- Egy dugás nem tesz jóvá semmit. – jelenti ki ellentmondást nem tûrõen és átfordul a másik oldalára. Á, értem… szóval még mindig duzzog. Na de engem nem lehet lerendezni ennyivel, elõbb utóbb úgyis beadja a derekát csak a megfelelõ módszerekhez kell folyamodnom.
- De tudod mostanra már megbántam… - nyújtom el a hangom, miközben még jobban hozzásimulok. - az a lány sosem tudna olyan élvezetekhez juttatni, mint a te farkad. – legyezgetem kicsit hiúságát, hátha használ és végig nyalok a nyakán. Hogy egy kis ártatlan flörtölésre miért kell ennyire kiakadni? Ezt sosem értettem…  – Tudod olyan fehér bõröd van, hogy minden ér tisztán látszik rajta… - kuncogok egy kicsit miközben végighúzom egy ujjam egy szimpatikusnak tûnõ kék vonalon.
- Ne próbálkozz, most haragszom rád.
- Pár perce mikor belém élveztél azt nyögted, hogy szeretsz. – suttogom taktikát váltva és gyönyörû hajával kezdek játszadozni. Adrien erre azonnal megfordul és fölém magasodik.
- Mi lenne, ha megpróbálnánk még egyszer? Lehet, hogy rosszul hallottad. – duruzsolja és nekem felszökik az a perverz vigyor az arcomra.
- Akkor szent a béke? – karolom át a nyakát.
- Ha megígéred, hogy nem csinálsz ilyet többet. – markol rá hímvesszõmre és hideget sugároz bele. Megremegek és azonnal fogadkozom.
- Megígérem, megígérem. – bármit, csak hagyja abba.
- Jó fiú. – suttogja és mélyen megcsókol. Ez már sokkal jobban tetszik, pláne, hogy felhagyott azzal a tervével, hogy jégcsapot csináljon a farkamból. Miután ajkaink elszakadnak egymástól pár pillanatig fürkésszük a másik tekintetét, majd Adrien nyelve hegyéve végigcirógatja a mellkasom. Mikor mellbimbóm is szájába veszi jólesõen felnyögök és hajába markolva nyomom oda a fejét, nehogy véletlenül továbbmenjen. Miután befejezte mellbimbóim kényeztetését lassan lejjebb halad és még lassabban veszi szájába már ágaskodó férfiasságom, hogy majd olyan õrült lassan, amit egy csiga is megirigyelhetne, elkezdjen kínozni. Elkínzottan nyöszörgök egy kis gyorsításért, de nem kapom meg ezt a kegyet. Aztán dübörgés és egy ajtócsapódás zavarja meg Adrien bosszúhadjáratát.
- Ti meg mi a…? – akad ki a betoppanó Elesius tányér méretû szemekkel, de még mielõtt még jobban lesokkolnánk a drága érzékeny lelkû unokaöcsit Adrien villámgyorsan egy párnát vág ahhoz a kis hülye mitugrászhoz, de olyan erõsen, hogy hátraesik. Adriennel azonnal magunkra húzzuk a takarót és már mire Elesius fölkel, addigra már úgymond szalonképesek vagyunk a társalgáshoz.
- Baszd meg hülye gyerek nem tudsz kopogni!!!!!- akadok ki, de mintha a falnak beszélnék.
- Lehet, hogy rá fogok szokni…- emeli kezét homlokához és bennem kicsit felmegy a pumpa. Ha tovább színházazik akkor nem állok jót magamért és kikötöm a tetõre villámhárítónak…
- Na böfögd az arcomba, hogy mi kell, mert folytatnánk. – sürgeti Adrien helyettem is.
- Hogy beszélhetsz így az unokaöcséddel te szívtelen köcsög?- vágja Adriennek a párnát. Hát ezt nem hiszem el… Nagy sóhajjal dõlök hátra és Adrien hátát simogatva kezdek el százig számolni. Ha nem tûnik el, akkor megtudja milyen is az, amikor valakit megbasz az áram…
- Nem is örülsz, hogy láthatsz??? Milyen rokon vagy te. – ül le Elesius az egyik fotelba…10…
- Te mondtad, hogy bármikor jöhetek… meg egyébként is holnap utazunk. Kezdõdik a suli nem? – 15…
- Már holnap van, és egyébkánt is utazunk???
- Hát Marshall bá’ azt mondta, hogy te elviszel a magángépen. – hogy küldené rá valaki a yakuzát vagy az ukrán maffiát… nem inkább az oroszt… á, tök mindegy... 30…
- Hogy nem varrná ki a seggedet arannyal Marshall bá’. Mi a fasz bajod van a vonattal meg a norma géppel?
- És neked mi a bajod velük faszikám? – 40… és egy öngól Adriennek… plusz egy pont a pondrónak…
- Tudod mit- veszti el türelmét Adrien és a szoba hõmérséklete rohamosan zuhanni kezd. Ez így nem lesz jó… - te most menj szépen a vendégszobába és holnap megbeszéljük, hogy te az utat a repülõ aljára vagy tetejére kötözve teszed meg. – 50…
- Hogy a hóhér mosná a hajadat te szemétláda…- sziszegi Elesius majd kivonul a szobából. Fáradtan sóhajtok egyet. Nem hittem volna, hogy még száz elõtt kihúz innen…
- Mi az, hogy még õ sértõdött be? – kezdi a hisztit Adrien is. Le sem tagadhatnák, hogy rokonok… - Örülhetne, hogy nem öltem meg amiért megzavart minket…
- Kedvesem, lenyugtatnád magad egy csöppet? – fordulok felé.
- Má’mé’? – dörmögi.
- Mert ha mérges vagy akkor a helység hõmérséklete rohamosan csökken és én már kurvára fázom. – morgom remegve, karjaim magam köré fonva. Már tiszta libabõr vagyok…
- Ja… bocs…
- Szóval- simulok a hátához, miután a hõmérséklet csökkenés megállt. Még csak olyan fél óra és visszaáll a rendes szobahõmérséklet. – van még kedved hozzá?
- Nincs. – morrantja és visszadõl az ágyba. Miért is lenne? Azt a kis idiótát meg kinyírom… biztos, hogy direkt csinálja… Hatalmasat sóhajtva bújok hozzá, de olyan kurva hideg van, hogy nem lehet aludni… Ezért úgy döntök, hogy ne fázzak annyira egy kis testmozgásra invitálom kedvesem. Ahhoz képest, hogy azt mondta, hogy nincs hozzá kedve, elég gyorsan beadta a derekát. Elesius meg az õ fotópapír érzékeny lelkivilága… remélem ezen az éjjel összedõlt. Olyan hangosak voltunk amennyire csak lehetett, nehogy a kis szemétje tudjon aludni.

Másnap korán kelünk és kezdjük is a nagy készülõdést az utazáshoz. Én szinte azonnal elkészülök a ruhák összehajtogatásával, meg minden más fontos dolgot is bepakolok, aztán megnézem, hogy halad az én kis édesem. Ahogy meglátom az utálkozó arcát és azt, ahogy szenved, hát… szinte leesek az ágyról úgy röhögök.
- Hát te nagyon béna vagy. – kuncogok a röhögõgörcs csitultával és, hogy megmutassam, hogy milyen rendes vagyok, segítek neki. Õ ezt édesen egy puszival hálálja meg, de a következõ pillanatokban sem bírunk elválni egymástól és egyre jobban mélyétjük a csókunk.
- Basszus nem bírjátok ki, hogy pár másodpercig ne legyen valamelyik szervetek a másikban?- lép be a szobába Elesius a száját elhúzva.
- Bassza meg öcskös, most komolyan te miért nem tudsz megtanulni kopogni??? Egyébként meg nem mi nem mászunk ki egymásból csak neked van még Raidennél is szarabb idõzítésed. – oktatja ki Adrien az öccsét, de én az utolsó mondaton felhúzom az  orrom.
- Héjj én igenis, hogy tudok idõzíteni!!! – tiltakozom miközben a zsebórámmal kezdek tüntetõen hadonászni.
- Remek… Lányok indulhatnánk… - forgatja meg szemét és elindul, mi meg utána.

Hál’istennek Elesius nem akart fiatalon meghalni vagy megtanulni repülni, ezért az út szerencsére nyugis volt.
Az elsõk között érkezünk meg és a hely szinte kong az ürességtõl. Imádom.
Útjaink külön válnak, mint mindig. A kis mitugrász örül, hogy megszabadul tõlünk, Adrien megy a szokásos teendõihez én meg élvezem, hogy nincs semmi dolgom. Bár van… Édesem rám bízta a csomagjait, szóval elsõ utam a szobánkba vezet. A franciaágy és az összes többi berendezési tárgy is úgy fogad, ahogy hagytuk. Minden a helyén. Remek. Ledobom magam a franciaágyra és azon gondolkodom, hogy mit csináljak, ameddig a többiek meg nem érkeznek. Még pár tíz percig lustálkodom, aztán elindulok megkeresni az én jéghercegem.
A díszteremben találok rá, háttal ül nekem és pár papír fölé hajol. Odalopódzom a háta mögé, füléhez hajolok és rekedtes, hátborzongató hangon elkezdek suttogni.
- Drágasssssszááágom… visssssszatértünk… - de õ csak ül tovább. Nem reagál semmit.
- Szervusz…
- Ó, hogy téged nem lehet megijeszteni! Úgy utállak! – nyafogok újbóli sikertelen kísérletem miatt miközben hátulról a nyakába omlok.
- Bocsi, de most nem érek rá. Az góré már megint problémázik meg aggodalmaskodik. Addig eltudod magad foglalni?
- Emiatt nem kell aggódnod. – csúszik mosoly az arcomra. Gyors csókot váltunk és én hagyom problémázni a papírok fölött. Szívesen segítenék neki, de használható ötletet tõlem úgysem kapna. Különben is jobb szeret egyedül dolgozni.
Elindulok kifelé, a kastély elõtti parkba. Útközben megtalál régi barátom és felugrik a vállaimra. A kis brownie a hajamat huzigálja és nevetve halászok elõ neki egy kis tejkaramellát a zsebembõl, amit elégedetten kezd el majszolgatni.
Mikor már a parkban sétálgatok megpillantok egy lány csoportot. Biztos újak… még sosem láttam õket.
- Mi az az aranyos lény a vállán?  - hallom a pusmogásuk és kapva az alkalmon odasétálok hozzájuk.
- Üdvözletem a legszebb hölgyeknek. – hajolok meg, kiváltva egy kis arcpirulást néhányukból. – Õ itt egy kis brownie, másnéven házimanó. – mosolygok ellenállhatatlanul és kis barátom aranyosan integet. A csajok már majdnem sikongatnak, annyira tetszik nekik a házimanó, de a szószóló felém fordul és szégyenlõsen megkérdezi:
- És… téged, hogy hívnak?
- Raiden Blake, szolgálatodra. – lehellek egy kézcsókot a kacsójára egy apróbb meghajlás kíséretében. Több se kellett. A lányok arcpirulnak, sikongatnak, hogy ilyen úriemberrel még nem találkoztak, meg hogy több kéne belõlem.
- Ugyan már, mindenkire szakítok majd idõt. – nevetgélek az új lányok gyûrûjében, amikor megjelenik az osztálytitkár kisasszony… haja kontyban, mint mindig és szemüvegén keresztül rosszallóan néz.
- Gólyák ne reménykedjetek! Raiden meleg. – kiáltja miközben felénk veszi az irányt. A többiek elkeseredetten néznek rám.
- Ez igaz?
- Igen, de ez sosem zavart abban, hogy hódolatom tegyem a szebbik nem felé. Nem vagyok vak,. A szépség engem is megfog. – mondom, miközben ravaszul lesütöm a szemem. Ha ez nem állítja vissza az én oldalamra õket, akkor még van pár ezer trükköm. Ahogy gondoltam sikerült. Fölényes mosollyal fordulok az osztálytitkár felé a sóhajtozó, csillogó szemû lányok között, de õ csak mérgesen ráncolja a homlokát.
- Az újak most velem jönnek. Megmutatom, hogy mi merre van. A drága szerelmed utasított… kérlek mondd meg neki, hogy van jobb dolgom is. – húzza fel az orrát és elindul. Én csak kuncogok és kárörvendõn integetek. Browniem leugrik a vállamról és elszalad. Meglepõdve utána lépegetek, de eltûnik a közeli erdõben. Megrántom a vállam és épp fordulnék vissza, megkeresni a rajongó táborom régebbi tagjait, de megpillantok egy ismeretlent. Az egyik fa árnyékában áll, a fa törzsének dõlve. A sötét ruhái miatt szinte beleolvad az árnyékba. Mosolyogva felé indulok. Már messzirõl is látom, hogy nálam magasabb, izmos és kicsit sem barátságosan néz felém. De hát istenem. Adrien után ez a nézés szinte barátságos. Egész extravagáns a kék hajával. Végre egy érdekes figura, talán a gondolkodás módja is más lesz és nem lehet majd olyan könnyen kitalálni a gondolatait. Vajon melyik nemhez vonzódik? Hm…
- Halihó! Raiden vagyok…
- Tudom. – vág bele mogorván a szavamba. Ezek szerint végignézte az elõzõ kis jelenetet.  Barátságosan mosolyogva kinyújtom felé a kezem és pár pillanatnyi várakozás után elfogadja.
- Damien.
- Üdvözletem. Csak nem új vagy? – árnyalom kicsit a hangom és egyik karommal nekitámaszkodom a fának.
- Ja, valami olyasmi.
- Hm… ismersz már valakit? – kérdezem, és õ csak meghúzza a vállát.
- Az igazgatót, egy agybeteg padlócirkálót meg egy kékvérû barmot. – Hm… kékvérû… ez biztos Adrien… Kicsit kuncogok.
- Ez nem valami sok. Biztos magányos lehetsz... – halkítom le a hangom, miközben a szemeibe nézek.
- Azon könnyen lehet segíteni… Van valami dolgod a nap hátralevõ részében?
- Ez felhívás keringõre?
- Eltaláltad. – válaszolja és lassan elkezd közelíteni az arcom felé az övé. Meglepõdve hátrálok kicsit, de miután ez nem használ semmit és ajkait már csak pár milliméter választja el az enyémtõl utolsó lehetõségként kinyitom a szám és kifújom a levegõt hasznosítva az erõm. Apró elektromos hullám keletkezik köztünk. Kicsit megrázom így sikeresen elkerülöm a nem kívánt csókot. Meglepõdve hátrál gyorsan, szájához kapva a kezét. Nocsak, nocsak, szóval erre nem számítottunk?
Hirtelen nevetést hallok a hátam mögül, mindketten arra nézünk és megpillantjuk Adrient, aki kárörvendõn vigyorog. Ó-ó… vajon mióta lehet ott? Nem szeretnék megint bosszúhadjáratot magam ellen…
- Damien, megmutatom, hogy is kell ezt csinálni. – szól lenézõen az új srácra, majd odajön hozzám és lesmárol. Mikor kimászunk egymás szájából gonoszan mosolyog, ahogy látja, hogy Damienben egyre inkább felmegy a pumpa. – Na, idefigyelj zöldfülû. Õ itt az enyém.  – karol át. Na ezzel én vitatkoznék. Már bele is kezdenék, amikor hirtelen egyre erõsebb fájdalmat érzek a tüdõmben. Mintha valaki összenyomná és szúrkodná belülrõl egy tûvel egyszerre. Ilyen fájdalmat még nem éreztem soha… Mellkasomhoz kapom mindkét kezem, felordítok és összegörnyedve letérdelek a földre. A testem magától elkezdi lövellni z apróbb szikrákat és az elektromos hullámokat. Pár pillanat múlva megszûnik a fájdalom és lihegve támaszkodom a földön.
- Mi a kurva élet volt ez?
- Majd elmagyarázom. Jól vagy? – húz fel gyengéden Adrien. Mikor rápillantok Damienre egy szép monokli éktelenkedik a szeme alatt és a fának támaszkodik. Szó nélkül bólintok és kicsit a levegõhiánytól szédelegve felállok.  
 - Na idefigyelj, te geci szemét láda… - kezd bele Adrien és pólója nyakánál megmarkolja Damient. - … ha még egyszer hozzányúlsz vagy bármit teszel vele, kasztrállak a lehetõ legfájdalmasabb módon. Értve vagyok? – Damien nem reagál csak haragosan mered maga elé. Mintha megpróbálná visszafogni magát.  Adrien felém fordul és átkarol én meg rátámaszkodom és minden további szópocsékolás nélkül távozunk.   
Visszaérve a hálószobába leülünk az ágyra és magához von.
- Már jól vagyok. – közlöm, mielõtt még túlságosan kedves lenne. Nem tudom miért, de olyankor Adrien a szokásosnál is ijesztõbb. Erre kicsit elmosolyodom.
- Ennek örülök. De tartsd távol magad attól a sráctól.
- Ugyan miért? – pillantok rá és õ ledönt az ágyra, majd fölém magasodik.
- Te tényleg ilyen ostoba vagy, vagy csak tetteted?
- Egyik sem, a nap huszonnégy órájában gyakorlom. – mosolyogok, mire õ csak a szemeit forgatja. Tudom jól, hogy csakis Damien lehetett, aki ilyen fájdalmat okozott nekem, de attól még beszélhetek vele… jó tudom, nem egy életbiztosítás, de hát ettõl olyan érdekes.
- Akkor másképp fogalmazok; megtiltom, hogy bármilyen kapcsolatot is létesíts vele.
-  Te nekem nem parancsolsz. – morgom határozottan.
- Nem-e? – leheli Adrien az ajkaimra, majd újból leellenõrizzük, hogy meg van-e még a másik nyelve. Egyre jobban belemelegedünk, félig már a ruhák is lekerültek, amikor kivágódik az ajtó.
- ADRIEN!!!!! – kiáltja Elesius.
- Baszd meg már megint te?! – kiáltom, de ez még csak meg sem ijeszti.
- ADRIEN!!!!! Hogy a kurva életbe gondoltad, hogy azzal az elmebeteggel osztasz be egy szobába?!!!! Most azonnal csinálsz valamit különben esküszöm, hogy kibelezlek! – ordítja, mire a szoba hõmérséklete újból csökkenni kezd. Én csak kényelmesen hátradõlök, magamra húzom a takarót és kényelmesen elhelyezkedem, hogy premier plánból nézhessem a cirkuszt.
Szerelmem kicsit sem boldogan felkel. Izmos mellkasa szinte vonzza a tekintetet. A kis idegesítõ unokaöcs fölé magasodik és megragadja a pólójánál fogva, amirõl alig pár pillanat alatt jégcsapok kezdenek lógni.
- Van valami baj a kopogással? – suttogja fenyegetõen, mire Elesius csak hápog és látszik rajta, hogy mérlegeli az életben maradási esélyeit.
- Öhm… én… én csak…
- Nem hallom…-  markolja meg jobban a pólóját és a kis mitugrász haját már kezdi belepni a dér.
- Ni…ni…nincs. – cseréli le mondanivalóját.
- Akkor próbáljuk ki még egyszer. Szépen kimész és kopogsz, ha mersz…
- Re…rendben. – Adrien elengedi és szinte kirepül a szobából. Adrien még vár egy kicsit, én már szinte megfagyok. Ha náthás leszek nem állok jót magamért. De Elesius szerencsére nem tér vissza.