- It’s another fucking Tuesday~

A pultot támasztó srác rám ragasztja a dallamot, amit már percek óta dudolászik, azonnal elkezdem én is dudorászni, lelkesen kezdek el rá mozogni a pult mögött. Az egyik pohárból elcsenek egy szál ropit, majd a számban tartva bontom ki villámgyors mozdulatokkal a rendelt tizenöt darab sörösüveget, amit máris nyújtok tálcástól-mindenestõl Kogának, aki fütyörészve viszi a tömegben tovább, ügyesen lavírozva az egyre jobban kóválygó vendégek között. Ma este nincs fellépés, így a zenegépbõl árad a zene, örülök is neki egy kicsit, mert így elmarad a színpadtakarítás, ami a halálom.

Lehajolok még egy bontatlan rekesz kóláért, majd ahogy felegyenesedem, azonnal benyomul a látóterembe Nanu, vigyorogva hajol be a pult fölött.

- Hey yo! Mi újság odalent Mordorban? – röhög, látva, hogy itt-ott leesett pár poháralátét, szalvéta és a nagy sietségben pár nassolnivaló zacskója is a földre pottyant.

- Mit akarsz Nanu? – kérdezek vissza oda sem figyelve, megfordulva pipiskedem az egyik vodkásüvegért, tudom, hogy azért jött. Játékosan megsuhintja a fenekemet, amire válaszul orron vágom a kötényem zsebébe tömködött törlõronggyal. – Mármint a vodkán kívül?

- Láttam, hogy egész jó fizikai állapotban vagy, semmi fáradtság, szóval… tovább maradhatunk ma is? – kacsingat, kiveszi a számból a ropit, és a sajátjába téve nézelõdni kezd a pult mellett üldögélõ lányokon. – Remélem akkor rendesen be is iszunk, nem láttalak még csak becsiccsenve se egy hónapja!

- Hát, végül is, meg kell ünnepelni, hogy elmúlt a hétfõ… - vigyorodom el a végén. Egészen meg jött a kedvem egy kis haveri piáláshoz, holnap csak délutántól leszek bent, idõm is lesz kiheverni, meg aztán nem találkoztunk már egy hete, lenne mirõl beszélni.

- Imádlak! – harsogja túl az új zenét, mielõtt még felocsúdhatnék, homlokon puszil és a lábait Flintstone Frédiként összecsapva elsasszézik az egyik asztalhoz. Gondolom ahol Õ, és a haverjai ülnek. Tuti, hogy azért ennyire boldog, mert megint van egy új tag a srácok között, akivel fogadást kötött. Szokott így szórakozni és amennyit nyer, annak a felét mindig borravalónak hagyja meg a zsebemben.

Ki vagyok én, hogy ezt a jó szokását megakadályozzam?

Gyûjtök egy Wii-re, imádnám a szomszéd csajokkal az új tánc programot, ami beméri a mozdulatokat és értékel. Rohadt jó lehet, eddig csak videó megosztókról tudtuk utánozni, az egyik volt osztálytársam avatott be ebbe a dologba, és egyszerûen imádom.

- Helló, kérnék két vodka-áfonyát! – jön oda egy kipirult arcú lány, de nem a piától piros, ráadásul ismerem is, így rögtön faggatni is kezdem, kiközben beleöntöm a szörpöt a pohár aljába, rá a vodkát és egy színben passzoló szívószálat teszek bele.

- Helló Tsuru! Csak nem kilátásban van valaki? – vigyorgok, látom, hogy még jobban elpirul, közelebb húzza magához a poharakat a pulton, ujjaival a szívószálakkal babrál, de nem keveri fel a szörpöt az alján.

- Hát, van itt egy srác… nagyon helyes, határozott…

- Remélem normális – nézek rá sandán, miközben az oldalt behajoló férfinak csapolok egy korsó Guinnesst. Elvileg ír kocsma vagyunk, de olyan ritkán kérik… Iszonyatosan finom.  – Tessék, egészségére!

- Köszi! – pedálozik el rögtön, én pedig visszafordulok Tsuruhoz.

- Az, az! – bizonygatja bólogatva, ha lehet, pirossága még jobban elmélyül. Tsurunak még sosem volt barátja, mármint komolyabb, és ha Õ elpirosodik, akkor az a bizonyos illetõ nyomulós lehet. És aki nyomulós, az csak egyet akar egy ilyen helyen. – Ha végeztél, ülj oda hozzánk!

Hirtelen elhallgat a zene, így felkérését szinte az egész bár hallotta. Felsóhajtok. Nem hiszem el, most komolyan? Ez a mai harmadik alkalom, de most úgy rendbe teszem ezt az istenverte tákolmányt, hogy ki sem lehet majd kapcsolni!

- Mindenképp – kacsintok, lábammal felhúzom a pult alatt levõ táskát, kiveszem belõle a csavarhúzót. – Ugorj be egy pillanatra, kérlek!

- Oké, nem gond!

Naná, hogy gond, hiszen most sietett volna vissza a lovagjához, de nem hagyhatom szabadon a pultot. Úgy fogom a csavarhúzót, mint valamiféle kést, kihúzom a faltól azt a nyamvadt gépet, majd bemászva mögé elkezdem azt a bizonyos alkatrészt megszorítani. Megpörgetem ujjaim között, majd az egyik kilazult csavart kiszedem, az ajkaim közé szorítva nyúlok be egy másikért a kötényembe, ezek után újra összeütöm. Kilépek mögüle, visszatolom, majd a lábammal egy isteneset rúgok az oldalába.

- Just let me hear some Pub ’n’ Roll~

- Na végre, szarláda – mordulok rá, majd a tömegben visszasietek a pulthoz, ahol sokan látványosan megtapsolnak és vállon veregetnek. – Köszi, köszönöm, köszi! – kerülgetem ki az embereket.

Lehet, hogy nem Wii-re kellene gyûjtenem, hanem egy új zenegépre, a francba is.

***

Közeledik a záróra, Koga szépen kitereli az erõsen ittas vendégeket, viszont az enyéim a pulthoz közeli boxban maradnak. A pincérem meghúzogatja a hajam, majd a kötényét a sporttáskájába vágva int egyet, köszön a többieknek és máris elszelel. Nyilván megint kapott egy sürgetõ smst a barátnõjétõl. Nem szeret engem, de engem ki bírt úgy igazán? Mármint a barátnõim pasijai utálnak, a haverok csajai ki nem tudnak állni.

- Gyere már Hira! – hajol hátra Nanu, mire csak ledobom a kötényt, kikerülöm a pultot és  az asztal elõtt elhaladva leteszek rá egy rekesz sört, az ajtóhoz lépek, bezárom, felteszem a lakatokat és lekapcsolom a lámpákat, csak a pultnál levõket hagyom égve, hogy mi még lássunk. Nanu arrább húzódik, hogy mellé tudjak ülni, vetek rá egy lapos pillantást, mire ártatlanul elvigyorodik. – Bemutatom neked Shot, neked vadonatúj falat, nekünk öregharcos! – mutat a sarokban üldögélõ vörös hajú srácra, aki lazán int.

- Helló, Hira vagyok – nyújtom a kezem, mire feláll, megfogja, de egy mozdulattal máris megfordítja a kezem és kézcsókot ad. Felvonom a szemöldököm, mindjárt beazonosítom Tsuru „gavallérját”. Látom is az említett lányt, ahogy lebiggyeszti az alsó ajkát, ujjait inkább a pohara köré fûzi és belebámul az italába. Visszanézek a srácra. Tényleg megnyerõ, jól néz ki, árad belõle az önbizalom. Csak kár, hogy egy ekkora köcsög.

- Nem ismered Shot? Pont te? – emeli fel a szemöldökét Shizu, aki kék melíros hajával a legkitûnõbb talán mindannyiunk közül. A szájához emeli a sörösüveget, amelyet a kulcsommal nyitott ki pár pillanattal a mozdulat elõtt.

- Sok Shot ismerek – vonok vállat mosolyogva, nekilátok, hogy kibontogassam az üvegeket, mindenkinek csúsztatok egyet, majd hátranyúlok a pad fölött, elveszek egy elõzõleg félretett korsó Guinnesst és magam elé teszem. Hátradõlök, Nanu szintén megszokásból dobja a karját a hátam mögé. Kényelmesen elhelyezkedem a felajánlott karon. – Csak az a kérdés, hogy ez éppen melyik.

Általános vihogás és röhögés támad az asztalnál, meglökdösik a srácot, én pedig a korsóm fölül vetek rá egy szórakozott pillantást. Némi egó rombolás mehetett végbe, de az arckifejezése nem éppen arról árulkodik, hogy mostantól csendben fog tovább iszogatni a sarokban.

- Ez éppen az a példány, akitõl leemeltem egy százast – vigyorog Nanu ezerrel, azzal a karjával felém nyújt egy ötvenest, amit átdobott a vállam felett. Végig a srác szemébe nézve mélyen elteszem a zsebembe. Már csak tíz ilyen alkalom, és meglesz a Wii fele.  Elcsípem Nanu arcát és meghúzogatom, hogy ügyes, jófiú volt.

- Hidd el, még egy ilyet nem ismersz – érkezik Shotól a szemtelen, sokat sejtetõ válasz, egy gyöngyházfényû vigyor kíséretében, miközben alkarjait az asztalra támasztja, és átlósan közelebb hajol. Távol ültem le hozzá képest, élvezem, ahogy igyekszik közelebb férkõzni, de én innen nem kelek fel és helyet sem cserélek senkivel. Bár Tsuru… szegény ott maradt egyedül a sarokban, nyilván direkt ült le Shoval szemben.

Elmélyedek egy kicsit a srác arcában, szókimondónak tûnik.

Szóval még ilyet nem ismerek? De nagyra vagyunk magunkkal! Emberedre találtál. Összeszûkítem a szemeim, Shizura pillantok.

- És hidd el, hogy tényleg – bólogat, színezett tincsei röpködnek minden mozdulatára, mire lágyan elmosolyodom. – Ráadásul zenés, máris van egy pluszpontod nála.

- Ugyan mivel? – próbálok terelni, a kerítés egyértelmû, fognak még õk pluszban takarítani és kipakolni ezért a kis közjátékért.

- Képzeld Sho, a mi Lanánk egy dalos pacsirta! – veregeti a kékhajú vállon a srácot.

- Tsuru, ne csináljak neked valami koktélt? – fordulok inkább a kellemetlen vizekrõl a kevésbé kellemetlenebbek felé, szegény lányról teljesen leesett a fény is. Sho már nem törõdik vele, elszontyolodva markolássza a poharát. Csúnya dolog, de kihasználom most a bánatát, hogy kirángathassam magam az alól a tipikus „énekelj” téma alól.

- De, jól esne… - vágja rá, örül, hogy végre hozzá is szólt valaki. Kicsit ismeretlen köztünk, a legjobb barátnõje, Aiko az, aki bevezette közénk, az említett hölgyemény Nanu másik karja alatt iszogat csendesen.

- Segítek – áll fel reflexbõl Sho is, kisöpörve maga mellõl Shizut és mellém szegõdik, ahogy a pulthoz lépek. Mögöttem támaszkodik meg, nem szólok rá semmit sem, még csak hátra sem nézek. Nagyon egyértelmûek a szándékai, kíváncsi vagyok, meddig képes elmenni értük.

Tesztre fel.

- Ugyan miben segítesz? Kitakarod a lámpát? – szólok hátra végül, mire odébb lép, lazán támaszkodik oldalvást a pultnak alkarjával.

- Van tapasztalatom a koktélokban.

- Ó, elhiszem én – vetek be egy megvetõhöz hasonlatos fintort, amit végül mosollyá szelídítek. Ja, tapasztalata, a lefelé öntögetésben a torkán. – Elõkészíteni tudsz?

- Bárkit, bármikor, bármire – húzódik közelebb, szinte a fülembe súgja, válaszul csak a hûtõhöz lépek, lehajolok, hogy kiszedjem belõle a jégkocka-tartókat. Fél fejjel magasabb mint én, a ruházata meglehetõsen tépett és szegecses, haja és szemének színét nem lövöm be eredetinek, de az én hajszínem se az. Tényleg helyes, mindent elsöprõ karizmája van, önbizalomban sem szenved hiányt.

Pont az esetem.

Vigyáznom kell az ivással, ha végig itt marad velünk. Ráadásul be is kellene majd zárnom tisztességesen, ahhoz nem ártana némi józanság…

- Akkor szeld fel a citromot – teszem elé a dobozt, amit meglepetten fogad, de kihívással telin vigyorogva nyújtja a kezét a késért. Rajtam a csodálkozás sora, tényleg tudhat valamit, vagy csak szivat.