az állatra biggyesztem le alsó ajkamat. Az életemre törsz? He??

- Mi? Hogy engem? – mutat magára vendéglátóm, mintha rajta kívül más is lenne a szobában. 

- Igen, téged – segítek neki a keresett név megtalálásában.  

2008.11.03 19:07

Shun:

- Jól vaaaannnnn!!!!- kiáltom, mintha felhúzott Duracell nyuszi lennék. Elengedem gitárom húrjait, s széles vigyorral rázom meg fájó testrészemet... azt hiszem, ezt sosem fogom megszokni.... miért ilyen a gitár húr? Öööö..... nem tudom! Jó ez így? Persze!

A többiek lihegve, verejtéktõl lucskosan dõlnek hátra, mintha épp most futották volna le a maratont, egymás hegyén hátán zilálnak... mi az? Csak négy órán keresztül gyakoroltunk.... hát mi az abban a nehéz! A zene az élet! A zene mindeeeeen!!!

- Shuuuun-chaaaaaan... hogy van benned ennyi energia? Supermant ettél reggelire?- érdeklõdik Raigetsu, miközben homlokáról törli le dobverõjével a gyöngyözõ izzadságcseppeket...

- Mi...? Én...? Nem... de van egy supermanos alsógatyám!- rikkantom vidáman, mire fárad sóhajjal pörgeti meg ujjai között az egyik obverõt.- VAN SUPERMANOS ZABPEHELY? HOL? HOL? VENNIAKAROKVENNIAKAROKVENNIAKAROK!!! MOOOOOSSTT!!!!!!

- Sajnos nincs olyan, pedig reggelente nekünk is el kelni egy olyan... vagy ha jobban belegondolok, elég lenne a véred is... MENTEN KISZÍVOM!- pattan fel Endo, s basszus gitárját félre lökve veti rám magát, én pedig sikoltozva próbálok meg kapálózni, akár egy veszett macska... nee.... KI AKARJA SZÍVNI A VÉREM! NEEEEEEE!!! AMÚGY IS VÉRSZEGÉNY VAGYOK!!!!!- ne parázz már, csak hülyültem!

Nevetve hátrál el tõlem a barna hajú fiú, s szõke tincseimet megborzolva mosolyodik el, egyre kiszélesedõ vigyorom láttán... tényleg azt hittem kiszívja a véremet... ha meghaltam volna ki gondoskodott volna Shiro-chanról? Szegény macska lefogyott volna! Mondjuk lehet, hogy akkor akarna után két méterrel nem rogyna össze a fáradtságtól...

Elgondolkodva pillantok a falon lógó órára, már négy óra van... miért van az a határozott érzésem, hogy valamit csinálnom kéne... hmm... HMM.... HHHHMMMMMMM...

- A macskádat ma viszed állatorvoshoz.- segít ki Raigetsu, s én homlokomra csapva ráncolom össze homlokomat.

- Téééényleeeeeeg!!!- állapítom meg, majd mint egy õrült, úgy pakolom össze gitáromat- persze közben úgy vigyázok rá, mint egy kis gyermekre... puszi neki!- s kapom hátamra táskámmal együtt.- Na én megyek! SZIIIIIAAASSSZZZTTOOOKKK!!!!!!!

*

Sietve futok ki az iskola épületébõl, s az utcák beton útján kanyarogva próbálok meg kikerülni minden embert... végül is nem mindig sikerül, s ilyenkor sûrû bocsánatkérések közepette próbálok meg eliszkolni...

- BOCSÁNAT!- kiáltom hátra, ahogy egy öreg bácsit kis híján belökök a virágos standba, amiért az õsz apó járókeretét rázva káromkodja el magát.. kínos mosollyal integetek, így elérve, hogy egy kisebb fajta tini lány tömegbe ütközzek, s rajtuk átvergõdve, zilált ruházattal és újabb káromkodás tömeggel vergõdjek el a zebráig... na végre... miért van itt ennyi ember? Nem tudom... nagy sóhajjal támaszkodom neki a lámpaoszlopnak, s érdeklõdve vizslatom a kihalt útszakaszt.. miért nincs itt senki??? Itt álltában csúcsforgalom szokott lenni... neeem baaaajj... Könnyebben átjutok!

S mihelyt végre zöld fényt kapok, széles vigyorral lépek el zebrára, s szemeimet behunyva, legújabb dalomat dúdolgatva, jókedvûen sétálok a csíkmintás útszakaszon... Miért zebra csíkos...? Miért nem pöttyös? Olyan jó nézne ki.. pötttyöööss.... Tényleg! Veszek egy pöttyös nyakörvet Shiro-channak! Milyen aranyos lesz vele! Juuuuuuuujjjjjj!!!!!!!

Ám mihelyt mielõtt még bármit is tehetnék, motorzúgást hallok, s érdeklõdve pillantok oldalra, ahol egy motor közeleg felém, akár a szélvész...Ijedten ledermedve figyelem, ahogy egyre közelebb kerül hozzám, s én megmozdulni sem bírok... megpurcanok... jajj... Behunyom szemeimet, s mielõtt még tényleges fájdalmat éreznék éles fékcsikorgásra leszek figyelmes, majd egy kisebb fajta porfelhõre melytõl, sûrû köhögéstõl ösztönözve nyitom fel kék szemeimet...

- Nem tudsz figyelni, te idióta?- hallok meg egy mély ingerült hangot... meghaltam...? Nyem? De jó!!!! ÉLEK! ÉLEK ÉS VIRULOK! És por van a számba.... ffúúúúj...

Megszeppenten pillantok az alakra, ki épp akkor elegáns mozdulatokkal pattan le motorjáról, s sisakját elvéve lép hozzám szoros közelségbe... nagy szemekkel pillantok fel a nálam egy fejjel magasabb illetõre, kinek jegesen csillogó kék szemeibõl dühös szikrák vetülnek rám... Mért néz rám így? Olyan... OLYAN CSÚNYÁN NÉZ RÁM! JAJJ!!!

- Bo...Bocsánat...! Én..én nem láttam... csak...- hegem, s ahogy egyre mérgesebb lesz arca, rémülten hunyom be szemeimet, s kezeimet magam elé emelve várom hogy lecsapjon...a...aaaaa... SISAKKAL! Hát itt a vég.... VISZLÁT SHIRO-CHAN! IMDÁLAK!!!!!! OLYAN JÓ VOLT HOGY ISMERTELEK! ISTEN VELED! OOOOHH!!!- Bocsánat!