|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| Hirosi Higa | 2013. 06. 21. 16:27:58 | #26268 |
 Karakter: Lien Wong
Megjegyzés: Vandának
- Akkor holnap! - ismétli meg, és azzal ki veszi a kezemből a pórázt. Amint, ismét Vandánál van a póráz, a kutyust, mintha egy puskából lőtték volna kifelé, és közben, még a gazdályát is magával húzza. A látvány, szinte komikusnak lehetne nevezni, és én akarva akaratlanul is elmosolyodom a látvány tól.
~ Tehát, teis itt laksz. ~ gondolom magamban, miközben azt nézem, ahogy belép a lépcsőházba, és eltünik a szemem elött. Még, vagy egy kicsit ott állok, aztán én is indulok a másik kapu felé. A lift, eleve már lent ácsingózik, de nem azzal megyek fel a negyedikre, hanem a lépcsőt veszem igénybe. ~ Még, túl fiatal vagyok arra, hogy a liftet keljen használnom. ~ Gondolom magamban, és eléggé gyorsan fel érek a negyedikre. Az idős asszony ajtaja, már zárva, de még így is ki hallatszik, hogy ép egy szappan operát néz, jó hangosan. Gyorsan a lakásomba lépek, le vetem a cipöm, és a tusolás után, egyből az ágyamba fekszem, fül hallgató a fülembe, és elinditok egy szép nép zenét. A zenétől, teljesen el álmosodom, a szem hélyam el nehezül, be csukodik, és lassan el alszom.
Más nap, eléggé korán kelek, de azért még meg probálok egy kicsit pihenni. Valahogy, egyszerüen nem tud hagyni egy gondolat.
~ Mikor, tegnap el hívtam, nagyon izgatott volt. Talán a barátai, nem is törődnek vele? Egyáltalán vannak neki barátai? ~ gondolkodom el, miközben a nagy ágyon fekszem, és közben a plafont nézem. A Szombat nagy részét, a lakás takaritásával töltöm, Mert majd megesz a kosz. Ép, a teregetéssel végzek, mikor is látom, hogy vészesen közeledik az idő, mikor is Vandával találkozom. Gyorsan le vetkőzöm, a kádba ugrok, letusolok, és egy bolyhos törölközővel törölközöm. A szobába rohanok, a törölközövel eltakarva azokat a részeket, csak azt nem értem, hogy milyért hagyom magamon, mikor a lombok úgy is el takarják az ablakomat. Mindegy, mert már kezdek öltözködni. Egy sötét barna polot veszek fel, és egy Csőfarmert. A polot úgy igazitom, hogy az egyik vállam kilátszon, és még a hajamat is össze fogom gumival. Cipö fel, ajtó bezár, lépcsőn le, és egyből a megálló felé indulok. Oda érve, csak egy percet kellet várnom, és ő is meg jelent elöttem.
- Szia Lien!- köszönt nekem, mikor észre vesz engem. Ma is, bő polot hord, csak most a színe más, narancssárga.
- Szia!- Köszönök én is neki.
- Mehetünk?- kérdezem, és a múzeum irányába mutatok.
- Persze!- bólint rá mosolyogva, és indulunk a múzeum felé. Út közben, hirtelen sohajtok egyet, és közben a betonot figyelem. Mikor, Vandára nézek, mintha mondani akarna valamit, csak közben lehet, hogy meg gondolta magát de, az is lehet illetve előfordulhat, hogy csak én képzelődők.
- Vannak barátaid? - Kérdezem, és közben érzem, hogy zavarba jövök magamtól. - Ha, nem akarsz, nem fontos rá vállaszólnod. - Mondom, mikor látom a döbbenetett az arcán.
- Csak egy. - Mondja le hajtott fejjel.
- És, hogy hivják, ha szabad érdeklődnöm? - Teszem fel a következő kérdést.
- Lucy, a neve. - Mondja, valamivel vidámabban, én pedig ismét sohajtok egyet.
- És ő nem törődik veled? - Faggatom tovább.
- De, de törödikvelm, ő húz ki a depreszioból, miatta vagyok még életben, de nem... - Itt már annyira halkan beszél, hogy már én sem hallom. De, nem is kérem meg, hogy ismételje meg, inkább rá hagyom.
- És, szoktatok valamit együt csinálni? - kérdezem tőle. De, már mindjárt a bejárat felé igyegszünk.
- Nos, szoktunk, sétálni, labdázni, frizbizni, és botozni. Ja, és az útcán végzi a dolgait. - Mondja nekem egyszerű őszinteséggel.
- A labdázást, és a frizbizést, söt még a sétálást is értem, de mi az hogy botozás? És mi az, hogy az útcán végzi a dolgait? - Kérdezem értetlenül.
- El dobod a botott, és ő vissza hozza neked. - Amint kimondta, lelki szemeim elött Vanda barátnője jelent meg, kezében egy bottal, és ép Vanda kezébe nyomja. - Milyért, hova végezze a dolgát, a szőnyegre? - Kérdezi tőlem, majd amint a kasszához érünk, Mindketten a tálcánkért nyúlunk.
- Te, csak nyugottan el rakhatod, mert én fizetem a tiedet is. - És, a pénztárosnak, adok kétezer yent, És kapunk érte két jegyet.
- De... - Kezdene bele a mondandojába, csak én gyorsabb vagyok nálla, és mondom neki.
- Nincs, semmi de, hallani sem akarok róla. - mondom neki.
- Jó, de én csak... - Kezdene bele megint, csak én megint gyorsabb vagyok nálla.
- Nem, kell ki fizetned. - Mondom neki, miközben belépünk a múzeum folyosojára, és észre vesszük, azt a sok festmént a falon.
~ Biztosan, klinikai eset lehet a csaj, ha élvezi, hogy Vanda ilyen vele. ~ Gondoltam magamban, majd Vandának szólok.
- Egyébként, ki mondta, hogy a szőnyegre végezze a dolgát? én biztos, hogy nem. - Mondom neki. - De, szerintem, nyugottan használ hatná a WC-t is. - Mondom neki, mire ő hangosan egy jo izüt nevet a mondatomon.
- Bo... bocs Lien... de... de, nem hinném, hogy egy kutya, tudná használni a WC-t. - Mondja nekem, és mind ketten nevetésben törünk ki.
Szerkesztve Hirosi Higa által @ 2013. 06. 21. 17:11:04
|
| Hirosi Higa | 2013. 06. 20. 16:35:07 | #26242 |
Karakter: Lien Wong
Megjegyzés: Vandának
A mai nap is úgyan úgy indul, mint a legtöbb. Vagy is, fel kelek, tórnázom egy kicsit, lezuhanyzok, fel öltözök, és irány a munka hely. Ki lépve, meg látom az idős asszonyt, aki ép a folyosót takaritotta.
- Szép, jó reggelt asszonyom. Hogy, van ma? - Kérdezem tőle, de a vállasz, csak egy le néző nézés. Bezárom az ajtóm, és egyből a lépcső felé lépek.
- Mi, van? Már, nem büdös a köszönés? - Kérdezi gúnyolodva, csak én nem figyelek rá, mert bár időben vagyok, azért még is jóbb ha most nem állok le beszélgetni, mert akkor viszont késésben leszek.
- Viszont látásra, most sietnem kell. - Mondom, és már baktatok is lefelé. Kint az utcán, el indulok a munka helyem felé, és eléggé gyorsan ott is vagyok. Be érve, a boltba látom, hogy mennyi vevőnk is van. Eléggé mulatságos, látvány amint a fönök fia a kaszánál ügyködik.
- Hé, Yasu innentől át veszem. - Yasu, hállás tekintettel néz felém, hogy fel mentem őt a kaszánál. És már menne is el, de fel tartom.
- A szatyorba, te rakod a könyveket, én csak a kaszát kezelem.- Mondom, és el kezdem gyorsan a gépbe vinni a dolgokat, valamint oda adni a visszajárót. A reggeli tömegnek, már szinte hült helye volt, de azért még egy páran még voltak bent.
- Mostmár mehetsz, ezzel már én is meg bírkozom. - Mondom neki, ő pedig mint akit puskából löttek volnaki, úgy el tünt. Egy kislány az édes anyával lép hozzám, és egy mese könyvet rak az asztalra.
- Ennyi lesz? - Az anya, kérdésemre, csak bólint, és már veszi is elő a pénztálcáját, hogy fizessen.
- Köszönjük, hogy nállunk vásároltak. - Mondom vidáman, de ők már rég el is mentek. Az ajtó ismét ki nyillik, és egy hangot hallok meg.
- Szia Lien! - Köszön nekem, vanda. Lassan, már jó rég óta jönbe hozzánk, és a beszélgetéseink is eléggé rövidek szoktak lenni, pedig biztosan tudnék vele másról is beszélgetni. Álltalában, mikor bejön, mindig bő polokban, és farmer ban látom, és ettől nagyon aranyos.
- Szia Vanda! - Köszönök, neki én is, és közben intek neki.
- Jött valami új könyv? – érdeklődik mint mindig.
- Jött egy dráma, de sokak szerint pocsék könyv- mondom az információt. – még néhány kaland regény, azok tűrhető kritikát kaptak. A többit pedig már elvitték, jövő héten jön új szállítmány – mosolyogok rá.
- Köszönöm! - Mondja nekem, és már indul is a kaland részleg felé, én pedig folytatom a dolgomat. Egy srác lép hozzám, és érdeklődik.
- Őőőő, izé, nem tudod véletlenül, hogy ennek a könyvnek az előzménye megvan e? - Kérdezi, és közben fel mutat egy könyvet.
- Várj, egy kicsit mindjárt meg nézem a gépen. - Mondom, és közben pötyögni kezdek. - Nos, igen van egy rossz hírem, és van egy jó is. - Kezdek bele. - A rossz, hogy el fogyot, de a jó hír, hogy tudunk rendelni. Akkor, meg rendeljem? - Kérdezem, és a srác igennel felel. Ismét pötyögni kezdek, majd a sráchoz furdulok.
- Jövő héten valamikor, jöhetsz érte.
- Az úgy jó, hogy ma kifizetem, és holnap csak be jönnék érte? - Kérdezi egyből.
- Nekem mindegy de, szerintem inkább, vedmeg jövőhéten, mind kettőt. - Mondom neki, ő pedig bele egyezően bólint. A srác, most üres kézzel sétált ki a bolt ból, és bandukolt haza. A vevők jöttek liba sórban, valaki novellát kereset, és volt olyanis, aki fizetett. Valamivel késöbb, Vanda ismét sórra került, és meg látom a vállasztott könyveket.
- Gondolhattam volna, hogy ezt is megveszed. Mindig is szeretted az olyan könyveket, amik mások szerint pocsékok. - Mondom neki viccesen.
- Minden könyvnek kell adni egy esélyt – mosolyodok el félénken. Miután fizetett, már egyből el is ment.
Ma is egészen forgalmas napunk volt. A müszak után, egyből haza indulok, csak előb, még be köszönök a főnöknek.
- Viszlát főnök, jó hétvégét. - Mondom neki.
- Kösz Lien, neked is Hétfön találkozunk. - mondja, én pedig már indulok is kifelé. Talán, még csak az út felét tehettem meg, mikor is Vandát látom sétálni, egy kutyus társaságában. A kutyus, már nem tudni, hogy mi okból, de el kezd felém szaladni, mintha ismerne engem. Hírtelen, a földön kötök ki, és a kutyus érdes nyelvét érzem az arcomon.
- Sajnálom, nem szokott ilyet csinálni! - Mentegetőzik vanda.
- Semmi gond! - Mondom neki, és közben meg vakarom a kutyus füle tövét. - Kutya sétáltatás? - Kérdezem tőle, és Vanda válasz ként bólínt eggyet. Miután, a kutya le száll rólam, fel állok, és amennyi pórt csak tudok le söprök magamról.
- És, bele kezdtél valamelyik könyvbe? - Kérdezem, hamár össze utottunk.
- Igen, a drámásba kezdtem bele, és nekem nagyon tetszik, már a felénél tartok. - Mondja nekem izgatottan, és szinte látszik, a csillogást a szemében.
- Annak, örülök, hogy tetszik. - Mondom neki, ő pedig kedvesen rám mosolyog.
- Foghatom, egy kicsit a pórázt? - Kérdezem, ő pedig a kezembe helyezi a pórázt, és mikor rá nézek, látom hogy el pirul, és én ettől, el mosolyodom.
- Mi az, mi annyira vicces? - Kérdezi tőlem, mire én csak ennyit felelek zavaromban.
- Semmi, semmi, nem fontos. - Mondom, és megyünk tovább miközben, a kutyus hogy rá is figyeljünk, ugrált, és ugatni is kezdett.
- És, holnapra van programod? - Teszem fel neki váratlanul a kérdést.
- Nem, nincs semmi programom. Milyért kérded? - Kérdezi kissé meg lepetten.
- Holnap, lesz a múzeumok éjszakája, és akkorra tervezik bemutatni, az egyik Japán császár ereklyéit. - Mondom neki, izgatottan.
- És, pont rám gondoltál? Mármint hogy el hivnál? - A kérdésnél, érezni lehetett, a meglepődést a hangjában.
- Ha nincs pogramod, persze. - Mondom, mir ő mint a kutyája az elöbb, izgatottan kezdet ugrálni, majd le higgadt, és mondta.
- Szeretnék veled el menni, a múzeumba holnap. - Én erre, csak bolintani tudtam.
- Akkor holnap, találkozó, ott a busz megállóban. - Mondom neki, de még nem búcsuznék el, mert még egy kicsit élvevném a társaságát, meg eleve nállam van a kutyája póráza.
|
| Miria | 2010. 11. 20. 23:26:25 | #9405 |
Karakter: Kristina Tooklander
Megjegyzés: (Mo-channak)
Lassan lépdelek, élvezem a nap sugarait, s gondolkodom, milyen sört vegyek. Aprót csörgetek a kezemben, ezzel is ritmust adva mozgásomnak. Egy sarkon még befordulok, és ott is lesz a kis bolt, melyben olcsón kapom a kedvenc söreimet, nasijaimat. Odaérve nyitom az ajtot, majd belépve el is engedném, de női cipő tipikus kopogása kelti fel a figyelmem. Gondolom újabb vásárló. Oda se nézve nyitom tágabbra az ajtót, s várok, hogy bemenjen... Csak akkor veszem észre, kivel van dolgom, mikor egy gyönyörű lány libben be a boltba, széles mosollyal az arcán. A kisugárzása... Hosszú haja játékosan libben utána, szoknyája épp olyan rövid, hogy megmutassa gyönyörű combjait, s vádliját. Egy pillanatra rámnéz. Nyelek egyet. Húh... Gyorsan elkapom a tekintetm... Elég ciki, hogy így bámultam eddigis.
-Köszönöm szépen! -csilingeli felém.
-Öh... Nincs mit. -szólok halkan, elengedem az ajtót, elindulok a sörök felé. Magamhoz veszek hármat, majd a pulthoz indulok, közben kedvenc gumicukromon akad meg a tekintetem...
Sikítás! A lányé. A hirtelen, éles hang tőrként hasít a fülembe, mire odanézek, már az ablak előtt rohan a tolvaj a lány táskájával... A rohadék! Fény csillan a szememben, a sörösdobozokat elrejtem, s a betörő után eredek. Az esélye igen csekély annak, hogy utólérem, de nagyon szívós vagyok, remélem hamar elfárad. Végigfutunk az utcán, senki nem állítja meg, mindenki későn kapcsol, amikor már elfutott mellettük, de egy kereszteződéshez ér, s egyik oldalon áthatolhatlan embertömeg, a másik járdához vezető zebránál pedig piros a lámpa, és az autók ezerrel haladnak, gondolom nem szeretne öngyilkos lenni... "Támadás a legjobb védekezés" alapon megfordul, és nekemront, kezét elkapom, kicsavarom, így előrehajol előttem, közben ordít... Hátához szorítom a kezét, majd jól gyomorszájba rúgom. Elterül, majd a rendőrség is megérkezik, készséggel adom át nekik a kis szemetet. A táskát magamhoz veszem, majd visszasétálok a bolthoz, messziről látom, a lány a bolt előtt áll, aggodalmas tekintetét felém szegezi, majd amikor meglendítem a szép kis retiküljét a kezemben, elvigyorodik. Odaérek hozzá, szótlanul átnyújtom a táskát. Kezébe veszi, majd kipirult arccal megszólal:
-Nem is tudom, hogy hálálhatnám meg... -én tudom, de ezt most itt az utcán nem fejteném ki, meg most egyébként se jöhetne ki egy hang sem a torkomon, így hát csak mosolyogva bicentek felé -Megvan! Fizetem a sörödet. -néz rem őszinte kedvességgel, amin elnevetem magam.
-Khm.. .Nem szükséges... Köszi.
-Ragaszkodom hozzá! -ráncolja össze a szemöldökét.
-Ajjaj! -vigyorgok -Tényleg... Nem kéne, mad én... -gondolom paprikavörös vagyok... Ő csak néz rám, majd sóhajt.
-Egyszer úgyis meghálálom... -mondja, rámosolygok, majd az imént eldobott söröket felveszem, és az eladónak adom. Kiszámolja, majd megszólal:
-Személyit, legyen szíves!
-Na nemár! - nyögöm, majd ránézek- Anyukámnak lesz!
-Na elmész te a fenébe! -néz rám gúnyosan az eladó, majd halk, csengőhöz hasonló kuncogást hallok magam mögül.
-Én megvenném a söröket!- lép újra mellém a lány, most az egész valóm olyan, mintha vödörnyi vörös festékkel leöntöttek volna. De kínos... Megvárom, míg fizet, előreengedem, kilépünk a boltból.
-Tessék -nyújtja mosolyogva a sört.
-Eh... Hadd.. Hadd fizessem ki. -s a kezemben lévő aprót felé nyújtom, mire ő ovatosan arrébb löki a kezem, nyújtja a söröket.
-Hallani sem akarok róla! -csakúgy csillog a szeme... Kis makacs... Gyönyörű... Elveszem a sört, majd meghajolok előtt, mire ismét felkuncog, és elindulok...
-Szép napot! -kiáltok még neki, viszonozza a gesztust, s még hozzáteszi:
-Nem gondoltam volna, hogy fiatalabb vagy, mint én... -erre mormogok valamit, ő nevet....
-Tyűűű, Kris, megint nagy voltál! -lök oldalba Tim, majd nagyot húz a sörből.
-És, szép volt a lány? -néz rám kajánul Richie, én pedig nevetni kezdek.
-Gyönyörű volt... -mondom, majd feligézem magamban a lányt. Tényleg szép volt... Húh... Vajon látom-e még?
2 nappal később:
Csöngessenek ki, kérem, mert ez a matekóra fergetegesen halálosan unalmas...
Hirtelen hatol át az éteren a csöngő hangja, a Tanárúrral együtt mindenki feláll, s elkezd pakolni. Richie kukucskál be az ajtóból.
-Na, mivan? -vigyorgok rá. Odalép hozzám, mintha fürkészne, rámnéz.
-Azthiszed, elfelejtettem, te idióta? -kérdezem nevetve, mire bárgyún vigyorogni kezd, folytatom: -Tehát boldog születésnapot! -s átölelem. Tim is megjelenik az ajtóban. Ő ajándékot hozott, én viszont úgy döntök, egy jó kis étterembe hívom meg a barátomat, és eszünk egy jót. Az egyik lánytól hallottam, hogy van egy nagyon jó étterem a közeli Parknál. Megnézzük... Elsétálunk odáig, közben hülyéskedünk, majd belépve választunk egy asztalt, és lecuccolunk, leülünk. Ismerős cipőkopogás, felnézek a tökéletes lábakról, s az a szép lány áll pincér egyenruhában előttünk, mosolyog, s teszi elénk az étlapokat...
|
|
