 Karakter: Kei Tsumori
Megjegyzés: (Solt-bácsinak)
Ki akartam rabolni azt a maffiás küllemű fószert, akihez pár napja bekéretőztem aludni, erre kiderül, hogy tényleg tagja valami bandának. Amikor pedig rájött megléptem pénze egy részével…
Brr…
Az a pszicho pofa amit akkor vágott, amikor elkapott… Örülök neki, nem lövetett le helyben.
Bár ez, hogy jól összeveretett, mielőtt ide, ami azt se tudom, hol van dobatott volna ki kocsijából talán ugyanolyan rossz. Főleg ha nem találok egy helyet, ahol megszállhatok, és itt, az utcán kell aludnom. Reggelre úgy fogok szaglani, hogy egy csöves se merne kezet emelni rám, nemhogy valami gazdagabb, és jóképűbb pasi.
A fene essen belé.
Épp dühöm levezetése miatt rúgnék bele egy kukába is, ha nem tartana valaki felém.
- Ki vagy te lény? – szólítom meg csodálkozva.
Nem ember, az már messziről lerí róla. Fenségesen néz ki, gyönyörű méregzöld szemei csillagként csillognak, ugyanúgy, ahogy még az éjszakánál is sötétebb hosszú tincsei.
Magas, és izmos is. És ráadásul hosszúkás fülei, valamint menő ruhái is… Ahh…
Irtó szexivé, és ellenállhatatlanná teszik. Mosolyogva lépek hozzá közelebb.
Majd mivel még nem válaszolt, megkérdezném tőle, elvitte-e a cica a nyelvét, ha nem hallatná végre még önönmagánál is bizsergetőbb hangját:
- Soltnak hívnak. – le se bírja rólam venni a szemét, úgy látszik, még ennyire összetörten, és megtépázottan is meg tudtam nyerni magamnak, ugyanúgy, mint ahogy ő engem.
- És még is miféle lény vagy te? – kérdem meg újra, mert mintha kiszakadna szemeim bűvköréből néz rajtam végig alaposabban, mint eddig, ami jelenlegi állapotomban nem jelent sok jót, figyelmét vissza kell terelnem a beszélgetésünkre.
- Az szerintem most lényegtelen először is el kell látni a sérüléseidet. – pff… Túléltem őket semmi baj velük.
Te jobban érdekelsz…
Határozott mozdulattal, mégis gyengéden fordítom vissza fejét magam felé, hogy tovább tudjam bűvölni tekintetemmel. Ha ő megdug, akár már meg is halhatok.
- Nincs semmi baj. – csitítom szóval is. - Csak nézz a szemembe.
Meglep azzal, hogy ahelyett, teljesítené a kérésem, kézen ragad, és azzal rángat magával, hogy most vele megyek.
Hát jó… Ha ezt akarja megyek.
Mégis ki vagyok én, hogy ellenkezzek vele??? Zokszó nélkül, elégedett vigyorral követem.
Valamint hagyom azt is, leültessen kanapéjára.
Bár amikor nem ül mellém, és dönt végig rajta, mászik rám, mennék utána, ha nem intene nyugalomra.
Szerencsére azért nem hagy egyedül sokáig, mintha érezné, társasági lény vagyok, tér vissza hozzám. Viszont azt nem értem, miért próbál segíteni nekem azzal, hogy elkezdi ellátni a sebeim. Mi értelme van ennek?
- Miért segítesz nekem? Egy hét múlva tőled is ilyet fogok kapni. – közlöm vele fásultan. Egyszerűbb lenne, ha engedné, hogy lefürödjek, majd megdugna, és távozhatnék. Nem olyan gazdag, ahogy így elnézem lakását, nem sokáig akarok rajta élősködni. Vagyis… Még ha akarnék se engedné…
- Azt megnézem, tőlem mikor fogsz verést kapni. – vigyorodik el magabiztosan.
Nem akarom újra hangoztatni, hogy egy hét múlva, vagy még hamarabb is. Ha eljön az ideje, majd úgyis megmondom, hogy ugye megmondtam.
Inkább újra megpróbálok legelső kérdésemre választ kapni, mert a neve nem válasz rá. Főleg azért nem, mert most veszem észre lompos, kutyákéhoz hasonlatos farkincáját is:
- Mi vagy te?
- Apám egy elf, míg anyám egy alakváltó farkas. – sokkol le – Én a kettőjük keveréke vagyok. – nem is hittem volna… Elképedten faggatnám tovább arról, és végül is melyikkel él, stb, ha nem folytatná:
- De most én kérdezek. Mi a neved? – sebeim fertőtlenítését is abbahagyva fordítja felém teljes figyelmét, és ezzel olyan mintha megbűvölne. Önkéntelenül válaszolok neki:
- Kei Tsumorinak hívnak.
- Értem. Tsumori… - ül le mellém. - El tudnád nekem mondani, hogy kerültél abba a sikátorba? Annak is örülnék, ha elmesélnéd ki vert meg. – teszi hozzá komolyan.
Annyira gyönyörűek a szemei… Szeretnék neki, tényleg szívből válaszolni erre a kérdésére… Viszont ezt még ha őszinte akarok lenni se tehetem, mert biztos vagyok abban, hogy elzavarna, ha megtudná a teljes igazságot.
- Komolyan nem tudom, ki volt az az alak, aki megveretett, és kidobatott abba a sikátorba akkor se, ha nála húztam le pár napot. Nem árulta el, engem pedig nem épp a neve érdekelt.
Furcsán felhúzva a szemöldökét vizslat tovább, de nem tesz újabb megjegyzést feleletemre, vagy állapotomra, folytatja kezelésem. Legalábbis addig, amíg fájdalmasan fel nem szisszenek, és arrébb nem húzódok szeszes vattapamacsa elől, amikor egy mélyebb vágásomhoz ér.
- Sokszor fordul elő veled ilyen? – ránt vissza keze ügyébe magabiztosan, egy mozdulattal, és folytatja amit elkezdett, miután persze lenyugtat, hogy már nincs sok, bírjam ki.
- Az hogy ennyire brutálisan elbán valaki velem? – fordulok felé kérdőn. Majd amikor biccent folytatom. – Nem. Most először kaptak el. Vagyis vertek meg.
- De pontosan mi történt? A semmiért nem esnek neki senkinek. – tudom… De már azt is, ez a féllény nagyon okos. És azt is, hogy valahogy el kell terelnem a figyelmét más felé a balesetemről, mégpedig azelőtt, mielőtt tényleg kidobna.
- Bocsánat, de ezt nem szeretném elmondani. – mászok ki karjai közül, és hajtok előtte fejet. – Fáradt is vagyok eléggé, egy kicsit a fejem is fáj. Nagy gond lenne, - itt már újra felé nézek, de megpróbálok minél bánatosabban, bátortalanabbul. - ha használnám a zuhanyzódat, mielőtt elmennék egy hotelbe szállást keresni?
Föláll, és megborzolva fejem karolja át vállam, indul el velem ismét, mint megtudom, amikor elérjük, a fürdő felé.
- Csak nyugodtan. – fűz magyarázatot tettéhez, miközben az elsősegélydobozt felakasztja a helyére. - Amíg fürdesz pedig keresek neked tiszta ruhákat azok helyett, amik rajtad vannak.
- De… - próbálok meg ellenkezést tetetni addig, amíg le nem tépi felsőm.
Egyből elhallgatok, meglepett határozottságával. Pedig azt hittem, úgy kell majd rámásznom. Így sokkal jobban tetszik ez a Soltfiú, pedig eddig se volt közömbös számomra.
- Ilyenkor már ne mászkálj sehova egyedül, aludj nálam.
- Rendben. – biccentek, és próbálok csak mosolyogni, kuncogás, vagy nevetés helyett, miközben nadrágom, és alsóm levéve besétálok a zuhany alá. Őt is hívnám, de úgy tűnik már vetkőzésemből értette, mit szeretnék.
Meg se kell engednem a vizet, ahhoz, hogy megérezzem ajkait nyakamon, és kezeit derekamon.
Eddig bírtam visszafogni magam.
Megfordulok, és végigsimítom meztelen oldalát, valamint átölelem, hogy érezzem az enyémhez nyomódó éledező vágyát is, mielőtt egy kis csókot lehelnék ajkaira.
Belemorranva mélyíti el, és markol bele hátsómba, húz magához közelebb. Majd… Miközben még mindig hevesen csókolózunk kap fel, visz ki a fürdőből szobájába, hogy ágyára dobva felém mászhasson, szinte ugyanazzal a mozdulattal.
- Nagyon tetszenek a füleid, és a farkad… - pihegem neki, és kulcsolom dereka köré lábaim, mielőtt hagynám, folytassa kényeztetésem nyakam érzékeny bőrén is, őrületes, és vad csókjaival.
- Melyik farkam? – búgja érzékien, amire válaszként kuncogva mozdítom meg csípőm, hogy férfiasságával bejáratom izgathassam, fel is sóhajtva közben az érzéstől. Most nem akarok finomkodást. Őt akarom magamban érezni, azt akarom, keményen tegyen a magáévá, méghozzá minél hamarabb.
Kicsit meglepem gaztettemmel, mert elképed, viszont amint összeszedi magát, egyből felmordulva löki magát testembe, és tapad az ajkaimra, hatalmas sóhajt csalva ki ezzel belőlem, kezeivel oldalamon cikázik fel-le, tovább erősítve bennem a vágyat maga iránt.
Lassan kezd el mozogni, amikor már úgy érzi, megteheti, viszont hamar begyorsít, hatalmas, mély lökésekkel juttat egyre közelebb a csúcsra engem, és magát is.
Hátába kapaszkodva csókolom vadul, szenvedélyesen, és nyögök fel szinte vele egyszerre, amikor eléri a beteljesedést, és a forróság miatt, ami kitölt belülről, én is elélvezek.
Bár… Nagyon remélem, még nem hagyjuk abba… Még lenne erőm egy körre, vagy akár többre is, nem vagyok fáradt, rég élveztem ennyire az együttlétet bárkivel is…
Hmm… De ezt akár jelezhetem is neki…
Boldog mosollyal fordulok felé, amikor mellém fekszik, és megcsókolom.
|
