Karakter: Yong Hyorin
Megjegyzés: Yuri-hercegnek ~ Azami-nak
Nappal a nap, éjjel a hold és társai, a csillagok ragyognak fent az égen. Míg a nap uralja az eget, az emberek apró hangyaként nyüzsögnek, de ahogy leszáll az éj minden elcsendesül ... Amíg halál sikolyok nem töltik meg a csendet és a vér, az égett hús és fa szaga kezd el terjengeni a levegőben. Akkor ÉN uralkodok, és nincs ki menekülhetne haragom elől.
Sikoly, halálhörgés, könyörgés... Mind zene füleimnek. Holtestek a földön, a férfiak védeni igyekszenek a falut, az asszonyok gyermekeiket. De előlem és Ryu elő senki sem menekülhet, nem kegyelmezek senkinek se!
- Ki vele! Merre vannak? - sziszegem a férfi képébe, aki most oly gyöngének tűnik. Remeg a kezem alatt, reszket mint egy lányka. Szemem dühtől izzik, csak még inkább felidegesít viselkedésével. Rajta kívül már mindenki halott...
- Nem tudom kikről beszélsz! - erre megforgatom benne jobban a tőrömet. Fájdalmában felordít, vergődik, de nem eresztem. - Én esküszöm nem... - csak kirántom a tört, majd másik lábába vágom. Én bírom, a kérdés csak az ő meddig fogja bírni?
Gyermek sírás töri meg a majdnem tökéletes csendet és elegyedik a tűz ropogásának hangjával. Nocsak ... Tévedtem. Gonosz mosolyomat nyilván észre veszi, mert érzem most még inkább szabadulni próbálna. Tekintetemet visszafordítom felé a hang irányából.
- Könyörgöm ne tedd... Inkább ölj meg engem, de őket ne... - figyelem tekintetét. A sírás erősödik és ő arra fordul. Követem tekintetét. Két gyermek, egy fiatal lány, még nyolc éves se lehet és egy csecsemőt fog a kezében. Nocsak nocsak ... A kölykei lennének? Annál jobb.
- Válaszokat akarok!
- Könyörgöm ... Tényleg nem ... - megforgatom ismét a kést. Újabb fájdalmas ordítás, de nem érdekel. Csak a még inkább megrettenő gyermeket nézem és a csecsemő jobban sír.
- Ryu ... - mondom beteges mosollyal arcomon. - Gyújtsd fel a házat! - rosszallóan néz rám, de láthatja vagy ő vagy én teszem meg. Így drága társam tűzet köp feléjük és minden lángokba borul. A kislány sikít, már nincs kiút nekik. A férfi még jobban könyörög, zokog.
- Kelet felé! - ordítja. - Arra lesznek...
- Hazudsz... - jelentem ki könnyedén, de csak a tüzet figyelem. Olyan szép, ahogy a lángok terjednek és szépen felemésztenek mindent.
- N-nem ... Kérlek... Ez igaz ... - próbál meggyőzni. - Nézd! - érzem megmozdul, így figyelmem ismét csak neki szentelem,a sikoly pedig csak még nagyobb mosolyt csal arcomra. Egy láncot szed elő ... A medál pedig ... Mint az enyém!
- Ez náluk volt... Ránk hagyták, a családomra ... Generációk óta ... A legenda úgy szól Keletre mentek. - elveszem tőle és ezzel egyidejűleg kihúzom a tört.
- Takarodj! - eresztem el, mire szinte mászva, vonszolva magát az égő otthona felé igyekszik. Ryu mellém jön, de én csak a medált nézem. Sárkányt formál, pont mint az enyém ...
Hallom ahogy a kislány apjáért kiabál, a csecsemő már kevésbé sír, sokkal gyengébben hallani. Megfordulok, a férfit átengedem, azzal hogy a tűz ott eltűnik. De csak addig míg ő bejut, majd a lángok ismét felcsapnak és ezzel egyidejűleg mindent lángok kezdenek el borítani.
Nem hagyhatok túlélőt így biztosra megyek. Néhány sikoly felhangzik, ahogy a házban is a kislányé. Mind bent fognak égni...
A hűs víz felfrissíti testemet. Nappal van, de távol vagyunk az emberektől, itt senki sem láthat. Meztelenül fürdőzőm, míg Ryu a vízesés mögötti barlangban van. Nem kísért a tegnap este, nem érzek bűntudatot.
A vízből kilépve magamra öltöm cseppet sem sokat takaró viseletemet és így fekszek ki a fűbe kicsit. Alig van felhő a kék égen, mely vonz. De most nem lehet, hiszen nem a hold ragyog fent.
Kis idő múltán ülök fel és sétálok Ryu-hoz. Mikor megérzi jelenlétem széttárja szárnyát és mikor hozzá bújok átölel vele. Védelmezően teszi ezt, de főleg engem ót ... mint mindig. Nem is tudom mikor aludtam utoljára nyugodtan, de most hamar elnyom az álom.
********** ******* **************
A hold fent ragyog az égen, a kunyhó előtt ülve csak azt figyelem. olyan szép, ragyogó, de most más ... Most mintha kissé vöröses lenne a fénye. Viszont így még inkább vonzz engem.
- Yong ... Kicsim, Már későre jár, menj és feküdj le aludni. - a kedves hang felé fordulok mosolyogva. Olyan szép, igazán boldog vagyok.
- Mami csak még egy picit kérlek... - nézek rá tündérien. Szeretnék még fent maradni és a holdat nézni.
- Yong édesanyádnak igaza van. Pihenned kell.
- Rendben van apa. - kelek fel és indulok el be. Kedvesen mosolyog rám és én hatalmas boldogságot érzek.
- Szép álmokat. - kapok jó éjt puszit először anyutól, majd apától is.
Bent csak lefekszek, de nem tudok elaludni. Lehunyom a szemem és próbálok pihenni. Most valahogy nehezen jön az álom...
Sikolyok, kiáltások és aa vér szaga ... Anyám riadt hangjára ébredek és a kinti hatalmas zajra.
- Yong, el kell bújnod... - hangja félelemtől cseng és az én szívemet rettegés tölti meg. Baj van, érzem nagyon nagy baj van és a kinti zajok ezt erősítik bennem. Anya karon ragad és kifut velem. Valakik megtámadtak minket...
- Kicsim... Történjék bármi csak fuss... Mi mindig szeretni fogunk téged. - kapok egy puszit, majd megindít. Futni kezdek, ahogy csak bírok a közeli erdő felé, mely menedéket jelenthet.
Még utoljára vissza fordulok ... Mami!! Az egyik férfi könnyed mozdulattal vágja fel...
********** ******* **************
Riadtan ébredek fel és levegő után kapkodok. De mikor érzem Ryu közelségét megnyugszok. Csak fekszek és nem szólok semmit. Ő elereszt és felülök. Ahogy szárnyai eltűnnek előlem látom a vízesésen túli tájat még kissé.
Sötét van így nyilván már este. Ajkaim mosolyra húzódnak.
- Ryu... Ideje folytatni a játékunkat. Falúról falúra fogok menni míg meg nem lelem azokat a rohadékokat és bosszút nem állok rajtuk, azért amit őseik elkövettek. - ezzel indulok el ki.
A hold már fent ragyog és megint igazán gyönyörű... Telihold... Vonzz. Ryu a magasba száll velem a hátán és én élvezem a magasságot, ahogy a szél hajamba kap.
A fények jelzik nekem merre van a falú és mikor már elég közel vagyunk felállok sárkányom hátát.
- Hát akkor Ryu kezdődjék a játék... - mondom és hanyatt engedem magam. Zuhanok, de ez az egész jól eső érzés. Ő a levegőből támad, én lentről. Soha se féltem a zuhanástól, hisz mindig a lehető legpontosabban érkezek talpra és csendben... Mint most.
Felállva megigazgatom a köpenyem és a csuklyát jobban arcomba húzom, hogy senki se láthasson. Így indulok el előre a falu felé. Sehol senki és itt minden olyan csendes. A hold fénye bevilágítja a helyet és egy alakot előttem. Gondolkodás nélkül küldök rá tűzgömböt, de nem találom el. Viszont így észrevesz.
Miért hibáztam? Én soha se hibázok! Mikor felém fordul futni kezdek és hallom, hogy a nyomomban van. Kissé kerülve igyekszek a falú felé.
Azonban az utca elején törmelékfal zárja el utamat.
Francba! Ryu ilyenkor nincs elérhető közelségben... Keresem a menekülési útvonalat. Valahogy csak át tudok jutni a törmelékeken...
- Ki van ott? - hallom meg hangját. Egy férfi... De nem szólok semmit, meg se fordulok csak állok mozdulatlan.
- Azt kérdeztem ki van ott! - kiált rám ismét mire fordulatból ismét tűzet küldök rá, ám ezúttal karját eltalálom és ruhája égni kezd. Gonosz mosollyal arcomon nézek rá, nyilván látja ki vagyok, mert talán mintha megdöbbenne. De nincs ideje velem foglalkozni, mert az jobban leköti megszabaduljon az égő ruhadarabtól. És míg ő ezt megteszi addig Ryu megjelenik és volt Hyorin ott, eltűnt Hyorin most.
Könnyedén jutok be a faluba és kezdem gyújtogatni az épületeket. Élvezettel nézem, beteges mosollyal arcomon nézem a lángokat. Az emberek ordítoznak, sikítoznak és menekülnek. Ryu fentről segít a pusztításra.
- Akkor kezdjük. - mosolyodok el leemelve a csuklyát, kibújva a köpenyből. A tűz fénye megvilágítja csodás és hibátlan testemet. Nem takarom túlzottan, ami tökéletes azt felesleges lenne. A férfiak megdöbbenek, de azért egy rám támadást megkísérelnek.
Hárítom a támadásokat, tűz fallal védem magamat. Aztán feltűnik a kis cukorfalatka is. Hm... Igazán figyelemre méltó hím példány, csak kár hogy ellenkező oldalon állunk. Kiadja a parancsot a vele érkező férfiaknak, akik rögtön rám támadnak.
- Ugyan... - vigyorgok. - Könnyebb lenne ha megmondanátok merre mentek azok a patkányok. Hisz valami legenda csak van róluk.... Vagy ellenkezhettek is, de akkor mint elpusztultok! - vigyorgok továbbra is.
Ők nem tudnak megsebezni engem, én annál inkább teszek bennük kárt. Már az egész falú ég, akik kint vannak próbálják oltani ... Sikertelenül...
Mindent és mindenkit el fogok pusztítani! Akik támadnak Ryu láttán meghátrálnak, hiszen hatalmas sárkányom mögöttem landol. Engem védelmez. Tekintetem a fiúcskára siklik....
********** ******* **************
Csak futok, ahogy a lábam bírja... Nem is számít merre.
- Állj meg! - érzem valaki elkap és a földön kötök ki, ő pedig fölöttem. Rémülten nézek könnyes szemekkel szemeibe. Mintha elakadna a szava, nem tud mit mondani.
- Kérlek ne bánts.... - mondom szipogva, mire felkel és engem s felhúz a földről. Nem szól, de a kezemet se akarja elengedni. Zajt hallok, közelednek a társai...
Kezével arcomra simít. Nem sokkal lehet idősebb mint én.
- Menekülj... - enged el és én hálásan nézek rá.
- Köszönöm... - ezzel már futok is.
********** ******* **************
Ugyan az az igéző, gyönyörű barna szempár melynek azonnal rabja leszek. Én... Hogy hasonlíthat arra a fiúra így?
Csak akkor eszmélek fel, mikor Ryu elém kerül és a rám támadó férfit egészben nyeli le. Megrázom kissé a fejemet. Nem szabad elkalandoznom, senkit sem kímélhetek!
|
