|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| Nakamura_Sheeny | 2010. 10. 25. 20:13:01 | #8872 |
 Karakter: Nasaka Kumiko
Megjegyzés: Ancsának
Még sietve elpakoljuk az ebédünk, ami már inkább uzsonnába torkollott át. Mel besiet a hálóba, ahol alig jut szóhoz, ahogy méreget engem. Erre egy mosolyt engedek felé. A szekrényéhez lép, és elkezd nézelődni, hogy mit vegyen fel. A döntése végül egy aranyos kis fekete, párduc mintás ruha, ami nem elég, hogy nagyon rövid, de még a dekoltázsát is kihangsúlyozza. Miután felvette, átmegy egy másik helységbe. Valahonnan a fürdőjéből hallom a zajt. Visszajön egy magas sarkú cipővel megkoronázva ruházatát. A szájfényről, és a fekete szemkihúzásról pedig nem is beszélve.
- Egy sétához , így kiöltözöl? – döbbenek végigmérve az ebben a ruhában bomba jól festő Mel-t.
- Majd meglátod, hogy hova megyünk - adja meg a kitérő választ.
Némán sétálunk egymás mellett. Amit nem is bánok igazából. A csend megnyugtat. Úgy háromnegyed órája sétálunk így, mikor egy zenétől hangos ház előtt megállunk.
- Ide jöttünk, a barátaim házibulit szerveztek és meghívtak. Remélem, nem baj - néz rám aggódó szemekkel, mintha nagyon is tisztában lenne azzal, hogy én nem csipem az ilyesmit.
- Most erre mit mondjak, ha már elhoztál, nem hagylak itt - adom meg nem túl jó választ hangot adva annak, hogy kínos érzés vett hatalmába.
- Szia Meli -sétál hozzá egy lány üdvözölve őt. Mel meglátva őt összeölelkeznek.
- Szia! - Köszön vissza, miközbe észreveszem, hogy feltűen simogatja a hátát, végül a fenekét megfogva. Jó, amíg nem zavarja a kis pincérnőnket, amint épp most akarja őt kérni valaki fő fogásnak, addig én sem látom értelmét beleavatkozni.
- Ezer éve nem láttalak, mi van veled? - kérdi meg tőle engedve ölelésén, ezután megpörgetve őt.
- Megvagyok, dolgozom - vonja meg a vállát.
- Ő ki? – bök felém.
- Ohh ne haragudjatok, Kim, ő itt a barátnőm Kumiko, Kumiko ő itt Kim - mutat be minket egymásnak.
- Hello - köszönünk egymásnak közömbösen. Szemmel láthatóan nem zártuk egymást a szívünkbe. Ez mondjuk engem nemigen érdekel, nem az a fajta, akinél be akarnék vágódni. Az etikett után bemegyünk a házba.
Egyből a kezünkbe nyomnak egy kis kék koktélocskát. Mi ez? Nem szoktam sampont inni?! De látván, hogy vadmacskaként tündöklő - gondolok itt párducos ruhájára - védencem rögtön belehörpint, úgy döntök végül, hogy én is beleszürcsölök, először csak szép lassan. Pár jó barátja megtalálja Melt, akiknek rendre bemutat. Kezdem feszengve érezni magam, ez nekem túl sok ember kevés helyen. Meli szorosan mellettem van, így nem kap el a pánikroham. Azon kapom magam, hogy egy kéz fogja meg a karomat, aki elrángat a kísérőmtől. Jajj, csak most be ne pánikoljak. Hogy merészel csak úgy megfogni, azt elhurcibálni. Mindjárt lekeverek neki egyet.
***
Jó, szerintem elég volt a jóból - meg főleg a piából - úgyhogy jó lenne szegény magára hagyott Melt előkeríteni valahonnan. Habár... annyira szerintem nem lehet egyedül, hiszen sokan vannak itt, és az eddigi este folyamán úgy látom, hogy ezek mind a barátai. Elmélkedésemből egy ismerős hang rángat vissza.
- Szállj le rólam te barom! - hallom meg a mondatot. A hang irányába kapom a fejem, és észre veszem Melt.
- Miért szállnák, olyan izgató vagy így cicám - válaszol neki egy férfi, aki kezd is rámászni. Azonnal ott termek.
- Szállj le a barátnőmről te gyökér! - szólitom fel, de mikor ellenállásba ütközök, könnyedén a földre rántom a férfit, aki ettől annyira elhűlve tekint rám, hogy még visszatámadni se mer, és menekülőre fogja a dolgot. "Barátnőm" kifele veszi az irányt. Én pedig követem. Átölelem hátulról, mire ő megfordul, és visszonozza azt. Zárásul pedig imbolyogva sétálunk haza.
Kettőnk közül Mel van jobban beállva, de azért én sem panaszkodhatom. Az ajtóhoz érve a kulccsal szenvedek, alig bírok a zárba találni. A leányzó hátulról megölelve egybből a mellemre tapad a keze, nyakamat pedig csókolgatni kezdi. Fel is nyögök picit, mire láss csodát, pont ekkor talált a zárba is a kulcs. Egyből a lakásba húzok. Tulajdonosa az ajkamra tapad, amit én nemigen viszonzok. Nem bunkóságból, de nagyon érezni rajta a szesszagot.
- Szóval ennyire gusztustalan lennék - suttogja, mire leül a kanapéra. Namármost, mivel én is ittas vagyok, meg voltam is, tudom, hogy ilyenkor ez a lehető legrosszabb dolog, amit tehet az ember egy lakásban, mert csak jobban forog vele a világ.
- Nem, erről szó sincs, ne gondolj erre - javítom ki a hibám – menj, zuhanyozz le, mert picit bűzlesz a piától - mondom neki, ami egy kicsit meggondolatlannak tűnhet. De szerintem még mindig jobb, ha őszinte vagyok véleményem szerint. Egy szál bugyiban a zuhany alá áll. Órákra, amitől egy kicsit be is alszom. Éppenhogy felébredek, amikor betoppan egy egy kis csipkés francia bugyis pizsamában. Én egy rövid ki nadrágot kaptam magamra ez idő alatt, amiben most már valamivel kényelmesebben érzem magam, még akkor is, ha a fenekem jócskán kilóg belőle. Felülre meg egy testhez álló topot vettem fel. Egy könyvet olvasok. Annyit hallok, hogy kitipeg a szobából. Mikor öt perc után se jön vissza, kimegyek. Megérzéseim a hálóhoz vezetnek, és milyen jól teszik. Ott találom Melt, aki annyira könnyezik, hogy keresnem kell mindjárt egy ladikot.
- Ne edd magad, nem történt semmi - suttogom, majd magamhoz ölelem.
- Dehogynem - suttogja vissza kis akadozó hanggal. Összeszurol a szívem. Egykori, esetlen önmagam látom és hallom benne most. Ez olyan hatást gyakorol rám, hogy még jobban magamhoz ölelem.
- Tényleg a kanapédon akarsz aludni? - érdeklődök, mire ő csak csendben bólint. - Olyan butus vagy, velem alszol és kész - húzom be vissza a szobába. Sokat még mindig nem változtatok a dolgon, továbbra is sír. - Gyere, nem harapok ám! - szólok neki.
- De én félek - Továbbra is suttogva beszél, mintha attól félne, hogy valakit felébreszt. - Nem akarlak letámadni, mert nem akarlak megbántani - magyarázza a számomra kicsit zavaros indokot, de azt hiszem értem, mire akar gondolni.
- Ne félj, gyere ide na - nyaggatom, amire leül végre, és a kezeit kezdi tördelni. Máskor rácsapnék a kezére, de most csak megfogom, hogy ne csinálja ezt.
- Nyugalom, nem haragszom rád - mondom neki, miközben átragad rám is a suttogás. De tényleg? Valaki juttassa - avagy inkább ne juttassa - eszembe, hogy miért is kéne haragudnom?
- Csak … csak… a vágy eluralkodott rajtam.
- Nem csak téged, öntött el a vágy, engem is - válaszolom neki felemelve az állánál fogva a fejét, hogy tekintetünk össze találkozzon.
- De rajtad ez nem látszik,mint rajtam.
- Válaszul a kezét a gatyámba teszem, és ott hagyom. Ijesztő, hogy rajtam mennyire nem látszik kívülről nézve, ha én akarok valakit, ezért is tettem azt, amit most.
- Akkor nem csak én vagyok felhúzva - mondja továbbra is suttogva, még egy kicsit a szemei is elkerekednek. Én elengedem a kezét, amit ő nem vesz el onnan lentről. Sőt lassan, gyengéden simogatni kezdi, amitől kicsit fel is nyögök.
- Nem bizony - susmorgom vissza, és megcsókolom.
Ami ezután következik, az maga a gyönör. Lefekszek a hátamra, és kezével, minden egyes tettem követi, ujjaival tovább simogatja nedves barlangom, így nyögéseket csal ki belőlem. No, nekem se kéne tétlenkednem, és az egyik mellét kezdem el gyömöszölni, mire ő az ujjét belém vezeti. Hát ettől egyszerre fut végig a hideg és a meleg is rajtam. Volt ebben valami durva, de nagyon élvezem, és ezért hangosan felnyögök jelezve, hogy váratlanul ért a "támadás", de ez egyáltalán nem baj. Ha ez nem lenne elég, egyre mohóbban csókol, amitől nem bírok magammal, és leveszem róla a felsőt. Hú, ilyen lennék, ha iszok? El is hajítom, amikor megszabadítom a számomra feleslegesnek vélt ruhadarabtól. Kezeit erre kihúzza belőlem, hogy énvelem legyen ez megtéve. Hát jó. Amint szabaddá válik felső testem, azonnal a melleimet puszilgatja, amitől egész testemben belebizsergek. Gatyám veszi le ezután és a felsőmhöz hajítja. A hasamat kezdi el puszilgatni, majd ujjai ismét bennem kötnek ki. Mozgatni is kezdi. Nyögések hagyják el ajkamat. Már majdnem elélvezek, amikor még időben meg tudom állítani a kezének a mozgását. Kipirult arccal ülök fel, és erősen lihegek az élvezettől, és a vágytól.
Hasra fektetem, kezeit pedig derékszögben hajlítva lefogom, majd ezután amolyan lovagló pozícióba ülök rá. Egy picit felnyög, jelezve, hogy alig várja, hogy kezelésbe vegyem az amúgy finom testét. Nyelvemmel végig is nyalom a hátát, egészen a nyakának a tetejéig haladva. Szemmel láthatólag élvezi a játékot, ficánkolni kezd alatta, miközben kéjesen liheg. "Még" hallom meg vágytól remegő hangját. És én nem is restellek többször megismételni a folyamatot. Ezután elengedem kezeit, és simogatom gyengéden a hátát, érzékeny pontokat keresve rajta. Ezen ügyeskedésem megint csak sikerül. Ujjaim hegyével most oldalát simogatom végig, amitől szinte felsíkit a gyönyörtől, teste meg is emelkedik az ágyról, majd visszatér nyugalmi helyzetbe. Már ha nevezhetjük nyugalminak azt a kéjes ficánkolást, amit Mel művel alattam.
Most leszállok róla, és térdelő pozícióba állítom magam elé. Kezeim észrevétlenül fejtik le a melltartóját, ujjaim pedig merev bimbóival kezdenek el játszani. Mintha csak erre a pillanatra várt volna, teste úgy remeg meg az élvezettől, vonagló mozdulatokat tesz ezúttal. Ezt követően egyik kezem, a részletesség kedvéért a jobbat, a mellein hagyom, hadd kalandozzanak csak ezen kéz ujjai rajta, míg bal kezem mutató ujja ajkait kezdi ingerelni. Nem kell sokat várnom, hogy megérezzem, amint nyelve az ujjaimat nyaldossák mohón. Itt az ideje újabb fokozatra kapcsolni, kezem - melyek egészen idáig kényezteték a melleket - lecsúszik lassan simogatva a testét, bele a bugyijába, és ott a mutatóujjam mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül behatolást követ el. Felszisszenés, és egy hálás nyögés a válasz a mozdulatomra, és innentől már nincs megállás. Ritmikusan Mozgatom benne az ujjam, először természetesen lassabban, majd egyre gyorsabban, és gyorsabban. Munkám meghozza a gyümölcsét, érzem elélvezésének az eredményét. Miután mindketten fáradtsággal vegyes kéjjel kilihegtünk magunkat egymás nyakába, elalszunk mind a ketten.
Másnap reggel Mel már nincs mellettem, amikor én felkelek. Alapos kedvessége azonban ezúttal se marad el, kész villás reggeli, és friss kávé vár az asztalon. Mintha csak tudná, mikor szoktam felkelni. Arra gondolok, hogy biztosan örülne neki, ha meglátogatnám. Ez a csaj kezdi felébreszteni bennem újra érzelmesebb énemet, amit meglepetten veszek tudomásul saját magamról. Nosza, ugorjunk az Astonomba, és irány a kifőzde.
Mel már javában benne van a munkában, de azért egy fejbiccentéssel jelzi, hogy érzékeli jelenlétem, és mutatóujjával jelzi, hogy hamarosan jön hozzám. Valamit duruzsol a főnökével, mire az bólint, és ezután odajön hozzám. Biztos azt kérdezte, hogy kicsit ide jöhet e.
- Szia! Köszi a reggelit!
- Nincs mit, de nem hiszem, hogy csak ezért jöttél be! - mosolyog rám.
- Hát... valóban nem... igazából látni akartalak egy kicsit - mondom neki elpirulva, és ő szintén belevörösödik.
- Jól esik, hogy lejöttél ezért ide - válaszolja nekem. Mire odlép hozzá a főnöke.
- Bocs Mel, de úgy néz ki, hogy ez egy ilyen nap lesz, úgyhogy vegyél érzékeny búcsút tőle - mondja neki rám utalva.
- Oké.
- Semmi baj - mondom neki látván, hogy kicsit szomorú lesz. - Lassan úgy is menni akartam. Otthon várlak.
- Szia!
Mielőtt kilépnék az ajtón, négy fegyveres férfi ront be az üzletbe, maszkkal a fején, amelyikből az egyik rögtön hanyatt lök engem, majd szinte átgázolnak rajtam. Nem is vesznek tudomást rólam, hanem egyik pisztolyával a levegőbe lő.
- Ez itt egy rablás, ha még eddig nem esett volna le valakinek! A bevételt kérem! MOST - förmed rá az egyik Mel-re.
Sikerül összekuporodnom egyik asztalhoz. Váratlanul egy lövést hallok, és Mel fájdalmas ordítását! NEM! UGYE NEM...!
Azonnal kiperdülök az asztal mögül, és tüzet nyitok. Kettőt sikerül eltalálnom, míg a harmadikat lábon lövöm, amitől szintén a földre kerül. A negyedikkel szemtől szemben fogjuk egymásra a fegyvert...
- Mel jól vagy? - kiabálom reménykedve, hogy válaszolni fog.
- Azt hiszem... megmaradok... - szól erőtlenül... hál istennek még él!
- Te pedig most szépen eldobod a fegyvert - szólok neki.
- Dodb el te, te kurva! Megölted a társaim!
- Nem kár értük... vágom neki vissza... te olyan embert akartál kinyírni, aki értékes a társadalom számára is, és... és... AZ ÉN SZÁMOMRA IS!
- Nem érdekel, rendőrlotyó!
- Kumiko, vigyázz! - hallom meg Mel hangját, amikor arra kapva a fejem észre veszem, hogy a lábon lőtt egyén a fegyverért nyúl. Azonnal fejbe lövöm. De ez hiba volt... a másik kihasználva a pillanatot mellkason lő. Érzem, ahogy fejzúgva a földre esek, és ahogy egyre jobban homályosul el minden előttem. Még hallom a szirénákat, és látom a két megmaradt rabló körvonalait, amint kereket old az üzletből. Ezután elsötétül minden. Ez lenne a vég?
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 09. 23. 21:44:28 | #8055 |
Karakter: Nasaka Kumiko
Megjegyzés: Ancsának
- Maradj itt, mindjárt jövök, ne mozdulj - mondja nekem, majd finoman a vállamra teszi a kezét, mielőtt leszállna rólam, és a fürdőbe megy. Kisvártatva egy kenőccsel tér vissza.
- Mi az a vacak? – fordulnék felé, de felszisszenek, hiszen a vállamban egyre erősebb a fájdalom.
- Ez nem vacak, ez egy nagyon jó kis kenőcs, az ilyen húzódásokra - mutatja fel a dobozt, majd arra utasít, hogy üljek fel. Kicsit még bizonytalan vagyok.
- Nem fog fájni, ha akarod olvasd el te is - nyújtja oda a dobozt, mire felülök.
Érzem, ahogy a vállamról lejjebb fejti a topomat, amitől ösztönösen a kezéhez kapok.
- Nyugalom, nem akarlak bántani - mondja szokásos mosolyával, mire én is elengedem a kezem, hiszen egy beidegződés miatt kaptam csak el.
Lassan a vállamra teszi a kezét, és elkezdi bekenni a fájós vállamat. Ahogy hozzám ér, érzem ahogy libabőrös leszek. A dobozt elolvasom, majd végül félre teszem. Ráhagyom, hadd csinálja a dolgát. A vállamat egyre gyengédebben simogatja, amitől egyfajta vágy kezd ébredni bennem. Hmm, folytasd csak. Körülbelül öt percnyi kenegetés után befejezi. Kenőcsös kezével megfogja a kezem, és a bőrömre teszi. Na, ez érdekes; Mondom így magamban. Ekkor átjön a másik oldalamra, és egy puszit nyom a vállamra. Ennél a pontnál végem van. Egyre több csókot ad arra a pontra, még végül a kulccsontomon végighaladva a nyakamra is nyom egy finom puszit, majd meg is nyalja egy kicsit.
A lány egyre jobban kezd belelendülni a puszilkodásba és símogatásomba, mígnem hirtelen megáll. A keze is a toppomon mellemnél. Nyelve azonban továbbra sem áll le, tovább kényezteti a nyakamat, amitől egyre mélyebbeket sóhajtok, még a takaróba is belemarkolok. Váratlanul elhúzódik tőlem. Feje csak úgy lángol a vörösségtől. Biztos úgy érzi, megbánta, amit tett.
- Ne haragudj, nem akartam… sajnálom… - húzódik el. Nem értem miért, hiszen zseniálisan művelte eme tevékenységet. Nem is tudtam még a fájdalomra se koncentrálni.
- Miért kérsz bocsánatot, felesleges - fordulok felé. Úgy érzem, hogy én is ki lehetek pirulva, mert igencsak ég az arcom.
- Nem akartalak letámadni - néz rám. Látom, hogy aggódik a válaszomon.
- Spongyát rá kislány - intézem el végül a dolgot. Megigazítom a felsőmet, és elfekszek az ágyon.
Egy darabig csendben nézzük egymást, mígnem teljesen leragad a szemünk.
Másnap korán ébredek. Arra gondolok, hogy jó lenne hazaugrani pár göncömért. Nem mintha kifogásom lenne Melisande ízlésével, de mégsem hordhatom mindig az ö ruháit. Nosza, találok két tojást a hűtóben, egy kis szalonnát, felkockázok hagymát mellé, és már süthetem is őket. Két szelet kenyeret veszek az ezen készítmények tárolására rendszeresített tartóból, és mikor megsütöm a reggelimet, ügyelve arra, hogy ne égjen le. Pár perc alatt be is termelem azt. Nagyon éhes tudok lenni reggelenként, egyszerűen megbolondulnék, ha evés nélkül indulnék bármerre is. A jó reggeli nélkülözhetetlen kelléke még a kávé. Illata betölti az egész konyhát. Mmm, már ettől felébredek. Lassan kortyolgatni kezdenemé, amikor a kis felszolgáló lány tipeg elém. Kilátszó piros csipkés ruhájával úgy tűnik, minta magát akarná most felszolgálni.
- Melisande - szólítom nevén a leányzót. Úgy tűnik, felébredt valamitől hirtelen, mert a szemei egy csapásra kipattannak.
- Igen? - néz a szemembe végül. Úgy tűnik mintha a testemet pásztázta volna előbb.
- Hazaugrom pár ruhámért, hogy legyen váltás ruhám és ne a tiedből kelljen mindig kérnem.
- Ö… rendben… - Nem nagyon tud ezután megszólalni. Magam sem tudom, miért, de végigsimítom a kezét, végül távozok.
Mindesetre indulnom kell. Letipegek a lépcsőn, és Aston Martinomba huppanok. Igaz, hogy itt lakom nem messze, de most miért ne?
Kevés a forgalom, úgyhogy én is jobban a gázra lépek, nem veszélyeztetek ezzel senkit. 3 perc alatt otthon vagyok. Hú, alaposan megfeledkezhettem a jobb lábamról, jól beletaposhatott abba a pedálba. Felszaladok, majd körülnézek. A macskám már nagyon hiányolt, és odabújik a lábamhoz. Hm, lehet el kéne vinnem Melhez addig, amíg a védelme tart. Megkérdezem majd tőle. A felső soron a ruhásszekrényeket kezdem átnézni. Néhány holmit kirángatok belőle, majd az alsó soron található fehérneműs kisszekrénnyel teszem ugyanezt. Remélhetőleg még visszajövök a macskámért, hogy Melisandéhoz vigyem, úgyhogy össze is csukom a bőröndöm, majd indulok. Visszafele se sajnálom az Astonomat a kis szűk utcában egészen 180 km/h-ig hajtani. Megint 3 perc alatt érkezem meg. Felmegyek a lépcsőn, majd kopogok, amikor az ajtóhoz érek. Hm, reggel mintha nem ez a zár lett volna rajta. Mel ajtót nyit.
- Szia, kicseréltettem a záramat, tessék, egy pótkulcs - nyomja a kezembe mosolyogva. Ennyire megbízik bennem, hogy hozzáférést ad a saját lakásához? Azután visszamegy a konyhába. Követem őt. Úgy látom, gyümölcsleves lesz a mai menü. Hm, jófajta. Utána a húst készíti elő. Hm, finom fogás lesz ma is. Jobb, ha beállok segíteni. Térülök-fordulok a lakásban, majd a bilicset hanyagul félre dobom egy szekrényre.
- El kell rejtened előlem az ilyen ketyeréket - hallom meg Mel hangját mögülem.
- Miket?
- Bilincsre gondoltam, mert ahogy meglátom, a perverz fantáziám beindul, hogy milyen lehet olyankor a sex mikor meg vagy bilincselve meg hasonló - Szemeim teljesen elkerekednek. Ez mégis mit akar velem?
- Jaj ne haragudj, nem akartalak megbántani. Csak, régen voltam együtt valakivel és úgy tűnik elvonási tüneteim vannak már - magyarázza nekem, miközben kezdi befűszerezni a húst.
Mielőtt azonban bármit is válaszolhatnék, Melisande elvágja az ujját, és azonnal kibuggyan belőle a vér. Megfeledkezek arról, amit mondani akarok, és azonnal kezelésbe veszem.
- Add csak! - mondom neki. - Van valami kötszer a lakásban?
Válaszul egy fiókra mutat. Előhúzom a gézt, láthatóvá teszem a vért letisztítva azt a részt, ahol vérzik, majd bekötözöm. A kötés stabilan megmarad, és nem látom az arcán, hogy túl szorosra húztam volna.
- Hű, ez aztán gyors és ügyes beavatkozás volt! - mondja elhűlve.
- Tudod, a rendőrségen tanultam első segélyt is. Első voltam benne. Mondjuk sok minden másban is, de hagyjuk ezt, nem akarok önimádó dicsekvő valaki lenni.
- Ez nem így van! Igenis el kell ismerni a másik érdemeit! - magyarázza nekem jelentőségteljesen nekem.
Aztán megcsörren a telefonom. Egyik kollégám hív.
- Helló, mondjad!
- Szia! Sikerült az abroncs típusát kiderítenem, és azon üzletek listáját, ahol ilyet lehet kapni. Gondolom nem lep meg, hogy ezek teherautóról származnak. A gumik egyébként teljesen frissek! - sorolja nekem az információit.
- Rendben bemegyek értük. Addig készíts pár fénymásolatot, és adj belőle a többieknek is.
- Rendben. Várni foglak!
- Hamarosan elkapom a gazembert! Csá!
Azzal lerakom a telefont.
- Úgy néz ki, hogy sikerült újabb nyomra bukkannunk - mesélem neki, és egy kicsit el is mosolyodok. A hír hallattán felcsillan a szeme.
- Akkor most hamarosan el is fogod kapni őket igaz?
- Sajnos ez nem megy ilyen egyszerűen. Egyelőre még csak az abroncs származási helyéből tudunk kiindulni. Bemegyek a melóba, beszélek a kollégámal.
- Jól van, vigyázz magadra!
- Te is! - mondom neki. - Ja, és még valami.
- Igen?
- Azzal kapcsolatban, amit a bilinccsel összefüggésben mondtál... - itt látom, hogy kicsit lebiggyeszti a száját - Semmi gond, de... kis időnek még el kell telnie ahhoz, hogy én ilyen dolgokban benne legyek. Szóval fel a fejjel, okés?
- Rendben! - mondja megkönnyebült hangnemben.
Ide veled, Astonom! Átsüvítek a városon, aminek a közlekedésiek biztosan nem örülnek, de szolgálati ügyben járok el. Hamarosan találkozom is Rupert-el, aki akinek már csak hátul van némi őszes hajszála. Kedves 60-as emberek benyomását kelti. Az idő sajnos nem bánt kegyesen szemeivel, mert oldalról lehet látni, hogy milyen vastag lencséjű szemüveget visel. De történjék bármi is, ő mindig víg kedélyű.
- Itt vannak, ahogy megbeszéltük. Összesen 5 ilyen üzletet sikerült találni. Jó... kettőt bevállalok én, a többit majd rendőrtársaimra bízom. Be is megyek a rendőrségre, ahol egy férfira, és egy nőre bízom az ügyet. Azt a kettőt meg megvizsgálom én. Az elsőnél, egy filmsztárarcú overállruhás alak fogad. Megmutatom neki a gumik tipusát, de csak a fejét rázza. A második üzletben sem járok sikerrel. Ez bizony egyre szomorúbb hír. Ha ezen nem fogunk tudni elindulni, akkor min? Már Melhez mennék, amikor csörög a telefonom.
- Halló!
- Kumiko, gyere gyorsan az Öreg Kashima szervízbe! A többit elmondom!
Nem is húzom tovább a beszélgetést, azonnal a helyszínre sietek. Egy tipikus toprongyos öreg szerelő jön ki, aki csak úgy hunyorog, amikor az erős fényre kilép a viszonylag sötét garázsból.
- Egy fiatalember volt itt, aki ilyen típusu gumikat vitt el. Még számlát is kért róla.
- Számlát? - kérdem tőle meglepetten. Ezt a hülyét.
- Igen, meg is mutatom.
A számlacímen egy költöztetési, fuvaroztatási cég neve állt.
- A nevét is elárulta?
- Kenny Davisnek nevezte magát!
Hm, európai származású férfi. Eddig még stimmelhet is.
- Rendben, köszönjük! Sokat segített.
Azzal távozunk.
- Odamenjünk most? - kérdi kollégám.
- Nem, várjunk még egy kicsit. Ha odamennénk, elijesztenénk a tettest, vagy tetteseket. Egyelőre figyeljük meg a cég összes kocsijának a mozgását, utána meglátjuk.
- Rendben. Szia!
- Szia!
Végül visszamegyek Melhez, aki nagyon örül, hogy most érkezek.
- Jaj, de jó, hogy itt vagy! Gyere, siess! Öltözz át, mert még meleg a kaja! Megvártalak vele!
- Rendben, megyek már.
Annyira nem volt most meleg, úgyhogy alulra egy testhez álló fekete szabadidő alsót húzok, és annak felsőjét. Hm, milyen jól kiemeli a formám. Leülünk és eszünk.
- Úgy néz ki, hogy egyre közelebb jutunk. Úgy néz ki, hogy az egyikük egy fuvaros-költöztetős.
- Hm, tehát ezért tudtak ilyen sok mindent elvinni, mert neki biztos nagy teher autója volt. A rohadt szemetek! - mondja, és látom, hogy elszomorodik.
- Fel a fejjel! - rázom meg a vállát. Ígérem, hogy ÉN fogom elkapni!
- Oké! - nézz rám könnyes szemmel.
- Jajj, ne bőgjél már! - mondom neki. - Tudom, hogy rossz, de ez van. Megváltoztatni már nem lehet, ami történt. Bár egy-két dolgot meg lehetne.
- Mire gondolsz?
- Semmi, semmi - mondom zavartan.
Végzünk az étkezéssel közben.
- Azt azért elismerem, hogy ügyes vagy! Mondd, miért nem vagy szakács? Sokkal jobban fizetnének érte.
- Ez nem egészen erről szól. Én szeretem, amit csinálok.
- Hú, én biztos nem bírnám... Bámulni a sok barom képét ott, amint idiótán vigyorog némelyik.
- Én szeretem az embereket. Még a történtek ellenére is.
- A legtöbbjük önző, és kapzsi dög! Tisztelet a kívételnek. Te különbnek tűnsz tőlük. Igazából, kezdelek megkedvelni.
- Igyekszik az ember.
- Ne másoknak felelj meg. Magadnak először - mondom neki mosolyogva. - Hm, ez volt ám a finom ebéd.
- Mit szólnál, ha elmennénk valamerre? Ne csak itt üljünk bent - mondja ő. Nem igazán vagyok kimozdulós típus, de lehet, hogy jót tenne most nekem is, ha egy kicsit elfelejtek mindent, és kikapcsolom magam, azt addig se gondolok arra a sok szarságra, ami körülöttem folyik.
- Rendben, csak előbb átöltözök.
- Okés, addig én is akkor!
Kint jó idő lehet ahhoz képest, hogy a lakásban hűvös van, úgyhogy felveszek egy fekete miniszoknyát, meg egy fehér inget, ami a derekamig ér. Ez egyszerre szexis is, meg elegáns is... véleményem szerint. Szemüvegemen tolok egyet. Kíváncsi vagyok, milyen ötlete van arra, hogy hova akar engem vinni.
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 09. 17. 19:54:32 | #7876 |
Karakter: Nasaka Kumiko
Megjegyzés: Ancsának
- Csak megszerettem volna kérdezni, hogy hozhatok e még valamit - azzal elkapja a tekintetét, azt összeszedi a tányérokat
- Kumiko, miért vagy ilyen harapós ezzel a szegény lánnyal? – szól be nekem az egyik kollégám. – Mi még sokszor szeretnénk idejönni, örülnék neki, ha nem ijesztenéd el ezt azt a mindig vidám lányt. - Mindjárt téged
foglak elijeszteni, ha nem hagyod abba.
- Befejezted cimbi?
- Hozhatok még valamit nektek? - kérdezi, miközben észreveszem, hogy az egyik simogatja a combját, és a fenekét. Köcsög...
- Igen, valami finom süteményt, de az se baj, ha te leszel a sütemény - nyalja meg a száját a kéjenc formája.
- Hát magamat nem szolgálom fel, de hozok neked, egy krémeset - kacsint rá, de én csak a fejemet rázom. Valaki mentsen ki innen!
El is siet onnan, amíg távol van. Elkapom a kezét az előbb tapogató illetőnek.
- Ide figyelj! Ha még egy ilyet meglátok, nem lesz mivel tapogatnod, világos?
- Oké, oké! Ne reagálj túl úgy mindent!
- Szépségem, kihozod a számlát? - szól oda az egyik.
- Persze, egy pillanat – mosolyodik el, és elkezd bőszen zongorázni a pénztárgépen.
- Hát főnök most tudtommal maga fizet - hívják fel a figyelmem.
- Holnap is ugyanezt kérjük majd! - kacsintanak, én pedig a pénzt veszem elő.
- A visszajárót megtarthatod - bököm felé.
- Köszönöm - teszi el a pénzt.
- Mit köszönsz, ne köszönj semmit - azzal ki is lépek.
Egy darabig még szemügyre veszem az amúgy nagyon is kívánatos leányzót. De végül sietve távozok, mielőtt bármit is gondolna. Estig aztán nem sok minden történik. Albérletembe vonulok, ahol kis cicám már vár,
hozzám dörgölőzve. Az egyetlen lény, akit el tudok viselni a közelembe, meg egy normális lány lenne, de olyat peripillanat még nem találtak ki. Levetkőzök egészen fehérneműig. Egy fekte csipkés tanga van rajtam,
hozzá tartozó felsőjével. Magamat kezdem bámulni a tükörben. Nem találok kifogást az alakommal. Búgó, sokat sejtető zenét kapcsolok be, és táncolni kezdek. Kezeimet a nyakamhoz kulcsolom és érzékien rángatni
kezdem a csípömet. Egyre gyorsabban. Kezeimet végigsímitom a testemen végig középen haladva, majd a magasba emelem őket és úgy folytatom tovább a csípőringást. Amikor nem bírom tovább, egy széket húzok
magam elé fordítva, és úgy ülök rá. Előre-hátra dörgölőzök a székhez, mígnem teljesen eluralkodik a testemen a gyönyör okozta remegés. Ekkor karjaimat előrenyújtom, és fejemet pedig ráhajtom, és erősen lihegek.
Mi van? Talán ti nem éreztétek magatokat magányosnak? Persze néha jó az egyedüllét. De az élet ezt sem hagyja, hogy bűntetlenül élvezzem, ugyanis csörögni kezd a telefonom. Egyik férfikollégám szól bele. Azon
kevesek egyike, aki még jó barátom is.
- Azonnal gyere ki, Kumiko, nagy baj van! - ordít bele kétségbe esetten a telefonba.
- Na mi az, amit nélkülem nem tudnátok megoldani?
- Nem arról van szó, hogy megtudnánk, de szerintem ezt neked is látnod kell. Kedvenc étkezdénk kedvenc pincérnőjét kirabolták!
- Szent isten! Azonnal ott vagyok!
Gyorsan felkaptam egy rendkívül rövid miniszoknyát, meg fegy fehér ingert, és rá egy megintcsak fekete színű blézert veszek. Fegyveremet ellenőrzöm ,hogy van e tárban, elteszem a bilincsem, ha letartóztatásra
kerülne sör, és rögtön fekete Aston Martinomba pattanok - reklám rulez, és hogy rátegyek még egy lapáttal DB9-es - és azonnal a megadott címre sietek. Két társam a lépcsőház előtt vár. Meg Mel... mit akarhatnak
tőle? Kiszállok a kocsiból. Azonnal kirontok a kocsiból, és fegyveremet előkapva felrontok a lépcsőn. "Kumiko, várj!" kiabálja utánam az egyik, de én csak futok, majd amikor az ajtóhoz érek a falhoz simulok.
Kollégáim is így tesznek a másik oldalról. Elhatározásra jutok, és beszaladok, majd egyik szobába vetődve gurulok egyet a földön, és féltérdre felérkezve előre nyújtom a fegyvert, de senki. Miután két emberem se
talál senkit, egy kicsit felsóhajtok. Nem hiányzott most egy tűzpárbaj.
- Tiszta! - kiáltja ki Tom, és felkapcsolják a lámpákat. Minden fel van túrva, és szana-szét dobálva.
- Gyere, nyugodtan már elment - mondom neki megnyugtatóan, mire ő be mer most már sétálni.
- Nagyon sok értékes holmid volt Mel? – jön egyből a kérdés az egyik sráctól
- Hát… Tv, DVD lejátszó, fényképezőgép, laptop - sorolja. Csak műszaki cikkek. Laptop? Remélem, hogy csomó személyes dolog van rajta, mert akkor Melnek bizony nem lesznek nyugodt napja.
- Van hová menned estére? - kérdezi Fleury.
- Nem… nincsen…- suttogja, és szeme szinte könnyes.
- Akkor gyere hozzám aludni, míg rendbe szedjük a lakásod holnap - ajánlja fel neki még mindig Fleury
- Mire fel ez a … nagy kedvesség uraim? – köhintek közbe.
- Főnök, csak azt ne mondja, hogy ön nem fogadná be a hölgyet ha bajban van - vált komolyabb hangnemre a rendőr. Be kell látni, hogy igaza van.
- Miattam ne veszekedjenek kérem… majd… megoldom valahogy - próbál közbeszólni. Jaj, te drága. Majd bízd rám.
- Nem veszekszünk. Rendőri védelmet kapsz a személyemben, és el van intézve. A többiek mehetnek haza.
- De Kumiko... - próbálkozik Tom
- Elég! Vagyok olyan képzett, hogy védelmet tudjak neki nyújtani. EZ PARANCS!
- Jól van, jól van! - legyint szomorúan, azzal elköszönnek, és távoznak. Mel felé fordulok, aki még mindig azt az oldalt kivágott ruhát hordja. Szemtelenül jó lábai vannak.
- Mielőtt védelembe vennélek... Formalitásból megkérdem, hogy kíván e feljelentést tenni az ügyben ismeretlen tettes ellen?
- Igen... - válaszolja megszeppenten.
- Jó, akkor holnap elintézzük a feljelentést. Nem tudja, valakinek érdekében áll, hogy ártó szándékkal közelítsen ön felé?
- Kérem, tegeződjünk, kényelmesebbnek érezném a dolgot - hívja fel a figyelmem, miközben méreget engem. Tetszik neki, ahogy felöltöztem talán?
- Rendben van. Szóval?
- Nem, nem tudok ilyesmiről. Én mindenkihez jó vagyok, én ott próbálok jót tenni, ahol tudok - magyarázkodik nekem majdnem elsírva magát.
- Sajnos ezt nem mindenki becsüli meg kislány. Várj, intézek egy telefont. Halló! Egy rablás történt a Hikari sétány 21-ben. Igen, küldjenek ki szakértőket, és helyszínelőket.
Nem telik el 15 perc és több furgon, valamint kocsi érkezik ki. Nyomszakértők, mindenféle speciális emberek.
- Nekik is mondj el mindent, amit tudsz - mondom neki.
Amíg ő beszélget, mi szépen nekiállunk kutatni. Énnekem sikerül egy szövetmintát találnom, remélhetőleg az egyik rablótól származik. Még egy vérfoltot is észlelek. Hmm, ez egyre érdekesebb. Talán megvágta magát
valamivel az egyik? A ház előtt is kutakodunk, és minden gumiról mintát veszünk.
- Miss Nasaka, holnap délutánra tudunk eredményekkel szolgálni! - mondja nekem ilyen tudósfejű, vastag szemüvegkeretes, lenyalt hajú férfi.
- Jól van rendben van. Minden adatot kérnék. Minden érdekel, ami csak kicsit is a rabláshoz köthető!
- Rendben. Ja, most már összepakolhatják a lakást is, nem találtunk több nyomot.
- Okés!
Elhajtanak végül ők is. Felsétálok Melanie-hoz, majd miután meglátom könnyes arcát, akaratlanul is az az ösztön tör elő belőlem, hogy magamhoz öleljem.
- El fogom kapni az összeset! - mondom neki halk, megnyugtató hangon. - Segítek összepakolni. Neked is jobb, ha ezen jár most az eszed - bucskázom meg a fejét.
Mel mutogatja, hogy mit hova tegyek, miközben ő is pakol. Ruhák, tárgyak. 2 és fél óra után azonban elfáradunk, és mind a ketten beleegyezünk abba, hogy holnap befejezzük. Eközben általános dolgokról kérdez.
Mióta dolgozok a rendőrségnél, hány ügyet oldottam meg, ilyenek. Én hasonlóan, és rájöttem, hogy egész normális, aranyos lánynak tűnik.
- Kimegyek innivalóért, ha nem gond - szólok neki.
- Várj, hozok neked! - mosolyog rám, és máris hoz nekem egy narancslét.
- Kösz! - mondom egy picit elmosolyodva, és egy húzásra lehörpintem.
- Használhatom a zuhanyzót? - kérdezem tőle.
- Csak nyugodtan.
A fürdőben egy csap van jobb kéz fele, balra mosogép, velem szemben meg egy kád. Leveszek mindent. Kezembe veszem a zuhanyrózsát, és kellemes melegre állítom a vizet. Beletérdekel a kádba, és tisztálkodni
kezdek. Finoman símogat a víz, még egy kicsit fel is sóhajtok, amikor a vállamon csurog végig egy vízcsepp. Aztán az ajtó felé kapom a fejem, mert úgy érzem mintha figyelne valaki, nevezeten Mel, mivel remélem,
hogy ő van csak itt a lakásban rajtam kívül. De nem látok abba az irányba semmit. Miután végzek a dolgommal, elzárom a vízet, majd Mel által adott törölközövel megtörlöm magam, és körbe csavarom magam vele.
Mel megjelenik. Gondolom meghallotta, hogy elzártam a vizet.
- Hoztam neked ruhát! - adja nekem oda Mel. Egy fekete sortot ad, ami ránézésre éppencsak takarja a fenekem, meg egy hozzátartozó testhez álló, köldökig érő felső, aminek vékony pántja van. Erre kicsit
elvörösödök.
- Biztos, hogy nem zavar, ha ebben leszek? - kérdem tőle.
- Egyáltalán nem! Szerintem dögösen mutatnál benne.
- Hát jó... úgyis meleg van a lakásban.
Ez jó ok arra, hogy beleegyeztem. Melanie egy kis piros egyrészes miniruhát vesz fel. Kimegyünk a konyhába, ő összedobott valami nagyon ízletes kaját, és egy darabig csendben eszünk. Egy idő után felnéz rám, és
megkérdi.
- Mesélj még valamit magadról! - ajánlja fel.
- Miért? - kérdem én.
- Csak úgy. Jaj, nem kell rosszat gondolni mindenkiről. Csak meg akarom ismerni, hogy ki az, aki védelme alá vesz.
- Én úgy gondolom, hogy az mindegy, csak csinálja meg, amiért itt van. De ha ragaszkodsz hozzá, mesélhetek ezt azt.
Elmondtam neki, hogy korán elvesztettem a szüleim, és hogy intézetben nevelkedtem. Azt nem mondtam el, hogy min mentem keresztül. Hol szomorúan, hol vidáman bólogatott. Mert azért voltak mókás sztorik is.
Magam se tudom miért, de elkezdtem egyre jobban oldódni a társaságában. Késő estig beszélgetünk, majd lefekszünk aludni. Hogy ne féljen, egy szobában aludtam vele, de tőle külön.
Reggel rögtön kávé illata csapja meg az orrom, meg bundáskenyér. Váó.
- Hoztam neked reggelit! - mondja jókedvűen.
- Igazán nem kellett volna, el tudom magam látni! - bököm felé, amire kicsit lebiggyed a szája. Hmm, lehet, hogy tényleg nem kéne ilyen bunkónak lennem.
- De azért jól esik ám, nagyon köszönöm! - mondom neki zavartan mosolyogva, ami neki is vissza hozza a kedvét.
- Nekem most indulnom kell, majd este jövök! - köszönne el, de én utána szólok.
- Majd én beviszlek! - mondom neki. Erre nagyra nyílnak a szemei.
- Most mi van? Melyik szavam nem érted? Azt mondtam, be-visz-lek!
- Nagyon hálásan köszönöm!
- Már mondtam, hogy nem kell megköszönni. Így akarom, és kész.
- Nem baj, akkor is hálás vagyok.
- Ha neked így könnyebb... - sóhajtok lemondóan.
Bevezetem a melóban. Ott elköszönünk egymástól, hiszen nekem be kell mennem dolgozni. Semmi új fejlemény nincs eddig. Néhány apró kihágáson kívül ma meglepően nyugis a napom. Délutánra jár az idő, ideje
elmennem az eredményekért. Meg is kapom a típusokat, valamint a címeket, ahol ilyen abroncsokat árulhatnak, valamint a szövetről is sikerült adatokat találni. A vérmintából kiderül, hogy európai származású férfiról
van szó, akinek B-s a vércsoportja. Nem sok nyom, de ezen már el lehet indulni. Az órámra nézek. Azt hiszem, mindent elintéztem, ideje bemennem Melhez. Az étterem előtt azonban dulakodnak. Négy férfi nem bír
szót érteni egymással, és láncokkal, valamint vascsövekkel próbálják egymást meggyőzni. Buta dolog lenne belemenni közéjük, hogy szétválasszam őket, ezért fegyvert rántok.
- Azonnal fejezzék be, különben beviszem mindegyiküket!
- Te csak maradj ki ebből! - mondja az egyik fenevad, és kicsapja a kezemből a lánccal a fegyvert. Viszont egyik kezemmel macskareflexekkel kapom el, és magamhoz rántva lefejelem, majd hasbarúgom, amitől
hátratántorodik.
Sajnos a másikra nem tudok eléggé odafigyelni, mert hátulról elkap a másik, és a vascsövet a torkomhoz szorítja, amitől fulladni és kapálni kezdek. Az előbb leütött személy pedig gyomron boxol. Valahogy sikerül
összeszednem magam, és ellökni magam úgy, hogy ráessek a férfira. A szorításból kiszabadulok, elveszem a vascsövét, és egy nagy pofont adok az előbb megütő férfinak. Látom, hogy Mel szaladna ki felém.
- TE CSAK MARADJ OTT, AHOL VAGY! - kiáltok rá.
- Rendben, már hívtam a rendőrséget!
Nagyon jó ötlet. De addig bucira verem a fejüket. A vascső nagyon jó eszközzé válik a kezembe, és gond nélkül kiverem egy késsel támadó férfi kezéből a kést, és őt is kupán vágom. A rendőrök 15 perc alatt
érkeznek ki, addig egymagam bántam el velük.
- Jól vagy, Kumiko? - kérdik tőlem rögvest hozzám rohanva, mikor lefegyverezik őket.
- Megvagyok, köszi!
Szerencsére nem keletkezett nagyobb kár. Mel pedig egész úton arról áradozik, hogy milyen bátor voltam, és hogy elláttam a bajukat a fiúknak, ja, merthogy az este hamar ránk száll. Felmegyünk megint a lakására.
Hál' istennek ezúttal nem jártak nála. Elmondom neki, amit sikerült intéznem az ügyben.
Levetkőzök, a bilincset, meg a gumibotot pedig a szekrényre helyezem, ott úgy sem bántja senki. Majd ismét ugyanazt a ruhát veszem fel, amit Mel adott nekem tegnap. Nyújtóznék egyet, de erős fájdalom nyillal
belém, és a vállamhoz kapok.
- Biztos a sérüléstől! - jegyzi meg Mel, majd megkérdi. - Mik azok a vágások a hátadon? Tegnap nem is vettem észre őket. Mondjuk elég halványan látszanak.
- Erről nem kívánok beszélni, ne haragudj. Egyszer talán elmondom.
Egyetértően bólint. Én pedig lehasalok az ágyra.
- Mindjárt segítek a válladon - mosolyodik el Mel.
- Miért, mégis mit akarsz?
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 09. 16. 13:55:51 | #7836 |
Karakter: Nasaka Kumiko
Megjegyzés: Ancsának
Óriási hangulat öleli körbe a rendőrséget. Nemrég estünk túl egy sikeres akción, egy sorozatgyilkost sikerült végre elkapni. Több egyértelmű bizonyitékot sikerült végre összegyűjteni - amiket nem árulhatok el, mert rendőrségi titok -, amiből már biztosan tudhatjuk, ki az az ember, akit már vagy 5 hónapja üldöztünk. Mindenre fel voltunk készülve. Azt is tudtuk, hogy fegyveres, és hogy veszélyes. Nagyon el akartam már kapni, hiszen gyűlölöm az ilyen embereket, akik ártatlan lányokat ölnek meg. Lakhelyére érkeztünk - amiről megintcsak nem adhatok leirást. Valahogy észrevehetett minket a gyanúsitott, mert rozsdás-kopott pickupjába ugrott, és menekülni próbált. Ott álltam vele szembe a pisztolyommal. Vártam a megfelelő pillanatra. Tüzeltem, és éppenhogy elkerült a tragacs. Elsuhant mellettem, majd néhányat borult az illető. Csodával Határos módon túlélte az esést. Ki akart mászni a felborult járgányból, de addigra odaszaladtam, és pisztolyt szegeztem a fejéhez. Hamarosan tárgyalni fogják az ügyét.
A kisebb összejövetelre engem is elhivtak, szóval én is velük tartok. Még jó, hogy ez az egyik kedvenc kifőzdém. A helység leginkább olyan amerikai stilus szerint van berendezve. Nagy, és hosszú ablak jellemzi, mellette asztalkák egymással szembe néző ülőhelyekkel. Négy ember gond nélkül befér helyenként. Próbálok egyedül leülni, de egyszerűen annyian vagyunk, hogy két rendőr velem szembe leül. Sokszor rettentően idegesitenek az emberek. Némileg nyugtatnak a különböző finom illatok, melyek az étkezdét járják át. Még az étvágyam is megjön. Csak ez a kurva sok ember ne lenne. Egy csinos pincérnő sürög-forog a vendégek körül, ügyesen kerülgetve olykor őket. Észreveszem, hogy türelmesen végighallgatja őket, és mindegyiket mosolyogva szolgálja ki. Istenem, hogy lehet ezt birni? Ahogy megérkezek a többiekhez csatlakozva. A lány rögtön ott terem nálam.
- Jó napot, mit hozhatok? - érdeklődik mosolyogva. Minek örülsz?
- Nos először valami gyümölcslevet szeretnék, aztán meg valami különlegességet - felelem az étlapot nézve.
- Rendben - felírja, és sietve távozik, de hamarosan visszatér az üditőkkel. Miközben osztogatja, egy beszélgetésre vagyok figyelmes.
- Kumiko, ugye milyen szemre való a kislány? - érdeklődik az egyik rendőr társ mosolyogva
- Igen, az - válaszol a másik.
- Kár, hogy semmi esélyem nála, pedig olyan szívesen udvarolnék neki - nyöszörgi a srác. Höhö, próbáld csak meg!
- Miért nem udvarolhatsz neki, tán az apja a tökeidet kiakasztaná? - csipkelődik a rendőrsráccal. Nem az apám, hanem én, ebben szinte biztos lehet!
- Nem, hanem mert a lányokat szereti, és itt lakik nem messze egy albérletben - öltött nyelvet a nőre.
- Ohh… valóban? - Jön a meglepett válasz, ami átment egy kérdésbe. Mi van, csak nem bejövök?
- Sajnos. - Fejezd be a nyöszörgést, mert kiváglak!
Nem figyelem tovább a beszégetést, helyette ebbe a szépségbe révedek, aki arra itéltetett, hogy másokat kiszolgáljon, és ehhez még jó képet is vágjon. Na tudod, ki alázkodna meg. Túl hosszú ideje figyelhetem, mert errefele néz, majd felém is indul.
- Hozhatok még valamit? - mosolyogós arccal néz rám. Még mindig nem értem, mitől vigyorog, mint a tejbetök.
- Meli, Kumiko főnökünk kivetette rád a hálóját, vigyázz - csipkelődnek a fiúk, miközben esznek.
- A szádat evésre használd! - vágok vissza az egyiknek, majd újra a lány felé fordulok, aki megszeppenten pislog rám.
Evés közben akaratlanul is az akcióra terelődik a szó.
- Hú, láttátok Kumikot, ahogy odaállt az elé a pszihopata elé? Rámehetett volna az élete is! Kumiko igazi, belevaló rendőrcsaj! Több ilyet kéne felvenni az egyesülethez! - ajnározik az egyik.
- Ugyan, nem kell ebből nagy ügyet csinálni, egyszerűen el akartam kapni a szemétládát! Én akartam megfogni!
- Te aztán erős jellem vagy! - folytatja tovább a dicsérést, miközben észre veszem, hogy a felszolgáló lány, akinek formás lábai elő-elővillannak az oldalt kivágott egyenruha alól engem néz még mindig mellettem állva, és megszeppenten pislog néhányat.
- Mi van, mit akarsz? Kérdeztem tőle. Lehet, hogy túl nyers voltam...
|
|
