- Mert szükségünk van rá is. Ahhoz, hogy meg tudjuk állítani a két vámpírfajt, egy biológiai fegyverre van szükségünk. Egy biológiai fegyvert kell kidolgoznom, ahhoz pedig egy vérfarkas vérére van szükségem. – kezd el pattogni Helly. Bevallom a stílusa elég zavaró és sértõ, hisz jogom van tudni mi a tervük. Nem én akartam idejönni, hanem hoztak.
- És azt hiszitek, hogy önként fog adni vért? – kérdezek vissza.
- Nem, nem hisszük azt. Nem ismersz minket. Nem ismered a csapatot. Bármire képesek vagyunk. Emellett elismerem, hogy gyors vagy, de én gyorsabb vagyok. – teszi hozzá Ty, elég nagyképûen. Majd hirtelen eltûnik a szemem elõ és nyelvét érzem meg nyakamon. Ez annyira gyorsan történik, hogy lereagálni sincs idõm. Nem értem miért kakaskodik nekem, mintha bizonyítani akarná, hogy milyen faszagyerek. Felõlem akár lehet gyorsabb és erõsebb is nálam, a tény akkor is az, hogy kezdem kényelmetlenül érezni magam, kicsiny csapatában, hisz már alapvetõen nem érzem, sikeresnek egy ekkora csapat jelenlétét. A nyalakodás, pedig alapjáraton zavar és sért, ezért gondolkodás nélkül, nekirontok. Bár sikerül teleportálni, egy ütésem mégis célt ér, de nem annyira amennyire szerettem volna. Caden eközben zavartalanul ügyködik a kis farkas fattyún, ami engem max irritál, mert nem szívlelem, ha vért isznak a közelembe, de mint mindent ezt is elfogadom, és nem törõdöm vele.
 - Caden, szállj le róla! Helly, adj be neki egy kis altatót! Veletek meg majd elbeszélgetek! – mutatok rám, majd Caden-re, aki leszáll a farkaskáról, csakhogy véres szájjal. Kivesz a farkas zsebébõl egy kendõt és megtörli vele a száját. A farkasra nézek, akit idõ közben szépen elaltatnak így végre csönd lesz, legalább is az õ részérõl, mert Ty, stílusa nem változik. Caden mellém ál és, kicsit úgy néz ki, mintha neki is tele lenne a hócipõje Ty viselkedésével, hisz tisztavérûként õ sem lehet hozzászokva a parancsolgatáshoz. Mindenesetre utána megyünk a dolgozójába, hogy végre beolvashassak neki, de sajna erre nem ad lehetõséget, mivel újra torkomnak, vagyis torkunknak esik.
 - Mégis mi a jó fészkes fenét képzeltek magatokról? A csapatom el tudta volna intézni! Több küldetést hajtottunk végre együtt, mint ti azt el tudnátok képzelni! Hui pedig nem azért lett a távol-harci zsenink, mert szép, hanem azért mert tud! A harc minden területén vannak zsenijeink a csapatban! Ti a tudás miatt kellettek nekünk, hogy mit tudtok a vámpír fajról, de mint már ti is tudjátok, nem egy, hanem két vámpírfajjal állunk szemben! Össze kell fognunk, mert nem csak mi, hanem a két faj is egymásra találhat! És ha ez megtörténik, akkor nem csak nekünk van végünk, hanem mindennek, amit a Földön van! Mindennek, amit ismerünk, amit szeretünk, és amit gyûlölünk! El kell pusztítani õket és ezt csak biológiai fegyverrel lehet! Egyesével nem tudjuk megölni õket, mert egyre csak szaporodnak! – magyarázza, mintha hülyegyerekek lennénk. Nagy szavak, ez az õ fegyvere, és a tapasztalat, ami nekünk nincs. Nevetséges, hisz gyerekkorom óta, arra képeztek, hogy vámpírok és vérfarkasok ellen harcoljak. Embereket tart tapasztalt harcosoknak, persze nem vitatom, hogy a maguk területén profik, de akkor is, szerintem Caden is sokkal többet élt meg, mint itt mindannyian együttvéve. Persze Ty felõl nincs kétségem, hogy tapasztalt, de õ is hallhatatlan. Talán még a másik vámpír, egy viszont biztos, a tiszteletet egyik sem ismeri és ez zavar leginkább. Nem tudok együttmûködni olyanokkal, akik túl sokra tartják önmagukat.
- Jó, akkor nincs rám szükséged, nem is értem miért hoztál ide, ha ennyire vérprofi a csapatod. Te maradsz Caden? – kérdezem, miközben felállok a székrõl.
- Én maradok! – válaszolja. Fejet hajtok, mert én senki helyett sem fogok döntést hozni.
- Ty! Megtámadták az egyik falut, melyet védünk! – rohan be Lionel.
- Kik? – jön elõ az asztal mögül.
- Vámpírok! Amelyiket mi ismertünk! De ez nem a régebbi változat, hanem az új! Képességeik vannak!
- Apa! – mondja halkan és ökölbe szorítja kezét. – Készítsd elõ a fegyvereket! Hui, Ismael és Dylan álljon készen! Pillanat és megyek én is! – ahogy kimodja a csávó el is tûnik. – Velem jöttök, vagy mentek? – kérdezi.
- Még szép, hogy veletek megyünk! – felelem, hisz mégis csak emberekrõl van szó, és az elsõdleges célom a védelmük, bár már rég nem gyakoroltam.
- Az elõbb még nem akartál maradni! Mi történt megijedtél? – kérdezi gúnyosan.  Ez az alak kikészít, azt az énem hozza elõ, amit rejteni, leplezni próbálok, és ismét arra késztet, hogy rátámadjak.– Ezt, majd ha visszaértünk. Most fontosabb dolgunk van! – Cadenre nézek, szemeim szinte villognak, majd egy kapszulát veszek elõ a zsebembõl és számba téve szétrágom, majd azonnal Ty után megyünk.
- Siessetek, ha nem akartok itt maradni. – siettet minket, de beállunk és már teleportál is minket a faluba, ahol már rendesen elszabadult a pokol. Igen ez a legjobb szó rá, a földi pokol. Ty a kezünkbe nyom egy-egy fülest, amivel tudunk majd kommunikálni.
 - Az elsõ feladat az, hogy kivigyük az embereket biztonságban! Utána kezdõdhet az irtás! Megértettétek?
- Igen! – kiáltják kórusban, ami nagyon emlékeztet, egykori csapatomra.  
- Ti is? – néz Cadenre és rám.
- Igen. – válaszolok. Azonnal megkezdjük a falu kiürítését, bár nem sikerül mindenkit megmenteni, az arány mégis meglepõen jó. Ezek után kezdünk az irtásnak, még félig sem végzünk, mikor a fülesen vissza hívnak minket. Ez egy jó megoldás, mikor én magamra maradtam, nem kaptam ilyen figyelmeztetést. Szó nélkül megyek vissza én is, a megadott helyszínre. Nagyjából mindenki épségben ér vissza, kivéve Ty. Megállok és a falnak támaszkodva, figyelem a rohangálást.
- Mindenkit visszahoztam! Csak te vagy ott!
- Rendben! Mennyien vannak?
- Elég sokan! Több százan lehetnek!
- Azért engedj vissza minket! Egyedül semmire sem megy! – nézek a srácra határozottan.
- Nem lehet! Ty megtiltotta! – feleli.
- Azt mondtam, vigyél vissza minket! – mondom újra, én senkit nem hagyok hátra, még akkor sem, ha szívesen csapnám agyon a stílusa miatt.
- Ne merd bántani Lionel-t, mert megjárod! Majd, ha visszamentem, megölhetsz engem! – feleli Ty a fülesen keresztül. Egyértelmû, hogy fogalma sincs mi motivál engem, de persze nem meglepõ, gyakran vonnak le rólam hibás következtetést.
- Már várom! – válaszolom, majd ismét várakozó pozícióba teszem magam, de úgy látszik a szar kezd a szánkig érni, viszont ebbe már nem avatkozom bele.
 - Ty, azonnal gyere onnan, vagy te is meghalsz!
- Nem tudok! Az egyik EM pajzsot vont a falu köré!
- Az lehetetlen! Az EM pajzsot, csak emberek hozhatják létre különleges frekvencia hullámokkal, amiket gépek állítanak elõ!
- Lionel! Most ez érdekel a legkevésbé! Csak csinálj valamit, mert két perc múlva itt csupa sült vámpírral lesz tele minden! Nem akarok köztük lenni!
- Rendben értettem! Rajta vagyok!
- Nem tudom megszüntetni, ahhoz túl erõs! De legyengítettem, így nem fogsz molekuláidra szétesni, ha teleportálsz, csupán egy-két helyen fogsz fájdalmat érezni, de jobb mintha meghalnál!
- Rendben! – válaszolja, de mikor visszajön, számomra és Caden számára is egyértelmû, hogy megsérült. Mondjuk kicsit sem hat meg. Cadenre nézek aki elvigyorodik, kicsit gúnyosan, de leginkább sejtelmesen. Na most mire gondolhat?
- Mindenki jól van? – kérdezi, aggodalmasan.
- Hui-n kívül mindenki. – mondja szomorúan Dylan.
- Mi történt? – kérdez vissza.
- Megharapta egy mutáns dög és rohamot kapott. Most stabilizáltam az állapotát, de nem biztos, hogy megéli a reggelt. – szólal meg Helly.
- Melyik faj harapta meg? – kérdezi.
- Amelyiket eddig ismertünk. Már végeztem egy két tesztet, de nem találtam még semmit, ami enyhíteni a fájdalmát, vagy a mérget hatástalanítaná! – magyarázza Helly.
- Rendben van. Menj és próbálj ellenszert találni! – magyarázza, majd felénk fordul. Nyílván újra oktatni akar, amivel kezd tele lenni a hócipõm.
– Ti pedig velem jöttök a farkaskához. Megszelídítjük! – nocsak, inkább utasítgat, csakhogy, nekem van egy sérelmem, amit most be is fogok hajtani rajta.
- Várj! Addig nem megyek sehova, amíg el nem intéztelek! – rántom elõ kardom, hogy tiszteletre tanítsam. Persze eszemben sincs megölni, csak az arcából akarok visszavenni, de a kis Dylan utamba áll és elüti a kardom. Mázlija, hogy nem az élére csap, mivel akkor egy karral biztos kevesebb maradna neki. Számomra igen meglepõ módon Caden lép közénk, nem hiszem, hogy védeni próbál, talán csak nem akar kimaradni a harcból, hisz a faluban rendesen felpörgött és nem volt ideje levezetni a feszültséget. Értelmetlen összetûzésünknek, Ty szab határt, mikor közéjük áll. Kardom elrakom és immár végleg eldöntöm,hogy amint lehet lelépek innen. A csapatjáték sajna nem jön be nekem, már képtelen vagyok alkalmazkodni, túl rég vagyok egyedül.
- Elég volt! Itt nem fog vér folyni! Amíg én vagyok a hely vezetõje, addig biztosan nem! – szól közbe erélyesen. – Most pedig indulás a farkashoz!
- Várjatok! – szól Lionel. – Tessék, itt van egy mikro tabletta, amit le kell nyelnie ahhoz, hogy hasson!
- Mi lesz a hatása? – kérdezem.
- Úgy terveztem, hogy rákapcsolódik az agyára, és azt a részt támadja, amelyik az átváltozásért felel. Ha át akar változni, áramot kap azaz agyi része. Nem halálosat, vagy bénítót, de fájdalmasat. – ad választ kérdésemre, mire felhúzom az egyik szemöldököm, mert ez az én szememben kínzás, és jól tudom, milyen érzés mikor kínoznak. Lemegyünk a teremhez, ahol õ van éppen átváltozva és tombol.
- Nem fogja áttörni a falat? – kérdezi Caden.
- Nem. Az egész terem fala gyémánt ötvözetbõl van. Mindenféle erõnek ellen áll. Már teszteltük.
- De mégis mi a terved? Hogy adod be neki? – kérdezem. – Mert, hogy nem fogja bevenni önszántából, az is biztos!
- Még nem tudom, de az a lényeg, hogy most bemegyünk, én visszaváltoztatom, és ti pedig lefoglaljátok, míg én kitalálok valamit. Ha meg van, telepatikusan elmondom nektek. – remek egy újabb príma ötlet, ami vagy bejön vagy nem, de nem érdekel, segítek aztán lelépek. Nem felelek, csupán bólintok egyet. Belépünk az ajtón és szinte rögtön letámadna minket, azonban egy szép ütéssel a padlóra küldöm. Ty, az agyában kezd turkálni, amitõl megnyugszik és visszaváltozik emberi alakjába. Közben a terve is megszületett, ami az, hogy beveszi a szájába a kapszulát, és így juttatja a szájába. Nem tudom, mennyire jó ötlet, de legyen. Elkezdjük lefoglalni, azonban kiszúrja Tyt és nekirontva elkapja.
- Vissza, vagy megölöm. – kiálltja Skelos.
- Csak nyugodtan. Nem számít nekünk. – felelem.
- Bunkó! – válaszolja Ty. – Mért akarsz megölni? Nem tettem veled semmi rosszat!
- Nem-e? Akkor mi a fasznak tartasz itt?! – nem csodálom, hogy ilyen ideges a kis farkas, csak úgy mint mi õ sem önszántából van itt, a különbség, hogy õt még be is zárták.
- Nem tartalak fogva, csupán azért kerültél ide le, mert állandóan átváltozol. Ezen pedig most változtatunk! Mondja, de mielõtt bármit is tenne, megharapja a nyakánál. Szemei fennakadnak, teste megfeszül, majd mikor végez vele, ledobja testét a földre. Ennek annyi, gondolom, de szerintem nem csak én vagyok vele így. Azonnal minket vesz célba, de mielõtt mozdulhatnánk, Ty felpattan és mintha új erõre kapna, vágja a kis farkast a falhoz, amitõl nagyot nyekken.
- Még mindig itt vagyok! – mondja.
- Hogy lehet ez? – kérdezi Caden. – Nem kellett volna meghalnod? – ez mondjuk jó kérdés.
- De igen! De mióta tud egy vámpír telepátiával beszélni, és teleportálni? Genetikailag módosítottak, így nem hat rám a farkas nyálban található méreg, ami egy sima vámpírt már megölt volna. – válaszolja, mire elrakom kardom, úgy érzem ez a harc most ért véget. Persze alapvetõen ilyenkor nem húzom ki a tokjából, hisz nem ölni akarok vele, csak lefoglalni. Ty lefogja és a szájába, próbálja gyömöszölni a kapszulát, majd elengedi és ellép tõle, Erre Lionel áramütéssel újra taccsra teszi, a kis dögöt, már kezdem sajnálni, pedig alapban rühellem a farkasokat.
- Hol a kapszula? – kérdezi meglepetten.
- Sejtettem, hogy meg fogja tudni! – felelem.
- Azt hiszem meg van a kapszula! – mondja Caden. Oda megyünk mindketten és ott van a földön széttörve.
- Kicsinálom ezt a kutyát! Szétcseszte a remek mûvem! – térdel le a kis szerkezethez Lionel.
- Olyan vagy mint egy síros kis gyerek! – szólok rá, mert ez már tényleg röhejes..
- Elég volt! A vendégünk hamarosan felébred! – mondom nekik, mire elé lépek.
- Beszélek vele. Az erõszakos módszer nem jött be, akkor most próbálkozzunk valami mással. – odalépek hozzá és felemelve egy székre rakom, amíg bekötnek neki egy csövet, amin keresztül a vérét csapolhatják le.
- Ahogy gondolod, addig én megnézem a sérült társam. – feleli Ty. Caden valamiért marad, de az okát nem kérdezem. Kimegyek egy másik székért, hogy nyugodtan tudjak beszélni a kis farkassal mikor magához tér majd. Mire Cadennel visszaérek, és belépünk, már ébren van és veszettül tépi ki magából a csöveket, majd azonnal átváltozva, fenyegetõen kezd vicsorogni. Látszik, hogy védekezni próbál és valójában, már fél tõlünk, ami nem meglepõ, de eszemben sincs megtámadni. Leteszem a széket vele szemben. Azonnal rám támad, de csak elkapom és egy határozott mozdulattal a székbe ültetem, majd ismét összekötözöm kezeit. Muszáj lesz végig hallgatnia, még akkor is, ha ez nem tetszik neki. A székem egész közel rakom az övéhez és támlájára rakva könyököm, szembe ülök le vele. Cadenre pillantok és bólintok, hogy így már jó lesz. Persze veszettül kapálózik a kis drága, de így más esélye sincs a szabadulásra.
- Békén hagyhatnátok végre. – mondja mérgesen, de én nem emelem föl a hangom, kapott itt már eleget, hogy oka legyen erre a viselkedésre. Valójában, még mindig megölném, de ennek ellenére értem miért ennyire zaklatott, legalábbis sejtem.
- Ha rajtam múlna a túlvilágra küldenélek. – suttogom fülébe. – De nem rajtam múlik.
- Menj anyádba. – Vágja fejemhez, pedig én csak õszinte vagyok, így legalább tudja mire számíthat tõlem.
- Ne aggódj, elmegyek, viszont elõtte szeretnék elmondani valamit. – Ettõl talán kicsit lecsillapszik, mert leáll a ficánkolással és hallgatni kezd.
 – Tudom, hogy zaklatott és magányos vagy, falkában kéne élned, de nem olyan idõket élünk, mint régen. Az általános normák már nem léteznek, el kell fogadnod a tényt, hogy egyedül vagy, de lehet falkád, amire vágysz, nézz körül van itt egy pár alak, akik lehet nem éppen tökéletesek számodra, de igyekeznek egységes csapatot alkotni, köztük megtalálhatod a helyed. Eehhez az kell, hogy lecsillapodj és gondolkodj el picit, hogy mi szolgálja a te érdekedet. Közös ellenségünk van, bár ebben a pillanatban nem úgy tûnik, de nem mi vagyunk az ellenségeid. Most elengedlek, mert tudom, hogy több eszed van , mint amennyit mutatsz magadból. – Odahajolok hozzá, hogy kezéhez férjek és ki tudjam oldozni, mire váratlanul megpuszil, ez nagyon nincs ínyemre és rávicsorgok, hogy fejezze be, mert nem állok jót magamért. Kioldom kezét és ellépek.
- Ég veled, remélem, többet nem találkozunk, a te érdekedben. – Fejezem be mondandómat, majd Cadenre nézek és kisétálok. Az ajtó elõtt bevárom õt és felé fordulok.
- Én lelépek, reméltem, hogy együtt tudunk mûködni, de nekem ez a csapat túl nagy és nem érzem, hogy beletudnék szokni. Ég veled. – nyújtom kezem, de nem fogja meg, talán még.
- Én is veled megyek, ami itt folyik az egy kártyavár és a zsigereimben érzem, elõbb utóbb összeomlik. – feleli.
- Rendben, ahogy gondolod, de nem tudok neked ígérni semmit. – felelem mire csak oldalra biccenti a fejét, így nem is folytatom, csak biccentek és elindulunk, megkeresni Ty-t, aki még mindig sérült emberét istápolgatja. Segíteni akar neki, amit megértek, csak sajnos látszik, hogy nincs esélye. A többiek aggódva figyelik, ahogy az agyára hatva, próbál fájdalmán enyhíteni. Caden kezét karba öltve áll meg a fal mellet. A srácnak tényleg erõs fájdalmai vannak. Jómagam szembe állok Ty-vel és megfogom kezet, majd ahogy a szemébe nézek.
- Az úr az én pásztorom, nem szûkölködöm, füves legelõken pihentet… - mormolom imámat, mire elég dühösen néz rám, de egyenlõre nem szól semmit.
- E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével; szabadítson meg bûneidtõl, üdvözítsen téged, és erõsítsen meg jóságosan!…- nem engedi végig mondani imámat, ellõki kezem, mire a srác felordít, ezért azonnal vissza is helyezi elemelt kezét, de dühösen néz rám.
- Nem fog meghalni, segítünk rajta!!  Mi egy család vagyunk, és vigyázunk egymásra, de látom te ezt nem érted. – ordítja, de ez csak a tehetetlenség lehet, mert látja, hogy mondhat, amit akar, segíteni nem tud.
- Mind meghalunk egyszer, és nem te döntöd el, hogy mikor következik be. – lépek egyet hátra, mire a srác száján, fülén és orrán vér kezd folyni. A belsõ szerveit oldja a méreg.
- Ha annyira fontos lenne számodra, magad végeznél vele, hogy ne szenvedjen… - azzal elindulok Caden felé, de Ty utánam szól.
- Hvá tetted az érzéseid? Nincs benned már semmi emberi érzés? – visszafordulok és felsóhajtok.
 - A másik kabátomban maradt, de nincs is rá szükségem, mert az érzelmeimmel, még senkin sem tudtam segíteni, magamnak sem. Cadennel mi elmegyünk, de a farkas marad, legyen õ az új… családtag. Neki nagyobb szüksége van a családra, mint nekem, vagy Cadennek. Ég veletek… - intek és megyek ki, Caden is elköszön a maga módján és utánam jön.
- Most merre? – kérdezi érdeklõdve.
- Amerre az orrunk mutat és a lábunk visz.
- Tetszik az elgondolás menjünk… amúgy feltûnt, hogy a lányka, azóta nincs itt mióta visszaértünk? Talán mégsem mindenki érzi családnak ezt  kis bandát. – jegyzi meg Caden, amire elgondolkodom, hisz igaz, tényleg nem láttuk.
- Ez legyen az õ dolguk. – elindulunk kifelé, de sajnos nem érjük el a kijáratot, mikor a riasztó visítani kezd és még mielõtt kiléphetnénk a levegõre, az épület vészriadóval lezárja önmagát. Egy pillanatra teljes sötétség lesz, majd vörös vénnyel, gyulladnak fel a biztonsági lámpák.
- Remek, most meg mi van? – néz rám Caden.
- Nem tudom, de úgy tûnik itt ragadtunk. – felelem, mert én sem tudom elképzelni, mi történhetett annyi idõ alatt, amíg mi kisétáltunk idáig. Abban a pillanatban, mintha egy árny futna el mellettünk.
- Láttad? Paranoiás vagyok, vagy valami van itt, rajtunk kívül is? – kérdezem Cadent.
- Ezek a szagok, teljesen összekavarnak, megtelt velük az orrom, mintha most is a nyakamba lihegnének azok a dögök. – válaszolja, mire egy kisebb nyálcsóva folyik le közénk a plafonról. Egyszerre nézük föl és három dög a plafonról néz vissza ránk. Azonnal ránk vetik magukat, mire kardot rántva levágom az egyik fejét. A másik kettõt Caden intézi el, éles karmaival.
- Biztonságos a hely mi? Akkor ezek micsodák? – kérdezi kicsit gúnyosan.
- Nem tudom, de sejtésem az van. – nézek le az egyik dögre, majd vissza Cadenre.
- Menjünk, itt úgysem jutunk ki. – teszem még hozzá és sietve elindulunk visszafelé.
- Szerintem a lány a megoldás kulcsa. Azt mondtad nem láttuk azóta, hogy visszatértünk.
- Igen, biztos tele van a hócipõje a kis családjával.
- Szerintem inkább megsérült, de eltitkolta, ezért nem mutatkozott és, ha a sejtésem igaz, átalakult, már ezekhez tartozik, így szépen beengedte a dögöket. Van egy rossz elõérzetem, miszerint a farkas a célpontjuk. Mint azt gondolom tudod, mára már alig maradt belõlük néhány példány, ezért falkák sincsenek úgy mint régen. A farkas tényleg az utolsó esélyünk lehet a harcban, ezért… - állok meg a szoba elõtt, ahova be van zárva.
- Ezért vigyázz rá, amíg megkeresem Ty-t. Szükségünk van rá, hogy kijussunk, ha még él egyáltalán. – nyitom ki az ajtót és belépünk. A farkas a sarokban pihenget, de ahogy meglát minket felpattan és ismét védekezni kezd.
- Nyugi, nem bántunk, csak kisebb kosz alakult ki, Caden vigyázni fog rád. – mondom neki majd Cadene nézek.
- Az utolsó esély… - bólint, mire bezárom õket és Ty keresésére indulok. A villogó lámpa fénye rendesen bassza a szemem, ráadásul az én érzékeim nem olyan fejlettek, mint egy tisztavérûnek, rendesen oda kell figyelnem, hogyan lépek be egy kanyarba. Ismét magamhoz veszek egy tablettát, és lenyelve keresztet vetek. Nem szoktam ilyen gyakran használni, de most szükségem van a gyorsaságra és maradék erõmre. Az egyik folyosón bele is botlok Ty-be, aki az egyik emberét próbálja megmenteni, akire egy dög éppen rávetette magát. Már megmarta és mind tudjuk mit jelent az, ezért mellé lépek és visszarántom, a dög fejét pedig, társa fejével együtt csapom le, éles kardommal.
- Mi a fasz ütött beléd, hogy ölhetted meg Lionelt??! – esik nekem.
- Már halott volt, jó lenne ha észhez térnél, tudom, hogy jó célok vezérelnek, de ezen már nem segíthetsz, hiába az erõ a gyorsaság, azt kell menteni amit lehet, vagyis akit lehet. A farkas kölyök az egyetlen esélyünk. Caden ott maradt vele, hogy megvédje, de ki kell ebbõl a kelepcébõl jutnunk, különben mind itt maradunk. Ezek a folyosók, akár a labirintus, bárhonnan jöhetnek. Van rá esély, hogy a csapatból bárki túlélte? – kérdezem, teljesen normálisan, most igazán látszik, hogy nem vagyok rossz, mindössze reálisan szemlélem a körülöttem történõ dolgokat. Ty megpróbál lecsillapodni, hisz valójában nem rám dühös, csak a helyzetre. Megcsóválja a fejét.
- Akkor a farkast kell megvédenünk, és ha megvannak azok a jegyzetek, amiket a vérérõl készítettetek, azokra is. Van egy ismerõsöm, pár várossal arrébb, aki talán tud segíteni, de ha mégsem akkor keresünk valakit. – magyarázom és ezek után rábízom a vezetést, hisz már nagyjából azt sem tudom, merre lehetünk, az érzékeim teljesen meg vannak zavarodva.

- Örvendek, Angelo.. – látom rakta, hogy gúnyosan fogja fel közeledésem, pedig a legkevésbé viccelni van kedvem. Amúgy sem vagyok az a kifejezett humoros alkat, fõleg mostanában nem. Csak figyelem, ahogy megindul egy kupac felé. ~ vajon mit akarhat? Talán keres valamit?;~ Ez elég gyorsan kiderül, mikor egy fiú holttestét halássza ki a kupac legmélyérõl. Talán a szeretõje, vagy valami hasonlója lehetett, bár nem nagyon hat meg. A halál teljesen hidegen hagy. Ahogy felveszi, átfut az agyamon, hogy mégis mi a fenét akar vele? Talán egy hullával a karjában akar sétálgatni?
- Segíts eltemetni, van a közelben egy park.. utána beszélhetünk üzletrõl és fondorlatos, világmegváltó tervekrõl. – temetés? Hát ezt akarja, egy vámpír aki eltemet egy holttestet, milyen ironikus, de kifogásom nem lehet vele így csak biccentek és követem, alig megyek mögötte inkább mellette, kicsit elmaradva.
 - Útközben akár el is mesélheted, hogy mit tudsz róluk.. mert én nem sokat. – pillant rám, mintha azt ellenõrizné követem e. Kérdésére kicsit közelebb lépek hozzá, de nem túl közel, és belekezdek a mesémbe.
- Nem tudok túl sokat, mindössze annyit, hogy a királynõ meghalt, azóta ezek az új vámpírok kezdtek elszaporodni. Eredetük ismeretlen. Vagy egy elágazó fajról van szó, vagy az õsi vámpírokról. Az, hogy, hogyan szaporodnak rejtély, de nem direkt érintkezéssel. Ezek sosem voltak emberek. Te, mint tisztavérû, talán te állsz a fajhoz a legközelebb, vagy a legtávolabb, még ezt sem tudom. A harcunk közben jöttem rá, hogy kommunikálnak egymással, ezt egyedül sosem vettem volna észre, így kellemetlen, de társra, vagy társakra van szükségem, hogy ezt az ocsmány dögvészt meg tudjuk állítani. Ezen a nyers elõ nem segít, túl kevés, mert ezt a szaporodási sebességet, képtelenség pusztítással meggátolni, viszont ha a forrást pusztítjuk el, lehet esélyünk. – magyarázom el, valószínûleg fölöslegesen, hisz ez a vámpír a gyászával van elfoglalva.
- Ne vegyem át? – kérdezem, mert eléggé ki van fáradva.
- Ne.. nem kell. – öleli magához a törékeny testet. Kicsit szánalmas látvány, de megértem, hogy nem akarja átadni. Tovább sétáltunk és egy kietlen parkhoz érve, Caden azonnal ásni kezd. Körbe nézve várom, hogy befejezze, a mûveletet és befektesse a fiú holttestét a gödörbe. Éppen csak elföldeli a testet és én imára kulcsolnám kezem, mikor egy kifejezetten új illat csapja meg érzékeny orrom. Vámpír az biztos, de van valami furcsa rajta. Ezt persze, hogy Caden is észreveszi, és felállva körül tekint. Na igen, még véletlen se érezze úgy az illetõ, hogy nem észleltük jelentétét.
- Van még itt valaki rajtunk kívül.. vámpír, de.. – ad hangot véleményének - Valahogy más.. szokatlan az illata. – rázza le a földet karmairól. Épp válaszolnék, hogy én is érzem, mikor az ismeretlen felfedi önmagát.
- Ahh.. ne sértegess. Még a végén megsértõdöm. – Hallom meg a hangját, és kardommal, azonnal a hang irányába csapok. Erõteljesen meglepõdöm, mikor eltûnik szemem elõl, hisz ennyire gyors nem lehet. Akkor mégis, hogy csinálta? Caden mögött bukkan föl és incselkedni kezd. Szerintem ma Caden nincs vicces hangulatában, fõleg nem így temetés után. Az ismeretlen végig nyal nyakán, és mire hátra csap ismét eltûnik, még pár ilyen mozdulat és nagyjából ki tudnám számítani, hol bukkan fel újra, hisz nyílván teleportál, és megadott adatok nélkül tuti egy fában kötne ki szóval a számok folyton ismétlõdnek a fejében, egy meghatározott algoritmust követve. Viszont, ha játszani akar, akkor partnere leszek hozzá, hogy kiderítsem a titkait.
- Mi vagy te? – Kérdezem, némi beszédbe elegyedve, miközben Caden mellé állok, aki elég dühösnek tûnik. A másik velünk szemben áll.
- Vámpír. Akárcsak a barátod. – feleli gúnyosan.
- Más a szagod. – Mondja Caden, mintha ne, tetszene neki, hogy egy napon említenek vele, egy másik vámpírt.
- Uraim! Kérem! Ne legyünk barbárok! Elvégre 2800-at írunk. – Mégis mi a fenét akar ezzel? Nem az év határozza meg a kultúra mértékét, de végül is mindegy, hisz úgyis csak össze-vissza beszél. Felénk közelít, és mi automatikusan lépünk egyre hátrébb. Még mielõtt, bármit is tudnék lépni, a vámpír ismét a hátunk mögé kerül és a vállunkra rakja kezét.
- Uraim, mehetünk? – kérdezi, de választ nem vár, és mindkettõnket magával visz. Egy hatalmas teremben találjuk magunkat, körbenézek, de valójában alig látok a pipától, mégis higgadt hangon kérdezem meg.
- Mit akarsz tõlünk? –
- Csupán csevegni szeretnék, semmi többet. Erre gyertek! – hát erre tudnék mit felelni, de egyenlõre hallgatok és követem. Caden is jön, bár neki sincs kedvére ez az egész. Az arcára van írva, hogy mindjárt robban. Egy rakat helyiségen keresztül vezet minket, ahol egy jó pár ember és egy másik vámpír ügyködik. Nem foglalkozom velük, hidegen hagynak, ahogy általában minden. Egy dolgozószoba félébe vezet minket, ahol hellyel kínál. Milyen udvarias, ahhoz képest, hogy gyakorlatilag elrabolt minket az utcáról. Leülünk és az italt is elfogadjuk.
- Most már szeretném tudni, minek hoztál ide minket?! – kérdezem, higgadtan.
- Szeretném, ha csatlakoznál a csapatomhoz, hogy legyõzzük az apám által létrehozott fajt. – Ez a mondat, villámként hasít t agyamon.
- Tessék? – csattan fel Caden.
- Nem csak egy faj van? – kérdezem, meglepetten, hisz eddig csak egy fajjal találkoztam, ami természetes úton fejlõdött ki.
- Hogy értitek, hogy nem csak egy faj van? Van több is? – kérdezi értetlenül.
- Ezek szerint nem. – térek vissza hûvös önmagamhoz, mert ha több vaj is van, hát az ellen sem tudok mást tenni csak harcolni. – Ha visszaviszel oda, ahonnan eljöttünk, akkor tudok mutatni egyet azon fajból, amelyiket mi ismerünk.
- Oké, de ehhez kelleni fog Helly is, úgy, hogy kétszerre teleportállak titeket.

 Utána megyünk, a laborba és ott találjuk meg a lányt, akivel megvitatja a dolgokat és mind a négyünket vissza teleportál a mészárlás helyére. Összeszedve egy dögöt, vissza is térünk, arra a fõhadiszállásra.  A lány azonnal vizsgálni kezdi, közben vendéglátónk, mutat egy általa ismert lényt. Tényleg sokban hasonlítanak.
- Ez itt az én általam ismert fajhoz tartozik. Szinte majdnem ugyan olyanok, de mégis mások. Majd Helly kideríti, mi folyik itt. Tehát még több érvetek van, hogy csatlakozzatok hozzánk és kiirtsuk ezt a két fajt. – Cadenre nézek, aki bólint, bár szerintem neki mindegy, csak irtani akarja õket.
- Rendben van, meggyõztél. Csatlakozunk, de mint szövetséges.
- Rendben. – Fogunk kezet.
- Ez micsoda? Betörtek? – kérdezem a fülsiketítõ zajra.
- Nem. Ez azt jelzi, hogy az általunk védett falut, megtámadták. – kiáltja és kirohan egy másik terembe, nem sietünk, csak utána battyogunk.
- Már menni akartam érted. A legkisebb falut támadta meg egy vérfarkas.
- Rendbe, adj egy sokkolót, oda megyek.
- Mi is megyünk! – jelenti ki egyik embere, úgy gyûlnek ide, mintha a világ vége lenne, pedig csak egy faluról van szó, persze szomorú, de nem újdonság.
- Nem, ti most maradtok. – válaszolja és már el is tûnik, mi meg ottmaradunk a kicsi csapatkával. Leülök és Cadenre nézek. Nem szólok semmit, hisz fölösleges lenne bármi nemû beszélgetésre, nem barátok vagyunk, csak a kényszer hozott össze minket és, ha nem ez lenne a helyzet, megölném ez biztos. Nem kell sokat várni és az új szövetségesünk, vissza is tér a vérfarkas társaságában. A srác újra átváltozik, mondjuk nem is csodálom, ha õt is kérdés nélkül hozta ide. Pillanatok alatt, káosz uralkodik el a szedett-vetett társaságon. Csupa amatõr, a nõ fegyvert ránt és ráfogja, én meg szépen lassan felállok a székrõl és figyelem a kis játékot. A farkas morog, mire az egy is ember rászól, hogy ne lõje le. Ugyan miért ne tegye, és mégis miért hozta ide az a marha ezt a dögöt? Utálom a farkasokat, õket talán még jobban, mint a vámpírokat.
- Ne lõdd le. – Kiabál rá. – Csak altassuk el. – Nem avatkozom bele, csak nézem, hogy mire készülnek. Ismét Caden mellé állok. Vendéglátónk ismét megjelenik és megállva, koncentrálni kezd. Most mégis mit mûvel? A farkas lassan visszaváltozik emberré. Nem mintha lenne különbség, hisz még belül mindig ugyan az a dög. A lány kezd megnyugodni, amit szintén nem értek. Halandó létükre, hogy bízhatnak egy vámpírban?
- Miért mészároltad le a falut? – kérdezi az egyik.
- Mert olyan kedvem volt és megkíméltem az életüket. – Mondja gúnyosan, és közben egy vigyort is megejt. Rendesen végigmér minket, de az én szemembõl, csak rideg undort olvashat ki. Alig várom, hogy olyat tegyen, amiért már legyen okom, apró darabokra szeletelni, hisz erre utazom, egy nyilván való, ha farkasokról van szó, undorom triplán érvényes és félrevágok minden észérvet, csak az elpusztítására koncentrálok.
- Örülnék, ha elengednétek. – A lány elindul felé, az ostoba, mégis mit akar? Erre Caden lép és elé áll, nem is hittem, hogy ilyen hõsies, vagy lehet mást akart, de így jött ki a lépése. A vége az ennek a remek mozdulatnak, hogy a kis farkas kerül lépéselõnybe és megragadja. Elõveszi szemfogait és felsérti nyakát, elég közel az ütõérhez, elég egy rossz mozdulat és neki annyi.
- Ereszd el. – Szólok rá, határozottan, miközben szemébe nézek. Közben egy észrevehetetlen mozzanattal csuklószorítómból elõhúzok egy nagyon vékony, szemmel nem is látható zsinórt. Óvatosnak kell lennem, ha nem akarom, máris elveszíteni, szövetségesem.
- Ha nem? – Kérdezi gúnyosan, mire én nem mozdulok, legalábbis látszólag, mert erõt gyûjtök, hogy egy villámgyors mozdulattal teperjem le a kis nyavalyást.
- Sorolom a lehetõségid, csak a tisztán látásodért, meg azért, mert olyan vicces kutyuli vagy. Ha megölöd, én megöllek téged, még azelõtt aprítalak darabokra, mielõtt megízlelhetnéd Caden vérét, vagy húsának zamatát. Ez az elsõ lehetõség, a másik, hogy elengeded szépen és akkor talán nem öllek meg. – Láthatóan komolyan gondolom, és közben még a madzagot is éppen elég hosszúra húzom.
- Ne öld meg, lenyugtatom! – Kiabál rám, vendéglátónk.
- Hogy hívnak téged?
 - Zachatiah Ty – Feleli.
- Fogd be, idehoztad ezt a dögöt és minket is, mégis mire számítottál? Az agyában turkáltál, hogy lecsillapodjon? Remek húzás, de most én jövök. – Ahogy ezt kimondom, megmoccanok, de csak ennyi látszik és már a farkas háta mögé kerülve az addig bûvölt zsinórt a nyaka köré tekerve, megrántom és Cadenrõl leszakadva a falnak vágom. Azzal a lendülettel a háta mögé kerülök ismét és fejét hatalmas erõvel, építem be a falba, majd karját hátrarántva, egy különleges kötegelõt veszek elõ, és összekötöm karját, majd visszarántva a padlóra küldöm. Ez alig egy másodperces mûveletem volt így igen csak pislognak Zachatiah emberei.  A sérülései gyorsan begyógyulnak, de most már ficánkolhat.
- Most, meséld el, miért hoztad ide? – nézek Zachatiahra.

Hosszú ideje, magányosan tengetem napjaim, ezen az isten által elhagyatott ocsmány helyen.  Azon sem csodálkoznék, ha mára, már Lucifer is elhagyta volna, a földet.  A dögszag és a halál hangulata járja át a levegõt. Emberrel már hetek óta nem találkoztam, csoportokba tömörülve, próbálnak túlélni, de igen kevés eséllyel még így is, hisz õk tényleg gyöngék, és védelemre szorulnak. A legrosszabb, hogy nem bíznak senkiben. Bár megértem õket, mindig a tápláléklánc legaljára szorulnak, és ez most sincs másként, miért is bíznának azokban, akik irtották õket, régen is és most is. Ez a város, régen vámpírok által uralt terület volt, ma már csak kihalt szellemváros, egy-egy lézengõ bolond merészkedik ki a sötétben, talán prédát keresve magának. A sikátorok, mélyérõl, fagyos félelem, kacsintgat felém, mintha bármelyik pillanatban egy vagy akár több dög, rejtõzködõ, szeme figyelne, merre mozgok. Szeme? Valójában nincs is szemük, de mégis, az érzés hasonló. Talán kezd úrrá lenni rajtam a paranoia. Az egyik irányból, zajra leszek figyelmes. Csata zaja ez, már messzirõl felismerem, valaki elég nagy zûrben van, vagy nem, de a hang irányába, kezdek futni.  Közben kardot rántok, hisz a szörnyek ordítását, már messzirõl hallom, a szagukról nem is beszélve. Gondolkodás nélkül rontok a falkába és már berobbanásommal is, négy dög feje hullik a porba. A bajban lévõ szeméjjel nem is törõdöm, nem a megmentése a célom, csak, hogy minél több döggel végezzek. Lehetnek vagy 30-an és csorgó nyállal támadják a másik vámpírt, kinek harci szelleme, lenyûgözõ. Már amennyire figyelem, mert akad dolgom elég. Az egyik dög, hátulról nekiugrik és megingatja egyensúlyát, a többi dög, csak erre vár és három rá is veti magát a vámpírra. Odafordítom tekintetem és meglibbentem hosszú kabátom, amibõl, három kunait kapok elé és mind a hármat feléjük dobom. A három dög, azonnal lefordul, áldozatukról, a vámpír pedig föl is pattan.

- Koncentrál vagy meghalsz!! – Förmedek rá és még felé is fordulok, ekkor az egyik velem is hátulról próbálkozik, a marha. Oda sem pillantok és kardommal kettészelem, mielõtt még elérne engem. Egy pillanatra találkozik szemem, a másik vámpír tekintetével. Miért is érdekel, hogy életben marad e? Ez a gondolat fut át agyamon, de nincs idõm, ezen agyalni, visszafordulok és tovább küzdök. A dögök, lassan ráébrednek, hogy nem bírnak velünk, ezért megállnak és nyöszörögnek, majd visszavonulnak.
- Kommunikálnak? … - Suttogom, mert ez a dolog, most nagyon megdöbbentett. Talán eddig csak nem volt lehetõségem, rendesen megfigyelni õket, hisz mindig egyedül voltam a horda ellen, de az is lehet, hogy fejlõdnek. Egyik sem túl jó hír, hisz ez azt jeleni, hogy gyedül nem fogok jutni semmire, vagy olyan ocsmány módszerhez kell folyamodnom, amihez nem fûlik a fogam. Gondolataimból, az a vámpír zökkent ki.
- Nem szorultam segítségre… Magam is végeztem volna velük. – Magyarázza arrogánsan. Na igen, a vámpírok tipikus példája, hogy nem ismerik sem a hálát sem az alázatot.
- Azt láttam. – Fordulok el és elindulok, az ellenkezõ irányba, nem, õ nem hiszem, hogy megfelelõ partner lenne, elõbb utóbb megölnénk egymást, de mi van, ha nem akad jobb? Megállok és elgondolkodom, megfordulok és a vámpír még engem néz.
- Mi a neved vámpír? – Kérdezem rezzenéstelen arccal.
- Caden Myr`Aemi, de mégis minek érdekel? – Visszafordulok és elindulok, felé. Nem moccan, kicsit sem fél, bár ez is lehet arroganciájának része. Megállok egy méterrel elõtte.
- Az én nevem, Angelo, de sokan úgy ismernek, hogy a pap.  – A pap, igen ez a név, már jóval ismertebb a lények körében, hisz irtottam õket annak idején rendesen.
- Most közös ellenségünk van, érdekelne, hogy mennyire akarod visszaállítani a régi rendet és megszabadulni ezektõl az ocsmány dögöktõl. – Rúgok bele az egyik tetemébe.