Karakter: Konrád
Megjegyzés: Matt
Csodaszép napra ébredek, aznap a madarak csicseregnek fülembe, mint mindig, imádok itt élni az erdő szívében, mélyen a természet lágy ölén, ez számomra a legtökéletesebb lelki és testi béke, hisz hiába születtem embernek a lelkem mélyén tudtam nem tartozom közéjük. Mint minden reggelt, a mait is egy úszással indítok a vízesésnél, aminek már látványa is maga a tökély, nagyot csobbanva ugrom bele és vagy egy órát lubickolok, majd kijövök és elheveredve a parton megszárít a csodás nap melege.
Az erdőben amúgy nincs nagy dolgom, mindössze ha valaki fenyegeti a benne élő állatokat, növényeket. Néhány unikornis is tartozik a felügyeletem alá, de más nem így a napjaim nagy részét olvasással töltöm egy fa tetején vagy a patak partján heverészve, ma a fát választottam és nagyban olvastam mikor négy alak jelent meg egyikük testét teljesen takarta egy köpeny, ami csuklyában végződött, érdeklődve figyelem az eseményeket, mert rosszat sejtek messziről szaglanak, hogy vámpírok, csak éppen az a kérdés mit akarnak. Az egyiknél egy zsák is van, ami kicsit mocorog, vajon mi lehet benne?
- Eredj… vadássz… - Mondják a lecsuklyázott alaknak mire, mire az illető fel emeli csuklyáját és megmutatkoznak vörös tincsei. Érdeklődve figyelem mit is akarnak ezek a szerzetek erdőmben.
- Vadásszak?... De fényes nappal van. – Mondja a fiú kissé kétségbe esve, a fák erőteljes árnyékot biztosítanak így fény, nem jut be a fák lombjai miatt.
- Ne vitatkozz vagy megjárod, unatkozunk és te pont ezért létezhetsz, hogy űzd unalmunkat! – Vágják hozzá és az egyik meg is üti. Látszik semmibe sem veszik a csuklyás srácot, de ő is vámpír így nem tudom kiérdemelte e a bánásmódot, mikor a zsákból előkerül egy fiatal lány akinek szája és keze össze van kötve, már egyre rosszabbat sejtettem. Ő rá kellene vadásznia? Ugye nem? Ez csak valami rossz vicc lehet, gondolom egyre jobban aggódva. Kikötik a lányt, aki halálra rémülve nézi a vámpírokat és életéért rimánkodik, de nem hat meg vele senkit, maximum engem. Eszemben sincs hagyni, hogy a lányt megöljék ezek a nyavajás vámpírok.
- Fuss kislány az életedért, kapsz öt perc előnyt. – Neveti az egyik mire a lány, futásnak ered, akkor ismét a vörös vámpírhoz fordulnak és meglökik.
- Mozgás, mi majd a fák közül figyeljük a műsort, aztán élvezetes legyen, különben más szórakozás után kell néznünk, és tudod, az neked nem túl sok jót ígér. – Nevetik, mire a vörös nekiiramodik egy szó nélkül.
- Ez nem is volt öt perc. – Suttogom, persze ezt azonnal meghallották és felnéztem, de gyorsan eltűnök a szemük elől és én magam is a lány után eredek, gyorsabban kell utol érnem a lányt mint ahogy a vörös, de igen ügyesen mozog, hosszú lábai és erős testalkata ideális vadásszá teszik. Mégis gyorsabbnak bizonyulok és a lány elé ugrom a fák közül, mire ő belém rohan és sikongatva rimánkodik.
- Kérem… Könyörgöm, ne bántson. – Zokog, kétségbe esetten mire megölelem, keze és arca össze, vissza van karcolva, ahogy a fák közt menekült.
- Semmi baj, nem bántalak, nyugodj meg kicsi. Ígérem, segítek és hazaviszlek a családodhoz. Én az erdő szelleme vagyok és nem vámpír, megóvlak. – Suttogom neki nyugtatóan, ami célt is ér, de akkor megérkezik a vörös vámpír, fogait és karmait villantja felém, de meg áll előttem. A lányt oltalmazóan ölelem magamhoz és fenyegetően nézek a vámpírra.
- Ez az én erdőm vámpír, itt nem szórakozhattok, aki ide belép az én oltalmam alatt áll! – Jelentem ki határozott kiállással, remélve, hogy bejön, mert azért nem vagyok én ennyire bátor, mondjuk tudom, hogy hasznos táplálékforrás nem lennék egy vámpírnak sem, de a harcokat messziről kerülöm, békés természet vagyok.
- Állj félre, ez a feladatom, ezt az utasítást kaptam, nincs választásom, a lány halálát akarják gazdáim így meg kell tennem. – Kapom a számomra nem éppen kielégítő választ, de úgy tűnik, be kell érnem ezzel, mivel a többi vámpír is megjelenik, így nagyot nyelek, és már számítok is a támadásra, de e helyett, a vámpírok egyike belerúg a vörös srácba, kezdem látni a helyzetet, hogy nem éppen barátok. A vörös srác talán szolga lehet, vagy hasonló.
- Idióta, mit mondtunk? Ha az utadban van valaki, hát csináld ki! Ilyen egyszerű nézd meg! – Ripakodik a fiúra és szó nélkül rám támad, karmaival durván felhasítja karom, de nekem nem vér folyik ereimben, már egy ideje nem. Egy savas folyadék, amitől karmai tövig égnek, de ettől még okoz nekem is fájdalmat így fájdalmasan ordítok fel, a lányt mégis oltalmazom. Persze a vámpír is felordít, én a karomhoz kapok, amiből tejszerű váladék folyik ki, neki pedig ujjai is megperzselődnek, viszont így döntök, ha az oltalmam alatt áll minden segítségre szoruló lény, aki beteszi ide a lábát, akkor a vörös vámpír is védelemre szorul. Még magam sem tudom, mibe nyúlhatok, de sejtem életem egyik leg nagyobb hibáját fogom pár pillanat múlva elkövetni. Gyógyító mágiát olvasok kezemre, persze addig a vámpírok társukat istápolják, és akár egy szörnyre néznek rám, pont ők, ez aztán az érdekes. Ahogy karom meg gyógyul, felkapom a lányt és nagyot dobbantok lábammal a talajon, mire indák tekerik körbe a másik vámpírt, a vöröset és lerántják a mélybe, vele egy időben én magam is eltűnök a talajban a lánnyal együtt. A dühödt vámpírok azonnal észbe kapnak, de már hiába, eltűntünk.
Mire a vámpír magához tér a lányt már haza juttattam a családjához, a vámpírok a falu széléről rabolták el miközben gombát ment szedni, de most már biztonságban van, már amennyire lehet. A vámpírt szépen meg kötöztem biztos, ami biztos.
- Jó reggel. Bocsánat a kötelekért, de nem tudtam eldönteni jó ötlet volt e idehozni téged. – Mosolyodom el kedvesen és leülök a vámpír mellé, aki nem is tudom, talán morcosan néz rám?
- Jól van, elengedlek nyugi, csak elővigyázatosság. Hogy hívnak? – Kérdezem, miközben kioldozom kezét és egy pohárban vérrel kínálom.
- Tessék, egyél, tudtommal a vámpírok vérrel táplálkoznak, ez értékes nedű, drága nimfáimtól van, persze önként, sosem kényszeríteném őket ilyesmire. –Rázom meg fejem.
- Mi a neved? Engem Konrádnak hívnak. És hogyan kerültél azokhoz a vámpírokhoz? Bántanak téged igaz? – Kérdezgetem, ritkán jutok társasághoz így kissé talán sokat kérdezek egyszerre.
|
