A nap lemenõben volt, feleségemmel Kathrine Cameronnal az oldalamon lassan ügettünk vendéglátónk vára felé. A szellõ lágyan zúgott körülöttünk, minden békés volt. A földes út halkan ropogott lovaink lépte alatt, ami a szél halk susogásával kellemesen megnyugtatóan hatott. A várhoz közeledvén duda és hegedû szó ütötte meg fülünket, minden békés volt, asszonyom még nálam is fiatalabb volt, gesztenye barna haját idõnként meglibbentette a szél, éreztem enyhe szorongását, így bátorítóan rámosolyogtam, mire õ mellém lovagolt és félénken átölelt.

- Nincs miért félned, itt vagyok melletted vigyázok rád.

- Tudom, mégis rossz érzésem van.

- Nincs okod félni, a klánviszályok kora, úgy tûnik végre leáldozott, ezen a lakomán katolikusok és protestánsok együtt fogják ünnepelni a megbékélést.

- Remélem igazad van, de nem ez lenne az elsõ hasonló lakoma, ami vérbe fullad.

- Remélem nem lesz igazad, a részemrõl mindenesetre reménnyel tekintek a jövõbe.

Lassan megérkeztünk a kapuhoz. Föntrõl egy vaskalapos õr tekintet le és így szólt hozzánk:

- Ki vagy? Gondolom a mulatságra jöttél.

- Angus im'Cambe vagyok John Dalavan, nem ismersz meg?

- Már régen láttalak utoljára, tartok tõle, még egy darabig nem találkozunk, csak most váltottam.

- Sebaj, valószínûleg holnapig maradunk, úgyhogy késõbb még tudunk beszélni.

- Úgy legyen.

Aztán kinyílt a kapu és belovagoltunk. Az házak szürke és fehér kövekbõl épültek, tetejüket fõleg nád fedte. A keskeny utcák szintén kövekkel lettek kirakva. Emberek beszélgettek és mulatoztak mindenütt, többeken látszott, hogy már többet ittak a kelleténél. Lassan a lakótoronyhoz ügettünk, miközben kedélyesen üdvözöltük, az elénk kerülõket. Ekkor egy piszkos fiatal fiú futott felénk:

- Angus bácsi? Apám már vár, érted küldött.

- John? Már régen láttalak, szépen megnõttél, de ne bácsiz, nem vagyok olyan öreg. Merre találom apádat?

- A vendégeket fogadja az étkezõben.

Lassan megindultam felfelé a lépcsõkön, nyomomban Kathrinnal. Az étkezõben nagy tömeg fogadott minket, házigazdánkat Robertet egy csoport közepén láttam meg, ezután megindultunk felé.

- Á szervusz Robert, remélem nem késtünk le semmit.

- Ugyan, éppen idõben jöttél. Nemsokára elkezdjük a lakomát. Apáddal mi van, hogyhogy nem jött?

- Lebetegedett, nem tud már lábra állni, de a cselédekkel jól elvan.

- Meghiszem azt, vegyüljetek el és beszélgessetek, aztán nemsokára megkezdjük a lakomát.

Ezután elvegyültünk a tömegben és üdvözöltük, a többieket. Rengetegen voltunk, aztán ahogy alászállt a nap és az égbolt elvörösödött asztalhoz ültünk. Házigazdánk asztalhoz felállt és megkezdte beszédét.

- Vendégeim, nem is olyan régen még harcok dúltak köztünk, de ma végre félre tettük ellentéteinket és egy klánként ünnepelhetünk, katolikusok és protestánsok együtt. Üdvözöljük az új békét és tartson örökké barátságunk. A vacsora megkezdésével mindenki az asztalszomszédjával elegyedett beszédbe, meg is kérdeztem szomszédomtól: Ki az az õsz parókás férfi a klánfõnökök között?

-Charles Edward Stuart, úgy tûnik, néhányan õt szeretnék uralkodónak.

- Megint kilátásban egy háború?

- Úgy tûnik, a katolikusok elégedetlenek a Hannoveriekkel.

- Pedig jó lenne, ha végre túltenné magát az efféle ellentéteken, nem származik belõlük semmi jó. Ráadásul, mind keresztények vagyunk, miért írtsuk egymást?

- Jó lenne, ha mindenki így látná a dolgokat, de a nemesek körében gyakoriak a visszaélések a más vallásúakkal szemben.

- A visszaéléseket a klánfõnök tiszte kivizsgálni, miért nem fordulnak hozzájuk? 

- Rájuk ez ugyanúgy érvényes, tartok tõle, ez a kibékülés csak a látszat. 

Az idõ lassan múlt, mi pedig evéssel, ivással és beszélgetéssel múlattuk az idõt. Egy idõ után asszonyom így fordult felém:

- Elfáradtam, visszavonulok a szállásunkra.

- Rendben késõbb utánad jövök.

Néhány órával késõbb én is elindultam szobánkba, de amikor kinyitottam szobánk ajtaját túl nagy volt a csend. Ekkor megláttam az ágyat, amin feleségem terült el vérbe fagyva, ruhája cafatokban lógott róla. A szemeim könnybe lábadtak, mellkasomban fájdalmat éreztem. Hosszú percek teltek el, mire összeszedtem magam és jobban felmértem környezetemet. Az ablak felé véres lábnyomok vezettek, kézbe vettem pallosomat és átugrottam a párkányon. Asszonyom megsebesíthette gyilkosát, mert tisztán tudtam követni a nyomokat. A nyomokat követve elérkeztem három férfihoz, klánjukat felismertem ruhájukról, a Mc Donald klánba tartoztak. Ekkor hátulról egy ütés érte fejemet, a világ elsötétült és összeestem.

Néhány év múlva amikor magányosan ültem kastélyomba, a gyilkosok eggyenlõre nem voltak elérhetõek számomra, ha most puszta érzéseimre hllgatok, klánomat könnyen háborúba kergethetem, annyi lélekjelenlétem szerencsére még volt, hogy ezt felismerjem. A sors azonban megsegített, egy küldönc lovagolt be váramba.

- Üdvözlöm Mc Camble! Kitört a trónviszály a Stuartok és Hannoveriek között. Szeretném uram uram George király nevében segítségét kérni a Stuartok ellen.

Arcomon évek óta elõször elégedett mosoly villant fel, megfogtam pallosomat és pár héten belül már az angolok oldalán lovagoltam A Stuartok ellen.

A nap magasan járt az égen Culloden Moor mezején két sereg állt egymással szemben. Oldalunkon angolok és néhány skót klán álltak, konkrétan a Moonrose klán, a Roose klán, a Mc Cennsiek, a Mc Cloud klán, Skyeok, a Saverlendiek és mi a Cambleek. . Stuart oldalán pedig írek, franciák, renegát angolok és skót klánok, mint a Mc Donaldok, a Mc Claimek, a Chisemek, a Cavernek, a Foxenek., és a Freeserek. számos egyéb klán szerencsére kimaradt az összetûzésbõl.

Elmosolyodtam,ahogy tekintetemet végighordoztam Stuart seregén. Az ellenség hátrányban van, seregének kevés a lõfegyvere, lovasságuk pedig szintén alig van. Ahogy rájuk nézek látom, hogy már régen ettek, nem lesz nehéz dolgunk. A dombokon felvesszük a védõ alakzatot, Stuart pedig újabb hibát követ el, seregét megindítja, ami a mi falunknak ütközik, azonban hamarosan a terv szerint megfutamodunk és immár a az angol vörös kabátosokkal kell szembenézniük. Visszatekintve látom, hogy a vasvértek miért lettek idejétmúltak. A golyók könnyedén hatolnak át a vérteken, nem csoda, hogy azok miért vesztették el jelentõségüket. A golyózápor után a lovasság indul meg, megtisztítva a terepet több ezer menekülõtõl. A füst elülte után pedig megindulnak a vörös kabátosok, hogy bajonettel oltsák ki a haldoklók életét. A mészárlás azonban csak ideiglenesen ért véget, a takarítás után az angol lovasok a falvakba mennek túlélõk után kutatni. Elmosolyodok, tudom eljött az én idõm. Én külön úton indulok bosszút állni, szerelmem gyilkosain.

Az angol gyõzelem bár még nem tudtam, minden skót számára csapás volt.