Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Yuri)

<<1.oldal>> 2. 3.

DiamondEye2015. 11. 25. 15:54:06#33688
Karakter: Sara Witner
Megjegyzés: Linának (Lili)


 Amíg a szobáját csináltam, majd a törölközőt is elő pakoltam.

Bementem abba szobába ahova megtiltottam neki.  Leültem az ott lévő agy fekete zongorához é végig simítottam rajta ujjaimat. Sokszor játszom rajta, ha egyedül vagyok. Itt vannak a kottáim.. Illetve a dalaim, amiket néha magam írok.

Olyan fél órát ülök, a hangszer előtt mikor meghallom Sebastian ugatását lentről, és lemegyek.

A garázshozajtóhoz érve látom, ahogyan Lina annak a motornak kormányát simogatja, amellyel jöttünk.

- Na, csak nem akarsz még egy kört menni? – kérdezem miközben karba tettem kezeimet, de csak mosolyogva megrázza fejét.

- Nem, elég volt mára ennyi sétamotorozás. Egyébként tényleg szép ház és nagy hely, nem vagy magányos itt egyedül? – jön mellém.

- Nem – vágom rá hamar.  Azonnal lezárom ezt a témát, nem szeretném ezt bolygatni. Igen néha egyedül vagyok de nekem megfelel.

- Mivel megengeded, hogy itt aludjak, szeretnék én vacsorát készíteni, ha szabad – próbál meggyőzni tekintetével. Minek néz? Anyucinak?

- Tudsz főzni? – kérdezem kicsit lenézően.

- Ühüm – bólint. – Szereted a spagettit? – ki se mondta én már veszettül bólintottam. Ki nem hagynám! Csak ehető legyen. – Akkor engedd, hogy használatba vegyem a konyhádat – kuncog fel én pedig csak előre engedem.

- Már tudod hol van – intek neki. Azonnal be is rohan én pedig kiviszem a kutyát a helyére.

A kertbe vittem Sebastiant majd megsimogattam fejét. Elkezdte a nadrágomat rángatni.

- Nem haver nem fogok ma zongorázni. – nem szeretem, ha nyüszít. – Ne.. ezt ne… majd holnap pajti.. 

Végül visszamentem a nappaliba.

- Sara, gyere enni – hallom meg hangját és a konyhába indultam.

- Biztos vagy benne, hogy ehetőt főztél? – kérdeztem meg miközben leültem.

- Vicces. És igen, biztos vagyok benne – figyelem, ahogy szed nekem. Nagyon kellemes a szósz és külön a húsos tészta illata is. – Jó étvágyat!

Alig, hogy meghallom enni kezdek. Ez valami.. menyei… szemeim szinte csillogtak az ízektől, de ez azon is látszott, hogy elfogyott hamar, nagyon, nagyon hamar.

- Elismerem, hogy nagyon jól tudsz főzni. – törlöm meg számat és a tányért a mosogatóba teszem. – Következőre is jöhetsz ám! – kacsintok neki.

Elpirul én pedig aprót nevetve megyek fel a szobámba.

Előkerestem az AC/DC-s pólóm és egy rövid sport alsót, felkötöttem rövid hajam és megkerestem a nyuszis mamuszom.

- Elmegyek fürdeni! – szólok neki, hogy meg ne ijedjen a hirtelen eltűnésemnek.

Fürdés után lementem hozzá a nappaliba és törökülésben leültem mellé. A hajgumi még mindig hajamban volt.

Meghallom, hogy valamin nagyon de nagyon kuncog.

- Mi az? – nézek rá és nem tudom mi a baja? Itthon azért had legyek már kényelmesen!

Lehet, hogy most nagyon lányosnak és nem vagány lánynak tűnök.. De Lina jól mondta, hogy nem vagyok az. Egy rideg arc mögött dugdosom az igazi énem.

- Hát az a mosolygós napocskás hajgumi! Nagyon aranyosan áll! – kezd el jobban kuncogni, sőt ez inkább már nevetés! Most ki röhög?

- Hümpf.. – fújok, egyet majd felhúzom térdeimet.  Kezemmel átölelem őket és halványan elpirulva teszem rá fejem.

Sok lányos dolgot szeretek. És mivel a nyílt beszéd nem az erősségem így ezt Linára bízom, viszont mivel meg szeretne ismerni, talán megmutathatom néha az ilyen oldalaimat is. Persze nem naponta! Csak néha.. mai nap legyen neki ennyi elég!

- Szeretnél filmet nézni? – nézek rá végül mosolyogva. Olyan kis fél mosollyal. – Van egy csomó DVD-m, de kereshetünk a TV-ben is valamit. Meg pattogatott kukoricát is csinálok vagy kakaót.


darkrukia2015. 11. 24. 19:07:31#33686
Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (Sarának)


 Lina

 

- Válaszolnál nekem? Még mindig undorodsz tőlem? – kérdem tekintetét fürkészve. Tudnom kell! Ha most azt mondja igen, itt sem vagyok, de… ha ismét tereli a témát, tudom, hogy az már közelebb van a nemhez.

 Tekintetét figyelem, s tudom, hogy ma sem kapok normális választ. Lélekben felsóhajtok. Ezzel még várni kellett volna.

- Szeretnél itt aludni ma éjjel? - kérdi tök nyugiban. – Akkor holnap beviszlek a suliba. Én nem megyek dolgozni, csak estére. Ne félj, nem fogsz zavarni egy kicsit sem. Megcsinálom neked az emeleten a vendégszobát. Veszek elő törölközőt, addog pedig nyugodtan szétnézhetsz a házban. A garázsban, a szobábban és a kertben – sorolja. – Viszont! Van egy fekete ajtós szoba az emeleten. Oda szeretném, ha nem mennél be – jelenti ki.

 Hamar átfut rajtam a kérdés, hogy valóban maradjak-e , hogy egyáltalán van-e értelme itt maradni, de úgy döntök, bizony van.

 Bólogatni kezdek, ő pedig felmegy elrendezni a szobát.

 Végül is, felhívom anyát és le van rendezve az egész, nem kell ilyesmi miatt aggódnom.

 Viszont, mire véljem ezt a kérését hirtelen? Egyértelműen nem akart válaszolni, de mégis megpróbált valahogy… kiengesztelni?

 Sebastian kutyus fejét megsimogatva nézek szét, ha már felajánlotta, hogy szabad. Azonban csak benézek mindenhová egy pillanatra, majd megállok a fekete ajtó előtt. Oh, hát itt meg mi lehet? Mit felt tőlem ennyire? Mindegy. Nem szabad utat adnom a kíváncsiságomnak, azt mondta nem szeretné, ha bemennék. És nem is fogok. Azt akarom, hogy megbízzon bennem.

 A garázsba érek utoljára, ahol motorok sorakoznak. Megérintem annak a motornak kormányát, amivel jöttünk és elmosolyodok.

- Na, csak nem akarsz még egy kört menni? – hallom meg az ajtóból hangját, s elmosolyodva rázom meg a fejem.

- Nem, elég volt mára ennyi sétamotorozás. Egyébként tényleg szép ház és nagy hely, nem vagy magányos itt egyedül? – megyek mellé.

- Nem – vágja rá rögtön, talán kicsit, túl gyorsan is. Csak mosolygok.

- Mivel megengeded, hogy itt aludjak, szeretnék én vacsorát készíteni, ha szabad – nézek ré kérlelő kiscica szemekkel, bár nem hiszem, hogy ez nála bejön, anyunál mindig.

- Tudsz főzni?

- Ühüm – bólintok. – Szereted a spagettit? – kérdem elmosolyodva, mire meglepett bólintást kapok. – Akkor engedd, hogy használatba vegyem a konyhádat – kuncogok fel.

- Már tudod hol van – int a kezével én meg mosolyogva bólintok és megyek is át a konyhába.

 

 Sürgök-forgok úgy fél órát, mert még valami finom szószt is készítek mellé. Viszonylag hamar kiismerem magam a konyhájába, egész logikusan van elrendezve minden. Szépen megterítem az asztalt és előkészítem a kaját.

- Sara, gyere enni – szólok neki ki, hisz a nappaliban van.

- Biztos vagy benne, hogy ehetőt főztél? – kérdi, ahogy leül.

- Vicces. És igen, biztos vagyok benne – teszek neki a finoman ilatozó spagettiból és mellé a szószból is, majd elé teszem. – Jó étvágyat!


DiamondEye2015. 11. 24. 16:52:31#33685
Karakter: Sara Witner
Megjegyzés: Linának (Lili)


 Már szólnék, a kutyára nehogy megijessze a lányt. Meglepődve veszem észre, hogy egyáltalán nem gél tőle.

- Szia! Hát, te? – mosolyog az állatra.

- Lina, ő Sebastian! Sebastian, Lina! – mondom közömbösen utána nyitom neki az ajtót.

Be se invitálom csak elindulok előre. A kutya jön utánunk élénken csóválja a farkát. Lerúgom cipőimet majd a konyha felé indulok.

- Nagyon szép házad van… együtt élsz a… - nagyon is sejtem kikre gondol. Nekem olyanok nincsenek.

- Nem – vágom rá és távozom.

A konyhában feltettem főni a teát. A kutyának is adtam enni. Mikor hallom, hogy bejön meg fordulok és a konyhapultnak dőlve agyalok egy ideig.

- Mondd csak, Lina… mire számítasz velem kapcsolatban? Már mondtam, nem fogok a puszipajtásod lenni. – jelentem ki. Nem nézek arcára így nem tudom mit gondolhat.

- Talán csak szeretnélek jobban megismerni –hallom halk hangján.

- Ismersz. – szólok vissza ridegen de egy percig se fordulok felé.

- Nem úgy értettem. Szeretném ismerni azt, aki vagy, emögött a… hideg maszk mögött – ahogy kimondja a mondatot megrezzenek. Megfordulva kezdek el matatni valamit. – Tudom, hogy tudsz kedves is lenni és vicces is. Nem fogom hagyni, hogy eltaszíts magadtól. Nem várom el, hogy “puszipajtások” legyünk, ahogy te fogalmaztál, de… szeretnék melletted maradni, amíg lehet. – ugye most csak viccel? Ez teljes badarság!

- Szép szöveg – lassan felnézek rá majd üres szemekkel bólintok.

- Bizony, fél órát gondolkodtam rajta –kuncog rá. De nem értem ezen mi a vicces.

- Miből gondolod, hogy hat is? – kérdezem.

- Mert ismét tereled a témát – vigyorogni kezd, mint a vadalma, én pedig erre csak elnémulok.

Némán átvonulunk a nappaliba. A TV távirányítót keresem pár percig majd csak hátra dőlök. Túl nagy a csend, alig, hogy ezt gondoltam elkezdett beszélni a napjáról. Érdekelt? Nem mondanám.. örültem neki, hogy beszél? Nagyon is. Figyeltem rá, viszont nehezen rejtettem el az apró mosolyaimat. Aranyos ha lelkes. Ez is tetszik benne.

- Kérsz valamit inni? – kérdezem meg végül talán egy óra elteltével. A jóból is megárt a sok!

- Egy tea jól esne. – közli velem.

- Hozok – pattanok fel azonnal mert a lábaim elzsibbadtak. A lefőtt teát kiöntöm neki, és magamnak persze.

 A két bögrével a kezembe megyek vissza. Már adnám is oda mikor szóra nyílik szája.

- Válaszolnál nekem? Még mindig undorodsz tőlem? – megint ez a kérdés.. utálom ezt a kérdését.. Vajon akkor eltűrném, hogy locsog? Egyáltalán nem.. a postást már a fenébe küldöm, ha köszön.

Csillogóan kíváncsi szemekkel néz rám. Nem fogok erre válaszolni.

A dohányzó asztalra teszem a teáját.

- Szeretnél itt aludni ma éjjel? Akkor holnap beviszlek a suliba. Én nem megyek dolgozni csak estére. – felelem nyugodtan mikor inni kezdem a meleg finomságot. – ne félj nem fogsz zavarni egy kicsit sem. Megcsinálom neked az emeleten a vendég a szobát. Veszek neked elő törölközőt, addig pedig nyugodtan szétnézhetsz a házban. A garázsban, a szobámban, a kertben. – nem nézek rá. – Viszont. Van egy fekete ajtós szoba az emeleten. Oda szeretném, ha nem mennél be. – nem kell mindent megtudnia rólam.

Mikor ránézek egy ideig még meglepett és értetlen viszont hamar bólogatni kezd én pedig felmegyek megcsinálni a szobáját.


darkrukia2015. 11. 23. 22:01:14#33683
Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (Sarának)


   Lassan a lányok is hazamennek és rám hagyják a számlát, na szép.

- Tessék a számla – adja a kezembe Sara a kis cetlit. – Ha szeretnéd, kifizetem én helyetted. Nem kell ennyi pénzt kidobnod azokra a libákra.

 Csak megrázom a fejem. Nem akarok gondot okozni neki. Kifizetem, de nem megyek.

 Ő tovább tevékenykedik én meg nyugodtan ülök.

- Hé, lassan zárunk! Nem maradhatsz ám itt! – morran fel, de nem hat meg.

- De megvárom, míg végzel, és utána átmehetnénk hozzád! Hiszen, te már úgy is láttad a házamat! Most rajtam a sor – mosolygok rá és csak magamban mosolygok kissé zavart tekintetén.

 Amint végez a hátsó bejáratjoz megy, én meg követem.

- Figyelj, délután öt óra. Biztos szeretnél te még velem császkálni? Nincs leckéd, vagy valami? – kérdi, majd pár perc néma csönd után verge elfogadja, hogy nem tud lerázni. Sóhajt én meg a motorra ülök ránézve. Na, nem jössz? Dehogynem. Amint ő is felpattan átkarolom derekát és ismét megérzem azt a finom kamilla illatot.

 

 Odaérve a háza elé kissé ámulatba esek. Ez aztán ház! Azonban…

 Míg a garázsba tolja motorkerékpárját hangos ugatást hallok és meglátok egy búzakalázs színű kutyust.

- Szia! Hát, te? – nézek rá elmosolyodva, nem úgy néz ki, mint aki ezért leharapná a fél lábamat.

- Lina, ő Sebastian! Sebastian, Lina! – intézi el a bemutatkozást és nyitja az ajtót.

 Nem várok invitálást, megyek vele, a kutyus is követ. Lerúgja cipőjét és én is szépen lehúzom, egymás mellé helyezve az én szandálom.

- Nagyon szép házad van… együtt élsz a…

- Nem – vágja rá és eltűnik az egyik sarkon.

 Kíváncsian kukucskálok utána, majd be a nappaliba. Elmosolyodom. Végül is, kellemes hely. Utána megyek.

 A konyhapultnak támaszkodva néz rám. Figyelem őt.

- Mondd csak, Lina… mire számítasz velem kapcsolatban? Már mondtam, nem fogok a puszipajtásod lenni.

 Elmsolyodok.

- Talán csak szeretnélek jobban megismerni – pirulok el kicsit.

- Ismersz.

- Nem úgy értettem. Szeretném ismerni azt, aki vagy, emögött a… hideg maszk mögött – mondom őszintén, de ő elfordul és elkezd valamivel bíbelődni. – Tudom, hogy tudsz kedves is lenni és vicces is. Nem fogom hagyni, hogy eltaszíts magadtól. Nem várom el, hogy “puszipajtások” legyünk, ahogy te fogalmaztál, de… szeretnék melletted maradni, amíg lehet.

- Szép szöveg – bólint rá.

- Bizony, fél órát gondolkodtam rajta – kuncogok fel.

- Miből gondolod, hogy hat is?

- Mert ismét tereled a témát – vigyorgok rá. Elhallgat én meg csak mosolygok.

 Némán megyünk át a nappaliba és ülünk le, majd, hogy megtörjem a csendet, elkezdek mesélni nekem a napomról a suliban. Onnan tudom, hogy figyeli, mit mondok, mert néha bólogat és visszafolyt egy-egy mosolyt. Már nem tudja titkolni, látom, mikor akarnak ajkai feljebb gördülni.

- Kérsz valamit inni? – kérdi hirtelen, mire bólintok.

- Egy tea jól esne.

- Hozok – áll fel én meg elmosolyodom. Nocsak, mégsem olyan természetesen hidegen viselkedik velem. De… még nem tudok valamit.

 Mikor visszajön, nem várom meg, hogy szóljon, szemébe nézek.

- Válaszolnál nekem? Még mindig undorodsz tőlem?


DiamondEye2015. 11. 22. 00:35:15#33680
Karakter: Sara Witner
Megjegyzés: Linának (Lili)


 Kerek szemekkel mérem fel a társaságot és majd megöl az a tudat, hogy Lina másokkal van, hogy az szinte undorító.

- Gyertek, itt van üres asztal –kiállt fel a vöröske. Az alkata jó, de nem igazán mondanám azt, hogy sportol. Nem kövér csak olyan… olyan!

Figyelem ahogy a lányok leülnek majd azzal az előírt erőltetett mosollyal oda lépek, hogy felvegyem a rendeléseket.

- Hozhatok valamit? – kérdezem meg végig nézve a lányokon.

- Jé, szia – mosolyodik el felém, viszont én a reagálást egy biccentéssel lezárom.

Mint az őrültek sorolja mind a rendelést. Latte, Mokka, Cappuccino, Jeges kávé és még sok más. Nem győztem felírni. Végül némán a rendelésekkel távozom.

Mindent igyekszek egy tálcára süvíteni, hogy kevesebbet kelljen fordulnom. Ezek után hamar vissza sietek és csak Lina pár kérdését hallom meg.

- Mi ez? Kihallgatás? – húzza el száját. Milyen kis aranyos.

- Na, Lina, meséld el –nyaggatja barátnője és mikor látom, hogy combjához és simogatja, az üres pohár majdnem széttörik kezemben. Hogy az a kis…

- Li... – igyekszik megszólalni, viszont én oda érve „higgadtan” teszem le a rendelt italokat, sütiket.

- Itt a rendelés, fogyasszák jókedvvel –pakolom le a dolgokat. Kezemmel „véletlenül” leöntöm a csajszit aki teljesen felháborodik szemeiben. – Opsz, bocsi – nézek angyalian, hogy én ugyan semmit nem követtem el ez ellen a lányka ellen! Ugyan.

A lány teljesen felháborodva pattan fel és csak rikácsol, nyavajog.. úr isten a szülei hogy bírják? A többi lány szól hogy nyugodtan menjek el és ne foglalkozzak vele én pedig mosolyogva bólintok és így is téve indulok a pulthoz.

 Miközben igyekszem vissza helyemre, hirtelen valaki megfogja csuklómat. Ránézek és látom, hogy Lina az, de egyáltalán nem úgy néz ahogy szokott. Most mér? Megmentettem egy szexuális zaklatástól!

- Mondd csak, mi volt ez? – vonja kérdőre előbbi kis malőrömet.

- Véletlen? – kérdezem mintha magam se tudnám mi volt az.

- Oh, nem. Ez nem véletlen volt –arcáról azonnal leolvasom, hogy nagyon jól tudja mi volt. Csak az asztalhoz nézek és a „nő”-t több módon ölöm ki az univerzumból. – Figyelj...

- Miért hagyod, hogy letapizzon, ha neked kellemetlen?! – szakítom félbe annyira ideges lettem. Egyszerűen nem értem!!

 Látom, hogy pislog egyet-kettőt majd arcára halványka pír költözik.

- Vagy nem is annyira kellemetlen? – motyogom…kérlek mond azt, hogy Linának nem tetszik az a lány! Életem itt fog összedőlni  ha ez lesz!!

- De... igazad van. De akkor is! Nem kellett volna ráönteni a kávét. – morogni kezdek, mint egy farkas akinek a terültén járnak.

- Véletlen volt... azt hiszed, hogy csak azért lendült meg a kezem véletlenül, mert féltékeny lettem arra, hogy egy másik lány keze a combjaidat simogatja?! –Tőr ki minden belőlem. Egyáltalán, honnan a csudából tud ilyen marhaságokat össze-vissza hordani?! Én nem szoktam féltékeny lenni! Viszont ezzel a kirohanással lelepleztem magam. – Árgh... te lány! Én megyek! – ellépek tőle és a pultnál kezdek sürögni forogni.

Teljesen ingerült voltam és nem egy pohár tört el a kezemben miközben dolgoztam.

Mikor kijön a mosdóból egy pillanatra hozzám jön.

- Sara! Ne felejsd el, hogy tartozol nekem egy válasszal! – mosolyog rám. Milyen válasszal? Miről beszél ez?

Visszaült az asztalhoz utána én tovább dolgoztam ők meg szép lassan szállingóztak haza és szegény Linára hagyták a számlát.. az a baj, hogy túl sokat ettek.. ez nagyon drága lesz.

- Tessék a számla.. – adom a kezébe. – Ha szeretnéd, kifizetem én helyetted. Nem kell ennyi pénz kidobnod azokra a libákra.

Csak megrázza a fejét majd előkapj a tárcáját én pedig figyelemmel követem és miután fizet nem távozik hanem tovább ül.

-  Hé, lassan zárunk! Nem maradhatsz ám itt! –morgok neki. Nem így megy ez kérem szépen.

- De megvárom míg végzel. És utána átmehetnénk hozzád! Hiszen te már úgy is láttad a házamat! Most rajtam a sor! – mosolyog teljes életkedvvel. Hogy megjött a bátorsága. Csak tudnám,  hogy mi a fenétől.

 ***

Munka után a hátsó bejáraton mentem ki ahova Lina követett.

-Figyelj délután öt óra. Biztos szeretnél te még velem császkálni? Nincs leckéd vagy valami? – kérdezem mert hozzám egyáltalán nincs kedvem elvinni! Az kizárt dolog. De megbántani sem szeretném szegényt.

Morogni kezd. Jó nem tudom lerázni és sóhajtok. Ő már ugrik is a motorra és rám néz. Fenébe.. ezt nem akartam. Felülök a járgányra és nyugodt tempóban vezetek. Derekamat öleli és kellemesen hozzám bújik. Mi a fene történt vele?

 ***

Hozzám érve leszál és azonnal ámuldozik. Én a garázsba viszem a mocit a többihez, de Sebastian azonnal szalad is ki és ugrálni kezd, amelyet hangos ugatás kíséretében tett.


darkrukia2015. 11. 21. 23:30:19#33678
Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (Sarának)


   Sóhaját hallom. Ilyen nehéz kérdést tettem volna fel? Vagy könnyű a válasz, csak nekem nem akarja elmondni...

 Nem tudom, miért, de azt akarom, hogy a felelet az legyen, nem undorodik tőlem.

 Elém lép. Nőies vonásai most is vonzóak és nagyon szépek. Tenyere arcomra simul, felperzselve azt a területet, ahol hozzámér. Sötét szemei most leginkább kedvenc csokim színére emlékeztetnek.

- Majd eldöntöm – jön a rideg felelet a szívélyes viselkedés után. Keze melegségétől is megfoszt, ahogy elhúzódik.

- Mi az, hogy eldöntöd? – vonom kérdőre, közelebb lépve hozzá. – Most válaszolj nekem! Kérlek...

- Tudod, ez nem megy ilyen egyszerűen! – szól a szokásos mormogós hangulatában. – Nem tudom pillanatonként eldönteni, kitől undorodom és kitől nem! Tudod, a sok kérdésed már teljesen az agyamra megy! Szerinted azzal akarnám tölteni az estémet, hogy az idegesítő kérdéseidet hallgatom?! Egyáltalán nem! – rohan ki.

 Lefagyottan bámulom. Tudom, hogy idegesítő tudok lenni, de... nem akarom, hogy így érezzen...

- Ahj, Lina... figyelj! Majd holnap meglátjuk! Na, szia! – robog el ismét.

 Nem!

 Menekül.

 Mintha elmenekült volna előlem, vagy a válaszadás elől, már nem  tudom, de nagyon úgy tűnt, hogy felvette a nyúlcipőt... Nocsak, nem is olyan magabiztosan rideg, mint mutatja.

 Egész este ezen a kis jeleneten gondolkodom. Mégis, mit vártam, hogy majd mellébeszélés nélkül vágja rám, hogy nem? Ő nem olyan... nagyon nem.

 Elvégre, még csak ma ismertük meg egymást. Sara kedves is tud lenni, ezt már a kávézóban bezinyonyította. De ehhez az kellett, hogy majdnem elüttessen a motorjával. Milyen kellemes érzés volt odabújni a hátához, érezni a friss széllel együtt kamillához hasonló nőies illatát.

 

 Addig filozófáltam este, hogy reggel majd elkések. Szerintem, hiába állok itt, már lekéstem a buszt. A pokolba is, még sosem késtem!

- Elvihetlek, madárkám? – hallok meg egy ismerős hangot.

 Sara az. Életem megentője, immár másodszorra.

 Nem is kérdezek tőle semmit, csak felszállok mögé és mondom, hová vigyen.

 Ahogy odaérünk rögtön rohanni kezdek, először megigazítom egyenruhám, majd táskám rakom jól a vállamon és próbálok higgadt lenni, mindezt úgy, hogy közben futok.

 

 Végül nem késtem el. Kimentettek a barátnőim is a gyors feleletekből.

 Suli után várok pár percet, de már tudom, hogy nem fog jönni, így elmegyek a lányokkal az egyik kávézóba. Épp vörös arccal hárítgatom barátnőm célozgatásait. Tudja, hogy a lányokat is szeretem és azóta nem száll le rólam.

- Üdvözlöm! Mit tehetek önért? – hallok meg egy ismerős hangot, de biztos, csak káprázik a... a fülem. Lehet olyat? Én képes vagyok rá.

- Gyertek, itt van üres asztal – kiált fel az előttem lévő lány, egy gyönyörű vörös hajú csinibaba. Megyünk utánna, mint a jó kiskutyák.

 Lisa mellém ül, amire én csak pislogni tudok, eddig mindig velem szemben ült, hogy a szemembe nézve tudjon jól megpirongatni.

- Hozhatok valamit? – hallom ismét az ő hangját és mostmár látom is.

- Jé, szia – mosolyodom el, de ő nem reagál, csak biccent.

 Szóhoz azonban nem jutok, mivel mindenki elkezd rendelni és végül én is kibököm, mi kell nekem.

 Szót se szól elmegy én meg csak pislogok.

- Figyelj csak, te ismered? – hajol közelebb Lisa.

- Azt hiszem – pirulok kicsit el.

- Hogy-hogy azt hiszed? – faggat.

- Mi ez? Kihallgatás? – húzom el a szám.

- Na, Lina, meséld el – nyaggat és combomra csúsztatja ujjait, mire elkerekedett szemekkel nézek rá.

- Li...

- Itt a rendelés, fogyasszák jókedvvel – pakolja le, mit kértünk, de véletlenül megcsúszik a keze és Lisa kávéja az ölében végzi, nem az asztalon. – Opsz, bocsi – néz tök ártatlanul.

 A vörös hajú lány felpattan és elkezd sápítozni vele, de a többiek mind mondják, hogy semmi gond, elmehet nyugodtan. Megszoktunk mint, hogy Lisa így viselkedik.

- Ki kell mennem a modóba – mondom gyorsan.

- Hozz valami szalvétát – morran rám a lány.

 Bólintok, s a mosdó felé megyek, de elkapom Sara karját és egyszerűen elrángatom magammal.

- Mondd csak, mi volt ez? – vonom kérdőre.

- Véletlen? – vonja fel a szemöldökét.

- Oh, nem. Ez nem véletlen volt – nézek rá mindenttudóan. Morog, mint a veszett mókus. – Figyelj...

- Miért hagyod, hogy letapizzon, ha neked kellemetlen?! – szakít félbe kirohanásával.

 Pislogok párat, ahogy felfogom és elpirulok picit.

- Vagy nem is annyira kellemetlen? – motyogja.

- De... igazad van. De akkor is! Nem kellett volna ráönteni a kávét.

- Véletlen volt... azt hiszed, hogy csak azért lendült meg a kezem véletlenül, mert féltékeny lettem arra, hogy egy másik lány keze a combjaidat simogatja?! – von kérdőre mérgesen, de amit ebből leszűrök, attól elkerekednek szemeim. – Árgh... te lány! Én megyek! – lép ki én meg még mindig pislogok, mint az útjelző lámpák.

 Féltékeny? Meg sem fordult a fejemben, de most... most vett egy száznyolcvan fokos fordulatot és nem tudom miért, de ettől jól érzem magam. A mellkasomban valami furcsa bizsergés árad szét és az arcom is kipirul, mára sokadjára.

 Kilépve a fürdőből egyenesen felé megyek.

- Sara! Ne felejsd el, hogy tartozol nekem egy válasszal! – mosolygok rá aranyosan, majd visszamegyek a lányokhoz, ahonnan Lisa már hazament. Nyugodtan ülök le.


DiamondEye2015. 11. 21. 21:29:46#33676
Karakter: Sara Witner
Megjegyzés: Linának (Lili)


Miután haza motoroztam a kutyának adtam enni fürödtem egyet, végül kényelmes göncbe öltöztem persze csak pár percig tv-ztem mert hamar elfogott az unalom. Kimentem a motoromhoz és felülve rá visszamentem Linahoz.

Ahogy közelítek, halkítom a motor hangját, vagyis lassítok majd a dúdolására leszek figyelmes. Végül a ház előtt meg állok és éppen egy mangát a kezében fogva vesz észre engem.

- Nocsak, kit látnak szemeim, a bunkó csajszi – szól nekem mikor észrevesz én pedig a halál szélére átkozom. NEM VAGYOK BUNKÓ!!

- Tisztában vagy vele, hogy amit leműveltél az nem volt normális? – szállok le motorromról. Még ha szép is volt, de nem normális.

- Igen – bólint teljesen nyugodtan. – Jól itt hagytál –jön ki legalább a járdáig. Erre csak egy hanyag vállrántás a válaszom. – Mindegy. Nem akarsz bejönni? – kérdez meg a nagy csönd közepette.

- Nem- vágom rá. Be nem lépek én abba a házba! A végén azt hiszik, van valami köztünk. – De a parkig elmehetünk. –szólok végül mert nem akarom szegényt elhajtani.

Elmosolyodok, szívem pedig újra hatalmasat dobban és a sötétnek hála nem látszik arcom pirulása.

- Gyalog, mert mára elég volt ennyi motorozás nekem. – köti ki a feltételt és legszívesebben felháborodva szólnék erre, de nem teszem.

Pár percig méregetem a helyzetet, de végül rábólintok. Be viszem motoromat pázsitjára utána pedig visszamegyek hozzá. Csendben indul a sétánk, néma csendben. Látom arcán, hogy mereng valamin, de egyáltalán nem tudom micsodán.

- Miért undorodsz az emberektől? – kérdezi meg nagy bátran persze én csak undok mód reagálok.

- Semmi közöd hozzá! – hagyja figyelmen kívül kirohanásomat.

- Miért jöttél el mégis idáig, ilyen későn? – tesz fel egy újabb kérdést. Nem csodálom hisz lassan tizenegy óra lesz.

- Kezdek kételkedni benne, hogy egyáltalán el kellett volna jönnöm. – morogni kezdek, közben zsebre teszem kezeimet és csak elfordítom fejemet.

- Ez csak kitérés, nem válasz – jegyzi meg ahogy húzogatom számat. Tudod ki a fene fog ennek választ adni!

- Tudod, holnap korán kell kelnem a suli miatt... De, jó lenne, ha mégis eljönnél tanítás után. Nagyon szeretném hallani, ahogy játszol a zongo... – mire már kimondaná tudom mit akar! És én azt egyáltalán nem díjjazom!

- Mindig ilyen akaratos vagy? – kérdezem unottan mire kinevet. Ch.. liba..

- Csak, ha van miért akaratoskodnom – mosolyog rám. Istenem milyen kis…

Hamar találunk egy buszmegállót, melyet csak egy halvány utcalámpa, vibráló fénye emel ki. Leülünk a padra és én csak magam elé révedek és várom a csodát. Pontosabban, hogy megszólaljon, mert én ugyan nem fogok felhozni egy témát sem! Kizárt.

- Nagyon titokzatos lány vagy –szólal meg hangján. És nem a mondaton, hanem azon hogy megszólalt mosolyodok el persze ezt igyekszem elrejteni. Igaz elég vicces pillanatban mondja.

- Mondja ezt az, aki a kertjében koncertezik egy macskának. – említem meg a nemrégiben adott szerenádot.

- Ott a pont – kuncog fel én pedig ránézek és halványan mosolygok.

- Vissza kéne menni, otthagytam a motorom. – szólalok meg hisz az mégis egy vadonatúj drága kincs nekem!

- Ne aggódj, a kert be van kamerázva. Nem tűnhet el csak úgy. – nyugtat meg engem ami jól esik.

- Nem aggódom. – fintorgok neki.

- Persze –int le engem.

Egy kis idő múlva észlelem, hogy kezét tartja felém, amit megfogok, miközben sétálunk és jó darabig nem is nézek rá. Csak meredek a sötét éjbe és a csillagok közt pásztáznak szemeim. A hűvös szellőt végig siklani bőrömön nagyon kellemes érzés és egy pillanatra meg is szorítom kezét. Persze nem erősen.

Megérkezve engedem el kezét, és egyáltalán nem ellenkezik.

Elmegyek motoromért, amit kitolok az utcára és előkeresem fekete sisakom.

- Sara...  – szól hozzám én pedig ránézek. – Tőlem is undorodsz? – kérdezi meg ártatlanul szemeimbe nézve.

Sóhajtok és egy percig némán nézem sisakom. Leteszem a motorülésre.

Odalépek hozzá és arcára simítok. Szívem meglágyul, ahogy szemeit pásztázom. Látom, hogy már nagyon várja a választ.

- Majd eldöntöm. – mondom ridegen és elveszem a kezemet. Azonnal letört lesz a kedve és csak értetlenkedik.

- Mi az, hogy eldöntöd? – teszi fel a kérdést közelebb lépve hozzám. – Most válaszolj nekem! Kérlek! – néz rám kérlelően.

- Tudod, ez nem megy ilyen egyszerűen! – mondom mérgesen. Annyi kérdése, kijelentése van, hogy nem győzöm őket. – Nem tudom, pillanatonként eldönteni kitől undorodom és kitől nem! Tudod a sok kérdésed már teljesen az agyamra megy! Szerinted azzal akartam tölteni az estémet, hogy az idegesítő kérdéseidet hallgatom?! Egyáltalán nem! – dől ki belőlem az, ami egy ideje idegesített. Kicsit lefagyott. –
Ahj, Lina.. figyelj.. – fogom fejem. – Majd holnap meglátjuk. Na szia. –ülök motoromra.
Csak egyszerűen ott hagyom és haza hajtok.

Azonnal le is fekszem és igyekszek mindent azonnal elfelejteni, csak magam és a gondolataim akarom, hogy legyenek. Most egy időre ki akarom törölni ezt az arcot a fejemből! Persze ez nem sikerül hisz este vele álmodom.

Reggel a hajnali napsugarak zavarják meg álmom. Teljesen égetőnek érzem a fényt, annyira, hogy szinte a fürdőig is alig jutok el arcot mosni. Megkávézom egy kis pirítóst reggelizem végül rávéve magam elindulok a kiskávézóba ahol dolgozom.

 ***

Motorozás közben észreveszem Linát, ahogy a buszra vár. Nagyon idegesnek tűnik.

- Elvihetlek madárkám? – kérdezem mire nem felel csak azonnal felpattan mögém és mondja hova vigyem. Van időm, viszont ő valószínüleg késésben van.

 ***

Ahogy az iskolájához értünk megálltam ő pedig rohant be. Mosolyogva néztem, ahogy szegény esve-kelve igyekszik nem elkésni. Milyen cuki ahogy bénáskodik.

Munkahelyemre megyek ahol felvéve a fehér kötényem munkába is fogok.  Keményen robotolok, kiviszem a rendelést, felveszem a rendelést, a számlákat intézem.
 

A délutáni ebéd után megint dolgozni kezdek. Hallom, ahogy nyílik az ajtó.

- Üdvözlöm! Mit tehetek önért? – mosolygok, de az azonnal lefagy arcomról, ahogy meglátom Linát és barátnőit? Komolyan? Pont ide kellett jönniük!? 


darkrukia2015. 11. 21. 20:06:54#33674
Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (Sarának)


 Lina
 
- Megyek! – jelentem ki, ahogy mellé lépek.

- Na, akkor induljunk, de azonnal! – mondja harározottan.

- De, mi lesz a számlával? – szólok utána.

- Majd én állom, te addig menj előre és vedd fel a sisakot – kacsint rám.

 Kimegyek és végigmérem a majdnem halálomot okozó szörnyeteget. Végül is, ez egy biztonságos masina, évente csak kb. hétszáz ember szenved balesetet vele. Csak!

 Kezdek elbizonytalanodni, de akkor meghallom hangját.

- Nyugi, bébi, nem foglak megölni! Vigyázok rád! – pattan is fel a masinára. - Na, gyere már! – morran fel, mire kicsit összerezzenek, de felveszem a sisakor és magamban elmondok egy imát valamelyik istenhez a sok közül, majd felülök mögé. – Csak sikíts, ha le akarsz szállni! – mondja, majd indít is.

 Átkarolom derekát, hogy ne zuhanjak le és elszendtségelem gondolataim közt, hogy miért is kellett nekem ebbe beleegyezni.

 Lassan megy amíg a belvárosban vagyunk, de mikor járatlan utakra siklunk, már gyorsabban megy és ettől kicsit meglódul szívem üteme. Aztán, ahogy hozzábújok hátához, megérzem illatát. Hmm... mintha kamilla lenne. Finom és nőies. Érzem, hogy ég kicsit az arcom. Óh, te jó ég, miért pirulgatok én?! Megböködöm oldalát, hogy lassítson.

 Úgy is tesz.

- Most meg mi a gond? Egyáltalán nem vagy a halál szélén! – jelenti ki, de most nem zavar morgolódása.

- Tudod, nekem még haza is kéne mennem. Szóval, mondom az utat, rendben? – kérdem, mire bólint.

 Az utunk jól megy, míg nem gyorsít, ekkor erősebben ölelem át derekát, azért mégsem akarok én leesni innen.

 

 Végállomás, leszállás.

- Ez azért elég izgalmas volt – mondom mosolyogva, ahogy visszaadom a sisakot.

 Elmondom neki, hogy holnap mikor végzek a sulival és, hogy nyugisan bejöhet a zeneterembe, de mintha nem is figyelne rám. Aprót köhhintek, hogy rám fókuszáljon végre.

- Esetleg van valami gond? – kérdem, hisz most olyan figyelmetlen, a kávézóban mindtha lazább lett volna és nyugodtabb, de most, mintha kicserélték volna.

- Figyelj, szivi, tudod, én nem igazán kedvelem az embereket, sőt, egyenesen undorodom tőlük. Szóval, megkérlek, hogy ne jópofikázz itt nekem! – morran fel, mire értetlenül tekintetk rá. – Tudod, nagyon sokszor vertek át ahhoz, hogy megunjam ezt. Türelmes ember vagyok, de nem egy puszipajti!

 Ezzel a szöveggel felpattan a motorjára és... volt-nincs. Én meg pislogok, mint pisztráng a sivatagban.

 

 Este egész kellemes idő van, úgy döntök, kiülök a házunk előtti kispadra egyet olvasgatni a frissen beszerzett mangám. Mellém gömbölyödik kiscicám is, Fer. Őt simogatva dúdolni kezdek halkan és végül már úgy érzem magam a kertben, mint valami színpadon. A szomszédok meg gondolom hívják a diliházat közben.

 Nevetve veszem az irányt befelé, de még visszafordulok a kinthagyott képregényért.

- Nocsak, kit látnak szemeim, a bunkó csajszi – szólok oda, ahogy meglátom Sarát az utcán.

- Tisztában vagy vele, hogy amit leműveltél az nem volt normális? – száll le a motorról.

- Igen – bólintok egyértelműen. – Jól itthagytál – megyek én is ki legalább a járdáig. Csak vállat von. – Mindegy. Nem akarsz bejönni? – kérdem pár perc néma csend után.

- Nem – vágja rá rögtön. Fordulok is be, mikor meghallom hangját. – De a parkig elmehetünk.

 Elmosolyodom.

- Gyalog, mert mára elég volt ennyi motorozás nekem.

 Méreget, majd rábólint. A motorját beviszi a kertbe.

 Némán sétálunk egymás mellett. De, nem hagy nyugodni, amit mondott.

- Miért undorodsz az emberektől?

- Semmi közöd hozzá! – igen, ilyen válaszra vártam, de figyelmen kívül hagyom.

- Miért jöttél el mégis idáig, ilyen későn? – hisz már lassan tíz óra is elmúlt.

- Kezdek kételkedni benne, hogy egyáltalán el kellett volna jönnöm.

- Ez csak kitérés, nem válasz – pirítok rá, mire elhúzza a száját. Úgy tűnik, erre a kérdésre sem kapok választ.

- Tudod, holnap korán kell kellnem a suli miatt... De, jó lenne, ha mégis eljönnél tanítás után. Nagyon szeretném hallani, ahogy játszol a zongo...

- Mindig ilyen akaratos vagy? – kérdi, mire felnevetek.

- Csak, ha van miért akaratoskodnom – mosolygok rá.

 Az egyik buszmegállói padra ülünk le, szépen ki van világítva és nem zavar egy árva lélek sem ilyenkor.

- Nagyon titokzatos lány vagy – töröm meg a csendet, mire látom, hogy pár centit fennebb tornázik ajka széle. Oh, talán mosolyog. Nem kéne takargatni, nagyon csinos úgy is.

- Mondja ezt az, aki a kertjében koncertezik egy macskának.

- Ott a pont – kuncogok fel.

- Vissza kéne menni, otthagytam a motorom.

- Ne aggódj, a kert be van kamerázva. Nem tűnhet el csak úgy.

- Nem aggódom.

- Persze – intem le és felállva kezem nyújtom felé, amit fáziskéséssel elfogad és meglepetésemre nem is engedi el. Ezen picit mosolygok, főleg azért, mert próbálja kerülni tekintetem, csak mereven néz előre, miközben haladunk.

 A hideg éjszakai időjárásban jól esik keze melegét érezni. Ahogy megérkezünk sajnálatomra viszont elengedi.

 Hagyom neki.

 Elmegy a motorjáért és kitaszítja, majd előszedi sisakját.

- Sara...  – szólok, mire rám figyel. – Tőlem is undorodsz? 


DiamondEye2015. 11. 20. 23:58:08#33670
Karakter: Sara Witner
Megjegyzés: Linának (Lili)


  Kellemesen iszogattam a kávémat közben szemmel teljesen végig mértem őt. Arcvonásai kellemesek, ajkai igazán, olyan csókolni valóan teltek. Párszor nagyon is elmélyülök ezeken a gondolatokon és észre se veszem, hogy mit mond.

- Egyébként, nagyon szép hosszú ujjaid vannak – fogja meg kezemet mire én párat pillogok – Azt mondják, hogy a zongoristáknál egy tévhit, hogy ilyenek kell legyenek, de szerintem ez sokat segít – mosolyog rám. – Szeretném majd hallani egyszer, ahogyan játszol – néz szemeibe én pedig magamban, halványan elmosolyodok, persze ezt nem mutatom ki.

- Ugyan már, te jársz zenesuliba, nem én – veszem el egy idő után kezemet, melyre kicsit meglepődik, de azonnal zárja is magában.

- De attól még így van – jegyzi meg végül, hogy még se legyen akkora csend. – Mi lenne, ha eljönnél valamikor a sulinkhoz, tanulás után a zeneterem szabad.

- Egy feltéttellel – emelem fel ujjamat és egy apró csíntalan, láthatatlan mosoly mellett – Jössz egy kört a külvárosban, a motoron, velem!

- Tudod, az a motor megpróbált kinyírni – háborodik fel. Nem tudom miért fél ennyire hisz életben van egy aprócska baleset nem olyan nagy ügy ám! – Szerinted fel merek én ülni rá?!


- Azt te tudod. – válaszolom neki végül ridegen hisz én sem egy mézes mázos alak vagyok, aki ukmukfukk teljesíti emberek szívének vágyait!

 Orcáján látom, hogy ezen, mélyen elmereng, persze nem fogok én erőltetni semmit. Szépen lassan kell becserkészni aztán vadul támadni.

- Végül is, mehetünk, de légy rám tekintettel, sosem ültem olyan gyilkológépezeten
– mutat az édes kis motoromra. Ajkam egyik sarka mosolyra húzódik ez által.

- Rendben, gyere! - jelentem ki határozottan és már kértem is a számlát miközben mászok ki a helyemről.

- Mi? Most? –hülledezik még a helyén ülve.

- Jössz vagy nem? – állok fel végül és már morogtam is egyet, hiszen nem  szeretem, ha sokat kell szöszmötölni!

Azonnal fel is pattan a helyéről.

- Megyek! – jelenti ki majd felém lép.

- Na akkor induljunk de azonnal! – mondom már egyre határozottabban.

- De mi lesz a számlával? – állít meg mielőtt kimennék az ajtón. Oh, hogy a fene esne belé!

- Majd én állom te addig menj előre és vedd fel a sisakot. – kacsintok rá, és azzal gyorsan fizetve indulok utána.

Vigyorogva szemlélem, ahogy végig méri az általa nevezett „gyilkosgépezetet”, szemében látom a komoly fontolgatási vágyat, hogy jó ötlet volt ez neki.

- Nyugi bébi nem foglak megölni! Vigyázok rád! – ülök fel a járműre majd ránézek.

– Na gyere már! – morgok, rá mire aprót rezzen és felvéve a sisakot ül fel mögém. – csak sikíts, ha le akarsz szállni! – vigyorgok magam elé majd elindítva, búg a motor és nyikorog a beton mikor elindulok.

Lassan átkarolta derekam és nekem dőlt, éreztem, hogy erősen szorít így kicsit lassítottam, hogy ne azonnal, mint az őrült száguldjak vele főleg ne a belvárosban! Több eszem is lehetne.

 ***

Amint kiértünk a városból az üres betonúton megnyomtam a gázt, hogy azért legyen számára egy kis száguldás is ne csak sétaút! Ugyan már ez egy motor nem motorbicikli, igaz, ha azt megbuherálnám biztos menne ennyit, de az akkor sem ugyan az!

Teljesen élvezem, ahogy a szél hátra fújja hajamat, és ahogy a nap kellemesen süti bőrömet a friss levegő bejut tüdőmbe, és most igazán szabadnak érzem magam.

Végül böködni kezdi oldalamat megszakítva az élvezetet én pedig lassítok közben ránézek.

- Most meg mi a gond? Egyáltalán nem vagy a halál szélén! – jelentem ki hisz igazam van! Még nem mentem vele ugratni! Az is lehet, hogy ennyire nem is képes ez a járgány!

- Tudod nekem még haza is kéne mennem. Szóval mondom az utat rendben? – jelenti ki, arcát nem látom jól a sisaktól, de csak egy fintorral bólintok és hallgatva az irányt vezetek.

Az út alatt olykor jobban rátaposva a gázra melytől megrezzen, és újra megölel, nekem pedig az elégedett vigyor le nem lehet törölni a képemről.

 ***

Megérkezve megállok majd leparkolva szállok le, ahogyan ő is.

- Ez azért elég izgalmas volt. – mondta miközben visszakapom sisakomat. Nem pont az izgalmasat mondtam volna én, de neki még így is elégedett az arca.

Mond, nekem még pár dolgot melyre nem nagyon vagyok képes figyelni, ahelyett is inkább nézelődök, pedig nem akarok bunkó lenni.
­
- Khm – köszörüli meg torkát gondolom zavarta, de én azzal a szokásos üres arcommal nézek rá. – Esetleg van valami gond? – kérdezi meg arcomat szemlélve.

Biztos furcsa neki, hogy a kávézóban még aprókat mosolyogtam.

- Figyelj szivi, tudod én nem igazán kedvelem az embereket, sőt egyenesen undorom tőlük. Szóval megkérlek, hogy ne jó pofikázz itt nekem! – mordulok meg – tudod nagyon sokszor vertek át ahhoz, hogy megunjam ezt. Türelmes ember vagyok, de nem egy puszipajti! – morgok végül hamar felkapva sisakom a motorra pattanok.

Csak értetlenkedve pislog rám majd intve elhajtok a járművemmel és haza fele veszem az irányt.


darkrukia2015. 11. 20. 22:56:30#33669
Karakter: Lina Ismael
Megjegyzés: (DiamondEye)


  Tulajdonképpen nem is olyan rossz évszak a tavasz. Érezni mindenféle illatot és a kisváros bűzét. Mennyire isteni már a kipuffogott füst. De ma nem ronthatja el semmi a kedvem, mert végre sikerült beszereznem azt a mangát, amit már nagyon rég szeretnék. Alig várom, hogy otthon, nyugiban elkezdjem olvasni is. 

 Az ucán sétálok át nyugiba, mikor kerekek csikorgását hallom, meg azt, hogy az emberek rémülten kapnak levegő után. A földre esem. Az én lélegzetem is bentrekedt egy pillanatra, ahogy észbekaptam, hogy tulajdonképpen engem majdnem kinyírt ez a motorkerékpár, de még egyben vagyok. Legalábbis... érzem, hogy szívem dupla olyan sebességgel dolgozik, mint szokott, de már kezdek nyugodni, hogy nem jön közelebb.

 A motorkerékpár tulajdonosa, azonnal leveszi a sisakját, s felém fut. Egy lány az. Haja sötétbarna, de ha nem épp a napfényt takarná ki azt mondanám fekete. Szép fegér bőre van és aggódó gesztenyebarna szemei.

- Nagyon sajnálom! – hallom szépen ívelt ajka közül. Máris felém nyújtja kezét, amit elfogadok. – Jobban kellett volna figyelnem ahelyett, hogy mint egy vadállat vezetek! Ugye nem sérültél meg? – mér végig, majd hajába túrva figyel engem, biztos ő is kiakadt. Azért elmormolom, hogy a fenekem azt beütöttem a nem kipárnázott betonon, de csak leintem magam. – Figyelj, tényleg sajnálom, szóval meghívlak bármire engesztelésképpen! – jelenti ki határozottan, ami már nekem is jobban tetszik.

 - A sarkon van egy remek kis kávézó! Oda szerintem bemehetnénk! Nagyon ízletes a cappuccino-juk – mosolyodom el és ő rábólint.

 

 Egy röpke bemutatkozás után elindultunk.  A kávézóba érve máris leülünk egy szimpatikus kis asztalhoz és rendelés közben beszélgetni kezdünk, bár csak én beszélek többet. Rájöttem, hogy eléggé visszafogott lány, nem nyílik meg annyira egy idegennek, mint például én most előtte.

 Elmesélem, hogy szeretek zongorázni, amire már jobban reagál.

 - Tudod, én is szeretek zongorázni, főleg azért, mert valahogy az a zenei műfaj teljesen megnyugtat. Igaz, ha tényleg meg szeretnék nyugodni, akkor deszkázni megyek néha ritkán. Legjobban mégis a motorokat szeretem, ezt például – mutat ki arra, ami majnem halálom okozta. – Nemrégiben vettem meg, szóval most próbakörökkel járatom be.

 Amint ezt elmondja, máris kihozzák a kávékat és kapok tőle egy névjegykártyát is. Fogyasztgatva italunk, többet kezdek mesélni, bár nem tudom miért nyílok meg ennyire, de lehet csak azért csinálom, hogy őt is szóra bírjam.

 - Egyébként, nagyon szép hosszú ujjaid vannak – fogom meg kezét. – Azt mondják, hogy a zongoristáknál egy tévhit, hogy ilyenek kell legyenek, de szerintem ez sokat segít – mosolygok rá. – Szeretném majd hallani egyszer, ahogyan játszol – nézek mogyorószínű szemeibe.

- Ugyan már, te jársz zenesuliba, nem én – kapja el kezét, mire kicsit meglepődöm, de nem zavartatom magam.

- De attól még így van – bólintok rá. – Mi lenne, ha eljönnél valamikor a sulinkhoz, tanulás után a zeneterem szabad.

- Egy feltéttellel – mutatja nekem ujját, mire pislogok párat. – Jössz egy kört a külvárosban, a motoron, velem!

- Tudod, az a motor megpróbált kinyírni – nézek rá tárgyilagosan. – Szerinted fel merek én ülni rá?!

- Azt te tudod.

 Elgondolkodom kicsit.

- Végül is, mehetünk, de légy rám tekintettel, sosem ültem olyan gyilkológépezeten – mutatok a motorra, mire megrándul ajkai széle felfelé.

- Rendben, gyere!

- Mi? Most? – hülledezek.

- Jössz vagy nem? – áll fel, hisz már a cappccinónkat is rég befejeztük.

 Felpattanok én is.

- Megyek!


<<1.oldal>> 2. 3.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).