|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| Nakamura_Sheeny | 2012. 05. 03. 12:15:49 | #20785 |
 Karakter: Nasaka Kumiko
Megjegyzés: Melimnek
Alig jött álom a szememre. A reggel szinte el se akart jönni, mire két-három órányi alvás után most már úgy érzi, tiszteletét teszi. Majd én is a konyhába, ahol Melit látom csatak másnaposan.
- Jo reggelt - mondom neki.
- Mikor értél haza? – kérdezi a fejét felemelve.
- Sajnos éjfél után - válaszolom furcsán - Nem emlékszel, miről beszélgettünk? – kérdezem, erre finoman megcsóválja a fejét. - Nagyon sápadt vagy, jól vagy? – nézek rá aggódva, mire ő feláll.
- Azt hiszem tegnap kiütöttem magam - válaszol a fejét fogva.
- Hát nem kicsit, az tény.
- Hol aludtál, mert nem mellettem az biztos – kérdezi őszinte érdeklődéssel a szemében. Te jó ég, ez totál nem emlékszik semmire.
- A másik szobába, ahová megágyaztál! - bököm neki oda.
- Lehet megérdemelted, mert nem voltál velem. - Erre a mondatra, érzem, ahogy megrándul a szemembe egy ideg. Szemtelen! Kijelentése után lazán elsétál mellettem.
Visszamegyek és felveszek egy melegítőalsót és hozzátartozó felsőjét, mert érzem ráz a hideg, és bebújok a takaró alá. Alaposan kikészített ez az éjjel, ráadásul ez a pszihopata sem hagy nyugodni. Eszembe jut, hogy kéne teát készítenem. Mikor úgy érzem, hogy eléggé átmelegedtem, kimegyek a konyhába, persze zsebkendővel az orromon, mert az megállás nélkül folyik. Néha hátra nézek Melire, akin látom, hogy nagyon nincsen rendben, de nem veszek róla először tudomást. Nem kell annyit inni, aztán tudja majd talán azt is, hogy mit csinál. De valahogy megesik a szívem ezen a lányon. Olyan szerencsétlennek tűnik, ahogy ránézek. De olyan aranyosan szerencsétlen. Látom, ahogy feláll a székről, és kimenne, de én átölelem hátulról. Ekkor a könnyei még jobban elerednek.
- Jobban kellett volna hallgatnom rád ... - mondom neki halkan.
- Kumi... - suttogja vissza.
- Most már töröld le a könnyeid, mert még betegebb leszek... - mondom neki tréfásan. - Menjünk inkább, próbáljunk valami értelmeset keresni a TV-ben.
---
Ránk száll az este. Meli ott fekszik mellettem, átölelve engem. Félek, hogy el fogja kapni tőlem a megfázást.
- Mondd, Kumiko... - kérdezi Meli... - Miért lettél rendőr?
Mielőtt válaszolnék, előkutatom a telefonomat, ahol egy szőke hosszú hajú, huszonéves, nagyszemű vidám lány néz vissza egy egész alakos fekete-fehér képben. Feneke egy kicsit balra kitolva, és egy "V" jelet mutatt a jobb kezén az ujjaival. Mielőtt Meli bármit is mondana, folytatom.
- Az egész sztori még régen, kamaszkoromban kezdődött a nevelőintézetben. Gyenge voltam és védtelen. Meg persze a védőnő szemére való. Ha nevezhetem védőnőnek. Valójában egy domina volt, de ez már túlmutatott a betegségen. De nem csak az én sorsom volt ez. Láttam néhány remegő, félő tekinteten, hogy nem csak velem csinálja ezt - mesélem neki tovább. - Néhányakat halálra kínzott. Ez rosszabb volt, mint egy haláltábor. Mivel ezeknek a gyerekeknek senkijük se volt, ezért nem kereste őket senki még akkor sem, ha meghaltak. Ez borzasztó.
- Hmm, tetszel nekem... ha befogod a szádat, és nem beszélsz arról senkinek, ami itt történik, akkor meghagyom az életed - idézem vissza a mondatát.
- Hogy kerültél ilyen szörnyű helyre?
- Egyszerűen elraboltak az utcáról. Mindenkit megfigyeltek, mielőtt lecsaptak rá, és ha egyértelműen kiderült, hogy se kutyája, se macskája... akkor jaj annak a gyereknek.
Persze felületesen mindenkinek azt mutatták, hogy jók a körülmények. Voltak szépen berendezett szobák, konyha, stb. Na és persze, mindenki azt mondta, hogy nem akarnak elmenni innen. De a kulisszák mögött más volt. Egy szinttel lejjebb már inkább hasonlított egy börtönre a hely. De aztán sikerült belőle kiszöknöm. Persze ez nem volt egyszerű, és több hónapot készültem rá... Hogy elég bizonyítékot gyűjtsek, elloptam gyorsan egy mobiltelefont és különböző felvételeket, készítettem. De sajnos lebuktam. Rám talált egy férfi aki szintén benne volt ebben a mocskos játékban. Elvette tőlem a mobiltelefont. Ám mielőtt kitörölhette volna a felvételeket. De egy fiú a segíségemre sietett, és elrúgta hátulról a férfi lábát, majd a hátába taposott.
Én gyorsan elvittem tőle a kulcsokat és a telefont, és szaladtam, ahogy bírtam. Azonnal a rendőrségre szaladtam. Csapzottan és ziháltam érkeztem meg az őrsre. Természetesen egy adminisztrátorral találkoztam először, aki mindenféle dolgokat kérdezett, de az ujját se mozdította, hogy segítsenek. Ekkor sétált arra az a lány, akit a képen mutattam. A neve: Norayuki Rika. Azonnal odarohant hozzám, mire elmondtam mi történt, és a képet is megmutattam - mondom neki kicsit rekedten a megfázásom miatt, és közben észreveszem, hogy mennyit gesztikulálok. Melisande figyelmesen, szótlanul hallgat. Lélegzetvisszafolytva hallgatja a történetet.
- Elszörnyülködve nézte meg a felvételt, még a szájához is odakapott. De nem teketóriázott. "Maradj itt, amíg visszajövünk!" Mondta nekem, és el is szaladt. Útközben erősítést kérhetett, mert rá két-három percre több rendőr is utána szaladt. Lélegzetvisszafolytva vártam, mi lesz. Óráknak tűntek a percek, miközben magyaráznom kellett annak az adatrögzítőnek is.
Végül Rika büszkén tért vissza a letartóztatott férfiakkal és nőkkel - köztük a dominával - meg a gyerekekkel, akiket tanúként meghallgattak. Hatalmas megkönnyebülés volt számomra. Rika odajött hozzám, és megköszönte, hogy ilyen szörnyűséget elárultam, és azt is mondta, hogy igazán bátor dolog volt, hogy ilyet meg mertem tenni.
- Azt hittem, hogy ilyen szinte csak a filmekben létezik - borzad el Meli.
- Hát addig örülj, amíg csak filmen láthattál hasonlókat - mondom Melinek. - Utána többször találkoztunk Rikával, végül már randizgattunk, és összekötöttük az életünket. Rikán keresztül ismertem meg Davidet is, így szinte a családomként is tekintettem már rájuk. Egyik nap azonban Rikát holtan találtam az ágyán. Ki volt kötözve, a szája betömve, a szeme pedig be volt kötve. Rengeteg sérülés volt a testén, és mintha még folytogatták is volna valamivel.
Azonnal elájultam a látványtól. Sokáig nem tudtam feldolgozni a látványt. Végül úgy határoztam, hogy beállok a rendőrségbe. Bosszút akartam állni Rikáért. Meg akartam találni, és még most is mega akarom találni a gyilkosát, ezért mindent megtettem, hogy minden képességemet a lehető legtökéletesbbre fejlesszem. A lövés, a harcművészet... minden. A többiek ijesztőnek találtak, és féltek tőlem, mert néha vissza kellett fognom magam, hogy ne törjem el egyik-másik csontját az edzéseken. Hát lényegében ezért is lettem rendőr, meg azért, hogy megakadályozhassam, hogy különféle gyilkosok ne ölhessenek meg több olyan nagyszerű embert, minta milyen Rika és David volt. És amilyen nagyszerű ember te vagy, Meli. Amióta megismertelek... először érzem úgy, hogy arra akarom használni a képességeimet és a tudásomat, hogy megvédjek vele valakit. Ez pedig te vagy, Meli... ezért nem igazán örülök, hogy megbetegítettél, hiszen náthásan hogy védelek meg, ha baj van?
- Kumiko... sajnálom... - borul könnybe a szemed.
- Nincs mit sajnálnod, Melisande. Mindenki a saját igazságérzete, és értékrendje szerint él. Neked fontos lett volna, hogy itt legyek melletted, és végül nem így lett. De mindent saját magamnak köszönhetek, megérdemeltem tulajdonképpen ugyanakkor, amit kaptam, még ha nem is örülök az említett ok miatt. Ha jobban hittem volna neked korábban, akkor most nem jutottunk volna idáig, szóval visszacsapódott rám a szkeptikusságom.
- Kumiko...
Megsimítom az arcát, majd újra szófosásom támad rám nem jellemző módon.
- Melisande... - mondom neki lágyan. - Köszönöm... kihúztál engem a sötétségből, ami már régóta lehúzta a szívemet. És ezt a te mosolyodnak, és az élethez való hozzáállásodnak köszönhetem. Először féltem, és menekültem. Féltem újra mosolyogni... de végül meggyőztél róla, hogy nem kell tartanom. Vigyázni fogok rád Melisande - fejezem be végül, és könnyes szemmel nézünk egymásra. De egyre halványodik a kép. Gyengének érzem magam, és kezd elnyomni a fáradtság, és álomba zuhanok. Még elalvás előtt érzem Meli testének melegét, és finom csókját.
|
| Nakamura_Sheeny | 2012. 01. 22. 00:04:48 | #18675 |
Karakter: Nasaka Kumiko
Tilos megjegyzés rovatban üzenni!
- Most én jövök. – suttogja és az ajkamra tapad.
Hátát kezdem el simogatni, majd a haját is félre tűröm. Ezután elválik ajkaimtól, és elindul lefele. A nyakamat halmozza el, majd melleimre tér át. Ettől halkan sóhajtozni kezdek. Kezével végigszántja az egész testemet. Amint elér az ágyékomhoz, simogatni kezdi azt. A lábaim ösztönösen még jobban szétnyílnak. Ekkor ujját belém csúsztatja hirtelen, és erősen az ajkamra tapad. Már jobban belelendülne, amikor hirtelen kopognak az ablakon. Ő ijedten kapom fel a fejemét és egyből magára teríti a kabátját. Engem is próbál minél több helyen eltakarni. Gyujtást adok. Ekkor veszem egyúttal észre, hogy az egész ablak bepárásodott. Ezen Meli elmosolyodik, végül lehúzom az ablakot.
- Igen? – kérdezem egy rendőrtől kidugva a fejem.
- Itt nem tartózkodhatnak, kérem menjenek tovább.
- Szerintem maradunk – felelem, és kinyújtom az ablakon. A rendőr felhúzott szemekkel figyel minket, majd kábulatán túllépve leellenőrzi a jelvényem.
- Köszönöm. De azért kérem, hogy távozzanak, mert egy delegáció hamarosan eljön erre és kiürítik a környéket – magyarázza, majd miután megkapom a jelvényem, visszahúzom az ablakot, mert egyrészt kezd hideg lenni, másfelől meg jó lenne, ha Meli végre fel tudna öltözni. Velem egyetemben.
- Nemsokára hazaérünk – mondom. Elmosolyodom kicsit.
- Rendben - mondja, majd simogatom a kezét a váltó fölött átnyúlva. - Édes! Holnap Szilveszter, remélem nem dolgozol. - Hajjaj... ennek nem fog örülni, amit válaszolok. Kicsit meglep, hogy így elrepült az idő. Én azt hittem, hogy csak két nap múlva lesz.
- Máris? – kérdezem, amire ő bólintok. – Nem tudom, Melikém... lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Nem tudom, ha hívnak, csak akkor. – Némán bólint. Jó lenne pedig, ha nem, mert ez lenne az első közös szilveszterünk.
Végre beléphetünk a jó meleg lakásba de közben megint telefonálnak. Meli elmegy fürdeni. Én a szobában rendezkedem, mire lépkedés hallok. Meli az.
- Meli, mihez lenne ma kedved? – kérdezem, de amire megfordulok, arra aligha vagyok felkészülve. Egy nagy fehér kence van rajta. Ijedten sikítok egyet, ami elég ritka tőlem.
- Mi a baj? – kérdezi ártatlanul.
- Mi van rajtad? - kérdezem.
- Ilyen arcpakolás csak - kezdi az utóbbi kérdésemre a választ. - Hát nem tudom, neked? – Gondolkozni kezd.
- Veled lenni - veled lenni... mondom érzéki hangon, mire magamhoz ölelem.
- Viszont akis drága kutyust le kéne vinni sétáltatni, egy ideje nem volt kint a levegőn - veti fel a dolgot. Adok egy puszit ajkára, és már el is tűnök a blökivel.
Teszek egy-két kört vele a ház körül, mire nem győzöm visszarángatni a kutyát. Eközben albérlőmmel találkozok.
- Jaj, milyen aranyos kutyus! Szia! - mondja, és legugolva hozzá meg akarná cirógatni, de a kutya elhúzódik tőle, és megmorogja. - Hiába, nehezen barátkoznak velem az állatok... - mondja szomorúan.
- Majd összehaverkodtok.
- Majd lekenyerezem néhány csonttal.
A kutya még ugat is néhányat, de olyan mérgesen.
- Maradj már! - szólok rá erősen, mire az abba is hagyja. Szomorúan nyüszít, mintha valami bajt érezne. - Nem tudom, mi van vele. Hogy tetszik a lakás?
- Ó, köszönöm, igazán otthonos, nekem való.
Egy darabig még elbeszélgetünk, általános dolgokról, mire az órára nézek.
- - Hú jobb, lesz ha lassan megyek.... a barátnőm már biztosan vár. De most már mondhatni élettársam.
- Ó igen... igazán helyes lány... vigyázzatok nagyon egymásra.
Kicsit furán nézek, amikor ezt mondja, de végül csak annyit válaszolok, hogy jó.
- Szia!
- Helló!
Felérek, de még mindig az a halálmadár smink van rajta.
- Ezt mikor kéne lemosnod? – kérdezem érdeklődve.
- Elvileg most. – Feláll, én pedig rácsapok a fenekére.
Ezúttal normális arccal tér vissza. Én jóízűen fogyasztani kezdem a szendvicseket, és együtt nézzük a TV-t. Bárcsak a szilveszter is így telne. Kettesben, nem törődve a világ bajaival.
~*~
Másnap reggel egymás mellett kelünk fel, élvezzük egymás társaságát.
- Örülök, hogy itt vagy nekem – suttogja nekem.
- Én is örülök, Melikém. – Visszahunyom a szemem és egészen délig alszunk. Ha a kutya nem nyüszítene, valószínüleg most is aludnánk. De nyüszít. Hiába no, ő csak nem tudja ellátni magát élelemmel.
Meli leszalad boltba. Már kezdem úgy érezni, hogy hál' Istennek itthon maradhatok, mire megcsörren a telefon. Az asztalon egy kis cetlit hagyok a következő üzenettel:
„ Be kelett mennem, de sietek haza. Csók Kumiko”
Év végén mindenkinek meg kell jelennie, hiszen a kapitány akármikor betoppanhat hozzánk az év végi értékelő beszédjével, és akkor bizony mindenkinek meg kell jelennie! Elég súlyos fegyelmi sértés, ha nem tiszteljük meg a rendőrfőkapitányt. Na, meg aztán a jelentések, leltározás, és ilyenkor minden emberre szükség van. Mindenki rohangál eszetlenül.
Egyik pillanatban megcsörren a telefonom. Jaj, Meli ne most... mondtam, hogy sietek haza, ahogy tudok. Sőt, mondtam neki, hogy nem biztos, hogy otthon leszek. Azt hiszi talán, hogy szórakozásból teszem? Ááájj, most komolyan. Este háromnegyed nyolc körül megérkezik a kapitány is, és elkezdi a beszédet tartani. Megfeledkezek a telefonról, ami megint megszólal. Reflexből kinyomom, akárki is volt az. Na, és persze a kitüntetések. Én is kapok egyet. Kapitányi dicséret, azért elértem már valamit, elmondhatom. Majd visszahívom az értekezlet után. Na most képzeljétek el, hogy másfél órán keresztül dumálnak dumálnak. Utána megemlékezünk Davidről is, amitől kicsit könnyes lesz a szemem. Aztán pezsgőkoccintás. Én pedig visszamegyek az irodámba végül. Lassan mindenki kiszállingózik az örsről. Illetve nem mindenki, mert valaki mégiscsak benn lehet. Rám is zárja az ajtót. Először azt hiszem, hogy valaki szórakozik.
- Hé fiúk, ez baromira nem vicces! Sietnék, halljátok?
Tovább rángatom az ajtót, de természetesen semmi.
- Komolyan ne szórakozzatok!
Mikor már húsz perc telik el, úgy érzem, hogy ennek a fel sem tréfa. Az asztalomhoz megyek a pisztolyomért. Azonban... az nincs ott! Franca, most hogy jutok ki?! Leülök az asztalhoz, idegesen két kezemmel a hajamba túrok, miközben letámasztom a könyökömet az asztalra. Megcsörren a telefonom, egy ismeretlen számmal. Úristen, már velem is kezdi? Egy elváltoztatott női hangot vélek kivenni a hangból.
- Helló, Kumiko! Ilyen óvatlan ennek az örsnek a legjobb rendőre? Ejnye, ejnye...
- Ki a faszom vagy?!
- Ejnye, ejnye... nem szeretném, ha ilyen hangnemben beszélnél velem, különben azt Melisande bánhatja! Egyedül van otthon... gyanútlanul... olyan gyönyörű és fiatal. Annyiszor elképzeltem, hogy mit csinálnék vele...
- Akkor majd azt képzeld el, hogy veled mit csinálok, hogy ha egy újjal is hozzányúlsz! Nyüszíteni fogsz az életedért könyörögve!
Válaszul csak egy kuncogást hallok.
- Aki itt nyüszíteni vagy nyöszörögni fog, az Meli lesz... aahh... olyan izgató, ha csak belegondolok, milyen lehet a hangja... - kezd el élvezkedni a vonalban. Komolyan mondom, azon csodálkozok, hogy nem csorog be a nyála a telefonba. De legalább megcsapná a kezét az áram.
- TE BETEG ÁLLAT! SZÁLLJ LE, MELIRŐL! Különben megtalállak, de azt is bánni fogod, hogy egyáltalán kimondtad a nevét!
- Ugass csak, úgysem tudsz megharapni. Jó szórakozást, Boldog új évet! - mondja, majd bontja a vonalat.
- NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! NEM! - ordítom, miközben annyiszor csapok bele az asztalba két kézzel, ahányszor kimondom ezt a szót. Melit hívom de nem veszi fel. Sajnos az sem segít, hogy azt üvöltözöm, hogy vegye már fel. Egy sms-t írok neki ekkor, hogy azonnal menjen el otthonról.
Dühömben teljes erővel a zárat rugdosom. Mire tíz percnyni küzdelmes rugdolózás után sikerül szétrúgnom a zárat.
Teljes erőmmel rohanok, majd felmegyek a lakásomba, és egyből a nagyszobába rohanok. Nem találom se ott, se a halóban.
- NEEEEM! NEEEEM! NEMNEMNEM! Meli!!! Meliii!
- Ne lármázz már, így is szétmegy a fejem... Nna... eszedbe jutott, hol lakunk? - kérdezi támolyogva Meli.
- Meli, ne gyere most ilyennel! Bezártak a saját irodámba, és valószínüleg az a nő hívogatott, aki téged is.
- Persze, persze... biztos így volt.
- Higyj már nekem!
- Miért, te hittél nekem?
- Szerinted szórakozásból mentem el, mit gondolsz?
- Hát... pezsgőszagot érzek a lehelletetből, úgyhogy olyan rossz nem lehetett.
- Egy pohárral koccintottunk.
- Ja... csak velem nem koccintottál.
- Meli... sajnálom... én is szerettem volna itt lenni, de bezártak! Esküszöm, az igazat mondom!
- Most már mindegy... most már úgysem lehet megváltoztatni a dolgokat - mondja nehézkesen.
- Hogy nézel ki, Meli? Teljesen részeg vagy.
- Italba folytottam a bánatom.
- Meli... az év rengeteg napját tölhetjük együtt... tudom, hogy ez a mai ad némi ünnepies hangulatot ad a dolognak, de ez is csak egy nap, mint a többi!
- Azt hiszem, nem érted, mit mondok... este a himnuszunk hallgatása után együtt nézni a gyönyörű tüzijátékot. Csak veled. A te közelséged olyan melegséget és hangulatot adott volna, amit semmilyen más nap nem pótol. Azt hiszem, elnyomott a pia, lefekszem. BUÉK, Kumikám, BUÉK.
- Meli... - mondom neki szép hangom most már de hiába.
- Jó éjt!
Nem sokkal azután, ahogy Meli elalszik, szól megint a telefonom. Illetve csak rezeg, mert lehalkítottam, hogy nehogy felébresszem Melit.
- Beszartál, mi? - szól újra ugyanaz a hang, aki az irodában hívott.
- Te rohadt mocskos ribanc! Örülsz, hogy elbasztad az estémet?
- Lehetett volna nagyobb baj is. De ki tudja, mi lesz legközelebb.
Majd kinyomja. Dögölj meg!
Átmegyek Melihez, aki horkol. Na igen, a pia. Finoman megsimogatom a kezét, és szipogva mondom neki, hogy sajnálom. Majd átmegyek a másik szobába... ahová megágyazott nekem...
Szerkesztve Levi-sama által @ 2012. 01. 22. 07:14:36
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 12. 15. 18:50:44 | #18098 |
Karakter: Nasaka Kumiko
Megjegyzés: A folytatás
Reggel hamarabb ébredek szerelmemnél. A nappali felé veszem az irányt, ahol drága cicámra lelek. Ölembe veszem, és simogatni kezdem. Néhány perce elvagyok így vele, amikor kijön Meli is.
- Szia – suttogja nekem, és elmosolyodik.
Nem válaszolok semmit, hanem félreteszem a macskám, az ölembe ültetem, majd szorosan magamhoz ölelem. Fejemet pedig a nyakába fúrom. Végtelen szomorúságom és keserűségemet némileg az ő társasága tudja oldani. Ő készségesen visszaölel, és a hátam simogatja. Néhány percig így vagyunk, utána rá nézek és arcát kezdi simogatom. Továbbra is szótlan vagyok. Meli az arcával belesimul tenyerembe és puszit is ad rá. Ezen egy picit elmosolyodom, utána egy csókot adok neki gyengéden, melyet ő egy szenvedélyesebbel viszonoz. Ettől egy kicsit felkorbácsolódok, és hátra döntök, és úgy feszülök most neki. A kezem felcsúszik a kis topjához, lehúzza a lehúzom a pántját, és a vállára adok puszikat. Ezt egy újabb erőteljes csókcsata követi. Meli minden mozdulatomat követi. Megszólal Meli telefonja. Nagy ég, ő már ilyenkor bekapcsolva tartja? Nézem, ahogy a telefon halványan világítja az arcát, és észre veszem, hogy kicsit felszalad a szemöldöke. Mielőtt Meli felvenné a telefont, előtte pont megszakad a csengetés. Ezután megint megismétlődik a jelenet, de ezúttal megvárják, amíg Meli felveszi.
- Tessék itt Melisande – köszön bele, de ennyiben is marad a beszélgetés. – Kora reggel zaklatnak. – Mérgelődik picit, majd visszaül a kanapéra, ahol az ölembe ültetem és a lábát kezdem el simogatni. Fejét a vállamra hajtom és a és a kezem cirógatja. Mélyen sóhajtok egyet, és én is dekidöntöm a fejem.
- Nem szeretem ha szomorú vagy, mert akkor én is az leszek. – suttogja.
- David a legjobb barátom volt.
- Tudom, csak ha szomorú vagy, én is az leszek .
- Melikém - nézek rá, és látom, hogy könnyes az arca, ezért letörlöm. – Semmi nem miattad van, ne legyél szomorú. – Közel hajolok, és egy puszit adok az ajkára. Lábát tovább kezdem simogatni. Hirtelen ellöki magát és riadtan néz rám.
- Van az ablaknál valaki.
Ekkor hirtelen feláll, így szegénykém kiesik az ölemből és a földre zuhan nyikkanva. Előveszem a fegyverem, és lassan odasétálok az ablakhoz, majd egy gyors mozdulattal elhúzom a függyönt.
- Nincs itt senki Melisande.
- Pedig láttam, hogy itt ált valaki, ennyire azért nem képzelek be semmit - mondja teljesen komolyan, mire én a fenekét kezdem simogatni.
- Szerintem még mindig a tegnapi sokk alatt vagy, ne feledd.
- Mindegy.
- Mit szeretnél azzal? – kérdezi semmit mondó arccal.
- Semmit, csak eltenni, mert a te oldaladon találtam meg. – Kihúzza a fiókot, de én megállítom.
- Kérem. – suttogom.
Tudom, hogy elég hülyén jön ki, hogy ilyenhez folyamodok, ráadásul úgy, hogy itt a párom a közelemben, de ha egyszer nem jön össze a dolog, mert mindig ezzel a paranoiás izékkel jön, és ezért nem tudjuk már folytatni... nincs mit tenni. Már be is kapcsolom a készüléket, és hosszasan nézni kezdem. Nem, valahogy mégsem tudom megtenni, és rövid berregésen kívül gyakorlatilag nem használtam semmire, így a mosogép tetejére teszem azt. Miután végzek, egy törülközőt magam köré csavarva kijövök a fürdőből, majd öltözni kezdek. Amint végzek, megszólal a telefonom.
- Tessék, Nasaka Kumiko! - veszem fel a telefont, mire egy női hang válaszol. Nevezetesen Achoclate Lyna, akivel beszéltem.
- Jó napot! Achoclate Lyna vagyok, és talán nehezen fogja elhinni, amit mondok, de Naware Karin és Kaori élnek.
- Hogyan? Maradjon ott ahol, van, és a többiek is! Azonnal kimegyek!
- Rendben, viszonthallásra!
Azon nyomban lépnék ki az ajtón, mire észreveszem, hogy Meli is itt van. Megmutatja a telefonján a harminc nem fogadott hívást.
- Ennek a fele sem tréfa! Gyere velem. Otthagylak a többiekkel, amíg kihallgatom őket. Úgy látszik feltámadt a két leányzó.
- Hogy mondod?
- Úgy látszik, hogy ez ma a furcsa esetek napja.
Beülünk a kocsiba és nyomban a helyszínre sietek.
- Itt várj meg! Rögtön jövök.
Gyorsan felsietek. Elég paprikás a hangulat Kaori és Lyna között valamiért, de gyorsan rendet teszek közöttük. Kihívok egy kocsit, hogy azzal biztosítsam a bejutást nekik az őrsre. Először Karint és Kaoirt hívom be, akik vallomásukban azt állítják, hogy Dorothy Meyers elrabolta őket, majd meg is akarta ölni őket. Tekintve az eddig hallottakat valahogy nekik jobban hiszek. Lyna kihallgatása csak jobban erősíti azon megérzésemet, hogy bizony nagy a valószínűsége annak, hogy Dorothy hazudik. Miután elengedem hármójukat, megpróbálom Dorothyt újra elérni, aki természetesen nem elérhető. Ez gyanús. Ezek szerint ő tervelhette ki az egészet, és most lekoccol. De mi van, ha lelép az egész országból is egyúttal? Az nem lehet. Hiszen Lyna állítása szerint meg akarja szerezni a céget. Vagy távolról irányítja, miközben valaki mást tesz az igazgatói poszt élére? Sajnos ez már nem az én hatásköröm, mivel gyilkosság nem történt, ezért át kell adnom az ügyet. Meli az egyik helységben vár rám, egy kicsit feszeng ugyan a sok fiú között, de azért egész jól elnevetgél velük. Már épp készülök elmenni, amikor a főnököm toppan be az ajtón.
- Kumiko, jó hogy itt vagy, beszélni akarok veled. Velem jönnél az irodában?
- Megyek... - mondom, majd szólok Melinek, hogy maradjon itt. Átmegyek az irodájába, és leülünk egymással szembe.
- Megvan David temetésének az időpontja. Három nap múlva lesz délelőtt tíz órakor. Őszinte részvétem, Kumiko. Tudom, hogy nagyon közel állt hozzád.
- Köszönöm.
- És még valami... Nem szívesen mondom ezt, de nem nyomozhatsz az ügyben.
- Hogy mi?
- Személyesen érintett vagy az ügyben, ezért nem adhatom a kezedbe az ügyet.
- Hát csak nem gondolod, hogy nézni fogom tétlenül, ahogy a legjobb barátom gyilkosa szabadon kószál!! - állok fel a székből és csapok oda mindkét kezemmel az asztalra.
- Megértem az érzéseid, de értsd meg... tiltja a...
- Nem érdekel, húzzák a faszukra a szabályzatukat!
- El fogjuk kapni a gyilkosodat megígérem!
- Akkor se fogok ülni és várni.
- Meli, ha megtudom, hogy egy kicsit is érintett leszel az ügyben, azonnal fel foglak, menteni! HALLOD?! - mondja nekem, de én eközben már kifele megyek az ajtón, és úgy teszek, mintha meg se hallanám, amint mond. Bevágom magam mögött az ajtót. Meli látványa némileg megnyugtat.
- Figyelj... - kezdem neki. - Ha már itt vagyunk. Feljelentést tehetsz ismeretlen tettes ellen, ha gondolod - gondolok a telefonos zaklatóra.
- Rendben.
- Gyere velem.
Elviszem a megfelelő osztályra, és elintézzük a megfelelő papírokat. Sajnos ugyan nem fognak fejvesztve rohanni, hogy megkeressék a tettest, de legalább tudnak róla, és valamikor meg is fogják kezdeni a nyomozást minden bizonnyal.
Hazafelemenet a kocsiban igencsak ott felejtem a gázon a lábam, és a zenelejátszót is egy kicsit feljebb hangosítom. Szegény Meli többször megrémül, mikor befordulok egy-egy kanyarba, de én annak ellenére, hogy alig látok az idegtől, tökéletesen uralom az autót. - Minden rendben van, Kumi? - kérdi tőlem.
- Azt akarják, hogy ne nyomozzak David gyilkosának ügyében, mert személyesen érintett vagyok. Hát szerinted én ezt hagyni fogom?
- Sajnos hallottam, hogy tiltják az ilyesmit.
- Leszarom, mit tiltanak. Tartozom ennyivel Davidnek! Gyönyörű felesége és gyereke volt ennek az embernek. Éppen meg akart házasodni. Normális élete lehetett volna, és annyira közel volt már... Kiloccsantom annak a fejét, aki ezt tette.
- Ez nem hozza vissza Davidet.
- Nem, de az a nyomorék se ölne több embert.
- Sajnos nem láttam hogy néz ki.
- Semmi gond... - mondom neki. Majd hosszabb csönd következik, amikor újra megszólalok.
- Figyelj... ne haragudj, hogy nem hittem neked. Azt hittem, hogy az egész csak a sokk miatt volt.
- Biztos vagyok benne, hogy az a lány az, akinek kiadtad a lakásod.
- Egyelőre ebben viszont még nem lehetünk biztosan.
- Nem láttad, hogy mosolygott rám, amikor ott voltunk. Mit mosolygott? Betegesen vigyorgott, mint aki nem is tudom, mit akar velem tenni. Félek, Kumiko! - mondja, majd szorosabban odabújik hozzám.
- Nem fogom hagyni, hogy elvegyenek tőlem, Meli... - mondom neki és hátul simogatom a kis fejét. Egymásra nézünk aztán, és a szánk összeér, és az apró csókok után egymás nyelvét simogatjuk hevesen. Húú... nem is tudom, mikor csináltam utoljára a kocsiban. Eközben leveszem a zenét, és most már teljes figyelmem csak Melié. Lassan lefejtem a válláról a ruhát, ahol apró csókokat adva haladok a nyaka felé, közben beleülök az ölébe és mozogni kezdek rajta. Vékony, de izgató hangon fel-felnyögdécsel ettől, és érzem, ahogy egyre jobban kezd vonaglani az ülésben. Kezemet végighúzom a vállától lefelé haladva a kezén.
Körmeivel enyhén a hátamba mélyeszti, amitől felnyögök én is. Attól meg már teljesen bekattanok, ahogy végighúzza a hátamon.
- Meli... - suttogom érzéki hangon a nevét.
Erre ő lefejti az összes ruhát rólam, és a vállam és a nyakam közötti részbe harap, miközben nyaldossa is azt. Teljesen felkorbácsolódok ettől és a mozgásom gyorsabb kezd lenni rajta. Amikor végzett, én is lefejtem róla az összes ruhát róla, majd finoman hátra húzom a haját, hogy a feje a tető felé néz, és ekkor a köldökétől a két melle között haladva a nyakáig simogatom végig a nyelvemmel. Válaszkont ő a mellbimbóimat kezdi el nyalogatni hevesen. Leszállok róla, és mutatom neki, hogy térdeljen fel az öléssel szembe. Ekkor én mögé simulok, és a melleivel játszom közbe. Végül a kezem lecsúszik, amitől megfeszül az egész teste. Lassan mozgatni kezdem az ujjam benne, másik ujjammal, pedig az ajkait izgatom, amit meg is nyaldos szorgosan az izgatottságtól. Teljes testemmel nekifeszülök, hogy szinte már nekinyomom teljesen az ülésnek, de ő teljesen beindul ettől, és az ujjam mozgásán, mire olyan hangosan kezd el nyögdécselni, hogy kénytelen vagyok a kezemet a szájához tapasztani. De ettől csak jobban felizgul, és teste egyre gyorsabban kezd járni, mire észre veszem azt a fajta merevséget, ami jelzi, hogy a csúcsra jutott. Pár percnyi szünet után lenyom a vezetüléshez, az ölembe ül, és melleit az enyémhz nyomva a fülembe súgja: - Most én jövök.
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 10. 05. 21:09:27 | #17143 |
Karakter: Nasaka Kumiko
Megjegyzés: Melinek (Ancsának)
- Ne félj Meli... megvédelek... – mondom neki magamhoz ölelve és megcsókolom.
Hosszasan csókolom, amit megszakít a drágám. Elvörösödését látva a vendégek felé fordulok.
- Egyenek, inkább! - szólítom fel őket.
- Nem lesz semmi baj, megvédelek – suttogom, és egy puszit adok az ajkaira. – Amikor végzel, rendőr kísértet kapsz, reggel én magam hozlak be, de este a fiúk, és ígérem úgy fog tűnni, mintha nem is léteznének - magyarázom neki, miközben arcát simítom.
- Rendben, de te is vigyázz magadra - mondja belesimítva arcát a tenyerembe. Az egyik vendég közben köhintéssel jelzi, hogy rendezné a számláját.
- Majd otthon találkozunk.
Nyugodt tempóban hazaérek. Ám váratlanul telefont kapok.
- Halló, tessék!
- Kumikor! Azonnal menjél ki a régi építkezési területre. Én is most indulok! - A vonal végén a főnököm szól.
- Mi történt?
- Kettős gyilkosság!
- Hogyan?!
- Süket vagy talán? Gyere ki, és a többit megbeszéljük.
- Azonnal indulok!
A régi gyártelep felé tartok, közben arra gondolok, hogy nehogy Meli legyen az áldozat. Nem tudom, miért gondolok erre, de attól félek, bármi előfordulhat. Márpedig azt nem bocsátanám meg magamnak. De annak se, aki azt tenné vele. Talán megint a "kötözős" gyilkos? Én már csak így hívom a legutóbbi két eset után. Már látom a bejáratot, ahova óvatosan kell behajtanom, nehogy valami bizonyítékot elporoljak. Sőt, jobb ötletem támad. Megállok a bejárat előtt majd beszaladok. A helyszínelők meg a főnököm már kinn van.
- Kik az áldozatok?
- Naware Karin, és Kaori Meqvel - válaszol közönyösen. Nem igazán csípi a modelleket. Kurváknak tartja őket. Nekem viszont Karin pont az egyik kedvencem volt.
- HOGYAN?!! - akadok ki. - És hol a holttest?
- Még nem találtuk meg. De valószínűleg itt a környéken ásták el.
- És miből gondoljátok, hogy meghalt?
- Egy névtelen bejelentő mondta. Azt állítja, hogy látta, ahogyan egy latinos, gépelt hajú férfi a csomagtartójába rakott két holttestet. Azt mondja, elég közel volt ahhoz, hogy lássa, bizony a két ismert modellről van szó.
- És hol látta őket?
- Azt mondta találkozni akart velük, amikor meglátta ezt a jelenetet. Aztán nagyon helyesen azonnal nekünk szólt. Felszólítottuk, hogy jöjjön be a rendőrségre. Lehet, hogy már ott is van.
- Értem ... - mondom még mindig döbbenten. Egyszerűen nem tudom elhinni. Felocsúdva körbe nézek, és egy keréknyomot látok, mellette egy szőke hajszállal. Sajnos ettől úgy érzem, hogy egyre inkább a főnököm állítása látszik beigazolódni. Viszont látok két különböző méretű férficipő párt, amint egymással szemben állnak. Talán ketten csinálták?
- Kumiko! Töltényeket találtunk! - jön hozzám Nagami, az egyik kollégám.
- Rendben, vizsgálják ki, akárcsak ezeket a cipőnyomokat is, és a két keréknyomot is! - Ugyanis láttam egy másik kocsi keréknyomát is.
- Kumiko! - szól megint a főnököm.
- Értesítse a cég igazgatónőjét, itt a cím. Utána halgassa meg a tanút is.
Ez a legszarabb az egész melóban. Mikor valakinek a képibe kell mondani, hogy valaki nincs többé. És itt most valakik. Úgy tíz percet autózok, amikor megérkezek az ügynökségbe. Felmegyek az emeletre, ahol egy férfit kapok el.
- Elnézést, Nasaka Kumiko nyomozó vagyok! - mutatom az igazolványom. - Achoclate Lynát keresem.
- Sajnálom, de ő most elutazott egy tárgyalásra, elvileg ma kéne érkeznie. Milyen ügyben?
- Gyilkossági.
- Jézusom, megöltek valakit? - mondja a maga hát hogy is mondjam... a melegek jellegzetes hanglejtésével.
- Hát magának lottóznia kéne, Mr. ...
- Paul. Paul Hammond.
- Szóval igen. Szóval sajnos két valakinek a halálát kell közölnöm, akik az önök ügynökségéhez tartoztak.
- Csak nem... - kezdené fehér öltönyének színét átvenni Paul arca, amikor megjön a keresett személy. Azonnal hozzám jön.
- Jó napot kívánok, Én Nasaka Kumiko nyomozó vagyok.
- Achoclate Lyna, igazgató.
- Sajnálatos tényt kell közölnöm. Naware Karin, és Kaori Meqvel meghaltak gyilkosság áldozataként.
- LEHETETLEN! KARIN...!
- Szeretném én is azt hinni, hogy lehetetlen, mivel nekem is a kedvenc modellem volt. De a jelek arra utalnak, hogy már nem élnek.
A lány Paul vállára borul és sír folyamatosan. Úgy veszem észre, hogy ez a Karin közelebb állt hozzá, mintha csak egyszerűen a modellje lett volna. Akkor pedig tudom milyen érzés, mikor valaki a szerelmét veszti el. Mielőtt elhagyom a helységet, odamegyek, és lágyan megfogom a vállát.
- Mindent meg fogunk tenni azért hölgyem, hogy elkapjuk a gyilkost - mondom neki a legteljesebb őszinteségemmel. - Részvétem.
Azt hiszem, a további szép napot nem a legjobb elköszönés lenne, így egy biccentéssel távozok.
Következő utam így az örsre vezet, ahol még benn tartják ezt a bejelentőt.
A kihallgatóhoz sétálok, hol már áll egy-két nyomozó. David beszél vele. Intek a többieknek, majd bemegyek.
- Szia David, innentől átveszem! - szólok neki.
- Rendben! - mondja, majd kimegy.
Amint meglátom szőke hosszú haját, szép de tenyérbe mászó arcát, és agyonplasztikázott testét, rögtön leesik, hogy ez a bejelentő nem más, mint maga Dorothy Meyers. Elég ismert modell.
- Nos, nem kell bemutatkoznia, elég jól ismert már ön, Miss Dorothy Meyers. Most még tanuként hallgatjuk meg.
- Miért, később mi lesz?
- Az majd kiderül a vallomásából. Nos kezdhetjük. Miért akart ön az áldozatokkal találkozni? Úgy tudom, hogy nem voltak valami jó viszonyban.
- Így igaz, így igaz. Éppen ezt akartuk megbeszélni egymással, és ezért akartunk találkozni. Feljelentettem kábítószerhasználatért, de kiengedték óvadék ellenében. Utána bosszúból ő jelentett fel engem, de aztán vissza is vonta. Tessék, még papírt is tudok adni. Ez is mutatja, hogy ő is békülési szándékok vezérelték.
Elveszem tőle a papírt, és tanulmányozom. Valóban azt tartalmazza, amit a nő mond. Visszaadom neki.
- El kellett ugranom egy kis pezsgőért, hogy felkészülten várjam őket. De valószínüleg ők már előbb odaértek, minthogy én hazaérkezek, mert már azt láttam, hogy... - itt elcsuklik a hangja... - azt láttam, hogy az élettelen testüket beteszik a kocsiba az a férfi és, és... - alig bírja folytatni, annyira zokog - és én annyira sajnálom, hogy nem tudtuk rendezni legalább a viszonyunkat. Úgy kellett meghalnia, hogy nem tudtunk egymástól bocsánatot kérni! Lehet, hogy engem is megölt volna, ha észrevesz.
- Tehát akkor nem jártak az ön lakásán.
- Nem. - Szipog. - Nem jártak természetesen.
- Rendben, köszönöm. Elmehet. És részvétem.
- Köszönöm! - mondja még mindig a szemeit törülgetve, és távozik. Valami nem klappol nekem. Mitől akart ilyen hirtelen megbékélni ezzel a kettővel?
Ahogy elhagynám az örsöt, megint összefutok Daviddel.
- Szia! Hát te?
- Csak beugrottam pár dologért. Hogy ment a kihallgatás?
- Hát úgy tűnik, igazat mond.
- És te hiszel neki?
- Egy szavát se hiszem el! - mondom magabiztos mosollyal.
- Miből gondolod, hogy hazudik?
Válaszol csak az orromra mutatok.
- Aha... - mosolyodik el. - Akkor én mentem.
Én is haza. Épp fürödni készülnék, amikor megszólal a telefonom.
- Szia Meli, merre vagy? – kérdezem.
- Kumiko, azonnal gyere elém, most ölték meg két társadat az autóban - sírja el magát válaszul. Majdnem a telefont is kiejtem. Kiket?
- Hívok erősítést, mondd el, hol vagy!
- Tudod hol van az a kis éjjel nappali bolt, na most ide bemegyek és itt várlak.
Fegyverrel a kezembe megyek be. Biztos, ami biztos. Látom, hogy vett is még egy pár dolgot.
- Meli - szólítom meg, aki odajön hozzám, és megölel. - Itt vagyok - suttogom.
- Olyan rossz volt.
- Elhiszem, itt vagyok, minden rendben lesz.
- Könyörgöm menjünk haza! - kérlel, mire én adok egy puszit az ajkára.
- Menjünk, de nekem dolgoznom is kell közben.
- Akkor veled megyek, nem akarok egyedül maradni – mondja félve.
- Ne aggódj az otthonunk biztonságos.
- Akkor menjünk! - mondja, és egy nagy kerülőúton megyünk haza.
A lelkiismeretem úgy kívánja, hogy felmenjek vele. A két kisállat vígan játszadozik. Miután Melisande elpakol mindent, elmegy fürdeni. Addig én a cicám simogatásával vagyok elfoglalva, miközben komoran tekintek magam elé. Rossz érzésem van. Meli újboli feltűnése zökkent ki.
- Maradj itt velem! - kérlel újra.
- Pár óra és melletted leszek - válaszolom neki, és megcsókolom miközben a hátára döntöm. Egyre hevesebb kezdek lenni, mikor megcsörren a telefonom.
- Na jókor tud ez is hívni! - mondom mogorván. A főnököm az. - Tessék!
- Kumiko - Szól bele. - Rossz hírt kell közölnöm. A két rendőráldozat közül az egyik David. Nagyon sajnálom, Kumiko. Részvétem. Most pár napig maradj otthon. Mondja, majd leteszi. Arcomról potyogni kezdenek a könnyek.
- Mi történt?
- David volt az egyik áldozat! A legjobb barátom volt a rendőrségen!
Látom, ahogy Meli a szája elé kapja a kezét.
- Nagyon sajnálom...
- És a főnököm azt mondja, hogy maradjak pár napig otthon? Mert személyesen is érintve lennék, azért? Nem, nem fogom ölbe tett nézni, ahogy egy gyilkos megöli azokat, akik fontosak számomra! Ráadásul egy másik gyilkossal is van dolgunk. Illetve harmadikkal vagy már ki tudja hányadikkal. Megöltek két modellt is. Legalábbis a holttest nem került elő, de minden jel erre mutat sajnos.
- Miért élünk ilyen, erőszakos világban?
- Ennek több oka lehet. Talán az emberiség bűnéért egyfajta isteni büntetés, amit az Úr emberalakba bújtatott démonok formájában sújtja le ránk. Talán a hatalom, talán a pénz... talán valami más.
- Kumiko ... nagyon félek.
- Amíg melletted vagyok ne félj. Nem hagyom, hogy téged elvegyenek tőlem!
Telfoncsörgést hallok. Nem ismerős a szám.
- Tessék!
- Jó napot kívánok! - szól egy erőtlen lány hang a telefonban. - Úgy hallom, hogy ön az, aki lakást akar kiadni. Meg szeretném tekinteni.
- Hát nagyon fontos lenne? Elég zűrös napom volt.
- Hát sajnos nemrég dobott az utcára a pasim, és nincs hova visszamennem. Sajnálom, ha rosszkor zavarom, de...
- Rendben, rendben, legyen a címen, ott leszek - mondom, majd leteszem.
- Ugye nem... ? Kérdi riadtan Meli.
- Nem, ez most a lakásom iránt jön érdeklődni.
- Értelek. És most mész?
- Igen.
- Veled megyek.
A házamhoz kiérve egy megszeppent arcú, törékeny alkatú fiatal lányt találok, aki ki tudja, mióta vár.
- Remélem, nem várattam meg nagyon.
- Semmiség, igazán hálás vagyok, hogy eljött! - mondja vékony, de aranyos hangon.
- Hát akkor erre tessék!
Megmutatok neki mindent. A szobát, a fürdőt, a konyhát. Kicsit elhagyatott, hogy nem voltam itt, de még így is otthonos. Még fontosabb, hogy neki is tetszik. Miután megállapodunk a lakbérben, ő boldogan kezet ráz, és már-már fárasztóan sokszor hálálkodott, hogy ő mennyire köszöni ezt, stb.
Az autóban ülve hazafele előbb Meli szólal meg.
- Kumiko.
- Tessék.
- Az a lány ijesztően vigyorgott rám, amikor nem figyeltél.
Nagyot sóhajtok.
- Meli megértelek, hogy sokkos állapotban vagy meg minden, de nem kéne most már mindenkit gyanúsnak tekintenünk. Ez egy törékeny ártatlan lány.
- Szóval nem hiszel nekem?
- Nem arról van szó, hogy nem hiszek neked, de biztos vagyok benne, hogy a lelki állapotod miatt vagy így.
- Nem! Hidd el, hogy ez a lelkiállapotomtól független.
- Kérlek Meli. Én is kivagyok most, pedig sok mindent láttam már. De más, ha olyan emberről van szó, akit szerettünk, és közel áll hozzánk.
- Lehet, hogy igazad van, és tényleg paranoiás vagyok.
- Érthető ilyen helyzetben, de majd elkapom ezeket is, és nem lesz mitől neked se félned.
Amint hazaérünk, megvacsorázunk, majd a főnököm hív, hogy közölje David temetésének a dátumát. Végül hullafáradtan dőlünk be mindketten az ágyba.
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 08. 17. 21:44:40 | #15989 |
Karakter: Nasaka Kumiko
- De az ellentétek néha vonzzák egymást – próbál érvelni emellett. De én nem így gondolom. Sose gondoltam így.
- Én tegnap este óta inkább úgy veszem észre, hogy taszítják – válaszolom neki, amitől szemeibe könnyek folynak.
- Én elfogadtalak olyannak amilyen vagy, de ezek a mondatok nagyon rosszul esnek nekem, pedig szeretlek a hülye makacsságoddal együtt, de ha te nem vagy képes engem így elfogadni, akkor hagyjuk békén egymást – feleli vissza erőtlenül.
- Tényleg azt akarod, hogy hagyjalak békén, mert ahogy rád nézek, nem ezt érzem.
Először fejét lehajtja, nem szól semmit. Úgy gondolom, hogy megadom neki a lehetőséget, hogy még egyszer meggondolja a kijelentését.
- Nem … - szipogja. – Csak ha idegesítő vagyok, meg nem szeretsz, akkor mi értelme van…
- Nem úgy értettem – nyugtatom meg. Nyugtatás helyett azonban idegességet váltok ki, ami teljesen meglep engem.
- Akkor, hogy értetted? Más örülne, ha minden reggel kávét csinálna neki, te meg kijelented, hogy idegesítő! - De én most totál nem azért mondtam rá, hogy idegesítő, mert kávét főz, ez milyen hülyeség már. Nem tudom már, hogy magyarázzam el neki.
- Tudod mit hagyjuk, nincsen kedvem ma veszekedni – sóhajtok fel fáradtan. Amolyan lelki fáradtság uralkodik el rajtam.
Nem bírom ki, hogy ne menjek utána, amikor beérek a szobába, látom, hogy a cuccait pakolja.
- Akkor most, megint elhagysz? – kérdezem félve, de a zokogás felé közelítve.
- Nem akarlak, de kénytelen vagyok - mondom ezt, miközben úgy gondolom, hogy nem hagyhatom el.
- Ne hagyj el ismét – emeli rám a tekintetét - Könyörgöm. Abba belehalok!
- Meli – kezdenék bele a mondandómba, de ő azon nyomban felém jön, és megfogja a kezem. Mélyet sóhajtok, végül magamhoz húzom. Ő a nyakamon keresztül ölel szorosan. – Azért ne fojts meg – sziszegem ki.
- Hidd el, nem volt nagy teher az, hogy reggelente kávét csináltam - már megint kezdi - legalább van kinek, ha már én nem kávézom - mondom neki. – Ha zavar, akkor szólj és nem csinálok semmit.
- Inkább te ne haragudj, nem akartalak megbántani, de ne vegyél mindent magadra – mondom komolyan.
- Tudom, de nekem nehezen megy. Szóval, ha még el szeretnél ezek után menni, elengedlek, annak ellenére, hogy nem akarom. - Hangja ismét suttogóra vált. Ezután kimegy a nappaliba. Utánamegyek. Mielőtt megszólalnék, nagyot sóhajtok.
- Meli... nem hagyhatlak csak úgy magadra. Egy gyilkos mászkál szabadon védtelen fiatal nőkre vadászva. Nem lenne tiszta lelkiismeretem, ha magadra hagynálak.
- Ha csak sajnálatból teszed, akkor nem kell maradnod. - Nem vall Melire az ilyen válasz, ezért elönt a méreg. Galléron ragadom, és enyhén a falhoz nyomom.
- Idefigyelj! Tudod te milyen érzés, amikor elveszítesz valakit, akit szeretsz?! HE?! Átérezted már azt a testi és lelki fájdalmat, ami ilyenkor mindenhol átjár, és úgy érzed, mintha csak az egyik szervedet tépték volna ki?! Érezted már, hogy ilyenkor milyen nehéz a folytatás?! VÁLASZOLJ!
- Én... én... - Lassan enyhítek a szorításon.
- Nem akarom, hogy most megint ezt érezzem. Nem akarlak elveszíteni! Felfogtad?
- Saj...nálom.
- Nincsen semmi baj. Csak értsd meg az érzéseim.
Ezután szorosan magamhoz ölelem.
- Bocs, hogy durva voltam... De nem tudtam, hogy értessem meg veled.
- Kicsit nehéz felfogású vagyok.
- Nem baj, addig nem adom fel úgy sem, míg nem értetem meg veled - mondom neki viccelődve. Válaszul elmosolyodik. - Most pihenjünk le... fárasztó volt ez a nap.
- Egyetértek.
A legjobb az egészben, hogy egymás mellé fekszünk, és összebújunk.
Reggel szerencsére semmi nem változik. Sőt, Meli talán még élettelibben csinálja eddig a dolgait, mint eddig.
- Hú, mi ez a pörgés így kora reggel? - kérdem kicsit fáradtan.
- Hát mi lenne! - mosolyog rám. - Itt maradt velem a szerelmem, ennél nekem nem kell több.
Szóval erről van szó. Alig fogyasztom el a reggelimet, máris csörög a telefonom.
- Na, máris vár a munka.
- Menj csak, én is indulok, vigyázz magadra!
- Te is! Ügyes legyél.
Ezután belekortyolok a kávéba. Hmm, még finomabb még eddig. Ebbe a szívét is belefőzte. Ja, a telefon.
- Tessék, Nasaka...
- Szia, egy újabb gyilkossághoz hívnálak ki!
- Azonnal megyek.
Természetesen most is utolsónak érkezek. Az ott nyomorgó emberek, és rendőrök között utat török magamnak, és a holttesthez hajolok. Egy fiatal, vékony 17 év körül lány lehet. Arca már teljesen elsápadt. Szája be van kötve, a keze pedig hátra kötözve. Mindössze egy fehér tanga, és egy fehér melltartó van rajta. Olyasmi az anyaga, mint a fürdő ruháké. Az ágyon fekszik oldalt fekve.
- A telefonján többször kereste egy ismeretlen szám - mondja nekem David.
- Ezek szerint nem ismerhette az áldozat a tettest. Szerintem figyelte.
- Lehetséges. Még egyelőre semmi nyomunk.
Találok egy hajszálat, világosabbat, mint az áldozaté.
- Talán ez használ valamit.
- Hmm, nem rossz.
- Kérdezzétek ki a szomszédait, a családját, és az összes közeli barátját. Vegyetek mindegyikről DNS-mintát.
- De hiszen te mondtad, hogy nem ismerhette az áldozatot!
- Tudom... de én csak azt mondtam, hogy ezek szerint. Én se vagyok benne biztos.
Azonnal a kifőzdébe megyek, ahol Meli dolgozik, és közlöm vele a hírt.
- Újabb gyilkosság... újabb női áldozat. Fiatal 17 év körüli lány.
- Ez szörnyű... - kap a szájához, Melisande.
- Még szőrnyűbb, hogy előtte figyelte az áldozatát, és még hivogatta is. Tartsd nyitva a szemed.
- Kumiko...
- Ne félj Meli... megvédelek... - mondom neki, és hosszasan megcsókolom.
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 05. 30. 20:44:03 | #13974 |
Karakter: Nasaka Kumiko
Ekkor az ajándékkutyus elkezd levakarhatatlanul nyaldosni engem. Aranyos, de most valahogy nincs ínyemre a dolog.
- Te kutya, hagyj békén – morgom neki, de csak nem akarja a nyalást abbahagyni.
- Szeret téged.
- Akkor szeressen, csak ne nyaljon körbe – válaszolom megpróbálva eltaszajtva a kutyust, de az csak belenyal valahogy az arcomba.
Eljátszogatunk még egy darabig. Hirtelen támad egy ötletem.
- Tudod mi jutott eszembe?
- Micsoda? - érdeklődik a macskám simogatás közben.
- Elviszem kutya kiképzőbe a kicsikét, hogy megvédjen téged itthon – vázolom fel neki az elképzelésem. A reakció az, amire számítottam. Elkerekedtek Meli szemei.
- Erről a kiképzésről azt hallottam, hogy bántják a kutyákat.
- Nem bántják őket, csupán kiképzik mindenre, szigort tanítják nekik – mondom neki megpróbálva megnyugtatni őt. Nem sikerült.
- Biztos?
- Higyj nekem – suttogom neki, majd csókot váltunk.
- Rendben.
- Nem szabad – mondja neki Meli, ahogy meglátja, hogy a kutya a szőnyeget cincálja, mire az vakkant egyet, és abba is hagyja.
- Lehet nem fog megártani neki egy kis tanulás, vagy képzés.
- Majd holnap, beszélek egy-két kollegával, ez ügyben, de most elmegyek fürdeni.
Mire bemegyek a szobába, Melisande már fekszik. Befészkelek mellé, mire adok a nyakára pár csókot. Kezét az arcomra teszi. Végül elalszunk.
*~*
Megint Meli kelt fel hamarabb.
- Jó reggelt - köszön kedvesen, de valami olyan furcsa benne.
- Neked is, Meli olyan furcsa vagy – adok hangot az elméletemnek morcos hangnemben.
- Semmi bajom, hidd el
- Miért csinálod min ezt?
- Mit?
- Hogy minden reggel kávét csinálsz nekem és reggelit, hiszen egyedül is megtudom csinálni – mondom neki talán egy picit arrogánsan, mert lehatja szomorúan a fejét. Én csak nem akarom, hogy minden reggel ugráljon nekem, hanem pihenjen ő is egy kicsit.
- Csak kedveskedni szeretem volna, de ha zavar, akkor nem fogok - mondja, majd elmegy mellettem, felveszi a cipőjét.
- Elmentem dolgozni este jövök.
- Meli várj – szólok neki, de úgy tesz, mintha meg se hallotta volna. Az istenért, miér kell mindent úgy zokon venni?
Istenem... nem tudom, mindkettőnkben elvileg női hormonok termelődnek, és mégis alapvető ellentétek vannak közöttünk. Lehet, hogy elhamarkodott volt ez az ideköltözés. Lehet, hogy túlságosan különbözőek vagyunk, és csak egymás vérét szívjuk. Az órámra nézek, idő van. Felkapom a kocsikulcsot, és máris az erős Astonba ülök, a kutyát a mellettem ülő ülésre ültetem. Az ebre való tekintettel kicsit óvatosabban vezetek. Így egy kicsit több időbe telik az út az örsig, de még így is időben odaérek. Daviddel találom magam szembe.
- Szia Kumiko!
- Szia!
- Azt meg minek hoztad?
- Pont akartam veled is beszélni. Figyelj, segíts nekem kiképezni ezt a kutyát házőrzővé. Ha elmered röhögni magad, tökön rúglak.
- Oké, oké! - próbálja kicsit visszafogni a nevetését. - Bízd rám. A főnök már vár az irodájában.
- Alig várom, hogy beszélhessek vele - mondom nagyon lehangoló hangnemben.
- Azért próbáld visszafogni magad az örömködésben.
- Oké, menj csináld te is a dolgod!
Ezután azonnal belépek az ajtón.
- Jó reggelt! - köszönök szárazon.
- Neked is! Már vártalak... Ugye hallottál a tegnap esti hírekben a gyilkosságokról?
- Igen.
- Nos... minél hamarabb meg kell állítanunk őket? - Tényleg? Vaslogika.
- Itt az ügy jelenlegi teljes anyaga. Fél óra múlva pedig eligazítás lesz, ne felejts el ott lenni. AZ ügyet te kapod meg, a társad pedig David lesz. - Az első nagyszerű dolog a mai napban. Legalább nem egy seggfej lesz a társam. - Találkozunk az eligazításon. Elmehet.
Az eligazításról nem érdemes sok mindent említenem. Sok szövegelés, és száraz tények. Elolvasok néhány dolgot a dokumentumokból, és próbálok valami használható nyomot találni. Egyelőre nem sikerül. Át kéne vizsgálni a korábbi tettek helyszíneit is először. És még Melisande is potenciális ellenfél lehet. Elhajtok a hírekben megemlített helyszínekre, és beszélek néhány lakóval. Sajnos csak általános dolgokat tudok meg, semmi használhatót nem tudtam meg eddig. A helyszínelők meg már végeztek ezeken a helyeken. Félek, hogy újabb gyilkosság lesz a vége, és félek, hogy... nem, ez nem fordulhat meg egyszerűen a fejembe, nem veszíthetem el Melit. Dolgom végeztével fáradtan megyek vissza az örsre.
- Itt a kutya - mondja David. - Felírtam papírra, hogy miket végeztess fel vele minden nap.
- Okés, kösz! - mosolygok rá, de már megyek is, mert fáradt vagyok.
Érkezésem után öt perccel megjön Meli is. Én pedig az előírt dolgokat végeztetem vele.
- Marad – szólok neki és a kutya figyel. Hál' istennek könnyű lesz dolgozni vele.
- Sziasztok – köszön nem túl feldobottan.
- Szia! – köszönök vissza, majd megint a kutyára figyelek. Mivel nem azt csinálja, amit mondok, egy kicsit a fenekére csapok.
- Ne bántasd azt a kis kutyát – morran rám.
- Nem bántom, csak tanítom, ahogy mondták – válaszolom neki, de ő csak a szemét forgatja, aztán bemegy a konyhába. Látom még mindig nem békélt meg velem. Nem nézünk egyszerű napoknak elébe, hogyha így fog viselkedni. Hiányzik neki megint egy költözés? Azt most nem tehetem. Hiszen veszélynek van kitéve a többi lakossal együtt. Nekem meg az a dolgom, hogy ezt megakadályozzam. A kutya közben végre hajtja, amit mondok.
- Na... látod, milyen ügyes? - mondom neki nagy mosolyogva, de Meli még mindig nem túl lelkes.
- Most mi a bajod? Reggel óta furcsa vagy nekem. Nézd, én csak azért mondtam reggel azt, amit, mert miattam nem kell minden áldott reggel ugrálni, amikor így is sok dolgod van, meg egész nap rohangálsz az étteremben.
- De én ezeket szívesen teszem!
- Nem kéne mindenre olyan érzékenyen reagálnod - mondom neki.
- Jó, tudhatnád már, hogy ilyen vagyok!
- De ne legyél ilyen, mert idegesítő! - Későn kapok észbe, mire ezt kimondom. Na, ezen biztos megint meg fog sértődni.
- Én elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Te miért akarsz mindig megváltoztatni?
- Nem akarlak, ezeket csak a te érdekedben mondom. Ha meg akarnálak változtatni, nem lenne értelme az egésznek. Hiszen azért szerettem beléd, mert olyan vagy, amilyen. De már kezdek elbizonytalanodni az érzéseim iránt... annyira különbözőek vagyunk, és megint egyre többet veszekszünk.
- De az ellentétek néha vonzzák egymást.
- Én tegnap este óta inkább úgy veszem észre, hogy taszítják - mondom neki szomorúan és mélyen a szemébe nézek. Sajnos ezek a szomorú tények.
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 03. 26. 19:51:20 | #12545 |
Karakter: Nasaka Kumiko
Megjegyzés: Melinek
Végre meghallom, amint csörög a telefonom.
- Tessék? – szólok bele, mire szipogást hallok.
- Kumiko, gyere be a rendőrösre értem, mert bent tartanak ok nélkül – suttogja.
- Mit csináltál? – Kezdek ideges lenni.
- Gyere be kérlek! - Csak ennyit mond.
- Na elég volt, ennyi volt – hallok meg egy másik hangot, aztán azt is, ahogy megszakad a vonal. Meg az én idegrendszerem is.
Azonnal az Astonomba pattanok, és le sem száll a lábam a gázról egészen az örsig. Körülbelül ötször csattanhattam volna neki valakinek, de valahogy csőlátásom volt, és nem figyeltem senkire és semmire az égadta világon. Csak Melisande jár a fejemben, és hogy éppen hol lehet vagy mit érezhet most. Nyomban megtudom, mert megérkeztem. Berohanok az ajtón, és köszönés nélkül berontok a főnökhöz.
- Aztán mégis elárulná nekem, hogy mi folyik itt? - ordítom az asztalra csapva.
- Újonnan a maga is barátnőcskéje rákapott a lopásra. Nem elég neki talán az éttermi fizetés?
- Ezt most fejezze be, mielőtt magára borítom az asztalt! Hol van most? Ki hallgatta ki.
- Yoshimi. Őt kérdezd a továbbiakról.
Nem kell több, hozzá is azonnal berontok, szinte berúgom az ajtót, és az asztalt is felé lőköm.
- Hol van most Melisande?
- Ööö... ööö - csak hebegni tud a meglepettségtől.
- Kérdeztem valamit, az isten bassza meg! - sziszegem ki neki. Nem fogok jót állni magamért!
- Nézze, bolti lopás történt, egyértelműen be van bizonyítva.
- Hadd lássam a felvételt! - szólitom fel.
- Ahhoz magának nincs joga.
- Azt mondtam, hogy hadd lássam a felvételt! - mondom, és közben letakarítom az illetővel az asztalt.
- OKÉ! OKÉ! Itt van.
- És most mozizunk!
Egy pillanatnál megállítom a felvételt.
- Látja? Csak kettő kávét tett el, nem hármat, ahogy maga gyanúsítja.
- Igen, de ott volt nála egy harmadik!
- Nézzük tovább.
Nagyon nehezen egy árnyat veszek észre, hogy odacsúsztat valamit. Benne vagyok azért egy ideje a dologban, szóval észre veszem az ilyesmit.
- Nézze csak! Ott csúsztatnak be éppen valamit.
Látom, hogy nagyon elröstelli magát a nyomozó úr, de ez kicsit sem hat meg.
- Mit szarakodsz már! Azonnal hozd ki nekem Melisandét.
Öt perc várakozás után viszont látom őt, és ő sírva a nyakamba borul.
- Kumiko!
- Itt vagyok, Melisande - mosolygok rá. - ÉS MOST KÉRJÉL TŐLE BOCSÁNATOT! - mondom Yoshiminek.
- Bo... bocsánat...
- NEM HALLOM!
- Bocsánat.
Majd az ellpotnak nyilvánított kávét hozzá vágom.
- Tessék! Bizonyíték! Nem szeretném, ha még egyszer előfordulna ilyen.
Majd beülünk az autóba, és gyorsan haladok hazafelé, hogy ne is lássam most ezt az épületet, mire váratlanul kiugrik elém egy autó. Ezt már tényleg nem bírom tovább cérnával, és a jelvényem mutogatva szállok ki a kocsiból.
- Az úristen megbassza azt a kurva eget, hát így kell közlekedni? Tudja, hogy most bevihetném?
- El... elnézést!
- Menjél már tovább, a kurva életbe! - mondom neki, és közben rúgdosom a felnijét, majd az autó hátulját, ahogy elhalad. - Picsán rúglak! - kiabáltam, és idegesen visszaszáltam a szerelmem mellé.
- Nyugi szivem, most már itt vagyok melletted! - próbál nyugtani Melisande, végül hazaérünk, és én letelepedek egy székre. Vacsorát főz. Miután megettük, végighasalok az ágyon. Ő gyengéden masszirozni kezd egy finom olajat belém kenve.
- Ettől majd megnyugszol! - mondja mosolyogva.
- Már most elengedtem magam.
Érzem, hogy puszilgatni kezdi a hátamat, majd a nyelvével végignyalja, amibe beleremegek.
- Most jön a desszert?
- Beletaláltál! - mondja, és egy csókot nyom nekem utána, amit én viszonzok. Egy szál fehérneműben hempergünk csak egymással az ágyon, és én nagyon élvezem ezt a helyzetet. Hamar lekerültek a ruhák is, és én szét szedem szegény lányt. Egész testében remeg, ahogy nyelvemmel térképezem fel a testét, és lassan a lenti lankára érkezem, ahol enyhén csiklandozva nyalom végig a völgyet. Hangos felnyögéssel válaszol tettemre, és erősen a párnába markol, mire én egyre erősebben és erősebben kezdem el csinálni. Testünk ritmikus táncot jár eközben az extázis közepette, ahogy szerelmünk testünk egymásba forrásával bontakozik ki, és végül ennek hangosabb és hangosabb nyögésekkel hangot is adunk. A szomszédok biztos hallják, de nem érdekel, ez most csak a mi kettőnk pillanata. Egy igazi arany pillanat.
Így veszünk el egymás pillanatásában, ahogy végül mind a ketten a csúcsra jutunk. Kellemes fáradtsággal veszek sűrűn levegőt, akárcsak párom, és hálás pillantással viszonozza az iménti kis cselekedetemet.
- Szeretlek, Kumiko!
- Én is! - suttogom neki vissza.
Annyira elálmosodunk, hogy én csak este térek magamhoz. Ki vagyok kötözve, a szám meg egy ronggyal be van kötve. Hirtelen megjelenik a négy férfi, akit én korábban rács mögé dugtam, és Melisandét rángatják, akinek hátra van kötözve a keze, és szintén egy fekete ronggyal be van kötve a szája is. Ahogy ledobják mellém az ágyra, észre veszem, hogy a lábai is meg vannak kötözve. Azt kérdem most magamban, hogy mi történik itt.
- Most bosszút állunk! - mondja az egyik.
Először Meli kap golyót, és én egyet végül a szemem közé.
És akkor felébredtem! A szívem hevesen ver, legalább százas pulzusom lehet! Azonnal Melisande után ordítok, aki elkerekedett szemekkel jön be. Csurom víz lettem az izzadtságtól.
- Jól vagy, Kumiko?
- Csak rosszat álmodtam.
Szorosan megölel.
- Jó mélyen aludtál. Gyere, bekapcsolom a tévét, kezdődnek a hírek.
Amiben egy környéken történt gyilkosságról számolnak be. Kicsit összeszorul a gyomrom, hogy itt a közelben. Hogyhogy nekem nem szóltak? Más kapta talán az ügyet? Vagy lehet, hogy egyelőre még nekem nem kell közbe avatkoznom? Most az a fontos, hogy Melit minden áron megvédjem.
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 02. 16. 15:37:39 | #11401 |
Karakter: Nasaka Kumiko
Megjegyzés: Egy kedves felszolgáló lánynak
- Mi miért? Gondolkodtam és itt szeretnék maradni nálad – mondom neki jelentőségteljes komolysággal, amivel azt érem el, hogy könnyek erednek el a szeméből – Ne sírj kérlek, inkább vedd le ezt a bilincset rólam – mondom teljesen ösztönösen, holott Melisande esetében valójában elviseltgem volna a dolgot.
- És merre van a kulcsa? - Kis kiváncsi.
- Rajtam van, keresd meg – mondom neki, amire ő végigtapogat. – A ruhám alatt van kincsem – suttogom és adok egy puszit az ajkára.
Veszi a lapot, és kigombolja a felsőmet, majd a melltartómba benyúl alulról, megmarkolva melleimet, melyre felnyögök. Felhúzza a szoknyámat, és vele együtt engem is, majd az ágyékomat simogatja, aztán benyúl a tangámba.
- Csak nem megtaláltad? – suttogom akadozva.
- De, bizony … - suttogja, mikor a hátam mögé megy, és kioldja a bilincset, és engem figyel. Őszintén bevallom, egy kicsit arra számítottam, hogy egy kicsit még rajtam hagyja, eljátszadozik kicsit velem, majd utána veszi le. De így a meglepetés erejével hatnak rám a történtek, kíváncsi vagyok, mi történik ezután.
Ahogy leveszem a felsőjét, lekapcsolja a villanyt és csak a karácsonyfa égőinek színe pompázik a lakásában. Egyenesen a kanapéhoz megyek, ő pedig bezárja a bejárati ajtót. Felém forduolva simogatom magam előtte, majd a kezeim becsúsztatom a felsője alá és a melleit kezdem el simogatni, miközbe a nyakát halmozom el puszikkal. Leveszem a felsőjét, és rögvest utána a nadrágját is. A kiskutya, mintha csak nekünk akarná átadni helyét, leszökken az ágyról. De én a kanapét választom. Leülök rá terpeszben, és újra simogatni kezdem magam, végül a kezemet bugyijába beleteszem és ott simogatom magamat is előtte. Mellém mászik, és mikor hozzám hajol, én szenvedélyesen megcsókolom, közben kezemmel felfedezem minden porcikáját. Miután ez megtörtént, ő a mellemet kiemelve a melltartóból kényeztetni kezdi azt, míg én a hátán fedezem fel az érzékeny pontjait. Dolgának végeztével újabb csókot ad nekem, aztán feláll, meztelenre vetkőztet minket, és belenyal a benedvesedett nemiszervembe, melytől remegni kezdek, és ahogy nyelvével ingerel, én a párnákat szorítom. Majd ujját is belém vezeti, melyre felnyögök. Megfogom a kezét, és magamhoz húzom. Most én csókolom meg nagy hévvel. Most én kényeztetem, melyre többször felnyög. Egy váratlan pillanatban ezt megszakítom, és a fülébe harapok.
- Merre van? – kérdezem tőle, és nagyon is sejti szerintem, hogy mire gondolok.
- A hálóban a fiókomban, de majd én idehozom – suttogja vágytól fűtött hangon, és hamarosan vissza is tér a jellegzetes ketyerével, amit vibrátornak hívak.
Hogy ki ne essek a lendületből, magamat izgatom folyamatosan, mikor kisvártatva megérkezik. Közelebb jön, és megcsókol szenvedélyesen, miközben én ujjaimat helyezem belé, amire ő hangos felnyögéssel válaszol. Ő is belém helyezi az övéit. Végül megszakítja ezen folyamatot, majd a vibrátort lassan belém nyomja, lassan kezdi el bennem mozgatni. Én már sikítani tudnék, ha hagyná, mert betapasztja a számat egy csókkal, a vibrátor sebessége bennem pedig egyre gyorsabb, és a nyelvével is besegít ott alul, amitől nem bírom tovább és elélvezek, aminek hangot is adok. Mikor kihúzza belőlem, lenyalom a nedvét, amitől úgy látom, hogy Melisande teljesen kész van. Az ölembe húzom a szép testű leányzót, az izgatásra rendszeresített eszközt pedig félre teszem. Amolyan lovagló pózba fészkeljük magunkat, és egymáshoz dörzsöljük középső érzékeny részünket. Utána később mégis igénybe vezem a korábban félretett berregő kis csodát, és én kezdem el benne mozgatni addig, míg nem jut el ő is a csúcsra.
- Ez most álom vagy valóság, hogy itt vagy nekem – suttogja akadozva, és ahogy kiszáll az ölemből, és elfekszik a kanapén, megyek vele együtt és befekszek a háta mögé, majd simogatom a hasét és a mellét, miközben a nyakát is nyalogatom.
- Ez a valóság, és szeretnék melletted maradni, amíg csak lehet – suttogom, és a lábam átemelem a sajátomon és újra izgatni kezdem. Érzem, ahogy egyre sűrűbben kezdi venni a levegőt.
Már a két ujjam is benne van. Mikor úgy érzem, hogy épp kezd elmenni, megszakítom, és a vibrátort helyezem belé megint újra és újra. Egész testében remegni kezd szerelmem lénye. A nyakát puszilgatom. Eddig bírhatta cérnával, mert váratlanul felém fordul, és hatalmas lendülettel egymásnak esünk. Vadul csókolni kezdjük egymást, amiben minden érzés megtalálható, ami emberi érzelmekben is fellelhető. A szenvedély, a hiány, az őszinteség és a megbánás. Egyszerre megyünk el és egyszerűen nem bírom tovább szússzal, ezért a kanapén elalszunk egymás Azon az estén a kanapén aludtunk el, egymás karjaiban, anya szült meztelenül, ő nekem háttal, én pedig átkarolva őt. A kiskutya nagyon jó volt, mert nem keltett fel egyikünket sem.
Már Melisande ébren volt, amikor én észhez jövök. Én egy erős szorítással üdvözlöm.
- Jó reggelt – suttogom neki, és belecsókolok a nyakába.
- Neked is jó reggelt – suttogja vissza mélyet sóhajtva.
- Isteni volt a tegnap este, ezt eltudnám, viselni minden éjszaka ha hazajövök a munkából
- Bizony én is
- Ne haragudj rám, kérlek, csak féltem.
- Semmi baj, csak kérlek többet ilyen ne legyen – kérem meg, ő meg heves bólogatással válaszol. – Helyes – suttogom, és megcsókolom. Némileg elrontja a pillanatot, hogy valami kis bűzt is érzünk.
- Azt hiszem, bekakilt a kiskutya, köszönöm, szép ajándék – mondja. Hál' istennek.
- Gondoltam, jó társaság lesz – mondom, aztán felállok és mikor bemegyek a fürdőbe, meglátok valamit és kijövök a köntössel a kezemben. – Ez az enyém? – lepődök meg.
- Igen, neked vettem karácsonyra, reménykedtem, hátha mégis visszajössz.
- Köszönöm, ugye elmehetek zuhanyozni?
- Természetesen – suttogja, mire bemegyek, és elkezdek zuhanyozni. Ő pedig lefőzi az elmaradhatatlan kávét.
Pirítós teával a reggeli. Az új köntösömben megyek ki. Megcsókolom, és a kávémba kortyolok - muszáj, különben felrobbanok - és a bűnözős papírt néztem. Megnyugodtam, hogy végre rács mögé dugtam őket.
- Köszönöm, hogy lecsuktátok őket.
- Ugyan már, már régóta szerettem volna elkapni őket.
- Mondd csak… véglegesen itt maradsz velem?
- Bizony, nem foglak elengedni még egyszer!
- Ennek örülök.
- Jönnek hozzád, Karácsonykor?
- Nem tudom, lehet a testvéreim, de nem beszéltem meg senkivel semmit.
- Ha netán, megjelennének a testvéreid, bemutatsz nekik?
- Még, szép és a barátnőmként mutatnálak be nekik, akire büszke vagyok!
- Én is büszke vagyok ám rád.
Ahogy végzek a regglivel, bemegyek utána és hozzábújok és úgy élvezzük egymás társaságát, persze a kiskutya sem hiányozhatott onnan. Csak remélni tudom, hogy sokáig együtt leszünk. Utoljára akkor éreztem magamat így, amikor még együtt voltam Sylviával, akit megöltek. Melisandéval nagyon működni látszik a dolog, és elgondolkodtam azon, hogy mit kéne tennem az eddig lakhelyemül szolgáló otthonommal. Eladni vagy bérbe adni? Ez itt a kérdés... először mindenképpen azt teszem, hogy elhozom a macskámat ide. Mivel szegény napok óta egyedül van. Bár már hozzászokott, egész jól viseli a magányt. Na igen, ezért jó a macska a kutyával szemben, mert ezek a négylábú doromboló jószágok képesek az önállóságra, akárcsak én évekig. Szemben a kutyákkal, akik jobban igénylik gazdájuk társaságát. Hát el is megyek az én kis bolyhos jószágomért, ez a manőver nem tart tovább úgy 15-20 percnél. El is suhanok, és közben felkészülök háziállatom heves ellenállására. Mert sajnos a cicák se tökéletesek, így a legtöbb fajtársához hasonlóan ő sem bírja az utazást. Felszaladok a lépcsőn, fordítom a kulcsomat a zárban, és mintha amint nyitom az ajtót, már fut is felém, majd hozzádörgölőzik a lábamhoz. Komolyan mondom, csodálkozom hogy még megismer. Nem is teketóriázok tovább, és szedem össze a holmimat, mikor csengetnek. Nofene, kilépek, és régi jó kollégámat, s egyben barátomat látom viszont az ajtóban.
- Hellóhelló! - mondja nekem. - Látom, hazajöttél, gondoltam felugrok.
- Ja, csak egy kis időre ugrottam fel, megyek is vissza Melisandéhoz.
- Jaj, az az aranyos kis felszolgáló csaj?
- Igen, az az aranyos kis felszolgáló csaj - ismétlem vissza a kérdését.
- Örülök, hogy végre nem vagy megint magányos. Mindjárt össze is bútoroztatok?
- Ja, valami ilyen.
- Nem lesz kicsit gyors? Azért ennyi hónap szünet után, most mindjárt összeköltözni...
- Nem az idő számít, hanem amit érzünk. Én ezt érzem, és oly sok idő után úgy érzem, hogy itt az idő, hogy bepótoljam, ami eddig elmaradt.
Itt egy kicsit hallgatunk, és csenben nézünk egymásra a fotelben, ahová leültünk időközben.
- Mondd csak... sikerült már valami nyomra lelned? - kérdezi tőlem Sylviára utalva.
- Semmi... semmi - mondom egy kicsit elszontyolodottabban. Pedig felesküdtem, hogy megtalálom, és ehhez most is tartom magam.
- Jó, hát akkor... én mennék is - búcsuzik el tőlem, és becsukom mögötte az ajtót, amin hamarosan én is kilépek a cicámmal.
Útközben végig arra gondoltam, hogy nem akarom Enaldie-t elveszíteni. Nem akarom, hogy vele is végezzen a gyilkos, mint Sylviával. Nem, nem hagyhatom egyszerűen. Az egyik utcában a zebrán pedig kilép elém egy barom. Éppenhogy meg tudok állni. Aztán hamar el is felejtem a dolgot, hiszen nemsokára láthatom szerelmemet. Fel is sétáltam a lépcsőn, mire. Melisande nagyon örült a cicának, és a kutyus miatt se kell aggódni. Először féltek egymástól, és mókás volt nézni, mert nem lehetett tudni, hogy most melyikük van jobban megijedve. Aztán kedvesen eljátszadoznak a lakásban.
- Na, eddig nem volt társaságom, most pedig lett rögtön három is - mondja örömmel a szép testű barátnőm.
- Ja... valami ilyen - mondom a megszokott cinikusságommal, de nem olyan durván.
- Melisande... - kezdem komolyan. - Szeretném, ha tudndád, hogy meg foglak minden áron védeni.
Mielőtt bármit is válaszolhattam volna, megcsókoltam. A csókot a telefon csörgése szakítja meg, vált néhány szót, majd mosolyogva leteszi.
- A testvéremék azok, jönni fognak majd két nap múlva.
- Ez igazán nagyszerű. Nem vagyok valami nagy emberbarát ugyan, de a tesódékat szívesen megismerném.
- Biztos kedvelni fogod őket - válszolja. - Ahogy ők is téged szerintem.
- Szerinted most mit csináljunk? - kérdezem tőle.
Ő válaszul leültet a kanapéra, lefogja a kezeimet, és csókolni kezd. Kicsit felizgat ez a helyzet, és én hevesen visszacsókolom. Végül kibukik a fizikai fölényem, és én döntöttem la hassal az ágynak, és most én fogom le az ő kezeit, és végignyalom a hátát. Természetesen teszem ezt azután, miután villám gyorsasággal letéptem az összes ruhát róla. Amit szabadon engedem a kezeit, ő is gyorsan megszabadít a hirtelen feleslegessé vált ruházatomtól, és most már mesztelenül fedezzük fel újra és újra egymás testét. A vibi ezuttal se marad ki. Négykézlábon támaszkodó poziciót vesz fel Melisande, és én úgy huzogatom bekapcsolt állapotban ki-be az eszközt, miközben kezemmel a melleit is kényeztetem. Hatalmasakat nyög, és mielőtt még "elmenne", kirántom belőle az eszközt, majd az ölembe rántom, ahogy egy székre ülök. Egymás ágyékához dörgölözünk. Ő végignyalja a nyakam, majd egy hatalmasat harap a vállamba, és szívni kezdi azt. Nem bírom tovább visszatartani magam, és szinte együtt jutunk el a csúcsra.
- Szeretlek! - suttogom neki.
- Én is - válaszolja ő. Hát nem édes?
Végül hatalmasat alszunk. Mikor azonban felébredek ő már nincs mellettem. Egy cetlit hagyott az asztalon, miszerint elugrott bevásárolni egy-két dolgot. Ajj, igazán felkelthetett volna. Nézem, hogy mennyit aludtam. Jó három órája, már kezd esteledni. Egy órája vagyok ébren, Melisande még sehol, pedig biztos korábban elment már, mint egy órája. Gondoltam, felhívom, de nem veszi fel. Kezd összerándulni a gyomrom. Mi történhetett?
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 12. 14. 11:44:01 | #9794 |
Karakter: Nasaka Kumiko
Megjegyzés: Felszolgálólányomnak
KÉRLEK NE HASZNÁLJ SMILEYKAT A MEGJEGYZÉS RÉSZEN!!
- Hallgasd végig kérlek, amit mondani akarok! – Itt tart egy kis szünetet, majd folytatja. – Ne haragudj, rám, kérlek, csak éjszakánként féltem – csuklik el a hangja. – Könyörgöm – fejezi be elhalva a végét.
- Ennyi? – kérdem én.
- Könyörgöm, gyere vissza, ígérem, nem fog többet ez előfordulni! Kérlek szépen.
- Nekem ez túl sok, volt, hogy fejbe vertél, és ahhoz, hogy megbocsássak, időre van szükségem. Majd ha dűlőre jutottam, úgyis meg fogod tudni a döntésemet - zárnám le a beszélgetést, de ő nem tágít.
- Rendben. De kérlek gyere vissza hozzám, nem bírom ki nélküled!
- Most nem… mennem kell, szia!
Valóban mennem kellett ezután, hiszen vár a rendőrség ezzel megoldatlan rablási, és már-már gyilkossági ügy. Szerencsére jól haladunk a fiúkkal, egyre több nyomot sikerült összegyűjtenünk, és egyre több személlyel kerülünk kapcsolatban, akik ismerik, legalábbis ismerhetik a rablókat, netán cinkosaik is. Mivel egyértelmű bizonyítékunk nincs ellenük, ezért ők is szabad lábon védekezhetnek. Aztán esténként, amikor végzek, mindig elhajtottam Melisande háza elé, hogy lássam, nincs e ott semmi mozgás. Legbelül aggódtam érte, meg aztán nem szeretném azt se, ha betörőink újra visszatérnének hozzá. Mondjuk, ha feltűnnének, legalább rács mögé lehetne őket juttatni. Esténként egyedül a macskám feledteti, hogy milyen egyedül is vagyok. Mondjuk ez kimondottan jól esik, nem hiányzik a nyüzsgés.
Néha azon kapom magam, hogy hiányzik Melisande. Simogatom magam, és közben rá gondolok, mintha ő tenné ezt. Vissza kéne térnem hozzá?
---
1 hét múlva karácsony. A nyomozás kiderítette, hogy a tettes négy férfiból áll, és mind az utolsó szálig a szállítmányozási cég alkalmazottai. Azóta két férfit megöltek. Újabb hívást kapok egyik kollégámtól.
- Kumiko gyere, ezt meg kell nézned! Nem akarok rossz előjel hozója lenni, de az áldozat ezúttal egy nő. Hátra van kötözve a keze, a fejére meg zsák van húzva. Nem nyúlunk hozzá, amíg nem érsz ide.
Nagyon rossz érzésem támadt. A csúszós út ellenére nem szégyelltem 180-200 km/óráig megjáratni az Aston Martint, néha nem sok kell ahhoz, hogy az autó hátulja egy oszlopnak csapódjon, sokszor 90 fokba faral el az autó, de én mindig vissza tudom kormányozni. Leérek a kikötőhöz, ahol a hullát is találták, és mindenkit félre lökve futok oda. A szerencsétlent egy szál minihálóingben hurcolták el ide. Egyre hevesebben dobog a szívem, és azt hittem, hogy Melisande az. Félve húzom le a zsákot, mire egy fekete hajú nő hullájára bukkanok, aki nem Melisande. Kicsit megkönnyebülten sóhajtok, de szomorú is vagyok az áldozat láttán. Még a szikszalag is a száján van. Döntöttem. Visszatérek hozzád, Melisande. Csak még egy kicsit tarts ki.
Már csak 5 nap karácsonyig. Hát valami ajándékot jó lenne nézni. Úgy vettem észre, hogy nagyon szereti a kiskutyákat. Vettem is egy ilyen kis foltosszeműt. Mikor kijövök a boltból, megcsörren a telefonom. A bandába korábban beépült emberünk hívott.
- Kumiko, tudom hol lesz a következő akciójuk! Azonnal gyere oda.
Azonnal autóba ülök, és hívom a többieket is.
Egy újabb tömblakásba érünk fel. Állunk a bejáratánál, és néhány mély levegő után berúgom az ajtót, és bemegyek, a többiek pedig fedeznek. Ketten a nagyszobában tartózkodnak.
- NE MOZDULJATOK, DOBJÁTOK EL A FEGYVERT!
Egy másik kollégám segítségével rögtön megbilincseltük őket. A harmadikat a konyhában kapcsolták le, a negyediket meg a másik szobába. Szezánciós volt a hír, bekerült a hírekbe is, napokig erről szólt a sajtó. Itt jött az a rész, amit én nagyon utálok. Az a kurva nyilatkozás. Hosszas terefere után végre szabad voltam, és elérkezik a szenteste is. Gyorsan szóltam a fiúknak, hogy diszítsék fel Melisande lakását. Ja, hogy jutottam be? Hát... egy tapasztalt zsarunak vannak trükkjei, még ha az fiatal is. És odateszem a kiskutyát, és kis ajándékdobozba úgy, hogy a kutya tudjon levegőt venni. Ráírok egy cetlit is.
"Remélem örülni fogsz ennek az ajándéknak. Utóbbi hetekben sokat gondolkoztam rólunk. Megértem, ha már nem érzel irántam semmit, én viszont rádöbbentem, hogy milyen üres lett az életem nélküled, és nagyon hiányzol. Szeretlek! ui.: Vár egy másik ajándék is az asztalodon."
A másik ajándék az a letartóztatási parancs volt, amin a négy elkövető neve szerepel, akik őt kirabolták.
"Sajnos a műszaki cikkjeid már nem sikerült visszaszereznem, de remélem, hogy ez nagy elégtétel lesz neked. Hamarosan találkozunk."
A végére egy mosolygós kacsintó szmájlit is biggyesztettem. Én meg a szmájli... nem ismerek magamra.
Aztán félre álltam a kocsival. Később gondoltam bele, hogy ott megláthatja. Na mindegy. Remélem, nem emlékszik annyira, hogy milyen kocsim van. Előzetesen megbeszéltem egyik rendőrtársammal egyben kollégámmal, hogy egy másikkal karöltve vigyen fel engem hátrabilncsielt kézzel, mintha előállítanának engem neki. Kérdezték, hogy biztos ezt akarom, de én nyugalomra intettem őket, hogy csak csinálják, amit mondok. El is jött a pillanat, kopogtatnak Melisande ajtaján, mire az meglepetten rámnéz. Kicsit hideg öltözet a fekete miniszoknya a fehér inggel, és hozzá nyakkendővel, de remélem, be fog jönni neki az öltözet, és a lakásban úgyis meleg lesz.
- Szökési kísérlet miatt letartóztattuk a hölgyet... - szólal meg az egyikünk.
- A többi már a maga dolga - mondja cinkosan a másik, majd becsukják az ajtót kettesben hagyva engem Melisandéval.
- Hát... én lennék a harmadik ajándék... - mondom neki... - Boldog karácsonyt! - Mi a büntetésem? - mondom neki mosolyogva.
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 12. 03. 11:29:10 | #9612 |
Karakter: Nasaka Kumiko
A kórházban térek magamhoz. Napokig csövekre kötve fekszem, de szerencsére jobban leszek lassan. A legjobb dolog az az, hogy végre látom Melisandét. Ő az első látogatóm.
- Hogy vagy? - érdeklődik, mire megfogom a kezét, és simogatni kezdme. Örülök, hogy újra láthatom őt.
- Egész jól - válaszolom, tekintetünk össze fonódik.
- Hiányzol - suttogja, és bekönnyezik. Minden erőmet összeszedve felülök, és magamhoz húzva adok a homlokára egy csókot.
- Te is nekem - suttogom, és a kezét simogatom továbbra is.
- Nagyon sok kollegád eljött hozzád és mennyi virág - néz körbe csodálattal, amit én sem értem, hiszen nem voltam éppen jómodorú a kollégáimmal. Vagy mégis látják, hogy belül milyen vagyok? Akkor viszont
csodálnom kéne őket.
- Hát igen…ők már csak ilyenek - válaszolok gondolatomat megszakítva.
- Ki volt az a pasi? – buggyan ki belőle a kérdés.
- Ő is csak egy kollegám, ne legyél féltékeny, nincs miért.
- Rendben – adja meg magát. Látszik rajta, hogy nem tetszik neki a látogatóm.
Csendben ülünk és nem mondunk egymásnak semmit, végül ő töri meg a csendet.
- Megyek, mert elfáradtam, holnap engednek haza, így remélem majd visszajössz hozzám - suttogja.
- Tudod, hogy ha kikerülök, innen, biztos, hogy nálad fogok lábadozni - mondom neki örömmel, de nem látok felhőtlen boldogságot az arcán. Jobban is örülhetne ennek.
- Rendben, várni foglak!
Kimegy az ajtón, és helyette egy sereg kolléga érkezik. Mindegyik arról áradozik, hogy mennyire örül, hogy életben maradtam, és hogy milyen fontos vagyok nekik. Pedig egyikhez se voltam kedves úgy igazán
leszámítva egy-két kollégám. Mindegy is. Egy hét múlva engednek ki a kórházból.
~*~
A lábadozás persze még igénybe vett egy-két hónapot, és nagyon sok minden megváltozott a nyomozás alatt, szerencsére egyre közelebb jutunk a lövöldözőkhöz is, akikről kiderült, hogy nem mások voltak, akik
kirámoltak Enaldie lakását is. Nagy életkeddvel álltam vissza ezért dolgozni, mert boldoggá akartam tenni Melisandét is azzal, hogy elkapom a tetteseket. De ehelyett csak zsörtőlödik, meg veszekedik velem, ahelyett
hogy azt értékelné, hogy több órát pluszba maradok benn dolgozni azért, hogy őt biztonságban tudjam. Hát nagyon rosszul esik, mit ne mondjak. Ráadásul minden este baseball ütővel a kezében várt haza. Megint
fordítom a kulcsot a zárban, amikor Melisande egy baseball ütővel vár megint.
- Mikor hagyod már ezt abba? - kérdem.
- Amikor hazajössz végre rendesen! - mondja dacosan.
- Ó, úgy mondod, mintha kocsmába járnék, és azért járnék késő haza! Kihajtom magam azért, hogy te biztonságban legyél, és te ezt így értékeled.
- ÉN CSAK NEM AKAROM, HOGY KIBORULJ!
- ETTŐL FOGOK EGYSZER KIBORULNI, AMIT CSINÁLSZ! MIKOR LÉPSZ MÁR TÚL VÉGRE!
Óriási veszekedésbe, és üvöltözésbe kezdünk, mind a ketten másik szobába fekszünk le. Mikor egyik nap addig fajul a dolog, hogy el is talál a baseball ütővel, ott betelik a pohár.
- Na ebből nekem elegem volt, mondom! Itt is most befejeztem!
- Sajnálom, sajnálom! - fakad ki bőgve, de engem nem érdekel.
- Még azt lenyeltem volna, hogy nem bízol bennem, de hogy most már meg is ütsz engem! ... Én itt befejeztem.
Szinte a lábomba akar kapaszkodni, de dühömbe levetem magamról, és minden cuccom összepakolva bevágom magam mögött az ajtót, és hazamegyek. Napokig nem hallok semmit felőle, nem is érdekel. Azért
bevallom egy kicsit aggódok érte, de nem lehet így élni. Míg végül nem kezd otthon csörögni a telefonom.
- Tessék! - veszem fel a kagylot!
- Szia... én vagyok az... - szólal meg Melisande, amire letenném legszívesebben a kagylót. - Hallgasd végig kérlek, amit mondani akarok!
Hát jó, megvárom. Nagyon rossz érzés ez nekem is, hogy így alakult, és szeretném is. De nincs kedvem úgy élni, hogy attól rettegjek, hogy mikor fog a saját kedvesem megölni!
|
|
