Kai

Igazi kemény párnacsata veszi kezdetét, és mi önfeledten, viháncolva püföljük egymást. Végül én kerekedek felül és legyõzöm a rendõrfõkapitányt. Na ezt csinálja valaki utánam. Mégsem vagyok olyan gyengusz, vagy ez alatt a pár nap alatt megerõsödtem a halászlétõl?
- Megvagy… - fogom le és szegezem az ágyhoz. Közel hajolva hozzá figyelem meg mosolygós arcát. Nagyon vidám és önfeledt, az egész hétvégén ilyennek láttam és ennek nagyon örülök.
Felmérve helyzetemet, és hogy „min” ülõk, konstatálom, hogy nem csak, hogy legyõztem Taigát, hanem merõben más érzéseket is kiváltottam belõle. Egy pillanatra még meglep a dolog, azért ez mégis csak szokatlan nekem, de aztán gyorsan túllépek lányos zavaromon, és elmosolyodva hajolok le hozzá, hogy végre én kezdeményezzem a csókot. Egy pillanatra meglepõdik, míg én bátortalanul folytatom azt, amit tõle tanultam. Hevesen kap ajkaim után és veszi át az irányítást. Bele sóhajtva a csókba mélyülök jobban el szája melegségében és simulok még közelebb forró testéhez. Olyan jó. Szeretem érezni puha gyengéd ajakait az enyémeken, jó dolog csókolózni vele. Hátamat megfogva fordít helyzetünkön és kezdi el ízlelgetni nyakam érzékeny bõrét. Annyira finom, amit csinál. Nem is tudok ellen állni neki. Átkarolom nyakát, hogy még közelebb érezhessem magamhoz. Halkan nyöszörögve élvezem gyengéd érintését, mellyel végig bizsergeti minden porcikámat, ahol hozzám ér.
- Ta… Taiga … - lehelem kábán, nem is nagyon vagyok tisztában azzal mit is mondok, egyszerûen csak kibukik.
- Hiba ilyenkor, és így kimondani a nevemet… - rekedt hangja érzékeimet borzongatja. Mért baj, amikor olyan jó mondogatni. Egy szempillantás alatt világosodom meg és mosódik össze teljesen a világ körülöttem. Végig simít combom belsõ felén és én megfeszítem izmaimat. Jézusom. Fenekemet megmarkolva hoz olyan kellemetlenül nagyon zavarba, mint még soha. Kezeimmel azonnal arcomat takarom, így én nem látom õt és remélem, hogy õ sem engem. Arrébb húzza a pólóm és mellkasomra hajolva csókolgatja és nyálazza végig az egész felsõ testem. Jézusom, ez õrület. Azt se tudom mi történik pontosan, önkívületi állapotban reagálok minden érintésére. Hozzám simul, vérem õrületes iramba cikázik végig bennem. Kai, te tudod mire készülsz?
- -Neh… - em.
Hirtelen leszáll rólam és elenged. Ó, istenem de nagyon melegem van. Lassan elhúzza kezeimet. Pislogok egy párat, hogy tisztában lássak. Erõtlen mosolyát, zilált haját, vágytól kavargó tekintetét látva zavarba jövök. Ezt mind én tettem vele?
- Gyere, csináljunk rendet. – hangja szokatlanul mély és rekedt.
- Rendben…- hát még én sem vagyok teljesen magamnál. Húú, te jó ég.
- Kezd el, rögtön jövök én is. – és már el is tûnt. Kicsit fekszem az ágyon, helyre rakom a képkockákat, amik folyamatosan be-bevillannak azóta, hogy már nincs itt mellettem és félig rajtam. Látom vágytól tüzes tekintettét, ahogy szétperzsel és felfal azokkal a gyönyörû acélkék szemeivel, kutakodó kezeit, amikkel minden porcikámat felfedezi és felizgatja érzékeimet, puha duzzadt ajkait, melyek hangtalanul hívogatnak, hogy megkóstoljam õket…
Átfordulok az ágyban és az egyik szélsõ párnába fúrom a fejem, mert az egy kicsit hideg és lehût. Mennyivel jobb így.
Feltápászkodom és neki állok a párnáknak meg a gyûrött lepedõnek. Késõbb Taiga is csatlakozik, csurom vizesen. Hát õ a drasztikusabb lehûtést választotta.

Nagyon gyorsan elrepül a délután. Napozunk és beszélgetünk, és csókolózunk és ölelget, és én azon kapom magam, hogy minden, amit csinálunk, az teljesen természetes. Szinte mindig hozzám ér, és én boldogan hagyom és viszonzom ezeket az apró érzelmes érintéseket. Szeretek itt lenni és szeretek vele lenni, nagyon jól érzem magam. Biztosít, hogy lesz még ilyen alkalom és én már most nagyon várom. Nem akarom, hogy vége legyen a hétvégének. Egy kellemes vacsora után végleg hazafelé vesszük az irányt.

Olyan gyorsan érünk a lakásomhoz, hogy nem is emlékszem rá, hogy mikor kötöttünk ki és szálltunk be a kocsiba, csak hirtelen egybõl itt voltunk az ajtóban.
- Köszönöm ezt a hétvégét. – emelem fel rá pilláimat hálásan.
- Én is köszönöm neked Kai. Régen éreztem magam ennyire jól. – arcomat fogva késztet arra, hogy folyamatosan bámuljam. Hát, ha ezt szeretnéd, akkor emiatt nem kell aggódnod, bámullak én anélkül is, hogy neked ösztökélned kéne rá.
- Sajnos a munkám nem teszi lehetõvé, hogy hét közben mindennap találkozzunk. - igen ezt gondoltam. – Mit szólnál hozzá, ha holnap után elvinnélek vacsorázni? Bejöhetnél holnap hozzám az õrsre miután végeztél a suliban.
- Rendben. – örülök, hogy látni akar. Édes jó éjt csókot és egy szoros ölelést kapok.
- Szép álmokat Kai… - nem akarom, hogy elmenjen, de a nap kiszívta az erõmet, elálmosodtam és holnap suli, neki meg munka, nem tarthatom tovább fel.
- Jó éjszakát Taiga… - felpipiskedve hozzá puszilom meg az arcát.
Érzem a hátamon éhes pillantását, amikor neki hátat fordítva próbálom ajtómat kinyitni, ami nem nagyon akar sikerülni. Taiga készségesen segít, és kezemet megfogva irányítja a kulcslyukba a helyes kulcsot. Jah, hogy nem ismerem meg a kulcsaimat? Hát Kai, amondó vagyok, hogy ne törõdj a zuhannyal, csak aludj. Remélem az ágyamat még felismerem.
Még egy utolsó szia aztán Taiga is elindult haza, én pedig hulla fáradtan kezdtem neki esti rituálémnak. Átöltözés, fogmosás és alvás.

Kómásan ébredek. Nagyon nincs kedvem felkelni. Aztán mégis összeszedem magam és útnak indulok. Unalmas az iskolában lenni, és nekem hiányzik Taiga, vele most jobb lenne. Szinte mindig eszembe jut, mindenrõl. Az egyik csoporttársam virágmintás halásznadrágjáról, ilyen minta volt az én fürdõnadrágomon, a fahéjas kávé illatáról, amit az egyetem elõtt érzek, a büfében kapható sütikrõl… Barátaim is szóvá teszik, hogy nem úgy tûnik, mintha fejben az iskolában lennék. Mindenki kíváncsi és én mosolyogva hallgatom találgatásaikat arról, hogy vajon ki is az, aki ennyire felkavarja gondolataimat. Az egyik közeli beülõs kávézóba rángatnak, és én boldogan kezdek bele mesémbe arról, hogy milyen nagyszerû hétvégi hajókázáson voltam. Mindenki örül nekem, a lányok még Taiganak is, már most imádják, pedig igazából semmit nem tudnak róla. Örülök, hogy így örülnek nekem.
Gyorsan elrepül a délután, egy kis tanulás és takarítás, aztán nyomás az ágy, mert akkor hamarabb jön el a holnap.

Suli után csak úgy spurizok a kapitányság felé. Iszonyat milyen forgatag van ebben az épületben, jönnek-mennek a rendõrök, bilincsben viszik el az embereket, papírokkal rohangálnak. Azt sem tudom merre kapjam a fejem. Egy figyelmes nõ lép hozzám és kíváncsian kérdezi, hogy mi járatban vagyok. Megszeppenve nyögöm ki, hogy Taigához jöttem. Kedvesen mosolyogva kísér el az irodájához, útközben elmeséli, hogy áll a bál a kapitányságon, nagyon sok munkájuk lett hirtelen és valami fõmufti is jön majd. Elszomorodva hallgatom, nem hiszem, hogy most lenne rám ideje és biztos fáradt is. Mire feleszmélek már be is lépett Taiga ajtaján és szól, hogy megérkeztem. Bátortalanul lépek be és felnézek az engem figyelõ acélkék szempárba. De jó õt újra látni.
- Szia. – mosolyog fel rám asztala mögül.
- Szia. – integetek vissza boldogan. Nagyon fáradtnak látszik. Lehet, hogy el kéne halasztanunk ezt a találkát.
Titkárnõje mosolyogva hagy minket magunkra, miközben én elindulok felé.
- Gyere ide. – hívogat kedvesen, én pedig kismadár módjára reppenek ölébe. Forró üdvözlõ csókot kapok, hiányoztam neki, ahogy õ is nekem. Vékony kezemmel átkarolom nyakát, így bújok szorosabban hozzá.
Elengedjük egymás ajkát és én hajába bújtatom ujjaim, hogy a selymes tincsekkel játszadozzak egy kicsit.
- Mehetünk vacsorázni? Éhes vagy? – kérdezi, miközben hátamat simogatja és lehel egy kis puszit arcomra. Ránézek az elõtte halmozódó papírokra.
- Azt mondták sok munkád van, és én nem szeretnélek feltartani. – motyogom lesütött szemekkel.
- Enni azért nekem is kell. – kuncogva nézek rá. Jó, jó igaz.