|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Levi-sama | 2009. 10. 04. 01:49:31 | #2029 |
Karakter: Taiga (étterem)
Ahogy lefektetem az ágyra, nedves, meleg ajkait érzem a számon. Elfojtok egy halk nyögést, nadrágomban beleremeg a farkam is, pláne amikor a nevemet sóhajtja lágyan. Őrülten szexi...
Fogaim közé veszem puha kis fülcimpáját, finoman megharapdálom.
- Egész nap csak erre a pillanatra vártam... - súgom a fülébe. Megremeg alattam, arcán álomszép pírral néz fel rám. Elmerülök gyönyörű szemeiben, és ahogy végigkarmolja hátamat, öntudatlanul is azt teszi amit a legjobban szeretek...
Remegő sóhajjal bámulom tovább, mohón magamba szívva a látványát. Akárki akármit is mond, ő fekve a legszebb. Pontosítok: alattam fekve a legszebb.
Döbbenten, levegőért kapkodva hunyom be szemeimet, amikor ő felbátorodva megcsókol, simogat, és a nyakamat, fülemet puszilgatni kezdi.
- Kai - zihálom, és ő simul, törleszkedik, cirógat puszilgat, bennem pedig ébredezik az ősállat.
Szívem nem is dobog, hanem dübörög a mellkasomban, és ő fölém kerekedik. Combjaimra ül kényelmesen, és szétnyílt ingemnek köszönhetően tenyerei kíváncsian kalandoznak testemen. Minden érintése perzselő, égető lángfolyamot izzít bőröm alá, amely csak tovább pumpálja a vért az altestembe. Vészesen fogy a levegőm és az önuralmam...
Hajába bújtatom remegő ujjaimat, és lehúzom egy csókra magamhoz, mert ismét látom rajta hogy elbizonytalanodott.
Nyelvemmel levadászom az övét, majd amikor elfogy a levegőnk, visszaejtem fejemet a párnára. Megköszörülöm a torkom, de még így is rekedt a hangom a vágytól.
- Nyugodtan ismerkedj a testemmel... Kai. Azt hiszem... te bármit megtehetsz velem...
Ha nem lenne amúgy is piros, most tutira elpirulna, látom rajta mennyire zavarba hoztam. Mégis felbátorodva simítja újra végig a mellkasomat, majd apró körmeivel végigszánt rajta, egészen a hasamig. Felmordulva markolom meg a combjait, és a libabőr, a hideg és a forróság végigcikázik rajtam. Úristen..!
- Folytasd... - súgom, őt figyelve, vágytól izzó tekintetemmel mohón falva meztelen felsőtestének látványát. Nem emlékszem mikor került le róla a pólója, de nem bánom. Nem ám...
Félénk puszit hint a mellkasomra, majd a mellbimbómra. Kis nyelvével apró köröket rajzol, minden nyelvcsapástól apró reszketések zubognak végig rajtam. Ízleli a bőrömet, simogat és puszilgat, egészen a hasamig.
A belső vadállatom őrjöngve követelőzik, hogy azonnal teperjem magam alá, és keményen bánjak el vele, amíg nem nyög, sikolt és izzad alattam, de visszafogom magam. Bízik bennem, végre felbátorodott. Nem rontom el ezt a hatalmas fejlődést.
Halk morgással engedem, hogy lehúzza rólam a nadrágot. Elpirulva nézi duzzadó alsógatyámat, akaratlanul is elmosolyodom. Olyan édes, bájos és imádnivaló ez a fiú.
Visszaül a combjaimra, és tanácstalanul pillant le rám, kezeivel hasamon támaszkodva.
- És most mihez kezdesz? - kérdezem tőle gonosz kis félmosollyal.
- Nem tudom - leheli édesen.
- Talán te is levetkőzhetnél - tanácsolom, látszólag türelmesen, csak épp az enyhe remegésem, és rekedtségem ássa alá az összképet. Biccent, és pár másodperc múlva repül a nadrág az ágy mellé.
- Az alsót is - morran fel bennem az ősállat halkan. Nem veszi észre, ami nem is baj, csak a frászt hoznám rá. Remegő ujjacskáival végre lehántja magáról a kis ruhadarabot, amit legszívesebben a fogaimmal cincáltam volna le róla.
Visszaül a combjaimra, ágaskodó kis farkát eltakarva kezecskéivel. Csuklóira fonom ujjaimat és elhúzom onnan.
- Engedd hogy nézzelek, Kai. Gyönyörű vagy így. Gyere ide...
Rám hajol, hozzám simul engedelmesen, puha száját csókolhatom végre ismét, ágyékunk összeér. Jaj nekem!
Fenekébe markolok felhevülve, és ő belenyög a számba. Felmorranva teperem hirtelen magam alá, remegve egész testemben. Vágyam már annyira sürget, hogy félő, beledurrantok a gatyámba, és oda az orbitális gyönyör. Végignyalom a nyakát, és a mellkasát. Már nem kell annyira finomkodnom, nem fog elmenekülni, már tudja mi vár rá... De téved.
- Ezúttal... olyan élményekben részesülsz majd, amit meg sem közelített a múltkori...
- Taiga... - nyöszörgi. Mosolyogva fogom meg édes kis farkát, és ő felsikkant amikor bekapom. Behunyt szemekkel élvezem az ízét, illatát, hallgatom nyöszörgését. Tenyereim végigsimítanak combjain, oldalán, egészen a mellkasáig és az arcáig. Lángol az arcbőre... édes.
Cuppantva engedem ki a számból, és feltérdelek.
- Fordulj meg - utasítom morogva, remegve egész testemben. Kábán nyögdécselve fogad szót, majd felsikkant amikor hasa alá nyúlva rántom fel térdelő helyzetbe.
- Tudom, hogy ismeretlen és új ez neked... - krákogom. - Majd hozzászoksz...
Vad és erőteljes nyelvcsapásokkal őrjítem meg teljesen, remeg és izzad alattam, kezecskéivel a párnákat markolássza a kéjtől. Amikor már elég nedves, és úgy vélem hogy felkészült a behatolásra, lerántom magamról az alsómat, és visszanyomom az ágyra.
Megtorpanok néhány másodpercre, és csak gyönyörködöm benne. Az ablakon besütő holdfényben fürdő testében, melyen csillog a verejték... szép arcában, behunyt szemeiben...
Észre veszi, hogy megtorpantam, és felpillant rám a válla felett.
Kitisztul a fejem, és lemosolygok rá, fölé hajolva.
- Te vagy a legszebb dolog, amit valaha életemben láttam... - súgom, csodálattal végigcirógatva testét.
|
| Kawaii | 2009. 09. 23. 22:46:11 | #1929 |
Karakter: Kai (Levi-samanak)
Kai
Olyan érzékien csókol meg, annyira lágyan, hogy másodpercek alatt változik meg a világ környezete. Minden elmosódik körülöttünk, csak őt látom tisztán, arca sugárzóan szép, szemei boldog vágytól teli csillogása elvarázsol. Eddig alig ismert mégis jól eső érzések kerítenek hatalmukba. Többször akarom érezni őket. Megborzongva simulok az ölelésébe, elgyengülve hagyom, hogy még közelebb legyen hozzám.
Ösztöneimnek engedve bujtatom kezeimet inge alá, végig simítok selymes bőrén, felkorbácsolva az ő és a saját vágyaimat is.
- Kívánlak Kai – érces hangja és keze szorítása elindítja bennem azt a jól eső borzongást, amire egésznap vártam.
- Taiga… - lehelem kábán.
- Nálad alhatok ma éjjel? – oh istenem. Zavarba jövök nyílt kérdésétől. Mit kell ilyenkor válaszolni? Mit tegyek? Cikáznak a fejemben a gondolatok. Értelmesen nem is tudok válaszolni.
- Hát… én… izé…
- Semmi baj édes… Türelmes vagyok veled, hiszen tudod. – enyhül majd megszűnik a már teljesen megszokott, szinte természetes érintés mely eddig folyamatosan a bőrömet melengette, de én azt akarom, hogy maradjon. Ingjét megragadva tartom vissza. Nem, ne menj el… Zavartan nézzek félre, mi van, ha meggondolta magát és mégis menni akar?
- Nézz rám. Biztos ezt szeretnéd? – határozottan néz szemembe, de pillantása még most is csillog. Őszinte vágyát látva lángra lobban a képem.
Bólintok, mert torkom kiszáradt és rekedt krákogásommal csak elrontanám ezt a pillanatot. Újra hozzám simul forró teste, édes ajka masszírozza az enyémet. Szorosan magához fogva húz fel és feláll velem együtt.
Nyakát átkarolva csókolom még akkor is, amikor lefektet az ágyra. Keze pólóm alákukucskál, lábával határozottan fészkelődik az enyémek közé.
Felsóhajtva szorítom meg az oldalát miközben a nyakamat csókolgatja.
- Taiga - hebegem mire ő arcomhoz hajolva puszilgat végig.
Fülembe harap és bele is sustorog. Mosolyogva figyeli, hogy remegek és fezsülnek meg izmaim. Kezem önálló életet élve mozdul meg és körmeim hátát karcolják, finoman karistolva a bőrt. Szemei végig engem pásztáznak, félig nyitott száját egy reszketeg sóhaj hagyja el. Én is csináltam már ilyet, ha valamit élveztem. És Taiga megismételte és én újra sóhajtottam. Vajon nála is így van ez? És ha igen, akkor ez azt jelenti, hogy nekem is hasonlóképpen kell tennem? De mit kell? Vagy, hogy kell? Vagy kérdezzem meg?
Végül a rábeszélés győz felettem és miután végig gondoltam, hogy mire is készülök, hát már nem vagyok biztos abban, hogy meg tudom csinálni.
Elhajol egy kicsit és én ezt találom a megfelelő pillanatnak. De minek a megfelelő pillanata? Átgondoltam én ezt? Felemelkedem hozzá és egy kis puszit adok a szájára, aztán még egyet. Bal könyökömre támaszkodom, így jobbom felszabadul, amivel az oldalát kezdem cirógatni. Arcán meglepettség még jobban elhatalmasodik, amikor füléhez hajolva játékosan kezdem el csókolgatni a cimpáját. Jól kitámasztottam magam, így órákat el tudnék tölteni, bár utána biztos annyira zsibbadna a kezem, hogy felemelni sem tudnám.
- Kai – leheli, de még nem egészen így, ahogy én szeretném.
Nyelvemmel már nyakát simogatom, orrom fülét piszézi. Hallom, ahogy lélegzése szaggatottá válik, kezem mellkasán vadul dübörgő szívének ritmusát csillapítja. Testén végig fut a libabőr, és mintha valami morgást hallatna. Hirtelen ötlettől vezérelve kap el a hév, és Taiga felkészületlenségét kihasználva, vállát megragadva fordítok a helyzeten. Mikor észreveszi, hogy a hátán fekszik, én már fölötte vagyok. Nagyon bátran kezdem el felfedezni meztelen testét. Ujjai hajamba bújnak, érzem a bennük rejlő visszafojtott vágyat, ahogy tarkómat kezdi elmasszírozni.
Kíváncsian nézek fel arcára, de tekintetét meglátva hirtelen nagyon bizonytalanná válik a nagy elhatározás. Acél szemeinek kék felszíne szinte izzik a vágytól. Retinámba ég tekintete, fogva tart vele.
Elbizonytalanodva emelkedem fel mellkasától, de tarkómat simogató keze gyengéden húz vissza hívogató ajkához. Elengedve magamat simulok édes szájára. A csókba sóhajtva veszek mély levegőt.
Ohhh…azok a szemek….
|
| Levi-sama | 2009. 09. 06. 02:19:16 | #1764 |
Karakter: Taiga (étterem)
Taiga
Összeszorult mellkassal figyelem ahogy kedvesen mosolyog a többiekre, elköszön és beül mellém. Ahogy becsukja az ajtót, padlógázzal indítok. Pattanásig feszültek az idegszálaim... de akkor is... miért mosolygott rájuk úgy? És különösen arra a fiúra, aki a vállait karolta át...
- Szia - hallom édes hangját. Biccentek neki. Pár hosszú másodpercnyi hallgatás után beszélni kezd. Csak beszél és beszél és beszél...
Nevetve oldódik fel bennem a furcsa görcs, és egy piros lámpánál be is hajtom az elfelejtett üdvözlőcsókot. Mmm... És ahogy megérinti közben az arcomat... elolvadok.
- Jól vagy? - kérdezi.
- Most már igen.
Egy szép helyre viszem, nagyon kellemesen telik az esténk. Feloldódva beszélgetünk, miközben figyelem ahogy eszik. Minden egyes mozdulata valami igézően hat rám. Bizonyára azért, mert már nagyon de nagyon kívánom.
Ahh és ahogy ivás után megnyalintja kis nyelvével a száját, azért meg kell veszni.
Hosszas habozás után kitör belőlem a kérdés, nem bírom magamba fojtani. Magam sem értem, miért viselkedek így, én a híresen hidegvérű, acélidegzetű rendőr. Mégis...
- És ki volt az a két fiú, akik kijöttek veled?
- Hm? Ja, hát az alacsonyabb a csoporttársam Shinji, a magasabb barna hajú pedig Takuya a bátyja.
Nem arra figyelek amit mond, hanem ahogyan mondja. Nem süti le a szemeit, nem néz félre és nem pirul el. Teljesen nyílt, és őszinte. Vagyok annyira tapasztalt, hogy tudjam: semmi okom az aggodalomra. Jól van.
Elégedett mosollyal kortyolok poharamba. Egy pohárka bor még nem gond. Amúgy sincs rendőr, aki meg merne szondáztatni. Vicces is lenne.
Elalszik a kocsiban, édesen durmolgat amíg haza nem érünk.
- Ébredj kicsim... - súgom a fülébe mosolyogva, puha szájacskáját is megpuszilom. - Ébresztő csipkejózsika... - kuncogom. Biccentve felül, és...
Lejátszódik az este csúcspontja, egy Kai-féle alakítás. Természetesen ő mindig gondoskodik arról, hogy ne unjam el magam mellette... ^^
Hangosan nevetve borulok a kormányra, és képtelen vagyok abbahagyni. Ezt fel kellett volna venni videora! Hahahahaha!
Nehezen de összekaparom magam, és megvizsgálom homlokát.
- Jól vagy? Nagyon beütötted?
Beviszem és lenyomjuk egy hideg kanállal, ahogy szokás. Elsősegélynyújtásom sikerrel járt. Remek.
Leteszem a kínzószerszámot, letérdelek elé és megvizsgálom a puklit. Hm... hát reméljük nem lilul be. Bár ő még így is szép maradna... Arcában gyönyörködöm, és ő rajtakap. Zavartan kapja el rólam szemecskéit, majd óvatosan visszapillant rám. Valami hihetetlenül édes ilyenkor... mindig.
Ha nem az lenne, nem lennék most itt.
Kezeimet pofijára simítom, és végtelenül gyengéden csókolom meg. Végignyalom puha ajkait, majd beljebb hatolva cirógatom végig nyelvecskéjét. Sóhajtva viszonozza, és már dereka köré fonom karjaimat.
Akarom... lassan és gyengéden...
Magamévá tenni...
Hogy csak az enyém légy... mindig... és örökké...
A fotelben hátradöntöm, és ő készségesen nyitja szét lábait, hogy jobban hozzásimulhassak.
Mohóbbá válik csókunk, és érzem ahogy apró kezecskéi az ingem alá csusszanva simítják végig hátamat. Halkan felnyögve harapok finoman ajkába, és zihálva emelem fel a fejem, mélyen szépséges szemeibe nézve.
- Kívánlak Kai - suttogom, mohóbban markolva formás combjaiba mint kellene. Megremegnek ajkai, és én felnyögve szorítom ágyékomat övéhez, hogy érezze mennyire is akarom őt.
- Taiga...
- Nálad alhatok ma éjjel? - kérdezem gyengéd mosollyal, és hajába túrva nézek mélyen szemeibe.
Szinte lángra gyúl az arcocskája, és zavartan lesüti szemeit. Elmosolyodom, annyira édes ebben a pillanatban.
- Hát... én... izé... - motyogja elhaló, reszketeg hangocskáján. Megpuszilom az orrát.
- Semmi baj édes... Türelmes vagyok veled, hiszen tudod - dörmögöm kedvesen, és a fotel karfájára támaszkodva állnék fel, de valami megakaszt a mozdulatban.
Meglepetten pislogok le az ingembe kapaszkodó kezecskékre, aztán Kai lángvörös fejecskéjére. Mereven a padlót fixírozva húz vissza, hihetetlenül zavarban.
Jaj de imádlak te kis édes...
Megcirógatom piros arcát.
- Nézz rám... - suttogom lágyan, és ő szót fogad. - Biztos ezt szeretnéd?
Óvatos biccentés, és pirulási roham.
Eddig bírtam.
Megcsókolom, majd kezeimet popsija alá csúsztatva szorítom magamhoz. Lassan állok fel, nehogy megijesszem. Vele a karjaimban indulok a hálószoba felé...
|
| Kawaii | 2009. 08. 04. 22:18:08 | #1401 |
Karakter: Kai
Kai
Nem haladunk gyorsan mégis, pikk-pakk az iskolánál vagyunk, pedig még a piros lámpák is igencsak szolgálat készek voltak, azt hiszem Taiga legnagyobb örömére… Egyébként láttam ám, kétszer direkt előbb kezdett lassítani, hogy meg kelljen állnunk.
Az egyetemhez érve már előre fordulok felé, így nem ér meglepetésként, hogy még üresbe sem tette, de már hajol felém mosolyogva csókot követelve. Csak meg mosolygom, és nyakát átkarolva vonom közelebb magamhoz.
- Délután érted jöhetek? – de cseles vagy, hallod-e? Mert az rendben van, hogy ő tud beszélni, de engem már nem nagyon hagy szóhoz jutni.
- Ih… mfff… genhh… - ennyi legalább ment.
Eltávolodik számtól, de karjai még mindig szorosan ölelnek. Aranyos ez a ragaszkodása, de el fogunk késni.
- Ööö… - annyira határozott vagyok a kezdésekben.
- Hm? – őszintén meg mondom, most azt se bánnám, ha elkésnénk. Ez az arc meg érne nekem egy fejcsóválást. De nála nem tudom mit szólnának, ha pont ő késne el.
- Ha nem engedsz el… nem tudok kiszállni.
- És ha nem tudlak? – nevetve erőltetem magamra a komoly hangomat.
- Pedig muszáj… engem tanárok várnak, téged pedig a bűnözők. – hirtelen változik hangulata, komolyabbá válik.
- Hányra jöhetek érted?
- Ma sokáig leszek bent, de remélhetőleg hatra végzek. – hát igen, a hét egyik legsűrűbb napja a mai.
- Rendben… megpróbálok elszabadulni. Elviszlek vacsorázni egy szép helyre… jó?
- Igen – felelem, viszont vészesen közel került az óra kezdési ideje. Célzásképp megsimogatom karját, és meg is moccanok, jelezve, hogy tényleg ideje lenne mennünk.
Nem túl vidáman, de elenged. Besietek a kapun.
~~0~~
Mosolyogva megyek a terem felé, aztán a 210-es teremre ránézve lefagy a mosolyom, és majdnem elsápadva pillanatok körbe. Melyikben is lesz az órám? És én merre jártam eddig, hogy erre ne figyeltem?
Na jó, nem pánikolok be, kicsit szedd össze magad Kai, kutass egy ismerős arc után.
Nyáá, mért van az, hogy mindenkinek világosbarna haja van és kék szeme?!...
De mégis van valaki, akinek mosolyából úgy tűnik, hogy ismer. Nincs veszve semmi.
- Csá Kai, Neked nem a 107-esben kéne lenned? Shinji mintha azt mondta volna… - jaj akárki küldött téged, de esküszöm kezet csókolok neki. Még két óra múlva is itt álltam volna, ha ő nem jön.
- Takuya! Téged a megmentésemre küldtek! – vidulok fel, mire abba a hagyja az emlékek visszapörgetését, és az ő arcán is széles mosoly jelenik meg.
- Hát téged mindenki megment? – utal a hetekkel ezelőtti incidensre. Már az, hogy csak érintjük a Taiga körüli témát, elpirosítja arcomat, pláne, hogy felrémlenek bennem a tegnap éjjel történtek emlékei, és a testem szinte azonnal reakcióra lép. Zavaromat látva, kezét meg nyugtatásképp vállamra teszi és megfordít, hogy a helyes irányba tereljen. – Na gyere, Shinji már biztos hiányol, fél, hogy nem tudja majd kiről lemásolni az mai óra anyagát. – felnevetek, és elindulunk. Nah igen, Shinji nem az a figyelek és jegyzetelek az órán típus. De valahogy a vizsgákon mégis jól teljesít, okos srác.
- Héé, Shinji, figyelj Kaira! Úgy látszik mostanában a felhők felett vagy legalábbis a környékük körül jár. – még nem kezdődött el az óra? Ezt a mákot, mert egyébként utálok késni.
- Hát te merre jártál? A csajok már aggódtak… - vigyorog padtársam, és fejével háta mögé bök. Három nagyban vigyorgó lányra irányítja szemem, akik nagyon hevesen rázzák a kezük. Feléjük intek, és vörös fejjel nagy zavaromban inkább leülök.
Shinji elárulja, hogy a tanárunkat pont az ajtóban hívta el egy másik szakos tanár, és azóta is beszélnek. Halkan beszélgetve várunk még, aztán végül 10 perces csúszással el kezdődik az óra.
Szünetben persze letámadnak csoporttársaim, mert, hogy valami történt az éjjel, olyan nincs, hogy én csak úgy magamtól eltévedjek a termek között. Zavartan birizgálom az ebédemet, és inkább csak igen-nemmel válaszolok a már-már arcot pirító kérdésekre.
Az utolsó órán már szinte nem is figyelek, felvillanyoz az a tudat, hogy nem sokára vége, és Taigával találkozhatok. Felsóhajtva hagyjuk a nem régiben felújított iskola épületét. Shinji és Takuya csatlakoznak hozzám és még mindig a ma délelőtti belépőmet felemlegetve viccelődnek velem. Kicsit pirulva hallgatom, ahogy folyton Taigára tesznek utalásokat, persze mindenkinek lefagy a mosoly az arcáról, amikor meglátják az iskola előtt parkoló luxus járgányt és kapcsolnak, hogy én egyenesen afelé indulok. Már amikor kiléptünk az ajtón kiszúrtam a gyönyörű autót. Felmosolyogva és megkönnyebbülten köszönök el mindenkitől és lépek az ajtóhoz, hogy beszálljak.
Ahogy beülök, Taiga már a gázra is lép. Kicsit meglepődve nézek rá, feszülten figyeli az utat. Biztos sok volt a munka, vagy esetleg valami rossz hírt kapott, és talán még mindig ezen jár az agya. Biztosan. Megnyugtatom magam és köszönök. Kicsit még durcás, de aztán elkezdek csacsogni, meg mesélni a délelőtti eltévedésemről. Látom, ahogy feloldódik, és jó kedvűen felnevet. Már éppen meg akarom említeni aktuális megmentőmet, Takuyát, amikor az első piros lámpánál felém fordul, és vágyakozva megcsókol. Kezemet arcára teszem és végig simítok álla élén. Hirtelen gyengül el, szája puhán masszírozza az enyémet. Mosolyogva engedem el.
- Jól vagy? – kérdezem teljesen felé fordulva, miközben ismét gázt ad.
- Most már igen. – hangja nyugodtan cseng, de van még benne valami, amit nem ismerek fel.
Nem beszél sokat, úgyhogy magyarázok helyette én.
Még hogy én elfáradni délután hatra?! Ugyan már! A fiatalság ereje beszél belőlem. Mire az étteremhez érünk már Taiga is vidám, és kedélyesen ugrat egy-egy pirongató megjegyzéssel.
- És milyen volt a napod? Sikerült a földre szállnod? – kérdezi Taiga vigyorogva, felkönyökölve az asztal szélére.
- Haha… - kiöltöm rá a nyelvem. – Jó volt.
- És ki volt az a két fiú, akik kijöttek veled?
- Hm? Ja, hát az alacsonyabb a csoporttársam Shinji, a magasabb, barna hajú, pedig Takuya a bátyja. – mosolyogva kóstol bele vörösborába, én pedig neki látok tovább lapátolni a tésztámat befelé. Jól főznek ebben az étteremben, remélem eljövünk még ide.
Szétpukkadok, nem tudok felállni. Taiga minden tudóan mosolyog, én pedig hálásan várok és emésztek még egy kicsit. Közben végig jó kedvűen beszélgetünk. Kíváncsian kérdezgetem a végső vizsgáiról a suliban. Az ilyen kommandós, lefegyverzős dolgok mindig is érdekeltek. Én tuti már a legegyszerűbb vizsgán, sőt már a gyakorló órán megbuktam volna. Amilyen szerencsés vagyok, pont a legnagyobb néző sereg előtt vágódom hasra egy fűszálba rejtett ágacskától.
Hát lehet, hogy csak a vacsora teszi, de a végére nem hogy kifogytam a szóból, de még a fáradtság jelei is mutatkoznak rajtam, már közel sem vagyok olyan beszédes kedvemben. Laposakat pislogva szállok be a kocsiba. A kellemes zötyögésnek köszönhetően se perc alatt merülök álomba az ablaknak támasztva fejemet. Taiga gyengéd rázására ébredek, halkan sustorog a fülembe. Bólogatok egyet-kettőt és a kilincset lenyomva kinyitom az ajtót. Hajolok, hajolok, és Bumm. Hát ilyen simán lefejelni a kocsi ajtófélfát se tudja senki csak én! Megszeppenve hőkölök hátra, és egyből felélénkülve kapom a fejem Taiga felé. Naná, hogy ebben a pillanatban tőr ki belőle az eddig visszafogott röhögés. Összegörnyedve, kezét görcsös hasára szorítva kacag harsányan. A csúcspont akkor érkezik el, mikor már összeszedettebben felém fordul, de ahogy rám - aki egyébként már szintén rendesen múlat bénaságán – néz, egyből visszahajol és már térdét csapkodva próbálja lecsillapítani magát. Könnyeit törölgetve ül fel rendesen és hajol közelebb, hogy megnézze kinőtt-e már a friss puklim.
- Jól vagy? Nagyon beütötted? – kérdezi nevetve, miközben hajamat söpri félre az útból.
- 10 perccel ezelőtt még zsibbadva fájt, de most már… Ááúúú… – szakítom félbe mondatom egy kiáltással, amikor megnyomja bucimon a friss púpot.
- Jaj, ne haragudj. – oh, ugyan, semmi baj nincs, ha nem te, akkor én nyomkodnám.
- Semmi baj.
- Gyere, menjünk be. Lenyomom neked egy kanállal. – bólintok és megfordulok, de mielőtt megint kinyithatnám az ajtót, Taiga megállít.
- Várj… majd segítek! – vigyorog rám. Hát nem vagyok én nyomorék…
- Jó, oké! - de fő a biztonság.
Kipattan az autóból és körbe megy, hogy utána nekem nyújtsa a kezét és kisegítsen, miközben én az ajtófélfát fogom. Persze kulcsom, mint általában most is elég nehezen kerül a kezeimbe, de hát már profi vagyok a keresésében. Csak ledobom a táskám és egyből a konyha felé indulok. Taiga csendben követ, és figyeli, ahogy lehűtök egy kanalat. Lehuppanok a székre és kezébe nyomom a pukli eltüntetésre legalkalmasabb eszközt. Na doktor úr, ne kíméljen, essen neki és vágja ki!
A gyengéd nyomás fokozatosan lesz erősebb, és ahogy ő nyom, én úgy dőlök egyre hátrébb. A fene, hogy Taiga milyen cseles. Mögém állt. Úgyhogy nem tudok tovább dőlni. Hát így kiszúrni velem… Nem kínoz sokáig, de nekem ennyi is bőven elég volt. Leteszi a kanalat és megint megnézi a homlokomat. Tényleg olyan, mint egy doki. Végül azon kapom magam, hogy engem néz, én pedig hirtelen félre kapom a szemem. De még mindig néz, úgyhogy ráfigyelek, hátha mond valamit.
|
| Levi-sama | 2009. 08. 01. 15:09:46 | #1349 |
Karakter: Taiga (étterem)
Taiga:
Lágy puszikkal élvezzük a meghitt pillanatot.
Mint egy véget nem érő gyönyörű álom... Soha ne is érjen véget. Soha...
Hanyatt fekszem, feje mellkasomon pihen, testének finom édes, gyümölcsös aromája keveredik a pezsgőével, és a kandallóban ropogó illatos fahasábok nehéz illatával.
Hátának finom, puha bőrén játszadoznak ujjaim, de megdermedek, ahogy megpuszilja mellkasomat. Istenem... imádom a srácot. Ez már végleges.
- El sem tudod képzelni milyen jó, hogy itt vagy velem... - súgom a fülébe, és ő édesen elpirul. Szeretkeztünk, és ő még mindig képes elpirulni ilyen apróságoktól. Édes.
- Ez kölcsönös - feleli visszafektetve buksiját az őt illető helyre. - Szeretek veled lenni.
Bújik hozzám, karcsú, hosszú lábát az enyémen pihenteti, karja hasamon nyugszik. Minden porcikám, amely érintkezik Vele, szinte zsizseg a boldogságtól.
Figyelem ahogy álomba szenderül, és szép arcában gyönyörködöm. Ajkai még duzzadtak a vad csókoktól, bőre fehér és szinte ragyog a kandalló halvány fényében. Sötét, hosszú szempillái árnyékot vetnek szép arcára... Finoman megpuszilom, és ahogy a lángok lassan kihunynak, kezd lehűlni a szoba.
Felnyalábolom és az ágyamba viszem. Csodásan mutat a lepedőmön...
*
Kellemes reggeli ébredés, a világ legédesebb hálótársával. Aki éppen keresztbe fekszik, egyik lába és karja átvetve rajtam. Tökéletesen birtokba vette az ágyam, ahogy a szívemet is.
Mosolyogva mászom ki alóla, és a fürdőszobában felfrissítem magam. Nem szívesen mosom le az illatát a testemről, de sebaj, majd újra és újra szeretkezni fogok vele, ameddig csak ki nem dőlök... és akkor ismét érezhetem őt.
A gondolattól, és a múlt éjszaka emlékeitől azonnal merevedésem lesz, de lehűtöm magam.
Ha most sikerült is, és megkaptam, még korántsem lehetek biztos abban, hogy lesz folytatása. Gyakorlatilag betörtem az ő kis nyugodt életébe, és elcsábítottam. Fogalmam sincs mit érez vagy gondol... De jó lenne gondolatolvasónak lenni.
Megtámaszkodom kezeimmel a csempén, és lehajtott fejjel hunyom be szemeimet. Folyatom magamra a simogató vízcseppeket.
Magamhoz akarom láncolni.
Soha többé nem akarom elereszteni őt, és ez megrémít. Ilyen erős érzelmek még nem ébredtek eddig bennem.
Ha ő olyan lenne mint a többi, most készítenék neki reggelit, hazavinném a kocsimmal, és majdfelhívlak-szöveggel búcsúznék tőle.
De ő nem olyan mint a többi. Különleges.
*
Egy törülközőt a derekamra csavarva lépek ki a fürdőszoba ajtaján, és őt már ébren találom. Kedves mosollyal ülök le mellé.
- Jó reggelt - köszön vissza édesen.
- Jól aludtál? - kérdezem, és pasis vigyorra húzódik a szám, amikor látom hogy elbambulva néz engem. Észreveszi magát, és zavart kis mosollyal borzol bele hajába.
- Ööö... igen, mint akit fejbe vertek. Te hoztál fel? Miért nem ébresztettél fel?
- Mélyen aludtál és nagyon aranyosan. Nem volt szívem...
Jaj de édes amikor így elpirul!
- Menj Kai, zuhanyozz le, addig csinálok reggelit.
Várom mit lép. Arca pirosabbá válik, és karcsú ujjaival a takaróba kapaszkodva bizonytalanul pislog rám.
- Nem mész reggelit csinálni? - kérdezi.
Hogy kihagyjam ezt a látványt? Nem ettem meszet.
- Még nem.
- De én hamar kész leszek a zuhanyzással.
- Majd akkor segítesz befejezni a reggelit - kontrázok rá. Látom, hogy kezd kétségbeesni. Hehe.
- De akkor nem fogunk elkésni?
- Korán keltünk. Van még időnk bőven.
Éééésss kiütéssel nyertem. Kifogyott az érvekből. Nem tud innen hat lóval sem elvonszolni senki, amíg meg nem csodáltam őt újra meztelenül. Ha már előrébb haladnánk a kapcsolatunkban, most épp a hetedik reggeli meneten lennénk túl. Jaj.
Széles vigyorral figyelem, ahogy a pipacsokat is megszégyenítő arcszínnel mászik ki az ágyból, és hussan ki imádnivaló kis fenekével a fürdőszobába.
Mielőtt utána mennék és a csempéhez szorítva erőszakolnám meg, inkább felkapok némi ruhát és a konyhába sietek.
Hamar csatlakozik, és vidám reggelizés után elviszem a suliba.
Minden piros lámpa áldásos másodperceit kiélvezem... mmm... imádom ajkainak finom ízét és puhaságát.
- Délután érted jöhetek? - kérdezem két forró csók között.
- Ih...mfff...genhh... - válaszolja, de ennél többre nem futja, mert nyelvem már a szájában éhes sirályként köröz. Teljesen bezsongok tőle, de el kell engednem. Muszáj.
Erőnek erejével szakítom el tőle a számat, és zihálva figyelem ahogy kipirultan kapkod levegőért.
Eddig jól ment. Most engedd is el.
Engedd el.
- Ööö... - mondja édes kis hangján.
- Hm?
- Ha nem engedsz el... nem tudok kiszállni - kuncogja. Elmosolyodom.
- És ha nem tudlak? - vigyorodom el.
- Pedig muszáj... engem a tanárok várnak, téged pedig a bűnözők...
Lelankad széles jókedvem, és sóhajtva támasztom fejemet a buksijára. Behunyom szemeimet.
Szeretnék mondani neki valamit... de inkább magamba fojtom azokat a szavakat.
- Hányra jöhetek érted? - kérdezem lágyan, selymes haját megsimogatva.
- Ma sokáig leszek bent, de remélhetőleg hatra végzek.
- Rendben... megpróbálok elszabadulni. Elviszlek vacsorázni egy szép helyre... jó?
- Igen - suttogja, ujjaival megcirógatva karomat, mellyel még mindig magamhoz szorítom. Értem a célzást... Vonakodva engedem el.
*
Az idő csak vánszorog, lassan, percről percre.
Szörnyen rossz lenne a kedvem, ha éppen nem járnék a föld felett a boldogságtól. Ha csak eszembe jut Kai és a múlt éjszaka, elszáll a rosszkedvem. Titkárnőm a hirtelen hangulatváltozásomat csak mindentudó mosollyal nyugtázza, és nem teszi szóvá azt sem, amikor levéldiktálás közben néha hosszú másodpercekre elhallgatok, és az ablakon kifelé bámulva figyelem a repkedő galambokat.
Ma az ég is kékebb.
- Ma félhatkor elmegyek, véletlenül se tervezzenek nekem semmit - mondom halkan. - Nagyon fontos, halaszthatatlan programom van.
- Értem uram.
*
Az iskola elé állok be kocsimmal, és nem is kell sokat várnom, már jön is ki az ajtón, két másik fiúval. Az egyik a vállát öleli, és kedélyesen mosolyogva beszélgetnek.
Elfehérednek ujjaim a kormányon...
|
| Kawaii | 2009. 07. 13. 01:00:45 | #1166 |
Karakter: Kai
Kai
- És mi jót fogunk enni? – kérdezem felé fordulva a kocsiban.
- Majd meglátod. De előbb… - kapom az elterelő választ és mielőtt rákérdezhetnék, hogy mi lesz előbb, egy puha érzéki száj érinti ingerlően az enyémet, hogy aztán ketten édesen összekapcsolódva ízlelgessék egymást.
Örömmel engedem el és adom át magam a Taiga által gerjesztett érzéki játéknak. Behunyt szemekkel karolom át nyakát, hogy még közelebb legyen hozzám, miközben ajkainak íze elbódít. Lassan elválunk egymástól és ő beindítja a autóját.
~~~~~~~~~~
Kis kuktájává fogad miután már a konyhában mindent előkészített. Nagy lelkesen vetem bele magam a krumpli hámozás örömeibe, miközben Taiga túszejtéses esetről mesél. Szeretem hallgatni, hisz egy teljesen más szemszögből látja az ilyen típusú eseményeket. Örülök, hogy elmondja, hogy mit érez ilyenkor, hogy mi megy végbe benne, szeretem, hogy ilyen nyílt velem.
A vacsora ínycsiklandozó és nagyon guszta. Éhenkórászként vetem rá magam, miközben még mindig hallgatom Taigát, mikor elmeséli, hogy nem mindig volt ilyen barátkozós típus, inkább az iskolával és a jövőjével foglalkozott, hisz az árvaházban egyébként sem lehet túl nagy és igazbarátságokat kötni. Amolyan átmeneti hely az, ahol az ember vagy jó élet reményéhez juthat vagy nem, köztes út nincs. Az egyedüllét őt is körül vette, ahogy engem, bár én szerencsére csak egy igazán rövid ideig részesültem benne, már ha ez szerencse. Pontosan tudom miről beszél, tökéletesen megértem. Én is mesélek neki valamennyit, bát nem értem mért hozom fel, nem szeretek ezekről beszélni, nem túl vidám dolog.
- Köszönöm… - azt hiszem az emlékek feltörő képei elkábítottak, mert most nem igazán értem miről beszél.
- Mit köszönsz…?
Hogy elmondtad nekem. Beavattál az életedbe, ez különleges dolog… - oh, értem. De én ezt olyan természetesnek veszem. Én szívesen elmondok magamról mindent.
- Hozom a desszertet. – tényleg? Nem is láttam mikor készült. Elámulok, amikor meglátom az emeletes különlegességet és számban egyből összefut a nyál. Ha eddig csak egy kicsit is úgy éreztem, hogy jól vagyok lakva, akkor most már bizton tudom, hogy nem így volt. Farkas éhes vagyok
~~~~~~~~~~~~~~~~
Most már jól lakott óvodásként állok fel az asztaltól miután elfogyasztottuk az édességet, bár a pontosabb meghatározás igazából az lenne, hogy én ettem meg ő meg csak kóstolgatta, ízlelgette.
A kandalló elé ül két pezsgős pohárral és egy vödör jégkockában hűsülő édes pezsgővel. Hmm, mintha ez a buborékos ital is az alkohol kategóriájába tartozna.
- Nem azt mondtad, hogy nem ihatok alkoholt? – kérdezem tőle érdeklődve, miközben otthonosan mozogva ülök le elé, lábai közé fúrva magam, kényelmesen mellkasának dőlve.
- Ez nem árt meg… különben is csak pár kortyot engedélyezek… - suttogja, és kezembe kapom a csillogó italt. Koccintunk. Az elsőre eszembe jutó szót kimondva nézek rá félig megfordulva.
- Ránk.
- Ránk. – feleli, és én mosolyogva ízlelem meg az ismeretlen nedűt.
Nagyon finom, egyáltalán nem alkoholos az íze, kellemesen átjárja számat, apró buborékjai szinte adják magukat, hogy tovább ízleljem őket. Romantikusan elkábulva figyelem a tűz élénk táncát, miközben Taiga karjai teljesen átölelnek.
Mély érzéki hangja suttogva tekergőzik fel hallójáratomba.
- Sablonosnak fog tűnni, pedig még soha nem mondtam senkinek. – behunyt szemekkel hallgatom, hangjára koncentrálva, a pezsgő buborékjai bizseregni kezdenek a számban. – Amikor először megláttalak, azonnal elvarázsoltál. Kivittelek az étteremből a mentősökhöz, te felnéztél rám, és azt mondtad: Köszönöm… - igen, emlékszem… tisztán, mindenre… Zavarba jövök attól, hogy ez Taigának is ilyen sokat jelent.
Államnál fogva csókol meg finoman és én azonnal engedek és csókolok vissza örömmel.
- A lélegzetem is elállt akkor… Kai… - zavarom még mélyebb lesz, csak hebegni tudok.
- Én… nem is tudom… mit mondjak…
- Ne mondj semmit… csak fogadj el engem… engedd, hogy szeresselek. – eddig is engedtem. Megint nem tudom mit válaszoljak neki. Nem is tett fel kérdést. Próbálom összeszedni gondolataimat, de gyengéd szája lágy masszírozása közepette ez igen nehéz.
- A hallgatás igent jelent kicsim… - szóval igen a megfelelő válasz.
Szembe fordít magával és továbbra is csókolva óvatosan dönt hanyatt a puha szőrme szőnyegen. Minden egyes érintése bizserget. Végig fut rajtam a libabőr, amikor nyakam bizonyos pontjait érinti meleg szájával. Megremegek a gondolatra, hogy mi jön ez után. Megérezhette hezitálásomat, mert búgó hangján fülembe súg.
- Bízz bennem… Soha nem okoznék neked fájdalmat. – kiszáradt számmal képtelen vagyok válaszolni, csak egy bólintásra futja. Keze végig fut testemen, majd forrón szemembe nézve csúsztatja pólóm alá. Perzseli bőrömet kezének nyoma, egy sóhajtást kiváltva ezzel.
- Ó igen… egyszerűen gyönyörű ez az arckifejezés… - még jobban zavarba jövök szavai hallatán, de finom kezének gyengéd simogatása feledteti ezt velem.
Felhúzza pólómat és ugyanazt, amit a nyakamon tett, most hasamon és mellkasomon is megismétli. Sóhajok sora, szakad fel belőlem, testem remegve kívánja a folytatást. Láncreakció indul meg, mikor mellbimbómat ízleli. Felnyögve kapok selymes hajához, melynek finom tapintásába is csak beleborzongani tudok. Vállába kapaszkodva próbálok csitítani magamon. Teste még nagyobb felületen ér hozzám, amikor hevesebben csókolva simul az enyémhez. Felemelt karokkal engedem, hogy levegye felsőmet. Pillanatokkal később ő is megszabadul a sajátjától. Forró mellkasa égeti bőrömet. Nadrágom gombjával kezd el bíbelődni és én azt sem tudom hova nézek. Mire észbe kapok, már meztelenül fekszem alatta, arcom ég, lefogadom, hogy a piros paprikával egyszínű, ha nem pirosabb annál. Kezemet oda emelve próbálom takarni magam, de nem engedi. Egy mutogatós Kai.
- Ne szégyelld előttem a tested… imádlak nézni… - nem tudom, hogy tisztában van-e azzal, hogy minden egyes szavával zavarba hoz, mégis olyan jó, hogy beszél hozzám. Megnyugtat és elkábít hangja. Lágyan megcsókolnak gyöngéd ajkai, én pedig nevét kiejtve sóhajtok fel.
- Taiga… - ennyire vagyok csak képes, mégis ezt az egy nevet százszor el tudnám ismételni.
- Igen ez jó… ez tetszik nagyon… mondd még… - kéri suttogva, hangja vággyal teljes.
Felnyögök, mikor megérzem az aranyosan csillogó ital hűs cseppjeit mellkasomtól kezdve egészen odáig. Jézusom…
Elakad a lélegzetem és jobb híján a szőrmét szorítva feszítem meg testem, mikor nyelve ingerlő játéka a pezsgő ízű merevedésemen kezd el körözni. Ugyan olyan illetve még annál is jobb, mint ami az első közös estén történt.
Megrészegülve várom, hogy bekövetkezzen és felajzott testem végre megpihenhessen. Szinte már csak hangfoszlányok hagyják el számat és légszomj kísért, amikor eltávolodik tőlem és térdeim közé fészkeli magát. Mire készül? Mit akar csinálni? Futnak át agyamban a kérdések…
- Kai… mit mondtam az előbb neked? – kérdezi halkan és türelmesen várja, hogy gondolataim közt kutatva megkeressem a megfelelőt. „Ez tetszik nagyon”, „Ne szégyelld előttem a tested” rémlenek fel bennem a nem rég kimondott arcpirító mondatok.
- Hogy… soha nem okoznál nekem fájdalmat… - felelem az igazat, és tudom, hogy tényleg így van.
Nyelve combom belső felét nyalogatja és még beljebb. Eddig még nem éreztem ilyet, olyan fura. Felemelkedik hozzám, és pezsgőt csókol számba miközben megérzem merev férfiasságát lábaim között.
- Érints meg… szeretném, ha először éreznéd mekkora vagyok, hogy felkészülj rám… - oda vezeti kezemet és én kitapogatom erektől duzzadó, érintésemre megfeszülő tagját.
- Félsz még?
- Nem…
- Akkor jó…
Kellemetlen, feszítő érzést érzek és automatikusan próbálom minden izmomat megfeszíteni, hogy elkerüljem, de Taiga az ellentétjét kéri tőlem. Lazítani próbálok és nem az enyhe fájdalomra összpontosítani.
- Annyira forró vagy… és olyan selymesen puha…
- Taiga… nnhhh…
- Mit érzel? Mondd el kérlek… ugye nem fáj? – kérdezi aggodalommal a szemében. Gyorsan biztosítanom kell az ellenkezőjéről, hiszen tényleg nem fáj, csak szokatlan.
- Nem… ahh… csak olyan furcsa…
- Most eggyé váltunk – boldogan mosolyogva nézi arcom és ettől minden kételyem elszáll. – Igazán eggyé. Érzed?
- Igen… - felelem mosolyogva. Szinte hallom, ahogy egyszerre lélegzünk, érzem, ahogy szívünk együtt dobban, ahogy testünket átjárja a meleg vággyal teli boldogság.
- Folytathatom? – biccentek egyszerű kérdésére és lábaimat derekára kulcsolom. Sokkal kényelmesebb így.
Kezeimmel nyakát fogom, ujjaim hajába túrnak. Megmozdul, sokkal beljebb érzem magamban. A feszítő érzés teljesen elmúlik és már csak az élvezetet érzem. Lökései finomak és óvatosak, a tenger lágy ringatózásának tűnnek. Mindig csókol, kezei folyamatosan kényeztetnek. Tempója egyre gyorsabb, a vágy pedig ezzel arányban nő, érzem, nem sokára kiteljesedik. Egy fantasztikus férfi szeret engem, és ad neme egy mámorítóan gyönyörű estét, hív elő előlem eddig ismeretlen érzéseket.
- Kai… csodálatos vagy… - vallomása elindít bennem egy lavinát, mely végső mély lökésével tör ki bennem.
Nevét kiáltva rándulok össze, görcsösen vállába kapaszkodva, ívbe feszült testtel. Érzem, ahogy őt is eléri a beteljesülés hulláma, és felkiáltva hagyja, hogy elsodorja, magával rántsa. Arcán csodálatos arckifejezéssel, acél kék szemei arannyá olvadnak, ahogy a lobogó tűz megvilágítja. Örökké emlékezni fogok erre a pillanatra. Fejét nyakamhoz hajtva szuszog pihéimet borzolva. Átölelve puszilom meg, fejem az övéhez döntöm. Pár perc még így maradunk, legalább míg légzésünk rendeződik. Fejemben még mindig zúgnak az átélt pillanatok képei boldogsággal eltöltve lelkemet. Lassan húzódik ki belőlem és oldalára fordulva egy előre készített törölközővel törli le nedveimet rólam és magáról. Elpirulok teste látványától, de nem a zavartság miatt. Nem bírom tovább, hogy ne érjen hozzám, hogy bőrünk ne érintkezzen. Oldalán átkarolva fészekelem magam mellkasához, szívverését hallgatom. Úgy érzem átszakadt bennem egy gát mely eddig visszatartott, hogy magamtól kezdeményezzek. Magam sem tudom meg magyarázni, hogy mi zavart eddig és az hova tűnt, de valami megváltozott, vagy inkább átalakult, sokkal jobb lett. Megmosolygom gondolat menetemet, azt hiszem megint csak bolondságokat képzelek. Megpuszilom kulcscsontját. Az eddig hátamat simogató keze megtorpan egy pillanatra, szíve hangosabban ver, de ezt lehet csak én fantáziálom.
- El sem tudod képzelni, hogy milyen jó, hogy itt vagy velem… - suttogja lágyan a fülembe, érzéki hangja végig simogatja hallójáratomon keresztül bensőmet. Pirult arcomat felé emelem és csillogó kék szemeit fürkészem.
- Ez kölcsönös, szeretek veled lenni. – hangom kissé rekedtes még, de nem akarom megköszörülni, rontaná a helyzet idilli képét. Mosolyogva karolom át a felém hajoló vonzó férfit és miközben hosszan csókoljuk egymást, én mélyen magamba szívom kissé kesernyés illatát. Laposakat pislogva nyitom fel a szemem, pár pillanattal később, mikor már ajka elvált az enyémtől. Odadörgölődzöm, és kiscica módjára bevackolom magam vállgödréhez. Felásítok, és szomorúan konstatálom, hogy a közelgő álomvilág, igen csak cirógatja már lábujjamat. Bocsánat kérően nézek fel rá, majd a mellkasához hajtom fejem és még valami számomra is érthetetlent motyogok neki.
~~~~~~~~~~~
A következő pillanatban már az ágyban ébredek. Hirtelen nem is tudom hol vagyok. Felülök és még mindig álmos szemeimet körbe futatom a szobán. Ez nem az én szobám, állapítom meg magamban, és mikor levonom az ebből adódó második észre vételemet, Taiga lép be az ajtón félmeztelenül egy törölközővel a derekán.
- Jó reggelt! – mosolyog rám kedvesen. – Látom most ébredtél.
- Jó reggelt. Igen, ebben a percben.
- Jól aludtál? – kérdezi, miközben leül az ágy szélére. Hajából csöpögő vízcseppek vállára folynak. Hát egy pillanatra elbambultam, azt hiszem…
- ööö… igen, mint akit fejbe vertek. – felelem miközben zavartan megvakarom a fejem búbját. – Te hoztál fel? Mért nem ébresztettél fel?
- Mélyen aludtál és nagyon aranyosan, nem volt szívem… - oh, pirulok. – Menj Kai, zuhanyozz le, addig csinálok reggelit. – mennék én, ha nem lennék meztelen és ez nem hozna annyira zavarba, hogy még a takarót se merjem felemelni. Taiga csak ül az ágy szélén és lemerem fogadni, hogy pontosan tudja mi jár a fejemben és azért vigyorog úgy mint a tejbe tök. Hogy milyen egy galád!
- Nm mész reggelit csinálni?
- Még nem. – tudtam.
- De én hamar kész leszek a zuhanyzással. – próbálkozás 1.
- Majd akkor segítesz befejezni a reggelit. – nyüff.
- De akkor nem fogunk elkésni? – próbálkozás 2.
- Korán keltünk. Van még időnk bőven. – teljes csőd. Szája még szélesebbre húzódik. Hogy te milyen egy kajánvigyort tudsz produkálni…
Totális piros fejjel, mint az erős paprika, morgok az orrom alatt, miközben kínszenvedéssel, mindenféleképpen a takarót magamon tartva fordulok ki az ágyból. Lábaimat összeszorítva leteszem a földre és kezeimet magam elé kapva, mély lélegzetet véve állok fel és slisszolok el mellette, amilyen gyorsan csak lehet. Rá se merek nézni, de lemerem fogadni, hogy a legperverzebb vigyorral az arcán mustrál végig, míg el nem érek a fürdőszobáig. Hallod, még a hátam és a fenekem is tiszta vörös.
Az ajtónak támaszkodva kezdek el újra lélegezni, olyan hangosan fújom ki a levegőt, hogy azt szerintem kint is lehet hallani. Gyors zuhany enyhén hűs vízben, szerintem életemben nem tusoltam le ilyen gyorsan.
Kommandós módjára, lapítva lesek ki az ajtón, majd egy ismeretlen nagy levegő kifújás után kilépek az üres szobába. Az ágyra elő készített ruhákat felvéve indulok el a konyhába. Taiga nekem háttal állva csinálja a rántottát, melyet már egy szaglásból is simán felismerek.
- Gyors voltál. – hangjából kihallatszik, hogy még mindig mulat reggeli akciómon.
- Élvezted, mi? – kérdezek vissza, tettetett duzzogással.
- - Hát hogyne. – nevet fel hangosan és itt már én sem tudom megállni, hogy ne nevessem el magam.
Jó kedvűen, nevetve fogyasztjuk el a reggelit. Büszkén konstatálom, hogy most már ő is, saját magától tesz egy adag rántottát a tányérjára. Helyeslően bólintok és bár még be kell segítenem az elfogyasztásába, májam rendesen hízik, miközben dicsérgetem magam, hogy milyen jó hatással vagyok Taigára. Személy szerint egyre vidámabban szállok be a kocsiba. Vigyorgó képpel nézek kedvenc, és egyben egyetlen imádott sofőrömre és megállapítom, hogy bizony az ő személye szerint is nő a vidámsága merőfoka.
Egyszerűen jó ez nap!
|
| Levi-sama | 2009. 06. 20. 01:09:40 | #913 |
Karakter: Taiga
Taiga
Keményen hajtós délelőtt.
Túszdráma, két halott, szerencsére csak a bankrablók, de ez sem jött jól most, hogy a sajtó ennyire felfújja.
Végre egy kis lélegzetvételnyi szünet, és én azonnal fegyvert rántok. Illetve mobilt. Csőre töltöm és tűz. Már hallom is ahogy kicseng...
- Igen? - szól bele az én kis angyalbögyörőm, kissé álmoskás hangján.
- Szia, Taiga vagyok. Felébresztettelek?
- Sziaa! Én akartalak téged hívni. Sajnálom a tegnapit, hogy úgy elrontottam az estét. Olyan kellemetlen...
Hát megeszem olyan édes. Ha lenne rá okom, akkor sem tudnék ennek az angyali hangnak ellenállni. Azt hiszem totál odavagyok a kiscsákóért.
- Ugyan, nem haragszom. Aranyos voltál. De ma nem engedem, hogy igyál - vigyorodom el.
- Ma?
- Igen. Ma én főzök, és rendes vacsorát fogsz kapni. - Vigyorom letörölhetetlen a képemről.
- Nem is tudtam, hogy vacsorameghívásom van. Azért nehogy azt hidd, hogy nem tudok főzni. - Szinte látom ahogy duzzogva lebiggyeszti ajkacskáját, és kezdek cseppfolyós állagú lenni. Ez a fiú bármit is tesz, képlékennyé főz... ajaj... mi lesz ebből...?!
- Igen, igen - zárom rövidre az értekezést. Elhiszem, hogy tud főzni, elvégre sok mindent tudok róla. - Mit szólnál, ha hétre érted mennék?
- Jó, rendben. Vigyek valamit?
- Nem, nem kell. Bízzunk benne, hogy ez most sikeresen elkészül majd - mosolyodom el. Imádom húzni az agyát. Olyan aranyos amikor dühös.
- Jól vanna... - csilingel fel nevetése, és behunyom a szemem ahogy magam elé képzelem. Mielőtt azt hinné, hogy rossz vendéglátó volt, megnyugtatom háborgó lelkecskéjét.
- Jól éreztem magam, emiatt nem kell aggódnod.
- Akkor jó...
- Este találkozunk. Szia...
- Szia...
*
- ...és senki nem merészeljen ma estétől kezdve holnap délig zavarni! - fejezem be a mondandómat, szigorúan végigpillantva helyettesemen, az alosztályok vezetőin és a titkárnőmön. Egyszerre biccentenek.
Ezer éve nem vettem ki egy szabadnapot sem, úgyhogy most, hogy egy árva napot végre szabaddá teszek, hogy együtt lehessek új szeretőmmel, nem tűröm a háborgatást.
Nah jól van.
Ideje elindulni Kai-ért. A vacsora alapanyagai otthon figyelnek a hűtőben, már csak kicsikémet kell felkanalaznom és kezdődhet a csodás este.
*
Kiszállva a kocsiból azonnal meglátom őt. Egy elképesztően duci cicát etet a ház udvarán. Melléjük lépek, és leguggolva Kai mellé, belepuszilok a nyakába.
- Szia. Nem is tudtam hogy van egy macskád...
Halk kuncogás a válasz.
- Mert nincs is. Ő a felvágott lopó Debu.
Aha, akkor már tudom. Róla mesélt. Megcirógatom a fejét, majd a kocsihoz kísérem az én saját cicámat.
- Mi jót fogunk enni? - kérdezi édes kíváncsisággal a kocsiban.
- Majd meglátod - hunyorítok rá jókedvűen. - De előbb...
És már csókolom is. Olyan nincs, hogy öt percnél tovább egy légtérben tartózkodjak vele, és ne érhessek hozzá. Az már kínzás lenne. Halkan felnyögve fonja karjait a nyakam köré, és elkábulok teljesen. Szájának finom forrósága, testének kábító, finom vanília illata... ahhww...
*
Kellemes beszélgetéssel telik az idő hazáig. Utána egy gyors zuhanyt veszek, és a konyhában nekiállok előkészíteni az alapanyagokat.
- Segíthetek? - csüccsen le mellém a konyhapulthoz egy bárszékre.
- Leszel a kis kuktám? - vigyorgok le rá.
- Aham - villant egy pimasz kis mosolyt. Meg is kapja a krumplipucolást, amit alapból ki nem állhatok. Ő készségesen kezd hámozgatni, miközben engem hallgat. Mesélek neki a túszdrámáról, a szerencsés végkifejletről is.
Olyan jó érzés, hagy van valaki akinek elmondhatom a gondolataimat...
Ő is mesélni kezd, és vacsorázás közben valahogy a családjára terelődik a szó. Talán mert elkezdtem neki mesélni az enyémről... hogy nincs. Árvaházi éveimről, szorgalmas tanulói korszakomról, és igazságszeretetemről... Magányomról nem beszélek neki, de biztos látja rajtam.
Megfogja a kezem, úgy néz gyönyörű sötét szemeivel az enyémbe. Mesélni kezd. Kissé akadozva, de nagyjából elmeséli a történetét, amiről már régen tudok.
Szüleinek halála... magány... árvaház... saját lakás... főiskola... Nem mond újat nekem, de akkor is különleges élmény ezt tőle hallani, hiszen beavat az életébe.
Szomorú kis arcocskáját megcirógatom, és megpuszilom puha ajkait.
- Köszönöm...
Értetlenül pislog rám. Türelmesen túrok selymes, sötét tincseibe.
- Mit köszönsz...?
- Hogy elmondtad nekem. Beavattál az életedbe, ez különleges dolog...
Félénk mosollyal pirul el édesen. Jaj de imádom ilyenkor! Olyan szép!
- Hozom a desszertet - szakítom el magam tőle, de megéri, mert amikor meglátja a csokoládés fagylalttorta szeleteket, felragyog az arcocskája.
*
Már sötét van odakint, és az ablakokon halkan kopog az eső. Mi a kandalló előtt üldögélünk a puha prémen, és a ropogó tűznél melengetjük lábainkat. Mellettünk a földön pezsgős poharak, és egy fémvödörben jégbe hűtött pezsgő.
- Nem azt mondtad, hogy nem ihatok alkoholt? - ül a lábaim közé, és hátát mellkasomnak támasztva vackolódik el kényelmesen. Jóllakott kis mosollyal, álmosan pislogva nézi a lángokat.
- Ez nem árt meg... különben is csak pár kortyot engedélyezek... - súgom mosolyogva a fülébe, és magamhoz ölelem fél karommal, másikkal pedig könnyedén töltök magunknak a poharakba. Kezébe adom, és finoman koccintunk.
- Ránk... - mondja kedves mosollyal, és válla felett felhunyorít rám édesen. Biccentek.
- Ránk.
Kellemes, gyümölcsös aromájú. Könnyű és kellemes... szinte gyöngyözik a számban, és csak érzéki gondolatokat képes kiváltani belőlem. Figyelem ahogy Kai kortyolgatja, és ahogy elnézem, neki is ízlik.
Leteszem a poharamat, és két karommal ölelem magamhoz gyengéden. Az eső halk neszezése, és a hangfalakból halkan szivárgó zene, Kai testének melege és finom vanília illata teljesen elvarázsol...
Leteszi a poharát, s a gyöngyöző, halványszínű folyadékon táncot járnak a kandallótűz fényei. Hajába temetem arcomat, és mélyen beszívom magamba, lényéből áradó csodás aromáját.
- Sablonosnak fog tűnni, pedig még soha nem mondtam hasonlót senkinek... - suttogom neki halkan, számmal megcirógatva fülét. - Amikor először megláttalak, azonnal elvarázsoltál. Kivittelek az étteremből a mentősökhöz, te felnéztél rám, és azt mondtad: köszönöm...
Elpirulva hajtja le fejecskéjét, de állát megfogva finoman magam felé fordítom. Lehajolok hozzá egy édes csókra... puha ajkai készségesen nyílnak meg, elfogadva csókomat, és nekem ajándékozva a viszonzást. Ujjaim hajtincseit cirógatják, majd sóhajtva emelem fel a fejem. Gyönyörű szemeiben táncot járnak a kandalló tükröződő lángjai.
- A lélegzetem is elállt akkor... Kai...
Mélyen elpirul. Imádom ilyenkor.
- Én... nem is tudom... mit mondjak...
- Ne mondj semmit... csak fogadj el engem... engedd, hogy szeresselek.
Gyengéd csók... és mélyen a szemeibe nézek, úgy várom a választ, de ő csak zavartan pislog, legbájosabb arckifejezésével. Elmosolyodva cirógatom végig állát ujjaimmal.
- A hallgatás igent jelent kicsim...
Magam felé fordítom, és elbűvölve őt egy forró, szenvedélyes csókkal, hanyatt döntöm a puha szőrmén. Arcának minden szépséges pontját telehintem apró puszikkal, majd nyakára hajolva, a legérzékenyebb, legfinomabb területet csókolgatom tovább. Remeg alattam... érzem a remegését. Felemelem a fejét, és szép szemeibe nézek gyengéd mosollyal.
- Bízz bennem... - súgom. - Soha nem okoznék neked fájdalmat.
Apró biccentéssel harap alsóajkába. Jól van. Visszahajolok puha nyakára, miközben egyik kezemmel finoman végigsimítom mellkasát, oldalát és combját a ruháin keresztül.
Óvatosnak kell lennem. Egy hiba, és örökre elveszítem...
Föléhengeredem teljesen, de nem nehezedek rá. Feje mellett megtámaszkodva nézek szemeibe, úgy bújtatom kezemet pólója alá, ujjaimat végigfuttatva lapos hasán. Megborzong az érintésemtől, és szemei résnyire szűkülnek. Mellbimbóinál tartok már, amikor felsóhajt.
- Ó igen... egyszerűen gyönyörű ez az arckifejezés... - suttogom ajkaiba, miközben lassan felfelé húzom a pólót. Fehér, bársonyos hasán a láng fényei játszadoznak, majd az én nyelvem is. Minden csókra, nyelvem cirógatására megrándul. Mennyire érzékeny... és ezek a sóhajok... mmmhhh...
Megszívom mellbimbóját, és ő lágyan felnyögve ereszti el a szőrmét amit idáig szorongatott, hogy ujjait a hajamba bújtassa. Megremeg ebbe az érintésbe is... Észreveszi, és vállaimra csusszannak ujjai. Felsóhajtva emelkedek fel hozzá egy mohó csókra, ágyékunk összeér. Jaj nekem...
Ahogy kezei hátamra rajzolnak őrjítő, perzselő köröket, abba meg kell veszni.
Lehúzom pólóját róla, és ő felemelve karjait, segít nekem. Magamról is ledobom, hogy hozzásimulva nagyobb bőrfelületét érezhessem magamon. Bódító... de nem állok meg. Lesimogatom róla a nadrágját is, az alsónadrággal sem cicázom, mert hiába terveztem el hogy hosszan és türelmesen fogok játszani vele, nem bírom ki ha még egy percnél tovább takarja előlem csodás testét valami.
Leveszem a farmernadrágomat, de az alsómat magamon hagyom, hogy ne hozzam ennél is nagyobb zavarba a kis édest.
Kezecskéi elindulnak, hogy eltakarja magát, de elhúzom onnan.
- Ne szégyelld előttem a tested... imádlak nézni... - mosolygok rá kedvesen és megcsókolom finoman.
- Taiga... - leheli kábán, és ezt olyan kurvára erotikusan csinálja, hogy felmorranok a gyönyörűségtől.
- Igen ez jó... ez tetszik nagyon... mondd még...
A pezsgőspoharam után nyúlok, és halvány mosollyal térdelek feljebb, úgy csurgatom a hűs nedűt mellkasára, hasára és ágyékára. Összerándul és felnyög, a testén gyöngyöző pezsgőn pedig szikrázó táncot jár a fény, minden mozdulatára. Álomszép, nincs rá jobb szó.
Miközben nevemet sóhajtja és nyöszörgi újra és újra, én a finom ital minden hűs cseppjét letakarítom róla forró nyelvemmel. Péniszén hosszabban elidőzve, egészen a gyönyör kapujáig űzve őt, hogy aztán az utolsó pillanatban megtorpanjak. Pedig kéjes nyögései teljesen eszemet veszik...
Feltérdelek, és egyenesen a szemeibe nézve, megfogom térdeit. Gyengéd erőszakkal feszítem szét lábait, és pihegő, kipirult arcán átsuhan a félelem.
- Kai... mit mondtam az előbb neked? - kérdezem halkan tőle. Látom, hogy erősen gondolkozik, gondolom most végigfuttatja magában az elmúlt fél órát.
- Hogy... soha nem okoznál nekem fájdalmat... - leheli. Bólintok, és mosolyogva puszilom meg combjának belső felszínét. Ahh beleremegett! Lassan végignyalom, és a bejáratához siklik a nyelvem. Jól tudom mit csinálok, és azt is, hogy az ujjal való tágítás egy brutális módszer. Nem szeretem. Elég ha jó síkos a bejárata, és nyelvemmel fellazítom a görcsösségét.
Néhány percig bírom már csak... mert már annyira kívánom, hogy beleőrülök.
Ledobom magamról az alsónadrágomat, és fölémászom újból. Egy korty pezsgőt iszom, és átcsókolom a szájába.
- Érints meg... szeretném, ha először éreznéd mekkora vagyok, hogy felkészülj rám... - súgom. Reszkető kezecskéjét magamhoz vezetem, és felnyögök ahogy megfogja és óvatosan tapogatózva végigsimítja. Ahh istenem...
- Félsz még?
- Nem... - pihegi édesen.
- Akkor jó...
Alaposan benedvesített bejáratához helyezkedem, és nagyon lassan kezdek belényomulni.
- Lazítsd el magad, és hagyd hogy eggyé váljunk Kai...
Szót fogad, és én lassan és óvatosan csusszanok belé. Nem látok az arcán fájdalmat... édes istenem... köszönöm...
Zihálva támaszkodom meg feje mellett, és ujjaimmal teljes erőmből szorítom a szőrmét. Krisztusom...!
- Annyira forró vagy... és olyan selymesen puha... - lehelem áhítattal.
- Taiga... nnhhh... - nyöszörgi kábán.
- Mit érzel? Mondd el kérlek... ugye nem fáj?
- Nem... ahh... csak olyan furcsa...
- Most eggyé váltunk - mosolygok le rá. - Igazán eggyé. Érzed?
- Igen... - mosolyog fel rám. Még mindig mozdulatlan vagyok, visszafogom magam, hogy legyen ideje tágulni. Habár már remeg az egész testem, és minden sejtem a folytatásért sikít.
- Folytathatom?
Biccentés a válasz, karjai és lábai körülfonnak. Felnyögök a boldogságtól, és gyengéden csókolva őt lassan megmozdulok. Óvatos vagyok nagyon. Lassan gyorsítom az ütemet, miközben az arcán újra és újra végigrángó gyönyört figyelem. Élvezi... istenem élvezi!
- Kai... csodálatos vagy... - nyögöm, és alattam remegő testét simogatom, csókolom, miközben elmerülök benne teljesen...
- Taiga....... - kiáltja, és összerándul alattam, arcán álomszép kéjjel. Ó jézusom...!
Felkiáltva robbanok szét én is...
Úgy érzem, teljesen eggyé válunk ebben a pillanatban...
Azt hiszem... ez egy különleges érzés. Talán szerelem...
Talán szerelem...
|
| Kawaii | 2009. 06. 10. 12:53:47 | #836 |
Karakter: Kai
- Hát persze. Nagyon boldoggá tennél vele. – sikerült. Elhívtam. Bele sem gondolva, hogy mire vállalkozom. Bár ismerem egy ideje, egészen pontosan még sem tudom mit szeret. És ha nem fog ízleni neki? Pedig még sem csináltam.
Már épp tervezgetem, hogy miket kell vennem, mikor a kocsi megáll, és Taiga elkap. Szinte azt se hagyja, hogy levegőt vegyek, olyan hevesen csókol.
- Én hozom a bort – hmm.
- …mmfff … jóhh… - próbálok érthető választ kinyögni, de éppen hogy csak sikerült egy két betűs szót kiejtenem, máris végig fut testemen az a jól eső bizsergés, amit már szinte várok, ha vele találkozom, úgyhogy ennél a rövid válasznál maradva adom át magam az érzésnek. Mondanám, hogy én annyira nem vagyok alkalmas az alkoholizálásra, de Taiga hamarabb szólal meg mint én.
- Na és mi jót főzöl?
- Arra gondoltaaaahmm… - jaaajhh. Puha szájával végig simít nyakamon, lehelete bőrömhöz ragad, fogai gyengéden húsomba mélyednek, hát úgy gondolom, teljesen érthető, hogy nem tudok rendesen válaszolni.
- Az finom lesz… - de szennyo.
Játékosan vágok oda neki egyet a beszólásért. Jó ízűen felnevet és elenged, hogy ismét az iskola felé vehessük az irányt. Megmosolygom a jelenetet, de na várj csak, így főzök én neked.
- Jól van na… ezt nem bírtam kihagyni.
- Akkor holnap este. Majd hívlak. – mondja, mikor már az iskolánál vagyunk, a finom búcsúcsók íze még mindig érződik a számban.
- Rendben, szia! – elköszönök tőle, és besietek, el fogok késni. Még az engem néző arcokra sem figyelek.
És igen, úgy beértem, mint a kisvillám, csak nem cikk-cakkban jöttem. Sőt, még mi vártunk a professzorra. Ha ezt tudom, akkor egy kicsit tovább húzom azt a búcsúzkodást.
6 óra fejtágítás és egy gyors vizsga eligazítás után, enyhe zsibbadással a fejemben indulok hazafelé. Az egyik óra alatt összeírtam, hogy nagyjából miket kell vegyek, úgyhogy megnézem, hogy otthon mi van, egyeztetek, aztán vásárolok. Holnap nem lesz túl sok időm rá, tekintve, hogy vizsga és főzés, szóval a nagy részét inkább ma veszem meg.
Délután kedvenc helyemen ülve a jegyzetekkel a kezemben nézem a nap mosolygós tükröződését a víz felszínén. Uzsimnak szánt szendvicsemet majszolva lazítok egy kicsit, két tétel között. Egy édes szürkés csíkos, kicsit puffok macsek kóvályog felém és dörgölődzik oldalamnak. Nem hogy nem tudná, de le sem akarja tagadni, hogy a szendvicsemben lévő sonka a kiszemelt áldozata, és feltett szándéka, hogy megszerezze. Egy kis darabkát letépve neki állapítom meg, hogy milyen rendes egy gyerek vagyok, mert hát valljuk be, egy enyhén dagi kóbor macskát nem nagyon lehet látni. Az éhenkórász. Elfészkeli magát mellettem és olyan „na most jól érzem magam, de egy kicsit simizhetnél ám” fejjel bámul rám. Visszafordulok az anyagomhoz, közben fél kézzel a cicát kényeztetem, észre sem veszem, amikor feláll, és a megkörnyékezi a szendvicsem meg maradt részét. Gyanússá vállnak a furcsa hangok és fejem odakapva tátom el a számat, hogy már a sajt sincs benne a zsemlémben. Hát komolyan mondom, dicséretes, hogy ilyen jól megtalálta azt a személyt, akivel ezt simán megjátszhatja. Még két tétel után, megeszem a maradék üresen maradt vajas zsömlét és haza indulok.
Lehuppanok a kanapéra, berakok egy szép számot és a laptopommal az ölemben neki állok jegyzetet csinálni. A távirányító felé nyúlva változtatom meg az irányt, amikor a telefonom kékes fénnyel kivilágít.
- Szia, itt Taiga!
- Szia!
- Bocsáss meg, hogy ilyen későn hívtalak… - nincs is olyan késő.
- Semmi baj, ma sokáig fenn maradok a tanulás miatt. Képzeld, ma találkoztam egy macsekkal és sunyi módon elhalászta előlem az uzsim betétjét, és csak a zsömlét hagyta meg nekem, de olyan kérlelő szemekkel pislogott fel rám, hogy nem tudtam haragudni rá, még a sajtot is megette. Neked milyen volt a napod? Nagyon lefárasztottak? - kérdezem, miközben az egyik párna szélével babrálok. Áldom az agyamat és anyáskodó természetemet, mikor elmondja, hogy egész nap nem volt egy perc nyugta sem és így enni sem igazán evett, de legalább reggelizett. Elmeséli a nap eseményeit, majd lefixáljuk a holnapot és végül elköszönünk egymástól. Leteszem a telefont és belebújok a gépbe.
***
A délelőtti vizsgadrukk azonnal elszáll, ahogy beülünk a terembe és neki kezdek az írásnak. Sikerül hamar befejeznem, így még tudok a többiekkel is beszélgetni.
Úgy döntöttem, hogy nem csak tészta lesz, husi, krumpli, fincsi öntet. Még gyorsan kitakarítok, majd felkapom a köténykémet – nem is emlékszem mióta van nekem ilyenem – majd végig sertepertélem a napot a konyhában. Mire nagyjából készen leszek, az eső már egy ideje esik, és Taiga érkezése vészesen közel kerül. Hagyom főni a kaját, és elmegyek átöltözni.
Taiga pontos, mint mindig. Egy törölközővel a kezembe nyitok neki ajtót, mert hát, ahogy a reggelit sem, úgy az ernyőt sem nagyon ismeri a rendőrfőkapitány, lehet megszokta, hogy azt oda készítik elé?
Mint egy izgatott feleség úgy szárítgatom meg a haját, és csókolom meg boldogan. Tiszta víz, jól elázott. Elkezdem levetkőztetni, ha így marad megfázhat. Pedig nem is jött olyan sokat a kocsitól, mégis a hajából csak úgy csöpög a víz, a zakója átázott és az inge is nedves. Észre sem vettem, hogy ekkora vihar van. Elkezdem kigombolgatni az inge igencsak aprócska gombjait, és rossz szokásomhoz híven kioktatom, hogy máskor azért legalább egy ernyő legyen nála. Csak akkor kapok észbe, mikor vizes hajáról egy esőcsepp csorog végig mellizmain, le végig a kockás has felé, hogy aztán az ing alatt eltűnve fantáziámra bízza, hogy tovább képzeljem érzéki útját. Ledöbbenve engedem el a vékony anyagot, és figyelem azt a belső képet, ami a fejemben pörög le ennek az intim pillanatnak a hatásaként. A két nappal ezelőtti események egy-egy villanásai vetülnek elém. Zavarban vagyok, és nem tudom eldönteni mit csináljak.
- Ejnye. Ennél többet is láttál már… ne légy zavarban. – könnyű ezt mondani, te nem láttad azt, amit én.
- Olyan vagy… - vágom neki oda foghegyről. Megint csak simán leverném az összes ellenfelem szópárbajban is. Az érveléseim egyszerűen meg cáfolhatatlanok. Határozottságomban megfordulok, hogy lássa akaratom, mint az acél és egyáltalán nem vagyok zavarban, csak nagysértődött.
- Ja igen, a bor. – hm? Minek a bor? A bor… jézusom a kaja…
- Jaj a vacsora! – hogy én mért nem tudok soha időben feleszmélni, örök rejtély marad. Hát, nem részletezném a látványt, odasült, szétfőtt, elpárolgott egyszóval, ehetetlen. Olyan mérges vagyok magamra. Nem kell sokszor oda figyelnem az ilyen apróságokra, de ha mégis adódik egy ilyen alkalom, akkor mért nem vagyok képes csak egy picivel többet a feladatra összpontosítani? Egyszer magamra fogom gyújtani a házat. Vagy ami még rosszabb, mással együtt fogom megtenni, mert az sikeresen elvonta a figyelmemet. Ezentúl nem csinálok Taiga közelében semmit, a végén még kisebb katasztrófát okoznék.
- Semmi baj, még sosem ettem szenet krumplival. – nyugtat meg ölelő karjai között. Azt, amit te szénnek nevezel, az kérlek szépen gyönyörű szép mellehúsa volt és elég sokat dolgoztam vele, hogy egyenletesen legyen szépen elverve. De a szén kifejezés annyira sértő, hogy ha kis kutya szemekkel kérlelnél, még akkor sem hagynám, hogy egyél belőle, pláne, hogy feketére égett.
- Most mi lesz? – elkeseredem teljesen. Ő meg itt marad éhesen. – Csináljak szendvicset? – amit oda adhatunk a dagi macskának, aki azóta rendesen ide szokott a szomszédba és a kertet rója.
- Szerintem rendeljünk egy pizzát. Vagy elmehetünk vacsorázni valahová. – kocsival vagy gyalog gondoltad? Mert mindkettő veszélyes ilyenkor, gondolom át a lehetőségeket.
- Ebben az időben?!
- Melyiket szereted? Sonkás jöhet? – szegény pizzás fiú, igaz, inkább ő, mint mi.
- Aham… - pedig olyan szépen elgondoltam. Taiga annyira nem zavartatja magát. Lehet nem is bánja, hogy nem kóstolja meg a főztőmet? Neeem, biztos nem így van, csak nem akarja, hogy még jobban elkeseredjek. Kezd ez a pizza ötlet szimpatikussá válni. Éhes vagyok.
- Legközelebb én főzök. Mondjuk holnap este. – húú, micsoda? Azt hiszem kicsit zsibbadok.
- Ahogygondolod… - háát, egy kicsit melegem is van.
- Megártott a bor? – Felnézek azokra a mosolygós kék szemekre… még mindig gyönyörűek. Dehhogyissh…
- Színhjóhzan… vagyjok… - és hogy be is bizonyítsam, sebtében felugrok, jéé, most velem szemben van az ablak, előbb még nem erre láttam. Nagyon borús az idő, Taiga itt fog aludni, állapítom meg magamban nagyon határozottan. – Még mindig esikazeshő… - próbálok célozni az előbbi megállapításomra. Kicsit egyenetlennek érzem magam alatt a talajt, pedig délelőtt, még nem voltak itt ilyen gondok, biztos egy vakond család éldegél a földben. Ők túrnak, én meg miattuk Taiga karjai közé csöppenek.
- Hoppá! – mondja, és fölkap. He?
- Tegyhélleh… - nem vagyok én hableány, szép, bár elég vékonyka lábam van, még mozgatni is tudom őket, és rúgok párat a levegőbe, hogy még én is biztos legyek benne. -… tudokhmennih… - úgy tűnik az a rengeteg bizonyíték, amit felvonultatok előtte, semmit sem ér, mert ugyan úgy cipel tovább.
- Hát persze – hitetlen.
- Hovavihszel? – érdeklődöm, ha már ilyen helyzetbe kerültem, legalább az irányt megválaszthatom? Te Kai, tudtad, hogy ittas állapotban sokkal jobban eldumálsz magadban? Mért nem mondod ki? Hehe, mert beszari vagyok. Szeretnék még így trécselni, de egy mély érzéki hang megzavar skizo tevékenységemben
- Az ágyadba.
- Minek? – gyors reakciómon még én is elcsodálkozom, nem hogy azon, amit mondott.
- Hogy aludhass. – Aham. Hiszi a piszi.
- Nemh fogsz megszexhualizhálni? – hatalmas kíváncsi szemekkel pislogok rá, ez egy nagyon fontos kérdés.
- Nem foglak. – neveti el magát, és vetkőztetni kezd. Nahát, így higgyek neked?!
- Debizhtosannem?
- Biztosan. – hmm…
- Miérthnem? – kérdezek vissza gyermeki hangon.
- Talán szeretnéd? – egy nagyon kis rövidke puszit kapok, még nyúlfarknyi sincs.
- Én… - … és a mondat, mely fejemben még meg fogalmazódott hirtelen elszakad, enyhe szürkeség, és a nagy semmi, ami elém tárul. Édes érzés villan a számon, meg egy automatikus mozdulat, hogy oldalamról hátamra forduljak és kinyissam a szemem.
***
Hát nem egészen olyan ez a reggel, mint amilyennek kéne lennie. Nem vagyok rosszul, vagy ilyesmi. Csupán csak émelyeg a gyomrom, és kellemetlen alkohol íze van a számnak. Na ezért nem iszom én túl gyakran. Jaj istenem, teljesen elrontottam a vacsorát. Vajon Taiga hol lehet? Körbe nézek a konyhában, a fürdőben, a nagyszobában. Sehol senki. Az üveg bor és a pizzás doboz az asztalon, az égett kaja pedig a konyhában van, tehát nem képzeltem be, hogy itt volt. Na, akkor mi az, amire nem emlékszem? Egy kicsit elcsüggedve telepszem le a kanapé széléhez, oda kuporodva az egyik nagyobb párnához és gondolkodóba esem. Biztos csak fáradt volt és haza ment, ha már én ilyen szépen kiütöttem magam. Szégyellem ám magam rendesen. Nem szoktam én ilyet csinálni. Felhívnám, de még korán van, és biztos alszik. Később felhívom, hozom meg a biztos döntést és neki állok rendet rakni. Kidobom a szemétbe a maradékot és elmosogatok. Álmosság és egy kisebb adag fáradtság lesz úrrá rajtam a végére. Talán nem árt, ha még egy kicsit visszadőlök. Pokrócomat magammal húzva fekszem vissza a kanapéra, rejtély, hogy mért ide, de ez egy automatikus cselekedetem, kis koromban biztos kiskutyának képzeltem magam, akinek a kanapén volt a helye…
Kómásan fordulok befelé, háttal a szobának, és nem kell sok ahhoz, hogy ismét elnyomjon az álom. Telefonom hangos berregése ébreszt, és én olyan frissen kapok érte, mintha csak a szokásos nyolc órás alvásomból ébrednék, pedig ahogy elnézem az órám, ez csak körülbelül másfelet lehetetett.
- Igen?
- Szia, Taiga vagyok. Felébresztettelek? – melegség söpör végig rajtam, amikor meghallom kellemesen búgó hangját. Madarat lehetne velem fogatni.
- Sziaa! Én akartalak téged hívni. – komorulok egy kicsit, amikor eszembe jut mit is szeretnék tőle kérdezni. – Sajnálom a tegnapit, hogy úgy elrontottam az estét. Olyan kellemetlen. – le hajtott fejjel gubbasztva várom mit válaszol.
- Ugyan, nem haragszom. Aranyos voltál. De ma nem engedem, hogy igyál. – megkönnyebbülten sóhajtok fel, és lépnék is tovább, de valami nem stimmelt ebben a mondatban.
- Ma?
- Igen. Ma én főzök, és rendes vacsorát fogsz kapni. – hallom, ahogy mosolyog az oda kozmált étel emlékére.
- Nem is tudtam, hogy vacsora meghívásom van. Azért nehogy azt hidd, hogy nem tudok főzni. – húzom fel kicsit sértődöttre a hangom, hiszen tényleg tudok főzni, 21 éve már, hogy én készítem el magamnak az ebédem, vacsorám. Csak most megzavartak.
- Igen, igen. – hallom ám, hogy mennyire hiszel nekem. – Mit szólnál, ha 7-re érted mennék? – de gyorsan elterelte a témát.
- Jó, rendben. Vigyek valamit?
- Nem, nem kell. Bízzunk benne, hogy ez most sikeresen elkészül majd. – ez az, csavarj be még egy tőrt egyébként is jócskán megcsappant önbecsülésembe.
- Jól vanna… - nevetem el magam. Mekkora kis szerencsétlen vagyok.
- Jól éreztem magam, emiatt nem kell aggódnod.
- Akkor jó. – mondom már kicsit megnyugodva.
- Este találkozunk. Szia.
- Szia. – elköszönök én is. Abban biztos vagyok, hogy ő nem fogja elrontani a vacsit. Egyszer akkor is megmutatom neki, hogy tudok főzni.
Éppen a dagi macskát etettem, mikor Taiga kocsijával beáll a ház elé. A kis nyafi akaratosan húzza le mancsával kezem, hogy ne hogy már a legjobb falatoktól fosszam meg egy sport kocsi kedvéért.
- Szia! – köszön Taiga, és leguggolva hozzám csókol nyakamba. – Nem is tudtam, hogy van egy macskád.
- Mert nincs is. – kuncogok fel. – Ő a felvágott lopó Debu*. – mutatom be őket egymásnak. Mosolyogva simogatja meg Debu fejét, majd feláll. Még oda adom a maradék husit, és én is elindulok Taiga után, a kocsihoz.
- És mi jót fogunk enni? – kérdezem felé fordulva a kocsiban.
*Debu = Dagi
Szerkesztve Kawaii által @ 2009. 06. 10. 14:29:46
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:32:31 | #710 |
Karakter: Taiga
Édesen ásítva próbál ébren maradni, még szemecskéit is dörzsöli. Hát igen... gonosz voltam és felébresztettem. De hát bárki megtette volna a helyemben, csak ennyi mentségem van.
Te tehetsz róla, mert olyan édes vagy.
- Gyere Kai, aludjunk... - súgom lágyan. Kényelmesen elvackolódik, mintha mindig is együtt aludtunk volna, és már békésen szuszog is. Halvány, elégedett mosollyal alszom el én is.
Egy sorsfordító pillanaton vagyunk túl.
Már nem menekülhetsz előlem, Kai.
*
Viharos ébredés.
Kai ládlija begörcsöl, de hamar megoldjuk. Hát sokféle ébredést elképzeltem már vele együtt, de ez valahogy nincs a listán. Sebaj.
Végül hozzám bújik, és mellkasomnak köszöni meg a segítséget édesen nyünnyögve.
- Szívesen kicsim... egyébként jó reggelt - mosolygok le rá. - Mindjárt jövök.
Magára hagyom, és letusolok, megborotválkozom, felöltözöm.
Mikor visszalépek a hálószobába, Kai alaposan bebugyolálódva durmol. Ejnye.
Kiimádkozom az ágyból, és vidáman kuncogva tuszkolom a fürdőszoba felé.
- Tudom, hogy korán van, de gondolom nem szeretnél elkésni a suliból...
Ez hatott.
Addig elkészítem első közös reggelinket. Kissé szokatlan reggelit készíteni valakinek, mivel magamnak sosem szoktam... de jó érzés.
- Te megint nem reggelizel? - kapom a finom megrovást, amikor leülök vele szemben egy csésze kávéval. - Látom, nekem kell megetetnem téged - sóhajtja, és mire feleszmélek, már a konyhapultnál serénykedik, és készít nekem szendvicseket.
Belemosolygok a kávés csészémbe. Pokolian élvezem, mellesleg ahogy a kis fenekét riszálja kenés közben, az sem utolsó látvány.
- Lekvárosat kérsz vagy sima vajasat? - kérdezi hátra sem nézve.
- De én...
- Csssh. Lekvárosat kapsz - zárja rövidre. Alig egy perc, és már előttem a tányér. Blee... én nem tudok ilyen korán enni... - Naa, csak egy kicsit. A többit megeszem én.
Hát ki tud ellenállni ezeknek a boci-szemecskéknek...?! Arcomra kényszerítek egy kis mosolyt, és beleharapok. Megdicsér. Mmm ez kevés, nekem jutalomcsók jár ezért. Meg is szerzem, majd összekanalazom kincsecskémet és a kocsihoz robogunk. Nincs idő sajnos a reggeli idillre, pedig el tudnék vele évődni egész nap.
- Sajnos, azt hiszem ma nem fogunk tudni együtt lenni. Van egy olyan érzésem, hogy a tegnap elmaradt látogatás és sajtódömping ma lesz pótolva - pillantok rá, miközben kisorolok a főútra. Megvető hangsúlyomon csak kuncog.
- Semmi gond. Nekem is tanulnom kell, mert holnap vizsgázom.
- Oh, és egy nap elég lesz?
- Igen, csak át kell olvassam, meg memorizálnom. Szerettem az órákat és így könnyen megmaradt a fejemben - válaszolja. Akkor jó, megnyugodtam. Álmos, cseppet sem kínos, inkább meghitt csöndben folytatjuk tovább az utat.
- Szóval én arra gondoltam... - hallom a félénk pityogást. Oldalpillantással konstatálom, hogy itt most komoly kinyilatkoztatás lészen, tekintve hogy arcocskája piros, kezei idegesen babrálnak ruhájával, és lesüti szemecskéit is.
- ...hogy? - segítek neki türelmesen, és bátorítóan simogatom meg karját. Felnéz végre rám csillogó szemeivel, és kap tőlem egy bátorító mosolyt is. Na elő a farbával Kai-cicus.
- Öö… én, azt hiszem… - kezdi, és már erősen szuggerálom gondolatban. - ...elfelejtettem - esik kétségbe. Kirobban belőlem a jóízű nevetés. Hát ez borzasztóan édes volt. Egyszerűen feldobta a napomat. Így könnyebb lesz elviselnem a sok idegesítő médiacápát és hőn utált polgármesterünket is. Megcsókolom érte egy piros lámpánál. Mmm...
Leparkolok a háza előtt, és türelmesen megvárom amíg beszalad és visszatér.
Hallom hogy nagy levegőt vesz. Nos?
- Lenne kedved holnap este nálam vacsorázni? - hozakodik végre elő azzal a mondattal, amit már napok óta hallani akarok.
- Hát persze - mosolygok rá kedvesen. - Nagyon boldoggá tennél vele.
Megkönnyebbülten fújja ki a levegőt. Hát megzabálom. Félreállok a kocsival, és meg is teszem. Mohón csókolom meg, szorítom karcsú testét magamhoz, és kifulladásig élvezem szájának nedves forróságát. Teljesen bezsongat ez a fiú.
- Én hozom a bort - zihálom a szájába, majd újra rávetem magam.
- ...mmfff...jóhh... - válaszolja a csókba. Áttérek puha nyakára, és finoman puszilgatni kezdem.
- Na és mi jót főzöl? - dörmögöm a nyakára. Válaszol valamit, de ahogy lágyan beleharapok, nyögésbe fulladnak szavai.
- Az finom lesz...
Kuncogva boxol gyenge kis kezével a karomba, és nevetve engedem el.
- Jól van na... ezt nem bírtam kihagyni - vigyorgok le rá, és visszakanyarodom a főútra.
Kiteszem az iskolánál egy finom búcsúcsókot is kapok, de jó nekem.
- Akkor holnap este... - szólok utána. - Majd hívlak.
- Rendben, szia! - integet édesen, és beszalad a kapun. Az órámra nézek. Jé, nem késett el.
Na ki a király?
***
Végre becsukódik az ajtó az utolsó médiacápa mögött is, és szigorúan megkeményedett arcvonásaim ellágyulnak. Végre béke és nyugalom.
Már este van.
Hála Kainak, aki belém diktált reggel egy szendvicset, nem halok éhen, csak szimplán éhenhaldoklom. Az íróasztalomon lévő digitális óra szerint még nincs olyan későn. Talán nem baj ha felhívom Kai-cicát.
- Szia, itt Taiga - dörmögök a telefonba.
- Szia! - csicsereg édes hangja, és elmosolyodva túrok fáradtan a hajamba.
- Bocsáss meg, hogy ilyen későn hívtalak... - kezdeném, de félbeszakít.
- Semmi baj, ma sokáig fent maradok a tanulás miatt. Képzeld, ma... - és csak beszél és beszél, én pedig hátradőlve a fotelben, behunyt szemmel hallgatom. Elmeséli a napját, kalandját egy kóbor macskával, hogy elcsente a szendvicséből a felvágottat, és még ki tudja mit. Imádom, hogy ennyire közvetlen.
Fogalmam sincs mennyi ideig beszélgetünk, talán már egy órája is van, végül gyomrom éhes kordulása vet véget az idillnek.
- Szép álmokat Kai - búgom neki mosolyogva.
- Neked is...
***
Égszakadás, földindulás. Ömlik az eső.
Óvatosan vezetve állok be Kai háza elé a kocsimmal, és az ajtóhoz sietek.
Kai egy törülközővel fogad és egy mézédes csókkal. Mmm... Amíg ő a hajamat törölgeti, és mohón falom ajkait. Kuncogva ellenkezne, de semmi esélye... hehe.
Belémegyünk a melegbe, és elkezdi rólam leráncigálni a vizes zakómat. Amikor az ingemet kezdi gombolgatni, elvigyorodom. Ő persze nem veszi a lapot, mert közben szövegel a rossz időről, meg valami esernyőről. Ám amikor ingem felénél tart, hirtelen elhallgat, kezei megdermednek, és rákvörösen kezd szaporán pislogni.
Felnevetek, és magamhoz húzom.
- Ejnye - búgom tengermély hangomon a fülébe. - Ennél többet is láttál már... ne légy zavarban.
- Olyan vagy... - nyüffen, majd kibontakozik karjaimból és tüntetőleg hátat fordít. Csak piros fülei árulkodnak zavaráról. Kuncogva veszem le vizes ingemet. A nadrágom megúszta az elázást, Kai szerencséjére. Gőzöm sincs, tudna-e ennél pirosabb színtartományt produkálni.
- Ja igen, a bor.
Felveszem az asztalról, ahová hirtelenjében leraktam és felé nyújtom.
- Jaj a vacsora! - sikkantja és huss. Meglepetten pislogva bámulok utána. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyors tud lenni. Utána sietek, és a sopánkodó, halkan szitkozódó hangokat hallva sejtésem beigazolódik. Mögé lépek, és átölelem.
- Semmi baj, még sosem ettem szenet krumplival - vígasztalom mosolyogva. Valamit morog az orra alatt, de csak nevetek, és elhúzom a tűzhelytől. Egy kézmozdulattal bukóra állítom a konyhaablakot hogy az égett szag kiszellőzzön, és a friss eső illata bejöhessen.
- Most mi lesz? - pislog rám nagy szemecskéivel, ajkát lebiggyesztve. - Csináljak szendvicseket?
- Szerintem rendeljünk egy pizzát - dobom be az ötletet. - Vagy elmehetünk vacsorázni valahová.
- Ebben az időben?!
- Melyiket szereted? Sonkás jöhet?
- Aham... - biccent, és hagyja hogy derekánál fogva behúzzam a nappaliba, közben mosolyogva húzom elő zsebemből a telefont. Már rendelem is nekünk a vacsit.
*
- Legközelebb én főzök. Mondjuk Holnap este - pillantok végig az asztalon.
- Ahogygondolod... - jön a kissé elkent válasz. Nocsak...
- Megártott a bor? - vigyorodom el. Hülye kérdés volt, hiszen egyértelműen látszik rajta. Becsiccsentet. Borzasztóan aranyos ezzel a kipirult kis pofival és a csillogó szemecskéivel.
- Színjóhzan...vagyjok... - jön a válasz. Felnevetek, és ő feláll. - Még mindig esikazeshő...
- Hoppá! - kapom el még röptében, mielőtt elesik. Vészes imbolygása több mint önveszélyes. Karjaimba kapom mint egy királylányt, és beviszem.
- Tegyhélleh... - kalimpál lábacskáival. - ...tudokhmennih...
- Hát persze - dörmögöm az orrom alatt mosolyogva.
- Hovavihszell?
- Az ágyadba.
- Minek? - csuklik fel, és szemei ijedten kerekednek el.
- Hogy aludhass.
- Nehm fogsz megszexhualizhálni?
Hangosan felnevetek. Beszarok rajta. Komolyan!
- Nem foglak.
Puhán leteszem az ágyba, lerángatom róla a nadrágját, és ő tétován ellenkezni kezd.
- Debizhtosannem?
- Biztosan.
- Miérthnem?
Na jó, ez már sok. Kuncogva takarom be, puszit hintek szájacskájára és lemosolygok rá.
- Talán szeretnéd?
- Én... - motyogja, és szemei lecsukódnak, szuszogása elmélyül. Hát sosem fogom megtudni mit is akart mondani.
Megcirógatom szép kis arcát, és magára hagyom. Nem fogom kihasználni a helyzetét, én nem olyan férfi vagyok.
Felveszem ruháimat, bezárom magam után a bejárati ajtót és a levélnyíláson át bedobom a kulcsot.
Hát erről ennyit.
Sebaj, majd legközelebb. Majd holnap. Nálam. És csak gyümölcslét fog kapni.
|
| Levi-sama | 2009. 06. 04. 20:31:25 | #709 |
Karakter: Kai
Kai
Kezét nyakam köré vonva húz magához egy hosszú sóvár csókra, és én boldogan adom át magam az ismerős érzésnek, mely egész testemet átjárva pezsdíti fel vérem és érzékeim. Szeretem ezt az érzést és szeretem őt, mert ezt váltja ki belőlem. Még mindig érzem, ahogy természetes színem enyhe pirosas árnyalatot vesz fel, amikor megérzem nekem feszülő férfiasságát. Mozgolódni kezdek, hogy kényelmesebb helyzetbe kerüljek ölében, de ez egyáltalán nem egyszerű figyelembe véve, hogy egy lényeges tényező által igen csak korlátozva lettem ezen a téren. Végül Taiga mély, kicsit rekedtes hangja állít le ficergésemben.
- Ideje indulni. – tényleg… az ebéd.
- Oh persze…- felállunk, és az ajtó felirányítva tessékel kifelé. Már nyúlnék a kilincsért, de az, hogy hozzám simulva áll közvetlenül mögöttem… szóval nagyon zavarban vagyok. És ha kilépek, akkor mindenki tudni fogja, legalábbis azok akik a közvetlen közelünkben állnak, és az már nekem bőven elég. Nem akarom, hogy rólunk pletykáljon az egész őrs.
- Mi a baj? – kérdezi kicsit ingerülten és meglepetten egyszerre.
- Bocsánat… én csak… szóval – jaj, gyerünk Kai szedd össze magad! Neki úgyis nyugodtan elmondhatom, a legmegértőbb férfi, akivel valaha is találkoztam. – abeosztottaidelőttnemkéne – ennyire nyíltan mutatkoznunk. Fejezem be magamban a mondatot, mert már levegő nem maradt bennem, ahhoz, hogy hangosan mondjam ki.
- Kai… - szólít meg türelmesen miközben felemeli fejem, arra késztetve, hogy a szemébe nézzek. – Nincs mit szégyellnem, ahogy neked sincs.
- De mit fognak gondolni, ha… - kezdeném, de félbe szakít. Lehet butaságot akartam mondani.
- Semmit. Legfeljebb azt, hogy milyen szép partnerem van, és irigykedni fognak. – Irigykedni? De hát… jaj. Mélyen elpirulok és megint pipacs piros képpel szemlélődöm körbe. Hirtelen minden olyan érdekes lett ebben az irodában. A szép színes kép a falon, mely a zöld legszebb árnyalataival nyugtatja meg az embert. Bár engem nem nagyon sikerül, olyan ideges vagyok, h már a kezem is izzadni kezd. Kislányos zavaromban nem is tudom, hogy ennek a bóknak most örüljek vagy örüljek. Nem is fogom tudni most eldönteni, mert Taiga ajkai magukra vonják a figyelmem. Mikor kerültek ilyen közel az enyémekhez? Automatikusan ölellek és csókolok vissza. Órák hosszat el tudnék így ácsorogni vele, nem törődve semmivel.
- Gyere…- és már kinn is vagyunk. Mondhatom szép elterelő hadművelet volt. Ráadásul sikeres is. Hát Kai, elég rossz katona lenne belőled. Csak Taiga fotóját kéne meglebegtetni előtted és te már sipítozva rohannál és adnád fel menedéked.
Egy nagyon barátságos étterembe megyünk. Biztos jól is főznek, mert Taiga kisebb lakomát rendelt magának.
- Ma még nem ettél? – bár én ezt inkább kijelentem, mint kérdezem. Hisz teljesen egyértelmű, pláne ha mindent meg fog enni.
- Hát… azt hiszem nem…
- De ez nem egészséges, normálisan kell enni, nem hirtelen falni sokat. – oktatom ki.
- Igen tudom, te mit ettél benn a suliban? – mért nem lepődöm meg, hogy terelni próbál? Az alig evés témája gyorsan lekerül a napi rendről, helyét pedig átveszi a suli, a munka, a barátok és a polgármester. Nagyon nem szereti azt a pasast, vicces fintorral magyarázza, hogy egy mennyire pökhendi figura, és az a mai látogatása is csak magamutogatás. Csodálkozom, hogy Taiga eltűri ezt, bár nem hiszem, hogy sok mindent tudna tenni ellene. Szemét dolog.
- Holnap mihez lenne kedved? – kérdezi hirtelen, mikor már végzett az ebéddel. Én kicsit lemaradva még a polgármesternél tartok. A kérdésre viszont gyorsan elkezdenek kattogni azok a bizonyos kerekek. Nézzük csak, holnap szerda, ami azt jelenti, hogy csak délig vagyok suliban és csak mosnom kell majd, tehát tulajdonképpen semmi dolgom sincs. Már válaszolnék is, de telefonál, úgyhogy csendben figyelem egyre szélesedő mosolyát, mely az előbbi igencsak bosszús tekintett mögül lopakodott arcára. Na, mi történt? Fogadjunk, hogy a polgármesternek is köze van hozzá?!
- A polgármester nem jön ma tömjéneztetni magát, úgyhogy mihez lenne kedved vacsora után? – olyan aranyosan felélénkült. Én is boldog leszek a hallottaktól. Ma is együtt leszünk sokáig.
- Tényleg? – kérdezek vissza, csak hogy biztosra menjek.
- Szóval? – na, akkor megint neki állok törni a fejem, hogy akkor mi legyen ma.
- Ez tök jó, de neked ma nagyon sok dolgod volt és biztos fáradt vagy, sőt nem is biztos, hanem tuti… - magyarázok kifelé menet. – szóval én nagyon szívesen szeretném veled tölteni a délutánt, de pihened is kéne, most nem akarlak elzavarni nehogy azt hidd, csak hát nem ártana egy kis alvás és jót is tenne, én meg úgyis máskor is ráérek. – befejezem végre mondandómat és ő is beszáll mellém a kocsiba.
- Akkor valami kis nyugis programot csináljunk. Mondjuk nézzünk meg egy filmet. Ismerek egy jó kis dvd kölcsönzőt. Nos? – na ez egy jó ötlet.
- Rendben.
- Nálad vagy nálam? – jaj. Ööö. Pirulva hallgatom, ahogy nevet. Ezt direkt csinálta. Gonosz.
Rengeteg film van itt. Úgyhogy nem egyszerű összeegyeztetni, hogy melyik érdekel és melyeket láttuk már. Egy lightos 2 és fél órás film, az ismertetőből ítélve elég izgalmasnak ígérkezik.
- Nálam jó lesz? – jaj. Hát izé… Bólintok, persze biztos.
Fantasztikus a háza. Egyszerre modern és egyszerű, elegáns és fiatalos. Tényleg nagyon szép és rendezett, mint ő. És most jön a poén, nem ő rendezte be. Hát pedig én már azt hittem, főleg mert ő meg helyeselt rendesen. Na szép! :P
Neki ugrom a dvd beállításának, míg ő fürdik. Kisebb műszaki zseni vagyok, de tényleg, SzaKai. Simán megy, főleg mert minden fel van tüntetve a kapcsolón és a lejátszón egyaránt, tehát az elrontás esélye tulajdonképpen minimális. Nem baj fő az óvatosság. Mire Taiga visszaér, addigra én is elhelyezkedem a play gombon tartva ujjam, startra készen. Mellém fekszik, én pedig bújok hozzá, mint egy kis szerelmes. Tényleg, autós mozikba illő jelent.
Elindítom, és már előre izgulok. Már kb a felénél járunk, illetve csak én járok, mert Taiga időközben bealudt. Olyan kis aranyosan szuszogott a nyakamba, hogy egy kicsit arrább kellett helyezkedjek, mert csikizte a pihélyimet. Annyira nyugodtan alszik, hogy nincs szívem felébreszteni, hogy legalább az ágyáig elmenjen, és inkább oda feküdjön le, helyette próbálok úgy helyezkedni, hogy itt legyen kényelmes neki. Már vége a filmnek pár perce, mikor végre ráveszem magam, hogy felébresszem.
- Tagia… Taiga…
- Hm?
- Vége a filmnek… feküdj le aludni.
- Előbb hazaviszlek. – még mit nem. Nem gondolhatja komolyan, hogy így akar vezetni.
- Ilyen fáradtan nem vezethetsz. Majd hívok taxit.
- Mennyi az idő? Ennyire későre jár? – hááát…
- Igen… ez egy hosszú film volt. – szóval ez úgy volt, hogy ő nem tudta hány órás… de rossz vagyok, nevetek magamban.
- És legalább tetszett volna, ha láttam volna? – tuti, lemaradtál két nagyon durva akció jelenetről, volt dráma, ééés gyilkosság is. Fúú, ott én ideges voltam.
- Bizony. Ideje indulnom…
- Nem. – Hmm? – Már nagyon késő van. Ha nem vihetlek haza, akkor inkább aludj nálam. – ööö, Mi? Nem vagyok ám annyira biztos abban, hogy ez egy jó ötlet lenne. Pontosabban, hogy jobb lenne az én taxizásomnál.
- Hogyan? – Én? Itt? Jááj.
- A kulcsszó: aludni – Ááhááá. Feláll és elindul, gondolom a hálószoba felé, a durva az, hogy egyébként engem is vissza magával. Közben pedig magyarázz tovább, én pedig elkerekedett szemekkel figyelem az utat. – Mondanám, hogy a vendégszobában fektetlek le, - bekanyarodunk egy ajtón. Egy nagy ágy. Oh, jaj. – de – és már rajta is vagyok az ágyon, pedig csak egy kötőszó hangzott el. -… inkább magam mellett szeretnélek tudni.
Próbálom magamon tartani a nadrágom és közben megmagyarázni, mért nem tartom ezt jó ötletnek, hogy nekem még mosnom kell és átöltözni, és hogy ő fáradt én meg szeretem a filmeket, szóval mindent mondok. De a magyarázatom még magamnak is zavaros nem hogy neki. A nadrágomat pedig hamar lehúzza. Úgyhogy legközelebb teszek bele övet.
Betakar, megcsókol, elköszön, és már alszik is. Nekem pedig pislogni sincs időm. A plafont fixírozva realizálom magamban, hogy nincs mit tenni alvás van. Pedig az adrenalin most úgy megnőtt bennem, hogy minden létező álom ki ment a szememből. Oldalra fordítom a fejem és Taiga békés arcát nézve kezdenek gondolataim egyre élesebb képet megvilágítani arról mit is érzek ez iránt a férfi iránt. Helyre igazítok egy kósza tincset, majd egészen közel hajolva vizsgálom meg arca minden milliméterét. Olyan dolgokat veszek észre, amit eddig még egyszer sem láttam. Például, hogy a bal szemöldökében van egy szál, ami makacsul kunkorodik, ellenben a többivel melyek szög egyenesen állnak így adva tökéletes ívet és formát szemének. Hogy a felső ajka feleakkora, mint az alsó és hullámhoz hasonlító alakja miatt nem záródik rendesen teltebb felével. Tetszik ez a felismerés, olyan érzésem van tőle, mintha ezt csak én tudnám, én látnám, mintha csak nekem mutatná meg. Ez az utolsó gondolatom elalvás előtt. Majd óvatosan hozzá hajolok, hogy ne ébresszem fel és egy pille könnyű jóéjt-puszit adok neki. Elhelyezkedem kényelmesen, arccal felé. Ölelgetni még nem merem, ezért csak kézfejemmel érintem oldalát. Hamar érkezik az álommanóm és én boldogan ölelem magamhoz.
Fura dolgokra ébredek. Valami nem stimmel körülöttem. Ritka az olyan reggel, amikor úgy ébred az ember, hogy tudja, hogy már fenn van, hallja a külső zajokat, mégis látja még az álmát, érzi annak hatását a lelkében. Én is látom magam előtt a nagy zöld rétem, mezítláb futkározok rajta, aztán a következő percben már a hátamon fekszem és Taiga meztelen teste simul az enyémhez. Csókolózunk. Aztán megváltozik minden, eltűnik kedvenc álombéli helyem, és egy ágyon fekszem ugyan abban a pózban, mint a réten ugyan az a test perzseli az enyémet, ugyan az a száj csókol, ugyan úgy izzanak az acél kék szemek, mint a fantázia szülte világomban. Ahogy kezdek magamhoz térni és realizálódik körülöttem a valóság, ugyan olyan intenzitással tör rám a vágy. Taiga szája égeti bőröm ahol hozzám ér, keze örvényeket kavar bennem, ahogy simogatja felhevült testem. Hiába veszek levegőt, olyan, mintha egy csepp se jutna tüdőmbe.
- Ta… Taiga… - hívom, csak, hogy tudjam, hogy tényleg igaz, ami történik.
- Sss… Ne félj, csak megkóstollak egy kicsit… - meg fog harapni?
- Az mit… ahh… jelent? – mmh…
Fedetlen mellkasomra kalandoznak ajkai, melyen nedves csók nyomok mutatják merre halad. Egyre lejjebb. Zavarban vagyok. Kezemet a számra szorítom, így csak hangfoszlányokat hallatok, de még ez is olyan kínos. Csuklómat megfogva gyengéden húzza el utolsó védelmi vonalam.
- Hallani szeretnélek… - suttogja. Olyan hirtelen érint meg érzéki hangjának selymessége, annyira váratlanul tör rám a vágy, hogy nem tudok uralkodni magamon. Testem apró, izgatott remegésbe kezd. Taigaiért sikolt, hogy tegyen már valamit, amivel legalább enyhíteni lehet ezt a görcsös állapotot. Megérzi néma kiáltásomat, és a következő pillanatban egy gyengéd csókkal kábítja el érzékeimet.
- Ne félj… -oh, istenem, csak ne sustorognál ilyen erotikusan. – Nem teszek semmi rosszat. – érzem.
- Nehm… nehhhm félek… - próbálok érthetően válaszolni, de megérzem kezét ott ahol eddig még senki nem érintett meg engem rajta kívül. Kipattannak szemeim, a levegő megakad bennem félúton. Szó szerint megáll körülöttem a világ. Oh, istenem.
- Ta.. Taigaaah… - sóhajtom öntudatlanul. Ennyit vagyok képes kimondani, és örülhetek, hogy legalább ennyi tellett tőlem.
- Gyönyörű vagy… - suttogja, majd megpuszil és én behunyt szemekkel összpontosítok, és követem érzékeimmel puha nyelve útvonalát, ahogy végig szánt vele mellkasomon.
- Één…aaaah…
Fokozatosan csapnak át a meglepettség hullámai az élvezetébe és az eleinte rémült sikkantásaim vággyal teli nyögésekké alakulnak át, ahogy megérzem ütemes kényeztető kézmozdulatait. És ha ez még nem volt elég, akkor csak most következik a jéghegy csúcsa. Ráhajol és szájába veszi „férfiasságom”, én pedig erős vállaihoz kapva kapaszkodom belé, hogy a feltörő hatalmas vágyhullámot levezessem. Szájával is masszírozni kezdi. Ééhn, ezt nem bíírom, amit csinál és ahogy csinálja és egyébként is… ahh te jó ég. Szorongatom a lepedőt, lábamat is görcsösen megfeszítem minden egyes szívásánál. Taiga mély morranásai és kéjes sóhajai az utolsó csepp vágyam tengerén mely dühöngve feszül gátjának, hogy végre áttörhesse. Mellkasom megemelkedik, a lepedőt megszorítva zárom ökölbe kezem, amikor keresztülvágtat testemen az orgazmus, azt a kevés még használható érzékszervemet is elbódítva, ami eddig még működött. Szemem előtt nem létező fénygömbök gyors lüktetése takarja el előlem az éjszaka fényei által megvilágított szoba kontúrjait. Ohh, istenem.
Taigával is valami hasonló történhet, hallva erőteljes nyögését. Rápillantanék, de a szemem sem bírom kinyitni, nem hogy a fejem felemelni. És mire képes vagyok erre a mozdulat sorra, tehát, szem kinyit, fej megemel, és zoom, addigra Taiga már a hasamon pihenteti fejét miközben kedvesen simogatja combom pihécskéit.
Pár percbe bele telik mire realizálom a helyzetet, és hogy mi zajlott le az imént. Bele sem tudok gondolni, mivel nincs erőm gondolkodni, és kavarognak fejemben az előbbi események képei, ezzel kitöltve teljesen a használható teret.
Míg én a levegő vétellel szórakozom addig Taiga hasamon való pihenést megunva mászik mellém végre és én ösztönösen bújok a felém nyúló és ölelő karok közé. Boldogan nézek fel a már egy ideje engem figyelő szempárba. Lehet, hogy hideg árnyalatú szemeid vannak, de most a legtökéletesebb melegséget sugározzák felém. Szeretném még nézni őket, de egyre laposabbakat pislogok és fejemet is ólomsúly húzza. Nagyon elálmosodtam. De én még nem akarok aludni. Hiába dörzsölöm szemem, továbbra is lehúzzák pilláimat a kismanók. Taiga meglátva ébren maradási próbálkozásaimat mosolyogva húzza el kezem és helyezi mellkasára.
- Gyere Kai, aludjunk… - elpilledve bólintok, és lejjebb csúszva helyezkedek el a párnán a takaró egy kisrészét magamhoz szorítva. Taiga felém fordul és állát fejemen megtámasztva merül álomba.
Áááh. Mi ez? De rossz. Hirtelen felülök az ágyban, és kezem lábamra szorítva próbálom leállítani a görcs kialakulását. De elkéstem vele, beáll vádlimba a merevség és izmaim megfeszülése sajogatja az egész lábam. A lepedőbe markolva, összeszorított fogakkal tartok vissza egy fájdalmas kiáltást. Susogást hallok és mikor szemem kinyitom Taiga épp lefogja a lábam. Egyik kezével lábfejemet feszíti vissza, másikkal pedig gyengéden masszírozni kezdi. Erősen tartja, hogy ne tudjam elhúzni, ha egy kicsit erősebben meg kell nyomnia, hogy a csomó eltűnjön. Észre sem vettem, hogy felébredt.
Ez volt az ébresztőnk. Már reggel van, a nap teljes fényárban úsztatja a szobát. Hát, nem a legjobb nap kezdés. Elengedi a lábam és én hozzádőlve suttogom el köszönetem arcomat mellkasába fúrva. Kicsit kótyagós vagyok még, úgyhogy kell egy kisnoszogatás, hogy Taiga után én is elmenjek zuhanyozni. De sikerül és mennyire jó nekem… Felfrissülve sietek hozzá, hogy együtt reggelizünk.
- Te megint nem reggelizel? – kérdezem tőle mikor meglátom, hogy csak egy kávét készít magának. Mielőtt válaszolhatna, folytatom, úgyis tudom mit szeretne mondani. – Látom, nekem kell megetetnem téged. – felállok és bekészítek néhány szelet pirítóst. Tiszta otthonosan mozgok konyhájában. A lekvárt is sikerült másodjára megtalálnom. Wááá, de fincsi lesz.
- Lekvárosat kérsz vagy sima vajasat?
- De én…- úúgy tudtam, mosolygok magamban.
- Csssh. – egyből elhallgat.
- Lekvárosat kapsz. – zárom le a témát és az asztalra teszem a reggelit. Nagyon nem fűlik hozzá a foga, de hát ha most van rá módja? Ki tudja mikor fog tudni legközelebb enni.
- Naa, csak egy kicsit. A többit megeszem én. – nézek rá nagy szemekkel. Mosolyog és bólint és beleharap és még le is nyeli.
- Jó fiú. – dicsérem meg, mire egy epres ízű csókot kapok. Sajnos az idilli képet rontja, hogy hamar indulnunk kell így az utolsó falatokat már menetben eszük meg.
- Sajnos, azt hiszem ma nem fogunk tudni együtt lenni. Van egy olyan érzésem, hogy a tegnap elmaradt látogatás és sajtódömping ma lesz pótolva. – mondja, mikor már a kocsiban vagyunk, és lakásom felé megyünk. Jót kuncogok gúnyos hangján. Szegény, hát nem irigylem, biztos fárasztó lesz.
- Semmi gond. Nekem is tanulnom kell, mert holnap vizsgázom.
- Oh, és egy nap elég lesz? – felém fordulva érdeklődik.
- Igen, csak át kell olvassam, meg memorizálnom. Szerettem az órákat és így könnyen megmaradt a fejembe. – bólogatok miközben megfogalmazódik bennem a kérdés ami már reggel óta motoszkál fejemben. Megállunk egy lámpánál és én a pillanatnyi csendet kihasználva neki kezdek mondandómnak.
- Szóval én arra gondoltam…- lehajtóm a fejem, és ingem aljának hajtogatásával küzdöm le zavaromat. De ez a módszer nem nagyon működik, úgyhogy ki kell fejlesszek egy másikat.
- Hogy? – nézz rám egyik kezét továbbra is a kormányon tartva, a miközben a másikkal végig simít karomon. Arcára felnézve minden gondolatom szertefoszlik. Szelíd szeretett teljes mosolya, és ahogy arca aranyos fényben úszik, amint a napsugarak megérintik, szinte lélegzetelállító. Hol lehet a glória? Jaj hagyjad már, így nem fogom tudni megkérdezni. Nézd már megint, pipacs vagyok. Gondolat menetemet megszakítva merülök el az engem vizslató szempár fogságában.
- Öö… én, azt hiszem… elfelejtettem. – nézek kétségbe esetten, mire egy hangos kacaj a jutalmam. Hát ezt érdemlem én, hogy így kinevess? Zavartan vakarom megfejem, és igyekszem összpontosítani. Nesze nekem memória. Még jó, hogy vizsgára nem jöhet be, csúnya bukás lenne. Közben kapok egy bátorító emlékezet visszahozó csókot. Hamar megérkezünk hozzám. Taiga a kocsiban vár, amíg ízibe összekapom magam. A konyhába bepillantva eszembe jut mit akartam kérdezni úgyhogy, nagyon vigyorgó fejjel lépek ki az ajtón. De ahogy meglátom a kocsit és a benne rám várakozó férfit valahogy egyből elszáll a merszem és már csak egy megszeppent fiúcska vagyok. Beindul a motor én pedig nagy levegőt véve fordulok felé.
- Lenne kedved holnap este nálam vacsorázni?
|
|
