|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:25:08 | #698 |
Karakter: Taiga
Taiga:
- Ez gonosz volt - prüszköli duzzogva.
- Én előre szóltam, hogy készülj fel - húzom az agyát.
- Ó igen?
- Ühüm - mormogom duzzogó szájacskájába, és éhesen csókolom meg. Sós, tengervíz ízű csók... és viszonozza is. Ahh.
Elhúzódik, és lefröcsköl, csilingelően kacagva. Na megállj csak.
- Menekülj, ezért kapni fogsz - morgom véresen komolyan, és megszeppent arcát látva gonosz vigyor kúszik arcomra. Hanyatt-homlok menekülni kezd, de nem elég gyorsan. Hehe...
- Meg vagy - rántom magamhoz újra, elégedett mosollyal.
- Igen, tudom - pillant fel rám ártatlan szemecskékkel. Kis rosszcsont.
- Ezért bünti jár - súgom lágyan, és szemei kistányért is megszégyenítő méretűekre nőnek. Édes vagy...
Sóváran csókolom meg, derekát magamhoz húzva. Nyakamat átölelve viszonozza, és én végigsimítom hátát finoman. Meztelen mellkasa az enyémhez simul, és elfojtok egy nyögést magamban... ah mamám.
- Ha tudom, hogy ilyen büntit kapok, nagyobbat fröcskölök - kuncogja édesen. Ejnye te kis huncut.
- Miből gondolod, hogy ez volt a büntetés? - kérdezem, és értetlen kis arcán jót nevetek. - Gyere, menjünk ki.
- Mi...mi...mi lesz a büntetés? - faggat, miközben felmászom a hajóra, és felsegítem őt is.
Egy nagy törülközőt terítek rá és alaposan megdörzsölöm remegő, fázó kis testét.
- Kapás van! - derül fel kis arca, és én is a horgászbotra pillantok.
- Remek, akkor megvan az ebédünk - vigyorodom el.
Pár perc múlva már egy hal hever előttünk a hajópadlón, egy órával később pedig a hajó főzőkabinjában kavargatom a halászlé alapot, a körülöttem sündörgő Kai pedig csacsogva meséli hogyan főzi az ő anyukája ezt a finomságot.
- Kai... - duruzsolom.
- Igen? - néz rám bociszemekkel, amikor meglátja gyanús vigyoromat.
- A büntidre visszatérve...
- Iiiigen...? - csücsörít a lehető legédesebb arckifejezését felöltve. Elnevetem magam.
- Nem hatsz meg, akárhogy is pislogsz szép szemecskéiddel - nyújtok felé vidáman egy halpucoló kést.
- Ó... - derül fel az arca, és jókedvűen szalutál. - Történetesen a halpucolás nagymestere áll előtted személyesen! Majd meglátod! Kai-matróz ebben a legjobb! - rikkantja és neki is esik.
Képtelen vagyok nem beleröhögni a fazékba, amikor látom hogy repkedbek körülötte a pikkelyek a lázas munkában. Röpke fél óra múlva, a hal úgy fest, mint amit egyszer már megevett valaki pikkelyestül.
- Kész! - jelenti ki vidáman, és én a visszafojtott röhögéstől rángatózó arccal nézek a tányéron heverő szörnyűségre.
- Ó hát ez nagyszerű... - válaszolom türelmesen. - Kai... megnéznéd, hogy a másik horgászbot rendben van-e, amíg én ezt beleteszem a levesbe?
- Persze! - robog fel készségesen. Sóhajtva dobom a szemetesbe a haltrancsírt, és a mélyhűtőből előveszek egy adag fagyasztott halat.
Mosolyogva kavargatom a levest, mire visszaér.
*
Egy vidám, jókedvű csevegéssel és bohóckodással töltött nap után visszahajózunk az öböl felé.
A partiőrséggel is beszélek, és szélcsendet, nyugodt időjárást jeleznek éjszakára.
Kai kormányozza a hajót, amíg én mögötte állva ölelem derekát és halkan a fülébe súgva utasítom merre tekerje a kormányt.
Leállítom egy idő után a hajót, és magam után húzom. Leülünk kényelmesen egy rögzített, kényelmes ülőkére, és magamhoz húzom.
- Miért álltunk meg? - pislog rám értetlenül.
- Szeretném veled megnézni a naplementét - válaszolom mosolyogva, halkan.
- Óh - pirul el, és karjaimba simulva fordul a horizontból kilógó vörösen ragyogó napkorong felé. Bőre szinte sugárzik, szemei felragyognak... finom jázminra emlékeztető illata oromba kúszik... Megcirógatom meztelen karjának puha bőrét ujjaimmal...
Pirulva pillant fel rám.
- Te nem is nézed... - suttogja zavartan.
- Valóban? - mosolygok le rá. - Észre sem vettem... - súgom szájába, és selymes hajába túrva csókolom meg finoman. Belesóhajt a csókba, amivel csak mégjobban felizgat. Hátán simítok végig, majd közelebb húzom magamhoz. Remegve simul hozzám, és kis keze mellkasomra csúszik. Mivel félmeztelen vagyok, forrón izzó bőröm szinte sistereg érintésétől...
Kezére simul az enyém, és finoman végigvezetem mellkasomon és hasamon, de nem tovább. Az még korai lenne.
Másik kezem pólója alá siklik, hogy hátának puha bőrét végigbizsergessem, csókom pedig fullasztóan érzékivé válik. Lágyan megharapdálom ajkát és ő felnyög lágy hangján. Ó igen... ilyennek képzeltem a hangodat szex közben.
Csípőjét megragadom, és könnyedén az ölembe ültetem magammal szemben. Nem ellenkezik, azonban amikor hozzámsimul, és ágyékunk összeér, pipacspiros arccal szakítja meg a csókot.
- Taiga... - motyogja édesen.
- Semmi baj - mosolygok rá megnyugtatóan. - Nem kell félned tőlem, nem támadlak le. Semmi olyan nem történik, amit te nem szeretnél...
Puhán megcsókolom, és elengedem a derekát, ha esetleg le akarna mászni az ölemből.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:24:38 | #697 |
Karakter: Kai
Kai
- Mért ne örülnék? Hiszen imádom a kávét, pláne ha tőled kapom…- oh, pirulok.
- Felkészültél a nagy kalandra? – bólintok, és már lesek is kifelé nagyban várva, hogy vajon milyen is lesz.
- Az időjárás jelentés szerint meleg lesz és szélcsend. Úgyhogy fürödhetünk is majd…- és horgászunk, és még ki tudja, mennyi érdekes dolgot láthatunk. – jó kedvűen kezd el beszélgetni, örülök, hogy jól érzi magát, sokkal jobban áll neki, mint a komoly arc.
- Igen, tudod, az évnek ebben az időszakában például nagyon sok delfin raj úszik erre, a víz kellemes és sok a hal. Itt töltenek, egy pár hetet mielőtt tovább mennek egy kicsit délre, ahol párt választanak. Aztán visszatérnek a nászéjszakára. Azok a kicsik, akik itt fogannak a jövőben is visszatérnek, úgy ahogy szüleik tették. – teljesen belefeledkezem a mesélésbe.
- Ennyire szereted a delfineket? – igen fantasztikus lények, mondanám, de megállunk és a sok hajó és vitorlás letaglóz. – Ha szerencsénk van, látunk majd néhányat…- teszi még hozzá, és már száll is ki. Az ajtót kinyitva nekem segít kiszállni, és… húúú, ez fantasztikus. Sok kicsi és nagy hajók egyszerre ringanak a tenger lágy hullámzására. Igazi kikötői zajok és szagok, és a tenger morajlása. Imádom ezt.
- Melyik a tied? – rámutat az egyik jobb oldali úszó csodára. Hát ez… - Wáóóó…- a figyeszt wáóóó, ha lehetne – már pedig mért ne lehetne – a hajókat olyan jelzőkkel ruháznám fel, mint amiket tulajdonképpen az embereknek mondanak, szóval nekem csak egy szó jár a fejemben a jachtot illetően, még pedig, hogy csinos. Karcsú törzse határozottan mégis lágyan érinti a vizet, árboca pedig mintha csak az eget szeretné elérni, úgy magaslik ki a többi hajó közül. Biztos gyors is, egy ilyen test ilyen adottságokkal, csak úgy szelheti a tengert.
Már karnyújtásnyira állok, amikor egy meleg test simul hozzám, mintha ez lenne a legtermészetesebb.
- Pár évvel ezelőtt nyáron beutaztam vele a fél világot. – hangja érzékeimet borzongatja. – Gyere. – juj, persze.
Hirtelen felkap, és mint a mennyasszonyokat szokás, úgy visz fel a hajóra. Nyakába kapaszkodva szorítom, nem nagyon szeretem, ha emelgetnek. Tudom, hogy nem lesz bajom, mégis félős vagyok, olyan magasról látom olyankor a világot.
- Üdv a hajómon. Én vagyok a kapitány, te pedig a matrózom leszel. – de jóó.
- Igenis! – szalutálok úgy, ahogy a gyerekek is mindig teszik egy ilyen kinevezésnél. Jót mosolyog viselkedésemen és közelebb húz magához. Forró csókot kapok. Érdekes az egész, mert tudom, hogy egy férfi csókol, és ennek inkább ijesztőnek kéne lennie, én még sem így érzek. Olyan természetesen jön minden.
- Körbe vezetlek, aztán elindulunk. – és ezzel lemegyünk a hajó belsejébe. Fürdőszoba, kis konyha, nagy hálószoba. Automatikusan az ágyra nézek, egyszerűen hívogatja a tekintetett, hatalmas. Elpirulok arra a gondolatra, hogy Taiga ezen alszik. Remélem az én hálószobámban is ilyen nagy ágy van.
A motor zúgása térít magamhoz gondolataimból, már fenn vagyunk. És én neki állok mesélni. Annyi mindent tudnék mondani, ám most inkább a múltamról, a nagyapámmal való közös kirándulásokat említem. Hogy milyen sokat tanultam tőle. Hiányzik. Régebben sokkal többet gondoltam rá, mostanra egy kicsit megfakult a kép, de soha nem fog eltűnni. És a tenger úgyis örökké rá emlékeztet, és ez jó, miatta lettem az, aki vagyok. Ismét nagyon elkalandoztam. Taiga int nekem, hogy menjek közelebb, kíváncsian állok fel és lépek mellé.
- Akarod te is kormányozni? – húú, ne már.
- Lehet…? – ilyet még nem csináltam.
- Ez nem kérdés. – A kormánykerékhez lépek, és ő mögém állva kezemet fogva irányít, hogy mit csináljak. Felemelő érzés egy ekkora járművet kormányozni. Nagyon élvezem.
- Nézd… delfinek. –még izgatottabbá válok. Ez fantasztikus. A hajó megáll, mi pedig a korláthoz lépünk. Olyan közel állunk, úgy érzem, mintha megérinthetném őket. Boldogság tölt el.
- Jaj ez csodálatos volt. – boldogan nézek Taigara miután a delfinek elvonulnak. Arcomat megsimogatva húz közelebb. Megcsókol, én pedig gondolkodás nélkül hagyom neki, sőt viszonzom.
Elhúzódik tőlem és előveszi a horgász készletett. Ritka, hogy horgászok, igazából nem is tudok, úgyhogy csak utánzom amit Taiga csinál.
- Meleg van… azt hiszem, megmártózom. – hangjára odakapom a tekintetem, aztán septiben el is fordítom, amikor látom, hogy gombolkozni kezd. Azért lehet, mindent nem utánzok le. – vizes lesz a ruhád. – teszi még hozzá.
- Mitől? – kérdezem nem kis meglepetéstől. Vajon mire gondol.
- Attól, hogy miután levetkőzöm, először téged hajítalak be a vízbe, hogy utánad vetődhessem… - mii? – szóval vetkőzz Kai.
Hirtelen azt se tudom mit mondjak, ő meg csak vetkőzik tovább. Ing, nadrág, cipő. Húha… De jó teste van. Tökéletesen kidolgozott izmok, szálkás alkat. Kai, te most tényleg egy pasit mustrálsz?! Jézusom… Zavartan kapom el a tekintetem, inkább öltözök. Érzem, ahogy néz, szinte égeti a bőrömet. Írtóra zavarban vagyok. Azt se tudom hova nézzek. Hát lehet, hogy pont rossz helyre nézek éppen. Taiga csípője pont kereszttűzben van. Mozdulni se bírok. Nem is kell, mert ő jön közelebb hozzám. Olyan csókot kapok, amit azt hiszem eddig még soha. Elmerülök, aztán hirtelen felemelkedem, de szó szerint. Vállára kap, csak úgy, olyan könnyen mintha mondjuk, egy egyszerű kis batyu lennék. Nevetve próbálok szabadulni, de tudom, hogy semmi esélyem. Na, majd ha elkezdek erős lenni.
- Tegyél le! Tegyél le!
- Te akartad… - ajjajj, inkább ne, fogjál még, fogjál még!!
Olyat csobbanok a vízben, hogy csak na. Azt se tudom, hol az alja és hol a teteje. Kapálózva evickélek fel felé, hirtelen ért ez a nagy víz mennyiség. Egy erős férfi testet érzek meg az enyémhez simulni, én pedig automatikusan kapaszkodom belé. Felhúzott szemöldökkel nézek vigyorgó arcára.
- Ez gonosz volt. – mondom tetetett durcával.
- Én előre szóltam, hogy készülj fel. – szépen kimentette magát.
- Ó, igen?
- Ühüm. – szorosabbá fűzi karjait, és megcsókol. Boldogan viszonzom. Jól érzem magam.
Most én szakítom tőle el magam. Kíváncsian figyeli, mit mért csinálok, én pedig már előre sandítom, hogy csúnyán pórul fogok járni. Nevetve fröcskölöm le. De komoly tekintetét látva, egy pillanatra megijedek. Lehet, hogy most kéne gyorsan neki állnom úszni.
- Menekülj, ezért kapni fogsz. – sanda vigyorral néz rám, és én azonnal izzítom a lábaimat.
Rá kell jöjjek, hogy nem szabad nevetve úszni, pláne úgy nem, hogy egy magas, erős férfi áll készen arra, hogy elkapjon. Két karcsapásig se jutok. Elkapja bokámat és egy mozdulattal visszaránt. Túl gyenge vagyok.
- Meg vagy. – nézz rám győzelem ittasan.
- Igen, tudom. – nézek rá boci szemekkel.
- Ezért bünti jár. – még jobban elkerekednek a szemeim. Juj mit fogok kapni.
Elmosolyodik és gyengéden megcsókol. Átkarolom a nyakát, így lebegünk a vízben pár percig. Lassan válnak el ajkaink.
- Ha tudom, hogy ilyen büntit kapok, nagyobbat fröcskölök.
- Miből gondolod, hogy ez volt a büntetés? – ismét csak pislogni tudok. Jó kedvűen felnevet reakciómon.
- Gyere, menjünk ki. – megfogva kezemet kezd el kifele húzni.
- Mi.. mi.. mi lesz a büntetés? – utána úszom és kimászok a hajóra.
A törölközőt megfogva karol át és libabőrös testemet dörzsölve melegít fel. Érzem, ahogy ég az arcom, biztos nagyon piros lehetek. Egyre közelebb áll hozzám.
Egyszer csak megmozdul az egyik horgászbot, és én automatikusan oda kapom a tekintetemet.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:23:59 | #696 |
Karakter: Taiga
Taiga:
Kialszom magam, és vidáman ébredek. Egy egész nap együtt az én kis kiszemeltemmel... csodás! És ha ügyes leszek, akkor egy egész hétvége is lehet belőle.
Zuhany, borotválkozás, öltözés és futás, ugyanis lekésem a megbeszélt időpontot. Bepattanok a kocsimba, és Kai lakásához hajtok.
Kiszállok a kocsiból, és meglepetten konstatálom, hogy nem a ház ajtaján lép ki, hanem valahonnan jön, és valamit tart a kezeiben. Nocsak.
- Merre jártál? - mosolygok rá kedvesen, és elolvadok közben kipirult kis arcától, édes mosolyától.
- Hoztam meglepit - nyújtja felém a kis papírpoharat. - Igazából nem tudom pontosan milyen lehet, Caffe Mocca, azt mondták, hogy nagyon finom és hogy nagy kedvenc, nem erős de kellemes az aromája. Remélem ízleni fog. Milyen? - hadarja egy szuszra, és nagy szemekkel figyeli arcomat ahogy megkóstolom.
Édes vagy... figyelmes, aranyos és cuki.
- És te mit iszol? - mosolygok rá, miközben megkóstolom a sötét folyadékot. Mmm... igen, ez caffe mokka. Isteni ráadásul.
- Forró csokit. Nem bírtam megállni. Hogy ízlik? - pislog rám szép szemecskéivel.
- Hmm... finom. Már ismertem, de köszönöm, hogy gondoltál rám - válaszolom kedvesen. De szájacskájánál nincs finomabb a világon... Meg is csókolom. Ühüm, határozottan finomabb.
Kinyitom neki az ajtót, közben csicsergését hallgatva hörpintem fel a maradék kávét.
- Miért ne örülnék? Hiszen imádom a kávét, pláne ha tőled kapom... - mosolygok rá ahogy beülök mellé, és indítom a motort. - Felkészültél a nagy kalandra? - vigyorgok rá.
Izgatottan biccent. Jól van... imádni fogod. Ahogy én is... hehe.
- Az időjárás jelentés szerint meleg lesz, és szélcsend. Úgyhogy fürödhetünk is majd... - kezdek beszélgetni, majd hosszas beszélgetésbe merülünk az öbölbeli delfinekről. Csodálkozom, mennyit tud róluk.
- Ennyire szereted a delfineket? - mosolygok rá meglepetten amikor végre megérkezünk a kikötőbe. - Ha szerencsénk van, látunk majd néhányat...
Kisegítem a kocsiból. Éjsötétségű, gyönyörű szemei ragyogva pillantanak végig a hajókon.
- Melyik a tiéd? - csicsergi édesen. Elszakítom a szemeimet róla, és rámutatok egy közepes méretű, modern hajóra. - Wáóóó...
Faképnél hagyva siet a jachtomhoz, és én szerényen mosolyogva követem. Utolérve őt, derekát átkarolva hajolok füléhez.
- Pár évvel ezelőtt nyáron beutaztam vele a fél világot - súgom a fülébe, és érzem ahogy megborzong. Kis érzékeny... - Gyere.
Hirtelen ölbe kapom, és ő meglepetten felsikkantva kapaszkodik a nyakamba. Mély hangomon felnevetve lépek át a hajóra, és leteszem.
- Üdv a hajómon - vigyorgok le rá. - Én vagyok a kapitány, te pedig a matrózom leszel.
- Igenis! - szalutál vidáman mosolyogva. Megzabálom... Derekát megfogva rántom közelebb magamhoz. Forrón megcsókolom, majd vonakodva engedem el.
- Körbevezetlek, aztán elindulunk - fogom meg kezecskéjét. Levezetem a hajó belsejébe, megmutatva neki a szépen berendezett kis hálószobát, a szép nagy ággyal, a kis fürdőszobát és a főzőfülkét. Tetszik neki, de az ágy láttán elpirul. Oh vajon mire gondolsz? Hehehe... ne aggódj, arra is sor kerül majd. Hamarosan...
Felmegyünk a fedélzetre, és beindítom a motort.
Mellettem üldögélve csicsereg tovább, mesél nagyapjáról, akivel kicsi korában gyakran hajóztak a tengeren. Jó hallgatni őt. Nagyon kellemes a hangja, és gazdag szókinccsel, szépen fejezi ki magát. Üdítő a társasága, és az sem utolsó szempont, hogy gyönyörű.
Intek neki, és felállva lép mellém.
- Akarod te is kormányozni? - mosolygok rá kedvesen. Felcsillannak a szemei.
- Lehet...?
- Ez nem kérdés - mosolygok rá, és karcsú kezeit a kormánykerékre teszem. Mögé állva simulok a hátához, és kezeimet az övére téve kormányozzuk együtt a hajót. Hajának finom illatát magamba szívom... mmm...
- Nézd... - súgom a fülébe, és egyik irányba mutatok. - Delfinek.
A vízből kiugráló delfinek láttán izgatottá válik, ezért leállítom a motort és a korláthoz sétálok vele. Amíg ő a hajó köré gyűlő állatokat figyeli csillogó szemekkel, kipirult arcocskával, én a bennem éledezővel küzdök, amely hörögve vetődne rá, hogy lecibálja a hálókamrába, és az ágyhoz bilincselve műveljen vele olyan de olyan dolgokat... uhh...
Néhány perc múlva a delfinraj tovább vonul, és ő elégedett mosollyal simul karjaimba.
- Jaj ez csodálatos volt! - lelkendezik. Megcirógatom arcocskáját, és puhán megcsókolom. Készségesen viszonozza, és ez csak olaj a tűzre. Oh, nem tudom hogy fogom kibírni...
- Kivetem a horgonyt - szakítom el tőle a számat. - Ha delfinraj járt erre, akkor itt lesz bőven hal.
Felállítunk egy horgászbotot, és kitámasztjuk.
- Meleg van... azt hiszem megmártózom - mondom, és kigombolom az ingem. Pirulva fordítja el tőlem arcocskáját. Édes... - Vizes lesz a ruhád.
- Mitől? - pillant rám meglepetten.
- Attól, hogy miután levetkőzöm, először téged hajítalak be a vízbe, hogy utánad vetődhessem... - vigyorgok rá. - Szóval vetkőzz Kai.
Ledobom az ingemet, és a nadrágomtól is megszabadulok. Tapintatból az alsónadrágot magamon hagyom, és még szélesebbé válik a vigyorom, ahogy mélyen elpirulva pillant végig rajtam. Észbe kapva zavartan fordítja el arcocskáját, majd egy mozdulattal dobja le pólóját, és lerúgja nadrágját. Elakadó lélegzettel falom szemeimmel a látványt. Istenem... csodálatos teste van...! Karcsú, formás, és bőre mint a fehér selyem... Nem szégyellem, hogy merevedésem nyilvánvalóan simul a hasamnak, hiszen nem tehetek róla. Közelebb lépek hozzá, és vágytól izzó szemekkel merülök el sötét íriszeiben. Sóváran, gyengéden csókolom meg... A következő pillanatban pedig a vállamra dobom, és ő kacagva kapálózik a sorsa ellen.
- Tegyél le! Tegyél le! - kuncogja édesen csilingelő hangján.
- Te akartad... - nevetek, és már hajítom is be a vízbe, és utána vetődöm. A vízben azonnal elkapom, és magamhoz szorítom. Prüszkölve kapaszkodik a nyakamba. Édes...
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:23:31 | #695 |
Karakter: Kai
Kai
Olyan szép és titokzatos a tenger, messzi és végeláthatatlan, hatalmas, szelíd, mégis akkora ereje van, hogy képes akár házakat összedönteni és az egész, egy apró lökésébe kerül csak.
Hazafelé végig ezt a nagy kékséget bámulom. Néhol olyan a színe, olyan kék, mint Taiga-san acélkék szeme.
Szeretnék hamar az ágyamba kerülni. Laposakat pislogok, mégsem jönnek az álom manók. A nagy tévé kapcsolgatásom közepette akad meg a szemem az esti híreken. Az egyik nagy Tokiói bevásárló központ elől élőben közvetítenek, túszejtés van. Gondolom ez volt az a nagyon sürgős esett, ami miatt Taiganak el kellett mennie. Az egész épület körbe van zárva, tárgyalnak az elkövetővel, de pontosat még nem tudnak mondani, annyi biztos, hogy sérült még nincs, remélem nem is lesz. Bevillannak az én túszejtésem képei, el is kapcsolók azonnal, nézni sem bírom. Biztos minden rendben lesz. Forgolódom, de idővel fáradtságom győz és egy kis vívódás után el is nyom az álom.
A reggeli egy tanítási órám után, a barátaimmal beszélgetek egy kicsit, persze a téma a túszejtés. Néhányan megkérdezik, hogy, hogy vagyok, hogy kihevertem e már. Csak bólintok. Emlékszem mindenre, de már nem kap el az émelygés, ha rá gondolok.
A déli hírekben bemondják, hogy a túszmentéses akció sikeres volt, az ámokfutót elkapták, sebesült vagy halálos eset pedig nincs. Nagyon jól csinálták, ez nem is meglepő, hiszen Taiga-san a rendőrfőkapitány. Még interjút is készítenek vele. Szegény, nagyon nyúzottnak látszik. Higgadtan válaszolgat a kérdésekre, teljesen határozott. Egyenruhában van, olyan erő és tisztelet sugárzik belőle, hogy ha én egy rosszfiú lennék és látnám most őt, biztos nem jutna eszembe valami bűncselekményt csinálni. Viszont acél kék szeme nem csillog, úgy ahogy szokott fáradt. Biztosan egész éjjel fenn volt.
Neki állok mosatlan ruhám mosógépbe való bepakolásának. Mit tehetnék, valakinek ezt is meg kell csinálnia. Közben mindenféle kavarog a fejembe, ahonnan telefonom ránt vissza a valóságba.
- Halló? – szólok bele, vajon ki lehet?
- Szia, Taiga vagyok. – szám egyből mosolyra húzódik.
- Ó, szia. – felelem boldogan. Örülök, hogy hallom a hangját. Jól van és felhívott, még egy ilyen szörnyű esemény után is eszébe jutottam.
- Szeretném megismételni… vagy inkább onnan folytatni, ahol abba hagytuk tegnap. Volna kedved… - áááh, naná.
- Persze! – vágom rá egyből.
- Ma este? Nyolckor? – Ö, most van három óra. Öt óra pihenés egy ilyen után?! Az nagyon kevés.
- Öhm… láttalak a tévében… nem akarsz inkább pihenni? – kérdezem kicsit félénken. Persze én örülök, ha találkozunk, sőt várom, csak hát, ha fáradt, akkor nyugodtan aludjon, meg relaxáljon, tudunk találkozni máskor is.
- Igazad van. Hulla fáradt vagyok. – na igen, gondoltam. Már épp mondanám, hogy nyugodtan pihenjen, amikor folytatja. – Kai! Szereted a hajókat? – azokat vízen mozgó fehér járműveket? Aminek köze van a vízhez, azzal én is közeli barátságokat szoktam kötni.
- Aha!
- Tudod, van egy jachtom, és holnap hétvége. Mit szólnál hozzá, ha együtt töltenénk a napot a tengeren? – Hogy mi? Kerekednek el szemeim. – Horgászhatnánk, úszkálhatnánk, satöbbi… - elakad a szavam. Húú, ne már. Ez nem lehet kérdés.
- Persze! Nagyon jó ötlet. – bólogatok hevesen a telefonba, mintha látná.
- Akkor holnap 10-re érted megyek.
- Jó. – széles vigyorral hallgatom, ahogy elköszön, majd én is tőle.
Leteszem a telefont, és én nem bírom megállni, hogy ne kezdjek el nagyon örülni az új programnak. Régen mikor még kicsi voltam, nagypapámnak volt egy hajója, azzal sokat jártunk a tengerre, azt hiszem ott, és akkor szerettem meg azt a végeláthatatlan ezernyi színű kékséget. Életem legjobb napjait töltöttük el a tengeren a családommal.
Boldogan szökkenek egyet, majd fülig érő vigyorral nézek körbe a szobába, hogy mivel is folytassam napi teendőimet. Tiszta izgatott lettem. Régen voltam már hajókázni, és ráadásul most Taiga-sannal megyek. Valamivel ezt meg kéne hálálnom neki. Na majd ezen még gondolkodom, most le kell egy kicsit csillapodjak.
Nagy boldogan fekszem le. Szinte hallom a tenger a zúgását, és hajókat számolgatva alszom el. Taiga azt mondta, hogy jachtja van, húú, vajon mekkora lehet? Kíváncsiságomban ezen gondolkozom, alig tudok elaludni.
Reggel csak úgy kipattannak a szemeim. Éjjel megfogalmazódott bennem Taiga-san meglepetése, igazából egy kis dologra gondoltam, de remélem azért örülni fog neki. Bár biztos meg volt már neki a reggel adagja, de én ismerek egy helyet, ahol különlegességek vannak, és talán azt még nem kóstolta.
Táskámba teszek még egy pulcsit majd az egyébként nem nehézsúlyt a vállamra véve, indulok el a kávézó felé. Hamar oda érek, majd tízperces töprengés, közben gondolkodás, hogy vajon milyen fajtát szeretne, egy kis segítség az egyik pultos lánytól és gyorsan indulok is vissza. Előfordul néha, hogy nem sikerül teljesen pontosnak lennem, de most éppen időben érkezem vissza. Taiga pont beállt kocsijával. Elindulok felé, enyhén remeg a kezem és érzem, hogy az arcom is pirosabb árnyalatban pompázik. Mi van velem mostanában? Már akkor is elpirulok, ha eszembe jut.
Neki dől a kocsiajtónak, és úgy várja, hogy oda érjek. Végig engem néz, én meg őt. Jaj, csak el ne vágódjak, az nagyon ciki lenne. Izgulok ám rendesen, milyen lesz a hajó, ízleni fog-e neki a kávé, egyáltalán szereti-e ezt a fajtát? Saját magamnak nehezítem meg a dolgokat.
- Merre jártál? – kérdezi mikor mellé érek. Mosolyogva nézi a kezemben lévő papír tartóba helyezett két gőzölgő poharat.
- Hoztam meglepit. – nyújtom felé a kávé csodát. – Igazából nem tudom pontosan milyen lehet, Caffe Mocca, azt mondták, hogy nagyon finom, és hogy nagy kedvenc, nem erős, de kellemes az aromája. Remélem ízleni fog. Milyen? – kérdezek rá izgatottan miután elhadartam a kávé bemutatását. Nagy kíváncsi szemekkel nézek fel rá.
Most kaptam csak észbe, hogy úgy vettem neki valamit, hogy igazándiból nem is tudom, hogy mennyire szereti, ráadásul egy olyan fajtát, aminek még nem is hagyományos, szóval most ez egy roppant kellemetlen szituáció lesz, ha nem ízlik neki, vagy ha már ivott egyet és ezt nem kéri.
- És te mit iszol? – kérdezi mosolyogva, miközben belekortyol a kávéjába.
- Forró csokit. Nem bírtam megállni. Hogy ízlik? – nézek rá kíváncsian.
- Hmm… finom. Már ismertem, de köszönöm, hogy gondoltál rám. – hatalmas kő esik le a szívemről, annyira még sem nyúltam mellé. Mosolyogva hajol közelebb, és egy kesernyésen édes csókot kapok. Elpirultan nézem, ahogy kinyitja nekem az ajtót és várja, hogy beszálljak.
- Ennek örülök, kicsit aggódtam, hogy esetleg nem örülsz majd neki. – mondom inkább csak magamnak, miközben beülök a négykerekű csoda járgányba. Alig várom már hogy ott legyünk. Izgatottan fészekelem el magam az ülésen, a biztonsági övet huzigálva várom, hogy Taiga beindítsa motort.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:23:04 | #694 |
Karakter: Taiga
Taiga:
Mélyen elpirul a bókomtól.
- De hiszen még nem is kóstoltad meg őket - válaszolja édesen huncut kis mosollyal. Milyen játékos fiúcska vagy te...
- A szádon érzem az ízét, és hidd el, édesebb vagy - válaszolom érzéki mosollyal. Oh hát nem lett még pirosabb? Jaj de ééédes!
Tétova, bátortalan puszit kapok hirtelen.
Paff.
Összekaparom magam, és igyekszem nem elolvadni a gyönyörűségtől, hogy végre ő is kezd felbátorodni. Közelebb csusszan hozzám, és derekára fonódik a karom, úgy figyelem gyengéd mosollyal ahogy nassol. Aranyosabb és szebb fiúval még nem volt dolgom, pedig megfordult már az ágyamban jó néhány.
Látom valamin töröd a kis fejecskédet.
- Na mire készülsz, kicsi Kai? - súgom a fülébe, de visszafogom és nem harapdálom meg. Majd annak is eljön az ideje.
- Ezt meg kell kóstolnod! - néz fel rám kiscica szemecskékkel, és már nyújtja is felém a kanalát. Hát jó. Megkóstolom az édes és ragadós valamit.
- Hmm, még mindig nem elég finom - válaszolom perverz félmosollyal, és csodálkozását figyelmen kívül hagyva csókolom meg újból. Végigsimítom hátát, magamhoz öelelm, és ő megremegve fonja karjait a nyakam köré. Ó igen... ez az. A markomban vagy kicsi. Innen már sehová. Max az ágyamba. Vagy a kandallóm előtti pihe-puha szőrmére.
Először is, pezsgőt fogok ráönteni csodás testére, és a kandalló tüzének selymes fényében fogok gyönyörködni a bőrén csillogó cseppekben, majd le fogom nyalogatni róla az egészet... és aztán...
Zzzzz...
Franc, a telefonom. De utálom ezt!
Elengedem az én édesen kába kis Kaijomat, és felveszem. A helyettesem? Ilyenkor? Nagy gáz lehet. Felkapom, és ő csak két szót mond.
- Túszejtés, bevásárlóközpont.
- értem. Azonnal ott leszek - válaszolom, és a vonalat bontva fordulok az én kis drágámhoz. Ah fenébe...
- Sajnálom, most mennem kell. Sajnos csak egy darabig tudlak elvinni, haza már nem.
- Jó rendben, értem - biccent, és okosan csillogó szemeiben nem látok haragot. Megkönnyebbültem.
Rendezem a számlát, majd a kocsiba huppanunk és a gázba taposok. Ha engem is hívnak, akkor nagy gáz van... remélem nem túszdráma, mert a sajtó szétszed minket. Ráadásul az áldozatokat és hozzátartozóikat nem bírom... olyankor összefacsarodik a szívem. Soha nem fogom megszokni...
Megállok a házához közel a tengerparton, kikapcsolja az övét és már nyitja az ajtót, de megfogom a karját és visszatartom.
- Sajnálom, legközelebb bepótoljuk - nézek rá szomorúan. Pedig milyen szuper este lehetett volna...
Megnyugtatóan mosolyog rám, ami nagyon jól esik.
- Nincsen semmi baj. Persze, pótoljuk. De most menj, biztos sürgős - válaszolja. Naná hogy az, különben semmi pénzért nem hagynám, hogy egyedül melegítsd az ágyadat ma éjjel. Megcirógatja arcomat, és még puszit is kapok.
Mondtam már, hogy imádom?
Kiszáll a kocsimból, és kerek kis popsijának látványától egy fájdalmas sóhaj szakad fel belőlem. A francba. Padlógáz.
*
Válaszolok az újságírók és a tévériporterek utolsó kérdéseire is, és megkönnyebbülten kifújom a levegőt. Szerencsésen zárult az ügy, áldozatok nélkül. Na ez baromi ritka.
Tegnap délután óta nem volt nyugalmam, mert a mentőakció megszervezését és a kommandósokat kellett irányítanom, és miután ma délelőtt végre kihoztuk a túszokat és a bűnözőt is elkaptuk, még a sajtó rohamát is nekem kellett fogadnom teljes rendőrfőnöki csillogásomban. Értsd: egyenruha.
- Muzumi... - sóhajtom fáradtan a karosszékembe rogyva, és mielőtt kiejteném a kávé szót, már előttem is gőzölög egy csésze. Elégedetten felmordulva öntöm magamba, majd rápillantok az órára. Már délután van. 36 órája ébren vagyok.
Felkapom a kagylót, és tárcsázom a számát.
- Hallo? - szól bele lágy hangján, és elmosolyodva hunyom be a szememet. Magam elé képzelem mosolyát... szép szemeit.
- Szia, Taiga vagyok - szólalok meg mély hangomon.
- Ó, szia - vidul fel a hangja. Ééédes.
- Szeretném megismételni... vagy inkább onnan folytatni, ahol abbahagytuk tegnap. Volna kedved...
- Persze! - válaszolja lágyan, és én megkönnyebbülten mosolyodom el újra. Imádom ezt a kis édest.
- Ma este? Nyolckor?
- Öhm... - bizonytalanodik el. - Láttalak a tévében... nem akarsz inkább pihenni?
Felsóhajtok és megdörzsölöm a szemem.
- Igazad van. Hulla fáradt vagyok - válaszolom, majd eszembe jut egy ötlet. - Kai! Szereted a hajókat?
- Aha!
- Tudod, van egy jachtom, és holnap hétvége. Mit szólnál hozzá, ha együtt töltenénk a napot a tengeren? Horgászhatnánk, úszkálhatnánk, satöbbi - sorolom, csábító hangnemben. A satöbbi momentán a legizgalmasabb számomra.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:22:29 | #693 |
Karakter: Kai
Kai
Na szóval akkor kérek egy puncstortát, meg egy fekete erdőt, vagy inkább egy francia krémest sok- sok porcukorral, és egy csokis bambit. Ááá, nem is, egy eszterházyt szeretnék, egy gyümölcskosárral. Ó, hogy az a…, ez mért ilyen nehéz?
A pultos kiszolgáló lány türelmesen mosolyogva várja, hogy kitaláljam mit szeretnék, Taiga-san szint úgy türelmes, és ahogy hallom jókat kuncog határozottságomon, pedig még azokat a tortákat nem is néztem amelyikeket nem is ismerem. Egy csomónak kimondatlan a neve, de látványra hihetetlenül gusztusosak. Szóval borzasztóan nehéz dolgom van, lassan elveszek. Aztán elkezdem érezni a gyomrom kívánságát, miszerint teljesen mindegy, csak nagyon édes legyen. Időközben észre veszem, hogy a pultos lány már három embert szolgált ki és Taiga is menne már inkább, úgy gyors elhatározásra jutok. Kérek egy gyümölcskosarat meg egy krémest, az elsőt a gyümölcs miatt, a másodikat az élvezetért.
Taiga kezemet fogva húz el a pulttól egy csendesebb helyre, nagyon sietős lett. Csodálkozom, hogy ő nem kívánta meg az édességeket. Nem tűnik édes szájúnak, hát hogy lehet süti helyett kávét kérni. Jó persze, jó dolog a kávé, néha én is megkóstolok egyet, de a kesernyés íze nekem annyira nem jön be, én inkább teás vagyok.
Leülünk a helyünkre. Kicsit körbe nézek, biztos szeretnék majd még eljönni ide, bár ez pontosan akkor fog csak kiderülni, hogy ha már megízleltem a sütijeimet.
Taiga érintése egy kis bizsergést és sok pírt varázsol elő belőlem. Közelebb húz magához, én pedig kábultam engedem neki. Egyre közelebb hajol, és lágy ívű ajkai érzéki mosolyra húzódnak. Szeretem az érintését, olyan meleg és biztonságos, mégis szokatlan ez az érzés, hiszen ezt egy férfi teszi velem. Most már rájöttem, hogy ez az egész jó érzéssel tölt el, csak akkor is. Nem szokványos, ráadásul nem nyilvánosan.
A pincér diszkrét krákogása térít magamhoz, és én azonnal errébb csúszanok. Elém kerülnek az édes csodák, én pedig élvezettel vetem rájuk magam. Oolyan finom, és lágy és édes és habos…
Az egyik eper darab kacéran szemezget velem, én pedig magamban kuncogva tudatom vele, hogy jól van kis ichigo te leszel az első finom falatom. Nagyon jó dolog ám az eper, szép és ízletes, és sok van belőle, kell ennél több?
- Látom szereted az epret…- mosolyog Taiga-san, majd belekortyol kávéjába.
- Imádom! – örömteli gyermek képpel kürtölném szét a világba, hogy mennyire is jó az. De most csak vele tudom tudatni ezt a nagyon fontos információt. Közben letörli számszéléről egy kis tejszínhab maradékot. Ohó, remélem nem gondolod, hogy azt kis íncsiklandozó falatot neked adom. Egyébként egyáltalán nem vagyok önző, de ha sütiről és édességről van szó, nos olyankor a legfinomabb falatok bizony nekem járnak. Megköszönöm, hogy elérhető helyzetbe helyzete és lenyalogatom ujjáról. Aztaa, esküszöm finomabb így..
- Kai…- szólít szinte suttogva. Behúzom nyelvemet és felnézek rá. Szemei folyamatosan engem néznek, tekintete lágy és még valami, talán vágyakozó.
Mind két keze arcomat simogatja. Egyre közelebb hajol. És én behunyt szemekkel várom, hogy megcsókoljon. Puha szájak simogatják az enyémeket, bizsergetően masszíroznak. Egyik keze lecsúszik végig simítva az oldalamat, derekamnál áll meg, hogy közelebb húzzon magához. Boldogan simulok az ölelésébe és kicsit felbátorodva érintem meg az arcát. Sima bőre van, olyan, jó megérinteni bőre van. Bizsereg a gyomrom, és olyan fura érzés önt el. Egyszerre jó és kellemes, közben meg valahogy még sem kéne, akarom is meg nem is. Soha nem voltam ennyire határozatlan, és azt vettem észre, hogy igazán csak akkor vagyok ilyen ha ő a közelemben van. Elválnak tőlem ajkai és én kis fázis késéssel nézek acél kék szemeibe.
- Te finomabb vagy, mint bármelyik sütemény ebben a cukrászdában Kai…- érzem, hogy elvörösödöm. Jaj ne csináld már, meg se kóstoltad még a sütyiket! Elmosolyodom röpke kis vicces gondolatomra, ő pedig elmosolyodik rajtam.
- De hiszen még nem is kóstoltad meg őket. – nézek rá csillogó szemekkel. Kétkedek ám, csak mosolygós arcomat látva ezt biztos nem hiszi el.
- A szádon érzem az ízét, és hidd el, édesebb vagy. – még egy árnyalattal pirosabban pislogók. Soha nem mondtak nekem még ilyen bókokat, olyan jó hallani őket.
Hirtelen ötlettől vezérelve nyomok egy bátortalan puszit szájára. Majd visszafordulok gyümölcsös pudingos kocsonyás ízletes csodámhoz, hogy még egy eperdarabbal ismerkedjek meg közelebbről.
Keze még mindig derekamat simogatja, kicsit közelebb csusszanok hozzá, teste hozzám ér, így bizsergetve bensőmet.
Epres kosárkám betermelése utána, lelkesen állok neki a krémesemnek. A vanília színű krémes pudingos töltelékből szedek egy kis darabkát. Naggyon finom. Puha és krémes, olyan szájban olvadós. Hát ezt meg kell kóstoltassam Taiga-sannal.
Mint valami hadműveletet úgy tervezem el, hogy mit is fogok csinálni. Szemem sem áll jól, úgyis ide oda kapkodom, hogy a távolságot rendesen felmérjem és még véletlenül se borítsam rá.
- Na mire készülsz, kicsi Kai? – kérdezi kíváncsian. Hadművelet elvetve, jöjjön az akció!
- Ezt meg kell kóstold! – kapom felé fejem, hatalmasra nyitva szemeimet. Kérlelően nézek rá. Válaszát meg se várva emelem kanalam szája elé. Szó nélkül engedelmeskedik kérésemnek. Kíváncsian, nagyra nyílt szemekkel várom mit reagál. Na ízlik?
- Hmm, még mindig nem elég finom. – hogy mi? Elkerekednek szemeim. Megcsókol, és én mozdulni sem tudok.
Kezemben a kanál, szemem még mindig nagyra nyitva, úgy maradtam ahogy voltam. Keze hátamra siklik, érintése térít kicsit magamhoz, annyira, hogy lehunyam pilláim, kiskanállal együtt átkaroljam nyakát és engedjem el magam a csókban. Halk sóhajt hallatok és nyelve ebben a pillanatban birtokba veszi számat.
Remegésre és halk zenére leszek figyelmes, ő pedig bosszúsan enged el. Telefonját veszi elő és a kijelzőre pillantva kerekedik el a szeme. Hirtelen veszi fel.
- Mi történt? – hangja idegesen cseng. Kíváncsian figyelem mi történhetett, még a sütimről is megfeledkezem.
- Értem. Azonnal ott leszek. – mondja és leteszi a telefont.
- Sajnálom, most mennem kell. Sajnos csak egy darabig tudlak el vinni, haza már nem.
- Jó rendben, értem. – bólogatok megértően. Természetes, valami nagydolog történhetett.
Magához kéreti a pincért. Gyorsan bekapok még két falatot, ő fizet, és már megyünk is. Egész úton nem szól semmit, de feszült arca elárulja, hogy most nagyon ideges. Soha nem láttam még ilyenek. Vajon mi történhetett. Félúton, közel a tengerparthoz állunk meg. Kikapcsolom a biztonsági övet, kezemet megfogva állít meg a mozdulat sorban. Kíváncsian fordulok felé.
- Sajnálom, legközelebb bepótoljuk. – kicsit szomorkás arcot vág.
- Nincsen semmi baj. Persze, pótoljuk. De most menj, biztos sürgős. – mosolygok rá megnyugtatóan. Megsimogatom arcát még búcsúzóul, ő pedig közelebb húz magához. Búcsú puszit nyomok a szájára és kiszállok.
Felbőg a motor, és már indul is. Megfordulok és a part felé veszem az irányt. Kíváncsi vagyok, mi történhetett, mi volt ennyire sürgős. Remélem senkinek nem esett semmi baja.
Sétálgatok egy kicsit. Naplemente után hazafelé indulok. Taiga meg a sütik, meg Taiga és azok a finom ízek járnak az eszembe. Azt hiszem otthon is bekapok egy pár falát édességet. Tényleg finom vagyok? Hmm. És neki milyen íze van? Ha majd találkozunk és megint sor kerülne egy csókra, akkor majd jobban oda figyelek.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:22:03 | #692 |
Karakter: Taiga
Taiga:
- Igen persze, csak gyorsan még leteszem a cuccom - hadarja zavartan, és az ajtóhoz fordul. Na mi nem stimmel kicsim? Vigyorogva veszem fel a földről a hiányzó elemet.
- Csak nem ezt keresed? - himbálom meg a kulcscsomót. Piros fejecskével mosolyog vissza rám.
- De, de... - bólogat, és olyan tündérien édes... nem bírom ki egy kis játék nélkül.
- Gyere és vedd el! - emelem fel a kulcsot, és magasan a levegőben csörgetem meg. Édesen felcsilingel nevetése, és durcásan csípőre vágja kezeit, mint egy kisgyerek.
- Ez nem ér! Még csak nem is látom a kulcs alját!
Nevetve engedem lejjebb.
- Ennyi segítséget kapsz - búgom. Ő pedig ugrándozva próbálja elkapni a kulcsát. Annyira aranyos és bájos, hogy legszívesebben... na de most ezt hagyjuk.
- Te csalsz! Mindig feljebb húzod a kezed, amikor ugrom - böki rám sértetten ujjacskáját, de elmosolyodik. Kis huncut. Még próbálkozik párszor, majd a falhoz dől egy feladom-sóhajjal.
- Túl hamar feladod - mosolygok le rá, és visszaadom neki a kulcsot. Legszívesebben most a falhoz szorítanám és megcsókolnám, de ő még túl szégyenlős ehhez. Elpirulva robog be a lakásba, és néhány perc múlva már a kocsimban is ülünk. A cukrászda nincs messze, és bár nem valami puccos hely, akkor is itt árulják a város legfinomabb süteményeit, a fahéjas kávéról nem is beszélve.
Kai elmerül a cukrászda tanulmányozásában, és édesen kapkodja a fejét, csillogó szemei szinte falják a látványt. Nagyon aranyos! Hát komolyan megzabálom... kis édesszájú... most már ismerem a gyengepontját. Ki is fogom használni, hehe. Hajaj, de mennyire...
Halkan elnevetem magam arckifejezését látva, és ő rám pillant. Gyere csillagbogár... Megfogom kezecskéjét, és az egyik süteményespulthoz húzom. Ujjacskái kezemre fonódnak, és elégedetten elmosolyodva figyelem ahogy válogatni kezd. Hosszas fejtörés után végre kiválaszt két darabot, és én enyhén őszülő hajjal rángathatom el végre a pulttól. Magamnak egy fahéjas kávét rendelek, majd egy üres boksz felé terelem az én kis édesemet.
Végre leülünk, és intim kettesben maradunk. Derekára fonom kezemet, úgy húzom magamhoz finoman. Nem ellenkezik, és szívem heves kalimpálásba kezd. Szép szemeivel az enyémekbe néz, és nem tudok ellenállni a kísértésnek. Kezem szép arcára simul, és lassan, nagyon lassan közelítem puha ajkaihoz a számat...
- Khm... - zavar meg minket a pincér, és Kai kirebben karjaimból, mélyen elpirulva. Csalódott sóhajjal biccentek a felszolgálónak, és a gőzőlgő kávémat megkavarva figyelem ahogy Kai csillogó szemekkel veti magát a sütikre. Valami gyümölcsös, krémes csoda... sok tejszínhabbal. Hmm... szívesen felfalnám őt egy nagy adag tejszínhabbal bekenve...
- Látom szereted az epret... - mosolygok rá kedvesen. Előre kieszegeti belőle a kis piros gyümölcsdarabokat.
- Imádom! - mosolyog fel rám tejszínhabos szájacskával. Megcirógatom arcát, és hüvelykujjammal letörlöm a kis fehér bűnöst.
- Köszi - nyalintja le ujjamról rózsaszín kis nyelvével, és belém reked a levegő.
- Kai... - suttogom, és elmerülök szép szemeiben. Másik kezem is arcára simul, és most már muszáj... annyira akarom, hogy már fáj. Sóváran simítom meg számmal puha ajkait, és lágyan csókolom meg. Belesóhajtva a csókba adja át magát nekem... Selymes hajtincsei közé bújnak ujjaim, és egyik kezem derekára csusszan, úgy húzom magamhoz finoman közelebb. Hozzám simul, és puha kis kezét érzem arcomon. Oh istenem... megőrülök érte...
Édes, eper ízű csókjára azt hiszem mindig emlékezni fogok, és a karjaimban remegő kis testének minden pórusából áradó finom virágillatra is.
Elszakítom tőle ajkaimat, és mosolyogva nézek szép szemeibe.
-Te finomabb vagy, mint bármelyik sütemény ebben a cukrászdában Kai... - súgom, és ő elpirul. Édes vagy... nagyon édes.
Meg foglak kapni, mert még nem akartam soha ilyen erősen semmit... és ami kell nekem, azt megkapom.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:21:37 | #691 |
Karakter: Kai
Kai
- Szia Kai… - köszön kedves mosollyal a szája szélén.
- Szia Taiga-san! – köszönök vissza felmosolyogva rá.
- A környéken jártam, gondoltam megnézlek itthon vagy-e. – eszébe jutottam és gondolt rám és meglátogatott. Ismét elmosolyodok.
- Kedves tőled. – felelem, nem bírom ki, kicsit megnyomkodom az ujjam, hogy még bibis-e, apró fájdalom nyíllal belé, és egy kis vér is kibuggyan, úgyhogy úgy döntök, hogy visszakapom a számba. Biztos, ami biztos.
- Megsérültél? – kezemért nyúl és gyengéden magához húzza, hogy közelebbről megvizsgálja. Látod Taiga-san, bibis!
- Csak egy kis karcolás… - egyre közelebb emeli arcához kezemet, én meg csak nagy szemekkel és pirosra pirult pofival bámulom. Szemei folyamatosan fogva tartják az enyémeket, pislogni is alig pislogok.
- Akkor jó – búgja borzasztó érzékien, és megpuszilja. Gyógy puszi a bibis ujjamra. – Mondd csak Kai… - folytatja, én pedig önkívületi állapotba kerülve tudatalattiban folytatom a kutatást kulcsom iránt.
- Igen? – Multifunkcionális vagyok. Nézek rá, figyelem mit mond, közben kutatok. Később majd elgondolkodom rajta, hogy hogy jutott az eszembe a kulcs, biztos megszúrtam a másik kezem is, csak önkívületi állapotomnak köszönhetően nem éreztem meg.
- Elcsábíthatlak… - na egyből csak rá figyelek. - … egy kis nassolásra a kedvenc cukrászdámba? – süüütiii!
- Végülis ráérek… - folytatnám még, hogy szeretem a nassit és, hogy örülök, hogy elmegyünk, de meg érzem ujjaim között a kis fém recéket, és mint a nagy fehér cápa, úgy csapok lecsörgő kis ajtónyitóimra. – Megvagy!
Úgy megörülök a kis csomónak, hogy szó szerint kikapom a táskámból, és naná, hogy bénaságom ezt a pillanatot választja arra, hogy megvillantsa tudását. Körülbelül két másodpercig birtokoltam a kulcsaimat, majd hagyom, hogy egy szebb ívet leírva repüljön tovább és világot lásson. Nem akarom hagyni leesni, ezért indulnék, hogy csípőből elkapjam, de ez sem sikerül. Saját lábamban botlok meg. Az én ívem is elég szépen indul lefelé, de két erős kar kap el és akadályozza meg, hogy elesek. Kulcsom időközben csörömpölve landol a kőpadlón. Arcszínem az enyhén pirosról, égő vörösre vált. Hűű, de melegem van.
- Köszi… - enyhén magas, de még érthető hangon kezdek magyarázkodni. – Olyan béna vagyok néha…
- Nem vagy béna… - mosolyog rám, miközben arcomat simogatja. – Nagyon aranyos vagy…
Állandósul a pír az arcomon mikor tudatom is rendesen, felfogja a hallottakat. Nagyokat pislogva figyelek fel rá, majd közeledő ajkait kezdem el komolyan stírölni. Megcsókol én pedig leblokkolva hagyom, hogy közelebb vonjon magához és elmélyítse ezt az édes, mámorító szájjátékot.
Elengedi ajkaim. Azt se tudom, hol vagyok, csak azzal vagyok tisztában, hogy semmit nem tudok.
- Indulhatunk? – ööö, hova is? – Tudod… a cukrászda… - jaaah.
- Igen persze, csak gyorsan még leteszem a cuccom. – ha már itthon vagyok, nem cipelném magammal.
Ö, de van egy kis baj. Hol a kulcsom? Megtorpanva az ajtó előtt, kezdem el rendesen törni a fejem, hogy vajon hova tettem. Mert arra még emlékszem, hogy megtaláltam a táskámban, de hogy utána mi lett vele… Kai, ez már lassan orvosi esett. Most tuti teljesen hülyének néz Taiga.
Félszemmel látom, hogy lehajol és belém rögtön belém villan, hogy alig pár perce ejtettem le. Biztos vagyok benne, hogy ezek után nem fog teljesen épelméjűnek gondolni.
- Csak nem ezt keresed? – húú, azt a vigyort. Úgy látom nagyon jól szórakozol rajtam. Erre én is elvigyorodom, persze paprika vörös képpel.
- De, de…- bólogatok hevesen. Erre megcsillan a szeme. És a vigyor még szélesebb lesz. Mire készül?
- Gyere és vedd el! – één? Szórakozik velem? Na széép.
Felemeli a kezét feje fölé, kulcsom onnan fentről, jó magasról csillog le rám. De kegyetlen, csúnyán kihasználja az adottságai által eleve adott fölényét! Csípőmre téve a kezem, nevetve nézek rá.
- Ez nem ér! Még csak nem is látom a kulcs alját! – nézek rá bosszúsan, de szemeim játékosan csillognak.
Nem mond semmit, csak felnevet. Pár centivel lejjebb engedi. Ha ráállnák a cipőjére, és úgy nyújtóznék jó magasra, akkor pont meg tudnám talán érinteni az egyik nagyobb kulcs alját!
- Ennyi segítséget kapsz. – hát hogy te mennyire rendes vagy! Elkezdek ugrálni, mint egy kis szöcske de esélyem sincs.
- Te csalsz! Mindig feljebb húzod a kezed, amikor ugrom. – emelem fel a mutató ujjam, te gonosz. Nem tudok komoly fejet vágni.
Hiába próbálkozom az esélytelenek szerencséjével, sehogy sem megy. Húú, hát ez nem fog menni, tisztázom magamban, elszontyolodva dőlök neki a falnak. Látom lelki szemeim előtt elhomályosodni majd végképp eltűnni a finomnál finomabb sütiket. Jaj ez nem ér, hát mért vagyok én ilyen kicsike?
- Túl hamar feladod. – néz rám mosolyogva Taiga, és orrom előtt megrázva kulcsom nyújtja felém.
Boldogan veszem el tőle. Kezünk összeér, és megint piros arccal nézek rá. Mit is akartam az előbb? Teljesen összezavar.
Gyorsan bemegyek a lakásba, táskámat a fotelba teszem, összeszedek még pár dolgot, ami kell és indulok is kifelé.
Az kocsi ajtót kinyitva előttem, enged előre beszállnom, ez a mozdulat sor már megszokott nálunk, és én még mindig képes vagyok feszengeni.
Egy nagyon hangulatos cukrászdába megyünk. A szemem elkerekedik, az állam leesik, és eszembe sincs felszedni onnan. Hihetetlen mennyi finomság van itt, mindenhol. Kapásból előttem két hatalmas méretű, Taiga-san magasságú szekrény, megpakolva tortákkal. Jobbra egy péksütis rész, balra meg egy fagyispult. Azt se tudom merre kapjam a fejem. Már a nyál is összefutott a számban, azt hiszem nagyon nehéz dolgom lesz.
Halk kuncogásra leszek figyelmes, én pedig érdeklődve nézek a mellettem álló férfira. Taiga-san közelebb lép és kezemet megfogva húz közelebb az édességes polcok felé. Mosolyogva követem, már most hihetetlenül jól érzem magam, pedig még nem is ettem nyalánkságot. Meg fogom én is a kezét, és közvetlen mellette állok meg, hogy kiválasszam melyik süteménnyel is kezdjem.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:21:16 | #690 |
Karakter: Taiga
Taiga:
Félénken viszonozza csókomat, és csak nehezen leplezem a rám törő örömet. Zöld utat adott... Reméltem is, hogy nem töröm magam fölöslegesen. Élvezettel veszem birtokba egész szájacskáját, és hátán végigsimítok, majd tarkójára simulnak ujjaim, hogy még jobban elmélyülhessek puha kis ajkainak édes forróságában. Ahogy megremeg karjaimban, nehezen fogom vissza magam, de nem és nem kenem fel az ajtóra és tépem le róla a ruháit hogy aztán...
Khm.
Szóval nem teszek semmi rosszat. Valószínűleg az a fejlemény, mely szerint ő most beinvitál a lakásába, majd önként és dalolva robog az ágyba „Vesd rám magad te tigris!”-kiáltással, nos... az nem valószínű. Kár.
Félénken elhúzódik, és én nem szívesen, de elengedem. Kedves mosollyal pillant fel rám. Hát megzabállak. Komolyan. Szörnyen édes vagy...
- Nekem most már tényleg mennem kell - mondja kábán csillogó szemecskékkel, kipirulva és még a haja is kócos ahogy összeborzoltam. Gyönyörű... szex után is valahogy így fog kinézni... már alig várom hogy láthassam.
- Nagyon jól éreztem magam, köszönöm. - teszi hozzá. Kapásból fel tudnék sorolni pár dolgot amivel meghálálhatnád, de bölcsen hallgatok. Ő nem az a fajta fiú... szerintem szűz mint a frissen hullt hó, mert nem valami profin csókolózik. Ennek még jobban örülök... és kissé el is keserít, mert a szüzeket sokkal nagyobb meló megdönteni. Sebaj, én nagyon türelmes férfi vagyok.
- Jó éjszakát Kai - mosolygok le rá, és még egy búcsú puszit is kap. Hát nem elpirult már megint? Jaj annyira éééédes!
Magára hagyom, és a kocsihoz lépek. Látom azért nem teljes a bizalom, mert nem akarsz addig bemenni a lakásba amíg itt vagyok. Előbb eresztenék golyót a kezembe, mint hogy akaratod ellenére hozzád érjek. Fogod még akarni... nagyon is...
*
Már két nap telt el a randink óta. Azt hiszem nem hagyom tovább főni a levében. Felhívhatnám, de... személyesen jobb. Különben is, már nagyon hiányzik. Remélem én is neki.
Lakásához hajtok munka után. A késő délutáni időpont a legjobb, mert ő az a fajta, aki ilyenkor otthon tanulgat. Bingo. Ahogy kiszállok kocsimból, meg is pillantom ahogy az ajtaja előtt keresgél a táskájában, majd felszisszenve kapja ki kezét és egyik ujját bekapja. Ahogy mellé lépek, felpillant, egyenesen a szemembe. Hello édes... hiányoztam?
- Szia Kai... - mosolygok rá kedvesen. Visszamosolyogva köszön ő is.
- A környéken jártam, gondoltam megnézlek itthon vagy-e - hazudom folyékonyan, szemrebbenés nélkül.
- Kedves tőled - válaszolja édesen, és ujjacskáját ismét bekapja. Oh mami....
- Megsérültél? - fogom meg karcsú csuklókját, és magam elé húzom karcsú ujjacskáját, hogy megnézhessem.
- Csak egy kis karcolás... - pirul el édesen.
- Akkor jó - hintek puszit ujjára, és mélyen a szemébe nézve bűvölöm el. - Mondd csak Kai...
- Igen? - kérdezi ismét könyékig a táskájában kotorászva.
- Elcsábíthatlak... - kérdezem lágyan, és ő elpirulva pillant fel rám. - ...egy kis nassolásra a kedvenc cukrászdámba? - teszem hozzá elégedett mosollyal némi hatásszünet után.
- Végülis ráérek... - motyogja, és felcsillanó szemekkel kapja elő a kulcsot. - Megvagy!
Ezzel a lendülettel ki is reppen a kezéből, és ő utánakap, majd egyensúlyát veszti. Reflexből kapom el, és vigyorogva állítom talpra. Hű de piros vagy...
- Köszi... - cincogja. - Olyan béna vagyok néha...
Kuncogva cirógatom meg szép kis arcát.
- Nem vagy béna - mosolygok rá. - Nagyon aranyos vagy...
Elkerekednek kis szemei, és elpirul ismét. Annyira édes, hogy legszívesebben... meg is teszem. Puha puszit hintek szájára, és nem húzódik el. Hurrá! Derekára siklik a kezem, és magamhoz húzva csókolom meg tisztességesen. Óh igen... erre vágytam már két napja...
Kár hogy kevés időm van ilyen kis szórakozásokra... De most végre szakítottam rá.
Elengedem, és kába szemecskéiben gyönyörködve söprök ki egy hajtincset homlokából.
- Indulhatunk? - értetlen pillantását látva elmosolyodom. - Tudod... a cukrászda...
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:20:54 | #689 |
Karakter: Kai
Kai
Na jó egy kicsit ám rendesen elbizonytalanodtam. Mi van, ha ő egy nagyon perverz kisfiúkat letámadó pasi? Áá, nyugi Kai, térj észhez. Biztos nem ilyen, kedves és figyelmes veled, te meg már nem vagy kisfiú. Úgy hogy ne parázz, bemész a konyhába, iszol egy pohár nagyon hideg vizet, megkérdezed, hogy ő kér-e valamit átöltözöl, aztán ha még mindig frusztrálva vagy, akkor spuri el otthonról enni. Minden a tervek szerint halad, iszom, megkérdezem, hogy kér-e valamit. Udvariasan leutasít, én meg sietek a hálóba keresni valami elegánsabbat. Taiga addig nézelődik a nappaliban. Nálam szinte mindig rend van, sokszor jönnek fel a barátiam, esély sincs, hogy takarítás ügyileg eltunyuljak.
Egyik kedvenc ingem választom hozzá pedig egy sima öltönynadrágot.
- Itt is vagyok. - vonom el figyelmét a szoba további feltérképezésétől. Végig még és még egy ideg engem néz. Kezdek zavarba jönni ettől a tekintettől. Azt hiszem, izéé, indulni kéne.
- Indulhatunk? –teszi fel a fejemben is átfutott gondolatot. Ez már a második alkalom volt, gyanús vagy te nekem Taiga, nem rendelkezel valami titkos képességgel? Te meg nem vagy skizofrén, Kai?
Hamar oda érünk egy nagyon elegáns étteremhez, a város egyik legexkluzívabb részén. Kezét hátamon tartva irányít az asztalunkhoz. Végig beszélgetünk. Nagyon finom főételt szolgálnak fel, az ízét még mindig érzem a számban, amikor már csak bort kortyolgatva beszélünk. Nem iszom sokat, nem szeretem az alkoholt. Láttam már néhány csoporttársamat ittas állapotban, úgy döntöttem, hogy én nem csinálok majmot magamból.
Keze ismét az enyémre siklik, majd felhúzva arcához, szája gyengéd érintésével cirógatja meg. Egyből melegem lesz, de jól esik, amit tesz. Ugyan akkor zavarban vagyok és bele is pirulok ebbe az intim pillanatba.
Nem szoktak ilyesmit tenni a fiúk egymás között és van egy sejtésem, arról, hogy ő mért teszi, de nem is tudom, összezavarodtam.
- Azt…azt hiszem ideje indulnom…holnap tanítás lesz, és már elég késő van… irulok-pirulok.
Elmosolyodik reakcióm láttán és elindulunk. Saját magamat hoztam kínos helyzetbe. Teljesen megkergültem.
Lakásom ajtajához érve félénken fordulok felé, tiszta ideg vagyok.
- Köszönöm ezt a szép estét…- mondom félénken.
- Én is köszönöm neked Kai…- mosolyog rám, és kezemet megfogva megpuszilgatja ujjaim, majd a mellkasára helyezi. Remegve, minden mozdulatát követve figyelem mit csinál. Megsimogatja arcomat és egyik ujjával a számat is. Most, most, mit csinál? Mit akar? Ááá, ne légy már hülye gyerek, tudod mit akar!
- Taiga-san…- nekem mennem kéne, mondom, de a mondat második része már nem hangzik el. Azt csak úgy magamnak mondtam, csak úgy említésképpen.
Magához húz és átölel. Önként simulok karjai közé, melegség árad szét bennem, olyan jó, biztonságban érzem magam.
- Kai…- suttogja fülembe, beleborzongok hangja érzékiségébe. – gondolom már rájöttél, hogy mennyire vonzódom hozzád. – hát őszintén… megfogalmazódott már bennem valami hasonló gondolat.
Felnézek rá, és ő közelebb hajolva simogatja meg számat gyengéd ajkaival. Szememet becsukva sóhajtok fel az érintésre.
- Nagyon tetszel nekem…- súgja még végül, és szája rátapad az enyémre.
Gyengéden csókol, és én elalélva hagyom neki. Nyelve bekérezkedik, az engedélyt megadva nyitom nagyobbra a számat, hogy beljebb csusszanva feltérképezze azt. Közelebb von magához, és szorosabban tart, érzem teste minden rezdülését, szívverését. Félve csókolok vissza, óvatosan, kezeim még mindig ingjét markolják, amolyan kapaszkodónak. Keze hátamra siklik, végig simít gerincem vonalán, és tarkómnál fogva von még közelebb és mélyíti még jobban el a csókunkat. Egész testemen végig fut a bizsergés, bele remegek érintésébe. Ez egy kicsit magamhoz térít, és lassan hátrébb húzódom tőle. Nem ereszt olyan könnyen, lassan enged csak el. Kedvesen felmosolyogva nézek rá és figyelem meg szép arcát.
- Nekem most már tényleg mennem kell. – nézek rá, még mindig kicsit homályos szemekkel. – nagyon jól éreztem magam, köszönöm.
- Jó éjszakát Kai! – mosolyog vissza rám. Nagyon szép ilyenkor az arca. Búcsú puszit hint az arcomra, és én azonnal elpirulok.
Megfordul és visszamegy kocsijához. Az ajtóban állva intek neki, amikor beindítja autóját. Csak akkor megyek be, amikor már elhajtott.
Kicsit felkavart ez a nap. Nehezen alszom el. Egész éjjel Taiga járt a fejemben, hihetetlen kék szemei, gyengéd keze, puha szája. Nem tudom mit tegyek, nem voltam még ilyen helyzetben. Húúú, annyira jól néz ki!
Nagyon lassan megy ez a nap. Uncsi az iskola, és nem is nagyon érdekel a tárgy. Valami teljesen más az ami folyamatosan kitölti a gondolataimat. Taiga! Két nap telt el azóta az este óta, és mi nem találkoztunk és nem is beszéltünk. Úgyhogy most már egyre többet gondolok rá, jó volt vele lenni.
Az iskolából kijövet egy ismerős autót pillantok meg. Nagyot dobban a szívem, ledermedten állok meg és nézel, hogy vajon kiülhet benne. Egy fiatal barna hajú srác szál ki, és megy oda egy szőke lányhoz, hogy üdvözölje. Szerelmes csókot váltanak. Csalódottan hajtom le a fejem, és indulok tovább. Lassan gondolataimba merülve battyogok, azt hiszem, délután elmegyek a tengerpartra egy kicsit.
Neki állok megkeresni a kulcsom. Túl nagy vehemenciával nyúlok bele a táskámba ennek eredményeképpen valami megszúr. Fájón kapom ujjam az ajkaimhoz, hogy kicsit lehűsítsem, és ahogy felnézek a lélegzetem is elakad. Egy acél kék szempár néz vissza rám.
|
|
