Karakter: Cedric Ang
Megjegyzés: (Contimnak ~ Calaelnek)
Éjszaka álmomban megjelent Isten és azt mondta, hogy menjek fel, mert feladata van számomra, ami nagyon sürgős és fontos.
Reggel amint felébredek, felkapom a cuccomat és anélkül, hogy szólnék is akár kinek, kilépek az erkélyre, kitárom szárnyaimat, majd felreppenek, hogy a felhők között elveszve tudjak menni Istenhez, aki a feladatomat fogja megmondani, hogy mit kell tennem.
Amint felérek, egyből elkezdem keresni az öreget. Nagyon szép hely. Minden fehér és arany színekben pompázik. Komolyan olykor már bántja az ember szemét, de még is el lehet csodálkozik benne, hogy milyen csodálatos és szép az egész. Teljesen olyan hatása van az egésznek, mintha a felhőkön járkálnánk, pedig csak a kastély van a felhőkön. Akár hányszor feljövök ide, mindig elcsodálkozok és megbámulom, mintha először jönnék.
- Cedric Gyere be, kérlek. – hallom meg a főmanus hangját. Belépek egy terembe, ahol most meglepetésemre, csak ő meg van meg.
- Miért hívatott uram? – kérdezem meg, miközben őt figyelem, hogy vajon tényleg mit szeretne.
- Van a földöm egy halandó, akire vigyáznod kell. – mondja, majd előre dőlve a kezein támaszkodik meg. – Fontos lesz ő még nekünk és azt akarom, hogy te vigyázz rá egyedül. Férkőzz a bizalmába. – adja a parancsot, amire meglepődök.
- És a többi emberrel mi lesz? – kérdezek vissza.
- Őket az új angyalra fogom bízni, aki nem sokára meg kapja hatalmát. – magyarázza meg a dolgokat. – De a te feladatod most, azaz egyetlen egy személy lesz.
- És hogy hívják az illetékest? – térek most már teljesen a tárgyra, mert ideje megtudnom, kire kell vigyáznom.
- Salvatrice Conti-nak hívják. – elém tol egy képet. Egy bársonyos arcú nőt látok, akinek vörös haja van és csodálatosan csillogó barna szemeivel együtt. – A vállán egy tetoválás van. Onnan lehet a legjobban felismerni. – magyarázza tovább én meg raktározom az információkat.
- Rendben. És merre találom? – nézek megint főnökömre.
- Olaszországban. Az a dolgod, hogy megkeresd és utána védelmezd.
- Akkor magyarán hagyjam el a családomat, költözzek Olaszországba és a semmiből próbáljam fent tartani magamat? – összegzem teljesen a dolgokat.
- Nem teljesen. Az anyagiak miatt ne aggódj, abban tudok segíteni, meg a házban is, ha meg van a lány. – nagyot sóhajtok.
- Rendben. Mikor kell indulnom?
- Most azonnal. – hangja komoly. Bólintok egyet, majd ott hagyom a termet és végül elindulok lefele a földre, hogy búcsút mondjak a családomnak és elmenjek megkeresni a védencemet, akire vigyáznom kell, amíg úgy van.
Otthon anyuék a kertben várnak.
- Ced kis fiam merre voltál? – kérdezi aggódva anyum, mire csak megölelem és puszit adok a fejükre.
- Hívtak. – mutatok fel, amire már mindig egyből értenek.
- És mit mondtak? – kezd el faggatni anyám egyből, de csak mélyet sóhajtok.
- Nem mondhatok semmit, ne haragudj, de el kell mennem. – mondom, amire kikerekednek a szemeik.
- És még is hova? – szólal meg végre apám is.
- Olaszországba. – mondom halkan és csak reménykedek benne, hogy nem hallják meg.
- Szó nem lehet róla. – mondja apám szigorúan, de tudja nagyon jól, hogy ebbe nincs beleszólása.
- Mennem kell. Nincs más választásom. – mondom én is komolyan neki. – Ha nem engedsz el, akkor búcsú nélkül kell elmennem itthonról. – magyarázom továbbra, mire anyám megrémült arccal néz apámra.
- Szivem engedjük el. Úgy sem tudunk mit csinálni. Tudtuk, hogy egyszer el fog jönni ez a nap. – magyarázza apámnak és végre ő is belátja, hogy nem tehetek ellene.
A nap további részében kicsit pakolok, meg búcsúzkodok a szüleimtől meg a síró testvéremtől. Nem akarja, hogy elmenjek, de ő is nagyon jól tudja, hogy nem tudok mit tenni. Ez a feladatom. Nem szeghetem meg a parancsot.
Mikor mindennel megvagyok még egy utolsó puszi mindenkinek, majd szárnyaimat kiengedve hagyom hátra családomat, amit kért tőlem az Isten. Fent repülök a felhők felett és próbálom meg tudni keresni azt a helyet, ahol vajon lehet. Nehéz lesz megtalálni, mert Olaszország elég nagy és nem olyan egyszerű ott megtalálni az embereket.
Első utam Velencébe vezet. Emberként járom végig az egész várost és keresem a nőt, de se híre se hamva. Az emberek nem is ismerik még véletlenül sem.
~*~
Vagy öt nap telik el és még mindig semmi. Sok helyen jártam már. Most tartok Triest felé, hátha ott több sikerrel járok.
Betérek egy étterembe, mert már nagyon éhes vagyok. Leülök egy asztalhoz, mire megjelenik egy nagyon bájos pincérnő. Vörös haja és barna szemei csak úgy csillognak. Fehér ruha van rajta, miközben a vállán lévő tetoválás is díszeleg.
- Jó napot. Mit hozhatok? – kérdezi kedvesen, mire ráfigyelek.
- Valami olasz specialitást. – nézek rá.
- Rizottó a mai specialitásunk. – magyarázza, ahogy az étlapon rámutat az ételre.
- Akkor egy olyan tökéletesen megfelel. – bólint egyet, majd felírja, és már megy is tovább.
Elkezdek utána nézni és csak akkor esik le, hogy ki ő, és hogy pontosan őt keresem. Ahogy látom mászkálni, megnyugszok teljesen. Már csak valahogy a bizalmába kéne férkőzni, csak még is hogy csináljam. Hiszen tudom a nevét, de azon kívül semmit. Akkor sem kezdhetem azzal, hogy szia, ismerlek és vigyáznom kell rád, mert angyal vagyok. Valahogy beszélgetésbe kell elegyednem vele.
Nem sokára visszajön az étkemmel.
- Parancsolj. Még valamit esetleg hozhatok? – áll meg mellettem, mire ránézek és elmosolyodok.
- Egyelőre ennyi lesz. – mondom, mire megfordul, és már menne is. – Ööö. Ne haragudj. – szólok utána, mire visszafordul.
- Igen? – néz rám azokkal a gyönyörű szemeivel.
- Elárulnád a neved? – nézek rá és csak válaszát várom. Szeretném, ha tőle is megtudnám a nevét, utána meg majd úgy is mennem kell fel Istenhez és megmondani, hogy megtaláltam és adjon pénzt meg szállást is, mivel szükségem lesz mindkettőre.
Szerkesztve oosakinana által @ 2011. 08. 07. 19:42:43
|
