Nem sokára megérkezik. HAZA érkezik. Izgatottan várom, hogy édes kis karcsú testét karjaim közt tarthassam, simogathassam, kényesztgethessem. Hamarosan új lakója lesz a házamnak, egy édes, gyönyörû kiscica személyében. Valamikor mostanában érkezhet meg új otthonába, de én sajnos nem lehetek ott a fogadásánál. Ez a baromság, amit egyes emberek egyszerûsítve csak munkának neveznek, közbejött. Ingerülten hallgatom legújabb védencem bûnlajstromát, akit elvileg ma született bárányként kellene beállítanom. Lopás, testi sértés, nemi erõszak… nem lesz egyszerû. De nem hiába vagyok én a legkeresettebb ügyvéd, meg tudom oldani.

Lélekben persze tök más helyen járok, mint a leendõ védencem vallomásának hallgatásánál. Hol máshol járhatnék persze, mint az én leendõ kiscicámnál?

Mikor elõször megpillantottam, éppen magával játszott. Egy idegesítõ, impotens öregember tartotta magánál, aki még csak ki se tudta elégíteni, csak annyit tett állandóan, hogy nézte, ahogyan ez a gyönyörûség játszott magával, és pénzért másoknak is engedte láttatni. Én természetesen nem ezért mentem, hiszen sohasem volt arra késztetésem, hogy egy tudatlan, szex-rabszolgának tartott fiút kukkoljak, de mivel muszáj volt beszélnem az öregemberrel, aki nem volt hajlandó a fiú szobájában található óriási tükör mögötti szobából kijönni a nappaliba, nekem kellett odamennem.

Abban a pillanatban, ahogy beléptem, teljesen megbabonázott. Szõke haja akár egy angyal glóriája, úgy terült szét feje körül. Arca híven tükrözte élvezetét, amit õ okozott saját magának egy nagy vibrátorral. A szerkezetet ki-be húzta ánuszából, ami szinte remegett azért, hogy ne csak valami mû izé, hanem egy élõ keménység járja át. Vágyam egybõl fölkorbácsolódott, hát még mikor hússzú, sötét szempilláin keresztül pont a tükörbe nézett buja, végtelen kéjt ígérõ kékségével.

Egybõl a hatása alá kerültem. Az öregember csak nevetett rajtam, és a kétségbeesett vágyakozásomon, melyet édes, elhanyagolt cicuskája iránt éreztem, és még érzek most is. Egyre többször, és többször mentem el, mindenféle ürüggyel, majd ürügy nélkül, csak hogy láthassam a cicuskát, bármit is csinál. Legtöbbször magával játszott, de volt, hogy csak bámult ki a fejébõl. Bármit is csinált, mindig magával ragadó volt. Többször is meg akartam venni, hatalmas összegeket kínáltam az öregembernek, de semmi.

Semmi, egészen addig a mapig, amíg ki nem derült, hogy már csak hetei vannak hátra az életébõl. Én tudtam meg legelõször, hogy Mariont, ezt a gyönyörû cicust, el akarja adni. Természetesen elsõnek jelentkeztem rá, és a kért szemtelenül magas összeget szemrebbenés nélkül fizettem ki. Vagyis… még nem tettem meg. Mikor megérkezik Marion otthonra, akkor adja oda a komornyikom a fizetséget. Magas összeg, igen, de ezért a cicuskáért bármennyit megadtam volna.

A megbeszélésbõl végül semmire sem emlékszem, csak pár információ morzsákra. Igazából nem is igazán érdekel a védencem halvány próbálkozása arra, hogy megmagyarázza, hogy a rövidnadrág miért is térdesedik ki. Ez úgyis az én dolgom lesz, amatõrök, pláne ne vádlottak, ne próbálkozzanak ezzel.

Mikor beülök a kocsimba, indulás elõtt pár mély levegõt kell vennem, hiszen a mindig hûvös, nyugodt, és összeszedett Cole McLace nem okozhat tömegbalesetet csak azért, mert egy illegálisan árult fiúcska érkezik hozzá, aki iránt már egy éve hiába vágyakozik. Nem igazán nézne ez ki a védõbeszédemben…

Mikor úgy-ahogy lehiggadtam, és a nyugodt, professzionális maszk már ismét elõttem van, elindulok. Gyomrom úgy remeg, ahogy már nagyon-nagyon régen tette, de ez valahogyan jó remegés. Ez azt jelenti, hogy végre elértem azt, amit már egy, kegyetlenül hosszú, és vágyakozással teli év óta akartam. Mariont. Ezt a szõke csodád, amit egy évig senki sem becsült meg. De én meg fogom. Tejben-vajban fogom fürösztgetni, és megadok neki mindent, amire csak vágyik. Két dolog kivételével: a szabadságán és más szeretõkön kívül, ha esetleg valamelyiket akarná. Senki másnak nem adom. Nehéz volt megszerezni, többet nem is eresztem.

A lakásom… heh, lakás, mi? Miért nem egybõl viskóm? Szóval, a háromemeletes házamhoz érve egybõl a garázsba hajtok, és sietek már itthon levõ cicuskám felé. Persze, csak a megjelenésemhez mérten megengedett gyorsasággal. Útközben a komornyikom is betalál, aki tájékoztat, hogy az „úrfi” megérkezett, ki lett fizetve, és most a szobánkhoz tartozó fürdõben mosakszik. Kínzó vágyakozással megyek föl hozzá a szobám melletti hálóba. Azt szántam neki lakhelyül, persze csak addig, amíg el nem csábítom, és át nem költözik az én szobámba. Tudom, hogy ha azt mondom, hogy velem egy szobában kell laknia, megteszi, de én azt akarom, hogy magától akarjon velem aludni. Addig is, megelégszem a mellettem levõ szobával, az talán nincs olyan messze.

A szobához közeledve hallom a víz csobogását. Lelki szemeim elõtt megjelenik Marion tökéletes alakja, ahogyan a víz, helyemet átvéve végig simít rajta, majd, mint hûtlen szeretõ, eltûnik a lefolyóban. Vágyamat, mely kínzón feszít, mióta csak megismertem ezt a csodát, alig bírom visszafogni, de nem akarom már elsõ nap letámadni. Vagy legalábbis nem az elsõ percekben, mondjuk úgy.

Pillanatokon belül nyílik az ajtó, és egy fürdõköpenyes, majdnem meztelen, vékony fiú sétál ki a fürdõbõl. Nagyot nyelve csodálom báját, tökéletes alakját, könnyed lépteit. Közelrõl még gyönyörûbb, mint a tükör mögül. Egyetlen egyszer láttam csak közelrõl, de akkor is le volt ragasztva a szeme, így nem láthattam egész valójában. De most… Ahh, micsoda cicusom van nekem!

Mikor észreveszi, hogy nincsen egyedül, meglepetten néz végig rajtam, de látom a vágy szikráját szemeiben. Ez az… cicus, az enyém leszel, szóval csodálj csak engem. Annál jobb lesz neked.

- Ga… gazdám – hajtja meg a fejét, majd ismét végig pillant rajtam. Tetszik, ahogyan végig mér, és örülök is neki. Ez azt jelenti, hogy tetszem neki. Vagy azt, hogy kíváncsi, milyen az új gazdája, de ettõl most tekintsünk el, és gondoljunk arra, hogy tetszem neki legalább annyira, mint õ nekem.

- Szerbusz, Marion. Jól utaztál? – érdeklõdöm közelebb lépve hozzá. Testünk összesimul, amitõl vágyam az egekbe szökik, de moderálom magam. Még nem támadom le. Ami persze elég nehéz, hiszen, mint egy igazi cicus, úgy törleszkedik hozzám. Buja kis teste minden apró kis része nekem simul, finom illata bekúszik az orromba. Mrrr… cicus, ne játsz a tûzzel, különben annyi lesz a kedves fogadtatásból, és hamar alattam találod magad.

- Igen, gazdám – feleli, és mellkasomról fölemeli fejét. Csodálatos kék szemei rabul ejtenek, még soha sem láttam hozzájuk foghatót. És most, hogy ilyen közelrõl láthatom õket… szinte belemerítkezhetek az óceánt idézõ szemeibe. Ahh, micsoda cicus vagy te!

- Kellemes itt? Nem szeretnél valamit a szobádba? – kérdezem a vágytól rekedtes hangon, és visszafogom magam. Elõször a fontosabb dolgok megbeszélése, csak aztán a letámadás. Kíváncsi vagyok, hogy van nevelve. Az öregember szerint tökéletes házikedvenc, aki nem kér semmit, és azt mondja, gondolja, viseli, amit a gazdája akar, de én azért szeretném, ha lennének önálló gondolatai. Mindjárt meglátjuk, mennyire kell õt megnevelni. Ha szeretne valamit, akkor rendben, de ha nem…

- Nagyon kellemes itt, gazdám, és nem kell más, csak amit Ön akar - … akkor ideje megnevelni kicsit.

- Ha valamit szeretnél, azért csak szólj! – kérem, bár inkább lehet, utasításnak hangzott. Aprót bólint, hogy megértette, de a kis szünetet nem használja föl arra, hogy mégis kérjen valamit. No, akkor ezen kell majd változtatni. De elõtte… - Nem kell gazdámnak szólítanod. Elég, ha a nevemet mondod – mondom. Nem épp a legjobb dolog, ha a régóta áhított cicus gazdaként szólít. Persze, szexi, és majd mikor ezt nem csak megszokásból mondja, hanem mondjuk kedveskedve, akkor rendben, de addig inkább szólítson a nevemen. Kíváncsi vagyok, hogy hogy mondja ki. De… Valami eszembe jut. - Tudod, mi a nevem, igaz?

- Igen. Cole, gaz… - figyelmeztetõ pillantásomra elhallgat. – Cole. – Ahogy kimondja a nevemet, mintha a világ legszebb dolgát mondta volna ki. Ahh, hallani akarom még egyszer, még többször a nevemet a szájából!

- Mondd ki, még egyszer! – utasítom karcos hangon.

- Cole… - súgja erotikus hangon, melyet már úgy akartam hallani. Kicsit eltolom magamtól, és arcában gyönyörködök. Szemeimmel végig simítok minden porcikáján, gyönyörû alakján, angyali arcvonásain.

- Tudtad, hogy gyönyörû vagy? – érdeklõdök halkan, de nem várok választ. Megbabonázottan simítok végig arcán, majd ajkain. Hüvelykujjammal puha, csókra hívogató ajkait simogatom, cirógatom. Egy apró nyalintást érzek rajta, mire félmosolyra húzom ajkaimat, és hagyom, hogy kiscica módjára nyalogassa ujjamat.

- Mit szeretne, gazdám? – kérdezi könnyed, csintalan hangon, hiszen jól tudja, hogy mit akarok. Nem nehéz észrevenni csodálatomat, és merevedésemet, amit õ vált ki belõlem. De… hogy is volt ez a gazdám-dolog?

- Mit is mondtam? – húzom föl szemöldökömet, úgy pillantok le rá. Picit beharapja alsó ajkát, amitõl csak még szexibb lesz, majd a szemeimbe pillant.

- Mit szeretnél, Cole? – búgja valami hihetetlenül erotikusan, és még jobban hozzám simul. Kiscicus, a tûzzel játszasz! De gondolom, ezt tudod, mi?

- Téged! – morgom a fülébe, és belenyalintok. - Végig kóstolni az összes porcikádat, a legapróbb részecskédig, és minden rejtett zugodat fölfedezni, bebarangolni, majd fölfalni. Egészen fölfalni – súgom a fülébe, és minden egyes szünetnél megharapdálom a fülét.

Ahh, micsoda finom falat vagy te, cicus!