 Karakter: Lash Tanllyd
Megjegyzés: ~Kierannak~
Lassan telt az éjszaka és én elmélázva bámultam kifelé hálószobám ablakán, figyelve ahogy a hajnal közeledik. Kezemben egy bögre forró kávé gőzölgött isteni illatot árasztva magából, ami kellemesen megnyugtatta zaklatott idegeimet. Alapjában véve sosem voltam ennyire lehangolt, de jelenlegi helyzetemben nem volt semmi szeretnivaló.
- Rohadt farkasok.... - morogtam és komoly önfegyelmet tanúsítottam, mikor nem rúgtam bele a falba. Szemem előtt elmosódott a kinti villanyfényes táj, helyette rég letűnt korok csillagfényes éjszakái rémlettek fel, mikor a telihold fényénél a régi falkámmal vadásztam, amikor még barátok és család vett körbe, nem pedig egy idegen, rideg világ, ahol már az is csoda volt, hogy egyáltalán sikerült megtalálnom a boldogulásom. Nem akartam, hogy a régi, tiszta emlékeket elhomályosítsa a jelen, márpedig ha engedtem volna a helyi falkavezér követelésének, és csatlakozom a falkájához óhatatlanul is megváltozom, hisz minden vérfarkas idomul a falkához, amiben él. És nekem semmi kedvem nem volt ahhoz a rémesen kötött és bigott bandához.
Alig egy éve jöttem ebbe a városba, mert eddig mindenhol hasonló problémákba ütköztem. Nem akartam falkatag lenni, tehát a vérfarkasok elüldöztek, én meg hagytam magam, mert nem érdekelt igazából, hogy hol lakom. Most azonban a helyzet más volt. Sikerült egy varázstárgyakkal foglalkozó boltot nyitnom, és meglepően nagy érdeklődés volt a kacatjaimra, amit még a régi családi örökséget felhasználva meg némi utánajárás segítségével készítettem.
Már remek kis vevőköröm volt és szép kis összeget kerestem, arról nem is beszélve, hogy nem messze voltak a hegyek, egy hatalmas erdőséggel, ahol telihold idején háborítatlanul vadászhattam. Magányos farkas voltam na...
Erre jön ez a fasz - mert mást már nem lehet rá mondani - és követeli, hogy csatlakozzam a falkához. A holnapi, vagyis a mai, nap a legvégső határidő. Ha nem jelenek meg megkeresnek és örülhetek, ha nem tépnek szét. Legalábbis szerinte...
Belekortyoltam a kávémba és fintoroga megállapítottam, hogy ez bizony kihűlt. Homlokomat a hideg ablaküvegnek döntöttem, és egész egyszerűen felforrósítottam a tenyereimet, hogy átmelegedjen a koffeines lötty, ami így hamarosan ismét gőzölögni kezdett.
Hol is tartottam? Szóval szerinte, ha nem megyek, majd jönnek ők és jól ellátják a bajom, mert, hogy kénytelenek védeni a területüket. Mikor idáig jutottam a gondolatmenetben számra gúnyos mosoly kúszott. Na igen, ők jöhetnek, de hogy nem én leszek szétverve az is biztos. Inkább az ő bundájuk lesz egy kissé megégetve....
De aztán gyorsan elhessegettem ezt a csábító gondolatot. Ha megtámadom őket, sosem lesz nyugtom...
A kávét lassan kortyolgatva figyeltem ahogy a hajnal elűzi az éjszakát és a város lassan felébred. A emberek munkába indultak, a szomszéd ház tetején egy gyakorló boszorkány füstölővel a kezében a négy égtáj felé mondott imát, bizonyára nehéz nap vár rá, de azt már nem vártam meg hogy befejezze, elfordultam az ablaktól - ideje nekem is készülődni.
A szokásos lezser ruháimat vettem fel, kopott, néhol szakadt farmert, pólót, amire felhajtott ujjú szintén szakadt pulóvert húztam, meg egy egyszerű edzőcipőt, és már indultam is lefelé, ugyanis a ház, amiben laktam, két felé volt osztva. A földszint le volt zárva, teljesen elkülönítve, és én ott rendeztem be a varázskellékeket árusító boltomat. Az egész teljesen praktikus volt, nem kellett órákat utaznom és így abból sem volt probléma, hogy gyakran éjszakába nyúlóan bíbelődtem néhány amulettel, vagy épp éjfél után szolgáltam ki néhány olyan vevőt, akik nem bírták a napfényt. Na igen, hiába vagyok vérfarkas, nekem semmi bajom a vámpírokkal, vagy bármely más nem e világi lénnyel.
Egy intésemre felcsapódtak a redőnyök és láthatóvá vált a kirakat, míg a tábla a nyitva felirattal fordult kifelé.
Egy újabb nap kezdődött és nekem rengeteg munkám volt. Szétnéztem az apró vevőknek szóló helyiségen, amibe minden amulettet és kevésbé veszélyes varázskellékeket bezsúfoltam, míg a pult mögött a hozzúvalókat tároltam, és más egyéb, veszélyesnek minősített tárgyat, vagy olyan amuletteket, amit nem lehetett fogdosni, csak úgy. Hátul persze volt még több helyiség is, általában ott szoktam esténként dolgozni, de nappal a pult mögött ücsörgöm és elszórakoztatom magam a véletlenül betővedő halandókkal, akik közül éhányan álmélkodva nézelődnek, néhányan pedig egyenesen lehülyéznek. Na az ilyeneknek szoktam kellemetlen meglepetéseket okozni és gunyoros mosollyal figyelni, ahogy kmenekülnek a boltból.
*
Épp a mára, saját magamnak előirányzott amuletteket késztítettem gondos odafigyeléssel, mikor megcsendült az ajtó fölé szerelt csengő és eltéveszthetetlen farkasbűz csapta meg az orrom.
Fintorogtam, és letettem a félkés munkámat és tekintetemet a belépő farkasra szegeztem. Úgy tűnt megtalálták a lehető legártatlanabb tagját a falkának. Szerencsétlen alig lehetett több huszonkettőnél és még érződött rajta a friss farkasokra jellemző eltéveszthetetlen illat.
- Mit akarsz? - mordultam fel mérgesen a bennem élő farkas hangján, mert valahogy biztos voltam benne, hogy nem vásárolni jött. Láthatólag zavarba jött a kellemetlen fogadtatáson és a farkas benne érezhetően felkapta a fejét, megérezve az erősebbet. Úgy tűnt pillanatok választják el attól, hogy kirohanjon, oldala mellett lógázott keze tehetetlneül ökölbeszorult, ahogy magával küzdött.
- Jól van kölyök, át ne változz itt nekem - váltottam engedékenyebb, emberi hangra és kisétáltam a pult mögül. - Mit akarsz? - kezem lazán zsebrevágtam.
- Csak egy üzenetet hoztam - eőt vett magán és próbált normálisan viselkedni.
- Furcsa, hogy egy friss kölyköt fog be Jackson, új tagog toborzására... De nyögd már ki végre, miért jöttél ide, mert rabolod az időmet... - szerencsétlen zavartan pislogott.
- Honnan tudod, hogy nemrég támadtak meg?
- Az illatod, még érződik rajta az ember, és épp elég ideje szagolgatom mindkét felet, hogy tisztában legyek a különbséggel. Szóval? - sürgettem türelmetlenül.
- Jackson üzeni, hogy a ma este vár a Lansh Carmendában.
- Aha, a helyi farkasbarlangban - bólintottam, hogy ismerem a helyet, bár még sosem voltam ott. Aki nem a falka tagja, azt ott nem látják szívesen. - Sejtettem, hogy nem a gyülekezőhelyen akar velem találkozni. Még valami? - tettem hozzá, mikor láttam, hogy nem nagyon akaródzik neki elmenni.
- Megjelent egy fura figura és kihívta a vezért - bökte ki nagynehezen, aztán inkább a berendezést kezdte fikszírozni, gondolom megvárta, amíg én megemésztem az információt. De nem mondhatnám, hogy padlóravágott a dolog.
- Ez várható volt, a falkavezért gyakran kihívják. Főleg ha nem elég dominins - vállatvontam, majd elkaptam a kezét, mielőtt hozzáért volna egy álomfogóhoz, ami a gagyi boltival ellentétben tényleg fogságbaejtette az álmokat. - Csak akkor fogdosd a dolgokat, ha ki is fizeted.
- Nem, azt inkább nem... - motyogta. - Ezeket te csinálod? - bólintásom után újabb kérdéssel ostromolt. - Hogy vagy rá képes?
- Családi örökség, az anyám boszorkány volt - feleltem kimérten. Ezért nem szerettem kölykökkel beszélgetni, mindig annyit kérdeznek...
- Értem... Akkor, nem is zavarlak - tétován az ajtó felé indult, de mielőtt kilépett, még visszafordult. - El fogsz jönni este?
- Elmegyek - bólintottam kimérten. - De mielőtt megkérdeznéd, nem tudom, hogy csatlakozom-e hozzátok - a pultnak dőltem. - Az még a jövő zenéje. Viszlát - azzal részemről lezártnak tekintettem a társalgást.
Nagy általánosságban nem vagyok ennyire nyers és szófukar, sokkal jobban illene rám a kerge jelző, de ez a mai nap, valahogy tele van feszültséggel, amit nem viselek különösebben jól.
A kölyök látogatása után már nem volt türelmem az amulettekhez, meg egyébként semmihez, így inkább bezártam a boltot és elmentem futni. A közeli parkban késő délután - főleg így novemberben - már nem volt szinte senki, így nem is keltett nagy felháborodást, hogy a kelleténél gyorsabban futottam, néha fel-fel ugrálva fák ágaira, csak hogy kiélesítsem az érzékeimet, tudtam, hogy szükségem lesz rá.
*
Végül este nyolc felé érkeztem meg a klubbhoz, frissen fürödve - hogy lemossam magamról a varázskellékek illatát, ami úgyis tudom, hogy egy lehetetlen vállalkozás - és viszonylag normális ruhában, bár nem vittem túlzásba, mivel ha itt ma beavatás lesz - amit minden erőmmel igyekezni fogok elkerülni -, akkor úgyis csak tönkrevágnám a cuccot az átváltozással.
Fintorogva léptem be a klubba, amit masszívan megült a füst és a farkasszag, keveredve az alkohollal és ez a keverék egy pillanat alatt a fejembeszállt és kellett pár másodperc, mire hozzászoktam a szagokhoz és körül tudtam nézni.
Arra már régen rájöttem, hogy magas életkoromnak köszönhetően jóval jobb a szaglásom, mint a többi fajtársamnak.
A klub zajos volt, és mint mondtam bűzlött a farkasoktól, de ha egy szimpla halandó tévedt volna be, csak egy rakás, összecsoportosuló embert látott volna, semmi különöset. De aki tudta, hogy mit kell keresni, az érezte a finom rezgéseket és látta a sárgán megvillanó tekinteteket, amik úgy tapadtak rám, mintha mágnes lettem volna. Utat engedtek nekem, mintha mindis is ismertük volna egymás, de a pusmogás egy pillanatra sem hallgatott el. Úgy tűnt a kihívó nagy felzúdulást keltett, de jelenleg én érdekesebbnek bizonyultam. Ahogy egyre közelebb értem a falkavezérhez, megfogalmazódott bennem, hogy talán el kellene döntenem végre, hogy mit fogok neki válaszolni, de még mindig dilemmáztam. Menjek, vagy maradjak? Csatlakozzak, vagy maradjak egyedül?
Alig pár lépés volt, mire odaértem Jackson elé, mégis egy évszázadnak tűnt, úgy elmerültem a gondolataimban.
- Nahát, eljöttél? - a falka vezére nem volt épp egy elhanyagolható alak, a kétajtós szekrény kategóriába illett de olyan volt a szaga, mint az összes többi farkasnak, egyáltalán nem érződött rajta, hogy kitűnne az erejével, vagy bármi mással. Ja és évszázadokkal volt fiatalabb nálam. Na ez, egy vicc!
- Ki tudna ellenálni a szívélyes invitálásodnak? - ajkaimra gúnyos mosoly kúszott és összefontam karjaimat magam előtt. Lehet, hogy nagyobb nálam, de kétlem, hogy egy face to face meccsen lenyomna. De...
- Sikerült döntened? - érdeklődött normális hangnemben és mintha reménykedés csillant volna a tekintetében. Lehet, hogy mégis igazak a szóbeszédek, és nem az erőszakra esküszik? Elhúztam az orrom, sosem szerettem, ha valaki szembe ment a hagyományokkal. Egy farkasfalkát erővel lehet egybentartani, itt meg minden volt, csak egységes erő nem. Néhány alak kószált a vezér mögött, a főbb alfák, akik védik a hátát, nyílván a kihívó miatt voltak itt.
- Úgy hallom valaki kihívott. Napolnám a döntést, azutánra, hogy ti végeztek egymással.
- Ne ringasd magad hiú ábrándokba, nem lesz itt harc, elrendezzük...
- Na most akkor ki ne ringassa magát ábrándokba? - felnevettem, halkan, a zenétől szinte nem is lehetett hallani. - Amíg végeztek, én leülök, és iszom valamit - jegyeztem meg, mikor hallottam, hogy megérkezett a kihívó.
Gyorsan elslisszoltam a tömegben a bárpult felé, és kértem valami alkoholmentes dolgot. Egyelőre még tiszta gondolatokat akartam, és a szaglásomra is szükségem volt.
Amint a kihívó belépett, az egész hely felbolydult, és utatengedtek neki a falkavezérhez.
Otthagytam a pultot és eévegyültem a tömegben, hogy minél közelebbről láthassam az eseményeket és nem utolsó sorban megszglásszam a kihívót, akivel érkezett két alak, bár az egyik egy halandó lány volt, a másik férfi azonban farkas, már olyan mélyen lappangott benne a fenevad, mintha nem is lett volna ott. Érdekes...
A kihívó nem volt egy figyelmen kívül hagyható személy, bár nem tartozott a két ajtós kategóriába, jóval magasabb volt nálam, és körbelengte valami furcsa... Ahogy a nyitvahagyott ajtón át szél vágott be a klubba az illatát felémsodorta és könnyedén meg tudtam különböztetni a többitől. Annyira farkasszaga volt, mint amilyet már régen éreztem. Belőle még áradt valami, ami mostanában kivezni látszott, legalábbis ebben a hordában nem volt meg. Zavarodottan megráztam a fejem, mert annyira belemerültem az illatának elemzésébe, hogy már csak arra figyeltem fel, ahogy a padlóra küldi Jacksont, és vöröses sárgán villogó szemmel átharapta a torkát. És vége lett.
Felüvöltött, diadalittas üvöltés volt ez, amihez cstlakozott a társa is, a férfi, mivel a halandó nőt már hamarabb kizavarta. Őszintén zavarodottan figyeltem, és a farkas bennem felkapta a fejét a hangra és komoly erőfeszítésembe telt, hogy ne csatlakozzam én is.
- Akar még valaki harcolni velem? - hangja dühösen csattant, többen morogtak, de senki sem jelentkezett, az alfák mélyen hallgattak, a többieknek meg esélyük se lett volna. Nekem meg nem volt okom kihívni őt, arról nem is beszélve, hogy per pillanat egy csepp harci láz sem égett bennem, minden erőmet lekötötte az erőfeszítés, hogy ne ereszkedjek térdre és kússzak oda hozzá behódolón, ahogy kellett volna, ha az én alfámat győzi le.
Körbenézett, kihívó után kutatott, s mikor nem talált a tekntete megállapodott rajtam. Ami, ha azt vesszük nem csoda, ha még nem is tudatosult benne, valószínűleg a jelenlévők közül a legerősebbet kereste, hogy meggyőződjön róla, nincs kihívója. Szerencsétlen véletlen, hogy én nem tartozom a falkához, mégis jelen voltam.
- Te ott! - lépett felém. - Mi a neved?
- Lash Tanllyd vagyok - mutatkoztam be egyszerűen, majd hozzátettem, csak a félreértések elkerülése végett. - Nem vagyok a falka tagja.
- Akkor meg mit keresel itt? - akadt fenn, furcsálló pillantással mérve végig.
- Khm... Ma lett volna egy "megbeszélésem" a falkavezérrel, a volt falkavezérrel - javítottam ki magam gyorsan -, arról, hogy csatlakozom-e.
- Mióta élsz a városban? - érkezik a következő kérdés, mire kénytelen vagyok felnevetni.
- Több, mint egy éve - ha egy kicsit is ért a szokásainkhoz, ezen falnak fog menni, és voilá, a szeme megvillant.
- Akkor csak egy kérdés van, élni akarsz? - szótlanul bólintottam, és vártam mire fog kilyukadni. - Akkor csatlakozni fogsz a falkához.
- És ha nem akarok? - tettem fel egy merész kérdést. A körülöttünk állók tolakodva igyekeztek minél távolabb húzódni, de nem foglalkoztam velük, minden érzékemmel az ismeretlenre koncentráltam. Aki lassan még közelebb sétált hozzám, egész addig, míg alig fél lépésnyire állt tőlem, és fölém magasodott. Igaz, már újra emberien nézett ki, de a farkas ott bújkált közvetlen a felszín alatt. A bennem élő fenevad érezete és éberen figyelt, szorgosan igyekezett átvenni felettem az irányítást, mondván, hogy vele nem kellene vitázni, sokkal inkább megfürödni az illatában és csatlakozni hozzá.
Ez a képtelen elgondolás annyira meglepett, hogy akaratlanul is hátráltam egy lépést. Az évszázadok alatt tökéletesen megtanultam uralni a szörnyetegem, énem másik részét, ami velem született, de most az irányítás kicsúszni látszott a kezemből.
- Ha nem akarsz, meghalsz... Ez ilyen egyszerű - suttogta. Nem lépett még közelebb, hogy zárja a távolságot és nem is nyúlt felém.
Én is tudtam, ő is tudta, ha azt akarom hogy elfogadjon, nekem kell odamennem hozzá. De mivel annyira vonzott, épp ezért nem akaródzott közelebb menni.
Hátráltam még néhány lépést, miközben érdeklődve figyelt, de látszott hamarosan a türelme végére ér. A szemem akaratlanul elvesztette minden emberi vonását és már a farkas sárgászöld szemével figyeltem.
Nem tehetem... Ha behódolok neki, csatlakozom a falkához, és ...
~Már miért lenne az olyan nagy gond? Erős, és egy erős falkát fog kovácsolni ebből a gyülevész bandából... És ráadásul olyan jó illata van...~ Már máskor hallottam a farkasom hangját a fejemben, amint önálló gondolatokat fogalmaz meg, de az már rég volt, régesrég, és hirtelen nem tudtam hogyan is kellene rá reagálnom.
De ennyi elég lenne? Rajtam nem uralkodhat senki...
~Akkor győzd le, de erősebb, mint te, erősebb Nálam... Én nem harcolok vele...~
Kívülről az egész egy pilanatnak tűnhetett, az hogy elhátráltam, majd megadón fejethajtva ereszkedtem térdre, engedve az ösztöneimnek. Ha a Farkas ennyire nem akar harcolni, esélyem sincs. Mágiát bevetni falka ügyekben meg... Na akkor tényleg az egész horda nekem esne és se perc alatt kapnának miszlikbe.
Tétován tettem felé néhány lépést, pontosabban szó szerint odamásztam hozzá, uralkodva magamon annyira, hogy ne váltsak alakot, majd mielőtt még hozzáértem volna, hezitáltam egy röpke másodpercet, de aztán lesz, ami lesz alapon a lazán maga mellett lógatott kezéhez dörgölőztem, várva, hogy fogadja a behódolásom.
Nem váratott sokáig, tenyerét az arcomra simította majd egy cseppet sem finom mozdulattal a félhosszú barnás hajamba markolt és hátrarántotta a fejem, hogy szinte belereccsent a nyakam, de nem számított igazából mit csinál, elfogadta a behódolást, elismert a falka tagjának, és mehetek velük vadászni teliholdkor. Feltéve presze, ha ki nem töri a nyakam.
De nem kellett ettől tartanom, egyszerűen csak felrántott magához, én meg kénytelen voltam egy pillanatra nekitámaszkodni, ha nem akartam visszabukni és kipróbálni mennyire erősek a hajszálaim.
- Erős vagy - mrogta a fülembe, úgy, hogy a többi ne hallja. - Öregebb és erősebb, mint itt bárki.
- Tudom - nyögtem ki, nem igazán értettem mire megy ki a játék, de farkasom csendben kushadt, eszében sem volt szembeszállni az alfahímmel.
- Segíteni fogsz nekem, de előbb még felelevenítünk egy régi szokást. Ugye emlékszel még rá, hogy szokták köszönteni az új tagot a falkában? - továbra is olyan halkan beszélt, hogy csak én hallottam, de erre kissé kényelmetlenül körbepillantottam. Nem különösebben tetszett az ötlet, hogy bárki szabadon megkaphasson. Mármint aki le tud győzni.
- Mint mondtad, erősebb vagyok náluk, tehát ha nem akarod megöletni a vadiúj embereidet, szerintem nem jó ötlet engem bedobni a közösbe - fejtettem ki a véleményem, alig mozgatva a számat, de biztos voltam benne, hogy meghallja.
- Nem is terveztem, megtartalak magamnak - szája gunyoros mosolyra húzódott, belőlem meg akaratlan morgás tört fel, mire villámgyorsan elengedte a hajam, aminél fogva eddig tartott és ujjai a torkomra kulcsolódtak.
- Talán megtagadod a parancsomat? - érdeklődött semleges hangon, de ezt már mindenki hallotta.
- Ne... Nem! - nyögtem ki hangosan, mire lehajított maga mellé a földre, és elterelődött rólam a figyelme, ahogy szépen sorban mindenki behódolt neki.
A legtöbbjüknek negyedannyi figyelmet se szentelt, mint nekem, csupán hagyta hogy hozzáérjenek, behódoljanak és már tűntek is el.
Torkomat maszírozva csúsztam hátrébb, hogy helyet adjak a falka tagjainak. Na remek, nem ilyen estét szántam magamnak. Arról nem volt szó, hogy Jacksont leváltja egy igazi vezér, aki ráadásul engem néz ki szeretőnek, vagy ágymelegítőnek, hívjuk ahogy tetszik. És ráadásul a farkasomnak sem sok hasznát veszem, mivel az teljesen elégedett volt a dolgok alakulásával, lévén így tényleg megfürödhet majd a msáik farkas ilattában. Remek.
A falka - a falkám - tagjai lassan elfogytak, mindenki sorrakerült, már aki itt volt, mert ennél azért jóval több tag volt, de a többiek majd teliholdkor kerülnek sorra. Vagyis holnap. Akkor, már ha tartjuk a szokást, együtt vadászunk majd, és az új falkavezér mondja meg mi lesz a zsákmány. Ha úgy száz évvel korábban lennénk, most elkezdhetnénk aggódni, hogy vajon az új főnök mennyire csípi az emberhúst, de most vajmi kevés volt rá az esély, hogy halandó kerülne az étlapra. Bár... Én már nem lepődök meg semmin.
Feltápászkodtam a földről és igyekeztem nem tudomást venni a kutató tekintetekről.
- Holnap telihold, összehívom a falkát a Vadászatra! - az új vezér hangja élesen csattant, szinte mindenki összerezzent tőle, de beleegyezőn bólogattak. - Azoknak, akik ma nincsenek itt, vigyétek el az üzenetet, ha nem jelennek meg a Vadászaton, a falka kitagadja őket. És következőre ők lesznek az áldozat! Lehet, hogy eddig békés punnyadságban életetek, de ez mától megváltozott! Új vezér van és a falka idomulni fog. Hozzám!
Azzal egész egyszerűen megfordult és távozott, intve nekem, hogy tartsak vele. Kénytelen-kelletlen mentem, mert nem volt más választásom, meg egyébként sem akartam a klubban maradni. Azok a farkasok nekem idegenek voltak, és nem hiszem, hogy örültek volna, ha kihallgatom a beszélgetésüket. Had temessék el nyugodtan a volt vezért, és beszéljék meg a továbbiakat.
Odakint meglepetésemre egy kisebb motoroscsapat várakozott rá, többségük ember, kivéve azt a fickót, aki bent volt vele és olyan jól leplezte a farkast.
- Elárulnád a nevedet, ha már így berobbantál az életembe? - érdeklődtem, miközben az embereinek magyarázott.
- Kieran - vetette oda nekem, majd tovább beszélt, amire nagyon nem figyeltem. A végeredmény az lett, hogy a többség elhúzott, kivéve a farkast, meg a csajt, aki még az elején jött be vele.
- Én nem megyek sehova, eddig is tudtam hogy mi vagy, és nem zavart... - vonogatta a vállát. - Vagy ha téged zavar, változtass át engem is! - na erre már felkaptam a fejem és közelebb somfordáltam a lányhoz. Szerelmes lenne? Mert akkor lesz egy kellemetlen csalódása, a választottjában... Amíg a lány Kierannal vitatkozott a háta mögé léptem és finoman körbeszaglásztam körülötte a levegőt. Tekintetem érdeklődőn csillant fel, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve Kieran felé fordultam.
- Változtasd át - vetettem oda neki. - Hűséges hozzád, de nem szerelmes. Használható - összegeztem, mire egy olyan pillantást kaptam a csajtól, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, meg kellene ilyednem.
- Mégis honnan veszed ezt? - sziszegte nekem, mint egy rajtakapott tolvaj. Pedig semmi rosszat nem mondtam...
- Nincs szerelemszagod - vontam vállat és halkan rámordultam, hogy tudja hol a helye, de nem hátrált, bár az illatén érződött, hogy megijedt.
- Hagyjátok abba - mordult ránk Kieran. - Luca, ti ketten menjetek, keressetek valami szállást, te meg - intett felém - velem jössz.
Bólintottam, hogy értem, és mikor a másik kettő egy-egy motoron elszáguldott, kérdőn fordultam az új falkavezér felé.
- Mégis hova megyünk? - érdeklődtem.
- Egy szállodába, de előbb... - olyan gyorsan termett előttem és kevert le egy iszonyatos erejű pofont, hogy még csak nem is láttam mit csinál, az ütés lendülete már a földre vitt. - Nem kérdeztem a véleményedet, és ilyenkor jobban teszed ha hallgatsz!
- Mert különben? - néztem fel rá dühösen villogó sárga szemekkel.
- Különben kis farkas - hajolt le hozzám, és elkapta az államat, hogy ne forduljak el -, megtudod miért hívnak Veszettnek...
- Eressz! - hangom nem volt több artikulálatlan morgásnál, de jószerével majdhogynem kiröhögött és ismét elkapta a torkom. Belemartam a kezébe, amivel a torkomat szorította, ujjaim farkaskarmokban végződtek, de nem nagyon zavartatta magát, mintha nem is őt karmoltam volna, nem eresztette a torkom.
- Hagyd abba - szólt rám unott hangon, és ujjai összeszorultak a torkom körül, mire kénytelen voltam elernyedni, már nem igazán kaptam levegőt, ahhoz meg hogy tüzet idézzek levegő kellett volna.
Mikor végre eleresztett erőtlenül rogytam össze, levegő után kapkodva, emberivé vált kezemmel a torkomat maszírozva. Kieran lehajolt hozzám, a tekintetemet kereste.
- Nem szeretem, ha engedetlenek a farkasaim. Ezt jegyezd meg és jóban leszünk.
- Erősebb vagy nálam - jelentettem ki kisebb köhögési szüneteket tartva. - De nagyon régóta élek már egyedül, falka nélkül és bár emlékszem a szokásokra, nem tudom egyik pillanatról a másikra elfogadni, hogy ismét áll valaki fölöttem a ranglétrán. Ne várj tőlem csodát - morogtam, és még mindig a farkas sárgászöld szemével figyeltem, vajon mi lesz ezúttal a reakciója.
Szerkesztve Sarsa által @ 2011. 10. 31. 17:24:50
|
