- Elég leszel te is. Az orvosok lassan törzsvendégnek tekintenének…- mosolyodik el halványan, majd végigsimít az arcomon.
Furcsa… ez a srác furcsa.
Mintha most megváltozott volna. Mintha kibújt volna a kis csigaházából. De persze pillanatokon belül ugyanolyan, mint régen.
- Túlélem, csak pihennem kell.- nyugtat meg, majd feláll és nagy nehezen bevánszorog a fürdőszobába.
Alaposan helyben hagyták, mit ne mondjak. Biztos kurva szarul érzi magát.
Hallom, ahogy odabent babrál. Nem zavarom, inkább nekilátok eltakarítani a nyomokat. A véres lámpa darabjait kidobom a szemétbe, felállítom a feldöntött bútorokat.
- Amúgy… mit dolgozol, ami miatt olyan korán el kell menned?- kérdi fájdalmas fintorral, mikor végzett. Óvatosan leül a kanapéra.
- Kocsiszerelő vagyok.- mondom kertelés nélkül, miközben bemászok a hűtőbe egy doboz sörért. Erre innom kell. Még soha nem jöttem haza arra, hogy erőszakolják a kis édeseimet…
Felbontom a dobozt, majd nagyot húzok belőle.
- Gondolom, neked nem kell dolgoznod. Elvégre mindent a feneked alá tolnak…- jegyzem meg a számat elhúzva. És még szépen fogalmaztam.
Gondolom, ő is valami újgazdag ficsúr.
Látom, ahogy először a düh szikrái lobbannak fel tekintetében, de aztán észbe kap, és egészen lehangolódik. Nocsak. Én lennék az első, aki ezt a fejéhez vágta?
Megpróbálom kiolvasni a tekintetéből, mit is gondol. De ez a gyerek még számomra is titok.
Végül csak feltápászkodik és hozzám lép, egészen közel. Érdeklődve lepillantok rá.
Megmarkolja a pólómat, majd lehúz magához. Persze gyenge, mint a harmat, de ezúttal engedek…
Még magamat is meglepem, milyen gyengédséggel csókolom.
De asszem kezdem tényleg megkedvelni a kis édest.
Lágyan a hajába túrok, majd mikor elválunk egymástól, csókot nyomok a homlokára.
- Pihenj. Én feltörlöm a vért a padlóról.- vigyorodom el. Visszaül a kanapéra, majd elgondolkodva nézi, ahogy négykézlábra ereszkedve leveszem a pólómat, s azzal törlöm fel a vért.
Bassza meg… ennyi vére azért egyiküknek sem lehet. Vagy én vittem túlzásba?
- Tudod kölyök, te vagy az első, akinek megengedtem, hogy mellettem aludjon.- mondom halkan, lassan én is kezdek összezavarodni.
Meglepetten pislog rám.
- Nem szokásom senkit felhozni magamhoz.- tájékoztatom, majd előveszek egy szál cigit, és a padlón ülve meggyújtom. – Sőt, nem szokásom senkit megvédeni… de kezdelek megkedvelni.
Egy hosszú pillanatig egymás szemébe bámulunk. Aztán felsóhajtok.
Behunyt szemmel a hajamba túrok. Úgy érzem magam emellett a kis kölyök mellett, mint valami bébiszitter…
Még sosem volt ilyen fiatal partnerem… és remélem, nem is lesz…
- Úgy érzem, sok gond lesz még veled.- mondom halkan, majd nyögve feltápászkodom, és miközben a fürdő felé veszem az irányt, a nadrágomat kezdem gombolgatni.
- Hova mész?- kérdi felvont szemöldökkel.
- Lezuhanyozom. Tiszta olaj vagyok.- közlöm vele, majd beteszem magam után a fürdőszoba ajtót.
Össze vagyok zavarodva. Kedvelem a srácot. De mégis… valami gazdag fószer tologatta eddig. Ha a közelében maradok, csak bajom lehet belőle… arról nem is beszélve, hogy tuti az apja is valami fejes.
Nem nekem való ez a srác…
Muszáj lazítanom… muszáj kiengednem a gőzt, hogy utána tisztán tudjak gondolkodni.
Beállok a kellemes, langyos víz alá, majd a csempének vetem a hátam. Lassan megmarkolom kemény férfiasságomat, és nekilátok könnyíteni magamon…
A MEGJEGYZÉS RÉSZ NEM KIS ÜZENETEK HAGYÁSÁRA VALÓ!!
Egész kellemesen aludtam az éjszaka, de aztán jön a hajnal, én meg ébredek vele. Már annyira megszoktam a korán kelést, hogyha nem vagyok másnapos, akkor simán felébredek.
Nyögve felülök az ágyban. Mellettem Ryan a másik oldalára fordul.
Érdeklődve tekintek végig rajta.
Amolyan elkényeztetett kölyöknek néz ki, aki eddig mindig megkapta, amit akart. Idegesítenek az ilyen figurák. Végtelenül rühellem őket.
De valamiért, Ő szórakoztat.
Lassan felkelek, aztán halkan felöltözök. Ideje kezdeni a napot.
Itt hagyom, úgyis elboldogul majd. Baja meg csak nem lesz.
Korán leérek a műhelybe, előbb, mint bárki, de ez a legkevesebb azok után, hogy a tegnapot kihagytam. Ezúttal munkásszerkó van rajtam: egy olajfoltos, szakadt farmer meg egy elnyűtt, szintén olajos fehér póló.
Nekem meg kell dolgoznom a kajáért.
Rögtön be is fekszek az első kocsi alá, egy Hyundai. Gyönyörű a kis édes. Futott már pár évet, de elég jó állapotban van.
Az olaj csak úgy ömlik belőle, én meg először nem tudok rájönni, hogy honnan a kurva istenből. Aztán bekattan.
Valamelyik idióta az előző szerelőműhelyben rosszul húzta meg az olajszűrőt és elment a menet. A balfasz…
Pillanatok alatt kicserélem. Persze ettől nyakig olajos lettem, de semmi gond.
Aztán jön a következő kocsi, végül a következő és a következő…
Délben szerencsére lejár a munkaidő. Hétvége van, ezért nincs sok meló, így korán el tudok szabadulni. Ahogy tudom, letörlöm magamról az olajat, aztán irány haza.
Kíváncsi vagyok, a kis édes ott lesz-e még… vajon mennyire kitartó?
Ahogy beérek a lépcsőházba, sikoltást hallok. Felvonom a szemöldököm.
Asszem ez az én lakásomból jött. Mi a picsa? Csak nem az a vén fasz tegnapról?
Berúgom az ajtót.
A látvány pedig letaglózó. Két szekrény méretű majom fogja le a kis játékszerem, miközben a tegnapi fasz nyálát csorgatva dugja.
- Nick!- kiált fel Ryan megkönnyebbülten.
Azt hiszem, elszakadt a cérna.
- Te undorító vén fasz… volt merszed megerőszakolni az én kis játékomat a saját lakásomon?- vonom fel a szemöldököm, azt hiszem, a tekintetemen már látszik is, ahogy lassan elönti a vér az agyam.
- Ne csak álljatok! Csináljátok ki, a francba is!- üvölti a faszi a két gorillának, akik gondolkodás nélkül megindulnak felém.
Rossz ötlet. Én is legalább vagyok olyan nagydarab, mint ezek.
Felveszem az első dolgot, ami a kezem ügyébe akad. Egy állólámpa. Tökéletes. Széles vigyorral kettétöröm a vastag fadarabot, majd a búrás részét a földre dobom.
És nekirontok a két vadállatnak.
Röviden szarrá verem őket. Én is bekapok pár nyaklevest, de az adrenalin teljesen elnyomja a fájdalmat. Felszakadt a szemöldököm, vérzik a szám is, meg asszem megrepedt pár ujjam, talán el is tört, de szart se érdekli. A két talpnyaló kiterülve fekszik a földön. Félholtra vertem őket.
Persze az a vén szerencsétlen kezd megijedni.
Vérben forgó tekintettel, eszelős vigyorral lépek elé. Ryan persze nem rest, pofán rúgja az öreget és mögém szökken.
- Megmondtam, hogy ha még egyszer a közelébe mész, agyonverlek.- vigyorgok lá, majd felmutatom a véres lámpaállványt. Én még ezzel is képes vagyok kicsinálni valakit.
- Kurva élet, normális vagy?! Sittre akarsz kerülni?! Ha megölsz, egy életre börtönbe csuknak!- fenyegetőzik a vén fasz, de csak eszelősen felröhögök.
- Akkor üzleteljünk. Nem verlek agyon. Helyette csak megdolgozlak egy kicsit. De ha még egyszer meglátlak, vagy Ryan közelébe mész, tutira kinyiffantalak.- suttogom halkan, majd a rémült faszi pofájába lépek.
Pár perc alatt elintézem, hogy pár hétig kórházban feküdjön.
Aztán oldalba rúgom az egyik nyöszörgő gorillát.
- Takarítsátok el a szemetet aztán húzzatok a picsába.- mondom lenézően, a két szekrény pedig nyögve felkapja az öreget és ijedten távoznak. Becsukom mögöttük az ajtót.
Aztán a meggyalázott kis édes felé fordulok.
Hanyagul eldobom a lámpaállvány véres darabját, aztán hozzá lépek, és letörlöm kicsordult könnyeit.
Zavartan elfordítja a fejét.
- Köszönöm, hogy segítettél…- mondja halkan. Elmosolyodom.
- Hívjak mentőt, vagy elég leszek én is?- vonom fel a szemöldököm, végigtekintve rajta. Szerencsére van itthon elsősegélydoboz, és elég gyakorlott is vagyok benne. Bár még nem ápoltam le megerőszakolt srácot…
Karakter: Nick Insane Megjegyzés: (Az én kis piócámnak...)
Vadul csókolom, nyelvemmel mélyen a szájába hatolva. Persze szenvedélyesen viszonozza csókom, sőt, pólómba markolva húz közelebb magához, teljesen hozzám simul...
- Gyere fel hozzám...- súgja érzékien, miközben a fülemhez hajol és kéjesen megharapdál. - Dugj meg!- nyögi, mélyen a szemeimbe nézve.
Bassza meg. Felizgultam...
Ez a kis dög kibaszottul érti a dolgát. Pontosan tudja, hogy lehet az őrületbe kergteni egy pasit...
Szótlanul újra letámadom, ezúttal vadul és durván, de neki még ez is tetszik. Igazi kis ribanc... hajszolja az élvezeteket...
Sőt, mikor a nyakára siklok, kéjesen hátra veti a fejét, ezzel biztosítva még több teret nekem. Ezek szerint még az sem zavarja, hogy egy bár közepén vagyunk. Belevaló a kicsike.
Szenvedélyesen bőrébe harapok, majd élvezettel lenyalom kibuggyanó vérét. Nem bírja ki, hangosan felnyög és hajamba markol... Ez aztán a szégyentelen test...
Vadul kiszívom a nyakát, egy elég feltűnő, vörös foltot hagyva magam után. Ez pár napig nem fog elmúlni...
- Milyen türelmetlen vagy...- vigyorgok rá, ajkaimat megnyalva. Már egészen beindult...
- Dugj meg!- kéri újra, mire csak felkuncogok. Húzok még egyet sörömből, majd hanyagul az asztalra dobom a pénzt és felállok. Bassza meg... sosem szerettem álló dákóval flangálni...
- Gyere.- intekneki, mire felcsillannak a szemei. Azt hiszi a drága, belementem a kis játékába. De még nem tudja, hogy ez pont fordítva van...
Visszasétálok a gitáromért, biccentek pár ismerősnek, aztán kifelé veszem az irányt. A kis drága a nyomomban lohol. Felpattanok a mocimra. Nem nagy szám, de arra pont jó, hogy elvigyen, ahova szeretném. Ryan gondolkodás nélkül felül mögém, átkarolja a derekam és szorosan hozzám simul. Érzem a farkát nekem feszülni...
Szó nélkül beindítom a motort, majd már száguldunk is, bukósisak, minden nélkül. Én csak egy napszemüveget teszek fel, hogy a menetszél ne basztassa a szememet.
Magamhoz viszem. Egyszerű kis garzon, nem túl nagy, de nem is kicsit. Pont megfelel.
Öblös léptekkel indulok fel a lépcsőn, majd kinyitom lakásom ajtaját. Ryan a nyomomban van, majd figyelmesen beteszi az ajtót és körülnéz.
Férfias kupi van. Amolyan macsós felfordulás.
Ledobom magam a kanapéra, szétterperszett lábakkal.
- Gyere ide.- intek neki, ő pedig gondolkodás nélkül hozzám lép. Az ölembe rántom, hogy a háta a mellkasomhoz simuljon. Szegénykém el sm tudja képzelni, mit akarok kihozni egy ilyen pózból, de megmutatom neki. Vadul az ajakira tapadok, közben egyik kezem a pólója alá siklik és egyik mellbimbójá kezdem vadul kényeztetni. Kéjesen belenyög a csókba... Közben másik kezemmel végigsimítom hasát, oldalát, aztán combjai belső felét kezdem markolászni. Végül nadrágom keresztül megmarkolom ágaskodó merevedését. Hátravetett fejjel, kéjesen felnyög... Szexi hangja van...
Gyorsan kigombolom nadrágját, aztán gyors, erőteljes tempóban nekilátok kiverni a farkát. Kétségbeesetten kapaszkodik belém, szenvedélyesen sóhajtozva és nyögdécselve... közben nyakt harapdálom és szabad kezemmel mellbimbóival babrálok...
Percek alatt, hangos nyögéssel élvez el. A kis drága...
Lihegve, fárdtan dől nekm, fejét vállamon nyugtatja.
- Te szemét...- nyögi halkan, gondolom nem ezt várta. De örljön, hogy egyáltalán ezt is adtam...
- Még nincs vége. Az én farkam még mindig áll.- közlöm vele széles vigyorral. Feláll az ölemből, én pedig leveszem a véres fölsőt, így megpillanthatja kidolgozott felsőtestem, meg a karikát az egyik mellbimbómban.
Látom, ahogy kéjes tekintettel megnyalja a szája szélét. Ezúttal ő smárol le engem, én pedig hagyom, hogy irányítson. Nyelve mohón számba hatol, én pedig kéjesen felmorranva markolok formás fenekébe. Végül nyakamra csúszik, s erotikusan eljátszadozik velem... finoman harapdál, szívogat... aztán lejjebb kúszik, és szinte az őrületbe kerget, ahogy piercimgemmel játszik... tényleg érti a dolgát...
Végül nagy sokára elér nadrágomhoz. Gyorsan kigombolja, aztán előhúzza a farkam. Kicsi meglepődik. Nos, nem tagadom, átlagon felüli...
Erotikusan végignyal egész hosszán... majd nyelvével makkomon játszik, végül bekapja...
Belőlem pedig mély, állatias hörgés szakad fel... Hátravetett fejjel, lehunyt szemekkel nyögök fel. Bassza meg... kurva jól szop...
Nyögve markolok hajába, gyorsabb tempóra ösztönözve. De én is eléggé fel vagyok tüzelve, így néhány percen belül nyögve a szájába élvezek...
Felsóhajtok. Túl rég nem dugtam meg senkit... de most már csak azért sem fogom. Neeem... addig nem, míg gyémántkemény nem lesz a farkam. Azt akarom, hogy ha majd megdugom, őrülten sikoltozzon az élvezetektől... még pár napig nem fogom megdugni... csak játszok vele... feltüzelem őt is és magamat is...
Felrántom magamhoz, majd lenyalom szája szélén lecsurgó élvezetemet, végül újra megcsókolom. Most már csak szeliden, élvezetesen.... élvezve az ízeket...
Folytatásra számítna, de csak rákacsintok.
- Mára ennyi volt, kölyök. Ideje aludni.- vigyorgok rá, mire felháborodottan, dühösen pillant rám.
- Nem hagyhatod abba pont itt! Újra felizgultam!- panaszkodik, de csak felnevetek. Igazán édes.
- Akkor használd a fürdőszobát. Én hulla vagyok, ráadásul holnap korán kell kelnem.- mondom, majd se szó, se beszéd, begombolom a nadrágomat aztán felkelek. - Lezuhanyzom, aztán lefekszem. Maradhatsz éjszakára, ha gondolod. Még azt is megengedem, hogy velem aludj... de ajánlom, hogy ne ébressz fel, mert kidoblak.- közlöm vele komolyan, aztán bevonulok a fürdőbe...
Karakter: Nick Insane Megjegyzés: (Az én kis piócámnak)
Mikor lesétálok a színpadról, rögtön kiszúrom a kis édest. Milyen aranyos. Tényleg képes volt idáig eljönni, csak hogy láthasson?
Milyen ennivaló…
A gitáromat hanyagul a falnak támasztom, ezen a helyen úgysem mer senki hozzányúlni. Tudják, hogy az én cuccom tabu.
Így hát a kisember felé veszem az irányt. Mikor meglátja, hogy felé közeledem, szinte vigyorog. Hogy zabálnám meg.
- Ryan... ki hitte volna, hogy idág is eljössz.- állok meg előtte élveteg vigyorral.
- Mondtam, hogy meg foglak szerezni magamnak... és addig a nyomodban leszek.- jelenti ki magabiztosan. Felkuncogok...
Előveszek egy szál cigit, meggyújtom majd mélyet szívok belőle. Végül csak lehajolok hozzá és az acába fújom a füstöt.
Felköhög.
- Ahhoz képest, hogy ennyire loholsz utánam, valaki már megcsócsált...- vigyorogrok rá, miközben hüvelykujjmmal letörlök egy apró vércseppet a szája széléből. Megbabonázva nézi, ahogy lenyalom ujjamról vöröslő vérét...
- Meghívlak egy italra. Ha már idáig eljöttél.- kacsintok rá, majd a bárpult felé veszem az irányt. Nem mozdul. Vállam fölött pillantok hára rá. - Mi az cica, eddig tartott a bátorságod?- kérdem felvont szemöldökkel.
- Dehogy. Csak egy ismerősömmel jöttem, és...- próbál magyarázkodni, de csendre intem.
- Nem számít. Most már velem vagy. Gyere.- intek, majd szótlanul követ. A bárpulthoz érve megpillantok egy igencsak lerobbant fazont... egy negyvenes hulladék.
- Édes, itt az italod.- vigyorog rá Ryanre, mikor megpillantja. Aztán ledermed, mikor én is szembeötlök neki.
- Ez meg ki a fene? Az apád?- kérdem kissé gúnyosan, mire csak pirulva elhúzza a száját.
- Az exem.- mondja végül, de csak felvonom a szemöldököm. Az ember nem járkál klubbokba az exével.
- Fura. Azt hittem, jó ízlésed van. De ezek szerint csak az utóbbi időben javult meg.- nevetek fel, majd mosolyogva elsétálok a tehetetlen csávó mellett. Biccentek a pultosnak.
- Nekem egy sört... és te mit iszol?- pillantok a még mindig magatehetetlen Ryanre.
- Én... én vodkát citrommal.- mondja végül, mellém lépve. Biccentek a pultosnak, aki azonnal nekilát.
- De édes... én már hoztam inni...- mutatja fel a fószer a poharakat.
- Jon, kopj le, ha nem látnád, most mással vagyok.- próbálná elküldeni a kis édes, de ez a Jon fazon csak nem akar lelépni.
- Ne szórakozz velem, gyere már!- ragadja meg Ryan csuklóját. Egész szép jelenet kerekedik a dologból. Azért mir ne mondjak, Ryan sem egy elveszett srác... egész keményen üt.
De nálam nem keményebben.
Felálllok a bérszékről. Megmarkolom a kis édes vállát, majd egy rántással leültetem az egyik bászékre. Meglepetten pislog csak. Én pedig odaállítok a reszkető manus elé.
- Öregem... azt ajánlom, sürgősen kopj le, mielőtt még nem találnád a bakancsomat a képedben. Ez a kis édes már hozzám tartozik... ha a közelébe mész, agyonverlek.- mondom neki halkan, visszafogottan mosolyogva, viszont egy elmebeteg tekintetével. Nagyot nyel. Felfogta, hogy komolyan gondolom...
- De...- próbálna tiltakozni. Rossz ötlet.
Olyan hatalmas sallert baszok le neki, hogy körbefordul, aztán csattanva terül el a földön. Asszem, eltörtem az orrát. És akkor még szerencsés volt.
- Húzz el.- közlöm vele, majd undorodva a földre köpök. Vérétől piszkos öklöm a ruhámba törlöm, majd leülök a nagyokat kamillázó Ryan mellé, halálnyugodtan elnyomom a cigimet aztán felbomtom az üveg sört, amit kaptam. Persze a fószer teljesen beszarva eltakarodik. Szerintem nem látja majd többet. Heh.
Nagyot húzok a sörből, aztán vigyorogva a kis édes felé forulok.
- Ha utánam koslatsz, ne játszadozz más pasikkal, mert a végén még rossz vége lesz...- pillantok felé. Egész kábul állapotba került. Ahogy látom, megint felizgult. Milyen imponáló...
Felnevetek, majd megcsippentem az állát és magam felé fordítom.
- Most már az én játékszerem vagy... kezdelek megkedvelni, öcskös, de még mindig sokat kell dolgoznod, hogy a tiéd legyek. Addig is, had lelkesítselek fel egy kicsit...- susogom mámorítóan, majd vdul az ajkaira tapadok. Szenvvedélyesen csókolom, ő pedig felnyög, érzem, ahogy megmarkolja a pólómat... kis édes...
Nyelvemmel mélyen a szájába hatolok. Megmutatom neki, milyen izgató is tud lenni, mikor egy piercinges pasival smárol. Garantáltan még szűkebb lesz a nacija... hehe...
Tényleg kezdem megkedvelni. De egyenlőre csak hagyom, hogy koslasson utánam. Játszadozok vele. Aztán majd kiderül, mi lesz a dologból...
Karakter: Nick Insane Megjegyzés: (Midori-channak)
Kurva szar ez a reggel…
Ahogy kinyitom a szemeimet, a napfénytől fájdalom nyilall a fejembe. Bassza meg… nem kellett volna tegnap ennyire leinnom magam…
Nyögve ülök fel, majd lerántom magamról a takarót.
Le kéne fürdeni… de kurva gyorsan.
Feltápászkodom, aztán betántorgok a fürdőbe. Asszem, ma nem fogok bemenni a műhelybe… csak lehánynám a karosszériát…
Nagyjából rendbe szedem magam, aztán körülnézek a hűtőben. Kéne valamit enni is.
Persze megint szar sincs itthon, így kénytelen vagyok leugrani a boltba. Bassza meg…
Gyorsan felkapok magamra pár cuccot, aztán ha már ott vagyok, veszek cigit is. Na lássuk…
Mit kellene kezdeni ezzel a nappal?
Csörgök egyet Jacknek, a Bereft of Reason tulajdonosának – ez egy jó kis bár a magamfajta szemeteknek, hogy elázzanak meg zúzós rockot hallgassanak – és megkérdem tőle, mi a pálya ma estére.
Persze rögtön örvendezik a szemétje, már tudja, hogy van kedvem a ma estéhez.
- Mi a helyzet Nick, csak nem zenélni van kedved?- röhög a telefonba, én pedig rágyújtok egy cigire.
- Bazd meg. Szóval, hogy áll a ma este?- kérdem újra, ma ne cseszekedjen velem, mert elég morcos vagyok. Kurvára másnapos vagyok és már hetek óta nem dugtam… rég nem találkoztam egy fincsi falattal sem, akit kedvem lett volna felfalni.
Kefélhetnékem van.
- 8 és 9 között be tudsz férni, ha nagyon szeretnéd. De van gitárod?- kérdi. Francba.
Múlt héten széttörtem egy idióta képén…
- Még nincs. De estére lesz.- közlöm vele, majd lerakom a telefont.
Fasza. Most dobhatok ki egy csomó pénzt egy másik gitárra. Ennél faszább nem is lehetne…
***
Délután leugrok a kedvenc boltomba, elbaszni megint egy csomó pénzt. Persze az eladó régi haverom, de ez nem viszi lejjebb az árakat. Hogy rohadjon meg.
- Szevasz Nick, megint egy új gitár kéne?- vigyorog rám szélesen, mire csak biccentek.
- Egy Gibsont keresek, mint amilyen a régi volt.- közlöm vele, mire hátraszalad és előhoz néhányat. Rögtön ki is szúrom az egyiket.
- Jó szemed van… mahagóni nyak, rózsafa fogólap… 60-as nyakprofil, Dog Ear P90 hangszedők és nickel szerelék.- sorolja, én pedig elhúzom a számat.
Bassza meg. Ez kurva drága lesz. De kell nekem ez a gitár.
- Add ide.- mondom végül…
***
Útban hazafelé megállok a parkban. Fel kéne hívnom Jacket, és közölnöm vele, hogy vegye komolyan az estét. Így hát levetem magam az egyik padra, előveszem a telefont és tárcsázok.
- Képzeldd, van számodra egy meglepetésem!- közlöm a telefonnal.
- Mi lenne az? Végre hetero lettél?- röhög a fülembe.
- Cseszd meg, Jack. Figyelj, vettem egy új gitárt. Most már biztos az este.- közlöm vele.
Ekkor leül mellém egy srác. Hanyagul végigmérem.
Elég savanyú képe van, mit ne mondjak. És csak úgy sugárzik belőle a sötétség… amolyan „ne-gyere-a-közelembe” arckifejezése van. Bár elég helyes, de nem az esetem.
Én a cuki, ártatlan fajtát kedvelem, a kis édes meg elég romlottnak néz ki… ráadásul az az éhes tekintet, ahogy végigmér…
Még a száját is megnyalja közben.
Elvigyorodom. Igazán aranyos.
Rápillantok, mire vörösödve kapja el rólam a tekintetét.
- Rendben, akkor beszervezlek 9-re, az jó lesz?- kérdi hanyagul Jack a telefonba, mire csak hümmögök egyet.
Most mással vagyok elfoglalva.
Igazán aranyos, ahogy megpróbálja felhívni magára a figyelmet… lassan közelebb araszol hozzám…
megint rám pillant, de most úgy teszek, mintha észre se venném. Fapofát vágok a dologhoz, de közben élvezem. Már rohadt régóta nem próbált velem senki kikezdeni. És ez kicsit imponál.
Megint bámulni kezd, szinte már csorgatja a nyálát.
Na jó, ennyi a gyereknapból.
- Mit nézel?!- kérdem tőle ingerülten, mire ijedten elfordítja a fejét.
- Én csak… bocsánat…- hebegi zavartan. Felnevetek. Igazán édes srác. Mennyi is lehet? 17-18? Talán 19… túl fiatal…
Kinyomom a telefonom.
Felkönyökölök a pad támlájára, és felé fordulok. Most veszi csak észre, hogy különböző színű a szemem. Megszeppenten pislog rám.
- Bejövök, öcskös?- vigyorgok rá perverzül, mire csak vörösödve kezd habogni. Felröhögök.
- Tudod, igazán édes kölyök vagy…- csippentem meg az állát, majd magam felé fordítom a fejét. Kipirult arccal, nagyra tágult szemekkel pislog rám. – De hidd el, nem vagyok az eseted. A magad fajta fiúk nem bírják a képem. Sőt, egyenesen menekülnek előlem… úgyhogy verj ki szépen abból a csini fejedből.- susogom erotikusan, majd lepillantok. Nahát, valaki itt alaposan felizgult… - Vagy máshonnan.- kacsintok rá, szűk nadrágjára célozva, majd mielőtt még válaszolna, felkelek, újdonsült gitáromat a hátamra veszem és öblös léptekkel elindulok.
- Várj!- kiált utánam, mire csak felvont szemöldökkel pillantok vissza rá a vállam fölött.
- Mi a neved?- kérdi olyan elszánt képpel, amilyet eddig még nem láttam. Elvigyorodok.
- Nick. Nick Insane. És a tiéd?
- Ryan Felton. És meg foglak szerezni magamnak. Jól jegyezd meg, Nick.- mosolyog rám elszántan. Hangosan felröhögök. Tetszik ez a gyerek.
- Úgy legyen.- vigyorgok rá perverzül, majd intek neki, és újra előveszem a mobilom.
- Nick, te szemétláda, mi a francért csaptad le?!
- Higgadjad össze magad, Jack. Szóval akkor ma este kilenckor a Bereft of Reasonban, igaz?
- Jah, jah, de ne késs, fogtad?
- Persze…
***
Ahogy vártam. Itt van az édes.
Kicsit elveszettnek néz ki a sok nagydarab fickó között, de elég elszánt ahhoz, hogy ne riadjon vissza. Ezt már szeretem.
Hagyom, hadd fusson utánam egy kicsit… aztán meglátom, mi lesz a dologból. Lehet, hogy még élvezni is fogom… ki tudja…
Felmegyek a színpadra, és ahogy meglátnak, a törzsvendégek rögtön hörögni kezdenek. Már előre élvezik az éjszakát.
- Basszad meg, Nick, olyan jó bulit akarok, mint a múltkor!- hörög fel az egyik tetkós rocker, én pedig felröhögök.
- Meglesz…- vigyorgok élvetegen, aztán a húrok közé csapok. A kocsma állandó zenekara kísér, már kívülről fújják az összes számom. De ma készültem valami fincsibbel is. Pár új dal…
A mobilom csörgése ébreszt, és tudatosul bennem, ismét szembe kell néznem újabb szörnyű nappal, amely közelebb visz a síromhoz. Nem is értem, miért kell nekem suliba járnom, hiszen semmi értelme, mert ki tudja, mikor patkolok el. Hála égnek, ma reggel nem érzem a rosszullétet, a szédülést, hányingert, de ezt nem tekintem jó előjelnek. Felkelek, lezuhanyozok, aztán felveszem az egyenruhát. Végignézek magamon a tükörben. A testem sovány, pedig nem éhezek, arcom kissé beesett és sápadt, de semmi különös. Már kezdek hozzászokni, hogy minden reggel, azóta a nap óta ez az arc köszön rám. Utálom magam. Leköpöm a tükröt, undorodom magamtól, de ezt senkinek sem mondom meg. Lemegyek az étkezőbe, ahol a szüleim már várnak. Apám újságot olvas, anyám tálal.
- Jó reggelt! – köszönök, és leülök a helyemre.
- Jó reggelt, kicsim! – köszöntenek a szüleim.
- Hogy vagy, kisfiam? – kérdi anyám, miközben aggódva néz rám. Ő is tudja, min megyek keresztül.
- Megvagyok – vonok vállat.
Nem szeretek beszélgetni, nem tudom, mit mondjak nekik. Nem tudom, mit várnak el tőlem. Megreggelizek, beveszem a gyógyszereimet és magammal is viszem őket. Ebédszünetben is be kell őket vennem majd. Felkapom a táskám, cipőm, elköszönök anyáéktól és indulok is. Anya még figyelmeztet, hogy ma délután be kell mennem a kórházba. Mintha elfelejthetném, hogy havonta kell járnom ellenőrzésre, meg minden szarra. Utálom. Ha akkor nem történt volna meg az a dolog, ma egészséges és boldog ember lehetnék, nem kéne félnem, hogy mikor esem össze holtan.
Gyönyörű idő van, a madarak énekelnek, a nap melegen süt, én mégsem tudok örülni semminek. Lehajtott fejjel, némán baktatok az utcákon végig, félek, hogy valaki rám mutat és elkezdi, itt az az AIDS-es kölyök, hogy mer kijönni a házból, hogy mer bárki közelébe menni?! Pedig jól tudom, hogy ilyen nem történhet, mert a szüleimen, az orvosomon, az iskolaorvoson és az igazgatón kívül senki sem tudja, hogy beteg vagyok. És jól is van ez így.
Nem túl sokára érek be a suliba. Már nem sokan vannak kinn, így inkább gyorsan bemegyek, nem szeretnék elkésni. Hirtelen kissé megszédülök, de meg sikerül tartani magam. Nem! Most nem lehetek rosszul. Továbbmegyek, majd az egyik saroknál valaki nekem jön és én meg hátraesek a padlón.
- Nagyon sajnálom... jól vagy? – kérdi, majd végignéz rajtam.
Végignézek rajta. Új diák lehet, még nem láttam itt. Nagyjából velem lehet egyidős, Fekete, puha haja van, szürke szemei, csinos arca, a termete magas, szálkásan izmos Megnyerő fiúnak tűnik. Bólintok, mire a kezét nyújtja, én meg nyúlok felé, de félúton visszahúzom és a számra tapasztom. Rosszul vagyok, nagyon rosszul. Az idegen a hátamat kezdi simogatni, mikor köhögni kezdek.
- El kéne menned az orvosi szobába, kissé sápadtnak tűnsz! – mosolyog rám, de azonnal el is sápad. Érzem a vér fémes ízét a számban. - Gyere, elkísérlek a gyengélkedőbe, fel tudsz állni? – átkarolva segít fel, de a falnak dőlök, szabad kezem pedig előretolom. Nem akarok segítséget, nem akarom, hogy sajnáljon.
- Ne... nem szükséges, jól vagyok – nézek rá riadtan és fáradtan.
- De... – kezdene vitatkozni, én azonban megrázom a fejem. - Rendben... akkor legalább bemutatkozom, ha már ilyen szerencsétlenül futottunk össze. Miroku Kito vagyok, új tanuló.
- Kitamura... Seiji – biccentek, miközben a falnak támaszkodok. Nagyon rosszul érzem magam, mielőbb mosdóba kell mennem. - Menj órára, új vagy nem kéne sokat... késned!
- Rendben – fordul el, és indul a terem felé. Hála égnek, ezt megúsztam.
Azon nyomban elrohanok a mosdóba és az egyik vécébe ürítem a reggelit, ami bennem volt. Sajnos ezzel együtt a gyógyszer is kiürítődik a szervezetemből, így muszáj egy másikat bevennem. Sokáig vagyok benn, az óra már a felénél tart, mikor végre elég jól vagyok ahhoz, hogy bemenjek a terembe. Kínos lett volna, ha pont Miroku-san előtt hányom el magam. Kiöblítem a szám, beveszem a gyógyszert és kitámolygok az ajtón. Mire a kémiateremhez érek, már jobban vagyok, így benyitok. A tanár egyből rám néz, és látom, hogy nem igen tetszik neki a késésem.
- Seiji, elkéstél! – mondja, mire meghajolok. A gyomrom már nem akar liftezni, habár még mindig nem érzem magam tökéletesen jól.
- Elnézést – válaszolom kimerülten.
Miroku-san az én asztalomnál ül. Nem baj, beülök mellé, kipakolok, és a karjaimra hajtva a fejem lefekszem az asztalra. Nem érdekel az egész, nem izgat, mit magyaráz a tanár. Ráadásul ezt az anyagrészt már három hete vesszük, és én kívülről fújom. Persze senki sem kérne tőlem segítséget, hiszen túlságosan elszigetelem magam mindenkitől. Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy bámulnak. Odafordulok, és Miroku-san szürke szemeivel találom szemben magam. Nem értem, mit néz rajtam. Összehúzom a szemöldököm, mire elfordul. Utálom, ha a pofámat bámulják.
~*~
Végre vége az órának. Visszamegyünk a termünkbe. Igaz, hogy tesi lesz, de a fiúk ott öltöznek át, a lányok szépen fogják magukat és átmennek az öltözőbe. Én nem tesizek, a doki megtiltotta, és ahogy látom, Miroku-san – aki a mellettem levő asztalnál foglal helyet az utolsó sorban – kissé meglepetten pislog. Előkapok egy mangát, és azt kezdem olvasni, mialatt a többiek nevetgélnek, beszélgetnek. Aztán valaki megszólal, és rá kell jönnöm, Miroku-san az.
- Kitamura-san, te nem tesizel? – kérdi meglepetten.
- Nem – válaszolom. – Orvosi felmentésem van, ha tudni akarod.
- Mi a baj? – a hangja őszinte és kíváncsi. Megvonom a vállam.
- Szívproblémák – mondom végül. Nem kell tudnia az igazat.
- Értem – bólint, majd folytatja az öltözést, én meg visszatemetkezem a mangámba.
Hamarosan mindenki kimegy, és csend borul az osztályra. Leteszem a mangát és felállok. Azelőtt én is tesiztem, imádtam, de mára már nem tehetem, mert ha rosszul leszek, akkor nagy baj is lehet belőle. Az ablakhoz megyek és kissé kinyitom, majd kinézek a focipályára, ahol a tesiórák szoktak folyni. Hamarosan meg is látom a mi osztályunkat. Miroku-san messze kimagaslik közűlük. Sokkal magasabb, mint a legtöbb japán fiú. Talán nem is teljesen japán, hanem félvér. Nem mintha számítana. Futnak, körbe-körbe. Bemelegítés. Aztán látom, hogy Miroku-san megbotlik és elesik. Hirtelen megijedek, remélem, nem esett baja. A tanár is odafut és látom, hogy két fiú felemeli. Beszélnek valamit, de nem hallom, túl messze vannak. Csak azt látom, hogy behozzák az épületbe. Leülök és újra olvasni próbálok, de nem megy. Remélem, nem esett baja, habár én sem tudom, miért aggódom érte ennyire. Nem is ismerem, mégsem szeretném, ha baja esne.
Nemsokára léptek zaját hallom, majd nyílik az ajtó és két fiú lép be. Az osztálytársaim, akik Miroku-sant segítik befelé. Leültetik a helyére, majd távoznak. Rám néz, én rá. Sokáig egyikünk sem szól, de én feszélyezve érzem magam. Nem akarom, hogy itt legyen. Nem akarok közel kerülni senkihez, pedig ő látszólag barátkozni szeretne. Talán kedvesebbnek kéne vele lennem, de ha az leszek és rájön, hogy beteg vagyok, akkor undorodni fog tőlem. Ezért nem mondta el a diri a tanároknak és a diákoknak sem, hogy mi bajom van, nem akarja, hogy kiközösítsenek, hogy torzszülöttként kezeljenek. Látom, hogy Miroku-san szólásra nyitja a száját. Könyörgöm, ne beszélj! Riadtan nézek rá, de ő megszólal.
- Elbotlottam – mondja, mire megnyugszom. – Azt hiszem, megütöttem a bokám, de nem hiszem, hogy kiment. Csak baromira fáj.
- Jobbulást! – mondom halkan.
- Kösz! – mosolyodik el. – Te mindig ilyen vagy?
- Milyen?
- Ilyen hallgatag – jegyzi meg.
- Csak nem szeretem, ha mások beleütik az orrukat a dolgomba – válaszolom.
Részemről befejezettnek nyilvánítom a társalgást, és újfent olvasni kezdek. Nem akarom, hogy közel kerüljön hozzám, és mindent meg is fogok tenni, hogy ez így legyen. Csend telepedik körénk, amit csak a kintről beszűrődő hangok törnek meg. Úgy hallom, épp fociznak, így felállok és kinézek. A fiúk valóban fociznak, a lányok röplabdáznak. Hallom, ahogy Mikoru-san lassan feláll és mellém sétál. Arrébb lépek egy lépést, hogy helyet szorítsak neki. De csak most az egyszer.
Megint az órára nézek. Még tíz perc. Még tíz rohadt perc…
- Hé, Naoko! – bök meg a mellettem ülő srác. Félve pillantok rá. Ő a suli egyik nagymenője, nem értem mit akar tőlem az óra végén. – Mondd csak, nem akarod elveszíteni?
Még a szám is eltátom döbbenetemben, felháborodva szívom be a levegőt, aztán lángvörös arccal elfordulok. A lehető legtávolabb húzódok a perverz disznótól. De szívesen felpofoznám! Csak az a baj, hogy biztosan visszaütne…
Egész órán magamon érzem a tekintetét, ezért amint végre kicsöngetnek, nagy lendülettel behajítom a felszerelésem a táskámba. Gyorsan magamra kapom a fehér széldzsekimet, és már rohannék is el…
…ha a szemétláda nem állna közvetlenül előttem.
- Jó hétvégét, kislány! – vigyorog rám.
Az utolsó pillanatban bújok át a karja alatt, épphogy megúszva a fenekem felé lendülő kezét. Természetesen ő is, és az egész osztály vele együtt nevet, de ez már nem hat meg igazán. Hozzászoktam.
Megkönnyebbülten hagyom el az iskola épületét, és taxival megyek haza – így apa kocsiját sem láthatják meg, és egyik bátrabb egyén sem tud követni.
***
Hazaérve apát még nem találom otthon, innen tudom, hogy estig még nem is várható.
Ledobom a táskámat a nappaliban, aztán a kabátomat felakasztom az előszobában egy fogasra. Azután a konyhába sietek némi élelem után kutatva. Hamar találok is valami fogamra valót, és gyorsan magamba is lapátolom.
Hm… Valamit csinálni kéne. De mit? Lehet, hogy később lemegyek a parkba…
***
Fél három körül oda is érek. Az öltözékem változatlan – sötét farmer, a szemem színével megegyező garbó, és a fehér széldzseki. Csak a hajamat kötöttem össze.
Jó ideig csak a gondolataimba merülve sétálgatok céltalanul. Valószínűleg csak körbe-körbe megyek ugyanazon az útvonalon. De nem számít… Legalább tudok gondolkozni.
Már éppen azt tervezgetném, hogy elindulok haza, amikor furcsa dologra figyelek föl. Nem messze tőlem egy férfi fekszik a padon, csukott szemekkel. Ez fura… általában a hajléktalanokkal lehet ilyen helyzetben találkozni, de ő határozottan nem az. Rendes ruhában van, és bőrkabátban, ápolt, és pia sincs a közelében.
Lehet, hogy valami baj érte?
Gyorsan odasietek hozzá, és lehajolok, amitől néhány kósza tincsem elszabadul, de nem törődök vele. A férfi vállára teszem a kezeimet, és finoman megrázom.
- Elnézést! – szólítom meg. – Valami baja van?
Kinyitja a szemeit, a szép, sötétbarna szempár rám szegeződik. Felül a padon, és ujjaival összeborzolja szintén sötétbarna haját. Újra rám néz, és egy ideig csak méreget, de nem értem miért. Aztán kinyújtja a kezét, és végigsimít az arcomon.
Rögtön zavarba jövök. Vajon mit akarhat?
- Hé, fiú! Mi a neved? – Arca teljesen közömbös, már-már unott. Egy kissé megijeszt a viselkedése, ösztönösen hátrébb lépek, és körülnézek, hátha jár erre valaki. – Nyugi, nem kell félned tőlem – szólal meg újra. A zsebében matat valamit, én gyanakodva figyelem, de végül csak egy kis papírt nyom a kezembe. – Aktfestő vagyok. Most éppen modellt keresek.
Modellt? A padon szunyókálva? De hogy jövök én a képbe?
- Ah… Értem – felelem végül.
- Mi is a neved? – kérdezi.
Tekintete nem az arcomat nézi, hanem sokkal inkább… lejjebb. Érzem, hogy elpirulok, de azért válaszolok, hátha úgy végre inkább az arcomat kezdi tanulmányozni az egyéb testrészeim helyett.
- Na-Naoko Matsuki vagyok… – felelem halkan.
- Nagyon szép vagy Naoko-kun. Nem akarsz a modellem lenni?
Elkerekedett szemekkel bámulok rá. Hogy mit mondott?! Én? Szép? Na ne már… Ez totál meghülyült.
- Kérem, ne viccelődjön. Nem vagyok szép – suttogom.
Most ő bámul rám úgy, mint egy őrültre.
- Látom önbizalom hiányban szenvedsz… Mindegy. Legyél a modellem. – Már éppen meg akarnék szólalni, hogy egyértelműen nem, de ő megelőz. – Sokat fizetek, és az arcodat olyan oldalról fogom lefesteni, hogy senki sem fog felismerni. Az aktmodelljeim kiléte nem publikus, ha azt akarják.
Kinyitom a számat, aztán újra becsukom. Hal-effektus… De… erre most mit mondjak? Én rontanám le a karrierjét a csúnyaságommal. És… várjunk csak! Még csak nem is sima modellségről beszélünk. Aktmodellnek akar. Na jó, ez már durva…
- Én… én most… nekem most mennem kell. Majd még… izé… átgondolom… Viszlát! – beszélek össze-vissza.
Sarkon fordulok, és már ott sem vagyok.
***
Otthon még mindig nem találom apát. Jó hosszúra nyúlik ma a munkája… De nem baj, így legalább nyugodtan ellehetek.
Fölsprintelek a fürdőszobába, megengedem a forró vizet a kádba, és a kedvenc málnás habfürdőmből is kerül bele. Mikor éppen ott tartok, hogy a nadrágomtól is megszabaduljak, kiesik belőle egy papírdarab. Lehajolok, és megnézem. Ez az, amit az a fura férfi adott nekem…
Leteszem a kád szélére, aztán levetkőzöm, és elégedett sóhajjal ereszkedem a habok közé. Néhány percig csak fekszem a szememet lehunyva, aztán a szemem sarkából a kis papírra lesek. Nagy sóhajjal nyúlok ki egy törölközőért, megtörlöm a kezemet, és magamhoz veszem a papírt. Kabouri Kisuke, aktfestő. És még egy telefonszám.
Most meg mi a fenét csináljak? Az egyik felem azt mondja, fogadjam el, a másik azt, hogy ne. Valószínűleg azért akarom elfogadni, mert hízelgő, hogy ennyire engem akar modellnek… de… én modellnek? Ráadásul aktmodellnek?
Apa menten szívszédülést kapna. De lehet, hogy még én is…
De azért… talán… megpróbálhatnám…
***
Végül egészen estig gondolkozom azon mit is kéne tennem, mire eldöntöm. Magamhoz veszem a telefont, és a papírt, aztán letelepedek az ágyamra. egy bátorsággyűjtő sóhaj után lassan beütöm a számot, és felhívom.
- Igen? – szól bele a már ismerős, mély hang.
- J-jó estét… – szólalok meg. A hangom túl bizonytalanul cseng, ezért megpróbálok egy kicsit nyugodtabbnak tűnni. – Naoko vagyok.
- Ó! Örülök, hogy felhívtál. Sikerült a döntés?
- Öhm… Nos… azt hiszem, szükségem lenne… egy kicsivel több információra. A dologgal kapcsolatban… ha megoldható – nyögöm ki nagy nehezen.
- Részemről rendben – feleli közönyösen.
- Akkor… holnap délután tudna időt szakítani rám?
- Persze. A parkban háromkor megfelel?
- Igen. Köszönöm.
Le is teszem, mert a hangom már vészesen kezdett remegni. Jesszusom, mire készülök én? Na jó, végül is még nem ígértem semmi konkrétat… de akkor is…
***
Másnap délutánig legalább hatvanszor bizonytalanodom el, és ugyanannyiszor öntök lelket magamba. Így a délutáni találkozóra sietve meglehetősen ideges vagyok. Meglehetősen ideges? Valósággal megesz az ideg.
Nem tudom, hova menjek pontosan, ezért inkább a tegnapi találkozási helyre megyek. Ez elég észrevehető is.
Már jó öt perce várakozom, amikor valaki megérinti a vállamat. Megpördülök és egy széles mellkassal találom szembe magam. Egy pillanatra megijedek, de amikor lassan fölnézek, látom, hogy nem egy zaklató, hanem Kisuke az.
Persze, tegnap a padon ült, jó hogy nem vettem észre, milyen magas… De utálom, hogy ilyen pici vagyok!
- Jó napot! – köszönök tettetett nyugalommal.
- Nem tegeznél?
- De, persze – felelem zavartan
Leülünk a padra, és ő elővesz a zsebéből egy doboz cigarettát.
- Zavar, ha rágyújtok? – pillant rám. Megrázom a fejem, mire ő rá is gyújt. Szív egyet a cigiből, aztán újra rám néz. – Szóval, mit szeretnél tudni?
- Hát… igazából… nem is tudom…
- Úgy nehéz lesz.
- Én… valójában nem biztos, hogy… készen állnék egy ilyesfajta… dologra. Nem lehetne inkább csak egy… sima festmény?
Halkan felnevet.
- Naoko, az én munkám az aktfestészet. Az ügynököm aktfestményt akar, és nekem azzal kell szolgálnom.
- Jó, de… – kezdem bizonytalanul.
- Na jó, figyelj – vág közbe –, van egy ajánlatom. Megpróbálkozunk egy „sima” festménnyel, és ha tetszik, belevágunk a rendes munkába. Na?
Egy pillanatra elgondolkozom. Végül… ez sem ígér semmi konkrétat… Ha tetszik.
- Rendben… legyen – felelem végül.
Szerkesztve makeme_real által @ 2009. 12. 30. 22:04:33
Most én is úgy simulok Mara-sanhoz, s apró kis harapásokkal látom el vállát, széles jókedvű mosollyal felpillant van rá, kis tányér, kis cicás szemekkel... Mara-saaaaaaaaaaaaaan... olyan nagyon szeretlek! Nem tudom, mit csináltunk az előbb, de szeretném még nagyonnagyonnagyonnagyon sokszor megismételni!!!
Mosolyogva simogatja meg kipirult arcomat is, s én sóhajtva simítom tenyerét arcomra, szemeimet behunyva, halkan dorombolva neki... olyan jól csinálom, mit Shiro-chan! Biztos féltékeny lenne, mert én is tudok dorombolni de lehet, hogy ezentúl én is meg Shiro-chan is Mara-san ölébe ülünk és együtt dorombolunk neki, meg harapdáljuk az állát! Jó ötlet!
De egy pillanat... most... mit is csináltunk...?
Nagy szemekkel mászom Mara-san fölé, s combjaira ülve, kis tányér szemekkel lepillázva rá biggyesztem le ajkaimat kíváncsian....
- Mara-saaaaaaaaaaaaaaaaan...- kezdem halna, aranyosan elnyújtott betűkkel, kérlelően pislogva... így szoktam mindig kérdezgetni, mert tudom, hogy szeretik és tudom, hogy mindig beválik, mert kaa-san és too-san is mindig válaszol, ha dorombolok nekik, ami jó, mert Endon is kipróbáltam és ő is mindig válaszol! Hmm... lehet, hogy holnapra már cica fülem és farkam is lesz! Juuuj de jó! Én leszek a macska fiú, és lesz bőr ruhám, és majd ugrálok a háztetőkön!
- Igen, Shun-chan? – kérdezi mély hangján, ajkain azzal az állandó furcsa mosollyal, amit nem tudok hova tenni... majd meg kérdezem tőle, miért mosolyog mindig ilye furán, mert tetszik, csak nem tudom miért... Miért tetszik? Nem tudom... de tudnom kell!
- Mi... mit csináltunk az előbb?- kérdezem meg ártatlanul, mélypírral arcomon, ami nem tudom miért sétált oda... miért pirultam el...? Mara-san olyan helyeken érintett, ahol más senki sem, ezért... talán... d jó volt! De még akkor is zavarban vagyok...nyúúúúúúúú....
Először meglepetten pillant le rám, nagy szemekkel, majd mosolyogva, fáradt sóhajjal rázza meg fejét, s kioktatóan böködi meg orromat mutatóujjával, jelezve, hogy most figyelnem kell.. figyelek de.... de... engedve cica-kényszeremnek, leutánozom azt, amit Shiro-chan szokott, s halkan kuncogva harapdálom meg Mara-san ujját, ki ere halk morranással reagál... jjuuuujj.. lehet, hogy Mara-sannak kutya hajlamai vannak? De jóóó!! Én cica ő pedig kutya ember lesz! És együtt ugrálunk majd a háztetőkön!
- Figyelj Shun-chan! Tudod, hogy nagyon vonzódom hozzád igaz? – kérdezi halkan, s én szemöldökeimet ráncolna, ajkaimat összeszítva bólintok, s halkan koncentrálok tovább- két ember, ezt csinálja, ha nagyon vonzódik egymáshoz, mert ezzel fejezik ki, hogy mit éreznek egymás iránt. – magyarázza mély hangján, s én lassan bólintva függesztem szemeimet a plafon felé, ujjammal ajkaimat böködve mozgatom meg nózimat, hogy aztán széles vigyorral pillanthassak le a fekete hajú férfira...
Már tudom! Mara-san és én ezzel mélyítettük el...a...a.... kapcsolatunkat!
- Értem! De Mara-san... én mid vagyok neked? És te nekem? És mi van köztünk?- hadarom egy levegő vétel alatt, s kérlelő szemekkel hajolok le hozzá, s számat összeszorítva, fenekemet kicsit megmozgatva idézem fel Shiro-chan viselkedését, mikor ételért kéreget...
Elgondolkodva simogatja meg arcomat, majd homlokát az enyémhez simítva lehel puha, finom kis puszit számra, ezzel egy örömteli kis mosolyt arcomra csalva... szeretem Mara-san puszijait...
- Te az én ukém vagy, de... tulajdonképpen a barátom. És én is a tiéd. – duruzsolja komolyan, s én felcsillanó szemekkel adok puszit orrára... már értem! Szóval mi együtt járunk! Nem tudtam, hogy két fiú között is lehet ilyen, de engem nem zavar... szeretek Mara-sannal lenni, és imádom ha hozzám ér, és ha ezt így nevezi, akkor én boldog vagyok!
- Akkor mi most együtt járunk, Mara-san?- teszem fel utolsó kérdésemet mosolyogva, s miután egy bólintást kapok válaszol, boldog rikkantással vetem magam Mara-sanra, s magamhoz ölelve, dorombolva piszézem meg nóziját... ANNYIRA IMDÁLAK MARA-SAAAAAAAAAAN!!!- tök jóóóó!!!
Fáradt mosollyal hunyja be szemeit, majd maga mellé fektetve kényszerít pihenésre... én pedig boldogan simulok a fekete hajú oldalához...
*
- Gyere Mara-saaaaaaaaaaaaaaaan! Megmutatom, hogy tudok gitározni! Gyere gyorsan!- rikkantom, s az egyik pad felé húzom hevesen, ujjaimat az övébe kulcsolva....
tegnap megígértettem Mara-sannal, hogy jöjjön el rétem motorral a próba után, mert megakartam hálálni, hogy olyan kedves volt velem, ezért arra gondoltam, hogy megmutatom neki, milyen jól tudok én zenélni...
Shiro-chan otthon, van, nagyon aggódott érzem, és mikor haza mentem rögtön rám vetette magát, és nem szállt le rólam, pedig nagyon nehéz, és nagyon nagy lett... lehet, hogy csodaszert talált és megnőtt, mint Alice? Juuuj!!! Nekem is kell olyan! Picike vagyok, és ha nagy lennék, akkor egy lépéssel elérnék az iskoláig!!! De jóóóóó!
Lehuppanok a kiszemelt kis kék padra, s ahogy Mara-san is ledobja magát mellém, széle mosollyal, lelkesen cipzárazom ki gitárom tokját, és ahogy előhúzom klasszikus gitárom, Mara-san érdeklődve méregeti végig, ujjait is végig húzza rajta, s én széles vigyorral büszkélkedem... szép kis gitár, és nagyon sok pénzembe került megvenni, mert eredeti, és minőségi! Nagyon szeretem, és emlékszem mennyit küszködtem a cseresznye szedéssel, hogy megvehessem! De jó volt, mert én dolgoztam meg érte, és így a legjobb a munka gyümölcse.. meg persze a cseresznye, amit úgy ettem a szedegetés közben, mint porszívó a piszkot! Nyaaaammmm...
- Mara-san ismered a Super Mario-t? – kérdezem halkan, izgatottan. Felvonja egyik szemöldökét, s érdeklődve simítja kezét vállaim mögé, hogy közelebb húzódasson.
- Persze... Miért Shun-chan?- érdeklődik, én pedig széles mosollyal rázom meg fejem, s ujjamat ajkaira simítva intem csendre... moooost meghallhatod milyen mókás is a gitározás!
Ujjaimat a húrokra helyezem, lefogom a megfelelő hangokat, és ahogy elkezdem, nyelvemet kidugva igyekezek játszani...
www.youtube.com/watch
és íme... Super Mario zeneeeeeeeeeeeee!!
Nem kell sok, s Mara-san hangos nevetésben tör ki, én pedig mosolyogva, halkan kuncogva folytatom tovább játékomat... de szeretem ezt a dallamot!
Felhasználó tiltása Szerkesztés Törlés
2009.02.14 14:09 Idézet Válasz Moderálás
Hiyahiya
Shun:
Úgy érzem, hogy a pofim lángol, mintha a tegnapi kis pillangócskák hangos kuncogása festené ilyen színűre, mintha csak égnék, mintha a fejem helyén egy hatalmas kályha égne, és minden apró kis perc, ami csendben telik csak még több fa rá...
Jajj..... Mara-san olyan gonosz! Miért nem szól? Miért néz rám, ilyen nagy szemekkel?
Rosszat mondtam? Lehet, hogy a tegnap esti valamit nem akarja meg csinálni megint...? de....de...én akarom! Olyan furcsa volt... de jó értelemben furcsa! Jobb érzés volt, mint mikor banános csoki tortát ennék! És ez már nagy szó! Bizony ám!
Mert a banános csoki torta a világ legfinomabb dolga, és mikor eszem, olyan mintha a nyelvemen valami isteni étel olvadna, és szinte repkedek, mikor csak lenyelhetem, és még a pocim is elégedetten hümmög!
de ez.... ez... a kis pillangók olyan meleget csináltak, olyan kelleme,s édes meleget, amit még akkor sem éreztem, mikor a kályhához bújtam....
lehet, hogy Mara-san egy élő kályha! De akkor hol kel betenni a fát.... Meg van! Mara-san fát eszik, elkéri a hódoktól, és a hódok oda adják neki, mert ő olyan aranyos és kedve,s és akkor azt eszik, hogy tudjon égni, és hogy engem melegítsen! Mara-san... olyan kedves.... ANNYIRA SZERETEM!!!!
Töprengésemből hangos nevetés szakít ki, s én zavartan, piruló arccal pillantok fel Mara-sanra, zavart tekintettel.... nevet rajtam... tényleg rosszat mondhattam.... olyan zavarban vagyok...
Ujjaim önkéntelenül is játszani kezdenek a köntös övével, s kétségbeesett pislantásokkal figyelem a fekete hajút, hogy vajon mi lehet ilyen mulatságos.... én is nevetni akarok! Biztos egy viccet mond magába! Én is sokat tudok! Hogy hívják a virágok vezérét? Ultraibolya!
Vagy lehet, hogy meghallotta, hogy mire gondoltam! Juuuuuujjjjj! Lehet, hogy Mara-san gondolatolvasó! JUUUUUUUJJJJJ!!! ÉN IS AKAROK, ÉN IS AKAROK!!!!
Mosolyogva hajol hozzám közelebb, finom kesernyés, friss illata orromba kúszik, egy másodperc alatt képes átláthatatlan, gomolygó rózsaszín ködöcskét szemim elé, ezzel elkábítva engem.... hosszú ujjai puhán cirógatják meg nyakamat, hogy lecsúszhassanak egészen hasamig, maguk után apró, szárnyukat bontogató kis pillangócskákat húzva.... lepkéket, amik minden szárnycsapásukkal azt a kellemes melegséget keltik...
Megint az a furcsa melegség... mintha csak alkoholt innék, a fejembe száll, s édes könnyedséggel ad nekem szárnyacskákat.... annyira szeretem Mara-sant... olyan jó dolgokat csinál velem... mindig örömet okoz! IMÁDOOOOOOM!!!
- Nem szeretnél valami jobbat? – kérdezi halkan, s én nagy szemekkel pislogok fel rá.... Mire gondolhat? Lehet, még a tegnapinál is jobb? Mi lehet az? Mi lehet még annál is jobb....? Én.... szeretném kipróbálni...
- Jobbat? – pillázok éretlenül, akár egy kis kölyök kutyus, úgy figyelem a Mara-san arcán szétterülő furcsa mosolyt... Miért mosolyog így? Furcsa... de szép lesz tőle az arca... tetszik! Többször kéne mosolyognia! Nagyon jóképű lesz tőle, és ha csak meg látom így, úgy ver a szívem, hogy majd ki fut a számon, és elfut világgá, mai nem jó, mert hát nekem kell a szívem és ha elmegy, akkor nagyon szomorú leszek, de majd Mara-san segít visszahozni!
- Ühüm… - Helyesel Mara-san furcsa arckifejezéssel, ami belém rekeszti a beszédet... vajon mi lehet az?
Meg szeretném kérdezni, de nem merem.... tényleg nem merem.... Miért nem?
Zavarban vagyok.... az aprócska kis lepkék, ott repkednek a hasamban furcsa, izgulós bizsergést kiváltva belőlem... olyan mintha láthatatlan ragasztó szalagot raktak volna a számra, úgy, mint a gengszter filmekben! Juuuj! Az nem jó...! Nem szeretem a gengsztereket, mert nagyok, szőrösek és hasonlítanak egy majomhoz! Vajon tudnak majomul? Lehet! JUUUUJJJ!!! GENGSZTERT AKAROK LÁTTNIII!!!
Segít majd beszélni a majmokkal!
Mara-san csak mosolyogva kényszerít az ágyra, s ahogy fölöttem elhelyezkedve látja el lágy kis harapásokkal számat... mi... a kis lepkécskék halkan kacarászva repkednek, melegséget keltve, ezzel arcomra halvány színt varázsolva... miért vagyok zavarban
Az lehet, hogy nem csináltak velem még soha ilyesmit, de.... de.... úgy ég az arcom! Olyan melegem van....
Tetszik, hogy Mara-san ilyen közel van, s minden lélegzetvételére megcsiklandozza lehelete hirtelen érzékennyé vált bőrömet... olyan mint a füst érzékelő! Csak az a különbség, hogy Mara-san nem füstölög, és nem kell attól félnem, hogy elégek, mert az nem lenne jó, mert nem lehet jó fáklyának lenni!
Bár ha repülni tudnék, akkor lehetnék szuperhős!
- Csak feküdj nyugodtan… - mondja halkan, s én csak egy bólintással tudok válaszolni... nem jönne ki hang a torkomon az biztos, mert hirtelen olyan száraz a torkom mint egy sivatag! Lehet, hogy van benne kaktusz is, NEEEEE!!!! Akkor fájni fog a torkom!!! De állj.... lehet, hogy a torokfájás is a kaktuszoktól van? Hmm... megkérdezem, majd Endot!
Puha puszit kapok, s ajkaim máris bizseregnek, mintha aprócska kis áramütések érnék.... meleg van... s ahogy Mara-san letér nyakamra, s finoman harapdálását érzem, a kis pillangók még izgatottabban verdesnek szárnyukkal, szívem is torkomban dobog, úgy izgulok... parázslik tőle a bőröm... Miért érzem ezt?
- Mara-san… - lehelem halkan, szinte alig hallhatóan, ujjaimat Mara-san puha, fekete tincsei közé bújtatom, s élvezem, ahogy felhevült bőrömet csiklandozzák hajszálai, ezzel is kellemes, kábítóan jó melegséget előidézve.... olyan.... olyan finom... olyan jó érzés... mindig el tudnám viselni...
Mintha csak fel akarna falni, mintha a fülem apró sütemény lenne, úgy rágcsálja meg, s én kis híján felkuncogok, úgy csiklandoz és perzsel egyszerre.... nagyon tetszik... még ha furcsa, akkor is...
- Tudod Shun-chan… lehet, hogy ezt az egészet még nem érted… de már nagyon vártam erre a pillanatra… - búgja halkan, hangja furcsán mély, megborzongtat, s apró kis hullámocskákat indít el gerincem mentén, sóhajra kényszerítve... szeretem, ha Mara-san hozzám ér... megnyugtat, ugyan akkor zavarba is hoz, és annyira imádom... azt szeretném, ha Mara-san mindig így érne hozzám... ilyen gyengéden, szeretőn...
Puha ajkai tovább kalandoznak mellkasomra, s bőröm parancsszóra forrósodik útja során... ahol ujjaival hozzám ér, s kis lepkék felszállnak, s tovább fűtik körülöttünk a levegőt... miért van ilyen meleg...?
Mara-sanból is árad ez a furcsa perzselő forróság... neki is meleg van? Vajon őt is fűtik a kis lepkék?
Lecsusszan rólam a köntös hatalmas anyaga, s bőröm megborsódzik a langyos ágynemű érintésétől... Mara-saaaaaan.... bújj hozzám! Azt akarom, hogy magadhoz ölelj, és megint adj puszit! Azt akarom, hogy mindig adj puszit... mindenhova! Elkábulok a melegtől, és csak azért sikítoznak a kis lepkék, hogy találd meg őket is!
Hirtelen, őrülten suhan végig rajtam a bódító tüzes virágszirmok, ahogy ajkainak forrósága körbe veszi mellbimbómat, s lágyan megszívogatja... mi... mi ez?
Nagy szemekkel pillantok le rá, egész lényem megfeszül, megdermed a furcsa,égető forróságtól... mi.... ne tudom mi volt ez... nagyon jó érzés, de olyan hirtelen jött.... mit csinál Mara-san? Olyan furcsa...
Felmászik egy puha, kábító csókra, s én készségesen, bágyadtan engedem, hogy nyelvével finom táncba kezdjen újabb okot adva a kis lepkéknek a sikongatásra.... izgatottan repdesnem bőröm alatt, arra várva, hogy Mara-san kiszabadítsa őket.... Mara-san...kérlek...kérlek!
Kezem 9önűálló életre kerül, s kemény, izmos mellkasára simul, s halkan felsóhajtok, ahogy megérzem milyen forró ő is... szinte érzem az ujjaim alatt a rajta repkedő kis pillangókat... szeretnék még hozzá érni... olyan mintha a lepkécskék körbe vennének, s minden simogatásra tovább terjednének, lassan, lágy kis lepelként bevonva minket, őrjítő forróságot ránk borítva.... finom...
Elveszi kacsóimat, s puha puszikkal borítja be őket, s én pirongva halvány mosollyal figyelem.... úgy szeretem Mara-sant.... olyan kedves velem! És...és.... eddig senki nem csinált velem ilyet... olyan jó... azt szeretném, ha mini itt lenne velem, és puszilgatná az ujjaimat, mert már ettől is kis villámocskák suhannak égig minden porcikámon, növelve a fülledt levegő forróságát... olyan jó...
Vállát kínálja kapaszkodóul, s én készségesen, gyengén markolom meg, mert úgy érzem még a matrac is magába szippant... mintha belesüppednék, és magammal húzhatnám Mara-san is, hogy egy egészen más helyen lyukadjunk ki...például.... egy réten! Egy nagy réten, ahol még a virágok is csoki tortából vannak! Juuuujjjj!!!! El akarok menni oda! Mara-san! Adj egy puszit és lessük meg!
Mintha csak megint a gondolataimban olvasna, ujjaival mintha csak térképe rajzolna bőrömbe, úgy halad lefelé, kis köröket rajzolva, fokozva érzékenységemet kiélezve a kis pillangók szárnyacskáit, hogy rögtön rebegtethessék őket, amint elér hozzájuk is Mara-san simogatása... még...még... Mara-san....
Puha csókot lehel nyakamra, s én reszketeg sóhajjal válaszolok, megrándul kezem vállain... annyira furcsa... mg is, minden perccel egyre többet akarok.. mintha olyan tortát ennék, amivel nem lehet betelni... végül is a legtöbbel nem lehet, mert finomak és édesek, és lehetetlenség nem szeretni őket, ezért muszáj belőlük ennem... ez a dolog is ilyen lesz? De nem bánom... imádom Mara-sant, és ha őt ez boldoggá teszi, akkor engedem neki... fők,leg mert nekem is jóóó....
Kábán, bágyadtan hagyom, hogy hasra fordítson, s én szinte reflexszerűen fogom ujjai közé az ágynemű finom anyagát, s szemeimet behunyva merülök el a kellemes, forró szirmokban, melyek lassan körbe vonnak engem... nedves és forró valamit érzek végig siklani hátamon, útja során, minden csigolyámból előbukkan egy lepkécske, s boldog kacarászással bizsergeti meg őröm, elindítva a forró kis lángocskákat bőröm alatt... eltűnik rólam a köntös, s bőrömet szinte csípik a lepkék szárnyacskái.... fülledt a levegő... pihegek, és még így is kevés.... talán csak Mara-san lenne képes levegőt adni nekem... ha.... ha. Megint érezhetném az ajkait, biztos levegőt kapnék... mintha oxigénpalack lenne... Szeretném megint érezni... mert olyan finomak...
Forró ajkait érzem fenekemen, s ujjaimmal ösztönösen markolom meg erősebben a takarót...mi...miért van ott Mara-san? Miért... miért puszil ott is? Nem rossz érzés, sőt... azt akarom, hogy még csinálja, tovább puszilgasson, reszkető alakom minden porcikáját simogassa, és érintse ajkaival, csak...csak... furcsa... még soha senki sem érintett olyan helyeken...
Hirtelen, vártalanul érzek valami nedvesek a popsimnál bejáratom környékén, s mintha egy apró kis tűvel blökitek volna meg, úgy feszül meg testem, szemeim kis tányér méretűre nőnek, s arcomra mély pír szökik, akár egy érett, remegő paradicsom... csupán halk sikkantásra futja...Ma....Mara-san... miért...miért van a nyelvével ott...?
- Mi… Mi csinálsz, Mara-san…? – nyöszörgöm halkan, ártatlanul, nagy szemekkel pislogva Mara-sanra, ki széles vigyorral arcán emelkedik fel hozzám... olyan... olyan zavarban vagyok... úgy érzem ég a pofim, és elpárolog belőle minden csepp vér.... legszívesebben hideg vízbe dugnám a fejemet, de szintem onnan is elpárologna a víz, ami nem jó, mert akkor esőfelhő lenne belőle, és fölöttem essen az eső, és eláznék, pedig csak az arcomnak kéne vizesnek lennie...
Azonban ismét elkábít ajkainak puha, forró érintésével, részegítő csókba invitál, s én boldogan engedem neki, hogy tovább bódítson, segítsen megfeledkeznem zavaromról... de Mara-san... ez olyan gonosz dolog!
De nem bánom... tőled, még a gonoszság is jól esik... még azzal is boldoggá teszel... főleg, ha felfalhatom a szádat... olyan finom íze van...
- Nyugi, Shun-chan… Élvezni fogod, ígérem…- rágcsálja meg duzzadtra csókolt ajkaimat, ahogy ismét táncra invi
Felhasználó tiltása Szerkesztés Törlés
2009.01.10 23:48 Idézet Válasz Moderálás
Ruki
Mara(2):
Elégedett mosollyal arcomon folytatom utamat lefelé, s nyakába hajtva fejem szippantok mélyet finom virágillatából, miközben puha csókot lehelek érzékeny bőrére. Hrr, ezt nem lehet kibírni…
Óvatosan megfordítom és lassan lefelé húzva köntösömet, élvezettel végignyalom szép hátát a gerince mentén. Finoman lesimogatom róla végleg a ruhadarabot, majd felgyorsult légzéssel és szívveréssel pillantok végig rajta. Fejét oldalra fordítva piheg a párnába, arcán gyönyörű pír, vonásai élvezetét tükrözik, noha szemét becsukja. Oh anyám… Mély levegőt véve nyugtatom meg magam kissé.
Lehajolva megcsókolgatom kerek kis fenekét, remegő testét folyamatosan cirógatom, simogatom. Nyelvem besiklik hasadékába, mire felnyikkanva rándul össze.
- Mi… Mi csinálsz, Mara-san…? – hebegi hátra válla felett megszeppenten. Hú, de vörös vagy Shun-chan! Nyehe…
Élveteg vigyorral arcomon mászok fölé, hátához simulok testemmel és kábító csókkal veszem birtokba édes kis ajkait.
Miközben fullasztóan csókolom, kezem végigsiklik karcsú testén, s hasa alá csusszanva kulcsolom ujjaim merevedésére. Lehunyt szemmel nyög bele a csókba, mire elfojtom elégedett mosolyomat. Ideje tovább haladni, mielőtt megőrülök…
Finoman megharapdálom nyakát, majd lejjebb kúszva hajolok popsijához. Ott folytatom ahol az imént abbahagytam. Nyelvemmel türelmesen tágítom, miközben kezemmel merevedését kényeztetem, hogy már csak nyögdécselni és sóhajtozni tudjon. Édes kis hangja fülemet simogatja, kis híján elveszi az eszem…
Ujjaimmal is tágítani kezdem. Nem szeretném elrontani az első alkalmát azzal, hogy fájdalmat okozok neki. Mert az bizonyos, hogy én vagyok neki az első… Ez a gondolat mosolyt csal az arcomra, és elégedettséggel tölt el. Igen, én rontom meg ezt a kis édes ukét…
Meglepetten szisszen fel, ahogy harmadik ujjam is belévezetem, így hát fölé mászom, nyugtatóan csókolgatom arcát és mézédes ajkait. Nem lesz könnyű dolgom… Mikor elég felkészültnek érzem kihúzom belőle ujjaimat, és ledobom a nadrágomat, felszabadítva már fájóan lüktető merevedésem.
Visszafordítom Shun-chant a hátára, és lábai közé fészkelődve csókolom meg hosszan. Mikor elhúzom tőle a fejem, pihegve pillant fel rám, vágytól homályos szemekkel, izgalomtól kipirult arccal. Füléhez hajolok, útközben finom puszikat adva bársonyos arcára.
- Ez először kicsit kellemetlen lesz… - suttogom halkan, nyugtató hangon. – De gyengéd leszek…
Ajkaihoz hajolok, és forrón csókolom meg, miközben lassan belé hatolok. Ah, nagyon szűk… túlságosan…
Számba sikkant, testének remegése fokozódik.
- Mara-san… Ez fáj… - szorítja össze szemecskéit, miknek sarkából egy-egy kis könnycsepp gördül elő.
- Lazíts, kicsi… Mindjárt jobb lesz… Úgy van… Ügyes vagy… - csókolgatom le a sós kis cseppeket, és hangommal terelem el fájdalmáról a figyelmét. Nyugtatóan simogatom és csókolgatom, ahol csak érem, és nem merek megmoccanni, nehogy nagyobb fájdalmat okozzak neki. Lassan érzem, hogy egyre inkább sikerül ellazulnia.
- Jobb…? – lehelem ajkaira. Már remeg a testem, szinte sikoltozva a folytatásért.
Kisimult arcvonásokkal pillant fel rám, és karjait a nyakam köré fonva halványan bólint. Ajkacskáit csókra nyújtja, és én mosolyogva adom meg neki, amire vágyik. Ahogy óvatosan megmozdulok benne, egyszerre nyögünk fel. Az én vágytól rekedtes hangom egyszerre hallatszik az ő lágy tónusával. Fantasztikusan hangzik együtt…
Felhasználó tiltása Szerkesztés Törlés
2009.01.10 23:45 Idézet Válasz Moderálás
Ruki
Mara:
Döbbenetemre ahogy elhúzódnék csuklómra fonódnak a kecses kis ujjak, és Shun-chan hatalmas, még kissé kába szemekkel pillant fel rám. Visszafordulok, lenézve a szépséges kis szemecskékbe. No lám… Mit szeretnél még Shüni?
- Mara-san... ne menj el...... nem merek egyedül aludni... aludj velem! Kérlek! –néz fel rám hatalmas kiscica szemekkel.
Oh, hát ki tud ennek a pillantásnak ellenállni?! Ellágyulva simogatom meg puha arcát, túrok csillogó szőke tincsei közé szabad kezemmel.
- Rendben, ha ennyire szeretnéd… - adom meg magam, halványan elmosolyodva. Hogy te mekkora egy marha vagy Mara… ebben a pillanatban épp hidegzuhanyt kéne venned…
Mély levegőt véve adom meg magam végleg, és ledobva ingemet mászok be mellé az ágyba. Elmosolyodva húzom magamhoz közelebb, és kiscica módjára elfészkelődik karjaimban. De… mi ez a hang? Lepillantok és kiszélesedett mosollyal állapítom meg, hogy Shun-chan „dorombol”. Hát ez tényleg egy macska. Hehe… Az én kis cica-babám… Hrr…
Lágyan cirógatom bársonyos kis arcát és selymes hajtincseit. Finom illata orromba kúszik, lehunyva szemem fogom vissza magam. Ez ágyékom még mindig fájóan lüktet a vágytól. A francba… nem sokat fogok tudni aludni…
- Tudod Mara-san nagyon félek este, mert mióta kicsi voltam, mindig valamivel ijesztgettek, és attól félek, hogy este megtámadnak... kaa-san és too-san azt mondta, hogy nem szabd tőlük félni, de egyik este láttam egy sötét árnyat az ablakom előtt, és annyira megijedtem, hogy azóta nem merek egyedül aludni! Otthon mindig Shiro-chan alszik velem, mert ha őt rádobom arra a valamire, akkor Shiro-chan meg véd, de itt csak te vagy... ugye megvédesz ha jön valami, ugye? – meséli, hatalmas szemekkel felpillantva rám. Édes… halkan felnevetve hajolok le hozzá, nyugtató puszit nyomva orra hegyére. Macskás dorombolással harapdálja meg államat. Elképesztő… nem tudom mit várjak Shuntől… Vagyis tudom; annyi biztos, hogy mindig ilyen édes marad… Mint a legfinomabb sütemény…
- Persze Shun-chan. Megvédelek – pillantok le rá mosolyogva. Nem hagynám hogy bárki bántson, vagy ártson neked.
Aranyosan mosolyog vissza, majd közelebb fészkelődve hozzám, simul mellkasomhoz. Csendben figyelem, ahogy elhelyezkedik, és lehunyva szemeit merül lassan álomba.
- Mara-san… - szakítja meg a némaságot álmos hangjával. Kíváncsian pillantok le arcára, kisimítva pár kósza, homlokába lógó hajtincset. Nem ragyognak fel rám az égszínkék szemek, de így is nagyon aranyos, ahogy hozzám bújva, az álom határán motyog.
Ez meglepett. Egy pillanatra bennem reked a levegő, kezem is megáll a cirógatásban.
- Igen – sóhajtom végül, kiengedve a bennem rekedt levegőt. Leheletem finoman borzolja szőke tincseit.
- Akkor jó, mert én is nagyon kedvellek téged, Mara-san....nagyon-nagyon-nagyon....nagyoooon...- motyogja édesen, közelebb törleszkedve hozzám a paplan alatt. Elégedett mosollyal pillantok le rá. Itt ez a kis szépség a karjaimban, egy édesen doromboló kiscica.
Figyelem ahogy szinte azonnal álomba merül, s tovább nézem szép kis arcát. Én nem tudok ilyen gyorsan elaludni, s csak jó pár órával később nyom el az álom.
*
Valami hirtelen hangos kiáltással rám vetődik, s azonnal felpattannak szemeim. Lendületből ugranék fel, de mielőtt levetném magamról reggeli támadómat, finom ajkak cirógatják meg enyémeket, ahogy azonnal felülök. Felfogva magam körül a környezetet pillantok a rajtam széles vigyorral ücsörgőre.
- Neked is jó reggelt, Shun-chan… - sóhajtom fáradtam, finoman megcirógatva puha arcát. De álmos vagyok… alig aludtam valamit, és általában morcos vagyok, ha felébresztenek. Álmosságomat csak még inkább kifejezi egy nyammogós ásítás.
Vidáman kezd el csacsogni, és közben végiggusztálom az én kis szépségemet. Felvette a köntösömet. Kicsit nagy rá… enyhén szólva. Heh…
Ahogy magyaráz reggeli ténykedéséről, elmosolyodva rázom meg fejem. Hogy lehet ennyit beszélni… főleg kora reggel. Na majd én beléd fojtom a szót…
Élveteg mosollyal arcomon hajolok hozzá, forrón csókolva meg édes kis száját. Milyen jó is kora reggel ilyen édességgel kezdeni a napot. El tudnám viselni többször is… Lassan mélyítem el a csókot, mire megremeg rajtam, és felsóhajtva simul hozzám közelebb, ujjacskái a hajamba túrnak. Hm… ez tetszik…
Finoman cuppogva szívom meg száját, majd lassan elszakítva magam az ennivaló kis ajkaktól pillantok le rá. Ahogy az egyik válláról már teljesen lecsúszott róla köntösöm, ölemben lovagló ülésben ül, s vágytól kába szemekkel pillant fel rám… izgató látvány… nagyon is…
- Mara-san... amit...amit tegnap este... aszóval...azt... azt... – motyogja, és elpirulva fordítja el arcocskáját. Teljesen éberen pillantok rá, feszülten várva további szavait… - megcsinálnád megint?
Pár pillanatig döbbenten pillantok rá, majd ahogy felfogom a hallottakat felnevetek. Ki gondolta volna?
Zavartan pislog le rám, köntösöm övét gyűrögetve zavarában. Nevetésem csábító mosollyá szelídül és lágyan megsimogatom Shun-chan arcát, majd kezem lejjebb siklik nyakán, le mellkasára. Ujjaim végül lapos hasán állapodnak meg, finoman cirógatva érzékeny bőrét.
- Nem szeretnél valami jobbat? – duruzsolom mély hangomon.
- Jobbat? – kapja fel fejét, és kerek szemecskékkel pislog rám.
- Ühüm… - vigyorodok el élvetegen. Egyszerűen tüneményes ez a piros pofi, zavart arcocska. Látom rajta, hogy hajtja a kíváncsiság, de zavara nem engedi szóhoz jutni. Édes… Megoldva szégyenlős helyzetét, átkarolom karcsú derekát és lefektetem magam mellé az ágyra. Lassan fölé mászom és megharapdálom édes kis ajkait.
- Csak feküdj nyugodtan… - búgom halvány mosollyal, s arcán édes pírral biccent. Még egy mosolygós puszit nyomok ajkaira, majd lejjebb hajolva finoman megharapdálom érzékeny nyakát.
- Mara-san… - sóhajtja édes hangján, karcsú ujjai hajamba túrnak. Megremegve torpanok meg… ez az érzéki hang… mrr…
Finoman megcsócsálom hívogató kis fülcimpáját.
- Tudod Shun-chan… lehet, hogy ezt az egészet még nem érted… de már nagyon vártam erre a pillanatra… - duruzsolom, mély hangommal simogatva fülét, karcsú kis testét cirógatva kezemmel. Halk sóhajai, piros arcocskája és rám szegeződő homályos kis szemei tovább szítják azt, amit most vissza szeretnék fogni, mert vad szenvedéllyel törne elő belőlem másképp. Ha eddig vissza tudtam fogni magam, nem ronthatok el mindent azzal, hogy vadul letámadom…
Így hát visszafogva magam terelem el figyelmemet a puha mellkas csókolgatásával, simogatásával. Még hogy figyelem elterelés… Mindjárt megveszek a vágytól…
Lesimogatom róla köpenyemet, ami nem jelent komoly problémát, hisz már amúgy is félig lecsúszott róla. Az öv alatt még nem nyitom szét… addig még van idő… ki akarom élvezni ennek a helyzetnek minden másodpercét…
Élvezettel szívom meg az egyik rózsaszín kis mellbimbót, mire megfeszült testtel nyög fel, tágra nyílt szemecskékkel. Édesen érzékeny kis test… Nyugtatóan simogatom meg, és fölé hajolva, halvány mosollyal ajkaimon csókolom meg érzékien, erotikusan.
Kis reszkető kéz simul a mellkasomra, mire halkan felmorranva hunyom be szemeim. Ez jó…
Megfogva a kis kezecskét, puha csókot hintek a karcsú ujjakra, majd vállamra vezetem, ahol megkapaszkodik. Elégedett mosollyal arcomon folytatom utamat lefelé, s nyakába hajtva fejem szippantok mélyet finom virágillatából,
Park 1231
Shun (3):
Majdnem elbotlok, ahogy elbotorkálok , hogy le tegyem az éjjeli szekrényre a tálcát, de végül is sikerül talpon maradnom...
Nya most akkor...
- MAAAAAAAAARAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA-SAAAAAAAAAAAAAAAAN!!! JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ REGEEEEELT!!- sikkantom, s teljes lendületből ugrok az ágyra, Mara-sanra vetve magam, ki hangos, meglepett kiáltással, s kitágult szemekkel pattan fel, mintha valaki betört volna hozzá.... széles vigyorral integetek neki, ölében ülve, s apró puszit hintve szájára hintve köszönök neki rendesen...
Ahogy észre veszti ki is az, aki így orvul megtámadta, megkönnyebbült sóhajjal hunyja be szemeit...
- Neked is jó reggelt, Shun-chan...- mosolyodik el fáradtan, s ujjaival álmosan arcomra simogatva ásít egyet...
Érintése nyomán akaratlanul is újra élednek a pillangócskák, eszembe juttatják a tegnap esti furcsa élményt... a virágszirmokat, a forróságot...... nem tudom miért, de megint érezni akarom, látni őket....
- Megfürödtem ha nem, baj felhúztam a köntösödet, csak kicsit nagy, Mara-san! Nem tudom hogy ilyen széles a vállad! De nem baj! Jó illata van! Meg csináltam reggelit, hogy megköszönjem, hogy megvédtél este, és hogy itt aludhattam, remélem, szereted a rántottát, mert csak azt tudok csinálni, de azt mindenki szerint jól!- sorolom vidáman, pörögve, s ő mosolyogva rázza meg fejét, s közelebb hajolva, ajkaival lágya simogatja meg az enyémeket... a pillangók ismét felébrednek, vele együtt felkelnek, álmosan ásítva biszergeti8k szárnyacskáikkal számat... nyelve lassan siklik számba, meg simogatja az enyémet, s én sóhajtva, megadóan, reszketve simulok hozzá, ujjaimmal éjfekete hajába túrva.... végig borzong rajtam a furcsa forróság, ahogy megszívja számat...
S ahogy elválik tőlem, kábultan pillantok fel rá, elmerülök csábos tekintetében, mely lassan siklik végig a nagy köntösön, mely már szinte majdnem leesett rólam... tényleg nagy rám...
Nem tudom, hogy az álmosságtól vagy a furcsa melegtől gyengülök el, de muszáj megkapaszkodnom Mara-san nyakában, különben elterülök, mint az Alföld... erős kezével körülfonja derekamat, nem is veszem észre,hogy merre haladunk, csak az ágynemű hűs simogatására eszmélek fel... miért ilyen hideg? Meleg volt az előbb... miért ilyen forró a bőröm? Miért van ilyen melegem?
Megkérdezném őket Mara-santól is, de egy hang nem jönne ki a torkomon, mintha valami csúnya a manó azt is ellopta volna.... meg kell fognom, hogy hozza vissza.... de mozdulni is gyenge vagyok...
- Akik nagyon kedvelik egymást… Máshova is adnak ilyen csókokat – búgja halkan, mély hangjától borongás fut végig gerincem mentén, s ahogy ajkainak puha forróságát érzem nyakamon, a fülbőszült, zsongó pillangó tömeg oda is követi, együtt halad a lágy puszikkal, fogaival, ami finoman mélyednek felhevült bőrömbe... megint azt a furcsa nyögés tör elő számból, nem is értem miért.... és honnan jön? Belőlem... de miért? Kicsit megijedek ahogy Mara-san megszívja bőrömet, de tudom, hogy nem azért csinálja, hogy kiszívja a bőrömet, mert ha Mara-san vámpír lenne, akkor nem tudna, kimenni a napra, és akkor ma nem tudtunk volna elmenni a motorversenyre... Mara-san nem vámpír! Csak furcsa....
Ujjai bizsergető apró kis lángocskákként siklanak végig érintésére kiélezett bőrömön, s ahogy ajkai is követik az útvonal, minden megállójára egy apró kis lepke telepszik, lassan térképpé varázsolva mellkasomat... furcsa... Mara-san ajkai olyan melegek... égetnek szinte, remegésre kényszerítenek, olyan vagyok, mint a kocsonya, amit kaa-san csinál, és mindig ott rezeg az asztalon mikor böködöm... de engem nem bököd senki.... akkor miért remegek?
Sosem éreztem még ilyet... megrémít kicsit, de nagyon kellemes...
Újra ajkaimra támad, lágyan, forrón veszi őket birtokba, kábultan hagyom neki, tiltakozni sem tudok, mert nem is akarok... azt akarom, hogy mindenhova eljutnának a pici pillangók, mindenhol érezhessem ezt a fura, izgatott bizsergést...
De mikor Mara-san teste szinte az ágyba szorít, és megérzem dudorodó, kemény ágyékát megijedek... mi...miért ilyen...Mara-san... Mara-san... iizéé....a...a....aaaaaaaaa....mindegy az....izéé....az!
Tágra nyílnak szemeim, arcom egy paradicsom színével vetekszik, zavarommal már csak a sok bizsergő lepkécske versenghet.... nem tudom mivolt ez.... de még az is jól esett,a hogy Mara-san.....izééé...merevedése hozzám ért...
Füstölög a fejem.... vajon Mara-sannak van poroltója? Ha igen, akkor elkérem tőle, mert nem akarom, hogy fejemtől leégjen a háza, de akkor mondjuk hozzám költözhetne, és az nagyon jó lenne!
Mara-san hirtelen megtorpan, nem tudom, hogy miért... valami rosszat csináltam?
Finom, alvó puszit kapok ajkaimra, és lemenne...Miért megy el? Nem akarom...azt akarom, hogy mindenhol legyen lepkécske....
Kezeim önmaguktól cselekednek, mintha a szárnyaló kis állatkák irányítanék, fényes madzagokon, erőtlenül markolom meg Mara-san ruháját, de annál erőseben rántom magamhoz... majdnem összekoccan homlokunk, de nem...az utolsó percben a kis pillangók megkönnyebbült sóhajjal fogják vissza magukat...
- Mit csináltál…? Csináld még… - kérem tőle halkan, homályos kiscica szemekkel, amivel mindig kérlelni szoktam másokat... Mara-san arcán megint ott az az a csodás mosoly, amitől úgy érzem, megint elolvadok... futócsókot lehel ajkaimra, nedves lesz nyelvétől ajkam, bánom, hogy nem marad ott sokáig, de a sikongató kis pillangók vele együtt haladnak, bizsergetnek szárnyacskájukkal... végig nyakamon, mellkasomon, apró kis szikrákkal csapnak fel, csak tovább pumpálják bennem a forróság kazánját... furcsa... de nagyon tetszik...
Szüntelenül sóhajok törnek elő belőlem, leheletem mintha látni vélném, apró kis virágocskákként szállnak a lepkékkel... furcsa... nem tudom mit csinál Mara-san de még sokszor akarom, hogy csinálja... olyan szééép...és meleg....
Hasamon ujjain hordozza az apó virágalakú kis szikrákat végig rajtam, bőrömön, minden porcikámon, s ahogy kígyóként kalandozik gatyámba, s merevedésemre kulcsolódnak ajkai, villámokká válnak a virágocskák, apró, szikrázó kis pontokká, bombákká,melyek tűzforró bizsergést lobbantanak bennem... akaratlanul is hangos nyögéssel válaszolok, s ha nem érezem egyszerre ólom nehéznek és pihe könnyűnek magam, nem lennék ilyen fáradt, biztosan befognám a számat.... de nem tudom...
Mara-san puha ajkai rátalálnak arcomra, puszikkal hevíti tovább vörös pofimat, szám duzzadt bizsergését, majd farkasszemet nézve velem figyel... nem látok rendesen, homályosak szemim a furcsa, rózsaszínes, lilás ködtől, ami eléjük telepedett, csupán az ágynemű hidegségét, az ő testének melegségét,ágyékom furcsa forróságát, egész testem lángolását érzem...
S mintha hirtelen, az összes apró kis lepkécske kitörne belőlem, s helyettük csupán a forróság maradna, végig hullámoznak rajtam a lávaforró virágszirmok beborítják testem, megfeszülésre, halk sikolyra ösztönzik... meglepetten nyílnak nagyra szemeim, ahogy maga alá temet a szirmok selymes áradata, égeti bőrömet, elkábít...
Pihegve, levegőért áhítozva tapasztom mégis reszkető kezeimet szám elé, még mindig fülembe csen az a furcsa hang, amit kiadtam magamból..... mi...miért...?
Mara-san húzza el kacsóimat arcom elől, hogy puha jó-éjt-puszit kaphassak...
Ugye nem fog elmenni? Nem szeretném! Félek egyedül! Nincs itt Shiro-chan, és a WC kacsa megesz, leharapja, a fenekemet megeszi a popsim, és akkor nem tudok majd ülni!!!
- Jó éjszakát Shun-chan…- köszön el kedvesen, s ahogy kelne fel, ahogy megmoccan, rémülten ragadom meg kezét, ujjaimmal körbe fonom csuklóját, csak két kezemmel érem körbe...
Meglepetten fordul vissza, mélykék szemeiben aggodalom, kíváncsiság villan...
- Mara-san... ne menj el...... nem merek egyedül aludni... aludj velem! Kérlek!- könyörgök szinte neki, ujjaimmal görcsösen szorongatom puha bőrű csuklóját,ő pedig bátorító, kedves mosollyal simítja szabad kezét arcomra, megnyugtatóan cirógatja bőrömet, hajamba rút lágyan....
Nem tudom miért de mintha már ez megnyugtatna... szeret,mikor Mara-san hozzám ér...
- Rendben, ha ennyire szeretnéd.- duruzsolja halkan, s én arcomat tenyerébe simítva bólintok halvány, zavart mosollyal, lesütött szemekkel... olyan kínos.....
Bemászik az ágyba, ledobja ingjét gyorsan, s mosolyogva húz le maga mellé, s én reflexszerűen, mintha Mara-san egy kis maci lenne, úgy ölelem magamhoz, kis cica módra, halkan dorombolva gömbölyödöm szinte mellkasába.... máris jobb.... ha Mara-san itt van, senki sem bánthat! Mert ő megvéd mindentől! Biztosan! Mert Mara-san bátor! És erős!
- Tudod Mara-san nagyon félek este, mert mióta kicsi voltam, mindig valamivel ijesztgettek, és attól félek, hogy este megtámadnak... kaa-san és too-san azt mondta, hogy nem szabd tőlük félni, de egyik este láttam egy sötét árnyat az ablakom előtt,és annyira megijedtem, hogy azóta nem merek egyedül aludni! Otthon mindig Shiro-chan alszik velem, mert ha őt rádobom arra a valamire, akkor Shiro-chan meg véd, de itt csak te vagy... ugye megvédesz ha jön valami, ugye?- nézek fel rá kérlelően, nagy cica szemekkel, s ő halkan nevetve lehel puszi orrom hegyére, én pedig játékos, huncut dorombolással harapdálom meg állát... nem tudom, de azt hiszem Shiro-chan macskássága átragad rám, mert ő is mindig az államat rágcsálja, és én szeretem, mert csikis, de most én is Mara-sanét rágcsálom.... ez nyem jóóó..... vagyis igen! Mijauuuuu!!!!
- Persze, Shun-chan. Megvédelek. – bólint, gyengéd szemekkel pillant le rám, s ő újra bevackolom magamat karjaiba..... pont ide illek... ezentúl Mara-san mellett alszom! Már csak Shiro-chan kell ide, és akkor tényleg biztonságba leszek! De jóóó!!!!
Álmosan hunyom le szemeimet, félálomba szenderülök, nem tudom menyi ideje telepedett ránk ez a kellemes csend, nagyon fáradt vagyok... de még meg kell valamit kérdeznem Mara-santól... muszáj, mert böki a csőrömet és ha nem kérdezem meg, akkor nem tudok aludni, és az nem jóóó......
- Mara-san....- töröm meg a csendet, s ő kíváncsian söpri ki arcomból szőke tincseimet, de nem nyitom ki szemeimet....... álmaim határán vagyok, a manó mindjárt elvisz....
- Igen?- kérdez vissza ajakival megsimogatva homlokomat.... nagyon kellemes....
- Te nagyon vonzódsz hozzám?- faggatózom, s érzem, ahogy egy percre megáll mellkasa, benne marad a levegő, keze is megáll.... nem vagyok türelmetlen, addig lebegek a félálomban, ameddig meg nem kapom a választ..... ájmos vagyok...
- Igen.- szólal meg végül, s én halvány mosollyal simulok hozzá még közelebb, szinte belébújok....
- Akkor jó, mert én is nagyon kedvellek téged, Mara-san....nagyon-nagyon-nagyon....nagyoooon...- motyogom el a végét, s szinte azonnal elrabol az álommanó, a nyuszik réparétére... nagyon széééééééép....
*
Ásítva nyílnak fel szemhéjaim, s amit először meglátok az egy széééééles mellkas....hmmm.. Mara-sané.... Mara-sané? De jóóóóóóó!!!!
Felpillantok rá, látom még alszik, arcán halvány mosollyal szuszog, halkan morogva.. miért morog? Lehet, hogy álmában kutya! Remélem nem akarja leharapni a fenekemet! Jujj!!! Azt ne!!!!
Hmm.... csinálhatnék neki reggelit! Mert olyan kedves, és megengedte, hogy itt adjak, és velem aludt!!! Igeeeeeeeeen!!! Csak előtte megfürdök.... mert tegnap nagyon fáradt voltaaaaaaaaaaaaaaam... de most tele vagyok energiával!!!
Úgy pattanok ki az ágyból, mint a Duracell nyuszi lennék, persze óvatosan hogy ne ébresszem fel Mara-sant majd mintha felhúztak volna, kis porfelhőt magam után hagyva iramodok a fürdőbe, hogy alsómat ledobva a zuhanyzóba lépjek, s értetlenül nézzek farkas szemet a csaokkal...hmmmmm.... merre kell tekerni? Vagy ezt meg kell csak nyomni? Vagy fordítani? Hmm... furcsa motorkerék alakjuk van..... tetszenek!
Széles mosollyal csavargom meg az egyiket, s ahogy jéghideg víz zúdul a nyakamba, elsikkantva guruk hátrébb, s simulok a zuhanyzó falának, hogy ne érjen a jeges permet... hoppá....
egyik kezemet, a számra tapasztom,a másikkal pedig ügyeskedve, dideregve, remegő ajkakkal engedem meg a meleg vizet is, s mikor végre finnnyoooooom forró a íz, beállok alá, s viháncolva, kacarászva kezdek játszani a szappannal, mely minden egyes érintésemre habosabb lesz, és kiesik a kezemből....
Megpördülök, ahogy kicsusszan mancsaim közül, rálépek, s nevetgélve ülök fenékre.... ilyet szoktam csinálni otthon is, csak akkor ott van Shiro-chan és ő is elesik, és együtt nevetgélünk, meg dorombolunk, mondjuk Shiro-chan fúj a vízre, de a habot szereti! És én is! Szeretek várat építeni belőle! Kár, hogy a zuhanyzóban nem lehet... de itt lehet forgolódni! Nagyon jóóóó!!!
Mikor tisztának találom magam, kimászok, s egy naaaaaaaaaaaaagy, fekete köntöst magamra terítve, törölközővel szárítom meg hajam, s spurizok is a konyhába.... ránottát snlok!
Azt Shiro-chan is szereti, és Endo szerint ezt tudok a legjobban, mert a tojást legalább nem a sütőbe rakom, mert tudom, hogy serpenyőre kell tenni... Endo néha olyan gonosz! Mindig viccelődik velem, mikor tudja, hogy az ilyenre nyűgös vagyok... de nem baj! Én így is szeretem!
Hamar elkészülök a fincsi reggelivel, s ahogy megkóstolom, és ehető, rögtön egy tálcára pakolom, s nyelvemet kidugva, ügyeskedve igyekezek a kis emelvényre lévő franciaágyhoz, ahol Mara-san még mindig alszik.... hmmm..... fel kell ébresztenem...
majdnem elbotlok, ahogy elboto
2008.12.28 23:42
Hiyahiya
Shun:
Egy pillanatra a szomszéd kis pudli jut eszembe Mara-sanról... ő is ilyen aranyos szokott lenni,mikor vicsorog, ugyan így morog, mikor Shiro-chan egészen véletlenül esik rá, mikor díszpálmának megy neki, ahova Shiro-chan rendszerint felküzdi magát ezzel jelezve, hogy ő milyen ügyes... és tényleg az! Shiro-chan olyan dundi, hogy a kapanapé és a kisasztal közötti kis téren is megszorul, pedig alig van tőle fél méterre! Mondjuk lehet, hogyha elér a raknám az a sok zoknit, akkor könnyebben át kell kelnie a szőnyeg hullámokon, de hát nekem nincs időm, mert mindig próbálnom kell, meg ennem, és olyankor nem tudok mozdulni sem, mert annyit eszem, hogy rögtön elpilledek,m és olyankor átalszom a napot, és akkor már megint nincs időm takarítani... meg kéne kérnem Mara-sant, hogy tartson ébren, és az orrom elé aggatva egy kis sütit dolgoztasson... ez jó!!! Nagyon ügyes vagyok! De tényleg! Ez eddig eszembe sem jutott!
Jujj!! De jó lesz ezentúl úgy takarítok, hogy az orrom elé pakolok egy csomó sütit, és az kergetem, és a lábamra kötözök egy csomó szivacsot, meg felmosót, és miközben rohangászok, akkor fel is tisztítom a padlót, és akkor ég Shiro-chan is csak siklik rajta, mint a jégen!
Hmm... fel kéne írni, mert elfelejtem, és akkor nem fogok emlékezni rá...
Mara-san már elénk ér, ám mielőtt megkérdezhetném, hogy van-e egy tolla, hirtelen ragadja meg Aido-san nyakát, s annál fogva úgy penderíti a másik falnak, mintha a palacsintát, ahogy én kenem fel a plafonra... bizony gyakran előfordul, ami nem jó, mert akkor fel kell másznom a szekrényre, hogy leszedhessem, onnan meg mindig leesek, és nagy bibi lesz a fejemen, ami fáj, ami nem jó mert fáááááj.... NEM SZERETEM A SZEKRÉNYT! TÚL MAGAS ÉN MEG PICI VAGYOK!
Ki kell álom az eső alá! Akkor megnövök!
Á mégis nagyra kerekedett, kissé rémült szemekkel nézem, ahogy vicsorgó, hallos tekintetű Mara-san a falhoz passzírozza szegény Aido-sant, aki csak hápogni tud, mint a halak az akváriumban... vajon neki is kell víz? HAL EMBER? DE JÓÓÓÓÓÓÓ!!! Én úgy sem tudok úszni.... ő majd segít megtanulni!! MARA-SAAAAANNNN! NE BÁNTSD AIDO-SANT! MEG KELL TANULNOM ÚSZNI!
Mara-san mond valamit, de nem hallom, mert még mindig a falhoz simulva meghökkenten bámulom a fekete hajút, ahogy tovább szorítja szegény Aido-sant... mi ütött Mara-sanba? Miért ilyen mérges? Hiszen én őt jobban szeretem, mert a legeslegeslegjobb barátom, és nem kéne féltékenynek lennie, mert ő aranyosabb, mint Aido-san! Akkor miért ilyen mérges?
S mikor végre elengedi a vörös hajú férfit, az levegő után k kapkodva, köhögve kuporodik a fal tövébe, MARA-SAN PEDIG HÁTRA FORDUL, S ÉRDEKLŐDVE FIGYLEI DÖBBENT ARCOMAT.... NOS.... Mara-san... tényleg...NAGYON ERŐS! NEM CSAK ZMOS MÉG ANYGON ERŐS IS!!!
Én mikor leszek ilyen erős?
SOHA!!!!!!!!!!!!! EZ NEM ÉÉÉR!!!!
De akkor is olyan félelmetes így Mara-san.... olyan durva volt... engem nem bántana, mert tudom, hogy nem, mert én is szeretem, és ő is remélem, ezért nem bántana, meg persze barátok vagyunk, de akkor miért bántotta Aido-sant?
Követem lépteit, ahogy elém ér, s csak úgy pislogok fel rá, mint Bori néne az Ufókra.... nem szeretem, mikor Mara-san így néz másokra.. azt szeretem ha mosolyog, mert az nagyon jól áll neki!
- Gyere Shun-chan… Menjünk innen… - morogja Mara-san,pár gyilkos pillantás, s elem együtt elindulva hagyjuk hátra sietősen szegény Aido-sant... ez nem volt szép Mara-santól! Nem szabadott volna bántania!
Nagyon csúnya dolog volt, így ellátni Aido-san baját! Ő csak barátkozni akart! Lehet, hogy Mara-san féltékeny...? De hát ő a legjobb barátom! Nincs oka ilyesmire!!!
Mert ő kedves, aranyos, segítőkész, meg kedves, megy aranyos.. nmeeeeeeeg..... meeeeg.... jóképű! Biztosan sok lány futhat utána! Milyen mázlista! Bezzeg engem csak barátként szeretnek... de igen.... szeretnek! Kaa-san azt mondta egyszer, hogy nem létezik olyan ember, aki engem nem szeretne, mert olyan nagy a szívem, hogy az egész világ el férne benne.... hhűűűűű.... az nagyon nagy! Akkor mindenkit szerethetek! DE JÓÓÓÓÓÓÓ!!!! Mara-san, akkor is többet kapom, csak mert olyan kedves hozzám, meg megengedte, hogy ma este nála aludjak!... mondjuk.... a felét a szeretetemnek! Az tekintélyes! Úgy bizony! És Mara- san megkapja!!!
Mielőtt még tovább fonhatnám szeretetéhes gondolatsoromat, erős test állja el utamat, kis híján megbotlok benne, neki ütközök, ám az utolsó pillanatban sikerül megállnom... gyengéd ujjak simulnak arcomra, felfelé irányítják arcomat, hogy elmerülhessek, lágy, kedves,mélykék szemekbe.. Mara-san... olyan...olyan....OLYAN KEDVESEN NÉZ RÁM! ELOLVADOK TŐLE!!!!
Miért olvadok?
Tényleg olvadok?
valami nedves.... ÚRISTEN ELOLOLVADOK!
Ja nem! Csak a nyálam folyik....jajj...
- Shun-chan… Az imént egy rossz emberrel futottál össze. Nekem elhiheted, a te érdekedben tettem amit tettem…- magyarázza halkan, mély hangja kellemes borzongatást vált ki belőlem....hmm....hmm...Mara-san hangja nagyon kellemes! Izgató!
Az mi?
Hmm... nem tudom... majd megkérdezem Endot! Tééénlyeeeeeg!!! Endoval már egy napja nem találkoztam! Muszáj összefutnom vele, mert meg kell ölelgetnem, hogy ne érezze magát magányosnak, mert akkor én nagyon szomorú leszek, mert ő is az, és azt nem szeretem!
- Értem – pislogok megnyugodva, s ahogy elmosolyodik egy megkönnyebbült sóhaj után, újra olvadni kezdek... miért? Nem tudom.. de tetszik! Tetszik ez az érzés! Mintha pillangók repkednének a hasamban! Szeretem a pillangókat! Olyan szépek! Nagyon szépek! Szííííínesek! És szááááldossnak! Egyszer én is fogtam, de el engedtem véletlenül, és végig kellett kergetnem az egész udvarin, hogy utolérjem, de még akkor sem sikerült, mert neki szaladtam egy fának, és eltörtem az orromat, ami aztán ki derült, hogy csak megzúzódott, mai nem jó, mert fel dagadt,és úgy néztem ki vele, mintha valaki fehér bohós orrot ragasztott volna rám... de vicces volt! Jót nevettem rajta! Sípolt mikor levegőt vettem! Nagyon jól szórakoztam rajta!
- Na, mehetünk hozzám? – érdeklődik, s én mintha meggyújtották volna a lámpát a fejemben, izgatottan bólogatásba kezdek, boldogan ugrándozok, mint egy óvodás.. szerettem ovis lenni! Mindig megettem Endo adagját is! de ő nem bánta! Nekem adta, mert szeretett én meg megettem, mert szerettem!
- Igenigenigenigenigen!- skandálom örömömben mintha hipernyuszira pörgettek volna, bár már szemeim is álmosodni kezdenek... aludnom kell.... ájmos vagyok...
- Rendben – hosszú ujjai hajamba túrnak, kellemesen bizsergetik fejbőrömet– Gyere- karol át, hogy pórázként vezessen vele a kijárat felé... JUUJJ!!!!!
MARA-SAAAAAAN!!!!! ANNYIRA SZERETLEK!!!!!!
***
Alig állok a lábamon, hanem tudnám, hogy ilyen közel van az ágy, akkor biztosan Mara-san ölében alszok el, mint egy kiscica.... biztos kényelmes lenne, meg meleg, mert Mara-san nagyon kedves, és a kedves embereknek kényelmes öle van!
Mintha valami zombi lennék, úgy cammogok be Mara-san után, s rögtön az ágy felé veszem az irányt, az emelvény lépcsőjén bukdácsolva, párszor majdnem elhasalva, szemeimet törölgetve, álmosan, nyűgösen.... ajudni akajook......
Nem szeretem a zombikat, mert leesik a lábuk, meg a kezük, és én nem szeretném, ha az enyém leessen, mert akkor celluxot kéne szereznem az pedig sosincs nálam, ami nem jó, mert ha zombi vagyok, akkor a lábam leszakad és visszakell ragasztani.... ájmos vagyoook..... nem tudok gondolkodni...
Álmosan, Shiro-chan módjára huppanok az ágyon, s a puha ágyneműbe fúrva arcomat bóbiskolok el... finom illata van..... Mara-san illata... máskor is itt kéne aludnom, mert Mara-san ágya nagyon nagy és kényelmes... jól lehet rajta párnacsatázni meg ugrálni! Jujj!!! Majd ha aludtam, energiát gyűjtöttem, akkor majd ugrálva dobálom Mara-sant párnával!!!! De jó lesz! Csak előbb szundítok egy picit...
- Kérsz valamit, Shun-chan? –hallom Mara-san hangját, valahonnan nagyon távolról, azonban nem tudom felfogni.... félálomban lebegek, már a számban érzem az álom édes ízét, de csak nyammogok..... olyan szép nyuszikkal szoktam álmodni, azon gondolkodtam, hogy felhúzom a ruhámat, a nyuszisat és abban alszok, mert akkor álmomban én is az leszek, és akkor ott ugrálhatok majd velük, csak én nem szeretem répát, ezért én répalakú sütit eszek majd.... nyaaammmm.... fincsiiiii....
Csak halványan, alig érzékelem, ahogy valami puha, forró dolog simogatja arcomat, mint a folyékony selyem...álmosan nyitom ki szemeimet, s Mara-sanra pillázok fel... jó éjt puszit akar adni? Okééé..... ide kérem! Ide a számra... attól szebbeket fogok álmodni!
- Ne aludj el az utcai ruhádban… - dorgál kedvesen....igaza lehet.... de olyan fájadt vagyok....
- Jóh… - morgom halkan, egy álmikás ásítással megtoldva, s ügyetlenül,kótyagosan kezdek neki a vetkőzésnek, és néhány ruhám tényleg, olyan mintha rá ragadt volna, mert hiába keresem, a zoknin a cipzárt nem találom... azon nincs is cipzár.... nem baj.... csak alsógatyát hagyok magamon, s a padlót fürkészve készülök álomba zuhanni megint.... miért kellett ruha? Olyan egyszerű lenne, ha nem kélne, mert akkor most már aludhatnék, és nem kellene a padlót néznem... olyan nehéz a szemem.... ajudni akajoooook!!!!!
Puha ujjak simulnak arcomra, maguk felé fordítják fejemet, lágy, álmosító, vagy épp ébresztő csók nedvesíti be ajkaimat de olyan fáradt vagyok, hogy nem tudom, hogy miért kapom, csak azt, hogy tetszik, mert pillangókat csinál, amik repkednek a hasamban, és én szeretem a pillangókat, szóval mégéééég...méééééégg puszit!!!
Kérdőn pillantok Mara-sanra...... jajj Mara-san....aluuudjjj velem!!! Félek egyedül aludni.....!!! Shiro-chan is azért,alszik velem, mert egyedül ne merek, mert hátha jön a WC kacsa, akit én nem szeretek, mert leharapja a fenekemet, amit én nem akarok, mert akkor kikell majd tömni.....aaahhhh....álmos vagyok...
- Megígértem, hogy elmondom miért ne adj ilyen puszit másoknak… - búgja halkan, lehelete meleggé varázsolja fázós ajkaimat... fázok... hideg van.... lehet, hogy csak azért mert alsóban vagyok csak? Lehet... – Tudod, ilyet csak olyanok adnak egymásnak, akik nagyon kedvelik a másikat.
Hogy érti ezt Mara-san! Hiszen én sok embert kedvelek nagyon, mert Endot is nagyon kedvelem, még sem adok neki ilyen puszit.... igazságtalan vagyok vele! Biztosan nagyon szomorú lenne, ha megtudná, hogy neki nem adok ilyet!! Juuuujj!!! Neki is kell adnom ilyet! Olyan gonosz vagyok! Csúnya Shüni! Csúnya! Rossz!
- Én Endot is kedvelem! – kommentálom rögtön gondolataimat... így van! Őt is nagyon kedvelem, mert nagyon jó barátom!!!
- Ez más, Shun-chan… - magyarázza mély hangján, különös lágysággal, s ahogy ujjai pillangószárnyszerűen végig ívelnek hátamon, jóleső borzongás hullámzik végig rajtam... Olyan, mintha akis pillangók ott is röpködnének... mindenhol,m ahol Mara-san hozzám ér....
- Más? – faggatózom kíváncsian... miért más? Mara-sant és Endot is ugyanúgy kedvelem.. na jó.... Mara-sant egy picit, egy nagyon picit jobban, de akkor is...miért más?
- Egyszer majd megérted –mondja halkan, s ahogy újabb kérdést tehetnék fel, ajkai már az enyémeket simogatják, nyelvével akadálytalanul csusszan számba, s én megadóan engedem, hogy birtokba vegye számat... eszeveszett bizsergésbe kezdenek ajkaim,k mintha az apró kis pillangók oda is követték volna Mara-sant, mintha ott felbukkanva segítenének rá az édes bizsergésre, mely szétáradt egész testemben....
Mi ez? Miért érzem megint ezt? Furcsa.... de tetszik...
Nem tudom, hogy az álmosságtól vagy a furcsa melegtől gyengülök el, de muszáj megkapaszkodnom Mara-san nyakában, különben elterülök, mint az Alföld... erős kezével körülfonja derekamat, nem is veszem észre,hog
2008.12.22 01:03
Ruki
Mara:
Benyitok az öltözőmbe, és ki vár rám? Legnagyobb elégedettségemre Shun-chan vetődik a nyakamba. Csilingelő nevetésére én is elmosolyodom. Vihorászva puszilgat meg, és hajamba borzol.
- Szia Shun-chan! – köszönök neki, és átkarolva karcsú derekát húzom magamhoz közelebb. Kiscicaként bújuk, simul hozzám. Elképesztő… És ez a fiú nem tudja mi azaz uke?! Pedig mintha már tudatosan akarna elcsábítani.
- Mara-san, olyan ügyes voltál! Meg gyors is, alig láttalak, úgy suhantál, mint a szélvész, meg ahogy száguldozva kerülgetted a többieket, az is olyan izgalmas voltál de mikor orra buktál, annyira megijedtem hogy azt hittem elájulok! Nagyon aggódtam érte, Mara-san! Nem sérültél meg? Nem esett bajod, mert ha igen, akkor adok rá gyógypuszit, és akkor biztosan begyógyul, mert sokan mondták már, hogy a puszim csodákra képes! – hadarja szokásos lelkesedésével.
Bandzsítva nézné meg csücsörítő kis ajkacskáit, amiket már én is éhes tekintettel figyelek. Édes, ártatlan fiúcska…
Felnevetve túrok szőke tincseibe, mire nevetgélve böki meg orromat ujjacskájával, és ő is csatlakozik nevetésemhez csilingelő kacajával.
- Várj Mara-san! Megnézem tényleg nem-e esett bajod! Levetkőztetlek jó? – hadarja. És tovább is beszél, de elakadok ennél a mondatnál. Elvigyorodva hagyom, hogy egy kis kutatás után lehúzza felsőm cipzárját, majd kerek szemekkel pislogjon fedetlen mellkasomra. Tetszik a látvány? Helyes…
Kis ujjával megbökdösi mellkasomat, mintha nem hinne a szemének. A következő pillanatban azonban egy gyors mozdulattal dobja le saját pólóját. Döbbenten pillantok le rá… Kezdek komolyan gyanakodni, hogy mégsem olyan kis tapasztalatlan…
Éhes tekintettel pillantok végig rajta. Jajanyám… itt helyben leteperem mindjárt…
- Ez nem ér! Mara-san te olyan izmos vagy! Nekem miért nem ilyen a felsőtestem? – panaszolja csalódott szemecskékkel pillázva hol rám, hol saját magára. Hrr…
- Szerintem a te felsőtested így is tökéletes Shun-chan… - mondom mély hangomon, élveteg mosollyal. Felpillant és nagy, értetlenke tekintetét látva elvesztem a kontrollt. Derekánál fogva magamhoz rántom, egymáshoz simul, és szinte felsistereg a bőrünk. Hmm… Vigyorogva simogatom meg selymes kis arcát, és ujjaim állára fonva tartom meg fejét és élvezettel csókolom meg a hívogató ajkacskákat. Éhesen barangolom be nyelvemmel szájának édes forróságát, és elégedetten harapdálom meg kicsit ajkait, ahogy felsóhajtva még inkább hozzám simul. Ez jóó…
Végigsimítom puha bőrét végig gerince mentén, és leérve élvezettel markolok kemény kis fenekébe. Kis teste megremeg és mélyeket sóhajt ismét a csókba. Elhúzom tőle fejem, ügyelve rá, hogy azért még finoman meg is harapdálhassam ajakait.
Nyakamat átkarolva pillant fel rám, szép kék szemei elhomályosodtak és elégedett vigyorral arcomon figyelem a megkapó látványt.
Lejjebb hajolva fúrom arcomat a nyakába, mélyet szippantva finom gyöngyvirágéhoz hasonlatos illatából. Hmm… illik hozzá…
Csábítóan harapdálom meg érzékeny kis nyakát. Halkan felnyög, de a hang végét már tenyerecskéje tompítja el. Pedig élvezem édes kis nyögésének és sóhajainak hangját. Nagyon is…
Ahogy elhúzom fejem, még mindig homályos, de már kissé döbbenettől elkerekedett szemekkel pislog fel rám. Talán már kezdi kapizsgálni a helyzetet…
Mielőtt belekezdhetnék, hogy végképp eloszlassam minden kételyét, hirtelen valaki pofátlanul rossz időpontban kezd el dörömbölni az ajtón.
- Ó hogy az a… - morgom egy pillanat alatt dühössé válva. Nem szeretem, ha megzavarnak… olyankor morcos leszek, és az senkinek sem jó.
Elengedve Őt, lépek az ajtóhoz, és kitárva azt morranok az előtte állóra.
- Rosszabbkor nem lehetett volna?!
- Mara! – viszonozza a főnök a mogorva pillantást. Már megszokta a modoromat, és kellőképp viszonozza is. – Interjút kell adnod! Már mindenki rád vár.
- Utálom az interjúkat – ismétlem már sokadszor, kelletlen fintorra ráncolva orrom.
- Nem izgat. Most szépen kimész a pódiumra, és szépen válaszolgatsz a kérdésekre! – szögezi le a főnök.
- Rendben – morranom kedvtelenül, s becsapom az ajtót. Odakintről a szokásos szitkozódás hallatszik át az ajtó fáján, de nem foglalkozva vele fordulok vissza oda, ahol az imént Shun-chant hagytam. De… hova lett?
- Shun-chan! – pillantok körbe, és meg is látom, ahogy előmászik a dísznövények mögül, kezében félrehajított pólójával. Feláll, és magára veszi a ruhadarabot, de fordítva, így hát ádáz csatát kezd el a fölsővel küzdeni.
- Igen…? – kezd el forogni, mint egy légcsavar. Felsóhajtva lépek mellé, és segítek neki a helyes oldalra a fordítani a pólót.
- El kell mennem a stadionhoz, hogy interjút adjak. Velem jössz? – kérdezem félmosollyal, mikor újra előbukkan a feje. Elmosolyodva ad puszit orromra, mire mosolyom kicsit kiszélesedik. Wáowh…
- Igenigenigenigen!!! – hadarja lelkesen. Azonban, mint a merülő duracellnyuszi dörzsölgeti meg egyik kezével szemét, majd édesenaranyos szemecskékkel pillázik fel rám, kérlelően.
- Mara-saaaaaaaaaaaaaaaaaan… aludhatok ma nálad? – kérdezi hatalmas szemekkel, és hirtelen se köpni, se nyelni nem tudok. Hogy aludhatsz-e?? Nyehehehehe…
- Köszönööööm! – vigyorogja boldogan. Hogy én hogy fogom kibírni ezt az estét… közel sem biztos, hogy meg tudom állni, hogy ne másszak rá… közel sem biztos…
***
Pár rövid válasszal hamar végzek az újságíróknál, és elindulok visszafele, ahol Shünit biztonságba helyeztem a médiaszörnyecskék elől.
Ám ahogy befordulok a sarkon, egy pillanatra döbbenten dermedek le. Shun-chanhoz éppen egy vöröshajú illető simul, a fiút a falhoz passzírozva, ajkait övére szorítva. Egy pillanat alatt magamhoz térek, és dühösen vicsorogva megállíthatatlan lendülettel dübörgök hozzájuk, és azonnal lerántom a szőkéről Aidot, régi vetélytársamat. Egy pillanat alatt a falhoz kenem, torkát fél kézzel szorítom a falhoz. Megragadja kezemet, de nincs esélye, hogy megszabadítsa nyakát erős markomtól.
- Ne merj hozzáérni… - sziszegem fenyegetőn, dühösen villódzó szemekkel. Csak krákogni tud, történetesen a lába szó szerint nem éri a földet. Elengedem és a földre rogyva köhög, levegőhöz jutva. Megfordulok, és döbbenten elkerekedett, égkék szemecskéket pillantok meg. Bakker!
Magamban ezer meg egy, egyáltalán nem kellemes helyre elküldve magam és Aidot lépek Shun-chanhoz.
- Gyere Shun-chan… Menjünk innen… - mondom visszafojtott ingerültséggel. Még egy utolsó gyilkos pillantást vetek hátra a vöröshajúra, majd gyors léptekkel, Shunnel az oldalamon távozok. Örüljön, hogy ennyivel megúszta…
Pár folyosóval arrébb megállok. Shun szokatlanul csendes, és ez egyáltalán nem sejtet semmi jót… Szembe fordulok vele, és a tőlem telhető lehető leggyengédebben pillantok le rá. Megsimogatva hamvas arcát fordítom magam felé tekintetét, és mélyen belenézek a eget idéző, szép kék szemekbe.
- Shun-chan… Az imént egy rossz emberrel futottál össze – mondom halkan. – Nekem elhiheted, a te érdekedben tettem amit tettem…
Na meg a magam birtoklási vágyából, de ez mellékes. És egyébként sem hagynám, hogy Shunnek bárki ártson. Kevés a tiszta lelkű ember a világon… és ő közéjük tartozik, még ha a maga saját kis dinka módján is.
- Értem – mondja felpillázva rám. Felsóhajtok és egy halvány mosolyt csalok ajkaimra.
- Na, mehetünk hozzám? – kérdezem. Felragyognak a csodaszép szemecskék, és heves bólogatást kapok válaszul.
- Igenigenigenigenigen!
- Rendben – borzolom meg a haját. – Gyere – vállait átkarolva terelgetem kifelé a stadionból.
***
Elfordítom a kulcsot a zárban, és belépünk a lakásba. Shun-chan álmosan csoszog be utánam. A konyhába megyek és benézek hűtőbe.
- Kérsz valamit, Shun-chan? – kérdezem, ahogy jó házigazdához illik. Mással sosem lennék ilyen figyelmes, de Shun-chan megérdemli.
Elhaló motyorgás a válasz, és becsukva az hűtő ajtaját pillantok a hang irányába. Felmegyek a hálószobának kinevezett emelvényre, és mosolyogva pillantok le az ágyon kiterült fiúra. Ha tudná mi a dörgés, most oroszlánüvöltéssel vetődnék rá, nem kímélve a matracot…
Helyette inkább csak leülök mellé az ágyra, és arcához hajolok, egész közel. Felnyitja álmos szemecskéit.
- Ne aludj el az utcai ruhádban… - mosolygok le rá kedvesen. Én, kedves??
- Jóh… - ásítja. Lemerültek az elemek, duracellnyuszim?
Előszedem neki az egyik pólómat. Alvóruhának pont tökéletes neki. Pontosabban… úgy lenne tökéletes, ha meztelen testtel, hozzám simulva készülődne aludni, egy jó kis fárasztó testmozgás után…
Éhesen mérem végig, ahogy egy szál alsógatyában, álmos szemecskékkel bambul maga elé. Azt hiszem… még lehet jó éjszakám.
Visszamegyek hozzá, a pólóval a kezemben, ám ahelyett, hogy ráadnám, leülök mellé az ágyra és a túloldalamra leteszem a ruhadarabot. Megsimogatva az édesen álmos kis puszit hajolok hozzá, finoman megcsókolva a puha kis ajkakat. Kérdően pillant fel rám.
- Megígértem, hogy elmondom miért ne adj ilyen puszit másoknak… - duruzsolom ajkaitól pár milliméternyire. – Tudod, ilyet csak olyanok adnak egymásnak, akik nagyon kedvelik a másikat.
- Én Endot is kedvelem! – ébred fel kissé.
- Ez más, Shun-chan… - simítok végig csupasz hátán, igyekezve visszafogni magam.
- Más? – pislog értetlenül.
- Egyszer majd megérted – mosolygok le rá, és újabb csókot nyomok finom kis ajkaira, majd nyelvemmel közéjük hatolva fedezem szájának forróságát, végigsimítva szájpadlásán és megsimogatva nyelvecskéjét. Már lángol is a testem… Arghh…
Kis kezeivel átkarolja a nyakam, s én derekát megtartva döntöm lassan hátra az ágyon.
- Akik nagyon kedvelik egymást… Máshova is adnak ilyen csókokat – duruzsolom csóktól duzzadt kis ajkaira, és lejjebb hajolva puszilgatom meg érzékeny kis nyakát, s érzékien meg is harapdálom. Felnyög, mint legutóbb az öltözőben, és elégedetten elmosolyodva szívom meg nyakacskáját. Ne félj, nem vagyok vámpír… csak megkóstollak kicsit.
Végigsimítom remegő kis testét és kulcscsontján áthaladva, lassan mellkasát is megpuszilgatom. Egyszerűen megőrjít a vágy, de visszafogom magam. Finom csókokkal hintem tele napbarnított bőrét, s közben lágyan simogatom. Visszahajolok édes kis ajkaihoz és élvezettel csókolom meg őket, egy kis harapdálás kíséretében. Kissé ránehezedek törékeny kis testére, és ahogy már fájóan lüktető ágyékon az övéhez ér, elégedetten konstatálom, hogy komoly hatást gyakorlok Shun-chanra. Felnyög és elvörösödött arccal nyílnak tágra szemecskéi.
Stop!
Most kell kötőféket dobnom magamra, különben olyat teszek, amit később még megbánnék. Ha nem Shun-chanról lenne szó, már rég nem csak csókolgatnám és simogatnám az alattam heverő kis testet.
Nyugalmat erőltetve vágytól égő testemre puszilom meg gyengéden ajkacskáit, és lemászom róla.
Azonban megfogja ruhám gallérját és visszahúz magához, kipirult arcához pár centire.
- Mit csináltál…? – kérdezi édes kis hangján. Ennyire ártatlan és naiv fiút… hihetetlen… – Csináld még… - néz fel rám, homályos szemecskékkel. Azt se tudja mit szeretne… De ki tud ellenállni ezeknek a szemeknek??
Mosolyogva hajolok vissza hozzá, újból megízlelve az édes kis ajkakat simítok végig rajtuk nyelvemmel, és bebocsátást nyerve egy sóhaj formájában mélyítem el a csókot. Nem időzök sokáig, letérek nyakára, majd onnan a mellkasának bársonyos bőrére. Ahogy pocakját is megharapdálom, végigsimítok csodás kis testén és kezem besiklik a kis ruhadarab alá, ami egyedül megakadályozza, hogy teljesen meztelen látványában gyönyörködhessek. Felnyög édes kis hangján, ahogy megsimogatom merevedését. Fölé mászva csókolgatom, puszilgatom szép arcát, édes kis ajkacskáit, majd elhúzva tőle a fejem, gyönyörködöm csodaszép arckifejezésében.
Beszélhetnék hozzá, becézgethetném, dicsérhetném földöntúli szépségét, ahogy kiül az arcára az élvezet, és az újtól való enyhe kis félelem. De inkább csendben, ajkaimon halvány mosollyal figyelem, és gyönyörködök benne.
Felsikkantva nyílnak tágra szemei, s megfeszül remegő kis teste. Kihúzom kezem a nadrágjából, és rám csurrant nedveit lenyalogatom ujjaimról. Édeskés íze van…
Reszket a teste, és félénken elpirulva húzza szája elé kezecskéit. Elhúzom őket onnan, és finom csókot lehelek ajkaira.
