|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| oosakinana | 2010. 09. 26. 11:11:00 | #8123 |
Karakter: Noriko Harada
Megjegyzés: (Ran-nak~Tanárnéninek)
Ma reggel kezdődik a suli. Olyan jó volt a nyár nem kellett semmi miatt aggódnom, csak éveznem kellett a napot, és hogy egésznap a szüleimmel lehettem. Összepakolom a cuccaimat és lemegyek reggelizni. Anyuék már lent vannak.
- Szia Noriko. – köszön Rika mosolyogva, mire odamegyek és adok neki egy puszit, majd Karin-hoz is odamegyek.
- Sziasztok. – köszönök kedvesen, majd leülök az asztalhoz.
- Mi a baj Noriko olyan levert vagy. – néz rám Karin, mire egy mosolyt erőltetem az arcomra és ránézek.
- Ne aggódj nincs semmi baj, csak suliba kell mennem. – mindenki elkezd nevetni, csak én nem. Nem tudják, milyen poklokat kell átélnem a suliban. Bántalmazások meg sérelmek, de hát nem szólhatok, senkinek különben én fogok kapni még nagyobbat és erősebbet.
Megreggelizek, majd felkapom a táskámat és elindulok a suliba nem nagy kedvvel. Ahogy sétálok, egyszer csak összetalálkozok egy lánnyal, aki olyan szépen néz ki. Lila félhosszú haj és a ruhája is olyan különleges, de egyáltalán nem különc. Vajon mennyi idős lehet? Ahogy sétálok, egyszer csak nekem jön pár csaj, akik szekálni szoktak én meg elvágódok, de nagyon és fel is horzsolom kicsit a könyökömet.
- Nézz a lábad elé. – mondják vigyorogva. A lány is hátra néz, majd tovább megy. Teljesen elszégyellem magam és már egyáltalán nem akarok, suliba menni haza akarok menni és soha többet nem akarok kimozdulni.
- Mondjál már valamit. Nem neveltek tiszteletre az anyukáid? – kérdezi egy másik csaj gúnyosan és belém is rúg kicsit, mire összegörnyedek.
- Sajnálom. – nyögöm ki gyorsan.
- Ne végre. – röhögnek egy sort, majd ott hagynak a földön. Még egy kicsit összegörnyedve fekszek, majd egy járó kelő csaj megkönyörül rajtam és segít felállnom. Mikor ránézek, mintha az előbbi lányt látnám, csak fekete hajjal.
- Mi történt veled? – kérdezi, mire csak ránézek és megrázom a fejemet.
- Köszönöm, hogy segítettél, de mennem kell, mert elkésem a suliból. – próbálom felvenni a nyúlcipőt, de amint elindulnék majdnem megint összesek, mire utánam kap.
- Nem lenne jobb, ha inkább haza mennél vagy a kórházba? – mondja tovább a dolgokat, de csak makacsul megrázom a fejemet és mondom neki, hogy suliba akarok menni. Van olyan kedves és elkísér a suliba. Bemegyünk és már a tanterem felé készülődünk, mikor meglátom azt a lila hajú lányt.
- Rin, mondtam neked, hogy első napon ne késsél el. – mondja kicsit fegyelmezően, mire látom, hogy a csaj csak elmosolyodok.
- Ugyan már nővérkém, csak egy lánynak segítettem, mert nem bírt járni. – mondja és ezzel is rám céloz.
- Jól, de igyekezz órára rendben? – Rin csak bólint én meg meg vagyok kicsit lepődve, hogy valóban testvérek bár irtó nagy a hasonlóság.
- Ne haragudj a nővérem miatt bocsi, csak nem rég költöztünk és hát aggódik kicsit miattam. – magyarázza.
- Semmi gond. Köszönöm a segítséget. – bemegyek, majd leülök a helyemre, mire mindenki csak röhög rajtam.
- Na, ki az új kiszemelted Noriko? Melyik csajra akarsz rámozdulni? – kérdezi gúnyosan, mire csak elvörösödök, és inkább nem szólok senkinek semmit. – szóval van kiszemelted? – mondja, és mindenki el kezd röhögni. Pontosan ezért nem akartam suliba jönni, mert csak bántanak folyamatosan és nem bírom ezt a megalázottságot.
Nem sokkal később bejön az ofő és bemutatja, nekünk az új töri tanárunkat, mert törivel kezdünk. Szemeim kerekre nyílnak, mert az a lány, akinek a testvére elkísért ide. Megpróbálok elbújni a szemei elől, hogy ne legyen semmi baj. Ahogy az osztályfőnök bemutatja Ran-nak hívják.
Az óra elég érdekes jobban szólva engem érdekel. Szorgalmasan jegyzetelek. Mikor viszont kicsönget, a végzetem következik. Ki kell menni a teremből, amit nagyon nem akarok, mert bent biztonságosabban érzem magam. Amint kilépek pár csaj közre fog.
- Ne meg vagy te kis ribanc. – mondja röhögve, majd elkezdenek lökdösni és röhögni rajtam. Közben folyamatosan csúfolódnak. Egyszer az egyiknek nincs kedve elkapnia és a falba verem be a fejem, aminek következtében szét csattan a fejem és elkezd vérezni. Mindenki csak röhög, mire meghallom kedvenc tanáromnak a hangját.
- Elég legyen. – szól Ran. – Nem szégyellitek magatokat? Miért bántjátok a kisebbet? Mi lenne, ha veletek bánna, így valaki ti örülnétek neki? – hallom szigorú és komoly hangját. – Ki tette? – néz körbe, mire mindenki csak engem bámul.
- Csak elestem tanárnő. – mondom halkan, mire rám néz.
- Ja persze én meg a dalai láma vagyok. – felállít.
- Nagyon jól gondolkodjatok. Leviszem az orvosiba, és ha addig nem kerül elő a tettes, az egész osztályt megbüntetem. – mondja komolyan., ahogy elsétálunk, egy csaj oda suttogja nekem.
- Ezt még nagyon meg fogod keserülni Noriko. – mondja dühösen és szúrós szemekkel, mire csak elkezdek kicsit könnyezni. Beérünk az orvosi szobába és a nővérke nagyot sóhajt.
- Már megint mi történt Kisasszony? – kérdezi, mire csak a fejemet rázom.
- Csak elestem. – mondom halkan, majd leülök az ágyra.
- Mi az, hogy már megint? – érdeklődik meglepődve Ran.
- Noriko, szinte minden héten jön hozzám, mert a lányok nem akarják békén hagyni, de nem mond senkinek semmit, hogy ki teszi vele ezeket. Gondolom, akkor nagyobbat kapna, ha valaki megtudná. – elmélkedik, de nem mondok semmit, csak ülök, majd odajön a doki és elkezdi kicsit összeölteni a fejemet, mire felszisszenek néha.
- Szólok a szüleidnek.
- Neee. – ugrok meg, mire kicsit félre megy a tű és más helyen szűr meg a doki.
- Maradj nyugton Noriko. – mondja és issza ültet és a tanár már nincs is bent. Nagyot sóhajtok ebből nagy galiba lesz, már előre látom.
Pár perc elteltével visszajön a tanár Karin-nal.
- Noriko kicsim mi történt veled? – kérdezi anyám, mire rá nézek.
- Minden rendben van, csak elestem. – mondom halkan, mire rám néz és az arcomat simogatja, de már készen van a fejem.
- Noriko miért nem mondod el legalább az anyádnak az igazat? – kérdezi, mire csak lehajtom a fejemet.
- Mert akkor nagyobb bajba kerülök. – mondom halkan és várom, hogy ordítsák a fejemet, ahogy azt ilyen esetekben szokták velem csinálni.
|
| timcsiikee | 2009. 12. 25. 00:46:59 | #2969 |
Karakter: Yukionna (Iskola)
Yukionna:
Egész jól folyik az óra, és még ha ügyetlenül is, de legalább csinálják azt, amit teszek. Látok pár jó képességűt is, nem rossz értelemben, megpróbálom majd őket is az edzésemre elcsalogatni.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – szakítja félbe a szöszi figyelésem és mellé sietek.
- Mi a baj? – fordulok összegörnyedt teste felé.
- A körmööööööm ! Letört !Vészhelyzeeeet! – visítja egy denevérhez hasonlítható hangon, és azonnal el is sétálok mellőle szemforgatva.
~*~
Már lassan kezdeni kéne, de hope még sehol.
- Hozzátok a labdákat, mindjárt jövök! – szólok a többieknek, akik bólintanak majd elsietnek a szertárba. Épp hogy kilépek a folyosóra, egy test ütközik belém, de olyan sebességgel, hogy hátra is esem.
- Sa…-sajnálom Tanárnő – hebegi egy ismerős hang, kinyitom szemem, látom hogy a várt személy az. Szegényem szétszórta a papírjait úgy sietett, segítek neki összeszedni. Csak mikor kezembe veszek egy lapot, akkor veszem észre milyen gyönyörű rajz van rajta.
- Ezt te csináltad? – kérdem csodálkozva.
- Igen. Én – válaszol halkan - Sajnálom, hogy késtem,d e bent kellett maradnom utolsó óra után takarítani – szabadkozik összehúzva magát. Büntetésben lett volna? nem nézem ki belőle.
- Rendben. Siess, menj öltözni, mi addig megvárunk – mondom kedvesen.
- Köszönöm – bólint és az öltözők felé fut.
Az edzés után átöltözöm, majd beszélek még egy kicsit kedvenc volt tanárommal, aki örömmel látta, milyen jól is dolgoztam a mai nap folyamán. örömmel fogadom dicséretét, nagyon jól esik, hogy ilyen kedves velem. Anno amikor itt kezdtem a tanulmányaimat hárpiának gondoltam, de nagyon megszerettem. Jókedvűen indulok hazafelé, már épp lépek ki az iskola épületének ajtaján mikor meglepő látvány fogad. A mai nap megismert rosszfiú épp egy lapot tépked, vele szemben Hope ledermedten áll. Na nem… Ez már nekem is sok.
Semmi közöm az egészhez, de az ilyen… ki tud borítani. Meghúzom lépteimet úgy lépkedek Hope mellé.
- Hé! – szólok a kis taknyos után, mire megfordul unott arccal, mint aki semmiről nem tud.
- Következő órán… tartok neked egy kis külön edzést – mondom összehúzott szemmel mutató ujjam felé intve, de vállat vonva fordul meg és indul útjára. Idióta barom. A helyes arc mögött, csak egy tahó lapul.
Kissé megnyugszom, és lehajolok a pityergő lányhoz, aki a maradványokat próbálja összeszedni. Leguggolok mellé.
- Jól vagy? – kérdem vállára téve kezem, bár ahogy arcát elnézem, ez hülye kérdés. Megrázza fejét, de nem igazán szólal meg. Segítek neki összeszedni a fecniket, de már nem sokat érünk vele sajnos… - gyere be – invitálom vissza az épületbe, és a porta melletti székre leültetem, majd az automatából viszek neki egy kis teát.
- Ezt idd meg – nyomom kezébe, miután kidobtuk a fecniket. lassan kortyolgatni kezd, várom hogy megnyugodjon. Nagyon érzékeny ponton érinthették, főleg hogy egy olyan szép rajzot tettek tönkre.
- Köszönöm tanárnő – mondja motyogva, de én csak mosolyogva hajolok hozzá.
- Nem… most csak Yukionna. Emlékszel? – kérdem kacsintva, mire felcsillan lecsitult könnytől szép szeme. Visszaegyenesedem, mielőtt újabb furcsa gondolataim támadnak.
- Biztos vagyok benne, hogy sokkal szebbet fogsz majd ennél is rajzolni . próbálom bíztatni, több-kevesebb sikerrel – És ne aggódj. Jackob megtanulja majd a leckét – mosolygok rá.
~*~
Elérkezik az újabb testnevelés óra amit a zűrös osztálynak tarthatok. Eddig három nevet jegyeztem meg a tömegből. a Hisztis szőke Marina cicát, a hót tahó Jackobot, és a kedves Hope-ot. Furcsa egy összetétel és még sehol sincs a többi gyerek… Jézusom..
De amit ígértem, be is tartom.
Lemegy a névsorolvasás, majd újra lefuttatok velük pár kört, de csak kevesebbet, hogy ezek a tohonyák is végig bírják futni. A fiúk már nagyon nevetgélnek, szerintem a fiúcska elhíresztelte, hogy mi történt, és hogy elfelejtettem. De én jobb vagyok mint az elefánt.
- Mindenki csüccsenjen le a padokra, Jackob barátom pedig álljon a pálya közepére. Sutyorgás veszi kezdetét, majd a lefagyott mosolyok látványa máris elégedettséggel tölt el – Kérek egy labdát – szólok a diákokhoz, és egy fiú már majdnem nyálcsorgatva hoz is egyet. Kis édes… hát nem bejövök neki?
- Szeretném megmutatni a különbséget az én, és a ti szintetek között a játékban. Valamint… Azt is megmutatnám, mit várhatnak tőlem azok a bumburnyákok, akik menőnek hiszik magukat – páran felkuncognak, majd a szemben álló srácra nézek, átdobom neki a ladbát.
- Szerválj – az egoizmus elsöprő erejétől vigyorogni kezd, majd egy erősnek tűnő ámde pocsék szervával üti, de arrébb lépve elkapom labdáját. Csuklómmal felpattintom, majd egyszerűen kapom el a leeső fehér gömböt.
- Egész jó – még elégedettebb mosoly terül el arcán – De most jövök én – máris felveszi a legrendezetlenebb labda fogadó állást, és csak félmosolyra húzom szám, kissé fejem csóválva. Feldobom a labdát, majd ahogy esik le hatalmas erővel csapom le, érzem ahogy kezem körül kissé ívesen homorul meg egy pillanatra, majd ahogy célzó képességemtől elvárom azonnal fejbe kólintja szegény párát és hátra dőlve hanyatlik el, mindenki hangos nevetésben tör ki. Leporolom kezem elégedetten.
- Jó tanács… soha ne álljon mereven a lábatok, mindig kissé görnyedve, ruganyosan kell állni… a kezetek meg csak oldalt készenlétben legyen – sorolom a tanácsokat, de sokan fél szemmel még mindig a félájult Jackobot figyelik. Hope felé fordulok, aki engem figyel, majd elmosolyodva kacsintok egyet rá.
|
| timcsiikee | 2009. 12. 18. 11:31:15 | #2873 |
Karakter: Yukionna (Iskola)
Yukionna:
Felkapom egyik kedvenc, és legkényelmesebb melegítőmet, és egy frissítő reggelivel indulok neki a napnak… Ahhoz képest, hogy először nagy volt bennem a huzavona, egész megörültem ennek az egésznek. Visszamehetek a régi sulimba, és egy egész hónapon át beszélhetek régi tanáraimmal is, megleshetem utódaimat, és nem kell bejárnom az egyetemre, valamint csak az órákat és edzéseket kell megtartanom. Alig várom.
Mikor beérek a tanáriba, nagy mosollyal köszönök, és páran akik régebb óta is ismernek, nagy örömmel fogadnak.
Furcsa érzés, hogy annyi év után már szabadon járhatok a tanáriban, régen mindig csak előtte állhattam meg. Régebben kitűntem a tömegből, hisz különcnek számítottam.
- Á, Mrs. Coumb – mosolyodom el, és felé sietek – Jó napot, megjöttem, ahogy ígértem – biccenek kicsit előre, majd ahogy látom kedves arcát, visszaegyenesedek.
- Szia Yukionna, örülök hogy látlak… Remélem nem izgulsz – fogja meg vállam.
- Hát… talán egy kicsit.
- Nem kell – csóválja meg fejét – Ha gond van mindig a közelben leszek, és biztos vagyok benne, hogy jó tanára leszel a mostani gyerekeknek is.
- Köszönöm – mondom mosolyogva, majd átkarol vállamnál, és le is vezet az öltöző részhez.
~*~
Mire leérünk, a csapat már kint van, mind szépen ruhába öltözve, igaz nem sorban. Igaz ez nálunk is mindig így volt… Hehe…
- Nos gyerekek. Bemutatom nektek Taiiku Yukionna-át. Ő az új gyakornokunk. Ő is itt végzett ebben a suliban pár éve… Nos a következő hetekben neki itt ugyanannyi joga van bárkinek jegyet és szaktanárit adnia mint nekem. Nos akkor oda is adom a naplót Yukionna-ának, hogy tanulhassa a neveteket – mutat be hosszadalmasan régi kedvenc tanárom, majd átadja kezmbe a könyvecskét és be is vonul a tesitanáriba… még jó hogy ilyenünk is van.
- Sziasztok, mint már a tanár bemutatott, Taiiku Yukionna vagyok, és mivel alig van köztünk pár év korkülönbség, megengedem, hogy a szünetekben tegezzetek, de az órán legyen a megszólításom tanárnő… akkor kezdjük is a nevekkel – nézek körbe rájuk mosolygósan. Elkezdem a nevek felsorolását, van aki unottan, van aki lelkesebben jelentkezik, főleg a fiúknál látszik a nagyobb öröm… Ettől kicsit jobb kedvem lesz.
- Hope Cherrely – mondom a következő nevet, és egy nagyon szép lányka nyújtja félénken kezét.
- Itt vagyok – szól halkan.
- A kis melltartó nélküli szürke egér – kiáltja be egy srác, és összehúzom szemem… mindig is utáltam az ilyet… olyan gyerekes és szánalmas.
- Elég legyen! Folytassuk tovább – szakítom félbe a nagy nevetést. Tudok én szigorú is lenni, ha ilyenről vagy tesiről van szó… majd meglátjátok bogárkáim. Felnéz rám szegény lány, és én egy megnyugtató mosolyt küldök felé, majd tovább olvasom a neveket.
- Jackob Hole – olvasom a következőt és az előző kis jómadár jelentkezik – Á… a mókamesterünk… - mosolygok rá, egy tollat kezemben ingatva – Remélem nem azért szólsz be egyeseknek, mert neked is van egy „kis” problémád? – kérdem ágyéka felé mutatva a tollal, még mindig mosollyal, mire újabb nevetés tör ki – na de elég a viccből, fejezzük be a névsort.
Mire minddel végzem, kicsit összezavarodik a fejem, de pár arcot sikerül megjegyeznem… Összecsukom a naplót.
- Tudjátok és főleg a röplabdában vagyok otthon… így minden bemelegítés mellett, ezeket fogjuk gyakorolni, valamint kedden és csütörtökön délutánonként edzéseket is fogok tartani a tornateremben, akit érdekel eljöhet, koedukáltan folyik az egész. Akkor kezdjük is az órát, indítsuk 15 körrel a pályán – elkerekedett szemekkel figyelnek rám.
- Tanárnő – köhécsel egy szőke nyávogós hang – Mi csak pár kört szoktunk futni – jól látom? Rágózgat miközben beszél? Máris lerí róla jelleme, és nem tetszik, de tanárként az ilyeneket félre kell tennem.
- Nem azt kérdeztem mit szoktatok, hanem azt mondtam fussatok… de lássátok milyen jószívű vagyok, legyen csak 10 kör – tanácstalanul néznek egymásra, miközben hónom alá csapom a naplót és tapsolva az ütemet jelzem, hogy komolyan gondoltam így végre megindulnak. Helyes…
Én a közvetlen közelben lévő lelátóra állok, szemmel tartva őket teszem karba kezem. Mellettem ül két asztmás lány, csendben. Nem vagyok én kőszívű, csak elhivatott. Egy kis idő után a hosszú sötét hajú lány áll meg előttem, térdére támaszkodva liheg. Kettőt lépek, és máris mellette vagyok. Ó… ő volt az akit kicsúfoltak… Hope… ha jól emlékszem.
- Jól vagy? – hajolok le kicsit hozzá, vállára téve egyik kezem. Lassan néz fel rám, ragyognak szép szemei… Milyen édes lány.
- I.. ih… ihgenh… - lihegi szegény. Tényleg elég elpuhultak, de majd én kikupálom őket egy hónap alatt… Viszont ő most megérdemel egy kis pihenőt.
- Gyere, ülj le kicsit – vonom magam mellé, és leülünk együtt a lelátóra.
- Na de tanárnő, Hope miért ülhet le? – nyafog a cicababa… Na jó igaz, ez így kivételezés…
- Oké, lányok üljetek le, de az úriemberek még fussák le a többit a lányok helyett is – mondom hangosabban, nem törődve az óbégatással. Az én tanárom is szerette mindig a fiúkat megdolgoztatni… kell is nekik…
Visszafordulok a lány felé, aki kicsit összekucorodva pihen már.
- Látom te vagy az osztály sebezhető pontja – mondom halkan, mire felkapja fejét – Ne törődj velük, őket csak az élteti, hogy másokat szégyenbe hozzanak. Ha nem törődsz velük, nem lesz miért piszkáljanak – mosolyodom el bíztatásom végén.
- Köszönöm… - válaszol halkan. Elég zavartnak tűnik, és szerény… De nagyon szép lány, nem értem miért piszkálják. Igaz engem is sokszor szekáltak anno… a generációk ebben nem sokat változnak.
- Szeretném, ha eljönnél ma délután a röplabda edzésemre. Semmi komoly, csak egy kis elfoglaltság, örülnék ha eljönnél.
- Ühm… még meggondolom – ártatlanul pislog fel rám, végigfut rajtam egy kellemes bizsergés.
Látom hogy már a fiúk is megálltak, biztosan végeztek. Felállok helyemről, a nyakamba akasztott sípot a számba veszem, és a hatalmas csevejt a sípba fújva szakítom meg… A lányok mindig is hangosak voltak ilyenkor.
- Gyerünk srácok, mindenki válasszon párt, és a pálya közepére állva álljatok egymással szemben, egymástól négy lépésre, addig Jackob barátom elfut a labdákért – nézek felé cinkos mosollyal, és morogva meg is indul.
|
|
