|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Vadmacska | 2011. 12. 03. 22:15:42 | #17990 |
Karakter: Ashlin Valrone
Megjegyzés: Ichi-niinek
- De hát, az nem is rossz. –Mondja halkan.
- Miért ne lenne? – Kérdezem kicsit ingerülten.
- Hát olyanhoz mész hozzá akit szeretsz, biztos jól fogjátok érezni magatok. –Keserűen elmosolyodok. Ha így lenne nem is lenne semmi gond.
- A baj csak az, hogy holnap ismerem meg a srácot… - Felelem halkan. Érzem a gombócot a torkomban és nem tudom vissza tartani a sírást.
- Szóval a szüleid választottak valakit? – kérdezi. A párnába fúrom az arcomat és válaszlépen csak bólintok egyet.
- Áh, értem. De… biztos jófej fiú lesz, talán még jól is sül el a dolog. – próbál vigasztalni de ennek most semmi esélye. – Vagy talán van valaki akit kedvelsz? – Kérdezi , mire ledermedek. Igen annak idején volt valaki akit szeretem és ő is de megcsalt. Akkor megfogadtam hogy nem kell nekem több fiú soha többé. Nem fogom hagyni hogy még egyszer össze törjék a szívemet.
- Nincs. Senki. – mondom durcásan. Lassan felé fordulok de még mindig a párnába temettem az arcomat. Egyikünk sem szól semmit. Lehunyom a szemem és már majdnem elalszom amikor csörögni kezd a telefonja. Gondolom a barátai keresik.
- Semmi érdekes, csak le kellett lépnem. – mondja halkan a telefonba – Majd holnap elmondom, most mennem kell, szia. – ezzel a lendülettel ki is nyomja a telefont mire kérdőn pillantok rá.
- A barátaid hívtak? – kérdezem szomorúan. Valamiért nem szeretném hogy most itt hagyjon.
- Aha. – mondja és elteszi a telefont – Akkor, most mi legyen? – pillant rám.
- Nem tudom. – válaszolom durcásan. Miért tőlem kérdi hogy mi legyen?
- Akkor mi lenne ha lelépnék? Csak nem lenne annyira… - kezd el gúnyosan beszélni mire fel ülök és a tarkójára nyomom a kezemet amitől kicsit előre bukik.
- Mind ketten jobban járnánk ha szépen csendben bennmaradnál. – motyogom. Kész csoda hogy a telefon csörgésre nem ébredtek fel a szüleim.
- Oké. –Ül fel a tarkóját simogatva. Vissza dőlök az ágyra átölelve a párnát.
- Asszem megpróbálok aludni. –Hallom ahogy a szoba másik felébe megy. Lehunyom a szemem és nemsokára már alszok is. Rémálmok gyötrenek. A szüleimről hogy kiabálnak velem, majd a leendő férjemről aki szintén kiabál velem. Többször sírva ébredek fel de pár percre rá sikerül vissza aludnom. Mikor már világos van kezdek ébredezni. Lassan kinyitom a szemeimet, pár pillanatban beletelik mire rájövök hogy a fiún aludtam.
- Reggelt. – köszön. Csodálkozva nagy szemekkel nézek rá, majd lassan távolodni kezdek tőle, egyik kezemet hasonló tempóban szám elé emelem, és nagyokat pislogok. Nem emlékszem mikor kerültem oda….
- Őőő… figyu, szerintem most már megyek, a szüleid tuti alszanak, szóval simán leléphetek. – Oldalra hajtja a fejét. A földre nézek nem mondok semmit. Jó pár percig így ülünk majd rá nézek.
- Menjél, a barátaid aggodnak érted. –Fel állok és az ajtóhoz lépek, mielőtt ki mennék rajta vissza fordulok. –Köszönöm….- Mondom majd be megyek a fürdőbe és magamra zárom az ajtót. Sírva dőlök az ajtónak majd egy olyan jó 10 perc után mikor lenyugszom levetkőzök és beállok a zuhany alá. Jól esik a meleg víz. Mikor végzek a fürdőben vissza megyek a szobámba a fiú már nincs ott, csak egy cetlit találok amin a telefonszáma van rajta. Picit elmosolyodok majd neki állok készülődni. Egy fekete ruhát választok ki ami az egyik oldalon a térdemig fel van vágva. A derekán és a dekoltázsánál ezüstös hímzés van benne. A hajamat kiengedve hagyom, soha nem szeretem felkötni és nem is fogom. Hallom a bejárati ajtó nyitódását majd csukódását és a hangokat. Hát megjöttek. Pár percig állok még a tükör előtt majd kinyitom az ajtót és elindulok lefelé. Ahogy a nappaliba lépek teljesen ledöbbenek. Az egyik fotelban nem más ül mint Miyamoto. Az ő arcán is valamiféle zavartság ül, gondolom ma reggel tudta meg ő is.
Szerkesztve Vadmacska által @ 2011. 12. 15. 11:10:38
|
| Ichi-nii | 2011. 11. 04. 21:57:29 | #17597 |
Karakter: Miyamoto Sakichi
Megjegyzés: ~ Vadmacskának
Kinyitja az ajtót. Senki sincs a házban, ahogy már leszögezte ezt előttem.
- Gyere. – szól, majd elindul valamerre. Követem, és a fürdőbe jutunk, gondolom - Húzd le az inged! Nem akarom össze vérezni. Mondja, majd kotorászni kezd egy szekrényben és elővesz pár dolgot, közben leveszem az inget és leülök a kád szélére.
- Lehet hogy csípni fog. – szól, majd vigyázva kitisztítja a vágást a kezemen. Csípni csíp, de nem vészes, annyira nem vágott meg az üveg. Bekötözi, majd elindul visszapakolni az elővetteket.
- Kész is vagy egyben fogsz maradni… - miközben pakol, csak őt bámulom. Egész szép alakja van, a haja is fényes. De miket gondolok itt, biztos van barátja, meg úgy amúgy is…
- Köszi….Akkor én megyek is… - terelem el a gondolataimat, visszaveszem az ingem, a lány pedig csak engem néz, de hamarosan más köti le a figyelmét. Ajtó csukódás, majd beszélgetés hallatszik be a fürdőbe.
- Gyere gyorsan. – ragadja meg a kezem, kicsit szerencsétlenül de végül sikerül felvennem a gyors tempóját. Halkan vezet fel a lépcsőn, egy elég lányos szobába. Gondolom az övé.
- Maradj itt és le ne gyere… - közli velem, és ezzel kiviharzik a szobából, majd rám csukja az ajtót. Hát jó, fogom magam és leülök az ágy mellé, a falnak dőlve bámulok magam elé. Nem is olyan sok idő elteltével, benyit az ajtón, de most bezárja azt. Zokogva veti magát az ágyára, mintha itt se lennék. Felállok, majd hátára teszem a kezem.
- Ashlin mi történt? – kérdem halkan, hogy ne hallják a lentiek.
- Férjez adnak… - szipogja, majd a párnába gyömöszöli arcát. Nem tudom mit kéne tennem, még sose vigasztaltam meg lányt, még a húgomat se. Leülök az ágyra, leveszem róla a kezem.
- De hát, az nem is rossz.
- Miért ne lenne? – érkezik a gyors, makacs válasz.
- Hát olyanhoz mész hozzá akit szeretsz, biztos jól fogjátok érezni magatok. – gondolkodok el a dolgokon, de az ő hangja ismét hamar jut el a fülemhez.
- A baj csak az, hogy holnap ismerem meg a srácot… - hajából elszáll a magabiztosság, és megint a sírását hallom hátam mögül. Őőő… hát ez tényleg gáz.
- Szóval a szüleid választottak valakit? – kérdezem felé fordulva. A párnát ölelve takarja az arcát, és bólint egyet válaszként a kérdésre. Néhány kósza könnycsepp még mindig legördül arcán.
- Áh, értem. De… biztos jófej fiú lesz, talán még jól is sül el a dolog. – próbálok lelket önteni belé – Vagy talán van valaki akit kedvelsz? – kérdezem, ekkor mintha ledermedne. Egy idő után „visszatér”, és felém fordul.
- Nincs. Senki. – mondja durcásan, majd testével is felém fordul, de a párnával még mindig takarja az arcát. Egy ideig csak csendben ülök, ő se szól semmit, csak a párnát öleli. A csendet, nagyjából fél óra elteltével a telefonom hangos csörgése töri meg. Azonnal felveszem, és Satomi hangját hallom meg.
- Miyamoto-kun? Mi történt, hova lettél? – bombáz kérdéseivel.
- Semmi érdekes, csak le kellett lépnem. – mondom halkan a telefonba – Majd holnap elmondom, most mennem kell, szia. – ezzel a lendülettel ki is nyomom a telefont. Ashlin kérdő pillantást vet rám.
- A barátaid hívtak? – kérdez szomorúan, amit nem is csodálok.
- Aha. – mondom, majd elteszem a telefont – Akkor, most mi legyen? – kérdezem a lányt.
- Nem tudom. – válaszol megint durcásan, mintha vérig sértettem volna.
- Akkor mi lenne ha lelépnék? Csak nem lenne annyira… - kezdek el gúnyosan beszélni amikor a lány felül mögöttem és a tarkómra nyomja a kezét, amitől kicsit előre bukok.
- Mind ketten jobban járnánk ha szépen csendben bennmaradnál. – motyogja.
- Oké. – ülök fel a tarkómat simogatva. A lány ismét lefekszik az ágyra és a párnáját szorosan ölelve könnycseppek gurulnak le az arcán. Percekig csak így figyelek rá, aztán előre fordulok és sóhajtok egyet.
- Asszem megpróbálok aludni. – felállok, közben nyújtózok egyet. Az egyik szekrény és a fal között pont van egy egész tágas „rés”, ezért oda vetem le magam. Egyik lábamat felhúzva, másikat pedig nyújtva tartom, kezemet tarkómra teszem, hogy ne legyen annyira kemény a fal. Lassan el is alszom, már amennyire így lehet aludni. De most csak kibírom. Már világosodik, amikor felkelek valamire. A mellkasomon érzek egy kis melegséget, muszáj odanéznem. Ashlin fekszik rajtam, ahogy látom mélyen alszik. Elpirulva nézek rá, nézem, ahogy ingembe kapaszkodva könnyes szemekkel alszik. Nem tudom mit kéne tennem, azért nem is teszek semmit. Kifújok egy nagy csomó levegőt, mivel e meglepődéstől szinte leállt a lélegzetem. Visszadőlök a falnak, és próbálok elaludni, de ez már lehetetlennek bizonyul. Úgy egy óra csendben ülés után mocorogni kezd a lány. Lassan nyitja ki szemeit, és ahogy észreveszem saját maga is meglepődik, hogy hol ébred.
- Reggelt. – köszönök, mintha nem is vettem volna észre, hogy a mellkasomon töltötte az éjszakát. Csodálkozva nagy szemekkel néz rám, majd lassan távolodni kezd tőlem, egyik kezét hasonló tempóban szája elé emeli, és nagyokat pislog. Úgy érzem nem fog köszönni, és mivel ma jön a jövőbeli férje, talán hagynom kéne felkészülni.
- Őőő… figyu, szerintem most már megyek, a szüleid tuti alszanak, szóval simán leléphetek. – oldalra tekintek, és a fejemet kezdem vakargatni. Még Satomival is le kell rendezni a dolgot, hiszen elvileg nála voltam egész este, csak erről ő nem tud. Remélem végre elenged a lány, bár egyenlőre nem így néz ki a dolog.
|
| Vadmacska | 2011. 09. 24. 18:52:15 | #16854 |
Karakter: Ashlin Valrone
Megjegyzés: Miyamoto Sakichinek
- Jó vagy? – kérdezi egy sóhaj kíséretében, majd eldobja az üveg maradékát.
- Persze, hogy jól vagyok… - Válaszolom fölényesen bár még halkan. Még mindig a történtek hatása alatt vagyok. A srác felém nyújtja a kezét, vér csorog végig az alkarján, az egyik szilánk vághatta meg. Bizalmatlanul nézek rá.
- Miyamoto Sakichi. –Mosolyog rám de észre veszi hogy nem igazán bízom benne.
- Ki tudja, hogy te nem vagy-e egy ugyan olyan alak mint ez a srác? –Nézek rá gyanakvóan – Ráadásul egy sörös üveg volt nálad, biztos valami alkoholista lehetsz. – folytatatom a rágalmazást már kicsit magabiztosabban.
- Ha az is lennék, megmentettelek. –Mondja komoran és elemeli a kezét. Látszik rajta hogy nem erre számított. -Franc, így nem mehetek haza… Ezt a pechet. – sóhajt majd megfordul és elindul visszafelé. Mi van ha tényleg rendes végül is megmentett tartozom neki. Jó pár percig hezitálok majd a fiú után megyek. Mikor utol érem megérintem a karját amin a karcolás van.
- Ashlin Valrone. – Motyogom halkan. – Mivel segítettél... esetleg… - megállok nem tudom folytatni. Zavarban vagyok soha senkinek nem segítetem az előtt, jó Cassyt kivéve. A nagy hallgatásomra felém fordul. Látom rajta hogy végig szemlél amitől még jobban zavarba jövök.
- Esetleg?
- Esetleg gyere velem és ellátom a sebeid. – hadarom el gyorsan és makacsul. Érzem ahogy az arcomat elönti a pír. Remélem a sötétben nem látja.
- Nem hiszem, hogy a szüleidnek tetszene ha egy buliból felviszel egy srácot.
- Nincsenek otthon. Sosincsenek otthon.. És ennyi jár neked, mert segítettél. –Mondom halkan.
- Akkor hazaszólok, hogy ne számítsanak rám. –Elő halásza a telefonját majd szól a szüleinek hogy valami Satominál marad. A szülei bele egyeznek így már rángatom is haza felé. Cassy meg a kocsi csak akkor jut az eszembe amikor már az ajtót nyitom. Mindegy most már majd felhívom később. Nem lepődök meg hogy nincsenek itthon a szüleim, előző nap említetek valamit hogy megbeszélésük lesz vagy mi és így csak reggelre érnek haza.
- Gyere. – szólalok meg végül és a fiút a fürdőbe vezetem. –Húzd le az inged! –Kérdőn tekint rám mire picit elmosolyodok. –Nem akarom össze vérezni. –Mondom majd egy szekrényhez lépek ahol a gyógyszerek vannak. Kiveszem a fertőtlenítő szert meg kötöző anyagót. Amikor visszafordulok a fiú már le vette az ingjét, a kád szélén ül.
- Lehet hogy csípni fog. –Mondom majd óvatosan kitisztítom a karcolást. Szerencséjére nem mély de azért bekötözöm. –Kész is vagy egyben fogsz maradni….- Elkezdem elpakolászni a dolgokat.
- Köszi….Akkor én megyek is…- Hallom mögülem. Megfordulok egyenesen a zöldes szemeibe nézek. Csak ekkor esik le hogy egész végig engem nézet. Zavarba jövök de mégsem tudom elfordítani a tekintetemet róla. Ajtó csapódás majd halk beszéd foszlányok zökkentenek ki. A szüleim azok de mit keresnek itt ilyenkor.
- Gyere gyorsan. –Megragadom a fiú kezét ki osonunk a fürdőből és beviszem a szobámba. –Maradj itt és le ne gyere… - Becsukom a szoba ajtaját majd lesietek a szüleimhez. Jó hangulatban vannak mind a ketten, akkor nem vették még észre hogy nincs a ház ellőt a kocsi.
- Szerbusz kicsikém…- Anyu átölel majd be megy a nappaliba.
- Hogy-hogy ilyen korán itthon vagytok azt mondtátok holnap reggel értek haza.
- Oh hát úgy szívecském hogy akivel beszéltünk nagylelkűen elfogadta az ajánlatunkat. –Ahogy rám néz, hideg ráz ki tőle. Soha nem érdekel hogy milyen megbeszélésre mennek de most valami furcsát érezek a gyomromba és inkább rákérdezek.
- Tulajdon képen milyen megbeszélés volt is ez.
- Végül is elmondhatjuk neki hisz holnap úgyis megtudná. –Anya apára nézet majd rám. –Mivel holnap van a 18 születésnapod a felnőtt korba lépsz. Apáddal elég sokat gondolkoztunk ezen mire meghoztuk a döntést. Úgy véltük kel valaki melléd aki kordában tart és figyel rád ha mi már nem leszünk…. – Te jó ég most mire akar kilyukadni ezzel. Értetlenül nézek egyikről a másikra.
- A lényeg az kislányom hogy kerestünk neked egy megfelelő férjet. Holnap eljön a családjával hogy megismerjétek egymást és hogy eljegyezzen.
- Tessék??? –Kiáltok fel rémülten. –Nem adhatok férjez ezt nem tehetitek…Ahhoz megyek majd hozzá akihez akarok.
- Te gondolod így de a családi vagyonra is gondolnod kell, ez a fiú igen befolyásos családból származik tökéletes jelölt neked. Egyébként is az apjával már megbeszéltem mindent akár tetszik akár nem holnap a jegyese leszel. –Nem mondok semmit felrohanok a szobámba és bezárom az ajtót. Sírva borulok az ágyamra. Hogy tehették ezt velem, miért nem szóltak róla. Egy gyengéd érintés érzek a hátamon, összerezzenek. Ekkor kapcsolok hogy a fiú is a szobában van, felpillantok rá, a félhomályban csak a
körvonalai látszódnak.
- Ashlin mi történt? – Kérdezi halkan. Amennyire nem akartam hogy itt legyen most olyan jól esik.
- Férjez adnak…..- Mondom halkan és a párnába temetem az arcomat.
Szerkesztve Vadmacska által @ 2011. 09. 24. 18:52:49
|
| Ichi-nii | 2011. 09. 04. 22:09:50 | #16539 |
Karakter: Miyamoto Sakichi
Megjegyzés: Vadmacskának
Az utolsó tanítási nap van ma, bár ez engem ne igazán izgat, nyáron úgyse fogok sok mindent csinálni. Az iskolában már nem tanultunk, szinte csak ott voltunk, és kész. A barátaim viszont csak egy dologról beszélnek, valami féle buli. Érdekesen hangzik, meg kéne tudnom hol lesz. Felállok, majd odasétálok hozzájuk.
- Talán nekem is ott a helyem. – álltam meg mellettük és egy mosollyal kereteztem a mondatot. Az egyik lány, Satomi-san már rögtön tátott szájjal vigyorogva fogta a kezem és a képembe hajolt. Nem kellemes érzés, bár Satomi egy szép lány, valamiért nem az esetem.
- Ha te Miyamoto-kun ott lennél, biztos, hogy máris jó lenne a buli! – boldogan közli velem, majd elengedi a kezem és hátra lép egyet, mivel mindenki rá szegezte a tekintetét.
- És hol is lesz ez a dolog? – kérdezem miközben a legközelebbi padnak támaszkodok és próbálom a lehető legkevesebb érdeklődést mutatni Satomi után.
- Miyamoto, még ezt sem tudod? – nevetnek fel az itt lévő fiú osztálytársak, én is velük nevetek. Tényleg sok mindent nem tudok, ahogy ezt se.
- Ne mondatok ilyet! Miyamoto-kun nagyon is sok mindent tud… - pattan fel megint a lány. Már idegesítő.. Nemhogy megmondaná, hogy hol lesz a buli.
- Hagyd csak Satomi-san. Szóval hova is menjek? – kérdezem, egyik kezemet fejemhez emelem és kicsit vakarászom a fejem a hatás kedvéért. De pont csöngettek, és az „utolsó óra” jött. Mindenki a helyére fut, az osztályfőnök pedig belép az ajtón, és elmondja a szokásos szövegét amit évvégén mindig elismétel. Egyszer csak egy összegyűrt papír darabot dob valaki a fejemhez, ami leesik a földre. Lehajolok érte, majd zsebre teszem. Mikor hazafele sétálok egy hirdetést pillantok meg. Az évszázad legnagyobb bulija, ez áll rajta. Tényleg, a papír fecni. Előveszem, majd azt olvasom rajta ami a táblán van feltüntetve címként. Szóval egy raktárban fogunk bulizni? De jó. Sóhajtok egyet és már folytatom is a hazafelé vezető utam. Belépek az ajtón, majd leveszem a cipőm és a helyére teszem. Az előszobából egy kis sarokra van a nappali ajtaja, amivel közvetlen szembe a fürdő, ezek között pedig az emeletre vezető lépcső található. Először a nappaliba nyitok be. A húgom szúrós tekintetével találom szembe magam.
- Megjöttem. – vágom hozzá unottan, majd visszacsukom a nappali ajtót és indulok is az emeletre, mivel a szobáink itt vannak. Rögtön a lépcsővel szemben az enyém, ez után sorban az övé, a szüleinké és egy vendégszoba. Belépve a szobámba rögtön ledobom valahova a táskám, és előkeresek egy normális ruhát. Végül felhúzok egy egyszerű ruhát, és ledőlök kicsit pihenni. Hallom ahogy anyám hazaér, majd az órára pillantok. Lassan készülődni kezdek és el is indulok Meg is találom a többieket a raktárnál, viszont körülbelül 1 óra után már nagyon vágyok a friss levegőre.
- Kimegyek egy kicsit. – kiabálom nekik, mivel a hangos zenétől nem sokat lehet hallani. Az egyik barátom egy sörösüveget nyom a kezembe, mondván, hogy kint biztos megszomjazok. Az üvegbe volt körülbelül 1 korty, amit amikor a hátsó ajtón kiértem ki is öntöttem, az üveget viszont a kezembe tartottam. Elsétálok kicsit a helytől, nem is hallom már a dübörgő zenét. Pár perc múlva viszont mégis csak hallok valamit. Vagy inkább valamit.
- Héé mit csinálsz eresz el! –egy lány hangja csapja meg a fülem, oda fordulok ahonnan hallottam. A sötétben nem láttam sokat, csak, hogy két ember áll a falnál, az egyik a másikat lefogva. Halkan és lassan közelebb sétálok, kis idő múlva olyan távolságba kerültem, hogy hallom is a beszélgetést. Kicsit megijedek ugyan, de ekkor eszembe jut a kezemben szorongatott sörös üveg. Nincs sok választás, meg kell tennem, elvégre ha nem ütöm le ezt az alakot akkor még nagyobb baj lesz. Még közelebb lépek, és másik kezemmel is megmarkolom az üveget.
- Csukd be a szemed!!! – kiáltok a lánynak, majd erőseb fejbe vágom az előtte álló embert. Pár percig csak meredek a földre eső testén, majd a lányra nézek. Érzem, hogy a üveg kicsit felsértette a kezem,de most nem ez számít.
- Jó vagy? – kérdezem egy sóhajjal megtoldva, majd ledobom a földre az üveg maradék részét ami a kezembe maradt az ütés után.
- Persze, hogy jól vagyok… - szólal meg fölényesen, kicsit még halkan, gondolom nem volt kellemes érzés neki se. A kezemet nyújtom felé, alkaromon kis vér csorog végig a karcolásokból.
- Miyamoto Sakichi. – mosolygok rá, majd arra leszek figyelmes, hogy nem igazán akar hozzáérni a kezemhez.
- Ki tudja, hogy te nem vagy-e egy ugyan olyan alak mint ez a srác? – pillant rám kék szemeivel, melyekből a gyanakvás árad – Ráadásul egy sörös üveg volt nálad, biztos valami alkoholista lehetsz. – folytatja a megvetésemet már magabiztosabban.
- Ha az is lennék, megmentettelek. – komoly hangnembe váltok, majd elemelem a kezemet tőle – Franc, így nem mehetek haza… Ezt a pechet. – sóhajtok, majd megfordulok és visszafele veszem az irányt. Egy pár lépést hallok közvetlen mögöttem, majd valaki megfogta azt a kezem amin a karcolások vannak.
- Ashlin Valrone. – hallom a lány hangját hátam mögül – Mivel segítettél... esetleg… - megáll egy kicsit, majd jó darabig nem is folytatja a mondatot. Fejemet felé fordítom, és elnézegetem egy kicsit.
- Esetleg?
- Esetleg gyere velem és ellátom a sebeid. – hadarja el hangosan és makacsul.
- Nem hiszem, hogy a szüleidnek tetszene ha egy buliból felviszel egy srácot.
- Nincsenek otthon. Sosincsenek otthon.. És ennyi jár neked, mert segítettél. – az utolsó mondatot elég halkan ejti ki, olyan hangnemben mintha vérig sértettem volna valamikor is.
- Akkor hazaszólok, hogy ne számítsanak rám. – másik kezemmel előhúzom nadrágzsebemből a telefonom, kikeresem anyám számát és hívom is. Azt mondom, hogy Satomi kért meg, hogy maradjak nála éjszakára, ezért rábólint a dologra apámmal egyetemben. Ashlin már rögtön ránt is maga után, és egésze a házukig hurcol. Hasonlóan nagy, mint a miénk. Mikor beérünk leveszem a cipőm és körbenézek.
- Gyere. – szólal meg, én pedig engedelmeskedek a „parancsnak”.
|
| Vadmacska | 2011. 09. 03. 20:49:41 | #16509 |
Karakter: Ashlin Valrone
Megjegyzés: Miyamotonak
A sulinak vége van már. A barátnőmmel együtt indulunk haza felé, egy utcában lakunk. Azon tanakodunk hogy valahogyan meg kéne ünnepelni hogy végre itt a nyár és nincs több suli.
- Valami jó bulizós hely kéne…- Szólal meg végül Cassy. Na igen jó lenne de ő még nem 18 így a legtöbb bárba nem nagyon engedik be és csak úgy jó a buli ha ketten vagyunk.
- A barátod nem tud valami helyet szerválni? –Kérdezem közben a többi járókelőt figyelem. Néha elgondolkodok ilyenkor egyeseknek mennyire nincs ízlésük.
- Nem, nem, tud őt is kirúgták a múlt héten. Komolyan minek van ez a hülye korhatár. –Elmosolyodom majd egy hirdető táblán akad meg a szemem. Közelebb sétálok hozzá, kétszer is átolvasom a felhívást
.
- Na kisanyám csípd ki magad este mert megyünk bulizni. –Cassy erre már ott is van mellettem. – Ma este nyolctól a régi negyedben bulit rendeznek egy üres raktár épületben. Amit most újítottak fel.
- Hülye vagy a régi negyedbe nem megyek. Oda csak az olyanok járnak akik a balét keresik. Nekem nem hiányzik egy cseppet sem.
- Tőlem aztán, én mindenesetre el megyek. –Zárom le a témát.
Otthon lepakolom a táskámat majd megnézem itthon van-e egyáltalán valamelyik ősöm. Természetesen nincs miért is lenne, az a hülye munka csak annak élnek. Lemegyek a konyhába eszek pár falatot majd elkezdek készülődni az estére. Kiválasztom a ruhámat ami nem is olyan könnyű a több száz közül, meg megcsinálom a hajamat és smink meg az ékszerek.
Cassyvel úgy beszéltük meg hogy fél nyolckor nyolckor átjön és együtt megyünk a kocsimmal. Nem volt nehéz megtalálni a helyet amiről írtak. Egy hatalmas raktár épület ami most ki van világítva. Bezárom a kocsit a kulcsot a táskámba csúsztatom majd belépünk az épületbe.
A dübörgő zene a táncoló emberek ez kellet már nekem. Rendelünk két italt és a pohárral a kezünkben megyünk táncolni. Rögtön oda is lép két srác akik elkezdenek velünk táncolni. egész helyes a srác aki velem táncol, egy jó fél fejel magasabb nálam. Fekete haja rakoncátlanul össze vissza áll, zöld szeme pedig teljesen elvarázsol. Sokáig táncolunk, így mikor már kezd melegem lenni megkérem menjünk ki egy kicsit a levegőre. Nem elől megyünk ki hanem hátul, itt nincs senki mi a frászért erre jöttünk ki? A fiú elkapja a karomat és elrángat egy távolabbi részhez.
- Héé mit csinálsz eresz el! –Kiáltok rá dühösen mire csak jót nevet.
- Dehogy engedlek el….Tőlem kiabálhatsz ahogy a torkodon kifér itt nem halja meg senki. –Durván a falnak lök mire felszisszenek. Rúg kapálok, próbálok kiszabadulni a szorításából. Ekkor előhúz egy kést és az oldalamhoz nyomja, nem szúr belém de így is érzem a kés hegyét.
- Ugye nem akarod hogy valami baj történjen, mert ha továbbra is makacskodsz esküszöm meg ölek! –dühösen néz rám. Remegek a félelemtől, elfordítom a tekintettem hogy ne kelljen ránéznem. Egy sötét alakot pillantok meg fogva tartom mögött, a félhomályban nem nagyon látom. Pár pillanat múlva már ott áll a fiú mögött.
- Csukd be a szemed!!! –Hallom a hangját, így is teszek. Valami reccsenést halok mintha üveg tört volna majd a szorítás lazul végül elenged. Kinyitom a szemem, a srác a földön fekszik üvegszilánkok veszik körül. Egy sörös üveg, a másik ezek szerint leütötte.
|
| oosakinana | 2011. 03. 21. 20:23:59 | #12448 |
Karakter: Bridget Dark
Megjegyzés: (Elrablómnak)
Reggel már megint olyan jó lenne aludni, de sajnos csodálatos álmomból, amit aludtam anyám hangja kelt fel.
- Bridget kellj fel. Suliba kell menned. – ahogy bejön, ablakaimhoz megy és széthúzza a sötétítő függönyt és a napfény önelégülten tőr előre, hogy egyből a szemembe süssön és élvezze, hogy felkelthet. Én viszont a fejemre húzom a takarót.
- Nem akarok felkelni. – mondom nyűgösen, de csak azt kapom, hogy leszedik rólam a takarót és anyum dühös szemeivel kell szembe néznem.
- Bridget, miért kell ezt minden reggel eljátszanod? – kérdezi anyám, de tudom, hogy mi fog majd következni, ami nekem egyáltalán nem fog tetszeni.
- Rendben, rendben kelek. – adom meg magam felállok és elkezdek végre öltözködni. A szokásos öltözetemet veszem fel. Fekete top és egy fekete csípő halásznadrág, mert nem jó idő van oda kint és nem akarok megsülni.
Bent a suliban unalmasan telnek az órák egyszer csak barátnőim jelennek meg.
- Szia Bridget. Nincs kedved elmenni ma bulizni? Nyílt egy tök jó hely a városban és meg akarjuk látogatni. – mondja Krisztal mosolyogva és csípőre teszi a kezét.
- Nem tudom Krisz. Nem akarok, balhét senkivel tudod. – mondom neki mosolyogva.
- Ugyan már Bri. Gyere el. – mondja és tovább könyörög.
- Jól van, na elmegyek. – mondom kedvesen és mosolyogva. – csak kérlek, ne nézz így rám. – mondom ő meg ujjongásba kezd. Mosolyogva rázom meg a fejemet.
Felhívom szüleimet, hogy nem megyek haza, mert Krisz-éknél alszok, amibe belemennek. Elmegyünk hozzá és felöltözünk a szokásos sminkemet teszem fel, majd este, amikor már idő van, indulunk is a discoba. Nagyon jól érzem magamat és nagyon sokat táncolunk és bulizunk, viszont iszonyatosan rossz előérzetem van. Olyan érzésem van, mintha figyelnének, de akár hányszor körbe nézek, senkit nem találok, aki gyanús lenne.
Már nagyon későre jár és Krisz is eléggé el van ázva. Itt az ideje, hogy haza menjünk. Megfogom és elindulunk haza, bár Krisz inkább az egyik csávóval menne, akit összeszedett én meg nem tiltakozhatok, így egyedül elindulok haza.
Ahogy sétálok egyszer csak kocsi áll meg mellettem, de nem akarom, hogy gond legyen. Viszont egy férfi mögöttem áll és egy rongyot tesz az arcom elé. Kloroform. Amint észreveszem már túl késő. Nem tudok ellenkezni, mert már kezd sötétedni a kép és elájulok.
~*~
Mikor felébredek, egy raktár szerűségben találom magam egy székhez kötözve. Kinyitom a szememet és lassan kezd elém tárulni egy kép, ami egyáltalán nem bíztató.
- Hahó. Van itt valaki? – kérdezem még kába hangon.
- Csak nem felkeltél virágszál? – hallok egy mély férfihangot és körbe nézek, de sehol nem látom.
- Ki vagy? És mit akarsz tőlem? – kérdezem és próbálok a hang irányába nézni, de nem látok sehol senkit. Egyszer csak lépteket hallok és meglátok egy alakot, ahogy a fényre sétál, de a feje még mindig árnyékban van és nem látok semmit. Vajon ki lehet ő, meg mit akarhat tőlem? Ezt nem értem és elegem van mindenből, de nagyon.
|
|
