|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| oosakinana | 2011. 07. 28. 17:16:35 | #15454 |
Karakter: Cedric Ang
Megjegyzés: (Hófehérkémnek)
Órákon keresztül is csak repkedünk és beszél. Nem hiszem el, hogy nem fárad el a szája, vagy nem hűl ki a hasa. Ennyi beszédtől már régen fájna a hasam a hidegről. Nem igazán mondok semmit, mert ha akarnék, se tudnék, úgy fossa a szót, de ez valamilyen szinten tetszik. Jó hogy valaki legalább beszél velem, vagyis hozzám. Végül egy köszönés után megy haza vissza a felhők felé. Én meg szépen haza repülök, hogy kipihenjem a fáradalmakat, amiket ez a mai nap okozott.
Amint leszállok otthon anyuék fogadnak mosolyogva, ami mindig is jól esik tőlük.
- Jól vagy Ced? – kérdezi anyu, mire megölelem.
- Teljes mértékben. – válaszolom, és egy puszit adok az arcára. – Menjünk be. – mondom, majd magamhoz és apuval a másik oldalamon sétálok be.
- Tényleg Karol állandóan valamilyen Cupidó-ról mesélt, akivel együtt szálltatok te erről mit tudsz? – kérdezi anyu, amire nagyot sóhajtok.
- Az egyik „munkatársam” – mondom úgy, hogy anya is megértse. – Csak ő inkább teljes isten az a valódi Cupido, akit ismernek az emberek. – magyarázom.
- Akkor jó, csak féltünk, valami lett Karol-lal, hogy ilyeneket beszél. – mondják, amire csak adok egy puszit nekik.
- Jó éjszakát. – mondom, majd felmegyek az emeltre. Elfekszek az ágyon és végre behunyva szemeimet alszok el végre mélyen, hogy kipihenjem a fáradalmakat. Fogadni mernék, hogy holnapra sokkal rosszabb fog rám várni, mint eddig valamikor.
~*~
Másnap reggel arra ébredek fel, hogy odalent hangzavar van. Mi történik itt? Kimászok kómás fejjel az ágyból, majd egy nadrágot magamra kapva félmeztelenül sétálok le az emeletről a nappaliba. Amint meglátom miért is van hangzavar, a szemem elkerekedik. Cupido áll a nyaralónk kellős közepén és a családommal beszélget, akik egyből körbe ugrálják, de leginkább Karol.
- Annyira tetszik ez a baba Cupido. Köszönöm szépen. – megölel, majd tovább játszik én meg döbbenten figyelem az eseményeket.
- Én is köszönöm a szép virágot. – mondja mosolyogva anyám is. El fogja venni a családomat. Kicsit elfintorodom, de nem csinálok nagyobb ügyet a dologból.
Már éppen mennék felfele, amikor anyám megszólal.
- Ced de jó, hogy felkeltél. Néz kijött meglátogatni minket. – mondja anyám mosolyogva, mire mélyet sóhajtok, majd megfordulok, és egy mosolyt erőltetek az arcomra.
- Te hogy kerülsz ide Cupido? – kérdezem tőle, miközben azon vagyok, hogy minél nyugodtabb legyek és higgadtabb.
- Jöttem meglátogatni a családodat, meg téged. – válaszolja, majd elém sétál. – Tessék ezt neked hoztam. – mondja édes mosollyal a száján, amire kicsit tényleg szívből elmosolyodok.
- Köszönöm. – elveszem tőle, de ekkor megjelenik hugi.
- Cupido gyere, játssz velem, mert a játékaimmal. – nyúzza egyből. Eddig mindig engem kért meg, hogy játsszak vele. Szóval akkor tényleg feleslegessé váltam, de most már inkább elszomorodok, mint féltékeny leszek, mint tegnap.
- Persze megyek. – válaszolja, és már mennek is felfele én meg elmegyek a konyhába inkább.
Belépve látom, anyu éppen most kezd neki a reggelinek.
- Mi a baj kicsim? Olyan szomorú vagy. – simít végig anyám az arcomon.
- Semmi ne aggódj, csak hanyagolva vagyok, és nem vagyok hozzá szokva. – válaszolom neki, mire elmosolyodik.
- Csak újdonság. Ne vedd a szívedre kicsim. – kapok egy puszit az arcomra.
- Tudom, csak eddig azt hittem én vagyok a pótolhatatlan bátyus, de most már a pótolható vagyok. – mondom, majd elmosolyodok. – Lent leszek a parton. – mondom, majd fogom a cuccaimat és szépen lesétálok. Elfekszek a pléden és csak az eget figyelem meg gondolkozok, hogy miért dolgoznak ennyire ellenem az égiek vagy csak azért, hogy esetleg elhagyva a családomat egyedül éljek és vigyázzak mindenkire? Nem tudom, de utána fogok járni.
|
| Geneviev | 2011. 07. 28. 14:00:07 | #15450 |
Karakter: Cupido
Megjegyzés: Angyalkámnak
- Csak lassabban a kérdésekkel, mert belezavarodok teljesen. – mondja Angyalka, miközben az a tünemény teljesen rákapaszkodik.
- Hogy hívják a testvéredet? Veletek maradhatok? – kérdezem még egyszer, mire egy sóhajtást kapok válaszul. Maaaa, Angyalka nem bír engem? Szomorú vagyok…
- Szia. Karol vagyok. – köszön a kicsike, és szomorúságomat mintha elfújták volna. De jó! Ő kedvel engem! – És engem nem zavarsz, felőlem velem tarthatsz. – mosolyogja. De kis é~des!
- Jól van jöhetsz. – egyezik bele Cedric is, aminek örülök. Tehát annyira nem mehetek Angyalka agyára, ha engedi, hogy a hugicája közelében lehessek!
- Juj de jó~. – örömködök. Nyuu, végre megint lett egy „hugicám”, akit pátyolgathatok! – És merre fogunk repülni? – kérdezem izgatottan. Lehet, jobb lenne visszamenni a partra, mert ahogy látom, Karol szorítása kicsit gyendül…
- Most vissza. Nem akarom, hogy Karol leessen vagy bármi baja legyen. – mondja, amit megértek. Én is pont ezt gondolom.
- Rendben menjünk is vissza. Egy ilyen tüneménynek nem is szabad, hogy baja essen. – mondom. Jujj, olyan kis édes ez a kislányka! Neeeem, ne gondoljon senki rosszra! Te se, ott az agyam hátsó zugában! Nem megrontani akarom szegénykét, hanem babusgatni! Nem vagyok én szatír… Van elég amúgy is, nem kellek még én is közéjük.
Visszafelé úton folyamatosan beszélek. Szeretek beszélni! Nem tehetek róla… Meg repülni! A repülés jó dolog. Úgy imádom a szárnyacskáimat! Örülök, hogy nekem lett, mert ha nem lenne, bármit megtennék egyért. Tényleg! Egyszerűen imádok repülni. Ahogy a szárnyacskáimmal csapdosok, és közben szállok a levegőben, mint egy kolibri… Fantasztikus érzés! Sajnálom azokat, akiknek nincs szárnyuk… Olyan rossz lehet nekik! Én, ha tehetem, folyton csak repülök. Repülök, és beszélek. Így mikor a földre megérkezünk, és Angyalka leszáll, én még tovább repkedek a fejük fölött.
- Jól vagy? – érdeklődi Cedric (Ric?) a hugicájától.
- Igen. – mondja ásítva. – Csak álmos vagyok, de nagyon jó volt. Köszönöm bátyó. – A kicsike kap egy puszit és egy ölelést. De rég volt, hogy valaki megölelt engem… Talán még Herki lánya, Titánia… Ez vajon azt jelenti, hogy engem senki sem szeret? Mert az ölelés a szeretet egyik kifejezése. Engem nagyon rég öleltek meg. Szóval… Nem szeretnek. Ezért is szeretem az édes kislányokat. Velük jól kijövök, és ők még ki tudják mutatni az érzéseiket.
- Menj be, anyuék ne aggódjanak érted. – mondja Cerdic, és megsimogatja Karol fejét. A kislány valamilyen úton-módon kitalálta, hogy éppen merre szándékozom repülni, és elém áll. Leszállok, hogy ne kelljen annyira felfelé tekintenie, mert nem akarom, hogy szegénykének meghúzódjon a nyakacskája.
- Örülök, hogy megismerhetlek, legalább tudom, hogy valóságos vagy. – mondja mosolyogva, és kapok egy ölelést. Boldogan elmosolyodok. Na! Ezért szeretem a kislányokat! Ők mindig tudják, mit kell csinálni, hogy elűzzék a rosszkedvemet. Most szinte repülni tudnék, annyira örülök. Ja, hogy tudok repülni? Mindegy, részletkérdés!
- Szia, Pöttöm. – mondom, és Cedric felé nézek. Mintha megbántottság suhanna át az arcán, de nem biztos, hogy jól láttam, mert egyből elfordítja a fejét. Most mi bajt csináltam? Megbántottam volna? Én nem akartam! – Mi a baj? Rosszat mondtam? – kérdezem, és úgy repülök, hogy a fejünk egy magasságban legyen. Nem akartam megbántani.
- Nem, de most, ha nem haragszol mennem kell őrjáratozni. – mondja, és elhúz. Szomorúan bámulok utána, de aztán gyorsan utána repülök, mert eldöntöttem, hogy kibékítem.
- Elkísérlek rendben? – mondom vigyorogva, és csacsogásba kezdek. Próbálom kibékíteni Cedricet, mert bár nem tudom, hogy miért, de mérges lett rám. Talán féltékeny rám? Vagy mi a baj? Próbálom figyelni az érzéseit, de mivel ez nem igazán képességem, csak az, hogy a szerelmet érzem meg az emberekben, így nem sok sikerrel járok. Viszont feltűnt, hogy egy aprócska szerelem-kezdemény bontakozódik ki a szívében. De jó, megtalálta a párját! De... Miért nyilalt be a szívembe valami furcsa fájdalom? Persze! Biztos csak azért, mert neki sikerült párt találnia a nyilacskámnak egy nap alatt, rám meg nem hat a nyilam, így éveredek óta nem találtam magamnak senkit...
Még órákon át röpködünk, és már fáj a szám a sok beszédtől, de Cedric össz-vissz csak egyszer szólalt meg. Úgy látom, még mindig dühös rám, vagy nem is tudom, mi, így köszönés után haza megyek. Nem tudtam kibékíteni… Nem is tudom, miért lett rám mérges, de bárhogy is próbálkoztam, azt se tudtam kiszedni belőle. Hát jól van. Még egy teremtmény, aki nem szeret. A sok száz mellé még egy mit számít, nem igaz? Kár, hogy a szívem nem így gondolja. Szegényke sajog, mert még azelőtt megszakadt a barátságunk An… Cedriccel, még mielőtt igazán elkezdődött volna. Sajnálom, mert kedves fiúnak tűnt, és a húga is nagyon édes. Hát… így jártam.
Hazaérve hívat Zeusz, így lassan odavánszorgok hozzá. Most nem akarok repülni. Nincs kedvem hozzá. Így is odaérek, akkor meg minek repüljek?
-Cupidó! – kiált rám Zeusz a nagy emelvényéről. – Már megint mit csináltál?! Tudod jól, hogy senkinek sem szabad rólunk beszélnie! Te meg egy ember lánynak – egy KISLÁNYNAK – beszéltél rólunk, aki ki tudja, kinek fogja elmondani – szid le. Mikor épp levegőt vesz, gyorsan közbeszólok.
-De hát ő Cedric húga. És tudja, hogy a bátyja angyal. Akkor miért baj, ha rólam is tud? – kérdezem, mire megint kiabálni kezd.
-Az engem nem érdekel! Tudod jól, hogy senkinek nem szabad rólunk tudnia! Sajnálom, de egy hétig el kell koboznom a nyilaidat, és lekötjük a szárnyadat – jelenti ki, mire hallom, hogy kettétört a szívem. Hogy mi? Nem… nem repülhetek? Egy hétig?!
És tényleg. Bárhogyan próbálom megpuhítani Zeuszt, bármilyen kivert kutyus szemeket meresztek rá, nem használ. Leköti a szárnyaimat, és elveszi az én nyilacskáimat, és a Földre küld.
Szerencsére itt, lent is van egy lakásom, közel egy szép parkhoz. A lakásomban tiszta rendetlenség fodad, amivel nem akarok foglalkozni, így inkább csak ledőlök az ágyra, és elalszom. Elég rosszul alszom, mert a mai nap történései jönnek elő álmomban, de sokkal durvábban. Cedric például leüvöltötte a fejemet, Zeusz meg egy évig tartó büntetésre kárhoztatott.
Reggel még nyúzottabban kelek, mint ahogy tegnap lefeküdtem, de látva, milyen nagy por van itt a lakásban, kelletlenül bár, de neki állok takarítani. Pár óra alatt készen is leszek, és immár kicsit élénkebben, és vidámabban nézem a világot. Eldöntöttem, hogy ma meglátogatom Cedricéket, és kiszedem belőle, hogy mi volt a baja velem tegnap.
Ezen ötletemtől felbúzdulva visszatér a csacsogós, vidám énem, és az összes bolti eladót, akiknél járok, kiakasztom. Nem illik üreskézzel beállítani vendégségbe, így Cedric anyukájákak egy orchideából álló virágcsokrot, apukájának egy kiváló évjáratú vörösbort, a húgának egy babát és neki meg egy plüss angyalka-macit veszek ajándékba. Az övén gondolkoztam a legtöbbet, és ezt találtam legmegfelelőbbenk. Nem ismerem eléggé, hogy mást vegyek, és hát ez olyan kis édes volt, hogy nem bírtam ki, hogy ne ezt vegyem meg. Remélem, tetszeni fog neki! – gondolom, mikor végre lejutottam a tengerpartra, és becsöngetek a házukba. Jujj, izgulok!
|
| oosakinana | 2011. 07. 26. 22:41:22 | #15408 |
Karakter: Cedric Ang
Megjegyzés: (Hófehérkémnek)
Ahogy repkedünk és hugi ölel, meg néha sikongat, elmosolyodok. Látszik rajta, hogy nagyon élvezik és van egy olyan sejtésem, hogy sűrűn fog megkérni, hogy vigyem el egy körre, mert szeret repülni és sokkal jobb, mint repülővel.
- Sziaszto~k! – köszön nekünk, mire húgom egyből érdeklődve nézi Cupidot én meg most legszívesebben leütném, még akkor is ha nem lenne szabad.
- Szia! Te ki vagy? – köszöni tesóm, de látom Cupidón, hogy idáig meg vissza van érte. Tudom, hogy aranyos, mert én is imádom, de féltékeny leszek, ha el fogja venni tőlem.
- Én Cupidó vagyok! Örülök, hogy megismerhettelek! Téged hogy hívnak? Maradhatok veletek? Vagy zavarok? – hadarja a kérdéseket, amire a fejemet rázom és megállok, majd csak lebegek a levegőbe ő meg velem szemben.
- Csak lassabban a kérdésekkel, mert belezavarodok teljesen. – mondom neki, és tartom testvéremet is, aki kézzel-lábbal kapaszkodik.
- Hogy hívják a testvéredet? Veletek maradhatok? – teszi fel lerövidítve a dolgokat, amire csak nagyot sóhajtok.
- Szia. Karol vagyok. – köszön hugocskám és tudom, hogy ha most nem tartanám a kezemben, akkor ugrándozva és ölelgetné Cupido-t. – És engem nem zavarsz, felőlem velem tarthatsz. – mondja mosolyogva, majd rám néz.
- Jól van jöhetsz. – egyezek bele, még mielőtt húgom belekezdene a hisztizésbe.
- Juj de jó~. – kezd el sikongatni hófehérke, amit nagyon nem értek. – És merre fogunk repülni? – kérdezi izgatottan.
- Most vissza. Nem akarom, hogy Karol leessen vagy bármi baja legyen. – mondom neki, mire látom teljesen megért.
- Rendben menjünk is vissza. Egy ilyen tüneménynek nem is szabad, hogy baja essen. – mondja és látom rajta, hogy elbabusgatná testvéremet, amire kicsit elmosolyodok. Lehet, hogy kicsit flúgos hófehérke, de megmosolyogtat és boldoggá tesz, ami meglepő módon, de tetszik.
Elindulunk vissza fele, de a kicsikének egész úton be nem áll a szája, amin jót mosolygok, de már kezd kicsit fájni a fejem. Vajon, mindig ilyen hiperaktív vagy csak én váltom ki esetleg ki belőle ezeket a dolgokat?
Amint megérkezünk, leteszem testvéremet, de Cupido továbbra is csak repked körülöttünk.
- Jól vagy? – kérdezem tesómat.
- Igen. – ásít egyet és megdörgöli a szemét. – Csak álmos vagyok, de nagyon jó volt. Köszönöm bátyó. – kapok egy ölelést is, amit viszonzok, és egy puszit adok a fejére.
- Menj be, anyuék ne aggódjanak érted. – mondom, és a megsimogatom a fejét, mire megáll a levegő cupido elé, aki erre leszáll.
- Örülök, hogy megismerhetlek, legalább tudom, hogy valóságos vagy. – mondja mosolyogva és őt is megöleli, amire kicsit elfog a féltékenység. Hééé. Azaz én húgom.
- Szia, Pöttöm. – mondja, majd rám néz, de éne elfordítom a fejemet. – Mi a baj? Rosszat mondtam? – kérdezi, majd úgy száll, hogy a fejem az én fejemmel legyen, de ellenkező irányba.
- Nem, de most, ha nem haragszol mennem kell őrjáratozni. – mondom, majd felszállok, és szépen elmegyek a felhők felett őrjáratozni. Még jó hogy nekem azt mondták, ne beszéljek róluk. Jön hófehérke és mindent kitálal.
Felszállok, majd készülnék elmenni, ám ekkor megint megjelenik előttem az arca és nem csak a képzeletemben, hanem a valóságban.
- Elkísérlek rendben? – mondja vigyorogva, majd mintha semmi nem történt volna, kezd el repdesni, csacsogni és fecserészni.
Tök mindegy mit mondok, akkor is velem fog jönni, csak tudnám, hogy mi ez a különös érzés, amit iránta érzek. Napról napra fokozódik és egyre többször fordul meg a fejemben és gondolok rá, hogy vajon mi lehet vele.
|
| Geneviev | 2011. 07. 26. 10:12:39 | #15389 |
Karakter: Cupido
Megjegyzés: Angyalkámnak
- Hát rendben. Azt hiszem, más választásom amúgy sincs. – elmélkedik hangosan, de szinte meg sem hallva megjegyzését, elvigyorodok.
- Akkor menjünk is. – vigyorgom, és össze-vissza repkedek közben. Vicces nézni, hogyan köröz a szeme, miközben próbálja követni a mozgásomat…
- Amúgy Zeusz mit akart tőled? – kíváncsiskodok. Zeusz bá’ csak ritkán hívat magához hosszabb időre másokat, akik nem nők, és nem a típusai, így érdeke, hogy miről akarhatott vele beszélni. Ugye nem változott meg Zeusz érdeklődési köre? Remélem nem, különben még mielőtt magához hívatna, hogy lőjem meg ezt, és ezt, a vízbe fojtom magam. Kár, hogy nem halok meg, és ott meg Poszeidón tartana magánál, hogy a nimfáit, és sellőit lődözzem…
- Csak elmondta rendesen a teendőimet, és hogy próbáljak meg a legkevesebbszer elutazni és hogy legyek kéznél állandóan. – magyarázza közben, amire megnyugszom. Huh, akkor nem próbálkozott be nála, és akkor nem kell a nőcskéin kívül még pasikat is lődöznöm az én édes kis nyilacskáimmal.
- Igaza is van. Nem szabad sűrűn utazgatnod. – jegyzem meg, de gondolataim már a következő, sürgetőbb kérdés felé kanyarodnak. – És amúgy mit szeretsz csinálni? – kérdezem alá repcsizve, és onnan bámulom az angyalkát. Hmm, de jó, hogy csak a könyvem első fejezetét kell leadnom, amiben még csak a főszereplő lányról volt szó! Rájöttem, hogy róla fogom mintázni a főszereplő fiúmat! Fantasy témájú lesz, ahol beleszeret egy ember lányba egy… hm, az angyal az túl snassz. Mondjuk egy… Valkűr! Igen, egy valkűr. Egy háborúszító, embereket Walhallába vezető valkűr beleszeret egy harcos amazonba! Iggen!
- Szeretek zenét hallgatni, meg gépezni, na meg sokat lenni a családommal. Főleg a húgommal. – meséli. De jó! Neki van húga? Én is akartam egyet, de aztán megszületett Herki kislánya, és ha nem is húgom, de lett egy csöppség, akire vigyázhatok. Hihi, valaki hozzá nagyon jól illő fiút keresek majd neki. Hát, vagy lányt… Hm, vajon milyen lehet Angyalka hugicája? Kíváncsi lennék rá. Biztos aranyos, hiszen a bátyja is az. – De holnap elmegyünk nyaralni és végre egy kicsit velük is lehet, mert eddig nem igazán tudtam velük lenni mióta meg vannak a képességeim. – magyarázza. Képesség? Jé! Vajon milyen képessége lehet?
- Milyen képességeid? – kíváncsiskodok.
- Elméletben itt hideg lenne nem? – kérdezi, mire elgondolkozok, és tényleg! most nem fázom egy szál gatyában, hanem pont jó idő van. Tök jó!
- Te tudod irányítani az időjárást? – kérdezem tágra nyílt szemekkel. Hú! Milyen jó már, ha valaki az időjárást irányítja! De miért nevet ki? Ne nevess ki! Nem szép dolog kinevetni engem! – morgok magamban, és durcásan csücsörítek.
- Dehogy. Szimplán, csak a hőmérsékletet tudom szabályozni körülöttem. – magyarázza. Ahaaa! Így már értem! Tehát a hőmérsékletet tudja szabályozni? Király! Tök ügyi lehet, meg erős, ha ilyen ajándékot kapott…
- Ez tök csúcs. És bármikor tudod hideggé esetleg még melegebbé tenni? – faggatózok tovább. Nem mintha nekem szükségem lenne rá, mert egyáltalán nem vagyok fázós, de ez tök érdekesnek tűnik.
- Igen bármikor. – bólint, és mikor megérkezünk a Földre rám néz. – Akkor én most haza megyek, majd még lehet, találkozunk. – köszön el, és már indulna.
- Biztos vagyok benne, hogy találkozunk. – mondom mosolyogva, és elhúz. Nya, akkoj menjünk Stacyhez! A városban, a felhőkarcolók között szlalomozva az egyik legnagyobb toronyház felé repülök. Berepülök a nyitott ablakon - ami bár nem lenne fontos, mert simát át tudnék jutni a falon, de mindegy -, és a lámpafény mellett dolgozó szemüveges, unalmas barna hajú, egész szép lány felé veszem az irányt. Szárnyaimmal csapkodva kihúzom a tegezemből az egyik cuki kis nyilacskámat, és a szívecskés íjamra helyezem. Kifeszítem a húrt, és egy laza mozdulattal Stacy szívébe lövöm a nyilat. Egy pillanatra mintha megfeszülne, de aztán úgy folytatja a munkáját, mintha mi sem történt volna. Hihihi, „- Hogy jön ki a pap a templomból? – Mintha mise történt volna!” Ugye, milyen jó kis vicceket tanulok az emberektől? Tu~dom, szerintem is! Hogy én milyen jól el tudok beszélgetni magammal… Nem gond, kicsit sem vagyok skizofrén! De tényleg… Én csak szeretek magammal beszélgetni. Miért olyan nagy baj ez?
-Merre van már az a lassú csiga? – hallom meg Stacy keserves sóhaját. Öhh, ugye a „lassú csiga” kifejezés nem rám vonatkozott? Ugye neeeem?! Én nem vagyok lassú csiga, kikérem magamnak! Már régóta itt vagyok! Az máskérdés, hogy ő viszont nem lát… Na mindegy, akkor gyerünk ki a szobából! Kint, az ajtó előtt láthatóvá válok az emberek számára, eltüntetem a szárnyacskáimat, és a íj felszerelésecskémet, valami ruhát csinálok magamra, és nagy hévvel benyitok a szobába.
-Na ki jött me~g? – csivitelem, mire egy lemondó sóhajt hallok meg. Most már megint mi a baj?!
---*---*---*---
Végezve a drága menedzser asszonyommal, repkedni támad kedvem. Csak szállok, mint a madárkák, és élvezem a szellő lágy simogatását. Időközben a tenger fölé érek, ahol egy nagy, szálló pacát látok meg a messzeségben. Túl nagy ahhoz, hogy madár legyen, túl kicsi ahhoz, hogy repülő legyen, és túl messze van ahhoz a parttól, hogy papírsárkány legyen. Leginkább egy ejtőernyőre hasonlít, de ahhoz meg túl tollas. Így már csak egy lehetőség maradt: egy angyal. Kíváncsi vagyok, hogy ki lehet az, így közelebb repülök hozzá. Minél közelebb érek hozzá, egyre jobban ki tudom venni a részleteket. Jé! Ez Angyalka! És van valaki a karjában. Egy kislány! Ő lenne a húga? De jó! Oda akarok menni hozzájuk!
De szabad ezt? Nem zavarnám őket?
Nem tudom, de próba-szerencse. Odamegyek, aztán ha elüldöznek, akkor így jártam, ha meg nem, akkor meg esetleg még babázhatok is. Jujj, olyan rég babáztam Herki kislányával! Már felnőtt nő, aki nem játszik olyanokkal. De ő még agy aprócska tökmag, aki remélhetőleg szeret babázni! Nyuuu~!
Oda reppenek melléjük, és láthatóvá teszem magam, hogy a kislány is láthasson, ne csak Cedric. Cedri… Ced? Megkérdezem majd, hogy szólíthatom… A Cedric olyan hosszú, az Angyalka meg… Ha esetleg emberek közelébe mennénk, nem tudom, mennyire örülne annak, ha Angyalkának hívnám…
-Sziaszto~k! – köszönök rájuk. A kislány érdeklődő tekintettel néz engem, míg Cedric valami furcsa pillantással. Most mi a baj?
-Szia! Te ki vagy? – kérdezi a kislány. De kis é~des! Akarok egy ilyen kishúgot! Vagy egy kislányt. Á, nem, azzal túl sok macera van… Akkor egy unokahúgot. Az unokahúgokat nem kell nevelni, csak babusgatni.
-Én Cupidó vagyok! Örülök, hogy megismerhettelek! Téged hogy hívnak? Maradhatok veletek? Vagy zavarok? – hadarom kérdéseimet. Áááá, remélem, nem fognak elküldeni. Kíváncsi vagyok rájuk!
|
| oosakinana | 2011. 07. 25. 17:55:47 | #15379 |
Karakter: Cedric Ang
Megjegyzés: (Hófehérkémnek)
Cupido tovább repked, és elég sűrűn elrepked a fejem felett, ami kicsit zavar, de végül is, kivagyok én, hogy beszóljak neki. Ő már régebben van itt, mint én valaha is leszek, hiszen az agyalok meg tudnak halni és cserélődnek, még ha lassabban is öregednek, mint az átlagemberek. A fő mufti leül a székre és bele is kezd a dolgokba, amint hófehérke is leül a helyére.
- Kérlek, üdvözöljétek Cedric Ang-ot! – mutat be mindenkinek, majd elmondja, hogy kinek milyen feladatai lesznek és hogy ki merre fog munkálkodni, majd szépen sorjában mindenkit bemutat nekem, hogy jobban megjegyezzem a neveket és hogy ki minek az irányítója és mestere. Figyelmesen hallgatom, viszont két szempárt állandóan magamon érzek. Ez a két szempár meg nem akár kié, hanem Cupidoé. Meglepődök kicsit, de nincs okom szólni neki, hogy ne nézzen, ezért csak tovább tűröm, bár még ha valahol jól is esne, hogy ennyire figyelmet szentel nekem. – Na, most, hogy így összeismerkedtünk, mindenki mehet a dolgára! Cedric, te még maradj itt egy kicsit, aztán mehetsz haza – mondja a Főnök, mire bólintok, és kiengedve szárnyaimat kezdem el követni és hallgatom, amit mondani szeretne. Mindenre felkészít és megbeszélem vele, hogy elmegyek nyaralni is, amire nagy nehezen, de áment mond, de megígérteti velem, hogy ott is elvégzem majd a feladatomat.
Már éppen repülnék végre haza, hogy összecuccoljak meg felkészüljek kicsit az utazásra, de előtte szétnézek a városban. Indulnék is, amikor egy ismerős hangot hallok meg magam felett.
- Hallihó, Angyalka! – ahogy felnézek fehérkét látom meg, mire elém száll és folytatja mondandóját. – Arra gondoltam, elkísérlek! Dolgom van lent a Földön, és addig beszélgethetnénk, vagy valami... Szóval, mit gondolsz?
- Hát rendben. Azt hiszem, más választásom amúgy sincs. – elmélkedek, mire elvigyorodok.
- Akkor menjünk is. – mondja vigyorogva és összevissza repkedve, mintha a második mondatomat meg se hallotta volna. Lehet csak alkalmi süket. Azt hallja meg, amit ő akar.
- Amúgy Zeusz mit akart tőled? – kérdezi kíváncsiskodva egyből, miközben lefele szálluk a földre.
- Csak elmondta rendesen a teendőimet, és hogy próbáljak meg a legkevesebbszer elutazni és hogy legyek kéznél állandóan. – magyarázom neki, mire bólogatással támassza alá a nagy főnök mondandóját.
- Igaza is van. Nem szabad sűrűn utazgatnod. – mondja, majd mintha nem is beszélgettünk volna az előbb semmiről, kezd el megint faggatni. – És amúgy mit szeretsz csinálni? – néz rám majd alám repülve megfordul, és úgy néz szemeimbe.
- Szeretek zenét hallgatni, meg gépezni, na meg sokat lenni a családommal. Főleg a húgommal. – mesélem neki. – De holnap elmegyünk nyaralni és végre egy kicsit velük is lehet, mert eddig nem igazán tudtam velük lenni mióta meg vannak a képességeim. – magyarázom, amire furcsán néz.
- Milyen képességeid? – néz rám kíváncsian.
- Elméletben itt hideg lenne nem? – kérdezek rá, amire bólint, és csak ekkor veszi észre.
- Te tudod irányítani az időjárást? – kérdezi tágra nyílt szemekkel, amire elmosolyodok és kcisit kuncogni is kezdek, hiszen milyen badarság már az.
- Dehogy. Szimplán, csak a hőmérsékletet tudom szabályozni körülöttem. – magyarázom el képességemet, amire tágra nyílnak szemei és látom tetszik, amit hallott csak remélem nem fogja kihasználni. Bár Cupidonak, mire kellene az én erőm.
- Ez tök csúcs. És bármikor tudod hideggé esetleg még melegebbé tenni? – folytatja faggatózását.
- Igen bármikor. – bólintok, de lassacskán megérkezünk a földre, amikor megállunk, ránézek. – Akkor én most haza megyek, majd még lehet, találkozunk. – mondom neki és már mennék is.
- Biztos vagyok benne, hogy találkozunk. – mondja mosolyogva, amit nem tudok hirtelen hova tenni, de végül fogom magam és szépen haza repülök, ahol minden nyugodt és békés anyuék már összepakoltak így én is neki állok a cuccaim összepakolásának.
~*~
Már lent vagyok a nyaralónkba a tengernél. Húgom már egyből megy a partra, hogy nekem kiabálva csaljon ki a házból és b hajtsa rajtam az ígéretét, hogy minél többet lásson és élvezzen karjaim között.
Kilépek és odamegyek hozzá.
- Kapaszkodj a nyakamba. – mondom mosolyogva, amit meg is csinál. Szorosan magamhoz ölelem, majd szépen szárnyaimat kiengedve kezdek el felszállni, hogy minden rendben legyen és ő se féljen, bár ahogy elhallgatom, inkább élvezi, mint félne. Örülök, hogy boldogságot tudok hozni az életébe, hiszen fontos számomra, de nem tudom, miért egyre többet gondolok Cupidora is, ami a legfurcsább mind közül, de Zeusz megmondta hogy a tanácsról senkinek nem mesélhetek és ezt tisztában is fogom tartani.
|
| Geneviev | 2011. 07. 25. 15:07:06 | #15372 |
Karakter: Cupido
Megjegyzés: Angyalkámnak
-Jöjjön ma mindenki az átriumba, mert ma egy új angyallal fogtok megismerkedni! – hallom meg fejemben a főmufti, Zeusz hangját. Ó, új angyalka? De jó! Remélem, ő nem lesz olyan unalmas, mint a többi besavanyodott régi motoros… Majd kellőképpen fogadom! Héphaisztosztól úgyis újfajta nyilacskákat kértem, végre kipróbálhatom valakin!
Megyek is, megnézem, hogy vannak az én kis nyilacskáim. Új a dizájnja is, és a hatása is. Most már nem a régi, unalmas piros hegyű nyílvesszők vannak meg nekem, hanem saját tervezésű; piros szív alakú a hegye, a vége meg cuki, fehér bolyhos. A hatása meg nem olyan egyszerű, amit még Aphrodité készíttetett, hanem ez is saját fejlesztésű. A lényeg az, hogy ha eltalálok valakit, akkor nem abba szeret belé, akit legelőszőr megpillant, mert ez már unalmas, hanem abba, akit a szíve mélyén elképzelt magának az illető, és nem első pillantásra alakul ki. És ez sokkal hatásosabb! Míg a régi nyilakkal sok volt a válás, mivel nagyon nem összeillő párokat is összehozott, ennél fogadjunk, hogy jóval kevesebb lesz a válás! Király vagyok, mi? Tu~dom!
Öh… Mikor is kell az átriumba menni? Egy óra múlva?
Francba. Akkor kicsit késni fogok… El kell mennem a kiadóhoz az új könyvem első fejezetét leadni.
De… Á, nem illik késni! Akkor majd utána megyek el. Biztos mindenkinek van jobb dolga is, csak nem lesz olyan hosszú a bemutatás… Különben is, Stacy, a menedzserem késő éjszakáig bent szokott robotolni a munkahelyén. Nem is értem, hogy mit csinál ott addig… Hiszen van egy helyes barátja! Hmm… Őket még a régi nyilakkal hoztam össze. Lehet, hogy csak azért vannak együtt, amúgy meg nem is szeretnék egymást. Ezen sürgősen változtatni kell! Ha átmennek a nyilacskáim a vizsgán (tehát nem szeret bele az új angyalocska abba, akit legelőször megpillant), akkor még mielőtt leadnám a kéziratot, meglövöm eggyel…
Nya, a nagy gondolkodásban el is ment az idő, így menni kell a bemutatásra! Szárnyacskáimmal végigrepülök a lakhelyem és az átrium közti, tündérfénnyel kivilágított felhő úton, és belépek a nagy, fehér kapun. Körbenézek, és egyből megpillantom az új arcot a régi, ismerős, savanyú arcok közt. Ő még nem olyan savanyú… De eléggé unottnak néz ki. Milyen az már, hogy itt unatkoznak?! Chö, lusta banda! Legalább Hádész jól szórakozik a kutyuskájával… Cerberus most valamiért morcinak tűnik. Nem tudom, miért. Nekem semmi közöm hozzá, eskü! Na jó, talán mégis… Ki gondolta, hogy ha az egyik fejét meglövöm, akkor nem az egész kutya lesz szerelmes, hanem csak az a fej? És hogy pont a másik kettő fejre pillantott legelőször, és magába szeretett? Hát én például nem gondoltam! Bár nem tudom, hogy az megakadályozott volna-e abban, hogy meglőjem őt… De legalább Hádésznak tetszik, jól szórakozik azon, hogy az egyik fej nyál csorgatva epedezik a másik kettőért…
No meg persze Aphrodité is jól érzi magát. Heh, vagy mégsem. Az új angyalka észre sem veszi, ahogy kikezd vele. Nyihiii, ilyen ritkán esik meg vele. Tetszik ez az új angyalka! Csak kár, hogy olyan szomorúnak tűnik. Fogadjunk, hogy nincs se pasija, se barátnője! Chö, ezen változtatni kell! Meg is lövöm az egyik nyilacskámmal. Na, most ugrik az elefánt a vízbe! Ja, hogy az majom? Mindegy! A lényeg, hoooogy…
- Most meg te is meg vagy újonc. – kiáltom, hogy rám figyeljen, és tényleg meg is fordul.
- Ezt miért kaptam? – kérdezi értetlenül. Kicsit koncentrálok, és még csak egy aprócska szerelem-kezdeményt sem érzek benne. Há! Király vagyok! Jók lettek a nyilacskáim!
- Mert újonc vagy és fel kell, hogy avassalak. – mondom, és örvendezve elszállok Héphaisztoszhoz, elmesélni, hogy ügyik voltunk, jól sikerültek a nyilacskáink! Örömömben ide-oda szállingózok a teremben, mire Zeusz, akinek, tapasztalatból tudom, semmi humorérzéke, rám szól.
- Cupido állítsd le magad. – Nyaaa, most miért? Tudja, hogy kell nekem a mozgás!
- Ugyan már főnök, nekem szükségem van a mozgásra, ezt maga tudja a legjobban. – válaszolom, és mintha nem is szólt volna, repkedek tovább. Közben néha elmegyek az új angyalka feje fölött, és olyankor jóóól megkuksizom. Tetszik a haja. Épp elég hosszú, és a színe is különleges. Nem az a tipikus barna, hanem annak egy szép árnyalatú változata. A többi angyalnak olyan, mintha egyen-haja lenne; vállig érő, szőke, vagy sima barna haj. Neki nem, és ez tetszik. Végre egy kis változatosság! És végre nem az a kidolgozott izomagyú, vagy éppen nyeszlett kis angyalka, hanem épp a kettő között van. És… Ó, tetoválása is van! De jó! Én is akartam tetoválást, de nem tudom, hogy mi illene hozzám. Valami szívecskére gondoltam. Elvihetném mondjuk az egyik nyilacskámat a tetováló szalonba, hogy azt tetoválják rám… Majd megkérdezem, hogy nagyon fáj-e.
- Kérlek, üdvözöljétek Cedric Ang-ot! – hallom meg Zeusz bácsika hangját. Jé! Van neve az új angyalkának! Cedric... Hmm. Mint Cedric Diggory! Igen, igen, imádom Harry Pottert! Tudom, eléggé fura, hogy égi lényként ilyen dolgokkal foglalkozom, mint filmek és könyvek, de most mit tegyek? Néha emberek között élek, és érdekesnek találom a fantáziájukat. Pluszban meg olvasnom kell, hogy fejleszteni tudjam az írási stílusomat! Na mindegy is... Szóval Cedric, mi? Valahogy illik hozzá a neve... – Na, most, hogy így összeismerkedtünk, mindenki mehet a dolgára! Cedric, te még maradj itt egy kicsit, aztán mehetsz haza – mondja Zeusz. Hmm... Szerintem megvárom az angyalkát... Kíváncsi vagyok rá. És akkor nem kell egyedül leszárnyalnom a Földre, hanem útközben beszélhetünk is. És elmondhatja, hogy miről dumált Zeusz bácsika, mert teljesen lemaradtam a beszédéről. Valamiért mindig lemaradok róla... Nem értem miért. Lehet, hogy azért, mert túlságosan monoton, és mindig elkalandozik a figyelmem... De erről én nem tehetek!
- Hallihó, Angyalka! – kiáltom a levegőben szárnyalva Cedricnek. Föltekint a hangomra, én meg gyorsan elé röpenek. – Arra gondoltam, elkísérlek! Dolgom van lennt a Földön, és addig beszélgethetnénk, vagy valami... Szóval, mit gondolsz?
|
| oosakinana | 2011. 07. 25. 12:08:55 | #15366 |
Karakter: Cedric Ang
Megjegyzés: (Cupidomnak)
Este van, mikor felébredek. Egésznap aludtam, mert mostanában az estéket azzal töltöm, hogy járom a világot és vigyázok az emberekre, hogy kevesebb baj érje őket, már ha ez lehetséges. Most viszont valami furcsát álmodok. Valaki az álmomban találja magát és azt mondja, hogy térjek fel a mennyben, mert gyűlés lesz és szeretnének bemutatni mindenkinek, hiszen hiába vagyok már angyal és kezdtem el a munkámat még oda fent senki sem ismer. Hát rendben legyen ha úgy akarják.
Felkelek kicsit nyúzott vagyok, de jó lesz rendben lesz minden. Felállok, majd szépen lesétálok a családhoz, akik mosolyogva fogadnak.
- Kicsim. Elszeretnénk menni kirándulni. Eljössz velünk? – kérdezi anyám kedvesen, amire úgy sem tudok neme mondani.
- Rendben. Veletek megyek, de előtte ma még el kell intéznem egy két dolgot. – magyarázom anyáméknak, amire bólintanak.
- Minden rendben van? – kérdezi apám aggódva.
- Ne aggódj minden rendben van. – nyugtatom őket.
Bekapok pár falatot és már mennék is, ha húgom nem állítana meg.
- Ced. Veled mehetek ma este? Kérlek. Azt mondtad, hogy majd egyszer elviszel. – kérlel boci szemekkel, majd egy csókot adok homlokára.
- Most nem lehet, mert nem őrjáratozni megyek. – mondom neki, mire értetlenül néz rám. – Mondjuk úgy, hogy vendégségbe. – mondom mosolyogva.
- De megígérted. – már kezd könnyes lenni a szeme. Megölelem, és a hátát simogatom.
- Holnap, ha elmegyünk, elviszlek és megreptetlek a tenger felett jó? – kérdezem és látom, hogy ez már jobban tetszik.
- Ígéred? – néz rám, amire határozottan bólintok.
Elbúcsúzok a családtól. Kilépek a kertbe, átváltozok, majd szépen felreppenek a felhők fölé, amerre mondták az irányítást, ahol meg találom a tanácsot.
Ahogy repülök egyre feljebb és feljebb észreveszem, hogy máskörnyezetbe kerülök, mint eddig voltam, ami furcsa számomra, de még is izgalmas az idegenség. Nem sokára meg is érkezek és már vannak páran. Akik ott vannak, megismerkedek velük. Vannak hozzám hasonló angyalok is. Ott van Dante, Horhe, meg a többiek. Istenek is vannak páran. Hádész, Apollón meg sokan mások. Teljesen eltátom a számat, amikor meglátom őket, hiszen eddig még csak tanultam róluk, de sosem láttam.
Egyszer csak valaki bejön egy nyíllal a kezébe és szív alakú nyílvesszőkel. Egyből felismerem ő Cupido. Fehér haja van és kicsi fehér szárnyai. Ő az egyedüli, akinek szárnya van a nagyobb fejesek közül. Az angyaloknak meg jóval nagyobb szárnyuk van. Szinte a testük hosszának kétszerese, ha teljesen kitárják.
Figyelem az embereket, egyszer csak egy nyílvessző talál el, amire kicsit felszisszenek.
- Most meg te is meg vagy ujjonc. – mondja mókásan Cupido, mire ránézek és valami furcsát kezdek el érezni.
- Ezt miért kaptam? – kérdezem értetlenül és nem tudom mire válni a dolgokat.
- Mert ujjonc vagy és fel kell, hogy avassalak. – mondja nevetve és tovább száll. Nem értem én ezt, de nem is kell.
Nem sokáig kell várni és meg érkezik a Főnök, Isten, akit az álmomban is láttam. Nem is tudtam, hogy így néz ki. Fess és fiatalos.
- Cupido állítsd le magad. – szól rá fehérkére.
- Ugyan már főnök, nekem szükségem van a mozgásra, ezt maga tudja a legjobban. – válaszolja és tovább repked. Kíváncsi leszek, mik fognak még itt történni, mert valahogy, majd nem ártana kicsit beszélgetnem Cupidoval, de nem tudom, hogy mennyire lesz energiája, hogy leszálljon és velem is beszélgessen, ne csak lövöldözzön.
|
|
